Calendar

August 2019
M T W T F S S
« Jul    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  



Extra kiadások issues

36777503_1852184071491227_7577925002960306176_n

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán)

(Bhaktsziddhánta Szaraszvati Thákur 1936. február 6-án Vjászapúdzsá alkalmából elhangzott gondolataiból – folytatás)

 

„Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

E versekben találunk világos magyarázatot a fentebb említett ellentmondásokra. Ő, akinek az egyetlen tanítása az, hogy legyünk alázatosabbak még a fűszálnál is, Ő maga mondja: „azt akarom, hogy légy guru, mentsd meg ezt a földet!” Ebben az esetben maga Maháprabhu utasít: „végezd a guru kötelességét, ahogy Én magam is teszem, s add át ezt az utasítást mindenkinek, akivel csak találkozol. Add át nekik szó szerint: az Én akaratom az, hogy legyetek guruk, mentsétek meg ezt a földet. Szabadítsátok meg az embereket félreértéseiktől.” Most persze aki csak hallja e szavakat, természetesen kezét összekulcsolva tiltakozik: „De hát én egy bűnös ember vagyok, hogyan lehetnék hát guru? Te vagy maga Isten, az egész világ Tanítója, csak Te lehetsz guru!” De Maháprabhu válasza erre az: „Semmilyen világi dolog nem gátolhat meg téged ebben. Ezen a helyen újra találkozunk majd.” Így hát abban az esetben, ha másoknak Krsnáról beszélünk, nem kell attól félnünk, hogy elfelejtjük Őt.

Kerüld az evilági kapcsolatokat! Amit úgy hívunk: világ, az háborgat bennünket. A színek, az ízek, a szagok, az érintések, a hangok fergeteges rohammal támadnak ránk. Ezért aztán nem túl szerencsés világi elméjűnek lenni. Csaitanja Maháprabhu azt mondja: „aki szeretne átkelni az evilági lét óceánján, és az Urat akarja szolgálni, annak a világi emberek társasága, s az ellenkező nemre vetett kéjsóvár pillantás rosszabb, mint a fenékig ürített méregpohár.” Aki azt szeretné, hogy befogadják Isten szolgálatába, soha ne vágyakozzon túlságosan evilági dolgokra. A részleges, külső, fizikális világ látványa eltakarja előlünk Istent. Amint az anyagvilág, vagy más szóval az érzékszervek által felfogható valóság kerül figyelmünk középpontjába, azon nyomban megfeledkezünk Istenről. Ennek következtében az Abszolút Igazsággal kapcsolatban állók egyre jelentéktelenebbnek tűnnek majd szemünkben. Ezért hát az, aki Krsna szolgálatát szem előtt tartva az odaadás útján halad, minden tekintetben kerülje a világi emberek társaságát.

Alázatosan kérem: tartózkodjatok a puszta imitációtól! Természetesen fontos, hogy az ember tartson alapos önvizsgálatot, tisztában kell lennie saját alkalmatlanságával. Miért is kutatná bárki mások hibáit, ha a saját viselkedését nem hajlandó nagyító alá venni? S ne feledjük, a csekély szolgálatot nyújtók – vagyis a csak kevéssé elkötelezettek is magasabb szintre juthatnak. Emlékezzünk csak a tanításra: „ne mondjunk rosszat azokról, akik nagy figyelemmel hallgatják, s emlékezetben tartják a lelki irodalom és a szent emberek útmutatásait. Még a bűnös emberek is megismerhetik Krsnát, s felülkerekedhetnek illuzórikus energiáján, ha követik a világokat átlépő Úr odaadó szolgáinak nyomdokait.” Azok az igazán erősek, akik rendelkeznek az odaadás erejével. Nem akarom a vaisnavák esetleges hibáit keresni, vagy elítélni Krsna szolgálatát, s mindenáron a saját véleményemet érvényre juttatni azáltal, hogy elhanyagolom a folyamatot, ami képessé tehet az Úr és híveinek szolgálatára. Nem lehet szavakkal leírni, micsoda zavart okoz az emberi életben az efféle arrogancia. Ezért a következő alázatos kéréssel fordulunk hozzátok: tartózkodjatok attól, hogy a vaisnavák viselkedését utánozzátok. Ehelyett törekedjetek inkább mindig arra, hogy megértsétek és kövessétek gondolataikat. Számunkra az egyetlen igaz kapcsolat Krsna bhaktáinak a társasága. Minden más viszony csak olaj az érzéki vágyak tüzére.

(folytatjuk)



parampara

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán) 

Először is hadd üdvözöljelek mindannyiótokat! Örömömre szolgál és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy fáradságot nem kímélve eljöttetek ide. Spirituális tudathasadásban vagyok ilyenkor, mivel egyik énem nagy örömmel vesz részt az ünneplésben veletek, a másik énem pedig kicsit feszélyezve érzi magát, mivel a társaságnak ezen az oldalon ülök, nem pedig azon, ahol ti ültök. Most inkább hadd szóljon az az énem, amelyik boldogan vesz részt az ilyenfajta szolgálatban.

Miért? Azért mert valójában az emberi életnek az egyik legszebb része az a másokkal való társulás. Ez a legnagyobb boldogságnak, elégedettségnek, s a legnagyobb problémáknak, szükségeknek is a forrása az életben. A társulásnak van egy különleges része, ez pedig a lelki társulás. Ezen a lelki társuláson belül is van egy még különösebb vonulat, ez pedig a lelki elöljáróval, a guruval való társulás. Az ősi tanács az, hogy az ökörhöz, a tűzhöz, a szekérhez, a királyhoz, a nőhöz, s a guruhoz ne menj túl közel, mert az megpörzsöl! De ne maradj túl távol sem, mert akkor meg semmi hasznát sem tudod venni a társulásnak. Meg kell találni a helyes módját, a helyes hangulatát ennek a társulásnak, amikor nem olyan erős a pörkölődés, de azért a meleget meg a fényt, a világosságot, azt meg tudjuk érezni.

Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor mi, hittestvéri körben gyűltünk össze Gurudév születésnapjának a megünneplésére. Na, ennek az emléke biztat arra, hogy ne tűnjek el ezeken a napokon hirtelenjében, hiszen emlékszem, mennyire fontos volt nekünk, mennyire lelkesítő pillanat; s én szeretném, hogy ebben az örömben mindenkinek része lehessen, s ha tudok, szívesen osztozom, hogy mások is megtapasztalhassák ugyanazokat az érzéseket.

Nem vagyok túl ékesszóló, de ismerek olyan személyt, aki tud úgy beszélni, hogy aki nem érti a nyelvet, még az is sírva fakad tőle. Hát, tudjátok, ez a művészet, ez a jele annak, hogy ott van az az izzás annak az embernek a szívében, ami a világi korlátokat legyőzi, s én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ismerek ilyen embereket. Ez tehát a lelki erőnek a győzelme minden anyagi korlátozottság fölött; s ebben hiszünk, ebben érdemes hinni. Az anyagi korlátok azok úgy is vannak, azok nem olyan fontosak, a lélek győzelmében kell hinni. Minket nem a testi és anyag korlátok érdekelnek, mi mélyen hiszünk a szív és a lékek győzelmében.

Annak idején ezek az ünneplések nagyon hasonlóan zajlottak – valamennyien összegyűltünk, mindenki tolongott a konyhában, be sem fértünk a templomszobába, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy Gurudévánkat szolgáljuk, aki sokszor nagyon elégedetlen volt, nehéz volt eltalálni, hogy mit is szeretne, mivel szolgálhatjuk az örömét. Mégis sok mindent megtanultunk arról, hogy ha ünnepelni akarunk, az milyen, és hogy hogyan kell helyesen ünnepelni, imádni a guru elvet.

Tehát Gurudév eléggé tüzes ember, eléggé határozott karakter volt. Most hadd idézzek néhány gondolatot és emléket egy másik személytől, aki nem tüzes, hanem „oroszlános” volt, a prédikálás bömbölő oroszlánjától, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól. Aki annyira szigorú volt, hogy a tanítványainak csak akkor tette lehetővé a születésnapja megünneplését, amikor már az 50. évét betöltötte, egészen addig nem volt semmiféle ünneplés. Ez a tanítás tehát 1936. február 6-án, a halála előtti utolsó Vjászapúdzsán hangzott el:

Magunkra vállalva guru szerepének felelősségét. – Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják: „Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru! – Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

 (folytatjuk)

 



64524287_2324332304270215_1954190659183181824_n

(Részletek Szvámí Tírtha szent névről tartott tanításából – Ludastó, 2013. július) 

(Az előző hétfői tanítás folytatása) 

Bhaktivinód Thákur Harinám Csintámani című művében szerepel, hogy a Legfelsőbb Úrnak vannak elsődleges és másodlagos nevei.

Az elsődleges és másodlagos nevek jellemzői. (Námnám akári badudhá) – „Kedves Uram! Egyedül szent neved áldást hozhat minden élőlényre. Ezért milliónyi a Te neved, mint például Krsna és Góvinda, melynek révén felfeded magad. Az összes transzcendentális energiáddal felruháztad szent neveidet, melyeket minden különösebb szabály vagy előírás nélkül lehet zengeni. Kedves Uram, kedvességed folytán lehetővé válik számunkra, hogy könnyedén eljussunk Hozzád a szent neveid zengése által, ám én oly szerencsétlen vagyok, hogy nem vonzódom hozzájuk!”[1]  Itt utalás történik Isten elsődleges neveire. Bizonyára ismeritek azt a történetet, amikor a tanítvány megkérdezte a mesterét: „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a legjobb kiejtése a Krsna névnek!” A mester erre így válaszolt: „Góvinda.” Ebben a helyzetben még a krsna-nám is egyfajta másodlagos, általános név. Hiszen ha rögzíteni akarjuk, hogy számunkra ki Krsna – Ő Góvinda. Ezért mondta a mester: „Számomra a legjobb név Góvinda, mivel Ő az én Uram. Nem csupán valaki általánosan, nem egy másik vonása a Legfelsőbbnek, hanem pontosan ez. Ő az én szeretett Uram, Ezért itt utalás történik rá, hogy Krsna, Góvinda és sok más név a Legfelsőbb elsődleges nevei.

Isten másodlagos nevei és ezek jelei.A Védák szerint a Legfelsőbb Úr, Srí Krsna másodlagos és alsóbb rendű nevei azok, melyek az anyagi világgal állnak kapcsolatban, mint például Isten, az univerzum Teremtője, Paramátmá, Felsőlélek, Brahman, Fenntartó, Pusztító, Megváltó, az Áldozat Ura, Aki elvesz – ezek a Jóisten alsóbb rendű vagy másodlagos nevei.” Ezek funkciók, nem pontosan maga a Jóisten, hanem valami Rá jellemző, ezért ezek másodlagos nevek – szerintem ez világos.

