Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Létezik az azonosság, az egység; az eredményesebb szolgálat érdekében jobb, ha mindenki saját szintjéről merít, mint egy annál magasabb szintről. Mindenkinek egyedi képességei és szolgálatai vannak és ha ezek szerint végzitek a szolgálataitokat az a legjobb. Ha magasabb szintről közelítünk, melyre még nem állunk készen, akkor ellenségeskedés lesz, melyben veszíteni fogunk. Értitek?”¹ – ez volt Srídhar Mahárádzs következő kérdése. Majd a bhakta ezt felelte: „Még mindig nem értem.”

Láthatjuk mi történik, ha a két résztvevő nem azonos szinten áll. Az egyik próbálja bevetni minden érzékszervét például a fülét és mentális képességeit, hogy megértsen valamit, de ezek limitáltak, így csak nagyon keveset fog fel az elmondottakból; míg a másik fél teljes szívvel, szájjal és érzelmekkel próbál elmagyarázni valamit, de ő is korlátoltnak érzi magát. ’Milliónyi szájra van szükségem ahhoz, hogy mesteremet megfelelőképpen dicsőíthessem!’ – ezt érzik a nagyok. És mit éreznek a kisebbek? ’Milliónyi fülre van szükségem, hogy meghalljam a mesterem!’ Tehát „Még mindig nem egészen értem”.

Srídhar Mahárádzs azt mondja: „Ácsárjam mám vidzsániján² – kezdetben azt mondják nekünk, hogy az ácsárja, a guru Krisna maga. Aztán Raghunáth dász gószvámí a prajódzsana – a végső cél – ácsárjája azt mondja, hogy az ácsárja helyzete nem az, hogy ő maga Isten, hanem az, hogy Isten számára ő a legkedvesebb. Végül azt állapíthatjuk meg, hogy aki Krisna számára a legkedvesebb az az Ő hatalmának a szintjén van és ez a guru.”

Látjátok mennyire szép. Először az istenit látjuk és ez helyes; később, amikor a látásmódunk kifinomultabbá válik, különbséget tudunk tenni szévja-bhagaván és szévaka-bhagaván között – Isten szolgált és szolgáló aspektusai között. Ezért énekeljük: száksád-dharitvéna… kintu prabhór jah prija éva taszja³ – „A lelki tanítómester nagyon kedves Krisnának”.

„Kezdetben megemlítik a sásztrákban, hogy Brahman az Abszolút, mint egész. De tiszta látásunkkal láthatjuk, hogy létezik Nárájan, Vászudéva, Rámacsandra és még sok más forma. Majd a még tisztább vizsgálódással megtaláljuk belül Krisnát. Értitek?”

Most következzen egy történet mindezen elméletek után. „Egyszer Krisna Balarámmal és Uddhavával tanácskozott és egy fénysugarat láttak közeledni, amiben később egy alak kezdett kirajzolódni. Majd mikor még közelebb jött láthatták, hogy nem más ő, mint Dévarsi Nárada. Tehát ez messze van attól, hogy felfogjátok az egészet, mint ahogyan a Himaláján is távolról sok mindent láthattok. Ha közelebb kerültök, sokkal tisztábban láthatjátok a részleteket. Majd, ha megérkeztek, megtaláljátok Uratokat és a barátaitokat. Ekkor nem találjátok meg az egész Himaláját, de egy adott helyzetben lesztek. És ott – nem az egész belsejében – az életetek végső célja beteljesedett.” Annyira szép! Egy hatalmas hegyen nem lehet menedéket találni, de egy kis barlangban igen.

„Hasonlóképp, mikor Krisnához közeledtek, Ő szat-csit-ánanda, végtelen! Majd ahogy közelebb kerültök Hozzá, mivel nagyon kicsik vagytok, egy különleges részben találjátok majd magatokat.Ilyen módon a képességeitek szerint kerültök egy bizonyos fajta szolgálatba. Ott bármilyen szolgálatot végeztek, amit kérnek tőletek, és ebből merítitek majd természetetek legteljesebb elégedettségét.

1.  Sríla Srídhar Mahárádzs, ‘Speciális szolgálat’ c. előadásából

2 Bhágavata-purána 11.17.27.

3 Srí Guruvástakam, 7. verse

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Tény azonban, hogy ezek az ártatlan emberek, akik fizetség nélkül viszik gyaloghintódat, szenvednek e miatt az igazságtalanság miatt. Helyzetük rendkívül sajnálatraméltó, mert rákényszeríted őket, hogy a gyaloghintódat hordozzák. Ez bizonyítja, hogy kegyetlen és rosszindulatú vagy, ám áltekintélyed miatt mégis azt gondoltad, hogy védelmezed alattvalóidat. Ez nevetséges! Olyan ostoba vagy, hogy a nagy tudásúak körében biztosan nem csodálnának, mint kiváló személyiséget.”[1]

Úgy hangzik, mint egy forradalmi felhívás. ‘Vesszen a király! Legyen demokrácia, ahol nincs kizsákmányolás!’ Kedveseim, sajnálom, de ez nem a 20. század, mivel a történet még nem ér véget ennél az ‘egyenlőséget mindenkinek’ felszólításnál – nem! Ez a vers a szentek és a bölcsek társaságával végződik. Tehát bármiféle anyagi szintű szembenállás vagy félreértés van – az kalpákon keresztül folytatódik. Ez nem az adott friss, napi politikai helyzet; ezek a nézeteltérések már kalpák óta zajlanak. Ám az igazság nem szavazás kérdése, véleményetektől függetlenül létezik. A harmóniára való rátalálás – nem az egyik vagy másik oldal elfogadását jelenti, hanem egy magasabb szintézisre való emelkedést. Ha már bölcsebbek vagytok, ha emelkedettebb a tudatotok, nagyon könnyen megtaláljátok az igazsághoz vezető utat, melyhez olyan személyekre van szükség, akik be is járják azt. Olykor azt gondolhatjátok, hogy ti választjátok az utat, mégis jobb, ha azt mondjuk, hogy az út hív bennünket.

