Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018.01.03-ai szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tovább folytatva beszélgetésünket a Jóistennel való kapcsolat tudományáról, alázatos kérésem az, hogy olvassátok Sríla Rúpa gószvámí műveit ebben a témában! Ahhoz, hogy valaminek a tanulmányozását befejezhessük, elöször el kell kezdenünk. Szeretünk rögtön a végkövetkeztetéshez ugrani, mégis kezdjük inkább a legelején, az Istennel való semleges szeretetteljes viszonnyal.Ti hogyan tapasztaljátok, mennyire kedvelitek a semleges viszonyt?

Krisna-prijá: Nem igazán.

Szvámí Tírtha: Igen, ha valaki semleges, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, abban nincs semmi kölcsönösség. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy ez a legkevésbé édes rasza a többihez viszonyítva. Ha valakivel pozitív kapcsolatban vagyunk, az boldoggá tesz. Azonban sokszor beszéltünk már róla, hogy még egy jóízű veszekedéshez is, egy jó partner kell. Konfliktus helyzetbe kerülni valakivel, az egy meglehetősen bensőséges viszonyt feltételez, egy semleges viszonyban nem vitatkoztok! Ez így van, tehát még a veszekedés is egy kapcsolat, és az ellenség is barát. Viszont vigyázzatok, nehogy ellenségekké tegyétek a barátaitokat, ellenben kezeljétek az ellenségeteket is barátként. Egy igazi ellenség, isteni ajándék. Ezt komolyan gondolom, egy elsőrangú vitapartner, adomány, hiszen arra sarkall, hogy kihozzatok magatokból olyan érvelést, választ vagy reakciót, amit fel tudtok mutatni.

Tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a semleges kapcsolatnak nem sok hasznát vehetjük. Mégis az Istennel való kapcsolatnak a tudománya ezzel a semleges viszonnyal kezdődik. Miért? Mert azon a szinten még a semlegességnek is van értelme, megvan a szerepe. A hétköznapi életben nem igazán tudunk mit kezdeni a semleges viszonnyal, de az Isteni rendben, megvan a maga helye.

„Sríla Rúpa gószvámí tiszteletteljes imáit ajánlja az örök Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki mindig végtelenül gyönyörű, s akinek a tiszta bhakták szakadatlanul szerető transzcendentális szolgálatot végeznek. A Bhakti-raszámrta-szindhu e harmadik része az odaadó szolgálat öt elsődleges formáját írja le: a semleges viszonyt, a szolgai kapcsolatot, a barátságot, a szülői kapcsolatot és a szerelmet. Részletes magyarázatot olvashatunk majd erről az öt elemről, melyet így képletesen öt hullámnak nevezünk az odaadás nektáróceánjának nyugati partján. Amikor valaki valóban képes transzcendentális helyzetben maradni, ezt a szintet az odaadó szolgálatban semleges viszonynak nevezik.“[1]

Tehát itt azt a definíciót kaptuk, hogy: „aki az odaadó szolgálat közben képes megtartani transzcendentális helyzetét – azt a  szintet nevezik semleges viszonynak.” Van kérdésetek? Azt hiszem, kaptunk egy kis házi feladatot – felkapaszkodni arra a nagyon magas szintre, ahol képesek vagyunk fenntartani a lelki tudatosságunkat. Szóval, amikor elkap egy nagyon bátor és vakmerő érzés benneteket, és azt mondjátok: ‘Ó, a semlegesség az semmi, akkor kérlek először egy pillanatra gondoljatok magatokra! Vajon mi képesek vagyunk megtartani a lelki tudatosságunkat, vagy sem? Sajnos, sokszor nem, és ez azt jelenti, hogy nem vagyunk az odaadó szolgálat semleges szintjén. Akkor mi a mi szintünk? A szeretői viszony vagy a legfelsőbb extázis? A legvalószínűbb, hogy a semleges szint alatt vagyunk.

Azonban mi van a semleges szint alatt? Ateizmus; ez lenne a mi szintünk? Reméljük nem! Talán egy kicsit feljebb, mivel nem tagadjuk a Legfelsőbb Úr létét. Esetleg adharmacsárík lennénk? Adharmacsárí az a személy, aki nem követi a dharma elveit. Nos, talán ezek vagyunk mi. Sokszor, ugye, nem igazán követjük a dharma elveit? Szóval talán adharmacsárík vagyunk. Vagy ha egy kicsit kontrolláljuk és rákényszerítjük magunkat, hogy egy adott szádhanát kövessünk, akkor talán képesek leszünk emelni a sztenderdet és talán dharmacsáríkká – dharma követőkké válhatunk. Azonban többezer dharmacsárí közül, nagyon kevés a megvilágosodott, megvalósított. A lelki tökéletesség, a felszabadulás elérése nagyon ritka. Nem tudom, hogy ti annak érzitek-e magatokat, de nagyon ritka. A felszabadult lelkek közül, csak nagyon kevesen kapcsolódnak érzelmileg Krisnához, ahol a semlegesség kezdődik, ahová azok a lelkek sorolhatók, akik képesek megtartani a lelki tudatosságukat.

Az ácsárják nagyon szépen leírják ezeknek a különböző szinteknek a fokozatos elérését. Először arról kapunk információt, hogyan kell élnünk, azonban mégsem követjük ezeket az elveket. Időnként aztán sikerül megtenni ezt-azt: ‘Ma tudtam teljesíteni valamit a lelki gyakorlatokból, láttam a napfelkeltét. Ma nem aludtam el napközben.’ Nagyszerű eredmények. ‘Ma nem annyira voltam erőszakos, csak egy kicsit.’ Tehát ez azt jelenti, hogy képesek vagytok arra, hogy tegyetek valamit, de sokszor elfeledkeztek a lelki gyakorlatokról; máskor néha az eszetekbe jut, és sikerül valamit teljesíteni belőlük. A következő szint az, amikor szépen gyakoroltok, de néha hibákat követtek el. Tehát az esetek többségében szépen követitek a sztenderdet, de néha elbuktok, valamilyen régi szokás beárnyékol benneteket. Visszacsábítanak a régi, rossz szokások. A következő szinten ezek már eltűnnek, és visszavonhatatlan tényként meggyökeresedik szívetekben az istenszeretet.

