Archives

Calendar

July 2020
M T W T F S S
« Jun    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  



Magyar issues

Туласи

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„Nem akarok megszabadulni sem a boldogságtól, sem a szenvedéstől; történjen minden a korábbi karmám szerint. E pillanattól fogva inkább arra vágyom, hogy soha ne veszítsem el Krsna kegyét azzal, hogy csak azért fohászkodok, hogy bármilyen eshetőséggel szembe tudjak nézni. Mostantól arra vágyom, hogy bármilyen apró-cseprő dolgot is kapok, az a legfelsőbb elrendezés nektárcseppje legyen. A menny és a pokol kérdése alsóbb szinteken dől el.”[1]
Ez az ok, amiért arra kérünk Benneteket, hogy gyakoroljátok a bhakti-jógát. Ez nem a bűneinktől való feloldozásnak a folyamata, ez nem az a folyamat, mellyel a mennybe jutunk vagy felszabadulunk, hanem az a folyamat, amellyel a Jóistent elégedetté tehetjük. Ez a folyamat Róla szól, nem pedig rólatok. Ha mégis csatlakozunk, ennek a képnek a részévé kell válnunk. Máskülönben, ha felemelitek a bototokat az nem jelent semmit. De, ha Krsna szolgálatáért emelitek fel a bototokat, az nagyon figyelemreméltó. Ez a különbség a hétköznapi emberi cselekedetek és az Isten felé történő elkötelezettség között.
S még valami: „Ahhoz, hogy mentesüljünk a visszhatásoktól avagy abbéli törekvésünktől, hogy a Pokolba vagy a Mennyországba kívánunk eljutni…” Látjátok, a Mennyország elérése iránti vágyunktól is meg kell szabadulnunk!” „…jóval alacsonyabb szintű közvetítőkre van szükség; ők is véghez tudják vinni.” Tehát, még a Mennytől való megszabadulást is el kell nyernünk.  „Ám pozitív megvalósításként egyedül Krsna kegyéért kell fohászkodnunk és sohase próbáljuk minimalizálni korábbi karmáinkat, a téves felfogásból eredő negatív cselekedetek eredményét. Nem érdekel az ‘útlevél’; ‘vízumot’ akarok. Ha megkapom a vízumot, akkor semmiféle útlevél probléma nem fog zavarni engem – ez valami ilyesmi. Tehát pusztán a májá és a tévhit felszámolása az semmi. De egy pozitív megvalósítás Krsna felségterületén az egy jóval magasabb dolog. Máját elhagyva elérhetjük Viradzsát, Brahmalókát, megkaphatjuk a muktit (a felszabadulást), eljuthatunk az anyagi és lelki világ határáig. De miért is kellene pazarolni az energiámat, hogy helyet biztosítsak a magam számára a marginális síkon (az anyagi és a lelki világ határa)? Minden próbálkozásom középpontjában a Gólókabéli helyzet elnyeréséért való fohásznak kell lennie és ez lesz a legmagasabb rendű jutalom. Csak azért imádkozom és automatikusan minden más valóra válik”.
Tehát, ez vallásunk alapelve. Mindennek a háttere a tudatosság, az Isteni tudatosság. Semmi sem független az Ő akaratától. S útmutatóink, tanítóink segítenek bennünket abban, hogy beteljesítsük és megvalósítsuk ezt, s ily módon képesek leszünk erre a látásmódra. Ahhoz, hogy az átman szintjére eljussunk, lelki látásmódra van szükségünk.  
Valójában Sríla Srídhar Mahárádzs nem igazán szerette ezt a mantrát, miszerint ‘Tulaszít imádom, azért, hogy megmeneküljek a bűneimtől’. Ez számára üzletnek tűnt. ‘Az azonnali nyereség érdekében teszek valamit.’ Szolgálói hangulattal kell, hogy rendelkezzünk – Tulaszí kedves Krsnának, azért szolgáljuk Tulaszít, mert Krsna szereti. 
Egyszer néhány bhakta Navadvipban járt, ahol a szent helyeket látogatták meg. Miután visszatértek Sríla Srídhar Mahárádzs templomába, megkérdezte tőlük: „Hogyan telt a napotok?” Így válaszoltak: “Ó, nagyon élveztük a kirándulást!” Ez a válasz nem igazán volt helyénvaló, így belefogott a magyarázatba: „Élvezni? Megpróbáljátok élvezni a szent helyet?”, majd tartott egy tanítást, melyben útmutatást adott erre a témára vonatkozólag. 
Látjátok, ez a nagy lelkek páratlan képessége. Vétesz egy kis hibát és ők egy nagy tanítást adnak belőle! Egyrészt úgy hiszem, mindannyian rendelkezünk ezzel a képességgel. Mégis, sajnos mi nem tartozunk a nagy bhaktákhoz. Mivel bennünket valóban jelentéktelen dolgok bántanak az életben, addig az ő neve: Bhakti Raksak – az odaadás védelmezője. Tehát bármikor is követtek el hibát ezzel kapcsolatban, akkor ő kész harcolni a lelki dolgok érdekében. Ez a mi reménységünk – hogy a feljebbvalóink mindig ki fogják javítani a hibáinkat vagy a helytelen cselekedeteinket. S a szolgálatunkat illetően meg kell próbálnunk a lehető legtisztábbnak és legönzetlenebbnek lennünk. Ennek ellenére bármilyen cselekedet – akár anyagi, akár lelki – bizonyos eredményeket vonz maga után. Bizonyos fajta cselekedetek bizonyos fajta eredményekkel, másfajta cselekedetek, pedig másféle eredménnyel járnak. Tehát óvatosnak kell lennünk a szavainkkal, a cselekedeteinkkel és a gondolatainkkal is, mert a tisztaság a szeretet függvénye. 
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 3. fejezet „A legtisztább fohász”


