Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006.11.26, Szófia)

Krsnát nem az érdekli, amit odaadsz neki, mert gyakorlatilag minden az Övé. Az már sokkal inkább felkelti a figyelmét, amit magadnak akarsz megtartani. Hogy is van ez? Sokszor beszélgettünk már arról a történetről, hogy Krsna Makhanacsóra, ellopja a vajat. Jasódá mama kamrájából lopja a vajat, de nem elégszik meg ezzel, ellátogat a szomszédokhoz is. A szomszédoktól szintén csen egy kicsit a készletből. Belebonyolódhatunk a történetbe, de koncentráljunk inkább a lényegre. Aztán a szomszéd hölgyek bánatukban Jasódá mamának panaszkodnak: „Hé! Gyermeked bejön az otthonunkba és lopja a vajunkat.” Aztán Jasódá megpróbálja leszidni Krsnát: „Miért mész a szomszédokhoz? Van elég vajunk a Számodra. Tudod, hogy az otthonomban a vajat csakis Neked tartogatom.” De Krsna nem elégszik meg azzal a vajjal, ami a Számára van félretéve. Azt a vajat akarja, amit rejtegetnek Előle, amit a gópík úgymond „maguknak” akarnak megtartani. Egyetértettünk abban, hogy a vaj az állatvilág lényege. Az állatok pedig a gópák életének a lényege. Ezt tehát az életük legjava! Meg akarják tartani, el akarják rejteni, raktáron tartani. De Krsna eljön és birtokba veszi.
Legyetek hát óvatosak! Krsna egy vajtolvaj. Ha meg akarod tartani, ha rejtegeted életed legjavát, eljön és elveszi. Jobb ha odaadod! Mert amit nem adunk oda, azt el fogjuk veszíteni. De ha odaadod, akkor csak a ragaszkodásaidat veszítheted.
Egy anya számára azt javasolják, hogy lássa Krsnát a gyermekében. Vagy ha leányról van szó, akkor Rádhát. És akkor rajta keresztül Krsnához fogsz ragaszkodni. Ilyen legyen a hozzáállásunk: Az Úr ezen a személyen keresztül jött el hozzám. Ezért a férj az istenség a családban. De a feleség pedig az istennő! Ki az erősebb az isten vagy az istennő? Nem bocsátkozom további részletekbe, gondolkodjatok el rajta. Ha elismerés van az elménkben: istenként tekintek erre a fickóra itt mellettem, akkor az az emberi kapcsolatok egy másik szintje. De aztán látod: „Hé, de a gyermekem nem viselkedik úgy, mint egy istenség.” Vagy azt tapasztalod hogy „Otthonunk istensége, a férjem letért az útról, nem hozza a színvonalat!” De ez az ő dolga, a tiéd pedig, hogy rendelkezz a látásmóddal.
Feladni az emberi ragaszkodásokat nagy munka. De jó ha a ragaszkodás útját követjük. Ha csak a lemondást gyakorolnánk, a bhakti keserű lenne. De mindenki azt mondja, hogy a bhakti édes. Hogyan van ez? Mi az oka édességének? A ragaszkodás miatt édes. Ez a rága, rága-bhakti, ragaszkodó odaadás. Ha pedig valami magasabb dologhoz ragaszkodunk, nagyon könnyű lesz feladni az alacsonyabb összeköttetéseket. Ha beugrasz a Mercedesedbe, elfelejtkezel a biciklidről. Igazából ez a példa nem teljesen jó ide, mert jobb ha kiszállunk a Mercedesből és biciklire pattanunk – morálisan és ökológiailag is helyesebb – de azt hiszem értitek amit mondani szeretnék. Ha tehát van egy jobb lehetőséged, magasabb íz, nagyon könnyű feladni az alacsonyabbat. A Gítá azt mondja: „Akkor tudod feladni az alacsonyabb ízt, ha bepillantást nyersz, kapsz egy kis darabot a magasabb ízből.”
Ne add fel tehát a ragaszkodást; alakítsd át. Egy halandó emberről irányítsd az Úr felé. De hogyan legyünk gondoskodók, hogyan legyünk jelen, ha nem ragaszkodunk? Ez a családos élet művészete. Úgy végezni a kötelességeidet, hogy semmit nem vársz el cserébe. Nehéz. De ti anyák, nektek van némi fogalmatok erről. Meg tudjuk tenni ha kicsit távolabbról szemléljük a szituációt amiben vagyunk. Ha teljesen lefoglal, és elfelejtkezünk magunkról, akkor sokkal nehezebb. Ha azonban egy kicsit távolabbról nézed, akkor látni fogod a teljes képet. Akkor fel tudsz készülni arra, hogy most felnevelem a gyermekem, kitörlöm a fenekét és húsz év múlva azt fogja mondani: „Nem, anyám. A saját utamon megyek.” Mégis, mi az amit most csinálnod kell? Popsi törlés. Nem probléma. Eszményünk, hogy alázatos szolgák legyünk. Ha tehát az élet megadja a lehetőséget, hogy alázatos szolga legyek, hol a gond?
Tudatosságunk emelésével jobban tudjuk csinálni. Adjátok meg hát a szabadságot. Szeretnétek szabadságot magatoknak? Szükségünk van rá. Lehet, hogy elkötelezzük magunkat, de szabad akaratunk által. „Én akarom ezt csinálni.” A választás szabadságát akarjuk. Így van? Adjuk hát meg másoknak is. Amit magadnak akarsz, azt add másoknak is.
A ragaszkodás szenvedést hoz, a szeretet fájdalmat. Ez a lelki matematika. Egy egyenlet.
Ápoljátok tehát amitek van, mert kincs.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. 11.26., Szófia)

