Calendar

November 2018
M T W T F S S
« Oct    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  



Extra kiadások issues

Hiranyakashipu-Threatens-Prahlada

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Prahládnak jó szerencséje úgy hozta, hogy találkozott a nagy szenttel, Nárada Munival, aki teljességgel visszavonult az anyagi élvezetektől. Ennek az igazán páratlan társulásnak köszönhetően Prahlád tiszta odaadással fordult a Legfelsőbb Úr felé, aki Uttamaslókaként ismert, s akit emelkedett költészettel dicsőítenek. Így Prahlád mindig magasztos örömöt érzett, amikor az Urat szolgálta, és vele találkozva még azok is, akik nem voltak bhakták, illetve a nem vallásos életet folytató szerencsétlenek is elkezdtek vonzódni a Jóistenhez, aki békét és boldogságot hozott számukra.” [1]

Nekünk arra kell törekednünk, hogy az isteni kegyelem eszközévé váljunk. Ne elégedjetek meg azzal, hogy a karma eszközévé váltok – hogy beteljesítitek mások karmáját, függetlenül attól, hogy azok jók, vagy rosszak, hanem próbáljatok meg az isteni kegyelem eszközévé válni! Ez a legjobb választás az életben!

Sukrácsárja volt a daitják, a démonok papja. Két fia: Sanda és Amarka Hiranjakasipu palotája mellett élt. Az akkori társadalmi szokásnak megfelelően Hiranjakasipu elküldte Prahládot abba az iskolába, ahol gurujának, Sukrácsárjának két fia politikára oktatta az aszurák gyerekeit.”

Látjátok, Hiranjakasipu jó apa. Nagy démon, aki azt szeretné, hogy a fia is nagy démonná váljon, még nálánál is hatalmasabbá – hiszen ez valamennyi apa törekvése: ’Az én fiam legyen jobb nálam. Ám megtanulni, hogyan váljunk jó démonná, az némi képzést igényel. Küldjük el hát iskolába!’

„Prahlád igyekezett az iskolában, a többiekhez hasonlóan odafigyelt a tanárokra, olvasott és a leckéket ismételte, ahogy elvárták tőle, bár közben azon járt az esze, hogy a politika tudománya értelmetlen, illuzórikus tudás, és egyáltalán nem tetszett neki.”

Úgy vélem, ez a legjobb politika ellenséges körülmények között. „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak!’ Néha a negatív környezetet is el kell viselnünk. Tartsátok fent ezt a békés hozzáállást, de belsőleg sose adjátok fel önmagatokat és eszményeiteket! Néha titokban kell megóvnunk és megőriznünk, amink van. És ahogy az Úr Visnu mondta: „Várjatok a pillanatra, a megfelelő pillanatra, amikor meg tudjátok mutatni az odaadásotokat és spirituális hajlamaitokat!”

„Egy napon, amikor a kisfiú hazaért, édesapja nagyon szeretetteljesen ölébe vette Prahládot, és érdeklődött tőle: „Kedves gyermekem, Prahlád, kérlek, mondd meg, mi a megértésed szerinti legjobb dolog?” Tudjátok, egy jó apa mindig ellenőrzi a fia iskolai előmenetelét: ’Elküldtelek téged ebbe a nagyon jó hírű démoniskolába – tehát, mit tanultál, kedves fiam?’ „Hiranjakasipu nem tett fel specifikus kérdéseket Prahlád tantárgyait illetően, mert azt gondolta, hogy a gyerek nem biztos, hogy tudja a tankönyvekből a választ, és a kisfiú zavarban érezné és szégyellné magát. Inkább egy általános kérdést tett fel, amire a gyerek könnyedén, tetszése szerint tud válaszolni. Hiranjakasipu azt remélte, hogy Prahlád majd az iskolai tantárgyakkal kapcsolatban fog válaszolni neki. Bár Prahlád nagyon jól értette apja szándékát, de mivel olyan sok ember volt jelen, kötelességének érezte, hogy igazat szóljon. Ezért hát ezt mondta: „Ó démonok legjobbika, most elmondom neked, hogy véleményem szerint mi a legjobb tudás! Amikor egy megtestesült élőlény mulandó tárgyakra tesz szert, ez értelmét óhatatlanul megzavarja. Ilyen emberek társaságában élni olyan, mint egy sötét kútban lenni. Ezért otthonának elhagyása és az erdőbe vonulás után az embernek Srí Hari lótuszlábainál kell oltalomra lelnie.”

Látjátok, az apa is nagyon jól ismerte a filozófiát, olvastuk, hogy 99%-ban mennyire szépen prédikált. Most pedig a fiából is filozófus lett, és ő képes hozzátenni azt a hiányzó 1%-ot az elmélethez. Azt az egy kicsinyke százalékot: a meghódolást Hari, Visnu és Krsna előtt.

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



220px-Prahlada_overcoming_the_elephant

(részlet Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Elérkeztünk hát Prahládhoz. “A démonok fejedelmének, Hiranjakasipunak négy nagy erejű fia született: Prahlád, Anuhláda, Szanhláda és Hláda. Közülük Prahlád volt a legkiválóbb. Mindig szeretettel és tisztelettel adózott a bhaktáknak, és egy bráhmana valamennyi jó tulajdonságával rendelkezett. Becsületes volt, jellemes, mindig igazat szólt és önuralmat gyakorolt. A Paramátmához hasonlóan valamennyi élőlény legkedvesebb barátja volt. Mindig tisztelte a feljebbvalóit, szolgálatát és hódolatát ajánlva nekik, saját magára mindig mint szolgájukra tekintett. A gyámoltalanokkal kedves volt, és szerető apához hasonlóan viselkedett velük, a nálánál idősebbekhez szeretettel és tisztelettel testvérként fordult. Ugyanolyan tiszteletet tanúsított siksá és diksá guruja, valamint hittestvérei iránt, mint ahogy az Úrhoz közeledett. Bár fölöttébb tanult, vagyonos és jóképű volt, minden tekintetben kiváló szakértő, mégis mentes volt minden büszkeségtől. Ugyan Prahlád az aszurák családjában született, természete nem hasonlított az övékre. Ha veszéllyel nézett szembe, félelem nélküli és állhatatos volt, és nem tulajdonított nagy jelentőséget a világi dolgoknak. Egy kicsit sem érdekelték az önző cselekedetek, mindig fegyelmezte érzékeit és életerejét, tökéletesen szilárd értelemmel és tisztánlátással rendelkezett. Mindig boldog és elégedett volt, valamennyi tanult ember tisztelte őt. Azokon a gyűléseken, amelyeken szóba kerültek a szent emberek, még az ellenségei is az ő kiválóságát emlegették példaként. Szavakba foglalni dicsőítését szinte lehetetlen – a Jóisten tiszta bhaktájaként élt.”[1]

