Magyar issues

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egyik korábbi életemben Bharata Mahárádzsként ismertek. Tökéletességet értem el, mert saját tapasztalatom és a védákból elsajátított tudás közvetett tapasztalatán keresztül lemondtam minden anyagi cselekedetről. Teljesen átadtam magam az Úr szolgálatának, de szerencsétlenségemre erős ragaszkodás ébredt bennem egy őzike iránt, olyannyira, hogy egyre inkább elhanyagoltam lelki kötelességemet. Az őz iránti mély vonzódásom miatt következő életemben egy őz testében kellett megszületnem.”[1]

Ebben a szövegben a legfontosabb az a közvetlen és a közvetett tudás ismertetése. A közvetett tudás – mindazok a konkrét részletek vagy információk, amiket tapasztalataitok alapján gyűjtötök. A közvetlen tudás pedig az, amit érzékeltek. Azt mondhatjuk, hogy ezek az Istenélmények, lelki tapasztalások, a nektek szóló kinyilatkoztatások. Ebben nem kételkedhetünk, mivel ez egy személyes megélés. Lehet, hogy azt mondjátok, ‘Rádhá-Móhan’, mire én ‘Rádhá-Góvinda’, igaz? Ez személyes. Az első szint a tattva; a közvetett tudás, az információ. A tattva, ami teológia vagy Istentudomány, erről vitázhatunk. De a személyes megtapasztalásokról, a közvetlen módon szerzett tudásról, hogyan is vitázhatnánk? Csak az álláspontjainkról tudunk eszmecserét folytatni. Minél inkább fejlődtök, annál kifinomultabb megértésre tesztek szert, annál több barátot fogtok találni. Idővel ez a kölcsönös eszmecsere, bizalmas gondolatok feltárása a lelki tapasztalásaitokról egyre vonzóbb és örömtelibb lesz. Ahogy a Gítában olvashatjuk: „Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket teljesen az Én szolgálatomnak szentelték. Nagy örömet és elégedettséget éreznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam beszélgetnek.”[2] Ez tehát a közvetett tudásról szól, mint az információgyűjtés, Isten tudományos megismerése; a közvetlen tudás, pedig a tapasztalatról szól.

„Hős királyom! Mivel valaha őszintén szolgáltam az Urat, még az őztestben is emlékeztem mindenre, ami előző életemben történt. Jól tudom, hogy előző életemben elbuktam, ezért mindig távol maradok a közönséges emberektől. Rossz, materialista társaságuktól tartva egyedül vándorlok, mások szeme elől elrejtőzve.[3]

A tudatosságunk megtartása a Legfelsőbb áldásának köszönhető. Ha sikerül fenntartanotok ezt a tudatosságot, akár egy, akár több életen keresztül, az igazi áldás. Ne hagyjátok elillanni a lehetőséget, inkább ragadjátok meg! Sohasem tudhatjuk, hogy holnap is tudunk-e még jönni a bhaktákhoz vagy már nem. Tehát ne vesztegessünk el egy pillanatot sem, amit lehet, tegyük meg még ma, sőt most azonnal!

Az igazi eredmény független attól, hogy mekkora népszerűségre, elismertségre tesztek szert, vagy hogyan vélekednek mások rólatok; az Úr a lelki erőfeszítéseiteket és a szándékotok tisztaságát nézi. Lehet, hogy teljesen észrevétlenül, egyedül járjátok az utatok; ha teljesen odaszentelitek az életeteket, akkor sohasem vagytok egyedül. Ne engedjétek, hogy elcsábítsanak a külsőségek! Jobb őszinte utcaseprőnek lenni, mint egy sarlatán jóginak.

„Csupán azzal, hogy a nagy bhakták társaságát keresi, bárki tökéletes tudásra tehet szert, s a tudás kardjával darabokra vághatja az anyagi világbeli illuzórikus kapcsolatokat. A bhakták társaságában az ember a hallgatás és éneklés [sravanam, kírtanam] folyamatával szolgálhatja az Urat. Így felébresztheti szunnyadó Krisna-tudatát, s a Krisna-tudat gyakorlásához ragaszkodva még ebben az életében hazatérhet, vissza Istenhez.”[4]

Ez a célunk, ez a tervünk erre az életre: találjatok haza, találjatok vissza Istenhez. Vágjátok el az illúzió hálóját, amely az isteni tudás kardjával lehetséges! Próbáljátok megragadni a tudatos személyiségeteket és próbáljátok azt odaszentelni az Isteni Pár lótuszlábainál.

Hogyan foglalhatjuk tehát össze az itt tárgyalt fejezeteket, melyekkel ezekben a napokban foglalkoztunk? Aprócska hiba – hatalmas következmények. Azonban az ellentéte is igaz: csekély elkötelezettség, parányi kezdet – óriási befejezés. Adtok egy keveset és oly sokat értek el.

A többi vers az anyagi helyzetet elemezte – a különböző elemeket, gunákat, azok hatásait, az illúziót és hasonlókat. De mi itt a lényeg? Az, hogy a történet első fejezete szomorú, mivel kiestünk az isteni harmóniából. Valamilyen ismeretlen okból kiűzettünk a Mennyországból, itt vagyunk és ezért az egyik szemünk sír. De ennek a történetnek a második fejezetében a másik szemünk is sír – viszont a remény és szeretet miatt, mert tudjuk, hogy lehetséges a hazatérés. Függetlenül attól, hogy milyen megpróbáltatásokon kell keresztülmennünk a relatív szinten, vissza tudunk jutni. Meghívottak vagyunk; ezért sír az egyik szemünk, a szenvedéstől, a másik pedig a boldogságtól. Ha azért űzettünk ki az isteni valóságból, hogy visszatérhessünk, akkor megéri. Tehát kérlek, tegyetek meg mindent a visszatérésért! Érjétek el azt a síkot, amit elérvén minden elértté válik.

[1] Bhágavata-purána, 5.12.14.

[2] Bhagavad-gítá, 10.9.

[3] Bhágavata-purána, 5.12.15.

