Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Azt hiszem a legszebb módja a guru-elv ünneplésének, ha megemlékezünk mindazon képviselőiről, akik igazán közel hozták számunkra ezt az elvet. Ezért szeretném felolvasni Sríla Srídhar Mahárádzstól a „Speciális szolgálat” című írást, mely egy találkozón elhangzott kérdésekre adott válaszokat foglalja össze.

„Kérdés: A tanítvány úgy tekint Mesterére, mint a Legfelsőbbre (Abszolútra), míg mások ugyanehhez a személyhez esetleg anyagi (relatív) módon viszonyulnak. Vajon relatív vagy abszolút-e a guru?

Sríla Srídhar Mahárádzs: Általában azt tanácsolják, hogy kezdetben a tanítvány úgy       tekintsen Mesterére, mint magának a Legfelsőbb Úrnak a képviselőjére. Viszont, ahogy idővel fejlődik, és belső eszmélése kezdetét veszi, a bhakta fokozatosan ráébred, hogy Krisnának, az Abszolútnak van egy sajátságos viszonyrendszere, és vannak különböző fajtájú Energiái. Ekkor a tanítvány benső eszmélésének mértéke szerint rátermetté válik egy bizonyos fajta szolgálatra. Ezt figyelembe véve felsőbb irányítás alatt egy adott típusú szolgálatba fogják bevezetni őt.”

Ez azt jelenti, hogy kezdetben van egy általános elképzelésünk az isteni elvről: ‘Az én Mesterem abszolút Isteni’. Jó lenne, ha később nem változna meg arra a látásmódunk, hogy ‘A tanítómesterem egyáltalán nem Isteni’, de legyetek konkrétabbak: ‘Ő különleges módon Isteni’!

„Amikor valaki találkozik a gurujával, belső érzékenységének, kvalitásainak köszönhetően fokozatosan rá fog lelni a saját raszájára: a dászja-raszára, a szakhja-raszára, a vátszalja-raszára vagy a mádhurja-raszára. Az “állam” biztosítja a szolgálatot, a bhaktának pedig bizonyos vizsgákat kell letennie, próbatételekkel kell szembenéznie, majd egy adott „minisztériumba” kerül, ahol találkozik a közvetlen főnökével, akinek irányítása, vezetése alatt végzi a szolgálatot. Ez az általános helyzet, és ily módon a bhakta ott tesz szert          a legnagyobb nyereségre.”

Ez olyan, mint a hierarchia, melynek az eredeti jelentése ‘a szentség uralkodik’. Tehát ez egy isteni rendszer és, ha beilleszkedtek ebbe a hierarchikus rendszerbe, mely isteni elveken alapul, akkor ráleltek a saját távlataitokra. Mit jelent az, hogy család? A család egy hierarchikus rendszer. Néhányan talán félreértelmezik ezt, mint például a prabhuk, akik azt gondolhatják, hogy ők a főnökök a családban; hagyjuk meg őket ebben az illúzióban! Azonban általánosságban azt mondhatjuk, hogy a családban van a családfő, az édesanya és a gyerekek. Ha a gyerekek szépen beilleszkednek ebbe a rendszerbe, akkor oltalomra is találnak benne. A problémák akkor keletkeznek, amikor elkezdenek harcolni a szabadságukért. Felbomlik a hierarchia, és akkor már nem találják ezt az oltalmat, vagy máshol lelik meg. Ugyanígy, ha mi beilleszkedünk egy úgymond lelki struktúrába, akkor megtaláljuk a helyünket, rálelünk a szolgálatunkra. Ez távlatokat ad a számunkra, hogy merre tartsunk, miként viselkedjünk, hogyan gondolkozzunk és érezzünk.

„Eleinte az egész rendszer, olyan, mintha egy lenne, egy integrált egység. Majd a bhakta rátermettségének és eszmélésének mértéke szerint ennek a rendszernek egy adott részében találja magát. Végül egy bizonyos tanítómester szolgálója lesz, akinek az irányításával bármit és mindent megtesz, amit tőle kérnek.”

Tehát mind a tanítómestereknek, mind a tanítványoknak van egy örök útjuk, melyek néha találkoznak és keresztezik egymást. Olykor a bhaktát adják a gurunak, máskor pedig a gurut adják a bhaktának. Mindkét esetben, a guru és a tanítvány az elv képviselői – guru-elv, tanítványi-elv– és amikor ezek találkoznak, illetve ez a találkozás harmonikus, akkor az egy isteni elrendezés. Tehát ne gondoljátok azt, hogy csak a guru-elv létezik! A sisja szintén egy elvet testesít meg. Nem csupán elmélet, hanem kézzelfogható valóság.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

Azért jöttünk most össze, hogy egy Vjásza-pudzsát ünnepeljünk. Remélem nem vagytok abban az illúzióban, hogy egy embert, egy személyt fogtok megünnepelni, hiszen azért vagyunk most együtt, hogy az isteni tattvát, egy isteni princípiumot ünnepeljünk. Talán felmerül a kérdés, hogy miként ünnepeljünk egy elvet? Mi is ez az elv? Ez így nagyon elméletinek hangzik. „És igazatok van, az elvek általában teoretikusak, de ne feledkezzetek meg arról, hogy egy misztikus folyamatnak vagyunk részesei. A misztika azt jelenti, hogy az elmélet gyakorlattá válik; egy elv megszemélyesedik. Ez igaz a folyamatunk jelenlegi megvalósulási szakaszára is: bármi, ami elérhetetlenül magas célnak tűnik, igazzá válhat számotokra, számunkra. Örültök, hogy egy ilyen misztikus folyamatnak lehettek a részesei?

