Archives

Calendar

October 2022
M T W T F S S
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  



Extra kiadások issues

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A felavatás a hagyományunk egyik szentsége, amivel úgymond lezárjuk az addigi életünket; eddig éltünk valamilyen módon, de mostantól máshogyan folytatjuk az utunkat. Sokan gondolják azt, hogy az avatás a történet végét jelenti, de valójában ez csak a kezdete a spirituális utazásotoknak, ezért legyetek nagyon figyelmesek!

Ez a nap egy különleges alkalom, amikor nagyon közel kerülhettek a lelki önvalótokhoz. Ez egy új élet kezdete és azt gondolom, hogy egy nagyon jó lehetőség is.

Egyszer volt egy igen intenzív nap az életemben., amikor az ásramunk új helyre költözött, majd az egész napos pakolás és rohangálás után este volt egy kis időm mantrázni. Gyönyörűen sütött be a nap a templomszobába és aznap úgy éreztem, hogy a mantrázásomat elfogadta az Úr, áldás kísérte, mert hozzátettem egy különleges fohászt is: „Kérlek, Uram, tarts meg engem mindig a bhakták társaságában!” Most elárulom nektek ezt a titkot: ha vannak különleges vágyaitok, akkor helyezzétek azokat a mantrázásotok hullámaira.

Az avatás felelősséget is jelent, most már nem csak önmagatokért vagytok felelősek! Mindazok, akik csatlakoznak a bhakták társaságához felelőssé is válnak a misszióért, melynek a részeseivé válnak. És nekünk is felelősségteljes gyakorlókká kell válnunk, hogy lehetőséget adjunk annak, hogy az isteni Szépség és az isteni Szeretet találkozhasson a szívünkben.

Isten hozott mindannyiótokat a bhakti-jóga iskolájában, az Isteni Pár áldása kövesse lépteiteket! Ily módon ez a böjti nap, az ékádasí nem csak egyszerű győzelem az illúzió felett, hanem az isteni szeretet hatalmas győzelme is egyben.



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 8-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit mondhatunk az istenszeretetről? Nincs mit mondani, inkább éreznünk kellene.

Az istenszeretet a lélek természete. Semmi egyéb rendeltetése nincs. Tehát ahogyan közelebb kerülünk a lelki önazonosságunkhoz, természetesen megnyilvánul ez a funkció, áramolni fog. Éppen ezért semmi más kötelességünk nincs ebben az életben, mint elhárítani az akadályokat az eredeti személyiségünk útjából, hogy egyre inkább megnyilvánulhasson. Néhány jelentéktelen dolgot el kell távolítanunk – illúziókat, ragaszkodásokat, anarthákat… Ezek mind nagyon jelentéktelenek a célunkhoz képest. Az istenszeretet aranyló ragyogásában aligha láthatóak ezek a dolgok.

Azt mondják, Maháprabhu olyan volt, mint az istenszeretet aranyló vulkánja. Általa megérthetünk valamit a Szent Név dicsőségéről és mi is csatlakozhatunk ehhez a szép tradícióhoz, ahol a Szent Nevet zengik. Merthogy mit is jelent odaadó életet élni? Dicsőíteni. Ez nem olyan nehéz feladat, nem önszabályozás meg ilyesmi – nem! Dicsőítés! Dicsőíteni az Isteni Párt! Ez kell legyen a motivációnk az életünk különböző területein. Legtöbb esetben van saját munkánk, családi kapcsolataink, sok felelősségteljes elfoglaltság ezen a világon. Éljük hát ezeket ebben a hangulatban, ebben a szellemben. ‘Bármit teszek, mondok és gondolok ma – szeretném az Isteni Pár találkozását ünnepelni benne.’

Krisna a Szépség, Rádhiká a Szeretet. Mi lehet még ezen kívül ebben a teremtésben? Ezért beszéltünk annyiszor arról, hogy mi is a vallás? A vallás, a Szépség és a Szeretet találkozása az emberi szívben. Ez a mi vallásunk. Az isteni szépségnek és az isteni szeretetnek kellene találkoznia a szívünkben és hogy ezt elérjük, néha meg kell feledkeznünk az írásos formaságokról.

Ennek ellenére egy kicsit fel kell készülnünk, fel kell vérteznünk magunkat. A hét során egyetértettünk abban, hogy először a tudatunkat kell megszilárdítanunk és abban is, hogy ki kell mutatnunk a hajlandóságunkat, hogy tenni is fogunk valamit. Azt is megértettük, hogy közelebb kell kerülnünk Krisnához, hogy meghitt társai lehessünk. Néha úgy érezhetjük, hogy felettesei vagyunk, gondoskodunk Róla, gondoskodunk a szükségleteiről. Abban is egyetértettünk, hogy egy belső templomot kell építenünk, a bhakti szent helyét.

És hogyan kezdjük el építeni a templomunkat a szívünkben? Először a szív tisztítására lesz szükség. Némileg poros, idejétmúlt dolgokkal és pókhálóval van tele – ezeket el kell távolítanunk onnan. Miért? Mert az Isteni Párt szeretnénk meginvitálni oda és Ők csak a szép helyeket szeretik. Tehát a legjobb helyet kell biztosítanunk Számukra – a legtisztábbat, amit a legszebben díszítünk fel.