[4] Bhágavata-purána, 5.12.16.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Kedves Rahugana király! Ha valakinek nem adatik meg a lehetőség, hogy testét tetőtől talpig a nagy bhakták lótuszlábának porával dörzsölje be, nem valósíthatja meg az Abszolút Igazságot. Az Abszolút Igazságot sem a nőtlenségi fogadalom betartásával [brahmacsarja], sem a családos élet szabályainak szigorú követésével, sem vánapraszthaként otthonunkat elhagyva vagy a szannyjásza rendbe lépve, sem szigorú vezeklésekkel, télen a vízbe merülve, nyáron pedig tűzben vagy a perzselő napon állva nem lehet megismerni. Az Abszolút Igazság megértésének számtalan folyamata van, az Abszolút Igazság azonban csak az előtt tárul fel, aki elnyerte egy nagy bhakta kegyét.”[1]

Ily módon szállhat ránk az áldás, ami sem tapaszjával, sem tudás által, semmi mással nem nyerhető el, csupán a kegyelem útját járva nyílik meg az ajtó. Ez a legrövidebb út, annak ellenére, hogy ilyen nem létezik, mint ahogy könnyebb megoldás sem. Mégis, ha a legrövidebb utat keressük, akkor, ez az. Ha sikerül elnyernünk egy szent ember kivételes figyelmét, akkor azáltal mindenképpen tökéletesedni fog az életünk. Ez egy isteni elv, melyet nem kell vakon elhinni, próbáljátok ki, próbáljátok megtapasztalni, próbáljátok elnyerni. Győződjetek meg magatok, hogy a ti esetetekben is működik-e vagy sem?! Legyetek készek arra, hogy megvizsgáljátok ezt az igazságot. Tapasztaljátok meg, mert ha átélitek, akkor lesz teljes hitetek benne. A relatív helyzetünktől és körülményeinktől függetlenül, ez az egyetlen dolog, amivel rendelkezünk – aszkézis vagy családos élet – ha elnyertük egy tiszta bhakta kegyét, az emelni fogja az életünket. Tehát nem arról van szó, hogy változtassuk meg a viszonylagos, evilági életünket, hanem hogy megvalósítsuk az isteni valóság érintőközelségét.

„És kik ezek a tiszta bhakták? A tiszta bhakták sohasem beszélnek anyagi témákról, politikáról vagy szociológiáról. Egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyiségének tulajdonságairól, formáiról és kedvteléseiről társalognak, s teljes figyelemmel dicsőítik és imádják Őt. Társaságukban az ilyen témák tiszteletteljes és állandó hallgatásával még az az ember is feladja elképzelését, aki az Abszolút Igazság létébe akar olvadni, és lassanként ragaszkodni kezd Vászudéva szolgálatához.”[2]

Mik azok a témák, amikről az emberek általában beszélgetni szoktak? Kicsit jobban ismerem azokat, amikről a férfiak szoktak beszélgetni: pénz, hölgyek, munkahelyi beosztás, foci, politika – ezek a nagyfiúk játékai. A hölgyek: általában a sminkről, egy újfajta diétáról, férfiakról, gyerekekről…Tehát, mindannyiunknak megvannak a saját témaköreink, amikről beszélgetünk. Azonban sajnálom, de ezek kevésbé értékes dolgok, igen múlékonyak. Üde tizenhat évesekből könnyedén és nagyon gyorsan összeaszalódott hatvanasokká válhatunk. Szóval, ne ilyen testi életfelfogásotok legyen, inkább tegyetek szert lelki tudatosságra. Ezért vannak más témák is, melyek hosszabban velünk maradnak. Ezeket nagyon szépen felsorolja a Bhágavata-purána: „Minden figyelmükkel Istent imádják és dicsőítik.” Ez pedig az érdeklődés átalakulását is magával hozza. Ha bekerültök az ilyen tiszta bhakták körébe, az átformálja az érdeklődéseteket.

Tapasztalatom szerint az ősi szentírások több ezer éves múltra visszatekintő álláspontja igaznak bizonyult. Egyszer találkoztam egy fiatal diákkal az egyetemen, aki történelmet tanult és nagyon érdekelték a Keleti tudományok. Szóval azt mondta nekem: „Ezek a végzettségeim, és vonzódom még a Bön Buddhizmushoz is.” Mire én azt mondtam: „Ó, nagyon jó, ez rendkívül izgalmas, kérlek folytasd.” Majd hozzátette: „Azonban a szanszkrit nyelv is érdekel, és van valaki a városban, akitől szanszkritul tanulhatok.” Ekkor így folytattam: „Nagyon érdekes! Megmondanád a tanárod nevét?” Majd megnevezte az egyik bhaktánkat, aki gyakorlatilag a legjobb szanszkrit tanár a világon, vagy legalább is Magyarországon. Biztattam: „Igen, tanulj szanszkritul!” Majd néhány hónap elteltével ismét beszélgettünk, és azt mondta: „Tudja, eleinte a Bön Buddhizmus érdekelt, de most már jobban érdekel a bengáli vaisnavizmus.” Tehát a tiszta odaadással, tiszta bhaktákkal társulva az értékrendetek, az érdeklődési körötök egyre finomabbá válik.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 5.12.12.