A követelmény magas. Krsna nem éri be kevéssel. Az egészet akarja. Mégis elég toleráns ahhoz, hogy segítsen megérteni ezeket a pontokat. Emlékeztek, először csak egy kis víz, virág, gyümölcs felajánlását kéri… Ez a gazdaságos vallás. Olcsó. „Óh, ezt megengedhetem magamnak. Egy kis víz az Úrnak, rendben! Nem nagy dolog. Ez való nekem, nem egy drága vallás.” De aztán emlékeztek a következő versre? Krsna azt mondja: „És minden mást…” Azt hallottam, hogy az itteni elnöknek, Todor Zsivkovnak van egy különleges kézmozdulata. Így van? Krsnától tanulta. Először azt mondja: „kevés víz”; aztán „és minden más – bármi, amit teszel, bármi, amit felajánlasz, bármi, amit adományozol, bármi, amid van – add Nekem!” Ő már csak ilyen, segít, hogy adni tudjunk. Harinak hívják, aki elvesz. Elveszi minden… nem is igazán a tulajdonunkat, inkább a ragaszkodásainkat.
Ebben a vonatkozásban Krsnának van egy jó segítője, akit gurunak hívnak. Volt egyszer egy bhakta közösség. Igazából a hittestvéreimről van szó. Egy farmon éltek, és mint fiatal emberek volt némi vonzódásuk az autókhoz. Végül vettek egy öreg Volgát, ami igazából szemétre való volt csak, meg sem mozdult. Legtöbbször tehát a púdzsá az autó körül zajlott, mindenki imádatot mutatott be neki, talán egyszer elindul. A következő héten megérkezett Gurudév*  és azonnal látta, hogy vettek egy autót. Rögtön így szólt: „Micsoda?! Egy autó egy tanyán?! Azonnal adjátok el!” Később, némi idő elteltével Gurudév ismét eljött, és tudjátok változnak az idők, a bhaktáknak pedig dolgozniuk kellett, ezért ismét beszereztek egy autót, egy másik Volgát, de ezúttal egy működőt. Gurudév pedig így szólt: „Micsoda?! Egy Volga?! Miért nem vesztek egy jobbat?” Miért? Mert először ott volt a ragaszkodás: „Óh szükségünk van egy autóra!” Másodszorra pedig hamis alázatosság: egy „Volga” elég lesz. A guru pedig jön és elvág minden hamis elképzelést; vagy a ragaszkodásaidat, vagy a hamis alázatosságod. Mint ahogy Krsna: először szépen bánik veled aztán vizsgáztat.
Könnyű ha ez az adakozó mentalitás, ez az osztozó hangulat már a kezdetekben megvan egy bhaktában. És nem szükséges fizikálisan adni. Ha kész vagy megtenni, akkor vége a játéknak, megtanultad a leckét. Mint Vaszudév. Mit csinált amikor Krsna megszületett? Elmében milliónyi tehenet adományozott. Mert amikor egy fiú születik, a szülők általában bőségesen adományoznak. Adományoznak a bráhmanáknak, a szükséget szenvedőknek, mert ez egy kedvező időpont. Azonban ők börtönben voltak, szóval nemigen fért hozzá a teheneihez, mit csinált tehát? Elmében adományozott.
Mondhatnánk: „Igen, ez ismét nagyon gazdaságos! Ez az! Elég az elmében adományozni. Ugyan olyan értéke van. Megtarthatom tehát a teheneimet. De elmében nagyon nagylelkű vagyok.” És most értettem meg, hogy mennyire elfajult a helyzet. Tudjátok, az indiaiak nagyon jól tudják, hogy adományozni: „Ez a kötelességem. Nem mások javára, hanem a magaméra.” Egyszer pedig találkoztam egy házaspárral, a férj indiai volt, a feleség pedig magyar. Eljöttek a templomba, de előtte összeszedtek egy kis rizst, ezt-azt ajándékba, adományként – mondta nekem el később a feleség. Beszélgettem a férjjel – egy nagyon jót beszélgettünk – végül pedig menniük kellett. És tudjátok, amikor a férj kijött a szobából, a feleség így szólt: „Itt van az ajándék, amit adni akartál.” A férfi pedig így válaszolt: „Nos, jobb ha inkább nem adjuk oda. Ennek a fickónak semmire nincs szüksége.” Elámultam! Micsoda trükkös elme! Elakad a szavam!
Ne legyetek ilyen trükkös elmék! Ha azt mondtátok: ezt neked hoztuk, akkor tegyétek is meg! Tartsátok meg a szavatok. Ha azt mondtátok: „Otthonom, házam, testem, elmém Neked adom” – akkor tegyétek is meg! Ne csaljatok!
Jó kapni, nagyon édes. De még édesebb adni. Boldoggá tenni valakit, az az igazi boldogság. És ha egy kis áldozattal, egy kis odaadással, amit adni tudunk, boldoggá tesszük Krsnát, akkor az egész univerzum boldog lesz.
Lépésről-lépésre tehát. Először abba a helyzetbe kell kerülnünk, hogy adhassunk. De azt javasolják, hogy ha olyan szegény vagy, hogy nincs semmid, akkor legalább egy kis hamut adj. Azt bárki tud adni. Adj valamit! Add az idődet. A figyelmedet. A Krsna-bhakti nem pénz kérdése! Adjvalamit Neki. Ily módon tehát meg kell értenünk, hogy ne akarjuk magunknak megtartani a dolgokat. Ha ez egy helyes folyamat, akkor végső soron odaadhatjuk mindenünk, amink van. És a vaisnavák, az írások, a guru arra tanít, hogy ezt tegyük. Képzeljétek csak el, ha Gurudév jön és azt mondja: „Most áldozz fel mindent és ajánld fel teljesen az életed, add fel mindenanyagi ragaszkodásod!” Idejön, és rögtön ezt mondja neked. Meg tudod tenni? Nagyon valószínű, hogy nem tudjuk. Nos, nem ismerem a képességeiteket, de én nem tudnám megtenni. Ezért követnek egy fokozatos folyamatot. Jön a gurués azt mondja: „Zengd el ezeket a köröket.” vagy pedig: „mosd fel a padlót, vágd össze a fát, hozz vizet.” Ezt meg tudjunk tenni! Ez a tanulási folyamat: amikor a guru mond valamit, mondjunk Igent! Bármennyire nehéz is, Igent kell mondanunk! Mert ha majd végül azt mondja: „Most pedig add fel minden ragaszkodásod” akkor is Igent fogunk mondani! Így van? Mert megtanítottak „Igen”-t mondani és elvégezni a feladatot! A guru tehát egy jó tréner, mindig arra ösztönöz, hogy jobban csináld. Mert közeledik az olimpia, a legjobb formádat kell tehát hoznod.
Adni öröm. Az áldozat öröm, mondja Sríla Srídhar Mahárádzs. Gyönyörű mondat! Az áldozat öröm!

*B. A. Nárájan Mahárádzs

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. 11. 26., Szófia)

„Leborulok házad előtt, feladván mindenemet Szent lábaidnál. Te vagy a legfelsőbb Úr. Kérlek fogadj el házőrző kutyádként.”

