Archives

Calendar

January 2020
M T W T F S S
« Dec    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  



Magyar issues

78131745_3002093396484640_7276304009701359616_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
A bhakták azért vannak, hogy szolgáljuk őket. Mert egy dolgot megtanultunk a folyamatunkban: árádhanánám szarvésám visnór árádhanám param[1]  – „A különböző szolgálatok közül Visnu szolgálata a legmagasabb.” Van ennél magasabb?
Hajagríva: A bhakták szolgálata.
Szvámí Tírtha: Helyes. Szolgáld azokat, akik kedvesek Krsnának! Ez még jobb szolgálat. Ha azokat szeretjük, akik kedvesek Krsnának, azzal szolgáljuk a legjobban Krsnát. Ezért a szádhu-szangát, vagyis a társulást a szentéletű bhaktákkal, szentségnek tartjuk. Mert rajtuk keresztül, a bhaktákon keresztül kifejezheted a háládat Krsnának. Bhakata-szévá parama-sziddhi[2] – „A bhakták szolgálata a legmagasabb szintű tökéletesség”, ugye. Micsoda óriási lehetőség! Ezért javasolják azt, hogy úgy kellene tekintenünk mindenkire magunk körül, mint bhaktára, mert akkor a szent társaságban védve vagy, és lehetőséged lesz rá, hogy elvégezd az adott szolgálatot. Szóval, ez egy megoldás. Lehet, hogy a krsna-tattva egy elméleti igazság a számunkra, de a vaisnava-tattva egy gyakorlati dolog. 
De nem ez az egyetlen megoldás. Hadd idézzem Vamsídász Bábádzsí példáját! Hallottatok már róla? A legtöbbetek nem. Ő egy bábádzsí volt, egy teljes elvonultságban élő szent. A bábádzsíknak nincs semmijük, egy ágyékkötő, és ennyi. De ennek a bábádzsínak, Vamsídász Bábádzsínak, volt egy személyes tulajdona – mégpedig egy Krsna múrti. Egy nagyon kicsi, a tenyerében elférő, hogy úgy mondjam, hordozható Krsna múrti. Annyira mély és intenzív kapcsolat volt közöttük, hogy mindig a jobb kezében tartotta, éjjel nappal. Vamsídász Bábádzsí nagyon aszketikus életet élt: néha nem aludt napokon át, máskor pedig nem evett napokig, de egy valami volt, amivel soha nem hagyott fel – mindig fogta a kezében Krsnáját. S nem volt egy beszédes valaki, de bhakta barátai néha hallották, ahogy hirtelen elneveti magát, vagy mintha válaszolna valamilyen kérdésre; mert állandó párbeszédet folytatott szeretett Krsnájával. A tenyerében tartott Krsna nem részesülhetett királyhoz illő imádatban, mert a múrtinak ruha is alig fedte a testét. Nem volt rádzsa-bhóga felajánlás, nem legyezték csámarával, nem ékesítették fel, semmi ilyen nem volt, semmi. De személyes kapcsolat volt közöttük. 
Tehát, Vamsídász Bábádzsí példája egy másik megoldás. Ha szeretnénk közvetlen kapcsolatot létesíteni Krsnával, akkor legyünk olyan erősek, hogy megragadjuk, és sohasem engedjük el Őt!
De a sásztrák azt is említik, hogy Krsna hat isteni bőséggel rendelkezik – úgymint szépség, tudás, gazdagság, hatalom, hírnév és az utolsó a lemondás. Krsna lemondott, vagyis független. A függetlenség az Ő esetében azt jelenti, hogy gyorsan változtatja a helyét. Mivel nem jön a várt pillanatban, és hajlamos akkor jönni, amikor nem várják. Könnyen lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban hagy faképnél bennünket, mert Ő szabad. Szereti a szabadságát, és sokszor elmenekül előlünk. 
De akkor mitévők legyünk? Egyszer egy nagyon odaadó bhakta a következőről gondolkodott: ‘Ki akadályozhatja meg Krsnát, hogy elmeneküljön előlünk?’ Senki sem, mert Ő szabad. Ő Isten. Miként akadályozhatnád meg Istent, hogy ezt vagy azt tegye? Hogyan kényszerítheted bármire is? Sehogy! Ő független. ‘Vagy jobb, ha megfosztjuk a szabadságától, jobb, ha börtönbe vetjük, mert a börtönből nem menekülhet. Tehát a szívemet börtönné változtatom, és szeretetem láncaival kötözöm gúzsba Krsnát. Szívem tömlöcébe vetem, hogy soha el ne szökhessen[3].’ Láthatjátok, hogy sok-sok különböző lehetőség van rá, hogy miként tudjuk az elméleti igazságot valós gyakorlattá változtatni a magunk számára. Próbáljátok ki! Ha van kérdés, van válasz. 
Tehát, kérlek, benneteket, próbáljatok túljutni az érzékeken! Ez a gyönyörű fohász segíteni fog nektek. Vigyétek magatokkal a szent nevet és fohászkodjatok, de ne csupán akkor, amikor bajban vagytok! Bár igaz, hogy ha imádkozol, amikor bajban vagy, amikor megosztod a problémádat Istennel, a vaisnavákkal, akkor az mérséklődni fog. De akkor is imádkozz, amikor boldog vagy, mert akkor a boldogság megsokszorozódik. Ha megosztod a boldogságod, akkor az megsokszorozódik. 
 
1. Padma-purána
2. Bhaktivinód Thákur, Saranágatí 
3. Bilvamangal: Himnusz a legkiválóbb, isteni tolvajhoz

 



