Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, Saranágati – második rész, 2006. szeptember 7, Szófia)

Próbáljatok meg emlékezni: a saranágati első két eleme a következő: tedd, ami kedvező és kerüld, ami kedvezőtlen a bhakti szempontjából. A következő kettő a szubjektív kötelességek. Ezek az alázat és az odaadás. Ezek szubjektív gyakorlatok, mert ez a mi részünk. Ezeket a tulajdonságokat kell gyakorolnunk, ezeket kell elérnünk.
Alázatosnak lenni – azt hiszem ez egyértelmű. De a megfelelő körben legyünk alázatosak. Ha bolondok társaságában vagy alázatos, bolondot csinálnak belőled. Ha a csalók társaságában vagy alázatos, becsapnak. Ha azonban a bhakták társaságában vagy alázatos, odaadóvá válsz.  Miért? Mert az emberi lélek olyan, mint a kristály. Amilyen körülmények közé teszed a kristályt, azokat a hatásokat szívja magába. Fogj egy tiszta, átlátszó kristályt. Tedd Dámódar Prabhu1 kezébe. Tartsd a mellkasa elé. Azt a tiszta fehér fényt fogja visszatükrözni, ami belőle árad. Add oda ugyan ezt a kristályt Jasódá mamának. Kék fényt fog sugározni. Ha azonban egy nagyon sötét helyre, nagyon rossz körülmények közé helyezed a kristályt, azt fogja visszatükrözni, ami körülötte van. Ezért legyünk hát óvatosak az alázatunkkal. Ne legyetek gyenge kristályok. Ne vegyétek ár a rossz rezgéseket, válasszátok a jó, tiszta rezgéseket.
Sríla Srídhar Mahárádzs az alázatról beszél: ha egy tolvaj lép be a templomba és elragadja a gyertyatartókat az oltárról, akkor milyen az alázatod? Azt mondod majd: „Óh Prabhu, itt a templom pénze, vidd el azt is”?! Ez a megfelelő alázat? Vagy inkább azt mondod: „Hé, álljon meg a menet, megverlek, ha megpróbálod megzavarni az Urunkat!”
Csak, hogy megmutassam, hogy nincs egy általános recept, elmondok egy másik történetet az alzatról. Volt egyszer egy öreg szerzetes, akit teljes elvonulásban élt. Volt egy csöpp kis kunyhója és néhány holmija. Például egy kis edény… néhány apróság. Egyszer egy tolvaj jött, hogy ellopjon mindent a kunyhójából. A tolvaj épp egy öszvér hátára rakodta a dolgokat, amikor a szerzetes hazaért. Tetten érte. Látta, hogy a kunyhó már üres, és minden az öszvér hátára volt pakolva. Aztán meglátott egy csákányt, ami ott lapult a kertben. Az öreg szerzetes így szólt: „Várj egy percet kedvesem, itt a szerszámom, vidd el ezt is” és feltette az öszvér hátára. Ilyen volt az ő alázatának szintje. Ezzel a fajta alázattal megnyerte a másikat. Azonnal megértette: „Megsértettem egy nagy szentet!” és ott helyben meghódolt.
Mi a különbség a két történet között? Az első esetben valaki a templomot háborgatja. A másodikban csak neked okoz gondot. Krsnáért, a templomért, a misszióért harcolhatsz. Megvédheted Krsna érdekeit. Megvédhetsz mást attól, hogy óriási hibát kövessen el. Ha azonban valaki tőled próbál elvenni valamit, azt igazából Krsna teszi. És ha megfelejtkezett valamiről emlékeztesd rá: „Hé! Itt van még ez a ragaszkodásom is. Vidd el ezt is!” Mert nem a csákányomtól akarok függeni, hanem Tőled, Uram!
Az alázatot, az igaz alázatot, gyakorolnunk kell. Ezért azt tanácsolják, hogy az alázatot a szentek társaságában gyakoroljuk.
A meghódolás, saranágati második, szubjektív része az odaadás. Van egy fohász: „Kérlek, fogadj magadévá, mint második önmagad.”
Az odaadás azon a szinten nyilvánul meg, amikor teljesen átadom magam Istennek. Cserébe Ő is teljesen odaadja Önmagát nekem.
Az odaadás a szolgálatkész mentalitás egy speciális minősége. Feltörölheted a padlót utálattal és feltörölheted a padlót odaadással. Ez nem csak egy kötelesség teljesítése. A minőségről van szó, hogy hogyan csinálod. Ha ez a foglalkozásod, hivatásos takarító vagy – akkor csinálod, naphosszat… De csak azt várod, hogy végre négy óra legyen, és el is felejted a takarítást! Megszabadulsz a felmosófától, el is felejted! De ha bhakta vagy, meg tudsz felejtkezni Krsna szolgálatáról, bárhol is légy? Ezt tehát nem csak egy kötelesség teljesítése, nem csak az érzékek lefoglalása! Ez az odaadás.
