Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanításontinues from the previous Monday)

Hitelesnek lenni azt jelenti, hogy igyekszünk az életkorunknak megfelelően élni. Mivel amíg fiatalok vagyunk, azt szeretnénk, hogy az emberek idősebbként bánjanak velünk, amikor megöregszünk, akkor pedig fiatalnak akarunk tűnni. De ez nem működik! Tehát jobb, ha mindig az adott korunknak megfelelően élünk. Természetesen az életkor csak a testre vonatkozik, mert lelki szinten állandóan ugyanannyi idősek vagyunk, örökkévalók, vagyis örökké fiatalok. El tudjátok képzelni az örökkévaló Istent, öreg és megtört emberként? Nem, nem ilyennek akarjuk látni, leginkább örökifjúként akarunk tekinteni Rá. Az öröklét örök ifjúságot jelent. 

Szóval mitévők legyünk? Mit érdemes tanulnunk, ami megfelel az épp aktuális életkorunknak? Leszülettünk erre a Földre, és életünk minden szakaszában tanulnunk kell valamit. Hadd idézzek egy beszélgetést, ahol egy tanítvány határozott kérdéseket tesz fel a mesterének. Hiszen a tanítvány feladata az, hogy kérdezzen, a mesteré pedig, hogy válaszoljon azokra. Bár jól tudjuk azt a lelki szabályt, hogy egy ostoba ember sokkal többet kérdez, mint amennyit egy bölcs ember válaszolra érdemesnek tart. Viszont itt nem erről volt szó, mert a tanítványunk nagyon őszinte kutatója volt az igazságnak, tudni akarta, hogy valójában mi micsoda. Ezért az első kérdése a térre vonatkozott. „Mi a tér? Mi a különbség a tér, és a hely között?” S miután a mester elmagyarázta, hogyan kell felfogni a teret, a tanítvány feltette a következő kérdést: „Már értem, miért szent a hely, s hogy mi a tér. Kérlek, taníts tovább, mesélj nekem az időről! Mi az idő?”

Ezek nagyon jó kérdések! Például a tér, igen mi ebben a térben éljük az életünket. De vajon mi az idő, hogyan viszonyuljunk hozzá? Majd a mester belefog az időről szóló  magyarázatába, mely során végül eljut ehhez a korosztály szerinti felsoroláshoz, hogy mit kell megtanulnunk az adott életkorban. Most pedig szeretnélek meghívni benneteket egy kis játékra. Felsorolom az életkorokat, ti pedig mondjátok el, hogy szerintetek mit kell megtanulnunk életünknek abban a periódusában. Jó lesz így?

„S lám, e mindig változó folyamban mégis ott az állandóság: maradsz, aki voltál, leszel, aki vagy.”[1] Értitek, az idő múlik, de mi ugyanazok maradunk. Ha két lelki ember hosszú idő után találkozik, akkor általában az egyik úgy szokta köszönteni a másikat, hogy: „Ó, te egyáltalán nem változtál semmit az elmúlt tíz évben!” Mire a másik pedig úgy válaszol, hogy: „Sajnos, ez igaz!” Nem érezzük, hogy kicsit is változtunk volna. Az idő múlik, de mi ugyanazok maradunk. Szóval használjuk ki jól az időnket, hogy lelkileg fejlődhessünk, hogy jobb emberré váljunk. 

„Egyéves korában az ember megtanul…?” 

Válasz: Járni.

Szvámí Tírtha: Igen, járni. „Tízéves korában…?”

Válasz: Számolni, gondolkodni..

Szvámí Tírtha: Helyes, nagyon jó! Megtanulja használni az eszét. „Húszéves korában megtanul….?” 

Jasódá: Nem gondolkodni. 

Szvámí Tírtha: Micsoda? Először megtanulunk gondolkodni, aztán meg elveszítjük az eszünket? De mi a helyes válasz? „Húszéves korában tanul megállni a saját lábán”. Látjátok, ehhez azért szükségünk van némi észre. Rendben, „Harmincévesen?”

Válasz: Megtanul felelősséget vállalni dolgokért. 

Szvámí Tírtha: Igen, ez elég közel van, a mi válaszunkhoz: „Harmincéves korában tanul szembenézni önmagával”. Fogadjuk el ezt, mint egy jótanácsot. „Negyvenéves korában mit tanul meg az ember?”

Válasz: Ekkor már belefáradt a dolgokba. 

Szvámí Tírtha: Fáradt? Sajnálom, az majd kicsit később jön… Nos, mi itt a válasz? „Negyvenéves korában tanul legnagyobb hasznára lenni a világnak.” Látjátok? Mert ez az életünk legerőteljesebb időszaka. Rendben, ugorjunk a következő szintre: „Ötvenévesen?”

Válasz: Elégedettnek lenni azzal, amit elértünk, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban.

Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép, de mi a helyes válasz erre? „Ötvenéves korában szembenézni a visszavonulással.” Tehát, a visszavonulás. Mert eddig folyamatosan tágítottuk az életünket, most pedig meg kell tanulnunk azt, hogy: elég! Ebből az anyagi létből ennyi elég volt! 

Válasz: Viszont lelki szinten ennyi nem elég! 

Szvámí Tírtha: Helyes, abból sohasem elég! Rendben, mi következik? „Hatvanéves korában…?”

Gíta- Góvinda: Meghalni? 

Szvámí Tírtha: Ez nem túl szívderítő! De nézzük, hogy mit mond a szövegünk? „Bölcsnek lenni.” Végre valami jó dolog! Hosszú tanulás után egy gyönyörű eredmény. Majd ezután? Amikor hetvenévesek leszünk? Ez már nagyon távolinak tűnik! Nos, mit tanulunk akkor? „Hetvenévesen mélységes hitet.” Egyre jobb! Van még ezen túl is valami? Nyolcvanévesen? „Nyolcvanéves korában tanul rendíthetetlenséget.” Szilárd megalapozottságot. Majd mi következik ezután? Gondoltatok már arra, hogy mit fogtok csinálni, amikor kilencven évesek lesztek? Lehet, hogy még nem, de most elgondolkodhattok ezen. 

Gita-Góvinda: Talán, hogy eljött az idő a jógázásra?

Szvámí Tírtha: Hogy elfelejtsünk mindent, jaj ne! Mit mond a szövegünk? „Kilencvenévesen tanul szembenézni a halállal.” Ez egy nagyon fontos feladat. S vajon létezik  végső állomása is az életünknek, amikor százévesek leszünk? Hiszen ebben a világkorszakban, általában száz év adatik. Tehát mit kell tennünk, amikor százesztendősek leszünk? 

Krpadhám: Megvilágosodni.

Szvámí Tírtha: S mit mond a szövegünk? „Százesztendősen pedig megtanul elégedetten távozni.” A mászni tanulástól indultunk, és eljutottunk az elégedetten való távozásig.

Ezért kell jól kihasználnunk az időt! Azt mondják, ha nem vagyunk ártatlanok tízévesen, ha húszévesen nem vagyunk szépek, ha harmincévesen nem vagyunk erősek, ha negyvenévesen nem vagyunk erőteljesek, ha ötvenévesen nem vagyunk gazdagok, ha hatvanévesen nem vagyunk bölcsek, és ha hetvenévesen nem vagyunk szentek, akkor később sem leszünk azok!  

(folytatása következik)

1. Bhakti Kamala Tírtha Szvámí: Hanszakunda-upanisad:Ludas-tói titkos tanítás c.