Extra kiadások issues

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Tédzsaszviní kérdése: Kedves Gurudév, valójában ez egy újra és újra felmerülő kérdés, ami hosszú évek óta ismételten megfogalmazódik bennünk. Már többször beszélgettünk arról, hogy néha vannak lelki megtapasztalásaink, melyekről azt hisszük hogy ‘most igazán történt valami’, vagy hogy komoly elrendezések történnek az életünkben, viszont többnyire nem tudjuk eldönteni, hogy ezek valóban lelkiek vagy csupán az érzékeink játszanak velünk. Tudnál tanácsot adni, hogyan ne csapjuk be saját magunkat.

Szvámí Tírtha: Ennek eldöntésére segítségetekre lehet mind a filozófia, mind a teológia. Ily módon a korábban emlegetett tortából (szat, csit, ánanda), két szelethez juthattok, a szat-hoz és a csit-hez.

Ez valóban nagyon fontos, mert tudjátok a legtöbb ember vállára az élet rendkívül nehéz súlyként nehezedik. Az emberek szeretnének elmenekülni ezektől, vagy valami jó tanácsra, kikapcsolódásra vágynak, ezért hajszolják az élvezeteket, az újabb és újabb élményeket, hogy elfelejthessék a nehézségeket, az élet realitását. Bár meglehet, hogy sokmillió életen keresztül átéltük már ugyanezeket, ilyen-olyan álmokat kergetve, majd kudarcot vallva. ‘Korábban azt hittem, hogy milyen okos vagyok, majd rájöttem, hogy egyáltalán nem voltam az, de most már valóban az vagyok, mivel belefogtam a lelki gyakorlatokba és az ilyen tapasztalatokat keresem.’ Itt ugyanúgy becsapjuk magunkat. Annyira szenvedtek, hogy most már akartok valami visszajelzést, valami tapasztalást.

Viszont sajnálom, ez így nem fog menni! Nem a lelki tapasztalást kell hajszolni, hanem annyira tisztává kell válnotok, hogy a lelki tapasztalások fussanak utánatok. Szerencsére mi egy olyan iskolához, tradícióhoz tartozunk, ahol a mestereink nem lelki tapasztalásokat kergetnek, hanem végzik a szolgálataikat, amelyek mellett elkötelezték magukat.

Vegyük például Sríla Srídhar Mahárádzsot. Nem tudom ti mit gondoltok Róla, de én úgy hiszem, hogy százévente születik egy ilyen kivételes bhakta, mint Ő. Nagyon különleges volt! És bár teljes megvalósítással rendelkezett, Gurudév mégis azt mondta, hogy csak egyetlen egyszer hallotta azt, hogy valami igazán lelki dologról tett említést. Általában templomának verandáján tartotta leckéit, bensőséges beszélgetéseit. Egyszer ahogy befejezte a tanítást és már éppen belépett volna a szobájába, egy pillanatra visszafordult a bhaktákhoz és így szólt: „Ha tudnátok, hogy én most hová lépek be…” Ez elég is volt a kifinomult bhaktáknak. Csak egyszer említett valamit, egy fél mondat erejéig, viszont egyértelmű volt, hogy Ő nem a szobájába, hanem egy magasabb tudatszinre lépett be. Tehát ebből az egy mondatból megismerhetitek ennek az embernek a lelkiség felé való viszonyulásának a minőségét.

Mi nem a lelki tapasztalásokat hajszoljuk, de mit is tehetnénk, ha mantrázásunk közepette belénk csap a villám? Egy kis elektromosság. Meg vagyok győződve arról, hogy ha elég őszinték vagyunk saját magunkhoz, akkor nem fogjuk becsapni magunkat.

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

A vita, a dilemma az, hogy vajon a Legfelsőbb valóságot állandóan áramló energiaként érzékelitek, vagy esetleg gyönyörű Személyként látjátok? Ez valójában a lelki hangulatotoktól, a Felsőbb valósághoz való közeledésetek módjától függ. És itt a hangulat az, ami nagyon fontos! A lelki gyakorlat általánosságban olyan, mint egy vacsorameghívás, mert a vacsora már készen áll.

A bhakták… nos, ők az örökkévalóságban élnek, ezért az időbeosztásuk egy kicsit „rugalmasabb”. Tehát a jógik, a gjáník, a bhakták, az összes lelki utat járó lélek, és mindenki más is kapott meghívást erre a vacsorára. A vacsora felszolgálásának ideje pontosan meg van szabva, bár mindenki saját maga vesz az ételből, viszont mindenképpen hat órától kerül a teríték az asztalra.

A gjáník azok, akik nagyon pontosak, illemtudóak és időben érkeznek. Ők vajon melyik részét fogyasztják el a tortának? A szat, az isteni létezés szeletét választják. ‘Igen! Ez az, amit keresünk! Öröklét, ez kell nekünk! Legyőztük a halált, ezzel elégedettek vagyunk.’

