Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Krisna-prijá: A szív gyengeségével kapcsolatban szeretnék kérdezi, hogy ez hasonló lehet az üresség érzéséhez?

Szvámí Tírtha: Az üresség az nagyon jó, mert akkor legalább már a hitvány dolgok nincsenek bennünk. Tehát, ha majd jön Gurudzsí azzal, hogy: „Szeretnék egy kis nektárt adni neked”, de erre ti azt felelitek, hogy „Ó, sajnos tele van a poharam, köszönöm, de már nincs hely a nektárod számára, az nem jó!” Először is ki kell ürítenetek a poharat. Vagy esetleg, amikor Maháprabhu belép az életetekbe és azt mondja, hogy: „Íme itt az istenszeretet kincse, ezt szeretném a szívetekbe ültetni”, de ha ekkor nem üres a szívetek, hanem tele van különböző vágyakkal, életeken át gyűjtögetett őrült dolgokkal – izgalmas állati kövületekkel, furcsa vudu varázseszközökkel… Akkor erre azt fogjátok mondani, hogy „Sajnálom, Maháprabhu, de már nincs helyem, teljesen tele vagyok mindenféle dologgal.” Sajnos nem tele vagytok (full), hanem teljesen ostobák vagytok (fool)! Az üresség valójában egyfajta tisztulás, önmagában nem egy rossz dolog, csak ha úgy fogjuk fel.

Viszont lehet, hogy te a magányosság érzése alatt egyfajta elhagyatottságra, megfeneklettségre gondoltál, amikor elvesztjük a lelkesedésünket. A misztikus írások ezt ‘a lélek sivatagának’ nevezik. Ne lepődjetek meg, ha ezzel kerültök szembe, mivel ez a fajta magányosság, a lelkiség, a magasabb lelki íz hiánya, a lelki fejlődés egy temészetes fázisa. Amikor azt érzitek, hogy ‘Megpróbáltam mindenemet felajánlani, feláldozni, és most pedig nincs semmim, teljesen elvesztem’. Ez a belső üresség egy ilyesfajta érzés, melyet ‘a lélek sivatagának’ neveznek. De nem szabad eltévednünk ebben a sivatagban, hanem át kell szelnünk azt.

Prémpraszád: A televízióval kapcsolatban szeretnék kérdezni, hogy mi az ami jó, és mi az, ami rossz benne?

Baladév: Egyáltalán van benne valami jó?

Prémpraszád: Tudom, hogy nem jó.

Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon jó kérdés, hiszen a szív gyengeségéről beszélgettünk. A televízió illetve mindenféle tömegmédia által közölt információ, egy nagyon erős befolyásoló tényező a szív gyengeségének a kérdésében, amolyan külsődleges tényező. Hogy hívják a televíziót bhakta körökben? „Az egyszemű guru”. Értitek? Hiszen odaszenteljük a figyelmünket. Képesek vagyunk órákon át azt figyelni. Egy igazán központi helyet tölt be a szobánkban, és amit abban látunk azt készpénznek vesszük: ‘A tévében hallottam’. Na és akkor mi van? Viszont, ha valamit a Bhagavad-gítából vagy a Bibliából idéztek, arra azt mondják, hogy: „Nem, ezek már rég elavult, idejétmúlt, furcsa dolgok.” Viszont mi az, ami a jó a televízióban, az hogy havonta fizethetjük.

Baladév: De az kinek jó?

Szvámí Tírtha: Azért jó, mert ebből megtanulhatjuk, hogy mindenért fizetnünk kell! Ha lelkileg akartok tudakozódni, akkor annak is ára van, nektek is kell valamit adni cserébe. A figyelmeteket, a pénzeteket, a hiteteket. Általában az ilyesfajta külsődleges információk megmételyezik a hiteteket, mert világi információkat közvetítenek, többnyire botrányokat, intrikákat. Minek is áldozzuk az időnket ilyen ostoba dolgokra?

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Legutóbb az anarthákról, a bűnös cselekedetekről, rossz berögződésekről, tudatlanságról beszélgettünk, illetve szó esett egy még súlyosabb anartháról, a ‘szív gyengeségéről’, mely a hit hiányából fakad. Ez történt Ardzsunával is, amikor kétségei támadtak a harcot illetően, illetve mi is így vagyunk ezzel, amikor elfogy a lelkesedésünk. De hogyan tartsuk elevenen a hitünket? Úgy, hogy tápláljuk a tüzet. Vonjunk be mindent, ami csak kellhet a szolgálat érdekében, hogy lelkileg növekedhessünk! Életeken keresztül gyűjtjük a szükséges tűzifát, amit a mesteretek fog majd lángra lobbantani, ő adja hozzá a szikrát, Krisna pedig a ghít, a szeretetet. Ha rendelkeztek ezekkel a hozzávalókkal, akkor nagyon szépen, erősen fog égni a tüzetek.

Röviden összefoglalva, ha meg akartok szabadulni bármiféle akadálytól, melyek közül mi csak egyet, a szív gyengeségét vizsgáltuk, ami néha előfordul – tehát ne lepődjetek meg, ha bekövetkezik -, akkor ez a recept. Ismernetek kell, hogyan tudjátok majd legyőzni a nehézségeket, a pozitív dolgok gyakorlásával. Majd, ahogy tovább fejlődtök, végül remélhetőleg eljuttok a rucsihoz, a magasabb ízhez. S ha rendelkeztek ezzel a magasabb ízzel, rucsival, az azt jelenti, hogy már megtisztultatok minden akadálytól, anarthától. Ne gondoljátok azt, hogy ez a rucsi valami nagyon különleges, elérhetetlen valami. Igenis lehetséges elérni! Hiszen a rucsi azt jelenti, hogy ‘Teljes bizonyossággal tudom, hogy mindenemet odaadom, egyszer s mindörökre’. Ha egyszer már odaadtátok az életeteket, akkor hogyan vehetnétek azt vissza? Ez lehetetlen. Ha azt gondoljátok, hogy valamit vissza tudtok még venni, az azt jelenti, hogy nem is adtátok oda. Talán azt gondolhatjátok, hogy ez a lelki fejlődésnek a vége, de ez még csak egy középső szint, és vannak még további szintek.