A legtöbb esetben Isten az emberek számára egy elvet, egy eszményt, hatalmat jelent. Sokan azt gondolják, hogy olyan, mint egy lila köd; de ha valaki rátok mondaná, hogy olyanok vagytok, mint egy lila köd, akkor azonnal megsértődnétek: „Nem! Én egy személy vagyok! Több vagyok egy lila ködnél!” Tehát az elveknek személyessé kellene válniuk.

Ilyen az odaadás, az istennek szentelt élet princípiuma is – ez szép. Sok millió ember tűzte ki célul ezt az elvet, amikor elindult a földi útján, hiszen annyira vonzó és elbűvölő. Hogyan élhetnénk eszmények nélkül? Ez lehetetlen! Ezek nélkül nem élet az élet, inkább csak túlélés. Az ideálok arra ösztönöznek bennünket, hogy helyesen éljünk. Tehát ez az elv, ez az istennek szentelt élet, annyira vonzó, hogy készek vagyunk futni hozzá. De ne elégedjünk meg azzal, hogy elméletileg ilyen életet élünk. Ez nem elég! Át kell ültetnünk gyakorlatba, meg kell valósítanunk.

‘Megvalósítás’ – ez megint nagyon elméleti, de azt hiszem értitek, hogy mire gondolok – le kell szállnunk a földre; itt és most. Ez nem valami rossz dolgot jelent, hanem az élet jelenlegi állapotának a feljavítását.

Hol találjuk Istent? Hol találjuk meg az odaadást, mint élő valóságot? A történelem azt mondja, hogy a múltban kell keresni. A misztika azt mondja, hogy a jövőben. De a szeretet az mondja: itt és most! Miért várjunk a mennyországra, ha már itt is megízlelhetjük? Miért várjunk a következő életre, ha már most elérhetjük? Ha most nem állunk készen a lelki boldogságra, akkor mikor fog eljönni az a nap, amikor képesek leszünk rá? Ha elhalasztjátok: ‘Holnap jó bhakta leszek’, akkor az a holnap talán sosem jön el. Annak a holnapnak, ma kell megvalósulnia!

A guru sok ember számára egy elv, egy nagyon nehéz elv – a guru jelentése ‘nehéz’; de milyen értelemben nehéz? Olyan nehéz, mint a Himalája, megingathatatlan. Akárhogy is próbálkoztok, nem fog menni – olyan erős, határozott és szilárd, hiszen a guru egy elv, igaz? És hogyan is ingathatnátok meg egy elvet? Egy elvet csak megközelíteni és csodálni lehet. Egy elvet nem lehet elrontani. A személyes tapasztalat és az elv különböznek, ahogyan az elmélet és a gyakorlat is.

A szeretet ismét csak egy elv sokak számára – lehetetlen megvalósítani. És az ezzel kapcsolatos tapasztalataink néha keserűek. De vajon megalkuszik-e a szeretet? Lehetetlen! Az elv mindig tökéletes. A megértésem és megvalósításom részleges és korlátozott, de az isteni valóság korlátlan.

Tehát, ha visszatérünk a kiindulási ponthoz: a guru sokak számára egy elv. Ez egy isteni elv. Mivel isteni, ezért nagyon érzékeny, nagyon finom elv. Jó, ha van lelki tanítómesterünk? Ez egy bolgár ‘igen’? És könnyű, ha van lelki tanítómesterünk? Tudjátok az indiaiaknak van egy előnyük, hogy úgy rázzák a fejüket, ahogy akarják és úgy értitek, ahogy ti akarjátok – úgy olvassátok ezt a testbeszédet, amilyen a megértésetek. Látjátok milyen kifinomult kultúra! Egy kis jel bármit jelenthet. Tehát nagyon finom; ugyanígy a szeretet és a guru elv is – nagyon kifinomultak, egy kis jel mindent jelenthet. Ezért vagyunk most itt, hogy megünnepeljük a guru-tattvát. Annyira szép, erős és olyan emelkedett! Ez meghaladja az emberi képességeket – hiszen isteni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az igazság feltárásának a nagymesteri szintje az, amikor annyira telve van szeretettel, hogy eszünkbe sem jut a támadó mentalitás és ezért nem is sérülünk. Valójában ezt tanulhatjuk a sásztrákból. A krisna-lílákból megérthetjük, hogyan mutathatjuk meg másoknak az igazi személyiségüket.

Azt tudjátok, hogy Krisna nagyon gyorsan változtatja helyét, jön-megy és nyugtalanok vagytok amiatt, hogy bármikor eltűnhet. Hogyan akadályozhatnánk meg azt, ha valaki hasonlóan viselkedne? Van valamilyen ötletetek?

Válasz: Lőjük le.

Szvámí Tírtha: Igazából ezért hagyta el Krisna a bolygónkat – hagyta Magát lelőni. Megértettük, hogy az ahinszától kell indulnunk – ne ölj, ez volt az első tanítás. Tehát, ha szeretnétek valakit megállítani, hogy ne szaladgáljon fel-alá, akkor talán megfoghatjátok a kezét. De mi fog történni? Valószínűleg annyira erős, hogy magával ránt majd, tehát nem elég, ha a kezét fogjátok meg, mit kell megragadnotok?

Válasz: A szívét.

Szvámí Tírtha: Ó, a szívet – ez romantikus. Nagyon szép, de mondjatok valami gyakorlati elképzelést.

Válasz: Adjunk neki cukrot és ghít.

