Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-ei szófiai reggeli tanításából)

A teremtés kezdetén, amikor Brahmának hozzá kellett látnia az egész világegyetem megteremtésének, mielőtt nekiállt volna, meditálni kezdett. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy ha valami grandiózus dologba kell belefognunk – legyen az bármiféle kötelesség, szolgálat, törekvés, próbálkozás vagy bármi az életünkben, – akkor a legjobb, ha meditálással kezdünk. Először gondolkozzunk, aztán cselekedjünk! Mert ha előbb cselekszünk, akkor később meg fogjuk bánni. Ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a gondolkodásra, akkor az győzelemre visz, viszont, ha kevésbé gondoljuk végig a dolgokat, az kudarcra vezet.
Tehát Brahmá vezeklésül meditációba kezdett, és mi az eredménye a helyes meditációnak? Egy látomás, vagyis meg fogtok érteni valami olyan dolgot, ami felismerés, kinyilatkoztatás erejű. Sokszor elveszettek vagyunk az életben, nem tudjuk, mitévők legyünk, mit válasszunk, hová menjünk stb., még akkor is, ha nagyon aktívan teszünk dolgokat. Amikor úgy érezzük, hogy valami nincs rendben, akkor extra időbefektetésre van szükségünk. A cselekvés eufóriája helyett, jobb megállni és meditálni. Mivel az aktivitás velejárója egyfajta jóérzés, és közben nem gondolkodunk, csak  mint egy áramlás cselekszünk. Néha pedig annyira figyelnünk kell, hogy azért kell megállnunk, meditálnunk, hogy milyen helyzetben is vagyunk, miről szól életünknek ez a pillanata stb. S ekkor talán valamiféle megvilágosodás élményben lesz részünk – hogy jobb döntést hozzunk, hogy megértsük az adott helyzetet. S ez történt az Úr Brahmával is – meditációja befejeztével kapta azt a kinyilatkoztatást, melynek összegzése a Brahma-szamhitában található. Tehát, ha ezt tanulmányozzuk, akkor beléphetünk Brahmá meditációjába.
Majd mi történt Brahmával miután befejeződött ez a látomás, és megértette az egész világmindenséget? Belekezdett Krisna-Góvinda dicsőítésébe. Meditáció, kinyilatkoztatás, dicsőítés. Tehát melyik az első ezek közül a himnuszok közül? Melyik a kezdő himnusza ennek a dicsőítésnek? Ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda-vigrahah anádir ádir góvindah szarva-kárana-káranam[1].
Ezt meg kell tanulnotok kedveseim, meg kell tanulnotok! Miért? Megmondom miért: azért mert ha meghívnak benneteket, hogy tartsatok egy előadást, lehet, hogy néhányan azt fogják gondolni, esetleg nem is vagytok olyan elmélyült tudói annak az adott témának. Viszont, ha mondandótokat egy ilyen idézettel kezditek: „Kedves hittestvéreim, egy üzenetet hoztam a számotokra, ísvarah paramah krsnah …” – mindenki meg fog lepődni. De a viccet félretéve, ezt meg kell tanulnotok, mert ez abszolút végkövetkeztetését adja törekvéseinknek, lelki szolgálatainknak.
Ísvarah paramah, melyben ísvara „a Legfelsőbb Irányítót” jelenti. Tehát Ő a Legfelsőbb Irányító, Felügyelő, ísvarah paramah, vagy param ísvarah; és ez magára Krisnára, mint Legfelsőbb Irányítóra vonatkozik. S mi jellemző Őrá, mint az Abszolút Hatalom képviselőjére, milyen az Ő természete? Szaccsidánanda, plusz még vigrahah – vagyis örök, tudatos és boldogsággal teljes személy, a vigrahah ebben az értelemben „személyt” jelent. Tehát mi Istennek ehhez a személyes aspektusához köteleztük el magunkat – szaccsidánanda-vigrahah.
Az anádir ádir kifejezésben az ádi „elsőt” jelent, az anádi pedig olyannyira elsőt, hogy semmi sincs, ami Előtte létezett volna, ezt jelenti az anádi. Nincs kezdete, Ő kezdet nélküli. S vajon mi található ennek az időintervallumnak a másik végén? Tehát az egyik az, hogy kezdet nélküli, és a másik vége, az hogy vég nélküli. Anadir ádir góvindah – Góvinda a legelső, az elsők közül a Legfőbb. Szarva-kárana-káranam, melyben a szarva jelentése „minden”, kárana pedig „okot” jelent – minden ok végső oka.
Így szól a Brahma-szanhítá első verse, melyben Brahmá kijelenti, hogy Isten, Krisna létezik. S melyik aspektusában található meg ott? Mint Góvinda –ami nagyon jelentőségteljes.

(folytatása következik)

1.  Brahma-szanhitá, 5.1.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krpadhám kérdése: A szív lótuszáról, a lótuszvirágról beszélgettünk, melyről eszembe jutott a híres Buddhista mantra, az óm mani padmé hum. Ez összefüggésbe hozható azzal, amiről Te beszéltél? Vagy ez ettől különböző?

Szvámí Tírtha: Különböző, különböző… Mitől is lenne különböző? Hiszen ez is a mi mantránk. Az Úr Buddha is a mi avatárunk. Tehát, hogy mi a jelentése a lótusznak a buddhizmusban? Természetesen számtalan értelmezése van, de a buddhizmusban az egyik meghatározó jellemzője, hogy a női elvet képviseli. Ily módon nagyon hasonlít a teremtett világ egyetemes elvéhez, a kozmikus rendhez – hiszen az is női minőségű. Ebben az értelemben a lótusz mindig befogadó állapotban van, mindig hív valamit. Félig nyitott kelyhe szeretetének nektárjával van teli, és várja, hogy megérkezzen az ezt a nektárt vonzó méhecske. Tehát, ha azt mondjátok, hogy óm (aum), akkor abban az „a”, az akára (az „a” hang) Krisnára utal; az „m” az emberre; és a kettő között az „u” pedig Rádhára. Tehát, ha egy mantrát, óm-mal kezdünk, akkor nekem, ez Rájuk vonatkozik.

A mani („money”), kincset jelent. Magunk között szólva, Sríla Prabhupádnak volt egy nagyon okos tanítványa, Gargamuni, aki igen bölcsen és nagy nyereséggel tudta ezt a mantrát alkalmazni, ezért néha Prabhupád „Gargamoney-nak” szólította. Tehát a mani kincset, a  padmé, vagy tibetiül pémé, pedig azt jelenti, hogy „ a lótusz (padma) belsejében”. A hum pedig olyan, mint egy záró bídzsa-mantra. Tehát mit jelent így együtt az óm mani padmé hum? A lótusz és a poszméh szeretetteljes találkozása, egyesülése. A kicsi, apró poszméh a rejtett kincse a lótusznak, mely által képes megvalósulni a teremtés. Tehát az óm mani padmé hum olyan, mint egy titkos mantra, melynek az összes misztikus, szimbolikus értelmezésében azt láthatjuk, hogy ha a férfi és a női elv egyesül, akkor lassanként ez a titok kezd kibontakozni. Ezért számunkra az óm mani padmé hum, Rádhá és Góvinda találkozása egy teliholdas éjszakán. 