roses

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
 
Mahábháva kérdése: Mindannyian tudjuk, hogy ebben az anyagi világban a Krsna iránti szeretet olyan, mint egy eltorzult tükörkép; de számomra, és én csak magamról beszélek, Krsna szeretete valami elvont dolog. Amikor megpróbálom összehasonlítani az emberi kapcsolatokkal, nagyon távolinak tűnik, mert nem tudok leülni Vele egy asztalhoz, vagy nem tudunk együtt sétálni, megvitatni dolgokat. 
Szvámí Tírtha: Kicsit meglep, amit mondasz, de csak folytasd tovább. 
Mahábháva: Nem arról van szó, hogy elvárom Tőle, hogy azonnal megjelenjen. De még, ha közel is vagy Hozzá és éjjel nappal dzsapázol, akkor is egyedül fogod elkölteni a vacsorád. Nem léphetsz személyes kapcsolatba Vele. Legalább is, én nem vagyok képes erre. S ez így egyáltalán nem kielégítő, mert tudjuk, hogy szabályoznunk kell az érzékeinket, de hiányzik a szívből jövő, teljes körű kommunikáció és társulás Krsnával. 
Szvámí Tírtha: Mit tegyünk? 
Mahábháva: Ez az én kérdésem. 
Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon szomorú történet. Mindannyian az istenszeretet iskolájába járunk. Néhányan az első, mások a felsőbb osztályokba. Megint mások tanárok ugyanabban az iskolában, bár ők is ugyanabba az iskolába járnak. Mert ez minden idők legjobb iskolája! S minden attól függ, hogy mennyire emelkedett a tudatosságunk Amint ezt az általunk olvasott könyv említette: „Istenem! Olyan tudatlan vagyok! Annyira jelentéktelen dolgokra fordítottam figyelmet.”[1] Ha fel tudjuk emelni a látásmódunkat, akkor az elmélet gyakorlattá válik a számunkra. Az elméleti Isten, az Igazság megelevenedik a számunkra.  
Tehát, ez egy megoldás a problémára – közelebb és még közelebb kell kerülnünk Krsna valóságához. Néha azt várjuk, hogy a nagyon intenzív meditációs pillanatokban jön el, amikor úgy érezzük, hogy jó bhakták vagyunk. De ezért mondtam félig viccesen, hogy várod, várod, de nem jön! Viszont, amikor valamilyen nehézséget tapasztalsz vagy bukdácsolsz, akkor érzed Isten kinyújtott kezét, Krsna vigasztalását; mert Ő egy cseles fickó. a legváratlanabb pillanatokban jön el, nem, amikor számítasz rá. ‘Ma mindent szépen, az előírások szerint készítettem el, ahogy a könyvek írják. Most jó bhakta vagyok.’ Vársz és vársz és vársz, de Ő nem jön. 
Egyszer az ásram egyetlen brahmacsáríja egy rózsakertben dolgozott. Így mindennap rózsákkal teletömött ingben jött meg a munkából. Tudjátok, az ingujja, az inge alatt, minden tele volt rózsával – s ettől hatalmas pocakja lett. S éppen Gurudévet vártuk. Egyszer az életben volt 300 vagy még annál is több rózsabimbónk. S olyan hosszú virágfüzért készítettünk, hogy az a földet súrolta. Mert vártuk, hogy majd jön Gurudév. S mi történt? Mégsem jött! Gyakorlatilag az volt életem leghosszabb virágfüzére! S ő nem jött. S természetesen, amikor egyetlen virágszirmunk sincs – akkor pedig jönni fog! Amikor a leginkább nem vagyunk felkészülve rá, hogy fogadjuk. Nemcsak virágunk nincsen, hanem még bhógánk sincs az ásramban, s pénz sincs a zsebünkben. A guru ezekben a pillanatokban jön el – amikor nem várod. Nem akkor, amikor mindent olyan szépen rendezel el, ahogy annak lennie kell. Más alkalmakkor, mikor Gurudév eljött hozzánk, nem tudom, hogyan történt, de mindig halava volt praszádamnak. Félévenként egyszer, amikor halavát kezdtünk készíteni; biztos volt, hogy este megérkezik. S akkor megszidott bennünket: „Ó, már megint halava! Minden alkalommal halavát esztek! Meg tudjátok ezt magyarázni?” „Nem, Gurudév! Csak egyszer egy évben!” 
S minként Krsna jó szolgái is a váratlan pillanatokban érkeznek, nem kellene arra számítanunk, hogy az Uruk majd akkor jön el, amikor várjuk. Ugyanis ezek a szolgák Tőle tanulnak, és Őt követik. 
De valójában igazad van, mert legtöbbünk számára az Istenszeretet egyfajta elméleti igazság. Ezért küldi számunkra Krsna a szádhukat, akik közelebb vannak hozzánk. Rajtuk keresztül megtanulhatunk valamit a gyakorlati szolgálatról, mert a szeretet egyenlő a szolgálattal. S ez azt is jelenti, hogy a szolgálat egyenlő a szeretettel. A bhakti egy nagyon gyakorlatias dolog, mert, ha nem tudjuk Istent közvetlenül szolgálni, akkor Ő elküldi nekünk a bhaktáját, akit közvetlenül szolgálhatunk. Ővelük együtt ehetünk, együtt énekelhetünk, focizhatunk velük. 
Épp úgy, ahogy egyszer Gurudév meghívott bennünket focizni. Természetesen én a másik csapatban voltam, és remélem, hogy ő ezt nem veszi sértésnek, de nem focizott túl jól. Szerencsére én sem vagyok valami jó focista. Ennek ellenére a mi csapatunk erősebb volt, mint az övé. Tehát, minden emberi számítás szerint, le kellett volna győznünk a csapatukat. De tudjátok, hogyan is győzhetnéd le a lelki tanítómesteredet?! Nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat, és akkor megszületett a jó megoldás: engedtük őket nyerni. 
De például nagyon jó volt sakkban. Tehát a guru néha kész rá, hogy megnyilvánítsa egy nagyon emberi oldalát, mégis soha ne felejtsük el, hogy ki is ő. Ez rajtunk múlik. Ha emelkedett a tanítvány, akkor hajlandó bekapcsolódni a táncba, ha meghívja a mestere. De soha nem fogja elfelejteni, hogy ki kezdte a táncot. 
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “

 



