Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 3, Szófia)

A látás tökéletességének egy gyönyörű formának kell lennie. Valaki tehát vár a bölcsőben, hogy a legszebb dolog eljöjjön Hozzá. És ez kárpótolja a bezárt szemekért. Azt érzi: „Ez is szép, de ez még nem a Szépség maga.”  Megérzi, amikor az igazi Szépség jön el, és akkor készen áll arra, hogy kinyissa a szemét.

Közeledik tehát a szépség, de ki rejtőzik a bölcsőben? A Legfelsőbb Szeretet. A Szeretet, az Isteni Szeretet kinyitja a szemet az Isteni Szépségre. Ez a bhakti kezdete, ez az isteni szeretetteljes kapcsolat kezdete. Mondhatni, ez az ontológia helyzet Vrndávanban. Ez így nagyon száraznak hangzik. Mégis ha ez a kezdet, a végének is ennek kell lennie, ha gyakorolod a bhakti-jógát, veled is ugyan ennek kell történnie. Gyakoroljuk és imádkozzuk érte, hogy az a dolog megtörténjen a szívünkben, amikor az Isteni Szépség és az Isteni Szeretet találkozik a szívünkben. Ez Rádhá-Krsna imádata a szívedben. Ez a módja annak, hogyan csináljunk templomot a szívünkből. Úgy, hogy megtisztítjuk. Megfelelő helyzetet kell biztosítanunk Rádhá és Krsna számára, hogy találkozhassanak az életünkben, és a szívünkben.

És természetesen később elmélyült a kapcsolatuk. És ez az isteni kapcsolat különböző választópontokhoz ért. Aztán pedig a beteljesülés után megnyilvánult az elválás is. Habár találkoztak, el kellett válniuk. Még akkor is, amikor éppen találkoztak, ott volt az ismételt elválástól való félelem. Azt gondolom ez az érzés nálatok is megvan, amikor nagyon jól érzed magad, nagyon jó társaságban, de valahol ott motoszkál a félelem, hogy lehet, hogy ez valamikor véget ér. Ez a nagyon is rejtett félelem világosan le van írva a bhakti szentírásaiban. Amikor tehát együtt vannak, bennük van az elválás félelme. Amikor azonban elválásban vannak, érzik az újbóli találkozást. Milan prabhu, mila – találkozz az Úrral.

Ezért azt mondhatjuk: akár együtt vagy, vagy éppen elválásban, a kettő egyforma. Intenzív érzelmek. Legutóbb Indiában megvizsgáltam két képet. Az egyiken Rádhá egyedül volt, egy kissé szomorú hangulatban; a másikon pedig Rádhá és Krsna közel egymáshoz. És bármikor csak találkoztam ott egy bhaktával, megkérdeztem: „Mi az, amit jobban szeretsz, szambhóga vagy vipralambha (együttlét vagy elválás)? És mindazok, akik jól ismerték a vaisnava etikettet és filozófiát azt mondták: „Vipralambha (elválás).” A legtöbb prabhu azt mondta: „Vipralambha.” Azonban amikor Vrndávanba értünk, és különösképp amikor mátádzsíkat kérdeztem: „Mit szeretsz jobban, a találkozást vagy az elválást?” azt mondták: „Találkozás.”

Bárhogy is, akár együtt vannak, akár külön, dicsőítsük találkozásuk ezen szépségét. És ha megtörténik ez a találkozás a szívünkben, az életünkben, akkor életünk beteljesedett.

Megpróbálhatjátok a történet szimbolikus jelentését is megérteni. Mert Krsna nem csak a végső Szépséget testesíti meg, hanem a tudást is. Rádhiká pedig nem csak az Isteni Szeretet, hanem érzelmek, érzések is. Olyan ez mint az agy, a fej és a szív. Ha együtt vannak megvan a harmónia. Így van? De ha a fej és a szív elválasztatnak, az nagy probléma, fájdalmas lesz. Ezért az önmegvalósítás tisztító folyamatának arra kell törekednie, hogy a jó fej és a jó szív találkozzon. És természetesen a legtisztább isteni kapcsolatról beszélünk. Ne keverjük ezt valamilyen anyagi, világi felfogással.