Szvámí Tírtha: És akkor majd édességért fut – jó ötlet. Viszont, ha megragadjátok a lábát, akkor nem tud elmenekülni. Ez az egyik javaslat, amit a gópík követnek: ha el szeretnétek kapni Krisnát, akkor meg kell ragadnotok a lótuszlábait és egy kicsit meg is kell masszíroznotok. Ezzel nagyon elégedett lesz. Tökéletes jelölt a mahá-vratára, aki így cselekszik – a tökéletes elégedettség gyakorlása. Egy kicsit kedvesek vagytok vele és ettől boldog lesz – nem fog mozogni, hanem élvezi majd a helyzetet. Majd ekkor jöttek a gópík, amikor Krisna nem tudott mozdulni és kérdezgették: „Mi az elképzelésed a szeretetről? Mit gondolsz a szeretetről? Miféle szerető vagy te?” Majd Krisna kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. ‘Istenem, csapdába estem!’ Ez nagyon tudományos, mivel elkezdték megmagyarázni: „Három féle szerető van. Az első, aki megosztja, ha kap valamit – tehát, ha kap egy kis szeretetet, akkor válaszolni fog rá. Kiváló. A második típus annyira telve van érzelmekkel, hogy akkor is megosztja, ha nem kap semmit. A harmadik típus akár kap, akár nem, nem osztozik. Milyen szerető vagy Te?”

Tehát, ha határozottan szeretnétek valamit az értésére adni a társatoknak, a hittestvéreteknek, a házastársatoknak – először fogjátok meg a lábát, először szolgáljátok. Tegyétek elégedetté, majd később következhet az üzenet. „Milyen szerető vagy? Mit tudsz a szeretetről? Mit gondolsz a szeretetről? Nekünk csak tudományos megértésünk van ezekről.”

Ez a mi mahá-vratánk – megragadni Isten lótusz lábait; és akkor a szíveteket is rabul ejti beleértve a vajjal, cukorral történő szolgálatot is. Ezután már nem lesz szükség arra, hogy az elmét más gyakorlatokkal szabályozzátok. Egyszerűen részesei vagytok, nincs második gondolat, ez az első valóságotok.

Tehát, hogy teljesen megfelelő legyen a mahá-vratára ez a javaslatunk. „Kristálytiszta odaadás a Legfelsőbbnek, együttérzés más élőlények iránt és képesség a mindennapi élet és az isteni igazság mindenféle szempontból történő harmonizálására. Ez a lelki javaslatok legjava mindazoknak, akik az abszolút igazság lényegét keresik.”

Ezek a javaslataim számotokra. Próbáljátok alkalmazni ezeket a mindennapi életetekben és a szívetekben: kristálytiszta odaadás, együttérzés és harmónia.

(Szvámí Tírtha, 2017.09.29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Krsna-prijá kérdése: Korábban említetted, hogy jó, ha mindenhol vannak barátaink, és azt szeretném kérdezni, hogy ki az igaz barát?

Szvámí Tírtha: Nektek kell mások igaz barátjának lennetek! Ne másoktól várjátok, hogy barátkozzanak veletek; legyetek ti azok, akik barátkoznak. Ez a történet is veletek kezdődik. Ne várjátok el másoktól, hogy szeressenek és nagyra becsüljenek titeket, hanem szolgáljatok és szeressetek másokat.

Prémpraszád: Ha nyitottak rá, mert olykor nem azok.

Szvámí Tírtha: Az az ő dolguk. A mi dolgunk az, hogy legyünk barátságosak.

Prémpraszád: Ez nem fog egy csapásra megtörténni, hanem szépen lassan.

Swami Tirtha: Бавно[1]. Ha telve vagyunk bhávával, akkor megtörténik, mert abban az esetben a barátság nem egy érzés, nem valami, ami elégedettséggel tölt el minket és jó érzéseket ébreszt bennünk. A barátság egy jövőkép, hogy ezzel a szívélyes hozzáállással közelítek általánosságban a dolgokhoz. Jóban lenni a Legfelsőbbel – mondhatjuk, hogy ez egy filozófia, nem egy érzés, hanem egy vízió, ezt látjuk is magunk előtt. A szeretet nem érzés, hanem egy jövőkép, egy tudatállapot, mert az érzelmek jönnek-mennek, állandóan változnak. Ezek az elméből jönnek, és főként a fegyelmezetlen elméből. Az eredmény pedig a korábban említett keserű gyümölcs lesz. Másoktól várjátok a boldogságot, igaz? Ez olyan romantikus! Romantikus, vagyis ostoba, csak udvariasabban kifejezve. Legyetek okosak! Legyetek képesek túllátni a mátrixon.

Barátságos hozzáállás – ez egy általános életszemlélet. Ez nem egy elvárás, hanem egy szolgálat, egyfajta hozzáállás. Ismerek valakit, aki gyakorlatilag mindenkihez ilyen barátságosan viszonyul. Mégis néhányan ellenségesek vele, de ez az ő dolguk. A ti feladatotok az, hogy barátságosak legyetek mindenkivel.

De tulajdonképpen, hogy ki az igaz barát, az egy nagyon jó kérdés. Általában az emberek azt tekintik barátnak, aki elfedi a hibáikat. Például, nagyon jó barátságban vagytok egy bhaktával: ‘Tudom, hogy mi a te májád, szóval te se áruld el az enyémet.’ A legjobb barátság! ‘Ilyen formán szépen szolgáljuk egymást, igaz? És erről mélyen meg vagyunk győződve!’ Ez egy igaz barát!? A szakadék szélén egyensúlyoztok, ekkor odajön valaki és lelök – ez egy igaz barát?! Nem! Az igaz barát az, aki jön és megment titeket azáltal, hogy rávilágít a gyengeségeitekre.

De azok, akik kezdők még ezen a téren, nagyon tolakodó módon közelíthetnek, és rámutatnak az összes hiányosságotokra, hogy meglássátok a valódi arcotokat. Ez egy kissé bántó lehet a számotokra. Ha már mestere vagy ennek a területnek, akkor olyan módon tudsz másokat a valódi énjükkel szembesíteni, hogy azt örömmel veszik és elfogadják. A valósággal való szembesítés igazán nagy mesterei pedig olyan nagy szeretettel teszik ezt, hogy az illető egyáltalán nem is érzi bántónak.

