Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 12.05.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Many times we say, ‘Let there be eternal light for the dead’. Other times we speak about enlightenment as a spiritual goal – again connected to light. Yet in most of the cases we compare death to darkness.
Today we have been to an excursion to a very nice place, near the river Erma. There was a tunnel and this was like a spiritual demonstration of our topic today. From the bright side you enter into something very dark and very long, you don’t see anything. You notice some light at the end of the tunnel, very far, a small little bright light. And also when I entered, I saw that somebody was waiting there, on the other side. Really it was like that!
But you know, we are living in the 21st century. So, many of us have taken out our phones and turned on the light ‘I want to see in the darkness’. You don’t focus at the eternal light on the other side of the tunnel, but you light your small little candles.
You know, you wants to show the sun to a blind person, who is living in a cell, never going out of this cell, living in darkness. And then you say ‘Come, come with me, I will show you the light, I will show you the sun”, he says “Alright, I will bring my torch”. Or if this is an up-to-date story – “Alright, I will bring my phone”. Then you say “There’s no need for that”. It’s so difficult to believe that there is an eternal light waiting for us.
And as a beautiful mantra from the Upanishads[1] say: That is purnam, that is complete; and this is also complete. We originate from this eternal purnam, the eternal complete whole, divinity. Our soul shares this quality – so you are an eternal soul, don’t be afraid! Don’t be afraid of the transition. The first stage of life is birth, the second is growth, the third is reproduction, the fourth is staying for some time, the fifth is decline and the sixth is decay. It’s always going on. Don’t be afraid of these changes. Because your body is a perfect instrument to achieve your spiritual goals. It is an imperfect instrument to achieve your material goals, but it is the very best instrument to achieve spiritual ideals.
Why? Because your body is penetrated by energy channels. There are 72,000 channels. And when the soul prepares to leave the body, when you come closer to your last moment in this body, then, in a fortunate case, the tip of the heart starts to shine, starts to glow. And this light coming from the tip of the heart will illuminate one special channel, which is connected to the top of the head. There is a mystic exit, entrance and exit, at the top of the skull. And if you have reached a realized standard of your spiritual practice, then you will exit through this channel from the heart to the top of the head, I mean the soul will exit this body. This is the path of light. And then, through this mystic gate, exit of the body, you will follow again the same direction of light. And through the cosmic Sun Door you can enter into eternity.
This is our goal – so that at the last moment your heart is enlightened, it shows light on this special channel, leading to the top of the head; then, through this brahma-randra you can exit and follow the path of light; and then, through the Sun Gate, you can enter eternity. Krishna says “Those who come to Me, they will never return”[2]. So, once we reach perfection through this enlightened path, there is no return. If we didn’t learn our lesson, then we have to return. Therefore, our hope and our commitment is to follow this path of light, divine light. Actually, we are invited in a divine contract to counteract death, to overcome death. And the more we realize that we are not the impermanent body, but eternal souls, the more convinced we are in this spiritual ideal.
Please help others to also realize this very simple fact – that we are not a decaying body, but an eternal soul. You are not a pile of decomposing proteins, but you are a spiritual spark that is destined to find its way back home, back to Godhead.

(to be continued)

