Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Egyszer egy fiatalember megkérdezte a mesterét: „Hogyan találjam meg az életfeladatomat?” Mit gondoltok, ez egy jó kérdés? Igen, szerintem is nagyon lényeges ez a kérdés! Hiszen ha nem tudjuk, hogy mi az életünk célja, akkor hogyan tudjuk azt megvalósítani? Ha még jó pár évet elpazarlunk az életünkből, akkor még nehezebb lesz megtalálni az egyensúlyt a korábbi, anyagi célokkal töltött, és a mostani lelki életünk között. Mint ahogy egyetértettünk abban, ha például 50–60 évesen kezdjük el a lelki életet, akkor nem biztos, hogy lesz még 50–60 évünk, hogy kompenzáljuk a korábbi életvitelünket. Tehát elhangzott ez a kérdés, és a szádhu pedig egy konkrét választ adott erre, éppúgy, mint az előző előadásban a jósnő. „Két utat látok.” Az egyik az, amivel már számtalan életen át kísérleteztünk: próbáltuk megtalálni a helyünket a világban. Kipróbáltunk egy szakmát, nem tetszett vagy kudarcot vallottunk, kipróbáltunk egy másikat, aztán megint váltottunk. Majd egy másik életszakaszhoz érve megpróbáltuk élvezni azt. Tehát állandóan ezt csináljuk – igyekszünk  megtalálni a helyünket. Egy kis időre megállapodunk valahol, de előbb-utóbb mégis változtatunk, mert azt érezzük, hogy: „Ez nem a végleges helyem, ez nem a nekem való hely!” Ezt nevezhetjük kísérleti módszernek, úgymond megtalálni a sorsunkat, a számunkra megfelelő helyet.

A másik módszer pedig az, hogy megkérdezünk egy felsőbb tekintélyt: „Kérlek, mondd meg, mi a jó nekem!” Mert ha nem tudjuk, akkor megpróbálhatjuk megtalálni a helyünket, vagy pedig elmehetünk valakihez, aki tudja, és tőle kérdezhetjük meg, hogy „Mondd meg, mit tegyek?” Általában tudjuk, hogy ki az anyánk, de ha azt is meg akarjuk érteni, ki akarjuk deríteni, hogy ki az apánk, akkor ehhez már biológiai, genetikai vizsgálatok kellenek. Vagy egyszerűen csak megkérdezzük az édesanyánkat, hogy: „Kedves Anyám, kérlek, mondd meg, ki az én Apám.” S ő meg fogja mondani nekünk.

Tehát ez a felsőbb tekintély egyenlő a tudással, a teljes meggyőződéssel. A korlátainkat meghaladó tudást nevezhetjük tekintélynek. A tekintély az, aki tud. Tehát, ha meg akarjuk találni a helyünket ebben az életben, akkor egyrészt kísérletezhetünk sok mindennel, másrészt megkereshetjük azt, akitől megkérdezhetjük, hogy: „Kérlek, mondd meg, hol van az én helyem a világban, és milyen távlatok állnak előttem?” Nektek melyik módszer tetszik inkább?

Válasz: A könnyebb az, ha megkérdezzük.

Szvámí Tírtha: Elméletileg tudjuk, hogy jobb módszer az, ha megkérdezzük a feljebbvalónkat, de a gyakorlatban mégis a másik utat járjuk, mégpedig azt, hogy próbálkozunk, próbálkozunk és próbálkozunk. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ha kapunk egy útmutatást a jóakarónktól, és megpróbáljuk azt követni, az nem mindig könnyű! Mégis nagyon áldásos, ha sikerül követnünk az ő utasítását.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

Szvámí Tírtha: Sohasem túl korai csatlakozni egy szangához, lelki közösséghez. Van aki kicsit később, van aki épp a legjobbkor kerül kapcsolatba a bhaktákkal. Hány éves most a kislányotok? 

Válasz: Öt hónapos. 

Szvámí Tírtha: Nos, neki még nagyon könnyű lenne ugyanannyi időt szentelnie az odaadó szolgálatnak, mint amennyit anélkül töltött el. De mi a helyzet velünk? Nekünk, ha minél később kezdjük el, annál nehezebb lesz elérnünk ezt az egyensúlyt. Például, ha 20 évesen kezdünk bele a lelki életbe, akkor ugyanannyi időt kell ráfordítanunk ahhoz, hogy megteremtsük ennek az egyensúlyát. Amikor elérjük a 40-et, akkor lesz egyenlő az az idő, amit a bhaktival, illetve anélkül töltöttünk. S minél később kezdjük el, annál nehezebb elérni ezt az egyensúlyt. Természetesen ezt nem csupán anyagi mércével mérhető, hogy például hány évet töltöttünk el az odaadó szolgálattal, mert lehetünk lusták annak ellenére, hogy a bhakták között vagyunk, vagy  az is lehet, hogy nagyon elszántan végezzük a lelki gyakorlatainkat. Tehát az intenzitás is számít, hogy mennyi odaadást vagyunk képesek beleadni a szolgálatainkba. Ha túl későn kezdjük, akkor számtanilag mérve egy élet alatt talán el sem tudjuk érni ezt az egyensúlyt. Mert ha 50–60 évesen kezdjük, nem biztos, hogy lesz még 50–60 évünk, hogy kompenzáljuk a korábbi életvitelünket.

De szerencsénkre van egy rövidebb út is. Szeretnétek hallani? Az, hogy nagyon komoly bhaktává, nagy lelkekké kell válnunk, mert akkor másfélszeresen számítanak az évek. Az egy év, az másfél évnek fog megfelelni. Sokszor tapasztaljuk ezt a dimenzióváltást, amikor egy napot is úgy érzékelünk, mintha csak egy szemvillanás lenne, máskor pedig néhány percet is úgy élünk meg, mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Tehát még az időérzékelésünk is a lelki állapotunktól függ.

Ugyanez történt az Úr Krisnával is, amikor itt járt a Földön. Ugyanis, bár még kisfiú volt, de már úgy viselkedett, mint egy csodálatos hős. Tehát, ha években nézzük, akkor megelőzte az életkorát, úgy mondják, legalább másfélszeresen. Nála az egy év, másfélszer annyinak számított, tehát amikor Ő öt éves lett, az azt jelentette, hogy a valóságban hét-nyolc éves volt. Vagy amikor kilenc-tíz évesen elhagyta Vrndávant, akkor már majdnem tizenöt esztendős volt. Tehát ha pótolni akarjátok az életetek elveszett éveit, akkor kérlek, nagyon gyorsan váljatok nagy lelkekké, és ily módon felgyorsíthatjátok ezt az időszámítást.

