Sharanagati

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2020 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Gita-Govinda: May I ask on behalf of someone else? How would Swami comment on non-duality from the point of view of bhakti?
Swami Tirtha: What is non-duality? And, unfortunately, I have to ask, what is bhakti? I can quote a definition of bhakti – that you approach everything with affection. Do you agree? And in that sense, what is non-duality? It is this focus – when black and white merge, when the opposites meet, when the zero point of the dimensions starts to blossom. Ultimately I can say that non-duality comes from duality. Because, how do you say it? ‘Non-dual’. So, it comes from ‘dual’. It’s the same in Sanskrit. A-dvaita. So, you cannot give a name to this unity. You can only say that it's ‘non-two’. That means ‘two’ is first, and the negation of two is second. You see? This is the proof that duality is first. Just like ‘atheist’. A-theist, non-believer. It's not standing by itself, only like a negation of a believer. So, the positive, supportive statement is there first, and then we try to think about it and question it. But, first is the positive statement.
My favorite concerning this is ajapa-japa. Do you know it? The non-chanted chanting. Well, I've been thinking about it for twenty years. But for such a person who likes ajapa-japa, next time I will offer a non-breakfast breakfast. If he's satisfied, then I will discuss ajapa-japa. If he's not satisfied with that, but wants to share the plate, then I will ask him humbly to give up this concept of ajapa-japa, non-chanted chanting.
Of course, now I’m cutting a little joke. Because theoretically these are very profound concepts. But ultimately you can deduct the question to what is first – zero or one? And the material mathematics will say zero is first. Spiritual mathematics will say one is first, the positive statement is first – not the vacuum.
So, a-dvaita, non-dual, is the meeting of Beauty and Love – this is our non-duality. If you talk about yourself – when you are so affectionately united with God Supreme and the Divine Couple, that in this inseparable loving connection, you are always together, non-separable. Just like a real disciple. It is said in the Shrimad Bhagavatam[1], “How can I ever leave his service?!” – the service of the spiritual master. They are inseparable, right? A good disciple and a good master are united. But nevertheless, they preserve their individuality, their identity.
And we also have learned from the diary of Mahaprabhu's secretary that Radha and Govinda search for each other in a very desperate mood. So, Beauty and Love are searching for each other. And when this search becomes the most intensive, then They come so close to each other, that They manifest in one form and this is Mahaprabhu. Non-dual, we can say. Mahaprabhu is Radha and Govinda united in one form.

So, we can say that ‘non-dual’ is a word; but what is the meaning of that word for you? For us this non-dual essence is the united duality of Beauty and Love.

1.  Shrimad Bhagavatam 7.9.28

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Gíta-Góvinda: Szeretnék feltenni egy kérdést valaki másnak a nevében. Hogyan vélekedsz az egységelvről (a non-dualitásról) a bhakti szemszögéből?
Szvámí Tírtha: Mit is jelent ez az egységelv (a non-dualitás, a kettősség), illetve azt is meg kell kérdezzem, hogy mit jelent a bhakti? Ennek az egyik definíciója az, hogy: „Mindenhez szeretettel közelítünk”. Egyetértetek ezzel? S mit jelent az egységelv ennek a gondolatnak a tükrében? Azt, hogy erre összpontosítunk, ez van a fókuszban, amikor a fekete és a fehér eggyé válik, amikor az ellentétek találkoznak, amikor a dimenziók kiinduló pontja, az origó, virágba borul. Végül pedig azt mondhatjuk, hogy az egységelv (a non-dualitás) alapvetően a kettősségből származik, ugyanis csak úgy tudunk valamit tagadni: „nem-kettős”, ha van egy eredeti állítás, ami pedig maga a kettősség, a dualitás. A szanszkrt nyelv is így működik: a-dvaita. Tehát erre nem igazán van szavunk, egyszerűen csak úgy tudjuk kifejezni, hogy: „nem-kettős”, azaz egy, Isten és ember, Rádhá és Góvinda egyek a szeretetben. Ez azt jelenti, hogy előbb volt a „kettősség”, ami lehetővé teszi a szeretetteljes kapcsolatot, mint ennek a tagadása, a személytelenség. Értitek? Ez bizonyítja azt, hogy a dualitás, a kettősség az eredeti, az létezett előbb. Éppúgy, mint az „ateista” kifejezés. A-teista, azaz nem hívő. Az sem létezhet önmagában, csak mint a hívő szó tagadása. Tehát a pozitív, megerősítő kijelentés az első, és csak utána következhet az, hogy valaki próbál elgondolkodni azon, illetve megkérdőjelezi. De először van a pozitív megállapítás.
Ha már ilyenekről van szó, akkor a kedvencem, az adzsapa-dzsapa. Hallottátok már ezt a kifejezést? A tartalom nélküli mantrazengés. Nos, ezen már húsz éve gondolkozom. Nos, annak aki így szeret dzsapázni, annak legközelebb egy „reggeli nélküli reggelit” fogok kínálni. Ha azzal elégedett lesz, akkor majd elbeszélgethetünk az adzsapa-dzsapáról is. Viszont, ha az nem nagyon fog tetszeni neki, inkább kérni akar majd az én tányéromból, akkor majd alázatosan megkérem, hogy hagyjon fel ezzel az adzsapa-dzsapa, azaz tartalom nélküli mantrazengéssel.
Természetesen ezt csak viccnek szántam, mert valláselméleti szempontból ezek nagyon mély elvek. Azonban végső soron leegyszerűsíthetjük a kérdést arra, hogy melyik van előbb, a nulla vagy az egy? Az anyagelvű matematika, azt fogja mondani, hogy a nulla, viszont a lelki matematika szerint az „egy” létezett előbb, tehát a pozitív megállapítás az első, nem pedig az üresség, a semmi.
Tehát az a-dvaita, a nem-kettősség, az a Szépség és Szeretet találkozása. Számunkra ezt jelenti a nem-kettősség. Magunkra vonatkoztatva tehát az, amikor olyan szeretetteljes egységben vagyunk a Legfelsőbbel, az Isteni Párral, hogy ebben az elválaszthatatlan, szeretetteljes kapcsolatban mindig együtt vagyunk. Ilyen egy igazi tanítvány. A Srímad Bhágavatam[1] azt mondja: „Hogyan is hagyhatnám el valaha is az Ő (a Lelki tanítómesterem) szolgálatát?!” Ők elválaszthatatlanok! Egy jó tanítvány és egy igazi mester mindig együtt vannak. Ennek ellenére mégis megmarad a saját önálló személyiségük.
S Maháprabhu titkárának a naplójából azt is megtudhatjuk, hogy Rádhá és Góvinda, a Szépség és Szeretet, az elválás miatti fájó gyötrelem hangulatában keresik egymást. S amikor ez a keresés a legintenzívebbé válik, akkor olyan közel kerülnek Egymáshoz, hogy egyetlen formában nyilvánulnak meg, és ez Maháprabhu. Tehát erre mondhatjuk azt, hogy non-duálissá váltak, vagyis Rádhá-Góvinda, Maháprabhuként egy testet öltöttek.

