Calendar

November 2018
M T W T F S S
« Oct    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  



Magyar issues

hindu-scriptures

(Szvámí Tírtha, 2013.01.06-i szófiai reggeli tanítása)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Az óm egy misztikus formula; ez annyit jelent, hogy minden benne van ebben a hangban – minden, ami a teremtésben, a létezésben rejlik, s benne van az összes utána következő szó is. Tehát ez egy nagyon koncentrált forma, szimbolikus megnyilvánulása az isteninek s a teremtésnek egyben. Ezért azt mondhatjuk, hogy ez az első szó az indiai kinyilatkoztatásban, a teremtésben. Sőt ez az első szava a szentírásoknak s a filozófiának is. 

Később ez az isteni üzenet bontakozik ki egyre részletesebben. S mi a következő lépése az isteni hang fejlődésének? A mantra. Az óm is valójában egy mantra, azonban egy nagyon sűrített magforma. Az ezt követő valódi mantra, a dicsőítés meditációs formája, a Gájatri mantra. A mantra, mint tudjátok, az elme, a tudat felszabadításának hang vibrációja. S a Gájatri egy különleges mantra, a Nap dicsőítésének a mantrája. Mert a Nap hozza a világosságot és életet a világmindenségbe. S ismét elmondhatjuk, hogy ez nem egyszerűen szavak és kifejezések gyűjteménye. Ez egy jelentőségteljes ima – fohász a megvilágosodásért. S akkor az isteni fény, az isteni erő eljön hozzád. Azonban, mivel különféle szótagokból áll, jóval összetettebb, mint maga az óm mantra. A Gájatri mantra jelentése: “Ó, Isteni Nap, kérlek, világosíts meg engem, és segíts beteljesedni a meditációmat!” Ezt a mantrát, a Védák, a tudás anyjának is hívják, mert az isteni Napot képviseli, mely a megvilágosodást hozza a számunkra.

Eztán pedig maga a Véda következik. A véda szanszkrit szó, “tudást, bölcsességet” jelent. Az óm egy szótagú; a mantra néhány szóból áll; a Védák pedig több ezer himnuszból. Négy fő Véda létezik. Az első himnuszokat, a második dallamokat tartalmaz, a harmadik áldozati mantrák, a negyedik pedig általános imák és utasítások gyűjteménye. E négy mű összessége tartalmaz minden lehetséges és az élethez szükséges gyakorlati útmutatást, tudást.

Azonban láthatjátok, hogy kezd bonyolulttá válni a rendszer. Most már több ezer himnusznál tartunk. Ki képes ezt végigtanulmányozni? Ugyanazt a tudást magyarázzák, mint ami megtalálható az óm mantrában, az eredeti formulában, azonban jóval terjedelmesebben. A négy Védától aztán eljutunk a védikus irodalom következő gyűjteményéhez, a Védák alapvető tanításához, melyet Védántának, más szóval Upanisadoknak is hívnak. Az Upanisadok titkos tanítások. Upa-ni-szad annyit jelent, hogy “valaki mellé ülni”. Szad – ‘ül’; upa ‘valami mellé’. Mit jelent mindez? Közelebb húzódunk valamiféle titkos tanításhoz – és semmi sem történik. Nem, az Upanisad annyit jelent, hogy a tanítóhoz kell közelebb ülnünk. Olyan emberhez közelítünk, aki tud, s ez által a közeli kapcsolat által isteni tudáshoz juthatunk.

Eddig csak négy Védánk volt, most már van 108 Upanisadunk. Egyre bonyolultabbá válik a rendszer! Ez annyit jelent, hogy ugyanaz a tudás virágzó formában jelenik meg. Tehát egyre több aspektusát, mélységét láthatod és tapasztalhatod meg. Az Upanisadok nem csupán szent, hanem titkos tanítások is egyben – s ez az jelenti, hogy rejtett jelentéseket, szimbolikus kifejezéseket tartalmaznak. Szóval, ha nincs hozzájuk megfelelő kulcs, akkor nem fogod megérteni őket. Az előző korok bölcsei látták, hogy ennek a tudásnak a lényegét egyetlen könyvbe kell tömöríteni – s ezt hívják “szútrának”. A szútra olyan, mint egy fonál. S ez a fonál az Upanisadok alapvető üzenete. Mivel az Upanisadok, mint irodalmi alkotások a véda-bölcselet csúcsát, koronáját képviselik (Védánta), azt a szútrát, mely tartalmazza a védikus Upanisadok valamennyi információját, Védánta-szútrának nevezik. (a Bölcselet csúcsának vezérfonala) Ez rendkívül tömény, éppúgy, mint a sűrített tej. Nem 555 könyvet, csupán ennyi szútrát, rövid kis aforizmát tartalmaz.

(folytatódik)

 



индийски гълъб

(Szvámí Tírtha, 2013.01.06-i szófiai reggeli tanítása)

Azt kell, hogy mondjam, hogy mindannyian máshonnan érkeztetek. A testetek ugyan ehhez az országhoz tartozik, azonban a lelketek máshová való. Tehát, ebben a tekintetben mindannyian ugyanahhoz a királysághoz tartozunk. Életünk célja ezen a Földön, hogy jól végezzük a kötelességünket, s ezalatt ne veszítsük szem elől örök hivatásunkat sem.

Nemrégiben hallottam azt a postagalambokról, melyeket információ továbbítására használnak, hogy napjainkban jóval nehezebben tájékozódnak. Sokkal hosszabb idő alatt teszik meg ugyanazt a távolságot, mint korábban. Valahogy jóval nehezebben tájékozódnak, mint korábban. S, ha ez megesik ezekkel a parányi állatkákkal, akik a tájékozódás szakértői, úgy gondolom, hasonlóképp számunkra is rendkívül nehéz megtalálni a helyes utat. Talán egyre nehezebb és nehezebb, mivel egy nehéz korban élünk, amely nem kedvez a lelki gyakorlatok számára.

Azonban minél több problémánk van, annál inkább meg akarjuk találni a megoldást. Ezért, hogy a megfelelő útra találjunk, bizonyos segítségre, útmutatásra van szükségünk. S ebben a tekintetben, alapjában véve nekünk, embereknek az információszerzésre három forrás áll rendelkezésünkre. Az egyik a tradíció, a második az inspiráció vagy intuíció, s a harmadik az intelligencia.

