Sharanagati

“Az Úr megjelenésének áldott pillanatában az egész univerzumot a jóság, a szépség és a béke tulajdonságai árasztották el.”[1] Amikor tehát eljön az idő, az áldásos tulajdonságok megnyilvánulnak. Azt mondják az isteni dolgok kivárják a sorukat. Némi árat fizetnünk kell, és némi időt is, annak érdekében, hogy megnyilvánuljanak az isteni dolgok. Néha húsz, harminc, negyven évet is várunk, hogy csatlakozzunk a bhaktákhoz. És ez épp olyan mintha sok-sok életet hagynánk magunk mögött, hogy kinyissuk a szárnyainkat és repüljünk. De azt is meg kell értenünk, hogy ameddig nem találjuk meg a jóságunkat, a szépségünket és a békességünket, több időt és munkát kell befektetnünk, hogy elérjük azt a szintet. Mégis biztosak lehetünk, hogy amikor eljön az idő, a változás is eljön. Amikor a titok ki akar törni, ki akar robbanni, azt meg is teszi. A tűz hosszú-hosszú ideje a hamu alatt szunnyad, de hirtelen képes újra megnyilvánulni. Néha rejtett vagy várakozó pozícióban vagyunk, de használjuk ezt az időt arra, hogy minél több energiát gyűjtsünk a lelki előrelépéshez.

Az egész univerzumot beragyogták tehát ezek az isteni tulajdonságok. Ez azt jelenti, hogy nagy volt a változás, mert a világot általában nem az isteni tulajdonságok, hanem a világi tulajdonságok ragyogják be. És mindannyian tudjuk, hogy a világi tulajdonságok korlátozottak és fájdalmasak. Mégis amikor Krsna eljön, ezek a korlátozott tulajdonságok korlátlanná, tökéletessé válnak.

Mi az emberi lény? Nem egy kis univerzum? Az univerzum pedig nem egy nagy emberi vagy isteni személyiség? Az univerzum olyan, mint egy emberi test, az emberi test pedig olyan, mint az univerzum. Ha tehát az univerzumot beragyoghatják az isteni tulajdonságok, az emberi test, elme és értelem számára is lehetséges ugyan ez. Minél jobban invitálod Krsnát, annál több békesség, szépség és jóság jön majd.

„Feltűnt a Rohiní-csillagkép, valamint olyan csillagok is, mint az Asviní. A Nap, a Hold, a többi csillag és bolygó végtelen békét sugárzott. Minden égtáj különleges örömet nyújtott, s a felhőtlen égen gyönyörű csillagok ragyogtak.” A természet tehát megmutatta legszebb tulajdonságait: mint például az égen ragyogó csillagok, a kedvező csillagok és együttállások mind megjelentek – minden harmonikusan és kedvezően volt elrendezve, ezzel is mutatva, hogy tökéletes az idő, minden készen áll, hogy fogadja Krsnát. Ugyan így ha szeretnénk meginvitálni Krsnát, ha szeretnénk, hogy megjelenjen a mi emberi univerzumunkban, nekünk is elő kell készítenünk a legjobb együttállást.

Gondolkozzunk el azon, hogy miért változott meg a természet. Ok ez vagy okozat, hogy megváltozott? Valószínűleg egy következmény volt, mert Krsna készen állt arra, hogy eljöjjön, és eljövetelének ereje, befolyása által hirtelen, minden erőfeszítés nélkül, automatikusan minden szépen elrendeződött. Ragyogjanak hát a csillagok szíved horizontján, hogy fogadd Krsnát.