1.  Shri Ishopanishad, Invocation
2.  Bhagavad Gita 8.15; 15.6

(Szvámí Tírtha, 2019.05.12-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Sokszor mondjuk, hogy „Az örök világosság fényeskedjék neki ” (elhunyt esetén), máskor pedig szintén a fényhez kötődően a megvilágosodásról beszélünk úgy, mint lelki célról. Mégis, a legtöbb esetben a halált a sötétséghez hasonlítjuk.
Ma kirándulni voltunk egy nagyon szép helyen, az Erma folyó közelében, ahol volt egy alagút, ami lelki értelemben nagyon jól szemlélteti a mai témánkat. A fényes, világos oldalán lehetett bejutni ennek az alagútnak, ami valamiféle nagyon sötét, hosszú helynek tűnt, és ahol nem lehetett semmit se látni, illetve az alagút végén nagyon távol felsejlett egy apró-kis fényes pont. S amikor beléptem, láttam, hogy valaki vár ott a másik oldalán. Tényleg ilyen volt!
De tudjátok, a 21. században élünk, így sokan közülünk elővették a telefonjaikat, és világítani kezdtek vele, „Jajj, de jó lenne látni valamit ebben a sötétben!” Tehát nem az alagút túloldalon lévő örök fényre összpontosítunk, hanem meggyújtjuk a saját kis lámpásainkat.
Tudjátok ez olyan, mint amikor egy cellában élő vak embernek, meg akarjuk mutatni, hogy milyen is a Nap, tehát egy olyasvalakinek, aki soha nem megy ki onnan, ott él a sötétben. Majd azt mondjuk neki, hogy „Gyere velem, majd én megmutatom milyen is az a fényt, megmutatom a Napot.” Mire ő azt mondja: „Rendben, akkor hozom a zseblámpámat”. Vagy, ha ez egy modern történet, akkor „Rendben, hozom a telefonomat”. Mire azt mondjátok, hogy: „Erre nincs semmi szükség.” Nagyon nehéz elhinni, hogy van egy örök világosság, ami ránk vár.
S, ahogy egy gyönyörű Upanisad mantra[1] mondja, púrnam: az is teljes, és emez is teljes. Mi, ebből az örök púrnamból, az örök teljes egészből, az isteniből származunk. A lelkünk része, egyik tulajdonsága ez, tehát nem kell félnünk, mivel örökkévaló lelkek vagyunk!
Ne féljünk ettől az átmenettől, ennek a testnek az elhagyásától. Életünk első része a születés, a második a növekedés, a harmadik az utódok nemzése, a negyedikben még maradunk egy kicsit, az ötödik a hanyatlás, a hatodik pedig a halál, a test elmúlása, lebomlása. Ez folyamatosan zajlik, ne féljünk ettől a változástól, mert testünk egy tökéletes eszköz a lelki céljaink megvalósításához. Az anyagi célok eléréséhez egy tökéletlen eszköz, de a lelki eszményeink megvalósításához pedig a legjobb eszköz.
Miért? Mert a testünket energiacsatornák hálózzák be, összesen 72 000 ilyen csatorna van. S amikor a lélek a test elhagyására készül, amikor közelebb kerülünk ahhoz az utolsó pillanathoz, akkor szerencsés esetben, a szív csúcsa elkezd fényleni, ragyogni. S ez a fény megvilágít egy különleges csatornát, ami a fejtetőhöz kapcsolódik, ahol van egy misztikus be-, illetve kijárat. S, ha lelki gyakorlataink révén eljutottunk egy megvalósított szintre, akkor ezen a csatornán keresztül fogunk távozni a szívből a fejtetőn keresztül, azaz a lélek elhagyja ezt a testet. Ez a fény útja. Majd ezen a misztikus kapun, a test kijáratán keresztül, újra követni fogjuk a fény irányát, mint amikor idekerültünk. S halálunkkor ezen a kozmikus Nap Kapun keresztül lépünk majd be az örökkévalóságba.
Ez a mi célunk, hogy az utolsó pillanatban a szívünk megvilágosodjon, fényt sugározzon ezen a fejtetőhöz vezető különleges csatornán, a brahma-randhrán keresztül, ki tudjon lépni, és követhesse a fény útját, majd a Nap Kapun keresztül beléphessen az örökkévalóságba. Kṛiṣṇa azt mondja: „Azok, akik elértek Engem, soha többé nem térnek vissza”[2]. Tehát, ha egyszer már elértük azt a tökéletességet ezen a megvilágosodott úton keresztül, akkor nincs visszatérés. Ha nem tanultuk meg a leckét, akkor vissza kell térnünk. Ezért ez a mi reménységünk, és ezért köteleztük el magunkat arra, hogy kövessük ezt a fény, az isteni fény útját. Valójában egy isteni egyezségre lettünk meghívva, hogy legyőzzük és túllépjünk a halálon. S minél inkább tudatára ébredünk annak, hogy nem ez a mulandó test, hanem örökkévaló lelkek vagyunk, annál inkább meggyőződésünk lesz ez a lelki eszmény.
Kérlek, segítsetek másoknak is abban, hogy felismerhessék ezt az egyszerű igazságot, hogy nem a múlandó test, nem egy lebomló fehérjehalmaz vagyunk, hanem örökkévaló lelkek, lélekszikrák, amiknek az a sorsuk, hogy visszataláljanak az igazi otthonukba, vissza Istenhez.

(folytatása következik)