Az elmúlt párszáz évben, különösen a nyugati civilizációban az intelligencia útját követik. S láthatjuk ennek eredményét – környezeti problémák, válság, válság nyomán. Kétség kívül, létezik technikai fejlődés, azonban jóval több a belső szenvedés, nagyobb a szív üressége. Tehát a lelki útkeresésünkben nem igazán javaslom ezt az utat. 

Nézzük az intuíciót! Sajnálom, hogy ezt kell, hogy mondjam, de az intuíciós képességünk majdhogynem hozzáférhetetlen a legtöbbünk számára. S abban az esetben, amikor emberek intuíciós erővel rendelkeznek, azt többnyire jelentéktelen dolgokra használják – mint például, miként oldjanak meg hétköznapi problémákat, hogyan legyenek sikeresebbek, mi módon szerezzenek több pénzt. Ez valójában az intuitív erővel való visszaélés. Amíg a létezésünk, a tudatunk nem tisztul meg, azt javasolnám, hogy az intuíció egy nagyon bizonytalan eszköz, egyáltalán nem biztonságos. 

Végül, mi maradt még? A tradíció. Azonban országainkban a tradíció számos történelmi tényező hatására megbénult és megtört. A politikai változások (Oszmán Birodalom), az eszmerendszerek változásai károsítják vagy akár meg is bénítják a hagyományos rendszereket. De ha lelki kutatásokba kezdesz, előbb vagy utóbb találkozol az indiai hagyománnyal. Akár a jógán, az ájurvédán vagy a meditáción keresztül; a legtöbb gyakorlat, a lelki látásmód az indiai hagyományban gyökereznek. Ezért azt tanácsolom, hogy ott keressünk útmutatást. Nagyon jó a tradícióra hagyatkozni. Ha megpróbáljuk az indiai hagyományt megismerni, akkor megtisztíthatjuk intelligenciánkat és intuíciós képességeink is javulni fognak. Ezért javaslom azt, hogy hatoljunk mélyebbre az indiai hagyományba. 

S mivel már régebb óta gyűltök össze ebből a célból, a mai beszélgetésünk témája az indiai szentírások egy csodálatos darabja, kincse, a Bhágavata-purána. Az az elképzelésem, hogy megpróbáljuk feltérképezni az indiai kinyilatkoztatott szentírások rendszerét. Ebben megkeressük a Bhágavata-purána helyét, és megvitatjuk néhány alapvető pontját ennek a szentírásnak.

Ez az írásmű, ez a könyv egy meditációval kezdődik. Mivel a meditáció, és különösképpen a hangmeditáció, a Legfelsőbbhöz való közeledés egy módja. Ha a szent óm mantrát zengjük, az nagyon erőteljes, rendkívül hatásos. Az indiai hagyomány az isteni hang kinyilatkoztatásán alapul. S az indiai kinyilatkoztatás első szava, ebben az ősi hagyományban az óm. Valójában ez inkább egy hang, egy szent vibráció. Ez nem igazán egy olyan szó, mely direkt jelentést hordoz, sokkal inkább az isteni hangzást hozza ebbe az univerzumba. S miként érzed, hogy a koponyád kerekded alakú, éppúgy az univerzumnak is gömbölyded formája van. S ez az isteni hangvibráció egy nagyon pozitív rezonanciát kelt ebben a mi saját univerzumunkban. Hasonlóképpen, ha a világot hatja át az isteni hangrezgés, akkor az a káoszból képes rendet teremteni. Ezért az óm, mint isteni hangrezgés útmutatóul szolgál az egész teremtés számára. S jelentéssel is bír, nem csupán egy értelmetlen isteni hang. A jelentése “igen”. ‘Igen! Amit keresel, az létezik!’ Ez egy nagyon pozitív megerősítése a kutatásunknak, a vágyunknak, hogy megtaláljuk a harmóniát, az abszolút szépséget, a tökéletességet. 

(folytatódik)



Letter

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Elmesélhetek egy történetet? Egyszer egy gyönyörű templomot látogattunk meg Indiában. Ez egy híres hely, itt született Krsna, amikor a Földön megjelent. Ez egy viszonylag kis város, 5000 templommal. Tehát, gyakorlatilag valamennyi ház és otthon egy templom, illetve léteznek nagyobbak is, olyanok, mint a katedrálisok. Egyszer meglátogattuk a város egyik legjelentősebb templomát. Amikor az esti ceremónia véget ért, épp távoztunk a templomból, amikor hírtelen a templom főbejáratánál egy rendkívül figyelemre méltó idős úr jött velünk szembe. Ő érkezett, mi távoztunk. Annyira lenyűgözött, hogy megkérdeztem: “Lefényképezhetném? Készíthetek egy fotót?” S tudjátok, az indusok kétféle módon közelítenek a fényképezkedéshez – vagy szeretik, vagy gyűlölik. Ő azok közé tartozott, akik kedvelik a fotózást. Beleegyezett. Csodálatos haj, gyönyörű szakáll, pompás ruházat, nagyon elbűvölő személy. Egy kicsit pózolt a képhez. S amíg fényképet készítettünk róla, így szólt: “Krsna, Isten szolgálatán kívül semmi sem valós.” Majd folytatta: “Apropó, én vagyok ennek a templomnak a vezetője,” s belépett a kapun.

Nos, tehát az élet tele van váratlan meglepetésekkel. Azt gondolod, hogy: ‘Ó, ez egy megnyerő idős ember, aki betér ebbe a templomba’. Nem, ő egy titkos próféta, vagy egy kitűnő szent a legkiválóbbakból. S nem csupán a külső megjelenése, a szavai is nagyon komolyak voltak. Miként a közös imánk szólt: “a valótlanból vezess a valóságosba”. Tehát mi a valóság? Isten, a Legfelsőbb szolgálata. Ez a valós valóság. S valójában ez a valóság egy misztikus tapasztalás.

