Archives

Calendar

October 2019
M T W T F S S
« Sep    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  



Extra kiadások issues

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 9-ei tanításából)

Kérdés: Vajon Ráma lelki tanítómestere Vaszistha Muni miért tudásra és bölcsességre tanítja Őt, miért nem a bhaktira? Ez vajon csak az eltérő kor miatt van?

Szvámí Tírtha: Ráma avatárként marjádá-purusóttama.[1] Mit is jelent ez? Azt, hogy az Ő szerepe kicsit más volt. Krsnát nevezhetjük Lilá-avatárnak – aki azért jön, hogy a szeretetteljes kapcsolatok kedvteléseinek hódoljon hívei körében. S nem kétséges, hogy Ráma bhaktái szintén nagyon elkötelezettek voltak Ráma iránt, de ebben a különleges szerepben Ráma egészen más cél érdekében jött; azért, hogy megmutassa isteni nagyságát és erejét. Ráma ezzel a tudással és hősiességgel megáldva megvédte az áldozatokat bemutató rsiket és munikat, ők pedig annyira vonzódtak Hozzá, hogy odafutottak megölelni Őt. Ám akkor Ráma megállította őket: „Ne most! Hamarosan Krsnaként jövök el, akkor bekapcsolódhattok a kedvteléseinkbe, s akkor lehetővé válik számotokra a nyílt kapcsolat.[2]

Néha a guruk is fenntartják a jogot rá, hogy bizonyos igazságokat tanítsanak. Vajon az Úr Ráma számára szükséges volt, hogy az isteni tudásról oktassák őt? Nem igazán hiszem, a lelki tanítómester mégis tanítja Őt. Nekünk javunkra válik-e vajon, hogy a lelki tanítómester az isteni tudásba próbál minket bevezetni? Ennek sincs sok haszna, ám más okból kifolyólag. Ennek ellenére tanítómestereink készek venni a fáradságot, mert az a kedvtelésük, a lílájuk – hogy próbálnak másokat az isteni igazságra oktatni. Ez azt is megmutatja, hogy az isteni igazság, az isteni tudás valami nagyon szent dolog. Mind a mester, mind az inkarnáció kész odafigyelni erre, hát még nekünk mennyire oda kellene rá figyelnünk!

Említetted az isteni tudást. Mi a tudás érett formája? A bölcsesség. És mi a bölcsesség? A bölcsesség a szeretet gyakorlati képessége, tehát Vaszistha Muni végső soron az isteni szeretetet tanította.

Valójában számunkra minden erről az isteni szeretetről szól, mint ahogy Ajódhjában, az Úr Ráma lakhelyén – minden Rámáról mesél a bhaktáknak. Egyszer ellátogattunk Ajódhjába. Ez egy nagyon furcsa élmény volt – még az az útlevelünket is be kellett mutatnunk és ellenőrizték a vízumunkat, hogy csatlakozhassunk a templomba vezető sorhoz. Elég nehéz volt kivárni, amíg megpillanthattuk az Úr Ráma születési helyét. De szerencsések voltunk, hogy láthattuk. Aztán megtudtuk, hogy van egy Visnu- templom is Ajódhjában. Ezért érdeklődtünk a helyiektől: „Hol található az a fontos Visnu templom?” „Á, a fekete Rámát keresitek.” Hiszen Ráma teste kékes, ragyogó, akkor ti ’a mi Rámánk fekete változatát’ keresitek”.

Számukra tehát minden Ráma, számunkra pedig minden Krsna. A raszikus bakták számára minden préma, az isteni szeretet. Valaki emlegeti az isteni tudást, mi meg azt halljuk: ’Á, préma!’

[1] A morálban mértékadó, az erkölcs kereteit megszabó legfelsőbb személy

[2] Utalás a Krsna-upanisadra: a bölcsek gópíkként fognak megszületni, s akkor majd megölelhetik Őt.



птички

 (részlet Szvámí Tírtha 2014. január 9-én elhangzott szófiai tanításából) 

Mahádév kérdése: Mahárádzs, mivel valamennyi lélek egyben individuum és a kozmikus Lélek része is, vajon a lelki tanítómesterünkkel való kapcsolat során teljesen elveszítjük az individualitásunkat azáltal, hogy Őt szolgáljuk megfeledkezve személyes dolgainkról, avagy saját önvalónk fog ez által gazdagodni? S vajon hogy tehetnénk szert arra a perspektívára, hogy ez minőségi gazdagodás, s ne azt érezzük, hogy elveszítünk valamit?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés, köszönöm neked. A második változatban hiszek – nem veszítünk semmit, sokkal inkább hozzáteszünk valamit. Viszont nagyon is szükséges különbséget tennünk a lélek és az ember két sajátossága között. Egyik a személyiség, a másik az individualitás. A személyiséget pusztán anyagi tulajdonságok határozzák meg, mint a karma, a gunák, a szamszára és még sok egyéb – család, képzettség, tapasztalások és még sok másik tényező függvénye, korlátozott, időről időre változik. Ezzel szemben az individualitás mindig állandó, a csit-kana vagyis a tudatosság szikrája – sohasem változik. Ami változik, az a magunkról alkotott elképzelés. 