XIKMAD

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából) 
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Folytatjuk az olvasást Sríla Srídhar Mahárádzstól, a következő fejezet címe: A legtisztább fohász.
Egy felmerülő kérdés: „Mahárádzs, Tulaszí Dévível kapcsolatban is észrevettem, hogy ebben a mathban – amíg Tulaszí Déví áratija közben körbejárjuk őt – itt, a bhakták nem szeretik énekelni a „jáni káni csa pápáni brahma-hatjádikáni csa táni táni pranasjanti pradaksinah padé padé” mantrát. („Azoknak, akik körbejárják Srímatí Tulaszí Dévít lépésről lépésre oszlanak el mindenféle vétkeik, akár még a bráhmana-gyilkosság bűne is”). Miért van ez?”[1]
Láthatjátok, hogy milyen erősen működik a kondicionálás. Először fogalmunk sincs az indiai botanikai tudományról. Aztán megértjük, hogy néhány növényt szentnek tekintünk. Majd megtanuljuk, hogy némely növényeket így vagy úgy kell imádni. Később, ha eljutunk egy templomba, ahol azt a szent növényt máshogy imádják, meg vagyunk lepődve. Tehát, az abszolút feltételes homályból, eljutsz ahhoz a feltételhez, hogy ‘ily módon kellene lennie és nem máshogy’. S ha azt találod, hogy másként van, akkor meg vagy lepődve: ‘Hogy lehet ez!? Az én ismereteim szerint kellene, hogy végezzék.’ Lehet, hogy jelentéktelen kérdésnek tekintitek, de mégsem az. 
Sríla Srídhar Mahárádzs válasza a következő: „Egy magasabb rendű bhaktának nem szabad, hogy a következő imája legyen „Szabadíts meg a bűnöktől”. Gyakorlatilag az összes többi vallás, először próbálja megtanítani az embereknek és a maximum amire eljutnak így hangzik: „Kérlek, próbálj megbocsájtani magadnak a bűneidért!” Srídhar Mahárádzs mégis ezt mondja: „Az első osztályú bhakta nem foglalkozik ilyen jelentéktelen dolgokkal – a bűnös tetteim visszahatásával.” 
„Az első osztályú bhaktának így kellene fohászkodnia: „Bármit is tettem rosszul, a legcsekélyebb dologtól kezdve, kész vagyok szenvedni érte. Egyetlen fohászom az, hogy hadd kapjak egy cseppet Krsna kegyének nektárjából.” Ez kell, hogy legyen egy igaz bhakta egyetlen fohásza: karmám szerint lehetek akár madár, vagy fenevad, féreg vagy bogár, lehetek akár a mennyben akár a pokolban – egyáltalán nem érdekel. Hadd szenvedjek a saját karmám szerint. De az egyetlen fohászom az, hogy „Hadd ne rekesszenek ki Krsna kegyéből; hadd részesüljek benne. Kérem a Kegyét; Szükségem van az Iránta való odaadásra. Csak odaadásra – ez az egyetlen, amit akarok. Akár élveznem kell jócselekedeteim eredményeit a mennyben, akár szenvednem kell az előző életem bűnei miatt és a pokolba kell, hogy menjek, nem érdekel az ezektől történő megszabadulás. Karmám eredményeként szenvednem vagy élveznem kell a visszahatásokat, de ez nem érdekel. Nem azért fohászkodom, hogy mentesüljek  bűneim és jócselekedeteim visszahatásaitól, az érdemektől vagy a büntetéstől – csak azért fohászkodom, hogy elérjem a tiszta odaadást, függetlenül az előbb említett két dologtól.”
Látjátok az odaadó gondolkozás ily módon történő fejlődését? Mert akár a mennyei örömöket akarjuk élvezni, akár el akarjuk kerülni a reakcióink visszahatását, a történet még mindig rólunk szól. ‘Én rólam! A történet velem kezdődik és végződik.’ De mi ez – ez a mi vallásunk? ‘Én’ vagyok a vallásom középpontjában.’ Nem! Az emelkedés az, hogy: ‘Bármivel is kell, hogy szembesüljek, kérlek add, hogy kapcsolatban legyen Veled!’ Ez azt is jelenti, hogy még a pokolban is gyakorolhatod a bhakti jógát. Nem vagyok biztos abban, hogy a mennyben képes lennél követni a bhakti elveit, mert ott az életmód túl könnyű, túl szép. De itt legalább, úgy értem itt a pokolban, legalább van némi motivációnk. 
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 3. fejezet „A legtisztább fohász”


christian-schloe-garden-of-melancholia

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
Amikor a lelki élet néhány alapvető témáját vitatjuk meg, azok bár alapvetőek, de nem egyszerűek. Alapvetőek abban az értelemben, hogy ezek képezik az alapot a lényegi lelki látásmódhoz. Ne feledjétek, hogy egy nagyon szokatlan korban élünk, ez a kali-juga, nem számíthatunk túl sok jóra. Ez a viszályok és a képmutatás kora. Ez általában nem kedvez a vallásos gyakorlatoknak. Néhány nyugati álmisztikus tradícióban azt várják, hogy eljöjjön a Vízöntő kor. S az minek az időszaka lesz majd? Mi fog akkor történni? Az a karnevál, a fesztiválok ideje. S mi a karnevál? Minden a maszk mögé van rejtve. Minden, ami általában lehetetlen, lehetővé válik. A király koldust, a koldus pedig a király szerepét játszhatja. Tehát, ez az, amit a legtöbb ember vár: „Ó, jöjjön a Vízöntő kora!” Ez egy újabb álarcosbál. Sohasem tudhatod, hogy ki kicsoda, mi micsoda. Néhányan azt remélik, hogy ez egy sokkal lelkibb korszak lesz, de tisztában kell lennünk ennek az álarcosbálnak a veszélyeivel is.
S ahogy a szentírásainkban megtalálható, ahogy Krsna mondja a Gítában: „A vallástalanságot vallásnak, a vallást vallástalanságnak fogják vélni”[1]. Vagy, ha saját szavainkkal szeretnénk megfogalmazni: a tudomány át fogja venni a vallás szerepét, az emberek a tudományos tényekben fognak hinni és a lelki igazságokat holmi mítosznak vagy legendának fogják tartani. Ezért azt mondom, hogy egy ilyen szokatlan korban meg kell találnunk a hitünk alapjait. Meg kell értenünk és saját magunk számára hangsúlyoznunk, hogy a világban mindennek, ami lehetséges az alapját a tudatosság képezi – a háttér a tudatosság. Ez nem információ, nem ismeret, hanem tudatosság, s különösen a Legfelsőbb Tudat. Más szentírásokban az található, hogy ez az egész megnyilvánult anyagi univerzum, csupán Visnu álma. Segítsünk, hogy ez ne váljon rémálommá!  
Nemrégiben elhangzott egy megjegyzés, hogy hogyan tudunk beavatkozni az isteni elrendezésbe. Tehát, hogy miként tudod Visnu álmát rémálommá vagy sikerré változtatni? Lehetséges-e a beavatkozás? Nos, ha elméleti szinten gondolkozunk erről, akkor azt mondhatnánk: ‘Hogyan is tudna az ember beavatkozni az isteni cselekedetekbe?’ De ha az odaadás szemszögéből vizsgáljuk, hogy a bhakták elmondhatják a véleményüket és hatással lehetnek Istenre, például meginvitálhatják Őt, akkor úgy gondolom, hogy nyilvánvalóbb az, hogy ha kapcsolat van az ember és a Legfelsőbb között, akkor ez egy valódi kölcsönös kapcsolat. Tehát, elméletileg vitatkozhatunk rajta, hogy az ember bekapcsolódhat-e és tud-e segíteni vagy sem, és hogy miként történik ez. De emlékezzetek arra a gyönyörű leírásra a Góvardhan-líláról, mely arról szól, hogy mindenki összegyűlt a Góvardhan-hegy alatt, melyet Krsna felemelt. Csakhogy részesüljenek benne, hogy a Legfelsőbb megvédi őket a veszéllyel szemben. S akkor az idősebb gópák a botjaikkal segítettek Krsnának tartani a hegyet. Nem fontolgatták azt, hogy ‘Hé, ez a fiúcska felemelt egy hegyet! Talán Neki nincs is szüksége arra, hogy segítsünk ebben!” Ugye, ez micsoda isteni illúzió, feledékenység! Mégis, készen álltak, hogy segítsék az isteni tervet. ‘Igen, Ő meg akarja tartani a hegyet, én is segítek!’ Ily módon segíthetjük az isteni terv megnyilvánulását. Ez nem az, hogy te teszel valamit, hanem hogy a része vagy. Odaadod az energiádat, odaszenteled a figyelmed. Ez a lényeg. 
Tehát meg kell értenünk ezeket a nagyon elemi, alapvető elveit hitünknek – hogy a tudatosság, a Legfelsőbb Tudat mindennek a háttere, mindennek, amit érzékelünk, mindennek, amit képesek vagyunk megtenni és mindennek, amit érzünk. El kell jutnunk arra a szintre, hogy lássuk a sokszínű, megnyilvánult világ mögött a Legfelsőbb Tudatot. S hogyan is tegyük ezt helyesen? Hogy elnyerjük ezt a látásmódot, el kell jutnunk, az átman szintjére.
 