De szerencsére eredetileg a szívünk olyan, mint a lótusz, így csak hagynunk kell, hogy teljesen kivirágozzon. Ha minden készen áll – tiszta, szépen elrendezett és feldíszített – akkor ki kell terjeszteni ezt a meghívást, hiszen meghívás nélkül nem jönnek el. Hogyan invitálhatjuk meg Őket? Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna, Krisna, Haré, Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma, Ráma, Haré, Haré! ‘Kérlek Kedves Uram és Drága Úrnőm foglaljátok el helyeteket szívem trónusán.’

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07.08-i szófiai reggeli tanításából)

Ma egy különleges nap van, csakúgy, mint minden nap, ha odaadó szolgálatot végeztek. Böjt napot tartunk – ékádasít. Ez a tizenegyedik nap a teliholdat vagy az újholdat követően. Itt az ideje egy kis önmegtartóztatásnak. Ilyenkor nem egyszerűen csak egy speciális étrendet követünk, hanem Isten győzelmét ünnepeljük az illúzió fölött. Igazából ez a valódi jelentése az ékádasínak. Ilyen szempontból állandóan ékádasít kellene tartanunk – mármint ünnepelni az istenség győzelmét az illúzió fölött. De a mi Urunk annyira kegyes, hogy nem túl gyakran kell ezt a böjtnapot tartanunk. Azonban most itt az ideje, hogy emlékezzünk a győzelmére.

Ami a tanulmányainkat illeti, ma be kell fejeznünk az Istenhez fűződő különböző kapcsolatok témakörét. Egyetlen ilyen kapcsolat maradt, amiről még nem beszéltünk. Esett szó a semleges, szolgálói, baráti, szülői viszonyokról; és már csak egy van hátra. Ez pedig a szeretői viszony, a hitvesi kapcsolat. Tehát azt gondolom, a mai nap nem csak az önmegtartóztatásról szól, hanem egy jó lehetőség arra is, hogy tanulmányozzuk vagy imádjuk – talán így jobb, inkább imádjuk – ezt az isteni szeretet elvet.

Sok romantikus ember azt mondja, hogy az életben a legfontosabb, a legérdekesebb érzés itt a Földön a szerelmi viszony. De tudjátok, a még romantikusabb emberek azt mondják, hogy a szerelmi kötődés Istenhez a legfontosabb dolog az egész teremtésben. Valaki azt mondja: ‘Isten a Szeretet’, míg mások ‘Szeretet az Isten. Tehát bárhonnan is indulunk, valahol találkozunk a rajongó szeretet elképzelésével és az istenszeretettel.

Tehát ez az isteni eksztázis is tükröződik itt a Földön a testi életfelfogásban. Mondhatjuk azt, hogy a szeretet a legalsó szinten olyan, mint az ösztön. Az egész természet ezen az elven működik – ösztönös szeretet. Azt mondhatjuk ez az édes mámor ott van a szívben, ez az érzelmi oldala az emberi kapcsolatoknak. Ha tovább megyünk, van egy nagyon mélyen gyökerező megbecsülés mások iránt, ami szeretetként nyilvánul meg egy boldog emberi tudatban. Majd legvégül ott van a mindent magába foglaló és legmélyebb, legalapvetőbb lelki sóvárgás is bennünk.

Tehát a különböző variációk széles skálájával rendelkezünk, különféle tükröződései vannak az Istenhez fűződő kötődésnek, ezért a leglényegét kell megragadnunk ennek a viszonynak. Tehát ez az Istenhez való kötődés a leglényegesebb. Természetesen sok mindent lehet mondani az istenszeretetről. De meg kell értenünk, hogy ez a szükséges szabályok és előírások betartásával találhat ránk.

Az emberi élet olyan, mint egy iskola, tanulmányaink összessége. Próbálunk más-más tapasztalatokat szerezni és azt gondoljuk az elején: ‘Ó, mennyi tantárgyat kell megtanulnom.’ De mégis azt gondolom, hogy csak egy tárgyat kell elsajátítanunk, a legérzékenyebb, legtitkosabb művészetet – az istenszeretet művészetét. Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy tudunk élni lábak vagy agy nélkül, de szív nélkül élni már nem tudunk. Ha ezt elveszik tőlünk, olyanok vagyunk, mint egy üres kagyló. Ezért kell megtisztítanunk, össze kell sűrítenünk ezt az érzést annyira, hogy tudjuk használni az odaadó szolgálatainkban.

Sokféle módon közeledhetünk a Legfelsőbbhöz, de Számára, Számukra semmi sem elragadóbb, mint az odaadás. És mi az eredménye az ilyen szeretetteljes odaadásnak? Magas fokú lelkesültség. Kinek a részéről? Kit ejt rabul ez a lelkesültség?

Válasz: Istent.

Szvámí Tírtha: Helyes. Istent. Az isteni szeretet a legfőbb, neki nemcsak a hívő ember, hanem az imádott Isten is alárendeltje, olyan erős, hogy még Ő sem tud ellenállni. Ezért csodáljuk ezt az elvet. Ezért nagyon szerencsések, nagyon áldottak és hálásak vagyunk, hogy ehhez az isteni iskolához tartozhatunk.

