Archives

Calendar

February 2023
M T W T F S S
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  



Extra kiadások issues

(Szvámí Tírtha 2017.06.24-i, szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát átbeszéltük a párhuzamokat a jóga fájával, most pedig lépjünk tovább a következő témánkhoz, miszerint az ember szintén egy fához hasonlítható. A szent banjan fa olyan, mint egy ember csakra-rendszere. Az életfa vagy az ember fája különböző alkotóelemekből áll. A teljes fa maga az emberi test. A három gyökér jelképezi a gunákat, melyekről már bizonyára hallottatok – tamasz, radzsasz és szattva. Két gyümölcs található az emberi élet fáján: az egyik keserű, a másik édes. Az édes gyümölcsök jelképezik az emberi élet négy fő célját: erény vagy erkölcs – dharma; anyagi gyarapodás, vagyon – artha; ezeket követi a káma – életünk érzelmi oldala, boldogság; és végül a móksa – a felszabadulás, az üdvösség. Tehát ezek az ember fájának gyümölcsei.

Természetesen ezeket a párhuzamokat még sokáig lehetne sorolni, de mi itt a lényeg? Az, hogy az emberi testnek ezen a fáján van egy fő ág: az ember szíve. Ezen az ágon két madár ül: az egyik mi magunk vagyunk, mint egyéni lelkek, a másik pedig a Felsőlélek, az isteni szemlélő. Tehát, mi, mint egyéni lelkek, próbáljuk csipegetni ezeket a gyümölcsöket, míg a Felsőlélek segít nekünk, hogy az összes megérdemelt gyümölcsöt elérjük – legyen az jó vagy rossz. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a jóga célja általánosságban az, hogy az egyén figyelmét az isteni jelenlétre irányítsa.

Tehát láthatjátok a párhuzamokat az emberi test és a fa, valamint a jóga és a fa között. Az ember életében a jóga segíthet eljutni a tudatosság egyre magasabb szintjeire.

Valójában, az emberi élet a kincskeresésről szól. Mit érhetünk el az életben a jóga gyakorlása által? A mi kincskeresésünk nem anyagi szintű, mi lelki kincsek után kutatunk.  De mit érhetünk el, ha a lelki utat járjuk?

Baráti viszonyt tudunk kialakítani. Elérhető egy olyan állapot, amikor mindenkivel kedvesek tudtok lenni. Talán nem mindenki viszonozza ezt, de legalább ti meleg szívvel közeledhettek hozzájuk. Ez a barátságos, pozitív hangulat segít nektek abban, hogy mélyebben megértsétek a dolgokat. Így jobban megérthetitek a másikat. Tehát, ennek a baráti, pozitív jellemnek a kialakulása a jóga egyik kincse, egyik ajándéka.

A következő – hiszen nem elégszünk meg egyetlen kinccsel, többre vágyunk – az együttérzés, a könyörületesség. Az együttérzés egy cselekvő elv: mások problémáinak meghallgatása és segítség nyújtása. Az együttérzés egy nagyon mély és emelkedett lelki gyakorlat, és ha gyakoroljátok, akkor számíthattok rá, hogy némi együttérzésben ti is részesültök majd.

De a jóga végső eredménye, a boldogság, a lélek belső boldogsága, az ánanda. Úgy gondolom, hogy ez az eszmény mindannyiunkban ott van, mint cél – mind boldogok szeretnénk lenni. Tehát mindezek a kincsek, képességek – kedves jellem, együttérzés, belső elégedettség, boldogság – a jóga pozitív előnyei, a jóga gyümölcsei.

Hogyan lehet ezeket elérni? Ne gyertek többé leckére, inkább gyakoroljatok! Mert a jógában nem a szavak számítanak, hanem az aktív meditáció. Tehát, folytassátok a kincskeresést!

Kérdés: Említetted, hogy az élet fáján két féle gyümölcs van. Beszéltél nekünk az édes gyümölcsről, de a keserűre nem tértél ki bővebben.

Szvámí Tírtha: Azt hiszem, mindannyian mélyen megtapasztaltuk már az élet keserű gyümölcsét. De ez a baráti hangulat azt is jelenti, hogy elfogadjuk az élet nehézségeit. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ezek a keserű gyümölcsök különféle szenvedések és korlátok, melyeket életünk során megtapasztalunk. De ezek valójában csak tudati elferdítések.  Habár a nehézségek nagyon fájdalmasak tudnak lenni, végső soron ezek nem léteznek, csupán csak elménk visszatükröződései. Tehát lelki gyakorlataitok által elérhetitek a belső elégedettség szintjét. És talán a külső hatások ugyanazok maradnak – olykor kedvezőek, máskor fájdalmasak –, de az ezekre adott válaszaitok megváltoznak.  Azt mondhatjuk, hogy ha sikerül elérnetek a lelki tudatosság magasabb szintjét, akkor már nem létezik számotokra keserű gyümölcs. Köszönöm!

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 24-i szófiai reggeli tanításából)

Köszönöm a figyelmeteket! Kérlek, bocsássátok meg egy nagy hiányosságomat – mégpedig azt, hogy nem beszélem a nyelveteket, de vigyázat, egy keveset megértek belőle!