Ez az ének Bhaktivinód Thákur könyörgése. Nagyon magas mércét állít. „Mindenem, amim csak van, felajánlom Neked. Van testem, elmém, házam. Mindenem Neked adom. Semmit nem tartok meg magamnak.”
Szép szavak! Repdes a szívünk – igen, ez az, én is ezt szeretném tenni! De amikor elérkezik az idő és vendéget kell hívnod, és egy hétvégénél tovább kell elviselned őket, akkor kezd bonyolult lenni. „Neked adom az otthonom” – tényleg komolyan gondolod?! „Neked ajánlom a testem” – érted, hogy ez mit jelent?! „Neked adom az elmém. Többé már nem az enyém – Neked adom.”
Mit jelent ha felajánlod az otthonod? Azt, hogy te egy vendég leszel a házadban; vagy maximum egy szolga. Nem vagy többé tulajdonos. Ezért Bhaktivinód azt mondja: „Hadd legyek házőrző kutya az ajtódnál.” A kutya nem bent lakik, hanem kint. Ha tehát fel akarjuk ajánlani az otthonunkat Krsnának, álljunk készen a kinti életre.
És mivel mindannyian vendégek vagyunk ebben az univerzumban, van egy házigazda. Ki a házigazda? Az Úr maga. Az Ő otthonában élünk. Nem arról van szó, hogy Ő lakik a mi otthonunkban, hanem, hogy mi lakunk az Övében.
Először felajánlod az otthonod – ez könnyű, mert rajtad kívül álló dolog. Felajánlani valamit, ami nem mi vagyunk, az könnyű. Aztán Bhaktivinód Thákur azt mondja: „De a testemet is felajánlom. Még a testem sem az enyém.” Ez az áldozat többet követel. Mert a test oly közel áll hozzánk. Ez az eszközünk az önkifejezésre. Ez az, amit leginkább a tulajdonodnak érzel. Büszkék vagyunk rá, hogy van ez a test. Ezt felajánlani, azt jelenti, hogy minden cselekedeted az isteni szolgálatba ajánlod. Könnyebb ez? Felajánlani a testet, mint a házat? Sokkal nehezebb. De a legnehezebb az elmét felajánlani.
„Neked ajánlom az elmémet. „Hogyan ajánljuk fel az elmét? Hogyan tudod valaminek ajánlani az elmédet? Hogyan tudod odaszentelni valaminek? A szeretet egyik definíciója az, hogy „gyakran az eszembe jutsz”. Ez a módja ez elme felajánlásának. „Nem gondolok magamra, hanem az érzelmi kapcsolat miatt rád gondolok.” Ahogyan a kutya összeköttetésben áll a gazdájával a póráz által, ugyan így az elménk is legyen kapcsolatban Krsnával az istenszeretet lánca által.
„Elmém, testem, házam Neked ajánlom. Fogadj házőrző kutyádnak. Rövid pórázon tartasz majd és etetsz, én pedig a küszöbödön maradok. Nem engedem be az ellenségeidet, kívül tartom őket.” A kutyát nem tartják valami elsőrendű állatnak. De néhány jó tulajdonságot tanulhatunk tőle. Például a hűséget a mesterhez. Persze meg kell tanítanunk a kutyát, hogy ki az úr a háznál. Egyszer fölébe kell kerekednek. De aztán már tudni fogja: „Ő a főnök.” Aztán már bármi történjen, követni fog. Akkor is ha megütöd, még jobban fog szeretni, még jobban fog engedelmeskedni. Ha tehát egy kutya vagy Krsna háza előtt, állj készen rá, hogy néha kapsz egy kis fenyítést, ha nem jól viselkedsz. De praszádamot is kapsz. Gondoskodni fog rólad.
„Rövid pórázon tartasz majd.” A rövid póráz azt jelenti, hogy közel vagy mesteredhez. Mint egy bhakta. Lehet egy bhakta hosszú vagy rövid pórázon, ha nincs teljes önátadás, egyik sem segít. Láttam, láttuk a vaisnava történelemben, hogy némely bhakták nagy szabadságot kapnak, bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Olyan toleráns a mesterük, hogy nagy szabadságot ad nekik. De aztán felhagynak bizonyos lelki gyakorlatokkal. Mások nagyon rövid pórázon vannak, és ugyanezt csinálják. Nem számít tehát milyen rövid vagy hosszú a póráz, az számít, hogy milyen szintű az odaadásunk.
„Az ellenségeidet kívül tartom, nem engedem be őket. A bhakták praszádamjának maradéka lesz mindennapi ételem. Határtalan boldogságomban nagy lakomát rendezek a maradékokból! Bármikor, ha leülök, vagy lefekszem, lótuszlábaidon fogok meditálni. Bármikor szólíts, ugrani és táncolni fogok. Habár nem törődöm az életemmel, mindig boldog leszek. Téged tekintelek egyedüli fenntartómként.”
Habár ezek a szavak egy másik ének magyarázatai, ha tényleg felajánljuk testünket, elménket és otthonunkat, ez lesz a helyzetünk. Nem kergetünk semmiféle tekintélyes helyzetet, mint például Brahmáé, de „ha szükség van arra, hogy újra megszülessek, egy vaisnava otthonában szeretnék élni. Nem vonz az anyagi élvezet vagy a felszabadulás. Egyetlen vágyam van csupán – hogy életről-életre örök szolgád legyek.”
Ezért Bhaktivinód Thákur így fohászkodik, hogy emlékeztessen minket arra, hogy hogyan vegyünk fel egy alázatos pozíciót az által, hogy felajánljuk mindenünket, amink csak van és, hogy abban az odaszentelt hangulatban élhessünk.

*Gurumahárádzs a „mánasza déhó géhó című dalt magyarázza egy másik dalt – a „szarvaszva tomár csarané szampijá”  – segítségül hívva.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. november 25, Szófia)

Ha rendelkezünk odaadással Krsna felé, még a hibák is dicsővé válnak. Ezért azt mondhatjuk, hogy egy vaisnava, vagy bhakta mindig jó, nincs rossz bhakta. A bhakta jó, jobb és legjobb. Még egy fiatal, kezdő bhakta is olyan mint a nyers, csiszolatlan gyémánt. Még ebben az állapotban is nagyon értékes. De amikor a csiszolás, fényesítés után briliáns válik belőle, akkor fog teljes valójában ragyogni. Ha a bhakták mind csiszolatlan gyémántok, mesterre van szükségünk, aki briliánssá változtatja őket.
Azt mondhatjuk, hogy a briliáns a gyémánt eszenciája. Akkor mi a gyémánt? A grafit eszenciája és végső soron szén. Mégis valamit hozzá kell adni a szénhez, hogy gyémánt legyen belőle. Mi az? Idő és nyomás. Erős nyomás. Mindkettő szükséges. Nem jelenti azt, hogy sok szenvedéssel jár, de ez egy folyamat. Meg kell fizetnünk az árát. Mert a kályhában is használod a szenet, de csak a melegét. A brilljeidet azonban nem égeted el. Mert a briliánsnak más a rezgése. Egy hölgy sem olyan buta, hogy fekete széndarabokkal dekorálja magát. Tudjátok ezért hoz a szerelmi viszony elején a jövendőbeli férj egy brillgyűrűt. Néhány karát, még egy gramm sincsen. Ha azonban tíz kiló szénnel állítanál be, hogy meghódítsd a hölgyet, az nem működne. A szénnek és a gyémántnak más a rezgése. Mindannyiunknak csiszolt gyémántokká kell válnunk. Ne maradjatok szén. Nincs értelme megmosni a szenet, akkor is fekete marad. Azonban, ha nyomás alá teszed és adsz neki időt, akkor a sötét fekete szénből átlátszó gyémánt lehet.
És hogyan használjuk a rossz oldalt ebben a lelki folyamatban? Fel kell ismernünk a rossz oldalt, hogy mik életünk rossz összetevői. Mi a hat ellenségünk? Káma (kéj), kródha (düh), lóbha (mohóság), móha (illúzió), mada (őrület), és mátszarja (irigység). A káma, kródha, lóbha a három fő ellenség. Hogyan használjuk őket? Hogyan alkalmazzuk a lelki folyamatra a kámát?! Vegyétek Kubdzsá példáját. Kubdzsá egy púpos hölgy volt. De szenvedélyesen szerette Krsnát. És olyan erős volt a szeretete, annyira szerette volna szolgálni Krsnát, hogy egy nagy változás állt be az életében. Tudjátok Krsnának különleges az ízlése. Nem szereti a púpos hölgyeket. A szépségeket szereti. Ezért amikor Kubdzsá eljött, hogy egy edény szantálpépet ajánljon fel Krsnának, imáival együtt, akkor Krsna eldöntötte: „Nem tetszik ennek a fiatal lánynak az alakja, jobb ha némi változtatás végzek rajta.” Rálépett Kubdzsá lábára, ezzel rögzítve, és megragadta a nyakát. Kubdzsá pedig púposból hírtelen egyenes hátúvá változott. Az isteni érintés által egy megkérdőjelezhető szépségből hihetetlen szépségűvé kezdett válni. Ha tehát ilyen szenvedélyes szeretettel, ezzel a kámával közelítesz Isten felé, nem probléma, ezt használhatod.
És mi a helyzet a kródhával, a dühvel? Légy dühös a hibáidra. Legjobb módja a düh használatának! És a lóbha, kapzsiság? Korábban már beszéltünk róla, hogy igazi kapzsiság nélkül, nem tudod megfogni Krsnát. Lelki mohóságra van szükség, légy mohó a bhakti tekintetében. Aztán a móha, illúzió. Hogyan használjuk az illúziót a bhaktiban, ami a megvilágosodást hirdeti?! A cél a megvilágosodás és az illúziót használjuk az eléréséhez, ez lehetetlen! Nem, még az illúziót is használhatjuk és imádhatjuk, mert el akarjuk felejteni Isten nagyságát. Egy személyes Istent akarunk, egy barátságos Istent, akit könnyű megközelíteni. Ez egyfajta illúzió, de isteni illúzió. Aztán ott a mada, őrület. Őrüljünk meg Krsnáért. Ne amolyan jólnevelt extázissal! Ez olyan, mint egy kontrollált vad tűz. A vad tűz legyen vad. És végül az irigység, mátszarja. Ezt nem tudjuk használni. Az irigységet nem lehet a lelki fejlődésben felhasználni. Ez az egyetlen, amit ki kell hagynunk a folyamatból. Az összes többi hibánkat fel tudjuk használni. Még ezeket az ellenségeket is felhasználhatjuk a fejlődésben.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. november 25, Szófia)

