Archives

Calendar

April 2021
M T W T F S S
« Mar    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  



Magyar issues

Shyam

(Szvámí Tírtha 2016.07.24-i szófiai reggeli tanításából)

Kérdés: Úgy értesültem, hogy tegnap reggel 8 órakor tartottál volna itt leckét. El is jöttem, de nem volt tanítás és elvesztegettem 4 órát. Kárpótolva leszek valamiképpen ezért a veszteségért?

Szvámí Tírtha: Ha 4 órát lelki célra áldozol, odaszentelsz az életedből – azt gondolom, hogy az semmi esetre sem veszteség, mivel benne van a felajánlásod. Nem volt lecke, feltehetően nem tudtam időben megérkezni. Ez az én hibám, ez az én saram. De a te részed az megvalósult! Eljöttél, ideszentelted a figyelmed, áldozatot hoztál. S ez nem vész el soha!

Meg kell tennünk a kötelességünket! Ha kapunk visszajelzést vagy ha egyáltalán nem, ha jó lesz a végeredmény vagy ha egyáltalán nincs – akkor is meg kell tennünk. Mivel bármilyen tapasztalattal is szembesülünk az életünk során, kétféle módon lehet megoldani a felmerülő kérdéseket. Az egyik a gyakorlati, a nyilvánvaló oldala, amit láthatunk. Van visszajelzés, van némi siker vagy kudarc. Azonban van egy másik, láthatatlan, rejtett oldala, a lelki oldal. S az sokkal erősebb, sokkal fontosabb. Tehát, ha legbelül valamiképpen meg tudjuk érinteni ezt az isteni békét, ezt a lelki biztonságot, akkor sikeresek vagyunk. Mivel Krsna azt mondja, hogy: „Engem nem a nagy áldozatok tesznek elégedetté, hanem ha valamit szeretettel ajánlanak fel, akkor Én azt elfogadom.” Hasonló módon, ezt a különleges minőséget kell hozzátennünk, ezt a lelki szeretetet. Lehet akár parányi, akár grandiózus a felajánlásunk, nem számít. Ezt a nagyon finom minőséget kell hozzátennünk – ez a teljes odaadás.

Egyébként valaki el fogja rabolni az időnket. Az illúzió nem csupán 4 órát, hanem megszámlálhatatlan életet rabolt el tőlünk. Most Krsna 4 órát rabolt el az életedből – valamilyen jó cél érdekében, Ő tudja csak miért! Mert Ő a vajtolvaj. Ő egy tolvaj. El fogja rabolni az időnket a figyelmünket és legvégül pedig a szívünket. Tehát, ha megfelelő jövőképpel rendelkezünk, akkor látni fogjuk Őt minden mögött, ami velünk történik. Ezért azt mondhatjuk, hogy egy tiszta bhakta olyan erőteljes – még Istennél, a mindenható Istennél is erőteljesebb, mivel az Úr sohasem tud elrejtőzni egy bhakta szíve elől.

prémánydzsana-ccshurita-bhakti-vilócsanéna
szantah szadaiva hrdajésu vilókajanti
jam sjámaszundaram acsintja-guna-szvarúpam

góvindam ádi-purusam tam aham bhadzsámi [1]

„Góvindát imádom, az őseredeti Urat, akit a szeretet írjával megkent szemű tiszta bhakták elfoghatatlan, számtalan tulajdonságban bővelkedő gyönyörű kékesfekete Sjámaszundar Krsna formájában mindig a szívükben látnak.”

[1] “Brahma-szanhitá” 5.38.



155242_486791050488_528890_n

(Szvámí Tírtha 2016.07.24-i szófiai reggeli tanításából) 

Kérdés: Hogyan lehet megítélni, ki a hűséges és ki nem, kinek valódi és kinek hamis az odaadása?

Szvámí Tírtha: Nos, hadd idézzek fel két alkalmat ennek a problémának a megválaszolására. Egyszer Srídhar Mahárádzs megkérdezte a körülötte lévő bhaktáktól, hogy „Hogyan tudjátok eldönteni valakiről, hogy intelligens-e vagy sem?” Mindenki tudása legjavát összeszedve kezdett el gondolkozni, hogyan álljon ehhez a problémához, de egyikük sem állt elő a megfelelő válasszal. S akkor Srídhar Mahárádzs azt mondta: „Ha te magad is intelligens vagy! Ha intelligens vagy, akkor azonnal tudni fogod, hogy ki az, aki intelligens.” Mivel, ha nem vagyunk azok, akkor egy nagyon ostoba emberről is azt gondolhatjuk, hogy nagyon intelligens. De azon nyomban, amint rendelkezünk a megfelelő mércével, kétségkívül, azonnal megértjük ki van ugyanazon a szinten. Ugyanígy, ha tiszta a szíved, azonnal fel fogod ismerni azokat, akik szintén tiszta szívűek. Ha erős a hited, azonnal látni fogod az erős hitet másokban is. Ha te hiteles vagy meg fogod találni azokat, akik szintén hitelesek.

De nem ez a legmagasabb szint. Mivel a legmagasabb szint azt jelenti, hogy még ha látod is mások hibáit, hiányosságait, nem azokkal foglalkozol. Ha azt tapasztalod, hogy másoknak gyenge a hitük, kész vagy arra, hogy megerősítsd őket.