De tudjátok, akár a bukdácsolós, akár nagyobbrészt a jobb szinten, vagy már a túloldalon, a megvalósított szinten vagytok – odaátról mindenki nektek szurkol. Valaki vár rátok! Amikor először hallottunk a megtisztulás lehetőségéről, annak az egész lelki világ örvendezett, majd mikor megtettétek az első lépéseket a lelki fejlődés útján, a félistenek ugrándoztak örömükben. Az első komolyabb próbatételnél való elbukáskor Krisna elmosolyodott, majd az első megvalósításnál, még édesebben mosolygott. Tehát ne aggódjatok, ne hezitáljatok, tegyétek meg az első lépéseket! Az Isten jó, és nektek is azzá kell válnotok! Ő megtette a magáét, most ti következtek.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 35.

(Szvámí Tírtha, 2018.01.03-ai szófiai reggeli tanításából)

Nagyon örülök, hogy ma reggel ismét együtt lehetünk! Tegnap este még hosszasan beszélgettünk a bhaktákkal és egyikőjük azt mondta: „Amikor az egyik szent könyvet olvastam teljesen beleremegtem abba, amit ott találtam.” Majd én is hozzátettem: „Igen, amikor Rúpa gószvámí könyveit olvassuk, abba mi is bele szoktunk borzongani.” Ezért úgy gondolom, hogy a legfontosabb tanulmányoznunk Rúpa gószvámí könyveit, mivel a folyamat, amihez csatlakoztunk az istenkapcsolatról szól. Tehát nem csupán a kapcsolatról, hanem az Istennel való kapcsolatról, hiszen végső soron minden Vele, a Legfelsőbb forrással áll kapcsolatban. Ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda-vigrahah anádir ádir góvindah szarva-kárana-káranam – Isvarah, a Legfelsőbb irányító, maga Krisna. Lelki teste örökkévaló, tudatos és gyönyörteli. Ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda-vigrahah – Ő mindezen örökkévaló jellemvonásoknak a megtestesítője.  Anádir ádir góvindah – Góvinda Ő, mindennek az eredete, aki maga kezdet nélküli; Ő minden ok végső oka – szarva-kárana-káranam.

Tehát az egész világmindenség meghatározott elv szerint működik, melynek az első  fontos tényezője a tér, a második  az  ehhez nagyon közel álló  idő. Ezen a relatív szinten minden a tér-idő folytonosságában létezik. A harmadik az ok-okozati elv, melyet karmának, azaz akció-reakciónak nevezünk. És van még egy negyedik, rendkívül erőteljes összetevő, mely gyakorlatilag mindent meghatároz, ez pedig az információ. Egyetértetek ezzel? Akié az információ, az diszponál az emberek felett. Ugye ez így működik? De szerencsére a védák tartalmazzák az összes szükséges információt, hiszen a véda jelentése ‘információ, tudás‘. Tehát mindazt az információt, mely a világmindenség teremtéséhez és újjáteremtéséhez szükséges az eredeti védák tartalmazzák, beleszámítva a Teremtés több, mint nyolcvanmillió mantrájának különböző módosulásait és sorrendjét is. 

E négy tényező összes tudása Krisnáé. Ő az idő, a világ pedig az Ő teremtett, kisugárzott, kiterjesztett energiája. Ő szarva-kárana-káranam, minden ok végső oka. Tehát gyakorlatilag ezek az alapvető elemek, melyek meghatározzák az életünket – idő, tér, karma, információ – mindezek Őt jelentik. Ezek vagy Tőle származnak, vagy egyenesen Őt magát jelentik. És mint tudjátok, általában az okozat vagy a következmény, tartalmazza az ok minden elemét. Azt mondják, hogy: „Az alma nem esik messze a fájától.” Tehát az akció-reakció, az ok-okozat nagyon közel állnak egymáshoz. Ha Krisna szat-csit-ánanda-vigraha (örök, tudatos, boldogsággal teli), akkor ránk mi jellemző? Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy valamiképpen Krisna „következményei, okozatai” vagyunk. Ő minden energia végső forrása és a dzsíva-sakti az Ő kiterjedése, energiája. Tehát akkor ennek a „következménynek, okozatnak” is tükröznie kell az „ok”  eredeti természetét, jellemzőit. Szóval, mi is szat-csit-ánandák vagyunk. Bár manapság ez kissé korlátozva van, de nem azért születtünk, hogy meghaljunk, nem ez az ok, amiért élünk. Testi szinten ez mindenképpen be fog következni,  viszont, ha valami megsemmisül, az azt bizonyítja, hogy nem örök. A lélek viszont örökkévaló, ezért kell lelki szintre emelkednünk, hogy megértsük  valódi természetünket: mit jelent az, hogy örökkévaló lelkek vagyunk? Mi a tiszta, megvilágosodott tudat, mi a boldogság lényege?  

Nos, ezek közül melyik témáról beszélgessünk? Megelégszünk azzal, hogy a létezés száraz törvényszerűségeivel foglalkozunk, hogy elméletileg miként épül fel a tudatunk, vagy inkább beszéljünk a szeretetről? Azt hiszem mindannyian egyetérthetünk abban, , hogy ez utóbbi jóval vonzóbb téma, mint az előző.  

Rúpa gószvámí gyönyörű költeményeket írt, ismerte az emberi lelkek vágyódásait, hangulatát és tudta, hogy nem elégszenek meg a létezés alapvető ismérveivel. Tudta, hogy a száraz információkkal nem lesznek elégedettek, viszont szomjúhoznak, elszántan keresik azt, ami betölti a lelküket, ez pedig az ánandam. És nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én azt  tapasztalom, hogy a legnagyobb ánandam, boldogság a kapcsolatainkból ered. Természetesen a legnagyobb szenvedések forrása is ez. De végül is minden rasza kérdése. Mit tudtok kihozni egy kapcsolatból – nektárt vagy mérget? Ez pedig már nem a létezés elemi szabályrendszere, nem száraz információ, hanem az Istennel való kapcsolat tudománya. Ezért az alázatos javaslatom az, hogy tanulmányozzátok, olvassátok Sríla Rúpa gószvámí erről szóló írásait!

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Manydzsarí kérdése: A karmikus visszahatással és a szolgálat lehetőségével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Hogyan különböztessük meg ezt a kettőt, mivel néha egyértelmű, máskor pedig nem annyira? Például, amikor valamilyen nehezebb helyzet áll elő, akkor tekintsünk arra úgy, mint egy esélyre, ami által erősebbekké válhatunk vagy szolgálatot végezhetünk, vagy pedig, mint valamiféle karmikus visszahatásra, ami akadályokat gördít elénk?