Tehát mondhatjuk azt, hogy ez a „non-duális” ez egy szó, de a lényeg az, hogy mit jelent ez a számunkra? Számunkra ennek a nem-kettősségnek a lényege, a Szépség és Szeretet kettősségének a találkozását jelenti.

1. Srímad Bhágavatam 7.9.28

(от лекция на Свами Тиртха, 04.01.2020 вечер, София)

(продължава от предишния понеделник)

Гота Говинда: Може ли да попитам от името на друг? Как би коментирал Свами недвойствеността от гледната точка на бхакти?
Свами Тиртха: Какво е недвойственост? Уви, трябва да попитам и какво е бхакти? Мога да цитирам дефиниция за бхакти – да се отнасяш към всичко с обич. Съгласни ли сте? В такъв смисъл какво е недвойственост? Тя е този фокус – когато черното и бялото се сливат, когато противоположностите се срещат, когато нулевата точка на измеренията разцъфва. В крайна сметка мога да кажа, че недвойствеността идва от двойственост. Защото как го казвате? „Не-двойствено“. Тоест, идва от „двойствено“. Същото е и на санскрит: а-двайта. Тоест, не можете да назовете това единство. Можете да кажете само, че то е „не две“. Което означава, че „две“ е първо, а отрицанието на две е второ. Разбирате ли? Това е доказателството, че двойствеността е първа. Досущ както „атеист“. А-теист, не- вярващ. То не е само за себе си, а единствено като отрицание на вярващ. Позитивното, утвърдителното становище съществува първо, а едва сетне се опитваме да го обмисляме и поставяме под въпрос. Но първо е позитивното утвърждение.
Любимото ми в тази връзка е аджапа-джапа. Знаете ли го? Немантрувано мантруване. Разсъждавам върху това от двадесет години. На човек, който харесва аджапа- джапа, следващия път бих предложил незакусваща закуска. Ако е удовлетворен, тогава бих обсъждал с него аджапа-джапа. Но ако не е доволен и иска да си споделим чинията, тогава смирено бих го помолил да изостави тази концепция за аджапа-джапа, немантрувано мантруване.
Разбира се, сега малко се шегувам. Защото теоретично това са много дълбоки концепции. Но в крайна сметка можете да изведете въпроса: кое е първо – нулата или единицата? Материалната математика ще рече, че нулата е първа. Духовната математика ще каже, че единицата е първа, че позитивното утвърждение е първо – а не вакуумът.
Така че а-двайта, не-двойственото, е срещата на Красотата и Любовта – това е нашата недвойственост. Ако говорите за себе си – това е когато сте толкова любящо съединени с Бога, с Божествената Двойка, че в тази неделима връзка на обич сте винаги заедно, неразделни. Точно като истинския ученик. В „Шримад Бхагаватам“[1] е казано: „Как бих могъл въобще някога да изоставя служенето към него?!” – служенето към духовния учител. Те са неразделни, нали? Добрият ученик и добрият учител са едно. При все това те запазват своята индивидуалност, своята идентичност.
Освен това сме научили от дневника на секретаря на Махапрабху, че Радха и Говинда отчаяно се търсят един друг. Тоест, Красотата и Любовта се търсят взаимно. И когато това търсене стане най-интензивно, те идват толкова близо, че се проявяват в един облик и това е Махапрабху. Можем да го наречем недвойствен. Махапрабху е Радха и Говинда слени в една форма.

Така можем да кажем, че „не-двойственост“ е просто дума; но какво е значението на тази дума за вас? За нас тази недвойствена същина е съчетаната двойственост на Красотата и Любовта.