35078665_2169033013326269_1242539287182835712_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
El kell, hogy jussunk a világosság, a lélek szintjére. Mit jelent ez? Ez alatt a szint alatt minden sötétségben van. Azt is mondhatjuk, hogy ha látsz bármiféle fényt, ha bármiféle fényt érzékelsz a testedben, szellemi képességeidben – ez a lélek jelenlétének köszönhető. Láttad már egy embernek a szemét? Ott a ragyogás, ami elbűvöl bennünket. Miért van ott a ragyogás mindenkinek a szemében? Mert belül, ott a lélek. Ha valakinek a bal szemébe nézel, láthatod az átmant. Ha pedig valakinek a jobb szemébe pillantasz, láthatod a Param-átmant. Mert mindkettő képviselve van. Az egyik az átman, a másik a Paramátman, a lélek és a Felsőlélek. Ezért szeretünk az emberek szemébe nézni. 
Tudósok végeztek pár pszichológiai tesztet, melyben követték a vizsgálati alany szemét, miközben az egy másik ember arcát vizsgálta. A haj és a fülek körül nagyon kevés nyomvonal van; ez rossz hír a fodrászok számára. De a szemek körül fekete fókuszt észleltek! Ha megpróbálod nyomon követni, mit tesz a szem miközben az arcot szkenneli, láthatod, hogy minden mélyen a szem körül összpontosul. Miért? Mert ott valami alapvető rezgést észlelünk. Először ez egy érzéki tapasztalás. De valójában ez egy módja annak, hogy túllépjük az érzékszervi észlelésen. Éreztél már valaha valami kellemetlen érzést a hátadban, s amikor megfordultál, azt láttad, hogy valaki téged bámul? Mert az energia a szemből jön. Vagy emlékszel rá, amikor a lelki tanítómestered rád szögezi a tekintetét, amikor metszően rád néz? Mert a szeméből energia sugárzik. Vannak olyan iskolák, melyek oly nagyra értékelik a lelki tanítómester nézését, hogy igyekeznek elkapni azt. 
Ezért mondják azt, hogy a szem a lélek tükre. A szem egy nagyon finom kapuja a testnek; egy bejárat és kijárat is egyben. Információ megy be és erő jön kifelé. Tehát, légy óvatos, hogy mire fordítod a figyelmedet, és légy körültekintő, miként nézel másokra! 
S ha a szem a lélek tükre, ismeritek-e ennek a párhuzamnak a második részét? Az arc az elméd tükre. A szemed a lelked tükre, az arcod pedig az elmédé. S azt mondják, hogy negyvenéves korod után te vagy a felelős az arcodért. Előtte, amíg fiatal vagy, nem számít. De utána el kell érni az elme egy bizonyos fokú tisztaságát – s akkor az arcod ettől a tisztaságtól fog ragyogni. 
Tehát, a fény belül van. Ezért akarjuk látni, ezért akarunk a másik szemébe nézni – mert ott láthatjuk a lélek jelenlétét. Ahol fény van, az a lélek jelenlétének a fénye. 
„Ha valamilyen módon, a lélek önmegfigyelése révén képes vagy érzékelni a lelket, akkor bármilyen értéket is tulajdonítottál ennek az egész anyagi megnyilvánulásnak, az hamuvá lesz. Meglátod, „Az igazi önazonosságom itt van belül! Olyan csodálatos, értékes és független mindattól a hallucinációtól, melytől szenvedtem, amikor kapcsolatba léptem a külvilággal. A belső tartomány oly magasztos, a tudatom pedig annyira alacsony és undorító dolgokra koncentrált.” Ez a legmagasabb mód az érzékeink, a világ, a gazdagság, a nők, és a hírnév bűvöletének kontrollálására.”.[1]
Azonban ez nem a világ tárgyainak az elutasítását jelenti; a mi szemléletünk az életről pozitív, életpárti. De elég intelligenseknek kell lennünk ahhoz, hogy lássuk mi az, ami korlátozott, és eléggé kell szomjúhoznunk azt, ami határtalan. 
Dragi kérdése: Nem értettem ebből a tanításból azt, hogy mi a legmagasabb módja az érzékek szabályozásának. S ha megengeded, feltennék egy személyes kérdést. Ha egy személy átmeneti állapotban van, és meditációs jógát gyakorol, mely nem stabil, mi a kiút? 
Szvámí Tírtha: A kérdésed első részével kapcsolatban, hogy mi a megoldás, vagy mi a legjobb kontroll; valójában erről volt szó: juss el a lelki szintre! Mert a lelki szintről mindent pontosan látunk, és mindent jól tudunk kontrolálni. Ellenőrzésünk alatt kell tartanunk az érzékekből, a különböző érzéktárgyakból érkező benyomásokat és a belső mentális képességek impulzusait is. Tehát, a legjobb nem valamiféle egyéni technika, hanem egy általános győzelem: juss el a lelki szintre! Hogy miként? Hogyan lehet elérni valamilyen spirituális megvalósítást? Az általunk javasolt folyamat a szent nevek zengése. Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré. Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. Ha a megfelelő hangulatban, megfelelő odaadással zengjük a szent neveket, egy finom változás fog elkezdődni a rendszerünkben. Ez olyan, mint egy beszélgetés Krsnával, Istennel. S egy rezgés is. Valójában a testünk különböző hullámhosszú rezgésekből áll. Tehát, ha a transzcendentális rezgéssel harmonizáljuk a testünket, akkor ennek egy nagyon pozitív hatása lesz. Ez egyben válasz is a második kérdésedre – mi a megoldás, vagy mi a kiút az élet nehézségeiből – ez a spirituális megoldás. 
Tehát, kérlek benneteket, próbáljatok meg túljutni az érzékeken! Ez a gyönyörű fohász segíteni fog. Vigyétek magatokkal a szent nevet, és ne csak akkor fohászkodjatok, ha baj van! Ez igaz – ha bajban vagytok és fohászkodtok, amikor megosztjátok Istennel vagy a vaishnavákkal a problémáitokat, azok elenyésznek. De fohászkodjatok akkor is, ha boldogok vagytok, mert ha megosztjátok, az örömötök megsokszorozódik.     
 
1.  Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “

 



Dec

27

67815504_1100041087050994_5332540173903200256_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Az átman egy másik szanszkrt szó, mely valaminek a lényegét jelenti. A lélek az esszencia, a test pedig a burok. Tehát, azt mondhatjuk, hogy a lélek az átman, a lényeg. A legfontosabb részünk a lelkünk. Jobban mondva, mi ez a lényegi rész vagyunk. Mi a lélek vagyunk. Az átman az egyéni létünk lételméleti magyarázata vagy meghatározása. Ez a mi esszenciális részünk, az alapvető lényünk. Örökkévaló részünk másik meghatározása a dzsíva. Dzsíva az élet-princípium. Tehát mondhatjuk, hogy az élőlény a dzsíva. Erre úgy tekinthetsz, mint önmagunk funkcionális meghatározására.

Az egyik volt az eredeti, elméleti meghatározás – vagyis átman, ez valami esszenciális dolog. A második, a funkcionális meghatározás – dzsíva, azaz élünk. Nem holt anyag vagyunk, hanem élő lélek. S önmagunk harmadik meghatározása a brahman – a szellem, nem anyag. Ez egyfajta minőségi meghatározás. S ha van brahman vagy spirituális szubsztancia, akkor létezik a Legfelsőbb Brahman, a Legfelsőbb lény, a spirituális entitás. Ezt hívják Para-Brahmannak – a Legfelsőbb Brahmannak, a Legfelsőbb lelki szubsztanciának. Ha van átman, az alapvető részünk az átman, akkor létezik a Param-Átman, a Legfelsőbb esszenciális lény. 

De ne vesszetek el a szanszkrt kifejezések dzsungelében! Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor: van az ember és van Isten. Te és Ő. S az igazi vallás a kapcsolat e kettő között. Ugye, nagyon egyszerű. 

Tehát, ha te egy emelkedett lelki személy vagy, még ha valaki egy meglehetősen semleges megjegyzést is tesz az időjárásra – ami egy általános beszédtéma, ha nincs semmi mondanivalód, ugye– akkor is valami nagyon emelkedett válasszal állsz elő. S kérlek, legközelebb, amikor egy barátod vagy kollégád azt mondja, hogy: „Hú, nagyon meleg van ma!”, mondd neki azt, hogy: „Ne is törődj vele, ez jön s megy!” Csak figyeld meg az arcukat! S akkor elkezdheted magyarázni, amit tanultál. 