Ápoljuk a hitünket, nem kihívó módon, hanem pozitívan. Mint amikor a félistenek köpülni kezdték a tejóceánt. Olyan nehéz feladat volt ez, hogy habár nagyon erőteljesek voltak, mégsem voltak elegen ahhoz, hogy véghezvigyék. Ezért segítségre volt szükségük és természetes ellenségeikhez, a démonokhoz fordultak:

–    Segítsetek nekünk! Gyertek! Legyen közös ez a vállalkozás, az eredményeket is megoszthatjuk.
Megállapodtak tehát:
–    Rendben! Mi a tét? Mit lehet elérni?
–    Amrta, a hallhatatlanság nektárja.
–    Rendben, az jó lesz. Csináljuk együtt. Mi a feladat?
–    Nos, itt van ez a tejóceán, ki kell köpülnünk.
–    Hogyan csináljuk?

A tejköpüléshez szükség van egy rúdra. Így van? Fogták hát a Mandara Hegyet – egy óriási hegy – és azt használták köpülő rúdnak. De ha beleteszel egy hegyet az óceánba, az eltűnik benne, lesüllyed az aljára. Támasztékra volt tehát szükségük. Ezért hát Visnu mint Kúrma – egy óriás isteni teknős – támasztotta meg a hegyet.
Azt gondolhatnánk, hogy még Visnu is kész volt szolgálni a démonok és félistenek ezen közös vállalkozását, ami szép megközelítés – Isten oly alázatos, hogy segíti alárendeltjeit. De a történet igazából egy kicsit más, mert Kúrma háta egy kicsit viszketett. Tudjátok, egy teknős számára igazán nehéz megvakarni a hátát. Ezért kellett a Mandara Hegynek a hátára kerülnie, hogy megszűnjön a viszketés. Ezért mozgatták a hátán.
Ahhoz, hogy mozgasd a köpülő rudat, kötélre is szükség van. Tudjátok, hogyan köpülnek: húzogatják a kötelet és ezáltal mozog a rúd. De ahhoz, hogy az univerzális tejóceán köpülőrúdját mozgassák, erős kötélre volt szükségük. Vászukit, az isteni kígyót használták hát kötélként. És tudjátok, verseny volt a félistenek és a démonok között, hogy a kötél melyik végét fogják. A démonok azt gondolták: „A kígyó farkát fogni nem valami tekintélyes helyzet.” Úgy intézték, hogy a Vászuki kígyó fejét foghassák. A félistenek mosolyogtak a bajszuk alatt: „Rendben, nekünk jó lesz a farka is.” Aztán elkezdték a köpülést. Erőteljes mozgás volt, Vászuki tehát olyannyira szorítás alá került, hogy tüzet és füstöt kezdett árasztani, és mindezt a száján jött ki. A démonok tehát, tekintélyes helyzetükkel együtt – hogy Vászuki fejénél állhassanak – kudarcot vallottak, mert ily módon megégtek és megfüstölődtek.
De végül a közös vállalkozás elkezdett működni. És tudjátok, amikor a tejet köpülik, az elkezd elválni és különböző dolgok kerülnek a felszínre. Mi jelent meg tehát legelőször a tejóceán felszínén? A méreg volt az első. Ez volt a hálahala, a méreg. A nektárt keresték, és mit találtak? Mérget! Nagyon veszélyes méregről volt szó, képes lett volna végezni ez egész világgal. Segítségre volt szükségük, mert mindkét csapat halálra rémült. Aztán jött az Úr Siva és egyszerűen csak megitta az egészet: „Majd én elintézem, semmi gond.” Mivel ő a jóga mestere, egyszerűen csak a torkában tartotta a mérget. Nem halt meg, de mégis volt némi hatása a méregnek, kék lett a torka.
Aztán a démonok és félistenek folytathatták a köpülést. Kezdtek megjelenni az első kincsek. Mi volt az első? A ló Uccsaihsvará; Airávata, Indra elefántja és Laksmí Déví. És még sok értékes dolog, de a nektárra még mindig várniuk kellett. Dhanvantari is megjelent – ő az egyetemes gyógyító és az ájurvéda szaktekintélye. Végül pedig megjelent a nektár. Aztán elkezdték elosztani és elvenni egymástól, de most nem szeretnék belemenni a történetnek abba a részébe. Az univerzális tejóceán köpülésével tehát, végül elérték az amrtát.
Mondhatjuk, hogy a tejóceán jelképezi az életünket. Ki kell köpülnünk az életünket. Mert életünk óceánja tele van kincsekkel. Minden erőnket, energiánkat fel kell használnunk, amink csak van, legyen az jó vagy rossz, egyesítenünk kell őket, hogy kiköpülhessük óceánunkat, hogy elérjük a nektárt. Legyen Visnu, Krsna ezen folyamat alapja. És ne lepődjetek meg, ha elkezditek köpülni az óceánt, az első eredmény valamilyen méreg lesz. Nektárt vártok és mérget kaptok. A boldogságra vártok, de nehézségek jönnek. Ne lepődjetek meg, mert azt mondják, először azt kapjátok, ami kevésbé fontos. Először egy kis keserű pirula. Azután jön a nektár. Tudjátok, vannak olyan orvosságok, amik nagyon keserűek és nagyon nehéz lenyelni őket. De a gyógyszerész trükköt alkalmaz. Az aljára valami édeset tesz. Van egy speciális ízű olaj – ricinusolaj. A csésze aljára valamilyen ízletes szörpöt tesznek, a tetején pedig ott ez az olaj. Ha egy húzásra lenyeled, csak az édes részét fogod érezni. Ez a gyógyszerész illúziós folyamata.
Ne lepődjetek meg tehát ha először a méreg jön. Szükséges része a gyógymódnak. De itt vannak azok, akik képesek megemészteni a mérget. Ezért az Úr Siva egyik funkciója, hogy elveszi tőled a mérget. Ebben az értelemben segít minket. A guru olyan, mint Siva, aki elveszi a mérget. Isten az alap. A köpülő rúd a szannyászí danda. A kötél a dzsapa-málá. Azt hiszem, a mérget felismeritek. Észre fogjátok venni: „Ah, ez az!” De amikor a kincsek jönnek azonosítsuk úgy, mint az isteni áldás egy másik aspektusa. Az óceánból jövő többi értékes eredmény pedig olyan, mint a bhakták jó tulajdonságai.
Aztán végül, sok más eredmény után, eléred a végső nektárt. Törekednünk kell rá. Áldás is szükséges hozzá. Azt mondják, az isteni kegy az emberi lényekben válik aktív elvé. Emlékezzetek erre: Az áldás az emberekben válik aktívvá! Azt is mondják, hogy ahogyan a szekér nem mozdul egy kerékkel, emberi törekvés nélkül az isteni kegy sem képes segíteni rajtad.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. november 25, Szófia)