A Srímad Bhágavatamban az áll – ami gyakorlatilag Isten legfontosabb tudományos kinyilatkoztatott szentírása –, hogy ha csak egyetlen pillanatra is élvezhetjük egy a tiszta bhakta, vagy emelkedett szent társaságát, az kárpótolni tudja a sok millió elvesztegetett korábbi születést. Ezért kell megragadnunk minden lehetőséget, ami egy ilyen társulásra, szolgálatra adódik az életünkben. A teljes megvilágosodáshoz elég egyetlen pillanat is, de amíg odáig eljutunk az rendkívül hosszú ideig tarthat. S mi segít bennünket ebben az előkészületben? Egyrészt az isteni meghívás, illetve feljebbvalóink segítsége, másrészt a léleknek az a szomjúsága, sürgető vágya, hogy kikerüljünk ebből a korlátozott anyagi világból, szenvedésből.

Tehát kicsit foglaljuk össze az együtt töltött napjainkat, melyben egy nagyon különleges szimbólumról, a lelki mandaláról beszélgettünk. Tavaly nyáron, közösségünk központi helyén Ludastón a mezőn, alkottunk egy élő mandalát, melynek középpontjába a Szent Név imádatát helyeztük, majd gyönyörűen, harmonikusan e köré a középpont köré rendeződtünk koncentrikusan. Tehát ne felejtsétek el, amiről beszéltünk, ahogy mi csodáljuk, és megértettük a lelki világ felépítését, melynek középpontjában ez a gyönyörű lótuszvirág áll. Ezt egy négyzet alakú keret védelmezi, azért hogy elszigetelje mindattól, ami a középponthoz viszonyítva kívülről érkezne, illetve teljesen lényegtelen. Tehát azt mondhatjuk, hogy Gólóka Vrndávan felépítése egy lótusz-mandalaként létezik, és mi is egy ilyen élő mandalát igyekeztünk létrehozni Ludastón. Kérlek vegyétek észre és véssétek a szívetekbe ezt a párhuzamot!

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát mi így képzeljük el a transzcendentális lótuszvirághoz hasonlatos lelki világot, hogy az Isteni Pár foglal helyet legközépütt, és Őket öleli körül valamennyi isteni energia, illetve az örök társak is ott vannak Körülöttük. A mahámantra pedig ennek a lótuszvirágnak a szirmaira van felírva. Milyen csodálatos! Az összes lelki megvalósítás, mint a különböző sziddhik, misztikus képességek, energiák, tudás és minden más tündöklő formában ott ragyog Körülöttük. S mindezeket, az oltalmazó, őrző mantrák védelmezik, így tehát semmiféle zavaró tényező nem juthat be oda. S mi erre az örök helyre akarunk eljutni!

„Gókula Ura az Istenség transzcendentális személyisége, az örök eksztatikus alkatú Lény. Legfõbb Ő mind a kiválóságok között, s önfeledten élvezi a lelki birodalom gyönyöreit. Világi energiájával nincs kapcsolata.”[1]

Ne felejtsétek el, hogy a mahámantra ennek az isteni lótuszvirágnak a szirmaira van felírva! Bármikor is érzitek kicsit nehezebbnek a szíveteket, és úgy tűnik, hogy kezditek elveszíteni a Szent Név ízét, akkor csak gondoljatok erre a képre. Olyan gyönyörű! Esetleg van az elhangzottakkal kapcsolatban kérdésetek?

 Sjáma Tulaszí: Tegnap egyetértettünk abban, hogy a szív megtisztításához többet kell mantráznunk. Viszont a Siksástakában pedig Maháprabhu azt mondja, hogy „Aki alázatosabb a fűszálnál, béketűrőbb a fánál, és minden tiszteletet megad másoknak anélkül, hogy ezt magának elvárná, az méltó arra, hogy szüntelenül zengje Krisna szent nevét.” Szóval, ha állandóan a Szent Nevet akarjuk zengeni, akkor alázatosabbnak kell lennünk egy fűszálnál. Tehát a kérdésem az alázatra vonatkozik, mert nem igazán értem.

Szvámí Tírtha: Ez nagyon jó jel, mivel ha valakit az alázat érdekel, akkor nagy valószínűséggel bhakta lesz belőle.

Sjáma Tulaszí: Létezhet az, hogy az alázat mögött tartás, méltóság, és önérzet van?

Szvámí Tírtha: Persze, természetesen! 

Sjáma Tulaszí: Mert gyakran összetévesztjük azt, hogy akkor vagyunk alázatosak, ha letagadjuk a képességeinket, melyeket kaptunk…

Szvámí Tírtha: Igen, az hamis ego! A minap említettem, hogy ha túl-, vagy alábecsüljük magunkat – az ugyanaz a probléma. Ugyanis mindkettő még mindig magunkról szól. „Ó, én vagyok a legmeghódoltabb szolga.” Még mindig valamiben legnek hisszük magunkat.

De úgy hiszem, hogy ez egy fontos kérdés, fontos téma, mert az én szerény megértésem szerint az alázatosság néha nagyon is büszkeséget jelent! Ugyanis igen, nagyon büszkék vagyunk Istenre, a feljebbvalóinkra, de magunkkal szemben alázatosak vagyunk. Ha minket egy porszemhez hasonlítanak, akkor mire vagyunk büszkék? Egyszer hallottam egy embernek a történetét, ami így szólt. „Elmentem egy jóshoz, mivel szerettem volna megérteni a korábbi életeimet. ” Tudjátok, vannak olyanok, akik felkeresnek ilyen embereket. „Akkor derült ki, hogy egyszer, Jézus keresztrefeszítésének az idejében éltem. Nem valami nagyon magasrangú életet, csak egy kis porszemcse voltam, de egy nagyon különleges helyen, méghozzá Jézus keresztjénél. S mi történt? A vérének egy cseppje rám hullott.” Drága barátaim, ti elhinnétek egy ilyen történetet? Azt hiszem, ti tudjátok, hogy mi az alázat. „Egy porszemcse vagyok, de azért egy igencsak különleges porszemcse, amire az Úr Jézus vérének egy cseppje hullott.” Na ugyan már!

