Archives

Calendar

January 2020
M T W T F S S
« Dec    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  



Extra kiadások issues

45057872_724484137922621_282523034630225920_n

(részlet Szvámí Tírtha 2014.január 11-ei tanításából)
 
(Az előző hétfői tanítás folytatása)
 
Folytatjuk felolvasásunkat az odaadó szolgálat 64 eleméről, melyeket Sríla Rúpa Gószvámí írt le részletesen. „A további fontos elemek a következők: Díszítsük a testünket tilakával, a vaisnavák jelével. Célja, hogy amikor valaki megpillantja e jeleket egy vaisnava testén, nyomban Krsnára fog emlékezni. Az Úr Csaitanja azt mondta, hogy vaisnava az, akit meglátva az emberek Krsnára emlékeznek.”[1] Persze ez a mi látásmódunktól is függ, hiszen ha nagyon korlátozott tudatállapotban vagyunk, még ha itt megjelenne Krsna, akkor sem ismernénk fel Őt. Tehát azért, hogy felismerjük Őt, vagy emlékezzünk Rá, kell, hogy legyen egy elképzelésünk, és tiszta elmével kell rendelkeznünk. „Lényeges ezért, hogy egy vaisnava díszítse tilakával a testét, hogy másoknak eszébe juthasson az Úr Krsna.” 
Jó, de ha nincs más közönségetek, akit a tilak felfestésével Krsnára tudnátok emlékeztetni, akkor ti lehettek a saját közönségetek is! E jellel mély megértése történik annak, hogy ’A testem egy templom, a lélek és a Felsőlélek temploma.’ Ez tehát egy isteni eszköz, vagy mondhatjuk úgy, hogy a Jóisten lakóhelye. Vajon használhatunk-e helytelenül egy isteni eszközt, vagy lakhelyet? A Jóisten templomát nem hagyhatjuk koszosan, nem használhatjuk fel rossz célra! Ez tehát azonnal segít rögzíteni a tudatállapotunkat: ’Ó, tényleg, a testem egy templom!’ – s akkor rögtön azt érzed, hogy, ’ezt a templomot ma helyesen kell használnom.’
S vajon hogyan különböztetjük meg a templomot a többi épülettől? Tiszta, valamiféle tisztaság árad belőle, hiszen jelen van az isteni minőség. Tehát segítenünk kell, hogy ez a ragyogás egyre inkább megnyilvánulhasson. Egyszer ez megtörtént valahol nyugaton – a bhakták egy nagyon rizikós, veszélyes környezetben kezdtek el építeni egy új központot, a városnak nem épp a legjobb negyedében. Mi történt? Hamarosan az a városrész nagyon felkapott, elegáns hely lett. Miért? Mert egy új mentalitás jelent meg azon a helyen, és az emberek hamarosan elkezdték érezni ennek a pozitív hatását, és követték a jó példát. Tehát ha senki sincs épp, akit Krsnára emlékeztethetnénk, emlékeztessük Rá önmagunkat: ’Igen, a testem a Jóisten temploma.’
A következő pont így hangzik: „Amikor ilyen tilaka-jegyeket teszünk fel, néha a ’Haré Krsna’ szavakat is ráírhatjuk a testünkre.” Ha reggel odaadásba merültél, s megmaradsz abban az elmélyült hangulatban, hogy a ’Haré Krsna’ mantra a homlokodra van írva, s elindulsz a munkahelyedre, bizonyos vagyok, hogy az autóbuszon az emberek emlékezni fognak Krsnára. Ám abban már nem vagyok biztos, hogy mennyire pozitív értelemben.
Tudjátok, nagyon könnyű ezeket a gyakorlatokat Vrndávanában elvégezni, ahol a riksáválák (a riksa-hajtók) azt mondják, hogy: „Rádhé, Rádhé!”, amikor meg akarnak előzni valakit. Itt, ha azt mondod, hogy „Rádhé, Rádhé!”, semmi nem történik az utcán. A környezet tehát kissé más, de ki tudja, hogy ötezer év múlva mi történik, ha azt mondjátok „Rádhé, Rádhé!” Szófia utcáin?! Sosem tudhatjuk, valahol el kell kezdeni. Ha el sem kezdjük, biztosan nem fogunk célba érni.
Mit jelent tehát ez? Néha a bhakták, más vaisnava vonalba tartozók is, a Jóisten különböző neveivel díszítik a testüket. Indiában sokszor látni Ráma nevét a homlokukra írva. Miért? Mivel azt mondják, a sorsunk a homlokunkra van írva. Tehát ha a Jóisten neveit írom a homlokomra, ez az én sorsom, s ez meg fogja változtatni a sorsomat, a karmámat. Ily módon kezdhetjük el a spiritualitásnak egy nagyon fényes útját.
Természetesen ez a védelemről is szól. Ha tilak-jeleket festünk a testünk különböző részeire, akkor ezek a testrészek szintén megszentelődnek és összeköttetésbe kerülnek a Legfelsőbbel. 
 
(folytatása következik)
 
1. Az odaadás nektárja, 6. fejezet

 



b670e9762c780966a9af945becddc386

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 11-ei tanításából)

Micsoda napfényes reggel! A köd is szertefoszlott, olyan ez, mint amikor megértünk valamit az isteni tudásról. Előtte a tudatlanság ködébe burkolóztunk, amikor azonban Krsna feltűnik szívünk horizontján, minden sötétség szertefoszlik, és ilyen ragyogó fény – mint ma – jelenik meg a tudatunkban. Egy bhakta számára minden az Ő szeretett Uráról szól. Ha a Napot, Szúrját látjátok, ez is a Legfelsőbb Úrról szól. Ha pedig nem látjátok a Napot, csupán a ködöt, az szintén a Legfelsőbb Istenről árul el valamit. 

A megvilágosodás eme pillanataiért nagyon hálásnak kell lennünk, hiszen kellemetlenül és zavartnak érezzük magunkat, ha nem értünk valamit, ha a képünk nem teljes. Ám ha elkezdünk egy jobb képet látni, vagy ugyanannak a képnek, amit már előbb is láttunk, egy teljesebb verzióját, az már fejlődés.