Viszont ismerős az érzés, amikor fizetség nélkül viszitek a gyaloghintót? Végzitek a munkátokat és nem jár érte fizetség. Előfordul és szenvedéssel jár ez az igazságtalanság. Viszont kedveseim, létezik-e igazságtalanság egy igazságos karmikus helyzetben? Feltehetőleg nem. Minden okkal történik. Bizonyos okból és valamiért; miért történik velünk és mi a célja? Meglehet ma nekem kell fizetség nélkül vinnem a gyaloghintót, de ki tudja, talán király voltam korábban, aki élvezte, hogy gyaloghintón járhat. Tehát sohasem tudhatjuk, hogyan volt ezelőtt és végképp nem akarok olyan forradalmi eszmék prédikátora lenni, mint: ‘Ti is lehettek királyok!’, mert az nem segít a helyzeten. Ma szenvedünk, de ha megváltoztatjuk az adott rendszert, akkor majd élvezői is lehetünk – ugyan már, ennek semmi értelme. Ez csak egy újabb falat az anyagvilág illúziójából – egy anyagi betegséget egy másikkal akarunk meggyógyítani, az értelmetlen.

Tehát semmi sem igazságtalan, még a felszabadulás is a jószerencsén múlik, mely más szóval az Isteni kegyelem. Azt hiszem, most már jobban készen álltok arra, hogy ellfogadjátok az igazságot.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.12.7.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Ha kétségem támad valamivel kapcsolatban, később megkérdezem majd tőled. Ezek a titokzatos jóga-tanítások, melyekről az önmegvalósítás érdekében beszéltél, rendkívül nehezen érthetőek. Kérlek, ismételd meg őket egyszerűbben, hogy felfoghassam őket! Elmém nagyon kíváncsi, és szeretnék mindent tisztán megérteni.

Óh, misztikus erő mestere! Azt mondtad, hogy a test igénybevételéből származó fáradtság, annak ellenére, hogy közvetlenül érzékeljük, valójában nem létezik – léte csupán formális. Az efféle kérdésekkel és válaszokkal senki sem juthat el az Abszolút Igazság végső meghatározásáig. E kijelentésed megzavarta kissé az elmémet.”[1]

Sríla Prabhupád magyarázatában ezt olvashatjuk: „A testi életfelfogásra vonatkozó formális kérdések és válaszok nem tartoznak az Abszolút Igazságról szóló tudáshoz. Az Abszolút Igazság ismerete egészen más, mint a testi fájdalmak és örömök formális megértése. A Bhagavad-gítában az Úr Krisna elmondja Ardzsunának, hogy a testtel kapcsolatban tapasztalt fájdalmak és örömök ideiglenesek, örökké jönnek és mennek. Nem szabad hagynunk, hogy megzavarjanak bennünket, hanem el kell tűrnünk őket, s folytatnunk kell a lelki megvalósítás útját.”[2]

Azt hiszem, ez egy nagyon helyénvaló kérés: ha nem értetek valamit, jobb, ha kérdeztek egészen addig, amíg el nem kezditek megérteni. Nem kezdhetünk el egy folyamatot a végén, hanem az elején kell nekilátnunk. Minden hosszú út az első lépéssel kezdődik. Először is meg kell értenünk, hogy itt, ebben az anyagi életben korlátokba ütközünk. Majd tudakozódnunk kell afelől, hogy: „hogyan érhetjük el a tökéletességet, mely túl van ezeken a korlátokon”. Nektárral kell táplálkoznunk, nem szeméttel. Gondoljatok Istenre, ne pedig anyagi dolgokra.

„Dzsada Bharat, az önmegvalósított bráhmana így szólt: A különféle anyagi kombinációk és változások között különféle formák és földi átalakulások vannak. Valamilyen okból ezek a föld felületén járnak, és gyaloghintó szállítónak nevezik őket. Azok az anyagi átalakulások, amelyek nem mozognak, a durva anyagi tárgyak, mint például a kövek. Az anyagi test azonban minden esetben földből és kőből áll a láb, a boka, a lábikra, a térd, a comb, a felsőtest, a nyak és a fej formájában. A vállon nyugszik a fából készült gyaloghintó, és a gyaloghintóban ott ül az, akit Szauvíra királyának neveznek. A király teste nem más, mint a föld egy másfajta átalakulása, ám ebben a testben te laksz, és helytelenül azt gondolod, hogy te vagy Szauvíra állam királya.”[3]

Igazán bántó szavakkal talán így tudnánk megfogalmazni: ‘Nem vagy király, csak egy rakás kő és föld’. Ha ezt mondják nektek, azt bizony nehéz megemészteni.  Mert ha királyok vagytok, akkor általában nagyon alázatos szavakkal, dicsőítve közelítenek felétek: „Ó, olyan hatalmas vagy! Olyan csodálatos vagy.”

De végtére is azt mondhatjuk, hogy az elemek részt vesznek testünk felépítésében. A föld elem alkotja a test szilárd részeit; a víz elem a folyékony részeket; a tűz elem adja például az emésztés tüzét és a testhőt; a levegő elem segíti a légzést, és amíg lélegeztek, addig éltek, a prána ott van bennetek; és végül az éter elem hatja át a testet az életerővel. Tehát minden megtalálható – belül és kívül is, és gyakorlatilag mindenkiben ugyanaz. Kisebb különbségek vannak itt-ott, mint például, hogy valaki szőke, vagy sötétebb típusú – de valójában ugyanaz.

