Archives

Calendar

January 2022
M T W T F S S
« Dec    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  



Magyar issues

namisaranya

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[1]

A szentek nagyon alázatos és emelkedett módon kezdtek tudakozódni. Hallgassunk meg egy részletet Sríla Prabhupád magyarázatából: „A Bhágavatam hallgatói tehetnek fel kérdéseket a beszélőnek, hogy feltáruljon előttük a Bhágavatam tiszta jelentése, de ezt sohasem szabad kihívó szellemben tenni. Az embernek úgy kell előadnia kérdését, hogy tiszteletet tanúsít mind a beszélővel, mind a témával szemben. A Bhagavad-gítá szintén ezt ajánlja: az embernek alázatos hallgatás útján, a megfelelő forrásból kell elsajátítania a transzcendentális tudást. Éppen ezért a szentek nagy tisztelettel szólították meg Szúta Gószvámít.”

Sríla Prabhupád itt leírja közösségi életünk egyik alapszabályát, mely a kommunikációnkra vonatkozik. „A tudakozódásnak mind a beszélő, mind a téma iránt nagy tiszteleten kell alapulnia.” A mi köreinkben a kommunikációt illetően három engedmény (jogok, melyekre lehetőség van) és három követelmény érvényesül. Elmondanám először a három engedményt: nyílt kommunikáció, nincsenek tabuk és bármiről lehet beszélni. Azonban a jogokat csak úgy gyakorolhatjátok, ha betartjátok a követelményeket is! Nézzük meg a három követelményt is a kommunikációt illetően: az első, melyet Sríla Prabhupád említett itt – az előírt tiszteletteljes hozzáállás a másik fél és a tárgyalt téma iránt; nem kérdezünk pusztán a kérdés kedvéért és készen kell állni a válasz elfogadására. Egyetértetek ezekkel a szabályokkal? „Igen!” Köszönöm! Ez esetben nem lesznek problémáitok, bármi is ér benneteket személy szerint a misszióban, mindig le tudjátok majd győzni a nehézségeket.

Jasódá kérdése: Előfordult olyan eset az ásramban, amikor valaki elég nyilvánvalóan tiszteletlen volt a lecketartóval szemben. Mi a teendő ilyen esetben? Ragaszkodjon az előadó ahhoz, hogy tiszteljék vagy pedig azon dolgozzon, hogy elnyerje a tiszteletet?

Szvámí Tírtha: Nos, ha harcolnunk kell a tiszteletért, az már eleve rossz. Erről ennyit. Viszont keményen kell dolgozni azon, hogy valami magasabbnak a közvetlen képviselői lehessünk. Szerencsére az ásram ehhez egy nagyon békés és védett környezetet biztosít. Mivel, ha az előadó nem harcol a maga igazáért, akkor majd a többiek fogják megvédeni, mert azt is meg kell tanítanunk az embereknek, hogy a megfelelő módja a tudakozódásnak nem a provokatív kérdezősködés. Hiszen ebben az esetben nem állunk készen a válasz elfogadására.

Azonban tudjátok, hogy prédikálás közben néha nagyon vicces momentumokkal találkozunk. Az ilyen kihívásokkal teli pillanatok mindig nagyon hasznosak az alázat gyakorlásához. Szóval nem igazán látom, hogy ez nagy probléma lenne. Például képzeljétek csak el, amikor Gaurakisóra dász bábádzsí egyszer meglátogatott egy templomot, ahol éppen nagy lakomát tartottak. Ő teljesen független, aszketikus életet élt. Tehát a bhakták megkínálták praszádammal és egy ifjú brahmacsárí így szólt hozzá: „Ó Bábádzsí Mahárádzs csak az ingyen csapátiért jött!” Erre azonnal rávágta: „Igen! Igazad van! Végre valaki megértette milyen is vagyok valójában!”

Tehát az ilyen kihívások kitűnő lehetőséget adnak az alázat gyakorlására. Ez a történet nem Gaurakisóra dász bábádzsí Mahárádzs problémájáról szól, hanem az ifjú brahmacsáríéról. Azonban, ha meghalljátok, hogy valaki a ti Bábádzsítokat kritizálja, azonnal vessetek véget annak!

 

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.5.



Gurudeva

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[1]

Most pedig fordítsuk figyelmünket a szentek életére, mivel szeretnénk megtanulni, hogyan kell úgy élni. Áldozati tűz – ez állt a reggeli szent gyakorlataik középpontjában. Valójában mindannyiunk teste rendelkezik áldozati tűzzel. Ez egy bennünk égő vegyi tűz – az emésztés tüze, egy energia hányad, mely segít fenntartani az egyéni létezésünket. Ha ezt az energiát nem szent célra használjuk, akkor ez egy egyszerű tűz. Viszont, ha Isten szolgálatának szenteljük az életünket, akkor ez áldozati tűzzé válik, mely egy teljesen más minőség.