Gondolom érzitek, hogy ez egy tág terület – az alap gyakorlatoktól eljutni a teljes, végső odaadásig. Amikor még az életed sem tartod meg önmagadnak, amikor teljesen átadod Krsnának.
Gyakorold az alázatod oly módon, hogy ne bánts meg, vagy zavarj másokat. Az alázat nem egy show-műsor, inkább cselekvés. A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak. Azt mondod „Haré Krsna” tizenhat körön keresztül naponta, de nem állsz készen a szolgálatra?! Ez olyan mintha kitennéd az ajtódra: „Isten hozott!” Amikor pedig jönnek a vendégek, nem adsz nekik még egy darab kenyeret, vagy egy pohár vizet sem? Hívod Krsnát: „Gyere, gyere!” amikor pedig eljön, nem csinálsz semmit. A mahá-mantra a meghívó. Állj készen a vendégek fogadására!

(folytatjuk)

* Dámódar Prabhu és Jasódá mama ebben a kontextusban:  B. K. Tírtha Mahárádzs tanítványai, akik jelen vannak a leckén.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, Saranágati – első rész, 2006. Szeptember 7, Szófia)

„Hogy kegyében részesítse az elesett lelkeket, Srí Krsna Csaitanja alászállt ebbe a világba, személyes társaival és isteni hajlékával együtt, hogy a Saranágatiról – a mindenható Úr előtti meghódolásról – oktassa az embereket, és hogy ingyen osztogassa a másként majdnem elérhetetlen Isten iránti extatikus szeretetet.”
Ennek az éneknek a címe Saranágati. Gati azt jelenti menni, valamiért menni, saranáért – menedékért menni. A saranágati az igaz bhakták élete. Néha felmerülhet a kérdés: mi a különbség egy vaisnava (egy bhakta) és más vallás gyakorlói között? A felszínen nagyon nehéz lenne megtalálni a különbségeket. Mert néha a bhakták ugyanolyan fanatikusok, mint más vallás gyakorlói tudnak lenni, nagyon szűk látókörűek. Nagyon sokszor ugyan azok a hiányosságaik, hibáik vannak, mint bármely átlagembernek. És bizonyos esetekben lehet, hogy azt látjuk, hogy más vallásoknak, vagy más gyakorlatoknak, kívülről nézve nagyobb hatásuk van a gyakorlókra. De a vaisnava jellemzője, hogy az odaadás az élete.
A saranágatinak hat eleme van. Kettőt küszöbként, bejáratként említhetünk. Ezek: fogadd el a bhakti szempontjából kedvező dolgokat, és kerüld el a kedvezőtleneket. Ezek igazából nem a saranágati gyakorlatai, ezek csak előkészítik, hogy szépen tudjuk majd csinálni. Használjátok az eszeteket: ami jó a lelki gyakorlataid szempontjából, azt tedd meg! Ami ártalmas, azt ne tedd! Ez még nem odaadó szolgálat, ez egyszerűen csak a józanész használata. Ha Plovdivba szeretnél eljutni, ne a Dimitrovgrádba menő vonatra szállj. Így van? Mert az az ellenkező irányba megy. Józan ész. Ez egy nagyon egyszerű, alapelv, mégis oly nehéz átültetni a gyakorlatba! Az emberek készen állnak, meg akarják gyújtani a tüzet. De időről-időre egy vödör vizet hoznak, nem azért, hogy megmelegítsék, hanem, hogy ráöntsék. Ez egy kissé ostoba dolog! Élvezni akarod a meleget, a fényt, az energiát, és vizet hozol? Minek?!
Vagy a konfliktusok, ugyan ez a helyzet. Segíti ez a lelki gyakorlataidat? Néha igen, mert a nehézségek által, tudjátok, néha több eredmény jön. De szabályként elmondhatjuk: jobb megtartani a belső békét. Vagy például a pletyka, segíti ez a lelki gyakorlatokat vagy nem?  Azt hiszem, mindenki tudja a választ, nem, ez nem jó! Mégis a vaisnava hírszolgálat nagyon gyors sebességgel működik.