Miért? Mert néha Buddha testén különleges jelek láthatók. Emlékeztek arra, hogy melyek ezek? A mellkasán, és néha a tenyerén a szvasztika jele figyelhető meg. S mi is ez a szvasztika? A napkereszt, az élet szimbóluma, az élet örvénye. Amikor az Úr Buddha mellkasán látható, akkor Laksmí dévít jelöli, mivelhogy az Úr Buddha, Visnu avatár és ő sohasincs külön Laksmí dévítől. Tehát a szvasztikán keresztül van ott Vele. Mit jelent a szvaszti? Egy minőségi, áldott életet, melyben Laksmí déví jelenti ezt az áldást. Tehát a szvasztika az Ő megjelenése a szíven… ezzel ismét visszatértünk a szívcsakrához, az Úr Buddha szívcsakrájához. Tehát kedves férfitársaim, ha úgy szeretitek és védelmezitek feleségeiteket, mintha Laksmí déví lenne a mellkasotokon, akkor minden áldás rátok és családotokra fog szállni. Ha istennőként szeretitek őt – tudom ezt a kifejezés nagyon népszerű a hölgyek körében – istennőként gondoskodtok róla, akkor esélyetek van arra, hogy ti magatok is istenként cselekedjetek, vagy legalábbis félistenként. Hiszen csak egy isten képes felbecsülni egy istennőt. De az is igaz, hogy csak egy istennő képes elégedetté tenni az Urat. Azt hiszem ezzel a családi konfliktusok nagyon egyszerűen megoldhatók, csak viszonyuljatok úgy a párotokhoz, mint Isten küldötte. „Jaj, Istennőm!” Csak a hangnemre kell odafigyelni. 

Jól van, tehát a szívcsakrában, a szívünk lótuszán ott vannak ezek a szenvedélyes felkavaró érzelmek is! De minél inkább sikerül megtisztítanunk ezt a szimbolikus lótuszvirágot, annál tisztábban fog Rádhá-Góvinda teliholdas lílája teljes pompájában megnyilvánulni a szívünkben. Ezért alázatosan kérlek benneteket, hogy igyekezzetek megtisztítani szívetek tükrét. S ha elképzelitek szívetek lótusztrónját, akkor invitáljátok meg az Isteni Párt, hogy kegyesen foglalják el ott a helyüket. 

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá: Miről kell lemondanunk ahhoz, hogy megtisztulhassunk? 

Szvámí Tírtha: Egyetlen szóval összefoglalva: az önzőségről. Egyszer egy bhakta megkérdezte Gurudévet, „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a baj velem?  Mi az igazi problémám?” Ezt nem én kérdeztem, úgyhogy kérlek, ne így menjen tovább ez a bhakta legenda. Szóval Gurudév egy ideig hallgatott, majd így szólt: „Mint minden más esetben, a hamis ego.” Végül is ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis identitástól és mindattól, ami ehhez kapcsolódik: „Nagy, kicsi, fiatal, öreg, férfi vagy, nő vagyok, erre képes vagyok, erre pedig nem” – mindez a hamis önazonosításhoz kapcsolódik. Más szóval, azt mondhatjuk, hogy ez az emberi tudat korlátja, és ebben az értelemben szabadságra van szükségünk. De a szabadságnak ára van!  

Néha azt kérdezik az emberek, hogy „Mi az ára a sikereidnek?” Ez ugye egy ésszerű kérdés? Tudjátok erre Sríla Srídhar Mahárádzs nagyon mély és erős választ adott. Kezdetben megértjük, hogy kockázat nélkül nincs nyereség, majd belefogunk a lelki életbe, és hirtelen azt érezzük, hogy „Csak kockázat van, és nincs semmilyen nyereség! Mindenemet fel kell áldoznom, oda kell adnom, hiszen már az első leckén arról volt szó, hogy „teljes önátadás!” Majd később hozzátették, hogy cserébe vagy kapunk „indokolatlan kegyet” vagy nem. Ha elnyerjük úgy is jó és, ha nem … Mindent kockára kell tennünk – teljesen meg kell hódolnunk, semmi nyereségre nem vágyva – lehet, hogy egyáltalán semmi sem fog történni.’ Majd később, ha kissé jobban reaéisták leszünk, akkor az önvizsgálatunk során, meg fogjuk érteni, hogy a ‘Kis kockázat, kis nyereséggel jár.’ S amikor majd komolyabb megvalósításra jutunk és onnan visszanézünk, akkor látni fogjuk, hogy ‘Valójában semmit sem kockáztattunk, semmit sem vesztettünk, sokkal inkább mindent megkaptunk, amit csak lehetséges.’ 

Tehát, ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis önazonosítástól, és mindattól, ami ehhez kapcsolódik. Egyszer hallottam egy prédikátorról, aki fénykorában, nagyon ismert volt és rengetegen vették körül. Sok követője volt, akik szolgálták, egy híres prédikátor volt… Majd hirtelen megváltoztak a dolgok és koldusként kellett házról, házra járnia. Nem voltak segítői, sem meghívásai, nem álltak hosszú sorokban az ajtaja előtt darshanra (személyes találkozásra), várva az emberek, hanem alázatos koldusként kellett kéregetnie. Vajon melyik helyzet szolgálja jobban a javunkat? Úgy hiszem nyilvánvaló! Sokkal jobb, ha alázatos szolgák tudunk lenni, mintsem hogy felfuvalkodott aszkéták. Ilyennek kell lennünk! 

S amikor azt gondoljuk, hogy „Ó, én olyan jelentéktelen vagyok, hogy nem is szabadna részt vennem ebben a szolgálatban.” Ugye ez is a hamis egóból jön. Egyszer egy bhakta azt mondta Sríla Prabhupádnak: „Prabhupád, én a legjelentéktelenebb szolgád vagyok.” Mire Prabhupád azt mondta, „Kedvesem, te semmiben nem vagy „A leg-”.  Látjátok, mi olyanok vagyunk, hogy valamiben nagyok akarunk lenni – vagy a legjelentéktelenebbek, vagy a legnagyszerűbbek, de valamiben „jelentősek, nagyok akarunk lenni”. Krisna elég irgalmas ahhoz, hogy letörje valamennyi hamis elképzelésünket. 