Ma a jóga fájáról fogunk beszélni. Amíg a jelenlegi életformák léteznek a Földön, a példák és hasonlóságok működni fognak az emberek életében. Néha nagyon nehéz megértetni a legalapvetőbb dolgokat, viszont, ha nem tudjuk szavakkal és értelemmel elmagyarázni, akkor könnyedén szemléltethetjük párhuzamokkal. Mivel még nem vágtuk ki az összes fát a Földön, így van fogalmunk arról, hogy milyen is egy fa, ezért a példájának segítségével tisztábban megérthetjük, hogy mi a jóga.

A jóga egy nagyon ősi és jelentőségteljes hagyomány. India szent fügefája nagyon jó példa a jóga fájára – a gyökerek, a törzs, a főbb ágak…Olyan ez a fa, mint egy természeti jelenség. Egyszer Indiában ellátogattunk egy nagyon szent helyre és az udvaron volt egy ilyen hatalmas banjan fa – ami valójában egy szent fügefa. Tudjátok, a jógának különféle iskolái vannak; és a klasszikus jógaiskolának is különféle ágai, lépései ismeretesek. Próbáljunk rávilágítani a hasonlóságokra a jóga fájának különféle részei és a jóga különféle elemei között.

Mit jelképez a jóga fájának gyökere? Ez a jama, a szabályok – mi az, ami kerülendő. Például kerülnünk kell az erőszakot, mások javainak eltulajdonítását stb. Láthatjátok, hogy ezek a gyökerek, az alapvető erkölcsi elvek, amiket követnünk kell, hiszen gyökerek nélkül gyümölcs sem lesz. A jóga következő angája, a nijama – az elvek, melyeket gyakorolnunk kell, például ilyen az igazmondás és az elégedettség – a kedvencem. Ha jóga gyakorlók vagyunk, abban az esetben is észre kell vennünk, hogy mitől lehetünk elégedettek, amikor minden okunk megvan a panaszra. Tehát ez a két alapvető dolog – a fa gyökere és törzse – nagyon mély alapokat adhat a lelki gyakorlatainkhoz. A jama és a nijama segít az önkontrollban és abban, hogy egyensúlyba kerüljenek az emberi kapcsolataink.

Ha tovább haladunk, a testtartások, az ászanák következnek. Sokszor azt gondoljuk, hogy a jóga az ászanákkal kezdődik, de igazából ezek egy kicsit később jönnek, a fának a nagyobb ágai és szorosan kapcsolódnak a következő lépcsőfokhoz – a pránájámához, a légzőgyakorlatokhoz. Tehát az első lépés az erkölcsi alapozás, majd a test és légzéskontroll, tehát az élettani, fiziológiás működések következnek. Láthatjuk a párhuzamot a jóga fájának levelei és a légzőgyakorlatok között, hiszen a levelek is a szén-dioxid és oxigén cserét végzik. A fák tudnak olyat, amit mi nem – veszik a szén-dioxidot és oxigént állítanak elő; mi ellenkező módon működünk.

Viszont, ha szabályozzuk a légzésünket, azzal szabályozzuk az elménket is. Általában nem fektetünk túl nagy hangsúlyt a helyes légzésre, mégis étel nélkül egy hónapig élhetünk, vagy tovább, víz nélkül egy hetet bírunk, na de levegő nélkül…? Néhány percet élhetünk levegő nélkül, igaz? Tehát jobban kellene figyelnünk a helyes légzésre; ez egy olyan élettani része a jógának, ami segít nekünk a szellemi szintre emelkedni, amit aztán szabályozhatunk.

Majd, ha már elsajátítottátok az erkölcsi alapelveket és tudjátok irányítani a testeteket, akkor következik a figyelmetek visszavonása az érzéktárgyakról – a pratjáhára. Általában túl sokat figyelünk külsődleges dolgokra. Rengeteg érdekes dolog van az illúzió világában, ami folyton elragadja a figyelmeteket. Márpedig a bölcsek azt mondják, ha becsukjátok a szemeteket, látni fogtok. Tehát visszavonni a figyelmet a külső tárgyakról és megtalálni a belső kincseket – ez egy nagy irányváltás a jógában. A pratjáhára egyfajta védelem, ezért hasonlítják a fa törzséhez.

A következő a koncentráció, a dharana. Ha visszavontátok a figyelmeteket az érzéktárgyakról, majd rögzítettétek a tudatotokat, akkor igazán tudtok majd fókuszálni. A jóga fájánál ezt a belső keringéshez hasonlítják. Láthatjátok, az erkölcsi alapok megerősítenek bennünket, ekkor elérhetjük a testünk feletti kontrollt és elindulhatunk az intellektuális, kognitív, lelki utunkon.

De ez még nem a jóga létra csúcsa; már van egy majdnem teljes elképzelésünk egy fáról és most egy nagyon népszerű témához érkezünk – a meditációhoz. Manapság a meditáció egy kulcsszó; ha az embereknek vannak anyagi céljaik, azt mondják: „A céljaimon meditálok.” Viszont az igazi meditáció, az istenihez való kapcsolódás, miután kontrolláltuk a test – elme együttesének működését. A jóga fáján a meditációt, a dhjánát a virágokhoz hasonlítják; például, ha megfigyelitek tavasszal az almafát tele van virágokkal, ezernyi virág, mégis csak néhány gyümölcsöt terem a fa.

