Magyar issues

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

Először is szeretném kifejezni hálámat tanítómestereimnek, és valamennnyi bhaktának, akik elevenen tartották az odaadás tüzét, illetve mindannyiótoknak, mivel lehetőséget adtok arra, hogy emlékezzek mindarra, amit mestereimtől tanultam.

Egy nagyon eredményes esztendőnek nézünk elébe, de ez természetesen rajtunk is múlik. Valamennyi külső körülmény adott, most már csak a saját elszántságunkat kell hozzátennünk. Ahhoz, hogy ezt a nagyon szép és felemelő feladatot megvalósítsuk, fogadjuk meg  Sríla Rúpa gószvámí tanácsát, mely arra vonatkozik, hogyan tegyük életünket tökéletessé.

Az utóbbbi napokban az Úr Krisnához fűződő különböző transzcendentális kapcsolatokról beszélgettünk. Vannak akik semleges kapcsolatban vannak a Jóistennel, azaz csak egyszerűen hisznek és bíznak abban, hogy Ő létezik, és gondoskodik róluk, oltalmazza őket. Ez nagyon szép, de álljunk meg ennél? Nem, menjünk tovább. Mi is volt a lényege ennek a semleges kapcsolatnak? Az, hogy ezen a szinten képesek vagyunk állandó lelki tudatosságot fenntartani. Ez nagyszerű, de ha egy lépéssel tovább akarunk menni, akkor el kell jutnunk a Legfelsőbb Úr pozitív, szeretetteljes szolgálatához. Tehát nem csak meggyőződéssel kell, hogy rendelkezzünk, hanem cselekvő módon ki is kell fejeznünk a szeretetünket.

Ezután a szolgai hangulat után, amikor minden vágyunk az Úr vágyainak teljesítése – ami úgy hiszem egy nagyon magas szint, amikor az Isteni akarat szerint akarunk cselekedni – van még egy lépés, ami a mai beszélgetésünk témája. A transzcendentális baráti hangulat, baráti kapcsolat kialakítása Istennel. Ez már egy nagyon bensőséges hangulat, hiszen ha van egy komoly barátod, az nagyon jó érzés. Tehát, ha a Legfelsőbbet a barátotoknak tudhatjátok, akkor az nagyon jó érzéssel tölthet el benneteket. Kérlek éljetek úgy, és tisztítsátok meg magatokat annyira, hogy ha Ő a barátjának tekint Téged, akkor ebben a kapcsolatban Ő is jól érezze magát.

A vrndávanai vayasyáknak (barátoknak) már az is végtelen szenvedést okoz, ha csak egy pillanatig nem láthatják Krsnát.”[1]

Ilyen egy igazi barátság, képtelenek vagytok elviselni, ha nem vagytok együtt, ha a barátotok egy kicsit is eltűnik a szemetek elől. Úgy hiszem mindannyian ismerünk olyan embereket, akiket nem tudunk elviselni magunk körül, viszont alig van olyan barátunk, aki nélkül egy pillanatig sem bírnánk ki. Tehát a  barátság, ez a baráti hangulat egy rendkívül intenzív kapcsolat.

Krisnának van néhány különleges barátja a másik nemből, akik általában komoly érzelmi többlettel rendelkeznek. Vrindávanban Krisna a férfi, így néhány barátja, aki ezzel a bizonyos érzelmi többlettel rendelkezik és szintén nehezen viseli, ha nem láthatja állandóan Krisnát, hölgy. Bár ők egyszerű falusi lányok, mégis nagyon jártasak az anatómiában, éppúgy mint a teremtés részleteiben, a teológiában. Tudják, hogy a testet, annak minden előnyével és hátrányával együtt, Brahmá tervezte, és átkozzák is őt ezért a tévedéséért. Brahmá, te hibásan tervezted az emberi testet. Van szemhéjunk, amivel pislogunk. De amikor pillantunk, akkor nem látjuk Krisnánkat. Átkozunk téged ezért a félig tökéletes munkádért.”

Értitek, tehát a félig tökéletes, igazából azt jelenti, hogy tökéletlen. Nincs olyan, hogy  félig tökéletes, hiszen valami vagy tökéletes, vagy tökéletlen. Ez annyit jelent, hogy ‘Ezt nagyon elrontottad! Hogyan lehetett úgy megtervezni az embert, hogy pislognia kelljen? Hiszen akkor egy pillanatig, nem láthatjuk szeretett Krisnánkat.’

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

 



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krisna-prijá kérdése: Említettél néhány dolgot, amik mélyen elgondolkodtattak. Az első az önmegvalósítás, a második, hogyan tegyük barátunká az elménket, és a harmadik a rossz barát példázata volt, aki olyan mint az árnyék, csak addig követ, amíg süt a nap. Mindezek az átalakulások, kapcsolatban vannak a mantrázással. Hallhatnánk még erről többet, mivel arról is beszéltél korábban, hogy néha elhanyagoljuk a lelki gyakorlatainkat.

Szvámí Tírtha: Igen, ez a hanyagul végzett szolgálat, melyet szanszkritül aparádhnak hívunk. Az árádhanam ‘imádatot’ jelent; az apa-rádha, a-rádha pedig, ami ‘ellentétes az imádattal’. A dzsapa meditáció olyan, mint egy áramforráshoz való kapcsolódás.

Talán láttatok már olyan egyszerű kis akciófilmet, ahol egyfajta elektromos áram vesz körül valakit? Ilyen az, amikor valóban kapcsolódunk a mantrához, egyfajta nagyfeszültségű energia, nagyon erős áram jár át bennünket, különleges lelki energiákkal töltődünk fel. Hogyan is szalaszthatnánk el ezt a lehetőséget?