A közetkező a jógik csoportja, akik egy kicsit késve érkeznek, mivel lefoglalta őket a meditációjuk. Mint tudjátok, ha belemerültök a meditációba, akkor azt nehéz abbahagyni és visszatérni a jelen tudatállapotba, a hétköznapi életbe. Ők is elfogyasztanak egy adott részt a tortából. A jógik a megvilágosodást keresik, hogy felfedezhessék Istent, a Paramátmát a szívükben. ‘A megvilágosodott tudatállapot legmagasabb szintje a csit, ez az, ami nekünk való!’

A gjáník tehát elégedetten tértek vissza: ‘Megkaptuk a szat-ot, mindig is ezt szerettük volna.’ Majd a jógik is visszatértek egy másik szelet tortával, ez a csit: ‘Igen, ez volt a célunk és meg is kaptuk!’ Majd végül, hét óra után, a bhakták is megérkeznek. Ők pedig ezt mondják ‘Még el kellett mondanom a köreimet, ki kellett takarítanom a templomot, virágfüzért kellett fűznöm illetve még valami nagyon fontosat kellett megbeszélnem a többiekkel…’ Szóval ők később érkeznek. És vajon melyik szelet torta maradt az asztalon? A szatot, az örök életet már választották, a csit, a megvilágosodott tudat is elkelt, mi maradt még? Már csak némi morzsa maradt ebből az Utolsó vacsorából, az ánanda. ‘Rendben, akkor válasszuk ezt. Ők legyenek boldogok az örök élettel, mások örüljenek a teljesen megvilágosodott tudatnak, mi pedig megelégszünk ennek az Utolsó vacsorának a maradékával, az ánandával.’ És ez az igazi nektár!

Látjátok Krisna jelentéktelen dolgokkal huncut módon becsapja a jógikat és a gjáníkat azért, hogy a későn jövő bhaktáit elégedetté tehesse. Örök élet, ugyanmár, nyomába sem fér az ánandának?! Semmi! Tehát, mégha el is késtek, nem fogtok lemaradni semmiről, mert, ha komoly bhaktaként élitek az életeteket Isten, Krisna veletek van, és ha meghaltok, akkor is Vele lesztek. Tehát mit is veszíthetnétek? Semmit. De ehhez igazi bhaktává kell válnunk!

Szóval a filozófia a vádántánk, a teológia a sziddhántánk, és a tortából nekünk az ánanda jut.

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Most pedig rátérhetünk a következő témánkra, a teológiára. Eddig a filozófiát próbáltuk megfejteni, hogy mi is az, hogyan épül fel…? A másik téma, a teológia pedig arról kellene szóljon, hogy ki Ő.  A teológia fő kérdése az, hogy a legfelsőbb valóság személyes, vagy személytelen, mert elméletileg még egy hitetlen emberrel is egyet tudunk érteni abban, hogy ‘van valami e mögött a létezés mögött’. Viszont képesek vagyunk-e meghatározni ezt a valamit? És innen kezd érdekessé válni a dolog. 

Az egyik legfőbb vélemény az, hogy, Isten nem határozható meg, mivel Ő az összes emberi felfogáson, megértésen túl van. Nem, Istent lehetetlen megérteni, Ő láthatatlan, megnevezhetetlen, elérhetetlen, nem tudunk beszélni Vele, megközelíthetetlen, ezekért nem tudtok semmit sem tenni. Tehát ebből esetleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az isteni valóság személytelen. 

Rendben, ezzel mi is egyet tudunk érteni. Ami igaz, az igaz. Viszont, amiről már korábban beszéltünk az az, hogy, ez csupán a tapasztalások második szintje, az első, hogy létezik valami ezen a tapasztalható valóságon túl, és ez az első lépés. A második igazság az, hogy ez a valami tudatos, tehát létezik egy felsőbbrendű tudat a teremtett világ mögött. Viszont ez még nem  a végső szó a lelkiségben, mert a boldogság, az ánanda, az ezen túl van, az extázis túl van az igazságon. Ezért mondhatjuk azt, hogy rendben, ha az igazság személytelen, akkor a szeretetnek óhatatlanul személyesnek kell lennie. Hogy létezhet szeretet, ha nem kapcsolódik személyekhez? Akkor az pusztán elmélet! Egyszer valaki azt mondta nekem: Amikor majd elérem a megvilágosodást, akkor szeretetté fogok válni.’ Erre én megkérdeztem: Jó, és mi lesz azután? Mi fog következni? Mit fogsz csinálni?” Ez a nagyon erős filozófia addig működött, amíg egy gyönyörű, fiatal hölgy meg nem jelent a színen. Ekkor fiatal barátunk azonnal megértette, hogy a valóság kicsit más. 

A szerelemhez, még emberi szinten is szükség van valakire, mit sem szólva az isteni szintről. Hogyan tudjuk megnevezni ezt a felsőbb igazságot, ezt a magasabb szintű létezést? Ez lehetetlen, mert túl van az emberi képzeleten, tapasztaláson. De hogy van az, hogy nem lehet megnevezni egy együttérző, szerető Istent?! Nincs más módja annak, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, csak az, hogy – nem azt mondom, hogy ‘elnevezzük Őt’, hanem megtaláljuk azt a tulajdonságát, ami leginkább jellemzi; hiszen Isten azonos a nevével. Tehát a név feltételezi az isteni szeretetet, és az isteni szeretet feltételezi Isten nevét. 

