Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2020.01.05-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Pavitra kérdése: A kérdésem a szolgálatkész hangulatra vonatkozik, amikor a tanítvány bármikor, azonnal készen áll, hogy egy adott szolgálatot elvégezzen. Mi a lényege ennek a tettrekész hozzáállásnak? Hogyan válhatunk ebben egyre odaadóbbá? 

Szvámí Tírtha: Ehhez bátorság kell! Tudjátok hajdanán Gurudév azt mondta az egyik tanítványának: „Gyere velem! Menekülj el ebből az országból!” Ez az illető egy családos ember volt, feleséggel, gyerekkel, viszont még útlevele sem volt. Amikor ezt meghallotta, hogy „Gyere, menekülj el innen!”, láttam az arcán, hogy évek óta erre vágyott. Ennek a bhaktának volt egy nagyon jó barátja, akivel együtt végezték a szolgálataikat, és együtt is éltek. Barátságuk annyira szoros volt, hogy amikor ez a bhakta egyszer rémálomra ébredt, mivel egymás mellett aludtak, azonnal a hűséges barátja nevét kiáltotta, megragadva a kezét. Ennyire mély volt a barátságuk. Viszont a fő probléma nem az volt a számára, hogyan szerezzen útlevelet, vagy hogyan fog majd gondoskodni a családjáról, hanem az, hogy „Lehet, ebben az életben már soha többé nem látom a barátomat.”

Majd feleségével együtt nekiláttak, hogy mindent szépen elrendezzenek. Megváltoztatták a lakcímüket, új útlevelet szereztek, így készülve a szökésre, miközben a feleség már a második gyermeküket hordta a szíve alatt. Az utolsó éjszakán eljött az ásramba. Számomra ő mindig olyan volt, mint egy szuperhős, az odaadás tökéletes példája, a hit mintaképe. S amikor végül éjszaka az utolsó busszal elment, az ablakból figyeltem, ahogy ez a nagyszerű lélek távozik. Elhatároztam, hogy másnap még egy utolsó búcsúra kimegyek a vonathoz. Még annó kaptam Gurudévtől egy indiai poharat, mely attól volt különlegesen értékes, hogy még a szanszkrt neve is rá volt vésve. Azt gondoltam, hogy nem igazán tudok neki semmit sem adni, de talán ez a pohár, ami Gurudévtől származik, ez szép ajándék lesz. De sajnos mire odaértem a vasútállomásra, a vonatuk már elindult… De hála Istennek sikerült elmenekülniük az országból, igaz mindössze két bőrönddel. Majd a rendszerváltás után, két teherautóval tértek haza. Nos, milyen finomságot rejt ez a történet? Míg én azt gondoltam, hogy soha többé nem fogom látni őt, addig az isteni gondviselés, már előre elrendezte, a jövőbeli viszontlátást. Már aznap gondoskodott róla. „Vissza fogom küldeni neked, amikor szükséged lesz rá.”

Viszont térjünk vissza a kérdésedre, hiszen te a szolgálatkészségről kérdeztél. Nos, ez egy nagyon szép történet volt erre. Feladni az országunkat, nemzetünket, kockára tenni a családunkat, feladni mindazt, amink korábban volt: barátokat, odaadó szolgálatot, otthont, mindent, és belevetni magunkat a sötétségbe. Gondoljatok csak bele: képesek lennétek erre? Nem könnyen. Ezt nagyon nehéz megtenni. 

Tehát ezek az ikonikusan szép példák nem csak a távoli múltban, a legendás időkben léteztek. A bhakti hősei ma is köztünk élnek, a ma a legtökéletesebb idő mindenre. Nem a múlt, nem a jövő, hanem a most, a legjobb pillanat, ezt ne felejtsétek el! Ha most nem vagyunk boldogok, akkor mikor leszünk azok? Ha ma nem vagyunk elégedettek a szolgálatainkkal, a lehetőségeinkkel, mindazzal, amit kaptunk, akkor mikor? Szóval kedveseim, ma is a hőskorban élünk. S majdan 1500 év múlva, amikor Bulgáriában megtalálják az Odaadás Aranyló Híveinek Szent Könyvét, azt fogják olvasni, hogy: „Az évezred legelején néhány igazán kivételes bhakta élt itt Bulgáriában, akiknek az Úr Csaitanja iránti odaadása, praszádamja, kírtanája valóban rendkívüli volt. Ők voltak a múlt legendás hősei! Mi, csak az Abszolút Igazság jelentéktelen keresői vagyunk, de ők, valóban mindent odaadtak!” Szóval, kérlek kedveseim, tekintsetek így magatokra, hogy ti vagytok ezek a hősök. Most mosolyogtok, de ezt komolyan gondolom! Mert mindannyian a nyugati vaisnavizmus első generációjához tartozunk. Ez olyan, mint úttörőnek lenni. Minden lépés több száz évre határozza meg a dolgokat. Ez gyönyörű, misztikus, gyakorlati és isteni. S úgy hiszem, igaz is, nem csupán a következő generációk torz látásmódja, hanem valóság. 

Tehát, arra a kérdésre, hogy miként fokozhatjuk a tettrekészségünket, a válasz az, hogy kövessétek ezeket a példákat. Bármit elérhettek, ha készek vagytok mindent feláldozni.

(folytatása következik)