Ezért lépünk tovább az utolsó szintre, ami a szamádhi – transz állapot; és ez a lelki gyakorlatok gyümölcse. Egyszerűen csak élvezni a virágok szépségét, gyönyörű, igaz? De a fa igazi ajándéka a gyümölcs. Kérlek, emlékezzetek arra, hogy gyökerek nélkül nincs gyümölcs.

 

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 23-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát megbeszéltük milyen a hamis és a jó tanítvány, most idézzük fel azt, hogy milyen a legjobb tanítvány!

A krta-srama egy olyan személyt jelöl, aki igazán komoly erőfeszítéseket tesz, srama, az isteni tudás megvalósításának érdekében. Minden lehetséges erőfeszítést meg kell tennünk; és a krta itt a helyes lelki cselekedeteket jelenti; tehát nem egyszerű elfoglaltságokat, hanem az isteni tudás elérése érdekében végzett odaadó szolgálatokat.

A jó tanítvány képes tanulni; az egyik kifejezés itt a tripáthin, ami annyit jelent, hogy egy ilyen személy bármire képes emlékezni, amit háromszor elismételnek neki. Találkoztam néhány bhaktával, akiknek fotografikus memóriájuk van, bármit is hallottak, azonnal megjegyezték. Volt egy bhakta, aki rendelkezett ezzel a képeséggel és csak egyszer kellett hallania, nem volt szükség háromszor elismételni neki, azonnal minden tökéletesen megmaradt a fejében. Ennek ellenére jegyzeteket készített. Egyszer láttam a jegyzetfüzetét, minden szóról-szóra volt idézve, gyakorlatilag mindegyik meg volt csillagozva és a lábjegyzet az volt, hogy „közel az eredetihez”. Szóról-szóra idézte, de azt írta oda, hogy „közel az eredetihez”.

Tehát tripáthin – mindenre emlékezik, amit háromszor hallott. Harér-náma harér náma harér námaiva kévalam – háromszor említik, kérlek emlékezzetek erre, hogy a Szent Néven keresztül érhetjük el a tökéletességet!

És mennyi dolgot ismételtünk már el háromszor?! Például, az anyagi élet élvezetére irányuló erőfeszítéseteket nem csak háromszor, hanem harmincháromszor is elismételtétek. Kérlek ne felejtsétek el az ehhez kapcsolódó kudarcaitokat és ne rohanjatok újra meg újra ugyanabba a csapdába, mert, ha ezt teszitek, akkor nem tripáthinok, hanem ‘thirty-three-páthinok’(33-páthinok) vagytok.

Most egy nagyon szép kifejezés következik – ez a bhála-darsin. Darsana azt jelenti ‘néző, szemlélő, látó, bhála pedig ‘homlok’. Tehát az igazi tanítvány bhála-darsin. Természetesen nem a saját homlokát nézegeti a tükörben, de akkor kinek a homlokából próbál olvasni az igaz tanítvány? A mestere homlokából; és ahogyan azt tudjuk a sorsunk a homlokunkra van írva, csak ki kell fejlesztenünk azt a képességet, hogy tudjunk belőle olvasni. Tehát, ha tudunk a mesterünk homlokából olvasni, akkor tényleg darsinok, látnokok vagyunk. Sajnos sokszor csak a ráncokat látjátok a homlokon.

Egy másik kifejezés a bháva-darsin – az érzelmek olvasója vagy az érzelmek látnoka. Emlékezzetek Maháprabhu bhaktáira, akik képesek voltak olvasni szeretett Maháprabhujuk érzéseiben, gondolataiban és eszerint idézték a sásztrákat. Amikor Maháprabhu egy kicsit szomorú volt az elválás miatt, akkor verset idéztek, hogy lelkesítsék Őt, hogy boldoggá tegyék. Máskor, amikor szíve túlcsordult a préma-bhakti érzelmeitől, verseket idéztek, hogy kicsit megnyugtassák: „Ne ugorj olyan magasra!”.

Látjátok, bháva-darsin… Elegendő egyszerűen csak látnoknak lenni. A tattva-darsí az igazság látnoka. Tehát látnoknak lenni – elegendő, ez egyfajta tökéletesség. Azonban bháva-darshívá válni, olyasvalakivé, aki képes olvasni egy másik személy, egy lelkileg előttünk járó bhakta lelki hangulatában – ez a mi tökéletességünk, ez a mi törekvésünk. Mohón vágyni arra, hogy képesek legyünk olvasni a nagy szentek gondolatában és érzelmeiben.

Ne feledjetek, minden rasza kérdése; tehát hogyan ismerhetjük fel egy tiszta bhakta raszáját, ha még nem vagyunk ezen a szinten? Tökéletes hőseink mindig a Rádhá-Góvinda lílákat ízlelgetik. Ezt kell tudnunk leolvasni a homlokukról és a szívükből.

Tehát, ha tökéletesíteni szeretnénk a jelenlegi helyzetünket, mint tanítványok, akkor íme egy kis táplálék az elmének. Fél-slókinokból, félnótásokból bháva-olvasókká válni.

Az az utunk, hogy fejlesszük az öröklétről való tudatosságunkat és azt, hogy bármikor bármilyen szolgálatra készen álljunk. Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném, hogy mit várt el Gurudév a tanítványoktól: bármikor, bármilyen szolgálatra készen állni és nem „but” –ácsárjáknak lenni.