Ez a mi filozófiánk, ez a mi teológiánk a Szent Név, de mondhatjátok azt is, hogy ez a mi védántánk. A védánta jelentése, a védikus tudás végkövetkeztetése, a védikus tudás csúcsa, mely a létező dolgokat taglalja. A mi sziddhántánk pedig az, hogy Ő, Isten létezik. Tehát a filozófia rávezet bennünket arra, hogy van valami az emberi tapasztaláson túl, és a teológia pedig megismertet azzal, hogy ki Ő. 

Mi az, ami ebből fontos a számunkra? Az, hogy a Legfelsőbbet semmi sem akadályozza abban, hogy feltárja Önmagát, függetlenül az emberi lények korlátozott voltától. Tehát ez a vita, ez a dilemma, mely a Legfelsőbb valóságra vonatkozik, amit vagy állandóan áramló energiaként érzékelünk, vagy gyönyörű személyként látjuk Őt, az a saját lelki hangulatunktól, a Felé való közeledésünktől függ.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Folytassuk tovább azt a kérdéskört, ami arra vonatkozott, hogy a filozófia vagy a teológia volt-e korábban illetve, hogy létezik bármi is rajtunk, az elképzelésünkön, az érzékelésünkön túl vagy sem? Ha elfogadjuk, hogy igen létezik, akkor teljesen jogosan nevezhetjük azt “Isteninek”, “Istennek”. Viszont van egy kis távolság Isten és az emberek között. Egy kicsike. Ám, ami nekünk egy hatalmas szakadék, az Neki csupán egy apró lépés.

Ha tovább vizsgáljuk a filozófiát, akkor a következő kérdés vonatkozik erre a felsőbbrendű valóságra – ha már nem nevezzük Őt egy szerető és könyörületes Istennek – az hogy megmutatkozhat-e a korlátozott emberi tapasztalat számára vagy sem? Mivel, ha csak a tapasztalásainkra, elménkre hagyatkozhatunk, akkor nem vagyok biztos abban, hogy ezek lennének a legkiválóbb eszközök valami magasabbrendűnek az érzékelésére. Sríla Srídhar Mahárádzs ezt úgy magyarázza el, hogy az emberi tudat olyan, mint az elemlámpának a fénye. Ha egy éjszakai erdőben jártok és nagyon közelre világítotok az elemlámpátokkal, akkor teljesen tisztán fogjátok látni az utat magatok előtt. Viszont, ha távolabbra világítotok, akkor ugyan láttok valamit, de mégsem mindent. Ám, ha az ég felé világítotok, akkor semmit sem fogtok látni. Tehát ilyen az emberi tudat, mint a megismerés eszköze, ha van valami, amit szeretnétek megvizsgálni közelebbről, akkor részben megérthettek belőle valamit, de ha a jövőtöket akarjátok tudni, akkor az már inkább találgatás lesz. Viszont, ha a felsőbb dolgokat akarjátok megérteni, az egyszerűen lehetetlen, azt nem fogjátok látni, nem fogjátok tudni megismerni.

Tehát az emberi érzékelésen, tudatosságon, mint tapasztalatszerző érzékszerveinken túl valami rendkívüli, emberfeletti dologra van szükségünk. Ez pedig az, amiről már korábban beszéltünk a hatósugaratok, hogy hol van a benneteket körülvevő hatókör sugarának a vége, milyen messzire vagytok képesek elérni. Ez nagyon egyszerű: a kis sugárral nem túl messzire juttok, de minél nagyobb a hatósugaratok annál messzebb értek.

Szerencsére tanítóink azt mondják, hogy míg az ember egy korlátozott lény, addig a Jóisten határtalan képességekkel rendelkezik. Számára nem létezik akadály, hogy feltárja Önmagát, még akkor sem, ha valaki világtalan.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Isten Nevében gyűltünk ma itt össze, és szeretnénk két felmerült problémát megvitatni, az egyik filozófiai, a másik pedig teológiai. Melyiket vitassuk meg elsőként? Tehát, a kérdés az, hogy a teológia vagy a filozófia az első? Rendben, akkor később következzen a nektár, először vegyük be a keserű pirulát. Tehát nézzük előbb a filozófiát, mert kissé távolabbról kell kezdenünk, és ennek megfelel, mivel ez egy igencsak elméleti dolog.

A filozófia egyik fő problémája az, hogy képes-e az ember megérinteni a transzcendenciát vagy sem? Létezik bármi is rajtunk, az elképzelésünkön, az érzékelésünkön túl? Értitek ennek a problémának a nagyságát illetve mélységét? A filozófia kiindulópontja, amit elemeznünk, vizsgálnunk kell, hogy mi is az, amit mi érzékelünk? Létezik bármi is azon kívül, amit a szemünkkel látunk? Ha létezik, akkor hogyan kerülhetünk annak a közelébe, hogy megérinthessük?

