Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Az emberi szentháromság általában a siker, a pénz, és a boldogság. Tehát a harmadik cél, amire törekszünk az a boldogság. Ha az embereknek arról kezdünk el beszélni, hogyan lehetnek boldogok, akkor ez nyugalommal tölti el őket, és elégedettek lesznek. Lehet, hogy  nem lesznek azonnal boldogok, de elégedettek azok igen. A kezdők célja, a boldogság, rögtön a gyümölcsöt szeretnénk, anélkül, hogy megművelnénk a kertet. 

Tehát a boldogság esetében is meg kell értenünk annak titkát, hogy miben rejlik a boldogság titkos művészete. Rendben, elfogadom, hogy ez néha függ a körülményektől is, de alapvetően ez egy belső minőség, egy belső elégedettség. A végleges boldogságunk belül rejlik, nem pedig egy olyan külső tárgyban, ami megvásárolható, megtalálható, vagy megszerezhető. S azt is meg kell értenünk, hogy ez egy következmény. A boldogság egy következmény, önmagában nem ez a cél, hanem ez valami másnak az eredménye. Tehát, ha szeretett Krisnánk boldogságát szolgáljuk, akkor mindenki boldog lesz, titeket is beleértve. Ha a fa gyökerét öntözzük, akkor az egész fa virágba borul. Úgy hiszem ez egy nagyon fontos elv, kérlek emlékezzetek erre! Tehát, hogy a saját boldogságunk, illetve az egész univerzum jóléte, minden ok végső okának az elégedettségétől függ. Természetesen Krisna boldogsága független, az nincs hatással rá, ha mi, mit sem törődünk Ővele. Viszont bizonyosan boldogabb, ha ehhez mi is hozzájárulunk. S mit jelent a gyökér szolgálata? Azt, hogy az önvaló szerint cselekszünk, máskülönben csak a hamis egót szolgáljuk, a birtoklásérzetnek, és az élvező mentalitásnak élünk. Viszont, ha az eredeti természetünk, szvarúpánk szerint cselekszünk, akkor nagyon közel vagyunk a valódi, végső lelki személyiségünkhöz. S mi a lélek természete? 

Manórám: Szat-csit-ánanda.

Szvámí Tírtha: Helyes! Ez azt jelenti, hogy ha az eredeti lelki természetünknek megfelelően cselekszünk, akkor megnyilvánul ez a természetes boldogságunk, ánandánk. Ezért mondtam azt, hogy ez nem kívül található, ez az eredeti természetünk. Próbáljatok meg eszerint cselekedni, és akkor azonnal az ánanda szintre juttok. S ezért beszéltem arról is, hogy nem az elégedettség vagy a boldogság a célunk, hiszen az a megfelelő személyiségünk kibontakozásának az eredménye.

Tehát a cselekedetek, a tudás, a vagyon és a boldogság – ezeket tekintjük az emberi lét különböző céljainak. Dharma, artha, káma, móksa, és a préma. A legfontosabb emberi hivatásokat az ujjainkra kiosztva találjuk. A hüvelyk sajátja az erény (dharma), a céltudatos mutatóujj sajátja az értékteremtés, hasznosság (artha). A harmadik ujjat nem fogom megmutatni, ez általában kicsit hosszabb a többinél, tehát a káma, a boldogság és érzékiség sokáig velünk tart, de  ezzel nincs semmi baj. Ez az érzelmeket jelenti, nem csak a szenvedélyhez való ragaszkodást, hanem az érzelmeket is! Ez az emberek érzelmi élete, és kedveseim, mi igencsak érzelmes lények vagyunk! Tehát ezt szimbolizálja a harmadik ujj. S mi következik ezután? A móksa. Hogyan értelmezzük általában a móksát? Szabadság, üdvösség. Van valakinek jegygyűrűje? Ó, igen többeteknek. Tehát, ha van jegygyűrűtök az azt jelenti, hogy ‘Én már feladtam a függetlenségemet, foglalt vagyok. Már nem vagyok szabad ember.’ Ez nagyon fontos, mert különben azt gondolhatjátok, hogy ‘Ó, én szabad vagyok’. Sajnálom, de már nem vagytok azok, elvagytok jegyezve. Tehát ezért a móksát, a szabadságot, az üdvösséget ez az ujj szimbolizálja. Máskülönben ezt gyógyító ujjnak is hívják, mert azt mondják, hogy régen ezzel az ujjal keverték ki a kenőcsöket, gyógyító balzsamokat. S a tilakot is ezzel az ujjal visszük fel, ami a legfőbb gyógyír valamennyi fejfájásunkra, nehézségünkre. S végül már csak a legkisebb ujj maradt, viszont a legfontosabb életfeladatot ez az ujj szimbolizálja, s ez a préma, az istenszeretet. S tudjátok, ennek az ujjnak a jellemzői alapján tudjuk megállapítani az intelligenciát is. Vagyis, ha valóban intelligensek vagytok, akkor a rajongó istenszeretetet gyakoroljátok. 

Nos, ennyit az emberi ambíciókról. Kérlek folytassátok tovább a lelki gyakorlataitokat, érjétek el az eredeti lelki természeteteket,  szvarúpátokat, az eredeti személyiségeteket, és akkor nyomban megértetek valamit az ánandáról. Ne vesztegessétek el az életeteteket! Nem azért születtünk, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy az örök életre leljünk.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A siker egyrészt az aktivitásunk eredménye, mint egy következmény, amit az emberek általában nagyon várnak. Másrészt azt is tudjuk, hogy itt azért van egy másik tényező is, mégpedig az isteni gondviselés, az isteni akarat, ami a tevékenységeink valódi gyümölcseit adja. Tehát nem az anyagi értelemben vett siker a célunk, nem ez motivál bennünket, mivel tudjuk, hogy ez nem valódi cél, hanem csupán a helyes tettek eredménye. Szóval a megfelelő cselekedettől, megfelelő eredmény várható, de önmagában nem a siker a célunk. Helyesen kell cselekednünk, melynek a következtében megfelelő eredmény fog születni. 

Mégis mi történik akkor, ha próbálunk helyesen cselekedni, de a következmény mégsem lesz sikeres, és kedvező? Akkor legközelebb majd tiltakozni fogtok, „De Mahárádzs, nem működik amit mondtál, nem helyes ez a filozófia. Szóval mégiscsak azt gondolom, hogy valami nem stimmel Maháprabhu tanításában”. De legyetek türelmesek, mivel egy betegségből való kigyógyulás során igen kellemetlen tünetek is előfordulhatnak. Elsőként például a magas láz, azért hogy elpusztítsa a baktériumokat. Néha túl nagy hő keletkezik a testben, főleg ha nagy szentek vagytok. Hallottam olyan szentről, akinek a testhőmérséklete 48 Celsius-fok volt, amiről azt gondolhatnánk, hogy lehetetlen, de mégis annyi volt. Természetesen nem az a cél, hogy ilyen magas hőmérsékletünk legyen, hogy bebizonyíthassuk, hogy milyen nagy szentek vagyunk. De, ha a biológiának ellentmondva ez mégis megtörténik, akkor ne legyetek meglepődve.  