(folytatása következik)
 
1.  Bhagavad-gítá 18.32.
 

 



rasadance

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
Jamuná kérdése: Mahárádzs, a mantra előtt háromszor fohászkodtál, és az egyik fő gyakorlatunk a mantrazengés – ugyanannak a mantrának az állandó ismétlése. Hallottam, hogy néhány embert úgy tűnik zavar az a gondolat, hogy ugyanazt a dolgot sokszor ismételjék. Mivel itt Bulgáriában van egy közmondás miszerint „Ismétlés az emlékezés anyja és az unalom atyja”. Tudod, népszerű elmélet az, hogy az emberek spirálisan akarnak előre jutni, nem akarnak körbe-körbe keringeni. Mit mondanál annak a valakinek, aki e miatt aggódik, és nem nagyon látja a fejlődést ugyanannak a dolognak az állandó ismétlésében?
Szvámí Tírtha: A maha-mantra az egy fohász, plusz egy meditációs formula. Mint ahogy már megbeszéltük, létezik egy rövid zenedarab és létezik a zene, mint alapelv, a zene, mint egyfajta lelkiség. A darab lejátszása által, megérinthetjük az eredetit, közel hozhatjuk azt, kapcsolatba léphetünk vele. Ugyanígy: zengve, mondva a mantrádat, a fohászodat ismételve, kapcsolódunk az eredeti Námához, az eredeti Névhez, kapcsolódunk az eredeti lelki lényeghez. 
Mivel ez egy nagyon finom és nagyon titkos meditációs módszer, az egyszerű ismétlés, az üres mechanikus ismétlés nem fog segíteni. Hozzá kell adnunk a teljes figyelmünket, hozzá kell adnunk a teljes szívünket, lelkünket ezekhez az imákhoz. Ha szeretsz valakit, szereted ismételgetni a nevét? Természetesen, szeretünk emlékezni rá, szeretjük szólongatni, szeretünk beszélni hozzá. Hasonló módon, Isten neveinek az ismétlése egy beszélgetés Vele. S különösen azok a szentek, akik a mantrák és a meditáció tudományát tanulmányozták, azt mondják, hogy az ismétlésből fog származni a tökéletesség. Ezért tanácsukat követve meg kell próbálnunk figyelemmel és odaadással ismételni a mantránkat. Tehát, nem csak a mennyiségről, hanem a minőségről is szó van, és akkor nem egyhelyben körözöl, hanem a körben táncolsz. Látod a jelentős különbséget? Ez nem egy erőltetett út, hanem isteni erővel betöltött tánc. Bár, ugyanazokat a szavakat ismételjük, úgymond ugyanazt a formát, mégis, ha egyre több érzelemmel töltöd fel, egyre mélyebb megértéssel, akkor más eredményeket fog hozni. 
S ha valaki azt mondja, hogy az ismétléssel sehová sem jutsz, s abba kellene hagynod ugyanannak a dolognak az ismétlését, csak kérdezd meg, hogy: „Hányszor ettél már ebben az életedben? Naponta sokszor megismétled ezt a gyakorlatot! Nem unalmas a számodra?“ „Nem, a reggeli sohasem unalmas! Az lehetetlen! Kérek még, kérek még!” Tehát, oly sokszor megismétlünk dolgokat, mégis újabb és újabb örömet merítünk belőle. Miért gondolod azt, hogy Isten Neveinek az ismétlésével nem fogsz újabb és újabb ízeket találni? 


IMG_6818

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)

Kérdés: Beszéltél a mulandónak a lelkiségért történő feláldozásáról. A mulandó szintén magába foglalja a családjainkat, a gyermekeinket, ezért van az, hogy számos lemondottan élő személynek nincs családja, míg a tantrikusoknak van. Tehát, ebben a folyamatban nyilvánvalóan ti nem mondotok le a családról. De ez továbbra is egy védánta hagyomány, nem pedig egy tantrikus.  Hogyan gondolkozik erről?

Szvámí Tírtha: Köszönöm a kérdését és nagyra értékelem a jól informáltságát. Először is, még az aszkéták is családokban születnek. Tehát, a család egy nagyon fontos intézmény. Az anya és az apa hozzájárulása nélkül senki sem jöhet ide a Földre. Nos, néhány nagyon különleges lélek jöhet, de általában, mi nem. S azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy ha ugyan lemondunk a tárgyról, de még mindig dédelgetjük a ragaszkodásunkat az semmire sem jó. Az hazugság, önbecsapás. Tehát, nem az adott tárgy a hibás, hanem a ragaszkodás az, amit fel kell adnunk, ugye? Nincs semmi baj a gyerekeiddel, nincs semmi baj a családoddal. De, ha helytelen a ragaszkodásod, akkor az csapda. Ha úgy vesszük, hogy ez egy esély Isten szolgálatára rajtuk keresztül és ha úgy tekintünk rájuk, mint akik a Jóistentől valók, a Jóisten ajándékai – igen, kérlek tekintsétek a férjeiteket és a tiszteletre méltó feleségeiteket Istentől valónak – s akkor nem magához a tárgyhoz fogunk ragaszkodni, hanem az elvhez, ami azon az adott tárgyon keresztül nyilvánul meg. S ez egy Isteni elv, Istentől való ajándék. Még a szeretteink iránti ragaszkodásunk is a Jóistentől származik. De milyen minőséget tulajdonítasz ennek a ragaszkodásnak, ennek a felelősségnek? Ez a mi lelki emelkedettségünktől függ. Ez világos? 