Szvámí Tírtha: Ha ez a helyzet kellemes és boldoggá tesz, akkor feltehetően egy lehetőség kínálkozik, ha viszont meggátol valamiben, akkor valószínűleg visszahatásról beszélhetünk. Azonban, ha problémánk, vagy kötelességünk  adódik, akkor háromszor is neki kell rugaszkodnunk megoldani, véghezvinni és ha ezután sem sikerül, akkor el kell fogadnunk, hogy ez az isteni elrendezés, Krisna édes akarata. Általában három próbálkozás elegendő, de ahogy már említettem a magyarok meglehetősen csökönyösek, így  számukra van még egy extra esély , ‘három a magyar igazság, egy a ráadás’. Ha mégsem sikerül, akkor nyugodt szívvel elkönyvelhetik, hogy így akarta az isteni gondviselés.

Azonban, ha valóban odaszenteltük az életünket, akkor többé már nincsenek visszahatások, mert Szeretett Urunk irántunk való figyelmének, kegyének fogunk elfogadni bármit, még akkor is, ha az nagyon nehéz.

A guru egyik jelentése az, hogy ‘nehéz’, egy valódi guru társaságában lenni az nehéz. Nem könnyű egy olyan személlyel társulni, aki más szinten létezik, mint mi magunk. Túl nagy a különbség, az Ő hatalmas tisztasága, intenzív lelkisége és a mi törekvésünk között.

Gurudév egy nagyon erőteljes személyiség volt. Nem mondom, hogy nehéz természetű, de a vele való megfelelő társulás nagy kihívást jelentett a számunkra. Néha olyan nehéz volt megmaradni a társaságában, hogy az ember legszívesebben elmenekült volna. ‘Jobb lenne, ha ma hazamennék, mert ez egyszerűen csak túl sok.’

Egy alkalommal az egyik kedvenc tanítványa és felesége meghívta magához családi ebédre. Mindketten tanítványok voltak és a matadzsi készítette a praszádot. Annyira  ideges és feszült volt Gurudév meghívása miatt, hogy azt mondta: „Nem tudok tovább főzni, egyszerűen abbahagyom! Nem főzök tovább!” Tehát meglehetősen feszült volt a helyzet. Ennyire intenzív volt a Vele való társulás. Gurudév mindig  készen állt arra, hogy a jó irányba vezesse az életünket: ha szükséges volt itt-ott beavatkozott, tanácsot adott, vagy éppen elvárt dolgokat. Mit is mondtatok? Csak némi virágot, egy kis vizet kér Krisna a lelki élet elején… Majd miután eltávozott, sírva mondták a bhakták: „Ó, ha ismét útmutatást kaphatnék Tőle! Csak jönne valaki, aki eligazít az életben!”

Tehát a nehézség az kegy! Egy meghódolt lélek számára nincs karmikus visszahatás, csak kegy van, mely Istentől származik. Legjobb, ha meghódolunk, máskülönben sok nehézség vár ránk. Tehát, ha bhakta vagy, lehet okod a panaszra, de nincs jogod hozzá! Jobb, ha bhaktákká válunk, mivel ez az egyik módja, hogy megszabaduljunk a problémáktól. Gurudév egyszer azt mondta: „Ha bánatosak vagy depressziósak vagytok, az egyértelmű jele annak, hogy majában, illúzióban vagytok.” Erre gondoljatok, amikor legközelebb morcosak lesztek. Ha komolyabban megvizsgáljátok a helyzetet, akkor meg fogjátok érteni, nem csak arról van szó, hogy nincs jogotok a panaszra, hanem arról, hogy valójában nincs is okotok rá.

Azt mondják, hogy a bhakti folyamata a lelki boldogságról szól, ami nem cél, hanem egy következmény. Ha próbáljuk szépen teljesíteni a vállalt szolgálatainkat, akkor egy természetes elégedettség, teljesség érzés fog eltölteni bennünket. A gószvámík azt mondják: „Nem tudom, mennyi nektár áradhat ebből a két szótagból: Kris-na! Amikor Krisna Szent Nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán sok-sok szájra vágyunk. Amikor ez a név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a Szent Név felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.”

Nincs több ezer fülünk, vagy szánk, azonban mindazt amivel rendelkezünk azt vonjuk be a Szent Név szolgálatába, mert ez segít bennünket emlékezni a szívünk és a lelkünk eredeti nyelvére.

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Akkor folytassuk tovább, hogy ki mit szeret Krisnában ? Ánandiní, te mit szeretsz?

Ánandiní: Számomra Krisnának a legkedvesebb tulajdonsága az, hogy Ő a mindenkit vonzó és hogy szeretettel vezeti lépteimet Gurudév és a bhakták társaságában.

Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép. Esetleg van még valakinek hozzáfűznivalója?

Pavitra: Nehéz válaszolni erre a kérdésre, de amikor feltetted, első gondolatom az volt, hogy bár Ő önmagában teljes, mégis szereti, ha vannak körülötte, és ezért van némi esélyünk.

Szvámí Tírtha: Gyönyörű felvetés és remek érv! Esetleg még egy utolsó gondolat, Tédzsaszvíní?

Tédzsaszviní: Krisnának az a játékossága, mellyel képes olyan közel jönni hozzánk, hogy teljesen elfeledkezünk arról, hogy Ő Isten.

Szvámí Tírtha: Igen! Isten hatalmassága, mindenhatósága és hogy Ő a leggazdagabb, ezek mind olyan tulajdonságok, amiket a hívő emberek imádnak és tisztelnek Benne. De milyen nagy különbség van aközött, hogy találkozni a mindenható Istennel, akitől remegni kezdetek, és aközött, hogy Ő kész feladni, sőt mi több, megfeledkezni saját Isteni helyzetéről! Nos, ez az igazán nagy titok! Hogy lehetséges az, hogy Isten, aki mindent tud és mindenféle értelemben tökéletes, feledékennyé váljon?! Mindannyiunknak ismerős az érzés, amikor néha megfeledkezünk magunkról. De, mégis hogy lehet az, hogy Ő is így van ezzel? Talán Ő mégsem a Legfelsőbb, és csak részben tökéletes? Hallottatok már olyat, hogy részleges tökéletesség? Az meg mi a csuda? Akár részleges, akár maradéktalan a tökéletesség, mindenképpen teljesnek kell lennie. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy Krisna minden tekintetben teljes, akkor az Ő feledékenysége egy nagyon különleges Isteni tulajdonság kell, hogy legyen. Amikor kész megfeledkezni a gazdagságáról, vagy feladni Isteni helyzetét, a félelmetes és tiszteletet parancsoló hangulatot és közel jön, ahonnan még bármikor visszatérhet és élvezheti az Isteni helyzetét, de ha még közelebb akar jönni, na akkor már kezd izgalmassá válni a történet.