Ha lelki megértésre jutunk a saját létezésünkkel kapcsolatban, akkor ez egy forradalmi változás lesz önmagunk s a világ megértésében, az élő és szerető kapcsolat megteremtésében a Legfelsőbbel. Ahhoz a tökéletes, örök szinthez viszonyítva, bármi, amit itt érzékelünk, nagyon jelentéktelenné válik. Mi nem utasítjuk el, vagy hagyjuk figyelmen kívül a világi dolgokat és elemeket, de megfelelő perspektívából kell látnunk őket. Azok jönnek és mennek, ezért nem a legfontosabbak. 

„Jelenleg a lelket nagyon sok olyan dolog nyűgözi le, melyek átlagos tudatosságot eredményeznek, de a megoldást a Bhagavad-gítá kínálja fel, hogyan érhetjük el az érzékszerveink fölötti kontrollt és az elménket érő behatások feletti uralmat.” Ezek nem csupán külső hatások, melyek bennünket érnek, hanem belső impulzusok is. „Ott javaslatként az áll, hogy lépésről lépésre próbáljunk a lélek szintjére emelkedni, kiküszöbölve az alsó síkokat: először az érzéki tapasztalatok mezejét; majd a mentális mezőt, az érzékeken keresztül működő impulzusokat; aztán az értelmet – mely az anyag labirintusából kivezető út meglelésére és követésére ösztönöz – és átlépve azokat, próbáljuk meg megtalálni azt a fénypontot, amely a lélek”. [1]

Tehát ez az ember felépítésének alapszintjeiről szól. Az egyik a testi, a fizikális oldal. A másik a mentális, érzelmi oldal. A harmadik az intellektuális, amely nagyon közel áll a mentálishoz. S végül ott van a spirituális önazonosítás. Tudatosságunk szintje szerint ezeken a különféle szinteken azonosítjuk magunkat. Sokszor azt gondoljuk, hogy mi a test vagyunk. Ha valaki megrúg téged, akkor azonnal úgy érzed, hogy te a test vagy. Nagyon elemi behatás – nagyon elemi reakció. Ha valaki kedves szavakkal hízeleg neked, akkor mentális szinten fogsz reagálni, nagyon elégedett leszel: ‘Igen, igen!’. Míg, ha találkozol egy lelki emberrel, akkor ő lelkileg fog bánni veled. Ezt néha kényelmetlennek érezzük: ‘Hűha, ez nagyon szokatlan!’ De, ha elég türelmesek vagyunk, akkor képesek leszünk eljutni arra a szintre. S onnan bármi, ami kevesebb, az jelentéktelenné válik, mert az csak jön és megy. Míg a lelki, az el fog menni?

Válaszok: Nem.    

Szvámí Tírtha: S el fog jönni? 

Válaszok: Igen!

Szvámí Tírtha: Ez a mi reményünk és erre várakozunk. Tudjátok, a gópik az örökkévalóság várakozásában élnek. Tehát, lehet, hogy eljön, lehet, hogy nem jön el; de ez már egy másik történet. 

(folytatása következik)

 1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “



Dec

19

69713259_2378518075535949_3669389649886838784_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
 
Végső soron az isteni jelenlét érzését kutatjuk. S annak érdekében, hogy jobban megértsük a folyamatot, tanulmányoznunk kell a nagyok tanításait. Erről ebben a nagyon szép könyvben olvashatunk Sríla Bhakti Raksak Srídhar Dév Gószvámí Mahárádzstól. A címe: Az arany lajtorja. Az 1. fejezet: „Az érzéki észlelés határán túli látás”.
Mert valójában mindent az érzékeinken keresztül fogunk fel. Mégis tudjuk, hogy valami érzékeken túli dolgot keresünk. Nagyon gyönyörű mindaz, amit képesek vagyunk látni, de amit nem láthatunk az még csodálatosabb. Nagyon fontos, amit hallunk, de még fontosabb az, amit fizikálisan nem vagyunk képesek meghallani. Nagyon fontos, amit gondolunk, de sokkal fontosabb, ami túlmutat gondolkodási képességünkön. Ezért túl kell lépnünk az érzéki észlelésén.
Ez egy kérdésekből és a rájuk adott válaszokból álló beszélgetés ettől a nagyra becsült tanítótól s a körülötte lévő bhaktáktól. Az egyik bhakta így szól: „Most már kezd melegedni az időjárás!”[1] Tehát képzeljétek el magatokat: egy nagy szent előtt ültök, s mindössze ennyit tudtok mondani, hogy: „Melegszik az idő!” De a kérdés szintje nem korlátozza a válaszadó személy képességeit. Srídhar Mahárádzs így válaszol: „Nem szabad túl sok figyelmet fordítanunk erre. Ez jön s megy, jön s megy.” 
S még ha nem is teszünk ehhez semmi mást, ebből meg kell értenünk egy nagyon fontos tanítást. Mert valójában bármilyen kérdésre, bármilyen problémára, melyet megosztasz egy feljebbvalóval, ő ugyanazt a választ fogja adni: „Ne fordíts túl nagy figyelmet erre! Ez jön és megy.” 
S aztán a Srímad Bhagavad-gítából az idézet: mátrá-szparsász tu kauntéja sítósna-szukha-duhkha-dáh, ágamápájinó’nitjász tánsz titiksaszva. “Óh, Kuntī fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül, hogy zavarnák őt”.[2]
A Bhagavad-gítá versével kapcsolatban az egyik tudós, Mr. Chatterjee, elmagyarázza ennek a szanszkrit szónak a ’mátrának’ a jelentését, “amit az érzékeink érzékelnek, az az érzékek felfogásának az eredménye.” Ily módon, a mátrá szó közel áll az ’anyag’ szóhoz, az anyagra vagy az anyagi világ kényelmére utal. Olyan sok különböző nézet van a világról. Egy hétköznapi ember és egy tudós eltérően értékeli a világot. Egy csillagász máshogy méri fel a világot, máshogy látja a politikus, a szocialisták, a humanisták, a humanitáriusok nézetei mind különbözőek. De ha a lélek szintjéről nézzük – még, a legelemibb elképzelés is, hogy mi az igazi önvalónk – is segíteni fog bennünket, és forradalmi változást fog előidézni az életünkben. A világ valamennyi dolga szemétnek, értéktelennek, üresnek fog tűnni.”
Tehát, legyetek óvatosak! Mostanáig boldogok voltunk, mert az anyag lefoglalt bennünket, s többé-kevésbé boldogságot érzünk. Legalább is el vagyunk foglalva. De amint megízleltek egy magasabb ízt, már nem találtok boldogságot az alacsonyabb szintű dolgokban. Sajnálom, ha kiábrándítalak benneteket! Először talán ezt veszteségként élitek meg, de azt mondom, hogy ez nyereség. Mert a magasabb íz fog segíteni bennünket a helyes látásmód elsajátításában. 
S miért mondja azt Srídhar Mahárádzs, hogy „Minden, amit érzékelsz, jelentéktelenné válik”? Mivel valójában ez a világ nagyon átmeneti, igencsak ideiglenes. Bármilyen eredményeink legyenek, bármiféle biztonságot is érzünk ebben a világban, el fogjuk veszíteni. Bár a stabilitást és védelmet keressük, előbb vagy utóbb elveszítjük. Mert, amint a közelmúltban megvitattuk, az anyagi dolgoknak van kezdete és vége. Ezért, ha valódi kincsre szeretnénk lelni, akkor egy megfelelő módszert kell alkalmaznunk. Anyagi dolgok helyett spirituális dolgokat kell keresnünk. Azt mondják: ha az átman szintjére jutunk, akkor az segíteni fog bennünket a helyes alkalmazkodásban. 
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás”
2. Bhagavad-gítá, 2.14.
 