1. Srí Isópanisad, Bevezetés
2. Bhagavad-gítá, 8.15; 15.6

(от лекция на Свами Тиртха, 12.05.2019 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Често пъти казваме: „Нека има вечна светлина за мъртвите!“. Друг път говорим за просветлението като духовна цел – отново свързано със светлината. Но повечето пъти сравняваме смъртта с тъмнина.
Днес бяхме на екскурзия на едно много красиво място край река Ерма. Там имаше един тунел, който беше като духовна демонстрация на днешната ни тема. От светлината навлизаш в нещо много тъмно и дълго, не виждаш нищичко. Забелязваш някаква светлина в края на тунела, много далеч, мъничка сияйна светлина. Също така, когато влязох, аз забелязах, че някой чака оттатък, от другата страна. Наистина беше така!
Но знаете, живеем в 21-ви век. Много от нас си извадиха телефоните и включиха фенерчето: „Искам да виждам в тъмнината“. Не се фокусирате върху вечната светлина от другата страна на тунела, а запалвате своята малка свещичка.
Знаете, да речем някой иска да покаже слънцето на сляп човек, който цял живот е живял в килия, никога не е излизал от нея, живял е в мрак. Вие му казвате: „Ела, ела с мен, ще ти покажа светлината, ще ти покажа слънцето”, а той отвръща: „Добре, ще си взема фенера”. Или ако това е съвременна история – „Добре, ще си взема телефона”. Тогава му казвате: „Няма нужда от това”. Толкова е трудно да повярваме, че ни очаква вечна светлина.
И както се казва в една красива мантра от Упанишадите[1]: Онова е пурнам, онова е цялостно. И това също е цялостно. Ние произхождаме от вечната пурнам, от вечната пълна цялост, от божествеността. Нашата душа споделя това качество – така че вие сте вечни души, недейте да се страхувате! Не се страхувайте от преминаването. Първата фаза на живота е раждането, втората е израстването, третата е размножаването, четвъртата е пребиваването за известно време, петата е упадъкът и шестата – разложението. Това се случва непрестанно. Недейте да се боите от тези промени. Защото тялото ви е съвършен инструмент за постигане на духовните ви цели. То е несъвършен инструмент за постигане на материалните ви цели, но е най-добрият инструмент за достигане на духовните ви идеали.
Защо? Защото тялото ви е проникнато от енергийни канали. Има 72 000 канали. И когато душата се подготвя да напусне тялото, когато се доближавате до сетния си миг в това тяло, тогава, в добрия случай, върхът на сърцето започва да сияе, озарява се. И тази светлина от върха на сърцето осветява един специален канал, който е свързан с върха на главата. Това е една мистична врата, вход и изход, най-отгоре на черепа. И ако сте достигнали осъзнато ниво в духовната си практика, тогава ще излезете по този канал, водещ от сърцето към върха на главата, имам предвид, душата ви ще напусне тялото. Това е пътят на светлината. И тогава, през тази мистична врата, този изход от тялото, ще последвате отново все същата посока на светлината. И през космическата Слънчева Порта ще можете да встъпите във вечността.
Това е целта ни – в сетния миг сърцето да се озари, да освети този специален канал, водещ към върха на главата; след това да излезете през тази брахма-рандра и да последвате пътя на светлината; и после през Слънчевата Порта да можете да влезете във вечността. Кришна казва: „Онези, които дойдат при Мен, никога няма да се върнат”[2]. Така че веднъж постигнем ли съвършенство по този просветлен път, няма връщане. Ако не сме си научили урока, ще трябва да се върнем. Затова нашата надежда и нашата решимост е да следваме този път на светлината, божествената светлина. Всъщност ние сме поканени чрез божествената свързаност да противодействаме на смъртта, да надмогнем смъртта. И колкото повече осъзнаваме, че не сме това непостоянно тяло, а вечни души, толкова по-убедени ставаме в този духовен идеал.
Моля ви, помагайте и на останалите да осъзнават този толкова простичък факт – че не сме гниещото тяло, а вечна душа. Не сте купчинка разграждащи се протеини; вие сте духовна искра, предназначена да намери своя път към дома, при Бога.

(следва продължение)

1.  „Шри Ишопанишад“, Въведение
2.  „Бхагавад Гита“ 8.15; 15.6

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 morning, Sofia)

In the beginning of the creation, when Brahma had to start his work of arranging the whole universe, he started to meditate. From this example you should learn that if you have to start something great – duty, service, endeavor in your life – better to meditate at the beginning. First think, then act. Because if you first act, then you will be sorry for that. More thinking – victory; less thinking – failure.
So, Brahma started to do this meditation as a penance. And what is the result of a proper meditation? A vision. You will understand something, something will be revealed to you. Many times we are lost in our life, we don’t know what to do, what to choose, where to go, etc., even if we are very actively performing. When you feel that something is wrong, you have to take your time. Instead of the euphoria of action, better stop and meditate. Because when we are active, it gives a good feeling – we don’t think, just do, it is like a flow. But sometimes it takes all of our mindfulness and therefore it is necessary to stop and meditate: what is our condition, what about our life, etc. Then we might receive revelation – to have better choices, to understand the situation. And this happened to Lord Brahma as well – after his meditation he got this revelation, which is summarized in the Brahma Samhita. So, if you study this, you enter into the meditation of Brahma.
And then, what was next after this vision, after this complete understanding? After that he started to glorify Krishna-Govinda. Meditation, revelation, glorification. So, which one is the first of these hymns? Ishvarah paramah krishnah/ sat-chit-ananda-vigrahah/ anadir adir govindah/ sarva-karana-karanam[1].
This you have to learn, my dear ones. This you have to learn! Why? I’ll tell you why. Because if you are invited to give a lecture, some people might think that maybe you are not such an expert in this field. Yet if you start your speech with such a quotation: “My dear brothers and sisters, today I came to you with a message: ishvarah paramah krishnah…” – everybody will be astonished. But apart from jokes, this you have to memorize, because it gives a full conclusion of our approach, of our spiritual service.
Ishvarah paramah; ishvara is ‘a Lord, a supervisor’. So He is the supreme supervisor, ishvara parama, the param ishvara; and this ishvarah paramah is krishna – Krishna is the Supreme supervisor. And what is His nature, what is the nature of this absolute authority? This is sat-chit-ananda, plus vigraha – that is eternal, conscious and blissful person, vigraha in this sense means ‘person’. So we commit ourselves to the personal aspect of God – sat-chit-ananda-vigrahah.
Anadir adir; adi means ‘first’, anadi means so much first that there is nothing before Him, no other beginning before Him – this is anadi. We don’t find the beginning, there’s no beginning. Then what is on the other pole of this time scale? One is no beginning, then the other is no end, correct. Anadir adir govindah – Govinda is the first-first, the supremely first. Sarva-karana-karanam; sarva means ‘all’, karana means “cause” – He is the cause of all causes.
This is the exposition of Brahma Samhita. First Brahma declares there is God, Krishna. But in which aspect is He there? As Govinda – so it is very meaningful.