[2] Bhágavata-purána, 5.12.13.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Mi hát a végső igazság? A válasz: a végső igazság a kettősségektől mentes tudás, ami mentes az anyagi kötőerők szennyeződésétől, s ami felszabadít bennünket. Egyetlen, páratlan, mindent átható, és meghalad minden képzelőerőt. E tudás megvalósításának első szintje a Brahman. Azután a jógik, akik sértések elkövetése nélkül próbálják megpillantani Őt, Paramátmát, a Felsőlelket valósítják meg. Ez a megvalósítás második szintje. Végül ugyanezt a legfelsőbb igazságot a Legfelsőbb Személyben ismerik fel. A Legfelsőbb Személyt a művelt tudósok mind Vászudévának, Brahmannak, Paramátmának és mások okának nevezik.” [1]
Máshol a Bhágavatamban az található, hogy: vadanti tat tattva vidasz tattvam jaggjánam advajam, brahméti paramátméti bhagaván iti sabdjaté[2]   – A bölcs transzcendentalisták, akik ismerik – vadanti tad – az Abszolút Igazságot, e kettősségtől mentes szubsztanciát, Brahmannak (egységes hatóok), illetve Paramátmának (a bennünk lakozó Isten) és végül Bhagavánnak, az Istenség Személyiségének hívják. Tehát ezek a különböző szintek és valóságok léteznek, melyeket isteni energiának, jelenlétnek és személynek is nevezhetünk. A hangulatunktól, megközelítésünktől és elmélyültségünktől függően felismerhetjük a Legfelsőbb Abszolút Igazságnak valamelyik arculatát.
Az első, a személytelen Brahman elv, a tudat egységes energia mezője, ami önmagában tökéletes. A Paramátmá megvalósítás még tökéletesebb, és a Legfelsőbbhöz, Bhagavánhoz, mint személyhez való közeledés a legtökéletesebb. Tehát nem az a kérdés, hogy melyik megvalósítás helyes vagy helytelen; mindegyik jó. Az egyik jó, a másik jobb és a harmadik a legjobb. Tehát beszélhetünk a megvalósítás tökéletes: púrna; tökéletesebb: púrnatara; és legtökéletesebb: púrnatama szintjéről. Melyiket szeretnétek: az egyszerű tökéletes megvalósítást, a még tökéletesebb vagy a legtökéletesebb megvalósítást? Megelégedtek az egyszerű tökéletességgel? Nem, nekünk a legtökéletesebb kell! Miért? Mert abban még több dologra leltek, még kölcsönösebb, még valóságosabb.
Csak képzeljétek el magatokat, amint ugyanazt a levest kell ennetek minden nap. Az első nap még rendben van, mivel éhesek vagytok. A második nap már: ‘Ó, nos, így is jó, mivel szádhana-bhaktit gyakorlunk, ezért elfogadom.’ A harmadik nap megkérdezitek, hogy: „Van egy kis só?” A negyedik napon: „Esetleg van egy kis csapáti is hozzá?” Majd egy hét múlva azt mondjátok, hogy: „Nem kérek több ilyen levest! Inkább meghalok, de nem!” Tehát ez a személytelen, egység elv, amikor csak egyfajta levest kaptok – nem tesz benneteket elégedetté. Valójában a kínaiak alkalmazták ezt a fajta kivégzést. Amikor egy életfogytiglanra ítélt foglyot ki akartak végezni, akkor először nagyon finom ételeket adtak neki, mire megkérdezte az elítélt: ‘Ez valóban egy börtön? Ó, akkor ez egy nagyon jó hely!’ Majd következetesen minden nap ugyanazt az ételt szolgálták fel neki mindaddig, amíg végül éhen nem halt, mivel az ember egy idő után már képtelen mindig ugyanazt enni.
Szóval, milyen tökéletességre vágytok? Erre az egységes, monoton tökéletességre, az egyszerű tökéletességet szeretnétek, vagy esetleg egy kis változatosságra vágytok? Ne engedjétek, hogy a lelketek belehaljon az isteni sokszínűség iránti éhségbe.

(folytatása következik)

1. Bhágavata-purána, 5. 12.11.
2. Bhágavata-purána, 1.2.11.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Ennek az univerzumnak nincs valódi, végső léte, ezért a benne lévő dolgok – rövidség, különbségek, nagyság, soványság, kicsiség, eredmény, ok, életszimptómák és anyagok – mind csupán a képzelet szüleményei. Valamennyi csupán ugyanabból az anyagból, földből készült edény, csak az elnevezésük más. A különbséget a szubsztancia, a természet, a veleszületett hajlam, az idő és a cselekedet határozza meg. Tudnod kell, hogy ezek pusztán az anyagi természet létrehozta mechanikus megnyilvánulások.”[1]

Nagyon érdekes magyarázat, mert mit látunk itt? A sokféleséget. Reménykedünk a dolgok örökkévalóságában, de minden el fog pusztulni. Mégis, néha túlontúl megszállottjai vagyunk ezeknek a külsőséges formaságoknak. Azonban azt javaslom nektek, hogy ne elégedjetek meg az egység elvével, hogy csak a kollektív dolgokat nézitek! Kétség kívül létezik az életnek egy egységes, mindannyiunkat összekötő szintje, amit nehéz elérni, azonban, amikor eljuttok addig, az egyfajta boldogságot nyújt a számunkra. Viszont, végső soron az igazán nagy misztikusok azt mondják, hogy létezik még valami ezen az egység, mindannyiunkat összekötő szinten túl, és ez az, ami igazán érdekes, amit megismerve minden más ismertté válik. Ide kell eljutnunk – az isteni szféra lelki változatossága – ez az igazán érdekes dolog. Mivel bármit is érzékelünk itt, az egyfajta illúzióteremtés, ami az elménk képernyőjére vetül. Nagyon valóságosnak tűnik, illetve hangzik, bár végső soron azt mondják, hogy nem létezik.

Ha lefejtjük a lét különböző rétegeit, mit találunk legbelül? Esetleg azt mondhatjuk, hogy mindent elvesztettünk, de valami mégis megmarad, és ez a láthatatlan lényeg. Azt kell felismernünk, hogy az összes különbözőség valójában viszonylagos. Itt egy kicsit több energia koncentrálódik, más helyeken némi vákuum, űr keletkezik; tehát ez csak elosztás és koncentrálódás kérdése.

De akkor megkérdezhetitek: hogy végső soron, mi ez az élet? Mit érzékelünk, mit tapasztalunk? Űrt vagy energia koncentrációt? ‘Anya vagyok! Ez semmiképp sem egy vákuum!’ Vagy például: ‘Mesterem tanítványa vagyok!’ Ezért kell megértenünk az élet misztériumát. Minden megvalósítás kérdése. Azt mondják, hogy a hitünk szerint találkozunk a Legfelsőbb valósággal. Jádrsí jádrsí sraddhá sziddhir bhavati tádrsí [2] – „Mindenki a hite szerinti felismerésre jut”. Ez nagyon fontos! Kérlek, próbáljatok emlékezni erre: a hitetek szerint fogtok találkozni Istennel – ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni. Ezért a hitünknek megfelelően kell kialakítanunk egy helyes lelki gyakorlatot.

Csak képzeljétek el magatokat életetek utolsó pillanataiban itt a Földön: megöregedtetek; az, hogy örülni tudtok dolgoknak már réges rég elmúlt; tudásotok, amit olyan nehezen szereztetek meg, elszállt. Azt tapasztaljátok, hogy azok a dolgok, amiket ebben az életben megszereztetek, gyakorlatilag már nincs a birtokotokban. Még a szeretteid is nagyon távol vannak tőled. Mitek maradt? Mi az, amit továbbvihettek a következő fejezetbe? Nem túl sok.