Havan_New

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)

 

Krpadhámá kérdése: Elmesélted Dhruva Mahárádzs történetét, amiben arról volt szó, hogy bizonyos lemondást követve Dhruva végül elnyerte Visnu darsanját. Tudjuk, hogy ez nem annyira ritka eset a sásztrák szerint: ha valaki nagyon fohászkodik, Visnu megjelenik. S ha egy démon Brahmához fohászkodik, akkor Brahmá megjelenik. Azonban sehol sincs megemlítve az, hogy mit tegyünk, hogy Krsna vagy Rádhárání darsanját elnyerjük. Még csak nem is ajánlják. A kérdésem az, hogy létezik-e olyan módszer, mellyel ki lehet provokálni, hogy Rádhárání direkt módon megjelenjen, vagy Ő a saját édes akaratából, indirekt módon jelenik meg

Szvámí Tírtha: Igen, igen! Van erre lehetőség. Dicsőítsd Krsnát! Akkor eljön és fenéken billent. 

Krpadhámá: Mit kell tennünk, hogy megkapjuk ezt az áldást? 

Szvámí Tírtha: Krsna azt mondja a Gítában, hogy „Csupán lemondással nem érhető el a tökéletesség.”[1] Bár tudjuk, hogy lemondással elérhetjük a móksát; de akkor mi a Krsna által leírt tökéletesség, hogyha az valami más, mint a móksa? Kell lennie egy magasabb titoknak, magasabb végeredménynek. Az a tökéletesség, melyre Krsna ebben a versben utal, túl van az üdvösségen. Ez az odaadás beteljesülése, az odaadó találkozás. Ezért a Krsnával, Rádhával vagy az Isteni Párral történő találkozáshoz egy nagyon különleges fajta tapaszját kell végezni. A testnek az egyszerű gyötrése nem elég. Bár ne feledjétek, hogy Vászudév és Dévakí is tapaszját és meditációt végeztek, hogy elnyerjék azt az áldást, hogy Isten a fiukként jelenjen meg! De olvastátok, hallottátok valaha azt, hogy Jasódá és Nanda Bábá végeztek volna bármiféle tapaszját? Tehát különböző szintek vannak, különböző szintjei a valóságnak. Létezik egy szint, amit el tudsz érni lemondás által, de vannak olyan szintek, amelyek meghaladják a lemondás hatókörét.

Akkor miféle áldozatot kell végeznünk azért, hogy Krsna és Rádhárání megjelenjenek? Ez a különleges, a kali-jugában előírt és hangsúlyos áldozat – a szent név áldozata: Harér náma harér náma harér námaiva kévalam, kalau násztjéva násztjéva násztjéva gatir anjathá[2]. Nincs más útja céljaid elérésének. Tehát a szankírtan a jagja, a szankírtan az áldozat. Mint ahogy az áldozati tűzben ghít, magvakat és szimbolikusan a karmádat égeted el – hasonló módon a szankírtan lángjában is mindent elégetünk, mely megakadályozza a bebocsájtásunkat. Azt mondhatjuk, hogy a megtisztulásnak ez a fázisa a szádhana-bhakti – amikor a szabályt követve mantrázol, egy szigorú, adott spirituális gyakorlatot követsz. De, amikor a szeretetteljes felajánlásainkat hozhatjuk el a szent név áldozati tüzéhez, akkor az már nem a megtisztulásért történő elemi szintű mantrázás, hanem az Isteni Pár dicsőítése. 

S hogyan tudjuk táplálni ezt a tüzet, melyet Ők gyújtottak? A legjobb alapanyagot kell hozzá használnunk. S a legjobb tűzifa mi magunk vagyunk. S mi a ghí, mely által még nagyobb láng keletkezik? Ez a szeretetünk. Tehát, a pránád a tűzifa, és a prémád a ghí. S akkor a szent név valódi áldozata meg fog nyilvánulni. Ezért ácsárjáink több százszor emlékeztetnek bennünket rá, hogy nem az üres szavakat kell ismételnünk, ne csak az ajkunk mozogjon! Mélyen, mélyen oda kell szentelnünk magunkat. 

S ha arra várunk, hogy a lelki életünk egy következő szintjére léphessünk – mivel ez egy fokozatos folyamat, mellyel egyre közelebb kerülünk a lényeghez – akkor az alázatos javaslatom az, hogy: próbáljatok komolyabban a lelki gyakorlataitokra koncentrálni!

1. Bhagavad-gítá 3.4.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja 6.242



Dec

6

manjari

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)

Hajagríva kérdése: Hogyan kellene Srímatí Rádháráníra koncentrálnunk? Mivel Krsnát részletesen leírják, tudunk valamit a tulajdonságairól, a kedvteléseiről, de Srímatí Rádhárání kissé rejtve van. Milyen legyen a hangulatunk?

Szvámí Tírtha: Nos, leld fel azokat, akik elől Srímatí Rádhárání nem rejtőzik el! Próbálj tudakozódni, tanulni tőlük! 