„A városokkal, falvakkal, bányákkal és legelőkkel ékesített Föld végtelenül áldottnak látszott. A folyókban tiszta víz folyt, s a liliomokkal és lótuszokkal borított tavak és hatalmas víztárolók egyedülálló szépségben pompáztak. A virágokkal és levelekkel teli fákon és a többi zöld növényen, melyekre boldogság volt rápillantani, kakukkok és más madarak énekeltek, s méhek rajai zümmögtek édes hangon a félistenek kedvéért. Virágillattal terhes, tiszta szellő kezdett fújni, örömet okozva a tapintóérzéknek.” Ismét természeti képekről van szó és nagyon békésen írja le, hogy milyen szépséges is a természet önmagában, minden külön erőfeszítés nélkül. Legyetek olyanok, mint a természet, legyetek természetesek! A természet természeténél fogva tiszta és szép. A természet, annak érdekében, hogy meginvitálja Krsnát, igazából nem változtatott önmagán, hanem a legjobb arcát mutatta. Édes szellőt, tomboló vihar helyett, kristálytiszta vizet, özönvíz helyett. Legyetek olyanok, mint a természet – mutassátok azt, ami bennetek a legjobb.

„S amikor a rituális szertartásokat végző bráhmanák a védikus elvek szerint tüzet gyújtottak, a tűz egyenletesen lángolt — a szellő nem zavarta meg. Így történt, hogy amikor a megszületetlen Úr Visnu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége megjelenni készült, a szentek és a brāhmanák, akiket örökké olyan démonok sanyargattak, mint Kansza és emberei, úgy érezték, béke tölti el szívük mélyét, s ezzel egy időben a felsőbb bolygórendszerből felhangzott az üstdobok hangja.” Ez a megfelelő pillanat, amikor minden készen áll Krsna megjelenésére. És úgy gondolom, elő kell készítenünk a szívünket, magunkat, az elménket hogy ilyen tiszta, békés és szép legyen Krsnának, hogy megjelenjen ott.

Kérdés: Rendben, az egész természet, az összes szent mind elégedettek voltak, de mi történt Kanszával? Ő is várta Krsna eljövetelét, mennyire volt békés az ő elméje?

Tírtha Mahárádzs: Kansza is megértette, hogy valami történik: túl nagy a békesség, túlságosan szép minden; valami történni fog. Ez aggodalommal töltötte el: „Ah, tennem kéne valamit!” És ne feledjük, hogy Kansza a nagyon szilárd és mély Krsna-tudatosság egyik példája – mindig tudatos volt Krsnáról. Amíg a megjelenését várta, amikor megjelent, még az után is, mindig tudatos volt a Legfelsőbb Úrról. Ezért nem elég tudatosnak lenni – Krsna-bhaktira van szükség, a szeretetteljes hangulat szükséges.

Itt azt említik, hogy a szentek békések voltak, habár ez előtt a démonok zaklatták őket. Amikor tehát a belső démonaid kínoznak, csak hagyd, hogy jöjjön Krsna; elég ha számítasz rá, hogy eljön, máris békés leszel. A Krsna-bhakti nagyon hatalmas; még valós megnyilvánulás nélkül is, egyszerűen az által, hogy számítunk rá, megtörténik a változás. Valahol az írásokban az áll, hogy Krsna gyakorlatilag végtelen számú tehénről gondoskodik, néhány billióról. Általában a tehenek mennek elöl, a pásztor pedig hátul. Tehát még mielőtt Krsna belépne szíved falujába, milliónyi tehén jön el. És még távolról is látni a port: „Óh, jön!” Aztán először a tehenekkel találkozol. És ez egy nagy változás – milliónyi tehenet elfogadni a szívedben. De végül Ő is belép. Tehát csupán az által, hogy számítasz rá, hogy eljön, nagy változás lép a szívedbe.

A legtöbben apák és anyák vagytok. Tudjátok tehát hogyan kell megünnepelni egy születésnapot, hogyan tegyétek boldoggá gyermekeiteket – egész nap készülődtök, sőt már előtte is, különböző ajándékokat vesztek; tortát süttök és mindent elrejtetek a gyermek elől. És végül, amikor elérkezik a pillanat, behívjátok a szobába és felfeditek a titkokat. Ez a módja annak, hogy személyessé tegyük a születésnap megünneplését. Megünnepelhetünk egy születésnapot – vagy bármilyen más alkalmat – teoretikusan is, ahogy az etikett könyvben meg van írva, ahogy a szabályok és előírások mondják. De valójában át kell ültetnünk az elméletet a gyakorlatba.