Ez olyan, mint a Legfelsőbbel való beszélgetés. Ez a meggyőződésünk, és ebben bízunk. Illetve inkább azt mondanám, hogy az Úr kegyelméből, bízunk abban, hogy Ő, Aki Szent Névként szállt alá, át fog formálni bennünket. És ahogy szeretjük a barátainkat a nevükön szólítani, a dzsapázással a Jóistent szólítjuk meg baráti hangulatban a nevein keresztül.

Azt mondják, hogy a Szent Név áldásával és kegyelméből a lehetetlen is lehetségessé válik. Ez egy olyan különleges gyakorlat, melyet más vallási felekezetek tagjai általában nem követnek. Tehát a legkedvezőbb az, ha ezt a lelki gyakorlatot is a Legfelsőbbnek ajánljuk fel. Számtalan különböző virágot ajánlunk Neki, de a Szent Név egyedülálló és a legkedvesebb virág az Ő kertjében.

Valójában a Szent Név nagyon különleges, melyről a Krisna-könyvben található egy leírás. Paríksit Mahárádzs kérdezi: „Hogyan tudunk közeledni, megérteni, vagy kapcsolatot kialakítani Istennel, hiszen Ő teljesen transzcendentális? Minket a korlátozott anyagi energia, az elme, az érzékek és a testünk befolyásol. Hogyan is érhetnénk el Istent, hiszen az anyag uralma alatt állunk? Ez lehetetlen! Miként írhatnánk le anyagi szavakkal a transzcendenst? Ez képtelenség!” Majd azt olvashatjuk, hogy a Szent Név teljes egészében Isteni, mely képes áthatolni az anyagi rétegeken, először felülről, majd talán a mi ajkunkról is. Valaki elhozza a Szent Nevet az anyagi világba, ezért nekünk ezt kell vibrálnunk, ezt kell visszatükröznünk, mint egy visszhang. Legyetek tehát a Szent Név jóbarátai és akkor majd automatikusan megosztja veletek a kedvező tulajdonságait.

Ezenkívül a Szent Nevet kívánságteljesítő csodakőnek is hívják, mely képes az anyagi dolgokat lelkivé változtatni. Tehát, ha egyszer megérinti a szívünket és az elménket, az már elegendő is. Egy érintés elég ahhoz, hogy mindent arannyá változtasson. De ennek az egyetlen esélynek őszintének és igaznak kell lennie! Ezért kell sokszor ismételnünk, hogy legalább egyszer valóban megtörténjen. És ne gyertek nekem azzal, hogy: ‘Igen, igen, nem dzsapázom, mert egy is elegedő! Az egyszer őszintén kimondott Szent Név mindent teljesít’. Viszont hány milliószor kell félig tökéletesen mantrázni ahhoz, hogy esetleg egyszer tökéletesen sikerüljön. Jobb, ha azt mondom, hogy véletlenül sikerüljön. Amikor egyszer majd különösebb koncentráltság nélkül mantráztok, amikor nem figyeltek oda, akkor fog megtörténni.

Most azt hiszitek, hogy ez vicc, de nem az! Mindaddig, amíg elméből mantrázunk, fegyelmezett  jógát, fókuszált figyelmet, erőt, önuralmat, bármit is gyakorlunk az nem valódi. Amikor már automatikusan jön a nyelvetekről, ahogy említettem, rémálomból ébredve azonnal a barátotokat szólítjátok, na akkor lesz valódi a mantra zengés. Mivel ez nem az elme szintjéről, hanem egyenesen a lélekből jön. Erre a minőségre van szükségünk!



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Mondhatok nektek egy példát a bhakták közötti nagyon mély baráti kapcsolatra?

Régebben Nandafalván, ahol már jópáran jártatok, volt egy kis templomszoba, ami egyben az egyetlen helyiség is volt, amit alvásra használhattunk. Ez napközben az imádat, éjszaka pedig a szunyókálás helyszíne volt. Ó, de közben eszembe jutott még egy történet, hadd meséljek előbb arról! Szóval ebben a kis templomszobában olyan szorosan aludtunk, mint a heringek. Itt az első hely Dzsanárdhan Prabhué volt, a második Krisnánandáé, és ezután következtek a többiek. Egyik éjszaka felébredtem és mit láttam? Tudjátok a Tulaszí növénynek egy szép, stabil kis asztalkája volt, az ablak mellett  és egyszercsak azt láttam, hogy egy nagyon fiatal bhakta kábultan fellépett erre az asztalkára és próbálja  kinyitni az ablakot. Egyfajta bódult transzban lehetett és kinyitotta az ablakot, hogy kimásszon rajta az éjszaka közepén. Mire felébredve így szóltam hozzá: „Hé Prabhu! Állj meg, bújj vissza inkább a hálózsákodba!” Mire fogta magát és visszamászott a hálózsákjába. Csak képzeljétek el, ha az ásram a tizedik emeleten lett volna…!

Viszont, amit az igazi barátságról szerettem volna mondani az, hogy az egyik bhaktának egyszer valami rossz álma volt, rémálma lehetettt. Hirtelen felébredt az éjszaka közepén, viszont én is felébredtem éppen és azt láttam, hogy elkezd ugrándozni, meg kiabálni, és gyorsan megragadja bhakta barátja kezét és szólítgatja. Ekkor megértettem, hogy tényleg szoros és igazi barátok voltak. Nekem ez az igazi bhakta barátság mércéje. Amikor felébredsz egy rémálomból, azonnal megfogod a barátod kezét és őt szólítgatod. Nem Istenre, magadra, vagy a rémálmodra gondosz, hanem a barátodat hívod segítségül. Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy ilyen egy igazi, valódi kapcsolat, amikor a legtermészetesebb módon azonnal ő jut az eszetekbe.