Tehát a saranágatinak még az alapvető, elemi gyakorlatait is nehéz gyakorolni. Szabályozásra van szükségünk, szabályoznunk kell magunkat. Ezért vannak az odaadó szolgálat alapelemei, hogyan szabályozzunk a testünket, beszédünket, az elménket. A Bhagavad-gítá leírja ezeket a 17. fejezetben. Megnézhetitek, hogy mit is jelent ez. Mert ha nem tudjátok mit jelent a szabályozás, hogyan fogjátok csinálni? A bhakti-jóga egy kétoldalú folyamat: az egyik oldal a bhakti, a másik a jóga. Mindenkinek van valamilyen elképzelése a bhaktiról: „Óh, ezek valamiféle érzelmek.” De mi a helyzet a megfelelő tudással? Mi a helyzet a szabályozással, jóga? Tudnunk kell, hogy mi az igazi kontroll, ezért tanulnunk, tanulmányoznunk kell azt. Kérek tehát mindenkit, aki szeretne fejlődni az odaadásban, az odaadó szolgálatban, tanuljátok meg ezt a szabályozást, hogyan szabályozzuk a testet, a szavakat és az elmét. Ily módon elfogadjuk a kedvező dolgokat, és kerüljük a kedvezőtleneket. Kedvező a társulás, a szolgálat, a napi köreid elzengése* . Ezek a gyakorlatok mind kedvezőek. De mi az, ami kerülendő? A lustaság, a hanyagság, és az ha nem tanuljuk meg az alapvető szabályozásokat.

*Mantrák, vagy imák napi, olvasón való zengése, a bhakti jóga egyik alap gyakorlata. A „napi köreid elzengése” arra utal, hogy az imákat egy meghatározott számban mondjuk el (vagyis meghatározott számú kört teszünk meg az olvasón).

(B. K. Tirtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. Szeptember 6, Szófia)

Mennyire illik bele egy bhakta a kinti világba? Valószínűleg nem nagyon. De ez igazából nem is számít. Nem veszítetek semmit. Mert ha elveszítitek az anyagi társaságot, csak néhány akadállyal kevesebb lesz. Ha azonban odaadó körbe vagy szent emberek körébe kerülünk, akkor barátokat keresünk és családtagokat találunk. A társulás tehát legyen más fajta, nem csak egyszerű társulás. Ha összegyűlünk, akkor az nem csak egy egyszerű összejövetel. Isteni természetűnek kell lennie. És ne feledjétek amit Sríla Muni Mahárádzs említett múltkor, hogy egyszer Maháprabhu kírtanázni kezdett, de hirtelen abbahagyta: „Várjunk! Várjunk csak egy percet, van itt valaki, de ki az?” Valaki elbújt az oszlop mögött. Maháprabhu így szólt: „Vigyétek ki! Jelenléte zavarja a légkört.” Mindazok ellenére, hogy Maháprabhut a kegy inkarnációjának tartják. Mégis így szólt: „Vigyétek ki ezt a fickót!” Mert kegyes volt a többiekkel. Így van? Ne zavard őket, menj ki innen, ha nem akarsz itt lenni. Ha szíved nem a rásza-tánc ritmusára lüktet. Hová szeretnék tehát beilleszkedni?
Egyszer egy bhakták meghívtak egy TV műsorba. Élő közvetítés volt. A riporter megkérdezte: „Nem érzi úgy, hogy ha így cselekszik, ezt az utat követi, akkor egy kicsit… furcsának tűnik normális szempontból nézve?” És tudjátok, ez egy könnyed műsor volt, ahol kulturális programokat mutattak be és egyéb könnyed témákat, mindenki vidám volt és mosolygott tehát. De amikor meghallották a választ: „Nos, a bolondok társadalmában, az egyedüli normális személyt bolondnak fogják nézni”, akkor azonnal a riporter arcára fagyott a mosoly. El tudjátok képzelni, élő adásban! A bolondok társadalmában az egyedüli normális személyt bolondnak fogják nézni. Hamar végeztek is a kérdésekkel.