A hinduizmus különböző iskoláira vonatkozólag, mint például a tantrikus és védánta hagyományokat illetően: a tantra ‘gyakorlatot’, nem a misztikus szexet jelenti, vagy valamilyen szexuális fekete mágiát. Ez egy gyakorlat. Valamennyi különféle iskolának létezik tantra tanítása, tantra gyakorlata. Létezik egy vaisnava tantra is. Például, az egyik nagyon fontos mantra a vaisnava tantrából származik: óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana salákajá csaksur unmílitam jéna taszmai srí guravé namah. Ez a vaisnava tantrából származik – tehát tantrikusok vagyunk? Egyfajta értelemben, ha követjük a lelki gyakorlataink szempontjából kedvező alapelveket – igen, tantristák vagyunk. De természetesen, mi nem tartozunk a szűkebb értelemben vett tantra iskolához, mert az egy másik vonal. 

A három fő eszköze a meditációnak: a yantra, a mantra és a tantra. Yantra egy vizuális eszköz, mint a mandala. Тantra, mint ahogy már megbeszéltük, egy gyakorlati szabályrendszer és előírás – hogy mit ‘tegyél és ne tegyél’. S a mantra pedig a hallás útján történő meditáció. A mantra szónak kettős értelme van.  Két szó kapcsolódik össze a mantra szóban: az egyik a manasz és a másik a trájaté. Manasz a személy mentalitása, elméje vagy tudatossága, és a trájaté jelentése pedig ‘felszabadítás’. Tehát, a mantra az, mely felszabadítja az elmédet, felszabadítja a tudatodat.

Tehát, ez némi információ volt a tantrikus iskoláról. S amint említette, mi pedig a védánta iskolához tartozunk.  A védánta iskolát tartják a legemelkedettebbnek, azaz India hat klasszikus iskolája közül a legfőbbnek. Mivel a védánta szintén kettős jelentéssel bír: a véda ‘tudást vagy tudományt’ és az anta pedig ‘valaminek a végét’ jelenti. Tehát, ez valamennyi isteni tudomány közül a legemelkedettebb. Természetesen, még a védántának is vannak további iskolái és különböző ági. De azt mondhatjuk, hogy gyakorlatilag ez a legmagasabb szintű értelmes vagy tudományos megközelítési mód. S valójában a mi saját vonalunkat az érzelmek határozzák meg. Tehát, ez egy érzelmi útja a Legfelsőbb megközelítésének – a szolgálaton, az imádaton keresztül. Mi kisfiúként imádjuk Krsnát, amikor még ezen a Föld nevű bolygón játszott. Biztos vagyok abban, hogy minden édesanyát és édesapát Krsnára emlékeztetik fiaik és lányaik főleg, amikor valami képtelenséget művelnek. “Ó, egyetlenem, már megint vajat loptál!” Tehát, ez is egyfajta módja az emlékezésnek. Mivel a bhakti védántában két fő útmutatás van. Csupán kettő, könnyen megjegyezhető: “Mindig emlékezz Istenre és soha ne feledkezz meg Róla!” Csak ez a kettő képezi a bhakti védánta lényegét. 

A mi tradíciónkban léteznek családosak és léteznek lemondottak. Általában Indiában, a hinduizmusban négy különböző életrend létezik. Az első a tanulói életrend, a második a családos életrend, a harmadik a remeteség és a negyedik a lemondott életrend. Mind a négy ásramnak tekinthető. Ásram, a lelki gyakorlatok helyszíne. Tehát, nem csupán egy templomnak az épülete, hanem az a hely, mely az én lelki fejlődésemet biztosítja. Arra törekszünk, hogy életünk pozitív legyen, mivel Krsna az életünk védelmezője. Ő a szeretet Istene és ő szereti a gyermekeket. Mivel a gyerekek szeretik Őt, ez biztos. Mindazonáltal, magam is a lemondott rendhez tartozom, de tudjátok mi már nemrég beszéltünk erről, ha lemondasz valamiről, akkor kárpótolva leszel. Tehát, nekem nincsen házam, mégis rengeteg otthon van, ahol élhetetek! Nincsen vér szerinti családom, de sokan tartanak engem családtagjuknak. Csak magunk között mondva, a közelmúltban elkezdtem számolni az unokáimat. Harminc után feladtam. Nos, ha valaki képes ugyanerre úgy, hogy nincs vér szerinti fia vagy lánya… Tehát, bizonyos értelemben, társadalmilag nincsen családom, másrészt viszont nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek egy lelki családnak. S az is biztos, hogy néha az apák kötelességét és feladatait is el kell végeznem – mint például ki kell fizetnem a számlát, ha az egyik fiam valami ostobaságot művel. S időről időre az anyák kötelességét is el kell látnom – kitörölni a gyerekek hátsóját, ha tele van a nadrágjuk. De ez örömteli elfoglaltság. Tehát, nagyra értékelem az édesapák és az édesanyák szolgálatait, mert némi megértéssel én is rendelkezem, hogy mennyi szeretetet és gondoskodást kell adnotok, amíg egy ember fel nem nő. S a kárpótlás valamennyi problémáért, amit időközben elszenvedünk az pedig, hogy láthatjuk egy másik személy lelki növekedését, mely egy nagyszerű szolgálat.

 