Egy másik alkalommal valaki megkérdezte Gurudévet: „Hogyan tudjuk megítélni más bhakták szintjét vagy fejlődését?” Miként ítéljük meg a bhaktákat – alapvetően ez volt a kérdés. Tudom, hogy már százszor is említettem nektek ezt a történetet, de érdemes újra és újra elismételni. Nagyon elszomorodott és azt mondta: „Isten nem azért küldte a bhaktákat, hogy ítélkezzünk felettük, hanem hogy szolgáljuk őket!” Tehát ez kell, hogy legyen az elv. Ha bhakták vannak körülöttünk, értékeljük őket! Mivel talán nem tudjuk megítélni, hogy ki hiteles és ki nem. Azonban Krsna és guru igen! De segítsük egymást, hogy még hitelesebbé váljunk! Mivel egy nagyon különleges elv szerint működünk – a te sikered az én sikerem is egyben. Tehát, ha egyvalaki előrébb halad a lelki fejlődésben, az áldásos, mindenki más eredménye is, mert az egész közösség ereje, lelki ereje gyarapodott általa.

Természetesen egy kicsit intelligensnek is kell lennünk, hogy ezt megértsük. Mert mi a mércénk? Lehet, hogy valaki eleget tesz valamennyi külső formalitásnak, de nincs belső megvalósítása. Lehet, hogy valaki élvezi a helyzetét, de nem rendelkezik a valódi minőségekkel. Vagy azt gondolhatnánk ‘Ott vannak a frontvonalas bhakták és vannak a másodosztályú bhakták.’ De én úgy érzem magam, mint egy harmad- vagy negyed osztályú bhakta. Szóval amúgy is egy kis intelligencia szükséges a megfelelő mércéhez. Van egy bengáli közmondás: ati bhakti csórér lakhan. Ati bhakti. Erre azt fogjátok mondani: ‘Ó igen! Ez a bhaktiról szól! Ez nekünk való!’ De vigyázzatok! Ati azt jelenti, hogy ‘rendkívüli’ vagy ‘túl magas’, vagy ‘túlzott’. Ati bhakti – a túlzott odaadás. A lakhan olyan, mint egy valamire irányuló ‘jel’ vagy ‘szimbólum’. A csóréra, a csór egy nyelvtani esete. Mit jelent a csór?

Válasz: ‘Tolvaj’.

Szvámí Tírtha: Igen. Nos mit jelent ez összességében? A túl sok tolvaj jele a kiváló bhaktinak? Vagy hogyan is tegyük ezt össze? Ati bhakti csórér lakhan – „A túlzott odaadás tolvajt rejt”! Tehát, ha valaki mutogatja az odaadását, legyetek óvatosak! Ha valaki nagyon alázatos a szolgálatában és megingathatatlan a hitében – kövessük őt, ez a helyes példa.



18360330-node-image-upload-darkness

(Szvámí Tírtha 2016.07.24-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Élünk, szeretünk, távozunk (live, love, leave). Tehát, éljük a lelki életünket és szerezzük a tapasztalatokat valamennyi mellette és ellene szóló érvvel együtt. Igyekszünk megtanulni és megtapasztalni az istenszeretetet. Majd távozunk. Mi is ez az ‘eltávozás’?                                                                        Mit kell itt hagynunk? Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy: „A bizonytalan ’valóságából’ a biztos valóságba kell bebocsájtást nyernünk”.

‘A távozás (leave)’ azt jelenti, hogy néha meg kell szabadulnunk a lelki illúzióinktól. Ez nagyon célravezető. Nem igazán könnyű, de nagyon hasznos. A ‘távozás‘ totális elhagyást jelent. Ez csak idézet a részemről, mert nem rendelkezem ezzel a minőséggel, nem vagyok ezen a szinten. Azt mondják, hogy valamennyi elvünket itt kell hagynunk, szarva dharmán paritjadzsja [1]. Add fel valamennyi ragaszkodásodat! Könnyebb a tárgyakhoz, sokkal nehezebb a társakhoz, barátokhoz fűződő ragaszkodást feladni. De feladni az összes ragaszkodásunkat az elveinkhez, az elképzeléseinkhez – hűha! Például azt gondoljátok, hogy: ‘Én egy nagyszerű bhakta vagyok!’ vagy: ‘Én egy kis bhakta vagyok’. Ezeknek a különböző koncepcióknak a feladása, ez egy nehéz feladat.

De egy ilyen döntő pillanatban az isteni misztérium, mint egy villanás képes feltárulkozni a számotokra. Egyik barátom egyszer azt mondta, hogy nagy hibát követett el és úgy érezte ‘Most elbuktam.’ Abban a pillanatban kapott egy kinyilatkoztatást. Személyesen beszélgetett a Legfelsőbbel! Tehát, mi is a célunk? Ilyen személyes kapcsolatba kerülni a Legfelsőbbel. S melyik a mi utunk? A bukás, a hibák vagy mindaz az ostobaság, amit elkövethettek? Nem, nem. Azt hiszem értitek, hogy mire gondolok – arra, hogy sohasem vagytok magatokra hagyva! Amikor erősnek hiszitek magatokat, akkor nem tudtok kétségbeesetten könyörögni. De, amikor a szemed előtt hullik darabokra az életed, akkor valóban sírsz. ‘Ó, Uram! Mi történik? Nem mondtad, hogy ez ilyen lesz! Valami mást vártam! S most! Eddig képes voltam elrendezni az életemet, de most minden darabokra hullik. Te jössz! Kérlek vezesd az életem, erre már nem vagyok képes!’ Ekkor azonnal valamennyi risi, muni, jógí, bhakta és az egész parampará, akik már eltávoztak – mosolyogni kezdenek: Végre megértette! Igen! Erre a pillanatra vártunk!” Gondoltatok már valaha is arra, hogy hány jóakarótok van? Fogalmatok sincs róla. Néha a tudósok azt mondják, hogy: „Ó, az emberiség igen nagy létszámú, ők vannak többségben.” Nem, az itt élő lelkek – kisebbségben vannak, ez egy jelentéktelen kisebbség. A jobbik és a jelentősebb rész odaát van! Azt mondják, hogy egyetlen anyagi univerzum, mely igencsak jelentős – csupán egy mustármag méretű! S ha van egy nagy zsák mustármagotok, melyből elvész egy szem, mit számít az? Semmit. Tehát, ez teljesen jelentéktelen. Az élőlények valamennyi itt szerzett tapasztalata, felhalmozott elképzelése teljesen elenyésző az isteni, lelki valósághoz viszonyítva. Egy nulla!