Persze ha megtesszük a következő lépést, a gyakorlótól eljutunk a mester fokozatra, akkor nem lesz több problémánk és bármely társadalomba be tudunk illeszkedni, bármely embercsoportba. Megtalálod az utat mindenki szívéhez. Ez a mestereknek való. Amíg nem vagyunk azon a szinten, látjuk a különbségeket, különbséget teszünk a szituációk, emberek között…
De az egyik legfontosabb elvet mi is követhetjük: ad meg a kellő tiszteletet mindenkinek. Mit jelent ez? Nem azt jelenti, hogy tisztellek téged, ezért mindenben egyet értek veled és követlek. Nem! Megadom a tiszteletet, de megvan a saját véleményem is. Lehet, hogy sok mindenben nem értünk egyet, lehet, hogy az elképzeléseid teljesen különböznek. Képzeljétek csak el, ha találkoztok egy egyszerű, anyagi beállítottságú emberrel. Ha magasabb szinten állsz, mert rendelkezel az isteni vagy lelki látásmóddal, megadod a tiszteletet a másiknak: „Óh, te egy nagyon kedves ember vagy”, így van? De ez nem jelenti azt, hogy követed mindazon gyakorlatokat, amit ez a személy, amik között lehetnek alsóbbrendű vagy helytelen gyakorlatok is. Ne várjátok el tehát, hogy ha valaki kimutatja a tiszteletét felétek, akkor követni is fog titeket és egyet fog érteni mindenben. A helyzet az, hogy NEKÜNK kell tiszteletet tanúsítanunk. De mások sem várhatnak el teljes meghódolást a tisztelet helyett.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 6, Szófia)

Az Igazság az Igazság. Az embereknek annyi sok apró igazságuk van. De nagybetűs Igazság, az csak egy van. Ez nem kérdés. Amíg a sok igazságot látjuk, az még csak a relatív szint. Amint egy magasabb szintre érünk, meglátjuk a sok apró igazság relativitását és az egy Igazság ragyogását.
Relatív szinten sok különféle igazság létezik. De élesen elkülöníteném az Abszolút Igazságot és az anyagi világ béli realitás különböző szintjeit. Mert minél messzebb látsz, annál ragyogóbb az Igazság. Minél rosszabbul látsz, annál inkább csak a következő lépést látod. Minél felvilágosultabb a személy, annál inkább látja a következményeket is. Igazi misztikus tehát, mert látja a jövőt, ami igazából egy rejtély. Ugyanakkor történész is egyben, mert ismeri a múltat, tudja hogyan történtek a dolgok, habár a múlt már történelem. Ezért ő egy igaz ember, aki a jelenben él. Mert nem elégszik meg a múltbéli történelemmel, sem valamiféle jövőbéli misztériumokkal, sokkal inkább a teljes és tökéletes jelen pillanatot akarja.
Az upanisadokban ez áll: „Szatjam éva dzsajaté  – Az igazság mindig győzedelmeskedik.” A rejtett dolgok arra várnak, hogy felfedjük őket. Az igazság mindig győz. Relatív szinten nagyon sokszor azt látjuk, hogy nem érvényesül ez a szabály. Nem így történik. Igaz? A bűnös győz, az őszinte pedig veszít. Ez azonban nem probléma, az idő a mi oldalunkon áll.
Mikor hallgassuk el az igazságot? Például a szerelem esetén. Ha szeretsz valakit, nem arról van szó, hogy nem mondasz igazat, hanem, hogy nem tudsz igazat mondani. S ha igazán hiszel a másikban, meglehet, hogy megszépül. Ne feledd, ha valaki számtalan rossz tulajdonsággal rendelkezik és csak néhány jóval, vagy csak eggyel, és bizalmat kap, akkor az az egy jó tulajdonság fog győzedelmeskedni. Ha azonban valaki sok jó tulajdonsággal rendelkezik és van néhány hiányossága, ha ez a személy nem kap bizalmat a feljebbvalóktól, az idősebbektől, a mestertől, stb., a rossz tulajdonságok fognak győzni. Tehát egy szeretetteljes kapcsolatban nem arról van szó, hogy ne mondjunk igazat, hanem, hogy nem tudunk igazat mondani.
De ne beszéljünk ilyen magas szintről. Maradjunk a realitások talaján! Használjuk az agyunkat. Ha az igazság ártalmas következményekkel jár, nem szabad elmondanunk. Ha magamat pusztítom, semmi gond, mondjuk csak el az igazat. Ha azonban másoknak okoznánk fájdalmat, gondoljuk meg kétszer, háromszor, százszor!
És biztosan hallottatok a kegyes hazugságról is. Például orvosok, anyák, apák, barátok, oly sok esetben alkalmazzuk. Így van? Mert a szavakkal ölni lehet. A szavak éles fegyverek.
Vagy például nem mondom el az igazságot, ha nincs remény. Példaképpen eszembe jut egy eset: volt egy igen öreg ember, majdnem nyolcvan éves volt és rákos. A családtagok megkérték az orvost: „Kérjük mondja meg a nagyapánknak, hogy hagyja abba a dohányzást, mert ettől lett rákos.” Az orvos pedig így válaszolt: „Nem, ez már nem segít. Nem fogom ezt mondani.” Ez egy példa, és lehet, hogy nem éppen pozitív, de amikor már nincs remény, még ha fel is hagy a dohányzással, akkor is meg fog halni, legalább hagyjuk, hogy hadd élvezze az utolsó cigarettákat.