A rucsit még megelőzi a nishthá, mely a pozitív dolgok gyakorlását, a szolgálat állhatatos végzését jelenti. Azt mondják, hogy egy kerékkel nem megy a kordé, mind a két kerék szükséges hozzá. Az egyik kerék a hajlandóságunk, elkötelezettségünk, cselekedeteink, a másik pedig a Legfelsőbb Úr áldása, és együtt  akkor majd menni fog a lelki életünk szekere. Ha elnyertétek a Legfelsőbb Úr áldását, illetve ti is hozzáadtátok a saját részeteket, akkor el fogjátok érni a célotokat, el fogjátok nyerni a magasabb ízt, a rucsit.

Természetesen még nagyon sok különböző szint létezik, mint például az asakti, magasabb szintű vonzódás, aztán a bháva, az istenszerető szolgálat kezdő szintje, és végül a préma, a tiszta, beteljesült rajongó istenszeretet. Ez a Rúpa gószvámí által meghatározott sorrend. S ez egy rendkívül fontos dolog, amit már ugye kívülről tudtok! Kérlek ezt jól jegyezzétek meg! Ádau sraddhá tatah szádhu-szangó ‘tha bhadzsana-krijá/ tató ‘nartha-nivrttih szját tató nisthá rucsisz tatah/ athászaktisz tató bhávasz tatah prémábhjudanycsati/ szádhakánám ajam prémnah prádurbhávé bhavét kramah.[1] Ha álmotokból felébresztelek benneteket, akkor is tudnotok kell. S akkor mindig tisztában lesztek azzal, hogy ‘Vajon én milyen szinten is vagyok? Tapasztalom-e már ezt a magasabb ízt? Vagy jobban teszem-e, ha inkább még a pozitív dolgokra összpontosítok, hogy legyőzhessem az anartháimat.’ Tehát kérlek ne csak elméletnek tekintsétek az ácsárják javaslatait. Alkalmazzátok is azokat! Alaposan vizsgáljátok meg magatokat, hogy ‘Hol is tartok én valójában?’

(folytatása következik)

1. Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Legutóbb az anarthákról, a bűnös cselekedetekről, rossz berögződésekről, tudatlanságról beszélgettünk, illetve megemítettem egy még súlyosabb anarthát, a ‘szív gyengeségét’. Ilyen például az, amikor a kétségeinkkel küzdünk, vagy amikor a különféle ambícióink eluralkodnak rajtunk. Elindultok egy adott irányba, majd visszafordultok a jól ismert régi utakhoz, depresszióhoz, vagy azt érzitek, hogy elvesztettétek a bátorságotokat a folytatáshoz. Tehát a szívemmmmk ez a fajta gyengesége alapvetően egy nagyon árnyalt, rejtett megnyilvánulás. Amikor elveszítjük a lendületünket, a lelki eszményeink iránti törekvésünket hajlandóságunkat.

Valójában Ardzsunával is ez történt, amikor azt mondta Krisnának, hogy „Nem tudom mitévő legyek. Elvesztettem a lélekjelenlétemet, és zavarban vagyok a kötelességemet illetően. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb a számomra! Képtelen vagyok harcolni, eleget tenni kötelességemnek.” Néha mi is így érzünk. Olykor elbukunk, küzdelmesnek érezzük a lelki gyakorlatainkat és nehézségekbe ütközünk. Ardzsuna mindig az embert, tehát bennünket személyesít meg, ezért amikor Krisna a következő utasítást adja számára: „Művelt beszéded ellenére olyasmit gyászolsz, amiért nem szabadna bánkódnod, nem illik hozzád ez a kesergés. A ksatrijáknak lelkesnek és boldognak kell lenniük, ha a kötelességüket végezhetik.“ Tehát, ha megfogadjuk ezt a tanácsot, – még ha nem is vagyunk ksatriják, mivel próbálunk bhakták lenni -, akkor is próbáljunk meg alkalmazni néhány alapelvet. Ha valamilyen kihívással kerülünk szembe, ez a legjobb módja a fejlődésnek. S nem nagyon akarok ilyen olcsó „New Age”-es dolgokat idézni, minthogy „ a kihívások azok jók”, vagy „a nehézségeknek örülni kell”, nem! De látjátok, a Gítában is azt mondja Krisna Ardzsunának, hogy: „Búslakodásra nincs okod, boldognak kell lenned, ha megmutathatod Isten adta képességeidet, a szívnek ez a gyengesége nem illik hozzád”.

Hadd idézzek egy másik verset Sríla Rúpa gószvámítól, hogy mi is a helyes hozzáállás az odaadó szolgálathoz. Utszáhán niscsajád dhairját tat-tat-karma-pravartanát, szanga-tjágát szató vrttéh sadbhir bhaktih praszidhjati[1] . „Utszáha – szívből jövő lelkesedéssel. A bhakti teljes sikeréhez elengedhetetlen az alábbi hat tényező: szívből jövő lelkesedés; elszánt törekvés; kitartás; a szabályozó elvek pontos betartása, a bhakták társasága, valamint az egykori ácsárják nyomdokainak követése.” Tehát az utszáha, a szívből jövő lelkesedés, ami épp ellentétes a szív gyengeségével. Ha követjük ezt a elkötelezett és lelkes gyakorlatot, akkor majd le tudjuk győzni ezt az egy anarthát, a szív gyengeségét.

A szív gyengeségének egyetlen fő oka van, a hit hiánya. Ha gyenge a hitünk, akkor kialakulhat bennünk ez a szívbéli gyengeség. De szerencsére, nekünk nagyon komoly és mély megértésünk van a hittel kapcsolatban: ami az Isteni Pár találkozásából meríthető egyre nagyobb és folyamatosan növekvő lelki boldogság. És ez a boldogság, a hit. S ebben van-e bármekkora hely is a szívbéli gyengeségnek? Nincs. Ezért, hogy legyőzhessük az anarthákat, az anartha-nivrittit, végezzünk pozitív lelki gyakorlatokat. Az utszáha, ez a szívből jövő lelkesedés, rendkívül fontos! Kezdetben azt érezzük, hogy mi rendelkezünk ezzel: ‘Igen, nekem megvan ez az utszáha, és még kellőképp elkötelezett is vagyok, illetve mindent tudok’. De általában ez azt jelenti, hogy még egyikkel sem rendelkezünk. Később aztán úgy érezhetjük, hogy ‘Ó, elvesztettem a lelkesedésem’, ami egy nagyon jó jel, és azt jelezheti, hogy most már rajongó bhaktákká válhatunk. Majd sok év elkötelezett gyakorlás után képesek leszünk újra és újra fellobbantani ezt a tüzet, megőrizni az eltökéltséget, lelkesedést, s ez az, amit mi már nem a szív gyengeségének, hanem szívbéli állhatatosságnak nevezünk.