Az emberek általában három identitással rendelkeznek: az egyik – amit másoknak mutatnak; a második – aminek gondolják magukat; és a harmadik – amilyenek valójában. A legtöbb esetben ez a három nagyon messze esik egymástól, de az odaadással való megtisztulás során ezek összeérnek – nem akartok hamis képet festeni önmagatokról mások felé, erős az önelemzésetek és eléggé precíz is ahhoz, hogy megértsétek a saját önvalótokat, nem pedig a hamis identitásotokat. A folyamat során el fogunk veszíteni valamennyi hamis elképzelést, vagyis ténylegesen elveszítünk valamit, ezt a „személyiség – csomagot”: az elképzeléseket, az érzelmeket, a hamis koncepciókat, stb. – egyetlen ilyen dolog sem állandó. Ám ez a veszteség segíteni fog bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk valódi önvalónkhoz, a saját identitásunkhoz, individualitásunkhoz. Hiszen ha nincsen individualitás, és ha nincsen ebben az értelemben vett személyes koncepció (vigraha), akkor a szolgálatra sincs esély.

Kérlek Benneteket, jegyezzétek meg a személyiség és az individualitás közötti különbséget! A személyiség változik, az individualitás, avagy identitás sohasem.

A következő kérdés az volt, hogyan tudjuk fejleszteni azt a mentalitást, hogy gyarapodunk. A jótevőinknek nagy hite van bennünk. Mi nem látjuk a saját jövőnket, ők nemcsak látják a jövőnket, de ezen a jövőn dolgoznak. S az ő erejük erősebb, mint a mi ellenállásunk. Tehát lehet, hogy úgy gondoljuk, hogy veszítünk, ám valójában a végén mindent elnyerünk. 

Sríla Shrídhar Mahárádzs a következő módon írta le a folyamatot: először amikor az odaadás gyakorlatába bevezetnek, lehet, hogy azt gondolom, hogy mindent kockára teszek, és bizonytalan, hogy nyerek-e bármit is. Mindent kockáztatok, és semmi nyereség. Ti csatlakoznátok egy ilyen játékhoz? Olyan kockázatos! Mindent kockáztatok, és semmi nyereség. Ám időközben arra tanítanak, hogy ha nincs kockázat, nincs nyereség. Ha nem kockáztatsz, nem fogsz semmit sem elérni. S a végén, a beteljesülés után kiderül, hogy nem volt kockázat, és mindent elnyertem. Hiszen amit elveszítettem, az jelentéktelen, amit elnyertem – az felbecsülhetetlen.



fire&wave

(Szvámí Tírtha 2014. január 9-ei szófiai előadásából)

Jadunáth kérdése: Lelki tanítómesterünk szeret bennünket, és ez a szeretet sokkal közelebb visz minket a valódi identitásunkhoz. A Róla alkotott elképzelésünk különböző – szeretetünk gyerekes, sokkal inkább olyan ragaszkodó, mint egy kiskutya szerelme. Hogyan tudjuk kifejleszteni a szeretetünket, hogyan tudjuk növelni azt – a lelki tanítómester iránt érzett valódi szeretetünket?

Szvámí Tírtha: Öntözzétek a magokat! A mantráink zengésével az odaadás vizét locsoljuk, és ha a mi bhakti-latánk növekszik, automatikusan fog hozni másféle gyümölcsöket.

Csaitanja Maháprabhu követői annyira érzékenyek voltak a hangulatokra, annyira meg tudták érezni Csaitanja Maháprabhu hangulatát és érzelmeit, hogy mindig a megfelelő slókákat idézték a különböző szentírásokból – néha azért, hogy felszítsák az Ő tüzét, máskor meg azért, hogy lecsendesítsék az Ő szívének érzelmeit. Ám ha ezt a példát lelki tanítómesterünk szolgálatára akarjuk alkalmazni, meg kell értenünk a hangulatát, közelebb kell Hozzá kerülnünk.

Fölöttébb lágy módszerek léteznek a hangulat felszítására vagy lecsendesítésére. Például a gópik Krsna szolgálatának különböző ’hozzávalóit’ szállítják, néha kámfort hoznak, máskor füstölőt vagy becses illóolajokat, és valójában ezek a különféle anyagok segítenek az ízek fokozásában, az emlékezet javításában, a tűz felélesztésében, avagy a hullámok lecsendesítésében.

Ehhez hasonlóan valamennyiünknek van néhány adalék a tarsolyában – ezeket kell felhasználnunk. Valamennyi erőforrásunkkal,ami az életben megadatott, azon kell lennünk hogy tanítómesterünk céljait szolgáljuk, megpróbálva különböző hangulatait is szolgálni. Ha pedig nem tudjuk, hogyan lássunk neki, mert még nem ennyire kifinomult az érzékelésünk, akkor vagy még nem értjük meg Ő mire vágyik, mit szeretne, akkor létezik egy nagyon is egyszerű módszer, melyet Shríla Rúpa Gószvámí írt le: a tudakozódás. Kérdezzétek Őt: ’Szvámídzsí, mit szeretnél? Hogy szolgáljalak? Mire van szükséged?” De hát tudjátok, egy igazán meghódolt léleknek valójában semmire sincs szüksége. Egy ilyen kérdésre tehát Ő ezt fogja válaszolni: „Mindenem megvan, köszönöm, semmire sincs szükségem.”. Óvatosan kell hát nekilátnunk a tudakozódásnak.