Sok eset van tehát ahol magasabb megfontolások is vannak, mint az Igazság. Emlékezzetek Judhisthira és Ardzsuna történetére. Sokszor elmondtam már nektek. Amikor Ardzsuna megkapta az íját fogadalmat tett: „Bárki aki a Gándíva íjamat sértegeti, azt szétzúzom.” Ez volt Ardzsuna örök fogadalma. És kuruksétrai csata idején az egyik nap Judhisthirát keményen megtámadták. És Ardzsuna valahogyan nem tudott eljönni megvédeni őt, mert egy másik küzdelemmel volt elfoglalva, valaki más ellen. De tudjátok ez még abban a korban volt, amikor még a harcosoknak is más volt a mentalitásuk, mint manapság. Miközben folyt a harc, a nap hírtelen lenyugodott. Napnyugta után pedig nem vagyunk többé harcosok, sem ellenségek, hanem barátok vagyunk. Napnyugtakor tehát befejezték a küzdelmet. Mindenki hazament a táborába és Judhisthira is találkozott Ardzsunával. És tudjátok, Judhisthira mindig Igazat mond. Szegény fickó, mindig Igazat mond. Így szólt tehát: „Hé Ardzsuna! Azt ígérted, hogy megvédsz engem, akár az életed árán is! Ma azonban hevesen támadtak rám, te pedig nem jöttél! Pfuj a Gándíva íjadra!” Ardzsuna azonnal így válaszolt: „Micsoda?! Sértegeted a Gándíva íjamat!? Megöllek, azonnal összezúzlak!” Krsna is jelen volt. És amint Ardzsuna – napnyugta után, képzeljétek csak el – meg akarta ölni a bátyját, akinek dicsőségéért kezdődött az egész harc, és akit kész volt megsemmisíteni, annyira kikelt magából… Krsna megragadta a kezét: „Kedvesem! Mire készülsz?” Ardzsuna pedig, még mindig mérgesen, így válaszolt: „Te is hallottad! Kritizálta a Gándíva íjamat, készen állok hát, hogy megsemmisítsem őt!” Krsna azonban így válaszolt: „Várj csak egy percet. Kiért harcolsz? Kiért kaptad ezt a Gándíva íjat? Miért is vagy itt, kedvesem? Mi a magasabb megfontolás?” „De a fogadalmam!” Mi az előrébb való? Azonnal megértette.
Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy a háború a béke érdekében van. Habár furcsán hangzik, ahogy mondani szokták volt „a békéért harcolunk”. Ez nevetséges.
Bárhogy is, a béke nem a háborúért van. Igaz? Ha mindig észben tartjuk a magasabb megfontolást, akkor az Igazság másodlagossá válik. Miért? Mert az igazság győzedelmeskedni fog. Az Igazság mindig győz, saját magától, nem miattam, nem az én közreműködésemmel. Az Igazság elég erős önmagában, sokkal erősebb, mint én magam.

*Mundaka-upanisad 1.6.

(B. K. Tírtha Mahárádzs “Dainja ó Prapatti”-hoz fűzött magyarázatai, 2006. szeptember 6, Szófia)

“Óh Uram Hari, óh könyörületes Uram, minden dicsőséget Néked, Rádhá Urának! Oly sokszor elkerültelek Téged, de most kérlek, fogadj Magadévá!”
Nemrég arról beszélgettünk, hogy hogyan fohászkodjunk a megfelelő hangulatban. Azt is megvitattuk, hogy különböző típusú fohászok vannak, mint például kérni valamit, vagy vannak engesztelő fohászok és dicsőítő fohászok. Ez az ének mindet ötvözi. Egy bhakta szomorú történetét mondja el: „Oly sokszor elkerültelek már Téged. Mégis Te vagy az én szeretett Uram. És habár sok-sok életen keresztül elkerültelek, most kérlek fogadj Magadévá.” Láthatjátok, hogy a fohász minden eleme megjelenik ennek a dalnak az első sorában. Mint például a valamiért való fohászkodás, áldás kérése, aztán az engesztelés: „Hibákat követtem el, de most kérlek fogadj el engem.” És a dicsőítés is: „Te vagy az én szeretett Uram.” Bármikor fohászkodunk tehát, ötvözzük a különböző elemeket.