Tehát visszatérve az alázatra. Ezzel tudjuk kifejezni a hálánkat, a tiszteletünket és a tanulás, szolgálat iránti hajlandóságunkat. Úgy hiszem, hogy az igazi alázatnak nagyon pozitívnak kell lennie. Valódi önismerettel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy szembenézhessünk mind a pozitív tulajdonságainkkal, mind a hiányosságainkkal. S ha valahogyan sikerül szépen beilleszkedünk egy lelki közösségbe, akkor megérthetjük, hogy az összes erényünk, érdemünk a szolgálatra, mások szolgálatára való. Tehát, ha bármilyen kimagasló érdemünk is van, akkor azt a szolgálat érdekében kaptuk, hogy felajánlhassuk ezeket a képességeinket. S ha valahogyan becsatlakoztatnak bennünket ebbe a szeretetteljes isteni kapcsolatba, szerintem ez nyújtja az igazi ösztönzést a helyes lelki önbecsüléshez. Tehát nem megtagadni, megölni kell mind a kvalitásainkat, mind a hamis önazonosításunkat, hanem odaszentelni, megtisztítani és felajánlani!

1. Brahma-szanhitá, 5.6.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Gókula határát egy titokzatos négyszögletű térség, Svétadvípa övezi. Svétadvípa négy részre tagozódik, ahol Vászudéva, Szankarsana, Pradjumna és Aniruddha lakhelyei találhatók. E négy önálló hajlékot a négy emberi életcél – a vallásosság, gazdagság, szenvedély és felszabadulás –, valamint az ezeknek alapot adó véda-mantrák – Rg, Száma, Jadzsur és Atharva – övezik. Tíz szigony szegeződik a tíz tájék – a nyolc égtáj, valamint a zenit és a nadir – felé. A nyolc égtájat a Mahápadma, Padma, Sankha, Makara, Kaccshapa, Mukunda, Kunda és Níla nyolc ékszere, a nyolc misztikus képesség szimbóluma díszíti. Mantrák képében tíz őrizője (dik–pála) van az égtájaknak. Mindenfelől ott tündöklenek az Úr kékes, sárgás, vöröses és fehér színárnyalatú társai, valamint a Vimalá vezette csodás hatású energiák. “[1]

Nos, mit is látunk itt pontosan? Eddig azt olvastuk, hogy középütt, mint egy gyémántoszlophoz hasonlatosan, saját önnön fényében ragyogó Krisna áll, melyet a hatszögletű virágkehely vesz körül, és a lótuszvirág pedig kör alakot formál. A következő alakzat, amiről olvashatunk, az pedig egy négyzet. Valójában ez a négyzet választja el Krisna legbensőbb isteni lakhelyét a külső lelki világtól. Ha Indiában bármilyen jantra-mandálát látunk az ezt a felépítést fogja tükrözni. Kívülről egy négyzet alakú keretben egy kör  látható, illetve ha közelebb megyünk a középponthoz, akkor ott pedig különleges ábrákat találunk, és az egésznek a legközepén van egy pont. Ezt a négy fő égtájat pedig Krisna négy alapvető aspektusa – Vászudéva, Szankarsana, Pradjumna és Aniruddha – oltalmazza és uralja, akik nagyon fontos szerepet játszanak a további teremtésben, mint a tudás, a szépség, a teremtő energia, és az irányítás kozmikus elvét képviselve.

Majd ezt követi, a négy emberi életcél, melyek gyakorlása segít bennünket az isteni lényeghez közelebb kerülnünk. Ezek olyanok, mint a kapuk, melyeken át beléphetünk az isteni birodalomba, a védák pedig kellő tudást nyújtanak ezekhez az emberi törekvésekhez. De hogyan nyissuk ki ezt a kaput? Például tegyük fel, hogy mindvégig a dharma útját jártuk, mindent megtettünk, ami az emberi élet teljes megvalósításához szükséges. Mindig szépen zengtük a mantráinkat, elvégeztük a vallásos szertartásokat, megszabadultunk az anartháktól, és már nincsen semmilyen más ragaszkodásunk. S képzeljük el, ahogy megérkezünk Gókula Vrndávan dharma kapuja elé, igen ám, de hogyan nyissuk ki azt? Mivel egyenlőre még zárva van. Csak éljük bele magunkat ebbe a helyzetbe, hogy miután jópár életet feláldoztunk a lelki gyakorlatainknak, végül egy csukott ajtóval találkozunk. S miután valahogy elfelejtettük magunkkal hozni ennek az ajtónak a kulcsát, vissza kell térnünk. Nos, tehát, mi jelenti a kulcsot ehhez az ajtóhoz? Az ötödik elv, a préma. Ha megvan bennünk a préma, akkor valamennyi ajtó meg fog nyílni előttünk. Nos Kedveseim, arra kérlek benneteket, hogy ne felejtsétek el magatokkal hozni a kulcsot! 

Tehát a védák mindenképpen támogatják ezeket az emberi törekvéseket, de mi van azután? Tíz háromágú szigony irányul a tíz égtáj, kelet, dél, nyugat, észak, északkelet, délkelet, délnyugat, északnyugat felé, beleértve a zenitet és a nadírt is. Nos, hogyan is értelmezzük ezt? Egyáltalán, hogy lehetséges az, hogy ebben a legvonzóbb lelki lótuszvirág birodalomban háromágú szigonyok, fegyverek merednek minden irányba?! Miért vannak ott egyáltalán fegyverek? Azért, hogy elrettentsék a materialistákat. Meg kell védelmezni a legmagasabb eszményeket a korrupciótól, a befurakodástól stb.    

A nyolc égtájat, a nyolc ékszer, a nyolc misztikus képesség díszíti. Ezek a drágakövek jelképezik a jóga legfontosabb misztikus erőit. Ilyen például a jövőbelátás. Ez hogy tetszik nektek? Általában ezt nagyon különleges dolognak, nagyon magas szintű képességnek tartjuk, de valójában ez csak egy másodlagos sziddhi. Ugyanis bizonyos értelemben, ha valaki kellően érzékeny, akkor képes olvasni a múltunkat, illetve megjósolni a jövőnket. De ha egy tiszta bhaktához fordultok, hogy mondja meg a jövőtöket, akkor ő is meg fogja tudni mondani, hogy: „Nos, kétféle utat látok az életedben. Ha az egyiket választod, akkor meg fogsz halni, ha pedig a másikat, akkor örökké fogsz élni.” Tehát abban az esetben, ha valakinek komoly gondja adódik a munkájával kapcsolatban, akkor még mindig nyithat egy ilyen tanácsadó irodát, könnyűszerrel jóssá válhat. S ha elég misztikus a környezetetek, akkor az emberek mindenre vevők lesznek. Elég ennyit mondanotok, hogy „Kétféle utat látok előtted.” Valójában az embereknek csak egy kis inspirációra van szükségük ahhoz, hogy továbblépjenek. „Igen, imádkozz többet! Ez a megoldás a problémádra!” Tudjátok, ha ezt egy pap mondja, akkor senki sem fog odafigyelni rá, viszont, ha ugyanezt másvalakitől hallják, akkor elfogják fogadni. Ha Szvámí Tírtha azt mondja nektek, hogy: „Hódoljatok meg jobban az isteni akarat előtt”, akkor csak ásítozni fogtok, „Ó, már annyiszor hallottuk ezt!” De ha részt vesztek egy motivációs tanfolyamon, és ott az előadó azt mondja nektek, hogy: „Mindegy, hogy mit csináltok, csak azt tegyétek 100%-osan!”, akkor az egy isteni kinyilatkoztatással ér fel a számotokra. „Ó végre megtudtam az összes problémámra a megoldást. Bármit is teszek, azt 100%-osan kell tennem.” De ugyanez Shríla Shrídhar Mahárádzs üzenete is! Kérlek, olvassátok a könyveket! Ott ugyanezt fogjátok megtalálni. 