A minap valaki megkérdezte, hogy mi a lelki fejlődés. Ez a lelki fejlődés – ha az Igazságról alkotott képünk egyre több mindent foglal magába, egyre teljesebb. Pontosan úgy, ahogy egy szerető édesanyának minden az ő szeretett fiáról szól: „Itt sétáltunk vele kézen fogva!” Vagy: „Igen, ez volt a kedvenc gyümölcse!”, stb. Ehhez hasonlóan, aki Krsnát, a Jóistent szereti, annak minden Róla árulkodik – ez az igazi kinyilatkoztatás. El kell sajátítanunk egy olyan látásmódot, hogy Krsna ne legyen képes elrejtőzni előlünk. Ezért megpróbáljuk a feljebbvalóink és tanítóink útmutatását követni, hogy beteljesíthessük ezt a gyönyörűséges utazást. 

Lehet egy kérésem? Szükségünk volna egy kis gyakorlati segítségre önkéntes alapon. Olyan sokan használtuk ezt az épületet, a folyosókat és a lépcsőházat egész héten. Néhány boldog önkéntes bekapcsolódna a hely kitakarításának a szolgálatába egy kicsit? Hiszen ma böjtnap van, ékádasí, ami nagyon jó a lelki tisztulásra. Ennek jegyében a templom, s a templom területének rendbe tételében is hasznosíthatjuk magunkat. Ha tudnátok segíteni, szóljatok Pavitrának és Tédzsaszvinínek, ők fogják ezt a szolgálatot megszervezni. Tegyétek ezt azért, hogy a napfény teljesen beáradjon és szikrázzon a folyosókon. Hiszen ha segítünk megtisztítani a templom területét, valójában a szívünket tisztítjuk. Kérlek hát benneteket, csatlakozzatok ehhez a meditációhoz!

(folytatása következik)



gopi-gopa (1)

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei tanításából)
 
Manydzsari kérdése: Ha azt látjuk, hogy némelyik hittestvérünk valamit nem jól csinál, vajon helyes dolog ezt megmondani neki, vagy másképpen cselekedjünk? 
Szvámí Tírtha: Erről nem tudok nyilatkozni, hiszen általában én nem látok semmi rosszat, szóval nem tudom pontosan, mit tegyetek ebben az esetben. Ez nem egyszerű.
Egyvalamit azonban megosztanék veletek a saját tapasztalataimból. Egyszer gyakorlatilag könnyek között imádkoztam az egyik idősebb hittestvéremnek, s azt mondtam neki: „Miért nem vágtál pofon, amikor annyira ostoba voltam?” Talán ő semmi kivetnivalót nem talált a viselkedésemben, miközben én rájöttem, hogy elkövettem pár hibát.
Sokszor találhatunk valami helytelent vagy kivetnivalót mások viselkedésében, de mégsem szabad megelégednünk mások hiányosságaival, hanem hosszú listát kell készítenünk az erősségeikről. Hiszen megpróbálni bhaktának lenni nagyon dicsőséges erőfeszítés – valamennyi létező korlátunkkal és hibánkkal együtt. Képzeljétek csak el: hány ember nem hajlandó semmiféle figyelmet szentelni Krsnának? Mi mégsem kritizáljuk őket, ugye? De a hittestvéreinket, akik hajlandóak egy kis figyelmet áldozni Krsnára – őket pedig olyannyira hajlamosak vagyunk kritizálni?
Másokat kijavítani, úgymond kritizálni elég veszélyes, és csak a guru számára van fenntartva. Miért is? Mert ez azt jelenti, hogy le kell nyelnünk mások hibáit. Ha egy egyszerű bhakta túlzottan elkezd mások hibáira összpontosítani, akkor ezek a hibák rászállhatnak, és lefelé nyomhatják. Míg egy „nehézsúlyú bajnok”, egy erős bhakta képes megemészteni mások hibáit. 
Ám nagyon alázatos módon megpróbálhatunk segíteni barátainknak, hittestvéreinknek, hogy egy kicsivel több figyelmet fordítsanak bizonyos dolgokra. Ha megtaláljuk a megfelelő módszert, bizonyára figyelmesebbek lesznek.
De miért is beszélünk arról, hogy a gyakorlókban keresünk hibákat, ha még néha a Jóistenben is találhatunk kivetnivalót. Az Ő egyik tévedése az avokádó, megmondom, hogy miért: túl nagy magot tett bele – ez hiba – egy ekkora mag! De ha ő bevallja, hogy ez az Ő hibája, az rendjén van. Ám ha Ti panaszkodtok Neki emiatt – az nem túl szép dolog, ezt lehorgonyzásnak hívják. Ha legközelebb avokádót láttok a boltban, arra fogtok emlékezni, hogy ’Na, itt a Jóisten hibája!’ Kérlek benneteket, próbáljátok meg ezt kitörölni! 
Valójában még a gópik is találnak hibát Krsnában, bár nem illetik Őt közvetlen kritikával. Hiszen tudják jól, hogy Krsna úgy viselkedik, mint egy kisfiú. Fel-alá rohangászik; még mielőtt befejeznék a mondatukat, már bottal üthetik a nyomát. Egész egyszerűen elfut. Éppen ezért a gópík kitaláltak rá egy módszert, hogy hogyan adják tudtára a mondanivalójukat Krsnának – hiszen ők elsősorban Srímati Rádhárání érdekeit szeretnék védeni, s mint tudjátok, Krsna teljhatalmú. Ő a legjobb mindenben – Rádhárání kínzásában is. És mások bosszantásában is – de csak a szükséges mértékben. Tehát a gópík meg akarják védeni Srímati Rádháránít, és nagyon csalódottak Krsna viselkedése miatt: „Hogy lehetsz ennyire goromba a mi Istennőnkkel!?” De nem tudják közvetlenül elmondani ezt Neki, tehát úgy döntenek, hogy meghívják Krsnát egy kis kényeztetésre. Így is történik, s amikor eljön, egy nagyon intim szolgálatot ajánlanak fel Neki: „Ó, drága Krsnánk, hadd masszírozzuk meg lótuszlábaidat!” Krsna egy ártatlan fiú, nagyon boldog, ha ilyen szolgálatban lehet része. Ellazult hangulatban Csandrávalíra gondol, s a gópík elkezdik a masszázst – szépen megragadják Krsna lótuszlábait, először az elsőt, utána a másodikat. Tehát mindkét lábát megkaparintják, s amikor a fürge Krsna nem tud elmenekülni, hiszen a gópík erősen fogva tartják a lábainál – akkor hozakodnak elő a mondanivalójukkal: „Hé, Krsna! Miféle szerető vagy Te?” S akkor elmondják a véleményüket. 
Kérlek benneteket, ha hibát találtok a hittestvéretekben, vagy például lehet, hogy a férjetekben, először hívjátok meg őt egy kellemes utazásra: „Kedvesem, megmasszírozhatnám a lótuszlábaidat?” De ezt kétszer ne ismételjétek meg – csak egyszer fog beválni. Másodszor így fog szólni: „Sajnálom, nagyon elfoglalt vagyok most.”
Csak hogy pontosan értsétek: lehetnek megjegyzéseitek másokkal kapcsolatban, de próbáljátok meg annyira szépen, olyan vonzó módon előadni azokat, hogy el tudják fogadni. A gyerekek is lenyelik a keserű pirulát, ha csokival vagy bármi édessel van bevonva. Mindannyian olyanok vagyunk, mint a gyerekek, mindannyiunknak szükségünk van erre az édes csomagolásra. Másoknak is, nemcsak nektek. Először tehát tegyetek egy gesztust, utána pedig jöhetnek az észrevételek. Cselekedjetek úgy, mint a gópík!