Sőt, néha a direkt utasítást is nagyon nehéz megértenünk. Ha mondhatnék erre egy példát: azt hiszem többször említettem már Nektek ezt a történetet, de megéri újra és újra elismételni. Egyszer Gurudév megkérte az egyik tanítványát hogy hozzon Neki egy pohár vizet. A tanítvány azonban elkezdett gondolkozni: ’Egy pohár vizet? Ennyire egyszerű dolgot az én emelkedett tanítómesteremnek? Nem, ez nem lesz elegendő, ez nem elég szolgálat, jobb lesz, ha másik folyadékot hozok neki, vajon mi legyen az? A tanításokon úgy hallottam, hogy a legjobb folyadék a tej.’ Ez tehát tényleg megtörtént, vittek egy pohár tejet Gurudévnek. És tudjátok, a mesteretektől azt várhatjátok, hogy nagyon elégedett a szolgálatotokkal, gondolván:  ’Gurudév, te annyira nagyszerű vagy, hogy a legjobb folyadékot hozom Neked’. S mi történt? Gurudév nagyon ingerülten kiáltott tanítványaira:”Ti ostobák! Mit hoztok nekem? Csak a tilakomat szerettem volna felfesteni – miért hoztátok nekem ezt a tejet?”

Tehát néha még a direkt utasításokat is nehéz megérteni, hiába tudakozódunk. Mindazonáltal tudakozódnunk kell – ez volt az ötödik alapelv – a tudakozódás, mint az odaadás növelésének eszköze.

 



MAM-14-KH0211-01P

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 9-ei s tanításából, Szófia) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Gándharviká kérdése: Elmagyaráztad a lelki tanítómesterrel való kapcsolatunkat, hogy milyennek kellene lennie. Sokszor hallottam már, hogy a legfontosabb az, hogy a szívünkön keresztül legyünk kapcsolatban a tanítómesterrel. Az a kérdésem tehát, hogy mi a fontosabb – a legmagasabb végzettséggel rendelkező ember megkeresése, avagy egy olyan emberhez való közeledés, akihez a szíved húz?

Szvámí Tírtha: Hogy választasz férjet? Megnézed, hogy kinek van a legnagyobb autója, vagy kinek van a legtöbb pénze a bankban, vagy ki a leghíresebb TV-s személyiség? Vagy csak szimplán elbűvöl valaki? S ez nem „savanyú a szőlő” választás, hogy „Ha nincs ló, szamár is jó.” Nem ilyen, hanem, ha meglátod a szamaradat és így szólsz: ’Ó, micsoda szép szín! De szép füleid vannak, kedvesem!’

Gándharviká: Elnézést, ezt hívod a szívünkön keresztül való kapcsolódásnak?

Szvámí Tírtha: Igen! Igen, a szerelem kétségtelenül megváltoztatja a látásmódodat, a legeslegjobb részét kínálja fel a másik embernek. Az igazi tulajdonságok fognak feltárulni, azok, melyekkel az illető talán nem is rendelkezik – még. Az utálat és a szeretet a másik ember torzított képét mutatják, az bizonyos. De a gyűlölet keserűbb képet nyújt, míg a szerelem édeset, ezért mondják azt, hogy egy édesanya még a vak fiát is Padmalócsannak, gyönyörű lótusz-szeműnek hívja.

De lehet, hogy ismét túlságosan elkaptak bennünket az érzelmi hullámok; a kérdésedre visszatérve – hogyan ítélhetjük meg, hogy kinek van a legjobb diplomája? Nagyon nehéz eldönteni, talán van, aki híres, talán valakinek milliónyi követője van, de talán egy ismeretlen ember kedvesebb Krsna számára – sosem tudhatjuk, hogy ez hogy történik.

Természetesen tudakozódni kell, hogy hol található megbízható eredetű forrásvíz. S ha megtaláltátok és ellenőriztétek ezt a vizet, akkor meríthettek belőle. Hiszen Srídhar Mahárádzs is azt mondja, hogy a lelki életben nincsen periféria, mindenhol középpont van. Kérlek, mélyen gondolkozzatok el rajta, hogy ez mit is jelent! A lelki életben nincsen periféria, minden középpont – ha ez egy valódi lelki közösség és szolgálat… Egyszer Gurudév egyik nagyon kedves barátja, aki Kaliforniában lakott, hazaindulóban volt Srídhar Mahárádzstól Navadvípból, így elköszönt a mesterétől, amire Srídhar Mahárádzs így reagált: „Igen, most a világnak arra a nagyon félreeső részére készülsz.” Kaliforniába, San Franciscóba! Barátunk erre azt felelte, hogy „Kaliforniába megyek, az nem egy félreeső hely!” De utána megértette: „Várjunk csak! Májápurral, Navadvíppal összehasonlítva az tényleg a világ nagyon távoli része, hiszen Navadvíp egy mérhetetlenül szent hely, Srí Csaitanja Maháprabhu szülőhelye, s ebből a perspektívából nézve San Francisco ott van valahol… igazából nem is létezik.