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tudjátok egy jó barát, egy igazi barát, olyan mint egy másik énetek, de hogyan tehetünk szert ilyen barátra a lelki életben? Hogyan is hívják a pszichológiában ezt a másik ént: alterego (hasonmás), skizofrénia? Különbözőképpen mondják, de olyasvalakit takar, aki képes olvasni a tudatunkban, képes olvasni bennünk. Ugye ilyen egy barát? Általában, ha a másik személyiségünkről van szó, akkor arra ellenségként tekintünk. A probléma akkor van, ha a gyengébbik énünk és a hamis egónk harcol egymással. Akkor hol van az igazi énünk?

Mindegy is, a kérdés az, hogyan találhatunk rá egy igaz barátra, ki ez a másik énünk? Először is önmagunkká kell válnunk, majd ha ezzel tisztában vagyunk, akkor leszünk képesek felismerni a másikat, elsősorban lelki szempontból.

A rossz barát pedig olyan, mint egy árnyék – addig követ csak, amíg süt a nap. Ha már nem süt, akkor nem lesz mellettetek. Nektek kellene ilyen barát? Nem! Jobb, ha van egy igaz barátunk, aki olyan, mintha a másik énünk lenne.

A barátság azt is jelenti, hogy megosszuk amink van, sőt az eszményeink, a meggyőződésünk is ugyanaz. Milyen sokat jelent egy megértő barát! Nem csak együtt iszunk, hanem megosszuk a hitünket és osztozunk mindenben. Milyen magas szintű kapcsolat ez!

Tehát a barátság olyan, mint egy attitűd, egy hozzáállás, ami nem egy érzés, mert azok jönnek – mennek, hanem egy látásmód: Barátsággal állok hozzá az élethez. Mit tanácsol számunkra a Gítá: Tedd barátoddá és ne az ellenségeddé az elmédet.”[1] Tehát egy barátság létrehozása olyan, mint egy lelki gyakorlat. És amikor ez elmétek a másik énettekké válik, az azt jelenti, hogy egyben már a barátotokká is vált. Itt a kulcs a fegyelmezettség. Ha fegyelmezett az elmétek, akkor ő egy jó barát, máskülönben az ellenségetekké is válhat.

És tudjátok időnként a barátságra vonatkozó újabb és újabb közmondások látnak napvilágot. Nemrégiben hallottam egy újkeletű német mondást, ami a magyarokra vonatkozik, és nem valami kedvezően hangzik ránk nézve: „Ha van egy magyar barátotok, akkor már nincs szükségetek ellenségre”. Tudjátok, amikor először hallottam, akkor kissé zokon vettem. Jobb, ha inkább megfordítjuk: ha van egy magyar ellenségetek, akkor már nincs szükségetek barátokra, mert egy jó ellenség, az kincset ér. Egy kevésbé érett személyiséggel nem igazán lehet emelkedett vitát folytatni. Például, ha a másik illető egy lovagias jellem, akkor az benneteket is arra ösztönöz, hogy ti is úgy viselkedjetek, nem pedig zsiványként. Tehát egy jó ellenséget meg kell becsülni. Ezért kedveljük annyira az elménket, mert az jó ellenfél, mindig valami új ötlettel áll elő.

Baladév: Van még egy másik közmondás is: „Az ellenségeimtől meg tudom védeni magam, de Istenem, kérlek ments meg a barátaimtól!”

Szvámí Tírtha: Igen – akár magyarok vagy sem.

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá,  6.5.

 



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Folytassuk tovább Rúpa gószvámí: Az odaadás nektárja című könyvének tanulmányozását, amiben  a Legfelsőbbel való különböző lelki kapcsolatokról ír. Bhaktivinód Thákur egyik novellájában … látjátok, ácsárjáink novellákat és különböző irodalmi alkotásokat írtak; nem pusztán száraz elméleti tanításokat, hanem olyasvalamit, amit örömmel olvashattok. Miért? Mert ily módon az üzenet könnyebben eljut hozzátok.

Tehát ebben a novellában a bhakták egy adott helyen rendszerint tanácskozásra gyűltek össze. Egyik alkalommal a következő kérdés hangzott el: „Mesélnél nekünk a Legfelsőbbhöz fűződő különböző kapcsolatokról?” Mire a lecketartó majdnem elájul és remegve felkiált: „Igen! Ez a legeslegjobb kérdés.” Tehát akár résztvevők, akár előadók vagytok, ha a téma a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolat, akkor abba bizony szabad egy kissé beleremegni.  Ezért most térjünk is át a következő fejezetre, az odaadó szolgálatok úgymond következő lépcsőfokához.

