Archives

Calendar

October 2021
M T W T F S S
« Sep    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Extra kiadások issues

oakImage-1603985177355-mediumSquareAt3X

(from a lecture of Swami Tirtha, 03.01.2017, evening, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

Question of Paramananda: I was thinking of your question about how to turn the shadow into light and maybe the most realistic way is just to associate with a person who is bright, who can enlighten us, light us up. To me this person is the guru, the spiritual adviser. And the story you mentioned about Bhaktisiddhanta Saraswati Prabhupad also gave me further light to this understanding. I want to ask for directions: what is the best way for a disciple to come closer to his spiritual master?

Swami Tirtha: Eat less black salt.

Paramananda: Is that simple?!

Swami Tirtha: Apart from jokes, if we come too close to the Sun, it will burn us. Nevertheless we have to embrace the sunshine. If we come too close to the guru, this may burn us. Nevertheless we have to embrace something coming from him. And it’s a long process. As soon as we think: ‘Ah, now I have understood something about him or from him’, maybe that’s true, but we have to go further. Because that’s a very subtle change and transformation. It doesn’t happen practically on the obvious surface. But some more interesting transformation should happen on the unseen platform. And also the time factor is there. So a profound and longer type of cultivation should help to improve this transaction of receiving something from the spiritual master.

So, for that reason we need to associate somehow – vani or vapu, in separation or in presence. If we have a chance to associate personally, let’s do that; if we don’t have a chance for that, let’s associate with memories, let’s associate with the teachings, with the words, instructions. Because guru is not limited to the external form. Although I think we appreciate the external form very much. If I dream with Gurudev sometimes, I never remember the words, but I remember the face and the form. And then when someone tells me: “I had a dream with Gurudev,” I always ask: “And do you remember what he had told you?” He always says: “No. He was teaching, but I don’t remember anything.” Then I say: “It must have been him.”

So, we appreciate the form and the face and the gestures and what we see – because we are blind. We see only the brutal external form. But even that crude form envelops the divine essence. So if you remember the envelope, you will also read the letter sooner or later. Therefore somehow we have to come closer not simply to the form or to the obvious, but to the essential.

But Gurudev told us in 1984 April that it’s impossible to understand the personality of the spiritual master. And there’s no need. Because anyway we shall fail. Better try to follow at least some of the instructions. Of course to choose ‘Which one should I follow?’ is not easy.

Usually Shrila Prabhupad had japa-walks with his devotees and one night there was a full moon. He was walking, chanting and looked at the full moon and said: “It’s so cold, as if the moon is made of ice.” Immediately senior devotees made an announcement: “Prabhupad said: the moon is made of ice.” Next time in a different climate Prabhupad was having his japa-walk. Then he said: “Just look at this full moon! It looks like cheese.” Immediately the new information started to spread: “Prabhupad said: “The moon is made of cheese.” Which instruction to follow – that’s difficult.

So don’t be blind. Don’t be blind in following. Even in choosing the instruction that you follow. We need a big dose of blessings to choose properly, to understand properly and to follow properly.

 



oakImage-1603985177355-mediumSquareAt3X

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Paramánanda: Gondolkoztam a kérdéseden, mely úgy szólt, hogyan fordítsuk az árnyékunkat a fénybe. Talán a leginkább megvalósítható módja, hogy egyszerűen társuljunk egy ilyen ragyogó személlyel, aki felvilágosít, megvilágít bennünket. Számomra ez a személy a guru, a lelki tanítómester. S a történet, melyet Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupádról említettél további felvilágosítást adott nekem ehhez a megértéshez. Szeretnék útmutatást kérni, hogyan kerülhet egy tanítvány közelebb a lelki tanítómesteréhez?

Szvámí Tírtha: Egyen kevesebb fekete sót!

Paramánanda: Ennyire egyszerű lenne?!

Szvámí Tírtha: Félretéve a viccet, ha túl közel megyünk a Naphoz, meg fog égetni bennünket! Azonban magunkhoz kell ölelnünk a napsugarakat. Ha túl közel megyünk a guruhoz, akkor megéghetünk, de valamit mégis magunkhoz kell ölelnünk abból, amit közvetít számunkra. S ez egy meglehetősen hosszú folyamat! Viszont, azon nyomban, hogy azt gondoljuk: ‘Ó, most már megértettem valamit belőle vagy róla!’, ami akár igaz is lehet, mégis tovább kell mennünk. Mert ez egy nagyon finom változás és átalakulás. Gyakorlatilag ez nem a szemmel látható felszínen történik, de valami érdekes átalakulásnak mégis meg kell történnie a láthatatlan szinten. S még az idő tényező is ott van! Tehát egy elmélyült és kitartó gyakorlás segíthet nekünk abban, hogy még jobban be tudjuk fogadni ezt a lelki tanítómestertől érkező titkos valamit.

Tehát ezért kell valamiképpen társulnunk a lelki tanítómesterrel – váni vagy vapu, az elválásban vagy az együttlétben. Ha van módunk személyesen társulni, akkor tegyük azt; ha erre nincs lehetőségünk, akkor társuljunk elmében Rá emlékezve, társuljunk a tanításokkal, a szavak útján, az utasításokkal. Mert a guru nem korlátozódik csupán a külső formára, bár azt hiszem az is nagyon fontos a számunkra. Ha néha álmodok Gurudévvel, sohasem emlékszem a szavaira, de az arcára és az alakjára igen. S amikor valaki azt mondja, hogy: „Gurudévvel álmodtam,” mindig megkérdezem tőle: „S emlékszel arra, hogy mit mondott neked?” Ekkor mindig azt felelik, hogy: „Nem! Tanított, de semmire nem emlékszem.” Erre azt szoktam felelni, hogy: „Akkor biztos, hogy Ő volt!”

Tehát fontos számunkra a külső forma, az arc, a gesztus, amit látunk, mert vakok vagyunk! Csak a durva külső formát látjuk! De még ez a nyers anyagi forma is beborítja az isteni lényeget. Tehát, ha emlékeztek a borítékra, akkor előbb vagy utóbb olvasni fogjátok a levelet is! Ezért valahogy közelebb kell kerülnünk, nem egyszerűen a formához vagy a nyilvánvalóhoz, hanem a lényeghez!

