Sharanagati

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2006. szeptember 6, Szófia)

Az Igazság az Igazság. Az embereknek annyi sok apró igazságuk van. De nagybetűs Igazság, az csak egy van. Ez nem kérdés. Amíg a sok igazságot látjuk, az még csak a relatív szint. Amint egy magasabb szintre érünk, meglátjuk a sok apró igazság relativitását és az egy Igazság ragyogását.
Relatív szinten sok különféle igazság létezik. De élesen elkülöníteném az Abszolút Igazságot és az anyagi világ béli realitás különböző szintjeit. Mert minél messzebb látsz, annál ragyogóbb az Igazság. Minél rosszabbul látsz, annál inkább csak a következő lépést látod. Minél felvilágosultabb a személy, annál inkább látja a következményeket is. Igazi misztikus tehát, mert látja a jövőt, ami igazából egy rejtély. Ugyanakkor történész is egyben, mert ismeri a múltat, tudja hogyan történtek a dolgok, habár a múlt már történelem. Ezért ő egy igaz ember, aki a jelenben él. Mert nem elégszik meg a múltbéli történelemmel, sem valamiféle jövőbéli misztériumokkal, sokkal inkább a teljes és tökéletes jelen pillanatot akarja.
Az upanisadokban ez áll: „Szatjam éva dzsajaté  – Az igazság mindig győzedelmeskedik.” A rejtett dolgok arra várnak, hogy felfedjük őket. Az igazság mindig győz. Relatív szinten nagyon sokszor azt látjuk, hogy nem érvényesül ez a szabály. Nem így történik. Igaz? A bűnös győz, az őszinte pedig veszít. Ez azonban nem probléma, az idő a mi oldalunkon áll.
Mikor hallgassuk el az igazságot? Például a szerelem esetén. Ha szeretsz valakit, nem arról van szó, hogy nem mondasz igazat, hanem, hogy nem tudsz igazat mondani. S ha igazán hiszel a másikban, meglehet, hogy megszépül. Ne feledd, ha valaki számtalan rossz tulajdonsággal rendelkezik és csak néhány jóval, vagy csak eggyel, és bizalmat kap, akkor az az egy jó tulajdonság fog győzedelmeskedni. Ha azonban valaki sok jó tulajdonsággal rendelkezik és van néhány hiányossága, ha ez a személy nem kap bizalmat a feljebbvalóktól, az idősebbektől, a mestertől, stb., a rossz tulajdonságok fognak győzni. Tehát egy szeretetteljes kapcsolatban nem arról van szó, hogy ne mondjunk igazat, hanem, hogy nem tudunk igazat mondani.
De ne beszéljünk ilyen magas szintről. Maradjunk a realitások talaján! Használjuk az agyunkat. Ha az igazság ártalmas következményekkel jár, nem szabad elmondanunk. Ha magamat pusztítom, semmi gond, mondjuk csak el az igazat. Ha azonban másoknak okoznánk fájdalmat, gondoljuk meg kétszer, háromszor, százszor!
És biztosan hallottatok a kegyes hazugságról is. Például orvosok, anyák, apák, barátok, oly sok esetben alkalmazzuk. Így van? Mert a szavakkal ölni lehet. A szavak éles fegyverek.
Vagy például nem mondom el az igazságot, ha nincs remény. Példaképpen eszembe jut egy eset: volt egy igen öreg ember, majdnem nyolcvan éves volt és rákos. A családtagok megkérték az orvost: „Kérjük mondja meg a nagyapánknak, hogy hagyja abba a dohányzást, mert ettől lett rákos.” Az orvos pedig így válaszolt: „Nem, ez már nem segít. Nem fogom ezt mondani.” Ez egy példa, és lehet, hogy nem éppen pozitív, de amikor már nincs remény, még ha fel is hagy a dohányzással, akkor is meg fog halni, legalább hagyjuk, hogy hadd élvezze az utolsó cigarettákat.
Sok eset van tehát ahol magasabb megfontolások is vannak, mint az Igazság. Emlékezzetek Judhisthira és Ardzsuna történetére. Sokszor elmondtam már nektek. Amikor Ardzsuna megkapta az íját fogadalmat tett: „Bárki aki a Gándíva íjamat sértegeti, azt szétzúzom.” Ez volt Ardzsuna örök fogadalma. És kuruksétrai csata idején az egyik nap Judhisthirát keményen megtámadták. És Ardzsuna valahogyan nem tudott eljönni megvédeni őt, mert egy másik küzdelemmel volt elfoglalva, valaki más ellen. De tudjátok ez még abban a korban volt, amikor még a harcosoknak is más volt a mentalitásuk, mint manapság. Miközben folyt a harc, a nap hírtelen lenyugodott. Napnyugta után pedig nem vagyunk többé harcosok, sem ellenségek, hanem barátok vagyunk. Napnyugtakor tehát befejezték a küzdelmet. Mindenki hazament a táborába és Judhisthira is találkozott Ardzsunával. És tudjátok, Judhisthira mindig Igazat mond. Szegény fickó, mindig Igazat mond. Így szólt tehát: „Hé Ardzsuna! Azt ígérted, hogy megvédsz engem, akár az életed árán is! Ma azonban hevesen támadtak rám, te pedig nem jöttél! Pfuj a Gándíva íjadra!” Ardzsuna azonnal így válaszolt: „Micsoda?! Sértegeted a Gándíva íjamat!? Megöllek, azonnal összezúzlak!” Krsna is jelen volt. És amint Ardzsuna – napnyugta után, képzeljétek csak el – meg akarta ölni a bátyját, akinek dicsőségéért kezdődött az egész harc, és akit kész volt megsemmisíteni, annyira kikelt magából… Krsna megragadta a kezét: „Kedvesem! Mire készülsz?” Ardzsuna pedig, még mindig mérgesen, így válaszolt: „Te is hallottad! Kritizálta a Gándíva íjamat, készen állok hát, hogy megsemmisítsem őt!” Krsna azonban így válaszolt: „Várj csak egy percet. Kiért harcolsz? Kiért kaptad ezt a Gándíva íjat? Miért is vagy itt, kedvesem? Mi a magasabb megfontolás?” „De a fogadalmam!” Mi az előrébb való? Azonnal megértette.
Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy a háború a béke érdekében van. Habár furcsán hangzik, ahogy mondani szokták volt „a békéért harcolunk”. Ez nevetséges.
Bárhogy is, a béke nem a háborúért van. Igaz? Ha mindig észben tartjuk a magasabb megfontolást, akkor az Igazság másodlagossá válik. Miért? Mert az igazság győzedelmeskedni fog. Az Igazság mindig győz, saját magától, nem miattam, nem az én közreműködésemmel. Az Igazság elég erős önmagában, sokkal erősebb, mint én magam.

*Mundaka-upanisad 1.6.