Archives

Calendar

April 2020
M T W T F S S
« Mar    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  



Magyar issues

unnamed

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

 

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 

“Az upanisadok azt mondják, hogy: jaszmin vigjáté szarvam évam vigjátam bhavati, jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati – „Amit megismerve minden ismertté válik; Amit elérvén minden elértté válik.” 

Kérlek, emlékezzetek erre! Ez nagyon fontos. Erre kell törekednünk. Csupán egy dolgot elérve mindent elérsz. Csupán egy dolgot ismerve mindent megismersz. Akkor miért kellene kutatnunk a sokféleséget, ha egy is elég? Miért kellene annyi különböző dologról tanulnunk, ha egyetlen, legfelsőbb isteni dologról, szubjektumról – Istenről – tanulva, Őt megismerve mindent megismersz? Miért kellene arra törekednünk, hogy oly sok különféle dolgot elérjünk, miközben egyet elérve mindent elérsz? Ez a legmagasabb eredmény, ez a legmagasabb cél. Jaszmin vigjátéaminek a megismerése után, szarvam – minden, évam – bizony, vigjátam – megismert, bhavati – lesz. Amit megismerve biztos, hogy minden ismertté válik. S amit elérvén, minden elértté válik. 

„Ezt általánosságban elmondták nekünk, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a tudatossággal már el is jutsz arra a síkra, és aztán már minden a markodban lesz. Nem, egyre inkább eltölt a heves vágyódás a közelebb jutásra, az előre haladásra; s minél több elégedettségben lesz részed, annál komolyabban haladsz előre, annál komolyabban folytatod. A spirituális kutatás, a lelki fejlődés – nem fejeződik be. Itt az árnyékvilágban sincs semminek sem vége, s ez a tükörképe annak a világnak, tehát ez egy dinamikus viszony. Haladj előre, menj még tovább! De különbség van lényeg és árnyék között. Az a világ nem megsemmisíthető. Állandó, örök. Ott a lélek valódi lényeget talál, de még mindig nem elégedett: „Többet akarok.” Ez a valós valóság természete, amit a hang fed fel.”

Tehát itt egy harmadik elem került említésre. Az árnyék, a lényeg vagy szubsztancia és végül a hang. 

“Itt a hang a legfinomabb dolog, de ott éppen fordítva van; ott a hang egy durva dolog. Ezt jelenti a tükörkép, torzulást.” 

Tehát anyagi szinten a hang egy nagyon finom dolog, nagyon finom erő. Míg az eredeti síkon ez a legalacsonyabb, a legdurvább elem. Éppúgy, mint ha megfigyeled, hogy egy fa képe hogyan tükröződik a folyó vizében. Eredetileg a fa koronája felül helyezkedik el, míg a tükörképben alul található. Eredetileg a törzs van alul, az az alap, míg a tükörképben fölül van. Az anyagi elemek között a hang nagyon finomnak számít, nagyon magas, odaát pedig nagyon alapszintű. 

“Tehát a jobb kéz a tükörképben bal kéz; és a fa tükörképében a lombja alul található”. 

Itt van valami nagyon érdekes. Csak képzelj el magad elé egy tükröt! Valahogy az irányok függőlegesen megcserélődtek. De vízszintesen nem cserélődtek meg, igaz. Ez nagyon furcsa. Ezért ez a tükröződés, ez a tükör nagyon furcsa. Valami össze van keveredve. Nem tudjuk, hogy hogyan működik. Ez az illúzió természete. Tükröz valamit az eredetiből, de nem igazán értjük, hogyan működik. 

„Tehát a szubsztanciális szinten a hang a legkonkrétabb dolog. Az anyagi síkon létező legfinomabb szint – a legközelebbi, legbensőbb sík, mely a hang szintje – képes áttörni az anyagi világ sok-sok burkát, és kapcsolatba kerül annak a létezésnek a természetével, ahol a világ burka hangból áll. Tehát a hangon keresztül léphetünk be oda.”

(folytatás következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”

 


shadow-dark

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Az Istenhez való visszatérés, azt jelenti, hogy a saját földünkre, a valódi otthonunkba térünk haza. Ami jelenleg éjszaka nekünk – az lesz a nappalunk! Ahol jelenleg sötétséget tapasztalunk – ott világosságra fogunk lelni; s ami szemmel láthatóan nyilvánvaló és kifejezetten világos – azt figyelmen kívül kell hagynunk. Őszinte, komoly mérlegelésünk során a kizsákmányolás és az önérdek világát a sötétségbe kell taszítani, és teljes mértékben ki kell vonulnunk abból a ’tudásból’! S azt, ami jelenleg sötét a számunkra – a figyelmünket, átgondolt vizsgálódásainkat és hűséges odaadásunkat odaszentelve – meg kell próbálnunk világossá tenni, hogy elérjük lakhelyünket a magasabb földön, a csodák földjén, ahol minden ámulatba ejtő.”[1]
Tehát ez egy átmenet az egyik szintről a másikra. S egy nagyon dicsőséges út, mert ennek a változásnak a természetét a gyümölcsei alapján lehet megítélni. Örökkévaló jó gyümölcsöket fog teremni, ezért ez egy nagyon dicsőséges út. 
A következő fejezet így hangzik: „Árnyék, lényeg és hang”.
„A lelki sík az alapvető. S miért olyanok itt a dolgok, amilyenek? Az itteni világ csupán reflexió, egy eltorzult tükörkép. Tehát az a természet itt is megtalálható, de a lényeg odaát van. Minden, ami itt van, olyan, mint az árnyék. Az árnyéknak nincs lényege, nincs valós léte, a lényeg a valódi létezés maga. A különbség hatalmas.”.[2]
Az árnyék nem valóságos. Még mindig van árnyékod? Ha a napfényben állunk, látjuk az árnyékunkat. Ez azt jelenti, hogy reflexió csak akkor van, amikor van valami eredeti, egy olyan energia, egy erő, ami visszaverődik. A fény mindig előttünk van, az árnyékok pedig mindig mögöttünk vannak. Természetesen néha hátat fordíthatsz a Napnak, de most nem erről van szó, ez szimbolikus. Mi a fény után kutatunk, ám van árnyékunk. S ha el akarsz futni az árnyékod elől, az követni fog. Minél gyorsabban futsz, annál gyorsabban fog követni. Hogyan tudunk megszabadulni az árnyékunktól? Tulajdonképpen erre van mód. Mert azt mondják, hogy a félisteneknek nincsen árnyékuk. Tehát, ha szeretnél felismerni egy félistent, csak figyeld meg, hogy van-e árnyéka! Ha valakinek nincs árnyéka, az egy félisten. Amig valakinek van árnyéka, az egy leendő félisten. 
Hogyan keletkezik az árnyék? Valami gátolja a fény útját. Tehát, ha van egy tömör tárgy, mely akadályozza a fény terjedését, akkor van árnyék. Ha a tárgy átlátszó, akkor nincs árnyék. Tehát, miért nincs árnyékuk a félisteneknek? Mert nem akadályozzák a fény útját. A Krsna könyvben a félistenek definíciója így szól: akik csupán azért élnek, hogy elégedetté tegyék Krsnát – tat prijártham. Azok, akik csak Isten elégedettségéért élnek, ők olyanok, mint az angyalok, olyanok, mint a félistenek. Valójában a déva, a div fény szóból ered. Ők fénylő lények, nem állják útját a fénynek. Nincs önálló érdek, nincs hamis ego, mert az blokkolja a fényt. Tehát, ha meg szeretnénk megszabadulni az árnyékunktól, meg kell tisztítanunk a szívünket.
 