S itt talán van egy-két barátunk, mely egy igen jó arány egy élet alatt, ha legalább egy barátotok van, egy igazi. Nem az a barát, aki csak addig az, míg fizeted a számláját. Mert, amíg mások helyett fizetsz, addig sok barátod van. S lesznek hitvány barátaid is, akik csak addig vannak melletted, amíg minden rendben és süt a nap. De egy igaz barátra szert tenni, aki olyan, mint a másik éned, isteni ajándék – sokkal nehezebb rálelni. S néhány jóakaróra szert tenni szintén nagyon ritka ajándék – aki semmit nem vár viszonzásképpen.

Tudom, mert megtapasztaltam én is. Bár a tapasztalás nem a legmagasabb fajta bizonyítás, de átéltem, megkaptam. Amikor találkoztam Sríla Bhakti Vaibhav Purí Mahárádzzsal, mindig ezt éreztem. Ő kilencven egynehány éves volt és minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, mely csupán néhány alkalom volt ebben az életben, mindig éreztem felőle ezt a nem egyszerűen atyai, hanem nagyatyai szeretetet. Bár nem voltam tagja a missziójának, nem szolgáltam őt, nem sokat voltam a környezetében, de mindig éreztem ezt a nagyon tiszta, nagyon szeretetteljes figyelmet. Tehát létezik! Itt lehet, hogy van néhány ilyen jóakarónk, de odaát még több van. Az összes megvalósított lélek odaát vár rád. Mert úgy érzik, hogy sohasem elég, azt érzik, hogy ‘Mi vagyunk kisebbségben. Még mindig van néhány elveszett szolga és amíg nem gyűjtjük őket vissza, ezeket az elveszett, elszökött lelkeket nem vagyunk boldogok.’ Tehát, ez a reményünk és a meggyőződésünk – hogy a jóakaróink többsége vár bennünket.

Ezért az élni, szeretni, távozni (live, love, leave) elvek szintén alkalmazhatók a lelki ügyekben is. Az Isteni Párért kell, hogy éljünk, szeretnünk kell Őket és el kell hagynunk valamennyi hamis tévképzetet. Élni, szeretni, távozni (live, love, leave.) Ez a mi helyes beállítódásunk, ez a vallásunk.

Most mindenki a lelki érzések hullámaiban lebeg. De hadd törjem össze ezt az álmot. Mit is jelent ez gyakorlatilag? Azt, hogy ‘Megszerelem ezt a szétesett ablakot’. Ez a gyakorlati alkalmazása, amit most megtapasztaltatok. Ne legyetek lusták, akik csak élvezik az ásram, a misszió adta kényelmet. Tegyetek érte valamit! Ehhez elég egyetlen ember is. Ha mindenki ezt az egy ablakot akarja rendbe tenni – az egy másik nyomorúság. Tehát, legyetek jól szervezettek. Ezért mondják azt, hogy: „A lelki tanítómestered előtt első számú bolondnak kell érezned magad. De ne így cselekedj.” De ne így cselekedj!

 

[1] Bhagavad-gítá 18.66.

 



52876822_2143362532397409_9005298431064801280_n

(Szvámí Tírtha 2016.07.24-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Az élet három alapelvéből az elsőt az Istennek szentelt életet vizsgáltuk meg. Ezt követően a második alapelv – a szeretet. Első lépés az élet, aztán következik a szeretet – ez a lényeg. Szenvedély! Mindannyian beszéljük ezt a nyelvet, ugye? Ha valami túl szattvikus, az annyira unalmas. Ott semmi sem történik – csak béke és tökéletesség. Adj egy kis szenvedélyt, tüzet, történést!

Tehát a második alapelv a szeretet. Ez gyakorlatilag egy nagyon erőteljes oldala a léleknek, mert nem a testhez, hanem a lélekhez tartozik. Ez a szeretet, az alázat képessége – melyek a lélekhez tartoznak. Ezért meg kell tanulnunk hogyan alkalmazzuk, hogyan … nem azt, hogy miként tisztítsuk meg, mert ez eredetileg is tiszta, hanem hogy miként tárjuk fel önmagunk lelki képességeit. Mindannyiunknak van némi tapasztalata a szeretet anyagi oldaláról, ugye? De a lelki szeretetről csak némi információnk van. Az információ, az egy mézesmadzag, cukorka, hogy elcsábítson benneteket a megkóstolásra. De a megvalósításnak is ott kell lennie. A valódi íz megtapasztalása, a teljesség megélése. Élet, szeretet. A szeretet olyan erőteljes, hogy még anyagi szinten is az emberek képesek meghalni érte. Milyen ostobaság!

Szanátan: Puskin.

Szvámí Tírtha: S még sokan mások is, túl sokan. De valójában, alapvetően még ebben az esetben is nem a másik személyért akartok meghalni, hanem a saját illúzióitok miatt, a saját álmaitokért. Tehát, ha készek vagytok meghalni az anyagi társatokért, akkor nem vagytok képesek meghalni Istenért, az örök társatokért? Hogy van ez kedveseim?