Alázatosan kérlek benneteket, hogy fejlesszétek ki az odaadás e magas minőségét magatokban és rendelkezzetek ezzel a lelkesültséggel! Mi a legjobb módszer az odaadó és tanítványi tulajdonságok kifejlesztésére? Szerintem a legjobb mód az, ha mestereinken meditálunk, akkor talán a tulajdonságaik ránk szállhatnak.



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 23-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát ott hagytuk abba, hogy milyen is az úgynevezett hamis tanítvány? Természetesen nincs rossz tanítvány, hiszen, ha készek vagyunk tanulni, az csak jó lehet. Ha azonban, még nem vagyunk teljesen önmegvalósított szinten, ha vannak hiányosságaink, akkor meg kell vizsgálnunk ezeket a gyenge pontokat.

Az egyik kifejezés, ami ide tartozik, az aksétra. Ksétra azt jelenti ‘föld, megművelni’, aksétra pedig ‘rossz föld, művelésre alkalmatlan’. Vessetek jó magokat a földbe, majd learathatjátok a termést. Tehát jó földekké kell válnunk; ha aksétrák vagyunk, még ha jó magokat kapunk is, nem tudunk gyümölcsöt teremni, az ilyen földet fölösleges művelni.

Adravja jelentése ‘haszontalan’ vagy ‘alkalmatlan’. A dravja általában valaminek a természetét jelenti, olyan, mint az eredeti jellemvonás vagy valami, amit felajánlhatunk a Legfelsőbbnek; ezzel szemben az adravja egy olyan dolog, amit nem tudunk felajánlani, felesleges.

Korábban beszéltünk a vrata-ácsárja jelentéséről, most beszéljünk a ksata-vrata kifejezésről. Ksata, ami nagyon hasonlít a ksatrija kifejezésre; annyit jelent ‘sértést követett el a fogadalmakban, a vratákban’, tehát vagy feladta, vagy megszegte a fogadalmakat.

Korábban említettük, hogy a jó tanítvány, a jó sisja lelkes, szomjúhozza, éhezi a tudást. Van egy másik kifejezés is az ódana, ami annyit jelent ‘étel, élelmiszer’ és ha szóösszetételben használjuk, akkor az ódana-sisja egy olyan tanítvány, akit csak az evés érdekel. Nem a tanulás, csak az evés. Ők a has-bhakták. Ha a hasunk tele van, akkor elégedettek vagyunk, igaz? Ezek csupán alapvető testi ösztönök.

Szerencsére a mi drága Urunk is nagyon szeret enni és a bhakták annyi felajánlást készítenek Neki, hogy nem tudja az egészet elfogyasztani, hagy nekünk is valamit, így elégedettek és nyugodtak lehetünk. Tehát az ódana-sisja nagyon lelkes, ha evésről van szó, itt Bulgáriában úgy hívják őket, hogy banitza1-sisják.

Pozitív értelemben véve – praszádamra éhezünk! Hiszen ez egy magasabb íz! Határozottan függünk ettől a magasabb íztől, hiszen nem csak a testet teszi elégedetté, hanem a lelket is.

Akár a banitzára, akár a tudásra éhezünk, és óvjuk, ápoljuk az isteni tudást, az azt is jelenti, hogy ismerjük a slókákat. Néhány verset a sásztrákból meg kell tanulni. Igen, bármilyen meglepő is ez! Ez a folyamat része. De tudjátok, beszéltünk már róla korábban a Gítá kapcsán, hogy ha valaki tudja a Gítá mind a 700 versét – szerintem sokszor beszéltünk már erről – a felszabadulás, a péma bhakti garantált. Ha nem tudjátok mind a 700 verset, csak egy fejezetet a tizennyolcból – a teljes tökéletességet érhetitek el. Ha nem tudtok egy fejezetet sem, de legalább egy verset ismertek – garantált a teljes tökéletesség. De, ha egy verset sem tudtok megtanulni, akkor legalább egy felet ismernetek kell; ez a tanítványok speciális kategóriája: sásztra-ganda – ezek a tanítványok csak a versek elejét tudják. Tehát ők a fél-slóka-sisják. Igazából ez is bizonyíték arra, hogy a magyarok a Gangesz partjáról jöttek, mert van egy kifejezésük arra, ha valaki egy kicsit őrült, azt mondjuk ilyenkor, hogy ez az ember egy félnótás. Tehát, ha ez az ember ostoba, azt mondjuk ő egy félnótás.

Rendben, nem folytatom ezt a kevésbé kellemes témát tovább, beszéljünk most a legjobb tanítvány ismérveiről.

(folytatása következik)

1. Egy jellegzetes bolgár étel



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 23-i szófiai esti tanításából)

Egyetértetek abban, hogy következzen most egy kis tattva – beszélgessünk egy kicsit a bhaktaságról, a tanítványságról? Tudjátok, hogy a szanszkrt nyelvben több ezer jelentése van a különféle kifejezéseknek. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy ‘Milyen egy tanítvány?’, akkor ennek a témának számos különböző aspektusa van.

Az egyik válasz a sisja, azaz ‘tanítva lenni’ – ez a sisja jelentése és ha meg akarjuk találni a sisja szinonimáit, akkor tanulnunk is kell valamit.

