Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.11-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Szvámí Tírtha: Mi a különbség a kétféle mandala: a Krisna-mandala és a Gauránga-mandala között? Ki van Krisna lótuszmandalájának a legbelsejében? 

Válasz: A legfiatalabb gópík, a manydzsárík.

Szvámí Tírtha: Igen, és a bensőbb körben? 

Válasz: A Krisnával egyidős gópík.

Szvámí Tírtha: S a külső körben? 

Válasz: A hírvivők.

Szvámí Tírtha: De, ugye ők mindannyian hölgyek? S Csaitanja Maháprabhu mandalájában kik találhatók? 

Válasz: Ott csak férfiak vannak.

Szvámí Tírtha: Nos, nem egészen, mert kihangsúlyozzák, hogy a navadvípi mandalában van egy hölgy is, Dzsáhnavá-déví, Nitjánanda Prabhu felesége, aki nagyon kiemelkedő személyisége volt a Maháprabhu eltávozását követő szampradájának. 

Tehát ebből megérthetjük, hogy Krisna, mint Maga a Legfelsőbb úr, közvetlen avatárként száll alá. Isten, természetéből adódóan – a mi megértésünk szerint – az egyedüli élvező, az egész teremtés középpontja, minden ok végső oka, és minden teremtetett létező, ebből a forrásból származik, és ezt a célt szolgálja. Ezt értjük azon, hogy élvező, hogy Ő kegyesen elfogadja mindenki más szolgálatát.

Ezzel szemben, Maháprabhuként egy rejtett formában, gupta avatárként jelent meg, nem pedig teljes isteni pompájában, hogy elfogadja az egész teremtett, megnyilvánult világ szerető szolgálatát. Tehát bhaktaként, Isten szolgájaként jelent meg, és így definiálta önmagát: „Nem vagyok se bráhmana, se ksatrija, se vaisja, se súdra. Nem vagyok se brahmacsárí, se családos, se vánapraszta, se szannjászí. Csupán úgy tekintek Magamra, mint aki az Úr Srí Krisna lótuszlábának, a gópík fenntartójának, a szolgájának, a szolgájának a szolgálja.[1]” Így tehát Ő aszkéta életet élt. S mit várhatunk el egy aszkétától? Netán azt, hogy egy holdfényes éjszakán fiatal hölgyekkel táncolgasson? Nem! Jobb, ha elkerülünk egy ilyen aszkétát. Tehát a válasz végül is az, hogy a legbizalmasabb szolgálói, a gószvámík azok, akik eredetileg rendelkeznek ezzel a gópí hangulattal. Bár a gószvámík szintén aszkéták voltak, mindenesetre az eredeti, lelkivilágbeli formájukban a gópík ártatlan, tiszta, feltétel nélküli szolgálatkészségét képviselik. 

Mind a Rádhá-Góvinda-mandalát, mind a Gauránga-mandalát egyaránt jóga-píthának (píthá: talapzat) nevezzük, mert mint az oltár magaslatán állva segítik a Rájuk való összpontosítást. Éppúgy, mint a jantra-mandalák felépítése, melyek általában a figyelmünk fókuszálására szolgálnak, hogy a külső világból egyre közelebb kerüljünk a mindenség leglényegéhez, az áttörési ponthoz. Viszont ebben a két lelkivilágbeli mandalában, tudjuk hogy Ki tartózkodik a középpontban, illetve kik találhatók a lótuszmandala különböző szirmain. 

Kérlek, lépjetek be, hiszen meghívást kaptatok erre mindannyian! Kerüljetek közelebb a középpontban táncoló Isteni Párhoz, s akkor életetek majd betölti magasztos hivatását!

(folytatása következik)

1. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 13.80