(to be continued)

1.  Brahma Samhita 5.1

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-ei szófiai reggeli tanításából)

A teremtés kezdetén, amikor Brahmának hozzá kellett látnia az egész világegyetem megteremtésének, mielőtt nekiállt volna, meditálni kezdett. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy ha valami grandiózus dologba kell belefognunk – legyen az bármiféle kötelesség, szolgálat, törekvés, próbálkozás vagy bármi az életünkben, – akkor a legjobb, ha meditálással kezdünk. Először gondolkozzunk, aztán cselekedjünk! Mert ha előbb cselekszünk, akkor később meg fogjuk bánni. Ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a gondolkodásra, akkor az győzelemre visz, viszont, ha kevésbé gondoljuk végig a dolgokat, az kudarcra vezet.
Tehát Brahmá vezeklésül meditációba kezdett, és mi az eredménye a helyes meditációnak? Egy látomás, vagyis meg fogtok érteni valami olyan dolgot, ami felismerés, kinyilatkoztatás erejű. Sokszor elveszettek vagyunk az életben, nem tudjuk, mitévők legyünk, mit válasszunk, hová menjünk stb., még akkor is, ha nagyon aktívan teszünk dolgokat. Amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, akkor extra időbefektetésre van szükségünk. A cselekvés eufóriája helyett, jobb megállni és meditálni. Mivel az aktivitás velejárója egyfajta jóérzés, és közben nem gondolkodunk, csak  mint egy áramlás cselekszünk. Néha pedig annyira figyelnünk kell, hogy azért kell megállnunk, meditálnunk, hogy milyen helyzetben is vagyunk, miről szól életünknek ez a pillanata stb. S ekkor talán valamiféle megvilágosodás élményben lesz részünk – hogy jobb döntést hozzunk, hogy megértsük az adott helyzetet. S ez történt az Úr Brahmával is – meditációja befejeztével kapta azt a kinyilatkoztatást, melynek összegzése a Brahma-szamhitában található. Tehát, ha ezt tanulmányozzuk, akkor beléphetünk Brahmá meditációjába.
Majd mi történt Brahmával miután befejeződött ez a látomás, és megértette az egész világmindenséget? Belekezdett Krisna-Góvinda dicsőítésébe. Meditáció, kinyilatkoztatás, dicsőítés. Tehát melyik az első ezek közül a himnuszok közül? Melyik a kezdő himnusza ennek a dicsőítésnek? Ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda-vigrahah anádir ádir góvindah szarva-kárana-káranam[1].
Ezt meg kell tanulnotok kedveseim, meg kell tanulnotok! Miért? Megmondom miért: azért mert ha meghívnak benneteket, hogy tartsatok egy előadást, lehet, hogy néhányan azt fogják gondolni, esetleg nem is vagytok olyan elmélyült tudói annak az adott témának. Viszont, ha mondandótokat egy ilyen idézettel kezditek: „Kedves hittestvéreim, egy üzenetet hoztam a számotokra, ísvarah paramah krsnah …” – mindenki meg fog lepődni. De a viccet félretéve, ezt meg kell tanulnotok, mert ez abszolút végkövetkeztetését adja törekvéseinknek, lelki szolgálatainknak.
Ísvarah paramah, melyben ísvara „a Legfelsőbb Irányítót” jelenti. Tehát Ő a Legfelsőbb Irányító, Felügyelő, ísvarah paramah, vagy param ísvarah; és ez magára Krisnára, mint Legfelsőbb Irányítóra vonatkozik. S mi jellemző Őrá, mint az Abszolút Hatalom képviselőjére, milyen az Ő természete? Szaccsidánanda, plusz még vigrahah – vagyis örök, tudatos és boldogsággal teljes személy, a vigrahah ebben az értelemben „személyt” jelent. Tehát mi Istennek ehhez a személyes aspektusához köteleztük el magunkat – szaccsidánanda-vigrahah.
Az anádir ádir kifejezésben az ádi „elsőt” jelent, az anádi pedig olyannyira elsőt, hogy semmi sincs, ami Előtte létezett volna, ezt jelenti az anádi. Nincs kezdete, Ő kezdet nélküli. S vajon mi található ennek az időintervallumnak a másik végén? Tehát az egyik az, hogy kezdet nélküli, és a másik vége, az hogy vég nélküli. Anadir ádir góvindah – Góvinda a legelső, az elsők közül a Legfőbb. Szarva-kárana-káranam, melyben a szarva jelentése „minden”, kárana pedig „okot” jelent – minden ok végső oka.
Így szól a Brahma-szanhítá első verse, melyben Brahmá kijelenti, hogy Isten, Krisna létezik. S melyik aspektusában található meg ott? Mint Góvinda –ami nagyon jelentőségteljes.

