Magyar issues
A hit a módszer arra, hogy megértsük létezésünk végső célját. A hit az ember legnagyobb ereje. Ismételgethetjük: „Isten szolgája vagyok”, vagy rendelkezhetünk valódi, mély megvalósítással efelől. A felszínen ismételgetni az semmit nem jelent. A mesterséges ismételgetés nem segít. Ha azonban mély odaadásban élünk, valóban az Úrtól függünk és nem a saját elképzeléseinktől, akkor a dolog elkezd működni.
A következő kérdésnek ennek kell lennie: hogyan érhetjük el ezt a hitet? Ha a hit oly erős és olyan fontos, hogyan kaphatjuk meg, hogyan érhetjük el?
A Bhagavad-gítában, Sríla Prabhupád egyik magyarázatában, azt olvashatjuk, hogy a hit a bhaktákkal való társulásból származik *. Azoktól kaphatunk tehát hitet, akik rendelkeznek vele, Srí Guru áldása által, és az által, hogy követjük javaslataikat. Ezek mind nagyon fontos összetevők. Mert ha olyanokkal társulunk, akiknek mély hite van, nekünk is lesz hitünk. Ha olyanokkal társulsz, akik tétováznak, te is tétovázni fogsz. Ha iszákosokkal társulsz, te is iszákos leszel. Így van? Válogassátok meg tehát, hogy kikkel társultok. Próbáljatok meg magasabb, lelki társulást találni. Legyen a múltunk, a jelenünk és a jövőnk is az, hogy társulunk a bhaktákkal.
Egyszer megkérdezték Sríla Bhakti Pramód Puri Gószvámí Mahárádzsot – egy körülbelül száz éves tiszta szent volt: „Mahárádzs, te már nyolcvan éve gyakorolod a bhaktit, milyen következtetésre jutottál?” Várt egy percig, majd így szólt: „Nos… a bhakták társasága nélkül nem működik.” Ez volt az ő következtetése. Kérlek titeket, figyeljetek erre a jótanácsra. Jó, lelki, emelkedett társulás nélkül nagyon-nagyon nehéz. Ezért hát keressük a pozitív környezetet, olyan társaságot, amely segíti növekedésünket, amely megvéd, segít és táplál bennünket… Tápláló társaság. Miért? Mert ha ellenséges körülmények között kell növekedned, akkor legtöbb energiádat a túlélésre kell pazarolnod, nem tudod a növekedésre használni.
De ez is igaz, egyik barátunk mondta ma: „Az immunrendszerem nagyon erős, mert nagyon sok rossz hatás érte már. Azért vagyok ilyen erős, mert nehéz életem volt.” Ez is igaz, ez is segít. Ha azonban olyan szerencsés vagy, hogy megtalálod ezt a tápláló környezetet, akkor mondj köszönetet az Úrnak. Ha ilyen körülmények közé helyez, légy hálás és örülj neki. Ha pokoli viharba helyez téged, légy hálás és örülj neki.
És ne feledjétek, a mesterséges ismételgetés nem elég. Mindig emlékezzetek az egyszerű asszonyok történetére, akik vizet cipeltek. Egy nagy guru ült egy folyó partján. Nagyszámú hallatóságnak tartott leckét. Figyelmes hallgatóság voltak, lelki emberek, mindenki teljes figyelemmel hallgatta. Mint ahogyan ti most, várjátok a történet üzenetét. A guru így szólt: „Ne feledjétek, a Ráma-nám segítségével, Ráma szent neve által, átszelhetitek az anyagi lét óceánját.” A hallgatóság meg volt babonázva: „Fantasztikus! A gurudzsí fantasztikus!” Mindenki elégedetten tért haza. A hölgyek pedig, akik a fejükön cipelték a nagy vizes korsókat, éppen akkor haladtak arra, amikor a gurudzsí a nagy mondatot mondta: „Ráma neve által átszelhetitek az anyagi létezést.” Legközelebb tehát a hölgyek ismét a folyóhoz mentek és át akartak kelni a másik oldalra. A csónakos azonban aludt, így nem volt lehetőség csónakba szállni. Elkezdtek hát gondolkodni: „Mit tehetnénk?” És egyikük így szólt: „Hé, emlékeztek? A szvámídzsí azt mondta, hogy a Ráma-nám által átkelhetünk a létezés óceánján! Próbáljuk ki, ez csak egy kis folyó.” Meg is egyeztek: „Ah! Ez egy nagyon jó ötlet, próbáljuk ki! Ráma! Ráma! Ráma…” átkeltek a folyón! Ők tehát figyeltek. Hittel gyakorolták, és átkeltek a folyón. Éppen akkor a gurudzsí a folyó másik oldalán meditált. Látta amint a hölgyek a folyón sétálva Ráma nevét zengték. Így szólt: „Igen! Olyan nagyszerű vagyok. Láthatjátok, egyszerűen csak az által, hogy követték a tanácsomat, vízen járnak. Olyan hatalmas vagyok! Én is tudok vízen járni!” Azonnal felpattant és megpróbálta átszelni a folyót, de ott helyben elmerült. Mert igazából nem hitt abban, amit mondott. Ezért ez egy nagyon fontos szabály: neked magadnak is komolyan kell venned azokat a tanácsokat, amiket másoknak osztogatsz. Először csináld, aztán beszélj.
Ilyen a hit ereje. Ilyen a tiszta gyakorlat ereje. Ez a módszer az anyagi létezés szenvedésóceánjának átkelésére.
*9.3. kommentár
Múlt, jelen és jövő – az élőlények változó körülményei. Mégis van ami állandó. Mi az állandóság? Ha a létezés egészét nézzük – kezdet, fennmaradás és vég – van valami állandóság, és mi ez? Nézzük meg például a testet – megszületünk, élünk és meghalunk, de valami mégis állandó. Mi az? A lélek. És hogyan érzékelhetjük a lelket? Hogyan ragadhatjuk meg? Felismerhetjük bizonyos tünetek alapján. Mik ezek? Az élet jelen van, de nem képes saját magát érzékelni. Az élet létezik, de nem értheti meg saját magát. Kell lennie valami többnek, és ez a tudatosság. A tudatosság már tudja saját magát kutatni. Kell lennie valakinek, aki kutat, aki próbálja elérni a megértést. És ha jelen van ez a tudatosság, az képes látni, észlelni saját eredetét, ami a létezés. Bizonyos szempontból mondhatjuk, hogy a létezés a tudatosság múltja. Ha a létezés a tudatosság múltja, akkor mi a tudatosság jövője? A létezés a múlt, abban az értelemben, hogy az az eredet. A tudatosság eredete a létezés. Mi a tudatosság jövője, mi a célja? A lélek megvalósítása. És mi történik az után? Visszatérünk Istenhez. Milyen állapotban? Mogorván lépünk be Gólóka Vrndávanba? Szomorúan, savanyú arccal? Rendben, nem tudjuk hogyan kellene belépnünk a lelki égboltra. De akkor figyeljetek csak. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy ezt a folyamatot örömmel gyakorolják. Szu-szukham kartum avjajam* – ezt a folyamatot örömmel gyakorolják. És ez a folyamat közelebb visz minket a lélek eredeti öröm állapotához. Mondhatjuk tehát, hogy a tudatosság jövője, vagy célja a boldogság ánanda. A szat a létezés, ez a múltunk, az eredetünk. Az önazonosságunk, csit, a tudatosság, keresi az eredetét, a létezésének okát, a célját. És tudatosságunk célja az öröm, a boldogság, ánanda.
Ez is mutatja, alátámasztja a lelki fejlődés különböző fokozatait, lépéseit. Mert először a tudatossággal azonosítjuk magunkat – gondolkodom, tehát vagyok. Hogy is mondta Descartes: “Cogito ergo sum” – “Gondolkodom, tehát vagyok.” Ez úgymond egy pozitív materialista nyilatkozata: “Cogito ergo sum, gondolkodom, tehát vagyok.” Néhány száz évvel később, erre a filozófiára alapozva, mire változtatták meg a szlogent? „Dubito ergo sum – Kételkedem, tehát vagyok.” Ilyen az anyagi irány. Az által azonosítod magad, hogy kételkedsz dolgokban. Csak gondoljatok bele, miféle önazonosítás ez: kételkedem, tehát vagyok. Ez a természetem; kételkedem, ilyen vagyok, én vagyok maga a kételkedés. Egy nagy kérdőjel vagyok. Ezért a vaisnava tilakot sem hagyományos módon viselem, hanem mint egy nagy kérdőjelet. Ez az önazonosságom. Ez az én szampradájám – Kérdőjel.
Bárhogy is, a tudatosság az identitásuk, ez az, amit érzékelni tudunk. Ezért ez a kutatás egy tudatos kutatás, az elején intellektuális. Ha visszanézünk, megpróbáljuk megtalálni az eredetünket, a múltunkat, intellektuális kutatást kell alkalmaznunk, ésszerű kutatást. Ez a létezés megértésének módja. És mi az ánanda megértésének módja? Alkalmazzuk ugyan ezt a racionális módszert? Ah, ez egy költői kérdés. Ugyan az a módszer nem fog működni, mert az ánanda irracionális. Akkor milyen módszert alkalmazzunk? Milyen módszert használhatunk a tudatosság jövőjének és céljának kutatására? Azt mondanám, hogy hittel kell kutatnunk a célunkat. Ha a hitet használjuk a kutatás módszereként, sikerrel járunk. Megtaláljuk a lelki boldogságot.
Az intellektuális módszer által szert tehetünk némi megértésre a létezéssel kapcsolatban, de nem erről. Elég intelligensnek kell tehát lennünk ahhoz, hogy megértsük, hogy nem ez a módja. És, hogy elérjük – a hit, a mély hit a módja, hogy megértsük mi a boldogság, mi az öröm. És ha mély hittel zengjük az Úr neveit, nem kétséges, hogy megváltozik a tudatosságunk. Ez a varázsszőnyeg effektus. Leülsz a szőnyegre, és amikor elkezdesz mantrázni, repülsz. Azonnal egy másik tudatállapotba kerülsz.
Ez a létezés beteljesülése – ánanda. Mondhatjuk, hogy a létezés legfőbb eredménye a tudatosság; a tudatosság legfőbb tapasztalata pedig a boldogság. Mindig próbáljatok megmaradni a bhakták társaságában, szenteljétek magatokat a szolgálatnak, próbáljátok meg követni lelki tanítómesteretek útmutatását, dicsőítsétek az Urat, és meglátjátok mi lesz az eredménye.
*Bg. 9.2.