(folytatása következik)

1. Upadésámrta, A tanítások nektárja, 3

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanítása) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az alázat kapcsán eljutottunk a Bhakti-raszámrta-szindhu verséhez, melynek az első felét vizsgáltuk: ádau sraddhá tatah szádhu-szangó ‘tha bhadzsana-krijá. Ez egy nagyon szép felsorolás: az első a hit, majd a szent társulás, s ezt követi az imádat gyakorlata, az odaadó tettek végzése. Először a hitünk révén adunk egy megelőlegezett bizalmat a folyamatnak, majd megkeressük a hasonló hitűek, és a szentek társaságát, majd ezt követően fogunk bele a lelki gyakorlatainkba. Tehát először érzünk egy elhívást, és ezt követi a tató ‘nartha-nivrttih, vagyis látni kezdjük a kezdeti eredményeket. A nivrttih jelentése ‘megtisztulni, megszabadulni’ valamitől, és az anarthák pedig a nemkívánatos tettek, akadályok a lelki élet során. Már régóta létezik egy vita vaisnava körökben, hogy melyik van előbb, az anartha-nivritti, tehát először meg kell tisztulni, és csak azután tudunk majd teljesebb módon figyelni, meghallani a magasabb igazságokat, vagy pedig pont fordítva, először halljunk a tiszta eszményekről, és ezáltal fogunk megszabadulni a nemkívánatos akadályoktól. Viszont mindenképpen ragaszkodnunk kell Rúpa gószvámí útmutatásához, miszerint: először kezdjük el a lelki gyakorlatokat, melynek természetesen része a lelki eszmecserék hallgatása is, és majd az eltökélt gyakorlás eredményeképpen, egyre inkább megtisztulunk. Természetesen léteznek az anarthák, a lelki élet nemkívánatos akadályozó tényezői, melyektől előbb-utóbb meg kell szabadulnunk.

Folytatva a verset: tató nisthá. Tehát ezután következik a nisthá szintje, amikor már megszilárdul a lelki életünk. A nisthá jelentése ‘nincs már egyéb anyagi vonzódás, megszilárdult a lelki elkötelezettségünk’. Szilárd elköteleződés. S ezt követi a rucsi ‘egy magasabb íz’, amikor már sokkal jobban tudjátok értékelni a lelki dolgokat. Mindezek a különböző szintek egyre inkább haladó jelleget mutatnak. Tehát nem arról van szó, hogy ‘A legelején már teljes volt a hitem, és hogy már nem is kell növekednie, vagy hogy nem fog változni, nem fog tovább gyarapodni’. Vagy pedig, hogy ‘Már kellő számú szádhu-szangában, szent társulásban volt részem. Már elég volt belőle’. Nem! Ez egy folyamatosan fejlődő társulás: minél többet adtok magatokból, annál többet kaptok és tanultok belőle. Ugyanez vonatkozik az anartha-nivrittire is. Amikor később úgy érzitek, hogy ‘most már eléggé megtisztultam’, akkor felbukkan és szembesülnötök kell néhány anarthával, helytelen viselkedéssel, sértéssel, amelyen dolgozhattok még. Ezért az anarthák leküzdésének és az azoktól való megszabadulásnak a legjobb módja, a pozitív dolgok gyakorlása, és ezt hívják artha-pravrittinek. Tehát, ha az ácsárjáink által javasoltakat gyakoroljuk, követjük a bhakták jó példáját, akkor sokkal könnyebben legyőzhetjük a rossz szokásainkat. Azt javasolják, hogy ne a hiányosságainkra koncentráljunk, hanem arra a szolgálatra, ami által fejlődhetünk.

S a rengeteg anartha közül, mint a bűnös cselekedetek, rossz berögződések, tudatlanság, – jó hosszú a lista – , még egy súlyos anarthára szeretnélek emlékeztetni benneteket. S ez pedig a ‘szív gyengesége’. Ez nem olyan nyilvánvaló anartha, mint például a drogfüggőség. A szív gyengesége, nem olyan magától értetődő dolog, inkább, mint egy rejtett akadály. Általában ez nem akkor jön elő, amikor a leglelkesebbek vagyunk. Eleinte mindenki nagyon lelkes, amikor még épphogy csak egy kicsit hallottunk a lelki életről, viszont azt gondoljuk, hogy már mindent sokkal jobban tudunk mindenki másnál, nos ezt hívják kanisthának, a túl lelkes kezdő szintnek. ‘Igen, már megkaptam a mantrát és két hét múlva hazamegyünk, vissza Istenhez’. Ami nem fog megtörténni. Tehát a finomabb anarthák majd később jönnek. És a szív gyengesége egy ilyen rejtett ellenség. Ez olyasmi, ami nem éppen lustaságnak mondható, inkább, amikor elveszted a fonalat (eltűnik a lélek) és képtelen vagy megmozdulni, vagy cselekedni, valami ilyesmi.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. május 9-i szófiai tanítása) 

Az anartha olyasvalami, ami megakadályoz bennünket a céljaink elérésében, mivel az artha nem csupán ‘értékeset’, hanem ‘célt’ is jelent. Tehát az an-artha megnehezíti a célok, az eszmények elérését. Egyszerűen mondva, ezek a ‘nemkívánatos tulajdonságok’. Úgy hiszem mindannyian ismerünk jópárat ezekből, régi jó barátaink ezek a rossz tulajdonságaink. A lelki életünknek igencsak mozgalmas része az, amikor meg kell szabadulnunk ezektől az anartháktól, az összes rossz tulajdonságunktól. Ez egy komoly és nehéz munka a lelki életben, amikor követnünk kell a szabályokat, javaslatokat, és tartózkodnunk kell mindazon dolgoktól, amik nem segítik a lelki élet folyamatát. Sok helyen említik, hogy ez ‘a bennünk lévő vadállat megszelidítésének az időszaka’. De hogyan tudjuk ezt a legjobban  megvalósítani? Azt mondják, hogy ennek a legjobb módja nem egyfajta negatív metódus, mint például ezeknek a dolgoknak az elutaítása, hanem a pozitívak gyakorlása. Tehát a legjobb módja az anartháktól, vagyis a kedvezőtlen dolgoktól való megszabadulásnak, ha gyakoroljuk az arthákat, vagyis az értékes, kedvező dolgokat. Ez egy értékrend, amire alapozzuk az életünket, hogy lelkileg emelkedett legyen és eszerint akarjunk élni.

