Magyar issues

(Szvámí Tírtha, 2018.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)  

Sjáma Tulaszí: Segítenél megvilágítani, hogy mi a különbség a következő két hozzáállás között? Az egyik az, amikor mások lelki fejlődése érdekében szolgáljuk őket (például praszádával kínálva emelkedhetnek lelkileg), a másik pedig az, amikor olyanok vagyunk, mint a gyermekéről gondoskodó édesanya, aki mindentől megóvja és egyben mindenben megakadályozza gyermekét.

Szvámí Tírtha: Tehát túlságosan gondoskodó?

Sjáma Tulaszí: Igen, túl gondoskodó.

Szvámí Tírtha: Ez nagyon egyszerű. Ha az ösztönök vezérelnek, akkor az utóbbi típusba tartozol. Ha bölcsek vagytok, akkor a másik hozzáállás jellemző rátok, értük cselekedtek, mely néha meglehetősen kegyetlennek tűnhet. Ha a természetet, az állatvilágot vesszük alapul, akkor különböző típusú szülői szeretettel, szolgálatkész hozzáállással találkozunk. Például a kutyamama egy darabig alázatosan tűri a kiskutyák mindenféle szeszélyét, de miután túlságosan harapósak lesznek, akkor kilöki őket az alomból. Erre azt mondhatnánk, hogy ez igencsak kegyetlen dolog, de ezáltal válnak erőssé, önállóvá és így tudnak majd élelmet szerezni maguknak, nem csak az anyjuk tejét és vérét szívják. A túlzott gondoskodás, úgy hiszem egy igen ösztönös dolog, amikor uralkodni akartok a másikon, és ez a legjobb módja annak, hogy elrontsátok őket.

Mindig függeni fognak tőletek. Viszont ha bölcs szülők vagytok, akkor néha ki kell löknötök a gyermekeiteket a “szülői fészekből”, mellyel egyben szabaddá, önjáróvá is teszitek őket.

Hozzászólás: Természetesen szeretettel téve mindezt.

Szvámí Tírtha: Igen, az ő érdekükben, hogy megerősödjenek és szembe tudjanak nézni a valós élet adta nehézségekkel. Ezért azt mondják, hogy: Érted és veled kész vagyok mindent megtenni, de helyetted semmit.”

Csakórí kérdése: Krisna esetében beszélhetünk-e túlzott gondoskodásról, túlzott szolgálatról?

Szvámí Tírtha: Túlzottan szolgálni Krisnát? ‘Ó, ma túldzsapáztam magam.’ Szóval a válasz, igen lehetséges. Ezért kell vigyáznunk, hogy ne váljunk bosszantó szolgává a Jóisten számára. Tisztában kell lennetek a határaitokkal, mikor kedves és mikor terhes a jelenlétetek. Bár, ti igazán méltók vagytok az üdvösségre, mégis néha adjatok némi szünetet Krisnának is.

Ezt megérthetjük Rúpa gószvámí következő magyarázatából, ahol különböző szinten lévő bhaktákról beszél, nem csak a szolgálatkészség, hanem a raszák tekintetében is. Mindenkinek egy adott rangsor, az őt megillető pozíció szerint ildomos cselekednie, és nem többet, nem túlbuzgón, nem átugorva ezeket a szinteket. Tudniillik ez egy tudatosan felépített rendszer, ahol mindenkinek meg kell valósítania, be kell tölteni az általa vállalt feladatot, kötelezettséget. Máskülönben káosz lesz. Például, ha azok a bhakták, akik virágfüzért készítenek Krisnának, kissé túlgondolnák ezt a szolgálatot és két tonna virágból szeretnének fűzni – nos, természetesen ezt a terhet Ő könnyűszerrel elbírja, mégis lehet, hogy kicsit nehéz lenne Neki. Vagy például, ha elkezdenék felcserélgetni a szolgálatokat, végül senki sem tudná, hogy mit kell tennie, kész katasztrófa lenne. Természetesen, lelki vonatkozásban minden harmonikus, gördülékeny és a fejlődésről szól, bár előfordulhatnak apróbb… nos, nem mondanám, hogy kellemetlenségek, inkább módosítások, amik bizonyos visszahatással járnak. Tehát ez egy élő, eleven dolog. Viszont Rúpa gószvámí leírásában az is megtalálható, hogy ezek a különböző szolgálatokat végző csoportok mindig egy felsőbb vezető irányítása alatt állnak, így biztosítva azok harmóniáját és egységét.

(folytatása következik)



(Szvámí Tírtha, 2018.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legutóbb onnan kezdtük beszélgetésünket, hogy a Hold tele van vágyakkal. Amikor a Holdistenben a legfőbb vágy megfogant az az volt, hogy csatlakozhasson Krisna táncos kedvteléséhez a rasza-lílához. Aztán teljesen zavarba jött, hogy mit is tegyen, hogy közelebb kerüljön  Krisnához? Eszébe jutott ez a vers a Bhágavata-puránából: akámah szarva-kámó vá, móksa-káma udára-dhíh – ‘Csak a Legfelsőbb boldogsága tesz engem is boldoggá – ezért szeretnék közelebb kerülni Krsna liláihoz. De akkor most mit kell tennem?’ Ezért megvitatta ezt a kérdését a szentéletű bhaktákkal: „Kérlek, mondjátok meg, hogy most mit tegyek? Én az égen vagyok, nagyon távol a líláktól. Mit tegyek? Néha egy szempillantásnyira megláthatom Krisna és a gópík táncát, ami olyan elbűvölő, hogy elkezdek megolvadni, a testem egyszerűen ellágyul, és telihold formám félholddá alakul. Mit tegyek tehát, kérlek mondjátok meg, hogyan kerülhetek közelebb Krisna líláihoz?”