Egyszer egy barátom megkérdezett egy tanítót: “Kedves Mester elmondanád, miként működik az üzlet? Hogyan történik? Mi a siker titka?” A Mester így válaszolt: “Ó, ennek két oldala van: az egyik a gyakorlati, a másik pedig a misztikus”. Mindenki nagyon meglepődött: ’Most hallhatjuk az üzletről a misztikus magyarázatát. Hogyan legyünk sikeresek 30 nap alatt.’ A Mester így folytatta: “Nos, az üzlet sikerességének gyakorlati aspektusa az, hogy imádkozol; s a misztikus pedig, hogy megtörténik.” Azt gondolnátok, hogy a misztikus része a dolognak az imádkozás, és a gyakorlati oldal a megvalósulás – azonban nem! A gyakorlatunknak a Legfelsőbbel, mint mindenek forrásával történő élő, szeretetteljes kapcsolatnak kell lennie. S a misztikus része a dolognak az, hogy nem tudjuk, miként működik, de valami módon mégis működik. Helyezzük át a figyelmünket, legyen Isten a középpontban! S ha mondjuk a fohászainkat, zengjük a mantráinkat, ha meditálunk, akkor fejleszthetjük ezt a benső érzékenységet. A mantrák zengése és különösképpen a szent név a valóságnak egy magasabb szintjére juttat bennünket rendkívül gyorsan.

Kérdés: Miként tudjuk mások negatív hozzáállását lepergetni magunkról?

Szvámí Tírtha: Rendkívül könnyen! Ha a postás egy olyan levelet szeretne kézbesíteni neked, mely nem neked szól, akkor azt mondod: “Ez nem az én levelem.” Tehát, hasonló módon, ha valakitől egy negatív üzenetet kapsz, vissza kell utasítanod a csomagot, levelet: “Ez nem hozzám tartozik.” S amennyiben ez komoly, akkor el tudod hárítani ezt a negatív hatást.

S ha imádkozol, átadod magad az isteni oltalomnak, akkor semmi rossz nem történhet veled. Mert a Nap és a Hold ott vannak a tenyeredben. S ha ezeket összeteszed, ez a végső megpecsételése az oltalomnak. Mert ahol a Nap és a Hold együtt vannak, oda semmi rossz be nem férkőzhet. Ezek benne vannak a tenyeretekben, mindig összekapcsolódva, örök egyesülésben. Akkor semmi bántódásotok nem eshet.

 



key

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

Jadunáth kérdése: Számtalanszor kutatunk Isten után az életünkben, azonban nem mindig vagyunk bizonyosak benne, hogy ott van-e, vagy sem. Nem tudjuk, miként érhetnénk el Őt. Máskor úgy véljük megtaláltuk, majd újra nyomát vesztjük, amíg elérkezik a pillanat, amikor már nem vagyunk teljesen bizonyosak, hogy ott van-e, vagy sem. Vajon számon tart-e bennünket? Van-e személyes kapcsolatunk Vele, ill. visszakaphatjuk azt? Miért tévedünk el folyton? Van-e mód arra, hogy ezt az élő kapcsolatot megtaláljuk és ott is maradjunk? Csupán annyira, hogy még ne haljunk bele…

Szvámí Tírtha: Ez egy bonyolult és terjedelmes téma, de kezdjük a végén, ha nem bánjátok. Azt mondják, hogy – s ez egy súlyos üzenet, tehát készüljetek fel – ‘Halj meg, hogy élhess!’ Meg kell halnunk azért, hogy élhessünk. Természetesen én nem egy öngyilkos szekta propagandistája vagyok. Tehát, mit is jelent ez pontosan? Meg kell halnunk önmagunk számára, a hamis önazonosságunk számára, és egy magasabb tudatszinten kell megszületnünk, ahol fény, boldogság, örökkévalóság, isteni harmónia, béke, mint természetes környezetünk létezik. Természetesen, mindannyiunkat számon tart a Legfelsőbb Úr. Ő mindenható, és tudása mindent magába foglal, tehát nem feledkezik el rólatok. A fő kérdés az, hogy mi számon tartjuk-e Istent? Ez az a kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: ‘Mennyire bízom, mekkora a hitem? Mennyire valóság ez a számomra?’ A lelki fejlődés az, hogy minden anyagit megfelelő perspektívából szemlélünk – mert az ittlétünknek van egy anyagi vetülete, de egyre tisztább lelki látásmóddal tekintünk majd mindenre..

S tudjátok, hogy ez nem is olyan bonyolult. A jelenlévők legtöbbje itt hölgy; mit gondoltok, az élet nehéz vagy könnyű?

Válasz: Könnyű.

Szvámí Tírtha: Látjátok, ha a férfiaktól kérdezném, hogy könnyű vagy nehéz-e az élet, azt mondanák: “Ó, nagyon bonyolult!” Mert mindannyian különböző módon közelítünk ehhez a gyönyörű tapasztalatokkal teli témához, melyet életnek hívnak. Mi a tapasztalatok világában élünk. Minket nem a külső dolgok zavarnak meg, hanem a ránk gyakorolt hatásuknak a tükröződése. Tehát nagyon könnyű: minden visszatér oda, ahonnan vétetett. A test az anyagból vétetett, s oda is tér vissza. A lelkünk az isteni szintről származik, s oda is tér majd vissza. Ennyi. Bonyolult ez? Nem! Ami egy picit bonyolult az az, hogy ‘hogyan valósítsuk ezt meg?’ De különféle helyeken azért kapunk tanácsot és útmutatást erre vonatkozólag is.

Tehát az igazi lelki fejődés nem azt jelenti, hogy valami új dologra kell szert tenni. Csak az eredeti lelki természetünket kell újraélesztenünk. Mert mi nem ez a haldokló, tudatlan és szenvedő test vagyunk csupán. Hanem örökkévaló, teljesen tudatos és szüntelenül boldog lelkek. Ez az átalakulás, ez az új önazonosság, melyet meg kell szereznünk. Ez bennetek van. Csak ébresszétek fel ezt az eredeti tudatállapototokat.

A következő kérdés az, hogy ’Hogyan? Miként tudom feléleszteni eredeti lelki tudatosságomat?’ Éppúgy, ahogy a kezdeti kérdésünk hangzott: Melyik a legjobb út, a legmegfelelőbb közeledés a Legfelsőbbhöz? Vajon ezek az elméleti fejtegetések, vagy a szeretetteljes imádat, a szeretetteljes szolgálat? Tehát, a lelki gyakorlatok végzésével segíthetjük elő, hogy az isteni tudatosságunk váljon uralkodóvá.