 



building-Temple

(Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei szófiai tanításából)
 
(az előző hétfői tanítás folytatása)
 
A harmadik alapelv nagyon érdekesen hangzik: „Ne akarjunk mindenáron költséges templomokat vagy monostorokat építeni.”[1] Az odaadó szolgálatra vonatkozó 64 utasítás közül szerintem ez az egyetlen, amelyet már mi is teljesítünk: nem építünk túlzottan költséges templomokat Krsna számára. Legalább van egy követelmény, aminek képesek vagyunk megfelelni. De miért is kerül ez itt említésre? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, az emberek általában, engem is beleértve, azért mennek el különféle helyekre, hogy felkeressék a műemlékeket, az épületeket vagy a helyi nagy templomokat, igaz? Tehát bizonyos szempontból ez fontos. S ez is egy ásram – ennek is vannak anyagi dimenziói. Ez az a hely, ahol összejövünk, és eszmecserét folytatunk, tehát van egy nagyon jó célja. Ám létezik egy nagyon szép mondás Rabindranath Tagorétől, miszerint „Amikor a Jóisten szívekből és a lelkekből szeretne templomot építeni, az emberek ugrásra készek, és azonnal hozzák a téglákat és köveket.” Ezért hát nagyon oda kell erre figyelnünk. Hozzátok a megfelelő anyagot, azt, amelyikre igazán szüksége van Krsnának.
Egyszer hallottam, hogy a bhakták egy hatalmas, fényűző templomot építenek, természetesen azért, hogy az Úr Krsnát elégedetté tegyék. De mi történt? Az emberek elkezdték őket kritizálni: „Egy ilyen költséges templomot építenek, ahelyett, hogy a szegényeknek adnák azt a pénzt!” Meg kell hát találnunk a megfelelő egyensúlyt a különböző elvárások között. Egyébként valamennyi templom a világon, s az egész világ a Jóistenhez tartozik. Nem tudjuk Őt holmi apró épületekkel elkápráztatni, ne essetek túlzásokba e tekintetben!
Ám itt a kolostorokat is megemlítik. Rendben, építesz egy szép, gazdag templomot, az Isten házát, de egy gazdag kolostort? Egy remete ásramot összkomforttal? Nem hangzik túl jól. Van egy könyvem, egy buddhista értekezés különféle lelki gyakorlatokról. Nagy része arról szól, hogy hogyan tegyünk szert misztikus képességekre – ha meg akarjátok sokszorozni a testeteket, és sok más szerepben kiterjeszteni – nagyon sok dologról írnak benne. De azt is megemlítik, hogy milyen típusú kolostort válassz. Ez áll benne: „Ne csatlakozzatok egy nagyon új monostorhoz, amelyet még nem fejeztek be, mert az egy olyan hely, ahol nagyon sokat kell építkeznetek és dolgoznotok, tehát meditációtok a túl sok fizikai tevékenység által csorbulni fog.” De később azt is írják, hogy: „Ne csatlakozzatok egy nagyon kényelmes és nagyon szép kolostorhoz sem, hiszen a szádhanátok hanyatlani fog – elkényelmesedtek, lustává váltok, és abba fogjátok hagyni a lelki gyakorlataitokat.” De akkor miféle kolostorhoz ajánlatos csatlakozni? Ha nincs kész, nem ajánlják, ha készen van, akkor sem ajánlják. 
Természetesen, ha valami szép szolgálatot tudunk ily módon végezni a Legfelsőbbnek – egy templomot létrehozni, vagy bármi módon szolgálni, például egy kolostorban vagy ásramban – az szép dolog. Ám sose gondoljuk, hogy ily módon mindent megtettünk. Ha csak a köveket adjuk bele, de a szívünket és a lelkünket nem, az csupán félmunka. 
Itt következik egy másik utasítás, melyet a legtöbben nagyon szigorúan követünk: „Ne törekedjünk arra, hogy sok könyvet elolvassunk, és ne támadjon olyan gondolatunk, hogy azzal keressük a kenyerünket, hogy előadásokat tartunk a Srímad Bhágavatamból vagy a Bhagavad-gítából, illetve e művek hivatásos előadói legyünk.” 
Miért mondják azt, hogy „Ne olvassunk túl sok könyvet?” A túlzottan sok könyv túl sok különféle véleményt jelent, ezért nagyon könnyen elvesztjük a fókuszt. Valójában elég egyetlen könyvet elolvasni, ha abban a könyvben minden benne van. Nem szükséges a Gítá mind a hétszáz versére emlékezni, ha egyetlen verset helyesen fel tudtok idézni, az már elég. Bhaktivinód Thákur mondja egyik dalában: „Amikor fiatal voltam, csakúgy szívtam magamba a tudást. Csak tanultam és tanultam, de később rájöttem, hogy ez a tudás szamárrá tett. Ráadásul ezalatt elmulasztottam a szerető szolgálat lehetőségét.” Valójában ez a legfontosabb, amit tanulnunk kell: ne feledkezzünk meg a Legfelsőbbről!
Az pedig bizonyos, hogy még ha meg is próbáljátok az összes különféle könyvet, megvalósítást és filozófiát tanulmányozni, a préma-bhaktihoz fogtok visszatérni. Megmondom nektek, hogy nincs ennél jobb verzió. Hiszen a filozófia elégedetté teszi az elmét, míg a préma-bhakti elégedetté teszi a belső szívet. 
A megélhetéseteket viszont ne alapozzátok a szentírásokról tartott előadásokra – ez nem üzlet. 
 