Itt láthatjátok azokat a nemes tulajdonságokat, amikre érdemes törekednünk. Gyakorlatunknak vágyakkal, ragaszkodásokkal és irigységgel telinek kell lennie. Egyetértetek? Vagy nem értetek egyet? Sosem értetek velem egyet?

Hozzászólás: Ragaszkodások – attól függ, kihez ragaszkodunk. És miért az irigység?

Szvámí Tírtha: Vágyak – milyennek kell lennie a vágyainknak? Olyan tulajdonságok után vágyakozzunk, amikkel Prahlád rendelkezett. Törekvések – a mi törekvésünk az legyen, hogy az Úr tiszta bhaktáivá váljunk. És roppantul irigyeljük a szolgálat bármely lehetőségét – de természetesen ezek lelki vágyak, törekvések és irigységek kell, hogy legyenek. És a ragaszkodások – ragaszkodnunk kell – a szolgálatunkhoz és lelki tanítómesterünk lótuszlábaihoz. Ugye, most már egyetértetek? Köszönöm! Úgy láttam, figyelmetek kissé lankadt, mikor erről beszéltem: „Prahlád olyan nemes, Prahlád olyan jó…”. Néha az előadóknak próbára kell tenni a közönségük figyelmét: „Legyetek irigyek!”  Erre mindenki felfigyel: ’Micsoda?!? Ilyent eddig még nem hallottam a tanításon.’ Vagy: „A mi folyamatunk tele van ragaszkodással.” Ilyesfélékre gondolhat a hallgatóság: ’Micsoda?!? Talán Gurumahárádzs egy eretnek? Nem ismeri se a sziddhántát se a Védántát?’

De visszatérve Prahlád tulajdonságaira – ezekre érdemes és kell törekednünk. Egyetlen mondatban össze tudom foglalni, milyen is az ideális bhakta: ’Amikor jelen vagy, senki sem vesz észre, amikor nem vagy jelen, mindenki téged hiányol.’ Ilyen az ideális bhakta. Te melyik szinten vagy? Amikor eljössz a templomba, elismerést szeretnél. S amikor nem vagy ott, akkor igen, mindenki emlékszik rád: ’Ó, szerencsére elment.’ Ezért arra van szükség a lelki életben, hogy nagyon is kifinomult tulajdonságokat fejlesszünk ki magunkban. Nagyon kifinomult tulajdonságokat.

[1]  A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 



demigods pray to Vishnu

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 „Hiranjakasipu uralkodásának kínjaitól sújtva valamennyi élőlény, s uraik a félistenek elhatározták, hogy elébe járulva, az Úr Visnunál keresnek menedéket. Elhanyagolták alvásukat, elméjüket és érzékeiket megfegyelmezték, pusztán levegővel táplálkoztak – így kezdett bele valamennyi félisten az Úr Visnu imádatába. Arcukkal az Ő örök hajléka felé fordulva leborultak – azon a szent helyen, ahol a lemondott lelkek örökkön örökké maradhatnak miután elérték Őt. Akkor az égből alászálló isteni hang törte meg a csendet: „Ó, bölcsek kiválóságai, ne féljetek! Áldás szálljon rátok! Valamennyi élőlény vágyai beteljesednek, ha találkoznak Velem. Mindent tudok Hiranjakasipu démon zaklatásairól, és megfelelő büntetésben fogom őt részesíteni, mivel megzavarta a félisteneket, a Védákat, a teheneket, a bráhmanákat, a vaisnavákat, a dharmát és még Jómagamat is – nagyon hamar eljön a veszte. Kérlek benneteket, legyetek türelemmel, amíg elérkezik a megfelelő idő! Amikor e démon kínzásoknak veti alá tulajdon fiát, Prahládot – aki nagy lélek – Brahmá áldásainak ellenére, azonnal meg fogom ölni őt. Sok dolgot el tudok tűrni, de nem tudom elnézni bhaktáim szenvedését.”

Visnu hangját hallva a dévák, Szvarga-lóka lakói hódolatukat ajánlották az Úr Visnunak, és megnyugodva tértek haza azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy Hiranjakasipu démon hamarosan elpusztul.” [1]

A nehézségek idején mindenki tudja, mit kell tennie. Hiranjakasipu nagy hatalomra tett szert, és a félistenek rögtön megértették: „Ó, Visnunál kell menedékre lelnünk.’ Ha a félistenek élete és hatalma zavartalan, hajlamosak elfelejtkezni Visnu legfelsőbb helyzetéről. Nem ugyanez történik meg velünk is néha? Ha minden jól megy, elfelejtkeztek a legfelsőbb kötelességről. Ha már egy picit bajba kerültök, rögtön emlékeztek rá. Azért van szükségünk egy kis stresszre – hogy stressz nélkülivé váljunk! Ez az út – menedékre lelni a Legfelsőbb Úrnál, Visnunál.