Ezt az artháról és anartháról szóló témát, leginkább a Bhakti-raszámrta-szindhunak[1] egy nagyon fontos verse tartalmazza, mely leírását adja a lelki fejlődés teljes spektrumának.

Azzal kezdődik, hogy ádau sraddhá, „az első, a hit”. A hit, pontosabban az önmegvalósítás, a lelki beteljesedés iránti kezedti vágy. Látjátok, a hit nem valamiféle hitrendszer, hanem a lelki törekvéseiteknek egy nagyon pontos meghatározása, egy vágy, egy kezdeti vágy az önmegvalósításra.

Majd így folytatódik: tatah szádhu-szangó, „társulás a szentekkel”. Szat-szanga vagy szadhu-szanga, az igazsággal való társulás. A szentírások nagyon magasztalják a szentekkel való társulást, mely által nagyon pozitív változások következnek be az életetekben. Lava-mátra szádhu-szangé szarva sziddhi hój[2] – a szentek társaságában töltött legcsekélyebb idő is segíthet abban, hogy elérjük a teljes tökéletességet. Az pedig egy különleges fajtája a szádhu-szangának, amikor egy szent személy szolgálatának kötelezzük el magunkat. Tehát, a szádhu-szanga pontos jelentése az, hogy egy lelki tanítómester avatott tanítványai vagytok, mely egy nagyon mély formája a szádhu-szangának. Igaz, ez néha megtörténik, máskor pedig nem. De valójában a családos életetek is egy szádhu-szanga. Krisna elküldött egy szádhut,  egy lelket, hogy lelki módon társulhassatok vele, ez a szat-szanga, a szádhu-szanga. Minden a látásmódunktól függ. Ha mindenkit bhaktának látunk, akkor bárki, akivel csak kapcsolatba kerülünk, azzal egy szent társulásba vehetünk részt. Azonban általánosságban azt mondhatjuk, hogy szádhu-szanga lényege a lelki fejlődés.

Ádau sraddhá tatah szádhu-szangó ‘tha bhadzsana-krijá, s a hit, és a szent társulás után következik, a bhadzsanátok elkezdése. A bhadzsan nem csupán spirituális dalok éneklését jelenti, hanem a bhadzsan a ti személyes imádatotok. Bármilyen gyakorlatot is követtek, annak bhadzsanná, a Legfelsőbb imádatává kell válnia. Tehát ezek nagyon szépen épülnek egymásra. Először adunk egy kis bizalmat, hitet, majd keresünk ehhez kedves társakat, majd ezt követően belekezdünk a személyes lelki gyakorlatunkba.

(folytatása következik)

1. Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá 22.54.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i előadása a Rila-hegységben)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban amiről beszélgettünk, mely a Szent Névre, és a lelki dolgok hétköznapi megközelítésére vonatkozik. Említetted, hogy a különböző lelki utak között sokkal több a hasonlóság, mint a különbözőség, és csupán a pesszimisták látnak különbséget. Más szempontból viszont, maga a Szent Név is már egy demarkációs vonal, mert például a keresztények azt mondják, hogy az Istent dicsőítő imák a legfontosabbak, és hogy a felszabadulás csak Jézuson keresztül lehetséges. Hogyan ne legyünk büszkék arra, hogy mi ismerjük Isten leghatásosabb Nevét, hiszen említetted, hogy Krisna neve háromszor erőteljesebb Ráma nevénél, és Ráma neve ezerszer erősebb Visnu nevénél? Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy annyira intelligensek vagyunk, hogy ismerjük Krisna nevét, mások pedig nem. Hogyan ne legyünk büszkék erre?

Szvámi Tírtha: Remélem a bhakták nem büszkék! Szerencsére Maháprabhutól kaptunk egy jótanácsot erre vonatkozólag: trnád api szunícséna – „Légy alázatosabb a fűszálnál”. Általánosságban azt mondhatom, hogy a Szent Név, juga-dharma. Apró különbségektől eltekintve, mármint, hogy az elsődleges vagy a másodlagos Név-e a fontosabb? Ez nem igazán számít, a lényeg, hogy a juga dharma a Szent Név. Ennek az elvnek az ismeretében kell tudnunk testvéreket találni, és egyetérteni más gyakorlókkal. Bhaktivinód Thákur azt mondja, „Ha van egy kis időtők az Úr imádatára, de nincs a környéketeken vaisnava templom, akkor menjetek be bármilyen templomba, mert ott az Urat imádják.” Lehet, hogy más formában, lehet, hogy más szabályok szerint, de Ő a mi Urunk. És, ha úgymond büszkék vagytok a tudásotokra, akkor még nem tudtok semmit. A nagyobb tudás azt jelenti, hogy alázatosak vagytok. Úgy hiszem, hogy a valódi tudásnak, és bölcsességnek ez az igazi mércéje.