(folytatása következik)
 
1. Az odaadás nektárja, 6. fejezet
 


Гурудев убеждаващ - Copy

(Szvámí Tírtha 2014. január 14-én, Szófiában elhangzott tanításából)
 
 
A lelki társulás nagyon fontos. Pusztán az ásram meglátogatása is lelki gyakorlat, a bhaktákkal való társulás pedig nagy lehetőség az életünkben, hiszen az ő példájuk és energiájuk ránk száll. Egy ásram vagy templom a lelki gyakorlat színtere, itt kaphatunk és adhatunk, osztozhatunk valamiben. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én úgy érzem, hogy sokat kapok! És adni, felajánlani nagyon keveset tudok, de szerencsére sokan vagyunk, tehát ha mindannyian csak egy nagyon kicsinykét ajánlunk fel, akkor a mi Krsnánk elégedetté válik. 
Folytassuk hát felolvasásunkat az odaadó szolgálat 64 fő gyakorlatáról! Az előző tíz volt a szükséges előfeltétel. „A következő csoportba az itt felsorolt utasítások tartoznak:  Utasítsuk el mereven az abhakták társaságát!” [1]Mit is jelentsen ez? Barátaink többsége, és környezetünk, hogy úgy mondjam, abhakta, akkor vajon most szigorúan utasítsuk el az ő társaságukat? Ezek szerint legyünk remeték a Fekete-csúcson.[2] Vagy akkor mit jelentsen ez? Mi az instrukció pozitív jelentése? Nem elég pusztán nem társulni a nem-bhaktákkal, hiszen ha minden kapcsolatodat megszakítod embertársaiddal, akkor magadra maradsz. Hol van itt az utasítás pozitív jellege? Keresd a lelki társulást, társulj lelki emberekkel, s az ő társaságukban látóköröd megváltozik majd! Egyre inkább észrevesszük a minket körülvevő embertársaink lelki vonásait, és saját lelki minőségeink megmutatásával és megosztásával ők is lelkivé válnak idővel. Így kezdetét veszi egy nagyon különleges, finom és lassú átmenet. Ez a valódi jelentése annak, hogy adjuk fel a nem-bhaktikus társulást. Keresd az odaadásról szóló társulást!
A második instrukció így hangzik:  „Ne oktassuk azt, aki nem vágyik arra, hogy elkezdje az odaadó szolgálatot!” Más szavakkal, ahogy a Bhagavad-gítában áll: ne zavard meg mások elméjét![3] Ez alapszabály bármilyen fajta segítség esetén, legyen az társadalmi, egészségügyi, mentális vagy lelki segítségnyújtás – csak azoknak segíthetsz, akik ezt kérik. Ha valaki nem igényli a segítséget, mit tehet az ember? De még ekkor is van a bhaktáknak egy esélye – a legjobbakat kívánhatjátok az illetőnek. Vagy létezik egy másik titkos fegyverünk is – ez a praszádam. Ha bármilyen módon kapcsolatba hozzuk az embereket a spirituális energiával, akkor az a javukra válik.
Ám ha valaki kész odaadó szolgálatot vállalni, akkor útmutatásra van szüksége. A tanítvány meghatározása így hangzik: aki hagyja magát tanítani, vagyis kész elfogadni a vezetést, kész oltalmat venni – az ilyen személynek szüksége van útmutatásra; a gyenge tanítványoknak sok törődésre és figyelemre van szükségük. Nekik nagyon türelmesen s hosszasan el kell magyarázni, hogy mit is kell csinálni. Azt hiszem ez nyilvánvaló – ha valaki nehéz helyzetben van, az átlagosnál több törődésre van szüksége. Ám egy jó tanítványnak, egy jó bhaktának még sokkal több időre és törődésre van szüksége, hiszen nagyon nagy tudásvágy él benne. Tehát mindazoknak, akik nagyon rossz, vagy akik nagyon jó állapotban vannak, több törődésre van szükségük. A középső kategóriához tartozók képesek maguk boldogulni, jól tudnak magukban is működni.
Szerintem tudjátok, mire gondolok – az újonnan érkezőknek és az előttünk járóknak különleges gondoskodásra és törődésre van szükségük, hiszen az első kategóriába tartozóknak érezniük kell, hogy védelem alatt állnak. Míg nekünk az összes lehetséges időt és lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a magasabb szinten lévőkkel társulhassunk, kaphassunk valamit tőlük, áldásaikat kérhessük.
Az odaadó szolgálatban az instrukcióknak csupán egyetlen célja van: hogyan tegyük Krsnát még boldogabbá, még elégedettebbé. Ez az, ami az instrukciókban összeköt bennünket. 
 