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.26, Szófia)
Az idő három fázisa a múlt, jelen és a jövő. És habár beszélünk erről a három fázisról, igazából nem léteznek. Megfogható a múlt? Nem. Az már elmúlt, tehát nem létező. A jövő még megnyilvánulatlan, ezért nem létezik. Csak a jelen van, de amikor azt mondom „jelen pillanat”, már el is múlt. Összefoglalva tehát: semmi sem létezik. Nincs tehát idő. Vagy mégis van? Acsintja bhédábhéda tattva – igen és nem egyszerre. Abszolút értelemben az idő nem létezik, mégis érezzük, hogy jelen van, és múlik. Lehet, hogy az emberek az mondják, az idő múlik, az idő meg nevetve nézi, ahogyan az emberek múlnak el.
Meg kell értenünk, hogy az idő a Legfelsőbb Úr egyik energiája mely az anyagi szinten nyilvánul meg mint bevégző energia. Az idő az a tényező, ami biztosítja a dolgok történésének sorrendjét. A jelen a múlt jövője és jövő múltja. Ha megérted a jelen pillanatot, megérted a múltat és a jövőt is. Ha teljes tudással rendelkezel a jelent pillanatról, akkor megértheted, ami elmúlt, és aminek még jönnie kell. Használjuk megfelelően az időnket! És ha a jelen pillanatot az Úr dicsőítésére használjuk, akkor ismerjük a múltat és ismerjük a jövőt. Ezért legyen ez az állandó elfoglaltságunk.
Az idő megértésének különböző szintjei vannak. Mégis kell lennie valami állandóságnak. A Krsna szolgálatában való állandó elfoglaltság teljes odaadást jelent. Teljes odaadás, teljes szabadsággal kombinálva; mert a teljes odaadás a világban különböző szervezetekben érhető el. Például ha bevonulsz a hadseregbe, teljes elfoglaltságot kapsz. Vagy ha börtönbe kerül valaki, akkor is teljesen le van foglalva. Vagy ha a rácsok másik oldalán vagy – a májá börtönében, amit „szabadságnak” hívnak – akkor is teljes mértékben elfoglalt vagy. Mindig elfoglaltak vagyunk. De az egyszerű elfoglaltság és az odaadó elfoglaltság különbözik. Mert az a fajta elfoglaltság, melyet ezek a szervezetek nyújtanak, erőszakkal való. Parancsot kapsz, és meg kell csinálnod. Az illúzió nagyon trükkös, mert olyan formában osztogatja a parancsokat, hogy szabadnak érzed magad. Az gondolod „Megtehetem! Szabadon választhatom meg, hogy mit teszek.” De igazából a természet erői irányítanak és az illúzió bűvöletében élünk. Ezért az, hogy erőszakkal vagyunk lefoglalva, vagy ilyesfajta varázslat által, nem elég. Saját szabad akaratunk áltál kell elfoglalttá válnunk. „Igen”-t kell mondanunk Krsnának. Ha a szolgálat erőszakkal van kikényszerítve, akkor az lesz a meditációnk tárgya, hogy hogyan adhatnánk fel azt. De ha mi mondjuk, és mi egyezünk bele: „Igen! Én akarom csinálni! Én akarok itt lenni, én akarok segíteni, mond meg mit tegyek.” akkor, ha értelmes emberek vagyunk, meg is fogjuk tenni. Teljes szabadág teljes elkötelezettséggel: ez a legjobb kombináció az odaadó szolgálatban. A múltban, a jelenben, és a jövőben – állandó elmerülés Krsna gondolataiban, tetteiben és szavaiban. Bármikor, amikor bajban vagy, vagy éppen boldog, azt kiálthatod: „Dzsáj Rádhé Sjám!” A helyzet megváltozik. Megszűnik a szenvedés. És a boldogság is? Nem. A boldogság növekszik.
Az Úr szent neveit zengve, minden, ami kedvezőtlen eltűnik. Sok ember szeretné megváltoztatni a sorsát. Tudjátok, hogy a múltatok meg van írva a bal tenyeretekben a jövőtök pedig a jobban. Ha szeretnétek megváltoztatni a múltatokat és a jövőtöket, van egy javaslatom. Csak tapsoljatok a kírtanon. Mert akkor megváltoznak a tenyereteken lévő vonalak, és minden, ami kedvezőtlen eltűnik.
Állandó elfoglaltság az Úr szolgálatában, ez a bhakti-jóga célja. Elfoglaltság, de nem erőszak által, hanem szabad odaadásból. „Itt vagyok, foglalj el a szolgálatodban.” A Haré Krsna mahámantra olyan, mint egy meghívó. Amikor vendégeket vársz, készítesz egy szép feliratot, feldíszíted a bejáratot és azt mondod „Isten hozott”! Aztán megérkezik a vendég és még egy pohár vizet sem adsz neki. Hogy fogja magát érezni? Azt fogja mondani: „Nos, nagyon szép meghívás, de nagyon rossz vendéglátás. Legjobb lesz, ha hazamegyek. Nem is igazán akarják, hogy itt legyek.” Ugyanígy, a szívedet is a „Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré” poszterrel dekorálod, de amikor Krsna belép, még egy kis szolgálatot sem ajánlasz Neki?! Mint ahogy a Gítában mondja: „Csak egy kis vizet, egy kis gyümölcsöt, egy kis levelet és elégedett vagyok.” Ha meginvitáljuk az Urat, hogy foglaljon el minket a szolgálatában, készen kell állunk arra, hogy csatlakozzunk a szolgálathoz. Nem elég csak mondani, készen kell állnunk. Ha Krsnának adjuk a szabad akaratunkat, a hajlandóságunkat: „Igen, csatlakozni szeretnék, gondoskodj rólam,” Ő gondoskodni fog. És ne feledjétek, ez az önzetlen odaadás egy örömteli dolog. A bizonyítékát nem csak a könyvekben olvashatjátok, hanem a bhakták arcán is.
Egyszer valaki megkérdezett egy tanítót: „Hogyan lehetséges, hogy a szent név édes nektárja megkeseredett az ajkaimon?” A tanító így válaszolt: „Nos, az nem a szent név volt.” Ha valami megváltoztatható, vagy kapok némi tapasztalatot, de aztán elveszítem, akkor az nem volt igazi tapasztalás. Kezdet, változás, vég – a mi megértésünk szerint ezt az anyagi természet. De a lelki dolgok állandóak, örökkévalóak, mindig-növekvők. És időről-időre át kell gondolnunk – mit tapasztaltunk, mit értünk el, mennyi megértéssel rendelkezünk, milyen fokú a meghódolásunk. Mert tíz százalékos meghódolással, nem fogsz kilencven százalékos eredményt elérni. Így van? Krsna jobb üzletember ennél. De szerencsére van egy hivatalos viszonteladótok, ez pedig Csaitanja Maháprabhu. Csak tíz százalékot fizetsz és száznyolc százalék hasznot kapsz. Mert Ő a kegy nagykereskedője. Hozzatok hát néhány tíz százalékot az odaadásotokból a templomba és tegyétek lótuszlábai elé. Többszörösen lesztek jutalmazva.
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25)
Ha a felavatás által tiszta bhakta lehet belőlem, és a szívem arannyá változik, meg kell ragadnom a lehetőséget! De ekkor jön a következő kérdés: hogyan találkozzak, hogyan találjam meg a feljebbvalómat. Egyszer egyik kedves hittestvérem azt mondta: „Óh, eldöntöttem, hogy elmegyek Indiába. Meg akarom keresni a mesterem.” De ahelyett, hogy Indiába ment volna Nandafalvára ment, és háromezer helyett mindössze harminc kilométerre megtalálta Gurudéváját.
Meg kell tehát lennie ennek a belső kutatásnak. És amikor egymagamban már a lehetőségeim határára értem, akkor van szükségem az útmutatásra, segítségre egy magasabb szintről. De mi történik: kapsz egy invitálást, nagyon tetszik, olyan izgalmas, hogy azonnal ugornál. Tudsz bármit is arról, hogy mi vár rád? Van bármi elképzelésed, hogy mi zajlik a tanítványi körben? Biztos vagy benne, hogy ez neked való? Tényleg képes vagy az egész életedet a guru-szévának (a guru szolgálata) szentelni? Ezek fontos kérdések.
Az emberek nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy leellenőrizzék a gurukat. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen képzettséggel; mindenféle feltételeknek meg kell felelniük… Mert én olyan nagyszerű vagyok, hogy a legjobb gurura van szükségem, aki a sásztrák minden követelményét teljesíti. De ha elmondanám nektek azokat a tulajdonságokat, amikkel egy tanítványnak kell rendelkeznie… Ez a lista senkit sem érdekel. Inkább ne is beszéljünk róla. De csak azért, hogy egy kis elképzelésetek legyen róla: egy lehetséges tanítvány, úgy értem egy jelölt, legyen: tanult, fiatal, egészséges, vagyonos, bölcs, minden szempontból tökéletes és álljon készen a teljes meghódolásra. Ki tesz eleget ezeknek a követelményeknek? Felmerül bennetek a kérdés: ha valaki ilyen tökéletes, akkor minek van szüksége gurura?!
Aztán valamilyen misztikus elrendezés által találkozol egy mesterrel és elé járulsz: „Óh, szeretnék a tanítványod lenni.” Szívem legmélyéből javaslom nektek: ha valaki odamegy hozzátok és azt mondja: „Légy a tanítványom” próbáljátok meg elkerülni. Vagy legyetek tartózkodóak. Vizsgáljátok meg: „Miért?” Mert a klasszikus történetekben ez egy kicsit más. Kivéve, ha találkozol az Úr Jézussal, és azt mondja neked „Kövess!” Akkor tedd meg! Tedd meg, ne habozz! Ne légy olyan, mint Péter (apostol). Az Úr így szólt hozzá: „Csak gyere, és kövess engem!” Ő pedig így válaszolt: „De mi lesz a hálóimmal?” „Mi lesz a világ-hálóimmal?!” – mondaná Péter a huszonegyedik században… „Mi lesz a világhálóimmal?” „Csak gyere és kövess engem, nem számít, ne bánd. Add fel a ragaszkodásaid, gyere velem.”
Mert az ilyen kaliberű szentek, tanítók, vagy képviselők igen ritkán jönnek. Az indiai tradícióban különböző történeteket találunk, amikor a tanítványok nagyon lelkesek, hogy megtalálják a mesterüket. Az egyik ilyen történet szereplői Naróttama dász Thákur és Lókanáth dász gószvámí. Lókanáth azt jelenti „a hely ura”. Lókanáth gószvámí egy nagyon lemondott személy volt, mindig a gyakorlatainak szentelte magát, nem találkozott túl sok emberrel, nem vesztegette az időt, ezért nagy szent hírében állott. Volt egy tanítvány jelölt, ő volt a jövőbeni Naróttama dász. Elhatározta: „Lókanáth! Ő lesz a meseterem!” Odajárult hát hozzá, és így szólt: „Óh mester, kérlek légy kegyes hozzám, fogadj el tanítványodként.” Lókanáth így válaszolt: „Tűnj innen! Nem foglalkozom ilyesmivel. Nem vagyok megfelelő személy erre. Menj a szentekhez. Annyi nagyszerű szent van itt, fordulj hozzájuk. Én nem fogadok el tanítványokat.” „Nem, nem, nem, én téged akarlak követni. Kérlek!” „Nem! Szó sem lehet róla! Ezt nem lehetséges!” Elutasította hát a fiatalembert.