(folytatása következik)

1.  Brahma-szanhitá, 5.1.

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 сутрин, София)

В началото на сътворението, когато Брахма трябвало да започне своята работа по подреждане на цялата вселена, той започнал да медитира. От този пример може да научите, че ако ви се налага да започнете нещо велико – някакво задължение, служене, усилие в живота си – е по-добре отначало да медитирате. Първо помислете, после действайте. Защото ако първо действате, впоследствие ще съжалявате за това. Повече мисъл – победа; по-малко мисъл – провал.
И така, Брахма започнал да извършва тази медитация като отречение. А какъв е резултатът от правилната медитация? Визия. Ще разбереш нещо, нещо ще ти бъде разкрито. Често пъти се изгубваме в живота си, не знаем какво да направим, какво да изберем, къде да идем и т.н., дори и много активно да действаме. Когато чувствате, че нещо не е наред, дайте си време. Вместо еуфорията на действието, по-добре поспрете и медитирайте. Защото когато сме активни, това ни носи хубаво усещане – не мислим, просто действаме, като в поток. Ала понякога това отнема цялото ни внимание и затова е нужно да поспрем и да медитираме: какво е положението ни, какво се случва с живота ни и т.н. Тогава можем да получим откровение – да направим по-добри избори, да разберем ситуацията. Това се случило и на Бог Брахма – след медитацията си, той получил това откровение, което е обобщено в „Брахма Самхита“. И ако я изучавате, навлизате в медитацията на Брахма.
И после какво последвало след тази визия, след това пълно разбиране? След това той започнал да прославя Кришна-Говинда. Медитация, откровение, прослава. И така, кой е първият от тези химни? Ишварах парамах кришнах/ сат-чит-ананда-виграхах/ анадир адир говиндах/ сарва-карана-каранам[1].
Трябва да го научите, скъпи мои. Трябва да го научите. Защо? Ще ви кажа защо. Защото ако сте поканени да дадете лекция, някои хора може да си помислят, че не сте кой знае какви експерти в тази сфера. Обаче ако започнете речта си с такъв цитат: „Скъпи мои братя и сестри, днес съм ви донесъл едно послание: ишварах парамах кришнах…” – всички ще бъдат смаяни. Но встрани от шегите, трябва да запомните този стих, тъй като той дава пълното заключение на нашия подход, на нашето духовно служене.
Ишварах парамах; ишвара е „Бог, надзорник“. Така че той е Върховният контролиращ, ишвара парама, парам ишвара; и този ишварах парамах е кришна – Кришна е Върховният Бог. И каква е Неговата природа, каква е природата на този абсолютен Господ? Той е сат-чит-ананда, плюс виграха – Той е вечна, съзнателна и блажена личност, виграха в този смисъл значи „личност“. Тоест ние се отдаваме на личностния аспект на Бога – сат-чит-ананда-виграха.
Анади адир; ади означава „пръв“, анади значи толкова пръв, че няма нищо преди Него, няма друго начало преди Него – това е анади. Не откриваме началото, няма начало. А какво е на другия полюс на тази скала? Едното е без начало, а друго е без край, правилно. Анадир адир говиндах – Говинда е най-първият, върховният първи. Сарва-карана-каранам; сарва означава „всичко“, карана значи „причина” – Той е причината на всички причини.
Това е експозицията на „Брахма Самхита“. Най-напред Брахма заявява, че има Бог, Кришна. Но в кой Негов аспект? Като Говинда – така че това е изпълнено с много смисъл.

