


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
Jun
24
(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2007.02.25) Ha a felavatás által tiszta bhakta lehet belőlem, és a szívem arannyá változik, meg kell ragadnom a lehetőséget! De ekkor jön a következő kérdés: hogyan találkozzak, hogyan találjam meg a feljebbvalómat. Egyszer egyik kedves hittestvérem azt mondta: „Óh, eldöntöttem, hogy elmegyek Indiába. Meg akarom keresni a mesterem.” De ahelyett, hogy Indiába ment volna Nandafalvára ment, és háromezer helyett mindössze harminc kilométerre megtalálta Gurudéváját. Meg kell tehát lennie ennek a belső kutatásnak. És amikor egymagamban már a lehetőségeim határára értem, akkor van szükségem az útmutatásra, segítségre egy magasabb szintről. De mi történik: kapsz egy invitálást, nagyon tetszik, olyan izgalmas, hogy azonnal ugornál. Tudsz bármit is arról, hogy mi vár rád? Van bármi elképzelésed, hogy mi zajlik a tanítványi körben? Biztos vagy benne, hogy ez neked való? Tényleg képes vagy az egész életedet a guru-szévának (a guru szolgálata) szentelni? Ezek fontos kérdések.Az emberek nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy leellenőrizzék a gurukat. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen képzettséggel; mindenféle feltételeknek meg kell felelniük… Mert én olyan nagyszerű vagyok, hogy a legjobb gurura van szükségem, aki a sásztrák minden követelményét teljesíti. De ha elmondanám nektek azokat a tulajdonságokat, amikkel egy tanítványnak kell rendelkeznie… Ez a lista senkit sem érdekel. Inkább ne is beszéljünk róla. De csak azért, hogy egy kis elképzelésetek legyen róla: egy lehetséges tanítvány, úgy értem egy jelölt, legyen: tanult, fiatal, egészséges, vagyonos, bölcs, minden szempontból tökéletes és álljon készen a teljes meghódolásra. Ki tesz eleget ezeknek a követelményeknek? Felmerül bennetek a kérdés: ha valaki ilyen tökéletes, akkor minek van szüksége gurura?!Aztán valamilyen misztikus elrendezés által találkozol egy mesterrel és elé járulsz: „Óh, szeretnék a tanítványod lenni.” Szívem legmélyéből javaslom nektek: ha valaki odamegy hozzátok és azt mondja: „Légy a tanítványom” próbáljátok meg elkerülni. Vagy legyetek tartózkodóak. Vizsgáljátok meg: „Miért?” Mert a klasszikus történetekben ez egy kicsit más. Kivéve, ha találkozol az Úr Jézussal, és azt mondja neked „Kövess!” Akkor tedd meg! Tedd meg, ne habozz! Ne légy olyan, mint Péter (apostol). Az Úr így szólt hozzá: „Csak gyere, és kövess engem!” Ő pedig így válaszolt: „De mi lesz a hálóimmal?” „Mi lesz a világ-hálóimmal?!” – mondaná Péter a huszonegyedik században… „Mi lesz a világhálóimmal?” „Csak gyere és kövess engem, nem számít, ne bánd. Add fel a ragaszkodásaid, gyere velem.”Mert az ilyen kaliberű szentek, tanítók, vagy képviselők igen ritkán jönnek. Az indiai tradícióban különböző történeteket találunk, amikor a tanítványok nagyon lelkesek, hogy megtalálják a mesterüket. Az egyik ilyen történet szereplői Naróttama dász Thákur és Lókanáth dász gószvámí. Lókanáth azt jelenti „a hely ura”. Lókanáth gószvámí egy nagyon lemondott személy volt, mindig a gyakorlatainak szentelte magát, nem találkozott túl sok emberrel, nem vesztegette az időt, ezért nagy szent hírében állott. Volt egy tanítvány jelölt, ő volt a jövőbeni Naróttama dász. Elhatározta: „Lókanáth! Ő lesz a meseterem!” Odajárult hát hozzá, és így szólt: „Óh mester, kérlek légy kegyes hozzám, fogadj el tanítványodként.” Lókanáth így válaszolt: „Tűnj innen! Nem foglalkozom ilyesmivel. Nem vagyok megfelelő személy erre. Menj a szentekhez. Annyi nagyszerű szent van itt, fordulj hozzájuk. Én nem fogadok el tanítványokat.” „Nem, nem, nem, én téged akarlak követni. Kérlek!” „Nem! Szó sem lehet róla! Ezt nem lehetséges!” Elutasította hát a fiatalembert.Gondoljatok csak bele: oda járultok egy nagy szenthez az egész életetekkel, ez a végső felajánlásotok, mindenetek, amitek csak van. Azt mondjátok: „Kérlek, fogadd