,,,,,, те, щастие

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
 „Ez a világ a halál uralma alatt áll, minden másodpercben haldoklik. Minden, amitől ennek a testnek a fenntartásában függünk másodpercről másodpercre elpusztul. Minden. Tehát ki akarunk kerülni erről a haldokló földről, és ha lehetséges, olyan helyen szeretnénk élni, ahol nincs halál. Ez az amrta –, ahol nincs halál – és ez édes, ez Vaikuntha; ez Gólóka. Vaikuntha, pedig a végtelen perspektíva szempontjából való szemléletet jelenti. Kuntha korlátozottat jelent, Vaikuntha pedig határtalant. Vaikunthán élni pedig annyit jelent, hogy a végtelen teljesség valóságában élni.” [1]
Tehát, kérlek kutassátok az örökkévaló részeteket, a belső lényeget Talán, vannak kérdéseitek vagy észrevételetek? 
Hajagríva kérdése: Hogyan harmonizáljuk az intellektust és az anyagi érzelmeket? Mert az isteni érzelmek jóval emelkedettebbek természetesen. De véleményem szerint az intellektusnak kellene dominálnia az érzelmek felett. Vagy tévedek? 
Szvámí Tírtha: Igen, persze anyagi síkon természetesen jobb, ha a megtisztított értelem vezet bennünket. De végső soron, mi okoz nagyobb problémát az embereknek – az agyuk vagy a szívük? 
Válaszok: Az agyuk. Az érzelmeik.
Szvámí Tírtha: Ó, ez nagyon szép. Egy hölgy azt mondta, hogy ‘az érzelmek’, egy férfi pedig azt, hogy ‘az agy’. Azt hiszem, hogy ez a nemek szerint oszlik meg. De az én szerény észrevételem az, hogy az emberek készek elveszíteni az agyukat az érzelmeik miatt, míg általában nem vagyunk hajlandóak változtatni az érzelmeinken bizonyos gondolatok hatására. Ez azt sugallja a számomra, hogy az érzelmek jóval erőteljesebbek. Ezért jóval fontosabbak is az érzelmek. Nem az értelem az, mely fontosabb. Mert készek vagyunk ostoba szerelembe esni, de hogy tudsz beleesni egy szeretetteljes elméletbe?! Ezért kontrolálnunk és harmonizálnunk kell ezt a két képességet, hogy ráleljünk a magasabb szintézisre. Mint, ahogy mondtam nektek, a filozófia vallás nélkül száraz, a vallás pedig filozófia nélkül, szentimentalizmus. Tehát, használjátok mindkét képességeteket a magasabb szintézis elérése érdekében. S mi ismerjük a leginkább harmonizáló folyamatot: Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. 
Valójában ebben a fohászban ismét megvalósul a két rész egysége, erre törekszünk. Ez az isteni szépség és szeretet találkozásának a dicsőítése. Itt most megint, nem csak két elvnek az egyesítéséről van szó, hanem ez Rádhá és Krsna találkozásának a dicsőítése az egységben.
Kérdés: Nem a gondolatok által születnek az érzelmek?
Szvámí Tírtha: Sajnálatos, ha ez így történik. 
Hozzászólás: Azt mondják, hogy a szent nevek zengésével megtisztítjuk önmagunkat, a szívünket, de ez nem annyira világos a számomra. Úgy értem, hogy bizonyos érzelmek az elméből, a valóság elképzeléséből származnak. Például, a harag valaminek a megtörténése miatt van. De azt mondják, hogy ez a szívben történik, tehát hol van ez pontosan – az elmében vagy a szívben? 
Szvámí Tírtha: Az elme a szívben van. Tehát, ha megtisztítod a szívedet, megtisztítod az elmédet is. Ez nem olyan bonyolult.
Kérdés: Hogyhogy, azt akarod mondani, hogy az elme nem a fejben található?
Szvámí Tírtha: Sokszor megtörténik, igen! Utolsó kérdés!
Krpadhámá: Szeretném megkérdezni, hogy Rádhá és Krsna kapcsolata vajon harmonikus vagy vulkanikus?
Szvámí Tírtha: Néha harmonikus, máskor vulkanikus. Ezért hívják a mi édes Urunkat, az Arany avatárt, Aranyló vulkánnak. Mert az isteni extázis lávája vulkánként tör fel belőle. Például a szent nevek zengésekor. 
 
1.  Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja, A lélek teste

 



temple-rudraksha-beads-tim-gainey

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
„A tisztaság a szeretet függvénye és a szeretet áldozathozatalt jelent. – „Halj meg, hogy élhess.” Teljesen meg kell halnunk az itteni élet iránti érdeklődésünk szempontjából, s akkor egy másfajta érdeklődés fog ébredni bennünk és ott fogunk élni, azon a helyen. Ez a mi törekvésünk és ehhez valamennyi ‘konkrét’ dolgunkat – házunkat, ingatlanunkat, barátainkat, édesapánkat, édesanyánkat, gyermekeinket és más rokonainkat elhagyjuk. Oly sok dolog elhagyása után, egyéb dolgokat keresve fordulunk kifelé. Nincs többé varázsa számunkra az evilági tulajdonoknak, olyasvalamit keresünk, ami túlvilági.”[1]
Mint ahogy a Bibliában található: „Ha Rajtam kívül máshoz is ragaszkodsz, akkor ne jőj Velem. Ha a kezed az ekére tetted, akkor már ne fordulj vissza”. Tehát, ha egyszer már eldöntöttük, hogy meg akarjuk találni a kiutat az anyagi létezés e labirintusából, akkor gyerünk! Ne féljetek! Azt gondolhatjátok, hogy veszítetek valamit, de saját tapasztalatból mondhatom nektek, hogy amit viszonzásul kaptok, az sokkal jobb. 
Mondhatok nektek valami személyeset, mert eddig az elméletről beszélgettünk. Egyszer egy nagyon kedves hittestvérem írt egy levelet a lelki tanítómesterünknek, melyben hittestvéreit dicsőítette: „Barátokat kerestem és testvéreket találtam.” Látjátok a különbséget? „Barátokat kerestem és megtaláltam a családomat”. Ez sokkal mélyebb kapcsolat. Azt hiszem, ez valami nagyon gyönyörű dolog: feladjuk a jelentéktelen világi kapcsolatainkat és valami mélyebbet találunk, valami alapvetően lelkit. Tehát, ha úgymond elveszítetek valamit, amit kapni fogtok, az sokkal jobb. 
Egyszer volt egy nagyon különleges történet. Egy lelki tanítómesternek számos bhakta tanítványa volt és egyikőjük zarándokúton Indiában járt. S mi történt ezzel a mesterrel? Csak képzeljétek el, hogy ellopták a dzsapa-máláját. Nagyon szokatlan dolog, hogy valaki ellopja a legszentebb imafüzéredet. Általában a mestereinktől kapjuk a dzsapa-máláinkat. Tehát, ez egy közvetlen kapcsolódás a mesteretekhez – először ő érintette meg a dzsapátokat; ha megérintitek a málátokat, azzal megérintitek az ő kezét is. Tehát, el tudjátok képzelni a mester érzését: „Elveszett a dzsapám!” Arra kell gondolnotok, hogy ‘Mit csináltam rosszul?’ hogy ilyen megtörténhetett. Természetesen erősen elgondolkozott és mély meditációba merült; ezalatt a tanítványa visszatért a zarándokútjáról. S így szólt a mesteréhez: „Gurudév, hoztam neked valamit a zarándoklatomról!” Mint tudjátok, a hagyomány szerint – bármikor látogatjátok is meg a lelki tanítómestereteket, illő vinni számára valamit. Egy arany Rolls-Royce-ot, vagy egy kis tűzifát – vinni valamit. Neki nincs szüksége a Rolls-Royce-otokra és különben sem tudna mit kezdeni annyi Rolls-Royce-szal, de meg kell tanítani magunkat arra, hogy ‘Elég figyelmesnek kell lennem, hogy hozok valamit’. Vagy ‘Ha a templomba megyek, ha elmegyek a múrtik előtt, hoznom kell valamit.’ Egy arany Ferrarit, vagy valamit. Ha vendégségbe mentek valahová, akkor is visztek valamit, igaz, ez nagyon egyszerű. S hogy üres kézzel mentek Isten elé? Hoznunk kell valamit – egy kis virágot, 1kg rizst a konyhába. 
Tehát, ez a bhakta nagyon jól ismerte a szokást és így szólt: „Kedves mesterem, hoztam neked valamit erről a zarándoklatról.” A mester pedig megkérdezte: „Ó, micsodát, kedves fiam?” S ez a fiú így válaszolt: „Egy nagyon különleges templomot látogattunk meg, ahol Krsnát imádták. S képzeld az egyik sarokban ezt találtam” – és adott valamit a mesterének. S mi volt az? Egy dzsapa-málát, egy nagyon különleges dzsapa-málát. S aztán elmesélte a történetet. „Meglátogattuk ezt a nagyon különleges templomot, melyben nagyon emelkedett hangulat volt és hirtelen megpillantottam egy elhagyott dzsapa-málát. Tudom, hogy talán nem valami szép dolog, dzsapát elvenni egy templomból, de mégis úgy éreztem, hogy el kell hoznom neked!” 
Tehát, ha elveszítetek valamit, akkor kárpótolva lesztek. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy el kell hagynotok a dzsapátokat és egyéb dolgaitokat itt meg ott, arra várva, hogy valami raszik dzsapa érkezzen valahonnan – egyenesen a Rádhá-Góvindadzsí templomból. De bizonyosnak kell lennünk abban, hogy: bármit is vesztünk, végtelen módon kárpótolva leszünk, valami általunk ismeretlen módon. Lehet, hogy ma még csak a veszteséget látjátok, de holnap látni fogjátok a beteljesülést. Tehát, bármit is veszítetek, sokkal többet fogtok visszakapni. Például, ha elveszítitek a ragaszkodásaitokat, elnyeritek a szabadságotokat. Ha elveszítitek a hamis egoizmusotokat, akkor képesek lesztek az átman szintjére jutni, a lelki szintre. Tehát, kockázat nélkül, nincs nyereség.
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja, A lélek teste 
 