(folytatása következik)



Sep

11

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Tudjátok, nem olyan könnyű a gurukkal, hiszen túl szigorúak, mi pedig túlságosan gyengék vagyunk. Hadd említsek egy történetet a tradíciónkból. Navadvípban – az egy nagyon szent hely Bengálban a Gangesz mellett, közel az óceánhoz – élt egy nagyon híres aszkéta szent, akit Gaurakisórnak hívtak. A bábádzsí rendhez tartozott és ezek a személyek nagyon lemondottan élnek. Nem szentelnek túl sok figyelmet a külsőségeknek, csak a bhadzsanájuknak élnek – a belső meditációjuknak. Ez a személy rendkívül erős volt, olyannyira elkötelezte magát a Szent Névnek – a Haré Krisna mahámantrának – hogy amikor azt érezte, hogy ‘Nincs az ajkaimon a Szent Név’ kész volt beleugrani a Gangeszbe, hogy vízbe fulladjon. Most már megérthetjük, hogy a lelki gyakorlatok nem csak rajtunk múlnak, szükségünk van áldásokra ahhoz, hogy sikeresek legyünk a lelki életünkben. Tehát teljesen ebben a nagyon lemondott hangulatban élt.

Volt egy nagyon jó barátja, Bhaktivinód Thákur; egyszer egy viharos éjszakán valaki kopogtatott Bhaktivnód ajtaján. Kiment és látta, hogy a bábádzsí barátja áll az ajtónál. Ajtót nyitott és a bábádzsí azt kérdezte: „Bhaktivinód, van esetleg néhány szem krumplid itthon? Ez egy kicsit meglepte Bhaktivinódot és azt felelte: „Igen, talán van itthon néhány szem.” Majd körülnézett otthon és talált két szem krumplit, amit odaadott a bábádzsínak, aki szó nélkül távozott a viharos éjszakán. Bhaktivinód kissé meghökkent és azon gondolkozott: „Vajon mit fog ezzel a két krumplival csinálni ezen a viharos éjszakán?” Semmi ötlete nem volt, majd elkezdte megérteni jobban a történteket. Végül magába nézett és azt gondolta: „Bábádzsí Mahárádzs nagyon kegyes volt hozzám. Úgy tűnik ragaszkodtam ehhez a két krumplihoz és eljött, hogy megszüntesse a ragaszkodásomat!”

Tehát Gaurakisór dász Bábádzsí nagyon ellentmondásos személy volt. Ahogyan azt már említettem, a bábádzsíktól egy nagyon egyszerű és aszketikus életmódot várnak el; általában csak egy ágyékkötőjük van. Egyszer egy nagyon jó minőségű selyem dhótiban jelent meg – nagyon elegáns volt. A legsilányabb dhóti jutafonalból készül, a kicsit jobbak pamutból, a már kicsit finomabbak jobb féle pamutból, de a legminőségibbek selyemből készülnek – ami szigorúan tilos az aszkéták számára és ő ebben a ragyogó viseletben jelent meg. Ez nagyon váratlan és szokatlan volt! Bhaktivinód megkérdezte tőle: „Bábádzsí Mahárádzs, mi ez a selyem dhóti rajtad?” Mire ő azt felelte: „Nos, tudod, annyi gazember hord ilyen szép ruhákat, gondoltam én is felveszek egyet.”

Alapvetően rejtőzködő életet élt és tudjátok, ha valaki ilyen híres és kiemelkedő szent, az emberek tanácsért mennek hozzá, amit ő nem szeretett túlságosan, nem szerette, ha háborgatták. Ezért úgy döntött: ‘Elbújok egy fejjel lefelé fordított csónak aljában a Gangesz partján. Ha már egyébként is sokan ismernek, mint lemondott aszkéta és az emberek azt látják, hogy nincs hol laknod, ezért elbújsz egy csónak alá – akkor még híresebb leszel. Tehát arra számíthatsz, hogy még több látogató fog majd háborgatni. Ezután kitervelt egy jó dolgot, hogy kivédje a látogatókat és úgy döntött: „Szétdobálok néhány halszálkát, és az emberek majd azt fogják hinni, hogy nagy aszkétának mutatom magam, de közben meg halat eszem, és akkor talán majd nem jönnek hozzám.”

Tehát megpróbálta elrejteni ragyogó személyiségét, mely néha sikerrel járt, máskor kevésbé. Azonban volt egy fiatalember, aki tisztán látta őt és aki elől nem tudott elrejtőzni. Ő Bábádzsí Mahárádzs barátjának Bhaktivinódnak volt a fia, Bimal Praszád dász. Nagyon tanult személy volt és ő is lemondott életet élt. Aztán elhatározta: ‘Amit tudtam megtanultam, úgy érzem most már szükségem van egy mesterre. Bábádzsí Mahárádzshoz fordult oltalomért. Na és mit gondoltok, mit mondott neki? „Felejtsd el, mi bábádzsik nem fogadhatunk el tanítványokat.” Próbált a fiatalembertől megszabadulni, aki viszont nagyon kitartó volt. „Kérlek, légy kegyes hozzám! A tanítványod szeretnék lenni, követni szeretnélek!” Bábádzsí Mahárádsz azon gondolkodott: „Hogyan szabadulhatnék meg tőle?” Majd azt mondta neki: „Megkérdezem Maháprabhutól mit tegyek. Gyere vissza holnap.” A fiatalember nagyon izgatott volt. Másnap reggel visszatért és megkérdezte: „Bábádzsí Mahárádzs, megkérdezted Maháprabhut?” Mire azt felelte: „Elfelejtettem megkérdezni Őt.” Végül a mi fiatalemberünk könnyekbe tört ki és azt mondta: „Maháprabhu azért jött, hogy a feltétel nélküli kegyet ingyen osztogassa, de úgy látszik engem kizártak ebből a kegyből.” Ez volt a leendő diák győzelmének pillanata; amikor a leendő mestere látta mennyire eltökélt, azt mondta: „Rendben, menj a Gangeszhez, fürödj meg benne és térj vissza.” Majd ezután elfogadta Bimal Praszádot egyetlen tanítványaként. Ő volt az egyetlen. Mégis harmincezer ember lett Maháprabhu követője általa.