A hit az emberi lény egy természetes dimenziója. Hit nélkül nem is igazán tudjuk emberi lényként azonosítani. Már beszéltünk róla, hogy mi az a hit. Különböző vélemények léteznek ebben a témában. Van a klasszikus magyarázat – a hit az a szilárd meggyöződés, hogy Krsna szolgálatával az ember minden egyéb kötelességének eleget tesz. Ez egy kissé elméleti. Ez a tattva szerinti definíció, tattva azt jelenti, hogy az alapelvek szerint. Elöszőr meg kell tanulnuk ezt a definíciót, hogy Istent szolgálva, minden más kötelességnek is eleget teszünk. Ha egyet értünk ezzel a ponttal, annak van néhány következménye. Általánosságban véve azt gondoljuk, hogy magunkat szolgálva, minden kötelességnek eleget teszünk. Ez az emberi lény rejtett mozgatója, hogy Istenként tetszelegjen. Mert e szerint a definíció szerint ez a fajta gondolkodás Istenre vonatkozik.
Igazából a haladó szintnél kezdtük a beszélgetést, mert az emberek nagy részének a hit azt jelenti, hogy hiszek valamiben, amit nem ismerek. Így van? Nem ismerem, ezért hiszek. A materialisták azt mondják majd: „Hiszem, ha látom.” Egy lelki ember pedig azt mondja: „Látom, ha hiszem.” Csak megcseréltük a szavak sorrendjét és máris teljesen más a jelentés.
Számunkra a hit nem egy ingatag meggyőződés. Nem valami, amit nem ismerek, ezért egyszerűen csak hiszek benne. Nem, legalább annak a szilárd meggyőződésnek meg kell lennie, hogy Isten szolgálatával, minden egyéb kötelességnek is eleget teszünk. De túl ezen az elméleti megfogalmazáson van egy raszikmagyarázat is. Ez pedig az örökké-friss vágy arra, hogy kapcsolatban legyünk azzal a forrással, ahonnan az isteni boldogság származik. Óh, ez a hit egy nem vár definíciója! Az isteni boldogság abból a forrásból származik?! Kapcsolatba lenni?! Ez pedig, hogy kapcsolatban legyünk a forrással, egy örökké-friss inspiráció a számunkra?!
Ilyen legyen a hitünk – élő. Ez az igazi hit, ez az igazi változás – amikor élővé válik a hited. Nem elég az elmélet, hogy igen, van Isten, de mégis kétségbe vonod a létezését. Ne így! Egy élő megtapasztalásnak kell lennie. Az elméleti meggyőződésen túl, Isten ezen megtapasztalása nagyon fontos. De hogyan szerezzünk lelki tapasztalatokat? Hogyan érjük ezt el? Nos, adjátok át magatokat az isteni kegynek. Ne bujkáljatok, legyetek bátrak!
Először az alap szintjét kell megtanulnunk ennek a tudománynak. Aztán haladókká kell válnunk és előbb vagy utóbb el kell jutnunk a felsőfokig. Felsőfok, de nem abban az értelemben, hogy „most már kész hittel rendelkezem”. Sokkal inkább abban az értelemben, hogy „alkalmazni tudom a gyakorlati életemben”.
Ha a hit teszi emberré az embert, akkor ápolnunk kell a hitet. Hogyan ápoljuk a hitet? Először is tele vagyunk kétségekkel: „Miért kéne hinnem ebben? Ez teljes mértékben ellenkezik azokkal a szabályokkal amik jelen vannak az életemben. Harminc évig lassan olvastam, most meg akarják tanítani nekem a gyorsolvasást?! Miért kéne hinnem benne? Megvannak a saját szokásaim. Ragaszkodom hozzájuk. Miért is adnám fel ezeket? Miért higgyem el, hogy működik ez a módszer?” Ha legalább egy picit bízol a folyamatban, akkor elkezded kipróbálni. És ne feledjétek, hogy az illúzió befolyása nagyon erős! Ő nagyon erős, nagyon is jól végzi a dolgát. Az egész világ arra próbál megtanítani, hogy ide tartozunk, ez a mi otthonunk. Aztán a hívő emberek elkezdik elmagyarázni, hogy „Nos, lehet, hogy itt vagy, de ez nem az igazi otthonod. Keresd meg az otthonod, a haza vezető utat, vissza, vissza Istenhez.”
Igazából azt mondhatjuk, hogy a vallás olyan, mint amikor egy házat otthonná változtatunk. Érzitek a különbséget? Itt olyanok vagyunk, mint a partra vetett hal. Meg kell találnunk az életelemünket, az otthon érzetét. Először tehát adjunk egy kis bizalmat a folyamatnak – teszteljük – minden rossz és korlátozott kondíció ellenére, ami az életünkben jelen van. Minden azt sugallja: „Próbálj élvezetet meríteni!” Aztán jön valaki és azt mondja: „Próbálj meg szolgálni!” Ez ellentétes üzenet! Megdöbbentő! „Légy alázatosabb egy fűszálnál. Béketűrőbb egy fánál. Adj meg minden tiszteletet másoknak, anélkül, hogy azt magadnak elvárnád. Ez által méltóvá válsz arra, hogy szüntelenül zengd a szent nevet.” *  Elég teljesíthetetlennek tűnik. De épp ez a bizonyíték arra, hogy valami rejlik benne. Ha kicsi a távolság a mindennapi élet és a tanítás között, ne higgy benne. Ha azonban hallasz valami hihetetlent, amit lehetetlen teljesíteni – ragadd meg! Ahogy tanítóink mondják, „Ha vadászni mész, vadássz orrszarvúra.” Ne vadássz kisnyulakra. Fel vagy szerelkezve egy nagy fegyverrel, különleges lencsékkel, melyekkel éjszaka is látsz, speciális Rambo késsel, és aztán rálősz a célra és egy kisnyulat találsz el?! Ez nevetséges, kedveseim! Nem, vadásszatok orrszarvúra.
Ne válasszatok nagyon alacsony célt az életetekben. Mert az emberi természet egyik aspektusa a hit. A másik az, hogy hibákat követünk el. Ha tehát alacsony a cél, elhibázzátok. Válasszatok magas célt! Akkor lehet, hogy elértek valamit.
Mint amikor kapsz valamilyen szolgálatot a gurutól. Egy szolgálatot. Akkor adott a lehetőség, hogy felhasználd minden tehetségedet, hogy kifogásokat találj és képes vagy megmagyarázni neki és saját magadnak is, hogy „Gurudév, ezt az adott szolgálatot egyszerűen lehetetlen megcsinálni.” Ha azonban elég okos a guru, akkor tíz vagy száz féle különböző feladatot ad. Nagyon jól tudja, hogy nem fogod mind a százat megcsinálni. De már ha a felét megcsinálod, az már ötven eredmény. Ha csak egy szolgálatod van, és azt sem teljesíted, az száz százalékos kudarc. Ha azonban százféle elfoglaltságod van, és csak a felét viszed véghez, az ötven százalék siker! Ezért működnek a guruk ezen elv szerint. Nagyvonalúan elfoglalják a tanítványokat. Sok nehéz feladatot adnak. Legalább néhányat valósítsunk meg.
Ez a hit, amikor az addig lehetetlen elkezd természetessé válni a számunkra. Most nevettek! Pedig ez igaz, kedveseim! Ez igaz! Gondoltátok volna valaha, hogy lesz esélyetek rá, hogy Isten szent neveit zengjétek?! Adtok rá esélyt, hogy csoda történjen az életetekben? Vagy annyira feltételekhez kötöttek vagytok, hogy elutasítjátok a csodát?! Álljunk készen, adjunk esélyt a csodának, hogy magához öleljen.
Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a hit az emberi lény legerősebb képessége, ami által hihetetlen szakadékokat hidalhat át. Gondolkodjatok az erőtökről! Nagy erő rejlik bennetek! Hited által az anyagtól eljuthatsz a lélekhez. Saját magadtól az Egyetemes Énhez. Az eszedtől a szívedig. Kis távolság – hosszú út.