Egyszer beszélgettünk arról a bhaktákkal, hogy mi lenne az a három dolog, amit választanánk, ha magunkkal vihetnénk a következő életbe. Mik a legfontosabbak, mik azok a kincsek, amiket magatokkal akartok vinni? Nagyon szép válaszok érkeztek. Valaki azt mondta, hogy: „A gyermekeim iránti szeretetem – ezt szeretném magammal vinni.” Más valaki: „A dzsapámat, a Szent Nevet szeretném a következő életben is.”  Valaki más azt mondta: „A Bhágavata- puránát szeretném átvinni legközelebbre.” Kérlek, nézzetek magatokba, mik a valódi kincseitek, mit szeretnétek megőrizni erre és az öröklétre. De a választásotoknak olyannak kell lennie, amit soha nem veszíthettek el. Ami nem függ ettől az élettől, a tudástól vagy bármitől, amit itt összegyűjtöttünk, mert el fogjuk veszíteni, itt kell hagynunk.

Magamat is gyűjtőnek tartom. Szeretem a szép dolgokat, de rájöttem, hogy ezeket itt kell hagynom. Majd egy másfajta gyűjtésbe kezdtem – nem anyagi, szép tárgyakat, hanem szép lelkeket. Ez egy gyönyörű gyűjtemény, mely örök. Tehát, okosan válogassátok meg a kincseiteket, próbáljátok helyesen kiválasztani azokat, a ragaszkodásaitokat. Keressétek azt, amit elérve mindent elértek. Ez egy igazi misztikus élmény. Egy pillanat alatt elnyeritek az örökkévalóságot. Egyetlen kavicsotok van, mégis az egész világmindenséget tartjátok a kezetekben. A tökéletesség elnyerése – itt és most.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 12.5.10.

[2] Brahma-szanhitá 5.61.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

„A földgolyó felszínén mindannyian különböző formákat öltött élőlények vagyunk. Vannak közöttünk mozgók és mozdulatlanok. Mindannyian létrejövünk, egy darabig fennmaradunk, majd, amikor a test újra a földdel keveredik, megsemmisülünk. Valamennyien csak a föld különböző átalakulásai vagyunk. A különféle testek és az eltérő képességek pusztán a föld átalakulásai, amelyek csupán a nevükben léteznek, mert minden a földből jön létre, s amikor minden megsemmisül, újra a földdel vegyül. Csupán por vagyunk, és csupán porrá leszünk. Ezt mindenki beláthatja.”[1]

Szigorú szavak, de nagyon fontos, hogy megszívleljük őket. Ha egyet ismertek, mindet ismeritek. Ha ismeritek önmagatokat, akkor fel kell tudnotok ismerni mindenkit. Lelki értelemben, önmagatok megismerése – nem egy önös ego-utazás, hanem egy lelki gyakorlat. Ha mélyen megértjük és tudatossá válunk önmagunkról, akkor másokat is meg kell tudnunk érteni. Mindenki porból vétetett és porrá lesz, az összes test; ha ilyen módon ismerünk egy testet, egy személyt, egy élőlényt, akkor mindenkiben megláthatjuk ugyanezt. Ez a tulajdonság, képesség közös bennünk. Mind lelki, mind anyagi értelemben ugyanabból a forrásból származunk és ugyanoda térünk vissza. Ezt kell belátnunk; valamennyi különbözőség viszonylagos. Van még egy közös tulajdonság, ami összeköt bennünket és mindannyiunkra jellemző, ez pedig a szívünkben való Isteni jelenlét, Akitől a belső útmutatást kapjuk. Az egyetlen kérdés az, hogy mennyire mélyen sikerül megvalósítani ezt az isteni jelenlétet és kibontakoztatni a lelki személyiségünket. Ehhez viszonyítva minden egyéb másodlagos. Nem számít, hogy honnan jöttök; az egyetlen kérdés az, hogy merre tartotok?

„Azt mondhatná valaki, hogy a változatosság magából a Föld bolygóból származik, ám annak ellenére, hogy az univerzum ideiglenesen valóságnak tűnhet, végső soron nincsen valódi léte. A Föld eredetileg atomi részecskék kombinációjából jött létre, ám ezek a részecskék ideiglenesek. Valójában nem az atom az univerzum oka, noha néhány filozófus azt gondolja. Nem igaz, hogy az anyagi világban látható változatosság pusztán az atomok kapcsolódásának vagy kombinációjának az eredménye.”[2]

Ez az idézet a lét forrását tárgyalja, mely anyagi és egyéb eredetű is lehet. Mennyire merész a fantáziátok? El tudjátok képzelni, hogy a por hirtelen elkezd érezni? Ez egy eléggé vad elképzelés, teljesen értelmetlen az én ismereteim alapján. A sár hirtelen elkezd életszerű lenni, ez is kissé furcsa. Sokkal logikusabb, hogy az élet alapja az élet. Nagyon nehéz elképzelni, hogy az élet az anyagból származik, sokkal logikusabb az, hogy az élet az életből fakad. De akkor honnan jön a tudás, lehet, hogy az anyagból származik? Feltételezem, hogy a tudás a tudásból és a tudatosság a tudatosságból jön létre. Itt viszont felmerül egy másik kérdés, hogy vajon a szeretet az anyagból származik-e? Ha egyetértünk azzal, hogy az élet, a tudatosság nem az anyagból ered, akkor egyáltalán feltételezhetjük-e azt, hogy az érzelmek, a szeretet, a boldogság az anyag terméke? Feltételezem, hogy a szeretet a szeretetből fakad.