Miként táplálunk egy áldozati tüzet? Magvakat szórunk bele és ghít öntünk rá. De hogyan lehet lelki javakhoz jutni az áldozati tűz által egyénileg? Gondolkoztatok már valaha ezen? Ha valakinek áldozati tűz ég a testében, hogyan tudja azt hasznosítani? Nagyon egyszerű: tápláld a Brahminokat (bráhmanákat) tegyél ghít és rizst a szájukba, az emésztési tüzükbe. Mivel életüket áldozzák az Isteni cél érdekében, a bennük égő tűz is Istenért lobog. S amennyiben ily módon elégedetté tesszük a brahminokat, a vaisnavákat és a szenteket, akkor áldozatot hajtunk végre.

Rendben, meglehet, hogy nem gyújtotok áldozati tüzet minden reggel az otthonotokban, de akkor tápláljátok a férjeteket, gyermekeiteket és helyette az lesz az áldozati tüzetek, mag és ghí felajánlásotok az ő tüzükbe. Ily módon ugyanezt teszitek. Feleségek, kérlek emlékezzetek erre! Azonban kedves férjek, emlékeztetnem kell benneteket is arra, hogy ahhoz, hogy ilyen reggeliben részesülhessetek, Istennek kell szentelnetek az életeteket, mert akkor válik áldozati tűzzé.

Miért említem ezt? Mert tegnap egyetértettünk abban, hogy át kell lépnünk az idő korlátait. Meglehet, nem ülhetünk minden reggel Naimisáranjában, hogy áldozati tüzet gyújtsunk és hallgassuk a Bhágavatamot, azonban bármikor adódik lehetőségetek arra, hogy ugyanabban a hangulatban és szellemben, ugyanazzal az elkötelezettséggel gyakoroljátok ezt. Ebben az esetben a legjelentéktelenebb hétköznapi feladatok által is emelhetjük a tudatosságunkat.

Tehát a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak.  Szúta feladatát tekintve ‘egy szekérhajtó’ és ugyanakkor ‘egy bárd, énekes költő’ – aki az ősi történeteket meséli el, az igazság hírvivője, ez a másik feladata. Ezért lett Szúta Gószvámí ennek a találkozónak az úgymond vezetője, professzora. A tiszteletbeli ülőhely pedig az ászana. Az ászana ‘testtartást’, ‘párnát’ és ‘Vjásza ülőhelyét’ is jelenti, ez a Vjásza-ászana. Vjásza az eszményi lelki tanítómester. Tehát, valahányszor leckét tartotok az ásramban, akkor Vjásza képviselőjévé kell válnotok. Ezért adózunk tisztelettel a leckét tartó személynek, mert abban a pillanatban, amikor az előadó már nem önmaga, Vjásza képviselőjévé válik. Ezért leckét tartani nem egy kitüntetett helyzet, hanem egy megtisztelő szolgálat. Akkor válhatunk igazán, tiszta áttetsző közeggé.

Tudtok kapcsolódni Vjászadévhez? Meglehet, hogy valaki hozzánk közelebb állóhoz tudunk kapcsolódni. Ez a parampará rendszere, mely nem csupán elmélet! Ezen a nagyon finom, nagyon odaadó kapcsolaton és azonosuláson keresztül lehetséges az, hogy amikor beszéltek, a mesteretek szól rajtatok keresztül. Ha esztek, Őt tápláljátok, ha titeket tisztelet ér, az pedig Neki szól. Ez a parampará rendszere.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.5.



following

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából) 

Óm namó bhagavaté vászudévája! Ez egy fohász a végső oltalomért. A vakmerő és ostoba emberek azt gondolják, hogy nincs szükségük oltalomra, míg azok, akik igazán erősek és értelmesek ismerik minden erő, tudás és tisztán látás valódi forrását. Akik erősek, készek elfogadni a gyengeségeiket, legyőzték önmagukat, hamis egoizmusukat, hajlandók fejet hajtani a Legfelsőbb előtt. A valódi tanítók készen állnak arra, hogy szolgák legyenek.

S mivel ez egy ilyenfajta oltalomért szóló fohász, mi történik, ha zengjük? Kivonjuk magunkat az illúzió befolyása alól és alárendelődünk az isteni oltalomnak. Az egyik befolyástól csak úgy tudunk megszabadulni, hogy alárendeljük magunkat egy másiknak. A helytelen, alacsony szintű helyett egy nagyon magas, tiszta befolyást választunk és alárendeljük magunkat annak. Ez a személyes áldás, amit e mantra zengéséből kaphattok. S mi az egyetemes jótéteménye, ha zengitek ezt a mantrát? Az, hogy mindazok, akiket meghívtok ennek a fohásznak a védőernyője alá részesülhetnek az isteni áldásban. S mi a Jóisten haszna ennek a mantrának a zengéséből? Az, hogy ezáltal Ő is elégedetté válik. Tehát három szinten működik: az egyéni hasznotok, másoké és a Legfelsőbb boldogsága is ebből ered.