De 1984 áprilisában azt mondta nekünk Gurudév, hogy lehetetlen megérteni a lelki tanítómester személyét! S nem is szükséges. Mert mindenképpen kudarcot fogunk vallani. Jobban tesszük tehát, ha legalább megpróbáljuk követni néhány utasítását. Természetesen a választás ‘Melyiket is kövessem?’ nem könnyű!

Általában Sríla Prabhupád dzsapa-sétákat tartott a tanítványaival és egyik este éppen telihold volt. Ahogy sétálva dzsapázott, felnézett és így szólt: „Olyan hideg van, mintha a Hold jégből volna!” Erre a rangidős bhakták azonnal hírül adták, hogy: „Prabhupád azt mondta, hogy a Hold jégből van!” Legközelebb egy másik éghajlatú helyen járt és a szokásos dzsapa-sétáján volt. Akkor pedig azt mondta: „Csak nézzétek meg ezt a teliholdat! Olyan, mint egy sajt!” Azonnal elterjedt az új információ: „Prabhupád azt mondta, hogy: „A Hold sajtból van!” Melyik utasítást is kövessük? Ezt nehéz eldönteni!

Tehát ne legyetek vakok, ne legyetek vakok a követésben! Még az utasítás megválasztásban sem, amit követtek. Nagy adag áldásra van szükségünk a helyes választáshoz, a valódi megértéshez és a megfelelő követéshez!



(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Pavitra kérdése: Az isteni valósághoz kapcsolódóan lenne egy kérdésem, hogy mi a legelső lépés a megtisztulás útján?

Szvámí Tírtha: A lelki íz. Amikor azt érezzük, hogy valahogy vonzódunk ehhez a dologhoz: ‘Igen! Ez kell nekem!’ Tehát nem valamiféle különösebb képzettséggel vagy képességgel rendelkezünk, hanem egy lelki ízt tapasztalunk. ‘Nekem ez tetszik! Tetszik ez az ötlet, ilyen akarok lenni, nekem is ez kell!’

Egyszer egy kezdő bhakta mondta, hogy: „Kipróbáltam! Tegnap dzsapáztam a szobámban és azt éreztem, hogy nem tudok e nélkül élni!” Ez az, amit nekünk is éreznünk kell! „Nem tudok e nélkül élni!” Ha rendelkezünk ezzel a hangulattal, ha tudunk ily módon közelíteni a lelki dolgokhoz, eltekintve a hiányosságainktól, akkor minden valóra válhat az életünkben!

Tehát, szerény megértésem szerint ez a kezdeti íz, ez a kezdeti fogékonyság – ez a lényeg!

Krpadhámá kérdése: Az emelkedett lelkek hogyan tudják megőrizni a dzsapázás iránti ízt és hogyan tudnak fejlődni abban?

Szvámí Tírtha: Azt hiszem, mert szeretik Krsnát. Mivel, ha szeretsz valakit… Mi a szeretet definíciója? Sokszor az eszembe jutsz – ez a szeretet! Egyszerűen csak ott vagy velem – ez a szeretet. Tehát, ha szerettek valakit, akkor természetesen gondoltok rá. Külön örömet okoz ez az emlékezés. Egy ilyen, hozzátok nagyon közel álló emberrel való esetleges találkozás reménye is már örömmel tölt el benneteket. Semmi más nem fontos!

S már attól is boldogok vagytok, ha a nevét ismételhetitek, ha szólítgatjátok őt. Sokáig nem értettem ezt, míg egyszer találkoztam egy idősebb bhaktával, akinek ekkor már felnőtt volt a fia és régi fényképeket nézegettünk. Volt egy kép kettejükről, amikor a fiú még kicsi volt és az apa azt mondta, hogy „Ó, fiam! Mennyi örömet kaptam ettől a gyerektől!” S akkor megértettem valamit! Egy ilyen bensőséges emberi kapcsolatból sok öröm meríthető. Egyszerűen boldogok lehettek egy másik ember által. Tehát ez az én megértésem: ha egyszerűen szerettek valakit egy megvalósított szinten, akkor sohasem veszítitek el az ízt!

S hogyan lehet fokozni ezt az ízt? Azt hiszem, a megfelelő társaság sokat segíthet ebben. Ha ilyen emberekkel társulunk, akik inspirálhatnak bennünket a lelki gyakorlatainkban, akkor még a mantrázásunk is fejlődni fog. Ez az inspiráció forrása!

De ebben nagyon tapintatosnak kell lennünk, mert ahogy már mondtam, ha igazán szerettek valakit, akkor semmi más nem számít! Egyszerűen csak Ő kell. Csak Ő! De ezzel megölhetitek a másikat, megfojthatjátok a szeretetetekkel. Ezért megnyilvánult szinten nagyon finoman, nagyon bölcsen kell szeretni, ugyanakkor a lelki teljességét is megélve. Éppúgy, mint hajdanán, amikor Dváraká hölgyei szerették volna megnézni a Krsna fogadására rendezett ünnepséget. Valamennyi magas rangú vezető és tiszteletreméltó személy jelen lehetett, hódolatát ajánlhatta, kezet rázhatott Vele, viszont a hölgyek nem! Mi egyebet tehettek, az egyedüli lehetőségük az volt, hogy a szívükben megölelték Krsnát. Tehát ez az egyik javaslat arra, hogyan élhetjük meg ezt a vágyunkat Vele. Ne fojtsátok meg a másikat a szeretetetekkel és ragaszkodásotokkal!

(folytatása következik)



unnamed - Copy

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Manydzsarí kérdése: Peter Dunov bolgár tanító azt mondja, hogy olyannak kell lennünk, mint a Nap, mindig adjunk, anélkül, hogy bármit is elvárnánk cserébe! De mivel nem érzem magam olyannak, mint a Nap, ezért amikor adok, kimerülök.  Szóval, mit tehetek azért, hogy valóban olyan legyek, mint a Nap?