(folytatása következik)

1. Brahma-szanhitá, 5.5.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.01-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Egy nagyon lényeges dolgot említ a Brahma-szanhitának a következő verse, „Gókula örök birodalmának kelyhe Krisna hatszögletű lakhelye.”[1] A hatszögű csillagot – az emberek általában Dávid-csillagként ismerik, a meghatározó zsidó hagyomány szimbólumaként. Azonban ez nem a Dávid-csillag, hanem Gókula-csillaga. Valójában ezt nem túl régen hozták kapcsolatba a zsidósággal, mivel eredetileg Keleten, a hinduizmuson belül más alhagyományokban (például a gaudija vaisnavizmusban) már korábban megtalálható volt ez a nagyon fontos szimbólum. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy két háromszög találkozásával jön létre egy hatszög, melyek közül az egyik a férfi, a másik pedig a női elvet képviseli. Ebből megérthetjük, hogy ennek a lótuszvirágnak a kelyhében rejlik a Legfelsőbb Abszolút benső lényéből fakadó uralt s uralkodó arculata.
De ez így igencsak száraznak, elméletinek tűnik, és nagyon nehéz megértenünk. Miről is beszélsz, ez mi a csuda? Uralkodó és uralt fél? Ez nekünk túl bonyolult! De ha azt mondom, hogy ennek a gyönyörű lótuszvirágnak a közepén Rádhá és Góvinda táncol, akkor azt már könnyen megértjük. Igaz? Felejtsük el ezt a száraz filozófiát, egyszerűen csak próbáljunk bekapcsolódni a táncukba, Rádhá és Góvinda örök szeretetteljes táncába.
Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákur magyarázata szerint ebben a virágkehelyben a Legfelsőbbnek mind az uralkodó, mind az uralt része megtalálható. Tehát a domináns, az uralkodó fél Krisna, Góvinda, az uralt fél pedig Rádhika. Első pillantásra ez ilyennek tűnik a számunkra, mivel ez pont olyan, mint egy tánc. Valakinek vezetnie kell a másik felet a táncban. A vezető, a domináns fél, aki pedig bekapcsolódik a táncba, ő az alárendelt. S ettől lesz gyönyörű a koreográfia. Viszont, ha hiányzik a partner, akkor tánc sem lesz, azt úgy hívják, hogy szóló tánc, ami valljuk be egy kicsit azért unalmas.
Így tehát ebben a hatszögletű kehelyben, a két háromszög közepén találkozik az uralkodó és az uralt fél. Ezért kiáltotta fel így egyszer Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákur, hogy „Felejtsétek el ezt az egyistenhitet! Mi dualisták vagyunk. Mi nagyon szeretjük az uralkodó és uralt fél szeretetteljes találkozását, mert hogyan is lehetne elválasztani Rádhát és Góvindát egymástól? Őket lehetetlen elválasztani!” Tehát egyrészt Ők egyek, és ugyanakkor mégis különbözőek, egyidejű azonosság és különbözőség, ami egy nagyon magas koncepció.
A Brahma-szanhitá következő verse pedig így hangzik: „Gókula örök birodalmának kelyhe Krsna hatszögletű lakhelye. E transzcendentális lótuszvirág szirmai a pásztorfiúk otthonai, akik Krsna parányi szerves részei. Páratlan szeretettel vonzódnak Krsnához, akitől lényüket tekintve nem is különböznek. A szirmok mint falak emelkednek, s gyönyörű szépen ragyognak. E lótuszvirág kihajló levelei pedig a Rádhiká vezette gópíknak nyújtanak transzcendentális ligetszerű hajlékot (dháma).” [2]
Tehát ez az a kép, ahogy Krisna transzcendentális környezetét, társait és kíséretét láthatjuk. A teremtés lótuszvirágának közepén, Rádhá-Góvinda táncol, és Körülöttük gyönyörűséges társaik, a gópák és a gópík foglalnak helyet. A Bibliában is találunk egy nagyon hasonló leírást, ami egy kicsit még fenségesebb. Ott Isten a trónján ül, és lótuszlábai előtt  néhány remegő angyal foglal helyet. Itt senki sem remeg, csak szépség, szeretetteljes kapcsolat és örömteli együttlét van a Legfelsőbbel. S mit lehet tudni Isten ezen társainak a természetéről? Ők szat-csit-ánanda-vigraha aspektussal rendelkeznek. S mi a céljuk? Az, hogy megosszák, megsokszorozzák mindenkivel a Krisnából áradó szeretetet. Ez nagyon fontos, mert ez a mi eredeti természetünk: szat-csit-ánanda-vigraha. Ezután felmerül a következő kérdés, hogy mi a célja az életünknek? Nos, az, hogy viszonzó részesei legyünk ennek a szeretetteljes meghívásnak, és hogy megsokszorozzuk az istenszerető szolgálatot. Hát nem csodálatos? Az életünknek van célja, mégpedig az, hogy visszatükrözzük az isteni világosságot. Nem a sötétségből születtünk, és nem azért, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy ragyogjunk! Hogy megnyilvánulhasson az eredeti lelki ragyogásunk. Milyen gyönyörű távlat!