Ez a fohász a könyörületes Úrhoz szól. Az esély tehát benne van ebben a fohászban, megvan az esélye annak, aki így fohászkodik, hogy a könyörületes Isten, a kegyes Úr, könyörületesen cselekszik majd. Krsna egy igazságos Isteni is egyben. Egyfelől kiosztja a karma-phalát, a tettek gyümölcseit, és ezt a cselekedeteid alapján teszi. Azt a gyümölcsöt adja, amit csak kérsz, amit megérdemelsz. De ne Őt hibáztasd. Úgy mondják: „Aki szelet vet, vihart arat.” Ha tehát egy bizonyos módon cselekszel, el kell fogadnod az eredményét. Mennyi cselekedet, hány szó, milyen sok gondolat van jelen! Ezek olyanok mint a magok, amiket a szívedben ültetsz el. És idővel nőni, rügyezni kezdenek. És a szívedet hírtelen benövi a gaz, és így sírsz majd: „Valami rossz történik velem! Nem ezt érdemlem!” Habár te voltál az, aki elvetette a magokat.
Ha tehát Isten csak igazságos lenne, akkor meg kéne fizetünk mindazon hibákért, amiket elkövettünk. Amit többé-kevésbe meg is kell tennünk. De a bhakták okosak. Jó befektetők. És jó üzletemberek is, lelki üzletemberek. Tudják tehát „egy igazságos Istennel problémáim lesznek. Oly sok hibát követtem el, kamatostul kell visszafizetnem mindent.” A dolgok pedig úgy működnek, hogy befektetsz valamilyen cselekedetbe, az pedig megsokszorozódik, gyümölcsözik. Többet kell tehát visszafizetünk.
Ezért Krsnát könyörületes Istenként próbáljuk megközelíteni. De nem csaló mentalitással. Például: „Hibákat követtem el, ezért jobb ha Isten könyörületes formájához fordulok, mert ily módon eljátszhatjuk azt, hogy Ő megbocsájt én meg élhetem a saját életem.” Természetesen ez nem fog működni. A Kegyet nem lehet becsapni. A Kegy feltétel nélküli. Nem lehet kikényszeríteni. Minden jó tulajdonságot birtokolhatunk, mint például a szolgálatra való vágy, odaadás, őszinteség, alázat. De végül a Kegy magától jön. A Bhaktinak tehát megvan az a tulajdonsága, hogy önállóan cselekszik. Nem erőltethetjük, nem siettethetjük. De kétség kívül élő, nagyon hatásos gyakorlat. Sokszor nem tudjuk megállapítani hogyan működik, de ellenállhatatlan. Tehát: öntörvényű, hathatós, ellenállhatatlan, és kifürkészhetetlen, ez a bhakti folyamatának négy tulajdonsága. És a Kegy is magától jön. Ha Krsna osztja a kegyet, az eljön akkor is, ha nem érdemled meg. Azonban a kegy ezen áramlása megköt bennünket, hogy engedelmeskedjünk. Akkor már nem tudsz csaló mentalitással létezni. Lehet, hogy valamilyen rejtett szándékkal érkezel, de miután megtapasztaltad az isteni kegyet, nem tarthatod meg többé azt a mentalitást.
És mi a bhakta szomorú története ebben a dalban? Oly sokszor elkerültelek már. A kegy jött, de én azt mondtam: „Nem, köszönöm! Ez nem nekem való.” Elkerültelek. Hogyan folytatnátok a mondatot? „Elkerültelek, de Te sosem kerültél el engem.” Ez a különbség ember és Isten között. Én elhagyhatom Őt, de Ő sosem hagy el engem. Ugyan ez a helyzet a guruval is, a tanítvány bármikor elhagyhatja a gurut. De egy igaz guru sosem tudja elhagyni a tanítványt. Élvezd tehát a szabadságod! A később már túl késő!
Tehát „Én elkerültelek, de Te sosem kerültél el engem. Ez alkalommal azonban megváltoztatom a hozzáállásomat. Fogadj el sajátodként.” Mi történik, ha valakit Isten sajátjának fogad, ha valaki Istenhez tartozik? Az úgy nevezett szabadság, az a képzelt szabadság, az a nem létező szabadság eltűnik. „Kérlek fogadj magadévá.” Ez egy nagyon intim fohász. „Óh Uram, miután oly sok anyaméhen keresztül vándoroltam, végül eljöttem, hogy menedéket vegyek Nálad. Kérve-kérlek, isteni kegyedből szabadítsd fel ezt a nyomorult lelket.” Bahu jóni bhrami – Oly sok létformán keresztül vándoroltam, oly sok anyaméhen keresztül. De ebben az életben megvan a lehetőségem az isteni születésre. Kérlek, isteni kegyedből szabadítsd fel ezt a nyomorult lelket. Az isteni kegy az anyagi élet mérgeskígyójának ellenszere.