Tehát nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Ez csupán némi tanács, ha majd ti is guruk lesztek. Nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Egyet válasszatok. Egy is elegendő. Egy elegendő.



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Ácsárjaván purusó véda [1] – azok, akiknek van lelki vezetőjük, tudják, hogy haza fognak találni, vissza Istenhez. Ez egy nagyon szép kapcsolat még emberi szinten is, mely elhozza és elérhetővé teszi számunkra az isteni szintet. A Gangá Anyácskával való kapcsolat és imádat, amikor is merítünk némi vizet a folyó energiájából és visszaajánljuk Neki – ehhez hasonlóan vajon mit jelent a lelki tanítómester imádata? Elvesztek tőle valamit, használjátok az energiáját – de ne feledkezzetek meg visszaajánlani Neki!

Miért? Mert mindent a mesterünktől tanultunk. Ő az, aki megmutatta, hogyan ajánljunk fel egy szál füstölőt, amikor még ezt sem tudtuk; Ő tanította meg, hogy mi is a virágfelajánlás valódi jelentősége; néha még főzni is tanított; máskor pedig, hogy hogyan étkezzünk. Prabhupád – aki egy 70 fölötti, idős indiai szádhu volt– saját maga tanította a tanítványait, hogyan mossák fel a padlót. Ahogy tudjátok, mint egy igencsak tapasztalt idős tanítómester, tudta, hogy az élet nehéz. Főként akkor, ha fiatalon próbáltok meg valamiféle lelki önfegyelmet gyakorolni, olykor az még keservesebb. Ezért bevezetett egy újítást – volt egy hatalmas edényük tele gulabdzsámun golyócskákkal, mely egy rendkívül édes indiai édesség. Többszáz gulab úszkált egy mézédes szirupban – ez valóban egy nagyon édes finomság. S valahányszor kissé frusztráltnak érezték magukat a tanítványok a túl szigorú önfegyelmező gyakorlatok és a túl sok szolgálat miatt, akkor mindig vett egy golyót és a tanítványok szájába tette – hogy még édesebbé tegye a dolgokat, hogy kaphassanak egy magasabb ízt. Nekünk nagyon gyenge az ízérzékünk, alig vagyunk képesek megérezni a lelki élet szépségének és harmóniájának ízét; ezért néha nagyobb dózist kell kapnunk.

Tehát természetes, hogy igénybe vesszük mestereink energiáját és kegyét, de ne feledkezzünk meg arról, hogy visszaajánljátok nekik! Így lesz teljes a kör – kaptok és adtok, adtok és kaptok.

Ezért tiszteljük nagyon a mesterinket – mivel ők tanítottak meg mindenre és reméljük, hogy az örökkévalóságban majd ismét találkozunk. Természetesen ehhez jó tanítvánnyá kell válnunk. Kérlek benneteket, ha szeretnétek találkozni a mesteretekkel az örökkévalóságban, váljatok jó tanítványokká. Majd, amikor a következő életetekben találkoztok a tanítómesteretekkel, képesek lesztek leolvasni az arcáról, hogy mennyire voltatok jó tanítványai ebben az előző életben. Ha valami isteni boldogság jelenik meg az arcán, biztosak lehettek abban, hogy: ‘Ezúttal is elfogad engem’. Ha pedig egy belülről fakadó félelem szikrázik az arcán: ‘Ó, már megint itt van! Nem tudtam megszabadulni tőle…’ Ezért néha adjatok egy kis pihenőt a mestereteknek. Bár a mester fohásza is ez: „Örök szolgád vagyok!’, de néha segítségért kiált: ‘Istenem, ments meg engem!’

Azt kell, hogy mondjam, bármit adtok, azt fogjátok visszakapni. És ez nem átkozódás – ez a valóság, ez a szabály érvényes. Tehát, ha valami szép szolgálatot végeztek a mesteretek számára, akkor miután guruk lesztek – ahogy Maháprabhu mondja, mindannyian váljatok gurukká – akkor bizonyosan ti is szép szolgálatokat kaptok majd.

De a viccet félretéve – ez egy nagyon szép és bensőséges kapcsolat, mely nem korlátozódik csupán az emberi szintre. Nem egy ember számára kötelezzük el magunkat, hanem egy angyal, Isten küldötte mellett. A lelki tanítómester szolgálatának legjobb módja az, ha teljesítjük útmutatásait, megfogadjuk a tökéletességről szóló tanítását. Ezért minket nem a guruizmus vagy a személyi kultusz vonz, hanem a személyes lelkiség kultúráját szeretnénk követni. Ezért imádjuk Srí Gurut, mely egy isteni funkció. Tehát, ha Srí Gurunak kötelezzük el magunkat, az isteni funkciónak, akkor biztonságban leszünk örökre és találkozunk az örökkévalóságban.

 

(folytatása következik)

[1] Cshándógja-upanisad 6.14.2.