1.  „Шримад Бхагаватам“ 7.9.28

(from a lecture of Swami Tirtha, 10.01.2019 evening, Sofia)

(continues from the previous Friday)

All Krishna’s beautiful pastimes are so sweet. Usually devotees like the childhood pastimes of Krishna very much. Because at that time He shows some very special talents. Although young, He acts as a hero. Although the mother Yashoda thinks, ‘He is a small boy’, the girls will have a different opinion in Vrindavan. They say, ‘Ah, He is our hero’. So around Krishna some miracles always happen. And whenever He was going out to perform His daily activities, He was passing by the streets and the houses in Vrindavan. And all the girls were too charmed to see Him. But officially they were not allowed. You cannot just go out on the street and greet a young man. But the girls invented methods to see Him. One method was to climb on top of the houses. Because then they were practically unseen, yet they could have the full show of Krishna passing by – they could observe everything. They were the fortunate ones. The other method was… you remember what type of doors they have in India. Like the two sides of the door come together, but they don’t really cover or close. So there is a little distance between the two sides of the door. It looks closed, but in reality, it is 10% open. Actually, these type of gopis who were hiding behind these, so to say, closed doors, they were the mystic ones. Because they couldn’t observe the whole procession of Krishna and the gopals and the calves, but they could have only a very short glimpse of reality. So beware, if you want to be a mystic, then you will have only glimpses of reality. If you join the party of the fortunate ones, then you can see the full procession. 

And the mothers of the gopis, they were very tender and caring mothers – protecting the dignity of their daughters and also trying to protect them from any danger. The mothers in Vrindavan wanted to take care nicely of their daughters. And when they heard that there is a danger in Vrindavan, some snakes had appeared, they were trying to take full care of their daughters. If you go out, if you sneak out in a snaky environment, you might be bitten. I think, 70% of the different types of snakes on this planet Earth are living in India. So it’s a place for snakes. But from among all these many types of snakes, the black snakes are the most dangerous. They are very poisonous. So, when the mothers heard, “Ah very dangerous black snakes appeared in Vrindavan”, they were frightened. 

You know, in India, the snake charmers make money by playing the flute and the snake dances. In this way, the snake charmer charms the snake. But what happens if in the place of the snake charmer, there is a mouse? Then the snake will charm the mouse, right? Then the mouse cannot protect itself. It will be mesmerized. The snake can charm the small little victim. So, when the mothers understood, “Ah, here are the very poisonous and very dangerous black snakes in Vrindavan”, then they wanted to shut all the doors. “No way out, my dear daughters. You cannot go out.” 

But the mothers heard half of the news – they heard “black snakes” and that was enough for them, they didn’t inquire any further. But all those who know the spiritual zoology of Vrindavan, they know the full story. Black snakes? Krishna’s arms are compared to black snakes. The mothers were frightened, “Ah, black snakes!” Belonging to whom? It’s Krishna’s arms – they didn’t listen. But the young gopis, they were the real students of spiritual zoology. They knew the full story: “Oh, these charming, beautiful snakes belong to our beloved Gopal.” And immediately, they started to feel like mesmerized mice – unable to defend themselves, frozen by the news that the black snakes appeared. And when in special moments the snake appeared, then they wanted to run, to be bitten by this black snake. Because the embrace of this black snake of Vrindavan is a mortal danger. Once the poison touches you, you cannot escape. There is no antidote for them. 

So, again, I can say, if you want to be a mystic, beware, you will have only a glimpse of reality. If somebody will tell you, “Don’t be a victim of service”, remember these mesmerized as mice gopis who were ready to become victims of the poison of divine love.

So, how to find our place? If Krishna’s charming pastimes touch you, then it’s very dangerous. You cannot escape. But we don’t want to escape. We are ready to sit here for the next 45 years of our life, because this will nourish our hearts. 

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krisna valamennyi csodálatos kedvtelése mélységesen édes a számunkra. Általában a bhakták nagyon szeretik Krisna gyermekkori kedvteléseit, ugyanis főleg ezekben csillantja meg a rendkívül különleges tálentumait. Bár ekkor még nagyon fiatal, de már hősként viselkedik. Ugyan Jasódá, az édesanyja azt gondolja, hogy: „Ó, Ő csupán egy kisfiúcska”, viszont a vrndávani lánykák erről másképp vélekednek. Ők azt mondják, hogy: „Ó, Ő a mi hősünk”. Tehát Krisna körül mindig csodák történnek. S mindannyiszor, amikor kimegy Vrndávan utcáira, hogy a napi teendőit végezze, elhaladt a fiatal lánykák házai előtt, akiket teljesen elvarázsol a látványa. Habár megtiltották nekik, nem mehetnek ki csak úgy az utcára, hogy köszönjenek egy fiatalembernek, de a lányok mégis különböző módszereket találnak ki arra, hogy láthassák Őt. Az egyik ilyen trükkjük az, hogy felmásznak a házak tetejére, mert ott egyrészt nem lehet látni őket, másrészt ők viszont teljes mértékben belátják az utcát, és Krisnát, ahogy elhalad előttük. Ők a szerencsésebb lánykák A többiek  módszere viszont az … talán emlékeztek, hogy milyenek a kapuk Indiában, nos, tehát kétszárnyúak ezek az ajtók, de nem igazán illeszkednek teljesen szorosan, így van egy kis rés közöttük. Bár úgy tűnik zárva van a kapu, de valójában 10%-ban nyitva van. Tulajdonképp azok a gópik, akik ezek mögött a – mondhatni – zárt ajtók mögött rejtőznek, ők az igazi misztikusok. Ugyanis nem láthatják Krisnát, a gópákat és a borjak teljes menetét, ezt a valódi történést csak egy nagyon rövid időre pillanthatják meg. Szóval vigyázzunk, ha misztikusok akarunk lenni, mert akkor csak egy rövid bepillantásunk lesz a valós valóságba! Viszont, ha csatlakozunk a szerencsések táborához, akkor láthatjuk Krisnát és a pásztorfiúk teljes felvonulását.