Majd a szentéletű bhakták ezt felelték: „Ó, Krisna nagyon kiváló táncos, színész, s mint ilyennek, neki is mindig van jelmeze, mellyel átváltozik és ennek legfontosabb eleme a pávatoll. Mivel kedves Hold, te férfi vagy, nem léphetsz be a rasza-táncba. Gópésvar Mahádév (Síva) az, aki megvédi a rasza-táncot azoktól, akik szeretnének belépni oda. Ő maga is férfi, de még neki is át kellett változtatnia nőire a testét ahhoz, hogy betölthesse azt a szerepet, hogy ő legyen a szent dháma, a rasza-tánc szent helyszínének az oltalmazója. Tehát még ehhez a kapuőr szerephez is át kell formálódnotok, meg kell változtatnotok magatokat; hogy a körbe való belépésről ne is beszéljünk. Értitek, ez a transzformáció. Az Úr Síva mindig holdsarlót visel a hajkoronájában. És Gópésvar Mahádév, mint a szent dháma kapuőre, bár gópí formát öltött, mégis ott hordja a félholdat a hajában. Nos, így talán elégedetté tudtunk tenni ezzel a válasszal.”

„Nem”, felelte Csandra: „Nem, nem és nem! Nekem ennyi nem elég! Úgy érzem, mint akit kirekesztettek ebből a kedvtelésből. Kérlek adjatok egy másik tanácsot is!” Erre így szóltak: „Rendben, ha szeretnél közelebb kerülni, akkor pávatollá kell változnod.” A Holdisten pedig megfogadta ezt a tanácsot. A fénylő Telihold pávatollá változott és amikor Krisna megpillantotta ezt a gyönyörű kiegészítőt, azonnal a Hajába tűzte. S azon az éjjelen valamennyi gópí túlfűtött hangulattal volt eltelve és különlegesen erős vonzalmat érzett Krisna iránt, ettől az új pávatolltól. A Telihold pedig sokkal boldogabban ragyogott az égen, mert még bensőségesebb bebocsátást kapott Krisna líláiba. Akámah szarva-kámó vá, móksa-káma udára-dhíh/ tívréna bhakti-jógéna jadzséta purusam param[1] – „Aki fejlettebb értelemmel rendelkezik — akár tele van mindenféle anyagi vággyal, akár mentes azoktól, akár a felszabadulásra vágyik —, annak minden eszközzel a legfelsőbb egészet, az Istenség Személyiségét kell imádnia.”

És hogy befejezzük a mai olvasmányunkat, engedjetek meg még egy idézetet Rúpa-gószvámí: Az odaadás nektárja című művéből: Az Úrral szolgai viszonyban lévő bhaktákat négy csoportra oszthatjuk: kijelölt  szolgák (például az Úr Brahmá és az Úr Síva, akiket a szenvedély és a tudatlanság anyagi kötőerőinek irányítására jelöltek ki), azok a szolgai viszonyban lévő bhakták, akiket az Úr védelmez, azok a bhakták, akik mindig az Úr társai, valamint azok, akik csupán az Úr nyomdokait követik”[2].

Tehát mi is volt a definíciója a szolgai kapcsolatnak? Segítsetek kérlek már nem emlékszem.

Krisna-prijá: A Krisna iránti folyamatos vonzódás és ragaszkodás.

Szvámí Tírtha: Helyes! Látjátok, mi egy szisztematikus rendszerű lelki iskolába tartozunk.

(folytatása következik)