Először gondolkodjunk és meditáljunk azon, hogy hivatalosan hogyan jön el Krsna. És meglátjátok majd, hogy milyen hosszú egy nap, hogy elég hosszú ahhoz, hogy az elmélettől eljussunk a gyakorlatig. Kezdjük az általános teóriával:

„Óh, Bharata leszármazottja, bármikor és bárhol is legyen a vallás gyakorlása hanyatlásban, és fölényes túlsúlyban a vallástalanság, akkor alászállok Én Magam.” [1]

Ez egy általános alapelv. Miért és mikor jön Isten? Amikor a dharma, vagy a vallás hanyatlóban van, a vallástalanság pedig növekszik. Azt gondolhatjuk: „Akkor legyünk vallástalanok, mert akkor gyorsan meginvitálhatjuk az Urat.” Ez így van, hamar eljön, de menydörgéssel és villámokkal. Jobb, ha más módon invitáljuk Őt, amikor fuvolán játszva és teheneket gondozva jön el. Mégis az, hogy rendelkezünk azzal az információval, hogy az Úr eljön, amikor szükség van Rá, nagy megkönnyebbülés a hívőknek. Mert nem vagy egyedül. Nem úgy van, hogy az Úr megteremtette a világot és aztán magára hagyta: „Csináljátok, ahogy tudjátok!” Nem, gondoskodik és időről-időre gyakorolja hatalmát és kegyét.

Néha az emberek annyira csalódottak, hogy úgy érzik: „Ebben a helyzetben, csak Isten segíthet, el kellene tehát jönnie!” Ezért fohászkodnak Hozzá, hogy jelenjen meg. De elő tudjuk idézni a vallás egyetemes hanyatlását? Elő tudjuk idézni a vallástalanság egyetemes terjedését? Mert Ő egyetemesen beszél, egy világméretű helyzetről: „Amikor az egész világra kiterjedőleg hanyatlik a vallás, akkor eljövök.” Elő tudjuk idézni a vallás világméretű hanyatlását? Nem, csak a saját privát életünkkel rendelkezhetünk. Nem tudunk tehát egyetemes körülményeket előidézni, hogy arra kényszerítsük az Urat, hogy megjelenjen. Néha képesek vagyunk pusztítást okozni a saját szívünkben és lelkünkben, a mi kis életünkben, olyannyira, hogy csak Isten képes megoldani ezeket a problémákat, amiket magunknak teremtettünk. De amikor megjelenik az isteni, nagy változás történik. Az összes kedvezőtlen dolog eltűnik. Az idő és a tér, a dimenziók változnak. És hirtelen a pokolból mennyország lesz. Hogyan történik ez, azt a következő vers írja le. Mert azt mondja: „A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról-korszakra megjelenek Én.”

„Időről-időre újra és újra megjelenek, mert tudom, hogy hanyatlanak a tendenciák. Mégsem adom fel a reményt és a kötelességemet, hogy segítselek, ezért időről időre megjelenek.” Ez az ok, amiért eljön – hogy felszabadítsa a jámborokat és legyőzze az istenteleneket. Mindkét fél eléri az eljövetelét. A vallás gyakorlóiért és a vallástalanokért egyaránt eljön. Válasszatok most, hogy melyik oldalon álltok. Mert különböző arcait képes megmutatni. Végtelen számú arca van, és az egyik nagyon édes, nagyon elbűvölő; a másik inkább kemény.

Ez egy általános alapelv: „Időről-időre megjelenek, hogy kijavítsam a hibákat és segítsem azokat, akiknek szükségük van rá.” Ez azt jelenti, hogy az isteni befolyás által minden hibát ki lehet javítani. Ezért váljunk szádhukká, mert Ő azért jön, hogy felszabadítsa a szádhukat.