De miért is van elrejtve Rádhárání? Mert ez a misztikus oldala a mi vallásunknak. Maháprabhu hozta el számunkra a szeretet misztikáját, az Istenszeretet misztikus útját. S a misztika azt jelenti, hogy valami rejtve van, nem nyílt. Bár Maháprabhu programja, a kampánya úgymond nyílt: „Bárki jöhet és csatlakozhat a Szent Nevekhez!”, azonban az esszenciális rész, az rejtve van. De gyakorlatilag valamennyi gószvámí ír Rádháráníról vagy az általa megtestesített bensőséges kapcsolatról – bháváról

Ez az egyik lehetőség, hogy felkutatod Rádhiká bhaktáit. De, ha erre nem nagy esélyed van, még akkor sem vagy kizárva a találkozásból, mert akkor ugye Krsnát fogod keresni. Először rálelünk Srí Gurura és követjük a dharmát, a tanításokat, a szabályokat és előírásokat, és ezek által megtisztultunk. S végül, befejezésképpen találkozol Krsnával. S azt mondod: „Drága Uram, itt vagyok!” Ám mivel jól képzett bhakták vagyunk, lesz egy kérdésünk Felé. „Hogyan szolgálhatnálak Téged?” Nem pedig az, hogy: „Kérlek, add meg nekem ezt, add meg nekem azt! Végül itt vagyok, most Te következel”. Nem, mi jól képzett vaisnavák vagyunk, tehát „Hogyan tudlak szolgálni, Uram?” De azt látod majd, hogy a mi mindentudó Istenünk tanácstalan „Nem tudom! Fogalmam sincs Önmagam szolgálatáról. Ha szeretnéd megtudni, ismerek valakit, aki segít ebben.” S akkor azt mondja majd: „Menjél Srímatí Rádháráníhoz! Ő tud mindent a szolgálatomról.”

Tehát, végül találkozni fogsz Vele. Így vagy úgy találkozhatunk Isten szolgálóival. Ez az alapelv. Mi nem magát Istent keressük, hanem Isten szolgálatát, és akik Istent szolgálják.

Ismét láthatjuk, hogy milyen kifinomult a rendszer, milyen kifinomult a felépítése. A legtöbb vallás, gyakorlatilag az összes többi vallás Istent keresi. Azonban mi Isten tiszta szolgái után kutatunk, mert tudjuk, hogy a Legfelsőbb mindig velük van. Ez a lényeg. Tehát ismét láthatod, hogy milyen finom, milyen kifinomult ez az egész folyamat. Ezért, ha találkozunk egy tiszta bhaktával – az a szent hely a számunkra. Ha a cement áráról beszél, mert templomot épít, akkor nekünk az tiszta krsna-kathá; mert ő fókuszált, s ha én pedig rá koncentrálok, akkor nekem is az van a középpontban, mint ami neki. Ez a parampará rendszer. 

Srímatí Rádhárání, Ő is nagyon bonyolult, szintén nem egy könnyű karakter. Olyan, mint egy uralkodó hölgy. S ezért ti, bolgár hölgyek nagyon jó képviselői vagytok. Srímatí Rádháránínak a lábai, a talpai nagyon szépen vannak dekorálva. Nagyon szép minták vannak a talpain. S tudjátok a gópik, szintén jogosultak szeretnének lenni a különleges szolgálatokra. S a különleges szolgálatokhoz, különleges jelekre van szükségünk a testünkön. Ezért festünk tilakot, ha púdzsát végzünk; vagy más esetekben a bhakták a szent neveket pecsételik a homlokukra. De bizonyos típusú szolgálatokhoz, ugyanazok a minták a legáldásosabbak, melyek Rádhárání talpain találhatóak.

De miként lehet szert tenni azokra a mintákra a testünkön? Úgy értem, hogy nem a mi testünkön, hanem a gópik meditálnak így: „Hogyan lehetnének nekem is ugyanolyan mintáim?’ Tehát, amikor nagyon szépen szolgálják Srímatí Rádháránít – van, aki a haját fésüli, mások masszírozzák illatos olajjal, megint mások lanton játszanak, csakhogy tökéletes környezetet teremtsenek a számára – az egyik gópi nem azon meditál, hogy miként tehetné még szebbé ezt a csodás környezetet, hanem azon, hogy ‘Nekem kell az a minta. Hogyan tudnám megszerezni?’ Rádhárání éppen nagyon visszahúzódó hangulatban van, most éppen kissé mérges Krsnára, aki megint rakoncátlan volt. Egyébként nagyon nyugodt, valamennyi gópi próbálja megbékíteni. Aztán ez a barát elkezdi dicsőíteni Krsnát. Srímatí Rádhárání álmodozik és pihenget, s ez a mi gópink nem a fejénél, hanem a lábánál van. S mikor Rádhárání meghallja “Krsna” nevét, összerándul, meglegyintve a gópit a lábáva, hirtelen a talpát a gópi homlokára nyomja, s így szól: „Szakhí, mit mondtál?” Erre a mi gópink így kiált fel: „Ó, mekkora áldás! Végül sikerült megkapnom ezt a különleges jelet a homlokomra! Ez adhikárívá tett! Adhikárinívé! Most már felhatalmazást kaptam egy különleges szolgálatra.”

De egy dolog biztos – nem elég csupán olvasni vagy hallani, vagy elismételni a szép történeteket; ki kell fejlesztenünk magunkban ezt a hangulatot. Mert a Gangesz vizében nem a víz az, amely megtisztít, hanem az isteni elem.

 