Miért is beszélünk most erről? Mert elég intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy átverekedjük magunkat a dzsungelen, mivel bizonyos kincsekre vadászunk. Tehát a hamis tévképzetek dzsungelén keresztül, az illúzió összes csapdája s a hamis ego még nagyobb kelepcéin keresztül átvágjuk magunkat ezen a sűrű hálón és megpróbálunk közvetlenül kapcsolódni a tiszta lelki, isteni lényeghez. Azonban nem szabad csüggednünk a dzsungel e vastag hálóját látván, hiszen akadnak lábnyomok is benne.

Ezért szimbolikus némileg, hogy a szentek a dzsungelben, egy erdőben gyűltek össze. Ahogy olvastuk: „Hajdanán egy szent helyen, Naimisáranja erdejében a bölcs Saunaka vezetésével a nagy szentek hatalmas, ezer évig tartó áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit”[1]. A mai vers pedig így szól:

ta ékadá tu munajah prátar huta-hutágnajah
szat-krtam szútam ászínam papraccshur idam ádarát

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[2]

Sríla Prabhupád így ír ennek a versnek a megvilágításában: „A reggel a legkedvezőbb időszak a lelki szolgálatokra”. Ti hogyan vagytok ezzel: megelégszetek egy kis rövidke reggeli kezdéssel? Nem! Meg kell hosszabbítanunk a reggelt, hogy állandó napfelkelténk legyen, hogy a Nap soha ne menjen le szívünk és tudatunk horizontján. Mert nincs hatalmunk a sötétség felett. Ezért maradjatok mindig a világosságban! Ahogyan a szentek, akik bár úszkálnak a nektárban, de még több kortyot akarnak. Ilyen az ő életük. Viszont milyen az átlagemberek élete? Amikor felébrednek már túl késő van, így rohanniuk kell dolgozni. Megisszák az első korty erős kávét, hogy felpörögjenek és talán egy cigarettát is elszívnak, majd meglehetősen savanyú hangulatban elkezdik a napjukat. Tehát el kell döntenetek, hogy melyik fajta életet akarjátok élni – a szentekét vagy az átlagemberekét. Egyszer döntenetek kell! Lehetséges mindkét fajta életet élni; de nem lehet egy fenékkel két lovat megülni.

(folytatása következik)

 

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.4.

[2] Srímad Bhágavatam 1.1.5.



DSCN0033

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: Azt szeretném megkérdezni, hogy mi volt pontosan az ezeréves áldozat, melyre a szentek Naimisáranja erdejében összegyűltek? Milyen áldozat volt az?

Szvámí Tírtha: Valójában ez része a történetnek, melyet olvasunk és a következő vers éppen erről szól. Bár már ez a vers is említi az áldozat célját, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbb Urat és a híveit! Mivel valójában az összegyűlt szentek vágya az volt, hogy a világ és az élőlények javát szolgálják, mely egyben filozófiai kérdés is. Mert hogyan tudjuk valamennyi élőlény jólétét szolgálni? Úgy, hogy elégedetté tesszük a teremtés forrását. Ha Krsna elégedett, mindenki elégedett! Ezért az áldozat elsődleges célja az volt, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbbet. De hogyan tudjuk „feláldozni” a Legfelsőbbet? Elnézést, elégedetté tenni a Legfelsőbbet? Azáltal, hogy elégedetté tesszük a híveit. Ezért érintett mind a két fél ebben, mind az Úr, mind a szolgái.

De elszóltam magam: „hogy feláldozzuk a Legfelsőbbet”, igaz? Azt gondolhatjátok, hogy ez csak egy nyelvbotlás volt, de valójában nem az! Ha tanulmányozzátok a Rg-védát, akkor meg fogjátok érteni, hogy miért nem.

Tehát ezt kell megvizsgálnunk, hogyan tegyük elégedetté a Legfelsőbbet és szeretett híveit. Ez életünk fő célja. Ebben szilárdan kell hinnünk! Ezért a bhaktákkal való társulás nem egyfajta anyagi együttlét, hanem egy szent gyakorlat. Miért? Mert amikor a Jóisten egy kissé túlterhelt volt, akkor az angyalaihoz fordult: „Szükségem van egy helyre, ahol elbújhatnék. Tudtok javasolni ilyet, ahol nem találnak Ram az emberek. Szeretnék elrejtőzni, de mindig megtalálnak az imáikkal: „Segíts meg bennünket így; add meg nekünk azt!” Tudtok javasolni egy helyet, ahol elrejtőzhetnék?” Erre az angyalok azt válaszolták: „Ó, van egy remek javaslatunk a számodra: az emberek szíve! Ott senki nem fog keresni!”