Ez az amiért, és ahogyan az Úr eljön erre a földre. És ez annak az alapelve is, ahogyan meginvitálhatjuk Őt az életünkbe, saját személyes életünkbe. Vizsgáljuk meg tehát ezt a két aspektust: az egyetemestől eljutva az egyéniig; az elméletitől a személyesig, a tattvától a raszáig. Ez egy dicső út – az egyetemestől eljutni az egyéniig. És sok sikert kívánok mindannyiunknak, hogy átkelhessünk ezen az úton, hogy a tattvától eljussunk a raszáig, az igazságtól a boldogságig.

Krsna-kathá kérdése: Mennyire kell a világnak vallástalanná válnia annak érdekében, hogy megjelenjen az Úr? Mert úgy érzem, hogy ez a világ már most elég vallástalan. Vagy ez csak jugáról-jugára történik?

Tírtha Mahárádzs: Krsna egyik neve Trijuga – Három korszakban megjelenő. De négy jugánk van. Kedves Vjászadév, van itt egy kis hiba! Négy juga és három avatár, ez így nem helyes! És még sincs hiba a rendszerben. Mert Isten jelenlétét nagyon sokféleképpen láthatjuk. Lehet, hogy úgy, mint juga avatár, csak néhányszor jelenik meg, de az isteni jelenlét gyakorlatilag állandó. Jelen van itt, jelen van Vrndávanban, alkalmasnak kell azonban válnunk rá, hogy lássuk, hogy észrevegyük. Ezért az igazi kötelességünk nem az, hogy azt vizsgáljuk, hogy miért, és mikor, és hogyan jelenik meg, hanem, hogy alkalmassá váljunk arra, hogy lássuk Őt. És akkor teljesen másodlagossá válik, hogy kívül mi történik – hogy Szatja-juga vagy Kali-juga, szrsti[2], vagy pralaja[3] van-e, igazából nem számít. Mert szíved lótusztrónusa megtisztult, és Ő ül rajta, az Isteni Pár ül rajta. Ezért az elmélettől jussatok el a gyakorlatig. Mert az, hogy milyen a helyzet a külvilágban, ez elmélet; de a gyakorlat az, hogy mennyire vagyunk tiszták annak érdekében, hogy meglássuk Isten jelenlétét, és hogy ne szalasszuk el a jelenlétét. A következő vers azt mondja: „Óh, Ardzsuna, aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök tartózkodási helyemet.”

Akik ismerik, látják. A kérdés az, hogy vajon tudnál-e együtt élni Krsnával vagy nem? De ez a tattva. A rasza azt jelenti: akinek a távollétében azonnal meghalnál. A tattvától tehát jussunk el a raszáig. Elméletileg mondhatjuk: „Igen, együtt tudok élni Krsnával.” De igazán elkötelezett léleknek nincs ereje arra, hogy kimondja „Nem tudok Krsna nélkül élni”, mert közben belehal. Ez a nagy kérdés… Az emberek általában azt gondolják, hogy a szeretet azt jelenti „Vele tudok élni.” De a szeretet igazából azt jelenti: „Távollétében inkább meghalnék.”

Mégis az Úr megjelenésének isteni természete titok. De a titkok ismerői látni fogják. És elérik az Úr örök hajlékát. Ezért váljunk gyakorlókká – azért, hogy látókká válhassunk, látnokokká, a titkok őrzőivé.

A megvalósítás, amivel az odaadó szolgálatot gyakorló bhakták rendelkeznek, egy másik titok. Ezért nem nyilvános, ne hirdessük megvalósításainkat. A megfelelő körben azonban, útmutatás által, isteni védelem alatt, keveseknek feltárhatjuk a titkokat, hogy lássuk helyesek-e vagy nem. A vallás tökéletessége az, hogy megfelelő megértéssel rendelkezzünk saját korlátozott voltunkról és az istenségről.

Kérdés: Mik a titkok őrzőjének és a titkok kutatójának jellemvonásai?

