Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, Saranágati – második rész, 2006. szeptember 7, Szófia)

Próbáljatok meg emlékezni: a saranágati első két eleme a következő: tedd, ami kedvező és kerüld, ami kedvezőtlen a bhakti szempontjából. A következő kettő a szubjektív kötelességek. Ezek az alázat és az odaadás. Ezek szubjektív gyakorlatok, mert ez a mi részünk. Ezeket a tulajdonságokat kell gyakorolnunk, ezeket kell elérnünk.
Alázatosnak lenni – azt hiszem ez egyértelmű. De a megfelelő körben legyünk alázatosak. Ha bolondok társaságában vagy alázatos, bolondot csinálnak belőled. Ha a csalók társaságában vagy alázatos, becsapnak. Ha azonban a bhakták társaságában vagy alázatos, odaadóvá válsz.  Miért? Mert az emberi lélek olyan, mint a kristály. Amilyen körülmények közé teszed a kristályt, azokat a hatásokat szívja magába. Fogj egy tiszta, átlátszó kristályt. Tedd Dámódar Prabhu1 kezébe. Tartsd a mellkasa elé. Azt a tiszta fehér fényt fogja visszatükrözni, ami belőle árad. Add oda ugyan ezt a kristályt Jasódá mamának. Kék fényt fog sugározni. Ha azonban egy nagyon sötét helyre, nagyon rossz körülmények közé helyezed a kristályt, azt fogja visszatükrözni, ami körülötte van. Ezért legyünk hát óvatosak az alázatunkkal. Ne legyetek gyenge kristályok. Ne vegyétek ár a rossz rezgéseket, válasszátok a jó, tiszta rezgéseket.
Sríla Srídhar Mahárádzs az alázatról beszél: ha egy tolvaj lép be a templomba és elragadja a gyertyatartókat az oltárról, akkor milyen az alázatod? Azt mondod majd: „Óh Prabhu, itt a templom pénze, vidd el azt is”?! Ez a megfelelő alázat? Vagy inkább azt mondod: „Hé, álljon meg a menet, megverlek, ha megpróbálod megzavarni az Urunkat!”
Csak, hogy megmutassam, hogy nincs egy általános recept, elmondok egy másik történetet az alzatról. Volt egyszer egy öreg szerzetes, akit teljes elvonulásban élt. Volt egy csöpp kis kunyhója és néhány holmija. Például egy kis edény… néhány apróság. Egyszer egy tolvaj jött, hogy ellopjon mindent a kunyhójából. A tolvaj épp egy öszvér hátára rakodta a dolgokat, amikor a szerzetes hazaért. Tetten érte. Látta, hogy a kunyhó már üres, és minden az öszvér hátára volt pakolva. Aztán meglátott egy csákányt, ami ott lapult a kertben. Az öreg szerzetes így szólt: „Várj egy percet kedvesem, itt a szerszámom, vidd el ezt is” és feltette az öszvér hátára. Ilyen volt az ő alázatának szintje. Ezzel a fajta alázattal megnyerte a másikat. Azonnal megértette: „Megsértettem egy nagy szentet!” és ott helyben meghódolt.
Mi a különbség a két történet között? Az első esetben valaki a templomot háborgatja. A másodikban csak neked okoz gondot. Krsnáért, a templomért, a misszióért harcolhatsz. Megvédheted Krsna érdekeit. Megvédhetsz mást attól, hogy óriási hibát kövessen el. Ha azonban valaki tőled próbál elvenni valamit, azt igazából Krsna teszi. És ha megfelejtkezett valamiről emlékeztesd rá: „Hé! Itt van még ez a ragaszkodásom is. Vidd el ezt is!” Mert nem a csákányomtól akarok függeni, hanem Tőled, Uram!
Az alázatot, az igaz alázatot, gyakorolnunk kell. Ezért azt tanácsolják, hogy az alázatot a szentek társaságában gyakoroljuk.
A meghódolás, saranágati második, szubjektív része az odaadás. Van egy fohász: „Kérlek, fogadj magadévá, mint második önmagad.”
Az odaadás azon a szinten nyilvánul meg, amikor teljesen átadom magam Istennek. Cserébe Ő is teljesen odaadja Önmagát nekem.
Az odaadás a szolgálatkész mentalitás egy speciális minősége. Feltörölheted a padlót utálattal és feltörölheted a padlót odaadással. Ez nem csak egy kötelesség teljesítése. A minőségről van szó, hogy hogyan csinálod. Ha ez a foglalkozásod, hivatásos takarító vagy – akkor csinálod, naphosszat… De csak azt várod, hogy végre négy óra legyen, és el is felejted a takarítást! Megszabadulsz a felmosófától, el is felejted! De ha bhakta vagy, meg tudsz felejtkezni Krsna szolgálatáról, bárhol is légy? Ezt tehát nem csak egy kötelesség teljesítése, nem csak az érzékek lefoglalása! Ez az odaadás.
Gondolom érzitek, hogy ez egy tág terület – az alap gyakorlatoktól eljutni a teljes, végső odaadásig. Amikor még az életed sem tartod meg önmagadnak, amikor teljesen átadod Krsnának.
Gyakorold az alázatod oly módon, hogy ne bánts meg, vagy zavarj másokat. Az alázat nem egy show-műsor, inkább cselekvés. A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak. Azt mondod „Haré Krsna” tizenhat körön keresztül naponta, de nem állsz készen a szolgálatra?! Ez olyan mintha kitennéd az ajtódra: „Isten hozott!” Amikor pedig jönnek a vendégek, nem adsz nekik még egy darab kenyeret, vagy egy pohár vizet sem? Hívod Krsnát: „Gyere, gyere!” amikor pedig eljön, nem csinálsz semmit. A mahá-mantra a meghívó. Állj készen a vendégek fogadására!

(folytatjuk)

* Dámódar Prabhu és Jasódá mama ebben a kontextusban:  B. K. Tírtha Mahárádzs tanítványai, akik jelen vannak a leckén.