Tehát ez az Istenszeretet a lélek természetes funkciója. Rúpa Gószvámí összehasonlítja ezt az alapvető, természetes lelki működést (istenszeretet), az emberek közötti nagyon természetes érzelmi kötődéssel (szeretet). Azt mondja: amikor egy fiatal lányt és fiút összezárnak, természetes módon kialakul valamiféle szeretet. Az istenszeretet útja ugyanilyen természetű. Ha önmagadat, az igazi lelki lényedet közel helyezed Istenhez, Krsnához, természetes szeretet fog megnyilvánulni. De, mint ahogy anyagi szinten ezek a szerelmi, romantikus ügyek, tekervényesen mozognak, mint egy kígyó, cikk-cakkban, a lelki szeretet ugyanúgy hol erre, hol arra kanyarog. Tehát, ne legyetek meglepve, ha úgy tűnik, hogy az utatok egy másik irányt vesz, vagy váratlan tapasztalatokkal találkoztok.

Egyszer Gurudév még a nehéz időkben meglátogatott bennünket. Amikor távozni készült az ásramból egy bhaktával együtt, aki segített vinni a csomagjait, az autóhoz érve vajon mit láttak? Rendőrök és emberek csoportja veszi körül az autót. S tudjátok azokban az időkben, ha rendőröket láttatok a nyugati rendszámú autótok körül … Tehát Gurudév azonnal így reagált: „Ó, minő meglepetés!” majd átfordult a másik irányba. Természetesen később kiderült, hogy valaki betörte a kocsi ablakát és a rendőrség csak azért volt ott, hogy segítsen. De nem tudod előre, hogy mi fog történni. Tehát néha váratlan dolgokkal találkozunk a lelki életünk során. Mit is mondhatnátok: „Ó, ez váratlan!”  S talán veszünk egy fordulatot, de sohasem U-fordulatot. Kérlek, ezt jegyezzétek meg!

Az egyik legfontosabb titkos tanítás, az Ísópanisad Istent, Krsnát a következőképp nevezi meg: „Ó Uram, hatalmas, mint a tűz!” Ő nagyon hatalmas! S kik vagytok ti? Ti vagytok az élet lényege. Az élet maga a tej és az élet lényege pedig a vaj. Ha kiveszel egy darab vajat az anyagi lét hűtőszekrényéből és csak odahelyezed Isten közelébe, aki végtelenül hatalmas, mint a tűz – mi fog történni természetszerűleg? Egyszerűen megolvadsz. Ez azt jelenti, hogy kapcsolat, szeretet fog megnyilvánulni valamiképpen. Talán van némi információnk, talán van némi reményünk, de ha gyakoroljuk a folyamatot, biztosan fog történni valami.

Gondoljatok csak magatokra: milyen volt az életetek néhány évvel ezelőtt, amikor elkezdtétek a folyamatot, mielőtt találkoztatok a bhaktákkal; és hogyan van most? Mondhatjátok azt, hogy ‘Korábban boldogabb voltam, mert nem tudtam, hogy mi történik. Az illúziónak ez a sötétsége olyan elbűvölő volt; nincsenek magasabb gondolatok, nincsenek problémák. Korábban csak anyagi ambíciók foglalkoztattak, most pedig kétszer annyi problémám van, most már lelki ambícióim is vannak.’ Vigyázzatok, még több problémátok lesz! De ennek ellenére tudjátok, mégis érdemes ilyen problémákkal küzdeni. Mivel legalább egy kis darab cukorkát találtunk magunknak, ezért vagyunk itt.

(folytatása következik)



1604728_606280356118246_1308257768_n

(Szvámí Tírtha 2016.07.24-i szófiai reggeli tanításából)

Az élet arra szolgál, hogy kijavítsuk a kihibáidat. Sríla Srídhar Mahárádzs definíciója szerint a vallás megfelelő alkalmazkodást jelent. Vajon ez a kellő alkalmazkodás valamiféle jóléti cselekedet? Vagy pedig valamilyen agyagi elrendezés, hogyan tegyük kényelmessé az életünket? Vagy valami mást jelent? Nos, gyakorlati szinten a helyes alkalmazkodás, különös tekintettel az élet anyagi valóságára, túlélést jelent. Megszületünk és próbálunk túlélni – többnyire kevés sikerrel. Mivel egy dolog biztos, ha belekezdesz ebbe a földi utazásba, az egyszer véget is fog érni. Ebben az értelemben, ha elfogadjuk, hogy az anyagi élet egyfajta túlélés, akkor meg kell vizsgálnunk ennek a túlélésnek a célját. Az élet nem pusztán biológiai történés, az élet misztérium. S nem elég beszélgetni vagy gondolkozni ezen a misztériumon; meg is kell tapasztalnunk. Tehát az élet tapasztalás, egy misztikus tapasztalat, mely az életetek minőségétől függ. Eltékozolhatjuk vagy megvalósíthatjuk. Azonban mi teszi értékessé az életet, a túlélést, még az anyagi szinten is? Ez a misztikus élmény, az isteni találkozás. Találkozni Istennel az életünkben.

De ahogy említettem, bármilyen keményen is próbáljuk túlélni az életnek ezt a megtapasztalását, mégis elbukhatunk. A földi élet lényege három szóban összefoglalva – élni, szeretni, távozni. A középső elem az, amellyel megpróbáljuk túlélni. Ily módon küzdenek az emberi lények a megsemmisüléstől való elemi félelemmel. Ez a mi tiltakozásunk a halállal szemben. Azonban kudarcot vallunk, mert el is kell távoznunk innen. Jövünk és megyünk. Tehát anyagi értelemben csak néhány év, mégis néha azt érzitek, hogy ez a rövid idő egy végtelen játszma.