(folytatjuk)
 
1. Az odaadás nektárja, 6. fejezet
2. T A Szófiához közeli Vitosa-hegység legmagasabb csúcsa
3. Bhagavad-gítá 3.29.

 



visnu2

(Szvámí Tírtha 2014. január tizedikén Szófiában elhangzott tanításából)
 
Pavitra kérdése: Mi a kapcsolat Krsna és Visnu között, és mi teszi Krsnát különlegesebbé?
Szvámí Tírtha: Minden, amivel Visnu rendelkezik, a mi Krsnánknak is birtokában van, de Krisnának vannak még olyan vonásai is, melyek kizárólag csak Rá jellemzőek. Mi „Visnu” jelentése? Aki mindent áthat, aki mindenbe behatol. Ez egy isteni funkció. Tehát Visnu egy nagyon sajátságos módon ott lakozik minden élőlény szívében; miközben az egész teremtést is áthatja, s a saját eredeti személyes isteni helyzetét is megtartja. Tehát azt mondhatjuk, hogy az összes isteni tulajdonság megtalálható az Úr Visnuban. Ő az élet védelmezője, az univerzumot beragyogó isteni Nap, Szúrja-Nárájan. Fény, életerő – minden, ez az összes funkció Hozzá kapcsolódik. Bhagavánnak is hívják – az a személy, aki isteni tulajdonságokkal rendelkezik, mint a hírnév, hatalom, tudás…
Akkor mi a különbség Visnu és Krsna között? Ez is, kék, az is kék. De van egy különbség: Visnut általában négy kézzel ábrázolják – Krsnát pedig két kézzel. Visnunak azért van négy keze, hogy isteni mivoltára emlékeztessen bennünket, Bár embernek néz ki – csak két lába van – de négy keze, ami túlmutat az emberi lehetőségeken. Szimbolikusan a négy kéz azt fejezi ki, hogy mindenható. Nem korlátozza az anyagi test, mert mindig lelki természetű.
Ezzel szemben Krsnának „csak” két keze van. Miért? Mert el akar vegyülni az emberek között. Eredeti formájában Krsna nagyon közel akar kerülni az emberekhez. Nem akarja elijeszteni őket valamiféle isteni revelációval. S valójában Krsna eredeti formája nagyon hasonlatos az emberekéhez. Vagy azt is mondhatjuk, hogy az emberek nagyon hasonlítanak az Istenhez. „Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert.”[1] Tehát nem arról van szó, hogy az embereknek van antropomorf istenképük, hanem valójában azt mondhatjuk, hogy a Jóstennek van deomorf (isteni tulajdonságokkal felruházó) emberképe. Ő a kiindulópont. 
De melyek Krsna sajátos vonásai? Az egyik a fuvolája, vénu-mádhurja. Mi Krsna fuvolája? Ez a hangenergia forrása. S általában a különféle istenekhez bizonyos hangok is hozzátartoznak – mint például Zeuszhoz a mennydörgés. De a mi Krsnánk fuvolázik. Így gyakorolja a felügyeletét az univerzum felett. Fuvolaszavával mindenkit meginvitál isteni ölelésére. 
Egy másik vonása Krsnának isteni, tökéletes szépsége, a rúpa-mádhurja, szépséges alakja. Meg kell értenünk, hogy Krsna a leggyönyörűbb személy. 
S aztán ott van a kísérete, a bhaktái – guna-mádhurja. Ez egy újabb sajátos jellemzője Krsnának – hogy mindig szerető szolgái veszik körül. laksmí-szahaszra-satra-szambhrama-szévjamánam/ góvindam ádi-purusam tam aham bhadzsámi[2]  – birodalmában laksmík és gópík százezrei szolgálják Őt. Tehát személyes környezetének szépsége egy további sajátos vonása Krsnának.
Krsna negyedik sajátos jellemzője a lílá-mádhurja – a kedvtelései. Ezek azok a speciális dolgok, melyek a Legfelsőbb egyetlen más aspektusára sem jellemzők. Ez teszi teljessé a képet. Ezért mondja azt Sríla Sridhar Mahárádzs, hogy az Isten imádatában általánosságban el kell jutnunk a Legfelsőbb mindenkit vonzó aspektusáig, a Jóistenről alkotott Krsna koncepcióig; mivel ez a legteljesebb megértése annak, ami az idők során rendelkezésünkre áll erről a legfelsőbb valóságról. Krsna purnóttama avatár – maradéktalanul tökéletesen teljes. A Legfelsőbb más jellemzői, azt mondhatjuk, kevesebb ragyogással, kevesebb isteni dicsőséggel rendelkeznek. S Krsnának ezek a különleges tulajdonságai számunkra nagyon vonzóak. Különösen a fuvoláján megszólaló ötödik hang. 
 
1. Teremtés könyve 1.27-28.
2. Brahma-szanhitá 5.29.


form-of-beauty-9781932771206_hr

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január tizedikei szófiai tanításából)
 