A félistenek itt úgy gondolták, hogy tájékoztatják Visnut valami újról, ami az univerzumban történik. ’Ó, itt van ez a Hiranjakasipu.’ Mire Ő így szólt: „Ne aggodalmaskodjatok, mindenről tudomásom van. Várjatok egy kicsit még, és segíteni fogok. Sok mindent eltűrök, de a bhaktáim szenvedését nem tudom elviselni.” Ez is tükrözi, hogy mennyire hasznos a bhakták barátjának lenni. Hiszen ha bajt okoztok a bhaktáknak akkor, tudjátok, az Úr Visnu emlékezni fog rátok.’

(folytatása következik)

[1]  A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből

 

 



Hiranyakashipu-Brahma

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott tanításából, 2012. május) 

Folytassuk felolvasásunkat Prahlád történetéből! Eddig leginkább Hiranjakasipu viselkedéséről beszélgettünk, és az Isópanisad utasításai szerint arra helyeztük a hangsúlyt, hogy vajon mi motiválta őt, hiszen az említett szentírásban ez áll: „Mind a tudásról, mind a tudatlanságról tanulnotok kell.” Nem elég tehát csupán az isteni tudás tanulmányozása, azzal is tisztában kell lennünk, mi is a tudatlanság. Hogy jobban megérthessük a szentéletű Prahlád jellemét, szemügyre kell vennünk apjának, Hiranjakasipunak a jellemét is, aki Visnu ellenlábasa.

Vezeklésének végrehajtása után tehát Hiranjakasipu helyzete stabilizálódott, nagyon is kitüntetett helyzetbe került. A következő leírásban palotájáról olvashatunk, amely csupán Indra (a félistenek vezetője) palotájával vethető össze. Ám van itt még valami más is:

Az egész univerzum meghódítása után legfelsőbb uralkodóként Hiranjakasipu mindig Indra palotájában tartózkodott, erős borokat fogyasztott, és rézvörös szemei úgy forogtak, mintha mérges volna. Mivel rendkívüli erővel hatalmas lemondásokat végzett, az összes félisten – kivéve az Úr Brahmát, az Úr Sivát és az Úr Visnut – arra kényszerült, hogy elébe járuljon és leborulással és virágfüzérekkel imádja őt.” Látjátok, mindenki másnak elfoglalta a helyét. „Óriási hatalmának köszönhetően Hiranjakasipu meghódította a mennyek királyságát, és mert mindannyian rettegtek tőle, így a gandharvák, sziddhák, vidjádharák, és apszarák, még Visvavaszu és Tumburu, továbbá Nárada és egyéb rsik is valamennyien újra meg újra imákat zengtek hozzá, hogy dicsőítsék őt.

Mi erről a véleményetek?
Jasódá: Azon tűnődtem, vajon miért mérgesek a szemei – ha minden az övé, akkor miért mérges még mindig?

Szvámí Tírtha:mintha mérges volna” – ez áll a szövegben. Egyébként, ha valaki erős bort iszik, szokatlan kinézete lesz, de itt nem is ez a lényeg. Mit tudtunk meg ez idáig Hiranjakasipuról? Azt, hogy kemény vezeklést vállalt, nagyon komoly, aszketikus gyakorlatot: egy lábon állva, gyakorlatilag egész testét feladva. Mindezt azért, hogy elnyerje Brahmá áldásait. Amikor pedig megkapta, többé semmilyen lemondást (tapaszját) nem végzett. Nekiállt bort inni, élvezni a zenét és a dicsőítést. Azelőtt ő dicsőített, most őt dicsőítették.

Ez helytelen gyakorlat. A helyes gyakorlat szerint jártok el, ha elkezditek, majd folytatjátok is a vezeklést. A folyamat és a cél egyáltalán nem különbözhet egymástól. Ebben az esetben elég nagy volt a különbség: ’Azért kínzom magamat, hogy hatalomhoz jussak.’ Ám a mi esetünkben ennek másképp kell lennie: mi alázatosan szeretnénk a bhakti-jóga gyakorlatát követni azért, hogy végül majd alázatos bhaktákká váljunk. Kérlek, ezt ne feledjétek! Az nem úgy történik, hogy ’Alázatosan gyakorlom a bhakti-jógát kezdetben, és végül egy felfuvalkodott szannjászí leszek.’ Nem ez a cél. A mi célunk a Legfelsőbb élő és szeretetteljes szolgájává válni. Ha erről megfeledkezünk, az már démoni hajlamot mutat.

“Hiranjakasipu erőszakkal megszerezte Indrától az eső, Vájutól a szél és Agnitól a tűz feletti befolyást, s miután megkaparintotta valamennyi félisten, úr és uralkodó erejét, mindegyiküket megfosztotta hatalmától. Hiranjakasipu lett a legyőzhetetlen legfelsőbb uralkodó, ám mivel nem volt képes érzékei megfegyelmezésére, még az után sem vált elégedetté, hogy minden kívánsága megvalósult. Miután kiélvezte a bőség minden lehetőségét, a sásztrákban tiltott élvezetekbe vetette bele magát. Ily módon annyi időt vesztegetett el, hogy ezért Sanaka és a többi rsi megátkozta őt.”

 

(folytatása következik)

 

 