Akkor hol van a különbség? Ha minden ezeknek az elemeknek a kombinációja, akkor mi a különbség? Gondolkodtatok már valaha a paprikákon? Egy jó ideje ezen merengek. Elültettek egy magot, majd egy másikat, és egy harmadikat ugyanabba a földbe. És az egyik paprika édes lesz, a másik erős, a harmadik pedig extra erős. Bár tudjuk, hogy a növények csupán a föld átalakulásai – semmi egyebek. De hogy lehet, hogy az egyik édes, a másik pedig erős? Persze jöhettek a biológiai ismereteitekkel és mondhatjátok: ‘Ennek a magnak ez a genetikai szerkezete’ és így tovább… De ez egyszerűen csak a föld egyfajta átalakulása. Mitől lesz az egyik paprika édes, a másik pedig erős? Meg kell értenünk ezt a finom lényeget, ami megkülönbözteti az egyiket a másiktól. A te hajad göndör, másvalakié pedig hosszú – mi a különbség? Az egyik test ilyen, a másik test olyan – mi az a finom lényeg, ami miatt létrejön ez a különbség? Ezt a változatosságot, sokféleséget a lélek hozza létre, az a megismételhetetlen egyéni jelenlét – mely egy univerzumban csak egyszer fordul elő. Meg kell látnunk ezt az egyedülálló lényeget. Ne elégedjetek meg a tükörképekkel, keressétek az eredetit. Ne elégedjetek meg az egyszerű megvilágosodással, hanem próbáljátok megtalálni a Személyt az isteni fény mögött.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.12.3-4.

[2] Bhágavata-purána 5.12.4. magyarázat

[3] Bhágavata-purána 5.12.5-6.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai délelőtti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Sríla Prabhupád a Bhágavata-puránának a Rahugana királyról és Dzsada Bharatról szóló története kapcsán, már az elején leszögezi, hogy „Mivel Rahugana Mahárádzs továbbra is kételkedett a megvilágosodását illetően, megkérte Dzsada Bharatot, hogy ismételje el tanítását és világosítsa meg azokat a gondolatokat, melyeket nem értett.”

„Rahugana király így szólt: Ó, legkiválóbb személyiség, te nem különbözöl az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől! Igaz éned hatásával a sásztrák minden ellentmondását felszámoltad. Transzcendentális, gyönyörteli helyzetedet egy bráhmana barátjának öltözve rejtegeted. Tiszteletteljes hódolatom ajánlom neked!

Ó, bráhmanák gyöngye! Testem szennyes dolgokkal van teli, látásomat pedig a büszkeség kígyója marta meg. Anyagi felfogásom miatt betegség gyötör. Nektári tanításod gyógyír annak, aki ilyen láztól szenved, s hűsítő víz annak, akit a hőség perzsel.”[1]

Tehát itt egy betegségben szenvedő ember állapotáról olvashatunk. Kedves testvéreim, mindannyian az anyagi lét betegségében szenvedünk. Egész lényünk csordultig van tisztátalan dolgokkal, mit sem szólva az elméről, mely annyi ’junk-food’-dal, egészségtelen, értéktelen szeméttel van tele. Mindannyiunkat megmart a büszkeség és az illúzió tévképzete, mely olyan, mint egy mérgeskígyó, aki másodmagával érkezik és úgy hívják, Idő, ami felfalja az egész világmindenséget. Szájának felső része a jövő, alsó része a múlt és egyszerűen mindent felemészt. Óvakodjatok a kígyóktól! Ráadásul van még egy másik kígyó is, mégpedig a testetekben, a kundaliní-sakti, melynek erejét mindenki szeretné felébreszteni magában. Vigyázzatok, nagyon óvatosnak kell lennünk ezekkel a kígyókkal! Jobban tennénk, ha egy másik kígyót imádnánk, a csodálatos szolgálatot végző kígyót, aki kényelmes fekhelyet biztosít a Legfelsőbbnek, az Úr Visnu számára. Ő Ananta, Ananta-sésa – a határtalan, a végtelen, a mindent Magába foglaló.

A határtalan fogalma nagyon szimbolikus. Tudjátok, amikor valamit képekben írnak le, az nagyon szimbolikus és filozófiai jelentésű. Mivel mi rendkívül parányiak vagyunk, ezért az egyik leghatalmasabb, legemelkedettebb gondolat, amit egy ember el tud képzelni, az a végtelen. Alig tudjuk elképzelni, hogyan lehetséges az, hogy valaminek nincs vége. Erre nem látunk példát, ezzel sohasem találkozunk. Igaz a matematika, néha említést tesz végtelen számsorokról, melynél, ha eljuttok a legnagyobb számhoz, azt mindig tudjátok eggyel növelni. Tehát végtelen, a végtelen fogalma és a hatalmas, véget nem érő számsoroknak a száma. Ez talán az egyetlen módja, annak, hogy megpróbáljuk elképzelni azt, hogy valami végtelen, örök. Ezt az elméletet szimbolizálja a kozmológiánkban és az ikonográfiánkban a végtelenség kígyója. S mit tesz ez a kígyó, Ananta-sésa? A Jóisten alatt fekszik, fekhelyül szolgál a Számára. Ezt nagyon egyszerű megérteni – a végtelen egy alacsonyabb elvet jelent, a személyes Istenképhez viszonyítva, mely egy magasabb koncepció. Az örökkévalóság vagy a végtelenség a Legfelsőbb Urat szolgálja – ezt olyan egyszerű megérteni! Tehát jobb, ha ezt az elvet szolgáljuk, mert ily módon válunk a szolgák szolgáinak a szolgáivá.