1.   Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Visszavonulni a tudástól “
2.   Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”


нашата врата

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
Egyetértettünk abban, hogy el kell jutnunk az átmá, a lélek szintjére és a tisztátalan elfoglaltságok helyett valami nemes, szent dologgal kell a tudatunkat lefoglalni. Néha azt mondják, hogy legyünk nagyon realisták, szálljunk le a földre, de ez nagyon irreális. 
“A Srímad Bhágavatam (1.1.2) azt mondja, hogy védjam vásztavam atra vasztu sivadam tápa-trajónmúlanam: “A valóság: vastavam vastu – a valódi lényeg, a világ valamennyi valótlan, képzeletbeli dolga felett áll. Az összes felhalmozott tudás, mely erre a világra vonatkozik fantazmagória. A környezet téves olvasatának eredménye, mely tele van félremagyarázással és helytelen elképzelésekkel. Minden – a szókincs, a történelem, az eposzok, minden, ami csak felhalmozódott – az igazság hamis bemutatása, és mi ezekkel vagyunk körülvéve. Ennek a bűvöletében élünk, de ugyanakkor megvan a képességünk rá, hogy eljussunk a valós élet síkjára, mert részei vagyunk annak a felsőbb világnak. Tehát, vissza kell térnünk Istenhez, vissza a hazába. Ott van a mi otthonunk. Miféle varázsa lehet az itteni dolgoknak a számunkra, ahol halál, majd ismételt születés követik egymást, ahol minden áporodott, bánattal és szenvedéssel teli? Mulandóság, szenvedés és halál – de még ezzel sincs vége, mert újra és újra vissza kell jönnünk, és folytatnunk kell ugyanazt az életet! Tehát próbáljuk elnyerni a valós megkönnyebbülést, és segítsünk másoknak, hogy ők is elkezdjék az igazi életüket, távol ettől a nemkívánatos légkörtől. Vissza kell jutnunk Istenhez, ahol minden csodálatos. Ki ez az Istenség? Az otthonunk ott van! A mi édes, édes otthonunk. Mi annak a földnek a gyermekei vagyunk, és a szentírások sürgetnek bennünket: „Elnyertétek ezt az emberi életet, ezt a lehetőséget, ezért mindig, minden eszközzel próbáljátok meg –elmélkedéssel, meditációval, beszéddel, hallással – ápolni a saját valódi, nemes önazonosságotokat a szülőföldeteken, ahol a lélek él. Mindig, mindig, mindig azzal foglaljátok le magatokat! Mindenáron próbáljátok meg elkerülni a tévhiteknek ezt a síkját és lépjetek arra a földre!”[1]
Keserű, de realista szavak a jelenlegi környezetről. Mert itt mindent számos különböző tényező korlátoz – tudáshiány, időhiány, olyan dolgok, melyek szenvedést okoznak, vagy egyéb korlátozások. S általában a földi élet nehézségeinek a leírása nagyon népszerű. Mivel ezt mindenki megérti, mert ezzel kapcsolatban mindannyian rendelkezünk tapasztalatokkal. Tehát ha valaki megkérdi: „Találkoztál már valamilyen problémával az életedben?”, akkor mindenki rábólint. Én időről időre kutatást végzek ebben a témában. Amikor emberek egy adott csoportjával találkozom, felteszem a következő kérdést: „Mi a véleményetek az életről? Kedvező vagy keserű a tapasztalatotok?” A válaszok korosztálytól függően változnak. Az egyetemisták általában azt felelik, hogy „az élet szép, az élet buli!” Negyven év fölött: „Jobb, ha realisták vagyunk”. Tehát, a válasz attól függ, hogy időközben milyen tapasztalatokat szereztél. Körültekintőnek kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mivel tápláljuk az agyunkat, az értelmünket, az elménket. S itt van a meghívás: „Próbáljatok rálelni az eredeti otthonotokra!”. Nagyon könnyű azt mondani, hogy „Itt a földön szenvedés van; odaát a Mennyben, pedig nincs.”. Elégedettek vagytok ezzel a válasszal? Bizonyos értelemben úgy tűnik, hogy ez egy olyan válasz, ami elodázza az egész problémát. Mert ez azt sugallja, hogy tolerálnunk kell mindent, illetve várni, várni, várni és talán valamikor odaát boldogságban lesz részünk. 
S azt gondolhatjuk, hogy meg kell változtatnunk a környezetünket, az egyik helyről a másikra kell mennünk, hogy boldogok és elégedettek legyünk. Bizonyos értelemben ez igaz. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a környezet megváltoztatása néha segít. Elmész nyaralni és utána nyugodtabb, vagy még inkább májában vagy. Azonban létezik egy másik út, egy másik megoldás az élet problémáira. Amikor nem a helyet cseréljük fel, mint például a Földet a Mennyországra, hanem a mentalitást változtatjuk meg. Aztán elkezdjük tanulni az elégedettség és a boldogság művészetét itt és most. A kényelem és a panaszkodás kultúráját éljük. Milyen kombináció ez? Míg egy lelki embernek toleránsnak kell lennie, semlegesnek, elégedettnek kell lennie minden körülménnyel vagy minden körülmény ellenére. Tehát, van egy titok. Ez lehetséges! Általában szükségünk van egy otthonra, melyet igen nehéz megszerezni. De a vándoroknak, az aszkétáknak nincsen házuk, mégis mindenhol otthon érzik magukat a világban. Sokszor szükségünk van dolgokra, szeretnénk megszerezni valamit, de nem sikerül. De mindazoknak, akik lemondtak a dolgok birtoklásáról, meglesz mindenük. Még, ha semmijük sincs, akkor is elégedettek. Tehát, hol van a szabadság? Hol van a titok? Nem a külsődleges dolgokban, hanem a belső mentalitásban, hogy hogyan állunk hozzá a dolgokhoz. Ahelyett, hogy a helyzetedet változtatnád meg, jobb, ha a mentalitásunkat változtatjuk meg. S akkor nem kell várnod arra, hogy bebocsájtást nyerj a Mennyországba, hogy elégedett légy. 
 