Tehát az élet az életből, a tudat a tudatból és a szeretet szeretetből ered. Ez a rövid lényege a mi teremtés elméletünknek, mely hogyan is történt? Az élet az életből ered. Minden a létezésből, az isteni létezésből indul ki, majd tükröződik az anyagi síkon. Sríla Prabhupád e vers magyarázatában említi a Bhágavata-purána első versét: dzsanmádjaszja jató – „Ő minden teremtés eredeti oka”. Ezért, ha ezt a létezést, ezt az életet tapasztalatként akarjuk felfogni, akkor az eredeti forráshoz kell kapcsolódnunk, minden ok végső okához. El kell érnünk azt a síkot, amit elérvén minden elértté válik, beteljesedetté; amit megismerve minden ismertté válik. Ez az észlelésnek egy nagyon különleges, nagyon magas szintű megértése. Nem ismeretek, információk felhalmozásával, hanem célba éréssel jutunk el a lényeghez. Míg napjainkban általában információkat gyűjtünk és elsiklunk a lényeg felett, addig az ókori látnokok teljesen tudatosak voltak a lényegről és helyes következtetésre jutottak a külső formaságokat és részleteket illetően is. Tehát, azt mondhatjuk, hogy a bölcsesség nem információk sokaságát, hanem a lényeg ismeretét jelenti. Ez nem ismeretek felhalmozása, hanem valami nagyon lényeges dologról való tudatosságot jelent. Ehhez hasonlóan, ha meg akarjuk érteni az örökkévalóságot, az örök időt, az örök életet – az nem az idő atomrészecskéinek a megértését fogja jelenteni. Az Öröklét nem pillanatok összessége, hanem egy teljesen más dimenzió. Életeken át gyűjthettek pillanatokat, de az sohasem válik örökkévalósággá. Viszont, amint átkeltek az anyagi lét óceánján és eléritek a másik oldalt, a lelki égboltot, a lelki bolygókat, azonnal ráleltek az örökkévalóságra – ami ott egy természetes dolog. Tehát ez a lényeg: azt kell kutatnunk, amit megismerve minden ismertté válik; amit elérvén mindent elérünk.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána,5.12.8.

[2] Bhágavata-purána, 5.12.9.

 



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A kígyókról a Csaitanja-csaritámrta is említést tesz, mely így hangzik: Éppúgy, mint a szerelmi kapcsolatokban – ha egy fiatal lány és fiú közel kerül egymáshoz, nagyon hamar szeretetteljes viszony alakul ki közöttük, ami hullámzó lesz, akár a kígyó mozgása. Kedveseim, jobb, ha rezdületlen tudatú jógikká tudunk válni, mintsem, hogy el kelljen viselnünk a hullámvölgyek változékony pillanatait. Ennek a szerelemnek kanyargós az útja. Úgy hiszem mindannyiótoknak van erről tapasztalata. Nem? Nem is értitek? Talán beszéljünk még többet erről? A bhakti jógába belefogva hamar megértjük, hogy az anyagi szenvedésnek és boldogságnak nincs köze az Abszolút Igazsághoz. Tehát jobb, ha elviseljük ezeket az anyagi világbéli tapasztalatokat és megpróbálunk az isteni szintre koncentrálni.

Viszont, ha az istenszeretetnek szenteltétek magatokat, arra is ugyanaz jellemző, hogy ez az út kanyargós; néha találkozik az Isteni Pár, máskor pedig elválásban van. Olykor látszólagos nézeteltérés van Rádhá és Góvinda között, de csak a lelki íz fokozása miatt. Éppúgy, mint amit már korábban megértettünk, hogy az ellentétek fokozzák a szépséget. Viszont kérlek, ne hivatkozzatok erre majd akkor, amikor nézeteltérésbe kerültök a lelki elöljáróitokkal: „Ó, Gurudzsí, az ellentétek növelik a szépséget, tehát nem szeretném azt tenni, amit kérsz”. Kérlek ne idézzétek ezt majd akkor nekem!

Paramánanda kérdése: A kígyóval kapcsolatban: tudnál mondani valamit Kálija kígyóról?

Szvámí Tírtha: Kálija, egy mérges kígyó, aki megpróbált elrejtőzni a Jamuná folyóban, megmérgezte annak vizét. Viszont mindezen kellemetlenségeknek az volt a célja, hogy elérhesse a felszabadulást. Nagyon méltóságteljes személy volt, akivel a családja, a kígyó hölgyek is együtt tartottak. És az történt, hogy Krisna épp ott ugrott bele a folyóba, ahol az óriáskígyó rejtőzködött, így hát mindenki megrettent – a méregtől és a veszélytől féltve Krisnát. Majd, amikor azt látták, hogy a kígyó Krisna nyakára tekeredik, próbálva megfojtani Őt, majdnem mindenki szörnyethalt a parton. Tehát, ha egy ellenséges erő támad a Legfelsőbbre – bármilyen erő, amitek csak van – az problémát fog okozni. És természetesen úgy tűnt, hogy a kígyó legyőzi Krisnát, de erre Ő hirtelen elkezdte kiterjeszteni magát és ily módon sikerült kicsúsznia Kálija kígyó szorításából. Ekkor, ez a nagyon tragikusnak látszó jelenet, a szépség színterévé vált – amikor is, a mi kedves Krisnánk táncra perdült. Egy tánchoz általában bálteremre vagy táncparkettra van szükség, most viszont Kálija csuklyája szolgált táncparkettül. A kígyónak megszámlálhatatlan mennyiségű feje volt, melyen gyönyörű, értékes drágakövek voltak. Ily módon a feje, a felajánlandó drágakövekkel együtt szolgálta Urunk lótuszlábait. Ebből azt láthatjuk, hogy még a Krisnától kapott büntetés is művészi szépségű, mellyel megmentette szeretteit és művészi módon büntette meg a kígyókirályt.

Természetesen ennek a táncnak többféle értelmezése van. Például, hogy Ő végül is nem a kígyót akarta megbüntetni, hanem a csodálatos táncát szerette volna megmutatni valakinek a parton. Ez pedig nem teljesen Kálija kígyóval kapcsolatos, hanem inkább az istenszeretet zegzugos útjával. Más, egyéb nem biológiai jellegű hozzászólás?

Mádhava-szanginí: A hindu filozófia megemlíti, hogy a kígyó a vágyakat és kívánságokat is jelképezi. Tehát, amikor Krisna valahol ezeken táncol, az azt jelenti, hogy szabályoznunk kell a kívánságainkat és a vágyainkat. Krisna pedig megmutatja hogyan irányíthatjuk a vágyakat a táncon és a szépségen keresztül.

Egy másik fajta megközelítésben, a kígyó Kámadévával is kapcsolatba hozható.

Szvámí Tírtha: Nagyon köszönöm, éppen ezt szerettem volna mondani. A szerelmes, a szenvedélyes vágyakat leginkább Kámadéva testesíti meg, ugye?! És ha Krisna távol van tőlünk, akkor Kámadéva van nagyon közel, viszont, amikor Krisna van közel, akkor Kámadéva elrejtőzik, és elmenekül.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Manydzsarí kérdése: A kígyó egy nagyon érdekes szimbólum, mely jelképezhet jó, rossz és számos más dolgot is. Kifejtenéd ezt részletesebben?