Nézzük meg, hogy mit tesz az Úr Visnu ezen a kígyó fekhelyen? Isteni álmában szendereg. Számos jógaoktató és jógát gyakorló van itt körünkben, tehát értitek, hogy a jóga-nidrá, az valójában az Isteni szendergés. A jóga-nidrá nem egyenlő az alvással, hanem egy teremtő álom, egy kreatívan cselekvő tudatállapot, amikor kapcsolódtok az Isteni szférához. Ez a célja a jóga-nidrának, hogy elérjük ezt az Isteni szférához való kapcsolódást, amely gyönyörű Istennel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel hatja át a tudatunkat.

Az Úr Visnuról egy olyan leírást olvasunk, melyben számos segítőjével, félistennel és különböző személyekkel, lényekkel körülvéve időzik, akik közül néhányan a fejénél, mások pedig a lábánál foglalnak helyet. Ha azt mérlegeljük, hogy vajon melyik testrészénél vagyunk közelebb a Jóistenhez, akkor talán azt gondolhatnánk, hogy kedvezőbb lehet a Fejénél helyet foglalni. Ő végtelenül okos, így talán, ha ott vagyunk mi is, akkor ennek az energiájának egy kis része bennünk is megcsillanhat. Azonban Laksmí déví mindig az Úr Visnu lótuszlábánál foglal helyet, Ő nem a fejéhez szeretne közel kerülni, még akkor sem, amikor szendereg. S azt gondolhatnátok, hogy ‘Ó, milyen alacsony helyzet ez, valakinek a lábánál lenni, még ha Istené is, akkor is ez egy nagyon alacsony helyzetet jelent.’ Viszont, nekünk magyaroknak, van egy közmondásunk: ‘Megfogta az Isten lábát’, ami azt jelenti, hogy valakit nagyon nagy szerencse ért. Nektek bolgároknak is van valami hasonló mondásotok? Az hogyan hangzik?

Válasz: “Elkapni a Jóistent a viharkabátjáért.”

Szvámí Tírtha: Igen, kicsit hasonló. Szóval, amikor szunyókáltok, nem alszotok nagyon mélyen, néha kinyitjátok a szemeteket, majd vissza bóbiskoltok és pihentek. Viszont tudjátok, ha ilyenkor kinyitjátok a szemeteket, mi az, amit először megpillantotok? A saját lábatok és az, aki ott van éppen. Tehát a szolgák, szolgáinak a szolgáivá kell válnunk, mert a mi Legfelsőbb Drága Urunk óvón figyeli a szolgáit. Ezért van nálunk ez a gyönyörű kifejezés ‘meghódolni az Úr lótuszlábainál’. Hiszen bármikor nyitja ki az Úr a szemét, az első pillantás a lábaira esik és mindazok, akik a Jóisten lába körül vannak, a látószögébe kerülnek, darsanát vehetnek Tőle. Tehát ez az egyik módja annak, hogy rátaláljunk az anyagi világ betegségének gyógyírjára.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.12.1-2.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai délelőtti tanításából)

Folytassuk tovább a Bhágavata-purána tanulmányozását. A purána szó szerinti jelentése ‘ősi’, azonban számunkra azt jelenti, hogy ‘örök’. Az ősi nem régit, divatjamúltat jelent, hanem az örökkévalósághoz való kapcsolódást, mely ugyanúgy érvényes a múltra, mint amennyire hasznos a jövőre nézve. Gyökerek nélkül nincs gyümölcs sem! Szükségünk van a hagyomány, a lelki láncolat mély gyökereire és akkor ezeken az igazságokon keresztül mi is gazdagodhatunk. Végtelen számú purána létezik, mint például a Siva-purána, Linga-purána, Visnu-purána, Agni-purána. Ezek közül különösen egy emelkedik ki, amely a Legfelsőbbel, Bhagavánnal kapcsolatos. Természetesen az összes többi purána is nagyon jelentős a maga nemében, de azok számára, akik meg akarják érteni az isteni tudományt, a Bhágavata-purána a legmegfelelőbb. Megelégszetek Isten tudományával?

Krisna-prijá: Nem.

Szvámí Tírtha: Nem vagytok elégedettek, de hiszen olyan sokat mosolyogtok és annyira szépen ragyogtok! Az Ő tudománya végső soron az érzelmekben tetőzik. Ha ismertek valamit vagy valakit, akkor elkezditek értékelni is azt, vagy őt? Természetesen az is igaz, hogy, ha elkezdtek valamit értékelni, akkor elkezditek megismerni azt. De néha úgy tűnik, hogy az emberek nem igazán szeretik a tudást, máskor pedig úgy tűnik, hogy nem értik a szeretetet. Ezért a legjobb párosítás, egy kevés tudás és egy kevés érzelem.

A Bhágavata-purána nem kis adag tudást és kis adag érzelmet tartalmaz! Tehát azok, akik meg akarják kóstolni a halhatatlanság nektárját, azoknak hatalmasat kell kortyolniuk a Bhágavatamból. Ha valami kapcsolódik Istenhez, azt Ő feltölti és áthatja energiájával. Tehát leszögezhetjük, hogy ez Isten örök tudománya. A leglényegesebb rész, pedig a kölcsönösségről szól, hogyan éreznek a bhakták, az állhatatos hívek és hogyan követik az Úr Krisnát. Ez a legfontosabb, hogy mi lelkesít egy bhaktát? Mi inspirálja egy tiszta szent szívét? Nagyon érdekes megérteni, hogyan közelítsünk ehhez a témához: Mi motivál egy tiszta szentet? Ha ezt megértjük, akkor majdnem mindent megértettünk.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Hari-bhakti kérdése: Lehetséges az, hogy megismerjük, érzékeljük, illetve a szívünkbe fogadjuk Istent azzal a tudatossággal, ami adatott nekünk, hiszen még a Bhágavata-puránában az Úr Brahmá is azt magyarázza Náradának, hogy nem képes megérteni a Jóistent?