De vajon mik az elsődleges és a másodlagos nevek gyümölcsei? A különböző neveknek és megközelítéseknek különböző gyümölcsei vannak. „A karma és gjána útját járók az Úr másodlagos neveit zengik; a szentírások szerint az ezeket zengők jutalma a jámborság és a felszabadulás. Míg a Jóisten elsődleges neveit – mint például Gópál, Ráma, Nandanandana, Rádhánáth, Hari, Jasómati- pránadhana, Madan-móhan, Sjámaszundar, Mádhava, Gópináth, Vradzsa-gópa-rákhála, Jádava – zengők elérik a krsna-prémát. Ily módon az elsődleges szent nevek éneklése által a szentek elnyerik az istenszeretetet, míg azok, akik a karma és a gjána jógához kötődnek, pusztán jámborságot és személyes felszabadulást érnek el a másodlagos szent nevek zengése által, mivel Istenről alkotott koncepciójuk szintén másodlagos és alsóbb rendű.”

Ez nagyon fontos része a Harinám Csintámaninak – az elsődleges és másodlagos nevek közötti különbségtétel, mert más lesz az eredmény. Akik a másodlagos síkon zengik a szent neveket, azok anyagi jutalmak formájában kapnak áldást, vagy úgy hogy elérik a felszabadulást. Ám mi a célja egy bhaktának, aki az elsődleges szent neveket zengi? Nem ez, hanem az isteni szeretet, a préma-bhakti; ezért a két út eredményei között van különbség. A karma (akció, áldozat) és a gjána (tudás) vagy egy jobb élethez fog minket elvezetni a mennyben – ez az anyagi haszon, vagy a felszabaduláshoz – ami kijutás az anyagi lét útvesztőjéből. De a bhakti mint folyamat, mint hozzáállás a Jóisten isteni szeretetéhez fog elvezetni minket, tehát az eredmény teljesen más. Ehhez képest a felszabadulás, a tudás, a lemondás, vagy bármi más csupán egy másodlagos mellékhatás.

Ezért a hívőnek pontosítania kell a Legfelsőbbről alkotott képét. Hogy látjátok az Urat? Mi az elképzelésetek a Jóistenről? Ki Ő a számotokra? Sokszínű jellemének mely aspektusait érzékelitek? Ha csupán egy általános képet láttok, akkor csupán általános eredményeket fogtok elérni. Ha egy egyedi tulajdonságát látjátok, akkor egyedi eredményeket fogtok elérni.

„Ó, Agha démon elpusztítója, ó, Jasódá fiacskája, Ó, Nanda fiacskája, ó, Lótusz-szemű, ó, Gópík holdja, ó, Vrndávan Ura, ó, Alázatosakon könyörülő, ó, Krsna, határtalan könyörületed által megannyi formában mutatkozol meg! Kérlek hadd nőjön bennem az Irántad való odaadás akadálytalanul!” – mondja Rúpa gószvámi a Krsna-námástakában. Ez a vers szintén Rúpa gószvámitól származik: ’Tundé tándaviní ratim vitanuté tundávalí -labdhajé. „Nem tudom, mennyi nektár áradhat e két szótagból: Krs- na! Amikor Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán még több szájra vágyunk! S amikor a szent név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név, felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.” [2]

 

[1]  Síksástakam 2.

[2] Csaitanja-csaritámrta 3.1.99. idézi Vidagdha-mádhava 1.15. versét

 



Mahaprabhu

(Idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Maháprabhu előtt miként volt a Szent Név, a krsna-nám jelen?

Szvámí Tírtha: A Szent Név inkább Visnuként és Hariként volt jelen, hari-námnak nevezték. Ám természetesen a krsna-nám mindig megtalálható. Dzsajadév gószvámí ideje óta, aki a 12. században élt, ez a szeretetteljes hangulat, szeretetteljes rasza is nagy hangsúlyt kap. S ez azt jelenti, hogy ha már a 12. században ismerték, akkor a története régebbre nyúlik vissza – meglévő rendszeres gyakorolás előzte meg. Azonban Maháprabhu volt az, aki nagymértékben ráirányította a figyelmünket arra a hangulatra, ahogy a gópík közelítenek Krsnához. Tehát mondhatjuk, hogy a mahá-mantra nagyon különleges, mert az aisvarja hangulatból a raszikus hangulatba visz el bennünket. S azt is rejtett, burkolt módon, mert Rádháráníról nincs szó. Így a mi mahá-mantránkat nagyon magas elképzelésnek tartják, mivel nem nyílt – titokban említi a lényeget. A Rádhé-Sjám mantra nyíltabb, mert Rádháráníról és Sjámról szól, a Haré Krsna mantra – direkt módon nem szól Rádháról. .Ez egy nagy ugrás a Nárájan hangulattól. A Rádhé-Sjám szvakíja mantra – minden nyilvános. Szvakíja azt jelenti, hogy „Ő az enyém”‘. Tehát minden nyilvános – szerepel benne Rádhiká, szerepel benne Krsna. Míg a Haré Krsna mahá-mantrában Rádháráníról direkt módon nem történik említés, ezért ezt parakíja hangulatnak – rejtett, titkos szerelemnek tartják.

Jamuná kérdése: Miként alakult át a kali-juga Haré Ráma mantrája Haré Krsna mantrává? S melyik szentírás számol be Maháprabhu e változtatásáról?

Szvámí Tírtha: A Haré Ráma mantrát a Kaliszantarana-upanisad említi. Sríla Srídhar Mahárádzs írja, hogy mivel ez egy upanisad, egy titkos tanítás, nem nyilvános; de akkor hogy lehet egy titkos mantrát nyilvánossá tenni? Nem lehet. Ezért tehát Maháprabhu megváltoztatta a sorrendet, hogy Haré Krsnával kezdődjön, s akkor nyilvános mantrává vált.

Jamuná: Tehát Maháprabhu úgy követte a szabályt, hogy megkerülte.