Ez azt jelenti, hogy Krsna a szívekben rejtőzik., legfőképpen a bhakták szívében. De aztán felmerül a következő kérdés, hogy: „Ki lakik egy tiszta bhakta szívében?” Góvinda! Ezért becsüljük annyira nagyra a tiszta bhaktákat, mert ők Góvinda szívében vannak és az ő szívükben pedig Góvinda lakozik. Ha meg akarjátok találni a Jóistent, találjátok meg az angyalotokat! Találjátok meg a gószvámítokat!



preaching

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: Említetted, hogy a gunáknak megfelelően háromféle Purána létezik. Lehet tudni, hogy ki kategorizálta be az embereket ezekbe a csoportokba, illetve kik adták nekik a különböző Puránákat olvasásra? A tanítók osztják szét a szentírásokat?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés! Különbözőképpen történik. Nagyon szerencsések vagyunk abban az esetben, ha a tanítómestereink vezetnek bennünket az ízlésünk, a lelki szükségleteink és jövőbeni céljaink figyelembevételével gondoskodnak a megfelelő szentírásról. Azonban ez fordítva is megtörténhet. Ha már eleve van valamiféle irányultságotok, amely valamelyik Puránához vezérel benneteket, azáltal megtudhatjátok, hogy melyik guna hat rátok inspirálólan. Miért? Mivel mindazok, akik a szenvedély kötőerejében vannak, el akarnak érni valamit. Tehát ők az ilyenfajta üzenetet fogják kutatni, még a szent hagyományban is, mely az ilyen irányú ambícióikat fogja kielégíteni. Vannak olyanok, akik a saját malmukra akarják hajtani a vizet és felhasználni a lelkiség destruktív módon is használható erejét – ez olyan, mint egyfajta tamaszikus hajlam. Gerjesztenek egyfajta félig hamis lelki erőt azért, hogy aztán rossz célra használják fel.

De szerencsére a Srímad Bhágavatam nem tartozik egyik ilyen kategóriába sem, mert ez ‘A makulátlan tisztaságú Purána’, a legfontosabb, kristálytiszta, a legtisztább, makulátlan. Ez a gunákhoz rendelt Puránák fölött áll, transzcendentális és nem csak úgymond egy része a lelki irodalomnak, hanem egyenesen a Legfelsőbb inkarnációjának tartják. Ő visszavonult ebből a világból, de nem távozott el teljesen, mert itt hagyta írásos inkarnációját a Bhágavatamot. Tehát nem vagyunk magunkra hagyva! S van még egy oka annak, hogy miért olyan jelentős a Bhágavata Purána, mivel ez, (Ő) az ötödik Véda, amely tartalmazza a lelki ízekkel teli, rasza irodalmat, Csaitanja Maháprabhu kedvencét és mint említettem ez Krsna személyes inkarnációja, ezért mindenkié! 

akámah szarva-kámó vá
móksa-káma udára-dhíh
tívréna bhakti-jógéna
jadzséta purusam param
[1]

Akámah – akár nincsen, akár számtalan vágyatok van – szarva-kámó vá, vagy csupán egyetlen vágyatok van a tökéletesség, a felszabadulás iránti vágy, móksa-káma – nem számít. Tívréna – szomjúhozva, olthatatlan szomjúsággal, tívréna bhakti-jógéna, odaadással, szeretetteljes kapcsolattal, jadzséta purusam param, kellene szolgálnotok a Legfelsőbbet. Az odaadást szomjúhozva kellene szolgálnunk a Legfelsőbbet! Tehát, ha bármelyik osztályozáshoz is tartozunk nem számít, mert a lélek transzcendentális. A Bhágavatam, mint transzcendentális irodalom egyenesen a lélekhez szól, ezért mindenkinek ajánlott a tanulmányozása. Valójában ez a vers magából a Bhágavatamból származik.

Kérdés: Pontosan hol található ez a vers?

Szvámí Tírtha: Nem tudom fejből a számát, de remélem emlékszem a jelentésére!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 2.3.10.



Naimisharanya (1)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Nos, eddig tartott a Bhágavatam bevezetője, most pedig jöjjön maga a történet.

naimisé ‘nimisa-ksétré
rsayah szanakádajah
szatram szvargája lókája
szahaszra-szamam ászata
[1] 

„Hajdanán egy szent helyen, Naimisáranja erdejében a bölcs Saunaka vezetésével a nagy szentek hatalmas, ezer évig tartó áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit”.

Így kezdődik a történet. Észak-Indiában található egy szent hely, melyet Naimisáranjának, Naimisa-áranjának hívnak. Mit jelent az áranja? ‘Erdőt’. S mi a jelentése naimisának? A nimisa szóból származik, mely olyasmit jelent, mint a ‘pillanat’. Így tehát a Naimisa jelentése ‘pillanat, szemhunyásnyi idő’ – így együtt olvasva tehát ‘A Szemhunyásnyi-erdő’. Milyen különleges hely is ez a Szemhunyásnyi-erdő? Egy erdőnek több száz évre van szüksége a kialakulásához, hogy terjedelmessé válhasson! Akkor, mégis hogyan lehetséges, hogy ezt ‘Szemhunyásnyi-erdőnek hívják’? Meglehetősen szokatlan elnevezés! Miért hívják így és miért éppen ezen a helyen gyűltek össze a szentek? Azért, mert valójában ez az erdő az, ahol megvalósulhat az időugrás. Igen, időugrás, több ezer évre visszamenőleg! Ez az a hely, ahol átléphetitek az idő korlátait, ahol túlléphettek a korlátozott időn és elérhetitek az örökkévalóságot.