Tehát számunkra rendkívül érdekes helyzet, amikor úgy mutatja meg magát, mintha közülünk való lenne és olyan közel jön hozzánk, mint egy emberi lény. Természetesen ekkor is megőrizve isteni természetét, illetve az Isteni személyét, melyet néha megmutat, mint például amikor felemel egy hegyet, amit a falubeliek úgy magyaráznak: ‘Ó, biztosan tévedtem, nem is azt láttam, ahogy felemelte ezt a  hegyet!’ Ily módon igen bensőséges és természetes módon lehet megtapasztalni a Jóistennel való közeli társulást. Ezért imádjuk Istennek ezt a formáját, Krisnát, aki emberként cselekszik, emberi tulajdonságokkal rendelkezik és emberként jön el.

Azonban melyek lehetnek azok a tulajdonságok, amiket istenítünk az emberben? A testet, az intellektust vagy valami mást? Nem, leginkább az isteni jelleg, a lelki oldal, az isteni szféra átsugárzása az, amit az emberben igazán csodálunk.

Tehát Istenben azt szeretjük, hogy kész eljönni emberként, az emberben pedig az igazi lelki lényét tiszteljük, hogy egy isteni lélekszikra lakozik benne. Tehát a bhakti a közös nevező, a találkozási pont kettejük között, a bhakták hívására Krisna köze jön. A bhakták szaladnak Krisna felé, Krisna pedig a bhaktái felé. A Mindenható Isten és egy meghódolt bhaktája, legyőzhetetlen páros!

Kérlek tápláljátok ezt a Krisna iránti vonzalmatokat, hiszen az is fontos, hogy elinduljunk az úton, de célba is kell érnünk. Mindkettő fontos!

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Visszatérve az eredeti témánkhoz: mi számotokra Krisna legkedvesebb tulajdonsága?

Dámódar: Az, hogy Ő Rádhá szerelme.

Szvámí Tírtha: Látom, ismered a filozófiát. Nagyon jó. Többiek?

Jasódá: Nekem nagyon kedves az, amilyen szeretettel Krisna viszonyul Rádhikához, illetve amilyen csalafinta módon elbűvöli Őt .

Szvámí Tírtha: Na igen, ez kettejük között a különbség, hogy Rádhikának nem kell cselhez folyamodnia azért, hogy rabul ejtse Krisnát! Rága?

Rága-manydzsarí: Nekem az, hogy ha egyszer már találkoztál Krisnával, akkor sohasem tudod elfelejteni!

Rámvidzsáj: Én azt szeretem Krisnában, hogy Ő adja nekünk Gurudévát. Ez nem egy szokványos válasz a  kérdésedre, viszont valóban nem könnyű, hogy itt a Földön megérintsen bennünket a lelki világ. Tehát valóban Krisna legnagyobb kegyének azt érzem, hogy eküldte számunkra Gurudévát.

Szvámí Tírtha: Azt mondják, hogy Krisna adja a szádhut és a szádhu adja Krisnát. Tehát Ők ezt egymásért, és értünk is teszik. Ez szintén a lelki élet egyik titkos misztériuma. Hogy ez hogyan történik, azt sohasem tudhatjuk, mégis megtörténik. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, ha szeretnétek rátalálni Krisnára, akkor keressétek Őt a tiszta bhakták szívében, mivel ott találjátok meg azt a különleges lelkesültséget, azt a rendkívüli jelenlétet, ami az adott bhaktát inspirálja. Ezen keresztül pedig megsejthettek vagy megérthettek valamit. Csak emlékezzetek Rúpa gószvámí példájára, akit úgy tartottak számon, hogy akkora hatalommal rendelkezik, mellyel a  markában tartja az egész Isteni tökéletességet; és ha kitárja a tenyerét, ezt egy rendkívül értékes drágakőként mutatja fel a számunkra. Krisna küldi a szádhut és a szádhu elhozza magával Krisnát. Kérlek, ti is legyetek szádhuk – így  ti is elhozhatjátok Krisnát és az Isteni kegyet mások életébe. Pálana, te mit szeretsz Krisnában?

Pálana-sakti: Engem a szolgálatról adott definíciója az, ami leginkább lenyűgöz: ‘Jóformán nem kell semmi ahhoz, hogy belefogj a Szolgálatomba, bármit felajánlhatsz Nekem.’ – Majd lassacskán ráeszmélsz, hogy mindent oda kell adnod.

Szvámí Tírtha: Igen, ez megintcsak egy újabb kópéság. Ha már rajta vagyunk a légypapíron, akkor onnan már nincs menekvés.

Krisna  egy rendkívül jó tanító. ‘Ajánlj fel Nekem egy kis jelentéktelen dolgot.’ Majd amikor már ezekkel az apró kis lelkesítő dolgokkal teljesen elcsábított benneteket, és azt gondoljátok, hogy ezeket könnyűszerrel oda tudjátok adni, akkor előáll a valódi kérésekkel. És meglehetősen hosszú a listája, minden szerepel rajta, amink csak van. Mindaz, amit látszólag készek vagyunk odaadni, és mindaz amit meg akarunk tartani magunknak – amiről nehezebben tudunk lemondani, amiért már szenvednünk kell.

Azonban ez egy szerelmi játék. ‘Mi: Csak egyszer pillants rám!’ Ő: ‘Örömmel rád pillantok.’ – S abban a pillanatban  elvesztél, teljesen elvesztél! Lassanként elvesz mindent. Elvileg tudjuk, hogy ez jó, mégis, amikor kezdjük elveszíteni az adott dolgot, akkor kétségbeesünk. ‘Miért? Miért pont én? Hiszen szolgáltalak Téged, hát miért bánsz ilyen kegyetlenül velem?’

Amikor Sríla Prabhupád többször csődbe ment az élete során, azt mondta: „Akit szeret Krisna attól elvesz mindent.” Képesek vagyunk ugyanígy reagálni? Csődbe megyünk és ennek örülünk?  Ha Krisna el akar venni tőletek valamit, amihez  tíz körömmel ragaszkodtok, vajon sikerülhet megtartanotok?

Baladév: Lehetetlenség! Még ezer körömmel sem!