Szvámí Tírtha: Mit is mondhatnék erre? Azt hiszem teljesen igaz, amit mondasz, mert bár nagyon közel van hozzánk a Legfelsőbb Úr, mégis nagyon távol érezzük magunkat Tőle. Itt nem egy valódi távolságról van szó, hanem úgymond a tudat torzulásáról. A tökéletesség itt és most van, ha most nem tudjuk befogadni, akkor mikor? Miért gondoljátok azt, hogy holnap majd képesek lesztek rá? Ha most azonnal nem tudjuk megérinteni az isteni szférát, ha nem tudunk a Legfelsőbb elé állni, hogy Vele lehessünk – akkor mikor? Miért is lenne jobb esélyünk holnap minderre, mint ma?

Azonban, amit említettél a legtöbb esetben nagyon is igaz, nehéz érzékelni és befogadni az Isteni szférát, a Jóistent. De, ha kellőképp figyelmesek vagyunk, akkor bár nem látjuk szemtől szemben a Legfelsőbb Urat, de észrevehetjük az Őt felfedő jeleket, azok mindent elárulnak Róla. Ezeket mindig felfedezhetjük. A Napot mindennap láthatjátok. Mi a Nap? A Nap számunkra a Legfelsőbb Úr szeme. Vagy a Holdat is láthatjátok – ő Krisna-csandra, Gaura-csandra, a telihold az éjszakai égbolt horizontján. Tehát számtalan módon emlékezhetünk Őrá. Csak valóban látó szemre és befogadó szívre van hozzá szükség.

Erről nagyon szépen ír Sríla Srídhar Mahárádzs. Egyszer egy nagyon kedves bhakta látogatott el hozzá, amint egyedül üldögélt a templom verandáján. Tudjátok, Navadvíp akkoriban csupán egyetlen templomból állt dzsungellel körülvéve. Srídhar Mahárádzs épp meditált, a dzsungelt szemlélte, majd megszólalt: „Olyan sok minden van itt, ami az Úr Csaitanjára emlékeztet Bennünket.” Mi a dzsungelt látjuk, ő pedig Maháprabhut.

Ezért azt szokták mondani, hogy bár az ostoba és a bölcs is ugyanazt a fát nézi, mégis mindketten más fát látnak. Ebben a hasonlatban a fa olyan, mint az élet, valójában ezt szemlélik másként. De mit látunk mi valójában? Korlátokat, szenvedést, halált, vagy örömöt, boldogságot, az örök élet lehetőségét? Ti mit láttok? Legyetek realisták, mert az életnek vannak korlátai, de legyetek optimisták is, mivel létezik a felsőbb valóság!

Tehát azt mondom, igen lehetséges az Istennel való találkozás.

Egyszer Gurudév megkérdezte a bhaktákat: „Szeretnétek találkozni Srímatí Rádháráníval?” Mindenki egyszerre mondta, hogy: „Igen, persze, természetesen!” erre azt felelte: „Nos, akkor reggel 4:30-kor találkozhattok Vele, itt a templomban. Ő itt van az oltáron.”

Szóval, ha elakartok érni valamit, akkor hozzatok érte egy kis áldozatot. Gyerünk, minél előbb!

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Az elménk lehet az ellenségünk vagy a barátunk is. Egy dolog azonban biztos, hogy – az elme olyan, mint egy éhes szellem. Enni akar, tehát meg kell, hogy etessétek. Milyen ételt adnátok neki? Ez rajtatok múlik. Viszont ez az étel hatással lesz az elme működésére. Az elménk pedig szelektív és nem tudom, hogy a tiétek hogyan működik, de az enyém hajlamos a rossz, negatív dolgokra. Állandóan hibákat, hiányosságokat és hasonlókat keres … Istenem, nem egyszerű dolog ez!

Nem szabadna hibakeresőknek lennünk és nem szabadna, hogy a hiányosságaink, a rossz hírek befolyásolják, táplálják az elménket. Mivel ebben az esetben a rossz hírek már nem odakint, hanem idebent lesznek és akkor valóban rossz társaságba kerültök. Tehát óvatosnak kell lennünk, hogy mivel tápláljuk az elmét.

Mivel az elmének szüksége van arra, hogy valamin rágódjon, valamivel elfoglalja magát, ezért biztosítanunk kell számára valami „táplálékot”. Az elme három fő feladata: a gondolkodás, az akarat és az érzés, ezért „super food”-ot, tökéletes táplálékot kell kínálnunk a számára.

Nos, akkor nézzük meg, mi is az a tökéletes táplálék, amire az első területnek, a gondolkodásnak szüksége van? Istenen és az Ő végtelen tulajdonságain gondolkodni, meditálni.

A második terület az akarat. Képzeljétek el magatokat, amint éppen egy labirintusból szeretnétek kijutni. Tehát az elme akaratereje számára a tökéletes táplálék, a személyes üdvösségetek megvalósulásának képzete. Meg kell találnotok életetek küldetését, nem szabad másokra várnotok, ez a ti feladatotok. Találjátok meg az életfeladatotokat, legyen tervetek erre az életre: ‘Igen, haza akarok menni, vissza Istenhez. Minden akaraterőmet arra szeretném használni, hogy „nemet mondjak” az illúzióra és „igent” az Isteni valóságra.’ Az ősi keresztény szentírások nagyon részletesen leírják a megkeresztelés metódusát. Ha valaki szeretne csatlakozni a gyülekezethez, azt hiszem háromszor is „Nem-et” kell mondania az ördögnek. Tehát használjátok az akaraterőtöket, hogy elszigeteljétek magatokat az ostobaságoktól. Ez volt az elme második feladatának a tökéletes tápláléka – használjátok az akaraterőtöket az igazság iránti elköteleződéshez.