1. Bhágavata-purána, 2.3.10.
2. Az odaadás nektárja, 36. fejezet



(Szvámí Tírtha 2018. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Jelenleg épp az áldó telihold időszakában vagyunk, és a Hold, ó, ő nagyon vágyakozó. Mitévők legyünk, ha tele vagyunk vágyakkal? Kérlek ne idézzétek nekem tüstént a Bhágavata- puránából azt, hogy: akámah szarva-kámó vá  móksa-káma uráda-dhíh  tívréna bhakti-jógéna   jadzséta purusam param[1]. (Aki fejlettebb értelemmel rendelkezik — akár tele van mindenféle anyagi vággyal, akár mentes azoktól, akár a felszabadulásra vágyik —, annak minden eszközzel a legfelsőbb egészet, az Istenség Személyiségét kell imádnia.)Ugye pont ezt szerettétek volna ti is mondani?
Mindenesetre a Bhágavata- purána nagyon gyakorlatias. Nem egy elméleti, fellegekben járó valami, hanem rendkívül gyakorlatias szentírás. Sukadév gószvámí és a Bhágavata-purána jól ismeri az emberi lélek természetét, mert a következőképp ír le bennünket. Akámah szarva-kámó vá – vagy egyáltalán nincs bennünk káma, ami fölöttébb ritka; vagy az összes lehetséges vágy megtalálható bennünk; vagy csak egyetlen vágyunk van már, ami a felszabadulás, móksa-káma… Tehát az emberek ebbe a három kategóriába sorolhatók: vagy vágy nélküliek, vagy az összes vágy megtalálható bennük, vagy csupán egyetlen vágyuk van. Akámah szarva-kámó vá  móksa-káma uráda-dhíh – akármelyik vágy él is bennünk, a szentírások azt javasolják, hogy tívréna – szomjúhozzunk a Legfelsőbb szolgálatára. Tívréna bhakti-jógéna – odaadással szomjazzuk a Legfelsőbb szolgálatát, mert ily módon kapunk viszonzást, így részesülhetünk mindenben.
Ne feledkezzetek meg erről! Ne gondoljátok azt, hogy ha vannak még vágyaitok, akkor már nincs esélyetek az üdvösségre. Igenis van lehetőségünk tovább fejlődni, feljebb emelni a szintet. Tívréna bhakti-jógéna – intenzív vágyakozással, őszinte elkötelezettséggel, odaadással kell szolgálnunk a Legfelsőbbet. Így számíthattok arra, hogy majd létrejön a transzformáció. Ha ma még nincsenek vágyaitok, viszont az átalakulás megtörténik veletek, mi az amire számíthattok?
Bhagavat-praszád: Lesz vágyunk a szolgálatra.
Szvámí Tírtha: Igen, lesz jó sok vágyatok, és ha közben létrejön az átalakulás, akkor mi fog történni?
Bhagavat-praszád: Utána már csak egy vágyunk lesz.
Szvámí Tírtha: Nem, nem lesznek vágyaitok. Ez a semleges szint. Az anyagi ambícióktól a semleges szintre fogtok kerülni. És ha már csak egy vágyatok van, ami a felszabadulás, akkor mi fog történni?
Válasz: Elnyeritek.
Szvámí Tírtha: Igen és még tovább is juttok. Amint tovább haladtok, automatikusan teljesülni fognak korábbi vágyaitok, viszont már jelentőségüket fogják veszíteni. Ez a transzformáció lényege, valami megváltozik, megtisztulnak a vágyak, vagy mondhatjuk azt is, hogy eltűnnek.
Ezért kell a mi tökéletes Urunkat imádni! Egy tökéletes példát kell követnünk. És mi motivál, mi az egyetlen célja egy tiszta bhaktának? Az Isteni Pár szolgálata és elégedettsége. Ezért ez a nagyon finom gyakorlat fog majd segíteni bennünket, hogy ugyanezeket a tulajdonságokat, ugyanezeket a törekvéseket elérjük. Ezért hangsúlyozzuk, hogy mennyire létfontosságú a megfelelő társulás. Ha iszákosokkal társultok, akkor ti is azzá váltok, mert az a minta fog hatni rátok. Ha pedig szentekkel társultok, akkor a szent eszmények azok, amik hatni fognak rátok. Úgy hiszem ez egyértelmű. Ugye?

(folytatása következik)

1.Srímad Bhágavatam  2.3.10.

 



(Tírtha szvámí 2018. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából)

Eddig a Legfelsőbb iránti semleges viszonyról olvashattunk. Egyetlen szóval, egyetlen kifejezéssel azt mondhatjuk, hogy ez az Istentudat szintje. Ahogy említettük, ez hatással van önmagunkra, viszont Isten felé nem túl sok visszajelzés áramlik .

Ha próbáljuk megérteni, alkalmazni a semleges viszonynak ezt az elvét és igyekszünk megnézni, hogy merre is fejlődhetnénk tovább, akkor meg fogjuk érteni, hogy léteznie kell még valaminek ezen túl és tennünk is kell valamit ezért a szorosabb kapcsolatért. Ez pedig a szolgálat. Nézzük meg, hogy milyen fontos üzenetet mond ezzel a következő szinttel kapcsolatban Sríla Rúpa gószvámí.

Ennek a következő fejezetnek a Transzcendentális vonzalom (szolgai hangulat) a címe. Látjátok, a vonzalom egyfajta szeretetteljes kapcsolat, ami szolgálatot jelent. Néha nehezen tudunk megfelelő definíciót adni a szeretetre vagy a szolgálatra… Ha tudjátok mit jelent az első, akkor a másodikkal is tisztában vagytok. Ha szeretünk valakit, akkor készek vagyunk őt boldoggá tenni. Áldozatot hozunk érte és ettől ő boldog lesz. Ugye a szeretet szolgálatot jelent? És ez fordítva is igaz. Néha nem szeretjük ezt a kifejezést használni, hogy “szolgálat”, mivel inkább tetszik nekünk az, ha minket szolgálnak, nem pedig, ha mi szolgálunk másokat. Tehát a ‘szolgálat’ nem hangzik valami vonzóan, viszont ha megértjük a belső jelentését, a benne rejlő mélységet, hogy ez a szeretet és a vonzalom  kifejezése, akkor az már nagyon vonzóvá teszi.

Még az is benne rejlik, hogy ha valakit, vagy valamit szolgálnunk kell, akkor azt szeretettel kell tennünk. Azt hiszem értitek a különbséget a között, hogy ‘csak azt tesszük , amit szeretünk’ és ‘bármit is csinálunk, azt tegyük szeretettel’. Az elme szintjén  úgy válogatunk, hogy: ‘Ezt szeretem, ezt pedig nem’, az odaadás szintjén pedig: ‘Bármit is teszek, megpróbálom azt szeretettel tenni’. Tehát nagy különbség van a kettő között! Kérlek próbáljátok erre nagyon odafigyelni!

