Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.11-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Kérdés: Hasonlíthatjuk-e ezeknek a mandaláknak a felépítését a Dzsagannáth Purí-i templomhoz? 

Szvámí Tírtha:  Igen! Az egy igen hatalmas templom, négy fő kapuval, melyek a négy égtáj felé nyílnak. Illetve ezeken kívül van még néhány különleges kijárata, amik szintén nagyon fontos szerepet töltenek be. Szeretnétek tudni, hogy miért? A Dzsagannáth Purí-i templomnak magas falai vannak, és a főbejáratát egy magasan Garudát ábrázoló oszlop jelzi. Visnu valamennyi főbb temploma előtt mindig találunk egy ilyen Garuda-oszlopot, csakúgy, ahogy a Síva-templomok esetében, pedig egy Nandi bikát ábrázoló szobrot. Ki is tulajdonképpen Garuda?

Bhakta: Visnu hátas hordozója.

Szvámí Tírtha: Természetesen, mert ugye, ha Visnu szeretne menni valahová, akkor Garudának ott kell lennie „Uram, ha menni szeretnél valahová, akkor én elviszlek.” Éppúgy, mint egy előkelő családban, ahol a sofőr és az autó mindig a ház előtt várakozik, arra az esetre, ha az úr szeretne menni valahová, tehát az ő feladata, hogy készen állva várakozzon. Garuda pedig azért található a templom előtt, hogy szép példát mutasson ugyanerről a szolgálatkészségről. Van egy gyönyörű templom, ahol Garuda meghajolva, féltérdre ereszkedve, a templom felé fordulva áll. Gyönyörű! Ha legközelebb majd arra jártok, akkor róla nyomban eszetekbe fog jutni, hogy nekem is szolgálnom kell, készen kell állnom bármilyen szolgálatra.

Tehát Dzsagannáth Purí templomának a főbejáratát egy ilyen Garuda-oszlop jelzi. Egy másik fontos kapuja pedig az, ahol a mahápraszádamot  kiviszik a templomból. Talán tudjátok, hogy a Dzsagannáth-templom nagyon híres az ott készült praszádamjáról. Ebben a templomban több mint 200 szakács dolgozik, napi 54 ételfelajánlás készül a múrtiknak, melyből csak a rizs másfél tonnányi. Így azt mondhatjuk, hogy Dzsagannáth Purí szinte úszik a mahápraszádamban. Milyen eszmeiség, elgondolás van e mögött? Ebben a templomban Krisnát Dzsagannáthként, az univerzum Uraként imádják, és úgy tartják, hogy az Úrnak, Aki az egész világmindenség forrása, a világegyetem minden kényelmét és lehetőségét élveznie kell, hiszen minden az Övé.” Így ott azt mondják, hogy: „Dzsagannáth nagyon szereti a praszádamot, szeret enni”, ők pedig nagyon szeretik szolgálni Őt. Sőt úgy tartják, hogy az ujjai mindig nedvesek, mivel állandóan elfogadja és a Neki felajánlott ételt eszi. Milyen gyönyörű koncepció! Állandóan szolgálni Istent mindazzal, amit adott nekünk, visszaajándékozni mindent Őnéki. Gyönyörű! Ebből az egyetlen dologból megérthetjük az egész gyönyörű filozófiát.

Viszont miközben főzünk, keletkezni szokott némi hulladék, szemét is, ezért ennek a templomegyüttesnek van egy másik kijárata is, amin keresztül az összes lepucolt héjat, szemetet és mindenféle maradékot, egyszerűen kihordják, és egy adott helyre felhalmozzák.

Tehát igen, elmondhatjuk, hogy a templomkomplexumok néha egyfajta mandala-felépítést tükröznek. Ezt leginkább Srí Rangamban lehet megfigyelni, ami egy rendkívül híres szent város Dél-Indiában. Egész Ázsiában az itt található hatalmas templomnak van a legmagasabb gópuramja, azaz bejárati tornya, ami olyan mint egy kisebb város. Maháprabhu is járt itt, melyről egy a bejárathoz közeli kis kápolna emlékezik meg. Ha belépünk az első kapun, akkor ez az első kör még nagyon hasonlít a külvilágra, ugyanis itt különféle boltokat, éttermeket, ruhákat árusító bódékat, különféle kereskedőket találunk, szinte ugyanazt, mint odakint a városban. Majd a következő kapun belépve, már eltűnnek az élelmiszerboltok, aztán a következő kapun túl eltűnnek a ruha árusok. Folyamatosan egyre közelebb kerülünk a lényeghez, például még beljebb már csak spirituális tárgyakat árulnak, például virágfüzéreket, tömjént, illetve olyan dolgokat, amiket Visnuhoz vihetünk, mivel ez egy Visnu-templom. S amikor középütt belépünk a belső udvarra, már csak a bráhmanák éneklik szent himnuszaikat. Ez egy gyönyörű ábrázolása annak, ahogyan a külvilágból érkezünk, amikor még rengeteg vágy, szükséglet köt gúzsba bennünket: „Éhesek vagyunk, szeretnénk valami szépet vásárolni magunknak…”, ez az ahonnan érkezünk. Aztán lépünk egyet, és már nem is vagyunk éhesek, eltűnnek az étel árusok, majd még egyet lépünk, és eltűnnek a csecsebecsék. Ily módon tanítanak meg bennünket arra, hogy hagyjunk magunk mögött minden anyagi felfogást, azért, hogy majd legbelül találkozzunk az Úrral.

Valójában ebben a templomban Rámanudzsa Ácsárja rendkívül különleges múrtiját imádják, illetve itt található az ő szamádhija is. Ottjártunkkor az egész templomkomplexumba be tudtunk lépni, de ennél a helynél volt egy őr, aki azt mondta: „Nem, ide nem jöhetnek be, az lehetetlen!” Akkor éppen inkognitóban voltunk, és csak egyszerű nadrágot viseltünk. Szóval az őr így folytatta: „Ide, nadrágban tilos belépni.” De szerencsénkre volt velünk egy másik bhakta is, aki dhótiban volt. Ekkor a kapus hajthatatlansága megenyhült, és azt mondta: „Rendben, bemehettek.” Visszatérve a transzcendentális mandalára, ez azt szimbolizálja, hogy a mandalák külső szirmain is találkozni fogunk kapuőrökkel, de ha van egy jóbarátunk, egy jó vezetőnk, akivel utazunk, akkor nem lesz gondunk az őrökkel.

Tehát kérlek, gondozzátok szeretettel mind a belső szívmandálátokat, mind a lelki út külső mandaláját, mind pedig a lelkivilág végső transzcendentális Krisna-mandaláját. S bármikor zengitek is a Szent Neveket ezen a gyönyörű málán, akkor is láthatjátok a mandalát – Rádhá-Góvinda szimbolikus körtáncában. S amikor Csaitanja Maháprabhu invitálására részt vehetünk ebben a mantrázásban, akkor mi is táncra perdülhetünk a gyémántoszlop közepű lótuszvirág körül.