Tehát nem a siker a cél, hanem a helyes cselekvés. Nos, keressünk más célokat, amik motiválják az embereket. Mondjatok néhányat! A pénz, ami édesebb, mint a méz. Bár úgy hiszem, hogy az emberek általában tudják, hogy ez csak egy eszköz a boldogsághoz. Bármit elérhetnek, amit csak akarnak, ha ez megvan. 

Viszont nézzük meg, hogy milyen nemű is a pénz? Nőnemű, ezt mindenki tudja! De miért nőnemű? Mivel ilyen a természete, mozgékony, nem szeret sokáig egy helyben maradni, főleg nem a zsebünkben. Tehát a pénz, a gazdagság nőnemű. S ez a nemek szerinti tagozódás nagyon hasznos, mivel szükség van a kiegyenlítettségre. Két férfi találkozásából harc, míg két nőéből fecsegés lesz. Viszont ha a pénz és egy nő találkozik, akkor abból költekezés lesz. Ezért a férfiaknak kell gondoskodniuk a pénzügyekről, mert akkor bekövetkezik a férfi és a nő egyensúlya. Éppúgy, mint egy családban, férfi, nő gyerekek. Nem két férfi, vagy két nő és gyerekek, ami azért néha előfordul. Tehát ideális esetben, egy férfi és egy nő, megvalósul a kozmikus egyensúly családba való leképezése, ami nagyon fontos!

S azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pénz Laksmi déví megnyilvánulása. Van egy szép történet egy fiatalemberről, aki bár nagyon szegény volt, mégis szeretett volna nagyon gazdag lenni. Ezért Laksmi dévíhez fohászkodott, Őt imádta, minden cselekedetét (karma), gondolatát (gjána) Neki szentelte. Viszont gyakorlatilag ennek semmi látható eredménye nem volt a pénzügyi helyzetét illetően, egész életében szegény maradt. Majd barátunk élete végéhez közeledve talákozott Laksmi dévível, de kissé csalódott volt, és így panaszkodott: „Túl későn jöttél, egész életemben Hozzád fohászkodtam, és csak most jössz el? Próbáltalak imádni, de Te ügyet sem vetettél rám. Értem, nem is szeretsz engem, és ez nagyon fáj nekem.” Viszont  Laksmí Anya így felelt, „Nem, épp ellenkezőleg, annyira szeretlek, hogy ezért nem áldottalak meg, mert akkor elfeledkeztél volna Rólam. Ha pénzed lett volna, elfelejtkeztél volna Rólam, a gazdagságod forrásáról. Most pedig idősen is még mindig Rám gondolsz.” Tehát ne gondoljátok azt, hogy a visszajelzés hiánya a szeretet hiánya is egyben!

Általában azt mondhatjuk, hogy az igazi gazdagság az elégedettségünktől függ. Ha megkérdezünk egy vagyonos embert, hogy ő vajon elégedett-e, általában azt felelik, hogy ‘nem’. De ha egy szegény embert kérdezünk meg ő is azt fogja válaszolni, hogy ‘nem’, akkor mi a különbség? A nagy vagyon megszerzése és megtartása nagyobb fejfájással jár! S ha elveszítjük, az még nagyobb keserűséget okoz. 

Tehát azt mondhatjuk, hogy nem a pénz a cél, az csupán eszköz, a szolgálat eszköze. A pénz háromféle utat járhat be. Egyrészt, a megélhetésetekre, a családotok fenntartására fordíthatjátok; másrészt, adományozhatjátok valami nemes célra, harmadrészt pedig elveszíthetitek. Ezek történhetnek a pénzzel.

Ez egy energiaáramlás, amit a virágok gondozásához tudunk hasonlítani. Ahogy egyre ügyesebben gondozzuk a virágainkat, azért, hogy szeretett Maháprabhunknak felajánlhassuk, úgy ezzel az energiával is megtanulhatunk egyre ügyesebben bánni a szolgálat érdekében. Tehát a pénzt nem kell sem isteníteni, sem démonizálni, ez egy eszköz, egyfajta energia, amit a szolgálat érdekében tudunk alkalmazni.  

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát ott hagytuk abba, hogy ha a cselekedeteinkhez hozzáteszünk egy kis odaadást, akkor a karma, karma-jógává válik. S akkor felmerül a kérdés, hogy miként változtassuk a tudásunkat a gjánánkat, gjána-jógává? A „Знание-nak“[1] ugyanaz a gyökere, mint a gjána, tehát a kérdés az, hogy ezt hogyan hozzuk kapcsolatba az Úrral? Alkalmazzuk ugyanazt az elvet, adjunk a tudáshoz egy kis odaadást, bhaktit és akkor a Legfelsőbbel kerülünk kapcsolatba, a tudásunk gjána-jógává fog válni. Így válnak tisztává a cselekedeteink, és a tudásunk. Mi az amink még van ebben az életben? Van egy kis odaadásunk, de hogyan tudjuk azt rendkívüli odaadássá változtatni? Mi történik, ha a bennünk lévő bhaktihoz adunk még egy kis bhaktit? Ez, az extra bhakti. Ezt nem csak viccből mondom, ha a mindennapi szokásos gyakorlatainkat átitatjuk ennek az intenzív odaadásnak az érzésével, akkor az egy magasabb szintű odaadó életté fog válni.
Azt mondhatjuk, hogy a cselekvés, a karma általában véve egy mindenkire vonatkozó dolog. Mindenkit a cselekvés varázsa motivál. Így vagy úgy valamennyiünknek dolgoznia kell, aktívnak kell lennünk. S ha már cselekszünk, akkor annak a következménye is utol fog érni bennünket. Akció-reakció. Talán emlékeztek a felfüggesztett golyókkal végzett fizikai kísérletre, a Newton-bölcsőre, ami a lendület és az energiamegmaradás törvényét szemlélteti, ahol az egyik oldalon felengedett golyó megmozdítja a másik oldalon lévőt, és az ütközés hatására a lendület és az energia átterjed a golyósoron, kimozdítva a másik végén lévő golyót. Valójában nem tudjuk, hogy a cselekedeteink (akció), hogyan vonják maguk után a következményt (reakció). Csak gondoljatok bele, hogy sokmillió életen keresztül végezzük a különböző cselekedeteket,  aztán meg csodálkozunk, hogy jönnek a visszahatások. Kedveseim, kérlek ne lepődjetek meg, ha különböző nem várt dologgal szembesültök, ezek bizony utolérnek bennünket. Tehát a karma törvénye mindenkire vonatkozik, ez az akció-reakció bűvköre mindenkire hat. Anyagi cselekedet, anyagi gyümölcsöket eredményez.
A vikarma, vagyis a bűnös cselekedet, az már más helyzet. A véletlenül vagy gondatlanságból elkövetett emberölés, bár súlyos dolog, de arra van mentség. De ha valakit előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel öl meg valaki, akkor a büntetés jóval szigorúbb lesz. Ugyanígy, ha a természet törvényei, az isteni akarat ellen vétünk, akkor sajnálom, de az bűn, és jóval súlyosabb következménnyel jár.
Da akkor mitévők legyünk? Általában nem tudjuk kikerülni a cselekvést, mivel például lélegeznünk kell, és már az is egy cselekvés. Mi lesz akkor a mikrobákkal, amiket belélegzünk? Valószínűleg néhányuk elpusztul majd. Tehát már ebben is van visszahatás: akció-reakció, szóval nem tudunk ettől teljesen mentesülni. Viszont fel tudunk hagyni a bűnös cselekedetekkel, ezt meg tudjuk tenni.
Hozzászólás: A Bhagavad-gítában Ardzsúna így kérdezi Krisnát, „Miért kellene megölnöm a saját rokonaimat? Mire Krisna, „Én már halálra ítéltem őket, te csupán eszköz lehetsz a harcban.”
Szvámí Tírtha: Ez igaz, és van még egy hasonló történet. Amikor Maháprabhu egy meghódolt bhaktája ezt kérdezi, „Miért szabadítsam fel ezeket az elesett dzsívákat?” Mire Ő azt feleli: „Ó, ez már eldöntetett, te csak eszköz lehetsz ebben”.
Tudjuk, hogy az erőszakos cselekedetet kissé nehezebb megérteni, mégis el kell döntenünk, hogy az isteni akarat eszközévé szeretnénk-e válni, szelíd vagy erőszakosabb módon. Részemről én a szelídebbet akarnám választani, de végső soron minden az isteni felügyelet alatt áll, semmi sem független az isteni akaratától.
Tehát, ha általában nem tudunk felhagyni a cselekedetekkel, de a bűnös dolgokat azért el tudjuk hagyni, akkor el tudunk jutni az akarma szintjére. Ez pedig nem az egyszerű cselekedet, mint a karma, nem a bűnös cselekedet, mint a vikarma, hanem az akarma, egy olyan cselekedet, aminek nincs visszahatása. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy ez a nem-cselekvés, mert ennek nincs visszahatása. Ugye a tetteket a következményeik alapján tudjuk felismerni? Az első golyót nem látjátok, de az utolsót igen. Tehát a reakcióból megértjük, hogy amögött volt egy kezdeti kiváltó ok is. Viszont, ha nincs következmény, az a cselekvés igazi titka. Az ilyen cselekvésnek nincs se rossz, se jó visszahatása, csak transzcendentális eredménye van.