De a lelki túlélés azt jelenti, hogy meghalsz a testi éned számára és újjászületsz a lelki önvalódért. Meghalsz a mulandóság számára és ismét megszületsz az örökkévalóságnak. Meghalsz a jelentéktelenek számára és megszületsz a valódi értékekért. Ez az igazi túlélés. S mit fogsz ott ismét tapasztalni? Életet. Az a valódi élet. A lelki élet az a valódi élet. Örök élet. Természetesen, ha ezeket a feltételekhez kötött életre vonatkozó tapasztalatainkat az örökkévalóságra vetítjük, nem vagyok benne biztos, hogy be akarunk lépni az örök életbe. Mivel azt fogjátok mondani, hogy az élet egy kínszenvedés, legyen ez a nyomorúságom az örökkévalóságig? Erre nem állok készen! Ne add ezt nekem! Csak, hogy egy nagyon „pozitív” és „optimista” embert, Schopenhauert idézzek, aki azt mondta, hogy: „Az élet egy nyomorúság, ezért elhatároztam, hogy erről elmélkedem.” Elégedettek vagytok ezzel? Akarjátok ezt az örökkévalóságig kiterjeszteni? Nem! Bár tudjuk, hogy ez a feltételekhez kötött élet egyfajta nyomorúság, természetesen, ha az örök életre gondolunk, azt szeretnénk, hogy az teljesen örömteli legyen. Majd, amikor belefogsz a szádhanádba; mi az, amit tapasztalni fogsz? Azt gondolod, hogy először is békét, másodsorban eksztázist, harmadsorban – felsőfokú eksztázist tapasztalsz majd. Tehát, belefogsz és mi az, amit átélsz majd? Nyomorúságot ismét! ‘Hogy van ez? Megléptem a dolgokat, változtatni szerettem volna rajtuk, de még mindig ugyanabban a cipőben járok.’ Ám én azt mondom nektek, ez még csak a kezdet. Még több vár rátok. Azt gondoljátok, hogy még több nyomorúság? Nem, dehogy!

A korábbi beidegződéseink szerint kétségkívül keresztül kell mennünk egy tisztulási folyamaton, amely néha keserű, máskor pedig nagyon boldog tapasztalatokat eredményez. Mint ahogy azt mondják, másokat legyőzni erő, önmagunk legyőzése pedig belső erő. S mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb győzelmei.

Ebben a templomban történt egyszer, hogy az egyik kedves bhakta megkérdezte: „Mindannyian tudjuk, hogy a lelki fejlődés az, ha a hamis egónkat szétzúzzák, de ezt nem lehetne inkább enyhe, kíméletes módon tenni?” Ezért kell keresztülmennünk egy megvalósítási folyamaton. Egy lépéssel közelebb jutni az igazsághoz. Ez az első lépés – az élet. Ha magunkért élünk – az értelmetlen. Ha Istenért élünk, akkor mindenkiért élünk. Tehát a lelki életben ismét az első elv az ‘élet’. Élnünk kell, meg kell próbálnunk, meg kell csinálnunk. Valamennyi küzdelmével, nehézségével együtt. S meg kell győződjünk arról, hogy az út végén vár ránk valaki. Ennek az alapvető bizalomnak ott kell lennie a szívünkben, hogy ‘bárhogyan is kell küzdenem és bármin is kell keresztülmennem, valaki vár rám az út végén’.

(folytatása következik)

 



43156441_1965409033521322_1259283844251516928_n

(Szvámí Tírtha 2016.07.23-i szófiai esti tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Történt egyszer egy nagyon misztikus élmény. Egy indiai prédikátor szvámít láttunk vendégül, aki egy teljesen hagyományos leckét tartott, ismertetve az anyagi élet valamennyi nehézségét. Ez nagyon népszerű téma, mivel mindenki érti. Ezalatt az egyik bhaktánk azon töprengett, hogy: ‘Hogyan tudom Krsnát a szívembe zárni?’ Majd arra a történetre emlékezett, melyet az ácsárjáinktól hallott, hogy csak egyetlenegy hely létezik, ahonnan Krsna nem tud elmenekülni – ez pedig a szív fogsága. S azon nyomban a vendégünk ezt a történetet kezdte emlegetni: „Ha el akarod fogni Krsnát, akkor egy nagyon szép fogdát, kell készítened a szívedben.” Misztikus élmény. Gondolsz valamire, majd az előadó ugyanarról a témáról kezd el beszélni.

Tehát a Jóistennel való találkozás nincs is annyira távol tőlünk. Csupán egyetlen lépés előre. Mégis ez az egy lépés mindig megmarad. Ennek ellenére mégis el kell kezdenünk a futást. Ez egy fogócska. De, ha szeretnél nyerni, akkor meg kell változtatnod az üldözés irányát – nem úgy, hogy te szaladsz a Jóisten után, hanem hogy Ő fut utánad. Ez az igazi! Szeretetteljes kutatás az elveszett szolga után – ez a mi felfogásunk a Legfelsőbb Istenről. Ő olyan együttérző, annyira eltöltik a szeretetteljes érzelmek, hogy meg akarja osztani azokat. Ezért találta ki az elválás érzését. Találkozni akar az újonnan érkezőkkel. Azt mondják, hogy néha Krsna unja a régieket, szüksége van új arcokra. S nem találkozhatunk, ha nem váltunk el, igaz? Ha mindig ott vagy, akkor olyan vagy, mint egy könyvespolc – állandó és mozdulatlan. Szükségünk van az elválásra azért, hogy ismét együtt lehessünk. Ez a púrva-rága. Elkülönülve, szükségünk van, sóvárogunk a találkozás után. Amikor pedig találkoztok, az elválástól való félelem egy cseppnyi keserűsége is belevegyül. Ismeritek ezt az érzést? Amikor minden olyan szép, de mégis félsz egy kicsit: ‘Vajon meddig fog maradni? Most, ebben a pillanatban érzem az extázist. De eljön a következő pillanat és elveszítem ezt az érzést, mert egy még nagyobb eksztázis vár rám.’ Látjátok, a bhakta élet tele van veszteségekkel, mindig elveszítetek valamit. Vesztesek vagytok. Elveszítitek a jelen pillanat mély eksztázisát, hogy egy még mélyebb extázist érezhessetek.