*„Siksástaka”, 3

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. Szeptember 7, Szófia)

Van hozzátok egy alázatos kérésem. Gondolkodjunk egy kicsit és fogalmazzuk meg a szent definícióját. Ki az a szent? Kit tekinthetünk szentnek?  Nem szükséges hosszan elmélkedni rajta, csak ami az eszetekbe jut, ha azt halljátok, hogy „szent, szent személy”?
Préma Bindhu: Isten által felhatalmazott.
Tírtha Mahárádzs: Tudjuk ezt ellenőrizni? Lehet, hogy nem tudjuk ellenőrizni, de érezzük. Kérlek, emlékezz erre a véleményedre, és ne hagy magad más vélemények által befolyásolni! Légy erős ebben a megfogalmazásban. Haladhatunk sorban, hogy mindenki mondjon valamit?
Sjámaszundara: Valaki, aki a tettei által követendő példát állít.
Rága: Aki fényt ad. Egy ragyogó személy.
Rám Vidzsáj: Aki ismeri az igazságot, szádhu.
Jasódá: Aki Istennek szentelte az életét.
Dámódar: Benne van magában a szóban (bolgárul) – aki odaszentelte magát.
Késava: Önmegvalósult lélek, aki szívében látja Istent.
Valaki más: Aki túllépett az emberi és isteni közötti határokon.
Valaki más: Aki nem ismer félelmet.
Nikhilátmá: Számomra a szent egy olyan személy, aki vonz engem. Vágyom a társaságára.
Manóhari: Aki feláldozza magát másokért.
Késava: Dásza-anudásza, aki az Úr szolgáinak a szolgáit próbálja meg szolgálni.
Valaki más: Könyörületes.
Préma-latá: Aki másokat is képes szentté változtatni.
Valyo: Aki a kapcsolat lehet az örökkévalósághoz, az elme békéjéhez és a lélek boldogságához (szat-csit-ánanda).
Nelly: Aki alázatos/szerény.
Rukminí: Aki közel került Istenhez. És közel áll a bűnnélküliséghez.
Valaki más: Bárki, aki eljutott Istenhez – nem számítanak a lépések – az szent.
Valaki más: Aki igaz szeretettel rendelkezik – aki érzi és át is tudja adni azt.
kis Dani: A tisztaság, mely megtöri a sötétség jegét, fénnyé alakítja azt, és fejlődésre sarkall másokat.
Dragi: Bűntelen személy.
Jamuná: Az a valaki, akivel ha találkozol, szerelembe esel. Az ilyen személy képes elégedetté tenni mások elméjét és szívét is. Egyszerű szavakkal beszél, mégis képes megragadni a lényeget. Aki látja az emberek szívét és szívtől-szívhez beszél.
Dámódar: Aki nagyon kedves Istennek, mert menedéket talált az Ő lótuszlábainál.
Valaki más: Egy igazi szent társaságában más a légkör, teljes elégedettséget érzek, megvilágosodom és felemelkedem.
Sasho: Aki megérti a tudás és tudatlanság tudományát és aki dzsívan-muktává válik – túllép az élet és halál körforgásán.
Prémánanda: Aki elhozza szívünkbe a Hold lágy fényét.
Rága: A Nap! A Nap!
Révatí: Azok, akik lemondtak az anyagi életről, lemondtak az érzelmi és pszichológiai függőségekről és mindenestül átadják magukat az emberek és az Úr szolgálatában.
Valaki más: Aki inspirálja az embereket, állatokat és növényeket.
Jadunáth: Aki meghódolt a fénynek, aki most maga is fényből áll és folyamatosan fényt áraszt. És nem csak fényt, hanem isteni fényt. Ugyan akkor azt gondolom, hogy mindazok után, amit a bhakták mondtak, az én definícióm kissé szegényes és tudtam, hogy volt még valami más is: egy szent megadja neked az isteni fény különböző minőségeinek egy nagyon különleges érzését.
Nikhilátmá: Nagyon kedves minden élőlényhez, és nincsenek ellenségei.
Valaki más: Mindannyian lehetünk szentek, de először is akarnunk kell, másodszor ki kell érdemelnünk és harmadszor: kapnunk kell valakitől.
Jasódá: A szentnek megvan a képessége arra, hogy véglegesen megváltoztassa az életünket és kihozza belőlünk a jót.
Valaki más: Minden vele való találkozás által egyre jobb és jobb személy lesz belőled.
Valaki más: Először gyakorolnod kell a lemondást, majd az odaadást.
Valaki más: Isten, aki eljött a földre.
Valaki más: Aki harmóniában van saját magával és másokkal; teljes harmóniában.
Valaki más: Azt gondolom, hogy mindenkinek különböző szentjei vannak és nem az a kérdés, hogy mik ők, hanem, hogy kik ők. Ki az én szentem?
Tírtha Mahárádzs: Tehát, ha össze szeretnénk foglalni mindezeket a csodás tulajdonságokat amiket említettetek, nos, hogy egy ilyen személyt találjunk, elmondom nektek, az igen ritka. Ki tudja teljesíteni mindezen követelményeket?
Lemondás és odaadás, alázatos és ragyogó, kicsi és nagy – ez nagyon ritka! Mert egy teljes listát adtatok egy szent isteni tulajdonságairól. De a megemlítettek között vannak bizonyos közös pontok. Idevágóan szeretnék nektek egy verset idézni a sásztrákból, a tradíciónkból. Így szól:
„A folyók nem isszák saját vizüket,
hanem mások érdekében hömpölyögnek;
a gyümölcsfák nem fogyasztják saját gyümölcseiket,
hanem mások érdekében hozzák azokat;
a felhők sem isszák saját vizüket,
hanem mások érdekében záporoznak,
ugyanígy, a szentek is csak másokért élnek.”