Gondoljatok csak bele: oda járultok egy nagy szenthez az egész életetekkel, ez a végső felajánlásotok, mindenetek, amitek csak van. Azt mondjátok: „Kérlek, fogadd el az életem”, és akkor a guru azt mondja: „Ah, tűnj innen. Menj ahonnan jöttél, ne háborgass engem.” Nos?! Mit éreznétek? Kiégettnek éreznétek magatokat. És a nyugati emberek általában abban a pillanatban elszaladnak: „Nem, tévedtem, nem ő a mesterem. Csalódottá tett!” De Naróttamát más fából faragták. Azt mondta: „Óh! Gurudévám olyan nagylelkű! Tesztelni akar engem, szeretné látni, hogy valós-e az odaadásom. De mit a teendő?” Filozófiailag nagyon tanult volt, ezért így szólt: „Elégedetté kell tennem a mesterem. Ez az út.” És hogyan tedd elégedetté lelki tanítómestered? Szavakkal? Gondolatokkal? Talán inkább tettekkel. Így van. Ő is ez utóbbit választotta. Elhatározta: „Szolgálnom kell őt!” És tudjátok, ezek a szentek tényleg nagyon egyszerű, természetes körülmények között éltek. Lakhelyük a fák alatt volt csupán, minden nap más fa alatt. De Lókanáth dász gószvámí egy bizonyos helyet használt illemhelyként a bokrok közt. És mivel nem volt állandó lakhelye, nem volt semmije. Egy apró dhótija volt, és gyakorlatilag nem volt rá lehetőség, hogy valaki szolgálatot végezzen neki. A fiatalember eldöntötte: „Talán takaríthatnám azt a helyet, amit mesterem illemhelyként használ.” Egy idő után Lókanáth gószvámí észrevette, hogy „Hé minden olyan szépen el van rendezve itt a bokrok között. Valami történt itt.” Gyanakodni kezdett: „Valaki csinálja ezt.” Legközelebb elrejtőzött tehát egy másik bokorban és megleste, hogy mi történik. Aztán a következő reggel látta Naróttama dászt, amint gamcsában közeledik és boldogan mantrázik és énekel: „Óh, jövök és szolgálatot végzek, takarítok, és mindent szépen elrendezek.” Aztán Lókanáth gószvámí hírtelen kiugrott a bokorból és így szólt: „Hé, te semmirekellő, mit művelsz te itt!?” „Gurudév, próbálok némi szolgálatot felajánlani neked.” „Óh, nem… de tudod mit, csinálj amit akarsz!” Naróttama pedig így gondolkodott: „Óh! Gurudév az áldását adta! Az áldásával végezhetem a szolgálatot!” Ettől még vidámabb lett.
De Lókanáth igazán tartózkodó volt, és nem állt készen rá, hogy elfogadja a fiút. Olyannyira, hogy a többi szent is kezdte megkörnyékezni: „Gószvámí, miért vagy ilyen szigorú? Miért kínzod ezt a fiatalembert? Olyan kedves, oly odaadó, igazán alkalmas. Miért nem fogadod el? Annyira szeret téged.” Így válaszolt: „Nem!” „De miért nem?” Majd így válaszolt: „Tudjátok tettem egy fogadalmat. Nem fogok tanítványokat elfogadni.” Gondoljatok csak bele, ez nagyon komoly érv. Ha egy ilyen kaliberű szent fogadalmat tesz, azt nagyon komolyan veszi. De a többi szentek ezt mondták: „Hé, várj csak egy percet. Ez a fiatalember is tett egy fogadalmat. Képes akár az életét is feladni, de a te tanítványod lesz.” Akkor Lókanáth gószvámí azt mondta: „Lehet, hogy ez a fogadalom erősebb mint az enyém. Mondjátok meg neki, hogy menjen a Jamunához, vegyen fürdőt, majd jöjjön ide hozzám.”
Lókanáth dász gószvámí tehát, a „hely ura”, kész volt megtörni fogadalmát a tanítvány kedvéért. És elfogadott egy tanítványt. A neve Naróttama volt. Naróttama azt jelenti „az emberek legjobbja”. És hány tanítványa volt Naróttama dász Thákurnak? Hatvanezer. Ez nem számok kérdése, hanem a minőségé.
Erre a fajta elkötelezettségre és törekvésre van szükségünk, hogy igazán átadjuk magunkat. Ebben a tranzakcióban minden a mestertől függ. Hivatalosan mondva, elméletileg így van. De a példákból láthatjátok, hogy a guruk és az erős lelki emberek készek változtatni a látásmódjukon és véleményükön a tanítványok édes akarata által. A felavatás tehát azt jelenti, hogy belépünk egy szeretetteljes kapcsolatba. Nem egy elméleti iskolába iratkozunk be, ez egy szeretetteljes kapcsolat.
A csodák léteznek. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a Krsna felé vezető út teli van csodákkal. Majd hozzá teszi: „Álljatok hát készen rájuk!” Készen áltok a csodákra? Gondoljatok csak bele, csoda történik ebben a pillanatban, itt és most. Készen álltok? Hogy elszakadjatok a hálóitoktól?
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25) Ha a felavatás által tiszta bhakta lehet belőlem, és a szívem arannyá változik, meg kell ragadnom a lehetőséget! De ekkor jön a következő kérdés: hogyan találkozzak, hogyan találjam meg a feljebbvalómat. Egyszer egyik kedves hittestvérem azt mondta: „Óh, eldöntöttem, hogy elmegyek Indiába. Meg akarom keresni a mesterem.” De ahelyett, hogy Indiába ment volna Nandafalvára ment, és háromezer helyett mindössze harminc kilométerre megtalálta Gurudéváját. Meg kell tehát lennie ennek a belső kutatásnak. És amikor egymagamban már a lehetőségeim határára értem, akkor van szükségem az útmutatásra, segítségre egy magasabb szintről. De mi történik: kapsz egy invitálást, nagyon tetszik, olyan izgalmas, hogy azonnal ugornál. Tudsz bármit is arról, hogy mi vár rád? Van bármi elképzelésed, hogy mi zajlik a tanítványi körben? Biztos vagy benne, hogy ez neked való? Tényleg képes vagy az egész életedet a guru-szévának (a guru szolgálata) szentelni? Ezek fontos kérdések.Az emberek nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy leellenőrizzék a gurukat. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen képzettséggel; mindenféle feltételeknek meg kell felelniük… Mert én olyan nagyszerű vagyok, hogy a legjobb gurura van szükségem, aki a sásztrák minden követelményét teljesíti. De ha elmondanám nektek azokat a tulajdonságokat, amikkel egy tanítványnak kell rendelkeznie… Ez a lista senkit sem érdekel. Inkább ne is beszéljünk róla. De csak azért, hogy egy kis elképzelésetek legyen róla: egy lehetséges tanítvány, úgy értem egy jelölt, legyen: tanult, fiatal, egészséges, vagyonos, bölcs, minden szempontból tökéletes és álljon készen a teljes meghódolásra. Ki tesz eleget ezeknek a követelményeknek? Felmerül bennetek a kérdés: ha valaki ilyen tökéletes, akkor minek van szüksége gurura?!Aztán valamilyen misztikus elrendezés által találkozol egy mesterrel és elé járulsz: „Óh, szeretnék a tanítványod lenni.” Szívem legmélyéből javaslom nektek: ha valaki odamegy hozzátok és azt mondja: „Légy a tanítványom” próbáljátok meg elkerülni. Vagy legyetek tartózkodóak. Vizsgáljátok meg: „Miért?” Mert a klasszikus történetekben ez egy kicsit más. Kivéve, ha találkozol az Úr Jézussal, és azt mondja neked „Kövess!” Akkor tedd meg! Tedd meg, ne habozz! Ne légy olyan, mint Péter (apostol). Az Úr így szólt hozzá: „Csak gyere, és kövess engem!” Ő pedig így válaszolt: „De mi lesz a hálóimmal?” „Mi lesz a világ-hálóimmal?!” – mondaná Péter a huszonegyedik században… „Mi lesz a világhálóimmal?” „Csak gyere és kövess engem, nem számít, ne bánd. Add fel a ragaszkodásaid, gyere velem.”Mert az ilyen kaliberű szentek, tanítók, vagy képviselők igen ritkán jönnek. Az indiai tradícióban különböző történeteket találunk, amikor a tanítványok nagyon lelkesek, hogy megtalálják a mesterüket. Az egyik ilyen történet szereplői Naróttama dász Thákur és Lókanáth dász gószvámí. Lókanáth azt jelenti „a hely ura”. Lókanáth gószvámí egy nagyon lemondott személy volt, mindig a gyakorlatainak szentelte magát, nem találkozott túl sok emberrel, nem vesztegette az időt, ezért nagy szent hírében állott. Volt egy tanítvány jelölt, ő volt a jövőbeni Naróttama dász. Elhatározta: „Lókanáth! Ő lesz a meseterem!” Odajárult hát hozzá, és így szólt: „Óh mester, kérlek légy kegyes hozzám, fogadj el tanítványodként.” Lókanáth így válaszolt: „Tűnj innen! Nem foglalkozom ilyesmivel. Nem vagyok megfelelő személy erre. Menj a szentekhez. Annyi nagyszerű szent van itt, fordulj hozzájuk. Én nem fogadok el tanítványokat.” „Nem, nem, nem, én téged akarlak követni. Kérlek!” „Nem! Szó sem lehet róla! Ezt nem lehetséges!” Elutasította hát a fiatalembert.Gondoljatok csak bele: oda járultok egy nagy szenthez az egész életetekkel, ez a végső felajánlásotok, mindenetek, amitek csak van. Azt mondjátok: „Kérlek, fogadd el az életem”, és akkor a guru azt mondja: „Ah, tűnj innen. Menj ahonnan jöttél, ne háborgass engem.” Nos?! Mit éreznétek? Kiégettnek éreznétek magatokat. És a nyugati emberek általában abban a pillanatban elszaladnak: „Nem, tévedtem, nem ő a mesterem. Csalódottá tett!” De Naróttamát más fából faragták. Azt mondta: „Óh! Gurudévám olyan nagylelkű! Tesztelni akar engem, szeretné látni, hogy valós-e az odaadásom. De mit a teendő?” Filozófiailag nagyon tanult volt, ezért így szólt: „Elégedetté kell tennem a mesterem. Ez az út.” És hogyan tedd elégedetté lelki tanítómestered? Szavakkal? Gondolatokkal? Talán inkább