Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-i szófiai reggeli tanításából)

Mindannyian anyagi elmével érkezünk, így meglehet, hogy sok esetben ezeket az anyagi tapasztalatainkat vetítjük ki a lelki igazságokra is. Ez pedig hiba! Gurudév sokszor beszélt nekünk erről is, meglehet, ezt nem mindig szavakkal tette, hanem inkább megtapasztalhattuk mellette. Például megbeszélésekkor, amikor különböző ötletekkel, vagy megoldásokkal álltunk elő, ő többnyire elutasította azokat, majd felvázolta a saját elképzeléseit, ami egy teljesen elképesztő megoldás volt, és 108%-ig túlszárnyalta a felfogóképességünket. Annyira irracionálisnak és értelmetlennek tűnt, hogy leginkább tiltakoztunk volna ellene, de tudtuk, hogy annak nem lett volna sok értelme. Aztán idővel kiderült, hogy neki volt igaza. Ebből megértettem, hogy kissé különbözik az a szint, ahogy mi felfogjuk a dolgokat.
Tehát finomhangolásra, némi csiszolásra szorul a megértésünk, ami nem csupán egy intellektuális megértés. A bhakták élete nem egy intellektuális rejtély, sokkal inkább valami mélyen érzelmi titok. Másfajta, mélységű megértésre van szükségünk, mégpedig a szív intelligenciájára. Minél inkább szeretjük Krisnát, annál több mindent fogunk tudni megérteni a lelki dolgokból. Ezért mondta azt Sríla Prabhupád, hogy „Egyszerűen csak próbáljátok meg szeretni Krisnát”. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat, hiszen, ha szeretünk valakit, akkor az illető természetesen része az életünknek. Vagy, ha még szerencsésebbek vagyunk, akkor mi lehetünk részesei az Ő életének.
De mi a helyzet a mi tudatunkkal? Nem igazán szeretek erről beszélni, mert ezzel nagyon könnyű kihozni az embereket a sodrukból. De nézzük meg általában mit tudunk mondani a saját tudatunkról? Azt, hogy tele van mindenféle szeméttel. Annyiféle dolgot gyűjtöttünk és halmoztunk fel, melyek túlnyomó többsége teljesen haszontalan. S nem csak rengeteg információt gyűjtöttünk össze, hanem külünböző érzelmi dolgokat is őrizgetünk. Például, amikor készül a kávé, akkor is kidobjuk a megmaradt zaccot, azt már nem isszuk meg. Az elménk is ugyanilyen, teljesen tele van mindenféle üledékkel. Korábbi benyomásokkal, szenvedésekkel, rossz beidegződésekkel, kudarcokkal, győzelmekkel, tele vagyunk félelmekkel, reményekkel, álmokkal, főleg beteljesületlenekkel… Ezt nevezem én teljesen korrumpálódott tudatnak, mely tele van ezekkel az érzelmi maradékokkal. S még ehhez hozzá jönnek a jelenlegi problémáink is. ‘Mi lesz holnap? Vajon beteljesülnek az álmaim? A pénz az jön-megy, de az én esetemben úgy látszik, hogy inkább megy.’ Az elménk tele van gondokkal, de akkor hol van a lelki békénk? Csak mindenféle hordalék, melyet kedveseim, ha kissé felkavarunk, akkor az összes iszap a felszínre kerül! Harci szellem, s hasonló szemetek. Akkor mitévők legyünk?
Egy emlékezetes dolog történt velem egy  gyönyörű, forró nyári napon Nandafalván. Mint tudjátok néha ilyenkor hamar vihar kerekedik. Így is történt most is, amikor épp a kertben voltam és kertészkedtem kicsit. Ahogy felnéztem az égre egy hatalmas szürke felhőt láttam közeledni, olyan hatalmas volt, mint egy óceánjáró. A tetejét nem láttam, és csak közeledett felém. Ekkor azt mondtam magamban, ‘Ó, ez csodaszép, próbáljuk ki! Egy gyönyörű megtapasztalás, tudjátok, amikor kiteszitek magatokat a viharnak. Bhaktákként igyekszünk lelki erővel legyőzni a természet erejét.’ Aztán csak közeledett és közeledett…. majd kissé megingott az eltökéltségem. S mivel nyár volt, így nem volt rajtam a felsőm, és így vártam, hogy mi fog történni. Aztán először csak a szél jött, ami olyan erős volt, hogy majdnem ledöntött a lábamról, de szerencsére ott volt mögöttem a kerítés, úgyhogy talpon tudtam maradni. De aztán jött az eső, ami olyan volt, mint az ostorcsapás. Annyira erősen vert, hogy kénytelen voltam a kerítés mögé menekülni, máshová nem tudtam behúzódni. Nos, ezután kénytelen voltam újragondolni az elszántságomat. S bár még mindig hiszek a lélek erejében, igyekszem jobban tisztelni a természet erejét. Mert mielőtt a  szél jött, egy Gíta vers jutott az eszembe, amiben Ardzsuna azt mondja, hogy „Ó, könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét”[1]. ‘Rendben az elmét már megbékítettük, akkor most állítsuk meg a szelet!’ Nos, elbuktam, de vajon nektek sikerült már megzabolázni az elméteket?
Kell lennie valamilyen módszernek, amivel szabályozhatjuk az elménket, és nemet mondhatunk a szemétre, kidobjuk az üledéket, hogy megtisztuljunk. Úgy hiszem nagyon meggyőző az az élmény, amit a Szent Nevek zengésekor tapasztalunk. S ha elkötelezzük magunkat ennek a gyakorlatnak, akkor érezhetjük, hogy ez a szemét eltűnik. Valami más fogja betölteni a tudatunk határát. Az összes gond, múltbéli szenvedés, jövőbeli félelem egyszerűen eltűnik, és elolvad az isteni vibráció hullámaiban. Azt javasolják a számunkra, hogy ezzel az érzéssel dzsapázzunk. Néha érzünk valamit, néha nem. Viszont, amikor közösen összegyűlünk, akkor igazán mély tapasztalatokat szerezhetünk minderről.

