Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. 11.26., Szófia)

A követelmény magas. Krsna nem éri be kevéssel. Az egészet akarja. Mégis elég toleráns ahhoz, hogy segítsen megérteni ezeket a pontokat. Emlékeztek, először csak egy kis víz, virág, gyümölcs felajánlását kéri… Ez a gazdaságos vallás. Olcsó. „Óh, ezt megengedhetem magamnak. Egy kis víz az Úrnak, rendben! Nem nagy dolog. Ez való nekem, nem egy drága vallás.” De aztán emlékeztek a következő versre? Krsna azt mondja: „És minden mást…” Azt hallottam, hogy az itteni elnöknek, Todor Zsivkovnak van egy különleges kézmozdulata. Így van? Krsnától tanulta. Először azt mondja: „kevés víz”; aztán „és minden más – bármi, amit teszel, bármi, amit felajánlasz, bármi, amit adományozol, bármi, amid van – add Nekem!” Ő már csak ilyen, segít, hogy adni tudjunk. Harinak hívják, aki elvesz. Elveszi minden… nem is igazán a tulajdonunkat, inkább a ragaszkodásainkat.
Ebben a vonatkozásban Krsnának van egy jó segítője, akit gurunak hívnak. Volt egyszer egy bhakta közösség. Igazából a hittestvéreimről van szó. Egy farmon éltek, és mint fiatal emberek volt némi vonzódásuk az autókhoz. Végül vettek egy öreg Volgát, ami igazából szemétre való volt csak, meg sem mozdult. Legtöbbször tehát a púdzsá az autó körül zajlott, mindenki imádatot mutatott be neki, talán egyszer elindul. A következő héten megérkezett Gurudév*  és azonnal látta, hogy vettek egy autót. Rögtön így szólt: „Micsoda?! Egy autó egy tanyán?! Azonnal adjátok el!” Később, némi idő elteltével Gurudév ismét eljött, és tudjátok változnak az idők, a bhaktáknak pedig dolgozniuk kellett, ezért ismét beszereztek egy autót, egy másik Volgát, de ezúttal egy működőt. Gurudév pedig így szólt: „Micsoda?! Egy Volga?! Miért nem vesztek egy jobbat?” Miért? Mert először ott volt a ragaszkodás: „Óh szükségünk van egy autóra!” Másodszorra pedig hamis alázatosság: egy „Volga” elég lesz. A guru pedig jön és elvág minden hamis elképzelést; vagy a ragaszkodásaidat, vagy a hamis alázatosságod. Mint ahogy Krsna: először szépen bánik veled aztán vizsgáztat.
Könnyű ha ez az adakozó mentalitás, ez az osztozó hangulat már a kezdetekben megvan egy bhaktában. És nem szükséges fizikálisan adni. Ha kész vagy megtenni, akkor vége a játéknak, megtanultad a leckét. Mint Vaszudév. Mit csinált amikor Krsna megszületett? Elmében milliónyi tehenet adományozott. Mert amikor egy fiú születik, a szülők általában bőségesen adományoznak. Adományoznak a bráhmanáknak, a szükséget szenvedőknek, mert ez egy kedvező időpont. Azonban ők börtönben voltak, szóval nemigen fért hozzá a teheneihez, mit csinált tehát? Elmében adományozott.
Mondhatnánk: „Igen, ez ismét nagyon gazdaságos! Ez az! Elég az elmében adományozni. Ugyan olyan értéke van. Megtarthatom tehát a teheneimet. De elmében nagyon nagylelkű vagyok.” És most értettem meg, hogy mennyire elfajult a helyzet. Tudjátok, az indiaiak nagyon jól tudják, hogy adományozni: „Ez a kötelességem. Nem mások javára, hanem a magaméra.” Egyszer pedig találkoztam egy házaspárral, a férj indiai volt, a feleség pedig magyar. Eljöttek a templomba, de előtte összeszedtek egy kis rizst, ezt-azt ajándékba, adományként – mondta nekem el később a feleség. Beszélgettem a férjjel – egy nagyon jót beszélgettünk – végül pedig menniük kellett. És tudjátok, amikor a férj kijött a szobából, a feleség így szólt: „Itt van az ajándék, amit adni akartál.” A férfi pedig így válaszolt: „Nos, jobb ha inkább nem adjuk oda. Ennek a fickónak semmire nincs szüksége.” Elámultam! Micsoda trükkös elme! Elakad a szavam!
Ne legyetek ilyen trükkös elmék! Ha azt mondtátok: ezt neked hoztuk, akkor tegyétek is meg! Tartsátok meg a szavatok. Ha azt mondtátok: „Otthonom, házam, testem, elmém Neked adom” – akkor tegyétek is meg! Ne csaljatok!
Jó kapni, nagyon édes. De még édesebb adni. Boldoggá tenni valakit, az az igazi boldogság. És ha egy kis áldozattal, egy kis odaadással, amit adni tudunk, boldoggá tesszük Krsnát, akkor az egész univerzum boldog lesz.
Lépésről-lépésre tehát. Először abba a helyzetbe kell kerülnünk, hogy adhassunk. De azt javasolják, hogy ha olyan szegény vagy, hogy nincs semmid, akkor legalább egy kis hamut adj. Azt bárki tud adni. Adj valamit! Add az idődet. A figyelmedet. A Krsna-bhakti nem pénz kérdése! Adjvalamit Neki. Ily módon tehát meg kell értenünk, hogy ne akarjuk magunknak megtartani a dolgokat. Ha ez egy helyes folyamat, akkor végső soron odaadhatjuk mindenünk, amink van. És a vaisnavák, az írások, a guru arra tanít, hogy ezt tegyük. Képzeljétek csak el, ha Gurudév jön és azt mondja: „Most áldozz fel mindent és ajánld fel teljesen az életed, add fel mindenanyagi ragaszkodásod!” Idejön, és rögtön ezt mondja neked. Meg tudod tenni? Nagyon valószínű, hogy nem tudjuk. Nos, nem ismerem a képességeiteket, de én nem tudnám megtenni. Ezért követnek egy fokozatos folyamatot. Jön a gurués azt mondja: „Zengd el ezeket a köröket.” vagy pedig: „mosd fel a padlót, vágd össze a fát, hozz vizet.” Ezt meg tudjunk tenni! Ez a tanulási folyamat: amikor a guru mond valamit, mondjunk Igent! Bármennyire nehéz is, Igent kell mondanunk! Mert ha majd végül azt mondja: „Most pedig add fel minden ragaszkodásod” akkor is Igent fogunk mondani! Így van? Mert megtanítottak „Igen”-t mondani és elvégezni a feladatot! A guru tehát egy jó tréner, mindig arra ösztönöz, hogy jobban csináld. Mert közeledik az olimpia, a legjobb formádat kell tehát hoznod.
Adni öröm. Az áldozat öröm, mondja Sríla Srídhar Mahárádzs. Gyönyörű mondat! Az áldozat öröm!

*B. A. Nárájan Mahárádzs