Éppúgy, mint Brahmá esetében, amikor az Úrhoz szeretett volna bebocsátást nyerni egy darshanra, ezért így szólt a kapuőrnek, „Megjöttem, engedj be”. „De ki vagy te?” „Brahmá vagyok, tudod, én vagyok Brahmá. Csak jelentsd, hogy itt vagyok.” Majd visszatérve a kapuőr így szólt „Azt kérdezik odabent, hogy „Melyik Brahmá? Melyik a  sok közül?” Majd beengedték és körbenézve elámult, mert ugyan neki négy feje volt, de volt még ott hozzá nagyon hasonló egyfejű, kétfejű, tízfejű, százfejű és ezerfejű Brahmá is. Ekkor megértette a saját helyzetét, hiszen néha szembe kell néznünk a realitással, és azután kicsit alázatosabbak leszünk. ‘Rendben, én nem „A” Brahmá vagyok, csak egy kis Brahmácska’. Tehát függetlenül attól, hogy a hamis önazonosításunkból adódóan bármiben is képzeljük magunkat nagynak vagy kicsinek, lényegében ez az amitől meg kell szabadulnunk. 

S a bhakti-, az odaadás jógájában, ez nem egy fájdalmas lemondás vagy önsanyargatás – melyben esetleg a végtagjainkat kellene levágni, hogy elérjük az igazi önvalónkat – nem! Egyszerűen csak együnk praszádamot, szentelt ételt, énekeljünk, táncoljunk, mantrázzunk. Ha ezeket gyakoroljuk, akkor a valódi lelki önvalónk magától feltárul. Eláruljam nektek egy titkos módszerét a megtisztulásnak? Azt mondják, hogy a legjobb módja a rossz szokásoktól, vágyaktól és minden hamis elképzeléstől való megszabadulásnak, a kírtan. S nem egyszerűen a kírtan – hanem a táncos kírtan. S nem egyszerűen a táncos kírtan, hanem az ugrálós kírtan. Mert úgy mondják, hogy amikor felemelt kézzel ugrálunk, akkor az ujjainkon keresztül a rossz dolgok egyszerűen elszállnak, és megszabadulunk minden szennyeződéstől. Ezért van az, hogy ha megnézünk egy Maháprabhuról készült festményt, mely szankírtant ábrázol, azon mindig így táncolnak a bhakták. Nem azért, hogy megtisztuljanak, hanem hogy így tanítsanak bennünket. 

Tehát a bhaktiban ez az önvizsgálat és a megtisztulás útja nagyon édes. Van egy barátom, aki azt kérdezte, hogy „Lehetséges-e a hamis egótól szelíd, kíméletes módon megszabadulni?” Igen, lehetséges, de még így is kicsit fájni fog, mert a ragaszkodásainktól megszabadulni az fájdalmas. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legutóbb a szív szimbólumáról a lótuszvirágról beszélgettünk, melynek az égtájak felé mutató szirmain találhatóak a jó és rossz tulajdonságaink. Arra jutottunk, hogy nem probléma, ha vannak hiányosságaink, de a legfontosabb az, hogy legyen meg a vágy bennünk a megtisztulásra.  Például, ha egy darab papírra tejjel írunk levelet, az láthatatlan lesz, senki sem fogja tudni elolvasni, hogy mit írtunk. Tehát, ha fülig szerelmesek vagyunk vagy titokban kellemetlen dolgokat akarunk írni valakinek, akkor az illetőnek írjunk tejjel levelet. Senki nem fogja tudni se elolvasni, se megérteni, csak az, aki tudja, hogyan kell megfejteni a titkosírást. S ezt hogyan kell csinálni? Tapaha – tűzzel. Ha felhevítjük, akkor előtűnik az írás. A mi ismeretünk szerint, mit szimbolizál a tej az ember életében?

Válasz: A táplálást?

Szvámí Tírtha: Biológiailag igen, de lelkileg, az életünket jelenti. S mi a szeretet? A tej lényege: a vaj, vagyis a ghí. Tehát valójában két dologgal rendelkezünk – az életünkkel és a szeretetünkkel, a pránával és a prémával. S ezt a két dolgot kell odaadnunk. Szóval, ha felhevítjük a tejet, akkor az elkezd besűrűsödni. Szimbolikailag ez csodálatosan összecseng. Ha  tapaszját, az aszkézisből nyert plusz energiát, tehát hőt alkalmazunk az életünkben, akkor ez a rejtett tiszta üzenet láthatóvá fog válni. Így megszabadulhatunk a rossz beidegződésektől, a közvetlen anartáktól, a nemkívánatos tettektől, amik bennünk vannak, illetve a jótulajdonságainkból adódó hamis ragaszkodásoktól is. Ekkor fog megtisztulni a szívcsakránk, illetve, akik meditálnak azoknak akadálytalan lesz, láthatóvá válik az energiaáramlás. Ez a reális önvizsgálat, önreflexió, amikor nem tagadjuk meg a hiányosságainkat, inkább szembenézünk velük. S ezzel a lemondással, aszkézissel, ami körbeveszi a szívcsakránkat, a szívünk lótuszát, próbáljuk megtisztítani ezeket. 

Természetesen ez a rendszer csak a hétköznapi emberekre vonatkozik. Létezik a lótuszvirágnak egyéb szimbolikája is, mondjuk Rádhá-Góvinda környezetének misztikus, szimbolikus értelmezésével. De erről majd egy másik alkalommal fogunk beszélgetni. Esetleg van valakinek valamilyen kérdése, hozzáfűznivalója?

Kérdés: Amennyire sikerült megértenem ennek a szívlótusznak a szimbolikáját, az az, hogy a különböző tulajdonságaink az égtájak felé mutató szirmokon találhatók, ami valójában az önismeretre való. S ha szeretnénk megismerni a rejtett képességeinket, akkor ezt a módszert kellene gyakorolnunk? 

Swami Tirtha: Igen. De már sokszor említettük azt, hogy a szívünket, vagyis az érzelmeinket és az értelmünket össze kellene kötni, tehát eszesíteni kell a szívünket. S ha össszehasonlítjuk a szívlótuszt az ezerszírmú lótusszal, akkor ugye néhány szirmot el is vehetünk  belőle. Az önvizsgálat és a megtisztulás azt jelenti, hogy valamit eltávolítunk és valami magasabbhoz igazodunk. Tehát nem elég felismerni, hogy például ‘Igen, a szívem lótuszának déli szirmán van ez a kegyetlenségre való hajlam, nekem elég is, hogy ezt felismertem. Milyen jó, hogy végül megértettem, hogy mi van a szívemben.’ Nem, bizonyos dolgokat el kell távolítanunk onnan. Tehát az önvizsgálat az első lépés, a második pedig önmagunk megtisztítása hogy eltávolítsunk minden akadályt. 