(folytatása következik)

1. Bolgárul a ‘tudás’

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

Oly sok évnyi gyakorlással a hátunk mögött, most ismét összegyűltünk. A bhakták élete egy folyamatos várakozás, bár az e nélkül élő embereké is az? Akkor mégis mi a különbség egy bhakta, és egy kevésbé odaszentelt élet élő ember között?
Baladév: Ennek a várakozásnak a célja.
Szvámí Tírtha: Igen, egyetértek veled, mert általában az emberek valamiféle célokat szeretnének elérni, viszont nincsenek tisztában azzal, hogy mi a cél, és mi az eszköz. Mi nem különböző célokat szeretnénk elérni, hanem a célhoz vezető eszközt gyakorolni. Például az emberek általában azt gondolják, hogy mondjuk, a siker egy cél. Elvárják a sikert, ez a legfőbb céljuk. De valójában a siker az egy eredmény, a helyes cselekedeteknek a következménye. Viszont milyen sikerre számíthatunk, ha nem megfelelően cselekszünk? Tehát először meg kell értenünk a helyes cselekvés tudományát. Azt hisszük, hogy ha a természet szeszélyeinek megfelelően cselekszünk, akkor valami létfontosságú dolgot fogunk elérni? De, ha az anyag befolyása korlátoz bennünket, akkor vajon mit érhetünk el? Csupán az anyagot. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy ami nem Krisna, az nem tudja megadni Krisnát. Ez azt jelenti, hogy ha valami nem lelki, az nem tud elvezetni bennünket a lelki célhoz. Ez nyilvánvaló.
Tehát a siker először is a helyes cselekedetektől, másodsorban pedig a Legfelsőbb áldásától függ: „Rendben, megadom neked ezt az áldást, ezt az eredményt.” Ezért azt mondják, hogy a kordé nem megy egy keréken, két kerék kell hozzá. Az egyik az egyén erőfeszítése, a másik pedig az Isteni kegyelem. Viszont legvégül mégis csak azt mondjuk, hogy az isteni kegyelemtől függünk, hiszen Krisna azt mondja, hogy „Én vagyok az emberi képesség”[1]. Máshol pedig azt olvashatjuk, hogy Isten cselekszik az emberen keresztül. Tehát gyakorlatilag Ő az egyetlen kerék. Ám, hogy kielégítse önző vágyainkat – ‘Rendben ti vagytok a második kerék.’
Tehát a helyes cselekvés művészete nagyon is szükségszerű, és ehhez meg kell értenünk, hogy mi a cselekvés (akció), mi a reakció, mi az ami tiltott, és mi az ami az elvárt cselekedet. Mivel bármit megtehetünk, amit csak akarunk, de nem szabad mindent megtennünk. Megtehetünk sok mindent, de vannak dolgok amiket mégsem. Bizonyos cselekedetek ajánlottak, míg mások nemhogy nem ajánlottak a számunkra, hanem helyesebb elkerülnünk azokat.
Bizonyos értelemben a cselekvés jobb a tétlenségnél, mivel a tétlenség egy kissé tamaszikus, míg a cselekvés pedig radzsaszikus. Tehát legalább legyetek tevékenyek, az egy kicsit magasabb szintű. De, ha sikerül megtanulnunk a helyes cselekvés tudományát, az már szattvikus. Néha úgy tűnik, hogy épp a szattva szintjén nem történik cselekvés, de ez teljesen különbözik a tamaszikus tétlenségtől. Ezért hívják a Gíta harmadik fejezetét Karma-jógának, míg az ötödik fejezetet pedig, Cselekvés a Krisna-tudatban, tehát az már egy magasabb szintű cselekvés. S hogyan emeljük a karmánkat valami magasabb szintre, az egyszerű cselekvést lelki gyakorlattá? Hogyan tudjuk ezt megtenni? Segítsetek nekem.
Baladév: Úgy, hogy Istenért tesszük.
Másvalaki: Oly módon, hogy tudatosan végezzük a mindennapi feladatainkat, anélkül, hogy bármit is várnánk érte.
Hari-lílá: Úgy, hogy felajánljuk a munkánkat Istennek.
Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha sikerül egy kis odaadást hozzátennünk a cselekedeteinkhez, akkor a karma átváltozik karma-jógává, olyan cselekedetté, melynek célja a felsőbb kapcsolat elősegítése. Ugyanígy van ez a tudással, amelyet általában egy nagyon értékes dolognak tartanak az emberek. Ezért az informatika kihasználja ezt az emberi tudásszomjat. Általában az emberek információhoz szeretnének jutni, de csak  félretájékoztatást kapnak, vagy inkább a rossz híreket terjesztik. Ezért mondják azt, hogy ‘Ne legyetek a rossz hírek vivői’. A tudás helyett sokszor csak tudatlanságot terjesztenek. Ami nem segíti a leki tudatosságunk emelését, az el fog veszni, és ezért nem szolgálja a végső célunkat. A korlátozott anyagi tudás, vagy információ nem igazán segít. Úgy mondják, hogy a bölcsesség nem információk összessége, hanem a lényeg ismerete.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá 7.8.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.31-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Paramánanda kérdése: Sríla Srídhar Mahárádzs szívesen idézte a következő gondolatot, -„Az ostobák ajtóstul rontanak be oda, ahová az angyalok is csak félve teszik be a lábukat.” Ezen a lelki úton számos olyan ajtó van, mely nagyon vonzónak tűnhet, és ezek nyitva is állnak. Viszont nem minden esetben kapunk meghívást, vagy utasítást az oda való belépésre. S azon gondolkozom, hogy vannak-e olyan pillanatok, amikor át kell lépnünk ezeket a határokat?