(folytatása következik)
 
1.   Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Visszavonulni a tudástól “


20190512_133310

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Giridhárí kérdése: Mahárádzs, a kérdésem kissé bonyolult; említetted, hogy az elemzés megölheti a hitünket. Az Úr maga mondta – azt hiszem a Bhagavad-gítá 5.4.-ben – hogy bármelyik utat is választja valaki, az elemzőt vagy a misztikusat, mindkettő eredményét el fogja nyerni. Kétféle tudást ismerünk – a tapasztalati, primitív tudást, mely hasznos a sajátos igényeink keretein belül; és a vizsgálódáson, elemzésen alapuló tudást, mely lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük a dolgok természetét, és hogy előrejelzést készítsünk a jövőre vonatkozóan. Az a benyomásom, hogy a tudásnak ezek a fajtái erősítik egymást, és ez egyfajta felfelé mutató spirálhoz hasonló. S Krsna azt mondja, hogy még a bukott jógi is halad tovább. Ez nem egy ördögi kör, ez egyfajta progresszív kör. 
Szvámí Tírtha: Ezzel nincs probléma, megfelelő módon használhatjuk az intellektusunkat. Sohasem mondtam azt, hogy hagyd ki az elmédet. Be kell vonnunk az elménket a lelki kutatásba. De valahogy az intellektus nem a végső eszköz a megközelítésünkben. Csupán ezt szerettem volna hangsúlyozni. 
Giridhárí: Igen, értem. Vajon maga a tudás az, ami akadályoz bennünket? Például, ha tudok az ékádasí kedvező következményeiről, ez ürügy lehet számomra, hogy nem  megfelelő módon viselkedjek, hiszen az ékádasí, úgyis megtisztít. A probléma a tudásban van, vagy a visszaélésben, ahogy a tudást használjuk?
Szvámí Tírtha: Valószínűleg a másodikról van szó. 
Giridhárí: Úgy gondolom, hogy a tudás maga nem akadályoz bennünket. Prabhupád tudást adott a számunkra.  
Szvámí Tírtha: Próbáld megérteni a szavaimat! Ha azt mondom, tudás, akkor lehet, hogy az nem a gjána maga, végképp nem a brahma-gjána vagy átma-gjána, nem az isteni tudás. Ez az a kondicionálás, mellyel mindannyian rendelkezünk: ‘Megértettem, az agyammal tudom.’ Erre a gondolkodásra vagyunk nevelve. De csupán elméletileg nem tudjuk átölelni a testvérünket vagy a szerettünket – ez a lényeg. Tehát, ebben az értelemben az elmélet, az intellektus, s a többi – nem a megközelítés végső módja. S ezzel nem a gjánát, a tudást szólom le, ez a préma, a bhakti dicsőítése. Tehát nekünk magunknak meg kell értenünk, és meg kell próbálnunk másoknak is megmutatni, hogy az istennek szentelt odaadással a valóság egy másfajta szintje érhető el. Anyagi tudással anyagi eredményeket érhetünk el; isteni tudással felszabadulást, isteni eredményeket; de tiszta szívű odaadással Isten szeretetét érhetjük el. Tehát különbözőek az eredmények. 
Giridhárí: Köszönöm! A következő kérdésem pedig az, hogy miért felejtünk, miért nem tanulunk a hibáinkból? 
Szvámí Tírtha: A benyomás, a lenyomat megmarad. Az előzőekben azt mondtad, hogy még a bukott jógi is újra felemelkedik és tanul. Tehát, a pozitív és a negatív benyomások mind ott vannak, talán nem a felszíni tudatosságban, hanem a tudatalattiban, mely árnyékként követi a lelket. De egy dolog biztos: karmával nem tudunk megbirkózni a karma terheivel. Vagy az anyagi kötőerők, a gunák segítségével nem tudunk úrrá lenni a gunákon. De odaadással, az isteni oltalom előtti meghódolással ez lehetséges. Ez a lényeg. 
Gyakorlatilag mindannyian egy hosszú-hosszú tanulási folyamatnak vagyunk a részesei. S ebben a tanulási folyamatban – mivel ez egy intellektuális folyamatnak tűnik – a feledékenység a fő elem. Mert el kell felejtenünk az összes ostoba beidegződésünket. Tehát mi magasztaljuk a feledékenységet. Imádjuk az isteni őrültséget. Kérlek, próbáljátok ezt helyesen érteni! Amikor eljutunk a valódi tudás, a brahma-gjána szintjére, akkor mindent úgy látunk, ahogy van. S akkor azt láthatod, hogy Isten nagy, mert Ő Isten. De akkor ismét púdzsát kell végeznünk a felejtésnek. Mivel mi igencsak jelentéktelen alattvalói vagyunk az isteni királyságnak, a király roppant távol van egy magas trónon, mi pedig itt vagyunk, nagyon elszigetelten Tőle – mindaddig, amig tudatosak vagyunk a nagyságáról, a pozíciójáról és a mi helyzetünkről. De hogyan focizhatnál egy királlyal? Sehogy! Míg a királyfi megteheti, hogy felmászik a király hátára, ugye? Mert ‘Ő nem egy király! Ő az én kedves Édesapám! Tehát lovagolhatok a hátán, mint egy lovon.’ Megteheted ezt, ha tudatos vagy arról, hogy Ő a király vagy Ő Isten? Nem teheted meg. Tehát, az isteni feledékenység egy nagyon fontos elv. Uddhava képes megfeledkezni róla, hogy ő szakhja Dvárakában, hogy semleges szereplő lehessen Vrndávanban. 