Ebben a részben Rúpa gószvámí az odaadás néhány további részletét, árnyalatát taglalja. Például említést tesz a különböző jellemzőkről, amik lendületet, ösztönzést adnak Krisna további szolgálatához. Illetve beszél még az elválásról, melyből hadd ragadjak ki egy kis gyöngyszemet: „Amikor egy bhakta teljesen elmerül az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránti szeretetben, a következő szimptómák jelenhetnek meg rajta az Úr távollétének érzései miatt: a test lázas állapota, a test hervadása, álmatlanság, közömbösség, tétlenség, látszólagos betegség, őrület, eszméletvesztés és néha halál.“[1]

Amikor az elválás miatt úgy érzitek, hogy haldokoltok, akkor jönnek elő az odaadó extázis legfőbb tünetei: betegség és őrültség. Először az elválásról, majd a találkozásról tesz említést. Viszont most nem fogjuk ezeket a fejezeteket tanulmányozni, mert akkor félő, hogy mindenki remegni kezdene. Jobb lesz, ha először a baráti viszonyt tanulmányozzuk, mint a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatunk egyik módja.

„Amikor egy bhakta tartósan megállapodik az odaadó szolgálatban, és az eksztázis különféle szimptómáinak megnyilvánulása után érett baráti hangulat — íz — alakul ki közte és az Istenség Személyisége között, érzését baráti istenszeretetnek nevezik. Az ilyen baráti istenszeretethez Maga Isten jelenti az ösztönző erőt. Amikor valaki felszabadult szinten áll, és felismeri a Legfelsőbb Úrhoz fűződő örök kapcsolatát, Maga az Úr lesz az ösztönző erő a baráti szeretet fokozódásához. Az Úr vrindávani, örök társai erről a következőt mondják: „Az Úr, Harí, akinek teste olyan színű, mint az indraníla drágakő, akinek mosolya olyan gyönyörű, mint a kunda virág, akinek selyemből készült ruhája olyan sárga, mint ősszel a fák arany lombja, akinek mellkasát virágfüzérek ékesítik, aki mindig fuvoláján játszik, s aki Agha démon ellensége, örökké megigézi szívünket, amint Vrindávanában sétál.[2]

Ha van egy barátotok, ugye akkor ő az eszményképetekké is válik? Ha ő jobbra fordul, akkor ti is mindig jobbra fogtok fordulni. Ha ő szereti a fagylaltot, akkor ti is elmentek vele fagylaltozni. Ha ő bhaktává válik, akkor ti is bhakták lesztek.  Mert a barátok mindig együtt járnak.

(folytatása következik)

  1. Az odaadás nektárja 38. fejezet
  2. Az odaadás nektárja 41. fejezet

 



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

Egy tradícióhoz való tartozás azt jelenti, hogy ismeritek valaminek a lényegét. Ez nem egyfajta felszínes csatlakozás, hanem egy mély meggyőződés. Rendkívül fontosak hitünk alapigazságai, mert ezek adják életünk irányvonalát. Bhaktivinód Thákur azt mondja: „A kristálytiszta odaadás, az a képesség, ami által a hétköznapi cselekedeteinket, feladatainkat harmonizálni tudjuk a legfelsőbb eszményekkel, és  az együttérző jóakarat más élőlények iránt. Ez a három meghatározó tényező az útmutatások lényege, krémje azok számára, akik valóban az igazságot kutatják.” A krém, avagy a hab a tortán, a dolgok legjava.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ellátogathattam ide hozzátok Bulgáriába, mert ily módon egy parányit megérthetünk abból, hogy mi is a rasza. Egy adott dolognak a  krémje alatt nem pusztán a vajra, vagy habra gondolunk. Nem, ez a legfelsőbb magasság, a legcsodálatosabb dolgok legcsodálatosabbika. Tömör és intenzív, édes és savanyú, és mennyei, illetve még annál is jobb! Ezt jelenti a rasza. Olyasvalami, amit nem lehet elmagyarázni, hanem meg kell ízlelni, hogy fogalmatok legyen arról, mi is az egyáltalán.

Ezután az érzelmes bevezető után, pedig térjünk vissza a száraz filozófiához, a kristálytiszta odaadás után kutatók három fő eleme közül az elsőhöz, ami a ti odaadó hozzáállásotokat jelenti. Milyen is az? Az élet valamennyi dolga iránt alapvetően odaadással, szeretettel viszonyulunk. Ha odaszentelitek magatokat valaminek, akkor sokkal magasabbra juthattok, mint bármely más módon. Azt hiszem, mindannyian jól ismerjük a különbséget aközött, ha valamit kötelességből illetve ha szívvel-lélekkel végzünk el. Az egyik munka, a másik öröm, ami óriási különbség! Viszont nem egyszerű, hanem kristálytiszta odaadásról van szó. A ‘Kristály’ szó ‘Krisna’ nevéből keletkezett. Tehát ez fogja megtisztítani a Krisnához fűződő kapcsolatunkat, az odaadásunkat. A kristály áttetsző, de amikor  rávetül egy napsugár, akkor azt nagyon változatos módon veri vissza.

A Legfelsőbb iránti kristálytiszta odaadás volt az első alapelv. Ha ez a ragyogó fényesség tölti be az életünket, akkor onnan eltűnik minden sötétség. Ez olyan, mint egy ragyogó keleti csillag tudatunk horizontján. Kelet ragyogó csillaga” – Bhakti Abhaj Nárájan Maharádzs.

A második alapelv, a szeretetteljes együttérzés minden élőlény iránt. Milyen fajta figyelmet várunk el másoktól? Úgy hiszem mindannyian azt szeretjük, ha együttérző, szeretetteljes figyelmet kapunk a körülöttünk lévőktől. Tehát az ember úgy bánjon a többi emberrel, ahogy szeretné, hogy mások bánjanak vele. Vagy pedig megfordítva: ne úgy bánjatok másokkal, amit ti sem fogadnátok szívesen. Ez egy nagyon egyszerű alapelv, amit Aranyszabálynak hívnak, mely gyakorlatilag minden kultúrában megtalálható. Maháprabhu szintén azt mondja: „Adjatok meg minden tiszteletet másoknak, anélkül, hogy ezt magatoknak elvárnátok.”[1]

Tehát a második alapelv a szeretetteljes kedvesség, az együttérző jóakarat mások iránt. Ez képes áthidalni még az ellentétes nézőpontok közötti különbségeket is.