Alapvetően kétféle magyarázat van erre a problémára. Először is meg kell találnunk a kezdőpontot, a forrást, ahonnan minden származik, minden létező eredetét. Rendkívül fontos, hogy megtaláljuk, mert ez van az elején és ez van a végén, a kezdő forrás és a végső cél.

Mi történik akkor, ha az árral szemben úsztok? Egyrészt az sokkal nehezebb és fáradtságosabb, másrészt végül eljuttok a forráshoz. Tehát ne ússzatok az árral együtt, mert akkor könnyűszerrel a csatornában fogtok végezni. Menjetek inkább az ellenkező irányba, ahol rátaláltok a  forrásra.

A forrással kapcsolatban tehát két fő magyarázat létezik. Az egyik, hogy kezdetben nem létezett semmi, a másik pedig hogy volt valami. Értitek a különbséget? Ez csupán néhány szó, de a különbség hatalmas! Mivel, ha a minden, a semmiből ered, akkor a mindenség a semmibe tér vissza. Ez borzasztó! Akkor miért kezdtük el ezt az egész játékot, azért, hogy a semmibe térjünk vissza?! Ennek így nincs semmi értelme! Inkább én azt szeretem, ha a forrásra úgy tekintünk, mint Valamire.

Ezért nagyon egyszerűen azt mondhatjuk, hogy az élet létezik. Ez rendkívül fontos! Kezdetben létezett valami, és mi az amit önreflexióként, magunkat megvizsgálva érzékelünk? A létezés, az élet, amit tapasztalunk. Akkor ez a nagyon egyszerű mondat, hogy ‘Az élet eredete élet’ értelmet fog nyerni. Ha mi most az életet érzékeljük, akkor annak volt kezdete, az életből származott, hiszen az élőből fakad minden. Finom fizikai testünk mely része érzékeli az életet? A tudatunk. A második igen mély értelemmel bíró mondat pedig így hangzik: ‘A tudat eredete a tudat’. Az egyéni tudat az Isteni tudatból származik, pusztán az egyszerű létezés nem elég! A kövek léteznek és az uborka szintén, ami egy nem túl magas szint, bár ízletes, de mégsem egy magas szint. Tehát a létezéshez szükséges a tudat, mivel tudatosság nélkül nincs önreflexió. A létezés képtelen megérteni önmagát vagy reagálni saját magára, ehhez szükség van tudatosságra. Tehát azt mondhatjuk, hogy a legmagasabb fokú megtapasztalása a létezésnek, a csúcstapasztalás, a tudatosság. És mi a  tudatosság csúcsélménye? Az amit mindannyian keresünk, a belső elégedettség, a boldogság, az öröm. És ha van egy pozitív kezdet, akkor abból a következő mély jelentésű mondat fakad: ‘A szeretet eredete a szeretet’.

Az élet eredete élet, a tudat eredete a tudat, a szeretet eredete a szeretet. 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

Először is hálás köszönetemet szeretném kifejezni a Méla szervezőinek, tehát mindannyiótoknak, mivel egyéni és közösségi szinten egyaránt működünk. Ha nincsenek egyének, akkor nincs közösség sem. Mindannyian egyének vagyunk, akik egy nagyon fontos gyakorlatban veszünk részt, ez pedig a szádhu-szanga. Nagyon jó, ha tudunk otthon, egyedül meditálni, a Szent Neveket zengeni, de még jobb a közös meditáció, ha együtt mantrázunk. Minél többen gyűlünk össze Isten nevében, a Legfelsőbb szolgálatára, annál jobb. Még ennél is áldásosabb, ha hangosan bhadzsan formájában zengjük a Szent Neveket. És mi a bhadzsan felsőfoka? A kírtan, mellyel az intenzitásnak egy nagyon magas szintjét tudjuk elérni, amikor már megfeledkezünk önmagunkról. Máskülönben ezt nagyon nehéz megközelíteni.

Elméletileg mindannyian egyet tudunk érteni ebben a kérdésben, de igazán megérezni, valóban engedni, hogy ezt megtapasztalhassuk, amikor végre megfeledkezünk saját magunkról, ambícióinkról, mindenről… amikor csak egyszerűen együtt áramlunk az Isteni boldogsággal, ezek a nagyon ritka, áldott pillanatok.

Ezért kell mindannyiótoknak megköszönnöm, akik ezt lehetővé tettétek számunkra. És nem csak azoknak, akik itt ültök körülöttünk, hanem a korábban itt élt kisebb és nagyobb szenteknek is. Mivel többnyire a nagy szenteket emlegetjük, viszont senki sem emlékezik meg a kis szentekről, akik nélkül a nagy szentek nem tudnának működni. A gyakorlók ezrei nélkül a nagyok sem lennének képesek kitárni a szárnyaikat. Szükségünk van a nagyon kivételes, különleges élenjárókra, és a nagyon egyszerű gyakorlókra egyaránt. Az egyénekre és a tömegekre.