Prémpraszád: Örömmel kell fogadnunk, ha rámutatnak a rosszabbik felünkre.

Szvámí Tírtha: Igen, készen kell lennünk rá. Hiszen, ez egy ugrás a sötétségbe, igaz? De abban bízunk, hogy ha ugrunk, valaki elkap majd minket. Így biztonságban érezhetjük magunkat.

(folytatása következik)

[1] Ez egy szójáték; ‘бавно’ bolgárul azt jelenti, hogy ‘lassan’, de hangzásra olyan, mint a ‘bháva’(érzelmekkel teli) szanszkrt szó

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Valójában, amiket a Jóga-szútrákban említenek, azok a jóga alapvető gyakorlatai általánosságban, de mi a bhakti sajátos gyakorlati jellemzője? A bhakti összes nagy szentjétől és prófétájától kapunk erre magyarázatot. Egyesek szerint a sajátossága, hogy megpróbáljuk mindenben az isteni lényeget látni, mások szerint az odaadó szolgálatban kell elköteleződnünk; vagy nagyon komolyan kell követnünk ezeket a szabályokat. Nárada Muni szerint a bhakti az isteni nektár és az, hogy a szeretett Urunktól való elválás jelenti számunkra a legnagyobb fájdalmat. Tehát finomítanunk kell a megértésünket általánosságban a jógával és még konkrétabban a bhakti-jógával kapcsolatban.

Igazából a gyakorlataink magukban foglalják a jóga ágait és más lelki gyakorlatokat is. A jógik általában gyakorolják a nyolc ág egyikét, az ászanát; hogyan gyakoroljuk mi az ászanát? Két órát ülünk a leckéken – milyen nagy önuralom szükséges ehhez?! Mi a pránájámánk? Amikor annyira énekeltek, hogy elcsuklik a hangotok. Hogyan fegyelmezzük az elménket? Úgy, ha mindig szeretett Urunkra emlékezünk.

És végül, ha megoszthatok valami személyeset Gurudévvel kapcsolatban. Egyszer utaztunk haza Gurudév ásramjába – akkor érkezett vissza a világ körüli útjáról, ahol találkozott testvéreivel és elöljáróival és nem csak rengeteg információval tért vissza, hanem sok tapasztalattal is gazdagodott, amiket megosztott velünk – mind a jókat és a kevésbé kellemeseket is. Nagyon komoly, elmélyült hangulatban volt; megosztotta velünk a tapasztalatait, majd érdeklődött más dolgok felől is. 6-7 óra utazás alatt főként csak csendben volt, nagyon mély csendben. Néha olyat mondott, amitől összeszorult a szívünk, máskor pedig olyat, hogy a lelkünk szárnyalt. Például el kellett látogatnunk egy ásramba, ahol korábban egy bhakta élt és szolgálatokat végzett, de, amikor megérkeztünk már nem volt ott, elment Nandafalvára egy ünnepre és amikor Gurudévet erről tájékoztattuk ő azt mondta: „Hihetetlen! Prabhupád idejében ez egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy egyik helyről a másikra menj a tanítómestered hozzájárulása nélkül – hihetetlen!” Ez egy olyan dolog volt, amitől kicsit összeszorult a szívünk és elgondolkozhattunk arról, hogy a mesterünk áldásával vagy az áldása nélkül haladjunk az utunkon. Aztán újabb fél órás csend következett, ez volt a gondolkozás ideje. De, amikor arról számoltunk be, hogy egyik hittestvérünk a távolléte alatt teljes eksztázisban volt; ő kelt fel előszőr, ő feküdt le utoljára, bármilyen szolgálatra készen állt és a társaságában az eksztatikus odaadó szolgálatot lehetett tapasztalni; alig találtunk szavakat, hogy kifejezzük a tapasztalatainkat erről. Ekkor Gurudév megváltozott; dzsapázott, a kezeit a magasba emelte és azt mondta: „Ez az igazi élet – a bhakták dicsőítése! Ez az igazi élet!” Ez olyan volt, amitől a lelkünk szárnyalt, de természetesen ezt is egy fél órás mély csend követett.

Tehát a mi utunk az összes jóga iskola gyakorlatait magába foglalja. A legjobb módja az elme fegyelmezésének az, ha másokat dicsőítünk.

Most már tudjuk, hogyan váljunk méltó jelöltekké erre a mahá-vratára, erre a nagy tökéletességi fogadalomra. Amikor elakadtok, nem tudjátok mit tegyetek, ha nincs menekvés, akkor a vratánk, a tapánk, a mantránk és a dzsapánk – a fogadalmaitok, a lemondásotok, a meditációtok és a dzsapa fog segíteni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017.09.29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„A rossz és káros cselekedetek okai a káma[1], a kródha[2] és a tudatlanság. Ezek az okai az erőszaknak és minden egyéb elkövethető hibának. Ezek a minket érő hatások lehetnek gyengék, közepesen erősek vagy nagyon erősek, eredményük pedig a tudatlanság keserű gyümölcsei és a szenvedés.”[3] Azt hiszem ez mindenkinek ismerős. Kóstoltatok már keserű gyümölcsöt?

„De mi a jellemzője a szilárd békének? Az, hogy fel tudjuk adni az ellentétes irányú érzéseket. Ha az igazmondás az erősségünk, ez a pozitív gyakorlatunk, az azt jelenti, hogy irányítani tudjuk a cselekedeteinket és azok gyümölcseit. Ha tartózkodunk mások tulajdonának az ellopásától, akkor minden jó tulajdonság meg fog nyilvánulni bennünk. Ha a brahmacsarja gyakorlása által tudjuk magunkat szabályozni, akkor nagyon bátrakká válunk. És ha nem függünk mások támogatásától, akkor nagyon könnyen megérthetjük születésünk okát és célját.”