Természetesen képviselhetjük hitünket versenyszellemben, vagy pedig vonzó módon is. Én inkább a vonzó mellett döntök. Például, amikor nagyon egyszerű vidéki emberekkel találkozok, akik azt kérdezik, hogy milyen vallású vagyok, nekik azt szoktam mondani, hogy ‘Hindu vagyok.’ “„Az meg micsoda?” Majd hozzáteszem, hogy ‘De ugye egy az Isten?’ Erre ők, ‘Igen.’ „És ugye a legfontosabb, hogy dicsőítsük Őt?”  ‘Igen, ez igaz”. Ezt el tudják fogadni. Lehet, hogy nem azonnal tudják elfogadni a furcsa ruhát, a másfajta hajviseletet, a külsőségeket, de ha valami olyat tudtok nekik adni, amit megértenek, akkor azt el fogják fogadni. Azt hiszem ezt a másféle úgymond ‘csomagolást’ meglehetősen nehéz lenne felismernie egy komoly Jézus követő hívőnek. Ha például Jézus Bengálban jelenne meg kopaszon, nem pedig gyönyörű hosszú hajjal, és nem fehér köntösben, hanem narancssárga dhótiban, és nem báránnyal a vállán, hanem teheneket terelgetve, azt nehéz lenne elfogadni. Még akkor is, ha ugyanazt a tanítást, Isteni üzenetet hozná, „Az én királyságom nem ebből a világból való”. Meg tudjuk ezt egyáltalán magyarázni? Nem, csak egyetérteni tudunk vele.

Ugyanígy, ha a mi szeretett Krisnánk más formát öltve fog megjelenni, vajon fel fogjuk ismerni Őt? Tehát a meggyőződésünk, hitünk részben kulturálisan meghatározott, vagyis nemcsak a hitről, hanem a gyakorlás módjáról is szól. Sokkal mélyebb meggyőződésre kell jutnunk, sokkal lényeglátóbbá kell válnunk! Úgy hiszem ezt már sokszor említettem, ezért elnézést az ismétlésért, de valójában ez kell, hogy legyen a célunk ebben az életben, ilyen szemre, ilyen látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk! Ez történt Maháprabhu esetében is. Van egy kis falu Dzsagannáth Purí mellett, Alálanáth, ahol egy hatalmas kőlapba olvadt lábnyomok találhatók. Maháprabhu sétált arra és a lába alatt megolvadt a kő, megőrizve ezzel a lábnyomát. Ebben a faluban van egy híres Visnu templom is. Maga az ‘Alálanáth’ szó a négykarú Visnu egyik neve. Amikor Maháprabhu odaérkezett, hódolatát ajánlotta a múrti előtt, de nagyon szomorú hangulatban volt. Leborult és elkeseredett fohászba kezdett, ‘Miért akarsz elrejtőzni előlem? Miért ezt a négykarú formát öltöd Magadra? Hol van a  fuvolád? Nem teheted ezt velem! Ne bújj el a Visnu forma mögé! Mutasd meg Magad, látni akarlak!” Ide kell eljutnunk, erre a mohó vágyakozásra, erre a látásmódra kell szert tennünk, hogy Krisna sohase tudjon elrejtőzni előlünk.

Tehát a vaisnava alázatot jelenti, pozitív és konstruktív módon megélt alázatot. Egyetértésre, közös nevezőre kell kerülni másokkal, és ez rajtunk is múlik, a mi hozzáállásunkon. Nem mondhatjuk azt, hogy  ‘A többiek nem értenek meg engem’. Ne akarjátok megmagyarázni, bizonyítani, megérteni, amit nem ismertek, egyszerűen csak higgyétek el, s ha az sem megy, csodáljátok, szeressétek és kövessétek.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i előadása a Rila-hegységben)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Kérdés: Nemrég említetted, hogy a kinyilatkoztatások szerint, a megtisztulás útját járva egyenlő esélyekkel indulunk, de az életeink során szerzett tapasztalatok, karma és egyéb dolgok miatt, egyfajta pozitív, negatív tartozást, hátrányt, ‘hendikep’-et kezdünk felhalmozni. Mit is jelent ez pontosan?
Szvámi Tírtha: Tudjátok a ‘hendikep’ szónak a pontos jelentését? Esetleg szoktatok lóversenyre járni? Gondolom nem nagyon! A ‘hendikep’ a lóversenyben használatos kifejezés. Na most azt gondolhatjátok, hogy ‘várjunk csak egy pillanatra, ha ez a szvámi, ilyen sok mindent tud a lóversenyekről, akkor mire is esküdött fel, minek szentelte az életét?’ Csak a prédikáció kedvéért hoztam fel ezt a példát. Mint tudjátok, a verseny során egyenlő esélyt akarnak biztosítani a lovak számára, melyek között vannak erősebbek, jobbak, akiknek nagyobb esélyük van a győzelemre, illetve azok, akik vesztesnek születtek. Nem arról  van szó, hogy minden ló meg fogja nyerni a versenyt, mert az lehetetlen. Csak az egyik fog nyerni, az összes többi veszíteni fog, vagy azért, mert gyengébbek, idősebbek, vagy számos egyéb más szempont miatt. Tehát ezért akarnak egyenlő esélyeket adni, és extra súlyokat helyeznek a jobb lovakra – így ők több terhet cipelnek, ami visszahúzza a tejlesítményüket, így teremtve közel egyenlő esélyeket, és egy kiélezettebb versenyt. Ezt a súlyt nevezzük ‘hendikepnek’. Így azok, akik vesztesnek születtek, nagyobb eséllyel indulnak.
A lelki fejlődés is olyan, mint a lóverseny. Vannak, akik győztesnek, és vannak, akik vesztesnek születtek. Tehát azért, hogy ez utóbbiak számára is legyen remény, ezért bizonyos nehezítettségeket, akadályokat rónak az erősebbek számára. Mit is jelent ez pontosan? Ha készen álltok arra, hogy igazán szolgálatot végezzetek, akkor rengeteg szolgálatot fogtok kapni. Mivel ti erős, és valószínűleg a nyertes lovak közül valók vagytok. Ezért tőletek még több váratik el, és a mesteretek jó sok szolgálattal fog ellátni benneteket, nem egyszerűen sokkal, hanem túl sokkal! Hiszen ti képesek vagytok megcsinálni! Biztos vagyok benne, hogy ti mind túlterheltnek érzitek magatokat, hiszen egy győztes csapatban mindenki így érzi magát. ‘Igen, mert én meg tudom csinálni!’ De ne feledjétek azt történetet, amikor egyszer Sríla Prabhupád elé állt egy szannjászí tanítványa, és könnyek között így szólt: ‘Prabhupád, ez nekem túl sok, nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok rá, ez lehetetlen!’ – mire Prabhupád így felelt: ‘Dehogynem, ez lehetséges!’ – és adott neki még egy szolgálatot.
Azt gondolhatjátok, hogy ez a történet csak legenda, de hasonlót láttam a saját szememmel Nandafalván, amikor a délutáni árati közben, egy idősebb hittestvérem, egy matadzsí volt a púdzsárí. Mindannyian énekeltünk, ő pedig a függöny mögött csamarával legyezte az Urakat, majd hirtelen abbahagyta, előjött a függöny mögül és azt mondta: ‘Nem, én ezt nem tudom megcsinálni.’ Mi egy kicsit meglepődtünk, tudjátok, hogy a fő pudzsári azt mondja, hogy ‘nem megy, sajnálom.’. A férje, aki vezette a kírtant, abbahagyta a mrdangázást, és azt mondta a feleségének: ‘Dehogyisnem, meg tudod csinálni!’ – és nem telt bele fél perc, a felesége visszament és befejezte az áratít. Higgyétek el, ez egy szívszorító pillanat volt! Néha nagyon erős harcot kell vívnunk a saját ellenállásunkkal, de néha elég csak egy kis bátorítás: ‘Dehogyisnem, meg tudod csinálni!’ – és már mész is vissza a szolgálatodhoz, és tényleg meg tudod csinálni. Hihetetlen volt! Ez egy annyira erőteljes és lélekemelő pillanat volt, látni a nehézségeit, és látni a győzelmét. Ez volt az odaadó szolgálat örök győzelme a kételyek felett.Tehát ebben a mi szerepünk? Ha láttok valakit, aki túlterhelt, csak legyetek jelen, és tartsatok egy szeretetteljes teret a számára. Amikor már a kifulladás szélén áll, bátorítsátok: ‘Nem, ne add fel, menj tovább, meg tudod csinálni!’ Azok, akik meg tudják csinálni, ők a túlterheltek. Mindenki más pedig szárnyalhat szabadon.
Szóval ennyit a hátrányokról, a ‘hendikepekről’. Általában ezt a szót különben rosszul szoktuk értelmezni, mert azt gondoljuk, hogy fogyatékosságot jelent, amikor korlátozva vannak a képességeink. Nem, mivel a ‘hendikep’ valódi jelentése az, hogy kiemelkedően jók vagytok, és ezért extra terhet kell cipelnetek. De emlékezzünk Krsnadász Kavirádzs gószvámí gyönyörű kijelentésére a Csaitanja Csartámrta fejezetek minden egyes záró versében: „Öreg vagyok már, kezeim remegnek, kész csoda, hogy le tudom írni mindezeket. De az Úr Csaitanja kegyéből a gószvámík botjára támaszkodom, és így követem az utamat”.
Pavitra: Kedves Gurudév, szeretném megköszönni, hogy megosztottad velünk ezt a történetet. Nehezemre esik bármit is mondani, hiszen nagyon fontos momentumok voltak benne ebben a történetben. Mint családos ember különösen nagy benyomást tett rám, hogy a púdzsárí férje, aki ahelyett, hogy azt kérdezte volna ‘Mégis mit csinálsz?’ annyit mondott: ‘Meg tudod csinálni!’ Rengeteg filozófia, amiről beszélni szoktunk bele van sűrítve ebbe az egyetlen mondatba. Köszönöm!