Tehát ez egy nagyon különleges hely, ahol legyőzhető az idő korlátja, s ezért gyűltek össze egy áldozat bemutatására. Milyen áldozatról is van szó? Talán olyanról, amikor fél óra elteltével mindenki kezdi kényelmetlenül érezni magát? Most már 20.50 van és már meglehetősen kényelmetlenül érzitek magatokat ezen a mai összejövetelen, áldozaton, míg az említett szentek egy ezer évig tartó áldozatra gyűltek össze. Csak képzeljétek el, a mi összejövetelünk három napos, míg ők egy ezeréves távlatban gondolkoztak. Hogyan tudtok megvalósítani egy ezer esztendeig tartó áldozatot? Nagyon egyszerűen – vagy egyedül ültök itt ezer esztendeig, vagy pedig találtok még 999 társat ehhez és akkor csak fejenként egy évet kell itt ülnötök.

Ez nem vicc, mert a lényeg, a legfontosabb az áldozat! Ez volt a céljuk, ezért gyűltek össze. S mi a mi célunk? Az áldozathozatal. Ők több ezer évvel ezelőtt gyűltek össze; a mi összejövetelünk most van – de a cél, a szellem ugyanaz. Majd visszaugorhatunk az ő idejükbe, megidézhetjük ugyanazt a légkört, hangulatot, amit ők megtapasztalhattak. Ezért magunknak kell végrehajtanunk ezt az áldozatot. S mi volt a közvetlen célja ennek az áldozatnak? Az Úr és bhaktáinak az elégedetté tétele. Tehát, ha mi is ugyanazért a célért cselekszünk, az azt jelenti, hogy mi is ott vagyunk velük Naimisáranja erdejében.

Azt hiszem ez nagyon szép tárgya a meditációnknak, elmélkedésünknek, hogy visszautazzunk az időben és hogy lélekben emelkedhessünk. S nem csak arról van szó, hogy visszautazunk az időben, hanem hogy egy lépéssel közelebb kerülünk az örökkévalósághoz, az örök értékekhez, hogy túllépjük az idő korlátait.

 

1. Srímad Bhágavatam 1.1.4.



1500-1200_BCE,_Rigveda_manuscript_page_sample_iii,_Sanskrit,_Devanagari

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát ez volt a magyarázata annak, hogy miért szenteljünk annyi figyelmet a Bhágavata Puránának – mivel a raszákat tárgyalja, ezért tekintendő a véda-irodalom érett gyümölcsének. Kérlek mondjatok még más érveket arra vonatkozólag, hogy miért tekintjük olyan magasztosnak?

Manydzsarí: Mert Sukadévától származik.

Szvámí Tírtha: Ó ez nagyon szép! De mondjatok még több érvet, menjetek mélyebbre! Ki a fő szaktekintély a mi vonalunkon?

Manydzsarí: Rádhiká.

Szvámí Tírtha: Jól van, erre hogyan is mondhatnék nemet…?! Kicsit gondolkodjatok földre-szálltabban. Úgy tűnik, hogy nagyon extatikus volt a mai kirtan! Szóval földre-szálltabban. Ki a mi vonalunknak a szaktekintélye?

Jasódá: Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.

Szvámí Tírtha: Na jó, Rádhiká és Sukadéva időben meglehetősen távoliak, Bhaktisziddhánta pedig időben túl közel van hozzánk. A kettő között mondjatok valakit.

Válasz: Csaitanja Maháprabhu.

Szvámí Tírtha: Csaitanja Maháprabhu, helyes! Ne feledkezzetek meg Róla! Ez volt Maháprabhu kedvenc könyve. Azt mondta, hogy: „A különféle kinyilatkoztatott szentírások közül ezt tartjuk a legfontosabbnak.” S ezért szentelünk komolyabb figyelmet a Bhágavatamnak – mert Ő ezt választotta. A lelki ízekkel teli fejezeteknek köszönhetően tekintjük a véda-irodalom érett gyümölcsének.

A három versben, amit eddig megvizsgáltunk, rálelhettünk még a forrás dicsőítésére is. Tudom, hogy kicsit későn, de mégis hadd tegyek fel nektek egy kérdést: az egész véda-irodalom két részre, két egységre van osztva. Melyik ez a kettő? Sruti

Hozzászólás: És a szmrti.