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá, 6.34.

(from a lecture of Swami Tirtha, 06.01.2019 morning, Sofia)

We bring our materially conditioned mind. We might project our material experience over the divine truths. It’s a mistake. Many times, Gurudev was teaching us about that as well – not through words, but through action. Many times when there was a discussion, we came up with some suggestions or solutions. And in most of the cases, he rejected them and came up with his version, which was a totally mind-blowing resolution, sometimes 108% against the topmost of our understanding. It seemed so illogical and useless, that most of the times we wanted to start to protest, but we knew that it’s no use. And then it turned out that he was correct. From that I understood: our level of understanding is a little bit different.
So we need fine-tuning, we need polishing of our understanding – and this is not only an intellectual understanding. Devotional life is not an intellectual enigma, it’s rather an emotional secret. We need a deeper, different kind of understanding, and this is the intelligence of the heart. If you love Krishna, you will understand more. Therefore, Shrila Prabhupada said, “Simply try to love Krishna”. It’s not necessary to over-complicate the whole situation. Because if you love someone, naturally he is part of your life. Or, if we are more fortunate, we become part of His life.
What about the condition of our mind? I don’t like to talk about this topic, because it’s very easy to trigger people with this. But what is usually the condition of our mind? It’s full of garbage. We have accumulated and collected so much stuff there, the vast majority of which is useless. And it’s not only the information that we have collected, but the emotional residue that we keep. When you make coffee and this residue remains, you throw it out, right? You don’t drink that part. Our mind is full of such residue. Previous impressions, our sufferings, our bad conditionings; you failed, you won, you’re full of fear, your hopes and dreams, unfulfilled mostly… This is what I call a totally corrupted condition of our mind, full of this emotional residue. Plus the problems that you have. ‘What about tomorrow? If my dream will come true? Money is coming and going, but in my case it’s more like going.’ Our mind is full of trouble, right? Where is your peace of mind? Only residue. And if you stir a little bit – all the mud will come to the surface, my dear! Fighting spirit and so much garbage is there. Then what to do?
I was living in Nandafalva. One day it was a beautiful hot summer day. And you know, sometimes on hot summer days storms appear. So this happened. I was in the garden, cultivating a little bit. Then all of a sudden I just looked up and I saw an incredibly great cloud was coming – huge like an ocean liner. Really, that was the feeling. I didn’t see the top of it and it was just coming towards me. I said, ‘Ah, very nice. Let’s try this. A nice experience, you know – to face the storm. Because we are devotees, right? With the spiritual power we shall overcome the forces of nature.’ It was approaching, approaching…. you know, my stamina was agitated and at the same time a little questioned. As it was a hot day, I didn’t have my shirt on, so I was waiting for the experience. Then first the wind came. It was so strong that it almost knocked me off my legs. All right, I had the fence behind my back, so I was still standing. But then the rain came. And it was just like whips. It was so strong and so smashing that I actually had to hide behind this fence, I couldn’t protect myself otherwise. Well, then I had to reconsider my stamina. And although I still believe in the power of the spirit, I try to appreciate the forces of nature more. Because before the wind came, a verse from Gita came to me, where Arjuna said, “Oh, it’s easier to stop the wind than to pacify the mind”[1]. All right, peace of mind is achieved; now let’s stop the wind. Well, I failed. Did you achieve this control of the mind?
But there must be a means to control our mind, to reject the garbage. To throw out the residue. To purify. I think we have a very convincing experience when we chant the holy names. If you can dedicate yourselves to this practice, you feel that the garbage is removed. Then something else will fill your mind up to the brim. All the troubles that you have, all the past miseries, all the future fears just disappear, melt in the waves of this divine vibration. It is suggested that we should have this feeling when chanting our japa individually. Sometimes you feel it, many times you don’t. But when we come together, then you can feel it very profoundly.