(folytatása következik)

1. Brahma-szanhitá, 5.3.
2. Brahma-szanhitá, 5.4.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Krsna legeslegkiválóbb tartózkodási helye ezernyi szirmú és pártájú lótuszvirághoz hasonlatos. Ez a Gókula néven ismeretes hajlék az Ő végtelen aspektusából (Ananta) hajtott ki. E virág kelyhe Krsna igazi otthona.” [1]
Mint tudjuk Krisna a szépséges Isten, aki annyira gyönyörű, hogy még saját Magát is elbűvöli. Emlékeztek arra, hogy mennyire lenyűgözte az, amikor megpillantotta a saját tükörképét. Nos, a kérdés az, hogy milyen lakhelyet tudunk elképzelni ennek a leggyönyörűbb személynek? Tehetjük Őt, akár lakótelepi lakásba, családi házba, palotába, vagy erdőbe, de akár elhelyezhetjük Őt egy lótuszvirág kelyhébe is. Keressük meg a legcsodálatosabb helyet a leggyönyörűbb Isten számára. A Brahma-szanhitá első versben olvashattunk Krisna anádi (kezdet nélküli) aspektusáról, itt pedig megjelenik az ananta, mint vég nélküli jellemző – s ezt a végtelen aspektusát szolgálja ez a leggyönyörűbb lótuszvirág. Tehát nincs se kezdete, se vége – ilyen a kiválasztott lelkek világa. De akkor mi van velünk? Nekünk kell, hogy legyen kezdetünk, mivel mi korábban materialistaként éltünk, most pedig elkezdtünk bhaktaként viselkedni, legalább is azt mutatni, mintha azok lennénk. Nos kedveseim a lényeg, hogy igen van valamilyen kezdeti állapot, de nem szabad, hogy véget érjen. Ezért abban az esetben, ha valaki megtalálja a hazafelé vezető utat, vissza ehhez a gyönyörű lótuszvirághoz, ahol Krisna lakozik, akkor annak sohasem lesz vége. Tehát ez Krisna igazi lakhelye!
„E transzcendentális lótuszvirág hatszögletű kelyhe az a birodalom, ahol Krsna lakozik. Ez az otthona az Abszolút benső lényéből fakadó uralt s uralkodó arculatának. Középütt a támasz, a gyémánthoz hasonlatos, önnön fényében ragyogó Krsna áll, mint az összes energiák lelki forrása. A tizennyolc transzcendentális szótagból álló szent mantra hat részre tagoltan, hatszög alakban nyilvánul meg.” [2]
Ez nagyon fontos leírás! Korábban azt gondolhattuk, hogy ez csak valamiféle szép természeti szimbólum, ez a gyönyörű virág, de ebből a versből megérthetjük, hogy ez a lótuszvirág felfed számunkra valamit, egy még nagyobb titkot. E lótuszvirág közepén, mint egy gyémánt oszlop, Krisna áll. Hát nem gyönyörű? Egy bársonyos szirmú lótuszvirág és egy tündöklő gyémántoszlop! Ha a lótuszvirág szimbólumának kapcsán említettétek ezt az óm mani padmé hum mantrát, akkor annak az értelme is az, hogy itt van ez a gyöngéd lótuszvirág, melynek kelyhében ott van a gyémánt. Tehát kedves buddhista testvéreink így dicsőítik Góvindát. Vannak olyan buddhista sztúpák, ahol ez a mantra folyamatosan szól, melyet vannak akik értenek, és vannak olyanok, akik még teljesebben értenek. Van egy kedves bhakta barátom, akivel egyszer meglátogattunk egy buddhista sztúpát, ahol, mint tudjátok olyan imakerekek találhatók, melyeken mantrák vannak felírva, s ha elhaladnak mellettük a hívők megforgatják azokat. 108 ilyen imakerék volt a sztúpa körül. Nos, ez a bhakta barátunk elhatározta, hogy parikramát tartva zengi a mahámantrát az imakerekek körül.

(folytatása következik)

1. Brahma-szanhitá, 5.2.
2. Brahma-szanhitá, 5.3.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-ei szófiai reggeli tanításából)

A teremtés kezdetén, amikor Brahmának hozzá kellett látnia az egész világegyetem megteremtésének, mielőtt nekiállt volna, meditálni kezdett. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy ha valami grandiózus dologba kell belefognunk – legyen az bármiféle kötelesség, szolgálat, törekvés, próbálkozás vagy bármi az életünkben, – akkor a legjobb, ha meditálással kezdünk. Először gondolkozzunk, aztán cselekedjünk! Mert ha előbb cselekszünk, akkor később meg fogjuk bánni. Ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a gondolkodásra, akkor az győzelemre visz, viszont, ha kevésbé gondoljuk végig a dolgokat, az kudarcra vezet.
Tehát Brahmá vezeklésül meditációba kezdett, és mi az eredménye a helyes meditációnak? Egy látomás, vagyis meg fogtok érteni valami olyan dolgot, ami felismerés, kinyilatkoztatás erejű. Sokszor elveszettek vagyunk az életben, nem tudjuk, mitévők legyünk, mit válasszunk, hová menjünk stb., még akkor is, ha nagyon aktívan teszünk dolgokat. Amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, akkor extra időbefektetésre van szükségünk. A cselekvés eufóriája helyett, jobb megállni és meditálni. Mivel az aktivitás velejárója egyfajta jóérzés, és közben nem gondolkodunk, csak  mint egy áramlás cselekszünk. Néha pedig annyira figyelnünk kell, hogy azért kell megállnunk, meditálnunk, hogy milyen helyzetben is vagyunk, miről szól életünknek ez a pillanata stb. S ekkor talán valamiféle megvilágosodás élményben lesz részünk – hogy jobb döntést hozzunk, hogy megértsük az adott helyzetet. S ez történt az Úr Brahmával is – meditációja befejeztével kapta azt a kinyilatkoztatást, melynek összegzése a Brahma-szamhitában található. Tehát, ha ezt tanulmányozzuk, akkor beléphetünk Brahmá meditációjába.
Majd mi történt Brahmával miután befejeződött ez a látomás, és megértette az egész világmindenséget? Belekezdett Krisna-Góvinda dicsőítésébe. Meditáció, kinyilatkoztatás, dicsőítés. Tehát melyik az első ezek közül a himnuszok közül? Melyik a kezdő himnusza ennek a dicsőítésnek? Ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda-vigrahah anádir ádir góvindah szarva-kárana-káranam[1].
Ezt meg kell tanulnotok kedveseim, meg kell tanulnotok! Miért? Megmondom miért: azért mert ha meghívnak benneteket, hogy tartsatok egy előadást, lehet, hogy néhányan azt fogják gondolni, esetleg nem is vagytok olyan elmélyült tudói annak az adott témának. Viszont, ha mondandótokat egy ilyen idézettel kezditek: „Kedves hittestvéreim, egy üzenetet hoztam a számotokra, ísvarah paramah krsnah …” – mindenki meg fog lepődni. De a viccet félretéve, ezt meg kell tanulnotok, mert ez abszolút végkövetkeztetését adja törekvéseinknek, lelki szolgálatainknak.
Ísvarah paramah, melyben ísvara „a Legfelsőbb Irányítót” jelenti. Tehát Ő a Legfelsőbb Irányító, Felügyelő, ísvarah paramah, vagy param ísvarah; és ez magára Krisnára, mint Legfelsőbb Irányítóra vonatkozik. S mi jellemző Őrá, mint az Abszolút Hatalom képviselőjére, milyen az Ő természete? Szaccsidánanda, plusz még vigrahah – vagyis örök, tudatos és boldogsággal teljes személy, a vigrahah ebben az értelemben „személyt” jelent. Tehát mi Istennek ehhez a személyes aspektusához köteleztük el magunkat – szaccsidánanda-vigrahah.
Az anádir ádir kifejezésben az ádi „elsőt” jelent, az anádi pedig olyannyira elsőt, hogy semmi sincs, ami Előtte létezett volna, ezt jelenti az anádi. Nincs kezdete, Ő kezdet nélküli. S vajon mi található ennek az időintervallumnak a másik végén? Tehát az egyik az, hogy kezdet nélküli, és a másik vége, az hogy vég nélküli. Anadir ádir góvindah – Góvinda a legelső, az elsők közül a Legfőbb. Szarva-kárana-káranam, melyben a szarva jelentése „minden”, kárana pedig „okot” jelent – minden ok végső oka.
Így szól a Brahma-szanhítá első verse, melyben Brahmá kijelenti, hogy Isten, Krisna létezik. S melyik aspektusában található meg ott? Mint Góvinda –ami nagyon jelentőségteljes.