„A transzcendentális vonzalom ízét Srídhar szvámí és más szaktekintélyek az odaadás egyik tökéletes szintjének tekintik. Közvetlenül a semleges kapcsolat fölött áll, és a szolgai kapcsolat kifejlődésének előfeltétele. A Náma-kaumudí hasonló szentírásokkal együtt ezt a létállapotot a Krisna iránti folytonos vonzalomként vagy vonzódásként fogadja el. A hiteles tekintélyek — mint például Sukadév gószvámí — a vonzalomnak ezt a síkját semleges szintnek tekintik. Bárhogyan legyen is, a bhakták különböző transzcendentális hangulatokban ízlelik ezt meg, ezért általános neve vonzalom, azaz a Krisna iránti tiszta vonzódás.”[1]

Melyik itt a legfontosabb fogalom?

Hadd lássunk egy kis aktivitást is a részetekről, vagy csak azért ültök itt, mert ‘Mindig itt szoktunk lenni, tehát ma is eljöttünk, hogy itt üljünk. Van két fülünk, tehát az egyiken be, a másikon pedig ki.’ És, ha valaki megkérdezi tőletek: „Hé, és el tudnád mondani, hogy mi ez az Isten iránti odaadás? Te mit gondolsz róla?” Akkor mit fogtok mondani?

Csakórí: Tiszta ragaszkodás Istenhez.

Szvámí Tírtha: Igen, ez egy általános válasz; azonban itt egy konkrét definíciót hallhattunk. „A szolgálat, a Krisna iránti folytonos vonzalom.” Ez a definíciója. Emlékeztek mi is volt a semleges viszony meghatározása? Az   állandó, transzcendentális tudatosság fenntartása. Zavartalan, folyamatos lelki tudatosság. Itt pedig a következő nagyon fontos definíciót kaptuk: „Folyamatos szeretet vagy vonzalom Krisna iránt”.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Léteznek olyan fák Indiában, amelyek csak akkor virágoznak, ha egy fiatal, szeplőtelen hölgy sétál el alattuk és gyengéden megsimogatja őket. Miért? Mivel ez egy olyan erőteljes érintés, melybe a fa beleremeg és átlényegül. Ez épp olyan, mint amikor a szerelmesek találkoznak. Egy aprócska érintés, simogatás és máris a legboldogabbak! Beleremegnek. Emlékeztek még arra a tiszta, intenzív érzésre, amikor megérintett benneteket a lelkiség? Krisna napsugárral, szellővel vagy egy másik bhakta által megsimogat titeket, minek hatására megremegtek.

A Bhágavata-purána 11. Éneke leírja, hogyan fedezhetjük fel Krisnát mindenben. Azt olvashatjuk, hogyan láthatjuk meg Őt a Napban, a Holdban, az áldozati tűzben, hogyan imádhatjuk egy brahmanán és általában az embereken, az emberek szívén keresztül. Olyan sokféle módon állhatunk Vele kapcsolatban! Mivel Krisna nem tud elrejtőzni a tiszta szív elől, és amikor ez az isteni szféra megérint bennünket, akkor talán mi is remegni kezdünk. Meglehet tudatunk fája is virágba borul és végül kedvező gyümölcsöket terem.

Tehát a sánta-rasza, mintegy bevezetője az odaadó szolgálatban történő további, elmélyülésnek. Egyetértettünk abban, hogy a sánta-rasza elsődleges értelmezése az, hogy állandó, zavartalan transzcendentális tudatban és helyzetben maradjunk. De azt is említettük, hogy a sánta-raszában mindig az Úrra koncentrálunk. Tehát meg kell próbálnunk legalább ezt a szintet elérni. Ez még nem a vége a történetünknek, utazásunknak, hanem a kezdete. Kell még legyen valami ezen a Legfelsőbb iránti békés hangulaton túl is. És mindig emlékezzetek arra, amikor az áratí elején a kagylókürt transzcendentális hangját hallva megremeg a szívetek.

Mégis a semleges viszony valahogy kicsit önmagunkra koncentrál. ‘Krisna neve, formája, az Őrá való emlékezés, mindezek egy pozitív, kellemes hatást keltenek bennünk’. Tehát ez még mindig rólunk szól. Ebben a helyzetben mi vagyunk azok, akik kapnak és a következő lépés az, amikor már ti adtok. Majd elindul egy körforgás: kaptok és adtok; részesültök és megosztotok.

Próbáltátok vagy tapasztaltátok már valaha, hogy akkor indulnak be igazán a dolgok, amikor elkezdtek adni? Elmondhatok nektek egy gyakorlati dolgot, amit tapasztaltam?

Lehet, hogy már említettem ezt a történetet és kérlek ne az anyagi haszonszerzést lássátok benne. Mint tudjátok az ásramunkban Ludastón Girirádzsot imádjuk, aki a bhakták végső menedéke és egyben az egyik Krisna-lílá megszemélyesítője. Általában nálunk az ünnep hivatalos napja hétköznapra esik, amikor a bhakták munka miatt nem tudnak összegyűlni. Tehát többnyire a hétvégén tartjuk az ünnepet és másfajta szolgálatokat végzünk az ünnep hivatalos napján, azaz hétköznap. Ez a Góvardhan-lílá ünnepe volt és nagyon sok egyéb szolgálat várt rám aznap. Majd hirtelen azt az inspirációt kaptam, hogy ‘adjál adományt’. Tudjátok, általában nem jellemző, hogy a saját templomotok perselyébe dobtok pénzt. De aztán eszembe jutott: ‘Várjunk csak egy pillanatot, ez nem az én templomom, én is vendég vagyok itten. Ez az Ő temploma és ha adományt szeretne tőlem, akkor természetes, hogy az első bankjegyet, amit találok oda fogom adni Neki.’ Így is tettem, odaadtam a legelsőt, amit találtam: ‘Rendben, ha ezt szeretnéd, akkor természetesen adok Neked.’ És mi történt utána? Két napon belül húszszor annyit kapott az ásram.