(to be continued)

1.  Bhagavad Gita 6.34

(от лекция на Свами Тиртха, 06.01.2019 сутрин, София)

Ние си носим нашия материално обусловен ум. Възможно е да проектираме материалния си опит върху божествените истини. Това е грешка. Много пъти Гурудев ни учеше и на това – не с думи, а с действия. Често когато имахме дискусия ние излизахме с разни предложения и решения. В повечето случаи той ги отхвърляше и предлагаше своя версия, която даваше напълно зашеметяващо решение, понякога 108% противоречащо на цялото ни разбиране. То изглеждаше толкова нелогично и безполезно, че повечето пъти искахме да се възпротивим, обаче знаехме, че е безсмислено. И след това се оказваше, че е бил прав. Тогава осъзнавах, че нашето ниво на разбиране е малко по-различно.
Така че се нуждаем от фина настройка, от полиране на своето разбиране – при това не става дума просто за интелектуално разбиране. Животът в преданост не е някаква интелектуална енигма, а по-скоро емоционална тайна. Нужен ни е един по-дълбок, по-различен вид разбиране, и това е сърдечната интелигентност. Ако обичате Кришна, ще разбирате повече. Затова Шрила Прабхупада казва: „Просто опитайте да обичате Кришна”. Не е нужно всичко това да се преусложнява. Защото ако обичаш някого, той по естествен начин е част от живота ти. Или, ако имаме по-голям късмет, ние ставаме част от неговия живот.
А какво е състоянието на нашия ум? Макар да не обичам да говоря на тази тема, понеже е много лесно да се дразнят хората с нея, но обичайно какво е състоянието на ума ни? Той е пълен с боклук. Насъбрали сме и сме натрупали толкова много неща там, повечето от които са безполезни. И не става въпрос само за натрупана информация, но и за емоционалната утайка, която таим. Когато си правите кафе, изхвърляте утайката, нали? Тя не се пие. А нашият ум е пълен с такава утайка. Отминали впечатления, страдания, лоши навици; провалил си се, спечелил си, страхувал си се, надявал си се, мечтал си, най-често напусто… Това е което наричам покварено състояние на ума, пълен с такива емоционални утайки. Плюс проблемите, които имате. „Какво ще стане утре? Дали копнежите ми ще се осъществят? Парите идват и си отиват, но в моя случай повече си отиват.“ Умът ни е пълен с тревоги, нали? Къде е покоят на ума? Единствено утайка. И ако я разбъркате лекичко, цялата тиня ще излезе на повърхността, скъпи мои! Кавгаджийство и какви ли не други боклуци. Какво да правим тогава?
Живеех в Нандафалва. Веднъж беше прекрасен горещ летен ден. А знаете, понякога в горещите летни дни извива буря. Така и стана. Бях в градината, копаех. Изведнъж вдигнах поглед и видях да се задава невероятно огромен облак – грамаден като презокеански кораб. Наистина такова беше чувството. Не виждах върха му, той просто връхлиташе върху мен. Казах си: „О, много хубаво. Нека се подложим на този опит. Красиво преживяване е да застанеш лице в лице с бурята. Понеже сме бхакти, нали? С духовната си мощ ще надмогнем силите на природата.“ Той приближаваше ли приближаваше…. Издръжливостта ми беше предизвикана и същевременно леко разколебана. Понеже беше горещо, бях без риза и очаквах преживяването. Първо дойде вятърът. Беше толкова силен, че почти ме събори. Зад мен имаше ограда, та се хванах за нея. Обаче после дойде дъждът. Беше като камшици – толкова мощен и толкова смазващ, че трябваше да се скрия зад тази ограда, иначе нямаше как да се защитя. Тогава се наложи да преосмисля устойчивостта си. И макар все още да вярвам в силата на духа, вече се старая повече да уважавам силите на природата. Защото преди да връхлети вятърът ми дойде наум един стих от „Гита“, в който Арджуна казва: „О, по-лесно е да се спре вятърът, отколкото да се успокои умът”[1]. И нали вече съм постигнал покоя на ума, нека сега да спра вятъра. Е, провалих се. А вие постигнали ли сте покой на ума?
Но трябва да има начин да контролираме своя ум, да махнем боклука, да изхвърлим утайката. Да го пречистим. Мисля, че много убедително преживяваме това, когато възпяваме светите имена. Ако съумеете да се посветите на тази практика, усещате как сметта се премахва. Тогава нещо друго изпълва ума ви до самия ръб. Всички проблеми, които имате, всички предишни страдания, всички страхове за бъдещето просто изчезват, стопяват се във вълните на божествената вибрация. Препоръчва се да изпитваме това чувство докато повтаряме джапа индивидуално. И понякога вие го чувствате, по-често не. Но когато се съберем заедно, тогава можем да го усетим много дълбоко.

(следва продължение)

1,  „Бхагавад Гита“ 6.34

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 06.01.2019, morgens, Sofia)