A harmadik alapelv pedig az, hogy képesek legyünk összehangolni a hétköznapi életünket, a gyakorlati tennivalóinkat a legfelsőbb eszményekkel . Ez nagyon fontos, mert ha a gyakorlati megvalósításotok csapnivaló, akkor milyen eredményre is számíthattok?

És ennél a pontnál nagyon konkrétnak kell lennünk. Az ‘silány gyakorlat’, nem azt jelenti, hogy néha szenvedünk a lelki gyakorlataink végzése közben, bár ez is benne van. A ‘hitvány gyakorlat’ azt jelenti, amikor elhanyagoljátok, vagy hanyagul végzitek a szolgálataitokat. Amikor nem enni és aludni felejtetek el, hanem dzsapázni és meditálni. Ezt hívjuk silány szolgálatnak, és milyen eredményre is számíthatnánk az ilyen elhanyagolt gyakorlat során? Silány eredményre. Semmilyen megvalósításra nem számíthatunk vagy talán csak valamiféle fél-tökéletességre. Viszont a legkiválóbb gyakorlat, a legkiválóbb eredménnyel jár. Ez nem azt jelenti, hogy olyan kemény a gyakorlatunk, amivel az Isteni és a Természeti törvényeket arra kényszeríthetjük, hogy a legjobb eredményt adják a számunkra. Nem! Viszont, ha kellőképpen alázatos a felajánlásunk, akkor azzal elnyerjük a Legfelsőbb, illetve az Égiek figyelmét, akik majd továbbajánlják szolgálatainkat.

Tehát ezt jelenti ‘a hab a tortán’, azokat a lényeges jótanácsokat, amelyek ajánlottak a Legfőbb igazság után kutatók számára. Nagyon egyszerű és gyakorlatias tanácsok arra vonatkozóan, hogyan emelhetjük gyakorlataink szintjét. Látjátok, Bhaktivinód Thákur néha nagyon konkrét és hasznos tanácsokat ad, máskor pedig igencsak költőien ír műveiben. Tehát mi a lényeg? Az, hogy figyelmünket jobban összpontosítsuk.

(folytatása következik)