 



15355794_10207423046794181_7350877515059628430_n

(Szvámí Tírtha 2016.07.23-i szófiai esti tanításából) 

Az élet olyan, mint egy hosszú utazás. Mindannyian ezt az utat járjuk. A lényeg nem az út elkezdése, hanem a megérkezés. Sokan fognak bele, mégis kevesen érkeznek meg. Ma nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, mert elindultunk és meg is érkeztünk. Azonban ez a közös utunknak csak a kezdete.

Idefelé azon gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék. Olyan sok mindent tudtok már. Olyan képzettek és olyan komoly gyakorlók vagytok! Legalábbis én így gondolom. De aztán mégis eszembe jutott valami: beszélgessünk az isteni természettel való találkozásról. Hogyan találkozhatunk az isteni természettel? Belebonyolódtunk és ily módon körbe vagyunk véve az anyaggal. Tudjuk, hogy van ez. De azt nem tudjuk, hogyan találkozhatunk az isteni természettel. Ez olyan, mint egy fehér folt az élet térképén, mint egy igazi kalandtúra – találkozni az életünk során az isteni természettel. Amikor először találkozol Vele, akkor nem ismered fel. A második alkalommal egy darabig kapcsolatod van Vele, aztán elveszíted. A találkozások harmadik típusánál – találkoztok, melyet sikerül fenntartani, de néha elveszted a kapcsolatot. A találkozások negyedik típusa – amikor találkoztok és többé már sohasem váltok el.

Szerencsére Maháprabhu realista volt. Nem az együttlét extatikus hullámain lebegett, de mindig az elválásról beszélt. Miért? Mert nagyon jól ismerte, hogy milyen az alapvető emberi természet. Amikor részesei vagyunk az eseményeknek, nem tudjuk kellőképpen megbecsülni. Ahhoz, hogy értékeljük el kell veszítenünk! Akkor azonnal meg fogjátok érteni, hogy mit veszítettetek. Amikor összeköttetésben vagyunk az isteni természettel vagy a lelki odaadás örömteli állapotában vagyunk, néha nem igazán tudjuk értékelni ezt a helyzetet. De ezen áldások hiányában azonnal megértjük azok értékét.

Tehát mik a kilátásaink? Maradjunk olyanok, mint az átlagos emberek, mint a többiek, akik arra lettek kondicionálva, hogy ne értékeljék, amijük van? Vagy váljunk olyan angyali szuper lényekké, akik értékelik, amijük van? S ki az, aki még azt is értékeli tudja, aminek nincs a birtokában? Látjátok ennek a távlatnak a mélységét? Éppúgy, ahogy Maháprabhu kifejezte: „Ha akarod szeretettel magadhoz ölelhetsz engem, vagy akár el is tiporhatsz, én feltétel nélküli szolgád vagyok”[1]. Ez egy nagyon magas szintű odaadás. Amikor először olvastam ezt, nagyon megérintett. Valahogy minden formaságon túl csak elrabolta a szívemet. Nagyon mélyen! Tehát olvassatok és emlékezzetek, éppúgy, mint legelőször!

Összpontosítsuk figyelmünket ezekre az isteni természettel való találkozásokra! Fohászkodjunk azért, hogy ez megtörténjen az életünkben, mely nem igazán tőlünk függ. Nem, ezt meg kell fontolnom – valójában mégis! Mert a mi kedves Krsnánk olyan, mint egy kisfiú. S milyen a természete a kisfiúknak? Fel-le rohangálnak, nagyon nehéz egyhelyben tartani őket. Ugyanígy van ez Krsnával is, állandóan ide-oda rohangál, olyan sok minden foglalkoztatja. Nagyon nehéz egy helyen tartani, hacsak nem készítünk Neki börtönt. Az egyik isteni tulajdonsága, hogy Ő teljesen abszolút, független és szuverin. Ez annyit jelent, hogy senki sem tudja elkapni. Ő független. Ezért keressük a szabadságot. Mi is szabadok akarunk lenni, olyanok akarunk lenni, mint a kis istenek. De akkor hogyan lehet egy független Istent börtönbe zárni? Azt mondják, hogy csak egyetlen fajta börtön létezik, ahonnan Ő nem tud elmenekülni.

(folytatása következik)

[1] Siksástakam 8

 



Gurudev-Narayan-roses

(Szvámí Tírtha 2015.09.08-i szófiai reggeli tanításából)

Ezután a néhány együtt töltött nap után eljött egy különleges pillanat, a találkozás pillanata – az elválás érzésével fogunk találkozni. Erről a tanítóink azt mondják, hogy egy nagyon átható érzés, mely néha intenzívebb, mint a találkozás, mert amikor az isteni kegy ölelésében vagyunk, azt természetesnek vesszük. Amint azt érezzük, hogy hiányzik ez az isteni ölelés, azonnal sokkal jobban fogjuk értékelni, mint azelőtt. Ezért a lelki gyakorlás szempontjából melyik érzés a jobb?

Rukminí: Az elválás sokkal mélyebb, de találkozás nélkül nincsen elválás.