 



e5a241d23d9af2bf48066a60c92776c6

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Kérdés: Mivel említetted a tanításban a különféle raszákat, a kérdésem az lenne, hogy: mikor tárul ez fel a számunkra? Mikor érted meg a saját raszádat?
Szvámí Tírtha: ‘Megérteni egy raszát’ ez teljes ellentmondásban van a jelen tanítás témájával. 
Hozzászólás: Nem megérteni, hanem érezni vagy tudatosnak lenni róla.
Szvámí Tírtha: Ez a megtisztulás által történik meg. A szűkebb körünkben – és a sok-sok különböző teológiai gyakorlatban és iskolában – a megértésünk s a gyakorlatunk az egyén tudatának a megtisztítására koncentrál. S mialatt az anyagi vagy testi tudatosságunk egyre csökken, addig a lelki tudatosság mind többet kell, hogy feltárjon. Ez egy hosszú folyamat, és nem igazán szükséges erőltetni. Mert nagyon sokáig igencsak kielégítő, ha akként azonosítjuk magunkat, hogy ‘Én a tanítómesterem szolgája vagyok. A bhakták szolgája vagyok. A templomi múrtik szolgája vagyok.’ S később, amikor már valamennyi anartha eltűnt a szívből és az elméből – tehát nincs önzés, nincsenek anyagi beidegződések stb. – majd több hely marad, hogy a Jóisten beléphessen a világunkba. Valójában erre meghívónk, állandó meghívásunk van. S a megtisztulás által képessé válunk jobban reagálni erre a meghívásra. Másfelől ez egy gyönyörű kutatás a rezonancia megtalálására, hogy mire van szükség a lelki égbolton, milyen meghívás érkezik, s melyik invitálásra tudunk rezonálni. De azt hiszem, ez kezd túl bonyolulttá válni. Tehát, egyszerűen megfogalmazva: a mantrázás által fel fog tárulni a számodra. Mert ez valami nagyon magasztos és nagyon szent dolog. Ezért ezt a témát a legnagyobb körültekintéssel kell megközelítenünk. 
Kérdés: A lelki kutatásunk során megpróbálunk egy olyan érzelmet a felszínre hozni, ami majd visszavezet bennünket a Jóistenez. Hol van az egyensúly aközött, hogy várjuk, hogy ez az érzelem magától megszülessen, és aközött, hogy néha erőfeszítéseinkkel segítjük ennek az érzelemnek a létrejöttét? Csak várnunk kellene? Néha elapad a lelkesedésünk a kutatás során.
Szvámí Tírtha: Én felcserélném a sorrendet. Mert azt mondtad, hogy először várjunk, majd a későbbiekben időnként tegyünk erőfeszítéseket. Próbáld meg az ellenkezőjét! Minden erőddel segítsd elő a folyamatot, és ha nem történik semmi azon nyomban, akkor várj! Tehát mindkettő szükséges. Erről szól a nagy vita a kismajom-elvről és a kismacska-elvről. Hogyan érik el az emberek a tökéletességet? Mint a kismacska, akit az anyja visz? A kismacskának csupán lógnia kell az anyja szájában – nem túl aktív. Vagy, mint a kismajom, aki az anyja szőrébe csimpaszkodik, míg az az egyik fáról a másikra ugrándozik? Ez a kétféle alapvető felfogás létezik a tökéletesség eléréséről. Az egyik fél azt mondja: „Csak várj! Csak függj, az anyukád majd elvisz!” A másik változat szerint pedig: „Ragadd meg a pillanatot!”. Mivel a logikáról is beszélgettünk egy kicsit, itt ismét alkalmaznunk kell mindkettőt. Nem csupán egyiket vagy a másikat, de használd mindkettőt! Amikor elősegítjük a folyamatot – akkor kapaszkodunk. Amikor megpróbálunk tenni a tökéletességünk eljöveteléért – ez az, amikor az anyába kapaszkodunk, aki visz bennünket. De amikor ez megtörténik, az a kismacska-elv. Egyszeriben átkerülünk, és biztos, hogy nem a saját erőnkből. Tehát az én szerény megértésem ezzel a vitával kapcsolatban, hogy mindkét módszert alkalmaznunk kell – a hely, az idő és a körülmények figyelembevételével. 
 
(folytatása következik)

 