Szvámí Tírtha: Hát, ez azért egy kicsit összetettebb ennél. De egy dolog biztos – a könyörület legyőz minden szabályt és nehézséget. Tehát alkalmaznunk kell az elvet! Következésképpen egy vaisnavát nem az anyagi tulajdonságai alapján ítélünk meg. Tehát mi nem veszünk el a különböző szertatások bonyolult részleteiben. Miért? Mivel az odaadás és a mahá-mantra könyörülete által minden lehetséges. Tehát kérlek benneteket, hogy ne felejtsétek el ezt az elvet! Egy transzcendentális dolog van a kezünkben, ami odaátról származik! Ez meghozhatja azt az erőtöbbletet, amire szükségünk van, hogy legyőzzük a hiányosságainkat.

Különféle források vezetnek el minket ahhoz az koncepcióhoz, hogy túlcsorduló érzelmekkel kell közelítenünk Istenhez és zengenünk szent neveit. Mi az első mantra a Srímad Bhágavatamban? Óm namó bhagavaté vászudévája – ez egy megszólítás, segítségül hívás. De nézzük csak az első slókát! Dzsanmádj aszja – ezt a Védanta-szútrában is említik. De ami itt a legfontosabb – szatjam param dhímahi. Ez az első slóka vége– szatjam param dhímahi – „Meditáljunk a legfelsőbb Abszolút Igazságon!”[1] S mi a Bhágavatam utolsó slókája? Náma-szankírtanam jaszja/ szarva-pápa pranásanam/ pranámó duhkha-samanasz/ tam namámi harim param – „Krsna szent neve minden utálatos bűntől, minden alantas jellemvonástól és nyomorúságtól megszabadíthat bennünket. Ajánljuk hát hódolatunkat őelőtte!”[2] Úgy gondolom, ez nagyon figyelemre méltó – hogy egy általános meghívásból, hogy meditáljunk a legfelsőbb igazságon, eljutunk annak a megértéséhez, hogy ’Zengjétek a szent neveket!’ Ez bizonyítja azt is, hogy teljes a harmónia Maháprabhu hangulatával. S valójában a Szent Név zengése és terjesztése szintén a juga-dharma része.

A különböző jugákban különféle gunák vagy tulajdonságok domináltak. A szattva a szatja-jugában stabilitás, tiszteletteljes ajsvarja-hangulatban. A kali-jugában a mélyebb megértés bármely formája teljes mértékben gátolt, maximális a tudatlanság. De ez nagyon jótékony a magasabb rasza szempontjából. Mondtam, hogy kérlek benneteket, hogy építsétek fel a saját szatja-jugátokat a jellemetekben – koncentráljatok a meditációra, a vezeklésre, az egyszerűségre stb.! Nem történelmi, hanem személyes értelemben.

Krpadhámá: Azt szeretném kérdezni, hogyha magunkban kifejlesztjük ezeket a jóság minőségébe tartozó tulajdonságokat, hogyan őrizzük meg a szent tudatlanság isteni látásmódját?

Szvámí Tírtha: Ne aggódj! Amíg nem teszel szert isteni vakságra, ne aggódj azon, hogy saját spirituális látásmódot fejlessz ki!  De valójában ez elmélyültebb gyakorlás kérdése. Általában azt mondhatjuk, hogy élj. a dharma szerint, és gondolkozz a rasza szerint. S ne fordítva, hogy élj a rasza szerint, és gondolkodj a dharma szerint – az undorító.

(folytatjuk)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.1

[2] Srímad Bhágavatam 12.13.23



20150624_144516-1-1-1 (1)

(Idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Kérdés: Mi a helyzet a mantrázás különböző módjaival – amikor hangosan, halkan és mentálisan mondjuk a mantrát? Ha hangosan mondom, hallom, ha halkan, azt is hallom, de hogyan lehet egyre jobb megvalósításra jutni az elmebéli mantrázásban?

Szvámí Tírtha: Melyik érzés az intenzívebb – amikor hullik a könnyed, vagy amikor elszorul a torkod?

Válasz: Amikor elszorul a torkunk.

Szvámí Tírtha: Igen, mert ennek nincs külső jele. Tehát ha hangosan mantrázunk, s feljönnek érzések – az jó. Ám amikor magunkban mantrázunk, s még intenzívebb belső érzéseket élünk át – az még jobb. Éppenséggel a klasszikus jógában, ha helyesen meditálsz, akkor az összes testi kényelmetlenség elmúlik – nem gyűlik össze a nyálad, nem ásítozol, nem fáradnak el a lábaid – mivel tökéletes állapotban vagy. Sokat beszélnek a csakrák, a kundalini megtapasztalásáról, de ha helyesen mantrázol, könnyűszerrel átélheted ugyanazokat a dolgokat – az energia szinted megemelkedése, a szív kinyílása, stb.

S nekünk van egy speciális módszerünk, ami négyzetre emeli mindazt, amink általában van – ez a kírtan, a bhadzsan és a kírtan. A jógiknak sokat kell gyakorolniuk ahhoz, hogy misztikus képességekre, sziddhikre tegyenek szert – például hogy parányivá váljanak vagy, hogy óriásivá növekedjenek. De volt olyan érzésed egy igazi bhadzsan vagy egy fergeteges kírtan során, hogy kezdesz eltűnni, nagyon kicsi leszel vagy, hogy hirtelen az egész világ megnyílik, kitágul? A gondolataink ereje sokkal nagyobb, mint hisszük. Tehát ha vagy így, vagy úgy össze tudjuk kötni szellemi kapacitásunkat az istenivel, Krsnával, annak beláthatatlan eredményei lesznek. Ez a belső hang nem igazán mentális, nem elmebéli képesség, nem; hanem belső, amikor a belső lényed rezonál. Ha ebből elcsípsz valamit, ha elkezdesz felfogni valamit ebből, akkor őszinte gyakorlással a belső élet elkezd kitágulni. Próbáld ki!