Wir bringen unseren materiell geprägten Geist mit. Wir projizieren möglicherweise unsere materiellen Erfahrungen auf die göttlichen Wahrheiten. Das ist ein Irrtum. Gurudev lehrte uns das oft – nicht durch Worte, sondern durch Taten. Oftmals, wenn wir diskutierten, brachten wir Vorschläge oder Lösungen ein. Und in den meisten Fällen verwarf er sie und präsentierte seine Version, eine völlig verblüffende Lösung, die manchmal unserem höchsten Verständnis zu 108 % widersprach. Sie erschien so unlogisch und nutzlos, dass wir am liebsten protestiert hätten, aber wir wussten, dass es sinnlos war. Und dann stellte sich heraus, dass er Recht hatte. Daraus verstand ich: Unser Verständnisniveau ist etwas unterschiedlich.
Wir brauchen also eine Feinabstimmung, eine Verfeinerung unseres Verständnisses – und das ist nicht nur ein intellektuelles Verständnis. Das hingebungsvolle Leben ist kein intellektuelles Rätsel, sondern vielmehr ein emotionales Geheimnis. Wir brauchen ein tieferes, anderes Verständnis, und das ist die Intelligenz des Herzens. Wenn ihr Krishna liebt, werdet ihr mehr verstehen. Deshalb sagte Shrila Prabhupada: „Versuche einfach, Krishna zu lieben.“ Es ist nicht nötig, die ganze Sache unnötig zu verkomplizieren. Denn wenn du jemanden liebst, ist er natürlich Teil deines Lebens. Oder, wenn wir noch mehr Glück haben, werden wir Teil seines Lebens.
Wie steht es mit dem Zustand unseres Geistes? Ich spreche nicht gern über dieses Thema, weil man damit leicht jemanden provozieren kann. Aber wie ist der Zustand unseres Geistes normalerweise? Er ist voller Unsinn. Wir haben so viel angesammelt, der größte Teil davon ist nutzlos. Und es sind nicht nur die gesammelten Informationen, sondern auch die emotionalen Überreste, die wir behalten. Wenn man Kaffee kocht und dieser Rückstand übrig bleibt, schüttet man ihn weg, richtig? Man trinkt ihn ja nicht. Unser Geist ist voll von solchen Überresten. Frühere Eindrücke, unser Leid, unsere schlechten Prägungen; du hast versagt, du hast gewonnen, du bist voller Angst, deine Hoffnungen und Träume sind meist unerfüllt… Das nenne ich einen völlig verdorbenen Zustand unseres Geistes, voll von diesen emotionalen Überresten. Dazu kommen noch die Probleme, die du hast. „Was ist mit morgen? Wird mein Traum wahr? Geld kommt und geht, aber in meinem Fall geht es eher.“ Unser Geist ist voller Sorgen, richtig? Wo ist dein innerer Frieden? Nur in diesen Überresten. Und wenn du ein bisschen rührst – der ganze Dreck kommt an die Oberfläche, mein Lieber! Kampfgeist und so viel Müll. Was tun?
Ich lebte in Nandafalva. Eines Tages war es ein wunderschöner, heißer Sommertag. Und wisst ihr, manchmal ziehen an heißen Sommertagen Gewitter auf. So geschah es auch. Ich war im Garten und arbeitete ein wenig. Plötzlich schaute ich auf und sah eine unglaublich große Wolke aufziehen – riesig wie ein Ozeandampfer. Wirklich, so fühlte es sich an. Ich konnte die Spitze nicht sehen, und sie kam direkt auf mich zu. Ich dachte: „Ah, sehr schön. Versuchen wir es. Eine schöne Erfahrung, wisst ihr – dem Sturm ins Gesicht zu schauen. Denn wir sind bhakti, nicht wahr? Mit der spirituellen Kraft werden wir die Naturgewalten überwinden.“ Sie kam immer näher… meine Kräfte waren aufgewühlt und gleichzeitig etwas zweifelnd. Da es ein heißer Tag war, trug ich kein Hemd und wartete gespannt auf das Gewitter. Dann kam zuerst der Wind. Er war so stark, dass er mich fast umgeweht hätte. Zum Glück hatte ich den Zaun hinter mir, also stand ich noch. Aber dann kam der Regen. Und er peitschte wie ein Gewitter. Er war so stark und so heftig, dass ich mich tatsächlich hinter dem Zaun verstecken musste. Anders konnte ich mich nicht schützen. Nun, da musste ich meine Ausdauer überdenken. Und obwohl ich immer noch an die Kraft des Geistes glaube, versuche ich, die Naturgewalten mehr zu schätzen. Denn bevor der Wind kam, kam mir ein Vers aus der Bhagavad Gita in den Sinn, in dem Arjuna sagte: „Oh, es ist leichter, den Wind zu bändigen, als den Geist zu beruhigen.“[1] Gut, Seelenfrieden ist erreicht; jetzt lasst uns den Wind bändigen. Nun, ich bin gescheitert. Habt ihr diese Kontrolle über den Geist erlangt?
Aber es muss einen Weg geben, unseren Geist zu beherrschen, den Müll abzuwerfen. Die Überreste loszuwerden. Zu reinigen. Ich glaube, wir machen eine sehr überzeugende Erfahrung, wenn wir die heiligen Namen singen. Wenn ihr euch dieser Praxis widmet, spürt ihr, wie der Ballast abfällt. Dann erfüllt etwas Neues euren Geist bis zum Rand. Alle Sorgen, alle vergangenen Leiden, alle Zukunftsängste verschwinden einfach, schmelzen in den Wellen dieser göttlichen Schwingung. Es wird empfohlen, dass wir dieses Gefühl auch beim individuellen Chanten unseres Japa haben sollten. Manchmal spürt man es, oft nicht. Aber wenn wir zusammenkommen, dann kann man es sehr tief empfinden.