Hajagríva kérdése: Az anyagi létezéssel kapcsolatban volna egy kérdésem: ami valójában megköt bennünket, az az anyagi dolgoktól való függés. Mivel ez természetes ragaszkodás, hogy juthatnánk túl rajta? Néhány transzcendentalista azt mondja, vágjuk el ezeket a kötelékeket. A bhakti-jógában azt mondjuk, hogy nemesítsük őket lelkivé. Kell-e ténylegesen rájuk koncentrálnunk, vagy csupán az által, hogy egy magasabb lelki kötődést hozunk létre, le tudjuk-e őket győzni?
Szvámí Tírtha: Kérdésed első fele tehát arra vonatkozott, hogy hogyan találjuk meg az egyensúlyt az anyagi és a lelki között. Ha ezt egy fanatikus embertől kérdezed – legyen az fanatikus materialista, vagy fanatikus spiritualista – bizonyára így felel majd: „Add fel teljesen a másik oldalt! Ez a mi egyensúlyunk – nincs olyan, hogy egyensúly!” Ha egy opportunistát kérdezel meg, azt válaszolja: „Légy okos! Ülj meg két fenékkel egy lovat!” Ám ha egy lelki megvalósítással rendelkező embert kérdezel meg, azt fogja tőled kérdezni: ’Anyagi? Az meg micsoda?’ Hiszen az ő látásmódja teljességgel lelki, számára semmi sem anyagi. 
Az pedig nagyon is igaz, hogy a bhakti-jógában megpróbáljuk a testet és az anyagi világ valamennyi eszközét Krsna szolgálatába állítani. Nézzük például a szemeket! Néha a szemek, …hát nem néha, hanem mindig keresnek maguknak valami látnivalót. Egy egészséges fiatalembernek elemi szükséglete, hogy az utcán megfelelően szemügyre vegye a jó alakú nőket. Akkor mi a teendő, tépjük ki a szemüket? Az nem fog segíteni, hiszen a vágy megmarad, ezért a mi javaslatunk: adjatok valami jobbat, még sokkal szebbet, mint egy női alak! Ezért létezik egy nagyon szép könyv Krsnát ábrázoló gyönyörű festményekkel, A Szépség formája – ez való igazán a szemek kontrollálására. Mutassatok hát jobb tárgyakat a szemnek, hogy azokból származzon az örömötök!
Hasonlóképpen valamennyi különféle szerv megpróbál benneteket különböző irányokba eltéríteni. A nyelvetek különböző ízek megismerésére csábít, a fül különféle tanácsokat és híreket akar hallani, általában a másokról szóló rossz híreket, a nemi szervek mindig a másikkal való egyesülésre csábítanak – így vagyunk berendezve, így működik a testünk, mégis létezik egyfajta kontroll, amit gyakorolnunk kellene. Ez a mi módszerünk: bármid is van, használj fel mindent Krsna szolgálatára! Hrsíkésa hrskésa szévanam[1] „Az érzékekkel az Érzékek Urát szolgálni.”
Gyakorlatilag valamennyi testi funkciónkat és testrészünket felhasználhatjuk Krsna szolgálatára, ahogy azt Ambarísa Mahárádzs is tette. Ókori király volt, a meghódolt lélek gyönyörű példája. Amint tudjátok, királynak lenni felelős hivatás – sok-sok adminisztrációval és még ezzel-azzal jár, ám ő hajlandó volt, hogy szétossza és ráruházza ezeket a feladatokat másokra. Csupán egyetlen dolog létezett, amit sosem adott át másoknak – Krsna imádata. Ezt mindig maga végezte. 
Miért fontos ezt megemlíteni? Mert hajlamosak vagyunk rá, hogy magunk helyett másokkal csináltassuk meg a dolgunkat. Például ha édesapa vagy, a sásztrákból nagyon könnyen megtanulod, hogy bármi, amit az apa nem tudott elvégezni, azt a fia fogja. Majd a következő napon így szólsz: ’Már megint púdzsá? Majd a fiam megcsinálja.’ Ne találjatok kifogásokat – ahogy Ambarísa sosem hanyagolta el a Legfelsőbb szolgálatát. És király létére hajlandó volt rá, hogy végtagjait is felhasználja a szolgálathoz – kezeivel a templom padlóját törölte fel, lábai arra szolgáltak, hogy segítségükkel eljusson a szentekhez és a szent helyekre. Testével a bhaktákat ölelte meg, fejével a múrtik előtt hajolt meg. Száját dicsőítésre és a szent nevek zengésére használta, gyakorlatilag teljesen lefoglalta magát a Jóisten iránti odaadással és szolgálattal.
Az ő példáját kell követnünk. Amikor egy templomba látogatunk, csináljunk ott valamit! Fejezzük ki hajlandóságunkat, hogy szolgálni szeretnénk! Persze itt most vagyunk vagy huszonöten, tehát nem tudjuk mindannyian feltörölni a padlót, az nem volna túl praktikus. De ha bármi lehetőség van a szolgálatra, csatlakozzatok! Holnap hozhattok egy rongyot – hogy segíthessetek a takarításban! Vagy hozzatok egy kiló rizst a templomba: ’Ez az én felajánlásom Krsnának.’ Vagy milyen gyönyörű felajánlás – hozzatok néhány szál virágot! Annyiféle módon ki lehet fejezni a szolgálatkészségünket!
Kérlek, kövessétek Ambarísa példáját! Szerintem Ő nagyon jó példa az anyagi és a lelki kötelezettségek közötti egyensúly megteremtésére. Annak ellenére, hogy hatalmas király volt, sohasem feledkezett meg a Legfelsőbb szolgálatáról.
Ténylegesen az artha-pravrtti által érhetjük el az anartha-nivrttit. Az artha értéket jelent, a pravrtti pedig ápolást, művelést, vagyis a magasabb értékek művelésével természetes módon érjük el a rossz értékrendtől, az anartháktól való megszabadulást. A jó gyakorlat által ellenőrzés alá vonjuk a rossz szokásokat. Ha a szent neveket zengjük, el fog jönni a szív megtisztulása. Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré. Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. 
 
 1.  Idézet a Nárada-pancsarátrából, Bhakti-raszámrta –szindhu 1.1.12 és Csaitanja-csaritámrta Madhja 19.170
 


unnamed

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei szófiai tanításából)

(folytatása következik)

A bhakti nyolcadik elve: Csupán azokat a javakat szabad elfogadni, amelyekre szükség van, azaz csak annyi kapcsolatot szabad fenntartani az anyagi világgal, amennyi feltétlenül szükséges. Nem tudom, ti hogy tapasztaltátok, de én úgy veszem észre, hogy ez az anyagi világ olyan, akár egy farkas – mindenkit felfal. Nem elégszik meg az ujjaitokkal, a karotokat akarja, s aztán azzal sem elégszik meg – teljesen meg akar kaparintani benneteket. 

Az indiai hagyományban az anyagi létezést egy hatalmas kígyóhoz hasonlítják. Tanulmányoztátok már a kígyók emésztőrendszerét? A kígyók a zsákmányukat egyszerre nyelik le. Ha egy elég nagy kígyó elkap egy birkát, teljes egészében fel tudja falni, és belül kezdi el megemészteni. Az anyagi világ pontosan ugyanilyen – készen áll rá, hogy szőröstül, bőröstül bekebelezzen. S ennek a kígyónak az állkapcsai pedig olyanok, mint az idő különböző fázisai – múlt és jövő. Mi történik tehát valójában? A múlt és a jövő lassan, de biztosan teljesen bekebelez benneteket. 

Az anyagi környezet igényeit nem tudjuk kielégíteni. Teljesen a hatalmába kerít bennünket, tehát nagyon körültekintően kell megosztanunk a figyelmünket, időnket és erőfeszítéseinket az anyagi kötelezettségeink és a lelki céljaink között.