tettekkel. Így van. Ő is ez utóbbit választotta. Elhatározta: „Szolgálnom kell őt!” És tudjátok, ezek a szentek tényleg nagyon egyszerű, természetes körülmények között éltek. Lakhelyük a fák alatt volt csupán, minden nap más fa alatt. De Lókanáth dász gószvámí egy bizonyos helyet használt illemhelyként a bokrok közt. És mivel nem volt állandó lakhelye, nem volt semmije. Egy apró dhótija volt, és gyakorlatilag nem volt rá lehetőség, hogy valaki szolgálatot végezzen neki. A fiatalember eldöntötte: „Talán takaríthatnám azt a helyet, amit mesterem illemhelyként használ.” Egy idő után Lókanáth gószvámí észrevette, hogy „Hé minden olyan szépen el van rendezve itt a bokrok között. Valami történt itt.” Gyanakodni kezdett: „Valaki csinálja ezt.” Legközelebb elrejtőzött tehát egy másik bokorban és megleste, hogy mi történik. Aztán a következő reggel látta Naróttama dászt, amint gamcsában közeledik és boldogan mantrázik és énekel: „Óh, jövök és szolgálatot végzek, takarítok, és mindent szépen elrendezek.” Aztán Lókanáth gószvámí hírtelen kiugrott a bokorból és így szólt: „Hé, te semmirekellő, mit művelsz te itt!?” „Gurudév, próbálok némi szolgálatot felajánlani neked.” „Óh, nem… de tudod mit, csinálj amit akarsz!” Naróttama pedig így gondolkodott: „Óh! Gurudév az áldását adta! Az áldásával végezhetem a szolgálatot!” Ettől még vidámabb lett.De Lókanáth igazán tartózkodó volt, és nem állt készen rá, hogy elfogadja a fiút. Olyannyira, hogy a többi szent is kezdte megkörnyékezni: „Gószvámí, miért vagy ilyen szigorú? Miért kínzod ezt a fiatalembert? Olyan kedves, oly odaadó, igazán alkalmas. Miért nem fogadod el? Annyira szeret téged.” Így válaszolt: „Nem!” „De miért nem?” Majd így válaszolt: „Tudjátok tettem egy fogadalmat. Nem fogok tanítványokat elfogadni.” Gondoljatok csak bele, ez nagyon komoly érv. Ha egy ilyen kaliberű szent fogadalmat tesz, azt nagyon komolyan veszi. De a többi szentek ezt mondták: „Hé, várj csak egy percet. Ez a fiatalember is tett egy fogadalmat. Képes akár az életét is feladni, de a te tanítványod lesz.” Akkor Lókanáth gószvámí azt mondta: „Lehet, hogy ez a fogadalom erősebb mint az enyém. Mondjátok meg neki, hogy menjen a Jamunához, vegyen fürdőt, majd jöjjön ide hozzám.”Lókanáth dász gószvámí tehát, a „hely ura”, kész volt megtörni fogadalmát a tanítvány kedvéért. És elfogadott egy tanítványt. A neve Naróttama volt. Naróttama azt jelenti „az emberek legjobbja”. És hány tanítványa volt Naróttama dász Thákurnak? Hatvanezer. Ez nem számok kérdése, hanem a minőségé.Erre a fajta elkötelezettségre és törekvésre van szükségünk, hogy igazán átadjuk magunkat. Ebben a tranzakcióban minden a mestertől függ. Hivatalosan mondva, elméletileg így van. De a példákból láthatjátok, hogy a guruk és az erős lelki emberek készek változtatni a látásmódjukon és véleményükön a tanítványok édes akarata által. A felavatás tehát azt jelenti, hogy belépünk egy szeretetteljes kapcsolatba. Nem egy elméleti iskolába iratkozunk be, ez egy szeretetteljes kapcsolat.A csodák léteznek. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a Krsna felé vezető út teli van csodákkal. Majd hozzá teszi: „Álljatok hát készen rájuk!” Készen áltok a csodákra? Gondoljatok csak bele, csoda történik ebben a pillanatban, itt és most. Készen álltok? Hogy elszakadjatok a hálóitoktól?
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25, Szófia)
Ahhoz, hogy a tudatosság egy szintjéről egy másikba kerüljünk, kell lennie valamilyen eszköznek, ez az eszköz a lelki feljebbvaló. Beszéltünk már a folyamatokról – elalvás és ébrenlét. Mi a lelki ébredés folyamata? A felavatás. És mi a felavatás? Mi a véleményetek?
Jasódá: Második születés.
Hari-lílá: Csak kifejezése a valamire való törekvésnek.
Rámvidzsáj: Egy lelki táncba hívás.
Krpadhám: A meghódolás első lépése.
Préma-latá: Hogy valakit befogadnak egy speciális körbe.
Tírtha Mahárádzs: Igen… Az én definícióm: az egyetlen lehetőség. A felavatás az egyetlen esély. Milyen értelemben? És beavatás, de mibe? Az egyik rémálomból a másikba? Egyik butaságból egy még nagyobba? Vagy, valamilyen titokba. Vagy – ahogyan említettétek – befogadni valakit egy iskolába, hogy tanulhasson. Hogy elkezdhesse a lelki fejlődést, nem pedig, hogy befejezze. Néha olyan behatárolt, olyannyira feltételekhez kötött az emberek tudatállapota, hogy csak egy másik, magasabb befolyás által tudják feladni a jelenlegit. Ha függő vagy, váltani csak egy másik függőségre tudsz. Magaddal cipeled az árnyékod. Régen a rossz szokásaid fanatikusa voltál, most néhány dogmáé. Ugyanaz. Ilyen az igazi beavatás? Az egyik rémálomból a másikba? Nem. Az igazi felavatás, a megvilágosodás kezdete. Ezért ez az egyedüli esély.
A feljebbvalók úgy definiálják, hogy a felavatás olyan, mint a csoda megtapasztalása. Csodatétel.
De oly sok forrása van a csodáknak. Általában azt gondoljuk, hogy a csodák akkor történnek, amikor teljesülnek a vágyaink. „Meg kaptam ezt a munkát, ez egy csoda! Ó, találkoztam ezzel a gyönyörű lánnyal, ismét egy rémálom… ó, nem, nem rémálom, egy újabb csoda!” De tudjátok, van egy speciális állat, melyet káma-dhénunak hívnak. „Dhénu” tehenet jelent, a „káma” pedig vágy. A káma-dhénu tehát egy speciális állat; végtelen sok tejet képes adni. Láthatjátok, hogy az ősi tradicionális kultúrában a tehén addig volt értékes, amíg élt, életben volt, mert akkor tudott tejet adni, borjakat adni. Életben tartották tehát. Változnak az idők, és néhány ember azt gondolja, a tehén akkor jó, ha véget vetünk az életének. Bárhogy is, a káma-dhénuk nem szaladgálnak föl s alá a hegyekben. És a káma-dhénu némileg korlátozott is, mert csak tejet ad. De nekünk oly hosszú a kívánságlistánk, egyetlen káma-dhénu nem tudja mindet teljesíteni.
Tovább sétálunk hát az erdőben és megpróbálunk találni valamilyen más élőlényt a spirituális biológia alapján. Ez pedig a kalpa-vrksa, a kívánságteljesítő fa. Ez jobb, különböző vágyakat képes teljesíteni. Emlékeztek arra a klasszikus történetre, amikor egy korgó gyomrú koldus olyan fáradtnak és kimerültnek érezte magát, hogy egy fa árnyékában szeretett volna megpihenni. És azt mondta: „Ó, olyan szomjas vagyok! Vizet akarok!” A víz azonnal megjelent. Azt gondolta: „Ez nagyon érdekes! Lehet, hogy csoda történt velem.” Fogta hát a vizet, majd azt mondta: „Jó ez a víz, de üres a hasam. Olyan éhes vagyok! Szeretném, ha némi étel is lenne itt.” És hírtelen egy nagy tányér praszádam jelent meg előtte. Teleette hát magát. Akkor megértette: „Ó, egy kívánságteljesítő fa alatt ülök, igen jó! Jó választás volt.” Majd azt mondta: „Most elégedett vagyok, de olyan jó lenne, ha valaki megmasszírozna..” Így hát hamarosan szolgák, család, állatok, házak; előbb-utóbb mind-mind megkapta, és igencsak elkezdett gyarapodni. Végül már úgy érezte magát, mint egy király. Így szólt: „Most már olyan erős vagyok, hogy akár egy tigrissel is elbánnék!” Természetesen azonnal megjelent egy tigris a fa alatt.
Egy kívánságteljesítő fa jobb tehát, mint egy káma-dhénu, különböző kívánságokat képes teljesíteni. De amikor legközelebb kirándultok a Vitosán (egy bolgár hegység) és leültök egy fa alá, álljatok meg még a tigris előtt.
Van még egy csodatévő forrás, ez pedig a csintámani kő. A csintámani nagyon különleges, ez a bölcsek köve. Bármi, amit megérint, ha vasat érint, arannyá változtatja. Ez a legjobb! Az arannyal megkapsz bármit, amit akarsz. És nincs vége, korlátlan mennyiségben tudod előállítani. Egyetlen korlátja van csak, nem tud előállítani egy másik csintámani követ. Ez a hiányossága.
Ezért ha lelki értelemben szeretnél felébredni, ne fordulj a káma-dhénuhoz, ne ülj a kalpa-vrksa alá, ne elégedj meg a csintámani kővel. Mert ezek nem teljesítik be a csodák iránti vágyad. A lelki átalakuláshoz lelki csintámani kőre van szükségünk. És egy tiszta bhakta nincsen korlátozva, létrehozhat egy másik tiszta bhaktát. Ezért a tiszta szentek társaságát keressük, akik képesek a mi rozsdás vas mentalitásunkat arany szívvé változtatni; akik oly szilárdan képviselik a lelki igazságot, hogy kezdünk hinni benne, hogy tényleg léteznek csodák.
A felavatás jelenti azt az átváltozást. Valójában a felavatás egy folyamat, mely által a guru lelki tudást ad a tanítványnak. A lelki tudás pedig azt jelenti, hogy megszerzed, elnyered a hatalmat a lelked, a lelki mivoltod felett. Szert teszel az átmanra, lelki önazonosságodra. Az odaadó szolgálat pedig azt jelenti, hogy teljesen meghódolsz ezzel az irányított önvalóval. A guru megadja az lelki tudást, hogyan értsük meg önmagunkat, hogyan szabályozzuk önmagunkat. És azt is megmutatja, hogyan hódoljunk meg ezzel a szabályozott önvalóval.