Tírtha Mahárádzs: A titkok őrzőjének bölcsnek kell lennie, aki nem okoz aggodalmat másoknak. Habár ő maga nagyon jól tudja, mit kéne tenni, elég türelemmel rendelkezik. Kétfajta őrzője van a titkoknak: az egyik az édes típus, a másik a keserű típus. A keserű típus a gjání: ismeri a titkot, de fösvény, nem áll készen megosztani azt. Azt mondja: „Én biztonságban vagyok, más nem érdekel!” A titkok édes őrzője azt mondja: „Nem tudok semmit! Nem értek itt semmit! De őket ismerem, és ők tudnak segíteni, ők csinálják, én csak a szolgálójuk vagyok.” Bhakti Vaibhava Puri Mahárádzs leírja, hogy a vaisnavák általában a Hariból szampradája. Ha felmerül egy filozófiai kérdés, a bhakták így válaszolnak: „Hariból! Menjünk és tiszteljük meg a praszádamot!”

A Hariból szampradája tehát a titkok édes őrzője, nem a keserű. De akárhogy is, ez nem jelenti azt, hogy buták lennének. Ha az elején buta vagy, nem probléma. De ha úgy is maradsz, az nem tölti el túl nagy büszkeséggel a gurudat.

A titkok őrzőjének is képesítettnek kell lennie. Persze sok követelmény van, de nem akarok részletekbe bocsátkozni a titkok őrzőjét illetően. A titkok kutatójának szintén képesítettnek kell lennie, vágyakoznia kell, de magasabb szinten, pusztító típusú vágyra van szükség, sóvárgásra. A szanszkrtban ezt hívják lóbhának; ha rendelkezünk ezzel a sóvárgással, akkor természetesen más követelményeknek is meg kell felelünk, követnünk kell a szabályokat. De egy szóban is összefoglalhatjuk a kutató jellemvonását: „igen”. Vagy ha két szóban szeretnéd: „igen, Gurudév”. Elevenen kell tartani a kutatást.

Dani: Hogyan tartsuk elevenen?

Tírtha Mahárádzs: Azáltal, hogy nem érjük el.

Hogyan tartsuk elevenen? Társuljatok igaz keresőkkel. Társuljatok olyanokkal, akik igazán meg akarják szerezni, el akarják érni. Ezért azt tanácsolják, hogy társuljunk a szentekkel, társuljunk bhaktákkal, de különösképp azokkal, akik nem akarnak itt maradni, akik haza akarnak menni, vissza Istenhez.

Azonban a társulásnak is vannak különböző szintjei. Egy tanítvány élhet nagyon közel a guruhoz, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg közel van hozzá. Amíg mások lehet, hogy nagyon messze élnek, mégis teljes odaadással rendelkeznek. És ha a kapcsolat elég intenzív és személyes, akkor a mester teret ad annak, hogy éljünk; időt, hogy tapasztalatokat szerezzünk; isteni türelmet, hogy keresztülmehessünk személyes fejlődésünk különböző szintjein. Mert ha alkalmi szolgáló vagy, akkor a mester megpróbál nagyon közel tartani. Ha azonban hosszú távú szolgáló vagy: „Rendben, bármikor visszajöhetsz.” És ha azt mondod: „Gurudév, a következő életben újra találkozunk,” teljes szabadságot ad, hogy azt csinálhasd, amit akarsz. Mert nincs magasabb dolog, amit egy tanítvány fel tud ajánlani a gurujának, mint „Ismét eljövök.” Ha ezt a fajta odaadást ajánlod lelki tanítómesterednek, nézd csak meg nagyon óvatosan, hogy mi a reakciója. Ha azt mondja: „Ah, Istenem! Megint!” Akkor visszavonhatod felajánlásod.

Azt mondják, hogy van egy határ, amit saját erőnkből elérhetünk; de azon túl csak egy speciális erő által jutunk, és ez az erő a kegy. Ez az odaadó szolgálat időugrása. Ha a megfelelő pillanatban kapod az energiát, a megfelelő módon, a megfelelő mennyiségben, akkor egy magasabb szintre ugrasz. De ez az igazi metafizika.