Szvámí Tírtha: Legyetek mindig kapcsolatban a felsőbb világgal! Amíg saját erőből dolgozunk, addig az mindig el fog fogyni, mert bármennyire is nagyszerűek vagyunk, azért korlátozottak az erőforrásaink! Így hát időről-időre kapcsolódnunk kell a kimeríthetetlen forráshoz! S az a legjobb, ha állandóan kapcsolatban állunk Vele! E meditatív kivárás miatt gyakorlataink néha nagyon udvarias viselkedésnek tűnnek. De nem csak erről van szó! Mivel, ha valódi alázatot vagy igazi meghódolást gyakorlunk, az azt jelenti, hogy közvetlenül kapcsolódunk az isteni forráshoz, megszüntetjük az önös érdek okozta gátakat. S akkor onnan fog alászállni az összes szükséges energia!

Ezért, amikor leckét kell tartanunk, milyen megfelelő metódust kell követnünk? Először is hódolatunkat kell ajánlanunk az elöljáróinknak, s akkor valójában nem mi tartjuk a leckét, hanem ők beszélnek rajtunk keresztül. Sok példát találhatunk erre vonatkozólag. Tehát, ha sikerül egy mélyebb megértéssel gyakorolni az ajánlott módszereket, akkor bizonyos misztikus eredményekre is szert tehetünk. Általában más jógaiskolák kifejezetten ilyen célok elérésére törekszenek, de nálunk ezek a misztikus sziddhik az odaadás gyakorlása által szállnak ránk. Egy emelkedett bhadzsanban megtapasztalhatjátok ezeket a sziddhiket. Vagy, ha valóban megtörténik ez az önátadás, akkor miközben tartjátok a leckét, egyúttal magatok is hallgatjátok, mert nem vagytok tudatosak arról, amit mondotok! Nem a saját értelmetek az, amely mondja.

Ez történt Bhaktisziddhánta Prabhupád idejében is, amikor az egyik tanítványa – aki külföldön tartózkodott – írt egy levelet neki és azt hiszem éppen Purí Mahárádzs olvasta fel. Bhaktisziddhánta hallgatta és így szólt: „Honnan jutott ilyen magas szintű információkhoz?” Majd Purí Mahárádzs kedvesen emlékeztette, hogy: „De Gurumahárádzs, te beszéltél erről legutóbb, ezért hallhatta, amiket te mondtál.” Majd Bhaktisziddhánta ezt válaszolta: „Nem is igaz! Én ilyenekről nem is tudok! Ez lehetetlen! Most hallom először!” S ekkor Srídhar Mahárádzs hozzáfűzött valamit: aham védmi sukó vétti vjászó vétti na vétti vá [1] – „Siva azt mondja: „Én tudom, Sukadév tudja, Vjászadév -lehet, hogy tudja, de lehet, hogy nem tudja!”

Tehát, ha az isteni igazság meg akar nyilvánulni, akkor meg is nyilvánul és ez egy misztikus élmény! Ezért próbáljátok ki! S ha kimerültnek érzitek magatokat, meg fogjátok érteni: ‘Ez még mindig saját erőből volt! Nem tudtam megérinteni az isteni forrás vizét! Azt a hamis énképet szolgáltam, amit eddig felépítettem magamról.’ De, ha az isteni áramlat folyik rajtatok keresztül, akkor az sokak szomját fogja oltani! Őszinte szomjúság – ez az, ami éltet bennünket!

Egyetértek abban, hogy sokszor kimerültek vagyunk és akkor környezetváltozásra van szükségünk. Hasonlóképpen van ezzel Krsna is! Tudjátok, a gópík társasága egy igen meghatározó és néha nagy kihívásokat adó csoportja Vrindavannak. Időről időre fejfájást is okoznak Krsnának! Néha annyit, hogy elege is lesz belőle, s azt mondja, hogy: ‘Egy pillanat! Hagyjatok egy kicsit békén! Valami kis változatosságra van szükségem!’ Szerencsére drága Urunknak vannak még más csoportjai is! Elmenekülhet és elbújhat a gópák közé. Tehát, ha időnként még Neki is szüksége van pihenésre, akkor nekünk is lehet! S utána visszatérhetünk.

De hogyan is történik az, hogy kapcsolódni tudunk az isteni forráshoz és nem fogynak ki az erőforrásaink – ezt nem tudom, ez egy misztérium! Csak néhány apró részletet ismerek – például azt, hogy egy igazán önátadott bhakta, tanítvány inkább belehal, mintsem, hogy lemondjon a szolgálatáról! S az ilyen hozzáállás ereje Istentől származik! Akárhogy is, tapasztalataink nagy része itt a Földön, ebben az életben csak illúzió! Azonban időről-időre szükségünk van legalább egy-egy villanásnyi bepillantásra, mielőtt meginvitálnak bennünket az isteni valóságba. Ezekből tudhatjuk azt, hogy létezik! Lehet, hogy nem vagyunk képesek állandóan fenntartani ezt a tudatállapotot, de legalább már meggyőződtünk arról, hogy létezik!

(folytatása következik)

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja- lílá 24.313.



FullSizeRender (1)

(Szvámí Tírtha 2017.01.03. szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

A világosság eléréséhez az egyik megoldás, hogy megszabadultok az árnyékotoktól. Az árnyék egyenértékű a karmával, a korábbi tetteink és azok visszahatásai (akció-reakció)! Ezek az árnyékaink! Sokféle különböző tartozást halmoztunk fel, ezért szabaduljunk meg tőlük és akkor ismét tiszták lehetünk, árnyék nélküliek! Ez nem rossz, igaz?! Például egy olyasvalaki, aki üvegből van, annak nincsen árnyéka, mivel áttetsző. De meglehetősen nehéz egy ilyesfajta emberrel társulni! Semmit sem lehet elrejteni előle, az nemegyszerű!