25564715_405157916570826_1830564428_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Mahábháva kérdése: Szeretnélek megkérni, hogy kicsit magyarázd meg azt a Buddha idézetet, miszerint „a művészet megöli a tökéletességet.” Nem igazán értem. Köszönöm szépen! 
Szvámí Tírtha: A pontos idézet úgy szólt, hogy a művészet biztos módja annak, hogy elfeledkezzünk a tökéletességről. Tegnap említettétek a facebookot, mint máját, emlékeztek? Elbűvöli az embereket és sokan fennakadnak a horgán. S tulajdonképpen, ha nem helyesen vagy nem isteni módon elrendezett, a művészet is ilyen vonzó. Lehet, hogy létezik egy művészeti májá, vagy azt is mondhatjuk, hogy létezik kulturális májá is. Az emberek teljes figyelmüket ennek szentelik, s ha nincs kapcsolatban az istenivel, akkor elveszítette a valódi lényegét. S tudjátok, az Úr Buddha kicsit aszketikus típus volt, főleg az elején. Tehát lehet, hogy akkoriban ez volt a véleménye. 
De mégis ez azt mutatja, hogy hajdanán a művészet a meditáció egyik módja volt. Mindenképpen szorosan összekapcsolódott az isteni alapelvekkel és az isteni szépséggel. S mi van napjaink művészetével? Tele van emberi alapelvekkel. A művészet lényegét tekintve az alkohol és az LSD-mámor szülötte. Ez a valóság, ez történik. A Nobel-díjat nagyon alacsonyrendű ízlésért, nagyon alacsony raszáért adják. Akárhogy is van, kérlek, próbáljátok megérteni, hogy Krsna a legjobb művész, a legjobb táncos. Rádhárání, pedig a metallurgia mestere. Nekünk pozitív véleményünk van a művészetről és a tudományokról. 
Gándharviká kérdése: Szerettem volna előhozni a tökéletesség művészetének a kérdését. A művészet szónak legalább is az angolban van egy másik dimenziója is, ami inkább ‘művésziesség’. Ez a mondás az én olvasatomban, sokkal inkább a művésziességhez kapcsolódik – abban az értelemben, hogy a művészet az, ahogy a magunk módján elrendezzük a dolgokat, ahogy mi akarunk hatással lenni dolgokra. S ez megöli a tökéletességet, melyet Isten teremtett. Nem tudom, hogy egyetértesz-e ezzel az értelmezéssel?
Szvámí Tírtha: Igen. A harcművészetek szintén megsemmisíthetik a természetet. S még egy dolog: a művészet nem csak művészies, hanem mű is. Tehát nem természetes. Nagyon örülök, hogy ez a megjegyzés ennyi visszhangot váltott ki. 
Jamuná: A bhaktákat megérinti a művészet.
Mahábháva: A Bhagavad-gítá egyik verse, ahol Krsna azt mondja: „Én vagyok az emberi tehetség.” [1]is ehhez a témához kapcsolódik.
Szvámí Tírtha: Hogy szól pontosan a szanszkrt? Kérlek, keressétek meg ezt a verset! „Én vagyok az emberi képesség.” Paurusam nrsu. Nr-, nrsu. Az emberekben Én vagyok a paurusam. Én vagyok a purusa elv. Tehát ez nem igazán művészi tehetséget jelent, inkább azt, hogy ‘Én vagyok az, ami az embert emberré teszi’. S egyfajta értelemben ez az agyra vonatkozik, tehát az intellektus szintén Istentől való. Nem az ördögtől. A művészi képesség is idetartozik. A képesség, mint cselekvőképesség szintén Istentől származik. Ezért bármilyen foglalatosságba is kezdünk, cselekedeteinknek tükröznie kell az isteni eredetet. Legyen az művészet, legyen az szó vagy gondolat – bármi. Ez a módja a visszacsatolásnak, a visszakapcsolódásnak az istenihez. Akkor a mű művészet, természetes kifejezésmóddá válik. 
 
(folytatása következik)
 
1. Bhagavad-gítá 7.8.

 



74789382_10214765104030751_9209126781385179136_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Manydzsari kérdése: Gurudév, a gyönyörű imával kapcsolatban kérdeznélek, melyet nekünk adtál, hogy fohászkodjunk Istenhez, hogy tárja fel magát nekünk; árasszon el bennünket; majd végül, hogy tegye könnyűvé az utat mások számára. A kérdésem az lenne, hogy az Úr nem tette már eleve annyira könnyűvé, amennyire lehetséges az utat mások számára, vagy van rá esély, hogy még könnyebb lehessen? S ha van erre ilyen esély, akkor miért várna ránk, hogy imádkozzunk ezért Hozzá, és miért ne segítene máskülönben? 
Giridhárí: Miért avatkozunk be a tökéletes isteni elrendezésbe?
Szvámí Tírtha: Nos, Krsna képes könnyebbé tenni ezt az utat, szabadon megteheti. Ő nem függ attól, hogy te imádkozol-e vagy sem, de az érdekli Őt, hogy vajon te készen állsz-e rá vagy sem, hogy másokra gondolj. Vajon megelégszel-e a saját felszabadulásoddal, vagy hajlandó vagy-e rá, hogy azt megosszad másokkal. Miért? Mert néhány ember, nem fohászkodik, hogy: „Kérlek, tárd fel magad a számomra!” Tehát, ha mi fohászkodunk azokért, akik ezt nem teszik meg, az jó. 
Kétségtelen, hogy mi nem tudjuk túlzottan befolyásolni az isteni elrendezést. De ezt nem szabad mentségként felhozni. ‘Különben is ez Isten dolga, miért kellene nekem bármit is tennem? Ez Őrá tartozik.’ Egyszer Gurudév a következőt mondta egyik tanítványának: „Rendben, azt elfogadom, hogy nem segítesz nekem Maháprabhu missziójának a szolgálatában. De legalább ne akadályozz!” Tehát imitt-amott azért egy kicsit mi is közreműködünk a dolgokban. Lehetsz segítség, és nyűg is lehetsz. Lehetünk a megoldás része, és lehetünk a probléma része. Ez a döntésedtől függ, hogy melyik felet támogatod. 
De mit jelent az első fokozat? „Kérlek, tárd fel Magad a számomra!” Ez azt jelenti, hogy ‘Hiányom van. Nem vagy velem, kérlek, jöjj el hozzám!’ Mit jelent a második fokozat? ‘Árassz el! Csak töltsél el! Járjál át!’ Ez a többlet szintje. ‘Mit tegyek ezzel a többlettel? Nem tarthatom már magamban. Meg kell osztanom másokkal, különben megfulladok.’ Ezért osztozunk, ami nagyon konkrét értelemben véve, a prédikálás. Ez fontos. S akkor jön a harmadik fokozat. Mert, ha többleted van, akkor készen állsz rá, hogy osztozzál, akkor készen állsz rá, hogy adj. Ez a szeretet, a szeretet titkos tudománya. Többnyire az emberek azért szeretnek, mert hiányuk van. Hiányolnak valamit, szükségük van valamire, ezért azt egy másik emberben szeretnék megtalálni. A nagy lelkek azért szeretnek, mert többletük van, oly gazdagság birtokosai, oly sok kincsük van, hogy társakra van szükségük, hogy megoszthassák. Tehát, azt mondhatjuk, hogy ez a titka a szeretetnek. Ne hiányból szeress – mert az nem hozza el a kívánt boldogságot vagy beteljesülést. Inkább csorduljon túl a szíved az isteni szeretettől, s akkor majd megoszthatod másokkal. 
Persze nem tudunk beavatkozni az isteni elrendezésbe, de megmutathatjuk a hajlandóságunkat: ‘Igen, Uram, készen állok, hogy szolgáljalak Téged! Bármit is szeretnél megvalósítani rajtam keresztül, én itt vagyok!’ Épp úgy, mint Rúpa gószvámí és Szanátan gószvámí – ők rendelkeztek Csaitanja Maháprabhu engedélyével bizonyos dolgok megvalósításához. Megkapták a felhatalmazást rá. Hasonló módon, te is kaphatsz felhatalmazást, ha vállalod, hogy az isteni célt szolgálod. S az ima az út. Az ima az út.
Lílávatár kérdése: Gurudév, mivel az elmém hajlamos rá, hogy elemezze a dolgokat, elmélkedjen, azt szeretném kérdezni, hogy ha Krsna felfedi magát a számodra, rabul ejt, s majd ezt megosztod másokkal, akkor lehetséges az, hogy utána még nagyobb hiányt fogsz érezni? 
Szvámí Tírtha: Igen is, meg nem is. Mert azt mondják, hogy a jógik elégedettek azzal, amit elértek, így a te jógikus aspektusodnak is elégedettnek kell lennie. De a bhakták mindig mások fejlődéséért próbálnak dolgozni. Ahogy a gópik is milliószor nagyobb boldogságot éreznek, ha másokat hoznak közeli kapcsolatba Krsnával, ahelyett, hogy önmaguk élveznék a helyzetet. Ha nincs senki, akivel megoszthatnánk a praszádamot, akkor az odaadó szívünk meghasad. Tehát jógiként te is lehetsz nagyon elégedett, de bhaktaként az sem baj, ha egy kicsit elégedetlen vagy. Mert akkor érzed ezt a hiányt.   
Paramánanda kérdése: Mit javasolsz, milyen hangulatban imádkozzunk mások jólétéért, milyen legyen a hozzáállásunk?
Szvámí Tírtha: Kérlek benneteket, menjetek át az első két szinten; s akkor majd meglesz a helyes hangulat. Mert a sorrend, az sorrend – fontos. S, ha helyesen követjük a folyamatot, eljutunk a szükséges szintekre, s feltárulnak a szükséges hangulatok. 
 