Természetesen most azt kellene kérdeznetek, hogy ‘De hogyan lehet ezt megtenni?’ Viszont mi a válasz az összes ‘hogyan” kérdésre? Mantrázzunk többet! Hiszen miről szól a Siksástakam első verse? „Csétó darpana-márdzsanam – szívünk tükrét megtisztítja”. A Szent Név eltávolítja a rossz beidegződéseinket, jellemvonásainkat. A szív megtisztítása, melynek kiváló módszerét jól ismerjük, és amit már csak alkalmaznunk kell. A Szent Nevek zengése megtisztítja a szívünket. S ha igazán hiszünk ebben, akkor egy év múltán visszatekintve, már nem ugyanazzal az emberrel fogunk találkozni. Sríla Prabhupád azt mondta, hogy ha az emberiség csak egy hónapig követné a szabályozó elveket, a bolygó teljes karmikus egyensúlya megváltozna, rendkívül sokat fejlődne, emelkedne. Tehát az, amit teszünk nagyon fontos, vagy az egész világ javát, vagy bukását szolgálja. 

Viszont, ahogy már említettem, ez az önvizsgálat az emberek általános tömegére vonatkozik, mert mit találunk egy tiszta bhakta szívének lótuszában? Kincseket, rejtett kincseket. Hiszen, ha valami megtisztult, akkor az egyszerűen csak tiszta, többé semmi rossz nem található benne. Gurudév pedig azt mondta, hogyha van odaadás bennünk, akkor még a hiányosságaink is drágakövekké válnak. 

Paramánanda: Gurudév, szeretném megkérdezni tőled, hogy mi ezeknek a különböző irányoknak a szimbolikája, és hogy kik reprezentálják az Istenség Legfelsőbb Személyiségét az egyes irányokban. 

Szvámí Tírtha: Erről majd legközelebb fogunk beszélgetni. Valójában ez olyan, mint egy lótuszmandala, ahol Krisna és Gauránga társai foglalnak helyet. Ebben a vonatkozásban ezt a lótuszt jóga-píthának nevezik, az a hely, ahol a kapcsolódás, az egység, a lényeg található. A Góvinda-lílában ez a rasza-tánc központja, a Gauránga-lílában pedig az hely Májápurban, ahol egy nagyon különleges fa – a ním-fa található. Kitalálhatjátok, hogy mi történt ez alatt a ním-fa alatt? Egy gyönyörű gyermek született. 

Gíta-Góvinda: Mikor lesz az, amikor legközelebb erről fogunk beszélgetni? 

Szvámí Tírtha: Amikor inspirációt kapunk erre. Ezt nem lehet időponthoz kötni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legutóbb a szív szimbólumáról a lótuszvirágról beszélgettünk, amelynek szirmai a fő égtájaknak megfelelően helyezkednek el, és különböző emberi viselkedésformák, hajlamok kapcsolódnak hozzájuk. Legyen az, hogy én megnevezem ezeket a különböző égtájakat, mint kelet, nyugat, közép, fent, lent, stb., ti pedig próbáljátok beazonosítani, hogy milyen érzést, hajlamot, emberi viselkedést tudunk ezeknek a szirmoknak megfeleltetni. Tehát, milyen emberi viselkedést társítsunk a szív lótuszának keleti szírmához? 

Válasz:  Imádság, erényesség, jóság, alázat, imádat.

Szvámí Tírtha: Ó, ezek szépek! Mit is mondtatok? Erényesség? Helyes, az erényes viselkedés megtalálható ezen a keleti szirmon. Mivel, mi egy tiszta szívet, tiszta lótuszvirágot szeretnénk, ezért ha ezzel a keleti iránnyal kezdünk, akkor ez az eszményi, kiváló emberi tulajdonság található ott meg. A következő irány a délkelet. Mit gondoltok, mi található ott? 

Mahárání: Esetleg a kitartás? Kitartás az erényes viselkedésben.

Szvámí Tírtha: Épp a fordítottja, alvás, szunyókálás. Szóval láthatólag, ez még nem egy teljesen megtisztult lótusz, vannak ildomos és kevésbé ildomos jellemzői. Rendben, tehát az első szirom egy pozitív tulajdonság volt, a második egy kevésbé kedvező, nos nézzük meg, vajon mi található a harmadik szirmon, melynek iránya, dél? 

Válasz: Bűn, szenvedély, vágyak.

Szvámí Tírtha: Még rosszabb, a déli szirmon a kegyetlenség iránti vágy lakozik. Tovább folytatva nézzük meg, hogy mi található délnyugatra? Valójában már említettétek is, ott találhatók a bűnös vágyak. S mit találunk a nyugati szirmon? 

Válasz: Az összes vágy.

Szvámí Tírtha: Ó, nagyon jó! Igen, a szórakozások. Ugye ez jól szemlélteti a nyugati világot? Egyszerűen csak élvezni akarunk mindent, hiszen azt gondoljuk, hogy az élet csak erre való, és ettől kellőképp frusztráltak vagyunk. Ezzel szemben keleten azt mondják, hogy az élet szenvedés, mégis mindenki mosolyog. Itt valami nem stimmel! Ők tudják, hogy szenvedés, mégis boldogok, mi pedig azt reméljük szórakozás, mégis sokat kesergünk. Tehát itt van valami, amin változtatnunk kell! Északnyugat pedig a szexuális vágyak lakhelye. S mi található északon? Valójában azt mondják, hogy az északi szirmon béke honol. Sánti, az abszolút béke. Majd ismét átfordulunk keletre. Szóval mi található északkeleten? 

Krpadhám: Az erényes, a nemes vágyaink. 

Szvámí Tírtha: Majdnem. A tudás és bölcsesség. Na, végre valami! Eddig egy borzalmas rémtörténet volt az egész, most keleten legalább van némi remény. S mi található a szirmok körül? A lótuszvirágot a lemondás veszi körül. S végül nézzük meg, hogy mi van a szív lótuszának a közepén, mi a leglényege, az esszenciája? Ahol a porzó, a magok találhatók. 

Válasz: A nektár?

Szvámí Tírtha: Nem rossz, kicsit gyakorlatiasabb ötlet? 

Válasz: Imádat.

Szvámí Tírtha: Ez sem, ez picit túl magas. Az önreflexió. Az önreflexió! Tehát, ha próbáljuk elképzelni ezt a lótuszvirágot, mit látunk, mi övezi körül? A tapaszja, az önfegyelmezés, a vezeklés, a lemondás. És mi található a középpontjában? Ez az önreflexió – amikor megpróbáljuk elemezni, megérteni önmagunkat, amikor a tükörbe nézünk. S ha innen körbetekintünk a különböző irányokba, akkor találunk közöttük néhány kedvező, illetve kevésbé kedvező tulajdonságot, és pár természetes dolgot. Mivel a bűnös cselekedetek természetesen helytelenek, az alvás az egy természetes dolog, hiszen aludnunk kell ahhoz, hogy másnap fel tudjunk kelni. S kétségkívül van néhány pozitív jellemvonás is, mint a tudás, a bölcsesség, és így tovább. 