Szvámí Tírtha: Igen. Más kérdés? Íme egy hosszú és részletes kérdésre adott egyszerű válasz. Sajnálom, tudjátok én egy egyszerű valaki vagyok. Nem tudok erre bonyolult válasszal szolgálni. Azonban említettél egy nagyon fontos dolgot, ami a meghívás volt. Én pedig egy másik fontos dologról szeretnék beszélni, ami a megfelelő hangulat. Ha megvan bennünk ez a belépéshez szükséges különleges hangulat, és meghívást is kapunk, abban az esetben beléphetünk oda. Tudniillik ebben van egy objektív, és egy szubjektív felelősségünk is. Az objektív az a meghívás, és a szubjektív pedig az, hogy erre rezonál a szívünk. Tehát, ha megvan bennünk az ehhez szükséges hangulat, csak akkor léphetünk be.

Élt egyszer Indiában egy nagyon híres filozófus, Csárvaka Muni, aki tudta, hogy hogyan kell élni. Nagyon különleges filozófiát vallott, ugyanis, azt mondta, hogy „Nem, nem létezik karma, és felejtsük is el azt, hogy a lélek örök, mit sem szólva a reinkarnációról? Ezek nincsenek… A lényeg, az élvezet. Minden mást felejtsetek el! Élvezzétek a dolgokat!” Látjátok mennyire modern filozófus volt! Ez nagyon is aktuális a 21. században. Élvezet! S még azt mondta, hogy, „A legkiválóbb étkezési alapanyag a ghí. Próbáljatok annyi ghít szerezni, amennyit csak tudtok. Felejtsétek el a bűnös cselekedeteket. Felejtsétek el a következő életekre szóló utasításokat. Nincs karma. Ghí! Szerezzetek ghít. Kolduljatok, kérjetek kölcsön, vagy akár lopjatok, amennyit csak tudtok! Csak a most van! Nincs jövő, nem létezik a holnap. Még ma szerezzétek meg, amit akartok!”

Tulajdonképpen 99%-ban egyet is tudunk érteni ezzel. A ghí az egy nagyon jó dolog, s ki tudja lesz-e holnap vagy sem? S még azzal is egyetértünk, hogy soha ne szalasszunk el egyetlen lehetőséget sem az igazi élvezetre. Ne hagyjunk ki egyetlen pillanatot sem. Nos, más szempontból viszont egy kicsit bonyolultabb a dolog, és nehezen tudok egyetérteni mindezzel. Ám azzal az elvvel megintcsak tudok azonosulni, hogy kolduljunk, kölcsönözzünk, vagy akár lopjunk is ghít. Hiszen ezzel a mestereink is egyetértenek, hogy bárhol is találjunk rá az igazi lelki inspirációra, akkor menjünk oda, oda kell mennünk. Kolduljuk, kölcsönözzük, csenjük el, szóval próbáljuk megszerezni azt. 

Ez a belső sóvárgás, vágyakozás, szükséges az igazi sikerhez. Tehát, ha kapunk meghívást, és megvan bennünk ez a hajlandóság, akkor szabadon beléphetünk. Egyetértek azzal, hogy a lelki életben az ajtók többsége nyitva áll, viszont legtöbbször mi nem állunk még készen arra, hogy belépjünk oda. Ha őszinték vagyunk, akkor ebben egyet kell, hogy értsünk. De, ha továbbra is állhatatosak vagyunk a lelki gyakorlatainkban, és próbálunk megszabadulni a hamis csábításoktól, akkor valószínűleg közelebb kerülünk a végső célunkhoz, vagy akár egy szempillantás alatt el is érhetjük. 

Különböző eszközeink vannak ennek a végső célnak az elérésére, például a szádhana, mint lelki gyakorlat. S mi az eredménye a szádhanának, az hogy szádhukká váltok, vagyis az igazság iránt elkötelezett személyekké, és ez a szádhana igazi gyümölcse. Vagy pedig előfordul, hogy kapunk egy csepp kegyet egy ilyen személytől, s akkor már semmi egyebet nem kell tennünk. Mármint természetesen kell tennünk, de ez a magasabb szintre való kegyes meghívás olyan túláradó érzelmekkel tölt el bennünket, hogy ezáltal szinte szárnyakat kapunk. 

A tökéletesség, szanszkrtül sziddha elérésének háromféle módja ismeretes. Tehát, vagy nitja-sziddhák örökké tökéletesek vagytok, vagy szádhana-sziddhák, akik a lelki gyakorlatokon keresztül érték el a tökéletességet, vagy pedig krpá-sziddhák, akik a kegy útján jutottak tökéletességre. Azt nem tudom, hogy nektek mekkora esélyetek van ezekre, de ha megvizsgálom magam, akkor az teljesen bizonyos, hogy nem vagyok nitja-sziddha, azaz örökké tökéletes lélek. Netán szádhana-sziddha? Lelki gyakorlatok… azt mondják, hogy a kali-jugában csak egyfajta tapaszját végezhetünk, méghozzá lemondást. Mit gondoltok milyen tapaszja ez? 

Válasz: A Szent Nevek zengése.

Szvámí Tírtha: De az nem tapaszja! Az a nektári része  a dolgoknak. 

Válasz: Az igazmondás.

Szvámí Tírtha: Az jó lenne, de ez a szatja-jugára jellemző.

Válasz: Húsmentes élet.

Szvámí Tírtha: Ez sajnos hozzátartozik az emberi léthez. Segíthetek egy kicsit? Mások elfogadása, ez az egyetlen tapaszja, amit gyakorolunk. Ó, Istenem, de hogy ez is mennyire nehéz! Annyira nehéz! Tehát csak ezt a kis tapaszját kell megtennünk, és akkor már szert is tehetünk egyfajta tökéletességre. Viszont, ha megvizsgálom magam, akkor úgy látom, hogy nekem mindenképpen a Kegyért folyamodók csoportjába kellene beiratkoznom.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.31-i szófiai esti tanításából)

Úgy érzem, hogy a ti szívetek ajtaja mindig nyitva van áll, és ezért jövök én is időről-időre, hogy tanuljak tőletek, miként is lehet nyitva ez a bizonyos ajtó, és hogyan tegyük fel ezt a kérdést, hogy „Jöjj kérlek, csatlakozz hozzánk!” Általában az emberek szeretnek összegyűlni, társaságban lenni. Azt mondják, hogy még a magányos farkasoknak is van néha valamilyen találkozójuk. S, ha sikerül egy szép lelki célból összegyűlnünk, akkor azt hiszem ez a legideálisabb módja egy társulásnak. Tehát köszönöm, hogy nyitva tartjátok az ajtótokat, és segítetek másoknak is, hogy belépjenek ezen az ajtón, ezen a kapun. 