Pár évvel ezelőtt egy kutatást végeztek Franciaországban: hogy mire, mennyi időt szentelünk az életünk során. Természetesen ez az internet és a számítógépek elterjedése előtt volt, mert napjainkban az életünk nagy részét a monitor előtt ülve vesztegetjük. De, mint egy történelmi visszatekintésként: például kulcskereséssel – mennyi időt vesztegetünk el az életünkben? Találgassatok! Függ az egyéntől, de az átlag három hónap. Mennyi időt töltünk alvással? Nos, függ a személytől, de 25-30 évet alszunk. Az életünk felét átalusszuk! Mennyi időt szentelünk az olvasásnak? Mit gondoltok? Nyolc hetet. S ez a felmérés még a számítógépek térhódítása előtti időből származik. S ha elvégzed ezt a számítást – mennyi időt vesztegetsz evéssel és így tovább, akkor végül rájössz, hogy: ‘Várjunk csak, bár mondjuk 60-70 évet élek, a valódi időm az csak maximum pár év, ugye?!’ Az első húsz év ostobaságokkal telik el. Az utolsó húsz – úgyszintén. Mindeközben kell aludnunk, dolgoznunk és pénzt keresnünk… és mennyi időt tudunk szentelni örökkévaló lelkünknek? Kedves hölgyek, ha bementek egy drogériába, akkor több száz méternyi különböző kenőcsöt, kenceficét meg mindenfélét találhattok a test ápolására. Azonban mennyi gyógyírra leltek a lelketek számára?

Tehát szembe kell néznünk a valósággal. A figyelmünket nagyrészt a külsődleges dolgok ejtik rabul. Túlságosan a mulandóra koncentrálunk. Légy tudatában az idődnek, használd megfelelően! Isten azért adott intelligenciát a számunkra, hogy helyesen használjuk az időnket. Tehát, szenteljetek több figyelmet az örök lelketek számára!

Ez a módja az eredeti tudatosságunk felélesztésének. Az imák rendkívül fontosak. Istent szolgálata, a templomba járás vagy az otthoni oltár nagyon fontos. Az olvasás nyolc hetéből legalább egyet a szentírások olvasására áldozni, szintén rendkívül fontos.

 

(folytatása következik)

 



heart-lantern

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

 

 

„Elmédet szögezd Rám, az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, és Velem kapcsolatban használd minden értelmedet; így kétségtelen, hogy mindig Velem fogsz élni.”[1] Ez a végső válasz az élet valamennyi problémájára, kérdésére és kételyére. Rögzítsd elméd a Legfelsőbbre, gondolj Rá és Vele kapcsolatban használd minden értelmedet! Így kétség kívül mindig Vele fogsz élni.

Néha úgy véljük, hogy ezt nehéz megvalósítani. Azonban ez nem így van. Na, jó, nem annyira nehéz, mivel a Legfelsőbb Úr nagyon kedves téma az élőlényeknek. S nagyon könnyű olyasvalakire gondolni, akit szeretsz. Szeretjük a családtagjainkat, az édesanyák semmihez sem foghatóan szeretik gyermekeiket Ez a szeretet nagyon erős kifejezése. S az emberek szeretik a kutyájukat és a kisállataikat. Azonban mennyire szeretjük a Jóistent, akitől valamennyi élőlény származik, s akihez tartozik? Tehát a hit egy eleven hit. A hitünknek nagyon praktikusnak kell lennie. Azt mondják, hogy Isten közelebb van hozzád, mint a bőröd. De hol is van pontosan? Egy nagyon különleges helyen.

Egyszer, a Legfelsőbb Úr egy kérdéssel fordult az angyalokhoz: “Szükségem van egy kis szünetre. Olyannyira túlterheltek már az emberek mindazokkal a problémákkal, melyeket a Földön okoznak. Állandóan ezek az imák, és az a sok kérés. Mutassatok nekem egy rejtekhelyet, ahol senki sem háborgat, ahol nyugalomban lehetek! Mutassatok egy helyet, ahol ezt megtehetem!” Az angyaloknak támadt egy ötlete: “Létezik egy titkos hely. Menj, s rejtőzz el az emberek szívében! Ott senki sem fog keresni Téged.”

Ő közelebb van hozzád, mint a saját bőröd. Természetesen ez olyan, mint egy vidám kis történet, de valójában, igaz. Mert a szívünkben található egy üreg. S ha megtisztulsz és egy magasabb tudatszintre jutsz, ez a parányi hely a szívedben olyan hatalmassá válik, hogy magába tudja fogadni az egész világegyetemet. Ily módon férhet el a Jóisten szíved parányi rejtekén. Ezt hívják a szív titkos zugának, egy titkos barlangnak a szívben. Tehát az életenergiád a szívedből származik. Míg a szíved dobog, addig létezel. S amikor önmagadra mutatsz, akkor nem a fejedet érinted meg, hanem a szívedet, mondván: “Én így gondolom.” Tehát, mindannyian tudjuk, hogy az élet a szívünkben van. Mert a lélek, ez a spirituális energia, a szívünkbe költözött, a szívünkben lakozik. Ez az élet helye.

Különböző energiacsatornák indulnak a szívből. Erről nagyon szép leírást ad a jóga. Az összes energia ezeken a csatornákon keresztül jut be ebbe a test-elme együttesbe. 72000 csatorna létezik a testünkben. Van egy fő csatorna, mely a szívből kiindulva eléri a koponyatetőt, s ezt hívják a ‘fénycsatornának’. S amennyiben ez kapcsolódik a Naphoz – természetesen nem csupán a világegyetem anyagi napjára gondolva, hanem a lelki Napra – s ha ez a Nap beragyogja ezt az utat, akkor a lelked könnyedén áthaladhat e csatornán. Ekkor az élet nagy problémája, a halál, átjáróvá válik, mely nem valaminek a vége, hanem valami új fejezetnek a kezdete.

Ezért létezik egy nagyon szép fohászunk. Aszató má szad-gamaja / tamaszó má dzsjótir gamaja / mrtjór má’mrtam gamaja. “A valótlanból vezess a valóságosba, a sötétségből vezess a világosságba, a halálból vezess a halhatatlanságba!” Kérlek, emlékezzetek erre a fohászra! A szenvedés az valótlan. Tehát, amikor egy ilyen valótlan helyzetben vagytok, emlékezzetek e fohász első részére: “A valótlanból vezess a valóságosba!” A Legfelsőbb valóság pozitív létezés, legfelsőbb tudás és boldogság – szat-csit-ánanda. Ha azt érzitek, hogy a sötétség már-már elemészt, elhatalmasodik rajtatok, emlékezzetek az imánk második részére: „A sötétségből vezess a világosságba!” S ne feledkezzetek meg az utolsóról:“ A halálból vezess a halhatatlanságba!” Kedveseim, ezt vigyétek magatokkal, hasznotokra lehet.