Mondom, ezt ne vegyétek készpénznek, hogy mindig így fog történni! Például, amikor hó végén elfogy a pénzetek és elmennétek azért a templomba, hogy az utolsó bankjegyeteket odaadjátok, csakhogy húszszor annyit kapjatok vissza, az nem fog menni. Viszont, ha tiszta a meghívás és készek vagytok ugrani, akkor működik, még akkor is, ha nem nem kaptok viszonzásul pénzt. Hiszen ez nem arról szól, hogy kapjunk, hanem hogy adjunk valamit. Először arra inspirálnak benneteket, hogy adjatok és bizonyos, hogy meghívás fog érkezni arra is, hogy kapjatok. Ha végzitek a munkátokat, Ő akkor is kegyes lesz hozzátok és ez nem pénzügyi kérdés. Ez a kölcsönösségről szól. ‘Kérlek adj Nekem valamit és akkor Én is tudok adni neked valamit cserébe.’ Ez egy áramlás, kaptok és adtok, adtok és kaptok. És kérlek szépen titeket, ne úgy kalkuláljatok, hogy: ‘Kedves Uram, hiszen ez nem húszszor, hanem csak tízszer annyi! Valami nem stimmel!’

A lényeg, álljatok készen arra, hogy meglássátok ezeket az apró,  jelentéktelen eseményeket az életetekben, amikor a Legfelsőbb meghív benneteket: ‘Kérlek jöjj Velem, figyelj egy kicsit Rám, tegyél meg Nekem valamit!’ És ekkor készen kell állnotok arra, hogy adjatok, tegyetek valamit, ugorjatok és szolgáljátok Őt. Tehát, amikor az isteni szféra megérint bennünket, készek vagyunk átadni magunkat az isteni borzongásnak. Ne gondoljátok azt, hogy ez csak elmélet, egy mese, nem a valóság. Még ha nem is halmoznak el benneteket viszonzásképp, akkor is elfogadták amit adtatok. A felajánlásotok el lett fogadva.



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egyszer egy nagy bölcs, aki már szert tett az önmegvalósításra, azon kesergett, hogy noha a Legfelsőbb Úr, Krisna Dvárakában lakik, ő mégsem élhet az alkalommal, s nem láthatja az Urat. E gondolatokra a bölcs azon nyomban megdermedt. Úgy gondolta, hogy csak az idejét vesztegeti. Más szóval azért bánkódott, mert az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyesen jelen volt, ő azonban meditációja miatt nem használhatta ki ezt a lehetőséget.
Amikor az Úr Krisna bátyjával, Balarámával és húgával, Szubhadrával egy napfogyatkozás alkalmával szekerén Kuruksétrára hajtott, számtalan misztikus jógi is jelen volt. Amint megpillantották az Úr Krisnát és Balarámát, azt kiáltották, hogy az Úr testének fenséges ragyogása láttán most szinte egészen megfeledkeztek arról a boldogságról, amelyet a személytelen Brahman-megvalósítás nyújt. Ezzel kapcsolatban az egyik misztikus így szólt Krisnához: „Kedves Uram! Téged mindig transzcendentális gyönyör tölt el, amely minden más lelki helyzetet felülmúl, s így pusztán attól, hogy távolról megláttalak, arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy semmi szükség arra, hogy a személytelen Brahman transzcendentális gyönyörében éljek.”

Krisna-karnámrta című könyvében Bilvamangal Thákur így szól: „Hadd merüljenek csak el a személytelen filozófia követői a transzcendentális megvalósítás folyamatában a személytelen Brahmant imádva! Noha én is a Brahman-megvalósítás útján indultam el, félrevezetett egy csintalan kisfiú, aki végtelenül ravasz, aki nagyon ragaszkodik a gópíkhoz, és aki a szolgálójává tett. Így aztán mostanra megfeledkeztem a Brahman-megvalósítás folyamatáról.”
Bilvamangal Thákur először az Abszolút Igazság személytelen megvalósításába kapott lelki beavatást, később azonban annak hatására, hogy találkozott Krisnával Vrndávanában, tapasztalt bhakta lett belőle. Ugyanez történt Sukadév gószvámíval is, aki az Úr kegyéből szintén megváltozott, és a személytelen megvalósítás útját feladva az odaadó szolgálat ösvényére lépett.”[1]
Itt a Jóistenről alkotott különböző elképzeléseknek a gyakorlati megközelítését olvashatjuk. Tekinthetünk Rá akár egy általános, mindent átható létezésként, Isteni rezgésként, energiaszintként, vagy személyként, aki valódi formával rendelkezik. Néha elveszítjük azt a látásmódot, mellyel Isteni Személyként látjuk a mindent elhomályosító Isteni ragyogásának köszönthetően, és nem látjuk a Legfelsőbb személyes arcát a kápráztató ragyogás mögött. Viszont ahogy a Nap nélkül nincs napsütés, ugyanígy egy valódi létező személy nélkül sem lehet személyes kisugárzás. Ezért nagyon gyönyörű ez az ima: „Ó Uram, hatalmas, mint a tűz, kérlek, távolítsd el szemem elől ezt a mindent befedő ragyogást, mely elrejt előlem Téged és megmutatná Eredeti formádat.”
Általában mindazok számára, akik semleges szinten, passzív hangulatban vannak a Legfelsőbbel, azt ajánlják: „Néhány szaktekintély szerint ezt a helyzetet nem lehet a transzcendentális ízek, azaz raszák közé sorolni, de Sríla Rúpa gószvámí azt mondja, hogy még ha valaki nem is tekinti transzcendentális íznek, akkor is el kell fogadnia mint az odaadó szolgálat kezdő szintjét. Ha azonban valaki nem emelkedik följebb erről a szintről az Úr valódi szolgálatának síkjára, akkor nem mondhatjuk róla, hogy a transzcendentális íz szintjén áll. A Bhágavata-purána Tizenegyedik Énekében az Úr Krisna személyesen tanítja erről Uddhavát: „Azt az állapotot, amikor valaki szilárd meggyőződésre tesz szert személyes formámat illetően, sánta-raszának hívják. Senki sem juthat el a valódi, tiszta odaadó szolgálatig anélkül, hogy ezt a helyzetet elérné.” Senki sem érheti el tehát az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes arculata megvalósításának szintjét, ha nincs legalább sánta-raszában.” Tehát először legalább a sánta-raszában kell meggyökeresednünk ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja 35. fejezet