Kérdés: Hol születik meg ez a hang? Honnan származik a hang, amikor a mahá-mantrát elmében mondjuk, amikor nem képezzük a hangot? Belül szólal meg – de honnan jön?

Szvámí Tírtha: A hangnak négy aspektusa ismeretes. Egyik a hangrezonancia, a második az intellektuális jelentés, a harmadik az érzés, amit közvetít, és végül a negyedik a hang spirituális esszenciája. Ez az osztályozás egy másik értelmezés szerint: van a hanghullám, a hangrezgés; a második itt is a jelentés; a harmadik a belső hang, a meg nem ütött hang; s a negyedik pedig a param-hang, a magasabb, felsőbb, lelki hang.

Tehát hol képződik a hang a meditációnk során? Sivánandától azt olvastunk, hogy ki kell üresítenünk az elménket az önzéstől, s akkor Krsna tud játszani a testünk fuvoláján. A fuvola bambusznádból készül, mert az belül üreges; ám ahhoz hogy igazi fuvola váljon belőle, meg kell fúrni. S ez fájdalmas. De megéri elviselni ezt a fájdalmat, mert akkor egy szépséges dallam kelhet szárnyra ebből a fuvolából.

S tudjuk, hogy a Szent Név sabda- brahman, ami nem anyagi rezgés, ami fentről kell, hogy származzon, ami isteni rezgés.

(folytatjuk)

 

 

 

 



OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Ha kimondjátok, hogy „Haré Krsna”, nektek mi jut az eszetekbe? Gyakorolnunk, elemeznünk kell a mahá-mantrát, meg kell próbálnunk megérteni a mélységeit; mert a málá valójában a rásza-tánc szimbóluma – egy Krsna, egy gópí, egy Krsna, egy gópí… S mindenki úgy érzi, hogy ’Krsna velem van’. Egy gyöngy egy Krisna a rásza-mandalában, egy csomó pedig egy gópí.

Krpadhámá: S a középső gyöngy?

Szvámí Tírtha: A középső… ki tudjátok találni, hogy ki a harmadik különleges személy a rásza-táncban. De ezt nem tudom a szentírásokkal alátámasztani. Egyébként elemi szinten úgy tartják, hogy ez a gyöngy Krsna vagy a Méru-hegy, Szuméru – mivel nem léped át, ott fordulsz vissza. Alapvetően ez a szokásos magyarázat. Nem érsz hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a málá az, ami visszavezet bennünket abba a birodalomba, ahol ilyen kérdések merülnek fel – ’Vajon ez az én Krsnám, ez az én Rádhám vagy ez egy gópí – hogy van ez?’ A málá visz vissza arra a síkra, ahol ilyen kérdések foglalkoztatják az embert..

Tehát amikor azt mondjuk, hogy ’Haré Krsna’, annak sok rétege van. Gyakorlatilag az összes kiválóság beszélt róla, és kommentárokkal látta el a mahá-mantrát. Például Sríla Szádhu Mahárádzs szerint: Haré Krsna ez olyan, mint az óceán és a hullámok – fekete és fehér. Ily módon elválaszthatatlanul összefonódnak, s ez segít, hogy megértsük Rádhá – Krsna jelenlétét. S mi nagyon boldogok lennénk, ha legalább egy fajta értelmét vagy magyarázatát tudnánk produkálni a mahá-mantra szavainak. Van valakinek valamiféle mahá-mantra értelmezése?

Szeretnélek meginvitálni benneteket egy kérdés-felelet játékra. Kettesével ismételjétek a mantrát, én pedig megpróbálok mondani valamit.

Bhakták: Haré Krsna!

Szvámí Tírtha: „Hol vagy?”

Bhakták Haré Krisna!

Szvámí Tírtha: „Itt vagyok.”

Bhakták: Krsna Krsna!

Szvámí Tírtha: „Ki vagy?”

Bhakták: Haré Haré!

SzvámíTírtha: „A boldogságod vagyok.”

Bhakták: Haré Ráma!

Szvámí Tírtha: „Szeretsz Engem?”

Bhakták: Haré Ráma!

Szvámí Tírtha: „Szeretlek, no de Te szeretsz-e?”

Bhakták: Ráma Ráma!

Szvámí Tírtha: „Én a Tiéd.”

Bhakták: Haré Haré!

Szvámí Tírtha: „S Te az Enyém.”

Krpadhámá: Haré Krsna! Hogy folytatódik a történet, Gurudév?

Szvámí Tírtha: „Áh, belépnek a kundzsába, eltűnnek a szemünk elől…

(folytatjuk)

 

 



Jun

30

52830121_10213148947027836_1276615914191585280_n

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

Miután tudatosítottuk, hogy a szent nevek dicsőítése valamennyi különböző kultúrában évszázadokon keresztül jelen volt, a következő kérdés az, hogy vajon milyen sajátos érzést kelt bennünk? Hogy ezt mélyebben megérthessük, szeretném néhány ácsárja gondolatait idézni a szent nevekről. Arról már beszéltünk, hogy a dharma elvei szerint kell élnünk, és a rasza elvei szerint kell éreznünk; s furcsa módon ez a kétszintű gondolkodás mestereink magyarázataiban is jelen van. Például Bhakti Pramód Puri Gószvámí Mahárádzs két magyarázattal szolgál a szent névről: az egyik a szádhanabhakti, a másik a rága-bhakti szempontjából. Tudomásom szerint Sríla Raghunáth dász Gószvámí a szent név egyetlen értelmezését adta – nem a szádhana, s nem is a rágánuga síkján, hanem a rágátmika-bhakti síkján. Éppen ezért jobb nem belemenni abba a magyarázatba.