Ezért oly nagyszerű számunkra ez a lehetőség. Ragadjuk meg. Ha felajánlanak nekünk egy nagyszerű lehetőséget, de helytelenül használjuk, nem ragadjuk meg az előnyeit, akkor bolondok vagyunk.
A felavatás azt jelenti, hogy egyre közelebb kell kerülnünk mesterünk eszményeihez. És az isteni elrendezés által, minden őszinte kereső oltalomra talál. Mégis mindenkinek azt javaslom, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt ugrik, hogy tényleg képes-e erre. És ha azt érzed: „Igen, képes vagyok”, akkor ne ugorj! De ha azt érzed: „Nem, teljesen alkalmatlan vagyok”, akkor vesd magad lelki tanítómestered lótuszlábainak porába. Mert ha alkalmatlannak érezzük magunkat, ez tesz alkalmassá. De legyetek óvatosak, ne diszkvalifikáljátok magatokat! Mert az egy másik eset!
Azt mondják: „Lehet, hogy a csoda nem valóság, de a valóság egy csoda.” Ez az egyszerű valóság, amivel rendelkezünk, ez egy csoda! Még ez is! De csak ha látjuk az isteni érintést.
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25, Szófia)
Ahhoz, hogy a tudatosság egy szintjéről egy másikba kerüljünk, kell lennie valamilyen eszköznek, ez az eszköz a lelki feljebbvaló. Beszéltünk már a folyamatokról – elalvás és ébrenlét. Mi a lelki ébredés folyamata? A felavatás. És mi a felavatás? Mi a véleményetek?Jasódá: Második születés.Hari-lílá: Csak kifejezése a valamire való törekvésnek.Rámvidzsáj: Egy lelki táncba hívás.Krpadhám: A meghódolás első lépése.Préma-latá: Hogy valakit befogadnak egy speciális körbe.Tírtha Mahárádzs: Igen… Az én definícióm: az egyetlen lehetőség. A felavatás az egyetlen esély. Milyen értelemben? És beavatás, de mibe? Az egyik rémálomból a másikba? Egyik butaságból egy még nagyobba? Vagy, valamilyen titokba. Vagy – ahogyan említettétek – befogadni valakit egy iskolába, hogy tanulhasson. Hogy elkezdhesse a lelki fejlődést, nem pedig, hogy befejezze. Néha olyan behatárolt, olyannyira feltételekhez kötött az emberek tudatállapota, hogy csak egy másik, magasabb befolyás által tudják feladni a jelenlegit. Ha függő vagy, váltani csak egy másik függőségre tudsz. Magaddal cipeled az árnyékod. Régen a rossz szokásaid fanatikusa voltál, most néhány dogmáé. Ugyanaz. Ilyen az igazi beavatás? Az egyik rémálomból a másikba? Nem. Az igazi felavatás, a megvilágosodás kezdete. Ezért ez az egyedüli esély.A feljebbvalók úgy definiálják, hogy a felavatás olyan, mint a csoda megtapasztalása. Csodatétel.De oly sok forrása van a csodáknak. Általában azt gondoljuk, hogy a csodák akkor történnek, amikor teljesülnek a vágyaink. „Meg kaptam ezt a munkát, ez egy csoda! Ó, találkoztam ezzel a gyönyörű lánnyal, ismét egy rémálom… ó, nem, nem rémálom, egy újabb csoda!” De tudjátok, van egy speciális állat, melyet káma-dhénunak hívnak. „Dhénu” tehenet jelent, a „káma” pedig vágy. A káma-dhénu tehát egy speciális állat; végtelen sok tejet képes adni. Láthatjátok, hogy az ősi tradicionális kultúrában a tehén addig volt értékes, amíg élt, életben volt, mert akkor tudott tejet adni, borjakat adni. Életben tartották tehát. Változnak az idők, és néhány ember azt gondolja, a tehén akkor jó, ha véget vetünk az életének. Bárhogy is, a káma-dhénuk nem szaladgálnak föl s alá a hegyekben. És a káma-dhénu némileg korlátozott is, mert csak tejet ad. De nekünk oly hosszú a kívánságlistánk, egyetlen káma-dhénu nem tudja mindet teljesíteni.Tovább sétálunk hát az erdőben és megpróbálunk találni valamilyen más élőlényt a spirituális biológia alapján. Ez pedig a kalpa-vrksa, a kívánságteljesítő fa. Ez jobb, különböző vágyakat képes teljesíteni. Emlékeztek arra a klasszikus történetre, amikor egy korgó gyomrú koldus olyan fáradtnak és kimerültnek érezte magát, hogy egy fa árnyékában szeretett volna megpihenni. És azt mondta: „Ó, olyan szomjas vagyok! Vizet akarok!” A víz azonnal megjelent. Azt gondolta: „Ez nagyon érdekes! Lehet, hogy csoda történt velem.” Fogta hát a vizet, majd azt mondta: „Jó ez a víz, de üres a hasam. Olyan éhes vagyok! Szeretném, ha némi étel is lenne itt.” És hírtelen egy nagy tányér praszádam jelent meg előtte. Teleette hát magát. Akkor megértette: „Ó, egy kívánságteljesítő fa alatt ülök, igen jó! Jó választás volt.” Majd azt mondta: „Most elégedett vagyok, de olyan jó lenne, ha valaki megmasszírozna..” Így hát hamarosan szolgák, család, állatok, házak; előbb-utóbb mind-mind megkapta, és igencsak elkezdett gyarapodni. Végül már úgy érezte magát, mint egy király. Így szólt: „Most már olyan erős vagyok, hogy akár egy tigrissel is elbánnék!” Természetesen azonnal megjelent egy tigris a fa alatt.Egy kívánságteljesítő fa jobb tehát, mint egy káma-dhénu, különböző kívánságokat képes teljesíteni. De amikor legközelebb kirándultok a Vitosán (egy bolgár hegység) és leültök egy fa alá, álljatok meg még a tigris előtt.Van még egy csodatévő forrás, ez pedig a csintámani kő. A csintámani nagyon különleges, ez a bölcsek köve. Bármi, amit megérint, ha vasat érint, arannyá változtatja. Ez a legjobb! Az arannyal megkapsz bármit, amit akarsz. És nincs vége, korlátlan mennyiségben tudod előállítani. Egyetlen korlátja van csak, nem tud előállítani egy másik csintámani követ. Ez a hiányossága.Ezért ha lelki értelemben szeretnél felébredni, ne fordulj a káma-dhénuhoz, ne ülj a kalpa-vrksa alá, ne elégedj meg a csintámani kővel. Mert ezek nem teljesítik be a csodák iránti vágyad. A lelki átalakuláshoz lelki csintámani kőre van szükségünk. És egy tiszta bhakta nincsen korlátozva, létrehozhat egy másik tiszta bhaktát. Ezért a tiszta szentek társaságát keressük, akik képesek a mi rozsdás vas mentalitásunkat arany szívvé változtatni; akik oly szilárdan képviselik a lelki igazságot, hogy kezdünk hinni benne, hogy tényleg léteznek csodák.A felavatás jelenti azt az átváltozást. Valójában a felavatás egy folyamat, mely által a guru lelki tudást ad a tanítványnak. A lelki tudás pedig azt jelenti, hogy megszerzed, elnyered a hatalmat a lelked, a lelki mivoltod felett. Szert teszel az átmanra, lelki önazonosságodra. Az odaadó szolgálat pedig azt jelenti, hogy teljesen meghódolsz ezzel az irányított önvalóval. A guru megadja az lelki tudást, hogyan értsük meg önmagunkat, hogyan szabályozzuk önmagunkat. És azt is megmutatja, hogyan hódoljunk meg ezzel a szabályozott önvalóval.Ezért oly nagyszerű számunkra ez a lehetőség. Ragadjuk meg. Ha felajánlanak nekünk egy nagyszerű lehetőséget, de helytelenül használjuk, nem ragadjuk meg az előnyeit, akkor bolondok vagyunk.A felavatás azt jelenti, hogy egyre közelebb kell kerülnünk mesterünk eszményeihez. És az isteni elrendezés által, minden őszinte kereső oltalomra talál. Mégis mindenkinek azt javaslom, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt ugrik, hogy tényleg képes-e erre. És ha azt érzed: „Igen, képes vagyok”, akkor ne ugorj! De ha azt érzed: „Nem, teljesen alkalmatlan vagyok”, akkor vesd magad lelki tanítómestered lótuszlábainak porába. Mert ha alkalmatlannak érezzük magunkat, ez tesz alkalmassá. De legyetek óvatosak, ne diszkvalifikáljátok magatokat! Mert az egy másik eset!Azt mondják: „Lehet, hogy a csoda nem valóság, de a valóság egy csoda.” Ez az egyszerű valóság, amivel rendelkezünk, ez egy csoda! Még ez is! De csak ha látjuk az isteni érintést.
2011. június 12.
A május/június hónapra (a növekvő hold idejére) eső Nirdzsalá Ekádasiról a Brahma-vaivarta Purána beszél, a Vjászadeva és Bhímaszena közötti beszélgetésben.
Egy alkalommal Bhímaszena, Judhisthíra öccse, a nagy bölcshöz, Vjászadevához fordult, „Ó megműveltebb és legnagyobb imádatra méltó nagyapa, kérlek, hallgasd meg a kérésemet. A bátyám, Judhisthíra, anyám, Kuntideví, a fivéreim, Ardzsuna, Nakala és Szahadeva, valamint Draupadi semmit nem esznek Ekádasi napján. Mindig azt mondják nekem, de különösen Judhisthíra, hogy nekem is böjtölnöm kellene Ekádasin. De én mindig azt mondom nekik, tudom ugyan, hogy az Ekádasin tartott böjt a szentírások parancsa, mégsem bírom elviselni az éhséget, és ezért képtelen vagyok böjtölni. Adhatok adományokat a legjobb tehetségem szerint, imádhatom az Úr Kesavát a megfelelő szabályok és előírások szerint, de böjtölni nem tudok. Ezért kérlek, oktass engem, hogyan nyerhetem el az Ekádasi eredményét anélkül, hogy böjtölnöm kellene.”
Bhímaszenae szavait hallva Sri Vjászadeva így szólt, „Ó Bhíma! Ha a mennyei bolygókra akarsz jutni és el akarod kerülni a pokoli bolygókat, akkor tartózkodnod kell az evéstől minden hónap mindkét Ekádasiján.”