Ez az elv nagyon fontos, mert eszerint „csupán azt szabad elfogadni, ami az élethez szükséges”. A jóga szabályozást jelent, ezért mestereink készek rá, hogy segítsenek megérteni, mi a helyes szabályozás. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát – a jógában kontrollálnunk kell az étkezési szokásainkat. Ha a mesterünk így szólna: „Ne egyél!”, akkor ezt a tanácsot nagyon nehéz volna betartani, ugye? Ezért, hogy könnyebb legyen, engedélyt adnak: „Ne egyél húst!” Ehetsz ezt, de ne egyél azt! Van egyfajta kontroll, nem szükséges teljesen feladni az étkezési szokásainkat, de legyen egyfajta határ megszabva, egyfajta kontroll e testi funkció fölött – csak azt fogadjátok el, ami szükséges!

Lényegében ezt fogalmazták meg a középkori európai filozófiában is – csupán azt szabad elfogadni, ami szükséges! Ha már bebizonyítottak egy igazságot, akkor nem szükséges újabb bizonyítékkal szolgálni. Miért? Mert ha már valamit bebizonyítottak, akkor miért is kellene azt még több érvvel alátámasztani? 

Ha ezt az elvet akarjuk alkalmazni az életünkben, akkor az a fő kérdés, arról kellene vitát nyitnunk, hogy „Mi szükséges számomra?” ’Egy kis hawaii kiruccanásra nagy szükségem van; ez az életem része, semmi különös.’ Azt hiszem, értitek, hogy van néhány különleges igényünk, ami valójában nem is igazán szükséges. De ha az alapokig ástok le, fogtok néhány nagyon egyszerű elvet találni – evés, alvás, menedék, társulás…

Végső soron az embereknek két alapvető szükséglete létezik: az egyik, hogy szeressenek, és a másik hogy szeretve legyenek. Melyik a fontosabb?

Válasz: az első.

Szvámí Tírtha: hogy szeressenek valakit – ez mutatja meg, hogy az emberek alapvetően érzelmi lények. Ha a testednek böjtölnie kell, azt el tudod viselni, ugye? Ám ha a szíved és a lelked kell, hogy böjtöljön, azt sokkal nehezebb kibírni. 

Fogadjátok el tehát azt, ami szükséges! Találjátok meg az ésszerű határokat! Azt mondják, ez a világ úgy van berendezve, hogy mindenkinek a szükségleteiről gondoskodnak. S ez az elv segít bennünket egy nagyon jó kultúrának, az elégedettség kultúrájának a meghonosításában. Ne panaszkodjatok! 

A következő történet a zsidó hagyományból származik: a családfő elment a rabbihoz és így szólt: „Rabbi, van egy problémám.” „Mi az, kedvesem?” „Van feleségem és van családom; otthon mindig áll a bál, és tudja, ezt nagyon nehéz elviselni, s oly kicsi az otthonunk, hogy nincs hova elvonulnom. Mit tegyek, hogy ráleljek a lelki békémre?” Akkor a rabbi ezt kérdezte: „Vannak rokonaid?” „Igen, vannak.” „S vannak állataid?” „Igen, vannak állataim is.” „Akkor kérlek, fogadd meg a tanácsomat: hívd meg valamennyi rokonodat, és vidd be az összes állatodat is a szobádba, majd gyere vissza két hét múlva!”  Szerintem ezt a történetet nem kell, hogy folytassam. Ha azt gondoljátok, hogy ’van okom panaszra’, akkor csak nézzetek körül! Olyan sok embertársunk él borzalmas életet. ’Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nem volt lába.’

Kérlek benneteket, hogy azt fogadjátok el, ami szükséges! Nagyon pozitív módon ez azt jelenti, hogy elégedjetek meg azzal, amitek van! Valójában ez egy fontos jógagyakorlat. Anyagi síkon mindig találunk valami okot arra, hogy panaszkodjunk a helyzetünkről. Ám a lelki életben kell, hogy találjunk okot arra, hogy miért legyünk elégedettek. A méltatlankodást változtassátok méltánylássá! Képzeljétek csak el: a Jóisten gondoskodott erről az életetekről – a környezetetekről, a testetekről, az agyatokról, a karmátokról, minden rosszról és jóról – mindenről. Nagyon keményen dolgozik ezen, ti meg nekiálltok panaszkodni? Ez nem túl szép dolog. Inkább mondjuk ezt: ’Köszönöm, kedves Uram, annyira nagylelkű vagy! Olyan jó lehetőséget adtál nekem!’

1. Az odaadás nektárja 6. fejezet



3_large

(Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A bhakti hatodik elve az volt, hogy legyetek készek feladni bizonyos dolgokat, és elfogadni bizonyos dolgokat. Láthatjátok, Sríla Rúpa Gószvámi mennyire gyakorlatiasan fogalmaz: gyakorlati tanácsot ad, nem pedig valami komplikált filozófiai vagy raszikus magyarázatot. 

S mi a hetedik elv? „Egy olyan szent zarándokhelyen kell élni, mint Dváraká vagy Vrndávan.” Ez nem tűnik túl gyakorlatiasnak – váltsunk nemzetiséget? Vagy költözzünk másik országba? Időről időre nagyon örülünk, ha zarándokhelyekre látogathatunk, de hogyan sikerülhetne huzamosabb ideig ott élnünk? Az eléggé nehézkes. Mindazonáltal mit tegyünk ezzel, hogyan értelmezzük ezt az alapelvet?

Az egyik megoldás az, hogy letelepültök egy szent helyen, mint például az a mátádzsí, akiről meséltem nektek – már több mint 20 éve Vrndávanban él, szinte helyi szentté vált – tehát még ez is lehetséges. De mit tehetünk mi, mit tehetek én e tekintetben? Ha fizikailag nem élhettek szent helyen, akkor lelkileg éljetek egy szent helyen! Varázsoljátok az otthonotokat Vrndávanná! Legyen oltárotok – ez a kapcsolat; olyan, mint a lelki égbolt a szobátokba kiterjesztett keze. Ott tudjátok felajánlani a füstölőtöket, zenghetitek a fohászaitokat, meditálhattok. Ez fel fogja tölteni isteni energiával a teret, és segíteni fog nektek, hogy amikor csak beléptek, visszanyerjétek a fohász különleges állapotát.