(folytatása következik)

1.  Brahma-szanhitá, 5.1.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krpadhám kérdése: A szív lótuszáról, a lótuszvirágról beszélgettünk, melyről eszembe jutott a híres Buddhista mantra, az óm mani padmé hum. Ez összefüggésbe hozható azzal, amiről Te beszéltél? Vagy ez ettől különböző?

Szvámí Tírtha: Különböző, különböző… Mitől is lenne különböző? Hiszen ez is a mi mantránk. Az Úr Buddha is a mi avatárunk. Tehát, hogy mi a jelentése a lótusznak a buddhizmusban? Természetesen számtalan értelmezése van, de a buddhizmusban az egyik meghatározó jellemzője, hogy a női elvet képviseli. Ily módon nagyon hasonlít a teremtett világ egyetemes elvéhez, a kozmikus rendhez – hiszen az is női minőségű. Ebben az értelemben a lótusz mindig befogadó állapotban van, mindig hív valamit. Félig nyitott kelyhe szeretetének nektárjával van teli, és várja, hogy megérkezzen az ezt a nektárt vonzó méhecske. Tehát, ha azt mondjátok, hogy óm (aum), akkor abban az „a”, az akára (az „a” hang) Krisnára utal; az „m” az emberre; és a kettő között az „u” pedig Rádhára. Tehát, ha egy mantrát, óm-mal kezdünk, akkor nekem, ez Rájuk vonatkozik.

A mani („money”), kincset jelent. Magunk között szólva, Sríla Prabhupádnak volt egy nagyon okos tanítványa, Gargamuni, aki igen bölcsen és nagy nyereséggel tudta ezt a mantrát alkalmazni, ezért néha Prabhupád „Gargamoney-nak” szólította. Tehát a mani kincset, a  padmé, vagy tibetiül pémé, pedig azt jelenti, hogy „ a lótusz (padma) belsejében”. A hum pedig olyan, mint egy záró bídzsa-mantra. Tehát mit jelent így együtt az óm mani padmé hum? A lótusz és a poszméh szeretetteljes találkozása, egyesülése. A kicsi, apró poszméh a rejtett kincse a lótusznak, mely által képes megvalósulni a teremtés. Tehát az óm mani padmé hum olyan, mint egy titkos mantra, melynek az összes misztikus, szimbolikus értelmezésében azt láthatjuk, hogy ha a férfi és a női elv egyesül, akkor lassanként ez a titok kezd kibontakozni. Ezért számunkra az óm mani padmé hum, Rádhá és Góvinda találkozása egy teliholdas éjszakán. 

Miért? Mert néha Buddha testén különleges jelek láthatók. Emlékeztek arra, hogy melyek ezek? A mellkasán, és néha a tenyerén a szvasztika jele figyelhető meg. S mi is ez a szvasztika? A napkereszt, az élet szimbóluma, az élet örvénye. Amikor az Úr Buddha mellkasán látható, akkor Laksmí dévít jelöli, mivelhogy az Úr Buddha, Visnu avatár és ő sohasincs külön Laksmí dévítől. Tehát a szvasztikán keresztül van ott Vele. Mit jelent a szvaszti? Egy minőségi, áldott életet, melyben Laksmí déví jelenti ezt az áldást. Tehát a szvasztika az Ő megjelenése a szíven… ezzel ismét visszatértünk a szívcsakrához, az Úr Buddha szívcsakrájához. Tehát kedves férfitársaim, ha úgy szeretitek és védelmezitek feleségeiteket, mintha Laksmí déví lenne a mellkasotokon, akkor minden áldás rátok és családotokra fog szállni. Ha istennőként szeretitek őt – tudom ezt a kifejezés nagyon népszerű a hölgyek körében – istennőként gondoskodtok róla, akkor esélyetek van arra, hogy ti magatok is istenként cselekedjetek, vagy legalábbis félistenként. Hiszen csak egy isten képes felbecsülni egy istennőt. De az is igaz, hogy csak egy istennő képes elégedetté tenni az Urat. Azt hiszem ezzel a családi konfliktusok nagyon egyszerűen megoldhatók, csak viszonyuljatok úgy a párotokhoz, mint Isten küldötte. „Jaj, Istennőm!” Csak a hangnemre kell odafigyelni. 

Jól van, tehát a szívcsakrában, a szívünk lótuszán ott vannak ezek a szenvedélyes felkavaró érzelmek is! De minél inkább sikerül megtisztítanunk ezt a szimbolikus lótuszvirágot, annál tisztábban fog Rádhá-Góvinda teliholdas lílája teljes pompájában megnyilvánulni a szívünkben. Ezért alázatosan kérlek benneteket, hogy igyekezzetek megtisztítani szívetek tükrét. S ha elképzelitek szívetek lótusztrónját, akkor invitáljátok meg az Isteni Párt, hogy kegyesen foglalják el ott a helyüket. 

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá: Miről kell lemondanunk ahhoz, hogy megtisztulhassunk? 