Látjátok, ezeknek a kerülendő cselekedeteknek a mellőzése igazán mélyre ható eredményekkel jár. Maháprabhu szerint a lelki élet megfelelő gyakorlásához az alábbi három dolog szükséges: őszinteség, elszántság és bátraknak kell lennünk. Ha tehát a létező legmagasztosabb dolgot akarjátok elérni, bátraknak kell lennetek, ami pedig egy ugrás a sötét ismeretlenbe. De van annak valami haszna, ha a fénybe ugrotok? Abban nincs semmi kockázat. Ugorjatok a sötétségbe, ahol nem tudhatjátok mi vár rátok.

Erre azt mondhatjátok, hogy: „De szvámídzsí, ez az anyagi világ! Ha ugrunk, akkor ugrunk, és nem tudhatjuk mi fog következni.” Igen, ez így szokott lenni. Teszel egy lépést és nem tudod mi vár rád. De mi a különbség a két ugrás között? Az anyagiba való ugrás esetén tele vagyunk félelemmel, mert bizonytalan, hogy mi fog történni és ez némi aggodalommal tölt el minket.  A lelki ugrás a sötétségbe szintén egy nagyon bátor cselekedet, viszont reményteljes. ‘Akárhová ugrom, az jó lesz.’ Ez tele van reménnyel.

Az viszont nagyon fontos, hogy a lelki tanítómestereink által képviselt szent körön belül maradjunk, tehát ezen belül ugorjunk. Ha kívülre ugrunk, az félelmetes. Jobb, ha betartjuk a játékszabályokat. Ez a módja annak, hogy igazán mélyreható és jó tulajdonságokra tegyünk szert.

Ha a követendő dolgokat gyakoroljuk: „Ha tiszta életet élünk, akkor függetlenedni tudunk a testi hatásoktól, és tanácsos kerülnünk a rossz társulást.” Ez nem azt kell, hogy jelentse, hogy nem tisztelünk másokat, hanem azt, hogy a személyiségük legjobb részével próbálunk összekapcsolódni, és a rosszabbik felükkel – hibáikkal, félreértéseikkel – nem szükséges kapcsolódnunk. Ezek a külső eredményei annak, ha szilárdak vagyunk a tisztaságban.

A belső tisztaság gyümölcsei csodálatosak. „Képes leszel nagyon tiszta módon látni a lényeget. A gondolataid igazán emelkedetté válnak. A figyelmed nagyon egyhegyűvé válik, és képessé válsz az önfegyelemre és az átma-gjánára, hogy megismerd önmagad.”Azt hiszem, a tisztaság gyakorlásának ezek a belső eredményei nagyon markánsak.

A következő szútra szerint: „Ha elégedett vagy, akkor eléred a legfelsőbb boldogságot. A tapasz egyfajta tisztaságot fog eredményezni, felszámolva a tisztátalanságokat. Ezáltal az érzékek és a test tökéletesedése fog bekövetkezni.”

Az eddig elhangzott tanácsok mind ránk fókuszáltak ‘Hogyan szabályozzam az elmémet, hogyan gyakoroljam a tisztaságot, hogyan tegyem ezt vagy azt?’ – a történet velünk kezdődik és velünk végződik. De a következő részben az áll, hogy: „Ha megfelelően tanulmányozzuk az írásokat, akkor elérhetjük szeretett Urunkat.” Tehát ez a helyes módja a tanulmányok gyakorlásának. Nem az a fontos, hogy ezáltal okossá válunk, hanem az, hogy találkozhatunk az Úrral, a karjai közé vesz minket.

És végül azt olvashatjuk, hogy: „Ha eltökéltek vagyunk az Úr Ísvarán való meditációban, akkor a lelki elköteleződésünk teljes sikere biztosítva van.” Tehát ísvara-pranidhánád vá – azaz, a Legfelsőbb Úrnak való teljes elköteleződés által minden tökéletesség elérhető. Ilyen a jóga gyakorlására alkalmas személy jelleme. Nevettek ezen? Nem mondtátok egybehangzóan azt, hogy: „Igen, ez az én utam!” De ezt kell, hogy mondjuk.

(folytatása következik)

[1] vágy

[2] harag

[3] Részletek Patanydzsali Jóga-szútrák c. művéből

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Beszéljünk az elme szabályozásáról – ez egy nagyon népszerű téma a különféle spirituálisnak mondott tanfolyamokon. Tehát hogyan szabályozzuk az elménket, mit gondoltok erről?

Válasz: Nem tudom!

Szvámí Tírtha: Ezt könnyű mondani, de mit fogtok válaszolni, ha valaki segítséget kér tőletek azzal kapcsolatban, hogy hogyan szabályozza az elméjét? Az lesz a válaszotok, hogy „Nem tudom”?! Ez nem elég és nem is túl segítőkész. Tehát mit fogtok mondani, hogyan szabályozzuk az elmét? Mit tanácsoltok majd?

Kérdés: A saját elménket?

Szvámí Tírtha: Nem, az én elmémet! Szeretném szabályozni az elmémet, mit tanácsoltok nekem?

Válasz: Meditációt javasolnék.

Szvámí Tírtha: Látod, ez egy jó és szép tanács. Az összes védikus szentírás két dolgot javasol: emlékezzetek mindig Istenre és soha ne feledkezzetek meg Róla! Ez könnyű! A jótanács mindig nagyon egyszerű; a végső igazság nem bonyolult. Ezt a meditációt gyakorolva kapcsolatba kerülhetünk a mindenség forrásával. Tehát ez az egyik módja az elme szabályozásának – ebben az esetben nem leszünk egy spirituális illúzió áldozatai.