Szvámí Tírtha: Ha azt mondom sruti, akkor ti azt felelitek, hogy szmrti. Nem rossz!  Igen, ez a két fő rész. A sruti – a közvetlen kinyilatkoztatás és a szmrti – az, amire emlékszünk. Tehát a puránák – melyik kategóriába tartoznak? Vagy az egyikbe vagy a másikba. Tehát? Az egyik javaslatotok az volt, hogy a közvetlen kinyilatkoztatáshoz tartozik, de valójában a másik osztályba sorolják. A szmrtibe, a szent tradícióba, része a szent hagyománynak. Azonban, főként a kali-jugában a puránákat, az itihászákat, a Mahábháratát és a Rámájanát – éppen olyannak tartják, mint a védákat. Ezeket az ötödik védának tekintik. Tehát nagyon fontos megértenünk, hogy a közvetlen kinyilatkoztatás végkövetkeztetése és a szent hagyomány egy és ugyanaz.

 

(folytatása következik)



 

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

Nos, haladjunk tovább a Bhágavatam tanulmányozásában. Azt hiszem egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy nagyon tömör lelki tudomány. Csak néhány sor, mondat, gondolat, de óriási tartalom és nagy távlatok vannak mögötte. A Bhágavatamot ‘A makulátlan tisztaságú Puránának’ tekintik. Miért makulátlan? Mert nagyon jelentős.

A Puránákat kétféleképpen osztályozzák. Az egyik osztályozás a gunák szerint, a másik pedig a témakörök szerint történik. A háromféle gunának megfelelően háromféle Purána létezik: a szattvikus, a radzsaszikus és a tamaszikus Purána. Felmerülhet bennetek az a kérdés: “Hogyan lehetséges ez? Egy szentírás – hogyan lehet tamaszikus?” De valójában nem a Purána az, amely tamaszikus, hanem az a személy, aki azt olvassa. Tehát az emberek a három kategória szerint vannak osztályozva és ennek megfelelően létezik a három Purána. Vannak azok a Puránák, amelyek a szattva-guna alatt álló embereknek szólnak és vannak olyanok, amelyek a radzsaszikus, tamaszikus emberekre vonatkoznak. S valójában ez nem egy tamaszikus Purána, hanem egy Purána, mely a tama-gunában lévőknek szól.

Tehát ez az egyik féle osztályozás. A Puránák mind a három kötőerőben lévő emberek számára közvetítenek üzenetet. A másik osztályozás pedig a témakörök szerint történik. Hogy is van ez?

Manydzsarí: A céloknak és az Útnak megfelelően.

Szvámí Tírtha: Itt két osztálya van a Puránáknak: az egyik a fő Puránák és mit gondoltok, hogy hívják a másik osztályát? A kis Puránák. A nagy és a kis Puránák. A kis Puránák öt témát taglalnak és mit gondoltok hány témát ismertetnek a nagy Puránák?

Szanátan: Öt.

Szvámí Tírtha: Igen, ennyit taglalnak a kis Puránák, öt témát. S a nagy Puránák?

Szanátan: Dupla annyit.

Szvámí Tírtha: Helyes. Igen, a kis Puránák öt témát taglalnak: úgy, mint a teremtés és az abszolút cél. Tehát ebben az értelemben helyes, amit Manydzsarí említett. S mi az út, illetve mi a cél? A nagy Puránák ennél kicsit részletesebben tárgyalják a tíz fő témakört. Mint az elsődleges és a másodlagos teremtés, a manvantarák[1], a királyok családfája stb. S még a végső menedékről, a cél elérésének módszeréről is szólnak, illetve, hogy mi a móksa, mi a tökéletesség. Tehát a szentírások e különböző csoportjai közül – a Puránákat vizsgálva – a Bhágavatamot tartják a legfőbbnek, a legfontosabbnak. Olyannyira, hogy ha diákok vagytok Indiában és a házi feladatotok az, hogy dévanágarí írást[2] gyakoroljatok, akkor a Bhágavatam, Első Énekét kell lemásolnotok. Ez annyira jelentős, hogy olyan, mint egy tankönyv az iskolákban. Miért is jelentős annyira? Valójában ebből a tizenkét kötetből és megszámlálhatatlan fejezetből, 18 000 versből csupán 5 fejezet, ami a legeslegfontosabb. Nem, nem! Elnézést, a tizenkét énekből egy a legfontosabb. Melyik az?

Válasz: A tizedik.

Szvámí Tírtha: Igen, helyes. A tizedik ének. S ebből a több száz és gyakorlatilag több ezer fejezetből és témakörből, öt fejezet a legfontosabb. Melyek azok? Amelyek a raszákat taglalják. Ezért a védikus irodalom kívánságteljesítő fájának (kalpataru) érett gyümölcsének tekintik.

