Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)

A férfiak könnyen megértik, hogy mi a különbség az anyai szeretet és a hitvesi szeretet között. A férfi bhaktáknak azt ajánlják, hogy minden hölgyet úgy tiszteljenek, mint az édesanyjukat, kivéve a feleségüket. Az egy másik eset. Láthatjátok, hogy minden tiszteletet meg kell adni; minden hölgy anya, kivéve a feleségem, mert ő a jobbik felem. Ez egy másik rasza, más érzés, más kapcsolat.
Elméleti szempontból nézve, Jasódá mama nagymértékben hordozza az isteni szeretetet, ez azonban anyai szeretet. Nem szerelmesi szeretet.
Ha mérhetnénk, habár azt gondolom, hogy nem mérhetjük az isteni kapcsolatok intenzitását és szépségét, de ha megpróbáljuk analizálni, értékelhetjük a partnerek által betöltött különböző szerepeket. Az első szint tehát a sánta rasza, ez a semleges kapcsolat, amikor az imádó egyszerűen csak értékeli Isten nagyságát. A második szint a dászja rasza, a szolga; és a szolga alacsonyabb szintre helyezi magát, az Urat pedig magasabbra: „Ő az én Uram.” Különbség van a kettő között. A következő szint szakhja rasza, a barátság; a barátok azonos szinten állnak. Így van?  A vátszalja raszában pedig – anyai szeretet, szülői szeretet – magasabbra helyezi magát, mint Istent: „Ő az én fiam.” És az isteni szeretet miatt isten kész elfogadni mindezt. Beszáll a játékba, elindítja a játékot. Krsna pedig készen állt Jasódá mamával játszani. A mádhurja raszában azonban – szeretői viszony – nem áll készen arra, hogy részt vegyen a játékban, hanem kénytelen megtenni. Nincs más választása.
A szerepek intenzitása és szintje tehát az, ami alapján értékelhetjük a különböző szinteket.