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát arról beszélgettünk, hogy a magasabb valóság megközelítésének legvégső módja a csodálat, a dicsőítés. Hát nem gyönyörű? Úgy hiszem ezt a tanítást Krisna Urunk is hallotta, s ezért mutatja meg magát olykor hihetetlenül szép formában, hogy egyszerűen csak csodálhassuk Őt. Sőt, néha még Önmagát is meglepi. Ez velünk éppúgy előfordul, hogy meglepetést okozunk saját magunknak. Azt gondoljuk magunkról, hogy nagyon stabil bhakták vagyunk, aztán egyszer csak elkezdünk teljesen értelmetlenül, ostobán viselkedni, pesszimisták, hitetlenek és depressziósak leszünk. Tehát néha még saját magunkat is meglepjük, ez történik Krisnával is, de sokkal elragadóbb módon. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian emlékeztek arra a történetre, amikor Krisna a palotájába lépve megpillantotta a tükörfényesre csiszolt drágakő oszlopokban saját tükörképét, és meglepődött: ‘Mi ez a gyönyörűség? Ki ez?’ Teljesen elbűvölte saját szépsége. Hihetetlen, hogy a mindenható Isten, meglepődik saját magán! Egyre növekvő szépségét, csak saját maga képes megérteni. De még ez a rendkívüli módon sokszorozódó szépsége is megelőzi saját magát, s így, Ő szalad a nyomában. Ezért lepődik meg. Ez a Gyönyörű valóság eleven koncepciója, ahogy Srídhar Mahárádzs mondja!

Tehát Krisna még saját magát is meg tudja lepni Önnön szépségével. S ezért csodáljuk mi is Őt, a szépségéért, a hihetetlen tulajdonságaiért, szent Nevéért. S a Szent Nevek helyes zengésével az összes többi tulajdonsága is feltárul. Melyek ezek? Náma, rúpa, guna, lílá, a Szent Nevek által minden fel fog tárulkozni. Először a Név fogja feltárni a Nevet. Ezért csodáljuk Krisnát. Valójában, csak két személy van, akik igazán tudják értékelni az Ő szépségét. Az egyik saját maga, s azt hiszem tudjátok, ki lehet a másik, aki valóban látja és méltatja Krisna szépségét. Ezért kell szert tennünk ilyen különleges, kifinomult szemekre, látásmódra.

Tehát csodáljuk Őt. Csodáljuk a folyamatosan növekvő szépségét, és egyre hatalmasabb isteni valóságát. S milyen két jótanácsot kaptunk még a csodálaton kívül Jeremy Taylortól, a 17. századbeli angol püspöktől a magasabb valóság megközelítésének módszereként? Szeresd és kövesd! Épp a minap gondolkoztam azon, hogy néha teljesen elveszünk a bonyolult magyarázatokban. Ezért mondta egyszer Sríla Prabhupád: „Egyszerűen csak szeressétek  Krisnát!”, s akkor majd az összes kérdésetekre választ kaptok.