(Fortsetzung folgt)

1.”Bhagavad Gita” 6.34

(из лекции Свами Тиртхи, 06.01.2019 утром, София)

Мы привносим в свою жизнь обусловленный материальным мировоззрением ум. Мы можем проецировать свой материальный опыт на божественные истины. Это ошибка. Гурудев много раз учил нас этому – не словами, а делами. Во время обсуждений мы часто предлагали свои варианты или решения. И в большинстве случаев он отвергал их и предлагал свою версию, которая была совершенно ошеломляющей, иногда на 108% противоречащей нашему высшему пониманию. Это казалось настолько нелогичным и бесполезным, что чаще всего нам хотелось начать протестовать, но мы понимали, что это бесполезно. А потом оказывалось, что он был прав. Из этого я понял: наш уровень понимания немного отличается.
Поэтому нам нужна тонкая настройка, нам нужно отшлифовать наше понимание – и это не только интеллектуальное понимание. Преданная жизнь – это не интеллектуальная загадка, а скорее эмоциональная тайна. Нам нужно более глубокое, иное понимание, и это – мудрость сердца. Если вы любите Кришну, вы поймете больше. Поэтому Шрила Прабхупада сказал: «Просто постарайтесь любить Кришну». Нет необходимости чрезмерно усложнять всю ситуацию. Потому что, если вы любите кого-то, он, естественно, становится частью вашей жизни. Или, если нам повезет больше, мы становимся частью Его жизни.
А что насчёт состояния нашего ума? Я не люблю говорить на эту тему, потому что очень легко задеть чьи-либо чувства. Но каково обычно состояние нашего разума? Он полон мусора. Мы накопили там столько всего, большая часть чего бесполезна. И это не только накопленная информация, но и эмоциональный остаток. Когда вы варите кофе, и этот остаток остаётся, вы его выбрасываете, верно? Вы не пьёте эту часть. Наш разум полон такого остатка. Предыдущие впечатления, наши страдания, наши негативные установки; вы потерпели неудачу, вы победили, вы полны страха, ваши надежды и мечты в основном не сбылись… Это то, что я называю полностью испорченным состоянием нашего ума, полным этого эмоционального остатка. Плюс проблемы, которые у вас есть. «А что насчёт завтра? Сбудется ли моя мечта? Деньги приходят и уходят, но в моём случае скорее уходят». Наш ум полон проблем, верно? Где ваше душевное спокойствие? Только остаток. А если немного пошевелить – вся грязь всплывет на поверхность, дорогие мои! Боевой дух и столько мусора там. Что же делать дальше?
Я жил в Нандафалве. Однажды был прекрасный жаркий летний день. А знаете, иногда в жаркие летние дни случаются грозы. Так и произошло. Я был в саду, немного занимался земледелием. И вдруг я поднял глаза и увидел невероятно огромное облако – огромное, как океанский лайнер. Вот такое было ощущение. Я не видел его вершины, оно просто приближалось ко мне. Я подумал: «А, здорово. Давай попробуем. Хороший опыт, знаете ли – встретить бурю лицом к лицу. Ведь мы же преданные, верно? С помощью духовной силы мы преодолеем силы природы». Оно приближалось, приближалось… знаете, моя стойкость была на пределе, и в то же время я немного сомневался. Поскольку день был жаркий, на мне не было рубашки, поэтому я ждал этого опыта. Затем сначала подул ветер. Он был настолько сильным, что чуть не сбил меня с ног. Ладно, за моей спиной был забор, так что я все еще держался. Но потом пошёл дождь. И это было похоже на удары кнута. Он был настолько сильным и сокрушительным, что мне пришлось спрятаться за этим забором, иначе я бы не смог защититься. Что ж, тогда мне пришлось пересмотреть свою выносливость. И хотя я все еще верю в силу духа, я стараюсь больше уважать силы природы. Потому что перед тем, как подул ветер, мне вспомнился стих из Гиты, где Арджуна сказал: «О, легче остановить ветер, чем успокоить ум»[1]. Хорошо, душевный покой достигнут; теперь давайте остановим ветер. Что ж, у меня не получилось. А вы достигли такого контроля над умом?
Но должен быть способ контролировать свой ум, отбрасывать мусор. Избавляться от остатков. Очищаться. Я думаю, что мы получаем очень убедительный опыт, когда повторяем святые имена. Если вы можете посвятить себя этой практике, вы почувствуете, что мусор удаляется. Тогда что-то другое наполнит ваш ум до краев. Все ваши проблемы, все прошлые страдания, все будущие страхи просто исчезают, растворяясь в волнах этой божественной вибрации. Предполагается, что мы должны испытывать это чувство, когда повторяем джапу индивидуально. Иногда вы это чувствуете, часто нет. Но когда мы собираемся вместе, тогда вы можете почувствовать это очень глубоко.

(продолжение следует)

1. „Бхагавад Гита“ 6.34

(from a lecture of Swami Tirtha, 11.05.2019 morning, Sofia)

Today we have a question-and-answer section. You might ask, why like this? Why not an official lecture? Because the traditional way of inquiries is like this. You have a topic for discussion; there are some questions and there are some answers. And if we properly follow this process, then we can churn this science. In this way we can come to deeper levels of understanding. And as the intellect is an instrument of our consciousness for inquiries, I think this is very proper to use it in the best manner. Therefore we support and we practice inquiries.

The same happened many, many years back, at the dawn of this age, when the saints, yogis and rishi-munis came together to discuss the fate of the world. What’s going to happen to humanity, what are the solutions for the riddles of life? Then the lecturer was very satisfied, because he appreciated the other saints’ inquiries, glorifying them for the questions, telling them that “You have had very proper questions, because they concern the absolute truth and they target the benefit of humanity.” 