A gópík anyukái nagyon gyengéd, gondoskodó édesanyák voltak, akik igyekeztek megóvni a lányaik jó hírnevét, megvédeni őket mindenféle veszélytől, és szépen gondoskodni róluk. S mikor meghallották, hogy veszély leselkedik Vrndávanra, mindenféle kígyók jelentek meg, akkor rendkívüli módon odafigyeltek a lányaikra. „Legyetek nagyon óvatosak, ha olyan helyre mentek, ahol kígyók lehetnek, nehogy megharapjanak benneteket!” Azt hiszem, hogy a Földön élő kígyófajok 70%-a Indiában található, szóval ez a kígyók hazája. De az összes kígyófaj közül a fekete kígyó a legveszélyesebb, mert rendkívül mérgező. Így, amikor az anyák meghallották, hogy „Ó, ezek a nagyon veszélyes fekete kígyók jelentek meg Vrndávanban”, akkor nagyon megijedtek.

Mint tudjátok, Indiában a kígyóbűvölők úgy keresnek pénzt, hogy fuvoláznak és a kígyó pedig táncolni kezd. Ebben az esetben a kígyóbűvölő varázsolja el a kígyót, de mi van akkor, ha a kígyóbűvölő helyett egy egér van ott? Akkor ugye a kígyó fogja elvarázsolni parányi áldozatát, akit teljesen megbabonáz a kígyó, így képtelen védekezni. Tehát, amikor az anyák értesültek arról, hogy: „Itt vannak ezek a borzalmasan mérgező, veszélyes fekete kígyók”, akkor be akarták zárni az összes ajtót. „Édes lányom, nem mehetsz ki! Nem engedlek sehová!”

Viszont az anyák csak a hír felét hallották meg, hogy itt vannak a „fekete kígyók”, és nem is kérdezősködtek tovább. Viszont azok, akik ismerik Vrndávan lelki zoológiáját, azok tisztában vannak azzal, hogy Kihez is tartoznak ezek a „fekete kígyók”. Krisna karjait hasonlítják a fekete kígyókhoz. Az anyák nagyon megijedtek: „Ó, fekete kígyók!” De azt már nem hallgatták  meg, hogy Kinek a fekete kígyói. Viszont a fiatal gópik nagy is jól ismerték ezt a lelki zoológiát, és tudták, hogy mit jelent. „Ó, ezek az elbűvölő, gyönyörű kígyók, ezek a mi szeretett Gópálunké.” S azonnal úgy érezték magukat, mint az elbűvölt kisegér. Teljesen megdermedtek a fekete kígyók jövetelének hírére és képtelenek voltak ellenállni neki, vagy elszaladni a harapása elöl. Hiszen ennek a vrndávani fekete kígyónak az ölelése halálos. Ha egyszer megérint a mérge, akkor már nem menekülhet senki. Ennek nincs ellenszere!

Tehát ismét csak azt mondhatom, hogy ha misztikusok akarunk lenni, akkor vigyázzunk, mert a valóságnak csak egy parányi részébe lehet bepillantásunk. Ha valaki azt mondja, hogy: „Ne válj a szolgálat áldozatává!”, akkor emlékezzünk ezekre az egérként elbűvölt gópikra, akik készek voltak az istenszerelem méregének áldozatává válni.

Szóval, hogyan találjuk meg a lelki helyünket? Ha Krisna csodálatos kedvtelései mélységesen megérintenek bennünket, az nagyon veszélyes, az elől nincs menekvés! De mi nem is akarunk menekülni. Készek vagyunk itt ülni az elkövetkező 45 évben, mert ez a nektár élteti szívünket.

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 10.01.2019 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Всички прекрасни забавления на Кришна са толкова сладостни. Обикновено бхактите много харесват детските игри на Кришна, защото тогава Той разкрива някои много специални таланти. Макар да е млад, постъпва като герой. Въпреки че Майка Яшода си мисли: „Той е малко момче“, девойките във Вриндаван са на различно мнение. Те казват: „Той е нашият герой“. Около Кришна винаги се случват някакви чудеса. Винаги когато излизал навън за ежедневните си дела, Той минавал по улиците край вриндаванските къщи и всички момичета се прехласвали по него. Но официално не им било позволено; не можеш просто да излезеш на улицата и да поздравиш един младеж. Обаче момичетата измислили как да Го виждат. Един такъв метод бил да се качват на покривите на къщите. Защото тогава били практически невидими, а пък можели да гледат цялото преминаване на Кришна, наблюдавайки всичко. Такива момичета били щастливки. Другият метод бил… спомняте си какви са вратите в Индия. Двете им крила уж се срещат, но не се припокриват съвсем, така че остава малко разстояние между дверите. Вратата изглежда затворена, но всъщност е 10% открехната. Този вид гопи, скрити зад такива тъй наречени „затворени“ врати, са мистичките. Защото те не можели да наблюдават цялото шествие на Кришна с гопалите и теленцата, а съвсем за кратко зървали тази реалност. Така че внимавайте: ако искате да сте мистици, ще имате само кратки надзъртания в реалността. Ако се присъедините към групата на щастливките, ще можете да гледате цялата процесия. 