Szvámí Tírtha: Egyetlen szóval összefoglalva: az önzőségről. Egyszer egy bhakta megkérdezte Gurudévet, „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a baj velem?  Mi az igazi problémám?” Ezt nem én kérdeztem, úgyhogy kérlek, ne így menjen tovább ez a bhakta legenda. Szóval Gurudév egy ideig hallgatott, majd így szólt: „Mint minden más esetben, a hamis ego.” Végül is ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis identitástól és mindattól, ami ehhez kapcsolódik: „Nagy, kicsi, fiatal, öreg, férfi vagy, nő vagyok, erre képes vagyok, erre pedig nem” – mindez a hamis önazonosításhoz kapcsolódik. Más szóval, azt mondhatjuk, hogy ez az emberi tudat korlátja, és ebben az értelemben szabadságra van szükségünk. De a szabadságnak ára van!  

Néha azt kérdezik az emberek, hogy „Mi az ára a sikereidnek?” Ez ugye egy ésszerű kérdés? Tudjátok erre Sríla Srídhar Mahárádzs nagyon mély és erős választ adott. Kezdetben megértjük, hogy kockázat nélkül nincs nyereség, majd belefogunk a lelki életbe, és hirtelen azt érezzük, hogy „Csak kockázat van, és nincs semmilyen nyereség! Mindenemet fel kell áldoznom, oda kell adnom, hiszen már az első leckén arról volt szó, hogy „teljes önátadás!” Majd később hozzátették, hogy cserébe vagy kapunk „indokolatlan kegyet” vagy nem. Ha elnyerjük úgy is jó és, ha nem … Mindent kockára kell tennünk – teljesen meg kell hódolnunk, semmi nyereségre nem vágyva – lehet, hogy egyáltalán semmi sem fog történni.’ Majd később, ha kissé jobban reaéisták leszünk, akkor az önvizsgálatunk során, meg fogjuk érteni, hogy a ‘Kis kockázat, kis nyereséggel jár.’ S amikor majd komolyabb megvalósításra jutunk és onnan visszanézünk, akkor látni fogjuk, hogy ‘Valójában semmit sem kockáztattunk, semmit sem vesztettünk, sokkal inkább mindent megkaptunk, amit csak lehetséges.’ 

Tehát, ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis önazonosítástól, és mindattól, ami ehhez kapcsolódik. Egyszer hallottam egy prédikátorról, aki fénykorában, nagyon ismert volt és rengetegen vették körül. Sok követője volt, akik szolgálták, egy híres prédikátor volt… Majd hirtelen megváltoztak a dolgok és koldusként kellett házról, házra járnia. Nem voltak segítői, sem meghívásai, nem álltak hosszú sorokban az ajtaja előtt darshanra (személyes találkozásra), várva az emberek, hanem alázatos koldusként kellett kéregetnie. Vajon melyik helyzet szolgálja jobban a javunkat? Úgy hiszem nyilvánvaló! Sokkal jobb, ha alázatos szolgák tudunk lenni, mintsem hogy felfuvalkodott aszkéták. Ilyennek kell lennünk! 

S amikor azt gondoljuk, hogy „Ó, én olyan jelentéktelen vagyok, hogy nem is szabadna részt vennem ebben a szolgálatban.” Ugye ez is a hamis egóból jön. Egyszer egy bhakta azt mondta Sríla Prabhupádnak: „Prabhupád, én a legjelentéktelenebb szolgád vagyok.” Mire Prabhupád azt mondta, „Kedvesem, te semmiben nem vagy „A leg-”.  Látjátok, mi olyanok vagyunk, hogy valamiben nagyok akarunk lenni – vagy a legjelentéktelenebbek, vagy a legnagyszerűbbek, de valamiben „jelentősek, nagyok akarunk lenni”. Krisna elég irgalmas ahhoz, hogy letörje valamennyi hamis elképzelésünket. 

Éppúgy, mint Brahmá esetében, amikor az Úrhoz szeretett volna bebocsátást nyerni egy darshanra, ezért így szólt a kapuőrnek, „Megjöttem, engedj be”. „De ki vagy te?” „Brahmá vagyok, tudod, én vagyok Brahmá. Csak jelentsd, hogy itt vagyok.” Majd visszatérve a kapuőr így szólt „Azt kérdezik odabent, hogy „Melyik Brahmá? Melyik a  sok közül?” Majd beengedték és körbenézve elámult, mert ugyan neki négy feje volt, de volt még ott hozzá nagyon hasonló egyfejű, kétfejű, tízfejű, százfejű és ezerfejű Brahmá is. Ekkor megértette a saját helyzetét, hiszen néha szembe kell néznünk a realitással, és azután kicsit alázatosabbak leszünk. ‘Rendben, én nem „A” Brahmá vagyok, csak egy kis Brahmácska’. Tehát függetlenül attól, hogy a hamis önazonosításunkból adódóan bármiben is képzeljük magunkat nagynak vagy kicsinek, lényegében ez az amitől meg kell szabadulnunk. 

S a bhakti-, az odaadás jógájában, ez nem egy fájdalmas lemondás vagy önsanyargatás – melyben esetleg a végtagjainkat kellene levágni, hogy elérjük az igazi önvalónkat – nem! Egyszerűen csak együnk praszádamot, szentelt ételt, énekeljünk, táncoljunk, mantrázzunk. Ha ezeket gyakoroljuk, akkor a valódi lelki önvalónk magától feltárul. Eláruljam nektek egy titkos módszerét a megtisztulásnak? Azt mondják, hogy a legjobb módja a rossz szokásoktól, vágyaktól és minden hamis elképzeléstől való megszabadulásnak, a kírtan. S nem egyszerűen a kírtan – hanem a táncos kírtan. S nem egyszerűen a táncos kírtan, hanem az ugrálós kírtan. Mert úgy mondják, hogy amikor felemelt kézzel ugrálunk, akkor az ujjainkon keresztül a rossz dolgok egyszerűen elszállnak, és megszabadulunk minden szennyeződéstől. Ezért van az, hogy ha megnézünk egy Maháprabhuról készült festményt, mely szankírtant ábrázol, azon mindig így táncolnak a bhakták. Nem azért, hogy megtisztuljanak, hanem hogy így tanítsanak bennünket. 