Szvámí Tírtha: Viszont ez fordítva is igaz. Ha Ő szeretne nektek adni valamit, még ha ezernyi kezetek is van, nem tudjátok visszautasítani, vagy  megakadályozni. Kedveseim, Ő képes elhárítani minden akadályt, és kész odaadni Önmagát nektek. Másvalaki? Mit szerettek Krisnában?

Gangá Mátá: A szabadságot.

Szvámí Tírtha: A szabadságot? Ő szabad, de te nem vagy az.

Gangá Mátá: Úgy szólt a kérdés, hogy  mit szeretünk Krisnában.

Szvámí Tírtha: Rendben, én pedig azt mondom , hogy Ő szabad, de ti nem vagytok azok. Ő teljesen ‘szuverén’. Elég nehéz felfogni ezt a fajta függetlenséget, vagyis vairágját, ami egy isteni minőség. Miért? Mert Ő független és teljesen szabad. Bár Ő hozza a szabályokat, de Őt nem kötik azok, néhány eset kivételével. Ez az abszolút szabadság mondhatjuk, hogy egy isteni jellemvonás. Bármit megtehet, amit csak akar. Viszont mi történik, ha ugyanezzel  a képességgel egy félkegyelműt  ruházunk fel? Borzasztó katasztrófa lesz belőle! Tehát a szabadság nagy felelősséggel jár, melyért nagy árat kell fizetnünk. Az emberek szeretik a szabadságot, viszont kevésbé szeretik megfizetni az árát. Ennek ellenére tudjuk, hogy a végső szabadság a Legfelsőbbel való eleven és szeretetteljes kapcsolatból fakad, mivel, ha Ő szabad és mi nem csak szolgái, hanem a Szabadság rabszolgái is vagyunk, akkor mi is szabaddá válhatunk.

Vannak akik korlátozni akarják Krisna szabadságát, ‘Ne tűnj el ilyen hirtelen! Ma még ne menj el! Szüntelen el akarsz menni, maradj velünk!’ Tehát egy különleges erő folytán mégis lehetséges megfékeznünk a Legfelsőbb szabadságát. Azt hiszem ezt az erőt mindannyian jól ismeritek!

(folytatása következik)

(от лекция на Свами Тиртха, 02.01.2018 вечер, София)

(продължава от предишния петък)

Да се върнем на въпроса: коя е за вас най-привлекателната черта на Кришна?

Дамодар: Че Той е любимият на Радха.

Свами Тиртха: Виждам, че познаваш философията. Много добре. Други?

Яшода: Харесва ми как Кришна обича Радха и как прави различни номера, за да Я впечатли.

Свами Тиртха: Да, в това е разликата. На Нея не ѝ се налага да прави никакви номера, за да Го впечатли. Рага?

Рага Манджари: Че веднъж срещнеш ли Кришна, не можеш да Го забравиш.

Рамвиджай: Това, което харесвам в Кришна е, че той дава Гурудев. Това не е просто формален отговор, защото наистина в този свят не е толкова лесно да бъдеш докоснат от духовния свят. Затова наистина мисля, че една от най-великите милости, които Той може да ни даде е, че ни дава Гурудев.

Свами Тиртха: Казват, че Кришна ни дава садху, а садху ни дава Кришна. Така че двамата работят един за друг, а също и за нас. Това отново е една скрита тайна на духовния живот. Как се случва – няма как да узнаем. Но се случва. Шрила Шридхара Махарадж казва, че ако искате да намерите Кришна, трябва да търсите в сърцето на чистия предан. Защото там ще откриете онова специфично вдъхновение, онова специфично присъствие, което кара този човек да действа. И чрез него и вие ще можете да разберете нещичко, да се догадаете за нещичко. Спомнете си примера на Рупа Госвами: той е считан за толкова могъщ, че държи божественото съвършенство в юмрука си. И той отваря юмрука си и ни го показва като скъпоценен камък на дланта си. Кришна изпраща садху, а садху довежда Кришна със себе си. Моля ви, вие също станете садху, за да може да донасяте Кришна и божествената милост на останалите. Палана, твоето предпочитание какво е?

Палана Шакти: Аз съм впечатлена от Неговото определение за служене: може да започнеш почти с нищо, просто поднеси каквото и да е. Пък след това разбираш, че трябва да дадеш всичко.

Свами Тиртха: Поредният трик. И когато сме на куката, не можем да избягаме.

Той е добър учител. Обучава ни добре. „Дай ми някакви мънички, незначителни неща.” И когато си очарован и примамен от тези мънички неща, мислейки си, че можеш да си ги позволиш, тогава Той предявява истинските си изисквания. А списъкът Му е дълъг. В Неговия списък е всичко, което притежаваме. Всичко онова, което сме готови да Му поднесем официално, но и всичко това, което искаме да запазим за себе си – а това е по-трудно да се даде, то трябва да се пожертва.

Но такава е играта на любовта. „Подари ми само едничък поглед!” „С радост ще Ти дам един поглед.” И после си изгубен. Изгубен си. Малко по малко Той ще докопа всичко. Официално знаем, че това е добре. Обаче когато започнем да губим нещо, ние се разстройваме. „Защо? Защо на мен? Аз Ти служа, защо постъпваш толкова грубо с мен?”

Когато Шрила Прабхупад банкрутирал многократно през живота си, той казвал: „Кришна отнема всичко от тези, които харесва.” Ние имаме ли този начин на мислене? Ако вие фалирате, щастливи ли сте? Макар да се казва, че ако Кришна иска да ви отнеме нещо, и десет ръце да имате, не можете да се защитите.

Баладев: Няма как. Дори и с хиляда не става.

Свами Тиртха: Това е втората част: но ако Той иска да ви даде нещо, дори и хиляда ръце да имате, не можете да го отхвърлите, няма как да Го спрете. Той ще отнеме всички пречки, скъпи мои. И е готов да ви даде самия себе си. Други предпочитания?

Ганга Мата: Свободата.

Свами Тиртха: Свобода? Той е свободен, но вие не сте.

Ганга Мата: Нали въпросът беше какво харесваме у Кришна.

Свами Тиртха: Добре. Моят отговор беше, че Той е свободен, но вие не сте. Той е наречен „суверен”. Малко е трудно да се разбере тази Негова независимост или ваирагя. Това е божествено качество, ваирагя. Защо? Той е свободен, абсолютно свободен. Той дава правилата и не е обвързан от тях. Само понякога и в някои случаи. Но тази свобода, можем да кажем, е божествена характеристика. Тази абсолютна свобода – да можеш да правиш каквото си щеш – ако я дадеш на някой глупак, какво ще се случи? Бедствие! Така че свободата означава и голяма отговорност. За свободата трябва да платим висока цена. Хората харесват свободата, но едва ли им харесва да платят цената ѝ. При все това знаем, че най-висшата свобода идва от тази жива и любяща връзка с Всевишния. Защото ако Той е свободен, а аз съм не просто слуга, а роб на тази свобода, тогава аз също ставам свободен.