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Még hosszan folytathatnánk a sánta-rasza elméleti tárgyalását, de beszéljünk inkább egy kicsit a sánta-rasza gyakorlati megvalósításáról.

A sánta-raszában lévő bhakta néha ásít, nyújtózkodik, másokat tanít az odaadó szolgálatra, tiszteletteljes hódolatát ajánlja az Úr formájának, szép imákat mond az Úrnak, s arra vágyik, hogy közvetlen szolgálatot végezhessen a testével. Ez néhány általános jellemzője a semleges szinten álló bhaktának.”. Néha előfordul, hogy ti is ásítoztok, főleg a lecke hallgatása közben. Ez a sánta-rasza megnyilvánulása.

Egy bhakta egyszer így szólt egy másikhoz, amikor ásítani látta őt: „Kedves misztikus! Úgy gondolom, szívedet eksztatikus odaadó szeretet tölti el, s ez okozza, hogy ásítanod kell.”[1]

Egyszer egy bhakta elaludt lecke közben. Azt hiszem mindannyian ismerjük ezt az érzést, amikor már annyira kimerültek vagyunk… Minek láttán Gurudév azt mondta, hogy ez egy tökéletes Bhágavatam tanítás, mert ez a bhakta egész nap intenzív szolgálatokat végzett, minek a végén már annyira elfáradt, hogy elaludt. Ez a legcsodálatosabb Bhágavata-purána lecke. Olyan megható volt ezt látni, hogy milyen szépen dicsőítette ezt a bhaktát ahelyett, hogy megdorgálta volna: „Miért nem figyelsz jobban a leckén?” Sohasem tudhatjuk, hogy mi lakik egy tiszta bhakta szívében. Amikor ásít egyet, lehet hogy épp ez az extázis jele.

Néha azt látjuk, hogy egy sánta-raszában lévő bhakta a földre zuhan, borzong, és az egész teste remeg. Ezeken a bhaktákon tehát az eksztatikus transz különböző jelei automatikusan megnyilvánulnak.”

Látjátok ez a sánta-rasza szintje, hogy néha elájultok. Korábban azt gondoltuk, hogy hogy az ájulás valami nagyon magas szintű dolog, azonban itt azt látjuk, hogy ez csupán egy alapszint. Tovább folytatva: A Bhakti-raszámrta-szindhu elmondja, hogy amikor az Úr Krisna megfújta Pánycsadzsanja nevű kagylókürtjét, a hegyi barlangokban élő számtalan nagy bölcs azonnal feleszmélt meditációja transzából, s mindannyian azt látták, hogy testükön minden szál szőr égnek áll. A sánta-raszában lévő bhakták néha mozdulatlanná dermednek, békesség és öröm tölti el őket, megfontolttá válnak, elgondolkodnak, aggódni kezdenek, ügyesek és vitatkozó hajlamúak lesznek. Ezek a jellemzők folytonos eksztázisra, azaz szilárd érzelemre utalnak.”

Látjátok, hogy milyen sokszínű a sánta-rasza! A semleges viszonyt egyaránt jellemzik szokványos dolgok: mint a mozdulatlanná dermedés, a békésség vagy az elmerengés illetve kevésbé szokványosak, mint az aggodalom, a vitatkozás vagy az örvendezés.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Csak képzeljétek el magatokat, ahogy Gólóka Vrndávan ajtaján kopogtattok, mire Gópésvar Mahádév, a  kapuőr azt mondja: „Ó, nagyon örülünk, hogy itt vagy, azonban kérlek válaszolj három kérdésemre. Hány verset tudsz a Gítából?”

„Már egyet sem, korábban tanultam párat, de mára mindet elfelejtettem.”

„Értem, tehát itt elbuktál, mert  erre nem tudtál helyesen válaszolni. A második kérdésem: Mennyi időt töltöttél odaadó szolgálattal ebben az életben?”