(folytatása következik)

 



db54043eda8883e74c198779a242948d

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Bhakta: „Mahárádzs, a különféle állatokra, rovarokra és fákra a Dhámában, a szent helyen miként kell tekintenünk?” Sríla Srídhar Mahárádzs: „Mindezek csinmaja természetűek, teljesen csinmaják.” Csin azaz csit – tudatosság; maja – valamiből való. Tehát tudatosságból vannak. „Nem hatnak rájuk a kötőerők, csak színleg.” Mert anyagi szinten egy állat az korlátozott, a kötőerők hatása alatt áll, de lelki szinten nem korlátozza semmi. „Különböző fajta szolgálatok vannak, és ezek a lények teljes mértékben elégedettek a saját szolgálatuk szintjével. Átjárja őket a legboldogabb belső érzés, s nem akarnak semmi mást. Relatív helyzetükben ők ott teljesen elégedettek. Más raszákban is – a szakjha vagy vátszalja raszában – mindenki úgy érzi, hogy: „Ami a számomra adatott, az a legjobb. Nekem van a legkedvezőbb helyzetem, és nem szeretnék máshová menni. A sánta-raszában is hasonló a helyzet: ide tartoznak a fák, a kúszónövények, a homok és a sokféle állat és madár, mégis van egy minőségi különbség közöttük. Uddhava, a legemelkedettebb helyzetben lévő bhakta Dvárakában arra vágyik, hogy kúszónövényként szülessen meg Vrndávanban. Tehát vannak minőségi különbségek a sánta-raszán belül. Dvárakában szintén van sánta-rasza; de aki a legmagasabb szintű szakhja-raszában van Dvárakában, az a vrndávani sánta-rasza után vágyakozik, ha egyszer már bepillantást nyerhetett az ottani szolgálatvégzés atmoszférájába. Ez azt mutatja, hogy ami a legmagasabb dolog egy bizonyos helyen, még az is relatív helyzetben van abszolút szempontból. Bár a relatív helyzet ott teljesen elégedetté tesz, az abszolút mindig felülmúlja azt; különben az egység, az egésszel való kapcsolat végül csorbát szenvedne és rendezetlen lenne”[1]
Uddhava nagyon különleges, nagyon kedves bhaktája volt Krsnának, az egyik fő segítő és kedvelt személy Dvárakában, s volt egy olyan érzése, hogy Krsna el fog tűnni onnan. Ezért így sürgette Krsnát: „Mondd el ismét, mi a legfontosabb! Mondd el nekem újra! Már elmondtad Ardzsunának, de nekem is mondd el újra! Mi a titok?” S akkor Krsna elkezdte hasonló módon oktatni őt, mint Ardzsunát a Gítában. Ez megtalálható a Srímad Bhágavatam tizenegyedik énekében. S képzeld csak el, hogy neked van ez a félelmed: ‘Lehet, hogy az én szeretett Uram eltűnik, eltávozik ebből a világból’, és Ő rábólint: „Igen, elmegyek.” Nagyon fájdalmas. Ez egy hosszú tanítás. De lassan-lassan eljutsz a végére, a végső megértéshez, hogy Krsna el fog menni. Milyen fájdalmas következtetés! 
Uddhava raszájáról, a Krsnával való kapcsolatáról azt tartják, hogy alapvetően szakhja vagyis baráti rasza. De Uddhava raszábhásban, kevert raszában van Krsnával. Ám ez a kevertség nem rossz ízű, még több íz van benne. Egy csipetnyi madhurja-rasza mellékízt is tartalmaz. Uddhava nagyon bensőséges társa Krsnának, de főként barátként viselkedik. Az is előfordul, hogy ő gondoskodik Krsnáról – felvéve egy feljebbvaló helyzetét. Tehát a kettejük közti kapcsolat nagyon sokrétű és gazdag. 
Mégis Uddhavának van egy vágya. Az egyik leghíresebb mondása, amit sokszor idéznek: „Szeretnék kúszónövény vagy bokor lenni Vrndávanában.” Hogy van ez? Fel akarja adni a barátságát Istennel, azért, hogy egy bokor legyen? Hogyan lehetséges ez? ‘Épp Vele tárgyalok erről: „Elmész?”, és Krsna így válaszol: „Igen, el fogok menni!” Lemondjak erről a helyzetemről, hogy bokor lehessek?’ Mi a titok itt? A tétlen bokor Vrndávanban magasabb helyzetben van, mint egy aktív barát Dvárakában? 
Valójában Uddhava nem egy növény szeretne lenni, más ambíciója van. ‘Miért szeretnék bokor lenni – és még nem is Vrndávanban, hanem Vrndávan környékén, közel Vrndávanhoz? Miért? Mert néha a gópik arra járnak. S amint sétálgatnak, a por felkavarodik. S ahogy elhaladnak mellettem, a lábuk pora lehet, hogy rászáll a leveleimre.” Tehát, valójában ezért szeretne bokorként megszületni. Szeretnétek következő életetekben bokorként újjászületni? Ez egy nagyon lényeges dolog, nem csupán egy vicc. 
Sokan szeretnék látni Krsnát, az Istenség Legfelsőbb személyiségét, de Ő számos esetben elrejtőzik; például, amikor a teheneket vagy a borjakat terelgeti. Az állatok vannak elöl, s Krsna pedig Balarámmal hátul. Mi történik, amikor az állatok vonulnak? Ők is felkavarják a port. S ez a porfelhő elfedi Krsnát az alkalmatlan emberek szeme elől. Tehát, még a vrndávani por is lehet a tanítómesterünk. Mert, ha leülepszik ez a por, akkor felfedheti nekünk Krsnát. 
A különféle raszákban valamennyi különböző gyakorló úgy érzi, hogy ‘ez a legjobb nekem’. „Tehát az abszolút szemlélet bármilyen helyzetből lehetséges. Bár valamennyi szolga teljesen elégedett azzal, ahol éppen van, a saját pozíciójával, mégis tisztában van Vrndávan felsőbbségével. A részlehajlás nélküli szemlélet mindig jelen van, s a relatív és az abszolút között az abszolút van mindig felsőbb helyzetben. Szarva-dharmán-paritjadzsja: Hogy az abszolút vagy ‘forradalmi” fölötte áll a relatív vagy „alkotmányos”szempontnak ezt szilárdan megalapozza Krsna amikor azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy „Add fel a vallás minden változatát – még azokat is, melyeket Én Magam honosítottam meg a különböző szentírásokban, s melyekről itt a korábbi útmutatásaimban beszéltem neked – s hódolj meg teljes szívedből egyedül Énelőttem!”[2] Ezt hívják spirituális forradalomnak. „Add fel az összes többi koncepciót, és hódolj meg Énelőttem”. „Mindenhol az abszolút szempont győzedelmeskedik.” 
 
