Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. november 25, Szófia)

Ápoljuk a hitünket, nem kihívó módon, hanem pozitívan. Mint amikor a félistenek köpülni kezdték a tejóceánt. Olyan nehéz feladat volt ez, hogy habár nagyon erőteljesek voltak, mégsem voltak elegen ahhoz, hogy véghezvigyék. Ezért segítségre volt szükségük és természetes ellenségeikhez, a démonokhoz fordultak:

–    Segítsetek nekünk! Gyertek! Legyen közös ez a vállalkozás, az eredményeket is megoszthatjuk.
Megállapodtak tehát:
–    Rendben! Mi a tét? Mit lehet elérni?
–    Amrta, a hallhatatlanság nektárja.
–    Rendben, az jó lesz. Csináljuk együtt. Mi a feladat?
–    Nos, itt van ez a tejóceán, ki kell köpülnünk.
–    Hogyan csináljuk?

A tejköpüléshez szükség van egy rúdra. Így van? Fogták hát a Mandara Hegyet – egy óriási hegy – és azt használták köpülő rúdnak. De ha beleteszel egy hegyet az óceánba, az eltűnik benne, lesüllyed az aljára. Támasztékra volt tehát szükségük. Ezért hát Visnu mint Kúrma – egy óriás isteni teknős – támasztotta meg a hegyet.
Azt gondolhatnánk, hogy még Visnu is kész volt szolgálni a démonok és félistenek ezen közös vállalkozását, ami szép megközelítés – Isten oly alázatos, hogy segíti alárendeltjeit. De a történet igazából egy kicsit más, mert Kúrma háta egy kicsit viszketett. Tudjátok, egy teknős számára igazán nehéz megvakarni a hátát. Ezért kellett a Mandara Hegynek a hátára kerülnie, hogy megszűnjön a viszketés. Ezért mozgatták a hátán.
Ahhoz, hogy mozgasd a köpülő rudat, kötélre is szükség van. Tudjátok, hogyan köpülnek: húzogatják a kötelet és ezáltal mozog a rúd. De ahhoz, hogy az univerzális tejóceán köpülőrúdját mozgassák, erős kötélre volt szükségük. Vászukit, az isteni kígyót használták hát kötélként. És tudjátok, verseny volt a félistenek és a démonok között, hogy a kötél melyik végét fogják. A démonok azt gondolták: „A kígyó farkát fogni nem valami tekintélyes helyzet.” Úgy intézték, hogy a Vászuki kígyó fejét foghassák. A félistenek mosolyogtak a bajszuk alatt: „Rendben, nekünk jó lesz a farka is.” Aztán elkezdték a köpülést. Erőteljes mozgás volt, Vászuki tehát olyannyira szorítás alá került, hogy tüzet és füstöt kezdett árasztani, és mindezt a száján jött ki. A démonok tehát, tekintélyes helyzetükkel együtt – hogy Vászuki fejénél állhassanak – kudarcot vallottak, mert ily módon megégtek és megfüstölődtek.
De végül a közös vállalkozás elkezdett működni. És tudjátok, amikor a tejet köpülik, az elkezd elválni és különböző dolgok kerülnek a felszínre. Mi jelent meg tehát legelőször a tejóceán felszínén? A méreg volt az első. Ez volt a hálahala, a méreg. A nektárt keresték, és mit találtak? Mérget! Nagyon veszélyes méregről volt szó, képes lett volna végezni ez egész világgal. Segítségre volt szükségük, mert mindkét csapat halálra rémült. Aztán jött az Úr Siva és egyszerűen csak megitta az egészet: „Majd én elintézem, semmi gond.” Mivel ő a jóga mestere, egyszerűen csak a torkában tartotta a mérget. Nem halt meg, de mégis volt némi hatása a méregnek, kék lett a torka.
Aztán a démonok és félistenek folytathatták a köpülést. Kezdtek megjelenni az első kincsek. Mi volt az első? A ló Uccsaihsvará; Airávata, Indra elefántja és Laksmí Déví. És még sok értékes dolog, de a nektárra még mindig várniuk kellett. Dhanvantari is megjelent – ő az egyetemes gyógyító és az ájurvéda szaktekintélye. Végül pedig megjelent a nektár. Aztán elkezdték elosztani és elvenni egymástól, de most nem szeretnék belemenni a történetnek abba a részébe. Az univerzális tejóceán köpülésével tehát, végül elérték az amrtát.
Mondhatjuk, hogy a tejóceán jelképezi az életünket. Ki kell köpülnünk az életünket. Mert életünk óceánja tele van kincsekkel. Minden erőnket, energiánkat fel kell használnunk, amink csak van, legyen az jó vagy rossz, egyesítenünk kell őket, hogy kiköpülhessük óceánunkat, hogy elérjük a nektárt. Legyen Visnu, Krsna ezen folyamat alapja. És ne lepődjetek meg, ha elkezditek köpülni az óceánt, az első eredmény valamilyen méreg lesz. Nektárt vártok és mérget kaptok. A boldogságra vártok, de nehézségek jönnek. Ne lepődjetek meg, mert azt mondják, először azt kapjátok, ami kevésbé fontos. Először egy kis keserű pirula. Azután jön a nektár. Tudjátok, vannak olyan orvosságok, amik nagyon keserűek és nagyon nehéz lenyelni őket. De a gyógyszerész trükköt alkalmaz. Az aljára valami édeset tesz. Van egy speciális ízű olaj – ricinusolaj. A csésze aljára valamilyen ízletes szörpöt tesznek, a tetején pedig ott ez az olaj. Ha egy húzásra lenyeled, csak az édes részét fogod érezni. Ez a gyógyszerész illúziós folyamata.
Ne lepődjetek meg tehát ha először a méreg jön. Szükséges része a gyógymódnak. De itt vannak azok, akik képesek megemészteni a mérget. Ezért az Úr Siva egyik funkciója, hogy elveszi tőled a mérget. Ebben az értelemben segít minket. A guru olyan, mint Siva, aki elveszi a mérget. Isten az alap. A köpülő rúd a szannyászí danda. A kötél a dzsapa-málá. Azt hiszem, a mérget felismeritek. Észre fogjátok venni: „Ah, ez az!” De amikor a kincsek jönnek azonosítsuk úgy, mint az isteni áldás egy másik aspektusa. Az óceánból jövő többi értékes eredmény pedig olyan, mint a bhakták jó tulajdonságai.
Aztán végül, sok más eredmény után, eléred a végső nektárt. Törekednünk kell rá. Áldás is szükséges hozzá. Azt mondják, az isteni kegy az emberi lényekben válik aktív elvé. Emlékezzetek erre: Az áldás az emberekben válik aktívvá! Azt is mondják, hogy ahogyan a szekér nem mozdul egy kerékkel, emberi törekvés nélkül az isteni kegy sem képes segíteni rajtad.