So, this is proper inquiry – if our questions concern the absolute truth or divine topics and also try to serve the benefit of others. So asking properly means that you try to consider these points. Even if we know the answer, sometimes we have to ask as a service to inquiry, the method. Because proper questions and proper answers are beneficial for those who ask, for those who answer and for all those who are around, who might listen to the advice. So we can say that proper inquiry is a sacred method of divine studies. 

And, of course, the methods of instructions depend on the line, depend also on the nature of the master. Because in some schools the masters explain in a very elaborate manner. In other schools first you have to apply for darshan and then you might come full of questions, but there is no chance to speak a word. And the master does not say anything at all. And what happens? You understand. Something is revealed to you. That proves that real spiritual inquiry is not an intellectual debate. It’s like an awakening in the heart. This is a super-high way of understanding subjects and topics. 

We know that the best use of our speech is not discussing worldly topics, but the ultimate use of this human’s capacity of speech is the glorification of the Supreme. So, no worldly topics, no debates, no so-called spiritual gossip, but glorification. Not even philosophy, because that’s also on a lower platform. Glorification of the Supreme – that is the very best use of our speech. And the best way of glorification is when you chant the holy names. Do you want to go to an even higher platform? An even higher platform is when you cannot pronounce the holy names due to this emotional surcharge. So, what is the best use of our speech? When we cannot speak. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.05.11-i szófiai reggeli tanításából)

Ma a kérdés-felelet előadásmódról szeretnék beszélgetni veletek. Esetleg felmerülhet bennetek a kérdés, hogy miért? Miért is nem szokványos módon egy tanítást hallgatunk inkább? Mivel a tudakozódás hagyományos módon úgy zajlott, hogy a hallgatóságban felmerült egy adott téma, kérdések hangzottak el, melyre válaszok érkeztek. S ha hűen követjük ezt a folyamatot, akkor sikerül kiköpülnünk ennek a tudománynak a legjavát, és ily módon juthatunk egy még mélyebb megértéshez. S mivel az értelem a tudati vizsgálódás eszköze, ezért úgy hiszem az a legmegfelelőbb, ha ezt a legjobb módon használjuk. Ezért gyakoroljuk most ezt a kérdésfeltevést.

Ugyanígy zajlott ez sok-sok évvel ezelőtt, ennek a világkorszaknak a hajnalán, amikor a szentek, a jógik és a rsi-munik összegyűltek, hogy megvitassák a világ sorsát. Mi fog történni az emberiséggel, milyen megoldások vannak az élet nagy kérdéseire? S aki a tanítást vezette nagyon elégedett volt, nagyra becsülte a szentek kérdéseit, dicsőítve őket így szólt „Helyesen tudakozódtok, mert kérdéseitek az abszolút igazságra vonatkoznak és az emberiség javát szolgálják.” 

Tehát ez a helyes módja a tudakozódásnak, ha kérdéseink az abszolút igazságra, az isteni témákra vonatkoznak, és az emberiség javát szolgálják. Szóval a helyes tudakozódás azt jelenti, hogy ezek szerint a szempontok szerint kérdezünk. Még ha tudjuk is a választ, néha akkor is kérdezzünk, hogy a tudakozódás nagy elvét szolgáljuk ezzel. Hiszen a megfelelő kérdések és válaszok, nemcsak a kérdező és a válaszoló, hanem valamennyi jelenlévő javát is szolgálják. Tehát elmondhatjuk, hogy a helyes tudakozódás az isteni témák iránt, az egy szent gyakorlat. 

Természetesen a kérdezés módja tanítványi lánconként, és tanítómesterenként változhat. Egyes iskolákban a guru nagyon aprólékosan magyarázza el a dolgokat, míg másutt először darshanért kell folyamodni, ahol bár tele vagyunk kérdéssel, mégsem tudunk egy szót sem szólni, s a mester sem szólal meg. S mi történik? Mégis mindent megértünk, valami átszüremlik belénk. Ez bizonyítja azt, hogy az igazi lelki tudakozódás az nem egy intellektuális szópárbaj, sokkal inkább olyan, mint a szív ébredése. Ez egy rendkívül magas módja a kérdés-felelet megértésének. 

Tudjuk, hogy a beszéd, mint emberi képesség leghelyesebb alkalmazása az, ha nem az anyagi témákra, hanem a Legfelsőbb dicsőítésére vonatkozik. Tehát ne anyagi témákkal, vitatkozással, vagy úgymond lelki dolgok híresztelésévelfoglalkozzunk, hanem dicsőítéssel. Még csak ne is filozófiával, mert még az is egy alacsony szint. A Legfelsőbb dicsőítése a legjobb módja a beszéd használatának. A legmegfelelőbb dicsőítés pedig az, ha a Szent Neveket zengjük. Esetleg szeretnétek még ennél is feljebb menni? Ennél még magasabb szint az, amikor a túlcsorduló érzelmektől már képtelen vagy kimondani a Szent Nevet. Tehát mi a legjobb módja a beszéd használatának? Az, ha csendben maradunk. 