Az egyik az adhjája, ami azt jelenti, hogy ’megérkezni’. Az igazi tanítvány eljut – például a tudásig – védádhjája, valaki, aki eljut az isteni tudás szintjére.

Egy másik kifejezés az arbha – ‘kis ember’, mint egy gyermek. A gyermek nagyon bájos, minden tévedésével és botlásával együtt. Amikor kétévesek vagytok és elkövettek egy hibát, akkor mindenki mosolyog, viszont, amikor húszévesen ugyanazt a hibát elkövetitek – annak már annyira nem örülnek a körülöttetek élők. Tehát az arbha jelentése a ’kis ember’; mindenki szereti a kicsiket, a hibáiktól és hiányosságaiktól függetlenül.

És ki a gyermekek legnagyobb rajongója? Az apa! Ez olyan, mint egy ősi feladat – apának lenni, rendelkezni az apai érzelmekkel, az apai szeretettel, ami olykor kicsit szigorú és nehéz, de szeretet. És ahhoz, hogy ki tudjuk mutatni ezt az apai szeretetet szükség van gyermekre, hiszen enélkül nem tudnánk kimutatni ezeket az érzelmeket. És az igaz tanítvány magatartása is mindig olyan gyermeki: ‘Teljesen új vagyok köztetek, fiatal és a figyelmetekre van szükségem.’ Ez az a tisztaság, ez az az ártatlanság, amivel egy igaz tanítványnak rendelkeznie kell. Amíg ez hiányzik nem tudtok igaz tanítványok lenni.

A következő a cséta vagy cséla – azt jelenti ‘egy szolgáló’. Cséla – van egy ehhez kapcsolódó eléggé keserű kifejezés a kali-cséla, ami annyit jelent ‘kali szolgálója’. Tehát az anyagi mentalitású személyeket nevezik kali-cséláknak, az illúzió és a kali-juga szolgálóinak.

Aztán egy másik kifejezés a cshátra – ‘esernyővel rendelkezni, esernyőt birtokolni’. Ez egy fontos dolog, mert az esernyő nyilvánvalóan a védelmet szimbolizálja. Védelmez, ha esik az eső és akkor is, ha süt a nap. Ez azt jelenti, hogy jó és rossz tapasztalatok megélésekor, akár mélypont van az életetekben akár jó napjaitok vannak ideális segítség tud lenni. És egy igaz tanítvány élvezi ezt a védő menedéket, a tanítómester védőernyőjét. Tehát a cshátra jelentése: védelem alatt állni.

Ha védelem alatt álltok, akkor pátalikák is vagytok, ami azt jelenti, hogy ‘a titkok ismerője’, hiszen ez egy bizalmas kapcsolat. Védelmet élvezni, a feljebbvaló figyelmét élvezni, kicsinek lenni – ezek azt jelentik, hogy ismertek néhány titkot. De hogyan érthetjük meg a titkokat? Elméleti úton nem lehet közelebb kerülni a titkokhoz, csakis tapasztalatok és tanulás által jöhet létre ez a közelség.

Ezért a következő kifejezés a páthasálin – ami azt jelenti ‘iskolába jár’. Tehát, ha tanultok, tudni fogjátok a titkokat. Pátha azt jelenti ‘olvasni, tanulni’, a sálá pedig ‘szoba, terem’. Tehát, ahol a védák tanulmányozása történik, az egy tanuló helye.

És ha tanultok, akkor hamarosan lesz tudásotok is, igaz? A tudás a vidjá. Vidjá-anupálin – pála a ‘védelmezni’, anupála – ‘teljeskörűen védelmezni’, a tudás védelme – ez egy másik kifejezés a sisja számára. Tehát nem csak megszerzi a tudást és a titkokat, hanem megőrzi és ápolja is őket – a feladatunk az is, hogy továbbadjuk.

És nem csak védelmezni – mint pálana-shakti, az oltalmazó erő – hanem szolgálni is, vidjá-anuszévin egy másik kifejezése a tanítványnak. Vidjá-anu-szév – teljesen szolgálni és követni az isteni tudást. És itt a szolgálat azt jelenti: követni, gyakorolni és megbecsülni az isteni tudást.

A vrata-ácsárja a következő kifejezés. Tudjátok, a vrata a ‘fogadalom’ és ácsár ‘gyakorlat, gyakorlati alkalmazás’. Tehát akik követik a fogadalmukat, a vratájukat, ők igazi sisják. Ha rendelkezünk az ártatlanok engedelmességével, akkor vrata-ácsárják, máskülönben csak ‘de’-ácsárják vagyunk. “Igen Gurudév, de…” – ezt jelenti a ‘de’-ácsárjának lenni. És ezen az úton szemben úszunk a tanítványi hullámokkal. Tehát eddig arról beszéltünk ki az igazi tanítvány. Most legyünk kicsit reálisabbak, mi a helyzet a hamis tanítványokkal? Annyi szóbeszédet hallunk a hamis tanítókról, igaz? Akkor most beszéljünk egy kicsit kedvesebb izgalmasabb témáról – a hamis tanítványról.