ma

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott tanításából, 2012. május)
Kérdés: Ha Hiranjakasipu olyan kiemelt helyzetben volt, s abban a korszakban az emberek még sokkal fejlettebbek voltak, hogyan lehetséges az, hogy mégsem emlékezett a forrásra, ahonnét származott?
Szvámí Tírtha: Azért, mert ennek így kellett történnie. Tehát nem volt rá szükség, hogy emlékezzenek az egész történetre. Így kellett történnie.
Jamuná: Volna egy mélyebb, és valamiért előszeretettel ismételt kérdés, amit az emberek gyakran feltesznek a karmával és a reinkarnációval kapcsolatban: ha valóban létezik a reinkarnáció, és ha az a lényeg, hogy a lélek megtanuljon az árral szemben úszni, akkor mégis miért felejti el az előző tapasztalatait? Mi az oka annak, hogy a lélek felejt, ha éppen az a lényeg, hogy tanuljunk? A feledés nem segíti a tanulást.
Szvámí Tírtha: Kérlek, olvasd el a Bhagavad-gítá 15. fejezetének 15 versét: „Én mindenki szívében ott lakozom. Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység. Én vagyok az, akit az összes Véda közül ismerni kell, hiszen Én vagyok a Védanta szerkesztője és a Védák ismerője.”[1]  Most elegendő az első rész: „Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.” Finom lenyomatként minden megőrződik az előző életekből, hiszen a jelenlegi életünk, a jelen helyzetünk a múltunk jövője, illetve a jövőnk múltja. Ha tehát ismeritek a jelent, azzal már feltárul előttetek a múlt és a jövő is, elegendő csupán a jelenlegi helyzet ismerete. A helyes módszert alkalmazva – a tudás és az emlékek segítségével – ebből már megérthetitek mindkét végletet – a múltat és a jövőt.
Ám ez egy misztikus képesség – a múltat, a jelent és a jövőt is úgy látni, ahogy az van. Ha most élünk, itt és most, ezt a módszert alkalmazva túljuthattok valamennyi problémán. Miért foglalkoznánk annyit a múlttal? Az már elmúlt, nem létezik többé. Miért törődnénk annyit a jövővel? Az még nem is létezik! Miért nem szentelünk inkább több figyelmet a jelen pillanatnak? Hiszen a múlt historikum, a jövő misztérium, a jelen pedig ajándék.
1. Bhagavad-gítá 15. 15.

 



against the current

(részlet Szvámí Tírtha 2012. májusi, Szófiában elhangzott tanításából)

Kérdés: Miért szállja meg a gonosz az embert? Ő maga akarja ezt, vagy csak hagyja, hogy megtörténjen?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés. Hogyan uralkodik a gonosz az emberek felett? És miért, ha egyszer mi ezt nem akarjuk? Ugyanezt a kérdést tette fel Ardzsuna Krsnának: Atha kéna prajuktó’jam pápam csarati purusah[1]Honnan jön az az erő, ami az embert bűnös tettekre kényszeríti?” Senki sem akar bűnös lenni, mégis néha egy ilyen erő egyszer csak elhatalmasodik rajtunk és uralni kezd bennünket – vajon honnét származik ez az erő? Erre Krsna így felelt: káma esha kródha esha radzsó-guna-szamudbhavah[2] „Ennek forrása a káma, a vágy, illetve a kródha, a harag, s végül a radzsó-guna, a szenvedély kötőereje.” Ez tehát a forrása az embereket hatalmába kerítő valamennyi negatív hatásnak. „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Csupán a kéj az, óh Ardzsuna. Ez a szenvedély kötőerejével való társulásból születik, s később haraggá alakul át: ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.” Az előző vers kérdése pedig: „Ardzsuna szólt: Oh, Vrsni leszármazottja, mi az, ami az embert akarata ellenére, szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti?” Ez tehát néha a vágyaink ellenére történik – ugyan mi jók akarunk lenni, de ezeknek a hatásoknak annyira erős a sodrása, hogy az egyszerűen összezúz bennünket.

Ezután a következő kérdés merül fel: lehetséges-e ennek a befolyásnak ellenállni, avagy nem? Mert ily módon nagyon könnyen mondhatjátok: ’Ó, ez nem az én hibám, ez nem az én bűnöm. Ez csak egy engem ért befolyás, így hát én nem vagyok bűnös.’ Van mód az ellenállásra?

Hogyne volna. Ha tovább olvassuk a szentírást, ezt találjuk: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.”[3] Amíg tehát az anyagi energia befolyása alatt áll az ember, addig nem tud neki ellenállni. Ezért kell alávetni magunkat az isteni védelemnek – akkor az nagyon is könnyűvé válik. Hogy hogyan? „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. Hiszen annyira erős! De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.” Gyakorlatilag a Földön élő valamennyi élőlény e hatás alatt áll, iszonyúan nehéz ellenállni neki. Ámde….”Akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.” Igazán egyszerű – legalább is annak tűnik. Ez egy általános szabály, hogy ha meg akarunk szabadulni valamiféle hatástól, akkor egy másik befolyásnak kell magunkat átadni.

Ez tehát a módja annak, hogy a bűnös hatás alól kivonjuk magunkat. Természetesen megpróbálunk követni bizonyos elveket, melyek segítenek ebben, de végső soron minden az isteni kegyelmen múlik.

Jamuná kérdése: Mahárádzs, ez azért van, mert a Jóisten kemény elvárást támaszt felénk, vagyis képesnek kell lennünk az árral szemben úszni, akármilyen erős is az?
Szvámí Tírtha: Pontosan erről van szó! Magas a mérce, én is nagy elvárásokat támasztok feléd és valamennyi tanítványom felé. Ha tehát ennek érdekében fel kell áldoznom egy kis melegséget, amikor veletek beszélgetek – kérlek, ne gondoljátok azt a szeretet hiányának! Mi történik, ha árral szemben úszunk? Elérjük a forrást! Ha tehát az anyagi befolyás árjával szemben úszunk, az kétségtelenül nehéz, ám akkor fogjuk elérni az isteni forrást – hiszen a forrásnál lakozik az istenség.

[1] Bhagavad-gítá 3.36.

[2] Bhagavad-gítá 3.37.

[3] Bhagavad-gítá 7.14.

 



The_Fish_(Matsya)_Incarnation_of_Vishnu

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Jasódá kérdése: Szeretném megkérdezni, hogy mi történt Brahmával, amikor Hiranjakasipu elfoglalta a pozícióját?

Szvámí Tírtha: Nos, a démonok nagyon kifinomult és kulturált lények, tehát mivel ő Brahmát imádta, hogy részesüljön az áldásokból, ezért egyfajta tisztelettel is volt iránta. De azt olvastuk, hogy hatalma és dominanciája miatt mindhárom világ Hiranjakasipu befolyása alá került. S tudjátok, ha megváltozik az uralkodó személye, a rendszer, azt is túl kell élnünk. Éppúgy, mint ti, a bolgár nemzet, bár török uralom alatt álltatok, mégis túléltétek! Bár minden hatalmatok, vagyonotok felett egy idegen hatalom rendelkezett, ennek dacára is találtatok módot a túlélésre, hogy legbelül, mélyen, különféle rejtett úton-módon megőrizzétek, amitek van – sokféle lehetőség kínálkozott.