  1. Siksástakam, 3.


(Szvámí Tírtha, 2018. 01.04. szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Árádhaná kérdése
: Mit gondolsz a legfontosabbnak a púdzsával kapcsolatban?
Szvámí Tírtha: Krisna szolgálói gyakorlatilag állandóan valamiféle tevékenységgel vannak elfoglalva. Vizet visznek Neki, előkészítik a bételdiót, kimossák a ruháit, üzeneteket hoznak-visznek stb. Viszont mi a helyzet velünk? Bennünket rengeteg más dolog foglal le. Pörgetjük  a YouTube-csatornákat, vagy éppen  számtalan más ostoba dologgal foglalkozunk, ezért fontos, hogy időnként legyen közöttük néhány eszményi szolgálat is. Hivatalosan kétféle módon lehet Krisnának, Istennek szolgálatot végezni: az egyik a jagja,  a másik pedig a púdzsá. A jagja egy közösségi esemény, áldozati szertartás, a púdzsá pedig személyes, a múrtiknak végzett bensőséges szolgálat. A jagja esetében a legkedvezőbb az, ha minél többen gyűlünk össze, hogy felajánljuk fohászainkat, szent himnuszokat zengjünk, gabonát szórjunk az áldozati tűzbe, és így számtalan áldás száll majd a résztvevőkre. A púdzsá ellenben egy olyan személyes kifejezésmód Krisna felé, amikor mintegy vendégként meginvitáljátok Őt az otthonotokba és kedveskedtek Neki, vagy mintha ti mennétek el Őhozzá. Amikor vendégségbe indultok, akkor az a szokás, hogy visztek valamit ajándékba. Ha Krisnához mentek, kérlek akkor is mindig tegyetek ugyanígy, vigyetek Neki valamit.
A púdzsá pedig az, amikor: hozok némi vizet, füstölőt, kis virágot, hogy felajánljam Neked, mert szeretnélek boldoggá és elégedetté tenni ezekkel. Általában, amikor egy nagyon kedves barátunkhoz megyünk, akkor sem szoktunk másodosztályú, dolgokat vinni, csakis igényes és értékes ajándékokat. Ezért Bhaktivinód Thákur a következőket javasolja számunkra: A rendelkezésetekre álló legjobb minőségű vizet és tüzet ajánljátok fel.” Ugyanis általában ezeket az alap elemeket ajánljuk vissza a Mindenség forrásának, Krisnának. És mi a legszebb tűz és víz amivel rendelkezünk? Szemeink lámpásának fénye, és könnyeink vize. Ezeket kell elhoznunk Neki. Ez a púdzsá lényege. Ezeket hozzátok el, a legjavatokat.
Amikor ily módon végzitek a púdzsát, akkor a ghí lámpás kanóca segít megérteni, hogy mit jelent az extázis, mi az igazi lelki boldogság. Mint tudjátok Maháprabhu egyik nevének a jelentése az, hogy Kiváló Táncos, és bár Ő mindig táncol, néha ezt nem látjuk és azt gondoljuk, hogy Ő csak ott áll mozdulatlanul az oltáron. Gondolkoztatok már azon, hogy milyen nehéz is lehet az örökkévalóságig így állni?
Hozzászólás: Tapaszja.
Szvámí Tírtha: Nem, ez nem tapaszja, hanem extázis, ez a préma. Néhány jógi szintén ugyanígy, magasba tartott karokkal áll mozdulatlanul, mondjuk 12 éven át. Mindeközben elsorvad a karjuk, amíg az ujjaikat ökölben tartják és a körmük belenő a tenyerük húsába. Na ez a tapasz. Viszont Maháprabhu esetében extázisról van szó.
Hiszen Maháprabhunk mindig táncol és amikor a ghí lámpás lángján keresztül tekintetünk Rászegeződik, úgy tűnik, hogy Ő csak táncol, és bármi is legyen a lángok mögött, az is vele táncol. Ily módon a púdzsá, a ghí lámpás felajánlása, az egyik módja annak, hogy meglássuk a valóságot, hogy Maháprabhunk mindig táncol. Tehát kérdésedre válaszként, csak ezt a kis apróságot lehet elmondani a púdzsával kapcsolatban.
Természetesen a púdzsá egy nagyon bensőséges, személyes dolog, melyet egy életen át tapasztalunk. Valójában ez a fajta bensőséges imádat, nem csak azt jelenti, hogy leborulunk az oltár előtt és végzünk pár rituális fogást, illetve lépést, hanem nekünk folyamatosan a púdzsában kell élnünk. Ezért azt mondják, hogy nem elég pusztán azokat a dolgokat megtenni, amiket szeretünk, hanem inkább éljünk aszerint, hogy bármit is teszünk, azt tegyük szeretettel. Tehát ezt jelenti a púdzsá, és így akkor az már nem egyszerű tevékenység lesz, hanem szolgálat. Ez egy nagyon misztikus átalakulás. Nagyon hasonlít egymásra az, ahogy egy bhakta és egy nem bhakta ássa a kertjét: míg az egyik hétköznapi dolgot folytat, addig a másik odaadó szolgálatot végez. Mindannyiunknak megvan a lehetősége arra, hogy a hétköznapi tevékenységeinket felemeljük az odaadó szolgálat szintjére, ahol az már összekapcsolódik Istennel, és életünk Isten felé való törekvésének eszközévé válik.
Tehát a púdzsá személyes, a jagja pedig közösségi aktus. Melyik jagja, ami leginkább javasolt a számunkra? A szankírtan-jagja. Igen! Ne feledkezzetek meg arról, hogy a Szent Nevek együttes zengése szintén jagja. Ez is egy áldozat a Legfelsőbb Úr elégedettségéért. A titkos tanítások megemlítik, hogy volt egyszer egy pap, aki megkérdezte a gyülekezettől: Milyen áldást szeretnétek kapni? Miközben a mantráimat zengem, majd ezeket az áldásokat fogom kérni rátok.” Tehát a szankírtan-jagja azt jelenti, hogy minden áldást elnyerhettek általa. Mondjátok meg pontosan, hogy milyen áldásokat szeretnétek, például, ha sziddhikre, vagy anyagi gyarapodásra, vagy egy éven belüli teljes Föld feletti uralomra vágytok, lehetséges? Vagy inkább a szolgák szolgáinak az alázatos szolgáivá szeretnétek válni? Kérlek pontosítsátok a vágyaitokat. 



(Szvámí Tírtha, 2018. 01.04. szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Végül pedig ismerkedjünk meg az Úr követőivel: Azokat, akik szüntelenül az Úr személyes szolgálatát végzik, anugáknak, követőknek nevezik. Ilyen követő például Szucsandra, Mandana, Sztamba és Szutamba. Mindannyian Dváraká városában élnek, és úgy öltöznek, valamint úgy ékszerezik fel magukat, akár az Úr többi társa. Az anugák sokféle szolgálatra kapnak megbízást. Mandana mindig napernyőt tart az Úr Krisna feje fölé. Szucsandra fehér csámarával (szőrből készült legyezővel) hűsíti az Urat, Szutamba pedig bételdióval kínálja Őt. Mindannyian kiváló bhakták, és szakadatlanul az Úr transzcendentális szerető szolgálatába merülnek. 

Ahogyan Dvárakában, úgy Vrndávanban is sok anuga él. A vrindávani anugák a következők: Raktaka, Patraka, Patrí, Madhukantha, Madhuvrata, Raszála, Szuvilásza, Prémakanda, Marandaka, Ánanda, Csandrahásza, Pajóda, Bakula, Raszada és Sárada.

A vrindávani anugák külsejéről a következő leírás számol be: „Hadd ajánljuk tiszteletteljes hódolatunkat Nanda Mahárádzs fia állandó társainak! Örökké Vrndávanban élnek, és testüket gyöngysorok, arany karkötők és karperecek ékesítik. Színük olyan, akár a fekete méheké és az arany holdé, s pontosan sajátos testi vonásaikhoz illően öltözködnek. Egyéni kötelességeiket Jasódá anya következő szavaiból ismerhetjük meg: Bakula, kérlek, mosd ki Krisna sárga ruháját! Várika, illatosítsd a fürdővizet aguruval! Te pedig, Raszála, készítsd el a bételdiót! Mindannyian láthatjátok, hogy Krisna közeledik. Nagy porfelhő kerekedett, és a teheneket már tisztán látni.”