[1] Bhagavad-gítá 12.8.

 



Oct

11

namaste

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítása, Kjusztendil)

(az előző pénteki lecke folytatása)

A réges-régi időkben egy furcsa történet játszódott le egy erdőben. Öt fivér száműzetésben járt ebben a hatalmas erdőben, s nagyon megszomjaztak. Szerettek volna vizet találni. Ezért a legidősebb testvér így szólt a fiatalabbakhoz: “Kérlek, keressetek vizet!” A legfiatalabb elindult, s nem túl messze talált egy kisebb tavat. Mivel nagyon szomjas volt, szeretett volna először maga inni, majd a testvéreinek is vinni a vízből. Azonban mi történt, amikor megérintette a vizet? Egy dörgő hang hallatszott: „Állj! Ne nyúlj a vizemhez! Én a tó szelleme vagyok. Válaszolj a kérdéseimre, aztán vehetsz a vizemből! Erre az ifjú így felelt: „Ó, engem nem érdekelnek a kérdéseid, én szomjas vagyok. Én inni akarok, s úgy cselekszem, ahogy a kedvem tartja.” Majd vett egy kis vizet, és azon nyomban holtan rogyott össze. Ez idő alatt a többiek vártak: „Hol van a kisöcsénk?” Majd a második testvér is útra kelt. Ő is rátalált a tóra, ahol megpillantotta halott öccsét. Kétség kívül nagyon megdöbbent, azonban ő is nagyon szomjas volt, tehát inni szeretett volna. A tó szelleme pedig így szólt: „Állj! Ne vegyél a vizemből! Mielőtt innál, válaszolnod kell a kérdéseimre, máskülönben te is meghalsz, mint a testvéred.” “Nem érdekel, először innom kell.” Vele is ugyanaz történt. Három testvére hiába várta a vizet. Még ketten eredtek útnak: ők is eljutottak a tóhoz, ahol testvéreik holtan hevertek, és velük is ugyanaz történt. Miután egyik öccse sem tért vissza, a legidősebb fiú is elindult ivóvizet keresni, és látta, hogy a négy testvére a parton fekszik. Majd ő is hallotta a hangot: „Állj! Ne igyál a vizemből! Felelj a kérdéseimre!”  S a legidősebb testvér kellőképpen bölcs volt, hogy így feleljen: „Rendben, válaszolhatok a kérdéseidre”.

A tó szelleme belekezdett a több, mint száz kérdésbe. Természetesen nem fogom valamennyi kérdést most elismételni, csupán néhányat. Így szólt az egyik: „Melyik a legmegdöbbentőbb dolog a Földön?” S egy nagyon mély válasz érkezett Judhisthirától, a legidősebb testvértől: “A legmegdöbbentőbb dolog, hogy eleink idős korukban mind eltávoztak, mégis mindazok, akik élnek azt gondolják, hogy ők ez alól kivételek lesznek.” Ez nagyon elképesztő! Mindenki eltávozik, mégis úgy gondolod, hogy te nem fogsz.

Majd egy másik kérdés így szólt: „Mi újság van a világban?” Furcsa kérdés. Nem épp ilyen kérdést várnál egy ilyen szituációban. De épp annyira amennyire furcsa volt a kérdés, a válasz is az volt: „Nos, mi történik? Az élet főzi az élőlényeket az emberi lét üstjében.“ Rendkívül szokatlan válasz. De mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy az üst alatti tűzifa a Nap – az idő. Tudjátok, ha egy finom szabdzsit (zöldségekből készült főzelék) szeretnétek készíteni, akkor a burgonyát s egyéb zöldségeket apró darabokra kell vágni, s puhára főzni. Erről szól az élet. Olyanok vagyunk, mint a nyers burgonya; időre és hőre van szükségünk, hogy megpuhuljunk.

Majd így szólt egy további kérdés: „Ki a boldog ezen a Földön?” Na, ezt a kérdést már értjük – ki boldog? A válasz pedig így szólt: „Mindazok, akiknek nincsen tartozásuk, boldogok. Aki megfizette valamennyi tartozását.” Úgy vélem, ez nagyon gyakorlatias; természetesen akkoriban nem bankhitel volt, amit vissza kellett fizetni. Sokkal inkább Istennek, az istenségeknek, a tanítóknak, az élőlényeknek szóló felajánlásokról, az irántuk érzett háláról van itt szó – az ilyen fajta járandóságokat is meg kell fizetnünk. Tehát boldogok mindazok, akik megfizették tartozásukat.

Volt egy másik kérdés, ami így szólt: “Mi a legnagyobb kudarc?“ Mi a ti válaszotok erre? A válasz így szólt: “A legnagyobb bukás a győzelem.” Majd jött egy újabb kérdés: “Ki a legnagyobb ellenséged?” Mi a ti válaszotok erre?

Válasz: Önmagam.

Szvámí Tírtha: Helyes! A legnagyobb ellenségem én magam vagyok! Majd egy gyönyörű kérdés következett egy még csodálatosabb válasszal: „Mi a tér? Mutass példát a térre!” S a válasz szavak nélküli volt, csupán a két tenyér összeérintése (anydzsali mudrába). Ez a tér! Tehát a kezedben összegyűjtheted az egész világegyetemet. De össze is kell tenni a kezeinket, hogy hódolatunkat ajánlhassuk a Legfelsőbbnek. Ez a legjobb példa a térre, mert ez az egész világ Általa és Számára teremtetett. Tehát bármink is van. fel kell használnunk imáinkban, az Úr dicsőítésére.

Majd elérkezett az utolsó kérdés “S mi a teendő? Hogyan nyerhető el a tökéletesség?” S egy nagyon fontos válasz érkezett: „Kövessétek a szentek példáját!” Mert ez a biztonságos útja az isteni cél elérésének.

Tehát a legidősebb fivér válaszolt valamennyi kérdésre. S ezután mi történt? Vehetett a vízből; sőt – a tó szelleme beleegyezett, hogy teljesítse egy vágyát. „Valamennyi kérdésemre olyan szépen, olyan tökéletesen feleltél, hogy készen állok teljesíteni egy kívánságodat! Kérj egy áldást, és én teljesítem!” Judhisthira így szólt: „Fel tudnád éleszteni a testvéreimet?”