Hiranjakasipu célja az volt, hogy harcoljon Visnu, a Jóisten ellen, ezért tervelte ki az összes trükköt és hatalmi harcot. Ugyanis azt tartják, hogy a Legfelsőbbet imádók „táplálják” a Jóistent a szolgálataikkal, fohászaikkal, áldozataikkal, ezért hát így gondolkozott: ’Ha megakadályozom, hogy szolgálatokat végezzenek, és a Legfelsőbb semmilyen imádatban nem részesül, akkor majd elgyengül. És akkor ily módon könnyedén le lehet majd győzni őt!’ Ez volt a szándéka, ezért nem törődött Brahmával, vagy egyéb, felsőbb és alsóbb rendekhez tartozó élőlényekkel, hiszen ő akart uralkodni. Varázserővel rendelkezett, mivel a jóga-sziddhik, a jóga misztikus hatalmának elnyeréséért is fohászkodott.

Ezek a sziddhik nagyon érdekesek, ám bármely lelki gyakorlatnak csak másodlagos eredményei. Míg Hiranjakasipu motivációja a mindenek feletti uralkodás volt, és az, hogy minden energiáját a Jóisten ellenében használja fel, addig a mi motivációnk az kell, hogy legyen, hogy tudjunk uralkodni saját magunkon, tudjuk fegyelmezni önmagunkat, és valamennyi energiánkkal a Jóisten pozitív szolgálatán munkálkodjunk. Ez a hatalmas különbség a Legfelsőbbhöz fűződő szeretetteljes és szolgálatkész hozzáállás, illetve az ellenkezője között – nekünk kell eldönteni, hogy melyik oldalra állunk.

Jasódá: Hiranjakasipu megannyi lehetőséget említett, mikor azt kérte, hogy ki ne ölhesse meg őt – érdekes módon azonban Visnura nem gondolt.

Szvámí Tírtha: Nagyon jó észrevétel, köszönöm. Láthatjuk, hogy Hiranjakasipu dicsőítésének középpontjában Brahmá állt, aki csupán a miniszter, nem pedig a király. De ő Brahmát tartotta a Legfelsőbbnek, s azért fundálta ki ezeket a különféle módokat, hogy megvédje magát – hiszen Hiranjakasipu Visnut nem Istennek, hanem félistennek tartotta, Brahmá alávetettjének. Azt tudta, hogy Visnu néha nagyon is furfangos: néha halként jelenik meg, hogy megmentse a Védákat, másszor emberként – mint Ráma vagy Buddha, vagy egyéb inkarnációkként. Ezért mondta azt, hogy:„Sem ember, sem félisten, sem démon, sem fegyver, sem állat ne tudjon megölni engem.” Valójában először halhatatlanságot kért Brahmától, ám Brahmá ezt válaszolta: „Sajnálom, azt nem tudom neked megadni, az a lehetőségeim határán túl van.” Erre Hiranjakasipu elkezdett gondolkodni: „Jó, ha halhatatlanságot nem adhatsz, akkor viszont add meg azt, hogy senki se tudjon megölni.”  Ebbe Brahmá beleegyezett. Vagyis azt is kérte Hiranjakasipu, hogy sem a levegőben, sem a földön, sem, bent, sem kint ne tudják megölni. Tehát minden lehetséges módon megpróbálta megvédeni magát.

Bár harcolni akart Visnu ellen, mégis megfeledkezett Róla, valahogy kikerült a látóteréből. Ez tehát a különbség a démon és a bhakta között – a démon nagyon okosan használja az eszét, ám elfeledkezik a Jóistenről. A bhakta néha nagy odaadással követ el valami ostobaságot, ám sosem feledkezik meg a Jóistenről – ez tehát a különbség. Az egyik nagyon okos ám mégis feledékeny; a másik pedig, a Jóisten szerelmese, csupán néhány dologra emlékszik, de még az is annyira lefoglalja, hogy néha megfeledkezik a gyakorlati dolgokról.

Erre a legjobb példa az, amikor az egyik bhakta banánt akart felajánlani a Jóistennek. Általában megszenteljük az ételt – először a Legfelsőbbnek ajánljuk fel, majd ami megmarad, megesszük. Tehát ez a bhakta nagy odaadással, igazi odaszentelődéssel meghámozta a banánt, kidobta a húsát és felajánlotta a héját: „Ó, Uram, ez a Tiéd! Annyira szereted a banánt – kérlek, fogadd ezt el!” Tudjátok a bhakták néha hibáznak egy kicsikét, de szerencsére a Legfelsőbb Úrnak sem a héjra, sem a gyümölcsre nincsen szüksége – csupán egyetlen dologra: szeretetteljes odaadásra. Ez az, amit adnunk kell, ez Számára a legjobb és legízletesebb felajánlás. „Á, ez a jelentéktelen kis lény, hogy igyekszik a kedvemben járni!”