A Jóga-szútrákban ez áll: „Annak érdekében, hogy elkerüljük a zabolátlan és kegyetlen gondolatokat, szabályozhatjuk az elmét jobb gondolatokkal” Tehát rossz gyakorlatok helyett, inkább próbáljatok beépíteni és megtartani néhány jó gyakorlatot. Tápláljátok az elmét; ha azt mondjátok az embereknek, hogy ne gondoljanak semmire, az valószínűleg nem fog sikerülni nekik. Először is egy megfontolt ember ekkor azt fogja kérdezni, hogy magyarázzátok el neki, mit jelent a ‘semmi’. Azt pedig elég nehéz lesz elmagyarázni! Máskor, ha egy kevésbé udvarias emberrel találkoztok, egyszerűen csak azt fogja mondani, hogy „Az lehetetlen!” Tehát egy negatív tanács nem lesz elég, pozitív gyakorlatra lesz szükség.

Emlékeztek azokra a lépésekre, melyeket Rúpa gószvámí említ a lelki folyamatban való fejlődés érdekében? Az első a hit.

Krisna-prijá: szádhu-szanga, anartha-nivrtti…

Szvámí Tírtha: Helyes! Ádau sraddhá, tatah szádhu-szanga, tha bhadzsana-krijá, anartha-nivrtti¹. Tehát az első lépés a hit; kifejleszteni a hitünket, gyakorolni és megmutatni a hitünket. Azt mondják, hogy amit nem értetek abban próbáljatok meg hinni, ha nem tudtok benne hinni, akkor próbáljátok meg tisztelni. Ahogy látjátok a megértésnek nagyon sok nézőpontja van, számtalan finom, érzékeny megközelítési mód létezik. Aztán a javaslatok így folytatódnak: ha nem tudjátok tisztelni, próbáljátok meg dicsőíteni; tehát a megértéstől eljutunk a dicsőítésig – ez egy út az igazság megközelítéséhez. Gyönyörű!

Viszont most fókuszáljunk az elme szabályozására – hogyan szabályozzam az elmémet? Ha a semmivel tápláljátok az elmét, az nem lesz sikeres, ezért inkább adjatok neki valamit, valami vonzóbbat, jobb elfoglaltságot, mint a korábbi volt. Ezt egy nagyszerű bhaktától tanultam. Egyszer Tripurári Mahárádzs, Gurudév egyik nagyon szeretett hittestvére elmagyarázta, hogy az anartha-nivrtti, vagyis a rossz tulajdonságoktól való megszabadulás, nagyon is lehetséges az artha-pravrtti pozitív dolgok művelése révén – nemcsak elutasítani valamit, ami nem hasznos, hanem valami előnyös gyakorlatot végezni helyette.

Tehát, ha valakinek azt javasoljuk, hogy meditáljon, azt tegye úgy, hogy legyen a meditációjának tárgya. Legyen ez egy pozitív meditáció, egy pozitív gyakorlat. Annak érdekében, hogy elkerüljük a rossz gondolatokat, helyettesítsük azokat emelkedettekkel. Ez nagyon egyszerű! Ez az elme kiművelésének, finomításának a módja; úgy képezni, hogy ilyen módon fejlődjön és reagáljon – csak jó és pozitív dolgok szülessenek belőle.

(folytatása következik)

___________________

¹ Csaitanja-csaritámrta, Madhja, 23.14-15.

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Sokan aszketikus gyakorlatokkal próbálják elérni a lelki tökéletességet, de vajon mi a legjobb gyakorlat, hogy elérjük ezt a szintet? Bizonyára nem az, hogy akkor böjtöltök, amikor kedvetek tartja vagy kitaláljátok hogyan sanyargassátok magatokat. A legjobb gyakorlat engedelmessé/alázatossá válni, próbáltátok már? Higgyétek el, nagyon nehéz, hiszen ez nem a ti döntésetek – éppen ezért annyira nehéz.

Máskor különféle fogadalmak ajánlatosak a lelki életben, mint például, hogy mennyit mantrázzatok, mennyi áldozatot hozzatok és felajánlást végezzetek vagy, hogy hány bráhmanát vendégeljetek meg – mantra, tarpana, jagja, szévá… ez bonyolult. A sásztrák azt is említik, hogyha precízen és engedelmesen/alázatosan szolgáljuk a lelki tanítómestert az sokkal nagyobb örömet okoz a mi Krisna Urunknak, mint ezek a bonyolult szertartások. Krisna azt mondja: „Sokkal elégedettebb vagyok akkor, ha egy tiszta bhaktát szolgáltok, mint, amikor más lelki gyakorlatokat próbáltok végezni.” Ezért nagyon elszántnak és elkötelezettnek kell lennünk ebben a tekintetben. Ez kell legyen a fogadalmunk, a vratánk. Ez az ajtó[1] a tökéletesedéshez.

De milyen legyen a vratánk? Egy kis fogadalom, ami egyszerű és könnyű vagy egy magasabb szintű, nemes feladatot tűzzünk ki célként? Azt hiszem, nekünk a mahá-vrata kell! Egyetértetek? Nézzük meg mi jellemzi azokat, akik ilyen fogadalmat tehetnek! Nem szeretnék csalódást okozni nektek, csak elmondok ezzel kapcsolatban néhány információt, de ahogy látom, boldogan egyetértetek, ez tetszik nekem!

Baladév: Azért Gurudév, mert a felolvasás előtt vagyunk.

Szvámí Tírtha: Lássuk mi történik utána. „Mahá-vrata – ez a jógában egy speciális feladatot és az ehhez szükséges tulajdonságok összességét jelenti. A jógí jelleme, ami alkalmassá teszi erre a fogadalomra a következő: szükséges gyakorolni a jama és nijama[2] szabályozó elveit; az ászanákat és a pránájámát is; majd a tudat visszavonását az érzéktárgyaktól – ez a pratjáhára; majd a koncentráció gyakorlása – ez a dharana; a meditáció – dhjána; és végül a teljes lelki áttörés – azaz a szamádhi.”[3] Azt tudjuk, hogy ez a jóga nyolc alapelve, igaz?