Szvámí Tírtha: Igen, egyetértek veled, hogy a kígyók nagyon különös teremtmények. Az emberek általában valamiért félnek a kígyóktól, többnyire nem igazán kedvelik őket, főleg, ha túl közel kerülnek hozzájuk. Szeretjük az elegáns kígyóbőrből készült cipőket, de csak képzeljétek el azt, ahogy a kígyó rátok tekeredik – nos, ez már igencsak kellemetlen érzést kelt, igaz? Érdekes, hogy Indiában található a legtöbb kígyó a Földön, talán éppen ezért olyan mély a megértésük a kígyókkal való kapcsolatukat illetően. Viszont, ahogy mondtad a kígyók megtestesítik mind a jót, mind a rosszat, úgymond a nagyon pozitív és a rendkívül veszélyes aspektust egyaránt. Például nagyon érdekes a táplálkozásuk. Az óriáskígyók képesek egy darabban lenyelni akár egy egész kecskét, majd ezután nagyon lassan és hosszadalmasan elkezdik megemészteni. Egy másik különös dolog a kígyókkal kapcsolatban az, hogy nagyon kedvelnek egy igazi szuperfoodot, teljesértékű táplálékot – a tejet. A tej pedig mind a jógik, mind a kígyók egyik kedvence. Ezért fennáll annak a veszélye, hogy például, ha az anyatejjel táplált kisbaba, elalszik, akkor hirtelen megjelenik egy óriáskígyó. Mivel a friss tej a kisbaba gyomrában van, ezért a kígyó kész mindent megtenni ezért a tejért, hogy megszerezze onnan. Tehát, ha ilyen helyen éltek, jobb, ha tartotok mongúzt otthon, ami megvédi a kisbabátokat a tejre vadászó kígyóktól.

Viszont a biológián és a hétköznapi dolgokon túl, a tejet és a kígyót is megemlíti a védikus hagyomány: az a tej, amelybe a mérgeskígyó belenyalt, méreggé változik. Hasonlóképpen a szent üzenet vagy a Krisnáról, a Legfelsőbb Úrról szóló eszmecsere is, ha hitetlenek folytatják, akkor az a nektár méreggé változik. Ezért azt mondják, hogy: sravanam naiva kartavjam [1] – ne is figyeljetek ilyen hitetlen emberek szavára.

Az univerzumnak is vannak olyan szintjei, ahol kígyószerű lények élnek, és ez szorosan kapcsolódik a Padma-purána egyik történetéhez. Ez úgy kezdődik, hogy egy brahmin épp a kunyhójában meditál, amikor arra jár Paríksit Mahárádzs, aki rossz néven vette, hogy a brahmin figyelmen kívül hagyta őt. Erre a király egy döglött kígyót dobott a szent felé, aki ezért elátkozta Paríksit Mahárádzsot.  Emiatt a kígyótól kapott átok miatt távozott el a király, mégpedig egy kígyómarás következtében. Ebből kifolyólag a király fia egy bizonyos szarpa-jagjába kezdett, hogy feláldozza, kiirtsa ezeket a kígyókat. Végül a jótanács és a megoldás is eltérő volt: fogadjátok el a karmátokat, fogadjátok el akár még az átkot is és adjátok meg mindenkinek az őt megillető tiszteletet.

A kundalini-saktit szintén egy, a testben lakozó kígyóhoz szokták hasonlítani. Ez az élet univerzális ereje, mely egyénenként jelen van a testben; a lelki gyakorlatokkal magasabb szintre emelhetitek, tudatosabbá válhattok róla, így a saktitok elérheti a legfelsőbb csakrátokat is. Ezt hívják megvilágosodásnak, vagy transzállapotnak. Ki képviseli a jógában ezt a tökéletes tudatállapotot? Siva, helyes. Siva szintén a kígyók jóbarátja. Mi kevésbé szeretjük, ha kígyók tekerednek körénk, azonban Őt ez nagyon elégedetté teszi. A nyaka körül tekeredő kígyók olyanok, akár egy díszes sál.

Úgy hiszem már sokszor beszélgettünk arról, hogy az Úr Siva a guru-tattvát is képviseli, mivel Ő mindig rezzenéstelen a meditációjában. Két, illetve három szemmel is szokták Őt ábrázolni, aki mindig nagyon koncentrált. Olykor csukva, máskor pedig nyitva van ez a harmadik szeme, de az már egy másik történet. Mindenesetre Ő teljesen rezzenéstelen, bár kígyók tekerednek az egész testén. Van egy jógi barátom, mármint egy bhakta, aki nagyon jógikus. A Gangesz partján, Navadvípban történt, hogy Srídhar Mahárádzs ásramjában, ahol szintén vannak kígyók, hogy ez a jógi barátom szabad kézzel kapta el a kígyókat, de ettől a helyi bhakták nagyon megilyedtek és aggódva így szóltak: „Na vajon most mi fog történni?” Azonban ő nagyon bátor volt és megvédte a helyi bhaktákat ezektől az élőlényektől. Meglehet elnyerte az Úr Siva kegyét!

Rendben, ha az Úr Siva a guru-tattvát és a tökéletes tudatállapotot képviseli, akkor vajon kik azok a kígyók körülötte? A kígyók a tanítványok, akik állandóan mozgolódnak, mindig van valami problémájuk. A kígyó nyughatatlan, állandóan mozog és tudjátok, hogy milyen szokatlan jellegű mozgást végez. Azonban Sivadzsí rezzenéstelen, mozdulatlan. Nem hozzák ki a sodrából a tanítványok lehetetlen dolgai. Tehát meglehet, hogy tanítványként a tudatunk mindig egyfajta tekergőző, ingatag, kígyózó, csúszó-mászó hangulatban van, de egy megvalósított szinten a tudatotoknak rezzenéstelennek kell lennie.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 6.17.40.



Jun

5

(Szvámí Tírtha 2017. 09. 30-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Létezik az azonosság, az egység; az eredményesebb szolgálat érdekében jobb, ha mindenki saját szintjéről merít, mint egy annál magasabb szintről. Mindenkinek egyedi képességei és szolgálatai vannak és ha ezek szerint végzitek a szolgálataitokat az a legjobb. Ha magasabb szintről közelítünk, melyre még nem állunk készen, akkor ellenségeskedés lesz, melyben veszíteni fogunk. Értitek?”1ez volt Srídhar Mahárádzs következő kérdése. Majd a bhakta ezt felelte: „Még mindig nem értem.”