(folytatása következik)

 



13043331_1752472541650976_5143168177877541463_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Egyszer a következőt kérdeztem Prabhupádtól (Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól): „Sríla Rúpa gószvámí egyfajta módon magyarázza az Úr Balarám rásza-líláját, Sríla Szanátan gószvámí pedig egy másfajta magyarázattal szolgál. De mindketten Maháprabhu útmutatásait követték, úgyhogy miért különböznek a magyarázataik?” Guru Mahárádzsám erre így reagált: „Miért hívják Krsnát Adhóksadzsának? Azért, mert nem tudjuk az értelmünk keretein belül felfogni, mert acsintja-bhéda-abhéda, felfoghatatlan módon és egyidejűleg azonos és különböző. Párhuzamosan mindkét magyarázat lehet egyszerre igaz. Ez acsintja, felfoghatatlan. Az ácsárják elmagyarázták, hogy amikor Baladév vesz részt a rásza-lilában, akkor Ő valójában Krsna számára teszi ezt a szívében. Külsőleg azt látjuk, hogy Baladév vesz részt a gópikkal a kedvtelésekben közvetlenül, de belül segédkezik abban, hogy Krsna élvezze ezt a raszát. Nem Baladév az élvező.” Ezek a Felsőbb Ház harmonizáló útmutatásai, s ily módon hangoljuk össze a dolgokat”.[1]
Ismét egy módszer került itt említésre. Általában azt a logikát tanították nekünk, hogy ez vagy fekete, vagy fehér; vagy nulla, vagy egy. Hogy hívják ezt a számítógépes programozásban? Bináris rendszer. Tehát, sok ember csupán a bináris számrendszerben hisz. Egyszer találkoztam egy számítógép programozóval, aki azt mondta nekem: „Egy évvel ezelőtt teljesen csak a bináris számrendszerben hittem. Most pedig, valamiféle spiritualitást keresek, és hiszek Istenben.” Általában a logika azt mondja, hogy vagy így, vagy úgy. Ezt nevezhetjük egyoldalú logikának. De ehhez hozzá kell adnunk a polilogikát vagyis a logikán belüli sokféleséget: vagy ez, vagy az; talán mindkettő; vagy egyik sem. S még egy dolgot hozzá kell tennünk: ‘Nem tudjuk.’. Mert, ha kizárjuk a csodát, akkor az egy nagyon unalmas világ. Tehát, legyen Istennek is néhány titka! 
Ha ellentétes véleményeket tapasztalunk, akkor azt gondolhatjuk, hogy egyik sem igaz. Például, ha azt mondják, hogy Rámánanda Ráj Lalitá vagy Vishákhá megtestesülése. ‘Hogy-hogy? Nem tudják eldönteni, ki kicsoda?!’ Akkor a nyugati neveltetésünk alapján azt mondhatnánk, hogy: ‘Nem tudják! Tehát, ezek egyike sem igaz.’ Míg, a keleti, az orientális nézőpont szerint: ‘Hát ez mekkora csoda! Mindkét vélemény igaz!’ Vagy, ha félúton vagyunk nyugat és kelet között, akkor azt kell mondanunk, hogy ‘Nem tudom, miként lehetséges ez, de nagyon szép. Nem értem, de ha így mondják, akkor az dupla jelentőséggel bír. Itt nem pusztán egyetlen ember inkarnálódásáról van szó, hanem kettőéről. Hangsúlyos, tehát ez fontosabb!” Ez az acsintja filozófia.
 Egy bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy ezer évvel ezelőtt több csoda volt az életben, mert tudományos kutatásunk bebizonyította, hogy egyes csodák nem csodák, csak az ismeretek hiánya miatt nevezték őket csodáknak. Tehát, azt gondolhatnánk, hogy ha a tudományos módszert használjuk, akkor végül mindent meg fogunk érteni. De ez a biztos módszer a hited elvesztésére. Mint ahogy az Úr Buddha mondta: „A művészet biztos útja a tökéletesség elvesztésének”. Ugyanígy, azt mondhatjuk, hogy az elemző módszer alkalmazása meg fogja ölni a hitünket.  
A hit, természetesen nem jelenti azt, hogy bekötöd a szemed, és akkor már biztonságban is vagy. De el kell döntenünk, hogy egy unalmas világban akarunk-e élni, vagy csodákat keresünk. És abban az esetben, ha van némi ellentmondás vagy véleménykülönbség, akkor azt az acsintja-bhéda-abhéda látásmód segít harmonizálni. Acsintja azt jelenti, hogy felfoghatatlan; bhéda hasonlóság és az abhéda pedig különbözőség. Ez az igazság dialektikus megközelítése. S, amit az agy nem képes megérteni, azt az ember belső érzelmi képessége révén könnyebben érzékelhető vagy érezhető.
 