Szeretném kifejezni hálámat, illetve azt gondolom, hogy mindannyiunk háláját, valamennyi elöljárónknak, akik gyakorlói, tanítói, tanulói voltak ennek a  folyamatnak. Kívülállóként azt mondhatjuk, hogy ők többé már nincsenek velünk, viszont a Szent Név továbbra is összeköt bennünket. Tehát azt mondhatjuk, hogy bizonyosan itt ülnek körünkben. Továbbá hálámat szeretném kifejezni a jövő gyakorlói, szentjei számára is, akikről esetleg úgy gondolhatnánk, hogy még nincsenek velünk, mégis úgy érzem, hogy csírájukban, lehetőségként velünk vannak. Tehát nem csak 30-50 ember ül itt a teremben, hanem több tucat, több száz, több ezer és végtelen számú ember társul most itt velünk és a Szent Névvel.

Hányszor olvastátok már a Csaitanja-csaritámritában azt a részt, amikor Maháprabhu sétált és közben ezrek követték. Tisztelete jeléül olyan sok hívő vette le lábáról a port és ajánlotta hódolatát a földre borulva, hogy körülötte az úton mély gödrök keletkeztek. Ki tudja hogyan volt ez lehetséges, hiszen anyagi szemmel nézve csak néhány ember volt körülötte. Viszont lelki szemmel az volt látható, hogy az univerzum lelkeinek nagy része, több ezer és millió hívő jelent ott meg.

Tehát csak a látásmódotoktól függ hány lelket érzékeltek itt a teremben, csupán néhányat vagy sokat. Mindenesetre ajánljuk hódolatunkat mindannyiuknak. Lelki Apáink és Anyáink fiai és lányai vagyunk, hogy majdan az utánunk következő fiúknak és lányoknak lehessünk lelki Apái és Anyái. Kérlek véssétek ezt jól a szívetekbe! Az egyetlen ok, amiért itt lehetünk az, hogy valakinek a követői vagyunk. Olyan intenzíven és tisztán kell itt jelen lennünk, hogy mások is példát vehessenek rólunk. Ily módon nem csak ebben a jelen pillanatban élünk, hanem az örökkévalóságban is. Ez az egyik módja annak, hogy legyőzzük a halált, ezt a félelmetes, rémisztő ellenséget. Ha emlékeztek az elöljáróitokra és fohászkodtok az elkövetkezendő generációért, akkor biztonságban lesztek. Ezáltal részesei lehettek annak a nagy menetnek, ahol a lelkek, Isten Nevében, a Legfelsőbb dicsőítésére gyűlnek össze.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 

Paramánanda kérdése: Amikor olyan személyek társaságában lehetünk, akiknek nagy a hatósugaruk, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy kicsit betekinthessünk az ő távlataikba. Amikor pedig nem vagyunk velük, akkor visszatérünk a mi kis szűk látókörünkhöz. Hogyan birkózzunk meg ezzel a helyzettel?

Szvámí Tírtha: Mit is mondhatnék, ne menjetek haza! Olyan ostobák lennénk, hogy életeken keresztül újra és újra visszarakatjuk az Úrral a terheinket a vállunkra? Valójában ezt tesszük, és ezért olyan küzdelmes ez a folyamat, hiszen tudjuk, hogy fél megoldásokkal soha nem fogunk megelégedni. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Jóllehet a tanítás végén mind hazamegyünk, jó esetben a praszád után.

Mégis mit tegyünk, hiszen száz embert nem tudunk elszállásolni. Tehát marad az, hogy vagy itt maradtok a templomban vagy megteremtitek a saját szentélyeteket. Ezért mondom, hogy, ez egy nagy kihívás. Meg kell találnotok saját magatokban azt a forrást, amiből ugyanez sugárzik, mely egyet jelent a megvalósítással. Nem élősködhetünk mindig másokon, rá kell lelnünk a saját erőforrásainkra. Tudjuk, hogy minden csökken, hanyatlik, ami nem azt jelenti, hogy el kellene kezdenünk felhalmozni dolgokat, hanem azt, hogy nem szabad pazarolnunk. Ez a kötelességünk, ne pazaroljuk el. Bármit is kaptok, próbáljátok megőrizni és gyarapítani. Ne felejtsétek tágítani a határaitokat, ami azt jelenti, hogy nagyon képzettekké kell válnotok. Tehát, még, ha Kelet ragyogó csillaga!”[1] is hagyna el bennünket, mindig ezzel a csillaggal kell maradnunk. És úgy hiszem ez lehetséges.

Igen, mert nem csak mi rendelkezünk hatósugárral, hanem a nagyjaink is. És, ha ők tesznek egy lépést felénk, akkor bekerülünk a látószögükbe, a hatósugarukba. Krisnának szintén van sugara és azt hiszem, hogy az végtelen. Viszont, ha Krisna sugara korlátozott is, van valaki, akié viszont nem. Tehát nem csak nekünk kell kiterjesztenünk a hatókörünket, hanem nekik is, viszont ők már ezt korábban megtették.

Röviden: zengjétek a Szent Neveket és mindig maradjatok a fényben.