Láthatjuk mi történik, ha a két résztvevő nem azonos szinten áll. Az egyik próbálja bevetni minden érzékszervét például a fülét és mentális képességeit, hogy megértsen valamit, de ezek limitáltak, így csak nagyon keveset fog fel az elmondottakból; míg a másik fél teljes szívvel, szájjal és érzelmekkel próbál elmagyarázni valamit, de ő is korlátoltnak érzi magát. ’Milliónyi szájra van szükségem ahhoz, hogy mesteremet megfelelőképpen dicsőíthessem!’ – ezt érzik a nagyok. És mit éreznek a kisebbek? ’Milliónyi fülre van szükségem, hogy meghalljam a mesterem!’ Tehát „Még mindig nem egészen értem”.

Srídhar Mahárádzs azt mondja: „Ácsárjam mám vidzsániján2 – kezdetben azt mondják nekünk, hogy az ácsárja, a guru Krisna maga. Aztán Raghunáth dász gószvámí a prajódzsana – a végső cél – ácsárjája azt mondja, hogy az ácsárja helyzete nem az, hogy ő maga Isten, hanem az, hogy Isten számára ő a legkedvesebb. Végül azt állapíthatjuk meg, hogy aki Krisna számára a legkedvesebb az az Ő hatalmának a szintjén van és ez a guru.”

Látjátok mennyire szép. Először az istenit látjuk és ez helyes; később, amikor a látásmódunk kifinomultabbá válik, különbséget tudunk tenni szévja-bhagaván és szévaka-bhagaván között – Isten szolgált és szolgáló aspektusai között. Ezért énekeljük: száksád-dharitvéna… kintu prabhór jah prija éva taszja3„A lelki tanítómester nagyon kedves Krisnának”.

„Kezdetben megemlítik a sásztrákban, hogy Brahman az Abszolút, mint egész. De tiszta látásunkkal láthatjuk, hogy létezik Nárájan, Vászudéva, Rámacsandra és még sok más forma. Majd a még tisztább vizsgálódással megtaláljuk belül Krisnát. Értitek?”

Most következzen egy történet mindezen elméletek után. Egyszer Krisna Balarámmal és Uddhavával tanácskozott és egy fénysugarat láttak közeledni, amiben később egy alak kezdett kirajzolódni. Majd mikor még közelebb jött láthatták, hogy nem más ő, mint Dévarsi Nárada. Tehát ez messze van attól, hogy felfogjátok az egészet, mint ahogyan a Himaláján is távolról sok mindent láthattok. Ha közelebb kerültök, sokkal tisztábban láthatjátok a részleteket. Majd, ha megérkeztek, megtaláljátok Uratokat és a barátaitokat. Ekkor nem találjátok meg az egész Himaláját, de egy adott helyzetben lesztek. És ott – nem az egész belsejében – az életetek végső célja beteljesedett.” Annyira szép! Egy hatalmas hegyen nem lehet menedéket találni, de egy kis barlangban igen.

Hasonlóképp, mikor Krisnához közeledtek, Ő szat-csit-ánanda, végtelen! Majd ahogy közelebb kerültök Hozzá, mivel nagyon kicsik vagytok, egy különleges részben találjátok majd magatokat.Ilyen módon a képességeitek szerint kerültök egy bizonyos fajta szolgálatba. Ott bármilyen szolgálatot végeztek, amit kérnek tőletek, és ebből merítitek majd természetetek legteljesebb elégedettségét.

 

1.  Sríla Srídhar Mahárádzs, ‘Speciális szolgálat’ c. előadásából

2 Bhágavata-purána 11.17.27.

3 Srí Guruvástakam, 7. verse

 

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Tény azonban, hogy ezek az ártatlan emberek, akik fizetség nélkül viszik gyaloghintódat, szenvednek e miatt az igazságtalanság miatt. Helyzetük rendkívül sajnálatraméltó, mert rákényszeríted őket, hogy a gyaloghintódat hordozzák. Ez bizonyítja, hogy kegyetlen és rosszindulatú vagy, ám áltekintélyed miatt mégis azt gondoltad, hogy védelmezed alattvalóidat. Ez nevetséges! Olyan ostoba vagy, hogy a nagy tudásúak körében biztosan nem csodálnának, mint kiváló személyiséget.”[1]

Úgy hangzik, mint egy forradalmi felhívás. ‘Vesszen a király! Legyen demokrácia, ahol nincs kizsákmányolás!’ Kedveseim, sajnálom, de ez nem a 20. század, mivel a történet még nem ér véget ennél az ‘egyenlőséget mindenkinek’ felszólításnál – nem! Ez a vers a szentek és a bölcsek társaságával végződik. Tehát bármiféle anyagi szintű szembenállás vagy félreértés van – az kalpákon keresztül folytatódik. Ez nem az adott friss, napi politikai helyzet; ezek a nézeteltérések már kalpák óta zajlanak. Ám az igazság nem szavazás kérdése, véleményetektől függetlenül létezik. A harmóniára való rátalálás – nem az egyik vagy másik oldal elfogadását jelenti, hanem egy magasabb szintézisre való emelkedést. Ha már bölcsebbek vagytok, ha emelkedettebb a tudatotok, nagyon könnyen megtaláljátok az igazsághoz vezető utat, melyhez olyan személyekre van szükség, akik be is járják azt. Olykor azt gondolhatjátok, hogy ti választjátok az utat, mégis jobb, ha azt mondjuk, hogy az út hív bennünket.

Viszont ismerős az érzés, amikor fizetség nélkül viszitek a gyaloghintót? Végzitek a munkátokat és nem jár érte fizetség. Előfordul és szenvedéssel jár ez az igazságtalanság. Viszont kedveseim, létezik-e igazságtalanság egy igazságos karmikus helyzetben? Feltehetőleg nem. Minden okkal történik. Bizonyos okból és valamiért; miért történik velünk és mi a célja? Meglehet ma nekem kell fizetség nélkül vinnem a gyaloghintót, de ki tudja, talán király voltam korábban, aki élvezte, hogy gyaloghintón járhat. Tehát sohasem tudhatjuk, hogyan volt ezelőtt és végképp nem akarok olyan forradalmi eszmék prédikátora lenni, mint: ‘Ti is lehettek királyok!’, mert az nem segít a helyzeten. Ma szenvedünk, de ha megváltoztatjuk az adott rendszert, akkor majd élvezői is lehetünk – ugyan már, ennek semmi értelme. Ez csak egy újabb falat az anyagvilág illúziójából – egy anyagi betegséget egy másikkal akarunk meggyógyítani, az értelmetlen.