Hogyan tudunk választani hát? Nem tudom, az isteni kegyelem segítségével. Néhányan azt mondják, ez egy általános gyakorlat – bármely lelki tanítómester előtt meghódolhatsz – ami nem rossz, egy általános utasítás, ám ha egyre személyesebbé válik ez a kapcsolat, akkor másfajta édes íz is meg fog jelenni. Így vagy úgy, meg kell próbálnunk meg találni a menedékünket. Én nem a hír után, mint a nagy számok és egyebek, mennék. Persze ez a megértésünktől, vágyinktól is függ – hogy milyen vezetést keresünk. De mindenképpen magunknak kell meggyőződni róla, hogy inspirálódunk-e. Ha igen, akkor rajta! Így találhatjuk meg a helyünket.



incense&flowers

(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 9-ei szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Végül a tanítómesterrel kapcsolatos ötödik alapelv[1] a következő: tudakozódj a lelki tanítómestertől a Krsna-tudatban való előrehaladásról! Amint már megegyeztünk, annak, hogy a lelki életben haladhassunk, a klasszikus módja a tudakozódás; ez kérdéseket és válaszokat foglal magában. A helyes kérdések az emberiség sorsával, annak jólétével kapcsolatos átfogó kérdések. Tehát tudakozódásunk témája az legyen, hogy ’Hogyan szolgáljam az isteni célt? Hogy szolgáljam az emberiséget? S végül hogyan szolgáljam saját magamat? Hogyan szolgáljam a lelkemet, a legfontosabb részemet? Ez idáig lelkesen szolgáltam a testemet, de végül hogyan tudom szolgálni jómagamat?’ Ily módon kellene megfelelően tudakozódnunk a tanítómestertől, nem pedig olyan kérdéseket feltenni, mint például: ’Hogyan fejlődhetnék anyagilag? Gurudév, kérlek, segíts, nincs állásom!’ ’Olyan elszomorító, hogy nincs férjem.’ Egy év múlva, amikor már férjnél vagytok, aztán ismét sírva jöttök hozzám, mondván, hogy „Ó, Gurudév, szörnyű, hogy van férjem.” Az az alapvető szokásotok, hogy csak nyavalyogtok ezek miatt az anyagi dolgok miatt? Egyszer Gurudév nagyon erőteljesen így szólt: „Ez a kírtanátok?” Ne várjatok addig, amíg ilyen megjegyzést kaptok a tanítómesteretektől!

Miért? Mert ez a folyamat a szeretetről szól, és arról, hogyan szolgáljuk a Jóistent sok különféle szép felajánlással. ’Vannak itt virágok Neked! Itt a legjobb füstölő a Számodra – bejártam egész Vrndávant hogy ráleljek a legjobb füstölőre, a neve ’Szuper Hari-lílá’. Az eladó azt mondta, hogy mindenki ezt keresi, mindenki ezt szeretné! Én pedig így szóltam: „Én is kérnék egy csomaggal!” S itt van a csapátim, itt vannak a fohászaim, a könyvek, amiket olvasok, és felmostam a padlót… Annyi, de annyi módon szolgálhatlak Téged!’ Ha valaki meg akar tenni valamit, megtalálja a módját. Ha nem akartok szolgálni, ki fog nektek segíteni? Hogy segítsek nektek?

Ezt a tenni akarást kell magunkban kifejleszteni, ez a feladat. Most nagyon alapvető dolgokról beszélünk, de ha ugyanezeket az alapelveket alkalmazzátok a lelki élet magasabb szintjein is, sikeresek lesztek, ha ezeket követitek.

Ez tehát az öt nagyon pozitív alapelv a 64-ből: kutassatok, fogadjátok el az oltalmat, kapjátok meg az avatás szentségét, kövessétek az utasításokat, kövessétek az előttünk járó ácsárjákat, és tudakozódjatok! A tudakozódástól indultunk, és oda jutottunk vissza. Ez egy módszer, amit helyesen kell alkalmaznunk a lelki életben.

(folytatása következik)

[1] Rúpa gószvámí az odaadó szolgálat 64 alapelvéből

 



following the footsteps of Prabhupad

(részlet Szvámí Tírtha 2014.január 9-én Ludastón tartott tanításából) 

(az előző hétfő folytatása) 

Tehát hűséges odaadással kell követnünk tanítómesterünk utasításait. Ez nagyon könnyű, ameddig a tanítómester a mi ízlésünk/kívánságainknak megfelelő dolgot kér tőlünk: ’Igen, Gurudév, én is ugyanezt szerettem volna csinálni.’ Ám mi van akkor, ha az ízlésünknek nem megfelelő dolgot kér tőlünk? Akkor is ugyanazt az elvet kell alkalmaznunk – hűséggel, odaadással kell végrehajtani. 

Említettem, hogy Rupa Goswami 64 elvet határoz meg; de valójában két szabály van a lelki életben. Az egyes számú szabály: a gurunak mindig igaza van. A kettes számú szabály: ha a gurunak nincs igaza, automatikusan az első szabály lép életbe. Ha erre a két alapelvre emlékszel, biztonságban vagy az elvek vizsgálata, elfogadása és ?? után. Ne fogadd el az ostobaságot! Ne fogadd el a hülyeséget! Ha alapos megfontolás után teljesen oda tudod magad adni, akkor először vizsgáld meg, utána engedelmeskedj! Miért? Mert a guru látásmódja nagyon is különbözik a mienktől. Ha egy hangya és egy elefánt ugyanazt a hegyet másszák meg, látásmódjuk különböző, perpektívájuk is teljesen más. Ezért ha megvan az elkötelezettségünk, ha csodáljuk a széles perspektívát és mesterünk mindenbe behatoló látásmódját, akkor meg kell próbálnunk követni amennyire csak tudjuk. 