(folytatása következik)
 
1.  Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 2. fejezet „A Felsőbb Ház harmonizáló utasításai “

 



58374040_2318697494818644_9198414273955495936_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Sríla Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs azt mondja, hogy: „A Haré Krsna mantrát zengeni olyan, mintha egy meghívót helyeznénk az ajtónkra: „Kérlek, kedves Uram, jöjj el! Várok Rád!” S mikor Ő be szeretne lépni, bezárod az ajtót? Vagy nem készítesz tutmanikot[1]? Ha meghívod az Urat, állj készen rá, hogy eljön. A vendégek fogadása összetett feladat. Ez nem csupán arról szól, hogy kirakod a transzparenst, hanem az a lényeg, hogy ne zárd be az ajtókat. Ezért, ha lelki gyakorlatainkat végezzük, ezt a hangulatot kell kifejlesztenünk. Noha, tanulmányaink, neveltetésünk, fizikai tapasztalataink során hozzászoktunk, hogy mindenre a tudományos elemzés módszerét használjuk, de itt van egy nagyon különleges téma, ahol minden tudományunk és minden tudásunk kudarcot vall. 
Sríla Srídhar Mahárádzs egy bramin családból származó, nagyon tanult személy volt. Amikor találkozott a bhaktákkal azt mondta: ’Itt van valami, ami túl van az értelmi felfogóképességen. Így akkor használni fogom az összes intellektuális képességemet, hogy megértsem, miként is van ez.’ Tehát, minden képességünket megfelelő módon kell használni. Használd az eszedet, hogy megértsd annak korlátait, és mikor eljutsz arra a szintre, akkor keresd meg a rejtett forrásaidat! Mert az emberek legnagyobb ereje nem az intellektusa; nem az izomereje, nem a szenvedélye az, ami hajtja. Az ember legnagyobb ereje a hit. Ezt a legfelsőbb emelkedett témákra vonatkozva kell alkalmazni. Várnunk kell és kérni Krsnát, hogy tárja fel magát. Még mantrázás közben is, ez a helyes közeledési mód Hozzá. Vagy ha ezt picit kibővítjük: imáinkban, bármilyen meditációnkban – ez a helyes, várni az inspirációt. 
Három szint, három lépés van, melyet a dzsapázásod során tudsz alkalmazni. Mint három fohász vagy három kívánság; és ebben a szellemben mantrázhatsz. Sorrendben az első lépés: „Kérlek, Uram mutasd meg arcodat! Tárd fel magad! Én itt várakozom, kérlek, tárd fel Magad nekem!” A második szint, amikor feltárja Magát, ne hagyd abba, hanem fohászkodj: „Árassz el engem! Kérlek, tölts el engem! Árassz el! Fogadj be, hass át!” De, ha eljön és rabul ejt, ne állj meg ott, mert a következő elvet kell alkalmazni; és ez az osztozás és a kegy elve. „Tedd könnyűvé másoknak az utat!” Ne tegyen elégedetté, hogy megmented saját magad – bár ez a fő motivációja az embereknek. De te ne állj meg itt, menj tovább és segíts másoknak! Kérd meg Istent, hogy segítse meg őket is! Tehát: „Tárd fel Magad!” „Árassz el!” és „Segíts másoknak!” Szép ezen meditálni mantrázáskor? Köszönöm!
Mindez azt mutatja, hogy nem mi cselekszünk. Az elv az, hogy várj a legfelsőbb igazságra, hogy eljöjjön hozzád. Ezért mondják azt, hogy egyéni kutatóként ezt nem tudjuk elérni. Gaurakisór dász Bábádzsí, biztosan hallottatok már róla, egy nagyon emelkedett lelki személy volt, és azt hiszem, nem vonhatjuk kétségbe a mantrázásának a minőségét. Mégis, néha beugrott a Gangeszbe, és megpróbálta vízbe fojtani magát, mert azt érezte: ‘Ó, a Szent Név nem nyilvánul meg az ajkaimon! Nem száll alá nekem!’ Ez a megfelelő hangulat – várni a Szent Névre, hogy eljöjjön hozzád, és akkor vissza tudod tükrözni. Ha ez nem történik meg, nem szükséges beleugrani a Gangeszbe. De próbáld kifejleszteni ezt a hangulatot! Tehát, ne utánozzuk a nagyok példáját, de próbáljuk kifejleszteni a hangulatot!
 
(folytatása következik)
 
1.  Sajtos, joghurtos bolgár kenyér