Eddig így szólt a bhakta szomorú története. És most jön egy felkiáltás. „Óh Rádhá Ura!” Ez tehát nem egy általános közeledés valami távoli, ismeretlen Istenhez. Hanem egy nagyon magas szintű megközelítés, nem az igazságos Istenhez, hanem a szerető Istenhez. „Óh Rádhá szíve választottja, óh Rádhá szeretője, Te vagy az univerzum oka és élete! Te vagy a mindene mindenkinek!” Ez tehát a dicsőítő rész – Te vagy mindenki mindene. Ha rendelkezhetnénk ezzel a látásmóddal, ezzel a magas szintű megértéssel, az Isten tudatosságnak ezen magas szintű megvalósításával. A következő vers pedig megemlíti azt a Szerető Szépséget „Áldást hozol a világra és te vagy az univerzum Ura. Óh Uram, hol is találhatnék oltalmat, ha te csalódást okozol nekem? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a világban csakis Te mentheted meg elesett szolgádat.”
Ez a dal az alázatról és az odaadásról szól, dainja és prapatti. Bármikor, ha azt érzed, hogy hiányában vagy ezeknek a tulajdonságokat, csak énekeld el ez a dalt. És azonnal emlékezni fogsz, hogy hány születésen vagy már túl, hány hibát követtél el, mi a cél és hogyan közeledj az Úrhoz. De ne azon siránkozz, ami történt. A múlt már történelem, a jövő rejtély, a jelen pillanat ajándék.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)

A férfiak könnyen megértik, hogy mi a különbség az anyai szeretet és a hitvesi szeretet között. A férfi bhaktáknak azt ajánlják, hogy minden hölgyet úgy tiszteljenek, mint az édesanyjukat, kivéve a feleségüket. Az egy másik eset. Láthatjátok, hogy minden tiszteletet meg kell adni; minden hölgy anya, kivéve a feleségem, mert ő a jobbik felem. Ez egy másik rasza, más érzés, más kapcsolat.
Elméleti szempontból nézve, Jasódá mama nagymértékben hordozza az isteni szeretetet, ez azonban anyai szeretet. Nem szerelmesi szeretet.
Ha mérhetnénk, habár azt gondolom, hogy nem mérhetjük az isteni kapcsolatok intenzitását és szépségét, de ha megpróbáljuk analizálni, értékelhetjük a partnerek által betöltött különböző szerepeket. Az első szint tehát a sánta rasza, ez a semleges kapcsolat, amikor az imádó egyszerűen csak értékeli Isten nagyságát. A második szint a dászja rasza, a szolga; és a szolga alacsonyabb szintre helyezi magát, az Urat pedig magasabbra: „Ő az én Uram.” Különbség van a kettő között. A következő szint szakhja rasza, a barátság; a barátok azonos szinten állnak. Így van?  A vátszalja raszában pedig – anyai szeretet, szülői szeretet – magasabbra helyezi magát, mint Istent: „Ő az én fiam.” És az isteni szeretet miatt isten kész elfogadni mindezt. Beszáll a játékba, elindítja a játékot. Krsna pedig készen állt Jasódá mamával játszani. A mádhurja raszában azonban – szeretői viszony – nem áll készen arra, hogy részt vegyen a játékban, hanem kénytelen megtenni. Nincs más választása.
A szerepek intenzitása és szintje tehát az, ami alapján értékelhetjük a különböző szinteket.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)
Krsna egy furfangos fickó. A csalók közt a legkiválóbb. Ő a legnagyobb csaló, azt is mondhatjuk, hogy ő az isteni csaló. Azonban egyszer – azt hiszem már elmeséltem nektek ezt a történetet, elnézést tehát az ismétlésért, de ez egy szép történet – Krsna arra vágyott, hogy napközben találkozhasson Rádhikával. És tudjátok, az éj leple alatt nincs semmi probléma, mindenki alszik, senki sem figyel. Napnyugta után úgy találkoznak, ahogy csak akarnak. Napközben azonban ez egy kissé problémás. A falu összes lakója láthatja, és megpróbálják megtiltani, és tudjátok, az erkölccsel is ellenkezik, Krsnának azonban ellenállhatatlan vágya támadt „Most akarok találkozni Vele, itt és most!” Ebben a pillanatban egy bizonyos láz, egy egyfajta betegség nyilvánult meg benne.