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 11.05.2019 сутрин, София)

Днес имаме сесия с въпроси и отговори. Може да запитате защо така? Защо не официална лекция? Защото традиционният начин на изучаване е такъв. Има тема за дискусия; има въпроси и има и отговори. И ако правилно следваме този процес, тогава можем да избием като мляко тази наука. По този начин можем да достигаме до по-дълбоки нива на разбиране. И понеже интелектът е инструментът на нашето съзнание за изследване, мисля, че си струва да го прилагаме по най-добрия начин. Затова насърчаваме и практикуваме запитванията.

Същото се е случило преди много, много години, в зората на тази епоха, когато светците, йогите и риши-муните се събрали заедно да поговорят за съдбините на света. Какво ще се случи с човечеството, какви са решенията за гатанките на живота? Тогава лекторът бил много удовлетворен, тъй като бил признателен за запитванията на останалите светци и ги възславил за въпросите им с думите: „Вие имате много правилни въпроси, понеже те касаят абсолютната истина и целят добруването на човечеството.” 

Така че това е правилно запитване – ако въпросите ни се отнасят до абсолютната истина или божествените теми, и също ако се стремят да служат за благото на останалите. Да запитваш правилно означава да се стараеш да взимаш предвид тези точки. Даже да знаем отговора, понякога трябва да питаме в знак на служене към запитването, към самия метод. Защото верните въпроси и верните отговори са благодатни и за питащия, и за отговарящия, и за всички онези, които са наоколо и могат да чуят съветите. Така можем да кажем, че правилното запитване е свещен метод в божественото изучаване. 

И разбира се, методите за даване на напътствия зависят от школата, зависят и от натурата на учителя. Защото в някои школи учителите обясняват много подробно. В други школи най-напред трябва да кандидатстваш за даршан, аудиенция, и след това можеш да дойдеш изпълнен с въпроси, но да нямаш възможност да промълвиш и дума. И учителят също да не каже нищо. Но какво се случва? Ти разбираш. Нещо ти се разкрива. Това доказва, че истинското духовно запитване не е интелектуален дебат. То е като пробуждане в сърцето. То е свръхвисш начин за разбиране на темите и въпросите. 

Знаем, че най-добрата употреба на нашата реч не е обсъждането на светски теми, а най-възвишеното приложение на тази човешка способност е възхвалата на Бога. Тоест не светски теми, не дебати, не тъй наречени духовни клюки, а възхвала. Дори не и философия, понеже тя също е ниско ниво. Възхвала на Всевишния – това е най-добрата употреба на нашата реч. Пък най-добрият начин на възхвала е когато възпявате светите имена. А искате ли да идете на дори още по-високо ниво? По-високото ниво е когато не можете да произнесете светите имена заради наситените си емоции. Така че какво е най-доброто приложение на речта ни? Когато не можем да проговорим. 

(следва продължение)

(from a lecture of Swami Tirtha, 05.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

Radhe Radhe Govinda! Who is Govinda? We started from some theories, mantra, to liberate the consciousness… and finally we have arrived to Govinda. And Radha, you know Her very well. All right, you can ask, Radha we know, but who is this Govinda? Radha is the most beautiful girl in the village, right? But who is this Govinda? You know, in our tradition Radharani is the most charming person in this whole creation. So much so, that there is only one person who is able to appreciate Her and this is God. Only God can understand or appreciate Her beauty, Her charm, Her love, etc. 

From God we expect to be omniscient, right? And we all admire the Supreme. But just imagine, there is someone whom He admires. It is just mind-blowing! We started from liberating the consciousness and now we end up with breaking our head. God is running after someone?! That is incredible. But this is Radha; and who is running after Her? Govinda. Because Krishna-Govinda is so beautiful, that His beauty is marvelous even for Himself. Yes, once when He was on this planet Earth, He entered a palace. And one column was made of polished precious stone. It was reflective like a mirror. Krishna came and when He encountered His reflection in this mirror column, He was amazed. He said, ‘What is this beauty? Who is this incredibly handsome person? Who is this? I cannot imagine’. So, the beauty of God is so great, that it is charming for even Himself. He cannot understand Himself. 

I think sometimes we also share this feature. Sometimes we don’t understand ourselves. I am not sure if it means that we are also gods. But you see, we humans are very similar to Him. Or we can say, He comes in a very similar manner to us. 

Just imagine, the beauty of God Supreme is so super excellent, that it is incomprehensible for Himself. But there is one person, Radha, who can fully appreciate the beauty of Govinda. To be able to appreciate the greatness and the beauty of God, a real partner is necessary. So we can say that the ultimate Beauty and the ultimate Love, Govinda and Radha, their union is the essence of the whole creation. And we can say that this is the liberation of the consciousness. If we are able to think and meditate over the meeting and the divine union of Beauty and Love, then we are relieved of all the possible contaminations of the mind. This is a beautiful invitation  for all of you to join this very aesthetic ecstasy. 

So Radha and Govinda represent this beautiful supreme union, divine meeting. Radha and Govinda. The name of the Supreme is very important. To call somebody by their name is important. What is your good name? 

Answer: Martin.  