Tehát semmi sem igazságtalan, még a felszabadulás is a jószerencsén múlik, mely más szóval az Isteni kegyelem. Azt hiszem, most már jobban készen álltok arra, hogy ellfogadjátok az igazságot.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 5.12.7.



(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i délelőtti szófiai tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Ha kétségem támad valamivel kapcsolatban, később megkérdezem majd tőled. Ezek a titokzatos jóga-tanítások, melyekről az önmegvalósítás érdekében beszéltél, rendkívül nehezen érthetőek. Kérlek, ismételd meg őket egyszerűbben, hogy felfoghassam őket! Elmém nagyon kíváncsi, és szeretnék mindent tisztán megérteni.

Óh, misztikus erő mestere! Azt mondtad, hogy a test igénybevételéből származó fáradtság, annak ellenére, hogy közvetlenül érzékeljük, valójában nem létezik – léte csupán formális. Az efféle kérdésekkel és válaszokkal senki sem juthat el az Abszolút Igazság végső meghatározásáig. E kijelentésed megzavarta kissé az elmémet.”[1]

Sríla Prabhupád magyarázatában ezt olvashatjuk: „A testi életfelfogásra vonatkozó formális kérdések és válaszok nem tartoznak az Abszolút Igazságról szóló tudáshoz. Az Abszolút Igazság ismerete egészen más, mint a testi fájdalmak és örömök formális megértése. A Bhagavad-gítában az Úr Krisna elmondja Ardzsunának, hogy a testtel kapcsolatban tapasztalt fájdalmak és örömök ideiglenesek, örökké jönnek és mennek. Nem szabad hagynunk, hogy megzavarjanak bennünket, hanem el kell tűrnünk őket, s folytatnunk kell a lelki megvalósítás útját.”[2]

Azt hiszem, ez egy nagyon helyénvaló kérés: ha nem értetek valamit, jobb, ha kérdeztek egészen addig, amíg el nem kezditek megérteni. Nem kezdhetünk el egy folyamatot a végén, hanem az elején kell nekilátnunk. Minden hosszú út az első lépéssel kezdődik. Először is meg kell értenünk, hogy itt, ebben az anyagi életben korlátokba ütközünk. Majd tudakozódnunk kell afelől, hogy: „hogyan érhetjük el a tökéletességet, mely túl van ezeken a korlátokon”. Nektárral kell táplálkoznunk, nem szeméttel. Gondoljatok Istenre, ne pedig anyagi dolgokra.

Dzsada Bharat, az önmegvalósított bráhmana így szólt: A különféle anyagi kombinációk és változások között különféle formák és földi átalakulások vannak. Valamilyen okból ezek a föld felületén járnak, és gyaloghintó szállítónak nevezik őket. Azok az anyagi átalakulások, amelyek nem mozognak, a durva anyagi tárgyak, mint például a kövek. Az anyagi test azonban minden esetben földből és kőből áll a láb, a boka, a lábikra, a térd, a comb, a felsőtest, a nyak és a fej formájában. A vállon nyugszik a fából készült gyaloghintó, és a gyaloghintóban ott ül az, akit Szauvíra királyának neveznek. A király teste nem más, mint a föld egy másfajta átalakulása, ám ebben a testben te laksz, és helytelenül azt gondolod, hogy te vagy Szauvíra állam királya.”[3]

Igazán bántó szavakkal talán így tudnánk megfogalmazni: ‘Nem vagy király, csak egy rakás kő és föld’. Ha ezt mondják nektek, azt bizony nehéz megemészteni.  Mert ha királyok vagytok, akkor általában nagyon alázatos szavakkal, dicsőítve közelítenek felétek: „Ó, olyan hatalmas vagy! Olyan csodálatos vagy.”

De végtére is azt mondhatjuk, hogy az elemek részt vesznek testünk felépítésében. A föld elem alkotja a test szilárd részeit; a víz elem a folyékony részeket; a tűz elem adja például az emésztés tüzét és a testhőt; a levegő elem segíti a légzést, és amíg lélegeztek, addig éltek, a prána ott van bennetek; és végül az éter elem hatja át a testet az életerővel. Tehát minden megtalálható – belül és kívül is, és gyakorlatilag mindenkiben ugyanaz. Kisebb különbségek vannak itt-ott, mint például, hogy valaki szőke, vagy sötétebb típusú – de valójában ugyanaz.

Akkor hol van a különbség? Ha minden ezeknek az elemeknek a kombinációja, akkor mi a különbség? Gondolkodtatok már valaha a paprikákon? Egy jó ideje ezen merengek. Elültettek egy magot, majd egy másikat, és egy harmadikat ugyanabba a földbe. És az egyik paprika édes lesz, a másik erős, a harmadik pedig extra erős. Bár tudjuk, hogy a növények csupán a föld átalakulásai – semmi egyebek. De hogy lehet, hogy az egyik édes, a másik pedig erős? Persze jöhettek a biológiai ismereteitekkel és mondhatjátok: ‘Ennek a magnak ez a genetikai szerkezete’ és így tovább… De ez egyszerűen csak a föld egyfajta átalakulása. Mitől lesz az egyik paprika édes, a másik pedig erős? Meg kell értenünk ezt a finom lényeget, ami megkülönbözteti az egyiket a másiktól. A te hajad göndör, másvalakié pedig hosszú – mi a különbség? Az egyik test ilyen, a másik test olyan – mi az a finom lényeg, ami miatt létrejön ez a különbség? Ezt a változatosságot, sokféleséget a lélek hozza létre, az a megismételhetetlen egyéni jelenlét – mely egy univerzumban csak egyszer fordul elő. Meg kell látnunk ezt az egyedülálló lényeget. Ne elégedjetek meg a tükörképekkel, keressétek az eredetit. Ne elégedjetek meg az egyszerű megvilágosodással, hanem próbáljátok megtalálni a Személyt az isteni fény mögött.

 

(folytatása következik)

 

[1] Bhágavata-purána 5.12.3-4.

[2] Bhágavata-purána 5.12.4. magyarázat

[3] Bhágavata-purána 5.12.5-6.