Azért van még egy lehetőségetek, mégpedig az, hogy elfordultok és átalakítjátok az árnyékotokat fénnyé. Ez a magasabb megoldás, ami azt jelenti, hogy túljuttok a félisteni szinten. Mivel nem egyszerűen árnyék nélküli emberekké váltok, ami lehetne egy negatív jellemvonás is, hanem épp ellenkezőleg fénnyé alakult az árnyékotok, önragyogóvá váltatok! Úgy vélem, ez egy nagyon magas koncepció! Mégsem olyan távoli, meglehetősen gyakorlatias dolog! Sríla Srídhar Mahárádzs mindig azt mondja, hogy a nagy szentek olyanok számunkra, mint a világítótornyok. Ha a tengeren hánykolódunk, először az ő fényük nyújtja a reménysugarat és utána pedig képesek leszünk rátalálni a helyes irányra. Ugyanígy, ha mások példaképeivé sikerül válnotok, az azt jelenti, hogy a saját fényetek által tudtok másokat vezetni. Tehát törekedjünk a lehetetlenre! Fordítsuk a fénybe az árnyékunkat! Nekem tetszik ez az ötlet, ti, hogy vagytok vele? Próbáljatok némi időt szentelni ennek a megvalósítására, hogy a fény felé fordítjátok az árnyékotokat. Olyannyira feltöltődni az isteni energiával, hogy a saját önző, személyes érdeketek ne akadályozza meg az isteni jelenlétet. A szeparatistákat, az egyedül törekvőket, nem szívesen látják Gólóka Vrndávanban!

Mi azért számítunk szeparatistáknak, mivel kívül állunk az isteni körön. Mármint úgy értem, nem ti, hanem én estem kívül az isteni kegyelmen. De, mint ahogy már sokszor megbeszéltük, hogy elválás nélkül nincs találkozás, ezért mégis kedvező az elválás, mert így azt remélhetjük, hogy újra találkozhatunk!

S ezt a részt nagyon szeretem Sríla Rúpa gószvámí Bhakti-raszámrta-szindhu című művéből –, mely a púrva rágáról az első szerelemről (a várakozó izgalomteljes érzésről) szól. Amikor valakivel együtt vagytok, akkor lehet, hogy már ott motoszkál a fejetekben, hogy ‘Majd el kell búcsúznunk, ismét elszakadunk egymástól!’ De, az elválás pillanatában ott lesz a viszontlátás reménye is! Egy érzés keveredik az ellentettjével.  Ez az, amikor azt mondják, hogy ahhoz, hogy kihozzuk az édes ízt az ételből, egy kis sót is hozzá kell tenni. Azt nem tudom, hogy a sós ételekhez is kell-e kicsi cukrot tenni, hogy kihozzuk a sós ízt, de tudjátok, néha az ellentétek erősítik egymást!

Akkor mit tegyünk, hogyan alkalmazzuk ezt az alapelvet az életünkben? Tudjuk, hogy a végső célunk és irányultságunk az, hogy az Isteni Pár engedelmes szolgái lehessünk – ez az édes íz. Miféle sót adjak hozzá ehhez a koncepcióhoz? Hogyan lehet erősíteni ezt az érzést? Úgy hiszem, ez a fő kérdés! Próbáljatok hozzáadni valamit a lelki megértésetekhez és szolgálatotokhoz – próbáljatok hozzáadni egy kis sót! Harmonikusan, hogy valóban javítsa az ízét! Csak egy csipetnyit, nem túl sokat!

Tehát próbáljuk a fénybe fordítani az árnyékunkat! Ne elégedjetek meg csupán az árnyék felszámolásával! Jobban teszitek, ha megpróbáltok a fény felé fordulni! S minél lelkibbé váltok, annál kevesebb lesz az árnyékotok!

Rendben, jön a következő kérdés: Hogyan fordítsam az árnyékomat a fénybe? De engedjétek meg, hogy most ezt én kérdezzem meg tőletek. Mit javasoltok?

Manydzsarí: Zengjük a Szent Neveket.

Szvámí Tírtha: Ez egy szívbéli vagy inkább hivatalos válasz?

Manydzsarí: Egyszer azt mondtad nekünk ‘a hogyanra’ az a válasz ‘zengjük a Szent Neveket’.

Szvámí Tírtha: Ó! Ti túlképzettek vagytok!

Valahogy meg kell történnie. Ha teljesen ismerném ennek a mikéntjét és annak az egyszerűsített változatát, akkor elmondanám. Azért próbálom! Kérlek ti is próbáljátok meg, próbáljátok sikerre vinni ezt a kísérletet! S ha sikerrel jártok, kérlek gyertek és mondjátok el a titkotokat!

De végső soron egyetértek, a legjobb módja annak, hogy az árnyékunkat a fény felé fordítsuk az, hogy még inkább megtisztulunk!

(folytatása következik)

 



long_shadows

 (Szvámí Tírtha 2017.01.03. szófiai esti tanításából) 

A vaisnavák számos alapvető tulajdonsága közül az egyik az, hogy kegyesek. A lélek szerint ítélnek! Amit látunk az a durva, anyagi forma, viszont amire egy lelki ember figyel, az a lelki forma. Az ilyen embereknek már nincsenek mögöttes gondolataik. Ezért nekünk is meg kell próbálnunk ily módon tekinteni másokra! Ne a foltokat lássuk a Holdon, hanem magát a teliholdat, bár azok is ott vannak, de a telihold a lényeg! Mi van a figyelmünk középpontjában? Úgy hiszem, a világosságot kell kutatnunk, arra kell összpontosítanunk, hiszen a hiányosságok amúgy is ott vannak! Azonban a szépség, a harmónia és a nagy egész is látható, tehát ne hagyjátok, hogy félrevezessen benneteket az illúzió! Sokkal jobb, ha ti próbáljátok becsapni őt! De hogyan is csináljuk ezt? Csak egyetlen módon csapható be az illúzió, ha megpróbáltok kiszabadulni a karmai közül!