Az utolsó tanács pedig az, hogy ‘kövesd’. Tehát ezt a három lépést kell alkalmaznunk a lelki gyakorlataink során. Csodáljuk ezt a gyönyörű valóságot, egyszerűen csak szeressük az Isteni párt, és kövessük a nagy lelkek, a mahádzsanák lábnyomait. Ez nagyon egyszerű, hiszen éppen ezért gyűltünk mi most össze. Úgy hiszem, az Úr Jézus, szintén Krisna egyenes ági követője volt, mivel azt mondja: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük.” Látjátok, ugyanaz az elv.

Ezt a fajta átható szépséget készek vagyunk elszántan kutatni. De ha egyszer bepillantást nyerünk abba a valóságba, akkor ebben az életben már nem tudunk mást tenni, csak szaladni az igéző szépség után.

Ezért tanácsolják annyira a szankírtant, a Szent Nevek zengését. Az összes többi folyamatot, más utat végző lelki gyakorló egyetért abban, hogy a leghatékonyabb és legközvetlenebb út a múrtival, az isteni szférával való kapcsolatba kerüléshez, a meditáción és a Szent Nevek zengésén keresztül vezet. Tehát ez egy nagyon hatékony módszer a kapcsolódásra, és minden más tevékenységünket ebben a reményben végezzük. Ugye tudjátok, hogy az élet egy túlélés, túl kell élnünk ezt a pár esztendőt, ami még előttünk van, aztán majd csatlakozhatunk a még intenzívebb lelki valósághoz.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A magam részéről négy dolgot sikerült megértenem a bhaktival kapcsolatban. Azt, hogy teljesen öntörvényű, mindentől független, saját akaratából nyilvánítja meg önmagát, nagyon hathatós, kifürkészhetetlen, és hogy ellenállhatatlan.
Tehát úgy gondolom, hogy számomra teljesen érthetetlen. Bár van némi homályos elképzelésem róla, de inkább hiszek benne. Hiszem, hogy működik. Még akkor is, ha azt látom, hogy magammal szemben nem igazán sikeres, de amikor másokat figyelek, akkor azt látom, hogy nagyon hathatós. Ezért valóban hiszek benne. Tehát, ha képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez a folyamat olyan, ahogy leírják, még akkor is követnünk kell. S idővel majd az ellenállásunk is teljesen szétfoszlik. A bhakti által a magasabb valóság megközelítésének egy olyan módszerét kaptuk a kezünkbe, mely úgy hiszem nagyon is alkalmazható, mivel teljesen lenyűgöző és hihetetlen! A hit a magasabb valóság megközelítésének egy lelki látásmódja, egy kifinomult látásmód: „Ha valamit nem tudsz bizonyítani, azzal egyet kell értened. Ha valamit nem tudsz megérteni – azt el kell hinned. És ha valamit nem tudsz elhinni – azt csodáld, szeresd, és kövesd.” 

Ez nem egy elmebeli analizálás, vagy intellektuális képesség kérdése, hanem egy nagyon finom érzékelés … gyakorlati adottság, mint a megbecsülés, tisztelettudás, a hit, a szeretet illetve az engedelmes követői hozzáállás. Ez gyönyörű módja valami megközelítésének! Úgy hiszem ez egy ultramodern hozzáállás, a magasabb valóság forradalmian új megközelítése. Mit gondoltok honnan származik ez a jótanács, amit most felolvastam nektek?

Paramánanda: Mintha Beinsa Duno stílusára emlékeztetne engem.

Szvámí Tírtha: Más vélemény?

Pavitra: Engem egy keleti történetre emlékeztet, amelyben filozófusok két csoportja egy adott témáról vitatkozik, és akik veszítenek, azok a másik csoport követőivé válnak.

Szvámí Tírtha: Tehát Pavitra azon a véleményen van, hogy ez keletről származik, Param szerint pedig ez egy kortárs jótanács. Valójában Jeremy Taylortól, egy 17. századbeli angol püspöktől származik. Nagyon figyelemre méltó! „Ha valamit nem tudunk bebizonyítani, azzal egyet kell értenünk. Ha valamit nem tudunk megérteni, azt el kell hinnünk. És ha valamit nem tudunk elhinni, azt követnünk kell.” Ezért: náham vaszámi vaikunthé – „Én nem Vaikunthán lakozom, nem is a jógik szívében, de valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek, ott biztosan jelen leszek, Óh Nárada”.

Mint tudjátok a bhakták elég egyszerű gondolkodású emberek, amit egyszer Puri Mahárádzs viccesen így fogalmazott meg. Azt mondta, „Bonyolult filozófia? Á, mi erre csak azt mondjuk, hogy Hariból!” Szóval látjátok a bhakták elég egyszerű népség, nem igazán akarják a maguk igazát bizonygatni, inkább egyetértenek mindennel. Nem akarják azt állítani, hogy  a bhakti-jóga a legtökéletesebb módja Isten megismerésének, egyszerűen egyetértenek ebben a kérdésben. Hogy miként működik, ők sem értik. ‘A mi abszolút megértésünk a Haré Krisna és a mahápraszád. Ezt biztosan tudjuk.’ Szóval a bhakták nem értik, hanem ők hiszik. És mivel idealisták és optimisták, illetve hallották a leckén, hogy ‘transzcendencia azt jelenti, hogy hiszünk a lehetetlenben’ így igazán hisznek abban, hogy idővel csatlakozni fognak az isteni kedvtelésekhez, lílákhoz. Ezt nem tudják bebizonyítani, nem is értik, de csodálattal viszonyulnak ehhez a koncepcióhoz.

Mert a tökéletes voltunk az valóban hihetetlen! Azt mondják, hogy a megtisztulásunk éppen olyan, mintha szenet mosnánk, és próbálnánk kifehéríteni. Próbálkozunk, próbálkozunk, de mégis fekete marad a szén. Ezért inkább elhisszük, hogy fehérré válhat, hiszen ezt se bizonyítani, se megérteni nem tudjuk, de szilárdan hisszük, hogy egyszer majd sikerül és hazatalálunk, vissza Istenhez. Hogy ez miként történik, azt nekünk teljesen mindegy. Az az Isteni Pár dolga, a miénk csupán az, hogy valóban higgyünk benne.