       Az anugák közül Raktakát tartják a legfőbbnek. A következő leírás az ő külsejéről szól: „Sárga ruhát visel, és testének színe olyan, akár a zsenge fűé. Kiváló énekes, és mindig Nanda Mahárádzs fiát szolgálja. Legyünk mind Raktaka követői, s végezzük Krisna transzcendentális szerető szolgálatát!” Raktaka szavaiból, melyeket Raszadához intézett, megérthetjük, milyen ragaszkodás fűzi az Úr Krisnához: „Hallgass rám! Arra kérlek, tégy olyan helyzetbe, hogy mindig az Úr Krisna szolgálatát végezhessem, aki oly híres lett amiatt, hogy felemelte a Góvardhan-hegyet!”[1]

Krisna személyes szolgájának lenni egy nagyon szép meghívás. Gondoltatok valaha arra, hogy Krisna fürdővizébe valamilyen különleges illatot tegyetek? Vagy valami olyat hozni Neki, ami az Ő örömét szolgálja? Nem csak kötelességből imádni Krisnát, amikor púdzsát tartunk, vagy felajánlást végzünk. Nem, ez egy igazán személyes dolog. Milyen gyönyörű invitálás!

A Krisna személyes szolgálatában álló bhakták mindig nagyon óvatosak, hiszen tudják: nem mindennapi dolog, hogy valaki az Úr Krisna személyes szolgája lehet. Az, aki még a hangyáknak is a tiszteletét ajánlja, akik az Úr szolgálatát végzik, örökké boldogok. Mit mondhatnánk akkor arról az emberről, aki közvetlenül Krisnát szolgálja? Raktaka egyszer így szólt magában: „Nemcsak Krisna az, akit Uramként imádatommal és szolgálatommal árasztok el: Krisna barátnőit, a gópíkat ugyanúgy imádom és szolgálom, mindazokkal együtt, akik az Úr szolgálatát végzik. Tudom, nagyon kell vigyáznom, nehogy túl büszke legyek arra, hogy az Úr egyik szolgája és bhaktája vagyok.” Ebből a kijelentésből megtudhatjuk, hogy a tiszta bhakták, akik valóban elmélyülten szolgálják az Urat, mindig nagyon óvatosak, és sohasem lesznek túlságosan büszkék a szolgálatukra.”

Majd Sríla Rúpa gószvámí tovább részletezi ezeknek a különböző szeretetteljes érzelmeknek az alfejezeteit. Végül így szól az utolsó bekezdés:

Az Úr transzcendentális szerető szolgálatához ragaszkodó bhaktákról elmondhatjuk, hogy vagy meghódolt lelkek, vagy az odaadás tudományában fejlett lelkek, vagy olyan lelkek, akik teljesen átadták magukat a transzcendentális szerető szolgálatnak. Az ilyen bhaktákat ebben a sorrendben kezdőnek, tökéletesnek, illetve örökké tökéletesnek nevezik.”

Tehát maradéktalan és szüntelen meggyőződésünk kell legyen arról, hogy először kezdőnek, majd tökéletesnek, nem pedig csak félig tökéletesnek minősülünk. És melyik volt az utolsó? Örökké tökéletes. Tegnap még nem volt tökéletes a szolgálatunk, de mostantól az örökkévalóságig ennek szenteljük magunkat, ami annyit jelent, hogy végérvényesen. Szerencsére a múltunk ott már nem létezik, és sajnos a jövőnk sem. Az idő rejtett módon létezik, vagy mondjuk úgy, hogy egy lehetséges jövőbeni létezés van. A múltra vonatkozóan nincs idő, csak ez a jelen pillanat van. A múlt történelem, a jövő még rejtelem, de a jelen az ajándék.

(folytatása következik)

1.Az odaadás nektárja, 36. fejezet



(Szvámí Tírtha, 2018.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Most pedig nézzük meg az öt elsődleges odaadó szolgálat közül a harmadik kategóriát, ami Krisna közeli társairól szól.

Dváraká városában a következő bhaktákat tartják Krisna közeli társainak: Uddhava, Dáruka, Szátjaki, Srutadéva, Satrudzsi, Nanda, Upananda és Bhadra. Valamennyien titkáraként vannak az Úrral, de néha személyes szolgálatát is végzik.”[1]

Ismerkedjünk meg közülük az első kettővel. Ki Dáruka? Ő Krisna szekérhajtója, ami egy nagyon tekintélyes pozíció. Miért? Mivel Krisna ugyanazt a feladatot végzi, mint Dáruka, miután Ardzsuna Őt választotta és nem pedig Krisna seregét. Ez egy nagyon bensőséges dolog, mivel Krisna alázatosan vállalja azt, hogy szolgálja barátját. De próbáljátok csak elképzelni azt a személyt, akitől Krisna elfogadja azt a szolgálatot, hogy a kocsihajtója lehet!

Az emberek néha azt gondolják, hogy ha van egy tekintélyes autójuk, az már valami, és nagy örömmel vezetik, de ez még mindig nem olyan előkelő, mintha privát sofőrük lenne. Saját járművet vezetni elég hétköznapi, közönséges dolog. Miért? Mivel itt azt láthatjuk, hogy Krisnának saját kocsihajtója van Dáruka személyében, ami igencsak elegáns dolog. Néha Krisnának ehhez van kedve, hát nem csodálatos? Ez egy igazán bensőséges kapcsolat, ugyanakkor Krisna ily módon felügyelet alatt is áll, mivel ha a saját fogatát vezeti, akkor csak Ő tudja, hogy merre jár. Viszont, ha van egy kocsihajtótok, akkor másvalaki is tisztában van azzal, hogy hol jártok. Valakinek mindig ott van a szeme rajtatok.