Mert hogyan is működik az illúzió? Mindig ugyanúgy, nincs semmi új az illúzió világában, mindig ugyanaz. Azonnal ugrunk az első füttyszóra, így jobban tesszük, ha inkább elmenekülünk! Természetesen hogyan is lehetne egyáltalán elmenekülni az illúzió elől? Gyakorlatilag lehetetlen! Krsna azt mondja a Gítában, hogy: „Ezt az isteni energiámat lehetetlen legyőzni.”1 Azonban, ha ráleltek az illúzió Urára, akkor Általa megmenekülhettek!

S ha közelebb kerültök az isteni fényhez, akkor az árnyékotok automatikusan láthatóvá válik! Azt gondolnátok, hogy éppenséggel eltűnik, pedig nem, inkább nyilvánvalóbbá válik! Ha beléptek a fénybe, minden nyilvánvalóbbá válik, még az árnyékotok is. Amíg a sötétségben vagytok, addig nincs árnyékotok, de amint beléptek a világosságba, találkoztok az árnyékotokkal és rátok vetül! Ez egy természetes következmény. Akkor mégis mit tegyünk – forduljunk vissza a sötétségbe, hogy megszabaduljunk az árnyékunktól? Nem! Ha ezt teszitek, az illúzió megint megvezetett, mert ő (nőnem) nem akar elveszíteni benneteket, hiszen régi jó barátok vagytok és ő egy nagyon engedelmes szolga.

Régi jó barátok vagyunk, az illúzió régi engedelmes szolgái. Nem igazán lehet így őt (nőnem) átverni! Jobban tesszük, ha inkább az isteni világosságot keressük! S akkor vajon mi fog történni? Találkozni fogtok az árnyékotokkal! Azt gondoltátok, hogy már nincs is árnyékotok, de ez épp fordítva van, hosszú, sötét és súlyos árnyékotok van!

De minthogy mindannyian igen tapasztaltak vagytok a lelki tudományokban, azt is megtanultátok, hogy a félisteneknek nincsen árnyékuk. Akkor hogyan is ismerhetjük fel őket? Ha találkoztok valakivel az utcán, akinek nincs árnyéka, akkor ő egy félisten. Tehát ha találkoztok a saját árnyékotokkal, akkor önhitten azt gondolhatjátok, hogy ’Lehet, hogy félistenné kell válnom, hogy megszabaduljak az árnyékomtól?’ S ez éppenséggel lehetséges! Vállalhattok hasonló feladatokat, akárcsak a félistenek, mint például a világegyetem irányítása, de van egy másik lehetőség is! Tulajdonképpen, hogyan is hangzik a félisten definíciója? A Krsna könyvben az található, hogy: tat-prija-artham. Tat – neki, prija – elégedettség, artha – cél; az ilyen személy létezésének egyetlen célja Isten elégedettsége, boldogsága! Ő egy félisten! Tehát láthatjátok, hogy a félisteni pozíció nem csupán egy kozmikus titulus vagy üzleti jellegű munkakör, hanem egy lelki elköteleződés!

Tehát, az egyik módja, hogy javítsunk a helyzetünkön és megszabaduljunk az árnyékunktól az, hogy félistenekké válunk. Csak Isten öröméért élni, csak az Ő elégedettségét szolgálni! Most erre mindenki azt fogja mondani, hogy: „Igen! Ez a mi célunk!” Aztán holnap jönnek a hétköznapi feladataink és újra előkerülnek a saját egyéni érdekeink. Tehát mégha egyet is értünk ebben a kérdésben, nagyon keményen kell dolgoznunk már a világosság megközelítésén is, nem is szólva annak a szintnek az eléréséről!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá 7.14.



как си

(Szvámí Tírtha 2016.10.09-i ludastói tanításából)

Az életünk kezdetén azt gondolhatjuk, hogy: „Ó, ez nagyon könnyű lesz!” Majd a középső rész már bonyolultabbnak bizonyul; és a végének ismét nagyon kristálytisztának és egyszerűnek kell lennie! A végső dolgok nagyon egyszerűek, a jelentéktelenek pedig nagyon bonyolultak! Lélek vagyok, Krsnához tartozom, élő és szeretetteljes kapcsolat fűz össze bennünket – a Védák bölcselete három rövid tételben összefoglalva. Esetleg van valamilyen témátok, amiről hallani szeretnétek?

Manóhari: Gurudév, az a szöveg, amelyet tegnap olvastál a hiteles tanítványról – hozzáférhető valahol?

Szvámí Tírtha: Ez egy saját példány, nincs még jóváhagyva és nem legális. Egy titkos üzenet!

Manóhari: Igen, máskülönben mindig szoktad említeni a forrást is, melyet ezúttal elhagytál.

Szvámí Tírtha: Néha megemlítem, máskor pedig nem! Az Ákása krónikából származik. Tetszett nektek? Azt hiszem igazán kifejezi a tanítvány vágyódását. Még korábban, az Upanisadok egy másik gyönyörű történetét említettük: amikor az Apa elküldte a fiát, hogy tanulmányozza a Bhágavatamot, majd visszatértekor megkérdezte tőle: „Nos, sikerült áttanulmányoznod a Bhágavatamot?” „Igen, Apám, mindent megtanultam!” „Ó, semmit sem értesz, menj vissza ismét a tanítódhoz!” Majd egy év elteltével ismét hazatért és az Apa feltette ugyanazt a kérdést: „Nos, drága fiam, megtanultad?” A fiú így felelt: „Szóval, legutóbb azt gondoltam, hogy megtanultam, pedig mégsem, de ezúttal valóban megtanultam!” „Menj vissza újra!” Majd három év múltán a fiú ismét hazatért: „Úgy tűnik nem tanultam semmit!” „Persze, hogy nem! Most már tényleg visszamehetsz tanulni!”