 



3W72119s5BjWMGm4Xa2MvD5AT2bJsSA8F9WeC71v1s1fKfGkK9mMKuc3LcvF4KigbWg9UsrpEPG4dkp6e1WrAiWD227wo5F6Af66YNChSW33bz7FdB5Btr

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Tehát, van a forma és van a lényeg. A következő fejezet címe: „A léleknek van saját teste.”
„Ha egy szellem vagy egy jógi képes megmutatni az alakját, akkor Isten ne lenne képes feltárni az Ő alakját? Meg tudja tenni. Akarata által, „Legyen víz,”, lett víz; és amikor azt mondta, hogy „Legyen világosság,” lett világosság. Óhaja törvény. Bármit is akar megtenni, az azonnal megtörténik; tehát kell-e, hogy állandó hús-vér teste legyen? Akarata által képes megmutatni bármit, amit szeretne, és mindez lelki természetű, semmiféle evilági anyagi dolog nem szennyezheti be. De a valóság magasabb régiójában a szem, a lelki szem, az nem olyan, mint itt a hús-vér szem. Ott van minden: szem, fül – de nem ugyanolyanok, mint itt. Éppúgy, mint az álmokban, a fizikális szemünk és fülünk nem működik, mégis látunk, érzékelünk, járunk, eszünk és iszunk álmunkban. Az elme csak „félig anyagi” természetű, és ha még mentális síkon lehetségesek is ezek a tevékenységek, akkor azt meghaladja a tiszta lelki világ és ott lelki a szem, lelki a fül, lelki az elme – ott minden lelki.  Ez lehetséges.”[1]
Az ősi misztikus írásokban az áll, hogy: „Amint fenn, úgy alant, amint lent, úgy fönt.”. Tehát, minden, amit itt érzékelünk az tükröződése valami eredetinek. Tehát ha itt van fülünk és szemünk, akkor van fülünk és szemünk abszolút szinten is. Ha itt van testünk, személyiségünk, amely bizonyos anyagokból tevődik össze, van testünk és személyiségünk az eredeti síkon is, ami másfajta anyagból van. Ha itt van szenvedés, mely véges, ott is van szenvedés, mely vég nélküli – vagy lelki, azt is mondhatjuk. De ne felejtsétek el, annak más a természete! Ha itt szenvedünk az olyasvalami, amit nem szeretünk, az ottani szenvedés valami olyasvalami, amit szeretünk. Jamuná megkérdezte, hogy biztos vagyok-e ebben. Nem vagyok biztos. De senki sem kérdezi meg, hogy vajon tetszik e, vagy sem. Itt is megkapod, meg ott is megkapod. 
Jamuná: Gurudév, ez egy nyilvános tanítás. 
Szvámí Tírtha: Hú, azt hittem, hogy ez egy bensőséges kör. De bármi, amit itt visszataszítónak, romlottnak érzékelünk – annak az eredetije tiszta és lényegi. S ami az emberi testet élővé teszi, az a lélek jelenléte. Tehát, a lélek az alapvető elem. 
„A harcmezőn, amikor két tank harcol egymással, a tankban lévő férfiak azt gondolhatják, hogy: „A tankok úgy mozognak, mint két egymásnak feszülő démon!” A tankok csapnak össze, de az emberek vannak belül. Hasonlóképpen, a léleknek, mely a testben lakozik, megvan a saját teste, a saját lakhelye, a saját étele – mindene megvan a lelki birodalomban – és ez a világ annak a világnak az eltorzult tükörképe.” S most, kérlek, figyeljetek! Valami nagyon fontos következik. „Tiszta szívvel kell vágyakoznunk az után az élet után, ami abban a lelki valóságban van, és a tisztaság a szeretet függvénye, a szeretet pedig áldozatot jelent, “Halj meg, hogy élhess!”  
Ez a lényeges üzenet. „A tisztaság a szeretet függvénye, és a szeretet áldozathozatalt jelent.” Nagyon örülök, hogyha lejegyzitek ezt.  
 