Dínabandhu Prabhu hozzászólása: Azt mondják, ha egy lépést teszel Isten felé, akkor  a Gondviselés szintén lép egyet. Legutóbb Paramánanda Prabhu azt javasolta nekem, hogy készítsek több sajtot, amit meg is fogadtam, így két napig éjjel nappal dolgoztam, hogy eleget tegyek a kérésének. Majd, indulás előtt, Gurudév azt mondta: „Hűha, várj csak egy kicsit, mi történik, ha a határon, nem engedik át a sajtjaidat, akkor mi lesz?” Így a határon az Úr kegyéből még intenzívebben zenghettem a Szent Neveket, és végül a sajt is megérkezett.

Szvámí Tírtha: Látjátok, vannak csodák.

1. Shelley: Gurudév könyv, 29.o.



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Hol ér véget a hatósugarunk? Srí Srí Rádhá-Góvindadzsí lótuszlábainál. Szóval tágítsátok a határaitokat, de ehhez valóban fel kell adnotok a kicsinyes számítgatásaitokat.

Emlékeztek a rőzsegyűjtő idős nénike történetére? Manapság alig látjuk ezt a gyakorlatot, hogy valaki otthonra kisebb-nagyobb gallyakat gyűjt tűzifának, mégis jó feleleveníteni azt, hogy hajdanán így éltek az emberek. Tehát ez az asszony éppen egy nagy köteg rőzsét cipelt a hátán, ami egyre nehezebbnek érzett. Letette, hogy egy kissé megpihenjen és így sóhajtott: „Ó Istenem!” A nagy teher miatt viszont igazán mélyről fakadt fel ez az őszinte fohász és Nárájan azonnal meg is jelent előtte: „Szólítottál, hát itt vagyok. Mondd, mit szeretnél és Én teljesítem.” Erre az asszony gondolkodás nélkül rávágta: „Segítenél visszarakni a terhet a hátamra?” „Rendben, visszateszem” – és Isten azon nyomban eltűnt.

Tágítsátok a  határaitokat! Ne ragaszkodjatok a rőzséhez, hiszen túl csekély az a hő, amit adhat. Helyette személyesen Isten ölel át benneteket, melyre bizonyíték, hogy a megemelkedett energiaszint miatt egyre melegebbet érzünk itt a teremben. Krisna pedig, hogy segítse hitünk erősödését, bármikor látogatunk is az ásramba, megemeli az energiaszintet, így mindig érezhetjük a melegségét. Csak álljatok készen eldobni a rőzsét!

A hatósugár ma talán még nem érzékelhető a számotokra, viszont holnaptól ez lehet a mindennapi éltetőtök. A sugár, a hatósugár, nem csak egy kört jelöl ki a kerületével illetve a középpontjával, hanem valójában Isteni rezgés is, amin keresztül a fény eljut hozzátok. Krisna magához ölel benneteket. A sugár tehát  kisugárzást jelent, Isteni rezgést, amely a Legfelsőbbel köt össze benneteket. Ehhez hosszú hullámhosszra kell váltanunk, hogy általa összekapcsolódhassunk az örökkévalósággal. És, hogy melyik rezgés a legjobb, azt hiszem ezt mindannyian tudjátok. Felidézve a lecke elején elhangzottakat: ha a szívetek és a lelketek nyelvén, az egyetemes nyelven akartok szólni, akkor valahogy szólítsátok meg Istent. Ezért Maháprabhu elhozta számunkra a Szent Nevet, a mahámantrát. És ha válaszolunk erre a hívásra, akkor a mi kisugárzásunk is ragyogó lesz. Dzsáj! Esetleg van valakinek hozzáfűznivalója?

Krisna-prijá kérdése: A rőzsegyűjtő asszony történetében Nárájan teljesítette az asszony kérését,  majd nyomban el is tűnt. Miért nem magyarázta el neki, hogy létezik ennél magasabb rendű dolog is?

Szvámí Tírtha: Mert Isten azért küldi a gurukat, hogy megtanítsák az embereknek, hogyan kell eldobni a “gallyakat”. Tehát, ha meghallgatjátok a tanításokat és utána találkoztok Istennel, akkor legyetek kedvesek, ne kérjétek vissza a terhet a vállatokra! Az Úr sokféleképpen tudja elmagyarázni nekünk a dolgokat. Néha nagyon finoman, kedves szavakkal áraszt el kegyével, máskor üzen, vagy hírnököt küld nekünk, vagy éppen sikerekben, kudarcokban részesít bennünket. De mi inkább számítsunk a kudarcra, hiszen nem várhatjuk, hogy mindig sikeresek legyünk. Aztán csoda történik és valahogy mégsem bukunk el. Ha azt várjátok, hogy mindig győzni fogtok, akkor az keserű tapasztalatokkal jár, sokszor fogtok csalódni . Tehát jobb, ha úgy gondolkodunk: ‘Valószínűleg el fogok bukni.’ Azonban ekkor jön a csoda, ránkszáll a kegy és mégsem vallunk kudarcot. Ezért kell megfelelően felkészültnek lennünk, és felvérteznünk magunkat tudással, hogy tisztában legyünk azzal, mit kell tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és nehéz választás előtt állunk.