A mi történetünkre visszatérve, Móhan szintén azt gondolta, hogy vannak válaszai arra vonatkozólag, hogy ki az igaz tanítvány: „Tudom a választ! Majd újból és újból meg kellett válaszolnia ugyanazt a kérdést…” Aztán feladta. Valójában, ekkor azt kell megéreznünk, akár a helyes választ adjuk, akár nem, nem ez a lényeg! A mester hangsúlyozni akarta, hogy: „Ácsi! Ez nem az a pillanat, amikor beszélni kell, ez a hallgatás ideje!” Azt hiszem ez szépen példázza, hogy ebben a helyzetben hogyan kell cselekednünk. S nagyon tetszik a történet végén a fohász: „Kérlek, kérdezd újra, még egyszer, ki az igazi tanítvány, mert válaszolni akarok rá, hogy: én vagyok! Én igaz tanítvány akarok lenni!” Ez olyan bájos.

Mivel a tudás az intellektuális és a megvalósítás pedig egy misztikus dolog! Tehát beszélgethetünk különböző témákról, de valójában a lényeg az, hogy mi van mögötte, van-e realitása annak, amiről beszélünk? Üres szavak vagy olyasvalami, amire építhetsz? Azt hiszem ez sokkal fontosabb, mint az egyszerű tudás vagy intellektuális képességek!

Nemrégiben egy nagyon jól informált bhakta, aki jártas a dzsjótis (Hindu asztológia) ismeretében, megkérdezte tőlem: „Tudod, hogy mekkora ereje van az értelemnek, ha a Tizenkettedik házban van, ami a felszabadulás?” S tippeltem: „Nos, azt hiszem semennyi?” Erre ő: „Igen, abszolút nulla!” Tehát a felszabadulásotok nem az elmebeli képességetek függvénye, hanem valami mástól függ! S ez a másfajta képesség az, amit gyakorolnunk kell! Mivel ez fog segíteni bennünket! Még többet tudni – mit is mondanak erről az Upanisadok? Még, ha sokat is hallgatjátok a tanításokat, még ha nagy tudással is rendelkeztek, az isteni tudás nem fog feltárulkozni számotokra! Csupán azok számára tárul fel, akik rendelkeznek ezzel a gyengéd, érzékeny képességgel.

Ennek ellenére fontos a tudás, jó tudni, hogy miről beszélünk. Valamennyi információ szintén fontos lehet! De itt még nem ér véget! Még nem!

Mivel azt látom, hogy először az embereket elbűvöli az új ismeret – bármilyen hülyeséget is halljanak, az tetszik nekik! De előbb vagy utóbb megnő a megértésük szintje és ellenállóvá, védetté válnak minden felmerülő ostobasággal szemben. Majd elkezdenek valami lényegesebb után kutatni. Tehát azt hiszem ez a következő lépés – miután az új információ iránti éhség kielégül, megbízhatóbb forrásokhoz jutnak! És akkor mehetünk tovább.

Azonban kérlek ne felejtsétek el, nagyon fontos, hogy nem csupán a szervezés, az összejövetelek és nem valaminek a véghezvitele a lényeg – hanem annak a szándéknak kell mindig ott lennie, hogy miként tudom ezzel elégedetté tenni Krsnát! Hiszen bármit is tegyünk, azt fel kell ajánlanunk! Tehát nem arról van szó, hogy ‘Szépen meg tudunk szervezni dolgokat vagy hogy mi egy erős közösség vagyunk’ – nem! Nem ez a lényeg! Hanem hogy ezeken a tevékenységeken keresztül tudunk a szolgálatra összpontosítani! Ennek a magasabb kapcsolatnak mindig ott kell lennie! Máskülönben gyakorlatilag lehetetlen a cselekedeteinket valóban spirituális vagy transzcendentális felajánlássá tenni! Ez legyen a cél: mindig az Isteni Pár elégedettségéért élni! Átmánam átmaná – a lelken keresztül kutassunk a Felsőlélek után! A legjavatokkal próbáljatok meg szolgálni az Isteni Párt!

 



DSC_0045.NEF

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás fordítása) 

Jasódá: Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet felismerni a saját kötelességünket, ahelyett, hogy mások feladatával foglalkozunk? Mivel az illúzió elfedi a valódi dolgokat, így azt gondolhatjuk, hogy: ‘Ó, ez az én kötelességem!’ és tovább folytatjuk, de végül is falba ütközünk és belefogunk egy újabb kedvezőnek tűnő dolog megvalósításába.

Szvámí Tírtha: Nos, ennek megoldása egyfelől nagyon bonyolult, másfelől rendkívül egyszerű! Nemrég találkoztam olyan bhaktákkal, akiknek mostanában született gyermekük. S így biztattam őket: „Ó, hát ti nagyon szerencsések vagytok, mert az elkövetkezendő húsz esztendőben nem kell a feladatotokon töprengenetek! Máris megvan a kötelességetek!” Szóval, azt hiszem, hogy ez a dharma, ez a kötelesség nagyon egyértelmű dolog. Olyasvalami, amit senki más nem fog elvégezni helyettetek – ez a ti kötelességetek! Senki sem helyettesíthet benneteket!

Azonban néha még a hétköznapi élet szintjén is beavatkozunk egymás ügyeibe és előfordulnak nézeteltérések még a családon, misszión belül is. Néha nagyon durvák, nagyon primitívek vagyunk! Ha sikerül finomodnunk, akkor már nem akarunk negatív módon rátelepedni valakire. Ezek nagyon finom, nagyon egyszerű dolgok, melyekkel problémát okozhatunk másoknak. Például emlékszem, hogy a fiatalabb bhakták nagyon felháborodtak, amikor szerettek volna elrendezni valamit, s az egyik matadzsi hittestvérem eljött látogatóba és mindent átszervezett. Ez egyáltalán nem tűnik komolynak, ugye? De mégis nagyon a szívükre vették: „Minek jött ide, ha csak felülbírálja a döntésünket?” Tehát néha ez egy igen érzékeny kérdés, szóval mindig kell tudnunk egy magasabb nézőpontból is szemlélni ezeket a dolgokat! Ha figyelembe vesszük Krsna óhaját, akkor tudomásul kell vennünk, hogy semmi sem történik véletlenül! S ha valami változtatásra szorul, azt is mondhatjuk, hogy kivárjuk, amíg elrendeződik.