Tehát, ha tudsz felelni az életünk kihívásaira vonatkozó kérdésekre, akkor ez által nagy erő birtokába juthatsz, s így nagyon mélyreható módon tudsz segíteni és szolgálni más élőlényeket. Végül kiderült, hogy a tó szelleme tulajdonképpen ennek a hősnek az isteni apja volt. Tehát láthatjátok, hogy még az ilyen szokatlan történetek és bonyolult helyzetek is isteni ellenőrzés, felügyelet alatt állnak.

 



namaste

(Conferencia vespertina de Swami Tirtha, el 05.01.2013, Kyustendil)

(Continua la conferencia del pasado viernes)

En tiempos de antaño había una historia extraña en un bosque. Cinco hermanos exilados andaban muy sedientes por el enorme bosque. Querrían hallar agua. El hermano mayor dijo a sus dos hermanos menores: “Por favor, debéis hallar agua! El menor de todos se puso a caminar. Había hallado un lago no lejos de allí. Quiso beber un poco ya que estaba muy sediento y luego traer agua a sus hermanos. Pero al tocar el agua, oyó una voz gritando: „párate! No toques mi agua! Soy el espíritu de este lago. Debes responder mis preguntas y entonces podrás tomar de mi agua!” El joven dijo: “Oh, no me interesan tus preguntas. Estoy sediento, quiero beber y hare lo que me dé la gana! Quiso tomar agua y en el momento cayó muerto. Mientras tanto los hermanos estaban esperando. “Donde esta nuestro hermano menor?” Entonces se encamino el Segundo hermano. También hallo el lago y vio a su hermano yaciente muerto. Se sorprendió sin duda, pero también estaba muy sediento y quería beber. El espíritu del lago dijo gritando: “.Parate! No tomes de mi agua! Primero debes responder mis preguntas. Si no lo haces, te matare como hice con tu hermano. “No me importa. Primero tengo que beber.” Ocurrio igual. Los tres hermanos seguían esperando agua. Los dos se encaminaron y hallaron el lago y sus hermanos muertos, con ellos ocurrió igual Finalmente, como no regresaban los hermanos, el mayor de todos se encamino a buscarlos y a buscar agua, y vio a sus hermanos yacientes. Entonces también oyo la voz gritando: “Parate! No debes beber de mi agua! Primero tienes que responder mis preguntas!” El hermano mayor era suficientemente sabio para responder: “Bueno, voy a responder tus preguntas.”

El espíritu del lago hizo más de cien preguntas. Por supuesto, no vamos a repetirlas, solo mencionaremos algunas de ellas. Una de las preguntas fue: “Que es lo más asombroso en el planeta Tierra?” La respuesta fue muy perspicaz, puesto que Yudhishtira, el mayor de los hermanos dijo: “Lo más asombroso es que todos de las generaciones pasadas se han ido. Sin embargo, los que están viviendo ahora creen que serán una excepción.” Es asombroso! Todos se han ido y tú crees que contigo no ocurrirá igual.

Había también otra pregunta: “Que hay de Nuevo en el mundo” Una pregunta extraña. En aquella situación tal pregunta fue inesperada. No era usual aquella pregunta y tampoco fue usual la respuesta. El hermano respondió diciendo: “Bueno, que es lo que pasa? La vida está cociendo a los seres vivos en la caldera de la existencia humana. “ Muy extraña la respuesta pero que es lo que significa en realidad? Significa que el fuego debajo de la caldera es el sol, el tiempo. Ya sabéis, si queréis cocinar un buen cocido sabji, debéis cortar las patatas y los demás vegetales en pedacitos y luego ponerlos a estofar para ablandarlos. Es lo que pasa en la vida humana. Somos unas patatas crudas, necesitamos tiempo y calor para ablandarnos.

Había otra pregunta: “Quien es feliz en esta Tierra?” Debemos entender – quien es feliz? La respuesta fue: “Los que no tengan deudas serán felices. Los que habrán pagado sus deudas.” Creo que esto es muy práctico: claro que en aquellos tiempos no se trataba de pagar créditos bancarios. Más bien se trataba de las ofrendas y de la gratitud que se debían brindar a Dios, a las divinidades, a los maestros y gurús, a los que estaban vivos – todas estas deudas que se debían pagar. Serán felices los que habrán pagado sus deudas.

Y otra pregunta: „Cuál es la mayor derrota?“ Que es lo que vais a responder? La respuesta del sabio hermano fue: „La mayor derrota es la victoria.” Siguió otra pregunta: „Quien es tu mayor enemigo?” Y cual es vuestra respuesta?

Respuesta: Soy yo.

Swami Tirtha: Correcto. Mi Mayor enemigo soy yo! Vino después una hermosa pregunta y la respuesta fue aún más hermosa: „Que es el espacio? Dame un ejemplo de espacio!” La respuesta fue sin palabras, con elevadas las dos palmas de las manos (como en la mudra Anjali). Esto es el espacio! En las manos podéis recoger el universo entero. Debemos pues juntar nuestras manos y brindar a Dios nuestro respeto. También es el mejor ejemplo de espacio. Puesto que el universo ha sido creado por el Supremo. Y creado también para El. Debemos transformar en plegaria y glorificación todo lo que poseemos, todo de lo que disponemos.

Finalmente llego la última pregunta: “Y que es lo que se debe hacer? Como adquirir la perfección?” Vino entonces una respuesta muy importante: “Seguir por los pasos de los Santos.” Este es el más seguro camino para llegar al divino destino.

De este modo el mayor de los hermanos respondió todas las preguntas. Y que es lo que ocurrió? Pudo tomar agua y aun más – el espíritu acordó con cumplir con un deseo suyo. “Has respondido mis preguntas muy bien, a la perfección! Estoy listo a cumplir con un deseo. Pideme allgo y Yo lo hare!!” El fulano dijo: “Puedes resucitar a mis hermanos?”

Bueno pues, si sois capaces de dar respuesta a los desafíos de la vida, podréis recibir un poder enorme para ayudar, respaldar y server a otros seres vivos de un modo muy profundo y oportuno. En fin de cuentas, el espíritu del lago fue el divino padre del héroe. Ya veis, las situaciones inhabituales y complicadas están regidas y observadas por las divinidades.