(folytatása következik)

Padma-purána, Uttara-khanda,  92.21-22.

(Szvámí Tírtha, 2018. május 8-i Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Hadd olvassak fel valamit a számotokra. Először csak hallgassátok végig! „A vallás misztika nélkül éppolyan, mint a vallás Isten nélkül. Ha az isteni misztériumokon elmélkedtek, akkor azt nagyon alázatos szívvel, nagy tisztelettel, és a lélek szentségével tegyétek. Nem szabad kompromisszumot kötnötök sem a filozófiával, oly módon, hogy összekevertek dolgokat, sem a logikával úgy, hogy megalapozatalanul közelítetek, sem pedig a józan ésszel, úgy hogy figyelmen kívül hagyjátok.” És most figyeljetek igazán! „Ha valamit, empírikus módon nem tudtok bebeizonyítani, azzal egyet kell értenetek. Ha valamit nem tudtok megvizsgálni, vagy megérteni, akkor azt el kell hinnetek. És ha valamit nem tudtok elhinni, azt csodálnotok, szeretnetek és követnetek kell. Ily módon oszlatja el hitetek a tudatlanságot, a tiszteletetek a kétséget, és bizonysággá válik a hitetek, éppúgy, ahogy a saját szemetekkel láttok. Oltsátok el saját jelentéktelen kis fényeteket és jutalmul feltárul előttetek a ragyogóan fényes napkorong.”

A tisztelet, a csodálat, mint a megismerés útja, milyen gyönyörű kép! Hogyan is volt a szövegben? „Ha valamit nem tudunk bebizonyítani, azzal egyet kell értenünk.” Várjunk csak egy pillanatra! Tehát 500 évvel ezelőtt, még arra intettek bennünket, hogy ne értsünk egyet semmivel. Kételkedjünk, ezt a lényeges üzenetet kaptuk, a legkomolyabb magas szintű tanításokból. S mi ezzel egyet is értünk. Viszont ezt a módszert csak egyvalamivel kapcsolatban alkalmazhatjuk, mégpedig a saját kétségeinkkel szemben. Kételkedj saját kétségeidben! Mivel a kettős tagadás, egy pozitív állítás, ezért, ha valamit nem tudtok megmagyarázni, akkor azzal értsetek egyet.

Valójában Gurudévánk is ezt a tanácsot adta a számunkra. ‘Ha majd ellátogattok Indiába és nem értetek valamit, akkor távolról tiszteljétek”. Ugye ez egy nagyon hasznos jótanács? Mivel, amikor Indiába látogattok rengeteg dolog van, amit nem értetek! Még itt is rengeteg olyan  dologgal találkozunk, amit nem értünk, s ehhez még egy lépést sem tettünk. Tehát, ha nem tudtok valamit bizonyítani, akkor azzal értsetek egyet, ez egy forradalmi megközelítés! Ha valamit nem értetek, akkor higgyétek el. Ez is egy merőben más megközelítése ennek a valóságnak, amit elmével, intelligenciával próbálunk megérteni. Ha így nem megy, akkor pedig adunk némi esélyt a hitnek, és ha valamit pedig nem tudtok elhinni, akkor csodáljátok azt. Plátón azt mondja, hogy a filozófia a csodálat képessége. És nem csupán a csodálaté, mert az magába foglalja azt is, hogy távolság van közöttünk. Hanem, hogy szeretettel csodáljuk, és hogy szeressük is a csodálatunk tárgyát. És kövessük.

Tehát  itt van például a cél, a préma-bhakti a lélek, Isten és az Isteni Pár iránti feltétel nélküli, természetes szerető hajlama. S kezünkben van a mahámantra éneklésének a lehetősége, mint eszköz. Be tudjátok bizonyítani ezeket?

Válasz: Az idő bebizonyítja.

Szvámí Tírtha: Az idő, az idő, mi is az pontosan? Olyasvalami, amit nem tudunk bizonyítani, de akkor mitévők legyünk? Ha valamit nem tudunk bebizonyítani, akkor?

Válasz: Azzal egyet kell értenünk.

Szvámí Tírtha: Egyet tudunk érteni azzal, hogy a feltétel nélküli istenszeretet a célunk,  és a módszer, hogy ezt elérjük a Szent Nevek zengése? Igen. Lehet, hogy nem tudjuk bizonyítani, de mindannyian egyet tudunk érteni ezzel. Mert rendkívül magasztos ez az elhívás. Hidd el a hihetetlent – ezt hívják transzcendenciának.Tehát  akkor egyetértünk vele. Fel tudjuk mérni, meg tudjuk érteni ennek a folyamatnak a hathatósságát?  Ne mondjátok erre azt, hogy ‘idővel’, – sajnálom, de ezt az érvet nem tudom elfogadni. Talán  ti meg tudjátok érteni a folyamat hatékonyságát, de én nem. Én nem tudom, hogyan működik. Megtanultam bizonyos elveket a bhakti folyamatáról, viszont mégsem tudom felkutatni, hogy miként is működik, mert ez egy rejtett misztikus folyamat. Mindenesetre, ha gyakoroljátok a folyamatot, az nagyon hathatósan működik – ez az egyik  jellemzője. Nem tudni hogyan működik, de nagyon hatékony, ráadásul magától jön, nem lehet erőltetni. Próbálkoztok, próbálkoztok, de mégsem mutatja meg magát. Aztán, amikor nem próbáljátok, akkor megnyilvánul. De kérlek ne idézzetek engem, hogy: „Tírtha Mahárádzs azt mondta, hogy nem kell próbálkoznunk”. Nem, meg kell próbálnotok, de minden jog Krisnának van fenntartva. Tehát magától jön, nem erőltethetjük. A bhakti teljesen független. A másik  jellemzője pedig az, hogy elsöprő, így amikor eljön az ideje, akkor az már megállíthatatlan. Úgy hiszem ez nagyon szép meghatározása a préma-bhaktinak.

(folytatása következik)

1. Az idézet szerzőjét a következő alkalommal fogjuk feltárni