 



footprintstop

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában elhangzott 2012. májusi tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ez idáig Hiranjakasipu, az áldásokra várakozó démon csak dicsőítette Brahmát: „Oly nagyszerű vagy, annyira kegyes!” Most pedig a kéréseivel hozakodik elő: „Ó, Uram, ha kegyesen megadod nekem azt az áldást, amire vágyom, akkor kérlek, add meg, hogy egyetlen általad teremtett élőlény kezétől se érjen utol a halál!” És ez még csak az első a hosszú-hosszú listán. „Add meg nekem, hogy ne ölhessenek meg sem bent, sem kint, sem nappal, sem éjjel!” Mi volt ezzel a célja? A halhatatlanság – ezért hát eszét összeszedve keresni kezdte, hogy hogyan védheti meg magát minden lehetséges veszélytől. „Add meg, hogy halálomat ne okozhassa sem Te, Brahmá, sem Siva, vagy semmilyen félisten vagy démon! Ne ölhessenek meg sem a földön, sem a levegőben! Ne ölhessen meg semmilyen fegyver, semmilyen emberi lény és semmilyen állat, mint például a tigris! Add meg, hogy semmilyen élő vagy élettelen lény ne okozhassa halálomat! Add meg továbbá, hogy ne pusztítson el semmilyen félisten vagy démon, és semmilyen hatalmas kígyó az alsóbb bolygókról! Mivel senki sem képes megölni téged a csatatéren, és te vagy valamennyi élőlény és uralkodó ura, kérlek, hadd kerüljek én is ugyanabba a helyzetbe! Add meg nekem a jóga misztikus képességeinek mindegyikét, melyeket csak hosszadalmas lemondásokkal és a jóga gyakorlásával lehet elérni!” Jó hosszú lista, igaz? ’Add meg nekem ezt, add meg nekem azt!’

„Miután meghallgatta Hiranjakasipu fohászait és kéréseit, Brahmá így szólt: „Óh, Hiranjakasipu! Azokat az áldásokat, melyeket kértél, nem kaphatja meg mindenki. Óh, fiam, én mégis megadom neked valamennyit, annak ellenére, hogy oly ritka az, aki elérheti őket!” Majd Brahmá visszatért otthonába.

Brahmá áldásainak elnyerésével Hiranjakasipu ragyogó, aranyszínű testet kapott, hs akkor eszébe jutott fivére halála, akit Visnu pusztított el, így szívében rögtön gyűlöletet érzett a Legfelsőbb Úr, Visnu iránt. Ez a hatalmas aszura, Hiranjakasipu, lett az összes többi aszura, valamennyi félisten és emberi lény legfelsőbb ura. Leigázta a gandharvákat – az isteni énekeseket, a nágákat – a kozmikus kígyókat, a sziddhákat – tökéletes lényeket, a garudákat, a csaranákat, a vidjádharákat, a rsiket, Jamarádzsot és követőit, az ősatyákat – vagyis pitriket, és ebben az univerzumban mindenkit.”

Vannak tehát tekintélyes pozíciók ebben a világban, mint a félisten vagy a király. Ám vannak kevésbé köztiszteletnek örvendők is, mint például a jaksák – a jaksa egy varázsló démon harcos, a ráksasza még kevésbé tekintélyes – ők az emberevő óriások. A pisácsa még sokkal súlyosabb – seprűnyélen lovagló boszorkányt jelent. De vannak még préták is – a préta a hulladémon.

Jamuná: Vámpírok? A vámpírok prototípusai? Zombik?

Szvámí Tírtha: Ugyan már! Ezek új találmányok, kedveseim! Ez csupán a hollywoodi verziója ezeknek a lényeknek, így kérlek, maradjunk a hagyománynál! Mi is a préta? A préta olyan, mint egy szellem – honnét ismerjük fel a szellemet?

Jamuná: Áttetsző.

Szvámí Tírtha: Áttetsző!? Ez megint valami hollywoodi verzió lehet – van egy jel, egy jelzés, amiről felismerheted, ki is az a préta. Néha ugyanis nagyon emberi formát ölthetnek, pontosan úgy néznek ki, mint az emberek, ám van néhány sajátos tulajdonságuk, amiről felismerhetjük, ki kicsoda. A préta különleges ismertetőjegye pedig az, hogy a lábujjai nem előre állnak, ahogy általában szokott lenni, hanem hátrafelé mutatnak. Nem túl vicces! A lábfejeik hátrafelé állnak. Mit jelent ez? Általában ha a homokban lépdelsz, a lábnyomaid megmutatják az irányt – lépsz egyet előre, és a lépések is előre mutatnak. De mi történik, ha nem ismered a helyes irányt? Mi történik akkor, ha te préta vagy? Hiába mész az egyik irányba, lábnyomaid az ellenkező irányba mutatnak. Ez azt jelenti, hogy bár úgy tűnik, hogy haladsz, valójában hátrafelé mész. Ez tehát a préta – a hulladémon, akik rossz irányba halad. Értitek az ebben rejlő szimbolikus jelentést? Ez tényleg nem mulatságos, mert igazán fontos, mély üzenetet hordoz. Ugyanis a jelenlegi társadalom rossz irányba halad. Mondhatjuk tehát, hogy gyakorlatilag mindenki préta, nem találja a helyes irányt. Elindultok az egyik irányba, ám lábnyomaitok az ellentétes irányba mutatnak – vagyis valami teljesen elromlott ebben a kondicionálásban.

Hiranjakasipu lett tehát a tekintélyes, isteni, mennyei, királyi rendeknek, valamint ezeknek az alsóbb rendű élőlényeknek – mint például a szellemeknek és ördögöknek – az ura. „Uraik és királyaik leigázása után átvette tőlük a hatalmat és a pozíciójukat, és mindhárom bolygórendszer – Szvarga, Martja és Pátála – legfelsőbb urává vált.” Pátála a pokoli bolygókat, az alsó bolygórendszereket jelenti. Martja-lóka a Föld és a hasonló bolygók, ahol a halál a végső hatalom. A Martja jelentése halál, tehát a bolygó neve Halál. A Szvarga a felső bolygórendszerek neve, ezek a mennyei bolygók. Ez történt tehát az áldás eredményeképpen – Hiranjakasipu rendkívüli hatalomra tett szert, meghódította az élőlények különböző csoportjainak vezetőit, majd megszerezte a hatalmukat és energiájukat.

 



(Szvámí Tírtha 2012. májusi szófiai tanításából)

Mi is történik az életben úgy általában?/ Miről is szól az életünk? A jó és a rossz mindig harcol, vagy verseng egymással. Folytassuk hát a felolvasást a sötétség és a világosság küzdelméről szóló ősi történettel!