Milyen tökéletes táplálékot találjunk az elme harmadik feladatához – az érzelemhez?

Válasz: A Szent Nevek zengését.

Szvámí Tírtha: Igen. Kezdjük egy egyszerű táplálékkal, az együttérzéssel, különben lelkileg magányosnak fogjátok érezni magatokat, kirekesztődve a lelki világból. Ezután már együttérzőek tudtok lenni másokkal is.

De végül is miért ne tápláljuk elménket a halhatatlanság nektárával, amritával! Adjatok amritát! Minap megkértem Pavitra Prabhut, hogy legyen szíves hozzon egy kis tejszínhabot az italomba, talán a forró csokoládéba vagy ilyesmibe, de éppen megromlott. Erre Pavitra Prabhu nyomban felajánlotta, hogy „Mindjárt hozok a boltból egy másikat, semmi probléma.” Erre én „Már csak egy-két napig vagyok itt, szóval nem szükséges másikat hoznod.” Ám ekkor hirtelen megvilágosodott számomra valami, és azt mondtam: „Nem, két napig nem bírom ki nélkül! Szóval, hozzál kérlek tejszínhabot.” Miért kellene e nektár, a lélek tökéletes tápláléka nélkül élnünk, ha megtehetjük? A lélek legfőbb éltetője az Istenhez fűződő érzelmek! Tehát gyakoroljátok a folyamatot, ízleljétek az ambróziát! A Nektáróceán szülöttei vagytok, ez van elrendelve a számotokra. Ne elégedjetek meg kevesebbel, azért jöttetek a világra, hogy belemerüljetek a halhatatlanság nektárába! Nem azért láttuk meg a napvilágot, hogy szenvedjünk és meghaljunk, hanem azért, hogy beteljesítsük az utunkat és hogy megízleljük az égi nektárt. Az Isteni Pár csodálatos, szeretetteljes kedvtelései – ezek a legjobb táplálékai az elmének, amin meditálnunk kell. Ily módon lelhetitek meg a belső békéteket.

„A megzabolázatlan elme az élőlény legnagyobb ellensége. Ha valaki nem vigyáz vele, vagy esélyt ad neki, egyre hatalmasabbá válik, és végül győzedelmeskedni fog. Noha nem valóságos, mégis nagyon erős, és eltakarja szem elől a lélek örök helyzetét. Ó, király! Kérlek, próbálj ezen az elmén felülkerekedni a lelki tanítómester és az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlába szolgálatának fegyverével! Nagy figyelemmel törekedj erre!”[1]

Ez az út, és ez a mi módszerünk. Jaszja dévé pará bhaktir / jathá dévé tathá gurau / taszjaité kathitá hjartháh / prakásanté mahátmanah [2] – azon nagy lelkek előtt, akiknek rendíthetetlen hitük van az Úrban és a lelki tanítómesterben, a védikus tudás teljes jelentése automatikusan feltárul. Jaszja dévé pará bhaktir / jathá dévé tathá gurau – ha teljes hitetek van Istenben és hasonlóképp a lelki tanítómesterben, akkor valamennyi isteni titok feltárul számotokra. Prakás – feltárul.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.11.17.

[2] Svétásvatara upanisad 6.23.

 (Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

 (az előző pénteki tanítás folytatása)

 „Kedves Rahugana király! Amíg a feltételekhez kötött lélek anyagi testben van, amíg nem szabadul meg az anyagi élvezet szennyeződésétől, amíg nem győzi le hat ellenségét, és amíg a lelki tudás felébresztésével nem éri el az önmegvalósítás szintjét, addig arra kényszerül, hogy különféle fajokon át vándoroljon az anyagi világban.

Az elme az oka minden megpróbáltatásnak az anyagi világban. Amíg a feltételekhez kötött élőlény nincs tisztában ezzel a ténnyel, addig el kell fogadnia az anyagi test gyötrelmes helyzetét, és újabb és újabb körülmények közé kerülve kell vándorolnia ebben az univerzumban. Az elmére hatással van a betegség, a bánat, az illúzió, a ragaszkodás, a mohóság és az ellenségeskedés, így az elme leköti az élőlényt, és a birtoklás hamis érzetét kelti az anyagi világban.”[1]

Itt, régi jó barátunkról, az elméről kaptunk leírást. Ahogy tegnap, vagy tegnapelőtt, végre meghatároztuk, hogy hol található a szenvedés központja, hol érzékeljük – az elme szintjén – itt pedig különböző az elmét háborító, ostorozó dolgokról kapunk leírást, úgymint: betegség, bánat, illúzió, ragaszkodás, mohóság és ellenségeskedés. Olyan sok minden háborgat bennünket, melyekből néhányat itt is ismertetnek. Milyen dolgok zavarhatják meg az elmét? Némely, a testet érintő kellemetlenség – például, amikor éhesek vagy szomjasak vagytok, nagyon könnyen ingerlékennyé váltok, viszont, ha kielégítitek az érzékszerveiteket, ha esztek, jobb lesz a hangulatotok. Ezért találták ki az üzleti ebédeket, mert miután elégedetté váltak az érzékek, jóval könnyebben érhetitek el a céljaitokat. Vagy például, ha nem alszotok eleget – szintén könnyebben váltok ingerültté. Illetve, ha valamilyen kétséges dolog van az életetekben, bizonytalanok vagytok valamiben – az nagy problémát tud okozni. Azt hiszem valamennyi közül ez a legnehezebb, mivel az összes többi legyőzhető, azonban ez teljesen szétforgácsolja az erőtöket.