el az életem”, és akkor a guru azt mondja: „Ah, tűnj innen. Menj ahonnan jöttél, ne háborgass engem.” Nos?! Mit éreznétek? Kiégettnek éreznétek magatokat. És a nyugati emberek általában abban a pillanatban elszaladnak: „Nem, tévedtem, nem ő a mesterem. Csalódottá tett!” De Naróttamát más fából faragták. Azt mondta: „Óh! Gurudévám olyan nagylelkű! Tesztelni akar engem, szeretné látni, hogy valós-e az odaadásom. De mit a teendő?” Filozófiailag nagyon tanult volt, ezért így szólt: „Elégedetté kell tennem a mesterem. Ez az út.” És hogyan tedd elégedetté lelki tanítómestered? Szavakkal? Gondolatokkal? Talán inkább tettekkel. Így van. Ő is ez utóbbit választotta. Elhatározta: „Szolgálnom kell őt!” És tudjátok, ezek a szentek tényleg nagyon egyszerű, természetes körülmények között éltek. Lakhelyük a fák alatt volt csupán, minden nap más fa alatt. De Lókanáth dász gószvámí egy bizonyos helyet használt illemhelyként a bokrok közt. És mivel nem volt állandó lakhelye, nem volt semmije. Egy apró dhótija volt, és gyakorlatilag nem volt rá lehetőség, hogy valaki szolgálatot végezzen neki. A fiatalember eldöntötte: „Talán takaríthatnám azt a helyet, amit mesterem illemhelyként használ.” Egy idő után Lókanáth gószvámí észrevette, hogy „Hé minden olyan szépen el van rendezve itt a bokrok között. Valami történt itt.” Gyanakodni kezdett: „Valaki csinálja ezt.” Legközelebb elrejtőzött tehát egy másik bokorban és megleste, hogy mi történik. Aztán a következő reggel látta Naróttama dászt, amint gamcsában közeledik és boldogan mantrázik és énekel: „Óh, jövök és szolgálatot végzek, takarítok, és mindent szépen elrendezek.” Aztán Lókanáth gószvámí hírtelen kiugrott a bokorból és így szólt: „Hé, te semmirekellő, mit művelsz te itt!?” „Gurudév, próbálok némi szolgálatot felajánlani neked.” „Óh, nem… de tudod mit, csinálj amit akarsz!” Naróttama pedig így gondolkodott: „Óh! Gurudév az áldását adta! Az áldásával végezhetem a szolgálatot!” Ettől még vidámabb lett.De Lókanáth igazán tartózkodó volt, és nem állt készen rá, hogy elfogadja a fiút. Olyannyira, hogy a többi szent is kezdte megkörnyékezni: „Gószvámí, miért vagy ilyen szigorú? Miért kínzod ezt a fiatalembert? Olyan kedves, oly odaadó, igazán alkalmas. Miért nem fogadod el? Annyira szeret téged.” Így válaszolt: „Nem!” „De miért nem?” Majd így válaszolt: „Tudjátok tettem egy fogadalmat. Nem fogok tanítványokat elfogadni.” Gondoljatok csak bele, ez nagyon komoly érv. Ha egy ilyen kaliberű szent fogadalmat tesz, azt nagyon komolyan veszi. De a többi szentek ezt mondták: „Hé, várj csak egy percet. Ez a fiatalember is tett egy fogadalmat. Képes akár az életét is feladni, de a te tanítványod lesz.” Akkor Lókanáth gószvámí azt mondta: „Lehet, hogy ez a fogadalom erősebb mint az enyém. Mondjátok meg neki, hogy menjen a Jamunához, vegyen fürdőt, majd jöjjön ide hozzám.”Lókanáth dász gószvámí tehát, a „hely ura”, kész volt megtörni fogadalmát a tanítvány kedvéért. És elfogadott egy tanítványt. A neve Naróttama volt. Naróttama azt jelenti „az emberek legjobbja”. És hány tanítványa volt Naróttama dász Thákurnak? Hatvanezer. Ez nem számok kérdése, hanem a minőségé.Erre a fajta elkötelezettségre és törekvésre van szükségünk, hogy igazán átadjuk magunkat. Ebben a tranzakcióban minden a mestertől függ. Hivatalosan mondva, elméletileg így van. De a példákból láthatjátok, hogy a guruk és az erős lelki emberek készek változtatni a látásmódjukon és véleményükön a tanítványok édes akarata által. A felavatás tehát azt jelenti, hogy belépünk egy szeretetteljes kapcsolatba. Nem egy elméleti iskolába iratkozunk be, ez egy szeretetteljes kapcsolat.A csodák léteznek. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a Krsna felé vezető út teli van csodákkal. Majd hozzá teszi: „Álljatok hát készen rájuk!” Készen áltok a csodákra? Gondoljatok csak bele, csoda történik ebben a pillanatban, itt és most. Készen álltok? Hogy elszakadjatok a hálóitoktól?