(folytatása következik)
 
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja, A lélek teste

 



Ravana-Sita

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
 
(az előző pénteki tanítás folytatása)
 
Srídhar Mahárádzs folytatja: „Egyszer, Srí Csaitanja Maháprabhu egy Rámánudzsa iskolájába tartozó első osztályú bhaktának volt a vendége, aki nagyon megdöbbent, amikor hallotta Szítá déví történetét, akit elrabolt Rávana.”
Valószínűleg többen ismeritek már a történetet. Rámacsandra egy isteni avatár, aki ezen a Föld bolygón, párjával Szítá dévível együtt jelenik meg. Ő egy isteni herceg, Szítá déví pedig szerető hitvese. S miért olyan népszerű az ő történetük, már ezer esztendeje? Mert volt egy válság a kapcsolatukban, melyet úgy hívnak, hogy elválasztás. Ez egy kényszerített szétválasztás volt, mert Szítá dévít elrabolták. Rávana, aki egy nagyon félelmetes ellenség, rabolta el Szítá dévít. 
„Akkortájt, a bhaktának sikerült némi étellel kínálni az Urat, azonban saját maga böjtöt tartott, egyfolytában siránkozott és panaszkodott. Maháprabhu megkérdezte, „Miért nem eszel semmit?” A bhakta így válaszolt, „Meg akarok halni. Hallottam, hogy szeretett Dzsánaki Anyámat, Szítá dévít elrabolta egy démon! Ha ezt kell hallanom – ha ennek kell a fülembe jutnia, akkor meg akarok halni; nem akarok tovább élni. Akkor Maháprabhu így vigasztalta őt: „Nem, nem, ne gondolkodj így. Szítá déví maga Laksmí déví. Ő csinmaja, a megszemélyesült tudatosság, testének egyetlen eleme sem anyagi. Szítá déví teste nem húsból és vérből áll, akkor hogyan mondhatnánk azt, hogy erőszakkal elhurcolták Őt, hisz Rávana képtelen volt megérinteni, még látni is képtelen volt. Szítá déví alakja olyan „anyagból” áll, melyet Rávana se nem láthat, se nem érinthet meg! Ez tény. Tehát, ne zavard össze az elmédet. Ez az igazság, tehát azt mondom, hogy vegyél a praszádamból. „Ezután a bhakta nagyon boldog volt és vett a praszádamból.”
Általában, mi emberek kétféle módon reagálunk válsághelyzetben. Ha feszült vagy, akkor az egyik megoldás, hogy túl sokat eszel; a másik reagálási mód pedig, hogy egyáltalán nem tudsz enni. Tehát, van egy tudatállapot szerinti érzelmi reakciód, mely egy nagyon egyszerű napi, testi funkcióban nyilvánul meg. Rossz híreket kapsz és nyugtalan érzések alakulnak ki benned. De itt jó hírt kap a bhaktánk, akit nagyon lesújtott Szítá déví elrablásának híre. „Ne aggódj! Az ellenség nem volt képes megérinteni, sőt még nem is láthatta”. Bár Rávana azt hitte, hogy látja Szítá dévít és hogy elrabolhatja, mert szerelmes volt Szítá szépségébe. Azonban, mi itt megértettük, hogy Rávana nem látta Szítá dévít, csak valamiféle visszatükröződést. De még a vissztükröződés is olyan elbűvölő volt! Csak képzeljétek el, mi lett volna, ha látja a valódi Szítá dévít. 
„Később Maháprabhu zarándokútja során tovább utazott délre és az egyik helyen azt tapasztalta, hogy az ottani bhakták a Kúrma-puránát olvassák. A szentírás említést tesz arról, hogy amikor Rávana eljött, hogy elrabolja Szítát, akkor Szítá a tűzbe lépve lelt oltalomra és Agni a tűz-isten, egy Szítá utánzatot adott Rávanának, és Rávana a ‘májá-Szítát’ vitte el magával. Aztán Rávana megölése és a győzelem elnyerése után, mielőtt Szítát elvitte volna Lankáról, Rámacsandra így szólt, „Szeplőtelenségének bizonysága végett Szítának be Kellett lépnie a lángoló tűzbe és ha keresztülmegy ezen a tűzpróbán, akkor elfogadom őt hitvesemként. De mivel egy teljes évig a démon-családjával élt, ezért nem bízhatok azonnal a szeplőtelenségében.”
Ugye tudjátok, hogy ha egy hölgy egy másik férfi ellenőrzése alatt áll, akkor az kockázatos. De soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Szítá déví, sohasem állt más irányítása alatt. Rámacsandra, azonban azért, hogy az embereket és a társadalmat a dharmával kapcsolatban oktassa, kihirdette/deklarálta ezt a tesztet. „Majd nagyon sok bhakta sírni kezdett, de Rámacsandra utasítása szerint a tűz már elő volt készítve és Szítá dévínek bele kellett lépnie. Amikor a tűz kialudt, Szítá déví mosolyogva kisétált és a bhakták felkiáltottak, „Dzsaj! Szítá déví kí dzsaj!” Ez a Kúrma-puránában található és Maháprabhu megkérte a felolvasót, hogy „Kérlek, add Nekem azt az eredeti papírlapot és tegyél be helyette egy újonnan írt másolatot. Találkoztam egy bháhmanával, akit nagyon felzaklatott, az a gondolat, hogy Szítá dévít valóban elrabolta Rávana. Meg akarom mutatni neki, ennek a régi könyvnek a lapját, hogy meggyőzzem őt arról, hogy nem csak vigasztalni akartam, hanem ez meg van írva a sásztrában, hogy Rávana nem tudja megérinteni az igazi Szítá dévít, mert tudatosan megszemélyesült – egyáltalán nem számít, se hús, vér, csont vagy bármiféle hasonló dolgok. “
Ez bizonyítja azt, hogy Szítá déví és Rámacsandra nemcsak isteni személyiségek voltak a Föld bolygón, hanem képviselnek is valamit. Rámacsandra képviseli az emberi tudatosságot. Mivel férfiként, hercegként képviseli az egyik fő férfiúi jellemvonást, mégpedig az intellektust. Szítá déví mint személy pedig a női princípiumot/alapelvet testesíti meg, Ő a szív és az érzelmek. S láthatjátok, ha az értelem és az érzelem el vannak választva, az nagy tragédiához vezet. Attól mindkét fél szenved. Az értelem az érzelmi oldal hiányától szenved; az érzelmek pedig az imádandó férfi karakter hiánya miatt halnak meg. Tehát, ez az ősi isteni történet annyira szépen és annyira nyilvánvalóan mondja el azt, hogy egyesíteni kell a képességeinket. Emberként a homo sapiens fajhoz tartozunk – értelmes, gondolkodó lények. Néha felfedezed, máskor nem annyira egyértelmű az értelem jelenléte. Akárhogy is, ebbe a kategóriába tartozunk. S ennek a bizonyos intellektuális képességekkel rendelkező élőlénynek is van szíve. 
Tehát a példabeszédünk azt mondja nekünk, hogy amikor az értelem és a szív együtt járnak, összehangoltan működnek, akkor minden boldog. De, amikor az értelmünk el van választva a szívünktől, vagy amikor a szívünk el van választva az értelmünktől – az tragédia. Tehát, meg kell próbálnunk harmonizálni ezt a kétféle képességet – az értelmi és az érzelmi oldalt. Ezt a két képességet összehasonlíthatjuk, mint a filozófiát, értelmi oldalt és a vallást, mint érzelmi oldalt. Sríla Prabhupáda azt mondja, hogy „A filozófia vallás nélkül száraz és üres a vallás pedig filozófia nélkül pusztán szentimentalizmus.” Gondolkodjatok el ezen mélyen. Meg kell próbálnunk egyesíteni ezt a kétféle képességünket. Egyfelől szívesíteni kell az értelmünket, másrészt eszesíteni kell a szívünket. Meg kell próbálnunk e kétféle erő harmonikus egységének az elérését.
 