A negyedik alapelv a nagy ácsárják lábnyomának követése (tanítók) egy lelki tanítómester irányítása mellett. Ez azt jelenti, hogy egy igazi mester mindig dicsőíteni fogja előző mestereit. Szintén követni fogja az előző mestereket, ezért meghív másokat az újonnan érkezőket hogy ugyanúgy kövessék. Miért? Mert ez egy alászálló folyamat. Gondolhatnánk, hogy tudunk valamit a lelki tudományról, de a lelki fejlődés azt jelenti, hogy megérted: ’Az én mestereim, az én feljebbvalóim – ők tudják.’ Éppen ezért az áll a Védanta Szútrákban, hogy először válj tudóvá! – ez része a mi folyamatunknak, amikor mi információt és tapasztalatot nyerünk és gyűjtünk, de utána olyanná kell válnotok, mint a gyerekek – ártatlan, tiszta, teljesen függő, teljes bizalmát Krsnába vetve. Amíg tehát nem jutunk el haladásunk tudatos részéhez, tudakozódnotok kell, vizsgálódnotok kell, gyűjtenetek kell a tapasztalatot! Ez olyasmi, mint az alkotás, ám később az alkalmazás fázisa. ’Megtanultam, megpróbálom alkalmazni elméletben és gyakorlatban.” 

Az alászálló folyamat olyasmi, mint mangót szedni a fáról. A legjobb mangók természetesen a fa tetején vannak. Ez egy nagyon lágy, nagyon becses gyümölcs, szépen kell gondozni, és a fája magasra nő. Mit teygünk hát vele? Ezért sok ember megmássza ugyanazt a fát, az egyik a tetején lévő gyümölcsöket szedi le, és átadja a másiknak, ily módon ugyanaz a gyümölcs lekerül a földre. Hasonlóképpen kell követnünk előző tanítóinkat, mivel ők átnyújtják számunkra az odaadó szolgálat lehetőségét nekünk. 

(folytatása következik)

 

 



guru

(Szvámí Tírtha 2014. január 9-ei szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Sríla Rúpa gószvámí az odaadó szolgálat 64 alapelvét írja le: „Az első egy hiteles tanítómester lótuszlábainak oltalma. A második: egy lelki tanítómester általi felavatás, és megtanulni tőle, hogyan teljesítsünk odaadó szolgálatot. A harmadik: egy lelki tanítómester utasításainak engedelmeskedni hittel és odaadással. Negyedik: a nagy ácsárják lábnyomainak követése egy lelki tanítómester irányítása alatt. Az ötödik: tudakozódj egy lelki tanítómestertől, hogy hogyan haladj előre a Krsna-tudatban.”

A bhakti eme 64 elemének középpontjában tehát a guru áll, és az első öt elv nagyon is pozitív: tedd ezt, tedd ezt, tedd ezt. Nem mondják, hogy ’ne tedd ezt, hogy ne tedd azt’.

Nézzük meg kicsit részletesen ezeket az ajánlásokat!

Mit jelent elfogadni egy lelki tanítómester lótuszlábainak oltalmát? Azt gondolhatnátok, ez azt jelenti, hogy teljesen hozzá kapcsolódtok, ám akkor miért van ott a második alapelv, a felavatás? Lennie kell különbségnek a két szint között. Az első szint az, hogy ’én elfogadom őt’. A második szint az, hogy ’ő elfogad engem.’ Látjátok a különbséget? Ez azt jelenti, hogy egyre több kapcsolatod van vele. Egy szent személyiség oltalmában élni mindenki számára nyitva áll, ennek nincsenek feltételei. Ám avatottnak lenni – az egy másik eset, annak sok a kritériuma.

Mi történik hát akkor, ha egy szent tanítónál keresünk oltalmat? Ez a cselekedet fogja kinyitni számunkra az ajtót. És mit jelent avatottnak lenni? Azt jelenti, hogy fel vagytok hatalmazva arra, hogy teljes jogúan gyakoroljatok ebben az iskolában, ez a felavatás jelentése. Teljes jogú tag leszel, úgymond. Ez persze nem jelenti azt, hogy azelőtt nem voltál teljes jogú tag. Mert ez nem a formális szertartástól függ, hanem az elfogadás és meghódolás szintjétől. Sríla Prabhupád idejében volt egy hölgy, aki szeretett volna felavatást kapni, de időközben balesetben eltávozott. A tanítványok ezért nagyon szomorúak és zavartak voltak, mondván: ’Most mi történt vele? Nem kapott avatást, mi lesz vele a jövőben?’ Akkor Sríla Prabhupád így szólt: ’Hazatért, vissza a Jóistenhez.’

Mindazonáltal az avatás olyan, mint egy hivatalos egyezség, egy hivatalos bélyeg a kapcsolatunkon. Ezért ajánlják, hogy találj egy lelki vezetőt, keress nála oltalmat és kérj avatást. Érzitek a két szint közötti különbséget? Ugyanakkor, ahogyan arról már korábban beszéltünk, az avatás nem a történet vége. Ez azt jelenti, hogy befogadtak ebbe a szellemi iskolába, e lelki tanulmányok és gyakorlatok teljes mértékben elismert tagja vagy – ám a diploma később jön majd.

És hogyan szerezzük meg a diplománkat? Ehhez a harmadik pontot kell követnünk – ez a lelki tanítómester utasításainak való engedelmeskedés – hittel és odaadással. Ez az igazi követelmény, ezért az avatás elkötelezettséget jelent. Mit tudtok mondani, ha a guru azt mondja: „A hold jégből van.”? Azt kell mondanotok: „Igen, Gurudév!” Rendben – egyszer meghódolást gyakoroltunk, de a következő alkalommal, amikor a tanítómester a teliholdat látja, ki fogja jelenteni, hogy „ez a telihold ügy tűnik, sajtból van.” Akkor mit tudtok ehhez szólni? „Igen, Gurudév, úgy tűnik.”