Azonban ezeket a kellemetlenségeket fel tudjuk használni a lelki fejlődésünk érdekében. Ha nem alszotok, ha virrasztotok, jóval érzékenyebbé, kifinomultabbakká váltok. Ha nem esztek, akkor először ingerlékenyebbek lesztek, majd fájni kezd a fejetek, de utána úgy érzitek, hogy több energiátok van és ismét finomabban érzékeltek dolgokat, máshogy érzékelitek a környezeteteket. Tehát mindezen kellemetlenségek nagyon jó eredményhez vezethetnek – ha lelki módon alkalmazzuk őket. Könnyű böjtölni, ha eldöntitek: ‘Szilárd vagyok a lemondásomban, ma böjtölök!’ De jobb, ha akkor böjtöltök, amikor valaki más dönt helyettetek, hogy ajánlott vagy sem, hogy egyetek. Elárulom, így sokkal nehezebb böjtölni!

Mindenesetre, ezeket a megpróbáltatásokat használhatjátok a lelki fejlődésetek érdekében is. Majd lassanként, ezáltal a fokozatos folyamat által rátaláltok a belső békétekre és érzékenyebbek lesztek a lelki igazságok, a lelki valóság iránt, és talán közelebb kerültök ahhoz az áldott pillanathoz, amikor feltárja Magát a számotokra.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.11.15-16.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Kétféle ksétragja van, az aki a testet, mint mezőt ismeri – az élőlény, ahogy azt már elmondtam, valamint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akit a következőképpen jellemezhetünk: Ő a teremtés mindent átható oka. Teljes Önmagában, és nem függ senki mástól. A hallás és a közvetlen tapasztalat útján érzékelhető. Önragyogó, s nincs kitéve a születésnek, a halálnak, az öregkornak és a betegségnek.  Ő az Úr Brahmától kezdve minden félisten Ura. Nárájanának hívják, és Ő az élőlények menedéke az anyagi világ megsemmisülése után. Minden fenséggel teljes, és Ő minden anyagi dolog nyugvóhelye, ezért Vászudévának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nevezik. Saját energiája révén jelen van minden élőlény szívében, miképpen a levegő vagy az életerő is jelen van minden mozgó és mozdulatlan lény testében, s így irányítja a testet. Részleges kiterjedésében az Istenség Legfelsőbb Személyisége belép minden testbe, és irányítja valamennyit. “[1]

Tehát a test egy mező – a cselekvés mezeje, ahol két élőlény tevékenykedik, az egyik valóban cselekvő, a másik pedig megfigyelő. Az upanisadok egyik nagyon szép verse azt mondja, hogy két madár ül egy fa ágán. Itt a testet egy fához és a szívet pedig a fa főágához hasonlítják. A kisebb madár, az egyéni lélek, pedig a szívben lakozik. Amikor azt akarjátok mondani, hogy ‘Én’, nem a homlokotokat, hanem a szíveteket érintitek meg: ‘Itt vagyok!’ Ugye, ti ott laktok, mert a szív a főág, ez a hely, ahol ti laktok a testben, de nem vagytok egyedül. Valaki más is van ott – a Felsőlélek (Krisna) szintén jelen van, Ő a másik madár, a tanú-madár.

Az élőlény kissé tompa/bódult/kábult és ostoba, a Felsőlélek pedig mindentudó – tanúja minden cselekedetünknek, ismeri a múltunkat, a jövőnket és eszerint kapunk iránymutatást Tőle. A kismadár az átman, a felsőbbrendű madár, pedig a Paramátmá (Felsőlélek) vagy antarjámí – a belső vezetőnk. Ez olyan csodálatos, hogy sohasem vagyunk egyedül, létezik egy belső vezetőnk!

Ha szerettek valakit, akkor hol helyeznétek el: a zsebetekbe, a gondolataitokba vagy a szívetekbe? Melyik a legjobb hely valakinek a foglyul ejtésére? Úgy hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a szív. De hogyan kötődjünk olyasvalakihez, aki már eleve a szívünkben van, hiszen a Legfelsőbb már eredendően jelen van. A szívben lakozó Úrral való szeretetteljes kapcsolaton keresztül jobban fogjátok hallani azt, amit mond. Ily módon könnyebben kapcsolatba kerülhettek a jelenetek, múltatok és jövőtök e felsőbb ismerőjével.

Itt hallhattunk a Legfelsőbb Úr néhány jellemző tulajdonságáról, mint a teremtés mindent átható oka, az önragyogó és az Önmagában teljes. Nagyon nehéz Őt jellemezni, mert hogyan is lehetne leírni az összes tulajdonságát? Ez jóval meghaladja az emberi értelmet és képzeleterőt. Mi korlátozott képességekkel rendelkezünk, hogyan is tudnánk megragadni a végtelent? Szerencsére Őt nem korlátozza semmi, így képes feltárni Önmagát a véges lények előtt. Ugye így van? Lehet, hogy az én képességeim végesek, de az Övé nem. Ő képes feltárni bármit, amit szeretne, ezért így fohászkodunk: „Ó, Uram, kérlek távolítsd el ezt a ragyogást! Szemtől szemben akarlak látni Téged, de elvakít a ragyogásod. Kérlek, tárd fel magad olyannak, amilyen vagy!” Ezt hívják megvilágosodásnak, amikor látod, és ilyen közvetlen módon fogadod be a Legfelsőbb jelenlétét.