Szvámí Tírtha: Ó, látom, hogy ismered az odaadás filozófiájának magasabb következtetéseit. Azonban hadd idézzek fel néhány eseményt. Az egyik alkalommal, amikor Gurudév egy nagyon kedves barátja jött el és meglehetősen mély bepillantást engedett a tradíciónkba, a filozófiánkba és hogy mindezeket hogyan ültessünk át a gyakorlatba. Ő említette azt, hogy: „Ne vegyetek semmit se biztosnak a lelki életben. Ne gondoljátok azt, hogy ‘Majd holnap megteszem’. Nem biztos, hogy lesz holnap.” Ha ma nem tudjuk megtenni, nem tudjuk elérni, nem tudunk odaszentelődni és – ennek következtében – elégedettnek lenni, akkor az a nap sohasem fog eljönni. Ha ma elszalasztunk egy szolgálati lehetőséget, nem biztos, hogy holnap még megtehetjük, mert amit elveszíthetünk az csupán a lehetőség. A karmánkat nem veszíthetjük el – az úgy is el fog jönni, de az odaadás lehetősége, az isteni esély saját kedve szerint nyilvánul meg.

Ez egy apró dolog, amire szerettelek volna benneteket és saját magamat is emlékeztetni: hogy ne vegyetek semmit sem biztosra, ne gondoljátok azt, hogy ‘Elhalaszthatom az extázisomat holnapra’.

S még egy dologra szeretnék mindig emlékezni. Ti mindig nagyon szép virágfüzéreket ajánlotok fel a lelki tanítómestereteknek. S én ismerem őt; csak úgy fogadja el ezeket a dolgokat, mint a tanítók szent inézményét reprezentáló dolgot. Egyszer régen az történt, hogy az ásram egyik fiatal brahmacsáríja egy „kertészetben” dolgozott, ahol palántákat árusítanak. Akkoriban vártuk Gurudévet az ásramba. S képzeljétek annyi rózsa volt, olyan sok volt a rózsa, hogy a templomszobát tele tudtuk tenni rózsával. Az történt, hogy a kertészetben, ha már kicsit is ki volt nyílva a rózsa, akkor már nem volt eladható, nem tudták eladni. Tehát ez a fiú összegyűjthette ezeket a kinyílt rózsákat és az ingében az ásramba vitte. Az inge tele volt rózsával, mintha nagy pocakja lett volna. Tudjátok akkoriban nagyon szegény volt az ásram, nem engedhettük meg magunknak, hogy túl sok virágot vegyünk, mellyel Gurudévet üdvözölhettük, de most volt rózsánk! Olyan hosszú virágfüzért készítettünk, hogy Gurudév nyakába téve a földet érte. Elkészítettük a virágfüzért és vártunk és vártunk és vártunk. De aznap Gurudév nem jött el.

Általában nem szoktunk neveket említeni, de el kell, hogy mondjam, hogy ez a fiatal brahmacsárí, aki összegyűjtötte ezeket a virágokat és ezt a virágfüzért Gurudév számára elkészítette – az Nandakumár Prabhu volt. Remélem, hogy mindannyian annyi rózsát gyűjthettek életetek rózskertjében, mint amennyit ő szedett lelki tanítómestere köszöntésére.



parampara

(Szvámí Tírtha 2015.09.07-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Említetted a célok kitűzését. Ezek után számomra nehéz megérteni a célok kitűzését, mert visszapillantva mindazok a célok, melyeket kitűztem magamnak, illúziónak bizonyultak. S nem merek lelki célokat kitűzni, mert ezek elérhetetlennek tűnnek a számomra és most olyan vagyok, mint egy vákuum, légüres tér.

Szvámí Tírtha: Nem! Mint ahogy Sríla Prabhupád útmutatásából megtanultuk, azért, hogy elnyerhessük a bölcsek kövének páratlan átalakító erejét, bizonyos tulajdonságokra kell szert tennünk. S ezek voltak: az állhatatosság, az őszinteség, a belső tisztaság, a jó társaság – fejleszthetjük ezeket a tulajdonságokat. S tudnunk kell, merre tartunk. Mert, ha nem tudjuk, melyik kikötőbe hajózunk, akkor egyik széljárás sem lesz kedvező. De, ha ismeritek a végső célotokat és elég okosak vagytok, akkor felhasználhatjátok a különböző széljárásoknak a jótékony erejét.

Ebben az értelemben, nem értek egyet veled. Tudnunk kell megtalálni a lelki céljainkat. A Visnu Szahaszranámában a szatja-szankalpa van említve; ami annyit jelent, hogy Ő az igazi elköteleződés vagy az igazi odaadás. S ha megvan bennünk ez a valódi odaszentelődés, a cél, akkor szatja-szadhanára, egy tökéletes folyamatra van szükségünk, hogy elérjük a célt. Ezért kell meghatároznunk a célunkat, majd megtalálni a megfelelő módszert annak megvalósításához. Mi a célunk? Megtalálni a hazavezető utunkat az isteni Valósághoz, a Gyönyörűséghez. Mi az út? A Szent Nevek zengése. S hogyan lehet megvalósítani ezt a folyamatot? Mantrázással. Szóval, nem olyan bonyolult.

De ott vannak a lelki illúziók is. Ezért szükségünk van egy bizonyos kiábrándulásra. Meglehet, hogy eleinte nagyon ambiciózusak vagyunk. A szolgák szolgájának a szolgájának, a szolgájának a szolgái akarunk lenni. Később, amikor már kicsit fejlődtök, megelégszetek az alacsonyabb: a szolgák szolgájának a szolgája pozíciójával. S ha még egy kicsit tovább fejlődtök, akkor már a szolgák szolgájának a helyzetével is elégedettek vagytok. S akkor visszatérünk az eredeti ponthoz, mely szerint ‘Úgy tekintek magamra, hogy én a követője, tanítványa, szolgája vagyok szeretett mesteremnek, aki az Isteni Pár szolgája.’