De ez volt a könnyebb rész! Mindezen napi teendőkön túl azonban ott van az igazán lényeges, jóval fontosabb rész is, az örök kötelességünk. ‘Mi a lelki távlatom? Személy szerint mivel járulhatok hozzá ehhez a csodálatos folyamathoz?’ – igazán ez az, amit keresnünk kell! S mivel ez még finomabb, még lelkibb, ezért nehezebb is megérteni, felismerni: ‘Mi itt az én szolgálatom, mi a dharmám?’ Ezért nagyon fontos ez a fajta magasabb feladaton, végső identitáson történő meditáció!

S emlékezzetek, miért is fohászkodunk reggelente? Ez a mantra nem egy karma ellenszer, nem csak egy napi rutin! Hanem olyan, mint amikor kisétáltok a mezőre a legszebb virágokat leszedni Krsnának, majd visszatérve szeretettel felajánljátok. Tehát, ha állandóan próbáljuk emelni a cselekedeteink, a meditációnk, a szolgálataink szintjét, akkor az már közel van az ideálishoz, amit mindannyian keresünk!

Ennek ellenére, ahogy mondtad, néha falakba ütközünk és vissza kell fordulnunk. Még a legjobb szándékunk ellenére is, amikor fel szeretnénk ajánlani valamit, frusztráltakká válunk, mert valahogy mégsem sikerül megtenni. Azonban Gurudév segítségül hátrahagyott számunkra egy ismertető jegyet, mivel azt mondta: „Legalább háromszor kell megpróbálnotok, ha mégsem az elképzelésetek szerint alakul, akkor ez volt Krsna akarata!” Egyszer megbízta a bhaktákat hogy: „Csináljatok egy éttermet Budapesten!” Majd a bhakták hozzáláttak megszerezni az engedélyeket meg miegymást – de nem működött! S amikor Gurudévhez mentek, azt mondták „Lehet, hogy Krsna nem ezt akarja!” Mire ő így felelt: „Nem, nem, nem! Próbáljátok meg másodjára és harmadjára is!” S mivel nem sikerült, így elfogadta: „Rendben, ez nincs jóváhagyva. Még nincs itt az idő!”

Hasonlóképpen mi is megpróbálhatjuk megtalálni az örök kötelességünket, s ha ez nem sikerül az egyik módon, akkor meg kell próbálni máshogyan, használjátok az intelligenciátokat! Mivel a lelki intelligencia azt jelenti, hogy elérjük a céljainkat! S a mi célunk a még jobb szolgálat, hogy közelebb kerüljünk ezekhez az eszményekhez, mint az önfegyelmezés, lelki tudás, belső béke stb. S akkor majd könnyebb lesz elérni ezt az önmegvalósítást!

 



abt-kkr

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás fordítása) 

S ekkor Krsna belekezdett egyfajta titkos tanítás átadásába: „Figyelj, most ismét feltárok számodra valamit! Ha rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, akkor ezt meg tudom adni a számodra.” S itt következik egy hosszú lista arról, hogy ki érheti el az önmegvalósítás szintjét[1]. Ha megnézitek ezt a listát, az elérendő cél már eleve nagyon magas! Azok, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, el fognak jutni az önmegvalósítás szintjére. Mégis ez egy hosszú folyamat! Még ha rendelkezünk is ezekkel a jó tulajdonságokkal, szükségünk van még valamire, valami többletre! Mivel bizonyos értelemben úgy érzem, hogy ezek csupán a felszín technikai részletei. Első lépés, második lépés, ilyen tulajdonság, olyan cselekedet … Azonban mi a lényege, a szíve az egésznek? Mi a célja ezen tulajdonságok megszerzésének?

Majd Krsna rátér a valóban lényeges részletekre. Sokan úgy gondolják, hogy az igazán lényeges rész a következő: bhaktjá mám abhidzsánáti [2] – „A Legfelsőbb Személyt kizárólag az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Tattvatah – valójában, ahogy Vagyok.” Az 55. vers rendkívül jelentős és nagyon gyönyörű is! Bármit is teszünk, bárminek is vagyunk kitéve az életünk során, ha ezt a tapasztalatot kapcsolatba tudjuk hozni a legfelsőbb valósággal és mindig megpróbálunk emlékezni Rá, akkor az megkönnyíti az elfogadást. Itt ismét a dharmáról van szó, mint ahogy Krsna említi „ne add fel harcosi kötelességed”, de úgy hiszem ez sokkal mélyebb, sokkal személyesebb értelmű: „Tedd meg Értem!”

Majd valami nagyon fontos következik: ísvarah szarva-bhútánám hrd-désé[3] – „A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van.” Hány milliószor hallottátok már azt, hogy Krsna minden élőlény szívében ott lakozik, magunkat is beleértve? Tehát ne feledkezzetek meg erről! Ő a szívbéli irányítónk.

Guhja-taram[4] – a legfelsőbb titok, a titkok titka! Ekkor Krsna ismét megmutatja csalafinta oldalát. Tudjátok Ardzsuna az elején szeretett volna elmenekülni a harc elől és akkor Krsna kissé megfenyítette: „Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem szabadna bánkódni. ”[5] – ami annyit jelent, hogy ‘Első számú bolond vagy! Hogy lehetsz ilyen ostoba?’ Természetesen ezt nagyon finoman teszi. S itt úgymond visszatér a konklúzióhoz, amivel az egész Gítán keresztül próbálta meggyőzni Ardzsunát: minden oldalról az elméleten, a cselekedeten, a gyakorlaton, a meditáción, a teremtésen keresztül… S amikor már nincs menekvés Ardzsuna számára Krsna így szól: „Fontold meg jól, s aztán tégy úgy, ahogyan jónak látod!”