Tehát különböző sajátságaink, jó és rossz összetevőink egyaránt vannak. Szóval azt mondhatjuk, hogy az ösztönlényünk, illetve a magasabb, angyali oldalunk is tükröződik ennek a szívlótusznak a különböző szirmain. Tehát, ha reálisan tekintünk önmagunkra, helyes az önreflexiónk, nem pedig álomvilágban élünk, akkor meglátjuk magunkban a jó és a rossz oldalt egyaránt. Nincs abban semmi rossz, ha vannak hiányosságaink, hiszen még nem vagyunk teljesen angyalok. Viszont egy dologra mindenképp szükségünk van, a megtisztulás iránti vágyra. Úgy hiszem, hogy ez minden szirmon rejtve megtalálható. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A szívet sokszor egy lótuszvirághoz hasonlítják, mellyel kapcsolatban általában azt várjuk el, hogy tiszta legyen. Tehát a lótuszvirág egyrészt a tisztaság, másrészt az erő és a teremtés szimbóluma is egyben. Szirmainak kinyílása, a teremtést, a vjaktát jelképezi, míg összezárt állapotában az univerzum avjakta, megnyilvánulatlan állapotát jelöli. Tehát mindenképpen egy nagyon jelentős szimbólum, s ezért látható az Úr Visnu kezében is, mint egy kulcs, mert Ő felügyeli a teremtést, melyet a lótuszvirág jelképez.
A szanszkrt nyelv számos különböző szót használ a „lótuszvirág” kifejezésére, melynek biológiai jellemzői is változatosak. Az egyik fajta lótusz például éjfélkor, a holdfényben nyílik, míg a másik, nappal, a napfényben. S ezek a különböző tulajdonságai segítenek jobban megérteni ezt az egyetemes szimbólumot.
Jól ismerjük azt, amikor a tanítvány helyzetének a leírására használják, melyben Krisna a Nap, a tanítvány a lótusz, és a tanítómester a körülötte lévő tó. A víz nélkül e virág elpusztulna a Nap perzselő hevétől. Ezért a tanítványnak tisztának, nagyon tisztának kell lennie. S ebben a hármas szimbólumban még azt is jelenti, hogy ő testesíti meg a teremtés legpotenciálisabb formáját. A bimbóból születik a leggyönyörűbb virág, és a legtisztább szívű bhakta. Tehát gyarapodjunk a lelki tudatosságban. E kozmikus jelentésében, e lótuszvirágot, a tanítványt az Úr Visnu áldja meg. Ezért mondhatjuk azt, hogy az egész teremtés áldás az élőlények számára.
A szanszkrt nyelvben találhatók olyan szavak, melyek a lótuszvirág születési helyét írják le. Az egyik ezek közül az apdzsa, melyben az ap ‘vízet’, a -dzsa pedig ‘születettet’ jelent; tehát a lótuszvirág a vízből születik. Vagy nevezik még pankadzsának is, melyben a panka, ‘iszapból’, sárból születettet jelent. Ilyen a tanítvány is, aki a sárból, az illúzióból születik, de Rádhá-Góvinda kedvteléseinek isteni fényében virágzik. Egy másik elnevezése a lótuszvirágnak még költőibb, kairava, fehér lótusz, mely a telihold fényétől nyitja kelyhét. A kumuda, egy fehér tavirózsa, mely a holdkeltében virágzik. Az aravinda, megintcsak egy másik elnevezése a lótuszvirágnak, mellyel Kámadévhez kapcsolódik, az Ő virágnyilát jelöli. S, ha Kámadév eltalálja nyílvesszejével a szívünket, akkor annak senki sem tud ellenállni. Puskara, szintén egy másik elnevezés, a kék lótuszvirágot jelöli. Leggyakrabban mégis padmának, vagy kamalának szokták nevezni, bár a padma egy számot is jelöl, a tíz a tizenkettediken-t.
Ha jól tudom, akkor van néhány jógázó is közöttetek. A jóga tudományában hol említik a lótuszt?
Védavid: Mint szahaszra-csakra, koronacsakra.
Szvámí Tírtha: Nagyon jó! Ez az egyik, s még hol? Mint padmászana, lótuszülés. Ez azért is nagyon érdekes, mert ebben a testhelyzetben egy háromszöget alkot a test, mely több szempontből szintén a lelki emelkedést támogatja. Emélkeztek arra, hogy mi történt akkor, amikor az Úr Buddha elérte a megvilágosodást? Felkelt meditáló testhelyzetéből, elindult és léptei nyomán lótuszvirágok nyíltak a kopár földből. Így tudjátok ellenőrizni, hogy elértétek-e már a megvilágosodást. Ha lépteitek nyomán lótuszvirágok hajtanak, akkor valóban történt már valami; ha nem, akkor „most még dolgozzatok, a szamádhi később következik”[1].
S igen, ahogy említetted a legfelsőbb csakrát, a koronacsakrát szintén a lótuszvirághoz hasonlítják. Valójában az összes csakrát lótusszal jelölik, de ez a legfontosabb – a megvilágosodott tudatszint. Ezt is ezerszirmúként említik, amit nem számolgatnunk kell, mert ebben az esetben is a teljességre, a teljes kibontakozottságára utal.

(folytatása következik) 

1.  Sríla Prabhupád egy híres mondása

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

Ma egy fontos témáról szeretnék beszélni veletek, mégpedig a szív lótuszáról. Sok esetben, amikor a szívről hallunk, azonnal nagyon érzelmesek, szentimentálisak leszünk, de nagyon tisztán kell látnunk a létezésünknek ezt a rétegét. Ugyanis ez egy kapu a magasabb isteni  valóság felé, ezért ezt nagyon pontosan kell tudnunk meghatározni és megérteni. 

Ha jól mennek a dolgaink, akkor eljövünk a templomba. De ez a jobbik eset, mert előfordul az is,  hogy nagyon jól alakul az életünk, s éppen ezért egyáltalán nem megyünk el a templomba, ugyanis élvezzük az életet. Viszont, amikor nehézségekbe ütközünk, akkor azonnal eszünkbe jut, hogy hová kell fordulnunk segítségért, s elmegyünk a templomba. Onnan várjuk a segítséget, a támogatást, az iránymutatást. Egyfelől ez teljesen rendben van, nincs ezzel semmi probléma. Viszont, ha jó helyzetben vagytok és nem támogatjátok a lelki központot, akkor hogy várjátok el azt, hogy valaki majd segíteni fog nektek, amikor szükségetek van rá? Mindannyian várjuk a segítséget, ezért kérlek arra is álljatok készen, hogy ti is nyújtsatok támogatást, amikor módotokban áll. Azt hiszem a józan ész is ezt diktálja. Ez egyfajta közös tárháza, gyűjtőmedencéje a segítségnek, isteni áldásnak, melynek nektári vizéből mindenki meríthet egy pohárral. De kérlek ti is adjatok, mert amikor ínségben vagytok, akkor eljöhettek ide. Amikor nem tudtok adni, akkor vennetek kell valahonnan. Viszont, amikor megtehetitek, hogy adjatok, osztozzatok, akkor tegyétek is meg! Eljön az idő, amikor ti, vagy mások szorulnak segítségre. Most azért kell gyűjtenünk, hogy később legyen miből adnunk. 