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Korábban arról beszélgettünk, hogy Gangá Anyácskának van egy haragos arca, most pedig ismerkedjünk meg egy kicsit a kegyes oldalával is. Például azt, hogy mindig kész elfogadni a különböző szolgálatokat. India szerte, adott helyeken minden nap imádják ezt a kegyes, szent folyót. Nagyon szép ének és tűzáldozat mutatnak be; virágfűzérekkel, közös fohászokkal, gyönyörű szertartással imádját Őt. Tudjátok, hogy mi a legkedvesebb felajánlás Gangá Anyácskának? Ez a legegyszerűbb és ugyanakkor a legkedvesebb felajánlás is a Számára – amikor a saját vizével imádják. Vesznek egy keveset a folyó vizéből, fohászkodnak, majd visszaajánlják a hullámoknak. Tudjuk, hogy ez szent víz és a felajánlás legjobb tárgya az, ha valami megszentelt dolgot ajánlunk fel, tehát vegyetek Belőle, de aztán mindenképpen ajánljátok vissza Neki. Mi történik e felajánlás során? Kevesebb lesz benne, ha veszünk egy kicsit a Gangesz nagyon bő hozamú vizéből? Nem, nem lesz kevesebb attól a néhány csepptől, amit kivesztek, nem, nem lesz kevesebb! Mi fog történni akkor, ha visszaajánljátok ezt a kis vizet a folyónak? Esetleg több lesz benne? Nem, nem lesz több; mégis történik valami eközben. Bennünk változik meg valami, ezáltal a szolgálat által, ahogy ez a fajta felajánlás működik – belül megváltoztunk. Gangá Anyácska nem változott, de mi igen.

Értitek már a Gangesz vizének tisztító erejét? Ezért ennek a tisztító hatásnak köszönhetően és mivel a Legfelsőbbel köt össze bennünket, Gangá Anyát is nagyon-nagyon könyörületesnek tartjuk. Olyan Ő, mint egy példakép, mint egy eszmény a számunkra. Valójában ki az, aki összekapcsol bennünket a Jóistennel? Ki a kapcsolat? Ez a lelki tanítómester. A guru összekapcsol minket Krisnával és ezért Gangá Anyácska olyan, mint egy lelki tanítómester – úgymond egy lelki mesternő. Azt mondják, ha valaki nem találja a lelki tanítómesterét emberi alakban, akkor fohászkodjon Gangá Anyácskához, hogy elnyerje az áldását. Értitek mennyire fontos ez a szerep – összekötni az embereket Istennel!

Tehát, ha szolgáljuk Gangát, ha szolgáljuk a lelki tanítómestert, akkor a tisztító hatása elér bennünket, éppen ezért nagyon áldásos ellátogatni a Gangeszhez. Az indiaiak nagyon szeretik a szent folyójukat! Minden este összegyűlnek ezekre a szertartásokra, leginkább a Gangesz felső részén, például Haridvárban. Itt levélből készült különleges tálakat ajánlanak fel, melyre virágot, ghí lámpást és füstölőt tesznek, majd a Gangesz vizére helyezve e felajánlásokat tova úsztatják őket. Ez az egyik módja annak is, hogy felajánljuk őseink, barátaink hamvait utolsó útjukra indítva őket. Azt mondják, ha felajánljuk a hamvakat a Gangesznek, akkor az egyenes út a mennyországba biztosítva van. Ez egy nagyon szép búcsúszertartás a lélek megsegítésére, hogy elérhesse a legvégső célt. Mi, akik itt maradunk, így segíthetjük az eltávozottak útját, hogy könnyű és lelki lehessen.

Gangá Anyácska arra tanít bennünket, hogyan szolgáljuk a Jóistent és hogyan érhetjük el Őt. Ezért Ő olyan, mint egy mesternő és tudjátok nagyon áldásos, ha van egy oltalmazónk, egy lelki vezetőnk. A guru nagyon kifinomult szinten működik. Olyan, mint egy vezető a lelki utazásunk során. Talán az elején anyagi útmutatásokat kérünk tőle, de később megértjük, hogy a lelki útmutatás ennél sokkal fontosabb. Maháprabhu azt mondta: „Mindannyian váljatok gurukká!” De ez nem azt jelenti, hogy tanítványokat kell gyűjteni. Nem, inkább azt, hogy ezt a finom lelki szintet kell elérnünk. A guru olyan megvilágosodott személy, aki segíthet másoknak is megvilágosodni. Ha valaki segít nekünk abban, hogy részt vehessünk ebben a tisztító folyamatban és visszavezet bennünket a Jóistenhez, mint Gangá, akkor lelki vezetőnkként tekinthetünk őrá.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Jóllehet korábban azt mondtam nektek, hogy nem szükséges túl sokat utazni a boldogság megtalálásához, mégis egy helyet meg kell említenem, ahová érdemes ellátogatni. Ez Gangesz Anya.  Indiában minden vallásos indus legalább egyszer el szeretne látogatni a Gangeszhez, mégpedig azért, mert Gangesz Anya egy szent folyó. Ennyit biztosan tudunk, talán azt nem, hogy miért is szent.

Valójában létezik erről egy történet. A Gangesz nem a Földről ered. Fentről száll alá, így érve el földünket. Igazából Siva hajfonatából ered, miután megérintette Őt azután érkezik a Föld bolygóra. Tehát azt gondolhatjuk: ‘Ó, ez a Gangesz szent ereje – megérinti Siva fejét, ezért annyira szent. Olyannyira szent, hogy az emberek elmennek a Gangeszhez és szent fürdőt vesznek, hogy megtisztítsa őket a bűneiktől. Igazából a Gangesz egy mennyei folyó, azt mondhatjuk, hogy egy kozmikus folyó, mely Visnu lótuszlábai által lép be ebbe az univerzumba. Tehát ez a kozmikus folyó megérinti az Úr Visnu lótuszlábait, majd az Úr Siva fejét, s ezután száll alá, hogy megtisztítson titeket itt a Földön. Ezen a bolygón a Himalájában nyilvánul meg.