А майките на гопите били много нежни и грижовни майки – те защитавали достойнството на дъщерите си, опитвайки се да ги предпазят от всяка опасност. Вриндаванските майки искали добре да се грижат за щерките си. И щом научили, че във Вриндаван има опасност, че са се появили някакви змии, те се постарали да предпазят дъщерите си. Излезеш ли вън, промъкнеш ли се всред змиите, може да те ухапят. Мисля, че 70% от разновидностите змии на тази планета живеят в Индия. Така че там е змийско място. Ала сред всички тези множество видове змии, черните змии са най-опасни. Много са отровни. Затова, когато майките чули, че много опасни черни змии са се появили във Вриндаван, те се изплашили. 

Знаете, в Индия змиеукротителите изкарват пари като свирят на флейта, а змията танцува. По такъв начин змиеукротителят омайва змията. Но какво става, ако на мястото на змиеукротителя стои мишка? Тогава змията ще омае мишката, нали? И мишката не може да се защити, тя се вцепенява. Змията омагьосва мъничката си жертва. Та, когато майките разбрали: „Във Вриндавана са се появили тези толкова отровни и опасни черни змии”, те искали да затворят всички врати. „Не може да излизате навън, скъпи щерки.” 

Само че майките били чули едва наполовина новината – те дочули „черни змии” и това им било достатъчно, не разпитвали по-нататък. Онези обаче, които са запознати с духовната зоология на Вриндавана, знаят цялата история. Какви ти черни змии? Ръцете на Кришна се сравняват с черни змии. Майките се страхували: „Леле, черни змии!” Ала чии? Че това са ръцете на Кришна – те не чули. Но гопите били истински студентки по духовна зоология. Те знаели всичко: „О, тези очарователни, прекрасни змии принадлежат на нашия възлюбен Гопал”. И веднага се почувствали като омагьосани мишки – неспособни да се защитят, вцепенени от новината за появилите се черни змии. А в специалните мигове, когато змиите се появявали, те искали да изтичат и да бъдат ухапани от тези черни змии. Защото прегръдката на тези вриндавански змии е смъртоносно опасна. Докосне ли те веднъж отровата, няма измъкване. Няма антидот. 

Така че отново казвам, ако искате да сте мистици, внимавайте – само ще надзърнете в реалността. Ако някой ви каже: „Не ставай жертва на служенето”, спомнете си тези вцепенени като мишки гопи, готови да станат жертви на отровата на божествената любов.

Та, как да намерим мястото си? Ако пленителните забавления на Кришна ви докосват, това е много опасно. Не можете да избягате. Но ние и не искаме да бягаме. Готови сме да седим тук в следващите 45 години от живота си, защото това ще удовлетвори сърцата ни. 

(следва продължение)

(Aus einem Vortrag von Swami Tirtha, 10.01.2019 abends, Sofia)

(Fortsetzung vom vorherigen Freitag)

Alle schönen Spiele Krishnas sind so lieblich. Normalerweise mögen die Anhänger die Kindheitsspiele Krishnas sehr. Denn in dieser Zeit zeigt er ganz besondere Talente. Obwohl er jung ist, verhält er sich wie ein Held. Obwohl seine Mutter Yashoda denkt: „Er ist ein kleiner Junge“, sehen die Mädchen in Vrindavan das anders. Sie sagen: „Ah, er ist unser Held.“ So geschehen in Krishnas Nähe immer wieder Wunder. Und wann immer er seinen täglichen Aufgaben nachging, kam er durch die Straßen und Häuser von Vrindavan. Und alle Mädchen waren entzückt, ihn zu sehen. Offiziell war es ihnen jedoch verboten. Man darf nicht einfach auf die Straße gehen und einen jungen Mann grüßen. Aber die Mädchen erfanden Wege, Ihn zu sehen. Ein Weg war, auf die Dächer der Häuser zu klettern. Denn so  waren sie praktisch unsichtbar und konnten dennoch Krishnas vorbeiziehen sehen – sie konnten alles beobachten. Sie waren die Glücklichen. Die andere Methode war… Ihr erinnert euch an die Art von Türen in Indien. Die beiden Seiten der Tür treffen aufeinander, treffen aber nicht vollständig auf einander zu. Es bleibt also ein kleiner Spalt zwischen den beiden Seiten. Sie sieht geschlossen aus, ist aber in Wirklichkeit zu 10 % geöffnet. Genau diese Gopis, die sich hinter diesen sozusagen geschlossenen Türen versteckten, sind die Mystikerinnen. Denn sie konnten nicht die gesamte Prozession von Krishna, den Gopals und den Kälbern beobachten, sondern nur einen kurzen Blick auf diese Wirklichkeit erhaschen. Seit also gewarnt: Wenn ihr ein Mystiker sein wollt, werden ihr nur flüchtige Einblicke in die Wirklichkeit erhalten. Wenn ihr euch den Glücklichen anschließt, könnt ihr die gesamte Prozession sehen.