(следва продължение)

1.  „Брахма Самхита“ 5.1

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 10.01.2019, morgens, Sofia)

Am Anfang der Schöpfung, als Brahma mit der Ordnung des Universums begann, meditierte er. Dieses Beispiel lehrt uns: Wenn du etwas Großes beginnen willst – eine Pflicht, einen Dienst, ein Bestreben in deinem Leben –, meditiere am besten zu Beginn. Denke zuerst, dann handle. Denn wenn du zuerst handelst, wirst du es bereuen. Mehr Nachdenken führt zum Sieg, weniger Nachdenken zum Scheitern.
Brahma begann also mit dieser Meditation als Buße. Und was ist das Ergebnis einer richtigen Meditation? Eine Erkenntnis. Du wirst etwas verstehen, dir wird etwas offenbart. Oftmals sind wir im Leben verloren, wir wissen nicht, was wir tun, was wir wählen, wohin wir gehen sollen usw., selbst wenn wir sehr aktiv sind. Wenn ihr spürt, dass etwas nicht stimmt, nehmt euch Zeit. Statt der Euphorie des Handelns ist es besser, innezuhalten und zu meditieren. Denn wenn wir aktiv sind, gibt uns das ein gutes Gefühl – wir denken nicht, wir handeln einfach, es ist wie ein Flow. Doch manchmal erfordert es unsere ganze Achtsamkeit, und deshalb ist es notwendig, innezuhalten und zu meditieren: Wie ist unser Zustand, wie steht es um unser Leben usw.? Dann können wir Offenbarungen empfangen – um bessere Entscheidungen zu treffen, die Situation zu verstehen. Und dies geschah auch Brahma – nach seiner Meditation erlangte er diese Offenbarung, die in der „Brahma Samhita” zusammengefasst ist. Wenn ihr diese studiert, taucht ihr in die Meditation Brahmas ein.
Und was geschah dann nach dieser Vision, nach diesem vollständigen Verständnis? Danach begann er, Krishna-Govinda zu verherrlichen. Meditation, Offenbarung, Verherrlichung. Welcher dieser Hymnen ist also der erste? Ishvarah paramah krishnah/ sat-chit-ananda-vigrahah/ anadir adir govindah/ sarva-karana-karanam[1].
Das müsst ihr lernen, meine Lieben. Das müsst ihr lernen! Warum? Ich werde es euch sagen. Denn wenn ihr zu einem Vortrag eingeladen werdet, könnten manche denken, ihr wärt vielleicht nicht so ein Experte auf diesem Gebiet. Doch wenn ihr eure Rede mit einem solchen Zitat beginnt: „Meine lieben Brüder und Schwestern, heute bin ich mit einer Botschaft zu euch gekommen: ishvarah paramah krishnah…“ – dann wird jeder erstaunt sein. Aber Spaß beiseite, das müsst ihr euch einprägen, denn es gibt einen vollständigen Abschluss unseres Ansatzes, unseres spirituellen Dienstes.
Ishvarah paramah; ishvara ist „ein Herr, ein Aufseher“. Er ist also der höchste Aufseher, ishvara parama, der param ishvara; Und dieser Ishvarah Paramah ist Krishna – Krishna ist der Höchste Got. Und was ist Sein Wesen, was ist das Wesen dieser absoluten Autorität? Dies ist Sat-Chit-Ananda plus Vigraha – das ist die ewige, bewusste und glückselige Person, Vigraha bedeutet in diesem Sinne „Person“. So verpflichten wir uns dem persönlichen Aspekt Gottes – Sat-Chit-Ananda-Vigraha.
Anadir Adir; Adi bedeutet „erster“, Anadi bedeutet so sehr zuerst, dass es nichts vor Ihm gibt, keinen anderen Anfang vor Ihm – das ist Anadi. Wir finden den Anfang nicht, es gibt keinen
Anfang. Was befindet sich dann am anderen Pol dieser Zeitskala? Das eine ist kein Anfang, das andere ist kein Ende, richtig. Anadir Adir Govinda – Govinda ist der Erste-Erste, der Höchste Erste. Sarva- Karana-Karanam; Sarva bedeutet „alles“, Karana bedeutet „Ursache“ – Er ist die Ursache aller Ursachen.Dies ist die Auslegung der „Brahma Samhita”. Zuerst verkündet Brahma die Existenz Gottes, Krishna. Doch in welcher Form existiert Er? Als Govinda – daher die tiefe Bedeutung.
(Fortsetzung folgt)

1. Brahma Samhita 5.1

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 утром, София)