Ezt a szent folyót nőneműnek tekintik és anyaként imádják. Valójában milyen egy édesanya? Általában gyengéd, de van, hogy néha dühös. A Gangesz néha nagyon dühös – elmos mindent, ami az útjába kerül. Utakat, hidakat, templomokat, embereket – nem számít mi van az útjában, mindent megtisztít.

Egyszer a bhakták építettek egy nagyon különleges, hatalmas Siva szobrot magába a Gangesz folyóba. Egy mesterséges kis szigetet hoztak létre, ahol Siva egy nagy sziklán foglal helyet meditatív testtartásban. Ez a szobor kétszer-háromszor nagyobb volt, mint egy ember. Általában nagyon szépen és békésen folyt a víz az Úr Siva lábánál, amíg az egyik évben akkora hullámok jöttek, hogy gyakorlatilag az egész szobrot beborították. Képzeljétek csak el, ahogy meditáltok és elmos titeket a vad folyó. Ez így történt; az áramlat annyira erős volt, hogy elmosta ezt a hatalmas Siva szobrot.

Ezért bizonyos szent helyeken nagy láncokat rögzítenek a parthoz, hogy ezek segítségével fürödhessenek meg a Gangesz vizében. Máskülönben az erős áramlat elmosná az embereket.

Egyszer lehetőségünk volt ellátogatni a Gangeszhez. Amikor napközben megérkeztünk, a víz éppen nagyon hideg volt, így körülményes lett volna fürdőt venni. Elhatároztuk, hogy másnap reggel komolyabban vesszük a szádhanánkat és korán reggel fogunk megfürdőzni és azt kell, hogy mondjam, hogy másnap a víz nagyon langyos – szinte meleg volt! Tehát úgy tűnik Gangesz Anya így szolgálja a korán reggel érkezőket, meleg vízzel ajándékozza meg őket. Aki pedig lusta és későn érkezik, annak hideg vízben kell fürödnie. Tehát, ha erősek vagyunk a szádhanánkban, akkor abból származhat némi előny. Gangesz anyának van hideg és meleg vize is, de meleg csak azoknak, akik időben érkeznek. Van melegvíz azoknak, akik komolyan veszik a lelki gyakorlataikat.

De azt kell mondjam nektek, hogy ez nem egyszerű fürdés. Ez egy kozmikus folyóba történő merülés. Lehet, hogy hideg, mégis azt érzitek, hogy megtisztultok számtalan életnyi bűntől. Lehet érzékelni a lelki tisztító erőt. Nem a víz anyagi minősége számít, hanem a lelki minőség, hiszen az Úr Sivától és az Úr Visnutól érkezik, az Istentől eredő víz köt össze benneteket magával a Legfelsőbbel.

Tehát, ha emberi szinten kezdjük az utunkat, akkor menjünk Gangesz Anyához – hogy Általa részesülhessünk az isteni kapcsolat áldásában, segítségével megszabaduljunk bűneinktől, megtisztuljunk és, hogy magasabb szintre jussunk a tudatosságban és életünkben.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

Köszönöm, hogy itt vagytok a mai összejövetelünkön; nagyon megtisztelve érzem magam, hogy vettétek a fáradtságot, hogy eljöjjetek ide. Függetlenül a hidegtől és a havazástól, készen álltatok áldozatot hozni. Ezért kötelességemnek érzem, hogy kérjem a közreműködéseteket; kérlek segítsetek abban, hogy hol kezdjük a mai beszélgetésünket – az emberi vagy az isteni szinten? Néhányatok azt mondja, hogy az emberből induljunk ki, a másik vélemény szerint, pedig az isteniből. Ez nagyon szép, mert igazából erre van szükségünk – hogy legyen kapcsolat eközött a két világ, azaz az emberi és az isteni valóság között.

Az emberi világ megszállottjai vagyunk – néha korlátozott, máskor sikeresebb az út, amin járunk. Azt hiszem mindannyiunknak vannak tapasztalatai az emberi életre vonatkozóan itt a Földön. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de én találkoztam mindkettővel – sikerrel és akadályokkal egyaránt. Kudarc és siker mindig jelen van ezen a szinten, az emberi életben. Ennek ellenére reménykedhetünk és vannak céljaink, irány, ahova tartunk. Az életünk célja nem az, hogy valamiképpen véget vessünk ennek a történetnek, hanem az emberi születés lehetőségeinek a kikristályosítása és visszatérés az eredeti helyzetünkbe.

Ezért ápolnunk kell a lelki oldalunkat, a lelki felünket. Az anyagi oldal mindig időleges, korlátozott. Az elején azt gondoljuk: ‘Ó, az élet hosszú! Bárcsak felnőtt lehetnék!’ – minden gyerek erre vágyik. Majd, amikor elérik a céljukat és felnőnek, megint elégedetlenek lesznek és újra gyerekek szeretnének lenni: ‘Ó, amikor gyerek voltam, annyira szép és egyszerű volt minden!’ Tehát az egyik titka a sikeres életnek az, hogy elsajátítjuk az elégedettség művészetét. A másik szabály, ha sikeresek szeretnétek lenni: nincs elvárás, nincs frusztráció. Kicsit közömbösen hangozhat, talán kissé negatív, de azt gondolom nagyon igaz.