Ez a személy Dáruka, aki jól ért a járművek szereléséhez és nem meglepő, hogy ez a jelentése a nevének is.

Most pedig nézzük meg, hogy Krisna bensőséges társai közül ki a második személy. Ő Uddhava, Krisnának egy nagyon különleges barátja. Mielőtt Krisna elhagyta ezt a bolygót, Uddhavának furcsa érzése támadt, hogy már nincs túl sok ideje hátra, így alázatosan megkérte Krisnát: „Összefoglalnád kérlek még egyszer, hogy mi a legfontosabb az életben?” És ekkor Krisna elismételte tanításainak a végkövetkeztetését az Uddhava-gítában. Ezek a Bhágavata-purána 11. énekének rendkívül tömör és jelentőségteljes tanításai.

Uddhava szintén nagyon bensőséges barátja Krisnának, aki néha még a hírvivő szerepét is játssza. Mivel nagyon hasonlít Krisnára, amikor Vrndávanba érkezett a gópík teljesen összezavarodtak: „Lehet, hogy visszatért szeretett Kirsnánk? Ó nem, ez csak Uddhava…” Uddhavára a különböző stílusok jellemzők, mint ahogy a Krisnával való kapcsolata is nagyon változó. Alapvetően baráti a viszonyuk és egy kicsit feljebbvalója is Krisnának, mint egy idősebb rokon, vagy barát, egy szerető barát. Érzitek a különbséget az egyszerű barát és a szerető barát között? Nagyon nagy a különbség!

Az Úr Krisna sok-sok közeli társa közül Uddhavát tartják a legkiválóbbnak. A következő leírás őt mutatja be: „Teste feketés színű, akár a Jamuná folyó, és hasonlóan hűvös. Mindig olyan virágfüzérek ékesítik, melyeket előzőleg az Úr Krisna nyakában volt, és sárga selyemből készült ruhát visel. Két karja olyan, mint egy kapu két keresztrúdja, szeme olyan, mint a lótuszvirág, és ő a legfontosabb bhakta az Úr valamennyi társa közül. Ajánljuk hát tiszteletteljes hódolatunkat Uddhava lótuszlába előtt!”

Uddhava a következőképpen beszélt Srí Krisna transzcendentális tulajdonságairól: „Az Úr Srí Krisna, aki mesterünk és imádandó Istenségünk, az Úr Siva és az Úr Brahmá vezére és az egész univerzum irányítója, engedelmeskedik nagyatyja, Ugraszéna parancsainak. Ő a tulajdonosa sok millió univerzumnak, mégis egy parányi földért esdekelt az óceánhoz. S annak ellenére, hogy a bölcsesség óceánjához lehet hasonlítani, néha tőlem kér tanácsot. Végtelenül hatalmas és nagylelkű, mégis úgy hajtja végre tetteit, akár egy közönséges halandó.”

Látjátok, ez az, amit csodálunk, amit szeretünk Krisnában, hogy emberként jön el közénk.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 36. fejezet



(Szvámí Tírtha, 2018.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Bhakták, akik az Úr védelmét és oltalmát élvezik

Vrndávan egyik lakója egyszer így szólt az Úr Krisnához: „Kedves Krisnám, óh, Vrndávan boldogsága! Az anyagi léttől rettegve oltalmat kerestünk Nálad, hiszen Te teljes védelmet tudsz nyújtani nekünk! Tisztában vagyunk kiválóságoddal, ezért lemondtunk arról a vágyunkról, hogy felszabaduljunk, és lótuszlábad tökéletes oltalmába ajánlottuk magunkat. Hallottunk örökké fokozódó transzcendentális szeretetedről, így aztán önként átadjuk magunkat transzcendentális szolgálatodnak.” Ez a kijelentés egy olyan bhaktától származik, aki az Úr Krisna védelme alatt áll, s akit Ő oltalmaz.”[1]

Látjátok épphogy elhagytuk a semleges szintet, és máris a szolgai kapcsolatnál járunk. És itt van a kulcsa ennek a következő szintnek: Hallottunk örökké fokozódó transzcendentális szeretetedről, így oltalmat kerestünk Nálad. Még nincs meg bennünk ez a szeretet Irántad, csak hallottunk róla.” Ti hallottatok már a Krisna iránti örökké fokozódó transzcendentális szeretetről és ragaszkodásról? Igen, mintha hallottunk volna valamit róla. Ezért készen állunk oltalmat venni ennél a folyamatnál, az ácsárjáinknál és ebben az elhívásban, mivel a hit: a Rádhá és Góvinda közötti egyre növekvő szeretet dicsőítéséből meríthető boldogság. 

Itt egy nagyon szép példáját említik az Úr Krisna lótuszlábainál történő menedékvételnek, mégpedig Kálija mérgeskígyó személyében: 

Amikor Krisna megbüntette Káliját, a Jamunában élő fekete kígyót, és megállás nélkül rugdosta a fejét, Kálija magához tért, s elismerte: „Drága Uram! Annyi sértést elkövettem Ellened, Te mégis olyan kedves vagy hozzám, hogy fejemet lótuszlábad nyomával jelölted meg. Ez ugyancsak arra példa, amikor valaki oltalmat keres Krisna lótuszlábánál.”

Látjátok ez azoknak a bhaktáknak a csoportja, akiket az Úr védelmez. 

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 36. fejezet