 



ocean_1024

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

(Az előző pénteki lecke folytatása)

De akik az érzékek szabályozásával, s azáltal, hogy egyenlőek mindenkivel szemben, teljesen az Abszolút Igazság személytelen aspektusát, a megnyilvánulatlant imádják, amely túl van az érzékek felfogásán, s mindent-átható, felfoghatatlan és mozdulatlan, az ilyen személyek, akik mindenki jólétéért fáradoznak – végül is elérnek Engem”.[1]

Tehát, akár így vagy akár úgy, előbb vagy utóbb hazatérhetünk, vissza Istenhez. Mi tehát a különbség? A következő versben megtudhatjuk: Rendkívül nehéz előrehaladniuk azoknak, akiknek elméje a Legfelsőbb személytelen, megnyilvánulatlan aspektusához vonzódik. Ezen az úton mindig nagyon fáradságos az előrejutás a megtestesült lények számára.”[2]

Általában a könnyű megoldásokat szeretjük – mutass nekem gyors és hatékony módszert a boldogság elnyeréséhez! Hogyan váljunk gazdaggá 30 nap alatt; vagy miként tanulj meg szuahéli nyelven két alkalom során; vagy hogyan érjünk el isteni tökéletességet egy hétvégi tréning által. Ezek rendkívül népszerű dolgok; mindig gyors és hatásos módszereket szeretnénk. ’A valódit akarom!’ Ugyanez történik a lelki törekvők esetében: némely spirituális törekvés nehéz, mások könnyebbek. Mert ha Istent elképzelhetetlennek próbáljuk elképzelni, akkor nehézségbe ütközünk. Hogyan tudod elképzelni az elképzelhetetlent? Ez ugye lehetetlen. Ezért ez a fajta elméleti megközelítés nagyon bonyolult és rendkívül nehéz.

Óh, Prthá fia, gyorsan felszabadítom a születés és halál óceánjából azt, aki minden tettét Nekem felajánlva Engem imád, eltérés nélkül átadja magát Nekem, odaadó szolgálatban él, és elméjét Rám szögezve mindig Rajtam meditál.”[3]

Ebben a versben valami nagyon fontos dologról van szó – a születés és halál óceánjáról. Nem azért születtünk, hogy meghaljunk. Ha lehetőséget kaptunk arra, hogy ezen a Föld nevű bolygón élhessünk, akkor kell, hogy legyen valami magasabb és nagyon fennkölt célja is ennek a létezésnek. Bár ez a világegyetem oly módon van elrendezve, hogy ha valaminek van kezdete, akkor végének is kell lennie. Bármiféle anyagi dolognak van kiindulási- és végpontja. Azonban az ember ezen a szinten felül állt. Mindannyian ugyanolyan spirituális tulajdonságokkal rendelkezünk. Ha a testet vizsgálod, akkor anyagi minőségeket találsz – a felépítése, az anyaga, a funkciói – ez a biológia szintje. Azonban azt is érzed, hogy te valami több vagy ennél. Nem csupán ez a 60 kg anyag. Érzed: “Ennél több vagyok!” Ezt a lelki önazonosítást kell megszilárdítani magunkban, hogy megszabaduljunk a születés és halál óceánjából. Mert az élet egyik fő problémája a halál. Általában a legtöbb ember fél ettől a témától, mert nem szeretünk erre gondolni.

 

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 12.3-4.

[2] Bhagavad-gítá 12.5.

[3] Bhagavad-gítá 12.6-7.



Sanakadi curse Jaya Vijaya

(Szvámí Tírtha 2012. májusi, szófiai tanításából)

(Az előző hétfői tanítás folytatása)

Dragi: Ha megnézzük a képet, hogy Nrszinhadév hogyan öli meg Hiranjakasiput, láthatjuk, hogy valamennyi feltétel ténylegesen teljesül.

Szvámí Tírtha: Igen, igen, a történetnek ez a része később következik majd, mivel a Legfelsőbb Úr oly nagyszerű szolgájának, mint Brahmának az áldásai mindig valóra kell, hogy váljanak. A Jóisten megvédi a bhaktáit és a méltóságukat. Ha egy bhakta így szól: „Legyen így!” – akkor az meg fog történni, mivel a Legfelsőbb Úr támogatja őt. Ám legyen bármilyen okos is egy ember, az nem elég, hogy megakadályozza az isteni akarat beteljesülését.

Krpadhám kérdése: A történetben az áll, hogy a félistenek aggódnak, mivel már előre tudják, hogy mit is fog kérni Hiranjakasipu. Hasonlóképpen szerintem Visnu híveként Brahmá is tudta, hogy miben sántikál Hiranjakasipu, hogyan nyerhette el mégis Hiranjakasipu az áldást?

Szvámí Tírtha: Miért ne? Te is apa vagy, tudod milyen az, amikor a nagyfiad úgy gondolja, hogy megtesz valamit, te látod a tettének jövőbeli eredményeit és a szándékot, de mégis hagyod, hogy megtegye!

Kripadhám: Néha igen, néha nem.

Szvámí Tírtha: Ez alkalommal igen volt, de ne feledjétek, hogy semmi sem történik véletlenül a történetben! Hiranjakasipunak meg kellett tapasztalnia mindezt a vezeklést és hatalmat, másként nem tudott megszabadulni ettől a kondicionálástól. Hiszen fel kellett őt szabadítani – ő nem egyszerűen a Jóisten ellenlábasa volt, célja volt annak, hogy ebbe a helyzetbe került.

Éppen úgy, mint Júdás – róla sokan gondolják azt, hogy elárulta Jézust, ami igaz is. Gyötrelmes szerep, ám valójában Júdás nélkül nincsen keresztrefeszítés, és nincsen feltámadás – vagyis nélkülözhetetlen szereplője ennek a lenyűgöző történetnek. A mi történeteinkben is hasonló a helyzet – ha az isteni tervnek vannak ellenségei, azok szükségszerű szereplők, nélkülük nem tud beteljesülni az isteni akarat.

Jasódá kérdése: Azt mondják az írások, hogy amikor a Jóisten személyesen öl meg valakit, az a legnagyobb áldás, és hogy az illetőnek nem kell már újra születnie ebben a világban. Amennyire én tudom, Hiranjakiasipunak és Hiranjáksának ez az első születése, s ezt még kettő követte. Mi erre a magyarázat?