Nos, ha 20 évesen csatlakozunk a misszióhoz, akkor 20 évet már eleve elvesztegettünk, és hogy ez kiegyenlítődjön, még egyszer 20 évet kell odaadó szolgálattal töltenünk. Képzeljétek csak el, mi van akkor, ha 50 évesen csatlakoztok a bhaktákhoz! Nos, abban az esetben igen hosszú időbe telik, mire ez kiegyenlítődik és akkor még nem is beszéltünk a misszóban májával töltött időről!

Majd Gópésvar Mahádév feltette a harmadik kérdést: „Kire tekintesz úgy, mint lelki eszményképre? Ki az, akit követsz?”

„Az elmémet!”

„Rendben, akkor még menj vissza.”

Ez csupán három egyszerű kérdés volt. Kérlek okuljatok ebből, és tanuljatok valamit ami  majd átalakítja, megtisztítja a tudatotokat.

Természetesen a színtiszta hit nem információ függvénye, felszabadulásunk egyedül a szív tisztaságán múlik, mivel Krisna még a legostobábbakat is képes megvilágosítani, teljes és tökéletes tudással felruházni. Igen, ez lehetséges, azonban mégis áldásosabb, ha követjük az ajánlott lelki gyakorlatokat és útmutatásokat. A tanulás, a Krisna tulajdonságairól való hallás, illetve mindezek gyakorlatba való átültetése, oly módon, hogy valóban egyre fontosabbak lesznek a számunkra.

Tehát az, hogy „Egy szent mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot.”[1] azt jelenti, hogy példaértékűen végezzük a szolgálatainkat. Mély meggyőződésünk kell legyen arról, hogy az apró-cseprő szolgálataink végzése által képessé válunk valamennyi lelki célunk és törekvésünk elérésére.

A felemelkedés következő lépcsőfoka, „Egy szent mindig keresse a művelt bhakták társaságát; és hogy a hozzájuk hasonló kiváló személyiségekkel a Védák végkövetkeztetéséről beszélgessen.” Ezek a jellemzői azoknak  a tiszta személyeknek, akik a sánta-rasza szintjére emelkednek.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-i szófiai esti tanításából)

Folytassuk tovább Rúpa gószvámí, Az odaadás nektárja című művének a tanulmányozását, mely a semleges Istenszeretetről szól.

Egy szent arra törekszik, hogy tanulmányozza a védákat, főként az upanisad-irodalmat; hogy mindig olyan helyen éljen, ahol a közönséges emberek nem zavarják; hogy szakadatlanul Krisa örök formájára gondoljon; hogy legyen kész az Abszolút Igazságon elmélkedni s megérteni azt; hogy mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot; hogy lássa a Legfelsőbb Urat univerzális formájában (Visvarúpa); hogy mindig keresse a művelt bhakták társaságát; és hogy a hozzájuk hasonló kiváló személyiségekkel a Védák végkövetkeztetéséről beszélgessen. Ezek a tulajdonságok arra szolgálnak, hogy felemeljék a szentet a sánta-rasza szintjére.”[1]

Itt tehát teljeskörű spektrumát kapjuk annak, hogy miként válhatunk alkalmassá az odaadó szolgálatnak erre a bevezető szintjére. Úgy emlékszem egyetértettünk abban, hogy mindannyiunknak szentté kell válnunk, mivel ily módon leszünk képesek felemelni magunkat az odaadó szolgálatnak erre a semleges szintjére. Most pedig tekintsük át részleteiben a felemelkedésnek ezeket a lépéseit.

Az első így hangzik: „Egy szent ösztönös késztetést érez a védák tanulmányozása és a róluk szóló eszmecsere iránt.” Miért kell egyáltalán tanulmányoznunk a kinyilatkoztatott szentírásokat? Azért, mert rajtuk keresztül kerülünk kapcsolatba a Legfelsőbb Igazsággal, melyek mindig egy magasabb irányba fognak vezetni bennünket. A védák nem tárgyalnak semmi másodrendű témát, mindig a legfelsőbb célra irányítják a figyelmünket.

Majd a folytatás: „A szentek mindig olyan helyen tartózkodnak, ahol a közönséges emberek nem zavarják őket.” Ezt nem könnyű megvalósítani, viszont el kell jutnunk erre a zavartalan tudatszintre. Néha látunk olyan képeket emberekről, akik egy nyüzsgő város kellős közepén meditálnak. Eleinte nagyon nehezen tudtam elfogadni ezeket a képeket és azt mondtam magamban: ‘Ó, várjunk csak egy pillanatot, valóban ez az ő meditálóhelyük?!’ Majd később megértettem, hogy: igen, még a legzavaróbb körülmények között is meg kell tudnunk őrizni a kiegyensúlyozott és békés tudatállapotunkat, mert egy emelkedett megvalósítás alapja, az egyensúly. Ha úgy gondolkoztok, hogy ‘Ó, én csak nyugodt helyen tudok meditálni, úgyhogy most ne zavarjatok,’ akkor majd a halál kopogtatására is azt fogjátok mondani, hogy: ‘Ne zavard a meditációmat, épp meg akarom őrizni az elmém nyugalmát.’ Akkor pont egy krízishelyzet közepén lesztek, nem mondhatjátok azt, hogy: ‘Jaj, hogyan is kell nyugodtnak maradnom?’, mert az nem éppen egy kellemes helyzet. Az egy rendkívül komoly és olyan pillanat, melyet nem igazán lehet elhalasztani, amikor szükségünk lesz egy stabil megvalósított tudatállapotra.