Някои искат да ограничат свободата на Кришна. „Недей да тичаш толкова бързо. Не си тръгвай днес. Ти все искаш да си тръгваш. Остани с нас.” Така че да се възпре свободата на Върховния е възможно чрез една специална сила, и мисля, че всички вие знаете коя е.

(следва продължение)

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Szeretnék feltenni nektek egy kérdést: ti igazán mit szerettek Krisnában? 

Manóram: Ő minden! A Bhagavad-gítában az áll, hogy Ő a víz íze, az óm szótag a védikus mantrákban és hogy Ő a Mindenség forrása.

Szvámí Tírtha: Szóval ezt az isteni, mindent átható jelenlétét szeretitek. Más vélemény? Ti miért kedvelitek? 

Hozzászólás: Ő a feltétel nélküli szeretet.

Prémpraszád: Mert szeret és mi is szeretjük Őt.

Szvámí Tírtha: Ez egy igazán misztikus válasz! Nem igazán hivatalos, azonban igaz, és nekem nagyon tetszik! Bölcs vagy és a bölcsesség a szeretet gyakorlati alkalmazását jelenti. Másvalaki?

Manydzsarí: Nagyon szeretem a humorérzékét! 

Szvámí Tírtha: Néha megsemmisítő, máskor pedig igen fanyar… De édes, még akkor is, amikor  keserédes! Olyannyira, hogy nem tudunk lemondani róla. Ez a vonzereje. Még valaki? 

Hozzászólás: Leginkább azt szeretem Benne, hogy Ő a mindenkit vonzó és a leggyönyörűbb. Egyszer elhoztam egy keresztény barátomat ide, aki ámuldozott: ‘Hűha, micsoda oltár! És az éneklés, a közös tánc és az étel! A kereszténységet nem tudjuk összehasonlítani ezzel.’ Azóta ő is közénk tartozik. 

Szvámí Tírtha: Igen, Maháprabhu Missziójában a teljes elégedettség garantált. Kétségbevonhatatlanul magával fogja ragadni valamennyi érzékszervünket: a hallásunkat, a látásunkat, a szaglásunkat, az ízérzékelésünket, a tapintásunkat.. mindent! 

Egyszer hallottam egy nagyon csalafinta jógiról, aki trükkösen megtáncoltatta a hallgatóságot. Először az akupresszúráról kezdett el beszélni, majd azt mondta, hogy: „Tudjátok, a talpon nagyon fontos érzékelő pontok vannak  és ha ezeket stimuláljátok, akkor sokkal koncentráltabb lesz a figyelmetek, jobban tudtok összpontosítani arra, amit mondok. És a legjobb módja ezeknek az akupunktúrás pontok stimulálásának, a tánc” Látjátok, a jógik néha igen cselesek. Elméleti meggyőzéssel képesek táncra perdíteni benneteket. Azt gondolom, hogy ez felettébb igaz, mert a Csaitanja-csaritámrtában az áll, hogy ha az oltár és a múrtik előtt feltartott kézzel ugrálva táncoltok, kírtanáztok, akkor valamennyi karmikus visszahatás, teher egyszerűen elszáll. Megszabadultok a problémáitoktól. 

Tehát: ‘Ti mit tesztek a karmikus megtisztulásotok érdekében?’ ‘Én táncolok.’ Ne foglalkozzatok azokkal, akik ezt nem értik. Táncoljatok! Folytassátok a táncot! Ezt nagyon komolyan mondom! Mert ugye elméletileg nem lehet táncolni, csak akkor, ha felkérnek benneteket. S amikor ebbe a hangulatba kerültök, ebbe a nagyon extatikus lelkiállapotba, akkor automatikusan mozdultok, jönnek a szavak, énekeltek, potyognak a  könnyeitek, stb. Ilyenek vagytok ti, bolgárok, nagyon érzelmesek, akiket csak az olaszok múlnak felül, mit sem szólva a japánokról! A magyarok nem tartoznak ezek közé: kirekesztőek, kőszívűek és makacsok. Két magyar felér három véleménnyel! Nincs sok lehetőségünk Maháprabhu missziójába tartozni. Másrészt Ő az elesettekért jött, tehát ilyen szempontból talán mégis van némi esélyünk. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.01.02-ai szófiai esti tanításából)

Nagyon hálás vagyok azért, hogy megadatott a lehetőség erre az útra, és eljöhettem ide hozzátok, Szófiába. Vannak, akik utazni szeretnek, én inkább megérkezni, mert bár sokan kelnek útra, de kevesen érkeznek meg. Valójában a lényeg nem az elindulás, hanem a megérkezés. Az, hogy elkezdhettük ezt az emberi létet az már eleve adott, de hogy igazán elindultunk-e az Úton, az már egy másik kérdés, és akkor még nem beszéltünk a hazatalálásról! Ez mindenképpen egy hosszú, mégis nagyon dicsőséges utazás! Mivel úgy hiszem, hogy az általunk elképzelt leghatalmasabb erő, amit érezni tudunk, az a szeretet ereje, legfőképpen, ha ez az istenszeretet. Ezért kell, hogy ez legyen szívünk legdrágább kincse. Olyan ez, mint egy nyelv, melyet mindannyian értünk, az eredeti nyelv.

Mi a helyzet veletek? Ti inkább utazni szerettek vagy inkább megérkezni?

Baladév: Mi leginkább azt szeretjük, amikor megérkezel.

Szvámí Tírtha: Vagyis, hogy ti nem csináltok semmit, megintcsak én dolgozzak!?

Védavid: Függ attól, hogy kivel utazhatsz együtt.

Szvámí Tírtha: Igen, ezen a hosszú úton vannak utitársaink. Egyszer Gurudév megkérdezte: „Mire valók a vaisnavák, miért küldte Krisna őket?” Tanácstalanok lévén próbáltunk válaszokat adni. Végül azt mondta: „A vaisnavákat azért küldte Krisna, hogy szolgálhassuk őket”. Tehát ez ismét egy szent tézis a számunkra, ez az alapja a vaisnavákkal való társulásnak. Ez olyan, mint a lelki világ víziója, nem pedig egy szokás. Az Isteni Valósághoz való baráti, szeretetteljes és szolgálatkész hangulatú közeledés.