Próbáljunk erre a közös megértésre jutni, ami olyan, mint egy önsegítő közösség. Ha egyedül vagyunk, akkor önmagunknak kell megoldani az élet valamennyi problémáját. Viszont, ha megtanulunk egy összetartó közösség tagjaként élni, akkor meghatványozódnak az erőink. Ugye jó érzés az, amikor vannak barátaink, akik támogatnak, ha szükségünk van rá? Ez egy jó érzés, tehát legyetek ott úgy is, mint akik segítenek, ne csak úgy, mint akik elvárnak valamit. Ezt az elvet tartsátok észben! 

Például, ha egy nagy összejövetelt, esti tanítást szerveztek, melyre mondjuk 200 ember várható és csupán egy embernek kell állnia az étel, a praszádam költségeit, az nem könnyű! Viszont, ha 100 ember beszáll ennek a finanszírozásába, az már nem lesz olyan megerőltető. Mivel, ha egyesítjük az erőinket, akkor az megsokszorozódik. Viszont, ha megosztódik a közösség, akkor még az erős alapok, gazdag lehetőségek is eltörpülnek. Tehát kérlek tartsatok össze! S ne csak anyagilag, hanem lelkileg is! 

Nos, ezek után beszéljünk arról, hogy mi történik az emberi életben a szív szintjén? Sjáma Tulaszí, mondanál nekünk valamit a szívcsakráról? 

Sjáma Tulaszí: Mivel az alsó és a felső csakrák között helyezkedik el, ezért ez az a hely, ahol a lélek és az anyag találkozik. S amennyire képesek vagyunk meghallani ezt a szívcsakrát, annyira leszünk képesek az élet táncát is lejteni.

Szvámí Tírtha: Ó, azt hittem, hogy annyira leszünk képesek Maháprabhu missziójában táncolni. Rendben, köszönöm. Nagyon fontos dolgot említettél nekünk, ami valójában az ember alaptermészetét is mutatja. Míg az alsó régió, az ösztönszint, addig  a felső rész pedig egy kissé túl intelligens. Nos, akkor mit mondjunk az emberről, hogy ösztönös intellektuális lény, vagy inkább intellektuális ösztönlény? Vagy mondhatjuk esetleg azt is, hogy mi emberek kissé állatiasak és egyben angyaliak is vagyunk? Valahol a kettő között? S ez a találkozási hely, ez a metszéspont fogja eldönteni, hogy inkább ez, vagy az a rész fog dominálni bennünk. Tehát úgy hiszem, hogy egy nagyon mély magyarázatot adtál nekünk. Ez azt jelenti, hogy egy ember érzelmi énje fogja eldönteni, hogy inkább állatias, vagy angyali személyiségünk lesz. Ezért kell gyakorolnunk ezt az érzelmi szintet, hogy egyre inkább megtisztuljunk. Máskülönben az ösztöneink fognak árnyékot vetíteni az érzelmi énünkre.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Beszéltél nekünk a hamis, valótlan, illetve, az igaz, valódi dolgok megkülönböztetéséről. Manapság a számítástechnika, a mesterséges intelligencia világában, ezek a technikai eszközök már képesek jobban felismerni, értelmezni az érzelmeket, mint maguk az emberek. Használhatjuk ezeket akár, mint egy orvos, ügyvéd, könyvelő, és sok más egyéb dologra. Fejlődik a bio-technológia is, és a tudósok próbálják megfejteni magát az emberi működést és algoritmussá alakítani, hogy kitalálják mit kell ennünk, mit akarunk majd csinálni, mikor fogunk aludni. Esetleg, ha majd eljutnak odáig, hogy megpróbálnak létrehozni egy mondjuk végső prototipusú lelki lényt, egyfajta gurut… Ha ez lehetséges lenne, akkor az a kérdésem, hogy mitől ember az ember, mi teszi a mestert mesterré? 

Szvámí Tírtha: Az élet algoritmusa alapvetően három elvre vezethető vissza: lelkek vagyunk, Istenhez tartozunk, és élő, szeretetteljes kapcsolat fűz össze bennünket. Ezek az élet törvényei, ez az élet algoritmusa. Igen, létezik ez a verseny a mesterséges intelligencia és az emberek között. Mégis tudjuk, hogy a bölcsesség nem csupán információhalmaz, hanem a legfelsőbb igazság, a lényeg ismeretét jelenti. Ezek között nagy különbség van! A mesterséges adattárolók felvevő képessége már a 70-es években meghaladta az összes emberi agy együttes és teljes adattároló képességét. Tehát azt mondhatjuk, ha csak az információhalmazt tekintjük, ezt a versenyt a technikával szemben mi elvesztettük. De az élet, az érzelmeink, a művészi kifejezésmód szempontjából biztos, hogy nem!

Viszont rendkívül fontos a kérdés, amit felvetettél, hogy mi teszi az embert emberré? Mivel mi olyanok vagyunk, mint az eredeti almafáról elszármazott almák, hasonlítunk a fához, hasonlítunk az ideálhoz. Például az emberi testet is a nagy világmindenség kicsinyített másának tartják, mint makrokozmosz és mikrokozmosz. Tehát bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy isteni tulajdonságokkal rendelkezünk. Mi csit-kanák vagyunk, az eredetitől származó tudatszikrák. E kettő kapcsolatának a megértését nagyon jól érzékelteti, az eredeti tűz és a belőle kipattanó szikra példázata – ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezünk, de minőségileg és mennyiségileg mégis különbözünk tőle. Ennek megértéséhez nincs szükség számítógépre! Apropó, tudjátok, hogy mi az IT (Information Technology) szakember definíciója? Az a személy, aki egész életében olyan problémákat old meg, amelyek számítógép nélkül nem is léteznének. Nem túl komoly dolog, ha nincs áram, a számítógépek sem működnek. Szóval, néha érdemes és szükséges gyakorlati ismereteket is elsajátítanunk.  