В начале творения, когда Брахме предстояло приступить к своей работе по устраиванию всей вселенной, он начал медитировать. Из этого примера вы должны извлечь урок: если вам предстоит начать что-то великое – выполнение долга, служение, стремление в жизни – лучше начать с медитации. Сначала подумайте, потом действуйте. Потому что если вы сначала начнете действовать, то потом пожалеете. Больше размышлений – победа; меньше размышлений – поражение.
Итак, Брахма начал медитировать как аскезу. И каков результат правильной медитации? Видение. Вы что-то поймете, вам что-то откроется. Часто мы теряемся в жизни, не знаем, что делать, что выбрать, куда идти и т. д., даже если очень активно действуем. Когда вы чувствуете, что что-то не так, нужно остановиться. Вместо эйфории от действия лучше остановиться и медитировать. Потому что, когда мы активны, это дает хорошее чувство – мы не думаем, просто делаем, это как поток. Но иногда это требует всей нашей осознанности, и поэтому необходимо остановиться и медитировать: каково наше состояние, что происходит в нашей жизни и т. д. Тогда мы можем получить откровение – сделать лучший выбор, понять ситуацию. И это произошло и с Господом Брахмой – после медитации он получил это откровение, которое суммировано в Брахма-самхите. Так что, изучая ее, вы входите в медитацию Брахмы.
И что же последовало за этим видением, за этим полным пониманием? После этого он начал прославлять Кришну-Говинду. Медитация, откровение, прославление. Итак, какой из этих гимнов первый? Ишварах парамах кришнах/ сат-чит-ананда-виграхах/ анадир адир говиндах/ сарва-карана-каранам[1].
Это вы должны выучить, мои дорогие. Это вы должны выучить! Почему? Я вам скажу. Потому что, если вас пригласят выступить с лекцией, некоторые могут подумать, что вы, возможно, не такой уж эксперт в этой области. Однако, если вы начнете свою речь с такой цитаты: «Мои дорогие братья и сестры, сегодня я пришел к вам с посланием: ишвара парамах кришна…» – все будут поражены. Но, помимо шуток, это вы должны запомнить, потому что это дает полное завершение нашего подхода, нашего духовного служения.
Ишвара парамах; ишвара — это «Господь, надзиратель». Таким образом, Он — верховный надзиратель, ишвара парама, парам ишвара; и этот ишвара парамах — это Кришна — Кришна — верховный надзиратель. А какова Его природа, какова природа этого абсолютного Господа? Это сат-чит-ананда плюс виграха — то есть вечная, сознательная и блаженная личность, виграха в этом смысле означает «личность». Поэтому мы посвящаем себя личностному аспекту Бога — сат-чит-ананда-виграха.
Анадир адир; ади означает «первый», анади означает настолько первый, что перед Ним ничего нет, нет другого начала до Него – это анади. Мы не находим начала, нет начала. Тогда что находится на другом полюсе этой временной шкалы? Одно – это отсутствие начала, другое – это отсутствие конца, верно. Анадир адир говиндах – Говинда – это первый-первый, самый-самый первый. Сарва-карана-каранам; сарва означает «все», карана означает «причина» – Он является причиной всех причин.
Это изложение Брахма-самхиты. Во-первых, Брахма заявляет о существовании Бога, Кришны. Но в каком Его аспекте? В образе Говинды – вот почему это очень важно.

(продолжение следует)

1.  „Брахма Самхита“ 5.1

(from a lecture of Swami Tirtha, 12.05.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

What is death? And who is dying? The body is composed of material elements, right? Matter cannot die. There is no death for matter, it just transforms from one state to another. The proteins break down, it gives a little smell – actually, this is what happens. So, the smell of death is a decomposing body – when matter transforms from one state to another. But it doesn’t explain death as an experience.
So, matter cannot die. We know that the soul is eternal, right? The soul cannot die either. The eternal soul cannot die. It has no beginning and no end – where is death for the soul? So, if matter cannot die and the spirit cannot die either, then where is death? Yes, the form changes. Actually we can trace death in the mind. And there is one important message in philosophy – that existence exists. But it also means that death doesn’t exist. Death is dead. If only life is there, there is no death. Yet, we experience this – in the case of others, in the case of ourselves. So, most probably, this transition happens in the mind, in the conception.
But this very unique experience of transformation, transition, happens practically due to a miracle. Because we can call the soul anti-matter and the body is matter. When these two meet, when a spiritual soul has to accept a body, it’s just like the meeting of anti-matter and matter – there is a huge explosion, because they are incompatible. Therefore, we all are a little bit afraid of death – it’s unknown to us. Only life is known to us, this is according to our nature. Death is not according to our nature of spirit souls. Therefore this fear of death is a kind of reaction or energy release of the meeting of anti-matter and matter. Actually, death, as a practically non-existent experience, is also a result of that meeting. Therefore we know, we hope, that it doesn’t exist. Yet we have to face this experience.
But better we cultivate the mystery of life. We are pro-life. Although, if we had started this journey, we shall finish it for sure. Nevertheless, we have to be life-pro, not death-pro. Death will come anyway. You don’t have to cultivate that too much. But to live properly and to be prepared for this last moment, I think we have to cultivate life in a spiritual manner.
In the “Gita” Krishna says that “Those who remember Me at their last moment will definitely achieve Me”[1]. Therefore it is suggested to be prepared. You never know which one is the last moment; maybe this is the last moment. Shall we be able to remember God in the last moment? I am sure you will be able, because you are very nicely prepared spiritual practitioners. And actually, as we practice this bhakti – which means a free flow of the soul to its source, the Supreme Soul – a real devotee doesn’t have to think of something at the end of his life, because naturally he will think of his beloved God.
But it is suggested that we live in such a prepared manner, that we can leave any moment. And when can you leave with an easy heart? If you have accomplished your duty. Therefore, we should live in such a manner as if this is our last day; yet we should act in such a manner that we are prepared for eternity. Please, don’t forget this.