Jamuná: Amikor valaki azon gondolkozik, hogy vajon megtegyen-e valamit, vagy sem, négy pontot kell megvizsgálnia, hogy szilárd legyen a döntésben: guru, sásztra, szádhu és paramátma.

Tírtha Mahárádzs: Hrdój, szív.

Jamuná: A kérdésem azokra a ritka esetekre vonatkozik, amikor a guru mond valamit a szív pedig valami mást diktál. Tudom, hogy elsősorban az útmutatás követendő…

Tírtha Mahárádzs: Guru.

Jamuná: …de lehetséges az, hogy a tanítvány azzal a kéréssel fordul a guruhoz, hogy ne vegye sértésként, ha ezúttal a szívét követi, különösképp ha hasonló szituáció történt a guruval is korábban?

Tírtha Mahárádzs: Nos, a guru élete, az az ő dolga. Amin keresztül ment az szintén az ő dolga. Ne utánozzuk, hanem kövessük. Van egy hosszú történet és most már elég késő van; nem akarom most elkezdeni a történetet, amely nagyon pontosan leírja ezt a szituációt, amikor még a félistenek is eljöttek és azt mondták a tanítványnak: „Ah, csináld csak, Gurudévád is ugyan ezt csinálta ebben a helyzetben.” És a tanítvány végül az mondja: „Nem. Ő azt mondta nekem, hogy ne csináljam.”

De nemrég néhány bhakta megkérdezett: „Mit csináljunk, ha a guru túl szigorú?” Olyannyira, hogy néhány bhakta el is hagyta a folyamatot, mert olyan szigorúan fenyítette őket. És valaki azt mondta: „Ah, én tudok egy alkalomról, amikor a Guru komolyan vitázott a tanítvánnyal és a tanítvány azt mondta: „Gurudév, ne légy ilyen szigorú!” a guru pedig így válaszolt: „Oh, elnézést, kicsit szigorú voltam.” Ez is bizalmi kérdés. A sásztrákban ez áll: szidást kapni a felsőbb szintekről nem könnyű. Egy kívülállóval nagyon udvarias vagy: „Igen, prabhu! Oh, mátádzsí, isten hozott…” – udvariasan. De egy családtagnak azt mondod: „Hé, mi ez az ostobaság, amit csinálsz? Buta városlakó!” Családon belül szabadon vitatkozhatsz.

Mit csinálhatunk egy titokkal? Három lehetőségünk van. Az első, hogy kutatjuk. A második, hogy megtartjuk. A harmadik, hogy megosztjuk. Van egy negyedik lehetőség is, de arról majd később…

Fókuszáljunk most a titoktartásra. Hogyan csináljuk? Csendben maradunk. De emlékezzünk csak a versre: „Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, örökkévaló, örömmel végezhető, és a vallás tökéletessége, mert megvalósítása által közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról.” [1]

A Bhagavad-gítát Gítá-upanisadnak is hívják. Az Upanisad pedig az jelenti titkos tanítás – meg kell őrizni, nem terjeszthető szabadon. Mégis, ez a titkos tudás, ez a titok, megosztásra kerül Isten és hívei között. Ha tehát közvetlenül Istennel beszélgethetsz, feltárulnak a titkok. Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré – ez a módja annak, hogy közvetlenül beszélhessünk az Úrral. Mégis, hogy megőrizzük az erejét, a mélységét és hogy megóvjuk a kívülállókat, ezt a titkot nem szabad mindenkivel megosztani. Miért? Mert azonnal meghalnak, ha birtokába jutnak ennek a tudásnak. Vagy – nem tudják értékelni. Ezért tartsuk meg a titkokat. Ha van egy terved, ha van egy titkod, ne nyisd meg mindenki számára, mert elveszti az erejét.

Hogyan tartsuk meg, hogyan óvjuk a titkot? Mi a véleményetek? Az egyik vélemény az, hogy annak érdekében, hogy megóvjuk a titkot csendben maradunk. Krsna azt mondja a Gítában: „Én vagyok a titkok őrzője.” De ez nagyon általános – megóvni valamit az által, hogy elrejtjük. Mondjatok egy másik módszert arra, hogyan óvjunk meg valamit.