A kérdésed másik fele pedig úgy szólt, hogy mi teszi a mestert mesterré? Az egyik értelmezése szerint, a guru olyan fény, megvilágosodott személy, aki másokban is képes világosságot gyújtani, szétoszlatja a saját sötétségünket. A guru szó másik jelentése ‘nehéz, szilárd, rendíthetetlen, súlyos’. Megingathatatlan a meggyőződésében! Tehát mi teszi a gurut guruvá, az hogy ő maga is tanítvány, mesterének tanítványa – ez a igazi tulajdonsága. Tehát ez egy nagyon fontos tulajdonság! S még sok egyéb jellemzője van, de úgy hiszem mára elég is lesz ezeken elgondolkoznunk.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-ai szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Jadunáth kérdése: Meg tudnád mondani nekünk, hogy mi a helyes felajánlási módja a  jó és a rosssz dolgainknak? Szóval az egyik, azokra a jó dolgokra vonatkozik, melyeket megszereztünk, elértünk, és amiket vissza szeretnénk ajánlani mindenek forrásának. A másik pedig a kudarcainkra, gyengeségeinkre vonatkozik, melyektől szeretnénk megszabadulni. Hogyan tudjuk azokat felajánlani, hogy megszabadulhassunk tőlük? Miként lehet e kétféle dolgot Isten elé tárni?
Szvámí Tírtha: Úgy érzem, mintha megállt volna a levegő egy pillanatra, mindenki annyira figyel, s nem a meleg miatt lett túlfűtött a légkör, hanem mert ezzel a kérdéssel olvastatok a gondolataimban! Valójában pont ezen gondolkoztam én is, az áldozathozatalon. Mivel a  Bhagavad-gítában[1] az áll, hogy kezdő, és megvalósított szinten egyaránt háromféle gyakorlati teendő javasolt a számunkra – a jagja, a dána és a tapaha. Szóval az egyik áldozathozatali forma a számunkra a jagja, amikor meginvitáljuk a szent  tüzet, melybe imákat és szent hozzávalókat ajánlunk fel. A fő eszmény az efféle áldozat mögött a namah(a) – ‘ez nem magamért, hanem Érted van’. Tehát két fő felajánló mantra létezik, a namah(a) vagy a szváhá. A szváhá is gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Áldozathozatal által megy előrébb a világ! Tehát, akár kezdő, akár megvalósított szinten állunk, ezt az áldozathozatali módot tovább kell folytatnunk. S ahogy említetted, mind a helyes megvalósításra kért áldásért, mind a hiányosságainktól való megszabadulásért egyaránt fohászkodnunk kell. Hiszen az áldozati tűzbe vetett gabonaszemekkel meg tudunk szabadulni a karmánktól is, és felajánlást is tehetünk a Legfelsőbbnek.
A másik áldozathozatali forma, akár kezdő, akár megvalósított szinten is áll az ember, a dána – az adományozás. Miért? Mert az emberi lét azzal kezdődik, hogy mi képesek vagyunk megosztani a dolgainkat. Azt mondják, hogy egy állatkölyök és egy gyermek között az a különbség, hogy míg egy kisgyerek szívesen megossza az ételét másokkal, addig az állatkölyök az nem képes erre. Jómagam ezt még nem próbáltam ki, de azt mondják, hogy ez így működik. Azt ugyan már láttam, hogy felnőttek nem képesek megosztani az ételüket másokkal, mindenesetre, az ember ott kezdődik, hogy hajlandó megosztani azt, amije van. Az adományozás, vagy az adás – szintén egy szolgálkész hozzáállás, mely szintén azt mutatja, hogy megosztom, amim van. Ezért van szükség a dolgok megteremtésére, hogy majd meg is tudjuk azt osztani másokkal. Gyűjthetünk anyagi javakat és lelki kincseket egyaránt. S azt mondják, hogy „Aki ad, annak adatik.”
Tehát az első volt a jagja, az áldozat; a második a dána, az osztozás, megosztani amink van; és a harmadik a tapaha, az aszkézis, a lemondás. Ez nem hangzik annyira csábítóan, mivel inkább élvezni akarjuk a dolgokat. ‘Lemondás? Ugyan már kali-juga van, a lemondás nem ennek a világkorszaknak az ideje, ez elég rosszul hangzik. Viszont az eredeti szanszkrt szó nagyon érdekes, mert a tapaha jelentés ‘hő’, lelki erő, energia. Valójában, amikor Brahmá nekilátott a világ teremtéséhez – ami meglehetősen nagy feladat volt –, akkor egy mantrát, egy utasítást kapott, ez pedig az volt, hogy tapaha – „vezekelj, gyakorold a lemondást”. Tehát vezekelni kezdett, és ily módon tett szert olyan hatalmas energiára, mely az egész világ megteremtéséhez kellett. Szóval ez a tapaha egy teljesen pozitív kifejezés, mert azt jelenti, hogy ezáltal lelki energiára lehet szert tenni. Tehát bármikor úgy érezzük, hogy elakadtunk a lelki gyakorlatainkban, vagy az életünk során, a javaslat az, hogy végezzünk lemondást, tapaszját. Ily módon sikerül majd több energiát felszabadítani. Az aszkézisnek ezzel a gyakorlatával egy magasabb szintű energiára lehet szert tenni. Nos, tehát ez az a háromféle gyakorlat: jagja, dána, tapaha, tűzáldozat, osztozás és lemondás, amit mindig gyakorolnunk kell, kezdő, középhaladó és végül a legmagasabb szinten egyaránt.
S tudjátok, hogy a Puránákban arról olvashatunk, hogy hajdanán a rsi-munik miként végezték a lemondásaikat, tapaszjájukat. Magasba emelt kézzel egy lábon álltak 400,000 esztendeig. De ez, egy lépésről lépésre haladó folyamat, mely először a testi szükségletek, az étvágy csökkentésével kezdődik. Először csak pár száraz levelet vettek magukhoz hetente, majd nem táplálkoztak szilárd étellel egyáltalán, ezután már nem is ittak, végül felhagytak a légzéssel is. Na ez a tapaszja. Kétségkívül napjainkban mi ezt nem tudjuk megcsinálni. Étel nélkül mondjuk körülbelül két hónapig bírnánk. Víz nélkül – néhány napig. Levegő nélkül pedig…? Három percig. S látjátok, mégsem figyelünk oda a légzésünkre!
Tehát a tapaha azt jelenti, hogy több energiát generálunk. S miből álljon a mi tapaszjánk? Abból, hogy kicsi, apró erőfeszítéseket vállalunk. Például, ha szeretünk valamit, akkor arról mondjunk le. Szenteljünk kevesebb figyelmet azokra a dolgokra, amiket szeretünk csinálni, mondjuk mérsékeljük az étkezésünket. Legyetek komolyak! Tegyetek olyan dolgot, ami egy kissé nehéz, amihez önfegyelemre van szükség, erőltessétek megy egy kicsit magatokat, ezeket megtehetitek, ezek elérhetőek a számotokra, folyamatosan végezhetitek. Ezt a fajta tapaszját – ilyen apró dolgok lelki gyakorlatainkba való beépítését – mindannyian meg tudjuk tenni. S ez segíteni fog bennünket. Vagy ennél még jobb, ha sikerül pozitív dolgokat beépíteni a mindennapjainkba. Ha mondjuk ‘Egy évig sohasem hagyom ki a meditációmat’. Vagy ‘Minden héten elmegyek programra és viszek valami felajánlást’. Tehát olyasvalami, amit komolyan elhatároztok ‘Ez az én felajánlásom, önfegyelmezésem azért, hogy segítsem a saját lelki utamat, és hogy szolgálhassak’ – ezt megtehetitek. Tehát: áldozathozatal, osztozás és önfegyelem!