 

De a viccen kívül, mi az, amit mondani akarok? Néha a mester tanításai meghaladják a megértési képességeinket, mivel annyira önfejűen látjuk a dolgokat. Ha valaki ugyanarról a dologról egy teljesen más felfogással áll elő, nagyon nehéz ’igent’ mondani. Ám ez a harmadik szint nem a vak követést jelenti, hiszen ott voltak az előző szintek – elfogadni az oltalmat és avatást kapni. Mit jelent elfogadni az oltalmat? Vizsgálódtam, megvizsgáltam magamat – ez a legjobb. Általában megvizsgáljuk a gurut – ez is szükséges. De vizsgáljuk meg önmagunkat is – ez a fő lényeg – ’vajon beleillek-e ebbe a képbe?’ Az oltalom azt jelenti: ’Igen, boldog vagyok ebben az oltalomban, szeretem, el tudom fogadni, nekem való.’ És akkor belépve ebbe az avatott viszonyba, mindkét fél nagyon erősen kijelenti: „Igen, én hozzád tartozom, és te hozzám tartozol.” Az avatás tehát egy szentség. A szentségek nagyon fontosak az életben, olyanok, mint egy hivatalos engedély. S szeretnétek taxival menni egy olyan sofőrrel, akinek friss a jogosítványa? Épp most cserélte ki az autója tetején lévő jelet Tanulóról Taxira. Boldogan, nyugodt szívvel ülnétek be abba a taxiba? Nem, szakértelemre van szükségünk. A hivatalos engedély megvan, most már vezethetsz, ám az a véleményem, hogy amíg első alakommal össze nem töröd az autódat, addig nem vagy tapasztalt sofőr.

Mi fogja a hivatalos engedélyünket – az avatást érvényesíteni? Ha mi is tapasztalatot szerzünk – hűségesen végrehajtjuk a lelki tanítómester utasításait. Láthatjátok, hogy ezek a különböző lépések hogyan követik egymást szükségszerűen.

(folytatása következik)

 



36777503_1852184071491227_7577925002960306176_n

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán)

(Bhaktsziddhánta Szaraszvati Thákur 1936. február 6-án Vjászapúdzsá alkalmából elhangzott gondolataiból – folytatás)

 

„Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

E versekben találunk világos magyarázatot a fentebb említett ellentmondásokra. Ő, akinek az egyetlen tanítása az, hogy legyünk alázatosabbak még a fűszálnál is, Ő maga mondja: „azt akarom, hogy légy guru, mentsd meg ezt a földet!” Ebben az esetben maga Maháprabhu utasít: „végezd a guru kötelességét, ahogy Én magam is teszem, s add át ezt az utasítást mindenkinek, akivel csak találkozol. Add át nekik szó szerint: az Én akaratom az, hogy legyetek guruk, mentsétek meg ezt a földet. Szabadítsátok meg az embereket félreértéseiktől.” Most persze aki csak hallja e szavakat, természetesen kezét összekulcsolva tiltakozik: „De hát én egy bűnös ember vagyok, hogyan lehetnék hát guru? Te vagy maga Isten, az egész világ Tanítója, csak Te lehetsz guru!” De Maháprabhu válasza erre az: „Semmilyen világi dolog nem gátolhat meg téged ebben. Ezen a helyen újra találkozunk majd.” Így hát abban az esetben, ha másoknak Krsnáról beszélünk, nem kell attól félnünk, hogy elfelejtjük Őt.

Kerüld az evilági kapcsolatokat! Amit úgy hívunk: világ, az háborgat bennünket. A színek, az ízek, a szagok, az érintések, a hangok fergeteges rohammal támadnak ránk. Ezért aztán nem túl szerencsés világi elméjűnek lenni. Csaitanja Maháprabhu azt mondja: „aki szeretne átkelni az evilági lét óceánján, és az Urat akarja szolgálni, annak a világi emberek társasága, s az ellenkező nemre vetett kéjsóvár pillantás rosszabb, mint a fenékig ürített méregpohár.” Aki azt szeretné, hogy befogadják Isten szolgálatába, soha ne vágyakozzon túlságosan evilági dolgokra. A részleges, külső, fizikális világ látványa eltakarja előlünk Istent. Amint az anyagvilág, vagy más szóval az érzékszervek által felfogható valóság kerül figyelmünk középpontjába, azon nyomban megfeledkezünk Istenről. Ennek következtében az Abszolút Igazsággal kapcsolatban állók egyre jelentéktelenebbnek tűnnek majd szemünkben. Ezért hát az, aki Krsna szolgálatát szem előtt tartva az odaadás útján halad, minden tekintetben kerülje a világi emberek társaságát.