Tehát a jama, hogy mit ajánlatos kerülni a következők: „Gyakorolnunk kell az ahinszát, azaz a nem-ártást/erőszakmentességet; az igazságosságot; tisztelnünk kell mások tulajdonát; fegyelmeznünk kell magunkat a kapcsolatainkban; és függetlenednünk kell másoktól” – külső forrásokból keveset kapni és nem vágyni adományra vagy támogatásra. Ezek a kerülendő dolgok a jógában és most nézzük melyek azok az elvek, amiket ajánlott végezni a lelki életben. „Gyakorolnunk kell a tisztaságot; a megelégedettséget; egy kis lemondást; tanulmányokat kell végeznünk; és végül – a teljes és tökéletes odaadás a Legfelsőbbnek.”

Azt mondhatjuk, hogy ez a jóga tízparancsolata; az ahinszától indul – ne ölj! Ez egy alapelv, de mégis ki kell hangsúlyoznunk és végül eljutunk az ísvara-pranidhána elvig – teljes meghódolás a Legfelsőbb Isten előtt. Ez egy helyes út, igaz? Mostanában a pszichológia tudományos oldala is egyre közelebb kerül ezekhez az ősi elvekhez. Például vannak ezek az erőszakmentes kommunikációs képzések, igaz? Nagyon népszerűek! Az ahinszától indulva; tehát ez nem egy tudományos megvalósítás, ez a belépő a lelki iskolába. Nem vagyok túl jártas a pszichológiában, ti talán jobban tudjátok: van olyan képzés, ahol az ísvara-pranidhána elvet oktatják? Talán létrehozhatnátok egy új iskolát. Tehát ez a jóga tízparancsolata és akik elhatározták, hogy ezeket az elveket gyakorolják, ők ennek a mahá-vratának a várományosai.

¹ Gurudév szójátéka; bolgárul a ’vrata’ ’ajtót’ jelent

² A jóga erkölcsi kódexe

³ Felolvasás Patanydzsali Jóga-szútrák c. könyvből

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 29-i szófiai esti tanításából)

Először is engedjétek meg, hogy tiszteletteljes hódolatomat ajánljam tanítómestereim és a jelenlevő bhakták előtt. Eljött az ideje egy újabb találkozásnak, amit nagyon vártunk, igaz? A magam nevében mondhatom, hogy nagyon vártam már ezt a pillanatot. Hiszen, ha van egy kis odaadás bennünk Isten iránt és egy szent társaságban  lehetünk, akkor ez az odaadás gyarapodni fog; ez vagyok én. Lehet, hogy van néhány morzsányi örökség a mestereimtől, de a társaságotokban ez megsokszorozódik. Míg mások, akik nagy odaadással rendelkeznek, szükségük van arra, hogy megoszthassák, igaz? Ezek vagytok ti, akik megosztjátok a szereteteteket és erre tökéletes jelöltnek érzem magam. Ez a mi lelki versengésünk – kergetőzünk, hogy adhassunk vagy kaphassunk; és egy lelki versenyben sosem lehet tudni, hogy ki a győztes, hiszen néha vesztesnek érzitek magatokat, de valójában ez a legnagyobb győzelmetek. Máskor úgy érezhetitek, hogy nyertetek, majd később kiderül, hogy ez volt az egyik legnagyobb kudarc az életetekben.

Az élet hosszú és tudjátok a látásom egyre rosszabb. Reggel kinéztem az ablakon és láttam, ahogyan egy nagyon eltökélt fiatalember közeledik az ásram felé málával a kezében. Annyira eltökéltnek látszott, nyilvánvaló volt, hogy szeretné befejezni ezt a gonddal teli utazását itt a Földön. 15 percig vártam, hogy becsengessen, de nem történt meg, így gondolom, hogy valamit rosszul láttam. Mindenhol bhaktákat látok.

Talán az a jobbik eset, ha ilyen irányba változik a látásunk, mert ez mindig emlékeztet majd minket a saját történetünkre; hiszen voltak, akik ránk is kegyes szemmel tekintettek, nem nézték a hiányosságainkat vagy a múltunkat, igazából csak a jövőnket látták. Ezért jobb, ha ebbe az irányba változik a látásunk – ilyenkor csak a jó oldalát látjuk az embereknek és az esélyt a tökéletesedésre, akármilyen kevés is ez olykor, de jelen van bennük. Ha valaki megelőlegezte ezt a bizalmat nekünk, tovább kell vinnünk, hiszen, amit kapunk, azt tovább kell adnunk.

Akik voltak katonák ismerik ezt az elvet. ‘Bármilyen szenvedést is kaptam, azt tovább kell adnom’, így van? De mivel mi Maháprabhu seregében szolgálunk ez egy másféle elven működik: bármilyen jót kaptok, tovább kell adnotok, mert akkor biztosan gyarapodni fog.

Az életünk során óriási tapasztalatként érezzük olykor megbántva, leterhelve magunkat; szenvedünk, könnyek közt és vérben… De mi a legjobb módja elkezdeni sérelmeink meggyógyítását? Próbáljátok meg begyógyítani mások sebeit és automatikusan meggyógyul a sajátotok is. Viszonylag nem szenvedünk sokat, de talán, ha önmagunkra irányítjuk a figyelmünket, azt fogjuk érezni: ‘A Föld összes szenvedése a vállamon van! Ez mutatja a nagyságomat, úgy döntöttem, hogy a legjobb módon szenvedek!’ De kedveseim, ez nem így van. Mások sokkal többet szenvednek, mint mi, sajnos. Ha elkezditek az együttérzést kifejleszteni magatokban, nagyfokú nyugalmat és biztonságot fogtok érezni és nagyon boldogok lesztek. „Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, míg nem találkoztam valakivel, akinek nincs lába.” Tehát viszonylag nem szenvedünk annyit. És van egy esélyünk! Van esélyünk elérni a tökéletességet, ami ritkán adatik meg! Ezért elég intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget.