Mahádév: Szeretnék megosztani valamit a kapukkal kapcsolatban. Amikor Jeruzsálemben jártam, akkor láttam azt az Aranykaput, melyen keresztül Jézus szamárháton megérkezett a városba. S úgy mondják, hogy ez az a Kapu, ahol majd a következő Messiás is be fog lépni. Viszont, amikor a Keresztes hadjáratok után a muzulmánok elfoglalták a várost, teljesen befalazták ezt a kaput. Ekkor vált ketté a kereszténység, görög ortodox egyházra, és katolicizmusra, illetve ettől fogva mutat csökkenő tendenciát a keresztény egyház. 

Szvámí Tírtha: Nos, ne aggódjatok, Maháprabhu már eljött, és mit tett, amikor az istenszeretet kincsestárát, bezárva, lepecsételve találta? Feltörte a pecsétet, szélesre tárta annak kapuját, és az ott talált kincset megragadta, de nem azért, hogy magának megtartsa, hanem, hogy mindenkinek ingyen szétoszthassa azokat. Viszont tudjátok, hogy egy hatalmas misszió véghezviteléhez, nem elég egyetlen ember. Például egy monumentális templom felépítéséhez minimum ötven munkás szükséges, s az istenszeretet kincsestárának a kirablásához, Maháprahunak is segítőkre volt szüksége. A gószvámík, Haridász Thákur, és még sokan mások segítették Öt a Szent Név kincsének a szétosztásában. S ez a jelen világkorszak valódi kincse! Ezért található a Miatyánkban is, „Szenteltessék meg a Te Neved!” Tehát a Szent Néven van a hangsúly, s ez közös valamennyi vallásban. Ezért van mindig nyitva a mi ajtónk, mert Maháprabhu feltörte annak pecsétjét. Igen, az Aranykapu rendkívül fontos. 

Krisna-prijá: A szívnek erről a nyitott ajtajáról szeretnék kérdezni, hogy ez nem úgy van, hogy akárkit azért nem engedünk be? Mivel ez egy különleges hely, kivételes személyek számára fenntartva. 

Szvámí Tírtha: Igen, mindenképpen! Azért vannak még ott, szellemek, boszorkányok, fekete mágusok, a negatív vágyaink, ragaszkodásaink, tévképzeteink is a szívünk trónusán, amit nekik tartunk fenn. Aztán még sötétséggel, pókhálóval dekoráljuk, és érezhetjük annak a szemétdombnak a maró szagát, amikor belépünk oda. Tehát a pókháló szolgál virágfüzér gyanánt, a gyertyák helyett sötétség van, illetve a füstölő helyett érezhetjük azt a borzalmas bűzt is. S ebben a környezetben ezek a negatív alakok nagyon jól érzik magukat, hiszen azt gondolják, hogy ott ezekkel a kellékekkel imádják őket. 

Űzzétek ki őket a szívetekből, az összes tévképzetet, az összes frusztráló dolgot, valamennyi problémátokat. Valójában mindezek a múlt történései, tehát többé már nem léteznek. Számoljátok fel a múltatokat! Mindaddig, amíg az anyagi vágyak, a hamis tévképzetek, a felszabadulás utáni vágy kísértetként ott lebeg a szívünkben, addig az odaadás nagyon gyengéd Istennője nem tud megérkezni oda. Először takarítsatok ki, rendezzétek el azt a helyet szépen, a sötétség helyett vigyetek oda világosságot, a pókháló helyett készítsetek igazi virágfüzéreket, és vigyétek oda a legfinomabb füstölőt. Ezután elkezdhettek imádkozni, hogy az odaadás Istennője  beléphessen oda. Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. 

S egyetértek abban, hogy az életünk legfontosabb részét azt meg kell őriznünk a legnemesebb cél érdekében. Tehát ne elégedjetek meg a szerelemmel, mert az általában jön, megy. Törekedjetek inkább az istenszeretetre, ami ha egyszer eljön hozzátok, akkor sohasem fog elhagyni benneteket. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Labanga kérdése: Gurudév, még a legelején említetted, hogy mit gondolnak a férfiak a nőkről. Esetleg meg tudnád osztani velünk, hogy egy szent ember hogyan gondolkodik a hölgyekkel kapcsolatban?

Szvámí Tírtha: Köszönöm szépen, ez a kérdés is ott volt a listámon. Nos, visszatérve ahhoz a történethez, amikor egy, addig ismeretlen bhakta hölgyhöz kaptam meghívást, aki azzal a kérdéssel kezdte a beszélgetést, hogy: „Mahárádzs, mi a véleményed a nőkről?” Mire ezt feleltem, „Tudod, kevesebb agykapacitással rendelkeznek, és másodrendű emberek.” Erre aztán úgy reagált, hogy: „Mahárádzs, hol akarsz ma este aludni, mert az én házamban nem fogsz!” S ezzel meg is alapoztuk a barátságunkat. Ezen a látogatáson megbeszéltünk bizonyos alapvető szabályokat, hogy például milyen viselkedés ajánlott az aszkétáknak, vagy a férfi bhaktáknak a nőkkel kapcsolatban. Tudjátok vannak bizonyos szabályok, mint például Dváraka hölgyei nem ölelhetik meg Krisnát, amikor hazatér hozzájuk, de a szívükben odaszaladtak és magukhoz ölelték Őt. A lényeg, hogy a hölgyek általában nem ölelik meg a szannjászíkat. Ilyesféle dolgokról beszélgettünk még az otthonában, majd később kivitt a reptérre, és mivel egy nagyon melegszívű valaki volt, így amikor elbúcsúztunk, akkor természetesen lendítette ölelésre a karjait modván „Ó, Mahárádzs!”, majd hirtelen megdermedt a levegőben. Közben eszébe jutott az, amiről beszélgettünk, hogy egy szannjászí ne a nőt ölelgesse, hanem a női princípiumot ölelje magához. Azonban ez mégiscsak egy nő ölelése lett volna, ezért torpant meg a levegőben. Majd végül természetesen mégis átöleltem a hölgy vállát, és így ez egy nagyon szép és jelentőségteljes búcsúzás lett.

Tehát a kérdésed az volt, hogy mi egy szent ember véleménye a nőkről. Mutassatok még egy vallást, amiben a legtekintélyesebb, legmagasabb pozíciót elérő férfi legközelebb nőként, azaz gópíként akar megszületni. Azt hiszem ez elmondja az egész folyamatnak az eszményét, illetve azt is, hogy miként viszonyulunk az egyetlen férfihoz ebben a világmindenségben.

S az én személyes véleményem a hölgyekről az, amit jóférjedtől tanultam, hogy az asszonynépek a hangja messzire ér. Ez azt jelenti, hogy ti nagyon erőteljes prédikátorok vagytok, elértek oda is, ahová én nem, ti meg tudjátok változtatni, amit én nem. Ti fel tudtok emelni ott is, ahol én már nem, de csak akkor, ha igazi lelki nőként éltek. Ha a hétköznapi nők életét folytatjátok, akkor ezeket a lehetőségeket, amik pontosan ennek a tekintélyes női létformának a szentségével adatnak meg, sajnos elszalasztjátok. Ez az én személyes véleményem a hölgyekről.

Labanga: Ez azt is jelentheti, hogy van olyan eset, amikor a tanítvány a Guru ellenére is kegyet gyakorol ott, ahol Ő azt nem teheti meg?