Szvámí Tírtha: Egyezséget kötöttek. Eredetileg Hiranjakasipu és Hiranjáksa, ez a két hatalmas démontestvér a mennyben szolgált, ám elkövettek egy kicsinyke hibát. Ahogy arról már olvastunk, nem engedték meg a Kumáráknak, Brahmá szent fiainak, hogy belépjenek a kapun, ezért a Kumárák megátkozták őket: „Ilyen mentalitásnak nincs helye itt a mennyei bolygón, így legközelebb a Földön kell megszületnetek!” Még Visnu is eljött, akkora híre ment ennek, és így szólt: „Nézzenek oda! Mi történik a királyságomban? Mi ez a zajos veszekedés?”  Akkor elmondták Neki, hogy Dzsaj és Vidzsaj milyen hibát követett el, s hogy hangzott el az átok. A négy Kumára bráhmin, és egy bráhmin szavának mindig teljesülnie kell, mit lehet hát tenni? Dzsaj és Vidzsaj így fohászkodott: „Kérlek, töröld el ezt az átkot!” De erre a Legfelsőbb Úr így válaszolt: „Hogyan változtathatnám meg a bhaktáim adott szavát? Ha ők megátkoztak benneteket, akkor az be is fog teljesedni, én nem tudom megakadályozni. De talán adhatok Nektek egy lehetőséget. Mindenképpen az anyagi síkon kell megszületnetek, de választhattok: vagy tizenkétszer bhaktaként születtek meg, vagy háromszor démonként. Melyiket választjátok?” Dönteniük kellett, így gyorsan kiszámolták: „Háromszor démonnak születni gyorsabb, és utána visszatérhetünk az eredeti helyzetünkbe, és tovább szolgálhatunk Téged.” Ez volt a végső szavuk – azért, hogy ezek a testvérek megtalálhassák az útjukat hazafelé, vissza a Jóistenhez.

A történet folytatásában tehát ezekként a démoni erőként kellett megszületniük, nem volt választásuk – ez alatt a bűnös, negatív befolyás alatt álltak. De még ennek a negatív hatásnak is volt egy pozitív célja: segíteni nekik, hogy visszatérhessenek. Vissza a Jóistenhez.



krishna-arjun

(Szvámí Tírtha, 2013.01.05-ei esti tanítás, Kjusztendil)

Gyakorlatilag, India legfontosabb spirituális szent könyve a Bhagavad-gítá. Ez épp annyira meghatározó a világ keleti fele számára, mint a Biblia a mi kultúránkban. Olyan, mint az életről s az istenről szóló tudomány enciklopédiája. A Gítá 700 verset tartalmaz, amely nem annyira sok. Léteznek olyan szentek és tudósok, akik fejből tudják mind a 700 verset. S azt mondják, hogy aki ismeri a Gítát, az elnyerheti a felszabadulást. De tudjátok, hogy mi, a világ nyugati felén élünk, s nincs túl sok időnk, hogy ezeket a slókákat, az ősi szentírások szanszkrt nyelvű verseit megtanuljuk – mind a hétszázat. De az esély nem veszett el, mert 18 fejezetből áll, és azt mondják, ha nem tudod az egészet, csak egy fejezetet – az már elég a felszabaduláshoz. Ez még mindig meglehetősen hosszú, de szerencsére, ha nem tudod az egész fejezetet, csak egy verset – az már elég a tökéletességhez. S ha még ez is sok, abban az esetben, ha nem vagy képes az egész versre emlékezni, csupán a felére, az is elég a felszabaduláshoz.

Tehát, hol kezdjük – az egész könyvvel, vagy csak egy fél verssel? Nos, alázatosan javaslom, ha egyetértetek velem, hogy tanulmányozzunk egy fejezetet. Természetesen egy szentírás valamennyi fejezete rendkívül fontos, mégis azt szeretném, hogy az egyik legfontosabb fejezetet, a 12-et vitassuk meg.

Ez a könyv egy eszmecsere Isten, Krsna és egy nagyon kedves bhaktája, szolgája, barátja, Ardzsuna között. Ardzsuna egy harcos, akinek az isteni igazságért kell küzdenie. A szentírás épp az igazságért vívott nagy háború kezdő pillanatáról szól. S Ardzsunának, ennek a harcosnak, kétség támad a szívében: ”Harcoljak vagy sem?” Nektek is vannak kétségeitek néha, hogy így vagy úgy kellene tennetek? Mindig szembe kell néznünk ezekkel a választásokkal. Tehát, Ardzsuna nem tudta, hogyan cselekedjen helyesen, mitévő legyen, mi a legjobb a számára. Ezért Krsnához fordult, aki a segítője volt ebben a harcban: “Kérlek, vezess engem! Mondd meg mi a legjobb a számomra!” Milyen szerencsés helyzet! Csak képzeljétek el saját magatokat, amikor kétségeitek vannak, és Isten a segítőtök! Tehát vágjunk a közepébe ennek a párbeszédnek!

Ardzsuna így kérdezett: Ki tekinthető tökéletesebbnek: aki mindig megfelelően imád Téged az odaadó szolgálatban, vagy aki a személytelen Brahmant, a megnyilvánulatlant imádja?”[1]

Nagyon komoly kérdés. Hogyan imádjuk a Legfelsőbbet, miként közeledjünk Hozzá megfelelően? Ki Isten? Csupán egy fény? Esetleg egyfajta finom fizikai energia? Vagy talán valamiféle lila köd? Holmi légnemű anyag, vagy mi is pontosan? Vagy talán egy személy? Csak képzeljétek el magatokat – megkérdezhetem a neved?

Válasz: Iva, Ivának hívnak.

Szvámí Tírtha: Ó, nagyon jó. Tehát, ha valaki azt mondja: “Nos, Iva egy nagyon kedves, finom személyiség” vagy azt mondja, hogy: “Iva egy energianyaláb.” – melyik a helyesebb megközelítés? Ha valamiféle ködnek, vagy egy személynek tekintenek? Ez a kérdés ugyanarról szól: Mi a Jóisten alapvető jellemzője? Hogyan közelítsünk a Legfelsőbbhöz – általános hittel vagy személyes kapcsolaton keresztül közelítsünk Hozzá?

Majd Krsna így folytatja: “Aki elméjét személyes formámra rögzíti, s mindig nagy, transzcendentális hittel imád Engem, azt a legtökéletesebbnek tekintem Én.”[2] Egyenes kérdésre, egyenes válasz! Melyik a jobb: egy egyenes és személyes közeledés Hozzád, vagy valamiféle általános elképzelések Rólad? S a Legfelsőbb Úr így válaszolt: “Az a jobb, ha valaki nagyon bensőséges módon, mint személyhez közelít Hozzám, ha mély szeretetteljes és élő kapcsolat fűzi Hozzám.”.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 12.1.

[2] Bhagavad-gítá 12.2.