De azt csak akkor tudod megtenni, ha nagyon közel állsz Istenhez. Ha közel vagy a forráshoz, akkor közel vagy a lényeghez. Ha Istenért érsz, mindenkiért élsz. Ha magadért élsz, senkiért sem élsz.
A listátokból pedig érzem a szükségét, égető szükségét érzem, a szentek társaságának. ebből a listából megérthetjük, hogy miért fontos számunkra a szádhu-szanga, a szentek társasága. Mert igen, egy tiszta személy társaságában a szívem, az életem megváltozik. A szentek társasága nagyon fontos az életünkben. Ne szalasszátok el a lehetőséget.
A lelki társaságnak nagyon erősnek kell lennie. Ha mindig megbecsüljük a szentek, a körülöttünk lévő szent bhakták tulajdonságait, akkor erős lesz a társaság.
Ha megfogsz egy füstölőt, azt nagyon könnyű eltörni. De végy egy egész csomag füstölőt. Próbáld ki! Majdnem lehetetlen. Emlékezzetek erre. Ha a bhakták társasága egységes, semmi sem képes összetörni azt. De ha egyedül vagy…
Meg kell becsülnünk a szent társaságot. Lelki köreinkben van egy mottónk: „Egy mindenkiért, mindenki egyért.” Ezért azt mondjuk: „Szádhu-szanga szádhu-szanga szarva –sásztré kaja, lava-mátra szádhu-szangé szarva-sziddhi haja*  – társulj a szentekkel, társulj a szentekkel, mert társaságukban könnyen elérhetsz minden tökéletességet.” Minden tökéletességet – mert megadatik, tükröződik rajtad.
Egyszer nagy prédikátorok vették körbe Sríla Srídhar Mahárádzsot. És tudjátok rejtőzködő személy volt. Mindig rejtőződött, a háttérben maradt; nem is mozdult navadvípi templomából. Ezért – mert nagy személyiség volt – az egész vaisnava világ elment hozzá. Ő maga volt a szent zarándokhely. Az emberek elmentek hozzá, nem kellett neki elmennie az emberekhez. Ilyen a szent hely. Körülötte ültek tehát, ő pedig finoman tanított: „Prédikálj! Menj és mond el az embereknek!” Végül pedig azt mondta: „Felhatalmazlak titeket. Képessé teszlek titeket erre.”
Ha tehát ezek az isteni tulajdonságok tükröződnek rajtunk, ránk vetülnek, akkor megváltozik az életünk. Kérlek, ápoljátok a szent társulást, ne szalasszátok el a lehetőséget, egy percet se vesztegessetek el ebből a társulásból! Mert ha végül eléred, visszatérsz, megérted majd, hogy mi volt az igazi segítség az életedben. Lehet, hogy most még túl bonyolult a kép a számunkra. De a végén, amikor visszatérsz, fordíts meg a fejed és nézd meg mi történt – egy teljesen tiszta, töretlen vonalat látsz majd a célod elérése felé. És kik állnak sorba a te utad mellett? Kik gratulálnak, amikor visszatérsz? Kik alkotják a téglákat az utadon? A szentek azok. Csak nézz körül, és megtalálod őket.

*Csaitanja-csaritámrta, 2.22.54.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 7, Szófia)

Ma estére van egy találkozónk, a teliholddal. A telihold mindig segíteni fog bennünket emlékezni, örökre a világosságban maradni. „Aszató má szad gamaja, tamaszó má dzsjótir gamaja, mrtjór má’mrtam gamaja* – a valótlanból vezess a valósba, a sötétségből vezess a világosságba, a halálból vezess az öröklétbe.” Ez a Védák egy gyönyörű, általános fohásza, amit mindenki megérthet, függetlenül a tradíciótól, vallástól, hittől vagy akár nyelvtől…
Persze az általános jelentés mindig egy rejtett jelentést takar. „A valótlanból…” Mi a valótlan? Minden, amiről azt hisszük, hogy nagyon is valóságos, tudnotok kell, hogy csak álom, nem valóság. Például a szenvedés – és az összes boldogság is – amit oly valóságosnak érzünk, csak egy hullám elménk óceánjának felszínén. Ahhoz, hogy megérthessük a valóságot, előbb meg kell értenünk a valótlant. Nagyon nehéz megérteni, hogy amit oly valóságosnak éreztünk, az nem az. A szanszkrit májá szó jelentése „nem az”.
A valótlanból el kell jutnunk a valóságba. Ez egy utat, egyfajta haladást jelent. Elkezdjük valahol és kell lennie egy célállomásnak. Ezért azt mondják, az élet olyannyira misztérium, hogy nem érdemes sokat töprengenünk rajta, jobb ha csak észleljük azt. Mert ha a valóságból veszünk tapasztalatot, szemtől-szembe megtudhatjuk, mi igaz és mi nem. A Legfelsőbb Úr ott rejtőzik mindenben. Még az élőlények szívében is ott rejtőzik az Úr. Le kell hát vonnunk a következtetéseket; meg kell értenünk, hogy mit is jelent ez valójában, alapjában véve! Ha Isten ott van a szívemben, akkor sosem vagyok független. Benne vagyok és alatta állok, az Ő isteni védelmének. Minél jobban átadom magam Neki, annál jobban spirituálissá válok Őáltala.
Azt mondják a valóság sokkal szebb, mint az illúzió. Azt gondolom, hogy mint embereknek van valamiféle megértésetek a szépséggel kapcsolatban, például az érzések szépségéről, vagy a természet szépségéről. Időről-időre vándorlok az országotokban és le vagyok nyűgözve! A természet szépségeinek kimeríthetetlen tárháza. Olyan, mint a szépség bányája! Ez a természet tartozik valakihez. És a szépség tulajdonosának még szebbnek kell lennie! Megtanultuk, hogy Krsnának kékes színe van, kékes a bőre. Van egy barátom, aki akárhányszor meglát egy felhőt megkérdezi: „Ez Krsna színe?” Amikor valamely bárányfelhőre mutat, az nem Krsna. De amikor sötétkék, sok esővel, az a Krsna szín. Ily módon nagyon könnyű emlékezni erre a szépséges Úrra. Amikorcsak sötétkéket látsz, Rá emlékeztet.
A fohász következő sora: „Tamaszó má dzsjótir gamaja – a sötétségből vezess a világosságra.” Általában minden spiritualista az isteni világosságra vagy megvilágosodásra, illetve hasonló dolgokra éhezik. Nem tudom, hogy van ez itt, de Magyarországon a temetők bejárata fölé ez van írva: „Legyen számukra örök világosság”– a holtaknak. Mindenki rendelkezik azzal a megértéssel, hogy a világosság jó. „Legyen világosság – és lőn világosság.” A sötétségből vezess a világosságba: első olvasásra nagyon egyszerűnek tűnik – igen, a sötétség rossz, a sötétség a megértés hiánya, vezess a fénybe, a megvilágosodásra! Egyszerű! Megértettem az üzenetet. De épp nemrég értettük meg, hogy Krsna a sötét Úr. Akkor hogyan tegyük össze ezt a tanítást? A sötétségből vezess a világosságba, mit jelent ez?
Krsna sötét színárnyalata nem átlagos. Az Ő sötétsége fényt sugároz. Képzeljetek csak el egy olyan sötét személyt, aki ragyog. Érdekes ellentmondás. Mégis, hogyan is hangzott az előző mondat – a sötétségből vezess a ragyogásba, a világosságba? Ki ez a sötétség – ez Krsna – a sötét árnyalatú, sötétkék. Akkor ki lehet a ragyogó személy?
Ez a rádhá-dászjam, Srímatí Rádhárání szolgálata. Ő Isten kedves. És ő az a személy, aki legjobban szereti Istent. Tehát nemcsak meg kell értenünk, hogy van egy legfelsőbb Úr, azt is meg kell értenünk, hogy van egy legfelsőbb Úrnő. Ez az igazi megvilágosodás a vaisnava tradícióban, az életünkben.
Végül pedig „a halálból vezess az örök életre”. Ez az üzenet is elég egyértelmű. Az emberek legtöbbször félnek a haláltól. Általában félsz attól, amit nem ismersz, ami rejtve van előlünk, titkos, misztikus. Az ilyen dolgok különféle idegenkedéseket keltenek. Mivel az emberek nem sokat tudnak a halálról, megvan vele szemben ez a fajta félelem. A legtöbb embernél ez egy komoly pszichológiai teher. Ez mégis könnyű, mert a halál egy pillanat, egyszeri alkalom az életben. Ahogy a kali-juga – ez a sötét vaskor – előrehalad, az emberek kezdenek félni az élettől. Nem csak halálfélelem van, hanem életfélelem is! Ez még rosszabb, mert egész életedben veled marad, nem csak egy alkalomra szól, hanem állandó. Ezért ameddig nem látjuk életünk szépségét, dicsőségét és az isteni lehetőséget, előfordulhat, hogy megvan ez a fajta félelmünk az élettől és a haláltól.
Igazából, először meg kell szabadulnunk a halandóság hamis képzetétől; másodszor csendesítsük le az értelmünket; és harmadszor – keressük a szív elégedettségét. Kövessétek ezeket a lépéseket; szat – annak megértése, hogy örökkévaló vagy; csit – csendesítsd le az elmédet; és ánanda – keresd a lélek boldogságát. Ez az út a halandóságból, a halálból a halhatatlanságba.