Tehát akár utazni, akár megérkezni szeretünk, mindkettő jó, de természetesen az is igaz, ha nem indulunk el, akkor soha sem fogunk megérkezni sehova.

Egyszer volt egy kedves barátunk, aki nagyon elkötelezett volt az odaadó szolgálat iránt és szeretett volna a bhakták közösségéhez tartozni. Akkoriban Gurudév egyik nagyon kedves barátja tartott leckét, és ez a fiatalember feltett egy kérdést: „Mit tanácsolsz annak, aki szeretné elkezdeni a lelki életet, szeretne a bhaktákhoz csatlakozni?” A válasz pedig csak annyi volt: „Ne tétovázzon!”

Tehát jobb, ha minél előbb elkezdjük, mert sohasem tudhatjuk, mi történik holnap! Ha máma megadatik egy lehetőség, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is a rendelkezésünkre fog állni. Viszont ez nem vonatkozik a karmikus visszahatásokra. Ha ma tesztek valamit, aminek van  karmikus visszahatása, akkor az ugyanúgy be fog következni, mint korábban. Azonban, ha ma módunkban áll szolgálatot végezni, nincs garantálva, hogy a lehetőség holnap is megadatik. Tehát a szolgálat lehetőségét elszalaszthatjuk, de a tetteink visszahatását sohasem. Ez azt bizonyítja, hogy a spirituális esély sokkal magasabb szintű elv, mint az egyszerű karmikus visszahatás, mert az mindenképpen megtörténik, viszont az isteni elrendezés bizonyos értelemben teljesen bizonytalan. A  karmikus visszahatás jegyezve van és mindenképpen bekövetkezik. Viszont az Isteni Kegyelmet nem köti semmi, teljesen szabad, mint egy önzetlen ajándék.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.18-ai ludastói reggeli tanításából)

Összegzésként elmondhatjuk, hogy célunk mégiscsak az, hogy vissza kell találnunk, vissza kell kapaszkodnunk az Isteni Valóságba. A tőlem telhető alázattal és azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy ennek érdekében tegyetek meg minden tőletek telhetőt, és még egy picit többet.

A lelket eredeti természete szerint, élő és szeretetteljes kapcsolat fűzi össze a Legfelsőbbel. Így a tökéletesség a célunk, az, hogy visszataláljunk ebbe az Isteni Harmóniába. Hari, guru, vaisnava, ez a mi szentháromságunk, amely segít, szolgál bennünket, hogy ezt meg tudjuk tenni. A lelki élet az egy nagyon finom, azt is mondhatjuk, hogy egy nagyon kényes dolog és ezért rendkívül figyelmesnek kell lennünk Krisna édes akarata iránt.

Azonban hogyan fordítsuk le ezeket a nagyon magas eszményeket gyakorlati szintre? Miért hagynánk az embereket abban a tudatban meghalni, hogy a testükkel azonosítják magukat? Segítsünk nekik megérteni, hogy nem a test az énük, hanem ők örökkévaló lelkek! Ha mi magunk szeretnénk eljutni egy komoly lelki síkra, akkor ez után és ezzel párhuzamosan, próbáljuk mások lelki fejlődését, megvalósítását is segíteni. Hogyha szeretnéd, hogy a te sebeid is begyógyuljanak, segítsd mások sebeit begyógyítani.

De mi a csudának beszélünk mi itten ilyen sebekről?! Hogyan érhetné a lelket seb, ez illúzió! A lelken nincsen sebesülés! Az átman, a lélek az tökéletes. A bánat, gond, baj egyedül a test és elme síkján van, ami eleve illúzió, tehát ez nem is létezik. Csupán arra van szükség, hogy ezt az eredeti lelki tudatosságunkat a felszínre hozzuk. A tökéletes Isteni Valóság részeként azonosítva magatokat, szabaduljatok meg a korlátozott életfelfogástól. Az Isteni Perspektívából nézve ez a test-elme komplexum egy olyan brutális illúzió, hogy valójában nem is létezik, ott nem létezik ez a fogalom. És akkor minden gondod megszűnik. Ez egy csoda! Egy dolgot elérsz – és minden kérdésre választ tudsz adni, minden problémát meg tudsz oldani. Nagyon különleges! Gondolhatnánk, hogy majd lépésről lépésre haladunk és először megoldjuk ezt, begyógyítjuk azt, és majd szép lassan elérjük a tökéletességet… Nem! Miért nem fordítjuk meg ezt a módszert, miért nem érjük el nyomban a kristálytiszta tudatosságot és akkor egycsapásra megszűnik minden probléma?! Most azonnal! Ha ma nem tudsz boldog lenni, akkor miből gondolod, hogy majd holnap sikerül?

Miért van erre szükség? M ert az odaadó szolgálat nem egy ilyen mindig és bármikor rendelkezésre álló dolog! Nem lehetünk biztosak abban, hogy erre holnap is lesz módunk. Ma még van, de hogy holnap is lesz rá módod, az nem biztos! Mint például ez a mélá – ma még tehetünk valamit ennek érdekében, de holnap már vége lesz.

Másrészt viszont úgy hiszem, hogy sohasem fog véget érni. És azt hiszem, hogy ez a mi intenzív tökéletességünk, hogy valójában ez a mélá sohasem fog véget érni. Lehet, hogy a megnyilvánult formájában máma véget ér, de a lényege mindig velünk marad. Ha tehát erre az intenzív tökéletességre vágyunk, egy olyan Istent szeretnénk, akivel lehet osztozni; egy olyan lelki életet szeretnénk, amit normálisan lehet élni, amit meg lehet tapasztalni, akkor ez az. Mi ezt így szeretnénk csinálni, ez a mi tapasztalásunk.

A napokban titokban kilestelek benneteket és láttam egy bhaktát, aki aludt. De teljesen nyilvánvaló volt, hogy szolgálatból aludt, mert annyi feladata volt, hogy mielőtt teljesen szétesett volna, kellett gyorsan pihennie egy kicsit, hogy tudja folytatni a feladatait.

Szanátan: Indulékhá.

Szvámí Tírtha: Jó tipp! És gondolom mindannyian láthattunk számos további rejtett pillanatot, titkot itt, a bhakták körében.