Swami Tirtha: If I enter this hall and I say, ‘Hey you!’, most probably you will not pay attention. But if I say, ‘Hey, Martin!’, immediately you will pay attention, right? ‘Somebody is calling me’. Hey Govinda! He will pay attention, ‘Somebody is calling me’. Hey Govinda! Therefore, the ultimate liberation of our consciousness is to become a surrendered servant, a surrendered practitioner in this divine union. An omnipotent God and a surrendered servant – they are an invincible partnership. 

To qualify ourselves, we need to pray – so that the blessings come to us, so that the mercy embraces us. Because the best way is to approach this merciful aspect of God.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.05-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása

Rádhé Rádhé Góvinda! Ki Góvinda? Beszélgetésünket különböző elméletekkel, a mantrának a tudatra ható felszabadító erejével kezdtük … majd végül eljutottunk Góvindához és Rádháránihoz, akit ti nagyon jól ismertek. S ilyenkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy igen, Rádhát ismerjük, de ki ez a Góvinda? Igen, Rádhá, a falu legszebb lánya, de akkor ki lehet ez a Góvinda? Mint ahogy tudjátok a vaisnava hagyományaink szerint Rádhárání a legelbűvölőbb személy az egész világmindenségben. Olyannyira, hogy valójában csak egyetlen személy képes felbecsülni Őt, mégpedig maga Isten. Egyedül Ő képes megérteni, és igazán csodálni szépségét, magával ragadó bájosságát, szeretetét, és így tovább. 

Istennel kapcsolatban, ha lehet ilyet mondani egyetlen elvárásunk van, az hogy legyen mindenható, mi pedig csodáljuk mindezért. De csak képzeljétek el, hogy van valaki, akit Ő csodál. Ez egyszerűen elképesztő! A tudatunk felszabadításától indultunk, és odáig jutottunk, hogy megáll az eszünk. Maga Isten szalad valaki nyomában?! Ez hihetetlen! De hát Rádhikáról van szó, és tulajdonképpen ki is szalad az Ő nyomában? Maga Góvinda (Krisna), mert Ő oly gyönyörűséges, hogy szépsége még önmagát is elbűvöli. Történt egyszer, hogy amikor itt járt a Földön, egy káprázatosan szép palotában sétálgatott, ahol az oszlopok csiszolt márványból készültek, és olyan fényesen ragyogtak, mint egy tükör. Amikor Krisna megpillantotta benne a tükörképét, teljesen elképedve így szólt, ‘Ki ez a szépség? Ki ez a hihetetlenül elbűvölő személy? El sem tudom képzelni ki lehet Ő?’ Tehát Isten oly gyönyörű, hogy még saját magát is elbűvöli. Nem ismeri fel Önmagát! 

Azt hiszem ezzel néha mi is így vagyunk, nem ismerünk magunkra. De nem vagyok biztos benne, hogy ez azt jelentené, hogy mi is Istenek lennénk. De látjátok, mi emberek nagyon hasonlítunk Hozzá, vagy azt is mondhatjuk, hogy Ő az emberhez nagyon hasonlatos módon jelenik meg a számunkra. 

Csak képzeljétek el, hogy a Legfelsőbb Úr szépsége olyan hatalmas, hogy még saját maga sem képes azt felfogni. Viszont létezik egyvalaki, Rádháráni, aki teljesen tudatában van Góvinda szépségének. Tehát, hogy ezt fel tudjuk fogni, ahhoz egy bensőséges társ szükséges. Szóval azt mondhatjuk, hogy a végső Szépség (Góvinda) és a végső Szeretet (Rádhá), és az Ő szeretetteljes együttlétük az egész világmindenség lényege. S azt is mondhatjuk, hogy ez az igazi tudat felszabadítás. Ha képesek vagyunk az Ő szeretetteljes együttlétükön meditálni, akkor megszabadulunk az elme valamennyi szennyeződésétől. S ez egy gyönyörű meghívás mindannyiunk számára, hogy csatlakozzunk ehhez a szépséges, esztétikus eksztázishoz. 

Tehát Rádhá és Góvinda testesíti meg ezt a gyönyörű szeretetteljes együttlétet, az isteni találkozást. Rádhá és Góvinda. S itt nagyon nagy szerepe van Isten nevének, hiszen valakit a saját nevén szólítani az rendkívül fontos. Például téged hogy hívnak? 

Válasz: Martin.  

Szvámí Tírtha: Nos, tegyük fel, hogy amikor beléptem ebbe a terembe, akkor úgy szólítottalak volna téged, hogy ‘Hé te!’, valószínűleg nem figyeltél volna rám. Viszont, ha azt mondtam volna, hogy ‘Hé, Martin!’, akkor ugye azonnal odafigyeltél volna? ‘Valaki szólított engem’. Hé Góvinda! Erre oda fog figyelni az Úr, ‘Valaki szólít’. Hé Góvinda! Ezért a legvégső módja a tudatunk felszabadításának az, ha Isten alázatos szolgáivá válunk, az istenszeretet meghódolt gyakorlóivá. Egy mindenható Isten és meghódolt szolgája, az egy legyőzhetetlen páros! 

S ahhoz, hogy erre alkalmassá váljunk, imádkoznunk kell, hogy az áldás reánk szálljon, s átöleljen bennünket az isteni kegyelem. Mivel a legkedvezőbb út, ha Istennek ehhez a kegyes aspektusához kerülünk közelebb.