Bhíma szólt, „Ó nagy bölcs! Számomra lehetetlen, hogy minden évben 24 Ekádasin át böjtöljek, az Úr utasítása szerint. De mit is mondjak arról, hogy éjjel és nappal böjtöljek, amikor még egy pillanatra sem tudom elviselni az éhségemet. Az éhség ‘brika’-ként (‘brika’ jelentése: farkas) ismert tüze mindig ott van a gyomromban, és csak a falánk evés oltja el. Évente egy napig még csak tudok böjtölni, ha nagyon összeszedem magam. Ezért kérlek, taníts meg engem arra a fogadalomra, amit be tudok tartani, és jó eredményekre tehetek szert ebben az életben és a következőben.”
Sri Vjászadeva szólt, „Ó király! Te már hallottál tőlem a védikus vallásos elvekről és az emberi lények kötelességeiről. De ebben a Kali korszakban nem mindenki képes betartani ezeket a szabályokat és előírásokat. Ezért most elmondok neked egy felséges módszert, amellyel nagy eredményeket érhetsz el. Valamennyi Purána lényege ez a módszer. Soha sem jut a pokolra az, aki böjttel tartja meg a növekvő és a fogyó hold Ekádasijait.”
Vjászadeva e szavait hallva Bhímaszena, a legerősebb harcos megrettent, remegni kezdett, mint egy levél a banjan fán, és így szólt, „Ó nagyapa! Mit tegyek? Teljesen képtelen vagyok arra, hogy egész évben, havonta kétszer böjtöljek. Ezért, ó Uram, kegyeskedj megtanítani a legnagyobb érdemmel járó fogadalomra, valamint arra, hogyan érhetek el a megtartásával valamennyi eredményt.”
Ekkor Sri Vjászadeva válaszolt, „Nirdzsalá Ekádasinak nevezik azt a napot, amely május/június hónap növekvő holdjának idejére esik, és a Nap vagy a Bika vagy az Ikrek csillagképében tartózkodik. Ezen az Ekádasin teljes böjtöt kell tartani, még vizet sem szabad inni. Még a megtisztulást szolgáló acsamanát is úgy kell elvégezni, hogy csak annyi vizet lehet meginni, amennyiben meg lehet mártani egyetlen mustármagot vagy egy csepp aranyat. Ily0en kis vizet végy a tenyeredbe, amelyet úgy tartasz, hogy a tehén füléhez hasonlítson. Ha valaki ennél több vagy kevesebb vizet iszik, az annyi, mintha bort inna.
Ezen az Ekádasin egyáltalán nem szabad enned, különben megszegted a fogadalmat. Még vizet sem szabad innod Ekádasi napkeltétől Dvádasi napnyugtáig. Ilyen módon, ha szigorúan, vízivás nélkül megtartod ezt az Ekádasit, annyi eredményre tehetsz szert, mintha az év összes Ekádasiját megtartottad volna.
„Dvádasi napján, kora reggel meg kell fürdened, aranyat és vizet kell adományoznod a bráhmanáknak. Ezután boldogan együtt étkezhetsz a bráhmanákkal.
„Ó Bhímaszena! Most kérlek, hallgasd meg, mennyi jámborságot halmozhatsz fel ennek az Ekádasinak a megtartásával. Pusztán ezzel annyi eredményt érhetsz el, mintha az egész évben valamennyi Ekádasit megtartottál volna. Egy alkalommal így szólt hozzám az Úr Visnu, aki kagylót, korongot, buzogányt és lótuszvirágot tart a kezében, ‘Ha egy személy feladja a vallás minden változatát, meghódol előttem, és megtartja ezt a Nirdzsalá Ekádasit, amely nagyon nekem nagyon kedves, bizonyosan megszabadul minden bűnös visszahatástól. A Kali-jugában nem lehet elérni a legmagasabb célt vagyon elajándékozásával, semmi haszonra nem lehet szert tenni a szmárta szabályok és előírások betartásával. A védikus vallásos elvek már nem is léteznek ebben a Kali korszakban, amelyet sokféle hiba szennyez.
„Ó Váju fia! Mit mondhatnék még? Bizony, az evés minden Ekádasin tilos, Nirdzsalá Ekádasin még a vízivás is. De ennek az Ekádasinak a megtartásával annyi jámborságot szerzel, mintha felkerestél volna valamennyi szent helyet. A halál idején egy ilyen személyhez nem az ádáz külsejű Jamadúták közelednek, hanem az isteni külsejű Visnudúták viszik magukkal Visnu hajlékába. Aki ennek az Ekádasinak a megtartása után vizet és teheneket adományoz, valamennyi bűnös tettétől megszabadul”
Amikor a többi Pándava meghallotta, milyen dicsőséges ez az Ekádasi, elhatározták, hogy meg fogják tartani. Attól a naptól fogva Bhímaszena is megtartotta ezt a Nirdzsalá Ekádasit, amely Pándava Nirdzsalá vagy Bhímaszena Ekádasi néven vált híressé. Ennek az Ekádasinak a megtartásával még azok a bűnös tettek is hamuvá égnek, amelyek akkorák, mint a Szumeru vagy a Mandra hegy. Ó király! Az Úr Krsna kijelentette: kimeríthetetlenekké válnak a Nirdzsalá Ekádasin napján végzett jámbor tettek, például fürdés a szent helyeken, adományozás, védikus mantrák éneklése és áldozatok bemutatása.
Aki odaadással olvas vagy hall ennek az Ekádasinak a dicsőségéről, visszatér Vaikuntha hajlékába. Ha meghallgatja, milyen dicsőséges ez az Ekádasi, éppen annyi eredményt nyer, mintha egyszerre tartaná meg az Amávaszjá és Pratipada fogadalmait, valamint áldozatokat ajánlana fel az ősatyáknak napfogyatkozás alatt.
A május/június hónapra (a növekvő hold idejére) eső Nirdzsalá Ekádasiról a Brahma-vaivarta Purána beszél, a Vjászadeva és Bhímaszena közötti beszélgetésben.Egy alkalommal Bhímaszena, Judhisthíra öccse, a nagy bölcshöz, Vjászadevához fordult, „Ó megműveltebb és legnagyobb imádatra méltó nagyapa, kérlek, hallgasd meg a kérésemet. A bátyám, Judhisthíra, anyám, Kuntideví, a fivéreim, Ardzsuna, Nakala és Szahadeva, valamint Draupadi semmit nem esznek Ekádasi napján. Mindig azt mondják nekem, de különösen Judhisthíra, hogy nekem is böjtölnöm kellene Ekádasin. De én mindig azt mondom nekik, tudom ugyan, hogy az Ekádasin tartott böjt a szentírások parancsa, mégsem bírom elviselni az éhséget, és ezért képtelen vagyok böjtölni. Adhatok adományokat a legjobb tehetségem szerint, imádhatom az Úr Kesavát a megfelelő szabályok és előírások szerint, de böjtölni nem tudok. Ezért kérlek, oktass engem, hogyan nyerhetem el az Ekádasi eredményét anélkül, hogy böjtölnöm kellene.”Bhímaszenae szavait hallva Sri Vjászadeva így szólt, „Ó Bhíma! Ha a mennyei bolygókra akarsz jutni és el akarod kerülni a pokoli bolygókat, akkor tartózkodnod kell az evéstől minden hónap mindkét Ekádasiján.”Bhíma szólt, „Ó nagy bölcs! Számomra lehetetlen, hogy minden évben 24 Ekádasin át böjtöljek, az Úr utasítása szerint. De mit is mondjak arról, hogy éjjel és nappal böjtöljek, amikor még egy pillanatra sem tudom elviselni az éhségemet. Az éhség ‘brika’-ként (‘brika’ jelentése: farkas) ismert tüze mindig ott van a gyomromban, és csak a falánk evés oltja el. Évente egy napig még csak tudok böjtölni, ha nagyon összeszedem magam. Ezért kérlek, taníts meg engem arra a fogadalomra, amit be tudok tartani, és jó eredményekre tehetek szert ebben az életben és a következőben.”Sri Vjászadeva szólt, „Ó király! Te már hallottál tőlem a védikus vallásos elvekről és az emberi lények kötelességeiről. De ebben a Kali korszakban nem mindenki képes betartani ezeket a szabályokat és előírásokat. Ezért most elmondok neked egy felséges módszert, amellyel nagy eredményeket érhetsz el. Valamennyi Purána lényege ez a módszer. Soha sem jut a pokolra az, aki böjttel tartja meg a növekvő és a fogyó hold Ekádasijait.”Vjászadeva e szavait hallva Bhímaszena, a legerősebb harcos megrettent, remegni kezdett, mint egy levél a banjan fán, és így szólt, „Ó nagyapa! Mit tegyek? Teljesen képtelen vagyok arra, hogy egész évben, havonta kétszer böjtöljek. Ezért, ó Uram, kegyeskedj megtanítani a legnagyobb érdemmel járó fogadalomra, valamint arra, hogyan érhetek el a megtartásával valamennyi eredményt.”Ekkor Sri Vjászadeva válaszolt, „Nirdzsalá Ekádasinak nevezik azt a napot, amely május/június hónap növekvő holdjának idejére esik, és a Nap vagy a Bika vagy az Ikrek csillagképében tartózkodik. Ezen az Ekádasin teljes böjtöt kell tartani, még vizet sem szabad inni. Még a megtisztulást szolgáló acsamanát is úgy kell elvégezni, hogy csak annyi vizet lehet meginni, amennyiben meg lehet mártani egyetlen mustármagot vagy egy csepp aranyat. Ily0en kis vizet végy a tenyeredbe, amelyet úgy tartasz, hogy a tehén füléhez hasonlítson. Ha valaki ennél több vagy kevesebb vizet iszik, az annyi, mintha bort inna.Ezen az Ekádasin egyáltalán nem szabad enned, különben megszegted a fogadalmat. Még vizet sem szabad innod Ekádasi napkeltétől Dvádasi napnyugtáig. Ilyen módon, ha szigorúan, vízivás nélkül megtartod ezt az Ekádasit, annyi eredményre tehetsz szert, mintha az év összes Ekádasiját megtartottad volna.„Dvádasi napján, kora reggel meg kell fürdened, aranyat és vizet kell adományoznod a bráhmanáknak. Ezután boldogan együtt étkezhetsz a bráhmanákkal.„Ó Bhímaszena! Most kérlek, hallgasd meg, mennyi jámborságot halmozhatsz fel ennek az Ekádasinak a megtartásával. Pusztán ezzel annyi eredményt érhetsz el, mintha az egész évben valamennyi Ekádasit megtartottál volna. Egy alkalommal így szólt hozzám az Úr Visnu, aki kagylót, korongot, buzogányt és lótuszvirágot tart a kezében, ‘Ha egy személy feladja a vallás minden változatát, meghódol előttem, és megtartja ezt a Nirdzsalá Ekádasit, amely nagyon nekem nagyon kedves, bizonyosan megszabadul minden bűnös visszahatástól. A Kali-jugában nem lehet elérni a legmagasabb célt vagyon elajándékozásával, semmi haszonra nem lehet szert tenni a szmárta szabályok és előírások betartásával. A védikus vallásos elvek már nem is léteznek ebben a Kali korszakban, amelyet sokféle hiba szennyez.„Ó Váju fia! Mit mondhatnék még? Bizony, az evés minden Ekádasin tilos, Nirdzsalá Ekádasin még a vízivás is. De ennek az Ekádasinak a megtartásával annyi jámborságot szerzel, mintha felkerestél volna valamennyi szent helyet. A halál idején egy ilyen személyhez nem az ádáz külsejű Jamadúták közelednek, hanem az isteni külsejű Visnudúták viszik magukkal Visnu hajlékába. Aki ennek az Ekádasinak a megtartása után vizet és teheneket adományoz, valamennyi bűnös tettétől megszabadul”Amikor a többi Pándava meghallotta, milyen dicsőséges ez az Ekádasi, elhatározták, hogy meg fogják tartani. Attól a naptól fogva Bhímaszena is megtartotta ezt a Nirdzsalá Ekádasit, amely Pándava Nirdzsalá vagy Bhímaszena Ekádasi néven vált híressé. Ennek az Ekádasinak a megtartásával még azok a bűnös tettek is hamuvá égnek, amelyek akkorák, mint a Szumeru vagy a Mandra hegy. Ó király! Az Úr Krsna kijelentette: kimeríthetetlenekké válnak a Nirdzsalá Ekádasin napján végzett jámbor tettek, például fürdés a szent helyeken, adományozás, védikus mantrák éneklése és áldozatok bemutatása.Aki odaadással olvas vagy hall ennek az Ekádasinak a dicsőségéről, visszatér Vaikuntha hajlékába. Ha meghallgatja, milyen dicsőséges ez az Ekádasi, éppen annyi eredményt nyer, mintha egyszerre tartaná meg az Amávaszjá és Pratipada fogadalmait, valamint áldozatokat ajánlana fel az ősatyáknak napfogyatkozás alatt.