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát létezik a fizikai, az intellektuális hatósugár, most pedig következzék a lelki sugarunk vizsgálata. Ez utóbbi általában a nullához közelít; egy olyan parányi kör, ahol ‘talán lehet valami’. Azonban ezt nem látjuk, mert az illúzió elvakít bennünket, és nagyon kevés az információnk arról, hogy mi is van azon túl, nem igazán ismerjük a nagy lelki távlatokat. Gondolkoztatok már valaha a végső lelki lényetekről? ‘Milyen jövő vár rám az örökkévalóságban?’ Gondoltatok már erre valaha?

Ha alapos filozófiai tudással rendelkeztnétek egy vitához, akkor most tiltakoznátok, hogyan lehetséges egyáltalán a jövőről beszélni az örökkévalóságban? Ott nincs jövő, csak az örökkévalóság, az állandó létezés van. A Brahma-szanhitában az áll, hogy ott a lelki égbolton örökké tart a transzcendentális jelen idő, s nincs sem múlt, sem jövő, így aztán soha, még egy félminutumnyi sem múlik el abból a boldog jelenből. Ott egyetlen pillanat sem múlik el nyomtalanul. Ez a ti ‘jövőbeli’ lelki távlatotok. Tehát kérlek gondoljatok bele ebbe, ez csodálatos!

Valójában, ha elköteleződünk, ha rábízzuk magunkat a lelki gyakorlatainkra, akkor ezáltal tágítjuk a látószögünket, kiterjesztjük a határainkat, és önmagunkat is, hogy elérhessük ezeket a megnövelt határokat. Mivel a lelki igazságok többsége meghaladja a jelenlegi felfogóképességünk, alázatunk és hódolatunk szintjét. De szerencsére szentjeink megosztottak velünk némi információt arról a valóságról, s ezek átszelik a határmezsgyét, és meginvitálnak: „Miért nem csatlakoztok hozzánk? Itt a saját testetek, elmétek és hitetek határain túl van valami sokkal lényegesebb, gyertek inkább ide!” Feszegessétek a fizikai, szellemi, hitbéli határaitokat, mert a valóság nagy része azon túl van. Tehát, ha tesztek egy lépést előre a lelki életben – és valóban eléritek a következő szintet – akkor az azt jelenti, hogy kitágítottátok a hatósugaratokat, kitágítottátok a látószögeteket.

Talán először kicsit szokatlan lesz ez az új, tágasabb tér, furcsán érezhetitek magatokat. ‘Hűha, kezdem szabadnak érezni magam, ez nagyon furcsa!’ Vagy pedig ‘Mi ez a boldogság? Annyira hozzászoktam már a kesergéshez.’ Különösen érzem magam: ‘Valami történik velem, nem tudom megmagyarázni, de nagyon tetszik!’

Az élet, beleértve a lelki életet is, nem olyasvalami, amiről csupán beszélni és gondolkodni kellene, hanem amit élni kell! A lelki élet olyan élmény, amit ki kell próbálnotok! Nem elég, ha szerveztek 108 előadást az odaadó szolgálatról. Miért nem végzitek a szolgálatokat inkább…? Álljatok készen az ismeretlen magasabb valóság befogadására. Egy kedves hittestvérem, aki nagyon rajong a kírtanokért (kírtaníjah), még a legelején megkérdezett egy szenior bhaktát: „Mi ez a furcsa érzés a kírtan végén?” mert ez meghaladta a határait. Majd azt a választ kapta, hogy: „Ó, ez az extázis, de miért kérdezel ilyen egyértelmű dolgot?” Tehát erre utaltam azzal, hogy tágítsátok ki a határaitokat. Tegyetek egy lépést a hatósugaratok felé, és várjátok, álljatok készen a váratlan dolgokra.

Tehát, ha csak egy kis lépést is tesztek a távlataitok felé, már akkor is nagyon jelentős eredményeket, visszajelzéseket fogtok tapasztalni. Csak képzeljétek el ezt a következő lépést ahogy haladtok előre, egyre nagyobbá válik a hatósugár, egyre nagyobb lesz a hatókör. Először csak egy nagyon kis részletet láttok a lelki valóságból, de ha elkezditek tágítani a hatósugaratokat, egyre hosszabb hullámokkal, akkor hihetetlen mértékben fogjátok meglátni, érzékelni és tapasztalni a lelki valóságot.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

 

Örülök, hogy itt lehetek veletek! Idefelé azon gondolkodtam, hogy miről is beszélgessünk. Majd valaki azt javasolta, hogy: „Csak mondjad mindenkinek azt, hogy ‘Haré Krisna!’ és ettől mindenki boldog lesz.” Tehát alapvetően ez a mai és azt hiszem az elkövetkezendő napoknak is az üzenete. Ha szeretnétek megtalálni a saját lelki távlataitokat, akkor csak zengjétek Isten Szent Neveit és majd meglátjátok, hogy mi fog történni. Ugyan a megtisztulás utánról nem tudunk ízelítőt venni és azt sem várhatjuk el, hogy minden zökkenőmentes és nagyon egyszerű lesz, ezt nem tudjuk megígéni. Azonban, ha megérintjük a szív nyelvét, csodákra lelhetünk. Ha erős ez az elhívás, akkor sohasem leszünk magunkra hagyva. Általában ugye mindannyian bizonyítékokat akarunk! Igaz? ‘Hiszem, ha látom.’ De valójában ez pont fordítva működik, ha hisztek, akkor meg fogjátok látni. Ez a mi bizonyságunk. Nem kell mindent vakon elhinni a leckéken, próbáljátok meg tesztelni saját magatok, hogy lássátok működik vagy sem.