(folytatása következik)

 



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 23-i szófiai esti tanításából)

Szűk körben vagyunk most itt és bár Krpadhámá prabhu biztosított afelől, hogy erre az estére számomra nincs elfoglaltság, ennek ellenére nem tudok ellenállni az itteni szeretetteljes szangha erejének. Tudjátok, hogy holnap lesz egy hivatalos tanítás és egy nagyon szigorú találkozó, de ki tudja élni fogunk-e még holnap. Tehát jobb ma zengeni a Szent Nevet, mint halogatni holnapig. Mi van, ha meghalunk? Elveszítjük a holnapi és a mai lehetőséget is.

Két lehetőségünk van megoldani ezt a problémát; az egyik, hogy a pillanatnak élünk és nem gondolunk a múltra vagy a jövőre. Nagyon népszerű manapság az a mondás, hogy ‘Csak légy a jelenben. Élj a mának.’ Sosem értettem miért olyan népszerű ez az üzenet. Mégis, ha a figyelmeteket a jelenre összpontosítjátok, elveszítitek az érdeklődéseteket és a múlttal és jövővel kapcsolatos megszállottságotokat.

Tehát ez az egyik megoldás, de ez olyan, mintha elveszítenétek az odafigyeléseteket. A másik megoldás az, ha fejlesztitek örök tudatosságotokat, ha elkezdtek élni az örökkévalóságban és akkor itt sem lesz múlt és jövő. De érzitek a kettő közötti különbséget, ugye? Az első megoldásnál egyetlen pillanatotok van, a jelen pillanat – mely azonnal elillan, amint rágondoltok. Míg az örök tudatosság fejlesztésével elnyerhettek mindent, ami azt hiszen nem olyan rossz dolog.

Az örökkévalóságban ülni itt ma a templomban vagy holnap tanítást tartani – az ugyanaz. Nincs közte különbség. Tehát az lenne az egyszerű javaslatom, hogy fejlesszük az örök tudatosságunkat. Mert nem az számít, hogy hány különféle pillanatot raktok össze, nem fogjátok elérni az örökkévalóságot. Az örökkévalóság nem kis pillanatokból áll, ez egy másik dimenzió. Jobb, ha a valóságnak erre a szintjére ugrunk – bármennyire is valószerűtlennek tűnik és bármennyire is valóságosnak a korlátozott, szenvedéssel teli tapasztalatok. Jobb, ha javítunk a látásmódunkon.

A Brahma-szanhitá1 is említi, hogy odaát Svétadvípán, ami az isteni birodalom, a föld lelki csodakövekből van, minden lépés egy táncmozdulat, minden csepp víz nektár és a fuvola a legkedvesebb társ. Nincs anyagi idő, csak az örökkévalóság soha véget nem érő tökéletes pillanata. Ezt a látásmódot kell kifejlesztenünk, ez a mi tökéletességünk. Sokan keresik a saját, egyéni tökéletességüket, de mi a mi móksánk? Hogy visszaállítsuk a lélek eredeti helyzetét, ami nem egy óraadó tanárt jelent, egy üzletasszonyt vagy bármi mást, hanem az Isteni Pár eksztatikus szerető szolgálóját.

Egy buta embert okossá változtatni, nevelés kérdése.  Egy intelligens embert bölcs emberré az élet tanítja, az élet kötelessége. Bölcs emberből hívő ember csinálni a vallás feladata. És egy vallás hűséges követőjét Isten eksztatikus szerelmesévé tenni – ez Maháprabhu kötelessége.

Tehát milyen szinten állunk? Ostoba vagyok? Intelligens? Hívő vagy eksztatikus? Nem számít, csak kezdjétek el a fejlődést ma. Akár az oktatás vagy az élet, a vallás vagy esetleg Maháprabhu, de kapunk segítséget a lelki fejlődés fokozatos útján.

[1] Brahma-szanhitá 5.56.

 

 



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 20-i szófiai esti tanításából)

 

 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 

Tédzsaszviní kérdése: Gurudév, elmagyaráztad Krisna nevének jelentését, esetleg hallhatnánk most Rádháráni nevéről is?

Szvámí Tírtha: Rendben! Tehát kris-na – ez két szótag volt; rá-dhá – két szótag ez is. Mi jelentett a Krisnában a ‘ra’? A fenntartást és a védelmet; Visnuhoz kapcsolódott és a Védák ismeretéhez. Tehát mi a Védák következtetése? A Védák, a Puránák, valamint a Rámájana, és igazából minden az elejétől a végéig a Legfelsőbb Urat dicsőíti – ez a fő témájuk és ennek a dicsőítésnek a lényege Isten szolgálata.

Tehát Rádhiká nevének első része, a ‘ra’ azt jelenti, hogy ennek az egyszerű hangnak a kiejtésével – az odaadás, a bhakti, a felszabadulás, a mukti mind adománnyá válnak. “Ra” – Azt hiszem ennyi elég is! Szükség van bármilyen más hangra ezen kívül? Felszabadulás és odaadás – szükség van bármi másra?!?

A ‘dhá’ is ott van még, mit jelent ez a szótag? Rá-dhá, ha hozzáteszitek ezt a szótagot ‘dhá’, eléritek az Úr Hari királyságát – felszabadultok, odaadókká váltok és eléritek az isteni birodalmat.

Tehát, ha azt mondjátok ‘Rádhá’, az azt jelenti, hogy eléritek a végcélt és ha azt mondjátok ‘Krisna’, az jelenti az üdvösséget és a létezés boldogságát. Rádhá-Krsna prána móra dzsugala-kisóra / dzsívané marané gati áró náhi móra[1]„Az isteni pár Rádhá és Krisna az én életem. Akár élek, akár halok, rajtuk kívül nincs más menedékem.”