(to be continued)

1.  Bhagavad Gita 7.30

(Szvámí Tírtha, 2019.05.12-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mi a halál, és ki az, aki meghal? A test anyagi elemekből áll, de az anyag nem tud meghalni, az anyag számára nincs halál, az csak egyszerűen átalakul egyik állapotból a másikba. A bennünket alkotó fehérjék bomlanak le, jellegzetes szagot árasztva – és valójában ez történik, miután meghaltunk. Tehát a halál szaga a bomló testből származik, amikor az anyag egyik állapotból a másikba átalakul. De ez nem magyarázza meg a halált, amit tapasztalunk, amit átélünk.
Tehát az anyag nem halhat meg, és azt is tudjuk, hogy a lélek is örök, a lélek sem halhat meg. Az örökkévaló lélek nem tud meghalni, nincs kezdete és nincs vége. Akkor mit jelent a lélek halála? Tehát, ha sem az anyag, sem a lélek nem képes a halálra, akkor mi a halál? Csak a forma átalakulása. Valójában a halál az elmében létezik. A filozófiában van egy nagyon fontos üzenet, mégpedig az, hogy, a lét létezik. De ez azt is jelenti, hogy a halál viszont nem. A halál halott. Ha csak az élet létezik, akkor nincs halál, mégis, mások illetve a magunk esetében is azt tapasztaljuk, hogy ez létezik. Tehát nagy valószínűséggel ez az egyik anyagból, a másikba történő átmenet az elmében történik, ez egy képzeletbeli dolog, egy elképzelés.
Ez a rendkívül különleges átalakulás, átmenet, valójában egy csoda következtében valósul meg. Hiszen a lelket antianyagnak, a testet pedig anyagnak nevezhetjük, és amikor ez a kettő találkozik, amikor a léleknek fel kell vennie egy testet, az olyan, mint amikor az antianyag és az anyag találkozik. Ekkor ez egy hatalmas robbanással jár, mert ez a két dolog összeférhetetlen egymással. Ezért félünk mindannyian egy kicsit a haláltól, mivel ez egy ismeretlen dolog a számunkra. Természetünkből adódóan csak az életet ismerjük, a halál nem a lélek természete. Emiatt félünk a haláltól, mert ez az anyag és az antianyag találkozásából származó energia-felszabadulás. E két dolog találkozásának az eredménye a halál, mint a nemlét élménye. Ezért tudjuk, és reméljük, hogy ez egy nem létező dolog. Mégis szembe kell néznünk ennek a megtapasztalásával.
Mi inkább hiszünk az élet misztériumában, és életigenlők vagyunk. S, ha már egyszer elindultunk ezen az úton, akkor biztos, hogy be is fogjuk fejezni. Mindenesetre inkább életigenlők, mint életellenesek legyünk, a halál úgyis mindenképp eljön, ezzel nem kell túlságosan foglalkoznunk. De ahhoz, hogy fel tudjunk készülni erre az utolsó pillanatra, ahhoz úgy hiszem mindenképpen lelki módon kell élnünk,
A Gítában Krisna azt mondja, hogy: „Azok, akik életük utolsó pillanatában Rám emlékeznek, azok biztosan eljutnak Hozzám” [1]. Ezért azt javasolják, hogy erre legyünk felkészülve, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy melyik lesz ez az utolsó pillanat. Meglehet épp a mostani. Vajon képesek leszünk-e Istenre emlékezni abban az utolsó pillanatban? Biztos vagyok benne, hogy Ti igenis képesek lesztek rá, mert nagyon felkészült lelki gyakorlók vagytok! S valójában, a bhakti gyakorlása által – ami gyakorlatilag a lélek szabad áramlását jelenti a forrásához, a Legfőbb Lélekhez, – egy igazi bhakta nem is kell, hogy nagyon tudatosan gondoljon valamire az élete végén, mert természetesen szeretett Istenére fog gondolni.
De azt javasolják, hogy éljünk olyan felkészült életet, mintha bármelyik pillanatban el kellene mennünk. S mikor tudunk nyugodt szívvel távozni? Akkor, ha beteljesítettük a feladatunkat. Ezért úgy kell élnünk, mintha ez lenne az utolsó napunk, és fel kell készülnünk az örökkévalóságra. Kérlek, ne felejtkezzetek meg erről!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá, 7.30