Alázatosan kérem: tartózkodjatok a puszta imitációtól! Természetesen fontos, hogy az ember tartson alapos önvizsgálatot, tisztában kell lennie saját alkalmatlanságával. Miért is kutatná bárki mások hibáit, ha a saját viselkedését nem hajlandó nagyító alá venni? S ne feledjük, a csekély szolgálatot nyújtók – vagyis a csak kevéssé elkötelezettek is magasabb szintre juthatnak. Emlékezzünk csak a tanításra: „ne mondjunk rosszat azokról, akik nagy figyelemmel hallgatják, s emlékezetben tartják a lelki irodalom és a szent emberek útmutatásait. Még a bűnös emberek is megismerhetik Krsnát, s felülkerekedhetnek illuzórikus energiáján, ha követik a világokat átlépő Úr odaadó szolgáinak nyomdokait.” Azok az igazán erősek, akik rendelkeznek az odaadás erejével. Nem akarom a vaisnavák esetleges hibáit keresni, vagy elítélni Krsna szolgálatát, s mindenáron a saját véleményemet érvényre juttatni azáltal, hogy elhanyagolom a folyamatot, ami képessé tehet az Úr és híveinek szolgálatára. Nem lehet szavakkal leírni, micsoda zavart okoz az emberi életben az efféle arrogancia. Ezért a következő alázatos kéréssel fordulunk hozzátok: tartózkodjatok attól, hogy a vaisnavák viselkedését utánozzátok. Ehelyett törekedjetek inkább mindig arra, hogy megértsétek és kövessétek gondolataikat. Számunkra az egyetlen igaz kapcsolat Krsna bhaktáinak a társasága. Minden más viszony csak olaj az érzéki vágyak tüzére.

(folytatjuk)



parampara

(Szvámí Tírtha 2013. októberi tanítása Ludastón, a Vjászapúdzsán) 

Először is hadd üdvözöljelek mindannyiótokat! Örömömre szolgál és nagy megtiszteltetés a számomra, hogy fáradságot nem kímélve eljöttetek ide. Spirituális tudathasadásban vagyok ilyenkor, mivel egyik énem nagy örömmel vesz részt az ünneplésben veletek, a másik énem pedig kicsit feszélyezve érzi magát, mivel a társaságnak ezen az oldalon ülök, nem pedig azon, ahol ti ültök. Most inkább hadd szóljon az az énem, amelyik boldogan vesz részt az ilyenfajta szolgálatban.

Miért? Azért mert valójában az emberi életnek az egyik legszebb része az a másokkal való társulás. Ez a legnagyobb boldogságnak, elégedettségnek, s a legnagyobb problémáknak, szükségeknek is a forrása az életben. A társulásnak van egy különleges része, ez pedig a lelki társulás. Ezen a lelki társuláson belül is van egy még különösebb vonulat, ez pedig a lelki elöljáróval, a guruval való társulás. Az ősi tanács az, hogy az ökörhöz, a tűzhöz, a szekérhez, a királyhoz, a nőhöz, s a guruhoz ne menj túl közel, mert az megpörzsöl! De ne maradj túl távol sem, mert akkor meg semmi hasznát sem tudod venni a társulásnak. Meg kell találni a helyes módját, a helyes hangulatát ennek a társulásnak, amikor nem olyan erős a pörkölődés, de azért a meleget meg a fényt, a világosságot, azt meg tudjuk érezni.

Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor mi, hittestvéri körben gyűltünk össze Gurudév születésnapjának a megünneplésére. Na, ennek az emléke biztat arra, hogy ne tűnjek el ezeken a napokon hirtelenjében, hiszen emlékszem, mennyire fontos volt nekünk, mennyire lelkesítő pillanat; s én szeretném, hogy ebben az örömben mindenkinek része lehessen, s ha tudok, szívesen osztozom, hogy mások is megtapasztalhassák ugyanazokat az érzéseket.

Nem vagyok túl ékesszóló, de ismerek olyan személyt, aki tud úgy beszélni, hogy aki nem érti a nyelvet, még az is sírva fakad tőle. Hát, tudjátok, ez a művészet, ez a jele annak, hogy ott van az az izzás annak az embernek a szívében, ami a világi korlátokat legyőzi, s én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ismerek ilyen embereket. Ez tehát a lelki erőnek a győzelme minden anyagi korlátozottság fölött; s ebben hiszünk, ebben érdemes hinni. Az anyagi korlátok azok úgy is vannak, azok nem olyan fontosak, a lélek győzelmében kell hinni. Minket nem a testi és anyag korlátok érdekelnek, mi mélyen hiszünk a szív és a lékek győzelmében.

Annak idején ezek az ünneplések nagyon hasonlóan zajlottak – valamennyien összegyűltünk, mindenki tolongott a konyhában, be sem fértünk a templomszobába, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy Gurudévánkat szolgáljuk, aki sokszor nagyon elégedetlen volt, nehéz volt eltalálni, hogy mit is szeretne, mivel szolgálhatjuk az örömét. Mégis sok mindent megtanultunk arról, hogy ha ünnepelni akarunk, az milyen, és hogy hogyan kell helyesen ünnepelni, imádni a guru elvet.

Tehát Gurudév eléggé tüzes ember, eléggé határozott karakter volt. Most hadd idézzek néhány gondolatot és emléket egy másik személytől, aki nem tüzes, hanem „oroszlános” volt, a prédikálás bömbölő oroszlánjától, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól. Aki annyira szigorú volt, hogy a tanítványainak csak akkor tette lehetővé a születésnapja megünneplését, amikor már az 50. évét betöltötte, egészen addig nem volt semmiféle ünneplés. Ez a tanítás tehát 1936. február 6-án, a halála előtti utolsó Vjászapúdzsán hangzott el:

Magunkra vállalva guru szerepének felelősségét. – Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják: „Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru! – Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám: Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk, s együtt leszünk majd újra.”

 (folytatjuk)

 



64524287_2324332304270215_1954190659183181824_n

(Részletek Szvámí Tírtha szent névről tartott tanításából – Ludastó, 2013. július) 

(Az előző hétfői tanítás folytatása) 

Bhaktivinód Thákur Harinám Csintámani című művében szerepel, hogy a Legfelsőbb Úrnak vannak elsődleges és másodlagos nevei.