Ezért kérlek benneteket, énekeljétek a Neveiket. Rádhiká és Góvinda segítenek nekünk és mi is imádhatjuk Őket. Azt hiszem ez az, amit az elmúlt napokban megtanultunk: a jógával kezdeni, majd folytatni a bhaktival és végül elérni a prémát, az istenszeretetet.

Mindazoknak, akik jelen vannak vagy épp nincsenek, azoknak, akik jönni fognak, az isteni tervek valószínűleg készen állnak. Az imádat már a csatlakozásunk előtt elkezdődött; most már részei vagyunk ennek a szolgálatnak; és nagy valószínűséggel az imádat azután is folytatódni fog, ha elmegyünk. Ezért egyszerűen csak csinálnunk kell valami szépet, amíg itt vagyunk.

1. Naróttam dász Thákur: Szakhí-vrndé vigjapti

 



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 20-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az ádi-raszát keressük, azt az eredeti kapcsolatot, ami mindannyiunk sajátja. Vajon mi fog történni, ha megtaláljuk?

Hadd idézzek erre egy nagyon költői kifejezést. Krisna kedvtelései segítenek nekünk, hogy kifejleszthessünk Vele egy nagyon részletes és bonyolult kapcsolatrendszert. Általában ez a gyönyörű kapcsolat minden részletével egy véget nem érő és kimeríthetetlen forrás a művészetek számára Indiában és nem csak a művészeteket, hanem az odaadást is inspirálja. Ezért idézzünk most egy verset a Csaitanja-csaritámrtából[1]:

„Krisna testének szépsége olyan, akár egy hullám az örök ifjúság óceánjában.” Nagyon nehéz folytatni, hiszen már ez az első mondat is annyira magasztos és annyira édes. Tehát Krisna testének szépsége olyan, akár az óceán. Korábban beszéltünk arról, hogy az emberek azért szeretnek a tengerhez kirándulni, hogy örömüket leljék benne. Próbáljatok közelebb kerülni ehhez az óceánhoz, hogy a szívetek és lelketek erre a végső boldogságra rátalálhasson!

És ez nem csak egy egyszerű óceán, ez egy hullámzó óceán. És mi történik ebben az óceánban? „E hatalmas óceánt az eksztatikus szeretet örvénye kavarja fel.” Hú! Ez veszélyes! Amikor egy hatalmas víz örvénylik az veszélyes.

„Krisna fuvolájának hangja olyan, mint a forgószél, a gópík csapongó elméje pedig szalmaszálakhoz és száraz levelekhez hasonlít.” Tehát mi történik, ha az elméjüket beszippantja és elragadja ez a forgószél? „Miután lehullott a forgószélben, soha többé nem emelkedik fel – örökre Krisna lótuszlábánál marad.”

Tehát Krisna szépsége a hullámzó óceánhoz hasonlatos, és fuvolájának hangja annyira elragadó, mint egy forgószél, ami elragadja a gópík elméjét – amik olyanok, mint a száraz levelek. És még egy kis szellő is könnyedén képes mozgatni a száraz leveleket, igaz? Nem beszélve egy forgószélről, egy tornádóról! És ha ez a Krisna-tornádó elragadja a gópík elméjét, örökre a Lótuszlábaihoz helyezi őket. Mit is mondhatnánk még erről? Semmi mást.

Ezért az elején a jóga, aztán a bhakti és a cél a préma – hogy az életünket kitehessük ennek az isteni tornádónak.

(folytatása következik)

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lilá 21.113.



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 20-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Már ismeritek Krisna különféle csodálatos kedvteléseit, amiket itt a Földön hajtott végre – ahogyan született, ahogyan a bhaktáihoz viszonyult. Ezzel a négy különleges tulajdonsággal rendelkezik: először is a szépsége; Krisna örökifjú, gyönyörű és ez a tulajdonsága még Önmaga számára is vonzó. Tudjátok, amikor meglátta a tükörképét az oszlopon, azt mondta: „Ó! Ki ez a gyönyörű férfi?!” Még saját magának is meglepően szép, ezért egyedül csak Ő képes megpillantani ezt a szépséget. Vagy – még valaki, aki talán hasonló vagy még magasabb minőséggel rendelkező társ és ez nem más, mint Rádhiká, aki igazán tudja értékelni Krisna szépségét.

Krisna második különleges tulajdonsága a fuvolajátéka. A fuvola nem csak egy tehénpásztor fiú hangszere, hanem az isteni esztétika szimbóluma is. A szférák zenéje – igazából ez Krisna fuvolája. Ez a teremtő hangrezgés forrása, és valóban egy varázsfuvola, mert megváltoztatja az élőlények jellemét. A fákat általában nem mozgó, a szarvasokat pedig mozgó entitásnak tekintik, amikor viszont Vrndávanban a fák meghallják Krisna fuvolájának hangját, reszketni, a varázslatos hang miatt táncolni kezdenek. Míg a szarvasok, akik általában nagyon gyorsan futnak, megdermednek e hang hallatán. Tehát Krisna fuvolája hívogat mindannyiunkat, hogy kapcsolódjunk be a lílákba. Ha eddig aktívan tevékenykedtünk az illúzió világában, akkor az őzekhez hasonlóan megállhatunk; vagy, ha spirituális értelemben eddig mozdulatlanok voltunk, akkor pedig aktivizálódhatunk válaszként az Úr meghívására.