72086174_2506979309381665_7428420511396265984_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Kérdés: „Azt mondják, hogy a Bhaktinak öt alapelve van: társulás a bhaktákkal, a Harinám zengése, a Srímad Bhágavatam hallása, a tulaszí imádása és a Szent helyen (Dháma) történő tartózkodás. A szent Dhámán való tartózkodásra vonatkozólag kérdezném, hogy ez az átlag bhaktákra vagy a különösen szerencsésekre, vagy a jóval fejlettebbekre vonatkozik-e?”[1]
Szóval, ki élhet szent helyen? A kezdő, a haladó vagy az emelkedett személy? Háromfajta bhaktát említ az idézet: a kezdő, kanishtha-adhikárít, a középső szinten lévő madhjamát és a legmagasabb szinten álló uttamát. Az adhikárí egy nagyon fontos kifejezés. Adhikári az a jogosult személy, aki felhatalmazással rendelkezik bizonyos szolgálatok elvégzésére. Ezért a grhasztha prabhuk neve általában ‘ez és ez a dász prabhu adhikárí’. Mert az adhikárí azt jelenti, hogy felhatalmazással rendelkezel arra, hogy gyakoroljál, felhatalmazással rendelkezel arra, hogy cselekedjél, és hogy másokat segítsél. Tehát, a kanishtha jelenti a kezdőt, de ő is fel van hatalmazva arra, hogy cselekedjen. Talán nem ért túl sok mindent, és nincs sok tapasztalata. De ez kedvező, kanishtha-adhikarínak lenni egy jó és nem pedig rossz dolog, mert mindenkinek el kell indulnia valahonnan. Nem kezdheted úgy, mint egy teljesen megvalósított mahá-bhagavata bábádzsí. Elkezdjük valahol, de megvan az irányunk, megvan a célunk. Szóval ez jó. 
Ám tisztelnünk kell azokat, akik előttünk járnak. S ez a madhjama. Madhjama, a középső szinten álló bhakta, olyan személy, aki képes különbséget tenni: ‘Ő még nálam is emelkedettebb szinten áll; ő nagyon barátságos velem; neki pedig segíteni tudok’. S talán azt gondolod a madhjamáról, hogy: ‘A madhjama csupán a középső szint.’ De nem, a madhjama az egy nagyon magas szint. A Madhjama-adhikárí már képes megsegíteni másokat. 
S végül ott van fölül az uttama-adhikárí, gyakorlatilag a tökéletes bhakta. S azt tanácsolják, hogy találjunk egy olyan útmutató személyt, aki uttama-adhikárí. De egy uttama-adhikárí nem fogja elvállalni ezt a szolgálatot, mert így vélekedik: “Ó, én teljesen elégedett vagyok azzal, hogy itt ülök és zengem a köreimet, s hogy a meditációmban élhetek. Kérlek, ne zavarjatok engem!” Tehát a guru vagy az útmutató, általában úgy viselkedik, mint egy középső szinten álló bhakta. Nem szükséges azt gondolni, hogy ő a madhjama szinten áll, de a cselekedetei madhjama szinten vannak. 
Ezért azt mondják, hogy egy madhjama személy már a szent helyen élhet. Ez azt is jelenti, hogy ha szent helyként viszonyulsz az otthonodhoz, és ott élsz – akkor az madhjama természetű. Nem ez az egyetlen jellemzője a madhjamának, hanem a helyes megértés is. S itt ismét egy nagyon fontos dolog említődik – “a vallás nem más, mint helyes alkalmazkodás”. Tehát, kérlek, próbáljatok emlékezni erre! Mert a helyes alkalmazkodás nem rugalmas gerincet jelent. Nem azt jelenti, hogy nincs értékrended. Nem azt jelenti, hogy bármilyen szellő elfújhat ide vagy oda. Azonban a helyes alkalmazkodás azt jelenti, hogy képes vagy meglátni, hogy mi micsoda, és hogy ki kicsoda. S azt is jelenti, hogy képes vagy alkalmazni az elméletet, melyet tanultál, a gyakorlati életben. Tehát, mindezeket a kérdéseket meg kell tudni válaszolni, hogy: “Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Miért vannak problémáim? Mi a valódi cél?” Valójában ezek a jellemzői egy madhjama-adhikárínak.
S Szanátan Gószvámí, mint a szambandha-gjána ácsárjája vagy, mint aki Istenhez, a helyes isteni igazsághoz tartozik, felteszi ezeket a kérdéseket Maháprabhunak: “Ki vagyok én végső soron? S miért kellemetlenek ezek az anyagi feltételek a számomra?” Akkor Maháprabhu egy nagyon fontos választ ad, leírva a lélek eredeti helyzetét. S mi volt az?
Hajagríva: Dzsívéra ‘szvarúpa’ haja – krsnéra ‘nitja-dásza’. 
Szvámí Tírtha: Igen, krsnéra tataszthá-sakti, bhédábhéda-prakása.[2] Tehát, a léleknek – neked, mint élőlénynek – az az eredeti helyzeted, hogy Krsnához tartozol, élő shakti vagy, a Legfelsőbb energiája. Szvarúpa, a te szvarúpád, az eredeti formád az, hogy Hozzá tartozol, mint energia. Krsnéra ‘nitja-dász’ – Krsna’örök szolgája vagy. Krsnéra tataszthá-sakti – te a tataszthá-saktihoz tartozol; bhédábhéda-prakása’ – egyfajta kiáradás, aki egyszerre hasonló is az Úrhoz és különbözik is Tőle.   
Tehát, ha zavart okoz a számodra az anyagi környezet, akkor emlékezz erre a válaszra! ‘Én Krsna energiája vagyok – némileg hasonlítok Hozzá és nagyobbrészt különbözőm Tőle. S az én eredeti helyzetem, hogy tegyek valamit ezért a kapcsolatért.’ S akkor majd másképp fogod látni a korábbi problémákat. 
 
1.  Csaitanja-csaritámrta, Madhya 20.108
2. Sríla Shrídhar Mahárádzs: Arany lajtorja, 2. fejezet A magasabb világ harmonizáló útmutatásai


ремса

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Kérdés: „Azt mondják, hogy a Bhaktinak öt alapelve van: társulás a bhaktákkal, a Harináma zengése, a Srímad Bhágavatam hallása, a tulaszí imádása és a Szent helyen (Dháma) történő tartózkodás. A szent Dhámán való tartózkodásra vonatkozólag kérdezném, hogy ez az átlag bhaktákra vagy a különösen szerencsésekre, vagy a jóval fejlettebbekre vonatkozik-e?”
Ez a folyamatunk öt fő gyakorlata: szádhu-szanga, náma-kírtan, bhágavata-sravan, srí múrti-shraddhajá-szévá és mathurá-vász. /Keressük a bhakták társaságát, énekeljük az Úr szent nevét, hallgassuk a Srímad Bhágavatamot, lakjunk Mathurában és imádjuk a múrtit hittel és tisztelettel.[1] Tehát, a szent helyen való élés kire vonatkozik? 
Sríla Shrídhar Mahárádzs azt mondja: „Általában a madhjama-adhikárí bhaktákra vonatkozik – akik képesek a megkülönböztetésre. A kanistha-adhikárí bhakta nem képes megkülönböztetni a különböző személyiségek eltérő pozícióit – ki a fejlett, ki az, aki semleges, ki az, aki irigy. A vallás nem más, mint helyes alkalmazkodás”. Guru Mahárádzsánk szokta volt mondani most és hajdanán, hogy a „helyes alkalmazkodáshoz” szambandha-gjána szükségeltetik – tudni kell, hogy mi micsoda. Majd ennek megfelelően fog érkezni a szolgálat, és hogy mire van szüksége az illetőnek – a szolgálat helyszíne is eszerint fog alakulni. Szanátan Gószvámí a szambandha-gjána ácsárjája. 
„Ki vagyok? Hol vagyok? Mi vagyok?” Mindezek a kérdések – „Miért vagyok bajban? Mi az életem valódi célja?” – mindezek megválaszolásra kerülnek, amikor megvan a helyes alkalmazkodás az Abszolúthoz és a relatívhoz. Semmit sem lehet feláldozni.” [2] 
Hogy jobban értsük: ebből a leírásból láthatjuk, hogy létezik néhány alapvető irányelv mint spirituális gyakorlat. Éppen erről gondolkodtam tegnap. Feltehetek nektek egy kérdést? Ha eljöttök ide, mi az üzenet; van valami haszna, amit magatokkal tudtok vinni?
Válasz: Igen, minden egyes alkalommal.
Szvámí Tírtha: Az jó, mert azon tűnődtem, hogy ez segít-e vajon az embereknek vagy sem? 
Válasz: Segít.
Szvámí Tírtha: Köszönöm! Ez megnyugtatja a szívem. S valamiképpen képesnek kell lennünk kifejeznünk magunkat spirituális értelemben. Tehát, ha az ásram meglátogatásával valamit kapunk, akkor természetes módon adunk egy visszajelzést. Mi a mi visszajelzésünk? Hogy ismét eljövünk. Vagy legközelebb előadást fogunk tartani. Valamiképp belekezdünk ebbe a kölcsönös cserébe. Érkezik valami az isteni forrásból és ránk vetül. majd visszatükrözzük. 
Ez az öt fő alapelv és gyakorlat, amelyet megtehetünk. Ha gyakorolni szeretnénk ezt a bhakti-jógát, akkor ez az ötféle lehetőségünk van: zengeni a szent neveket, társulni a bhaktákal, hallgatni a tanításokat, imádat és szent helyen való élés. Gyakorlatilag valamennyit meg tudjuk tenni önmagunkban. Ha szent hellyé alakítod az otthonod felállítva egy oltárt, ami olyan, mint az isteni szféra nagykövetsége, akkor otthonodat szent hellyé változtathatod. Ha bekapcsolod a számítógépedet és a Bhágavata tanításokat hallgatod otthon, zenged a szent neveket, felajánlod a virágod és a füstölőd Istennek. Azonban van egy dolog, amit nem igazán tudsz egyedül megtenni az otthonodban – ez a bhaktákkal való társulás. Mert otthon csupán egyedül élünk; csak én vagyok, jómagam. Természetesen, nagyon szerencsés vagy, ha a férjeddel vagy a feleségeddel élsz, aki szintén bhakta. Akkor az már szádhu-szanga, nem egy hétköznapi család. Mindamellett, ha eljövünk az ásramba, talán bevonódunk valamilyen szolgálatba. „Olyan jó, hogy eljöttél! Tudsz nekem egy kicsit segíteni?” Közelebb kerülve részesei lehetünk ennek a kölcsönös cserének. Tehát, ha szeretnél gyakorolni – kérlek, vedd figyelembe ezt az öt alapelvet!  
 