 



monk-carrying-water

(Szvámí Tírtha 2015.09.07-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tédzsaszviní: Említetted, hogy legelőször tisztázni kell a helyzetünket. Hogyan tudjuk ezt megtenni és miként tudunk annak megfelelően cselekedni?

Szvámí Tírtha: Nagyon szép kérdés. Köszönöm! Ha meg akarjuk határozni a helyzetünket, akkor különbséget kell tennünk a testi és a lelki sík között, mert kétségtelen, hogy a testi identitásunknak vannak bizonyos szükségletei. A testnek szüksége van alvásra, táplálni kell, hogy némi energiához jusson, illetve számos egyéb vágya és szükséglete van – ez egy hosszú lista. Miközben a léleknek másfajta táplálékra van igénye. Itt is szükség van egyfajta energia bevitelre, de ez másfajta energia. S ahhoz, hogy szépen fejlődjünk meg kell értenünk a testi és a lelki dolgokra fordított figyelem mértékét. Azt, hogy mennyire befolyásol bennünket a testünk és hogy mennyire tudjuk azonosítani magunkat lelkileg. Mivel előfordulhat, hogy a lelkünk éjjel-nappal a Szent Neveket akarja zengeni, de a testünk nappal azt mondja, hogy ‘Nem érek rá’ és éjjel pedig, hogy ‘Fáradt vagyok’. Ez a helyzet, nézzünk szembe a valósággal. Mindannyian tisztában vagyunk az elmélettel: ‘Ó, éjjel-nappal szeretetteljes extázis!’ Majd eljön a hétfő reggel és: ‘Ó, rohannom kell a munkahelyemre, majd ismét hazaérek és este már annyira kimerült vagyok.’ Előfordul néha? ‘Igen, ismerjük ezt az érzést. Végül megértünk valamit a tanításból, hogy ez valójában a mi életünkről szól.’

Akkor mitévők legyünk? Valahogy ez az anyagi élet teljesen fel akar emészteni, rabul akar ejteni benneteket, el kell adnotok a lelketeket azért, hogy bármilyen kis eredményt elérhessetek. Ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor már a kezdetekkor találnunk kell valami nagyon szép eszményt a magunk számára. ‘Igen, olyan szeretnék lenni, mint ez a bhakta. Szeretném, ha olyan odaadásom lenne, mint Naróttam dász Thákurnak volt.’ Vagy bármi más. Azonban nagyon hamar rádöbbenünk, hogy bennünk ezek nincsenek meg. Ne aggódjatok, minden hosszú utazás az első lépéssel kezdődik.

Ennek ellenére meg kell találnunk magunknak az identitásunkat. Úgy gondolom, hogy meglehetősen hosszú ideig a lelki gyakorlataink során, ha mesterünk tanítványaként vagy szolgájaként azonosítjuk magunkat – az segít bennünket. Mivel ez a mi valóságunk, ezt tudjuk megtenni. Lehet, hogy hirtelen nem vagyok képes elérni a mádhurja-prémát és a gópí-bhávát. Ez teljesen irreális. Azonban lehet az új identitásom az, hogy ‘Igen, egy lelki tanítványi láncolathoz, a mesteremhez tartozom!’ Ez az, amit megtehetünk, ez valós. S majd ezen az új azonosságon keresztül, amit megszereztünk, megkezdhetjük a megtisztulás folyamatát – szolgálat, társulás és a mantrázás által. S majd lassanként az anarthák vagy az akadályok is eltűnnek.

Tehát a következő a javaslatom: próbáljuk meg szolgaként, mesterünk tanítványaként azonosítani magunkat, mert egy engedelmes tanítvány követi mesterét. Bárhova is megy a mester, a tanítvány követni fogja. Néha azt fogja mondani a mester, hogy: „Most egyedül megyek.” Nektek pedig az ajtónál kell várakoznotok. Ne féljetek, visszajön értetek. Tehát ez a komoly és őszinte realitásérzék azt jelenti, hogy: ‘Reálisan látom magam.’

De azt mondhatjátok, hogy: ‘Rendben, eleinte mesterem tanítványaként, szolgájaként azonosítom magam. Addig, amíg nincs tiszta látásom, amíg nem vagyok megvilágosodva – rendben, egy szolga vagyok! De mi történik az identitásommal, ha már megvilágosodtam? Végül mesterré válok majd? Olyan sokáig szolga voltam. Már hány éve hallgatom ezeket az tanításokat! Én akarok végre leckéket tartani – hogy mások hallgassák az én felismeréseimet. Tehát mi történik, ha megvilágosodok?’

Hadd idézzek egy történetet egy buddhista kolostorról. Egy fiatalember csatlakozott a buddhista kolostorhoz és megkérdezte a mahant, a Szvámidzsít: „Szeretném elérni a buddhaságot. Szeretnék megvilágosodni. Mit tegyek?” Az idős ember így válaszolt: „Ó, kedves fiam, nagyon jó, hogy eljöttél! Ha szeretnél megvilágosodni, akkor húzzál vizet és vágjál tűzifát.” „Kedves mesterem, ez nagyon szép, nagyon szorgalmasan fogom majd húzni a vizet és vágni a fát. De kérlek mondd el, hogy mi fog történni akkor, ha majd megvilágosodom? Mit kell majd tennem?” „Húzni a vizet és vágni a fát.” Ugyanaz a cselekedet, de más szinten.

Tehát mi lesz velünk, ha ‘mesterünk tanítványaként’ azonosítjuk magunkat, végül elérjük a felszabadulást? Majd ismét ez az identitás fog segíteni benneteket, de magasabb szinten. Nem szükséges mesterekké válnotok. Legyetek önmagatok mesterei. Mások legyőzése erő, saját magunk legyőzése belső erő

 

(folytatása következik)