Tehát a bhaktiban ez az önvizsgálat és a megtisztulás útja nagyon édes. Van egy barátom, aki azt kérdezte, hogy „Lehetséges-e a hamis egótól szelíd, kíméletes módon megszabadulni?” Igen, lehetséges, de még így is kicsit fájni fog, mert a ragaszkodásainktól megszabadulni az fájdalmas. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legutóbb a szív szimbólumáról a lótuszvirágról beszélgettünk, melynek az égtájak felé mutató szirmain találhatóak a jó és rossz tulajdonságaink. Arra jutottunk, hogy nem probléma, ha vannak hiányosságaink, de a legfontosabb az, hogy legyen meg a vágy bennünk a megtisztulásra.  Például, ha egy darab papírra tejjel írunk levelet, az láthatatlan lesz, senki sem fogja tudni elolvasni, hogy mit írtunk. Tehát, ha fülig szerelmesek vagyunk vagy titokban kellemetlen dolgokat akarunk írni valakinek, akkor az illetőnek írjunk tejjel levelet. Senki nem fogja tudni se elolvasni, se megérteni, csak az, aki tudja, hogyan kell megfejteni a titkosírást. S ezt hogyan kell csinálni? Tapaha – tűzzel. Ha felhevítjük, akkor előtűnik az írás. A mi ismeretünk szerint, mit szimbolizál a tej az ember életében?

Válasz: A táplálást?

Szvámí Tírtha: Biológiailag igen, de lelkileg, az életünket jelenti. S mi a szeretet? A tej lényege: a vaj, vagyis a ghí. Tehát valójában két dologgal rendelkezünk – az életünkkel és a szeretetünkkel, a pránával és a prémával. S ezt a két dolgot kell odaadnunk. Szóval, ha felhevítjük a tejet, akkor az elkezd besűrűsödni. Szimbolikailag ez csodálatosan összecseng. Ha  tapaszját, az aszkézisből nyert plusz energiát, tehát hőt alkalmazunk az életünkben, akkor ez a rejtett tiszta üzenet láthatóvá fog válni. Így megszabadulhatunk a rossz beidegződésektől, a közvetlen anartáktól, a nemkívánatos tettektől, amik bennünk vannak, illetve a jótulajdonságainkból adódó hamis ragaszkodásoktól is. Ekkor fog megtisztulni a szívcsakránk, illetve, akik meditálnak azoknak akadálytalan lesz, láthatóvá válik az energiaáramlás. Ez a reális önvizsgálat, önreflexió, amikor nem tagadjuk meg a hiányosságainkat, inkább szembenézünk velük. S ezzel a lemondással, aszkézissel, ami körbeveszi a szívcsakránkat, a szívünk lótuszát, próbáljuk megtisztítani ezeket. 

Természetesen ez a rendszer csak a hétköznapi emberekre vonatkozik. Létezik a lótuszvirágnak egyéb szimbolikája is, mondjuk Rádhá-Góvinda környezetének misztikus, szimbolikus értelmezésével. De erről majd egy másik alkalommal fogunk beszélgetni. Esetleg van valakinek valamilyen kérdése, hozzáfűznivalója?

Kérdés: Amennyire sikerült megértenem ennek a szívlótusznak a szimbolikáját, az az, hogy a különböző tulajdonságaink az égtájak felé mutató szirmokon találhatók, ami valójában az önismeretre való. S ha szeretnénk megismerni a rejtett képességeinket, akkor ezt a módszert kellene gyakorolnunk? 

Swami Tirtha: Igen. De már sokszor említettük azt, hogy a szívünket, vagyis az érzelmeinket és az értelmünket össze kellene kötni, tehát eszesíteni kell a szívünket. S ha össszehasonlítjuk a szívlótuszt az ezerszírmú lótusszal, akkor ugye néhány szirmot el is vehetünk  belőle. Az önvizsgálat és a megtisztulás azt jelenti, hogy valamit eltávolítunk és valami magasabbhoz igazodunk. Tehát nem elég felismerni, hogy például ‘Igen, a szívem lótuszának déli szirmán van ez a kegyetlenségre való hajlam, nekem elég is, hogy ezt felismertem. Milyen jó, hogy végül megértettem, hogy mi van a szívemben.’ Nem, bizonyos dolgokat el kell távolítanunk onnan. Tehát az önvizsgálat az első lépés, a második pedig önmagunk megtisztítása hogy eltávolítsunk minden akadályt. 

Természetesen most azt kellene kérdeznetek, hogy ‘De hogyan lehet ezt megtenni?’ Viszont mi a válasz az összes ‘hogyan” kérdésre? Mantrázzunk többet! Hiszen miről szól a Siksástakam első verse? „Csétó darpana-márdzsanam – szívünk tükrét megtisztítja”. A Szent Név eltávolítja a rossz beidegződéseinket, jellemvonásainkat. A szív megtisztítása, melynek kiváló módszerét jól ismerjük, és amit már csak alkalmaznunk kell. A Szent Nevek zengése megtisztítja a szívünket. S ha igazán hiszünk ebben, akkor egy év múltán visszatekintve, már nem ugyanazzal az emberrel fogunk találkozni. Sríla Prabhupád azt mondta, hogy ha az emberiség csak egy hónapig követné a szabályozó elveket, a bolygó teljes karmikus egyensúlya megváltozna, rendkívül sokat fejlődne, emelkedne. Tehát az, amit teszünk nagyon fontos, vagy az egész világ javát, vagy bukását szolgálja. 

Viszont, ahogy már említettem, ez az önvizsgálat az emberek általános tömegére vonatkozik, mert mit találunk egy tiszta bhakta szívének lótuszában? Kincseket, rejtett kincseket. Hiszen, ha valami megtisztult, akkor az egyszerűen csak tiszta, többé semmi rossz nem található benne. Gurudév pedig azt mondta, hogyha van odaadás bennünk, akkor még a hiányosságaink is drágakövekké válnak. 

Paramánanda: Gurudév, szeretném megkérdezni tőled, hogy mi ezeknek a különböző irányoknak a szimbolikája, és hogy kik reprezentálják az Istenség Legfelsőbb Személyiségét az egyes irányokban. 

Szvámí Tírtha: Erről majd legközelebb fogunk beszélgetni. Valójában ez olyan, mint egy lótuszmandala, ahol Krisna és Gauránga társai foglalnak helyet. Ebben a vonatkozásban ezt a lótuszt jóga-píthának nevezik, az a hely, ahol a kapcsolódás, az egység, a lényeg található. A Góvinda-lílában ez a rasza-tánc központja, a Gauránga-lílában pedig az hely Májápurban, ahol egy nagyon különleges fa – a ním-fa található. Kitalálhatjátok, hogy mi történt ez alatt a ním-fa alatt? Egy gyönyörű gyermek született. 

Gíta-Góvinda: Mikor lesz az, amikor legközelebb erről fogunk beszélgetni? 

Szvámí Tírtha: Amikor inspirációt kapunk erre. Ezt nem lehet időponthoz kötni.

(folytatása következik)