Az elsődleges és másodlagos nevek jellemzői. (Námnám akári badudhá) – „Kedves Uram! Egyedül szent neved áldást hozhat minden élőlényre. Ezért milliónyi a Te neved, mint például Krsna és Góvinda, melynek révén felfeded magad. Az összes transzcendentális energiáddal felruháztad szent neveidet, melyeket minden különösebb szabály vagy előírás nélkül lehet zengeni. Kedves Uram, kedvességed folytán lehetővé válik számunkra, hogy könnyedén eljussunk Hozzád a szent neveid zengése által, ám én oly szerencsétlen vagyok, hogy nem vonzódom hozzájuk!”[1]  Itt utalás történik Isten elsődleges neveire. Bizonyára ismeritek azt a történetet, amikor a tanítvány megkérdezte a mesterét: „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a legjobb kiejtése a Krsna névnek!” A mester erre így válaszolt: „Góvinda.” Ebben a helyzetben még a krsna-nám is egyfajta másodlagos, általános név. Hiszen ha rögzíteni akarjuk, hogy számunkra ki Krsna – Ő Góvinda. Ezért mondta a mester: „Számomra a legjobb név Góvinda, mivel Ő az én Uram. Nem csupán valaki általánosan, nem egy másik vonása a Legfelsőbbnek, hanem pontosan ez. Ő az én szeretett Uram, Ezért itt utalás történik rá, hogy Krsna, Góvinda és sok más név a Legfelsőbb elsődleges nevei.

Isten másodlagos nevei és ezek jelei.A Védák szerint a Legfelsőbb Úr, Srí Krsna másodlagos és alsóbb rendű nevei azok, melyek az anyagi világgal állnak kapcsolatban, mint például Isten, az univerzum Teremtője, Paramátmá, Felsőlélek, Brahman, Fenntartó, Pusztító, Megváltó, az Áldozat Ura, Aki elvesz – ezek a Jóisten alsóbb rendű vagy másodlagos nevei.” Ezek funkciók, nem pontosan maga a Jóisten, hanem valami Rá jellemző, ezért ezek másodlagos nevek – szerintem ez világos.

De vajon mik az elsődleges és a másodlagos nevek gyümölcsei? A különböző neveknek és megközelítéseknek különböző gyümölcsei vannak. „A karma és gjána útját járók az Úr másodlagos neveit zengik; a szentírások szerint az ezeket zengők jutalma a jámborság és a felszabadulás. Míg a Jóisten elsődleges neveit – mint például Gópál, Ráma, Nandanandana, Rádhánáth, Hari, Jasómati- pránadhana, Madan-móhan, Sjámaszundar, Mádhava, Gópináth, Vradzsa-gópa-rákhála, Jádava – zengők elérik a krsna-prémát. Ily módon az elsődleges szent nevek éneklése által a szentek elnyerik az istenszeretetet, míg azok, akik a karma és a gjána jógához kötődnek, pusztán jámborságot és személyes felszabadulást érnek el a másodlagos szent nevek zengése által, mivel Istenről alkotott koncepciójuk szintén másodlagos és alsóbb rendű.”

Ez nagyon fontos része a Harinám Csintámaninak – az elsődleges és másodlagos nevek közötti különbségtétel, mert más lesz az eredmény. Akik a másodlagos síkon zengik a szent neveket, azok anyagi jutalmak formájában kapnak áldást, vagy úgy hogy elérik a felszabadulást. Ám mi a célja egy bhaktának, aki az elsődleges szent neveket zengi? Nem ez, hanem az isteni szeretet, a préma-bhakti; ezért a két út eredményei között van különbség. A karma (akció, áldozat) és a gjána (tudás) vagy egy jobb élethez fog minket elvezetni a mennyben – ez az anyagi haszon, vagy a felszabaduláshoz – ami kijutás az anyagi lét útvesztőjéből. De a bhakti mint folyamat, mint hozzáállás a Jóisten isteni szeretetéhez fog elvezetni minket, tehát az eredmény teljesen más. Ehhez képest a felszabadulás, a tudás, a lemondás, vagy bármi más csupán egy másodlagos mellékhatás.

Ezért a hívőnek pontosítania kell a Legfelsőbbről alkotott képét. Hogy látjátok az Urat? Mi az elképzelésetek a Jóistenről? Ki Ő a számotokra? Sokszínű jellemének mely aspektusait érzékelitek? Ha csupán egy általános képet láttok, akkor csupán általános eredményeket fogtok elérni. Ha egy egyedi tulajdonságát látjátok, akkor egyedi eredményeket fogtok elérni.

„Ó, Agha démon elpusztítója, ó, Jasódá fiacskája, Ó, Nanda fiacskája, ó, Lótusz-szemű, ó, Gópík holdja, ó, Vrndávan Ura, ó, Alázatosakon könyörülő, ó, Krsna, határtalan könyörületed által megannyi formában mutatkozol meg! Kérlek hadd nőjön bennem az Irántad való odaadás akadálytalanul!” – mondja Rúpa gószvámi a Krsna-námástakában. Ez a vers szintén Rúpa gószvámitól származik: ’Tundé tándaviní ratim vitanuté tundávalí -labdhajé. „Nem tudom, mennyi nektár áradhat e két szótagból: Krs- na! Amikor Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán még több szájra vágyunk! S amikor a szent név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név, felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.” [2]

 

[1]  Síksástakam 2.

[2] Csaitanja-csaritámrta 3.1.99. idézi Vidagdha-mádhava 1.15. versét