Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.09-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krsna-prijá: Miről kell lemondanunk ahhoz, hogy megtisztulhassunk? 

Szvámí Tírtha: Egyetlen szóval összefoglalva: az önzőségről. Egyszer egy bhakta megkérdezte Gurudévet, „Gurudév, kérlek, mondd meg, mi a baj velem?  Mi az igazi problémám?” Ezt nem én kérdeztem, úgyhogy kérlek, ne így menjen tovább ez a bhakta legenda. Szóval Gurudév egy ideig hallgatott, majd így szólt: „Mint minden más esetben, a hamis ego.” Végül is ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis identitástól és mindattól, ami ehhez kapcsolódik: „Nagy, kicsi, fiatal, öreg, férfi vagy, nő vagyok, erre képes vagyok, erre pedig nem” – mindez a hamis önazonosításhoz kapcsolódik. Más szóval, azt mondhatjuk, hogy ez az emberi tudat korlátja, és ebben az értelemben szabadságra van szükségünk. De a szabadságnak ára van!  

Néha azt kérdezik az emberek, hogy „Mi az ára a sikereidnek?” Ez ugye egy ésszerű kérdés? Tudjátok erre Sríla Srídhar Mahárádzs nagyon mély és erős választ adott. Kezdetben megértjük, hogy kockázat nélkül nincs nyereség, majd belefogunk a lelki életbe, és hirtelen azt érezzük, hogy „Csak kockázat van, és nincs semmilyen nyereség! Mindenemet fel kell áldoznom, oda kell adnom, hiszen már az első leckén arról volt szó, hogy „teljes önátadás!” Majd később hozzátették, hogy cserébe vagy kapunk „indokolatlan kegyet” vagy nem. Ha elnyerjük úgy is jó és, ha nem … Mindent kockára kell tennünk – teljesen meg kell hódolnunk, semmi nyereségre nem vágyva – lehet, hogy egyáltalán semmi sem fog történni.’ Majd később, ha kissé jobban reaéisták leszünk, akkor az önvizsgálatunk során, meg fogjuk érteni, hogy a ‘Kis kockázat, kis nyereséggel jár.’ S amikor majd komolyabb megvalósításra jutunk és onnan visszanézünk, akkor látni fogjuk, hogy ‘Valójában semmit sem kockáztattunk, semmit sem vesztettünk, sokkal inkább mindent megkaptunk, amit csak lehetséges.’ 

Tehát, ettől kell megszabadulnunk – ettől a hamis önazonosítástól, és mindattól, ami ehhez kapcsolódik. Egyszer hallottam egy prédikátorról, aki fénykorában, nagyon ismert volt és rengetegen vették körül. Sok követője volt, akik szolgálták, egy híres prédikátor volt… Majd hirtelen megváltoztak a dolgok és koldusként kellett házról, házra járnia. Nem voltak segítői, sem meghívásai, nem álltak hosszú sorokban az ajtaja előtt darshanra (személyes találkozásra), várva az emberek, hanem alázatos koldusként kellett kéregetnie. Vajon melyik helyzet szolgálja jobban a javunkat? Úgy hiszem nyilvánvaló! Sokkal jobb, ha alázatos szolgák tudunk lenni, mintsem hogy felfuvalkodott aszkéták. Ilyennek kell lennünk! 

S amikor azt gondoljuk, hogy „Ó, én olyan jelentéktelen vagyok, hogy nem is szabadna részt vennem ebben a szolgálatban.” Ugye ez is a hamis egóból jön. Egyszer egy bhakta azt mondta Sríla Prabhupádnak: „Prabhupád, én a legjelentéktelenebb szolgád vagyok.” Mire Prabhupád azt mondta, „Kedvesem, te semmiben nem vagy „A leg-”.  Látjátok, mi olyanok vagyunk, hogy valamiben nagyok akarunk lenni – vagy a legjelentéktelenebbek, vagy a legnagyszerűbbek, de valamiben „jelentősek, nagyok akarunk lenni”. Krisna elég irgalmas ahhoz, hogy letörje valamennyi hamis elképzelésünket. 

Éppúgy, mint Brahmá esetében, amikor az Úrhoz szeretett volna bebocsátást nyerni egy darshanra, ezért így szólt a kapuőrnek, „Megjöttem, engedj be”. „De ki vagy te?” „Brahmá vagyok, tudod, én vagyok Brahmá. Csak jelentsd, hogy itt vagyok.” Majd visszatérve a kapuőr így szólt „Azt kérdezik odabent, hogy „Melyik Brahmá? Melyik a  sok közül?” Majd beengedték és körbenézve elámult, mert ugyan neki négy feje volt, de volt még ott hozzá nagyon hasonló egyfejű, kétfejű, tízfejű, százfejű és ezerfejű Brahmá is. Ekkor megértette a saját helyzetét, hiszen néha szembe kell néznünk a realitással, és azután kicsit alázatosabbak leszünk. ‘Rendben, én nem „A” Brahmá vagyok, csak egy kis Brahmácska’. Tehát függetlenül attól, hogy a hamis önazonosításunkból adódóan bármiben is képzeljük magunkat nagynak vagy kicsinek, lényegében ez az amitől meg kell szabadulnunk. 

S a bhakti-, az odaadás jógájában, ez nem egy fájdalmas lemondás vagy önsanyargatás – melyben esetleg a végtagjainkat kellene levágni, hogy elérjük az igazi önvalónkat – nem! Egyszerűen csak együnk praszádamot, szentelt ételt, énekeljünk, táncoljunk, mantrázzunk. Ha ezeket gyakoroljuk, akkor a valódi lelki önvalónk magától feltárul. Eláruljam nektek egy titkos módszerét a megtisztulásnak? Azt mondják, hogy a legjobb módja a rossz szokásoktól, vágyaktól és minden hamis elképzeléstől való megszabadulásnak, a kírtan. S nem egyszerűen a kírtan – hanem a táncos kírtan. S nem egyszerűen a táncos kírtan, hanem az ugrálós kírtan. Mert úgy mondják, hogy amikor felemelt kézzel ugrálunk, akkor az ujjainkon keresztül a rossz dolgok egyszerűen elszállnak, és megszabadulunk minden szennyeződéstől. Ezért van az, hogy ha megnézünk egy Maháprabhuról készült festményt, mely szankírtant ábrázol, azon mindig így táncolnak a bhakták. Nem azért, hogy megtisztuljanak, hanem hogy így tanítsanak bennünket. 

Tehát a bhaktiban ez az önvizsgálat és a megtisztulás útja nagyon édes. Van egy barátom, aki azt kérdezte, hogy „Lehetséges-e a hamis egótól szelíd, kíméletes módon megszabadulni?” Igen, lehetséges, de még így is kicsit fájni fog, mert a ragaszkodásainktól megszabadulni az fájdalmas. 

(folytatása következik)