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25., Szófia)
„Óh, Erős-karú, búsulásra még akkor sincs okod, ha azt hiszed, hogy a lélek szüntelenül megszületik, és mindig meghal.”
A beszélgetés témája a lélek örökkévalósága, a lélek helyzete. A beszélgetés folyamán Krsna elmagyarázza a lélek különböző aspektusait. Megelőzően már elmondta, hogy a lelket nem lehet megsebezni, nem született, nem hal meg, örökkévaló, mindenhol jelen van, megváltoztathatatlan… Láthatatlan, elképzelhetetlen és állandó. Nincs hát ok búsulásra. Még ha a test korlátozott is, a lélek mindig-tökéletes. Majd Krsna a következő verssel hozakodik elő: „Búsulásra még akkor sincs okod, ha azt hiszed, hogy a lélek szüntelenül megszületik, és mindig meghal.” Ha ez egy állandó szabály – hogy az élőlény mindig megszületik és meghal, és ez örökké ismétlődik – akkor sincs ok a búsulásra. Mert a szabály állandó, örökre érvényes, ami megszűnt, újra megjelenik.
A következő vers így szól: „A megszületett számára biztos a halál, a holt számára pedig
a születés. Ezért nem szabadna keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben.”
Megszülettetek? Akkor az utasítás második részét is alkalmaznunk kell. Az első rész tetszik: ó, megszülettünk! Annál nehezebb elfogadni a második részt: a halállal is szembe kell néznünk. Amíg azonban azt gondoljuk, hogy ez a testi valóság a végső valóság, addig ez a szembenézés a halállal tényleg fájdalmas és szörnyű. Mert a testünk az elmeállapotunk kifejeződése. Amit akartál, megkaptad, ne másokat hibáztass tehát. De azok számára, akik lelki azonosságukat keresik, sokkal könnyebb megoldani ezt a kérdést. Mert minden oda tér vissza ahonnan vétetett. Az anyagi test az anyagból vétetett, oda is tér vissza. A lélek a Felsőlélektől származik, a Felsőlélekhez tér vissza. Az élet az életből származik; a tudatossága a tudatosságból; a szeretet pedig a szeretetből. Ez a létezés végső egyenlete.
Aki megszületett, az biztosan meg is hal. De aztán, a halál után, biztos az újbóli születés is. Ily módon a halál nem végállomás, hanem egy átmenet, vagy kapu a létezés egy másik szintjére. Persze, bizonyos értelemben a vége valaminek; de kezdete is. Csakúgy, mint az alvó és az éber tudatállapot. Az alvásból az átmenet az ébrenléti tudatállapotba az ébredés, így van? És az ébrenlétből az alvásba pedig az elalvás, ez a folyamat. Vannak állomások és vannak átmenetek. Az élet sokak számára az ébrenléti tudatállapothoz hasonlít, a halál pedig olyan, mint az alvás, mély alvás. Mi az átmenet az életből a halálba? A haldoklás. A meghalás olyan mintha elaludnánk, így van? De ha az egyik felét megvizsgáltuk a történetnek, nézzük meg a másikat is, a halálból az életbe? Hogy hívják ezt? Születés, vagy újra-születés – mondhatjuk így is – ez olyan, mint az ébredés.
Ne búslakodjatok hát! Ha éltek, ha meghaltok, ne búslakodjatok! Mert az örökkévalóság mindig jelen van, a barátunk, jóbarátunk.
„Ezért nem szabadna keseregned kötelességed elkerülhetetlen végrehajtása közben.” Ardzsuna harcos volt, szembe kellett nézni az élettel és a halállal. Ezért ez a probléma nagyon mélyen érintette: hogy is van ez, ki fog meghalni és ki éli túl?! Mi az élet, mi a halál? Mi általában nem vagyunk harcosok. Lehet, hogy valaki utcai-harcos, valaki más pedig a számítógépen játssza, de ott nehéz szembenézni az élet és halál problémájával. Mert ha a számítógép előtt ülsz, a tudatosságnak egy speciális szintjére kerülsz – üresség. Ez nem ébrenlét, nem álom, egyszerűen csak üres, semmilyen. Nem tudunk szembe nézni az élet és halál igazi problémáival.
De a misztikus tanítók, a guruk, néha azt mondják: „Ó, a te ébrenléti tudatállapotod épp olyan, mint egy mély álom, kedvesem! Azt gondolod, hogy ébren vagy, de igazából mélyen alszol.” Ezért még az ébrenléti tudatállapotból is fel kell ébrednünk egy magasabb szintű, lelki tudatállapotba.
Ki segít majd nekünk? Az alvásból az ébresztő óra segít, hogy eljuss egy más tudatállapotba. A hang által megváltoztatja a tudatállapotod. Ugyan így, szerencsére vannak személyes ébresztő óráink is, akik lelki hangot adnak, hogy felébresszék a tudatosságunkat. Mi ez, ki ez? Ez a lelki feljebbvaló. Isteni hangot ad, hogy a tudatosság egy szintjéről egy másikra helyezzen át minket. Ez a lelki ébredés.
Lehet, hogy rosszat álmodtál, rémálmod volt, de amikor felébredsz, már nem tulajdonítasz neki túl nagy jelentőséget. Már nem érint annyira, mert tudod, hogy csak egy álom volt. Mit egy rossz álom – nem, nem, ez nem a valóság, csak álmodtam! Hasonlóan, ha eljutunk a tudatosság felszabadult szintjére, bármilyen tapasztalataid is voltak addig, úgy tekintesz majd rájuk, mint egy álomra, egy rossz álomra. Most azt gondoljuk, hogy amit érzékelünk, ez a valóság. De ne feledjétek, ez csak az illúzió trükkje. Nem létezik. Májá, illúzió azt jelenti „nem az”. Igazinak látszik, de nem az, álom.
És ebben az úgymond „normál” tudatállapotban, amikor találkozol a bhaktákkal, különböző szintekről fognak beszélni neked, te pedig az mondod majd: „Nem, ti álmokban éltek, kedveseim. Amit mondotok, az csak egy álom. Szépség?! Harmónia?! Önzetlen szolgálat?! Isten táncol és ragyog?!? Álmokban éltek. Beszéltek itt valami… aranyló fosztogatókról?! [2] Ez csak egy álom.” De ők azt mondják: „Nem, nem nem! Ez a valóság!” Ezért nagyon nehéz a különböző tudatszinteken lévő embereknek megérteniük egymást. Az objektív valóság nagyon is szubjektív. De van Valaki, aki irányítja ezt az egész játékot, ezt az egész színdarabot. Krsna fuvoláján játszik, és mindenki aszerint táncol.
[1] Bhagavad-gítá 2.26.
[2] Srí Csaitanja Maháprabhu és társai
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006.11.26., Szófia)
Az emberek általában úgy definiálják, hogy a szeretetnek önzetlennek, eleresztőnek, szabadságot adónak kell lennie…
Egyetértetek? Emlékeztek Szent Pál meghatározására: ilyen meg olyan, nem panaszkodik, szabadságot biztosít, alázatos… Egyetértetek? Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ez azt jelenti, hogy kezdők vagytok még a szeretet iskolájában. Mert a birtokló szeretet magasabb. A birtokló szeretet magasabb! De ezt mélyen a szívünkben kell ápolnunk, nem a megnyilvánult szinten.
És bizonyos értelemben Isten szeretete a teremtményei felé, a lelkek felé, felénk olyan szeretet, ami szabadságot ad. „Akarsz szeretni Engem? Nyugodtan elmehetsz.” De mélyen a szívében, a szeretete birtokló. „Kedvesem, mily messze voltál! Oly soká várattál Engem! Haldokoltam nélküled…” Az Ő szeretete birtokló. Krsna is szeretné élvezni a te társaságod.
Történt egyszer Vrndávanban, hogy a tehénpásztor fiúk a tehenekre vigyáztak. Krsna is köztük volt, és mindenki nagyon boldog és elégedett volt, hogy az Úr – szeretett barátjuk – társaságában lehetnek. Úgy bántak az Úrral, mint egy baráttal. Hírtelen egy új arc jelent meg Vrndávanban. Krsna odament az újonchoz és így szólt: „Üdvözöllek itthon… nagyon boldog vagyok, hogy megérkeztél! Tudom mily sok nehézségen mentél keresztül…” és megölelte a jövevényt. Ezen isteni érintés hatására az újonc elájult, és Krsna is elájult.
A rangidős tehénpásztor fiúk mind elámultak: „Hogy lehetséges ez!? Ez az újonc Krsna ölelését élvezi?! És mi ez az ájulás?! Velünk sosem ájult el. Megpróbáljuk megölelni, de sem mi, sem Ő nem ájulunk el!” De aztán Balarám magához tért, Ő nem volt annyira meglepve. Odament és felkeltette Krsnát. Aztán Krsna a szolgáját kezdte dicsőíteni: „Tudom, hogy kutattál Utánam. Magadra vállaltad az anyagi élet minden aggodalmát, milliónyi születést különböző bolygókon. Életről életre Engem kerestél! Én pedig már nagyon vártam a társaságod. Nagyon boldog vagyok, hogy megérkeztél.”