Látjátok itt is azzal az emberi szabadsággal találkozunk, amiről már sokszor beszéltünk! Azt hiszem erről van szó! Amikor csupán egy megoldás van: „Most pedig válassz!” Azonban azt gondolom, hogy ez egy édes választás, mely mindannyiunkat összeköt, mert Krsna bennünket is hasonló módon megviccel. Egy kellemes utazásra invitál, de ha mondjuk elakadunk a cselekvésnél: „Dolgozz keményen!” és remélhetőleg a „szamádhi jön később”[6]. „Válasszatok, ez rajtatok múlik, ahogy szeretnétek” – azt hiszem ez teszi olyan édessé, olyan személyessé és bensőségessé a folyamatot! Mert egy baráttal viccelődhetsz, viszont formálisan nem igazán illő a viccelődés. Hivatalos nexusban csak elméleti tanácsok vannak és aztán mehettek is. De itt egyfajta rasza nyilvánult meg: „Én itt vagyok veled! Bízz Bennem és tégy ahogyan jónak látod.” Rajta!

S akkor, „Mivel kedves barátom vagy, ezért ismét feltárom előtted a tudás legbizalmasabb részét!” – tehát a kapcsolatukra hivatkozik! Kapcsolat nélkül nem érthetjük meg a mélyebb misztériumokat! S a legcsodálatosabb végkövetkeztetés má sucsah – „Ne félj!”

S ki az, aki kedves Krsnának? Aki ezt feltárja másoknak! Ezért olyan dicsőséges a prédikáció. Majd végül Ardzsuna egyetért Vele: „Igen, tévhitem már eloszlott. Kegyed által visszanyertem emlékezetem, s most szilárd vagyok, kételyektől mentes, készen arra, hogy utasításaid szerint cselekedjem.” Tehát, kételyektől mentesen! „Bárhol is legyen Krsna, a misztikák mestere, és Ardzsuna, a legkiválóbb íjász, ott biztos a bőség, a győzelem, a rendkívüli erő és az erény.”[7]

 

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 18.51-53.

[2] Bhagavad-gítá 18.55.

[3] Bhagavad-gítá 18.61.

[4] Bhagavad-gítá 18.63.

[5] Bhagavad-gítá 2.11.

[6] Utalás Sríla Prabhupád szavaira: „Work now; samadhi later.”

[7] Bhagavad-gítá 18.78.

 



fire-rose

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

A Gítá végén a 18. fejezetnél járunk. Ez nagyszerű, mert most végre megtudhatjuk a végkövetkeztetést! Először a brahminok képességeivel foglalkoztunk és eljutottunk a végkövetkeztetéshez: „Ne félj!” Eközben mindannyian kaptunk néhány személyes üzenetet, melyek közvetlenül nekünk szóltak.

Ebből megértettük, hogy ez egy nagyon lényeges része a Gítának, a végkövetkeztetés, amely azt jelenti, hogy ismét összefoglalja az eddig elhangzottakat. Krsna ezért kezdi ismét ezt a fejezetet az elmélettel, hogy milyenek a gunák, milyen tulajdonságok vannak és hogy mit tegyünk ezekkel a gunákkal – unalmas, száraz adatok! Majd Krsna egyszer csak abbahagyja a felsorolást és így szól: „Mindenki felsőbb irányítás alatt áll!” Akkor mit tegyünk? Ha mindenki felsőbb irányítás alatt áll, az azt jelenti, hogy én is, sőt még a dévák, démonok is, tehát mindannyian kontrollálva vagyunk – akkor mitévők legyünk? S voltaképpen sokan azt gondolják, hogy a varnásram-dharma az alternatíva, a tökéletes társadalomhoz. Valójában azonban nem szabad megelégednünk egy egyszerű varnásramával! Bár általában a társadalmak nagyon távol állnak az ideáloktól, mégis szükségünk van egy daiva-varnásramára, az isteni varnásramra! Habár minden bhakta más-más egyedi tulajdonsággal rendelkezik, mégis van valami magasabb és alapvetően közös mindannyiunkban! Ez pedig az, hogy készek vagyunk az egyéni képességeinket Krsna szolgálatába állítani! Ez a daiva szint, az isteni varnásram, ahol bár különböző képességeink vannak, egyesülünk az isteni szolgálatban. Tehát ez az igazi brahmin, az igazi ksatrija, az igazi vaisja vagy súdra, aki kész a szolgálatra, mert ez az egyszerű, általános felemelése a varnásramának!

S ha teszitek a kötelességeteket és a Legfelsőbb Úron meditáltok, mindannyian elérhetitek a tökéletességet! Tehát a kötelességről, a dharmáról nagyon sok szó esik ebben a fejezetben. Ragaszkodjatok a dharmátokhoz, a szolgálatotokhoz, még akkor is, ha hibáztok, mert minden cselekedetet beárnyékolnak a hiányosságok, mint tüzet a füst, de ne adjátok fel! Ne adjátok fel! Jobb, ha a saját előírt kötelességeteket végzitek, még ha hibásan is, mint mások szolgálatát tökéletesen! De sokszor előfordul, hogy azt gondoljátok: ‘A másik szolgálata sokkal könnyebb’, vagy ‘Én jobban meg tudom csinálni! Az én életem olyan nehéz, de a másik fickó élete olyan könnyű!’ Ez ostobaság! Nem létezik könnyű élet! Nincs rövidebb út, nincs jobb megoldás! Mindenkinek szembe kell néznie a saját valóságával! Bár ez az anyagi ‘valóság’ csak tükörkép, mint egy fodrozódás a hallhatatlanság óceánján!

Tehát ragaszkodjatok a kötelességetekhez, ne adjátok fel! Ardzsuna fel akarta adni a kötelességét, igaz? ‘Jobb, ha meditálni kezdek, nem harcolok!’ De ne adjátok fel! Hétszáz vers után Krsna azt javasolja, hogy: „Ne adjátok fel a kötelességeteket!” S ezt kétszer említi! Általában kevés témáról beszél kétszer, de ezt mégis nyomatékosan kiemeli – az elején és a végén: „Ragaszkodjatok a kötelességetekhez!”[1]

 

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 3.35, 18.47.