Hiranjakasipu így szólt: „A kalpa végén, amikor megsemmisül az univerzum, valamennyi világ teljes sötétségbe borul, kivéve az önragyogó bolygókat.. Majd a teremtő, a természet három kötőerejének segítségével, ismét létrehozza a világot. A Legfelsőbb Úrnak ajánlom hódolatomat, aki teremti, fenntartja és elpusztítja az univerzumot, s aki a természet három kötőerejének menedéke!” [1]

Az elmúlt alkalommal már beszéltünk arról, hogy a Jóistennek három funkciója van: Ő a teremtő (generator), a fenntartó (operator) és a pusztító (destructor) Isten (G-O-D). Mit is jelent ez? Minden Tőle ered, mindent Ő tart fenn, és végül: Ő a végső pusztító.

Te vagy az univerzum első létrejöttének oka, a tudás és tudomány benned ölt testet, az életerők, az érzékszervek, az elme és az értelem tevékenységeként és transzformációjaként nyilvánulsz meg.” Tehát az univerzum kreatív ereje a tudás, a magasabb intelligencia.”Te vagy a lelket, az önvalót ismerők élete és lelke. Kezdet nélküli és vég nélküli vagy, túl az idő és a tér korlátain. Mindenütt jelen vagy és, mindentudó vagy, Te vagy a minden élőlény szívében lakozó Felsőlélek. Te vagy az a mindörökké tudatos személy, aki valamennyi lény életének hosszát percre pontosan meghatározod, majd mikor idejük lejárt, te veszed el az életüket. De te változatlan maradsz, megszületetlen, minden élőlény legfelsőbb ura és életének védelmezője! Semmi sem létezik rajtad kívül ebben az univerzumban, minden benned van – valamennyi jó és rossz dolog, a föld és az óceánok, semmi sem független tőled. A Védák, az Upanisadok és az egész védikus irodalom tőled ered. Te vagy a legfelsőbb valóság, kinek köldökéből az arany lótusz hajt ki.”

Ez a rész nagyon szépen írja le e démon fókuszának tárgyát, azonban még Hiranjakasipu is elkövet egy csekélyke hibát: Brahmát isteníti, mintha ő maga volna a Jóisten, a Legfelsőbb Úr. Ez éppen olyan, mintha összekevernétek az egyik minisztert az elnökkel. Az elnök, vagy a király a nemzet legelső embere, a miniszter pedig csupán egy miniszter.

„Ó, hatalmas Uram! Bár mindig az anyagi univerzum legmagasabb síkján lévő leghatalmasabb transzcendentális lakhelyeden lakozol, külsőleg egyetemes, kozmikus virát-rúpa formádban jelensz meg, mely valamennyi elemből és érzéktárgyból, az érzékekből, az életerőből és az elméből áll. Ugyan te nyilvánítod meg mindezeket, de te az érzékelés határain túl vagy. Te vagy a legfelsőbb, a legidősebb személyiség, a minden élőlény szívében lakozó legfelsőbb lélek, határtalan, múlhatatlan, ebben az univerzumban mindenütt jelenlévő személy. Hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Úrnak, aki mindhárom energiával – a belső és külső energiával, valamint a határenergiaként ismert kevert energiával (amely az élőlények összességéből áll) is rendelkezik.”

Tudjátok követni? Ez a leírás értelmünkkel felfoghatatlan, a Jóisten jellemzéséről szól, azt mutatja meg nekünk, milyen is a Jóisten, hogyan is nyilvánítja meg az egész univerzumot. Minden Tőle ered, Ő ott lakozik valamennyi élő lény szívében, ily módon tart fenn mindent, Ő mindennek a végső célja – amikor eljön a világ vége, valamennyi energia a forráshoz fog visszatérni.

Vajon mi a legfontosabb ebben a leírásban? Az hogy, a Legfelsőbb Úr valamennyiünk szívében ott lakozik. Hogy hogyan tartja fenn az univerzumot? Ez kívül esik a mi megértésünkön, nem tudhatjuk, ez az Ő dolga. Számára a lehetetlen is lehetséges, számunkra pedig nem. Ám Ő ott van valamennyi élőlénnyel. Veletek is – követ benneteket, gondoskodik rólatok. Ezért kell nagyon figyelmesnek lennünk; valójában a vallás célja figyelmünk összpontosítása a Legfelsőbbre, azért, hogy megtaláljuk a haza vezető utat – vissza a Jóistenhez.

(folytatása következik)

[1] A felolvasás folytatódik Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs A szent életű Prahlád c. könyvéből .



dhruva divya-darshana

(részlet Szvámí Tírtha Szófiában tartott 2012. májusi tanításából)

Krpadhám kérdése: Gurudév, Hiranjakasipu történetének kapcsán a Shrímad Bhágavatam egy másik története jut eszembe Dhruva Mahárádzsról. Ha nem tévedek, király akart lenni, és szintén vezeklést vállalt, s végül elérte azt, amit szeretett volna. Ám ez sokkal rövidebb idő alatt ment végbe, és egy másik személyiség jelent meg ennek eredményeként: Visnu. Rá tudnál nekünk világítani arra, hogy e két eset miben különbözik egymástól?

Szvámí Tírtha: A kettő között óriási különbség van. Valójában a könyv két történetet tartalmaz, az egyik Prahlád mahárádzsról szól, a másik pedig Dhruva története. Vajon miért? Mert Maháprabhu számtalanszor meghallgatta ezeket a történeteket, s ezért ismétli őket Sríla Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs, s általuk tanít bennünket.