Und die Mütter der Gopis waren sehr zärtliche und fürsorgliche Mütter – sie schützten die Würde ihrer Töchter und versuchten, sie vor jeder Gefahr zu bewahren. Die Mütter in Vrindavan wollten sich gut um ihre Töchter kümmern. Und als sie hörten, dass in Vrindavan Gefahr drohte, weil Schlangen aufgetaucht waren, versuchten sie, ihre Töchter bestmöglich zu beschützen. Wenn man in einer schlangenreichen Gegend hinausgeht, kann man gebissen werden. Ich glaube, 70 % aller Schlangenarten auf diesem Planeten leben in Indien. Es ist also ein Paradies für Schlangen. Aber von all diesen vielen Schlangenarten sind die schwarzen Schlangen die gefährlichsten. Sie sind sehr giftig. Als die Mütter also hörten: „Ah, sehr gefährliche schwarze Schlangen sind in Vrindavan aufgetaucht“, waren sie erschrocken. 

Ihr wisst, in Indien verdienen Schlangenbeschwörer ihr Geld mit Flöte spielen und die Schlange tanzt. So bezaubert der Schlangenbeschwörer die Schlange. Doch was geschieht, wenn anstelle des Schlangenbeschwörers eine Maus ist? Dann wird die Schlange die Maus bezaubern, nicht wahr? Dann kann sich die Maus nicht wehren. Sie wird wie verzaubert sein. Die Schlange kann das kleine Opfer bezaubern. Als die Mütter also begriffen: „Ah, hier in Vrindavana sind diese  giftigen und sehr gefährlichen schwarzen Schlangen aufgetaucht“, wollten sie alle Türen verschließen. „Meine lieben Töchter,  ihr könnt nicht hinausgehen.“

Doch die Mütter hatten nur die halbe Wahrheit gehört – sie hatten „schwarze Schlangen“ gehört, und das genügte ihnen. Sie fragten nicht weiter nach. Aber alle, die die spirituelle Zoologie von Vrindavan kennen, kennen die ganze Geschichte. Schwarze Schlangen? Krishnas Arme werden mit schwarzen Schlangen verglichen. Die Mütter erschraken: „Ah, schwarze Schlangen!“ Wem gehören sie? Es waren Krishnas Arme – sie hörten nicht zu. Aber die jungen Gopis, sie waren die wahren Schülerinnen der spirituellen Zoologie. Sie kannten die ganze Geschichte: „Oh, diese bezaubernden, wunderschönen Schlangen gehören unserem geliebten Gopal.“ Und sofort fühlten sie sich wie hypnotisierte Mäuse – unfähig sich zu verteidigen, gelähmt von der Nachricht, dass die schwarzen Schlangen erschienen waren. Und wenn die Schlange in besonderen Momenten erschien, dann wollten sie hinrennen, von dieser schwarzen Schlange gebissen werden. Denn die Umarmung dieser schwarzen Schlange von Vrindavan ist eine tödliche Gefahr. Sobald das Gift einen berührt, gibt es kein Entrinnen mehr. Es gibt kein Gegenmittel für sie.

Deshalb sage ich es noch einmal: Wenn ihr Mystiker werden wollt, seid gewarnt, ihr werdet nur einen flüchtigen Blick auf die Wirklichkeit erhaschen. Wenn euch jemand sagt: „Lasst euch nicht vom Dienst verführen“, dann denkt an diese hypnotisierten Gopis, die bereit waren, Opfer des Giftes der göttlichen Liebe zu werden. 

Wie finden wir also unseren Platz? Wenn Krishnas bezaubernde Spiele euch berühren, dann ist es sehr gefährlich. Ihr könnt nicht entkommen. Aber wir wollen nicht entkommen. Wir sind bereit, die nächsten 45 Jahre unseres Lebens hier zu verbringen, denn dies wird unsere Herzen nähren.

(Fortsetzung folgt)

(из лекции Свами Тиртхи, 10.01.2019 вечером, София)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Все прекрасные деяния Кришны так сладостны. Обычно преданные очень любят детские игры Кришны. Потому что в это время Он проявляет особые таланты. Несмотря на юный возраст, Он ведет себя как герой. Хотя мать Яшода думает: «Он еще маленький мальчик», у девочек во Вриндаване другое мнение. Они говорят: «Ах, Он наш герой». Так что вокруг Кришны всегда происходят чудеса. И всякий раз, когда Он выходил на улицу, чтобы совершать свои ежедневные дела, Он проходил мимо улиц и домов во Вриндаване. И все девочки были очарованы возможностью увидеть Его. Но официально им это было запрещено. Нельзя было просто выйти на улицу и поздороваться с молодым человеком. Но девочки придумали способы увидеть Его. Один из способов — забраться на крыши домов. Потому что тогда они были практически незаметны, но при этом могли наблюдать за всем происходящим — за Кришной. Им повезло. Другой способ… помните, какие двери бывают в Индии? Две стороны двери сходятся, но на самом деле не закрываются полностью. Поэтому между ними остается небольшое расстояние. Кажется, что дверь закрыта, но на самом деле она открыта лишь на 10%. На самом деле, эти гопи, которые прятались за такими, так сказать, закрытыми дверями, были мистиками. Потому что они не могли наблюдать за всем шествием Кришны, гопалов и тельцов, а лишь мельком видели реальность. Так что будьте осторожны, если хотите быть мистиком, то будете видеть реальность лишь мельком. Если же вы присоединитесь к числу счастливчиков, то сможете увидеть все шествие целиком.