A harmadik különleges jellemzője – a tulajdonságai és a környezete. Mindig birtokolja a hat fenségét: az erőt, a hírnevet, a gazdagságot, a tudást, a szépséget és a lemondást. Krisna sosincs egyedül, mindig körülveszik Őt szeretett bhaktái. Mint a telihold és a sok csillag – annyira költői! Valamint legfőbb társa Rádhiká mindig Vele van és ily módon együtt testesítik meg az isteni Szépséget és Szeretetet.

Végül Krisna negyedik tulajdonsága – a kedvtelései, amik az örök lelki szférákban történnek, melyekből néhány megnyilvánul itt a Földön is. Az egyik tükrözi a másikat, de bizonyos szempontból kicsit különböznek is. Minden tette – például a démonok megölése a líláiban – emlékeztetnek minket a lelki fejlődés különböző szakaszaira, arra, hogy hogyan fogja az isteni erő eltávolítani a belső démonokat, amik mindannyiunkban jelen vannak.

Tehát Rádhiká hogyan pillanthatja meg Krisna szépségét? A látásával, a szemeivel. Hogyan élvezheti Krisna fuvolájának hangját? A hallásával, a füleivel. Hogyan érzékelheti és élvezheti a környezetét? A szavaival, a dicsőítésével. Tehát mi is ez a három? Sravanam, kírtanam, szmaranam. Ha Rádhiká ezeket végzi, akkor ti miért nem? Krisna szépségére emlékezik, miután látta Őt. Dicsőíti a környezetét és a kedvteléseit és meghallja a fuvolája hangját. És végül hogyan vesz részt a kedvteléseiben? Egész lényével, a létezésével – mondhatjuk, hogy ez az átma-nivédanam.

Tehát a sravanam-kirtanam nem csak bevezetés a vaisnava filozófia néhány alapelvébe. Bár az intenzitás mértéke, ahogyan ezeket Srímatí Rádháráni végzi, egy kicsit különbözik a miénktől. De minden a kapcsolattól függ. Mindannyian ezt a kapcsolatot keressük. Jó egyedül lenni; úgy értem jó lenni, még egyedül is, de talán jobb társaságban. Tehát mindannyian keressük a környezetünket, a kapcsolatainkat. De mindannyian az ádi-raszát keressük, ezt az eredeti kapcsolatunkat.

 

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 06. 20-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Láthatjátok milyen sok jelentése van ‘Krisna’ névnek, de van még egy, amit szerintem már korábban említettünk – ez pedig a ‘vas’. Azt nem gondolnátok ugye, hogy a vas is kapcsolódik Krisna Urunkhoz? A mindent vonzó gyönyörű Isten – vasból lenne? Hogy miért? Azt tudjuk, hogy Krisnának van vonzereje, azonban itt azt tudtuk meg, hogy Ő a vas. Honnan jön a vonzereje? A vasnak nincs vonzereje, de akkor honnan jön ez az erő? Az köztudott, hogy ehhez egy forrás is szükséges, mit gondoltok erről?

Jasódá: Van egy elképzelésem. Rádhiká otthon van a kohászatban, tud bánni a vassal.

Szvámí Tírtha: Helyes! Azt hiszem, erre emlékeznetek kell, mert, ha van egy mágnesetek és egy vasdarabot hozzákapcsoltok, akkor ennek a vasnak is lesz mágneses ereje. Tehát, ha Krisna olyan, mint a vas, akkor az Ő vonzereje az valódi mágnesből származik – rádhé dzsaja dzsaja mádhava dajité… Ezért mondjuk mindig: ‘Rádhá-Góvinda’, ‘Rádhé, Sjám’ igaz? A főnök elől van. Ő a shakti, az erő a személy mögött.

Matey kérdése: Úgy hallottam, hogy Krisna ékszereket visel a kezén és a lábán is. Tudnál esetleg erről többet mondani?

Szvámí Tírtha: Azt gondolhatjátok, hogy ezek dekorációs kellékek, de szerintem, ez az Ő helyzetét jelöli – azt, hogy nem szabad. A kezei és lábai meg vannak kötözve. Tehát ékszereknek hívjátok őket, pedig igazából ezek bilincsek. Krisna nem szabad.

Matey: És ki tette Rá ezeket a bilincseket?

Szvámí Tírtha: Ez egy jó kérdés! Fogalmam sincs! Talán az édesanyja, talán a kedvese vagy egy nagyon jó bhakta…? Gondolkodnunk kell: kinek van hatalma Isten fölött? Csakis olyasvalakinek, aki felette áll.

Prémpraszád: Mivel Ő a legfelsőbb, nincs senki fölötte.

Szvámí Tírtha: Mégis van néhány karkötője és gyűrűje itt-ott. Folytathatjátok tovább az elmélkedést és a meditációt: hogy is van ez. Ezért van nekünk is nyakláncunk – hogy megmutathassuk, hogy nem vagyunk szabadok. Nem szaladgálhatunk ide-oda. Örökre meg vagyunk kötözve és az Úr lábai elé vetve. Nem csodálatos ez?

 

 

(folytatása következik)