Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Hogyan érhetjük el a tökéletességet? Ehhez a nagy szentek példáját kell követnünk. Mahádzsanó jéna gatah sza pantháh[1]  – vagyis, hogy a nagy lelkek fogják meghatározni a vallásgyakorlók számára a helyes utat. Ezért próbáljuk megtalálni a saját hőseinket, és kövessük a példájukat! Hiszen a legfontosabb dolog mind a hétköznapi, mind a lelki életünkben az, hogy rátaláljunk és tovább fejlődhessünk az eszményi kapcsolatokban. Mint tudjuk, alapvetően 5 elsődleges, plusz 7 másodlagos lelki kapcsolat létezik az élőlény és a Legfőbb között. Az elsődlegesek: a semleges, szolgai, baráti, szülői, és a szeretői viszony. Ezeket egészítik ki a Krisnával kapcsolatos, vidám-humoros, csodálattal teli, lovagias-hősies, együttérző, haragos, félelemmel teli, és a megbotránkoztató érzelmeket megélő hangulatok. Ezek mind  különleges ízt adhatnak az eredeti bhávához, az eredeti érzelmekhez.

Kérlek olvassátok el a Srímad Bhágavatam első énekének a következő rendkívül fontos versét: sza vai punszám paró dharmó jató bhaktir adhóksadzsé ahaitukj apratihatá jajátmá szupraszídati[2] A kérdés, melyre ez a válasz érkezett így hangzott: „Olyan sok vallás és olyan sok lelki út létezik. Melyik ezek közül a legjobb, a legkedvezőbb az embereknek általában?” A válasz pedig így hangzott: „Az a legjobb vallás, amely által az ember odaadó szeretetet ér el a transzcendentális Istenség iránt. Lelki boldogságot csak az eredményez, ha ez az odaadás teljesen önzetlen és megszakítatlan.” Ha elolvassuk ezt a verset, akkor ennek a magyarázatában valami nagyon fontosat fogunk találni. Sríla Prabhupád rövid magyarázatot ad a vershez, utána pedig megtaláljuk ezeknek a kapcsolatoknak a leírását. Arról beszél, hogy milyen kapcsolatot kell kialakítanunk a Legfelsőbbel. Tehát ami fontos, és ez a mi célunk, hogy megtaláljuk a helyünket a lelki szolgálatban. Nem csak arról van szó, hogy rátaláljunk a világi feladatunkra, ami szintén nagyon fontos, hanem a végső cél az, hogy megtaláljuk a helyünket a lelki világban, a lelki égbolton. Mi az igazi szolgálatunk, mi az igazi kapcsolatunk? Hogyan invitál meg bennünket az Isteni Pár, és milyen módon tudunk válaszolni erre a Hívásukra?

Kérlek, soha ne feledkezzetek meg erről! Mert néha maguk alá gyűrnek az élet, az odaadó szolgálat hullámai, elveszíthetjük a fókuszunkat, hiszen mindenfélét kell szerveznünk, közben dolgoznunk kell magunkon is, és így tovább. De sohase veszítsük el az örök fókuszunkat, hogy miért is vagyunk itt! Azért, hogy felismerjük az eredeti helyzetünket. Nem azért vagyunk itt, hogy tetszelegjünk abban, hogy nekünk mindig igazunk van, hogy miénk az utolsó szó, vagy hogy már olyan okosak vagyunk, hogy ezt, meg azt is el tudjuk végezni, meg tudjuk oldani. Nem! Mindez másodlagos. A legfontosabb az, hogy felismerjük az eredeti lelki kapcsolatunkat a Legfelsőbbel. S ezt meg kell keresnünk! Ne gondoljuk azt, hogy nekünk már ennyi is elég! A lelki kinyilatkoztatások nagy része még vár ránk. A lelki igazságoknak csak nagyon parányi része az, aminek esetleg a tudatára ébredtünk. A lelki világ teljes megértése pedig nem intellektuális vizsgálódással érhető e!. Az egy mély megtapasztalás. Mert Krisnától jön a elhívás, és Neki nagyon különleges módszerei vannak arra, hogy meghívjon bennünket.

(folytatása következik)

1. Mahábhárata, Vana-parva, 313.117.
2. Srímad Bhágavatam, 1.2.6.