Miben rejlik a különbözőség? A hatalmas különbség az, hogy bár Dhruvának is anyagi motivációja volt, mégpedig az, hogy jóvá szeretett volna tenni egy hibát, s egy bizonyos helyzetet szeretett volna elérni, de közben találkozott Náradával, lelki tanítómesterével. Nárada megkérdezte, hogy vajon mi járatban van. „Azt szeretném elérni, hogy…”- felelte Dhruva. Nárada válasza így hangzott: „Ez nagyon jó! Ha azt szeretnéd elérni, megadhatom számodra a célod eléréséhez szükséges legjobb mantrát!” Ez után Dhruva nekilátott, hogy elvégezze nemkülönben kemény vezeklését és meditációját, de a tanítómestere útmutatása szerint. Vajon kicsoda Nárada Munii? Ő a bhakti apostola. Mit várjunk hát egy ilyen gurutól? Természetesen azt, hogy az odaadás és az extázis végül megnyilvánuljon – eljött a divja darsan, Dhruva találkozott a Jóistennel. Ki is volt Hiranjakasipu tanítómestere? A saját elméje. Kétségtelen, hogy kemény vezeklést vállalt, de volt ebben bármi extatikus? Ugye értitek, „csupán” Brahmával találkozott.

Ha tehát az elmebéli „lelki” gurutok útmutatásait kívánjátok követni, megtehetitek, de bizonyos vagyok afelől, hogy nehéz dolgotok lesz! Hiszen az elme az egyik nap az egyik dolgot akarja, ám másnap már valami egészen mást szeretne, összevissza csapong – az ilyen mestert kemény feladat elégedetté tenni. Mi történik akkor, ha külső lelki tanítómestert választotok? Az életed hátralevő részében csupán egyetlen dolgot fogsz hallani tőle: „Kérlek, végezd a szolgálatodat!” Ne ugrálj ide-oda, csupán a szent neveket zengd szívvel-lélekkel! Tehát ha úgy döntötök, az a szankalpátok, hogy a lelki tanítómestert követitek, akkor is nehéz idők fognak jönni, mert nem egyszerű, unalmas, sőt őrjítő egy egész életen át ugyanazt az üzenetet hallgatni. Inkább újdonságokra éhezünk, és szívesen kérdeznénk meg tanítómesterünktől, hogy „Nem tudnál ezúttal valami mást mondani számomra, mert már annyira belefáradtam abba, hogy mindig azt hallgassam, hogy legyek jó tanítvány!” A lelki tanítómester elviselése nehéz feladat, mivel ő egy megszállott – Krsna és a legmagasabb fokú istenszeretet, a préma megszállottja, semmilyen más témáról nem lehet vele beszélgetni – még a fociról sem, mert így válaszol: „Foci? Igen, a gópák Krsnával fociznak.” Mindig mindenről csak Krsna jut eszébe.

Hogy ér véget a történet? Találkoztok a lelki tanítómesteretekkel, ahogy Dhruva is találkozott tanítómesterének szíve választottjával, az általa imádott Legfelsőbb Istennel. Mivel Nárada Krisnát imádja, ha követitek a lelki tanítómesteretek útmutatásait, az ő szíve választottjával fogtok találkozni. Mi is Nárada esszenciája? Nárada Muni esszenciája Krsna. És mi Hiranjakasipu gurujának, vagyis az elméjének az esszenciája? Brahmá – ’add meg nekem ezt, add nekem azt’. Ez a különbség.

Ha tehát úgy döntötök, hogy a gurut követitek, találkozhattok a szíve választottjával. Ha pedig az elméteket követitek, akkor is számíthattok valamiféle eredményre. A döntés a ti kezetekben van!

Harilílá kérdése: Ámulatba ejtő, hogy Brahmá eljött annak ellenére, hogy tudta, hogy Hiranjakasipu az ő helyét akarja elfoglalni. Párhuzamot vonnék: amikor vágytok valamire a lelki tanítómesteretektől, ő kész arra, hogy megadja nektek, hogy a képességeiből ti is részesüljetek. Fölöttébb furcsa, hogy Brahmá ezt tette – még a rossz tanítványt is nagyra értékelte.

Szvámí Tírtha: Nos, Hiranjakasipu jó tanítvány, csupán a szándéka volt kissé tisztátalan, egyébként nagyon elszántan végezte a szolgálatát. Mindazonáltal amíg jelentéktelen külső dolgokat kérünk a feljebbvalóinktól, avagy Krsnától, azt könnyedén megadják számunkra. Mi lehet az egyetlen dolog, amit nem egykönnyen lehet megkapni?

Hajagríva: A tiszta bhakti.

Szvámí Tírtha: Így van, a prémát (a tiszta istenszeretetet) nem adják olyan könnyen, hiszen még Krsna is tudja, hogy a préma Nála is erősebb. ’Ha prémával ajándékozom meg ezt az embert, akkor ő a szeretetével képes lesz rabul ejteni engem’ Krsnát megkötözni, Őt egy helyben tartani embert próbáló feladat, hiszen Ő annyira szabad! Hogy mi mennyire irigyeljük ezt a szabadságot!  Ennek egy elenyésző részét még imitálni is szeretnénk, ezért van valami homályos elképzelésünk a lélek ’szabad akaratáról’. Ha az egyik pillanatban itt látod Krsnát, s ugyanott akarsz vele találkozni a következő alkalommal, Ő már rég másfelé jár. Nagyon gyorsan változtatja a helyét. De ha valakit bebörtönöznek, nem tud szabadulni olyan gyorsan. Akkor hát mit tehetünk? Zárjuk börtönbe Krsnát, méghozzá vessük Őt szívünk tömlöcébe, az a megfelelő hely a számára, ott aztán megkötözhetitek Őt az istenszeretet köteleivel. Az előttünk járó ácsárják szavaival élve így hangzik egy bhakta fohásza: ’Ó, Krsna, Te annyira szabad vagy, lehetetlen Téged megkötözni, oly gyorsan kereket oldasz előlem! Mégis szeretnélek szívem tömlöcébe vetni és megkötözni szeretetemmel, hogy soha többé ne tudj engem elhagyni, s örökké velem maradj!’[1]

[1] Bilvamangal Thákur: Himnusz a legkiválóbb isteni tolvajhoz

http://slokamala.blogspot.com/2010/07/bilvamangal-himnusz-legkivalobb-isteni.html