Mi az üzenete ennek a történetnek? Ha újonc vagy, szívesebben látnak. Legyünk újoncok Gólóka Vrndávanán! Rohanjunk oda mind együtt! És okozzunk egy kis gondot a gópáknak… Mert Krsna vár rád.
Nyilvánvaló, hogy Krsna nagyon kedves a számunkra. De tudnotok kell, hogy ti is nagyon kedvesek vagytok Krsnának.
(beszélgetés B. K. Tírtha Maháráddzsal, 2006.11.26., Szófia)
Tírtha Mahárádzs: Mit szeretünk valakiben? Gondolkodjatok egy fél percig.
Valaki: Azt hiszem az isteni tulajdonságokat szeretjük valakiben, a lelkét, mely a szeretet megtestesülése, jóság és könyörület.
Tírtha Mahárádzs: Azt hiszem megadtad a végső választ!
Hari-lílá: A válaszom első része igazából megegyezik. De szeretjük az emberekben azokat a különböző módokat, ahogyan elégedetté tesznek bennünket. Legjobb esetben, a lelküket szeretjük, mint Isten egy szikráját.
kis Dani: Azt szeretjük, ami hiányzik.
Valaki más: Mindenképpen lennie kell valamilyen oknak? Nem szerethetünk ok nélkül?! Indokolatlanul… Azt hiszem, hogy a szeretetet semmi külső dolog nem befolyásolja.
Krpádhám: A filozófia felől nézve, Istent szeretjük. Gyakorlati szempontból az adott személy különböző tulajdonságai vonzanak, és az egyedülállóságot keressük, a szeretetünk egyedülálló.
Tírtha Mahárádzs: „Mindenki a tisztaság után kutat, mindenki a szeretetet kutatja…” *
Jamuná: Azzal kapcsolatban, amit eddig mondtunk; azt gondolom, hogy mindig a hat isteni tulajdonságot szeretjük, ami visszatükröződik egy személyben – gazdagság, erő, dicsőség, szépség, tudás és lemondás. Egyszer Rámvidzsáj azt mondta nekem: „Ah, amit te akarsz az észak és dél egyben!” Valahogy a szeretetünk is ilyen; azt szeretjük, ha valaki egyszerre rendelkezik teljesen ellentétes tulajdonságokkal.
Hari-lílá: Inkább csak magadról beszélj, hogy te ezt szereted, nem pedig, hogy mi ezt szeretjük.
Jamuná: Mahárádzs, tiltakozom. Úgy gondolom, hogy ez általános.
Rámvidzsáj: Mi is tiltakozunk. Mi nem így gondoljuk.
Rukminí: Először én is azt akartam mondani, hogy amit szeretünk az az isteni megnyilvánulás. De igazából, amit szeretek az az emberi képesség, amellyel jobbá és még szebbé teszik a világot; és azokat az embereket, akik jobbá tesznek engem, akik lelkesítenek arra, hogy jobbá váljak. És nem igaz, hogy azokat szeretjük, akik a jólétet biztosítják a számunkra. Olyan is lehet a helyzet, hogy „minél többet ütsz, annál jobban szeretlek.”
Tírtha Mahárádzs: Rendkívül igaz!
Préma: A szépséget szeretjük.
Dani: Azt gondolom, hogy az emberek oly sok féle képen lehetnek szépek. De ami a csúnyát széppé teszi, vagy a szépet csúnyává, az a képesség – vagy éppen hiányosság – a másokról való gondoskodásra, mások szolgálatára.
Rámvidzsáj: Nem tudom, hogy van ez más nyelvekben, de a bolgárban egy szó van – „obicham” (szeretet) – melynek két jelentése van. „Szeretem a virslit” ez az egyik jelentés. Ez teljesen a kihasználáson alapul. És ugyanezt a szót használjuk akkor is, amikor szeretek valakit – ami pedig áldozat és szolgálat.
Rukminí: Van egy állapot, amit úgy hívnak „szerelmes vagyok”…
Tírtha Mahárádzs: Ez azt jelenti „illúzióban vagyok.”
Rámvidzsáj: De a „szerelmes vagyok” nagyon sokszor azt jelenti „ragaszkodom” – a cigarettához például, vagy az alkoholhoz. Ez is szerelem! Ez a kérdés tehát nagyon összetett! Mert a szó és az állapot majdnem ugyan az a teljes kihasználásra, és a teljes szolgálatra! Ez az én gondolatom.
Tírtha Mahárádzs: Köszönöm. Erről eszembe jut a szeretet egyik definíciója. Az szeretet a kihasználás legintelligensebb módja. Úgy gondolom nagyon figyelemre méltó válaszokat és véleményeket adtatok. Hogy az isteni tulajdonságokat imádjuk, azt szeretjük, hogy a lélek iránt – mint Isten képviselője az emberi lényekben – érzünk szeretetet; ez nagyon magas eszmény. Általában a tulajdonságaik miatt szeretjük az embereket. Vagy a tulajdonaik miatt. Lehet, hogy a hangulatukat szeretjük. Egyre finomabb és finomabb szintekre térhetünk. Nem azt a személyt szereted, hanem a pénztárcáját. Nem a személyt szereted, hanem az autót. Nem magát a személyt szereted, hanem azt, hogy ő szeret téged. Nem a személyt szereted, hanem azt, hogy szolgál téged. Nagyon nehéz eljutni oda, hogy te szereted őt. Nem valami rajta kívül álló dolgot, hanem őt. Ez nagyon közel áll ahhoz az eszményhez, hogy a létezését szereted. Azt, hogy létezik. Ezek a szeretet nagyon-nagyon magas fokai. De ha rendelkezünk az isteni látásmóddal, a lelki látásmóddal, akkor tudjuk a lelket szeretni – a személy végső aspektusát. Nem valami rajta kívül álló dolgot, hanem magát a lelket. És ha látjuk a lelket, a lélek tulajdonságai emlékeztetnek minket az isteni tulajdonságokra. Szat-csit-ánanda, örökkévalóság-tudás-boldogság. Úgy is mondhatjuk, hogy az élet értelme a szeretet. Szat-csit-ánanda, az élet értelme az öröm. Az élet (szat) értelme (csit) a szeretet (ánanda). És akkor ez nagyon közel áll hozzánk.
De elmerülhetünk a szeretet szintjein való elmélkedésben is… Amíg nem tudjuk mi is a szeretet, addig csak elmélet. Találjuk meg a szeretet gyakorlati definícióját. Ez pedig a szolgálat. A szeretet szolgálat. Ha tehát gyakorlatba akarjuk átültetni az elméletet, tegyük meg! Ha tehát szeretni akarjuk Istent, szolgálnunk kell Őt. A legjobb szolgálat pedig, ha dicsőítjük. Ez a vallásokon túli vallás.
*Idézet egy dalból, melyet Krpádhám dász írt
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006.11.26., Szófai)
A bhakti-jógát gyakoroljuk. Bhakti azt jelenti istenszeretet, jóga pedig kapcsolat. Mindenki szeret kapcsolatban lenni. Mivel a Földre születtünk, kapcsolatban állunk. Ugyanazt a levegőt szívjuk. Ugyanazon a felszínen élünk. Hasonló nehézségekkel küszködünk. És a legfelsőbb eszményekért kellene élnünk.
Kapcsolatban állunk. És ennek a kapcsolatnak hatása van ránk. Csak gondoljatok bele, mennyi hatás ér minket életünk folyamán!? Anyád fia vagy, vagy fiad apja. Feleséged férje vagy a család irányítója. A haza szolgája, barátaid barátja, ellenségeid ellensége. Oly sok különböző szerepünk van. Az életünk olyan, mint egy hálózat. És ezen hálózat által különböző szerepekbe kerülünk.
A szerepek pedig különböző kondicionálásokat hoznak magukkal. És kapcsolatban állunk a szerepeinkkel. Ha listát készítenénk arról, hogy mennyi különböző szerepünk, hányféle elfoglaltságunk van, az igen hosszú lenne. És gondoljatok bele, ha hirtelen elveszítenétek az összes szabályozást, azt éreznétek: „Elveszett vagyok!” Képzeljétek csak el, elveszíted a családod, a munkád, a személyid, hirtelen elég nagy bajban lennétek! Általánosságban különböző dolgokat képzelünk magunkról, ez és ez vagyok; hamisan azonosítjuk magunkat. Szerepeink és a hálózat befolyása alatt állunk. Nagyon kevés ember áll készen arra, hogy igazi azonosságát keresse. És még ennél is kevesebb az, aki képes megváltoztatni az önazonosságát. Van azonban egy alapszabály. Ha szabadulni akarsz a befolyás alól, egy másik befolyás alá kell kerülnöd. Ez egy fontos üzenet, figyeljetek rá! Ha bármiféle terhet érzel a szíveden, a vállaidon, az abból a kondicionáltságból származik, amiben vagy. De a keserű kondicionáltság helyett, keressük az édeset. Az illúzió – vagy a kondicionáltság hálózata – pálcával tanít. Krsna is tanít, de az Ő pálcáján lyukak vannak. Ez a pálca a fuvolája.
Kerüljünk hát az isteni kondicionáltság alá! Kerüljünk az isteni befolyás alá!
Az élet… Mi az élet? Néhányan azt mondják, egy út, egy folyó. Elég optimista. Legyetek realistábbak. Szenvedés. Aki még pesszimistább azt mondaná: az élet kudarc. Valaki azt mondta egyszer, hogy az élet egy hajó, amely gyorsan süllyed. Igen… isteni befolyás nélkül az életünk egy kudarc. Invitáljuk meg hát az isteni befolyást az életünkbe! Nem szenvedésre születtünk. Végső soron az élet egy lehetőség a tapasztalásra és, hogy kapcsolataink megnyilvánuljanak. Ahelyett, hogy magadért szenvednél, szolgáld inkább örömmel a Legfelsőbb Urat. Hiány helyett, beteljesülés vár.
Az élet egy kaland. Vendégek vagyunk itt. Várt, vagy hívatlan – nem tudom. De keressük az otthonunkat! Mert vagy otthon vagyunk, vagy honvágyunk van. Otthon érzitek magatokat? Vagy inkább azt érzitek, hogy haza szeretnétek találni, vissza Istenhez? Adjátok át magatokat, boldogan adjátok át magatokat az isteni védelemnek.
Nehéz feladni a ragaszkodásainkat. De Krsna képes a varázslatra.