Матери гопи были очень нежными и заботливыми — они оберегали достоинство своих дочерей и старались защитить их от любой опасности. Матери во Вриндаване хотели хорошо заботиться о своих дочерях. И когда они услышали, что во Вриндаване опасность, появились змеи, они старались всячески оберегать своих дочерей. Если вы выйдете на улицу, если вы тайком окажетесь в змеиной среде, вас могут укусить. Я думаю, 70% всех видов змей на планете Земля обитают в Индии. Так что это место, где много змей. Но из всех этих многочисленных видов змей черные змеи — самые опасные. Они очень ядовиты. Поэтому, когда матери услышали: «Ах, во Вриндаване появились очень опасные черные змеи», они испугались.

Знаете, в Индии заклинатели змей зарабатывают деньги, играя на флейте, пока змея танцует. Таким образом, заклинатель змей очаровывает змею. Но что произойдет, если на месте заклинателя окажется мышь? Тогда змея очарует мышь, верно? Тогда мышь не сможет защитить себя. Она будет загипнотизирована. Змея может очаровать маленькую жертву. Поэтому, когда матери поняли: «Ах, во Вриндаване водятся очень ядовитые и очень опасные черные змеи», они захотели закрыть все двери. «Неьзя выходить, мои дорогие дочери. Вы не можете выйти».

Но матери услышали лишь половину новости – они услышали «черные змеи», и этого им было достаточно, они не стали расспрашивать дальше. Но все, кто знаком с духовной зоологией Вриндавана, знают всю историю. Черные змеи? Руки Кришны сравнивают с черными змеями. Матери испугались: «Ах, черные змеи!» Кому они принадлежат? Что это руки Кришны – они не услышали. Но юные гопи, настоящие знатоки духовной зоологии, знали всю историю: «О, эти очаровательные, прекрасные змеи принадлежат нашему любимому Гопалу». И тут же они почувствовали себя загипнотизированными мышами – неспособными защититься, парализованными новостью о появлении черных змей. А когда в особые моменты появлялась змея, им хотелось убежать, быть укушенными этой черной змеей. Потому что объятия этой черной змеи Вриндавана – смертельная опасность. Как только яд коснется тебя, ты не сможешь убежать. Противоядия нет.

Итак, еще раз могу сказать: если вы хотите быть мистиком, остерегайтесь, вы увидите лишь проблеск реальности. Если кто-то скажет вам: «Не становитесь жертвой служения», вспомните этих загипнотизированных, как мыши, гопи, готовых стать жертвами яда божественной любви.

Так как же найти свое место? Если вас трогают очаровательные игры Кришны, то это очень опасно. Вы не сможете убежать. Но мы и не хотим убегать. Мы готовы сидеть здесь следующие 45 лет нашей жизни, потому что это будет удовлетворять наши сердца. 

(продолжение следует)

(from a lecture of Swami Tirtha, 04.01.2020 evening, Sofia)

(continues from the previous Monday)

Question of Paramananda: Many times we have said ‘enough is enough’. But very rarely we have actually changed the direction of our life. My question is, to what extent does it depend on our efforts to make this change – when we say ‘enough is enough’? 

Swami Tirtha: Once there was a master. And this master had a very determined, very obedient disciple. I think I’ve mentioned you this story from the Christian tradition, when the old fathers complained to the leader of the monastery: “You are partial to one young man”. Do you remember that story? Nevertheless, if somebody doesn’t know, allow me to repeat it. The father agreed: “Yes, my dear brothers, I am full of mistakes, yes”. Still he said “But come with me, let’s look around in the monastery”. So, they knocked on the door of the first disciple; he said: “Yes, I am here, what do you want?” “There is some service to do.” “Ah, right now I am chanting my rounds”. All right, they went to the next door. “Hey, there is some service, come.” The next one said: “Oh, I have received another service from my superior.” Et cetera, et cetera. Finally they came to the young man concerned. He was famous for his beautiful handwriting. They knocked on his door as well and said: “There is something to do.” And immediately that boy jumped out of the cell and ran to do the service. Then the seniors entered his room. He was also engaged in a kind of service, copying the Bible or some sacred texts. And what did they see? That he didn’t even accomplish the character ‘O’. He put it only half way, because when he heard there was something to do, he jumped. He didn’t even finish the letter. So, when the other seniors saw this example – that this young man was so ready to jump to do the service that he didn’t even accomplish one character – they asked forgiveness from the senior father: “You were right. Your love and affection for this young monk is approved. You love him properly and we also love him.” 

Remembering this story, there was another master and he had such a disciple. He was so ready to jump, to do anything, any service – always ready – so much so, that his spiritual master was ashamed. And he started to be afraid. He thought: ‘If by chance I tell him, “Jump into the well”, he will jump into the well. It’s dangerous. If I make a mistake, he will jump.’ But I think in this case no master will say, ‘Jump’. Because he knows that the guy is ready to jump. 