„Szakadatlanul Krisna örök formájára gondolni” – ez egy másik tényező, amivel rendelkeznünk kell, és szerencsére Krisna alakja annyira vonzó, hogy rabul ejt bennünket.

„Készen állni az Abszolút Igazság megértésére” – ez a témája a mostani beszélgetésünknek is. „Mindig nagy tudásról tegyen tanúbizonyságot.” Néha próbálkozunk azzal, hogy fitogtatjuk a tudásunkat, azért, hogy nagyobb elismerést kapjunk, mivel a tudást meglehetősen értékesnek tekintjük. A tudás hatalom. Akik nagy tudással rendelkeznek, általában nagyobb befolyással bírnak, viszont lelki értelemben sohasem szabad elkövetnünk ezt a hibát, hogy azért hivalkodunk a tudásunkkal, mert le akarunk nyűgözni másokat, vagy hogy nagyszerűségünkkel, tudásunkkal kérkedjünk.

Egyszer Gurudév azt mondta az egyik tanítványának: „Menjél el ebbe és ebbe a városba és tartsál ott egy nyilvános előadást.” Erre a bhakta azt mondta, hogy: „De Kedves Gurudév, tudod, hogy nem szeretek szerepelni, beszédet tartani.” Erre Gurudév halálosan komolyan azt mondta: „Nem arra kértelek, hogy bűvöld el a közönséget egy show-val, hanem, hogy tarts egy leckét.” Érzitek a  különbséget? Ha a tudásunkkal akarunk dicsekedni, hogy milyen kiválóan ismerjük a sásztrákat, az hiba, az egyenlő az elbukással, mivel hiányzik belőle a szolgai hangulat. Még a sásztrák vagy imák felolvasása is az eredeti értelemben vett áldozathozatal egyik formája, melyet szvádhjája-jagjának hívnak. Ez azt jelenti, hogy a mantrák, imák, sásztrák ismétlése, felidézése is a szolgálat egyik formája. Mégis szükségünk van a tanulásra, mert ha nem tesszük, akkor nem lesz mire emlékeznünk.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja fejezet



(Tírtha szvámí 2018. 01. 03-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Pavitra kérdése: Sríla Rúpa gószvámí, az Odaadás nektárja című könyvében említi, hogy az Úr Visnu még a démonokat is felszabadítja, tehát még van esélyünk az üdvösségre.

Tírtha Szvámí: Így van! Bhaktivinód Thákur is erről ír a Gópináth (I.) című dalában: „Óh, Gópínáth! A bűnösök közül a legbűnösebb vagyok. Mégis ülök, és várok Rád, hiszen már sok démon eljutott a Te lótuszvirág lábaidhoz.

Említettél egy nagyon fontos dolgot, miszerint Krisna szarva-kárana-káranam (minden ok végső oka), tehát a démonok elpusztítása, mint tulajdonság is Tőle származik. Vagy az is, hogy Ő a világ Teremtője – tehát a Róla, a feladatköréről szóló összes elképzelés, minden Tőle ered. Ezek mind olyanok, mint egyazon forrásból származó különféle rezgések. Az egyik aspektusa ilyen, a másik tulajdonsága olyan, a harmadik kisugárzása pedig amolyan, mint egy hullám – tehát nagyon sokféle arca van.

A kérdés az, hogy mi milyen tulajdonságával rezonálunk? Vajon Istennek ehhez a nagyon elemi, teremtő, külsődleges, anyagi világhoz kötődő aspektusához tudunk inkább kapcsolódni, vagy pedig, mint démonölőt ismerjük, mely kissé furcsán hangzik, talán jobb ha úgy fogalmazunk, hogy Ő a démoni mentalitás megszüntetője. Esetleg Istennek egy szintén külsődleges tulajdonsága vonz bennünket, hogy Ő az egyensúly, a harmónia megteremtője vagy újjáteremtője? Tehát mi az a lényeges tulajdonság, mi az az alapvető kapcsolat ezzel a Végső Okkal, a Forrással? Az, amikor megérintjük a Forrás eredeti természetét, mely szat-csit-ánanda (örök, tudatos és boldog). Ehhez az eredeti természethez pedig ugyanazokkal az elvekkel és eszközökkel kapcsolódhatunk. 

Krisna örökké létező, igaz? Mivel kapcsolódhatunk az Ő örök létezéséhez? A pránánkkal, az életünkkel, ha ugyanazt az elvet tesszük hozzá, ami Őt is jellemzi. És hogyan érhetjük el a csit aspektusát? Ha Neki szenteljük a gondolatainkat, a vágyainkat és az érzelmeinket, akkor ezekkel kapcsolódhatunk ehhez a csit jellemzőjéhez. És végül  hogyan érthetjük meg a boldog természetét? Amikor a saját örömünket összekötjük az Ő boldogságával. Mindannyiunkban van bizonyos fokú boldogság. Tehát Őt azzal érhetjük el, ha neki ajánljuk a prémánkat is. Prána és préma.

Tehát ilyen módon léphetünk kapcsolatba a végső Forrás alapvető tulajdonságaival. Ne elégedjetek meg a létezés elméleti szabályaival. Éljetek bhaktaként! Ne elégedjetek meg a tudatosság néhány elméleti fogalmával. Gondoljatok Rá! És ne elégedjetek meg az anyagi örömök keserű morzsáival. Inkább táncoljatok extázisban! Micsoda meghívás, kedveseim! Ilyen módon kapcsolódhatunk a végső forrás alapvető természetéhez.