Szvámí Tírtha: Igen. Ez minden tanítványra igaz, ha a kegyelem szampradájába tartozunk, akkor aki a legvégén van a láncolatnak, azzal kell a legkegyesebbnek lennünk. Mert Kṛiṣṇa kegyes, Rádhárání még kegyesebb, Balarám pedig még Rádháránínál is kegyesebb. Gurudév pedig még Rádháránínál is kegyesebb, és akkor ki a legkegyesebb? A vaisnava. Tehát, aki a láncolat végén van, annak kell a legkegyesebbnek lennie.

Krsna-prijá: Kérdezhetek valamit a férfiakkal kapcsolatban? Mi a véleményed az olyan, férfiakról, akik gyakran váltogatják a partnereiket, mivel sok ilyen esetet látok magam körül.

Szvámí Tírtha: Ezt nem támogatom.

Krsna-prijá: Igen, nyilvánvaló, hogy nem támogatod, de mit gondolsz, mégis mi késztet egy embert arra, hogy így viselkedjen?

Szvámí Tírtha: Az, hogy valakit miért üldöz ez a vágy, ez a keresés, azt nem lehet tudni. Erősebb illúziórikus befolyás, valamiféle hiány, vagy esetleg nem túl érett lélek, ki tudja?! De nem is ez a kérdés, hanem hogy ki az, aki még hisz egy ilyen embernek? Mondjuk ez az illető már éppen  az ötödik nőjét fogyasztja el, ti meg azt hiszitek, hogy ő örökre gondoskodni fog rólatok? Ha ezt elhiszitek, akkor az a ti hibátok lesz!  Tehát mindig éljünk a helyzet megfordításának az esélyével. Tehát, hogy az illető miért viselkedik úgy, azt nem tudom, de hogy én miért viselkedek úgy, na ezt érdemes vizsgálni! De, ha hisztek egy ilyen alaknak, akkor ti vagytok a legostobábbak. Tehát azt kell megnézni, hogy mi az oka az én viselkedésemnek.

Máskülönben, nemrégiben került a kezembe Beinsa Duno könyvecskéje az asszonyokról. Eddig azt hittem, hogy én ultraortodox vagyok a meggyőződésemben, de elolvasva ezt a könyvet be kellett látnom, hogy én abszolút liberális, szabadelvű gondolkodó vagyok ezen a téren, míg ő teljesen ortodox. Például azt mondja, hogy ha egy nő csak egyszer is csúnyán szól, az nem igazi asszony. Ezek nagyon, nagyon szigorú szabályok, és nagyon magas eszmék, gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. Én ezt nem bánom, hogyha még nincs a birtokotokban, tudom hogy ez megvalósíthatatlan, de ez nem baj, csak törekedjetek rá, tekintsétek ezt egy eszménynek. S, ha van egy eszményképetek, akkor tudtok afelé haladni. Van cél, s ez mennyire szépen megemeli az ember tudatszintjét! Hihetetlen! Azt hiszem az időnk lejárt, de csak félbeszakítani tudjuk ezt a beszélgetést. Az elmélet után most itt az idő, hogy éljetek a gyakorlás lehetőségével. Javarészt arról beszélgettünk, hogy mit jelent egy nagyon erkölcsös, nagyon szattvikus, tiszta standard szerint élni, de ne maradjatok meg csupán itt, hanem váljatok egy tökéletes női gyakorlóvá. S azt hiszem nektek nagyon könnyű azonosulni a gópíkkal, akiknek az élete és szíve csak odaadással és szolgálattal van tele. A legtöbb esetben egy ilyen várakozásban élünk. Lehet, hogy ez még nincs a birtokotokban, de az jó, ha vannak álmai az embernek. Legyenek álmaitok!

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Szeretnék megemlíteni néhány dolgot a szanszkrt szavak értelmezésével kapcsolatban. A prakriti az egy női princípium, és 17 különböző jelentése van, melyeket most nem fogok egytől-egyig felolvasni, mivel ez egy igen hosszú lista. Az elsődleges jelentése, ‘eredeti állapot, természetes helyzet, hajlam, vérmérséklet, alászállás, eredet, forrás, tavasz, minta, modell, mérce, és értelemszerűen nő, asszony’. Aztán egy nagyon érdekes következik, ‘a Legfelsőbb Úrnak azon akarata, ami a teremtésben nyilvánul meg’, ez az amit illúzióval azonosítanak. ‘Anya, vérmérséklet, kézműves mester, és a Legfelsőbb Lény’. Tehát nagyon-nagyon sokféle, változatos definíciója van a prakriti szónak! Viszont mindegyikben ott rejlik ez a valamit létrehozó, valamit világra hozó, okozó, előidéző jelleg, s úgy érzem ez egy nagyon szép hivatás a női princípium vonatkozásában. Ott van benne a ‘kr’ csinálni gyök, mely erre a kreatív eergiára utal. Általában a nagy teljesítményeket a férfiaktól várjuk el, de ne feledjétek, hogy egy sikeres férfi mellett, mindig ott áll egy erős nő!
A Gítában, Ardzsuna így faggatja Krisnát: „Kérlek mondd el, hogyan vehetlek Téged észre, sorold fel, milyen formákban láthatom meg fenségedet?” Ekkor Krisna egy hosszú felsorolásba kezd: „Én vagyok a cápa, az oroszlán, a király, az óm, és a Nap…”. Majd tovább folytatja: „A nők közül, a hírnév, a jószerencse, a szónoki képesség, a memória, az értelem, a hűség, és a türelem vagyok.”[1]. Tehát, ha kíváncsiak vagytok az isteni, női vonásokra, amik igazán tekintélyessé tesznek egy asszonyt, akkor ezek azok. A jóhírűség, a hírnév, a jószerencse ezek női minőségek, azt mondják, hogy az asszony az otthon szerencseistennője. Tehát kérlek mutassátok ki otthon az elégedettségeteket, mert a férjeitektől az váratik el, hogy a ti elégedettségetekért dolgozzanak, ami egy szinte lehetetlen vállalkozás. Ne frusztráljátok őket, mutassátok ki, hogy elégedettek vagytok, ami majd maradéktalan boldogságot hoz a családotokra. ‘A beszélőkészség’, azt hiszem ezt nem nagyon kell magyarázni. Viszont ‘a memória’… Nos, ez egy kissé keserű pirula lesz a számotokra. Még, ha azt is mondjátok, hogy ‘nem’, ezt akkor is el fogom mondani nektek. Azt mondják, hogy a férfiak sohasem feledkeznek meg a barátaikról, viszont a kedvesükről könnyedén. Ezzel szemben a nők könnyedén elfelejtkeznek a barátaikról, de a szerelmükről sohasem. Ezért gyakoroljuk mi a Bhakti-jóga vallását, mert itt van, egy örök kedvesünk. Hajdanán egy hölgy azt mondta nekem: „Nos, most már mást szeretek, a férjemet követően lett egy új szerelmem.” erre azt mondtam: „Várjál csak, ez totális illúzió! Hiszen tudod, hogy ez illúzió, a szerelem az anyagi világban csak illúzió! Mindhárom világban, csak egy férfi létezik, akivel érdemes szerelembe esni, a férjeteken kívül, és Őt Góvindának hívják. Nincs más alternatíva, vagy a férjetek, vagy Góvinda! Nekem ne gyertek más alternatívával!” Nem így van? Szóval már az elején gondoljátok meg kétszer! Én nem hiszek ezekben a romantikus dolgokban. Vagy a párotok, vagy Krisna. A jóga önfegyelmet jelent, s nem azt hogy kimentek a rétre virágokat gyűjtögetni. Leszakítotok egy virágot… aztán meg eldobjátok. Nem! Ha már egyszer leszedtétek, akkor azt kell megtartanotok, az már a tiétek. Ezért kell az elköteleződés erre az életre.
Manydzsarí:  Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Említetted, hogy „gondoljuk meg kétszer hogyan választunk férjet”, viszont korábban pedig arról beszéltél, hogy a gondolkodás nem igazán a nők erőssége. Akkor esetleg tudnál tanácsot adni abban, hogyan válasszunk helyesen, ha nem igazán támaszkodhatunk, az intelligenciánkra, és amúgy is túl érzelgősek vagyunk?
Valaki: De Manydzsarí, te már választottál!
Manydzsarí: De én nem magam miatt kérdezem, hanem a barátnőm miatt.
Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés! Ebben az esetben a következő lelki minőséget kell alkalmaznunk, ami a tudatosság, és ez nem intellektuális, hanem erkölcsi kérdés. Illetve ez egy kozmikus, isteni, lelki elköteleződés kérdése. Ha elfogadjuk azt, hogy szükségünk van egy társra ahhoz, hogy beteljesítsük a dharmánkat, együtt haladhassunk a lelki úton, akkor abban nincs semmi rossz. De ezt vegyétek nagyon komolyan, ezt az egyetlen egy dolgot! Egy igazi lelki társ, az a Jóisten ajándéka. S ti vagytok a férjeitek elsődleges tanácsadói, nem pedig én. Hozzátok fognak fordulni, nem pedig hozzám. Tehát ez egy nagyon tiszteletteljes pozíció, mivel bíznak bennetek, rátok számítanak. Egy élet, egy társ.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá, 10.34.