          De ki a filozófus a gószvámík közül? Dzsíva Gószvámí. Sokat írt a különböző tattvákról, szilárd háttérrel támogatta filozófiánk különböző állításait, s a szent nevet is többféle módon dicsőítette.

          Három különböző mahá-mantra magyarázat található itt. A mantra ugyanaz. Az első magyarázat az aisvarja-guna, vagyis a Jóisten nagyságának tudatában íródott. A második édes lelki nektárral van teli, míg a harmadik emlékezés az Isteni Párra. Lássuk hát, mit is mond Dzsíva Gószvámí!

          A mahá-mantra a fenség hangulatában:Mivel elveszi az őrá emlékezők háromféle szenvedését és számtalan születésből származó bűneit, ezért Harinak nevezik. A krs” létezést jelent, a “na” az elcsendesülés örömére utal, e kettő együtt a legfőbb Brahman neve: Krsna. A misztikusok az örök létezésben, a gyönyörteli és tudatos lélekben örvendeznek, ezért őt, a legfőbb Brahmant, a Ráma névvel illetik.

          Ezek tehát a mahá-mantrát alkotó három szó: Haré, Krsna, Ráma jelentései – egy bhakta érzései Isten fenségének a tudatában. Hari elveszi a szenvedéseket és a bűnöket, Krsna a békés elcsendesülés öröme, a lélek pedig a misztikusok boldogsága – ezért Ráma. Ez elegendő? Vagy próbáljuk meg megtalálni az édes raszákat, az édes lelki ízeket az értelmezésben?

          „Az isteni igazságot, a Legfelsőbb Lélek gyönyör-formáját felfedve elveszi a tudatlanságot s annak következményeit, ezért Harinak nevezik. Rádhá elrabolja Krsna elméjét, gyönyörének megtestesülése ő, kit Krsna Harának nevez. A gyönyör, s a páratlan boldogság e sötét testű mesterét, Nanda lótusz-szemű fiacskáját, Gókula megörvendeztetőjét, Krsnának hívják. A szépség és elmésség mindenek felett álló teljességét, a szerelmes kedvtelések uralkodó istenét, a Rádhikát mindig boldoggá tevőt, Rámának nevezik.

          Ez volt a szent nevek lelki ízekkel teli magyarázata, s végül következzen a magyarázat az Isteni Párra emlékezve: „Krsna gyönyörének megtestesülése, Rádhiká elrabolja Krsna elméjét, ezért Harának (elragadó) nevezik, megszólítása ezért Haré. Krsnának hívják, mert fuvolájával csábítja magához Vradzsa leányait, elvéve szemérmességüket, erényességüket, józanságukat és büszkeségüket. Csodálatos szépségével szüntelenül boldoggá teszi Vradzsa hajadonjainak szívét s érzékeit, ezért nevezik Rámának.

          Tehát itt van három különböző magyarázat, három különböző látásmód. Az első a fenség hangulatában íródott: Hari a Legfelsőbb Úr, aki felszabadít minket és minden akadályt eltávolít. Itt Hari férfi. A második, raszikus magyarázat szerint Ő azért Hari, mert felfedi szépséges formáját, s ez által megszabadít a tudatlanságtól. E magyarázat második fele szerint nem Krsna az, aki eltávolítja az akadályokat, hanem Rádhárání, aki elvonja Krsna figyelmét – ezért Krsna itt Őt Harénak hívja. Az Isteni Párra emlékezve Rádhá neve Hará, az elragadó, hiszen Ő az, aki elrabolja Krsna elméjét, s Ő ennek az áldásos energiának a megtestesítője.

          Ki Krsna a fenséges megközelítés szerint? Maga a békés létezés. A lelki ízekkel teli magyarázat szerint Ő a gyönyör sötét Ura, s végül Ő az, a aki Vradzsabéli gópíkat magához vonzza fuvolájával.

          Míg ki Ráma az első, fenséges megközelítés szerint? Ráma a Legfelsőbb, akiben a misztikusok meglelik a boldogságukat. A második raszikus magyarázat szerint Ő a szerelmi ügyek uralkodó istensége, aki Rádháránít boldoggá teszi. S végül az Isteni Párra emlékezve – Ráma az, aki a gópík szívét és érzékeit megörvendezteti.

          Ha kimondjátok, hogy „Haré Krsna”, nektek mi jut az eszetekbe?

 

(folytatása következik)




15977658_1809989445921390_7636292406173332825_n

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában Ludastón elhangzott tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A korábbi hangulat folytatásaként idéznék még egy másik személyt is, Epiktétoszt. Rabszolga volt, majd felszabadították és nagyon híres filozófus lett. „Ha értelmesek vagyunk, akkor semmi mást nem kellene sem nyilvánosan, sem a magánéletben csinálnunk, mint dicsérni és áldani a Jóistent, és köszönetet mondani Neki. Mi több: mivel legtöbben vakon botorkáltok, nem kell-e valakinek ezt a kötelezettséget felvállalni, és a Jóisten dicsőségéről énekelni mindenkinek? Mi mást tehetne egy olyan sánta és idős ember, mint én, minthogy a Jóisten dicséretét zengi? Ha fülemüle volnék, fülemüleként kellene énekelnem. Ha hattyú – akkor hattyúként, de mivel értelmes teremtmény vagyok, a Jóistent kell dicsőítenem. Ez a feladatom, és ezt teszem. S nem hagyok fel ezzel a szolgálattal mindaddig, míg megadatik számomra, és mindannyiótokat hívlak, hogy csatlakozzatok ugyanehhez a dalhoz!” Mintha Maháprabhu előfutára lett volna: „Csatlakozzatok ehhez a dalhoz!”