Azt hiszem mindannyian szeretnénk kifejezni a hálánkat azoknak a bhaktáknak, akik a mélá előkészületeiben és a szervezésben részt vettek. Úgy érzem, hogy ezúttal a legtitkosabb álmaink is megvalósultak. Nagyon jó, hogy János most nincs itt közöttünk, mert igazán őt most pajzsra kellene emelnünk és körbe kellene hordoznunk.

A legmélyebb hála és a legnagyobb köszönet viszont azokat illeti, akik vendégként tudtak részt venni, hiszen mi értelme bármit is szervezni résztvevők nélkül, mi értelme főzni, ha nincsen, aki megegye? És azt is el kell mondanom, hogy nagyon hiányoltunk néhány bhaktát, megszakadt a szívünk, hogy nem voltak itt velünk. Dehát bizonyára Maháprabhu fő tanítására akartak bennünket emlékeztetni, hogy az elválás a legmagasabb szintű megvalósítás. De mindemellett úgy érzem, hogy ők is itt vannak velünk. Biztos vagyok benne, hogy az összes feljebbvalótok és jóakarótok nagyon elégedett, és hogy ti szebb szolgálatokat tudtok felajánlani, mint amit én valaha is a mesteremnek!

(Szvámí Tírtha, 2017.08.18-i ludastói reggeli tanításából)

Az élet jó, a bhakta élet az jobb, a tökéletességre jutott élet pedig a legjobb. De, hogy mi is ez a tökéletesség, azt hiszem az utóbbi napokban ebből kaptunk egy kis ízelítőt. A lassú tökéletesség az, amikor az ember mindent tud kontrollálni – egy teljesen fókuszált, tudatos élet: tudatosak vagytok az igazságot, önmagatokat, a cselekedeteiteket illetően, tehát az élet minden területét szilárdan tudjátok kontrollálni. Az intenzív tökéletesség az, amikor ez az alapszint már megvan és elveszíti az ember az ezek feletti kontrollt. Amikor már nem tudod kontrollálni a gondolataidat, az elmédet, nem tudsz gátat szabni az érzéseidnek. De egy pillanat! Álljunk meg egy percre, hiszen mindenhol ez történik! Az emberek képtelenek fegyelmezni magukat, a szavaikat, a tetteiket, az érzéseiket és minden második pillanatban felrobbannak a méregtől. Tehát ők már az intenzív tökéletesség szintjén állnának? Nem hiszem. Inkább azt mondhatjuk, hogy még a lassú tökéletességet, a kontrollált szintet sem érték még el.

Úgy hiszem, hogy az önfegyelem teljes hiánya helyett, és a lassú tökéletesség helyett, inkább egy olyan fajta intenzív tökéletességre van szükség, ahol az ember képes meghaladni minden korlátot.

Ahogy említettem az élet jó. Élni jobb, mint nem élni. Ez azért van, mert az élet egy esély arra, hogy valamit beteljesítsünk. Ha egy misszióval születsz erre az életre, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy egoista vagy. Éppen ezért vannak bizonyos fajta szabályok, melyek követése ajánlatos annak érdekében, hogy az ember az élettel általában -, és a lelki élettel is automatikusan együtt járó veszélyhelyzeteket, lehetőség szerint a legjobban el tudja kerülni.

Nehezen használom ezeket a nagy szavakat, de az életünk mégiscsak arról szól, hogy megleljük életünk nagy hivatását, misszióját. Ez valószínűleg nem más, mint hogy visszataláljunk az isteni harmónia világába, visszataláljunk Istenhez. Bhaktivinód Thákur azt mondja, hogy az élet célja, hivatása az, hogy a lélek eredeti helyzetébe visszataláljon, és ez pedig nem más, mint egy szeretetteljes és szolgálatkész összeköttetés az Istennel, ami egy nagyon dicsőséges hivatás. Miért? Mert azt mondják, hogy a király szolgája is a palotában lakik!

S azt hiszem, hogy egy ilyen hivatalos, de kicsit félelmetes tökéletességre, – formálisan fenséges rendszer helyett, vagy talán inkább mellett, – egy olyan tökéletességre van szükségünk, amit megtapasztalhatunk, amiben osztozhatunk és ami szerint lehet élni. Tehát, hogy ne vigyázzállás, hanem életszerű legyen az élet, ami nem másodlagos, hanem az eredendő természetünk szerint való. Krisna is meg szeretné mutatni az emberi arcát, amikor nem hivatalosan, aisvarja hangulatban van jelen, ahol végre nem mindig úgy kell viselkednie, mint az Isten, mert az nagyon borzasztó lehet! Hanem közel akar jönni hozzánk. Ő is vágyik erre az intimitásra, nem mindig ebben a fenséges pompában akar megjelenni. Ezért eljön, mint egy hétköznapi pásztorfiú, mert Neki is szüksége van erre a bensőséges közelségre.

Hadd mondjak erre egy példát, hogy miként is éljük a lelki életünket. Ha Indiában jártok, akkor egy csomó rendkívül izgalmas, érdekes dologgal találkozhattok. Például, amikor Dínabandhu Prabhuval utaztunk, őt nagyon megragadta a csadar[1]. Majd hazatérve több, mint 100 előadást tartott Indiáról, és mindenhol demonstrálta, bemutatta ezt a ‘többfunkciós mobil pulóvert’. Ez volt a csadar, egy gyönyörű, fantasztikus ruhadarab. Egyébként nekem is rendkívül tetszik ez a viselet! Az eredeti gondolatom az volt, hogy mivel ez annyira szép, egyszerű és jelentőségteljes, hogy tekintsük erre, mint egy szimbólumra. Próbáljuk meg úgy használni, mint egy rangot, mely egy lelki szintet is jelent. Előszört azt akartam, hogy ez legyen a bráhmin felavatottaknak a jele, mint egy egyenruha, és akkor lehet tudni, hogy az illető egy stabil pont. Ellenben mi történik máma ezzel a bráhmin uniformissal? A gyerekeknek szolgál takaróul. (Nagy nevetés, mert épp a hallgatóság körében van egy kisgyerek ezzel betakarva). Mert mi hiszünk abban, hogy Isten az kegyes, Ő szeretné betakarni a gyerekeket. Ő nem a hivatalos elvet nézi, hanem szereti a gyerekeket.

Ti milyen tökéletességre vágytok? Hivatalos szerepben tetszelgő, nagyarcú panditok akartok lenni – vagy gyermekek? A hivatalos tökéletességen túl, azt hiszem mindannyian jobban szeretjük az egyszerű tökéletességet.

1. Indiai nagy méretű kendő