(folytatása következik)
 

 



18221872_1279640862149773_6237098559136731302_n

(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából) 

Nagyon köszönöm nektek bhakták, hogy értékes időtöket és figyelmeteket erre az isteni témára szentelitek. Azért gyűltünk össze mindannyian, hogy megtisztítsuk a szívünket, felemeljük a tudatunkat és hogy a Legfelsőbbre összpontosítsunk. Úgy gondolom, hogy az isteni hangvibráció segít bennünket, hogy kitárjuk a szívünket. A hang egy varázslatos hangszer, mint ahogy ezt korábban megértettük az olvasmányainkból, ami egy út a transzcendenciához.  
Folytatjuk az olvasást egy nagyon emelkedett tanítómester könyvéből, akit Sríla Bhakti Raksak Srídhar Dév Gószvámí Mahárádzsnak hívnak. Bhakti azt jelenti, hogy az odaadás iskolájába tartozik, a raksaka (raksak) „védelmezőt, őrzőt” jelent és a srí-dhara, pedig, aki „a legnagyobb vagyon birtokosa”. Tehát, ő olyan tanítómester, aki képes volt megoltalmazni az odaadás legdrágább kincsét.  
„A lelki szemen keresztül történő látás”. Ez Őisteni Kegyelme és néhány bhakta közötti beszélgetés. Tehát, felmerül a következő kérdés:
„Guru Mahárádzs, egy kérdésem lenne Tulaszí Dévível kapcsolatban. Az ehhez a máth-hoz tartozó bhakták azt mondják, hogy ha a dzsapa-málájuk, melyen beavatásukkor dzsapáznak nem igazi tulasziból készül, még akkor is Tulaszí-málává alakulnak a gyöngyök. Tehát, fontos, hogy tulasziból készüljön a dzsapa-málá vagy sem?”[1] Tulaszí egy szent bokor, mely Krsna isteni szolgálatának van szentelve. „Sríla Srídhar Mahárádzs így válaszolt: „Létezik egy magasabb szempont. Vannak az evilági és vannak az imádandó dolgok. Amit, valóban imádni szeretnék – ha arról azt gondolom, hogy anyagi természetű, azzal sértést fogok elkövetni. Ha azt gondolom, hogy amit az oltáramon imádok egyszerűen egy darab kő; vagy Gurudévát hétköznapi embernek tartom; vagy egy vaisnavát bramanának vagy súdrának látok; – ez azt jelenti, hogy társadalmi helyzete szerint tekintek rá – ha azt gondoljuk, hogy a víz, mely az Úr Visnu lótuszlábait mossa egyszerű víz; vagy ha azt gondoljuk, hogy mindenek Mestere, mindenek Ura Visnu, csak egy a sok isten közül; akkor – egyenesen a pokolba kell mennünk. Ezt állítja a Padma-purána. S a Srímad Bhágavatamban azt találjuk, hogy: „Az a lélek, aki a testtel azonosítja magát, vagy azt gondolja, hogy ’A feleség és a gyerekek a sajátjaim, ’vagy aki azt gondolja, hogy ‘Az imádatunk tárgya valami anyagi dolog’ vagy aki azt hiszi, hogy ‘Hogy a zarándokhelyek vizének az a része bír tisztító erővel, ami anyagi,’ akkor azt a személyt szamárnak kell tekinteni, melyet arra használhatnak, hogy a tehenek számára az eleséget szállíthassa. Tehát, el kell távolítani magunkat arról a szintről, ahol a lelkit az anyaggal azonosítjuk. A lelkire van szükség, nem az anyagra és ez elengedhetetlenül szükséges, hogy megértsük a valódi helyzetünket”.
Ez azt jelenti, hogy mi, mint emberi lények, mindannyiunknak van esélye. Ebben az életben, ebben a testben, ezzel a körülménnyel, ami adatott, ez egy esély. Megragadhatjuk ezt az esélyt, hogy magasabb tudatszintre és megértésre jussunk vagy visszaélhetünk ezzel a lehetőséggel és nem használhatjuk ki annak előnyeit. Milyen irányba menjünk? Különböztessük meg az anyagot, mely mulandó és kutassuk fel a lelkit, mely örök. Lehet, hogy egy zenedarabnak van kezdete és vége. A hang örökkévaló és ha megérinted a hangszered, megérinted az örök hangot, mely alászáll. Létezésünk, a lelkünk szintén egy eszköz. Ha megtisztítják, finomhangolják, akkor egy jártas mester érintésével ez az eszköz nagyon szépen fog szólni. Hasonló módon, ha egy megvalósított mester megérinti a megtisztult szívünket és lelkünket, mint egy hangszert, nagyon gyönyörűen fog hangzani. Lehet, hogy egy zenedarab, egy rövid találkozás el fog veszni, de az örök hang megmarad. Az Istenszeretet az örök dallam, melyet mindannyian szeretnénk hallani, figyelni rá és csatlakozni hozzá. Az egyetlen kötelességünk, hogy eléggé megtisztítsuk magunkat, hogy csatlakozhassunk ehhez a csodálatos énekhez és tánchoz. 
Tehát, a tárgyak anyagi vetülete mögött, látnunk kell az eredeti helyzetet. Egy szent hely, nem anyagi lokalizációjú hely, az isteni hang nem az ajkak rezgése vagy egy tiszta bhakta nem egy hétköznapi ember. Van egy külső forma és létezik egy belső tartalom. S nem csak másoknak, hanem neked is. Neked is van egy külső formád és egy belső tartalmad, belső lényeged. Fel kell kutatnunk ezt az örökkévaló részünket. Ezért el kell sajátítanunk azt a képességet, hogy a lelki szemmel lássunk.
 
(folytatása következik)
 
1.  Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 3. fejezet „A lelki szemen keresztül történő látás”