Dzsíli, egy 15. századi szúfi misztikus: „Nem lehet máshogy hozzáférni az isteni tudáshoz, mint Isten nevének és tulajdonságainak közvetítése által. S mivel minden név és minden minőség benne foglaltatik az Allah névben, ebből következik, hogy nem lehet hozzáférni az isteni tudáshoz csak Allah nevein keresztül.” Hány neve is van a Jóistennek az iszlámban? 99, s még egy a mennyben.

Attár a következő szerző, szintén szúfi mester volt, a 13. századi Perzsiából: „Alkonyatkor (hősünk) belépett egy romos épületbe, ahol talált egy arannyal és ékszerekkel teli korsót, ami egy olyan táblával volt lefedve, melyre Isten nevét vésték. Barátai elosztották egymás között az arany ékszereket, ám hősünk így szólt: „Adjátok nekem ezt a táblát! Az imádottam Neve áll rajta!’ – s csókokat szórt rá egész álló nap. Ennek az áldásain keresztül olyan fokot ért el, hogy egy éjszaka álmában hangot hallott, mely azt mondta neki: ’Ó, barátom! A többieket elégedetté tették a drága arany ékszerek, de Téged csak az Én nevem örvendeztetett meg – ezért megnyitom számodra a tudás és bölcsesség kapuját.’

„A szent név csodái” című európai misztikus könyvben ez áll: „A szent név valójában a gazdagság aranybányája. A legnagyobb szentség és a legnagyobb boldogság kútfője, amit csak az ember ezen a világon remélhet.”

Ő, ki szüntelenül imádkozik, valamennyi jót egyesíti ebben az egy dologban.” – írja Új Teológus Szent Simeon, aki a 10. századi Konstantinápolyban élt.

Szentviktori Richárd, 12. századi skót misztikus filozófus: „S ez a név segítségül hívása, ez az üdvösség megszállottsága, a csókokban osztozás, a bensőséges kapcsolat, az ige egyesülése a lélekkel, melyben minden ember üdvözül. Mert Ilyen fényben senki sem lehet vak, ekkora erővel senki sem lehet gyenge, ily megváltással senki sem veszhet el.” Nagyon magas koncepció! Csókokban osztozás – hol lehet máshol olvasni erről a mi szentírásainkon kívül?”

Sienai Szent Bernandin 15. századi itáliai misztikus, aki a szent név iránti odaadást hirdette, ezt írja: „A legjobb, amikor Jézus neve a szívek szívének a legmélyén található, a következő legjobb a kimondott név, s végül a név írott vagy vésett, látható formája. Ha a testi szem állandóan szembesül vele, hamarosan a szív szeme, a lélek belső lelki szeme számára is láthatóvá válik.”

Ha megértettük, hogy a szent nevek dicsőítése áthatja valamennyi különböző kultúrát és évszázadokon ível át, akkor a következő kérdés az, hogy vajon milyen sajátos érzést kelt bennünk?

 

(folytatása következik)

 

 



Blessings

(idézetek a Szent Névről – Szvámí Tírtha 2013 júliusában elhangzott ludastói tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Olvashatok Dantétól? Hogy lássuk, más tradíciókban hogyan írják le a Jóisten dicsőségét, hogy vajon miért fontos a mantrazengés. Szeretnék most nem vaisnava forrásokból idézni – nem azért, hogy bebizonyítsam, hogy ők nem bhakták – épp ellenkezőleg: hogy lássátok, vannak követői ennek az eszménynek, függetlenül attól, hogy egy másik valláshoz tartoznak.

Dante ezt írja: „Afelől semmi kétségem most, hogy a józan elme számára tökéletesen világos, hogy az első dolog, az első beszélő által kiejtett hang (Ádámé) a Jóisten neve volt, még pedig Él (az Ótestamentumban szereplő neve) – akár kérdés, akár válasz formájában. Egyenesen abszurd és ellenszenves az a gondolat, hogy bármit is meg kellett volna neveznie az embernek a Jóisten megnevezése előtt, hiszen az ember Általa és Számára teremtetett. Az emberi faj bűnbeesése óta a beszédre tett első kísérletét mindenki jajkiáltással kezdi, ezért logikus, hogy aki még a bűnbeesés előtt létezett, annak örömmel kellett kezdenie az életet. S mivel nincsen igazi öröm a Jóisten nélkül, de minden öröm Benne van, és a Jóisten maga is szent öröm, az első beszélő mindenekelőtt és mindenekfölött legelőször azt mondja ki, hogy Isten”.” Ez azt jelenti, hogy a Jóisten lényege az öröm. (1200 körül)

Mit mond Mohamed? „A Te nevedet kiejtve kell élnem és halnom.”

Most egy híres jógi, Sivánanda következik: „Mit tanít az Úr Krsna azzal, hogy fuvolát tart a kezében? Mi a fuvola szimbolikus jelentése? Az óm. Így szól: „Tisztulj meg minden egoizmustól, s Én majd játszom tested fuvoláján. Hadd váljon akaratod eggyé az Enyémmel. Az ómban menedéket lelve belépsz majd a Létezésbe, meghallod a lélek megindító belső zenéjét, és megpihensz az örök békében.”

A következő szerző Angelus Silesius. A 17. századi Németországban élt keresztény misztikus, Böhme követője volt: „Jézus neve kiáradó gyógyír. Táplál, megvilágít, és megszünteti a lélek aggodalmát.”