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá, 18.3.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.06-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Hogyan gyakorolhatjuk, illetve fejleszthetjük a bhaktit a mindennapi életünkben? 

Szvámí Tírtha: Kérnünk kell. A bhakti gyakorlásának különböző módjai vannak. Az imádattal tudjuk kifejezni a szeretetünket. Tehát, ha dicsőítjük az elöljáróinkat, ha imádjuk a múrtiainkat, akkor például ez az egyik módja annak, hogy kifejezzük a hálánkat, a szeretetünket, a szolgálatkészségünket. Illetve az a hangulat, amit a mantrázásunkhoz hozzáadunk, miközben egyre gyakorlottabbak leszünk ebben a fajta meditációban, ez a valódi sisja-abhimán hozzáállás kialakítása. Az abhimán jelentése ‘mentalitás’, a sisja pedig ‘tanítványt’ jelent. Tehát ez a tanítvány igazi mentalitása, egy nagyon magas szintű tudatállapot. Mi is ez a sisja–abhimán? A sisja-abhimán azt jelenti, hogy ‘Tanítvány vagyok‘, de azt is jelenti, hogy ‘A mesterem tanítványa vagyok. Készen állok arra, hogy elfogadjam annak az utasításait, akihez tartozom, akitől származom.’ Először egyféle információforrásra, kell összpontosítanunk, majd amikor már elég képzetteké váltunk, akkor egyre inkább látni fogjuk másokban is a mester, guru és a helyes tanítások sokféleségét. Ezért az emelkedettebb gyakorlók hódolatajánló mantrája, a vandé gurún – mely a gurunak a többes száma. Hódolatunkat ajánljuk nem csak egy, hanem számtalan gurunak, ‘gurún’. ‘Hódolatom a mestereknek’. 

De térjünk vissza a helyes sisja-abhimánra, erre a helyes tanítványi hozzáállásra. Ez azt is jelenti, hogy mélyen meg kell értenünk, hogy az emberiség jóléte, a bolygó sorsa a mi lelki gyakorlatunktól függ. Ez annyira fontos, hogy másokon is ezzel tudunk segíteni. Ha lelki értelemben hanyagok, lusták vagyunk, akkor nem tudunk a világ, más élőlények, és a bolygó hasznára lenni. Ezért annyira fontos az a tanítványi mentalitás, amely az egész világmindenséget magába foglalja. Ezért ez, egy mindenki számára üdvözítő cselekedet. Ha tökéletességre visszük az életünket, akkor az, az egész világmindenség üdvének elnyerését szolgálja. Ehhez nagyon nagy együttérzés kell. Tehát, ha gyakoroljuk ezt az együttérzést, akkor a szeretetteljes szolgálatkészségünk is növekedni fog, mivel szeretni valakit, annyit jelent, hogy szolgálni szeretnénk azt az illetőt. Egy anyának nem kell elmagyarázni azt, hogy mit jelent a szeretet, hiszen neki az egyértelmű. Gondolkodás nélkül szolgálják gyermekeiket. Tehát a képlet egyszerű – a szeretet, egyenlő szolgálat. 

Egyszer egy nagyon kedves lelki társaságban felmérést készítettünk az emberi értékekről. Mindenki elmondta, hogy mi a legfontosabb, legjobb dolog az életében, én pedig mindet felírtam egy táblára. Mit gondoltok mi volt az első? 

Válasz: A szeretet.

Szvámí Tírtha: Igen, a szeretet. Ez volt az első, majd egy nagyon hosszú lista következett különböző prioritásokkal, eszményekkel. Olyan sok volt, hogy teljesen teleírtuk a táblát. Majd végül következett egy utolsó hozzászólás, s ez pedig a szolgálat, a szolgálatkészség volt. De a lista alján már nem maradt hely, így a szolgálatot csak a legelejére tudtam felírni, a szeretet mellé, és azt mondhatom, hogy ezzel mindenki nagyon elégedett volt. Tehát a lényeg, ha van akarat, akkor mindig megtaláljuk a módját is annak, hogyan szolgáljunk másokat. Ha ott van a szíved mindig találsz megoldást, ha nincs ott a szíved, mindig találsz kifogást. Azt mondhatjuk, hogy rátalálni a megoldásra, az a szív útja. 

S tudjátok, hogy az emberi szív az egy nagyon érzékeny műszer. Néha viharok dúlnak, máskor sötétség honol benne, megint máskor pedig gyengéd érzelmek lakhelye. Néha pedig az anáhata hang otthona. Ó, ez nagyon különleges! Emlékeztek, hogy a Ghéranda-szanhitá hogyan írja le az anáhata hangot? Hogyan keletkeznek általában a hangok? Megütünk egy hangképző felületet, és akkor megszólal a hang. Viszont az anáhata hang másként keletkezik. Ez egy olyan hang, mely nem az ütéstől, hanem önmagától kezd el rezonálni. Anáhata jelentése, nem ütéssel, ‘egy nem megütött hang’. Ez a szív belső hangja. Először olyan, mint egy nagyon finom szellő, majd pedig, mint a szöcske hangja, majd, mint egy gong, egy harang, végül pedig, mint a villámlás hangja. Attól függően, hogy milyen szinten állunk ennek a belső hangnak a finom meghallásának a képességében. Tehát ez az anáhata hang egy nagyon fontos dolog! 

Egyszer találkoztam egy nagytudású bölcs szádhuval, aki nagyon szépen elmagyarázta a csakrák megtisztulását. Ő azt mondta, hogy ha még a shakti segítségével sikerül is keresztüljutni valamennyi csakrán és feljutni a legmagasabb megvilágosodott tudatszintre, akkor is vissza kell térnünk a szívcsakrához, ami annyit jelent, hogy az együttérzés a legfontosabb. S, ha ez a szívcsakra nem elég tiszta, akkor nagy problémába kerülünk. Ezért annyira fontos a szív megtisztítása. S a mantráink zengésével, Isten Szent Neveinek zengésével, tudjuk megtisztítani ezt a szívcsakrát, szívünk tükrét. S akkor majd megszólal a csodálatos anáhata hang. Ki kell bontakoztatnunk a szív e gyönyörű rezonálását a bensőnkben. 

(folytatása következik)