De mi történik, ha nincs otthonom? Ha nincs szobám, ahol egy szent sarkot létrehozhatnék? Mindenkinek van azonban egy belső otthona, egy benső tere is! Lelkekként e test az otthonunk, s e testen belül létezik egy nagyon különleges hely – ez a szívetek, amely az önvaló, a lélek valódi otthona. Ott, a szív belsejében létezik egy különleges üreg – egy nagyon picinyke kis zug. Mégis oly hatalmas, hogy az egész mindenség belefér. Tisztulás által elérhetjük ezt a síkot – amikor a szívetek, a szív-csakrátok ajtói kitárulnak, és ez a kicsiny belső zug a szívetekben oly hatalmassá válik, hogy az egész világot magába foglalja. S ki lehet e kis üreg Ura? Szerintem ezt mindannyian tudjátok.

Ez tehát az a zug, melyet szent helynek tekinthettek a belső szervetekben. Ezen a szent zarándokhelyen kell lakoznunk – s ez azt is jelenti, hogy a testetek ezt a szent rendeltetést szolgálja.

(folytatása következik) 

 



36063726_1978790448838979_511573623346036736_n

(Szvámí Tírtha 2014. január 10-ei szófiai előadásából)

A bhakti 64 fő gyakorlatával kezdtük tanulmányainkat. A bhakti mint az isteni szeretet ösvénye egy jóga iskola, a jóga pedig egy szabályrendszer, gyakorlatok rendszere, amelyek által valami felsőbbel léphetünk kapcsolatba. A filozófusok számára a jóga arra szolgál, hogy a Legfelsőbb Abszolút Igazsággal tudjanak kapcsolatot teremteni – ez egy kissé steril elképzelés. Míg azok számára, akik a saját személyes útjukon keresik a tökéletességet, a jóga arra való, hogy kapcsolatot létesítsenek a Legfelsőbb Istennel. Ez nem csupán a létezés energiájának koncepciója, inkább az Igazság személyes koncepciója. 

De a jóga valamennyi fajtájának megvannak a gyakorlatai és szabályai, így a mi jógánknak szintén megvannak a szabályai és gyakorlatai. Az első öt nagyon pozitív utasítás után elérkeztünk a következő öthöz.

„Készen kell állnunk arra, hogy minden anyagit feladjunk az Istenség Legfelsőbb személyiségének, Srí Krsnának az elégedettségére. Ez azt jelenti, hogy amikor a Krsna iránti odaadó szolgálatban vagyunk elkötelezettek, akkor fel kell adnunk valamit, amit nem szeretnénk feladni, és el kell fogadnunk valamit, amit nem szeretnénk elfogadni.”

Erre lázadó elménk azonnal elkezd tiltakozni: ’Igen, látjátok? Ez itt erőszak! Valamit rám erőltetnek, amit nem szeretnék elfogadni, és valamit el kell hagynom, amihez pedig nagyon ragaszkodom.’ Gondoljátok meg hát kétszer, hogy valóban nektek való-e ez a folyamat! ’Ez talán valami szekta? Nagyon veszélyes – úgyhogy óvakodjatok!’

De kedveseim, tudtok nekem mutatni egyetlen dolgot vagy gyakorlatot az életben, ami nem hasonló elvek alapján működik? Ha elvállaltok egy munkát: el kell fogadnotok bizonyos szabályokat, amiket talán nem szerettek – koránkelés, időben odaérni, éjszakai műszakot vállalni, elfogadni a főnökötöket… Olyan sok dolog van, amit el kell fogadnotok, pedig nem szeretitek. Bár attól nem fogtok tartani, hogy egy munka elvállalása valami szektás megközelítés. És aztán szeretnétek elérni valami előléptetést is a munkátokban, de nem jön – amit szeretnétek, azt nem kapjátok meg, amit nem szeretnétek, azt el kell fogadnotok. Bármi, amivel próbálkoztok az életben, ezen az elven működik, ezért ne féljetek attól, hogy a lelki gyakorlatokban el kell fogadnotok bizonyos szabályokat, és fel kell adnotok néhány rossz szokást. Ez a hajlandóság nagyon szükséges ahhoz, hogy előre haladjatok a lelki fejlődésben. 

Hallottam egyszer egy nagyon mélyreható magyarázatot a bhakti-jógáról. A bhakti-jóga elszigetelődést jelent az ostobaságtól. Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, el kell fogadnunk valamit, amit kezdetben nem könnyű, és készek vagyunk feladni valamit, ami nagyon vonzónak tűnik.

Ez a gunákkal is kapcsolatos, a gunák az anyagi természet alapvető minőségei. A radzsaszból, a világ szenvedélyes oldalából származó boldogság nagyon vonzó. Nagyon édesnek tűnik az elején, de később nagyon keserűvé válhat. Míg a jóságból, az anyagi természet legjobb részéből származó boldogság – kezdetben szokatlannak tűnik, nem túl jóízű, de később éltető nektárrá válik. Ezért a bhakti-jóga folyamatának gyakorlása közben ne féljetek attól, hogy jó gyakorlatokat fogadjatok el, amelyek a javatokra válhatnak! És ne féljetek attól, hogy feladtok valamit, ami káros a lelki fejlődésetekre nézve! Úgy hiszem, ennek van értelme. Ha ezt a célt el akarjuk érni, minden kedvezőt követnünk kell, és óvakodnunk kell minden egyébtől, ami e tekintetben kedvezőtlen! 

Kérdezhetlek benneteket erről? Tudtok nekem valami olyasmit mondani, ami ijesztőnek tűnik az elején vagy nagyon szokatlan?

Dámódar: A szent nevek ismételgetése kezdetben elég furcsának tűnik. 

Szvámí Tírtha: Igen! De később nagyon édessé válik! Ez jó példa valamire, ami nagyon szokatlannak tűnik, de ha elfogadjuk, és megértjük a mélyebb jelentéseit, akkor megérezzük az ízét. Más példa?

Hajagríva: Hatha-jóga gyakorlatok.

Szvámí Tírtha: De mi nem végzünk hatha-jóga gyakorlatokat. Bár tulajdonképpen mégis. Egy leckén ülni két órán keresztül lótusz- vagy fél-lótusz ülésben – ez a mi ászanánk. És vannak légzőgyakorlataink is – hangosan énekeljük a bhadzsanjainkat. A különböző jógaiskolák valamennyi gyakorlata szerepel a mi finom folyamatunkban. 

(folytatása következik)