(folytatása következik)
 
1. Csaitanja-csaritámrta 2.22.128.
2. Sríla Shrídhar Mahárádzs: Arany lajtorja, 2. fejezet A magasabb világ harmonizáló útmutatásai

 



гирлянд

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Sríla Shrídhar Mahárádzs a guru-tattva témájában merül el, és egy nagyon fontos megkülönböztetéssel zárja le az eszmecserét – mi a különbség a bhakti és az általános felszabadulás elnyerése között. Azt mondja: „Ha megragadott az Abszolút fonál”, az abszolút fontossága, de nem igazán vagy képes feladni a korlátozott elképzeléseket, akkor meg fogsz ragadni a kettő között, a nirvisésában – az egyszerű felszabadulásban, ahol hiányzik a szolgálat hangulata.” Ez a különbség, nem a móksa. Mi különbözik tehát? Nincs meg a szeretetteljes szolgálat hangulata, míg a másik síkon rendelkezel vele. Ez nagyon fontos teológiai következtetés. 
S igazából a vaisnava szentek nem a felszabadulásról tanítanak. Mi nem a felszabadulásra koncentrálunk. A mi középpontunkban a szeretetteljes kapcsolat van. Ezért egy bizonyos idő után, kellő idő elteltével, elegendő megértés után már nem akarod a móksát elérni. Mert, ha van esélyünk a szolgálatra, ha vannak bhakták, múrtik, tehenek, ha lehetőségünk van mindenféle szolgálatra, mely a lelki világban is létezik, és számunkra ezek itt is elérhetőek, akkor miért kellene elköltöznünk? Tehát, bárhová is helyez bennünket Krsna, elégedettek lehetünk. Ha azt szeretné, hogy itt maradjunk – ‘Rendben, Uram, kérlek, add meg nekem a szádhu-szangát, add nekem a szent nevet, tedd lehetővé számomra a többi szolgálatot, s akkor én elégedett leszek!’ Látjátok, ez nem feltétel nélküli. Ez a mi feltételünk, így mit tehetünk? De ha Ő vissza, haza akar hívni bennünket, és ugyanazok lesznek számunkra a feltételek – akkor mi ott is elégedettek leszünk. Tehát a bhakták boldogok – itt is azt teszik, amit ott fognak tenni. Tehát, jobb, ha elkezdjük megszeretni a szolgálatainkat. Mert, ha nem szeretsz virágfüzért készíteni– örökké ezt fogod tenni! Rajta, jobb, ha most elkezded megszeretni. S ezt én komolyan gondolom. Ezért valós, nagyon pozitív, nagyon jó hozzáállást kell kialakítanunk a szolgálataikhoz. Mert a szádhanánk szerint fogjuk elérni a célunkat. A gyakorlatod által nyerheted el a tökéletességet. Tehát, ha hanyagok vagyunk a szolgálatunkban, akkor valószínűleg Krsna is hanyagolni fogja a felszabadításunkat, vagy a visszatérésünket.
Tehát, Srídhar Mahárádzs egy fontos teológiai következtetésre jut; ami majdnem rejtve van, másképp még csak fel sem ismernénk. Aztán hirtelen ugrik, és azt mondja: „Mi a Saktit és a Saktimánt akarjuk. S főleg a Saktit.” Furcsa módon, tegnap egy beszélgetésben megemlítettem Sríla Raghunáh dász gószvámítól azt az idézetet, amikor azt mondja, hogy: „Mesterem nélkül Vrndávant sem szeretem; Rádhárání nélkül pedig Krsnát sem szeretem. Ezen elv nélkül az egész felszabadulás csupán egy mérges kígyó.” 
Itt valami nagyon lényegesről van szó! S így működnek az ácsárják. Olyan dologról beszélnek, amit könnyen meg tudunk rágni, követni és érteni. Igen! A guru-tattva ilyen meg olyan. S akkor jön – a kinyilatkoztatás, mint egy mennykőcsapás! „Ó, mi a lényeget akarjuk! Mindkettőt akarjuk: a Saktit (erő, energia, képesség) és az erő birtokosát.” S miért mondja azt, hogy kedvezőbb Rádháránira koncentrálni? Mert Ő telve van Krsnával. Mi történik, ha Krsnára fókuszálsz? Ő mivel van tele?
Válasz: Rádháráníval.
Szvámí Tírtha: Nos, néha Rádháráníval, néha másokkal. Ő egy sokrétű, egy nagyon színes személyiség. De, ha Rádháráníra összpontosítunk, Az Ő figyelme stabil. Krsna figyelme néha szétszórt.
 
(folytatása következik)