Krsna általában a barátaival, a gópákkal játszott. És Szudhámá azonnal megértette, hogy Krsnának fájdalmai vannak, azonnal megváltozott. „Ó Krsna, mi történik veled?” Krsna pedig így szólt: „Megszakad a szívem ha nem láthatom Rádhikát most azonnal! Hozd ide, látni akarom!” Aztán Szudhámá így válaszolt: „Most?! Hogyan is tehetném?! Ez lehetetlen!” Krsna erre így szólt: „A lehetetlen csak az ostobák szótárában létezik! Csinálj valamit! Hozd ide Őt! Meghalok ha nem láthatom”
Szudhámá egy csinos ifjú volt és szerencsére nagyon hasonlított Rádhikára. Megközelítette tehát Rádhárání otthonát és titokban ezt mondat neki: „Krsna találkozni akar Veled! Mit tegyünk?” Rádhiká így válaszolt: „Most?! Ez lehetetlen, itt vannak a szüleim és mindenki más, nem mehetek el. De… van egy ötletem.” Mivel tehát nagyon hasonlítottak egymásra kicserélték a ruháikat. Úgymond álruhába öltöztették egymást, Szudhámá Rádháránínak öltözve otthon marad és Rádhárání Szudhámának öltözve épp menni készült. Akkor jelent meg Dzsatilá és Kutilá, akik mindig megpróbálják megakadályozni, hogy találkozhassanak. És így szóltak Rádhikához: „Hé Szudhámá, hát te itt vagy? Milyen jó, mond csak mi újság?” Neki pedig ki kellett találnia valamit: „Tudjátok hiányzik az egyik borjú és Krsna nagyon aggódik e miatt, eljöttem hát egy kis segítséget kérni.” Krsna, Góvinda tehát egy kisborjút keres, aki hiányzik a csapatból. Ismét felismerhetjük a szimbolikát. Adtak neki egy borjút és így szóltak: „Rendben, elviheted, ily módon Krsna elégedett lesz. De ne zavard a mi Rádhikánkat! Ő itt marad velünk, nem megy sehová.”
Rádhiká pedig Szudhámának öltözve elment. Hamarosan találkozott Krsnával. Krsna így szólt: „Ó Szudhámá! Nem tudtad elhozni Rádhikát?” Rádhiká így válaszolt: „Nem, nem, nem, ez úttal lehetetlen volt elhoznom Őt.” Így kezdett tehát játszadozni Krsnával. Ha azt mondjuk, hogy Krsna furfangos, akkor elmondhatom nektek, hogy Rádhiká meg kegyetlen néha. Mert aztán egy ajánlatot tett: „Tudod, nem tudtam elhozni Rádhikát, de Csandrávalí el tud jönni.” Tudjátok Csandrávalí mindig engedelmes Krsnával szemben. Mindig „igent” mond. Rádhiká azonban kész „nemet” mondani Krsnának.
Megint csak próbáljátok megérteni a történetet, valaki „nemet” mond Istennek. Vallásos tanulmányaink kezdete óta mindenki azt mondta, hogy mondjunk „igent” Istennek. Így van? Most pedig arról beszélünk, sőt imádatunkat fejezzük ki valaki felé, aki „nemet” mond Istennek! Ez aztán az észbontó gondolat!
Krsna azonban majdnem belehalt az elválásba. És akkor Szudhámá jön ezzel a Csandrávalí ötlettel? Olyan volt ez számára mint az utolsó csapás. Alig tudott válaszolni hát, de azt mondta: „Tejet akarok; nem elégszem meg a joghurttal.” Akkor Rádhiká megkönyörült rajta: „Hé Te! Nem ismersz fel! Én vagyok az.”
Azt gondolhatnánk, hogy ez egy idilli történet. Ha azonban megvizsgáljátok, megérthetitek, hogy miről is szól a bhakti.
Be tudja bárki is csapni Őt (Rádhikát)? Ha képes becsapni a csaló Istent… azt gondolom nem Krsna a legjobb, hanem Ő. Krsna a végső forrás, azonban energiáinak legjava Benne nyilvánul meg. Saját maga legjavát, leghatalmasabb részét ruházta Őrá. És abban a pillanatban amikor Rádhiká megjelent, Krsna szolgává vált. Elveszítette függetlenségét.
Tehát… ha még maga Krsna sem tudja becsapni Rádhikát, nekünk sem kéne megpróbálni. Legyünk inkább jó bhakták, mert nem csaphatjuk be Őt. Ellenőrzi a szíveket. Mert Krsnát is védi. És ha valaki tisztátlan szándékkal közeledik, megvédi Krsnát, nem engedi be az illetőt.