(folytatása következik)

 

[1] A Manuk uralkodásának – az emberiség ősatyái – korszaka

[2] Az indiai szubkontinens egyik ősi írásmódja



flame of life

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Pibata bhágavatam raszam[1]. Igyátok, ízleljétek a Bhágavatam nektárját! Ennek a versnek a fő mondanivalója – raszikáh. Ez az írásmű a raszikáknak szól. S mit jelent a rasza kifejezés? A Legfelsőbb lényegi megközelítése, a Legfelsőbbhöz való szeretetteljes érzelmi hozzáállás.

S itt Sríla Prabhupád megjegyzi: „Brahmától, az anyagi világ első élőlényétől kezdve egészen a jelentéktelen hangyáig, minden élőlény az érzékfelfogásból származó ízre vágyik. Ezeket az érzéki örömöket raszáknak nevezik. Sokféle rasza van. A kinyilvánított írások tizenkétféle raszát sorolnak fel.

Nos, melyik a legelső ezek közül? Raudra, düh. Ezt ismerjük, igaz? Látjátok, a kinyilatkoztatott szentírások igazat mondanak. Beszélnek hozzátok – düh. A második, az adbhutha, csodálkozás. Milyen filozófiai meghatározást használ Platón a csodálkozásra? „A rácsodálkozás művészete.” Tehát Platón egy raszika volt. Filozófiája nem csupán elmélet volt, hanem alkalmazott gyakorlat, bölcsesség, Istenre és a teremtés szépségeire való rácsodálkozás! A harmadik, a srngára. Mit jelent ez? Házastársak közötti szerelem. Hajdanán Gurudévtől kapott az ásramunk két csomag füstölőt. S tudjátok, akkoriban ez olyan ritkaság volt, annyira nehéz volt beszerezni, hogy az olyan volt nekünk, mint valami kincs. Az egyik csomag halvány, majdnem fehér volt. Mit gondoltok, milyen színű volt a másik? Igen, fekete. A fehér a ‘Muszk’ nevű, rendkívül finom pézsmaillatú volt, és a feketének pedig ‘Srngára’ volt a fantázianeve. Akkoriban annyira értékes kincs volt a füstölő a számunkra, hogy mindig csak egy felet, nem pedig egy egészet ajánlottunk fel. Nos, ez volt az első találkozásunk a srngárával – a fekete raszával.

A következő a hászja, komikus vagy viccelődő lelki íz. Gurudév egyik hittestvérét Hászja-Prija Prabhunak hívták. Egyszer még nagyon-nagyon régen a kommunizmus idején, eljött Budapestre látogatóba. Tudjátok, akkoriban szinte lehetetlen volt bhaktákkal találkozni. S miközben Budapest utcáin sétálgatott, hirtelen meglátott valakit, aki kanthimálával a nyakában jött szembe. Úgyhogy köszöntötte egy: “Haribóóóóllal!” Erre ő is visszaköszönt, hogy “Hariból!” és elment mellette. Mintha olyan megszokott lett volna, hogy bhaktákkal lehet találkozni az utcákon… S Hászja-Prija Prabhu, még tíz év múlva is úgy emlékezett erre, mint egy hihetetlen történet: „Itt Budapesten annyi bhakta van, hogy csak “Haribóloznak” és sétálnak tovább, egyáltalán nem figyelnek rád?!” Annyira elképedt ezen és azt mondta, hogy addig azt hitte, Kaliforniában sok a bhakta, de úgy tűnik, hogy Budapesten még többen vannak, jóval szokványosabb dolog. Tehát a hászja vígkedélyűt, boldog hangulatot jelent.

Majd a következő a víra, hősiesség – amikor harcolsz az igazságért. Amikor kész vagy meghalni a Gurudévádért! A következő a dajá, a kegy – ez az, amilyennek mi akarjuk látni Krsnát, kegyes. Majd ezután jön a dászja, szolgálat; és a szakhja, barátság. Azt hiszem, ezek egyértelműek, ugye? Mindannyian ismerjük és nagyra becsüljük ezeket az érzéseket. Majd mindezek után jön a bhajánaka, szörnyűség, horror és a bíbhatsza, rémület. Igen kellemetlen érzések! Mégis, éreztétek már valaha azt, hogy valami olyan magas, olyan tiszta, hogy beleremegtek annak az igazságába? Vagy megdöbbentek a saját viselkedéseteken? Előfordul! De ezek nagyon szélsőséges reakciók – mint a teljes szolgaság, hősies hozzáállás, sokkoló tapasztalatok. „Nem, nekünk nincs szükségünk ilyen szélsőségekre!” Ezután következik: a shánti, béke, semlegesség. S végül a tizenkettedik rasza, a vátszalja vagy szülői szeretet. A vátszalja jelent még türelmet, szeretetet, gondoskodást – amit naponta megtapasztaltok. Tehát, ha legközelebb ismét főznötök kell a családotoknak vagy ismét ki kell mosnotok a gyereketek koszos zokniját, ne gondoljátok azt, hogy: ‘Ó, ez mekkora gyötrelem!’ Nem, ez raszikah! Ezt azokért teszem, akik jártasak a rasza ízeiben!