Megoszthatok veletek egy kétségtelen bizonyítékot, melyet ti magatok is megtapasztalhattok? Valójában ezt, már most is érzékelihetitek. Nos, szeretnétek vagy sem? Mivel nem szeretném a magam igazát rátok erőltetni, ezért csak akkor mondom el, ha ti is szeretnétek. Nos ez az egyértelmű bizonyíték: az energiaszint emelkedése. Ez nem azt jelenti, hogy itt nincs légkondicionáló, hanem hogy emelkedik az energiaszint. Egyre nagyobb hőt érzékelhettek. Ha megvizsgáljuk ennek a fizikai hátterét, számos okot találhattok, azonban ezek igencsak gyenge teóriák és meglehetősen távol állnak a valóságtól. Ha a létezés nagyon magas szintjével álltok kapcsolatban, akkor valami megváltozik körülöttetek. Az az érzésetek, mintha valami fel akarna robbanni bennetek. Ezért azt mondják, hogy: ‘Nem tanácsos szádhukkal társulnotok, mert fel fog robbanni az elmétek.’ Ez elég veszélyes! Például, Gurudévnek olyan erős volt a kisugárzása, hogy már a buszpályaudvarról érzékelni lehetett, hogy otthon van vagy sem. Rendkívül erőteljes volt! Vagy pedig egyéb misztikus élményben lehet részetek, ha az Abszolút igazsággal társultok. Tehát ez az egyik bizonyítéka annak, hogy amiről beszélünk az létezik, az anyagi dolgokon túl létezik ez a valami. Mélyre kell ásnotok és magatoknak kell rálelnetek az igazságra. Tehát ez egyfajta bizonyíték, amire még mindig mondhatjátok azt, hogy ez ‘eléggé külsődleges dolog’, de ennek a hőérzet emelkedésnek kétségkívül van valami oka.

Ahogy ma ezeken a megtapasztalható bizonyítékokon gondolkodtam, eszembe jutott egy nagyon egyszerű alapelv, ez pedig a sugár. Nektek mit jelent ez a szó, hogy sugár?

Pálana-sakti: Hogy valami kihat a közelben lévő emberekre.

Paramánanda: Azt, hogy van egy középpont.

Másvalaki: Hogy üzenetet, hírt közvetít.

Szvámí Tírtha: A sugár is egyfajta hatókör. A kör, egy igencsak különleges forma, mivel legkisebb kerülettel és legnagyobb területtel rendelkezik, ami a sugárnak és a középpontnak köszönhető. Szóval a sugár olyasmi, ami ismerős számotokra, a ti saját sugaratok. Például a falu, az ország ahol éltek az a ti hatókörötök, és még egy kicsivel több is. Ameddig ez terjed addig otthonosan, komfortosan érzitek magatokat. Ha ezen kívül kerültök, akkor kissé nyugtalanok lesztek, újnak, furcsának és szokatlannak érzitek majd a helyzetet. Természetesen, mindenkinek különböző a hatóköre, valakinek nagyon kicsi, van akinek nagyobb, de mindenkinek van egy határa a hatósugarának. Ez nem csupán fizikai dimenzió, mert azt könnyű lenne megérteni, hanem lelki értelemben is igaz. Ezt az elvet anyagi szinten is érzékelhetitek, megtapasztalhatjátok, úgy könnyebb. Menjetek el egy idegen helyre vagy országba, ahol minden ismeretlen, például hogyan vegyetek buszjegyet, hogyan kell azt érvényesíteni. Tiszta őrültség, mert ezek nagyon apró dolgok, mégis nagyon megzavarnak, nyugtalanná tesznek. Majd gyorsan alkalmazkodtok és minden értelmet nyer.

Ugyanígy mindenkinek van egy intellektuális hatósugara, mindaz amit ismertek, és ha valami ezen túl van, akkor azt nagyon nehéz megérteni, sőt nagyon nehéz egyetérteni vele. Tehát nem elég csak megérteni, rendben ez bonyolult dolog, hanem azon túlmutatóan, még el is kell fogadnunk. Ezért vágynak az emberek erre a teljesebb megértésre. Ez a vágy, hogy még többet tudjunk a bizonyíték arra, hogy létezik a teljes tudás, máskülönben nem kutatnánk folyamatosan a világ és a dolgok további megértését.

(folytatása következik)