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Labanga: Gurudév, ahogy említetted, a lelkek családba való leszületésének elsősorban karmikus okai vannak. A kérdésem az lenne, hogy létezik olyan születés, melynek oka nem karmikus, hanem karma feletti?
Szvámí Tírtha: Vannak olyan gyerekek, akik dharmából születnek, nem karmából, és olyanok is vannak, akik a dharma végett születnek. Krisna a Gítában azt mondja, hogy: „Én vagyok az a nemi élet, ami nem ellenkezik a vallásos elvekkel, a dharmával”. Tehát lesznek olyan gyerekek, akik a dharmából születnek, és lesznek olyan gyerekek is, akik a dharmáért születnek. Illetve Ő azt is mondja, hogy: „Én vagyok a legvégső cél”, tehát lesznek olyan gyerekek, akik a dharmáért, a dharma beteljesítéséért születnek. A próféták, az Úr Jézus is leszületett ide a Földre valamilyen formában, és ég a szanjászíkat is anya szülte. Tehát ti egy szent intézmény megtestesítői vagytok.
A klasszikus időkben egy női tanítvány a gurujával kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy: „Ha szükség van arra, hogy a mesterem ismét eljöjjön ebbe a világba, akkor én szívesen leszek az édesanyja”. Hű! Ugye milyen tekintélyes gondolat? Mennyire szentséges, szolgálatkész hozzáállás? Ez egy nagyon, nagyon magas gondolat! Hát ez nem éppen a dharmért való cselekedet? Elképesztő! Szóval imádjátok tisztelettel ezeket a klasszikus ideálokat.
Sjáma Tulaszí: Kötelező-e a női dharma beteljesítése azáltal, hogy gyermekeket szülünk?
Szvámí Tírtha: Nem, nem kötelező érvényű, de egy kivételesen jó lehetőség, ez az egyetemes módszer. Sajnálom, ha valaki most ez alapján majd magára ismer, de néha, amikor fiatal hölgyek az ásramba kerülnek, gyakran panaszkodnak arra, hogy: „Ó, ez annyira nehéz, ma annyira fáradt vagyok, képtelen vagyok felkelni a reggeli áratíra. Nem, nem ez nekem túl nehéz szolgálat”. Majd aztán, amikor gyerekeik születtek, öt évig egyáltalán nem volt egy nyugodt éjszakájuk sem, szóval ehhez nincs mit hozzátenni. Tehát úgy hiszem, hogy ha gyerekeket vállaltok, az egy nagyon jó lecke, egy nagyon jó lehetőség az állandó önzetlen szolgálatra. Viszont mi az, ami kötelező? Az, hogy adjátok oda valakinek, szenteljétek oda az életeteket valaminek. A széva az kötelező. S hogy milyen formában, az teljesen mindegy, oda kell szentelnünk magunkat valaminek.
Ádidévi: Amikor a nők méltóságteljességéről beszéltél, akkor számomra úgy tűnt, hogy ez az alázatosságot is magában foglalja, tehát hogy a méltóság szinte egyenértékű az alázatossággal. Egy héttel ezelőtt olvastam Bhakti Vigjána gószvámí három definícióját az alázatról, és nagyon hasonlított mindahhoz, amit említettél. Az egyik az volt, hogy az alázat annyit jelent, hogy az ember tudja, mi az életének a célja. A másik, hogy az alázat egy belső finomságot, gyengédséget jelent. A harmadik, pedig egy adaptációs készség, hogy kellő intelligenciánk legyen ahhoz, hogy minden helyzethez tudjunk alkalmazkodni. Jól gondolom, hogy ez a kettő mintha egy lenne, a  tekintély és az alázat?
Szvámí Tírtha: Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy igen. De az alázatosság az nem jelent megaláztatást, hanem egy nagyon magas kvalitás, és egy ellenállhatatlan erő. Míg megalázott senki sem akar lenni, az egy negatív dolog.
Viszont ne feledkezzetek meg a rendelkezésre álló időkerekről. Egyszer találkoztam egy érett korban lévő 50-körüli asszonnyal és ő így áradozott: „Ó engem már csak a lelki dolgok érdekelnek, csak ezzel akarok foglalkozni. Ide, meg ide járok és ezt meg ezt tanulom, de most már csak a lelkiséggel akarok foglalkozni. Amikor még fiatal voltam, akkor csak a szerelem érdekelt, de most már más is érdekel.“ Nem azt mondom, hogy az egyik helyébe tegyük a másikat, lehet ezeket kombinálni is, ebbe az időkeretbe nyugodtan belefér, hogy ezek kiegészítsék egymást. Ne vesztegessétek az időtöket, a romantika elmúlik. Nem pesszimista vagyok, hanem realista. Mi az, ami megmarad? A lelki értékek, a lelki megvalósítások velünk maradnak. Szóval nyugodtan kombináljátok ezeket. Mert mit mond Bhaktivinód Thákur? „Még, ha veszekedsz is valakivel, még akkor is vond be abba Krisnát.”
Tehát úgy hiszem, hogy az időkeret az egy nagyon fontos tényező. Például az életkor előrehaladtával a méltóságunk, tekintélyességünk is gyarapszik, hiszen sokkal inkább az örök lelki értékekre összpontosítunk, rengeteg tapasztalatra teszünk szert. Szóval, miért ne szerezzük meg már most ezt a bölcsességet? Miért késlekedjünk? Kezdjétek el most.
Beszéltünk még a szolgálatról, és az áldozathozatalról. Legyetek készek arra, hogy odaszenteljétek az életeteket valaminek, valakinek, valamilyen eszménynek, szolgálatnak. Beszéltünk még arról is, hogy: megszerezni valamit az radzsasz, elveszíteni valamit az tamasz, viszont megőrizni valamit az szattva.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Manydzsarí: Folytatva a témát, a nők meghódolásával kapcsolatban lenne egy kérdésem. Sokszor találkozunk azzal, hogy egy nő, egy anya teljesen átadja magát a családjának, és ennek ellenére elveszíti férje, sőt néha még a gyerekei megbecsülését is. Hol rontjuk el, mit tehetünk ebben az esetben? Mit tanácsolnak más hasonló helyzetben lévő személyek, hogy ez ne történjen meg?