De természetesen a viccen túl, ezek a Legfelsőbbhöz való különböző érzelmi viszonyulások jelentik az alaphangulatot, amellyel kifejezhetjük a hálánkat és a Legfelsőbb iránti szeretetünket. Tehát ennek a versnek az az üzenete, hogy raszik bhaktákká, a rasza ízeinek szakértőjévé kell válnunk!

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.3.

 



108138602_634165767491773_5514477138767364462_n

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Srímad Bhágavatam egy gyümölcs, s a gyümölcsök általában édesek szoktak lenni. Hogyan tudjuk eldönteni, hogy vajon igazán érett egy gyümölcs vagy sem? Ha már belecsípett egy papagáj a csőrével, akkor biztosak lehettek abban, hogy az már elég édes. A Srímad Bhágavatam érett gyümölcse Sukadév gószvámín keresztül áradt ki, miután megízlelte ajkaival.

A papagájokat nagyon értékesnek tartják a folyamatunkban! Indiában és Vrndávanban is sok papagáj található, melyek közül a zöld fajták különösen hangosak, ennek ellenére mégsem bosszantó a hangjuk! S vajon miért tisztelik őket annyira? Mivel ők viszik a híreket, amikor Rádhá és Góvinda nem tudnak találkozni, de szeretnének valahogy beszélgetni. Kissé bonyolult – a szülői felügyelet, a társadalmi szokások és egyéb okok miatt lehetetlen, hogy találkozzanak! Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok. Ezért kellett valamiféle megoldás, hogy kommunikálni tudjanak és Ők a papagájokat választották, hogy a hírvivőik legyenek. Ebből láthatjátok, hogy mennyire degradálódtunk itt a kali-jugában. Zöld papagájok helyett fekete telefonokat, élő hírvivők helyett halott szerkezeteket használunk. Mégis általában az emberek ugyanarra a célra használják ezt az üzenetközvetítő eszközt, mégpedig szerelmes üzenetek továbbítására. Viszont az üzeneteknek, melyet küldötök tükrözniük kell a dharma győzelmét az adharma felett, a lélek győzelmét az anyag felett és az igazság győzelmét az illúzió felett! Ezt a tanítást adja Sukadév gószvámí a Srímad Bhágavatamban. Ezáltal vált sokkal ízletesebbé, mint korábban volt! Bár már addig is ízletes volt mindenkinek, beleértve a felszabadult lelkeket is.

„Pibata bhágavatam raszam[1]. Pibata – igyátok, ízleljétek a Bhágavatam nektárját! S hogyan tudjátok inni a Bhágavatam nektárját? A füleitekkel. Tehát a hallgatóságban egy misztikus átalakulás történik. Most sikerült eltávolítanotok a zárat, hogy jobban kinyithassátok a füleiteket. Erre a misztikus átalakulásra van szükségünk, hogy ezt a korlátozott anyagi szerkezetet átalakíthassuk lelki receptorokká, a transzcendentális üzenet lelki befogadójává. S éppúgy, mint ahogy az első versben volt egy nagyon fontos kifejezés, mégpedig a szvarát – a független, mely a Legfelsőbbre vonatkozott, itt is, egy másik nagyon fontos dolog van említve – a raszikáh. Raszikáh! „Azok, akik jártasak a rasza megízlelésében.”

Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez nem dzsungelharc! Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez a kincskeresés. Vegyünk egy példát a rasza megéléséről. Maháprabhu bhaktái annyira érzékenyek voltak, hogy valahányszor találkoztak Maháprabhuval, szeretett Urukkal, azonnal képesek voltak megérteni és átérezni azt a különleges érzelmi hangulatot, amiben Maháprabhu éppen volt. Aszerint tudták idézni a hangulatához illő szentírást, verseket vagy történeteket. Amikor Maháprabhu túlontúl belemélyedt egy bizonyos hangulatba, akkor elkezdtek olyasvalamit idézni, ami megnyugtatta. Amikor túlzottan passzív hangulatban volt, akkor idéztek valamit, ami kissé felkavarta, mindig a szívének kedves hangulatot. Tehát látjátok, hogy milyen mélységei vannak a kifinomult, érzékeny társulásnak! Nem arról van szó, hogy ‘Előhozakodok a problémáimmal’. Nem! ‘Azért jöttem, hogy a Neked kedves hangulatban szolgálhassalak’. Amikor a problémáitokkal hozakodtok elő, az olyan, mint a dzsungelharc, amikor viszont megértetek valamit ebből a raszikus hangulatú közeledésből, az a kincsvadászat. Tehát döntsétek el, hogy anarchisták akartok-e lenni a partizánharcosok csoportjában vagy pedig kincsvadászok. S ha a kincsvadászok csoportjába álltok be, akkor rasza hangulatban közelítsetek. Ne egy nagy adag problémával jöjjetek!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.3.