Yet what is the moral of this story, regarding your question? One part of spiritual success depends on our efforts. But I can say, a bigger part depends on divine mercy. As it is said, a cart cannot move on one wheel. Two wheels are necessary to move the cart. So, one is the human effort and the other is divine mercy. But if we analyze more and more: what makes our life work, what brings the success in our life? Ultimately, there is only one factor and this is the mercy, the divine power; it’s not the human efforts. We have to give whatever we can. But ultimately, it will happen – it will happen in the most perfect manner, according to the divine plan. 

Still, just like this very obedient and very surrendered disciple, we need to show our readiness. Krishna gives us the freedom to choose. But actually, there is only one good answer. And He will know what our choice is. So, if we want to improve our life, let’s show our readiness.

(to be continued)

(Szvámí Tírtha, 2020.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Paramánanda kérdése: Sokszor eljutottunk már odáig, hogy azt mondtuk: „Ebből elég volt!”, de az igazat megvallva nagyon ritkán változtatjuk meg valóban az életünk folyását. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire függ ez a változás a mi erőfeszítésünktől, amikor már igazán megelégeljük a dolgokat?

Szvámí Tírtha: Volt egyszer egy mester, akinek volt egy nagyon elszánt, nagyon engedelmes tanítványa. Azt hiszem, már említettem nektek ezt a keresztény történetet, amikor az idősebb atyák panaszkodni kezdtek a kolostor vezetőjének: „Úgy látjuk részrehajló vagy ezzel az fiatalemberrel.” Emlékeztek erre a történetre? Mindenesetre, ha esetleg van valaki, aki még nem hallotta, akkor az ő kedvéért hadd meséljem el! Az apát egyetértett velük: „Igen, kedves testvéreim, látjátok tele vagyok hibákkal!” Majd így szólt: „De azért gyertek velem, nézzünk körül együtt a kolostorban!” Így hát bekopogtak az első tanítvány ajtaján, aki így felelt: „Igen, itt vagyok, mit szeretnétek?” „Gyere, lenne egy kis szolgálat a számodra.” Rendben, csak még elimádkozom a köreimet.” Így, fogták magukat és továbbmentek a következő novícius ajtajához, aki ezt válaszolta nekik: „Ó, én is kaptam egy újabb feladatot a felettesemtől.” Majd sorra ilyesmi válaszokat kaptak. Végül eljutottak az említett fiatalemberhez, aki a gyönyörű kézírásáról volt nevezetes. Az ő ajtaján is bekopogtak, így szólva: „Lenne egy kis feladat a számodra.” Erre a fiú azonnal felpattant és szaladt, hogy elvégezze az adott szolgálatot. Majd beléptek a cellájába és az apát odahívta a rangidős atyákat, hogy nézzék meg, milyen szolgálatot hagyott félbe a fiatal novícia a kedvükért. Ő éppen a Bibliát, vagy valamilyen más szent szöveget másolt. Megnézték az írását és azt látták, hogy még az „O” betűt sem fejezte be, épp csak félig írta le, mert amint meghallotta, hogy van valami tennivaló, nyomban ugrott és indult is. Még az akkor írt betűt sem fejezte be! Nos, amikor az idős Atyák ezt meglátták – hogy ez a fiatalember azonnal kész volt indulni, ha hívta az apát egy kis szolgálatra – bocsánatot kértek a főapáttól: „Igazad van, hogy kicsit jobban kedveled és ragaszkodsz ehhez a fiatal szerzeteshez! Elfogultságod jogos, hogy jobban szereted őt, és most már nekünk is nagyon kedves.”

Ahogy felidéztem ezt a történetet, eszembe jutott egy másik mester, akinek hasonló tanítványa volt. Ő is mindig azonnal készen állt arra, hogy ugorjon, bármit megtegyen, bármilyen szolgálatot elvégezzen, így a lelki tanítómestere elszégyellte magát. Attól félt, hogy: „Ha véletlenül azt mondom neki, hogy – Ugorj a kútba! akkor meg is fogja tenni! Ez nagyon veszélyes! Ha véletlenül hibázok, akkor ő ugrani fog.” De úgy hiszem egy ilyen esetben egyetlen mester sem mondaná azt, hogy „Ugorj!”, mert tudja, hogy a fiú kész megtenni. 

Visszatérve a kérdésedre, mi ennek a történetnek az erkölcsi tanulsága? Az, hogy a lelki életünk sikere részben függhet a saját erőfeszítésünktől, de azt kell, hogy mondjam, nagyobb részt mégis az isteni kegyelem függvénye. Ahogy mondani szokták: egy kerékkel nem megy a kordé, ahhoz két kerékre van szükség! Ezek közül az egyik, a mi erőfeszítésünk, míg a másik az isteni kegyelem. De ha még mélyebben megvizsgáljuk, hogy mitől működik az életünk, mitől lesz sikeres, akkor végül is csak egyetlen dolog marad, méghozzá a kegy, az isteni jóakarat, nem pedig a mi erőfeszítésünk. Meg kell tennünk mindent, amit csak tudunk, de végső soron, minden az isteni terv szerint fog alakulni.

Mégis, éppúgy, mint ez a nagyon engedelmes és teljesen meghódolt tanítvány, nekünk is ki kell fejeznünk a szolgálatkészségünket. Krisna megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy szabadon választhatunk, de valójában csak egy helyes válasz létezik. S Ő úgyis tudja, hogy mit választunk. Tehát, ha javítani akarunk az életünk minőségén, akkor mutassuk meg, hogy készek vagyunk megtenni, amit kér.

(folytatása következik)