Mit is mondott Szent Ágoston? „Jelen életünk fő meditációja a Jóisten dicsőítése kell, hogy legyen; mert életünk örök rajongása a túlvilági életben a Jóisten dicsőítése lesz. Senki sem lehet alkalmas jövendőbeli életére, aki arra nem gyakorol most.” Helyes! Amilyen a szádhanátok, a szerint fogtok célba érni; de ha nem gyakoroltok most, nem fogtok célba érni.

Most visszaugrunk néhány évszázadot az időben Pitagoraszra, a Krisztus előtti 5. vagy 6. századra: „Szabaduljatok meg mindentől, melyre testeteket elhagyva nem lesz szükségetek, és gyakoroljátok azokat a dolgokat, melyekre szükségetek lesz testetek elhagyása után, invitáljátok meg az isteneket, hogy legyenek segítségetekre!”

Az Ótestamentum 54. zsoltárában ez hangzik el: „Istenem, segíts meg neveddel!”

Olvassunk most Mohamedről egy történetet: „Ali egyszer megkérdezte a Prófétát: „Ó, Isten hírnöke, kérlek, mutasd meg a paradicsomhoz vezető legrövidebb utat, amely leginkább az Úr kedvére való, s ami a legalkalmasabb imádói számára!” A próféta így felelt: „Ó, Ali, ez az út Isten nevének szakadatlan ismétlése elvonultságban. Ez a gyakorlat annyira dicséretre méltó, hogy a világ mindaddig nem fog elpusztulni, amíg akár csak egyetlen ember is ezt  teszi.”

S ismét Böhme, a német misztikus: „Jézus Krisztus szent nevében az egész folyamat benne foglaltatik.” Ez egy igazán misztikus szemlélet – náma, rúpa, guna, lílá[1] minden benne van.

(folytatása következik)

[1] Név, forma, minőségek és kedvtelések

 



heaven-hell-bible-teach-introduction_0

(Szvámí Tírtha 2013. májusi tanításából)

Rámvidzsáj kérdése: Úgy hallottuk Tőled, Gurudév, s azt hallottam, hogy még Bhakti Abhay Narayan Mahárádzs is azt mondta, hogy a pokol nem létezik. Nem tudom, hogy ez helyes-e, de kérlek, mondd el nekünk, pontosan mi az, ami nincs – a szenvedés, a hely maga, vagy a tudatállapot az, ami nem létezik?

Valaki: Vagy az ördögök?

Rámvidzsáj: Ki tudnád fejteni ezt egy kicsit?

Szvámí Tírtha: A pokol bizony létezik. Részletezzem?

Rámvidzsáj: Kérlek, igen!

Szvámí Tírtha: Mi is az a pokol? A pokol az, amikor meg vagyunk fosztva az isteni, imádandó, szent dolgainktól. Ha messze vagyunk Urunktól, Krsnától, az pokoli szenvedés. Ha el kell hagynunk a bhakták szent társaságát, az egy kínzás, az egy pokol. Tehát ebben az értelemben létezik. Az egy hely, körülmény, szenvedéssel teli környezet, mondhatni egy hiányállapot, valami hiányzik. Nem tudjuk igazán pozitívan meghatározni magát a poklot, csupán negatív meghatározás létezik: ahol nincsen isteni tudatosság, az maga a pokol.

Tehát a pokol bizony létezik, bár ez az illúzió egy másik fajtája. Tudtok mutatni akár egyetlen dolgot is, amely Krsnától független? Egyet sem! Minden Vele kapcsolatos, néhány dolog közvetlenül kapcsolódik hozzá, más dolgok indirekt módon, és ebben a közvetett kapcsolatban lelhető fel a pokol koncepciója. Úgy tűnik, mintha nem lenne kapcsolódás, pedig van. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a háttér a tudatosság, és az összes többi egyéb elképzelés csupán a levegőben szálló por.

Megtapasztaltátok már a poklot?

Válasz:  Igen, kétségtelenül.

Szvámí Tírtha: Sokan mondják, hogy a szentírásainkban szereplő leírások nagyon közel állnak a valósághoz. De van egy vicc: egy ateista ember a halálos ágyán volt, két pap várakozott kívül. Az egyikük így szólt: „Mit kezdjünk ezzel az alakkal? El fog bennünket utasítani!” „Nem, hagyd csak rám!” – felelt a második, és bement. Öt perc múlva a férfi az utolsó kenetet kérte. A másik pap meglepődött, és megkérdezte: „Ez hogy lehet! Azzal térítetted meg, hogy olyan szép dolgokat mondtál a mennyországról?” „Dehogyis, mit képzelsz?! A poklot ecseteltem neki.” Azt gondolom, ez elegendő magyarázat.

Ám amikor nem vagyunk Krsnával, és nem vagyunk a vaisnavákkal, amikor nem a guruval vagyunk – az egy pokoli állapot, ezért mindig próbáljuk meg magunkat az isteni energia védelmére bízni! „Mahátmánasz tu mám pártha, daivím prakrtim ásritah” „A nagy lelkek, akik nincsenek illúzióban, az Isteni természet védelme alatt állnak.” [1]

Ez egy hatalmas transzformáció és misztérium az életünkben, amit képesek vagyunk érzékelni. Csak gondolkozzatok el mélyen rajta, hogy lelki gyakorlataitok mekkora minőségi javulást idéztek elő az életetekben, és akkor meg fogjátok látni, hogy nemcsak a pokol létezik, hanem a mennyország is realitás.

 

[1] Bhagavad-gítá, 9. 13.