Végül, túl ezeken a korlátokon, művelnünk kell az örök részünket is. Ha egyszerűen megértjük, hogy örök lelkek vagyunk, akkor egy új élet kezdődik számunkra. Ez azt jelenti, hogy a lelki energiából származunk és meg kell találnunk a hazavezető utat, vissza a Jóistenhez. Tételezzük fel, hogy nekünk, mint a napsugarak örök tudatos részecskéinek, meg kell találnunk a hazavezető utunkat az isteni naphoz.

Ez egy utazás – az élet egy utazás. Meg kell keresnünk és meg kell találnunk a legjobb célt. Az emberek szeretnek utazni. Ha helyhez kötött munkátok van, akkor irigyelni fogjátok azokat, akik sokat utaznak a munkájuk során, mindaddig, amíg nektek is olyan munkátok lesz, amellyel sokat kell utaznotok; akkor már nem is lesz olyan vonzó.

Mégis, az élet itt a Földön egy utazás. A születésetekkel indul és a halálotokkal ér véget. De mégis, mi lesz a végső célja ennek a keresésnek? Az mondom, bárhova mentek is a Földön – nagyon hasonló vagy ugyanolyan szabályokat találtok majd. Válasszunk egy jó helyet – Hawaii? Van egy barátom Hawaiin, nagyon iszákos nő volt. Nagyon frusztrálta ott az élet, azt gondolta az egyetlen megoldás számára az alkohol. Akkor miért utazzunk Hawaiira? Itt, ebben a városban is lehet az élet boldogtalan. Nincs értelme annyit utazni! Aztán meggondolta magát a barátom és elhatározta: ‘Abbahagyom az életnek ezt a boldogtalan útját és belekezdek egy lelki gyakorlatba.’ Láthatjátok, még a Földi mennyországban is nagyon boldogtalannak érezhetitek magatokat – annyira, hogy a lelki megoldásokra fogtok majd vágyakozni. Akkor miért utazzunk Hawaiira a lelki megoldásokért? Miért ne itt keressük meg őket itt és most?!

Azután elkezdhetjük életünk spirituális utazását. Szükségünk van egy kapcsolatra a lelki világgal, ahol nincsenek félreértések. Hogyan érjük el ezt a bolygót? Ez is egy utazás, az is egy utazás és jó követni valamit, ami összekapcsol minket a lelki világgal.

 



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

 (az előző hétfői tanítás folytatása)

Szvámí Tírtha: Azt mondhatjuk, hogy a család olyan, mint egy szövetség. Vannak különféle sajátosságaink, amik találkoznak egy kapcsolatban. Mi történik akkor, ha az egók találkoznak?

Krisna-prijá: Harc lesz.

Szvámí Tírtha: Helyes, ha az egók találkoznak, akkor harc lesz és igazából így mindkét fél energiát fog veszíteni, ez egy ártalmas szövetség. Ezért azt mondhatjuk, hogy ha csak az egók találkoznak egy kapcsolatban az egy beteges elmeállapotot eredményez. A harc még több harcot szül. Ez az úgynevezett róga – ‘betegség’. Tehát, amikor az egók találkoznak, az rógát eredményez.

Mi történik, ha a testek találkoznak? Mi lesz a testek kapcsolódásának az eredménye?

Szanátan: Élvezet, szex.

Szvámí Tírtha: Igen, így van, élvezet – ha a testek találkoznak, annak élvezet lesz az eredménye. Ez jobb, mint az egók találkozása – aminek betegség a végeredménye. A testek találkozása örömöt okoz – valami olyat, amit legalább kedvelünk. Ez a találkozás bhógát fog előidézni; a bhóga az ‘élvezet’ – amikor élvezzük a dolgokat. Sajnos ez a fajta öröm általában nem tart túl sokáig. Így, ha a kapcsolatotok a szexuális vonzalmon alapul, az nagyon gyorsan meg tud változni.

Tehát van egónk, van testünk – amik tudnak találkozni, egyesülni. Mink van még?

Mandzsarí: Elménk.

Szvámí Tírtha: Ó, ne így mondd, hogy elme. A következő lépés, mondjuk úgy, hogy a szív – a szívek találkozása. Jobb, ha azt mondom ‘szívek’, mint ‘elmék’ – mi lesz annak az eredménye, ha az érzelmi oldalatok legjava találkozik egy másik személyével?

Hajagríva: Szeretet.

Szvámí Tírtha: Helyes! Igazi, mély kapcsolódás – jóga. Ha az egók találkoznak – róga, betegség. Ha a testek találkoznak – bhóga, élvezet. Ha a szívek találkoznak – jóga; egyesültök és azt érzitek ‘ő a társam’, ez egy igazán magas szintű társulás. Megtalálni életetek párját – az egy nagyon jó érzés.

Már csak egy módon tudunk kapcsolódni egymáshoz – és az a lelkek találkozása. Ha egy átman találkozik egy másik átmannal, annak prémává, isteni szeretetté kell válnia.

Tehát valahányszor tapasztaljátok ezt a kapcsolódást az életetekben, vizsgáljátok meg eszerint a lista szerint: most melyik részetek van jelen ebben a találkozásban? ‘Ez most az egóm? A testem?’ Ahogyan a törekvésünk, célunk az, hogy közelebb kerüljünk a lelki szinthez, amikor eléritek ezt, akkor már csak a lelketek tud összefonódni, ott csak ez működik.

Szanátan: Ezek a szintek kapcsolatban állnak egymással és mindig a magas szintű jógára kell fókuszálnunk, mert ha csak a bhógára koncentrálunk, akkor annak szétválás lesz az eredménye. Ha a jógára fókuszálunk, talán elérjük a prémát. Jól értelmeztem?