Szvámí Tírtha: Köszönöm ezt a kérdést, mert ez a téma valahogy az én listámon is szerepelt. Először is egy nőknek szóló előadásból szeretnék idézni, amelyben a férfi előadó alapvetően a gyógyításról beszélt. Nagyon megértő és rendkívül gondoskodó volt a hölgyek problémái iránt, viszont volt egy meglehetősen szigorú megjegyzése, ami úgy szólt: „Ha a férjetek mellettetek élve 10-15 év után iszákos lesz, akkor gondolkodjatok el azon, hogy ebben mekkora volt a ti szerepetek.” Mert ugye nem mondhatjuk azt, hogy a másik fél ilyen, meg olyan, hiszen, ha együtt haladtok az élet útján, akkor ti már együtt vagytok. Azt mondják, hogy egy ember is elég, hogy tönkretegyen egy házasságot, de hogy sikeres legyen, ahhoz viszont kettő kell. 

Könnyű megszerezni egy férfit?

Krsna-prijá: Igen.

Szvámí Tírtha: Hűha! Akkor délután majd egy nagyon szigorú leckét kell, hogy tartsak a fiatalembereknek. De megtartani vajon ugyanilyen könnyű?

Krsna-prijá: Az már nem annyira.

Szvámí Tírtha: Látjátok? Ne a könnyebbik utat válasszátok, mert megszereznii valamit az nagyon könnyű, viszont megtartani…!? Megszerezni valamit az radzsasz, elveszíteni valamit az tamasz, viszont megőrizni valamit az szattva. Tessék a szattva szintjén létezni! Megszerezni valamit az káma, de ne a  radzsaszban leld meg az életed értelmét. Ne legyetek ostobák, hogy elveszítitek azt a kincset, amit megtaláltatok, az teljes ostobaság. Őrizzétek meg a méltóságotokat!

S még mindig csak az anyagi tulajdonságokról, a gunákról beszélünk, ez nem lelkiség! Viszont, ha negatívan cselekszik az ember, akkor miként várhatunk attól jó eredményt, annak nem pozitív dolog lesz a következménye. Ha jót cselekedtek, akkor jó eredményre számíthattok. Onnan könnyebb azt az egy lépést megtenni, ami átlelkesíti az egész helyzetet.

Hogy hol rontjuk el, ha elveszítünk valamit, azt én nem tudom megmondani nektek. Viszont ezzel kapcsolatban az a tanácsom, hogy ha meg akartok őrizni valamit, legyen az a párod, a családod, az egészségetek, a misszió, a hitetek, bármi, próbáljatok meg szattva szintjén létezni, ahhoz szattvikus hozzáállás kell. Mert mi a szattva eredménye, a tudás és a boldogság. Ezt a két dolgot mindenki szeretné elérni, úgyhogy tessék alkalmazni az ide vezető helyes módszert! 

Sjáma Tulaszí: A női méltósággal kapcsolatban szeretném kérdezni azt, hogy intellektuálisan értem magának a szónak a jelentését, de belsőleg már nem teljesen érzem át ennek a lényegét.

Szvámí Tírtha: Köszönöm ezt a kérdést, mert erről is szerettem volna bővebben beszélni. A tekintély, számomra azt is jelenti, hogy tudod, hogy mit akarsz csinálni, van tervetek erre az életre. Seneca azt mondja, hogy: „Az a hajó, amelyik  nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, annak egyetlen szél sem kedvező”. Ilyen hajók szeretnétek lenni, aki egyetlen szelet sem tud befogni a vitorlájába, és nem éri el a biztonságos kikötőt? Nem akartok ilyen hajók lenni. De fordítsuk ezt át pozitívra, „Amelyik hajó viszont tudja, hogy hova tart, annak minden szél kedvező lesz.” Bármilyen szél legyen is az! Tehát ilyen hajókká válhattok ebben az életben. Az, hogy tervetek van erre az életre, az nem csak azt jelenti, hogy elérendő célotok van, hanem azt is, hogy idő menedzsmentetek van, tudtok az idővel bánni. S nagyon örülök, hogy itt van Annácska, mert jóllehet, hogy ő még picike, most öt esztendős, de benne van a leendő gyermekeinek az összes csírája. S ma ez még egy rejtett potenciál, nem akarom azt mondani, hogy ő egy időzített biológiai bomba, de el fog jönni az az idő, amikor majd ez aktiválódni fog. Amikor ez majd ellenállhatatlan erővel kényszeríteni fogja őt valamire. Mire is? Arra, hogy az Anyatermészet majd az ő gyermekeiről gondoskodhasson. 

Tehát én erre gondoltam, mint tervezett időtartamra, ami egy nagyon erős meghatározott vonala az életünknek. Azon dolgozni kell, hogy ez ne csupán egy biológiai késztetés legyen, hanem hogy ezt megpróbáljátok egy szent hivatássá nemesíteni.  Az élet misztériumának a szolgálata. Nélkületek nincs következő generáció. Ezt nagyon nemessé kell tenni, és ez is szolgálat. Az élet misztériumát szolgálom azzal, hogy megszülöm a gyermekeimet, világra segítem a következő generációt, mert hogy ott van bennetek a lehetőség. De nem csak ez vagytok, hogy a testetekben ott van a következő generáció lehetősége, hanem ti magatok, mint lelkek, magatok is ott utaztok ebben a testben. Ez is egy idő kalkuláció, hogy ezt a két hivatást realizáljátok, és át is ültessétek a gyakorlatba. Igen, van egy földi hivatásom, az élet szentségének a misztikus szolgálata, de ezen túlmenően van egy abszolút égi hivatásom is, hogy visszajussak az őshazába.  

Tehát az életetek egyik része az a szamszárával kapcsolatos, meghívtok lelkeket arra, hogy ebben a szamszárában vegyenek részt, amiről azt mondhatjuk, hogy szinte bűnös, mivel annyi gondot okoztok másoknak, ami miatt ők sokat fognak szenvedni. De ugyanakkor a kivezető utat is megadhatjátok ezzel az élettel, ez viszont az áldott szentség szolgálata. Tehát az egyik a szamszárán belül van, a másik pedig a szamszárán kívül. Amikor nektek, mint individuális lelkeknek meg kell találnotok az utat, vissza Istenhez. Tehát próbáljátok meg egységbe hozni ezt a két hivatást, ezt a két dharmát.

(folytatása következik)