Hogyan fejezhetjük ki hajlandóságunkat a tökéletesség lehetőségének megvalósítására? Elméletileg egyetérteni nem elegendő. ‘Igen, de…’ – ez nem elég. Mélyen át kellene éreznünk ezt az Istentől kapott lehetőséget. Ez Isten ajándéka és ki kell fejeznünk hajlandóságunkat, hogy kapcsolódjunk ehhez a meghíváshoz. Hiszen, ha van meghívás, valószínűleg néhány vendég elmegy majd. A Legfelsőbb Úr meghívott minket – vendégek vagyunk a palotájában, a világában. Ki kell fejeznünk a hálánkat és a hajlandóságunkat arra, hogy befogadjanak minket. Tehát az egyszerű elméleti egyetértés nem fog segíteni, valamit mutatnunk is kell, hiszen a mi Urunk olyan sokat megmutatott Magából. Nektek is adnotok kell valamit magatokból. De kérlek a jobbik feleteket mutassátok meg Neki. Mindannyiótoknak van jobbik oldala.

Ezért elkötelezettnek kell lennünk, ami a lelki életben annyit jelent, hogy gondolod, mondod, és teszed.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 06. 24-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: A guru hol helyezkedik el ebben a rasza-mandalában?

Szvámí Tírtha: A guru nehéz eset, itt csak a gópík és a hozzájuk hasonlók vannak megemlítve: a legjobbak, a legeslegjobbak és a legifjabb szolgálólánykák. De ha azt válaszoljuk erre a kérdésre, hogy ‘sehol’ sincs benne a guru, az ugyanazt jelenti, mintha azt mondanánk, hogy ‘mindenhol’ ott van. Hol találjuk a mestereinket? Ki kell fejlesztenünk azt a képességet, amivel meglátjuk őket mindenhol.

A guru az a személy, aki bevezet minket a folyamatba; máskor a guru az a személy, aki megszelídíti a vadállatot – ostorral a kezében. Ez egy kicsit eltér a feladatától, de nagyon hasznos. Olykor olyan ő, mint egy kapuőr: ‘Most nem léphettek be, ne zavarjátok meg Őket!’ Máskor úgy viselkedik, mint a legkiválóbb tanácsadó és azt érezzük, hogy valóban ő a legjobb a számunkra, főként akkor, ha azt mondja, amit hallani szeretnénk, igaz? És amikor olyan utasítást kaptok, ami nem annyira tetszik, rögtön elrohantok és nem adtok lehetőséget a tanítómestereteknek, hogy a legeslegjobb lehessen.

Ez nem vicc, hiszen aszerint, hogy milyen a látásmódunk, a képességeink és a lelki fejlettségünk, a tanítómester különféle arcait ismerhetjük fel. Ha nem vagyunk olyan fejlettek, akkor különféle aspektusokat fedezhetünk fel a különféle személyekben, de ahogy fejlődik a látásmódunk egyre több vonást fedezhetünk fel ugyanabban a személyben. Először Isten képviselőjét látjuk, majd a gószvámík meghitt szolgáját stb. Vandé rúpa-szanátanau raghu-jugau srí-dzsíva-gópálakau [1]… Tehát a tudatosságunkon múlik, hogy mit látunk meg ebben a guru elvben. De természetesen azt már tudjátok, hogy a guru nem csak egy elv.

Ezért kérlek, ne feledjétek ezeket a különféle lótuszvirágokat: a lótusz szívet, a kozmikus teremtő lótuszt, a jóga-mandala lótuszt és az odaadó rasza-mandala lótuszt.

„Srí Rádhá és Krsna szerelmi kedvtelései az Úr belső, gyönyöradó energiájának transzcendentális megnyilvánulásai. Noha Rádhá és Krsna azonosságukat tekintve egyek, örökre különváltak egymástól. Most e két transzcendentális személyiség újra egyesült Srí Krsna Caitanya formájában. Leborulok Előtte, aki Srímatí Rádhárání érzéseivel és testszínében jelent meg, holott Ő Krsna Maga.”[2]

Ez egy gyönyörű idézet Szvarúp Dámódar gószvámítól, aki Csaitanja Maháprabhu személyi titkára volt. Azt mondja, hogy Rádhá és Krisna örökre különváltak egymástól, mert saját személyiséggel rendelkeznek, de az egymás iránti vonzalmuk és szeretetük olyan erős, hogy mindig egymást keresik és annyira közel kerülnek egymáshoz, hogy Maháprabhuban egyesülnek. Ha azt mondom acsintja-bhédábhéda-tattva azt már talán unjátok, de, ha azt mondom ‘Rádhá és Góvinda kergetőznek, majd Maháprabhuban egyesülnek’ arra azt felelitek ‘Óh, ez annyira gyönyörű!’

Tehát mit mondhatnánk még? Itt egy lista a különféle kapuőrökről, a legjobbakról, a legeslegjobbakról és a legbensőségesebb szolgálókról, de most nem megyünk bele a részletekbe. De egy dolog biztos – sokkal több jóakarótok van, mint amennyit valaha is el tudnátok képzelni. Ezért próbáljátok követni és szépen szolgálni őket; vegyetek oltalmat a Szent Névnél, mert Gólóka lótusz szirmairól származik és kérlek, fejlesszétek a lelki látásmódotokat.

[1] A Srí Srí Sad-gószvámj-astaka refrénje, Srínivász Ácsárja dala
[2] Csaitanja-csaritámrta Ádí 1.5.