Szvámí Tírtha: Úgy gondolom, hogy igen, de mi a prioritás? Mi az aktuális cél az életemben? Talán a kezdetekben a bhóga nagyon fontos, viszont a bhóga nagyon könnyen rógává változhat. Ha ennek az élvező mentalitásnak az összes nehézségét megtapasztaljuk és az elutasító, harcos mentalitásét is – ezt a két szélsőséges hozzáállást – akkor talán elérhetjük a jóga magasabb szintézisét – mint egy felsőbb szintű egységet.

A család egy ásram, grhaszta-ásram – egy hely a lelki fejlődésre. Nem a megfutamodásra: ’Elbuktam, ezért elmenekülök.’ – Nem! Egy élet – egy házastárs. Tudom, hogy ez egy kicsit szigorúan hangzik, de ez kell legyen az eszményünk. Egy élet – egy társ. Miért? Mert Bhaktivinód Thákur azt mondja: Nekünk embereknek biológiai hajlamunk van a szaporodásra. Valahogy kordában kell tartanotok ezt a késztetést – egy szent házassággal. Nem látogathatjátok meg az összes virágot a mezőn, mint egy pillangó. Egy életre egyetlen virág.

 

 



(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

Látom a férfiakat és a nőket is, amikor családosokká válnak, nagyon szépen fejlődnek benne. Sok jó tulajdonság mutatkozik meg, az életük elkezd kiteljesedni, több felelősséget vállalnak – ez egy megújulás, egy nagy lépés az életben. Viszont van néhány dolog, amit az emberek nem tudnak, amikor családosok lesznek. A tradíciónkban azt mondják, hogy amikor összeházasodtok, akkor kicserélitek a karmátokat. Nem az egészet, csak egy részét. A házasságban a férj megosztja a jó karmáját a feleségével, neki adja érdemeinek a felét. Tehát kedves fivéreim, ha jó társat szeretnétek találni, gyűjtsetek minél több erényt, mert meg kell osztanotok majd. Vajon a feleség mivel járul hozzá ehhez a házassághoz? Neki is meg kell osztania az összegyűjtött dolgainak a felét – a rosszakat. Mindannyiunknak vannak problémái, gyűjtünk néhány ostobaságot életünkben, igaz? Természetesen mindkét félnek fejlődnie kell lelkileg és erkölcsileg – de alapvetően ez az egyezség. Ezért a férjnek nagyon erősnek és erényesnek kell lennie, hogy ne csak a saját, hanem két élet, két ember terhét el tudja viselni. Ezért nem javasolt, hogy több felesége legyen, mert nagyon nehéz ennyi terhet cipelni, az nem emberi. A házasság nem az örömök végett létezik, hanem a felelősség miatt. Az isteni, ha több emberről tudunk gondoskodni, mint ahogyan Krisna gondoskodik nagyon sok feleségéről.

Tehát, amikor belépünk ebbe a kapcsolatba, alkut kötünk: osztozunk a sorsunkban. Ez egy másik része a kapcsolatnak – hogy megbízunk egymásban.

Baladév: Gurudév, hallottam, hogy minden családban vannak problémák és ma megértettem ennek az okát. A férj sokkal több negatívat kap a házasság alkalmával; elveszi a felesége rossz karmájának felét, amit kevesebb jó tulajdonsággal kell kompenzálnia, mivel a jó karmájának a fele a feleségé. Úgy érzem ez nincs egyensúlyban.

Szvámí Tírtha: Nem, nem ez nem így van.

Baladév: Próbálom megérteni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen tulajdonságot kell kifelesztenie a férjnek?

Szvámí Tírtha: Ez a lényeg – ebben a kölcsönösségben ne a másik oldalra figyeljetek, hanem a sajátotokra. Néha előfordul, hogy semmilyen rossz karmát nem kaptok a feleségetektől, mert ott nincsenek hibák – annyira tiszta, annyira lelki, hogy semmi terhet nem helyez rátok. Még akkor is képessé kell válnunk arra, hogy megosszuk lelki javainkat a partnerünkkel.

Ahogy mondtam nektek, ha összekötjük az életünket, akkor megosztjuk azt, amink van. Megosztani a karmikus terheinket – az nem számít, hogy pozitív vagy negatív – ez egy érett, kölcsönös felelősség. A hölgyek rendelkeznek egy nagyon erős, jó tulajdonsággal – mégpedig a tanácsadó képességgel. Ezért az ő kötelességük, az egyetlen feladatuk élni ezzel az áldásos tehetségükkel – például, hogyan lehet a házat otthonosabbá varázsolni.

Az egyetlen dolog, amire a nőknek szüksége van, az a figyelem. Tehát ha a férj elegendő figyelmet szentel feleségének, akkor a családi béke biztosítva van. Remélem most a gópi szekció elégedett; és azt hiszem a gópa szekció egyetlen kérésével fordulok hozzátok, hölgyekhez. Ne feledkezzetek meg róluk, hiszen nekik is szükségük van egy dologra – az elismerésre. Csak erre! Ha okos feleségek vagytok, megbecsülitek, elismeritek a férjeteket és akkor minden rendben lesz. Így istennőként és istenként élhettek a kapcsolataitokban – hiszen mindenki elégedett lesz.

Tehát megosztani a felelősségünket, az együttérzésünket és azt, hogy ‘Nem számít milyen nehéz a teher, készen állok arra, hogy gondoskodjak erről a személyről az életemben’ – ez a férj kötelessége.

 

 

(folytatása következik)