Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.11-i szófiai reggeli tanításából)

Megjött a gyönyörű napsütés! A hosszú, sötét, ködös és hideg napok után most igazán tudjuk ezt értékelni. Sajnos mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk, vagyis hogy az áldott, isteni dolgokat leginkább akkor tudjuk értékelni, ha megtapasztaljuk azok hiányát. Hiszen „Krsna szúrja szama, Krisna napja mindig ragyog”, de sajnos a tudatlanság felhői miatt néha megfeledkezünk erről. Ezért kell legyőznünk ezt az emberi természetünket, ami nagyjából az, hogy lassan tanulunk, de gyorsan felejtünk. S ez az optimálishoz viszonyított ellentétes működés valahogy jobban megy nekünk, tehát változtassunk ezen, gyorsan ragadjuk meg a lényeget, és soha ne feledkezzünk meg róla!

Most pedig folytassuk tovább az isteni lótuszvirágról szóló tanulmányainkat. Arról beszélgettünk, hogy ennek a gyönyörű szimbólumnak többféle értelmezési szintje létezik. Ennek kapcsán említettük a szívünk lótuszát,  illetve, hogy ez egy kozmikus, lelki szimbólum is a számunkra, amely a teremtés lényegét jelképezi. Majd a  Brahma-szanhitá alapján, mely leírja ezt a lelki lótuszvirágot, a satkónát, megérthettük az ezt övező területeket is, a különböző társakat, és más-más képviselőket. S, ha még tovább pontosítjuk ezt a tökéletes felépítésű lótuszkelyhet eljutunk Krisna legbensőségesebb társaihoz is. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy Krisna szeretett hívei, szolgái is hasonló, lótuszszerű elrendezésben helyezkednek el, mely egy újabb eleven lótuszmandala. Ahogy arról már sokszor beszélgettünk, ha az Isteni Párt helyezzük életünk középpontjába, akkor minden más is ennek megfelelően fog  elrendeződni, így tehát a legkedvesebb bhakták lótuszmandalája is Őköréjük összpontosul. Ezt nevezik jóga-píthának, ami a különböző bhakták elrendeződésének szimbolikus rendszere, illetve a hitünk alapja. S ennek az alapnak a középpontjára kell felhelyeznünk az imádott Isteni Párt: Rádhá-Góvindát.

Tehát minden mandalának vannak közös jellemzői, mint például az, hogy a külső pereme négyzet alakú, illetve vannak benne a négy égtáj felé nyíló kapuk, és amikor belépünk ebbe a szent térbe, akkor ott a kör által teremtett egyfajta harmónia fogad bennünket. Ez a szimbólumrendszer azt jelzi, hogy ez a szent tér mindig el van határolva az anyagvilágtól (a négyzettől). A kapuk jelenléte pedig arról biztosít bennünket, hogy ez az isteni valóság nincs teljesen elszigetelve, tehát be lehet jutni ebbe a szent térbe. Mi ebben reménykedünk, s még ez a szimbolikus ábrázolás is azt jelzi a számunkra, hogy van út, az Úr megközelítése lehetséges. S ennek az isteni lótuszmandalának a legbensejében találunk egy középpontot, mely általában az áttörési pont is egyben. Hiszen hosszú idő után, amikor sikerül megközelítenünk ezt az isteni mandalát, akkor a külső, anyagi világból érkezünk. S ahogy vízszintes irányban igyekszünk közelebb kerülni a mandalánkhoz, először a kapuhoz érkezünk, majd belépünk és egyre áttetszőbb lesz számunkra a lényeg. S ott, az az istennel való találkozási pont, az épp olyan, mint egy templomszentély. A külvilágból érkezünk, majd különböző udvarokon, kapukon és bejáratokon keresztül közeledünk a legszentebb részhez, a múrtihoz, Aki ott lakozik. S ott, ahol találkozunk a Jóistennel, az az áttörési pont. Majd a vízszintes mozgás függőleges kapcsolattá változik. Tehát a lelki utunkon hosszú ideig ugyanazon a szinten haladunk, miközben próbálunk közelebb kerülni a lényeg megértéséhez. De amikor ott vagyunk, ebben a nagyon különleges, koncentrált lelki erővel rendelkező ponton, akkor tudjuk felemelni a tudatunkat, mely olyan, mint egy lelki kvantumugrás.

(folytatása következik)