Krisna-prijá: Azt mondtad, hogy az egyéni lélek cselekszik, míg a Felsőlélek megfigyel. Azon gondolkodtam, hogy valójában a lélek is megfigyelheti a gunák által meghatározott hamis ego történéseit, és ezen a megfigyelésen keresztül szerez tapasztalatot, mint Dzsada Bharat ebben a történetben.

Szvámí Tírtha: Lehetséges.

Kérdés: Akkor miért mondod azt, hogy a lélek ostoba, hiszen szat-csit-ánanda tulajdonságokkal bír?

Szvámí Tírtha: Rendben, nem teljesen ostoba, csak egy kicsit. Miért? Miért? Miért? Mert az élőlény élvezni akarja a fa gyümölcsét és így gondolkozik: ‘Ó, én teljesen jól megvagyok enélkül a megfigyelő nélkül is, nem szentelek túl sok figyelmet neki, hiszen itt vannak nekem a gyümölcsök, miért is lenne szükségem egy ilyen vezetőre? Igazából ezt egyedül is meg tudom csinálni.” Ezt hívják hamis/zavart/homályos tudatnak –amikor túlontúl a külső dolgokra koncentrálunk, anélkül, hogy figyelembe vennénk az isteni titkokat. De azt mondják, hogy mindaddig, amíg a fa gyümölcseit szedegetitek, melyek teljesen vegyesek, van amelyik édes, van amelyik keserű és van amelyik édes is és keserű is egyben, addig az akció-reakció fog működni: karma, visszahatások, gunák és így tovább. Azonban mihelyst az élőlény figyelme a belső vezetője felé fordul, minden nehézség megszűnik. Tehát mindaddig, amíg nem alakul ki ez a szeretetteljes és élő kapcsolat a belső iránymutatótokkal, addig egy kicsit ostobák vagytok. Bár, ha a tudatotok eredendően tiszta, akkor valamennyi lelki tulajdonságotok is feltárult már, jelen van. Tehát nem szükséges bármit is hozzátenni, csak eltávolítani azt, ami elválaszt bennünket Isten megpillantásától.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána  5.11.13-14.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.10-i szófiai délutáni tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

 „A Krisna-tudattal nem rendelkező egyéni léleknek számtalan elképzelése van, és számtalan módon cselekszik. Ezeket az elképzeléseket és cselekedeteket a külső energia hozza létre az elmében, és időtlen idők óta léteznek. Az éber és az álmodó állapotban néha megnyilvánulnak, de mély alvás során [öntudatlan állapotban] vagy a transzban eltűnnek. Az, aki már ebben az életében felszabadult [dzsívan-mukta], tisztán látja mindezt.”[1]

Ez a négyféle tudatszint létezik. Az ősi tradíció és jógabölcselet különböző módokon magyarázza az emberi felépítést. A tudat első állapota az ébrenlét – amikor az érzékszerveink kifelé irányulnak. A második tudatállapot, az álom-állapot, amikor az érzékszervek befelé irányulnak, ezért látjuk az álmokat. A harmadik állapot, amikor alszotok, de nem láttok álomképeket. Azt mondják, hogy ezen a szinten ideiglenesen a kauzális, azaz oksági szférával kerülünk kapcsolatba, valamilyen magasabb rendű inspiráló szférával. És végül a negyedik szint, melyet ‘a negyediknek (tudatszint)’ hívnak, ez a lelki tudatállapot.

Ezek a különböző tudatszintek, a tudatunk működésének különféle folyamatai. Azt mondják, hogy alváskor elhagyjuk a testünket, és amikor felébredünk ebből az álomból, akkor remélhetőleg visszatérünk. Szerencsére, ezt egy megbízható rendszer működteti, így nem történhet az meg, hogy elalszotok és másvalaki kerül vissza a testetekbe, illetve, hogy mi keverednénk egy másik személy testébe. Tehát, amikor felébredtek, azt mondjátok, hogy: „Ó, milyen jót aludtam!” Nagyon kivételes, meglehetősen szokatlan dolog, hogy bár elhagytátok a testeteket, mégis emlékeztek valamire, igaz? Ez azt jelenti, hogy a személyazonosságotok nem változott, nem volt hatással rá, nem befolyásolta az álom. Csak annyi maradt meg, hogy ‘Milyen jót aludtam!’ Viszont, amíg aludtatok, azt éreztétek, hogy: ‘Repülök’, vagy azt, hogy ‘Az óceánban úszok’, és nem voltatok tudatosak arról, hogy valójában csak alszotok.

Viszont, ha sikerül egy felszabadult tudatállapotot elérni, akkor láthatjuk miként működnek ezek a különböző tudatszintek. Ezt az elért állapotot dzsívan-muktának hívják, ami azt jelenti, hogy még ebben az életében felszabadult. Bár itt éltek, de már megvalósítottátok a tökéletességet. Azt hiszem, mindannyian szeretjük ezt az állapotot, de nem vagyok benne biztos, hogy készek is vagyunk megfizetni ennek az árát.

Szeretitek a szabadságot? Azt gondolom, mindannyian szeretjük! Vajon rendelkeztek is ezzel a teljes szabadsággal? Nem igazán. Tehát itt adott egy cél, amit mindannyian szeretünk, viszont mégsem birtokoljuk. Szóval óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban és helyesen értelmezni azt, hogy mi is a szabadság. Általában, amikor az emberek azt gondolják, hogy szabadok, akkor valamilyen láthatatlan tényező befolyása alatt állnak. Tehát a szabadság egy nagyon magasztos fogalom! És csak, hogy eláruljak nektek egy apró titkot: a végleges szabadság a teljes elköteleződésből fakad. (hatalmas dudálás kintről) Igen, és most nem hallottatok semmit. Ez a titkok természete, sajnálom.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána  5.11.12.