*Brhadáranjaka Upanisad (1.3.28.)

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, Saranágati-harmadik rész, 2006. szeptember 7, Szófia)

A két elem, amiről eddig beszélgettünk – alázat és önátadás – tőled függ. Végül pedig a saranágati utolsó két eleme, mondhatni az odaadás objektív elemei. Az a meggyőződés, hogy Krsna mindennek fenntartója; a második pedig, az a szilárd hit, hogy Ő mindentől megvéd. Biztos vagyok benne, hogy érzitek a különbséget a kettő között. Mert az első megint csak elmélet: igen, Ő a fenntartó, ott van – olyan ez mint egy elméleti koncepció. Szép dolog megérteni, hogy Ő ott van minden fa mögött… „Csak mozdíts el egy darab követ, ott Vagyok; vágj ki egy fát –ott megtalálsz…” De hogyan ültessük át a gyakorlatba, erről szól a második rész, amikor megingathatatlan és mélyen gyökerező meggyőződéssel rendelkezel arról, hogy ha Őt szolgálod, Ő mindentől megvéd. Ez a módja annak, hogy abhaja, félelemnélküli légy. Lehet, hogy gyenge vagyok. Lehet, hogy semmi erőm sincs. Lehet, hogy egy utcai verekedésben ronggyá vernének az erősebbek. De teljes hitem van abban, hogy Krsna megvéd, tekintet nélkül a fizikai erőmre, mert metafizikai szinten mozgunk. Nem a test vagyunk, legyen az erős vagy gyenge.
Amíg kezdők vagyunk, tesztelgetjük Krsnát: „Ha létezel, mutasd meg Magad most!” Néha a bhakták épp olyanok, mint a gyerekek. Egyszer egy bhakta elhatározta: „Nos, ha Krsna létezik, akkor becsukom a szemem és mindenféle zebra nélkül átkelek ezen a nagyon forgalmas úton.” Sikerrel járt, de nem hiszem, hogy ez valami magas szint lenne Krsna védelmének megértésében. Mert a kishitűeknek van szükségük bizonyítékokra. Ez azonban csak a kezdőknek való. Akiknek mély hitük van, bizonyítékok nélkül is működnek. Vagy a bizonyítékok ellenére. És nem csak a bizonyítékok ellenére, hanem ellenbizonyítékokkal is! Ez a hit! Minden reggel zengjétek a Siksástakamot! Az utolsó vers így szól: „Akár megjelensz előttem, akár nem; akár elfogadsz engem, akár nem; feltételek nélküli szolgád vagyok.”
Hogyan gyakoroljuk ezt a mély hitet? Kell, hogy legyen szemünk hozzá, hogy észrevegyük. Ezért mondhatjuk, hogy az első a meggyőződés, hogy Krsna minden mögött ott van. Képeznünk kell magunkat, hogy mindig erre gondoljunk, hogy mindig emlékeztessük magunkat: „Igen, Krsna ott van, jelen van, ez Ő, valamilyen formában ez az Ő megnyilvánulása.” És amikor elkezdenek történni a dolgok, akkor egyszerűen csak nem szabad szem elöl veszítenünk Őt.
Én nem tesztelném Krsnát. Az élet elég bonyolult és nehéz ahhoz, hogy próbára tegyen minket. De levonhatjuk a következtetést: „Eddig, Krsna kegyéből túléltem.” Logikusan végiggondolva, arra következtethetünk, hogy ez a jövőben is így lesz. És pontosan a halálom pillanatáig fogok élni, nem kevesebb ideig, sem nem tovább, pontosan addig. Van bármi probléma? Minden gondoskodás alatt áll. Néha nem látjuk, nem vesszük ezt észre. Ezért a látásmódunkat kell megtisztítani, hogy mindenhol lássuk Krsnát. Tudjátok, hogyan csináljátok. A köreiteket zengve kinyílik a szemetek. Látni fogjátok az élet rejtett szépségeit és a rejtett elrendezést, amely áthatja az egész létezést. Ezért megfigyelheted az életed. Ez segít majd megérteni, hogy mi a mély hit.
És ha hithű személyekkel társulunk, a mi hitünk is nőni fog. De azt gondolom, hogy az igaz hitet a nehézségekben érjük el.
Ahhoz, hogy gyakoroljuk a hitet, megfigyeléseket végezhetünk, vizsgálódhatunk, de ez csak elmélet. A másik út egyszerűen csak érezni miként hordoz engem Krsna a tenyerén. Csak tedd az arcod a tenyerébe. És sokkal jobb ha te közelítesz az arcoddal a tenyeréhez, mintha Ő közelít a tenyerével az arcodhoz.
Ezek a saranágati, az önátadás elemei. Gyakorold a kedvezőeket és kerüld a kedvezőtleneket, ez a bejárat. Aztán a szubjektív rész, légy alázatos és add át magad. Ez után az objektív rész, legyen szilárd meggyőződésed arról, hogy Krsna a fenntartó és mély hited abban, hogy Ő megvéd téged.
„Nanda Mahárádzs kisfia, Krsna, meghallgatja mindazok fohászát, akik ezen hatféle gyakorlat által vesznek menedéket.”
Ha tehát el szeretnéd érni, hogy Krsna meghallgassa a fohászaid, annak ez a módja. Ezen gyakorlatok által eléred a végcélt. Nem kell misztikusnak lenned, mert ezen gyakorlatok által azzá válhatsz. Ez az igazi misztika.