Krpadhám: Ha megmutatjuk.

Tírtha Mahárádzs: Ah! Van egy prédikátor barátom. Mindig azon fáradozik, hogy arra inspirálja az embereket, hogy imádják az Urat és emlékezzenek Rá. Egyszer azt mondta nekem: „Mondom nekik, hogy ezt csinálják, és mégsem teszik! Épp az ellenkezőjét csinálják: Azt mondom nekik, hogy emlékezzek, és elfelejtik! Más módot választottam tehát: Azt fogom mondani nekik, hogy ne emlékezzenek Krsnára. Mert ha ez tilos, biztos, hogy ezt fogják csinálni.” Nem próbáltam meg, nem mertem megpróbálni, hogy kövessem ezt a tanácsot, ezt a példát. De néha működik: ha túlságosan nyíltan beszélsz egy titokról, az emberek nem fogják felismeri, hogy az egy titok.

Ha el akarunk rejteni egy titkot, hová rejthetjük? Azt mondják a szívek nagyon mélyek, annak érdekében, hogy ne lehessen könnyen olvasni bennük. Ha azonban a vallás a belső kutatás az isteni tulajdonságok után, akkor ez egy titkos tudás, tikos tanítás. Ezt a titkot a szívünkben kell tartanunk és ápolnunk. Az Úrhoz fűződő viszonyunkat ápoljuk úgy, mint egy belső kutatást, egy belső utat. Néha zarándokútra megyünk és száz meg ezer kilométereket utazunk; de igazából ez az út befelé visz. Magunktól indulunk, ettől a kis hamis egótól, és saját magunkhoz jutunk el, az igazi önazonosságunkhoz.

A titkot kódolhatjuk is. Néhányan rendelkeznek majd dekóderrel, mások nem. Akik rendelkeznek vele, megértik majd a mélyebb jelentését; azok, akik nem rendelkeznek ezzel a szerkezettel, valami mást értenek majd meg. Itt van például a Haré Krsna mantra. Kódolva van vagy nincs? Egyik vélemény szerint „igen”. Más vélemény? Egy másik vélemény szerint „nem”! A teljes válasz az, hogy „igen” és „nem”. Amúgy sem lehet megfizetni az árát! Ezért ingyenes. De ne gondoljátok azt, hogy ez egy olcsó mantra! Ha a lényeg rejtve van, képesnek kell lennünk dekódolni az üzenetet.

Ha a mantra – a legtitkosabb formula az abszolút cél eléréséhez – egyszerre nyílt és rejtett, akkor meg kell értenünk, hogy képtelenség titkot tartani anélkül, hogy megosztanánk azt. Miért? Mert a filozófia tartja a titkokat, a kegy azonban kész feltörni a kódokat.

Ha tehát meg akarunk tartani egy titkot magunknak, meg kell osztanunk másokkal. Miért? Mert nyilvánossá téve a titkot a titok ereje a tiéd lesz. Ez épp olyan, mint egy másik kettősség. Sokan azt gondolják, hogy fény nélkül nincsen sötétség; de azt mondhatjuk, hogy sötétség nélkül nincsen fény, fekete nélkül nincsen fehér. Azt is mondhatjuk, hogy titok nélkül nincs esély a kódok feltörésére. Vagy: titoktartás nélkül nincs megosztás; mert ha valaki nem tartotta volna meg a titkot a számunkra, akkor nem lenne mit megosztanunk. De azt is mondhatjuk: a titok megosztása által, több utánpótlást kapunk, nagyobb megértést a titokkal kapcsolatban, nagyobb energiára teszünk szert. Ezért tekintik Maháprabhut a Kegy Avatárjának, aki feltörte a kódokat, feltörte a kincseskamrák ajtaján lévő összes pecsétet. Ahhoz tehát, hogy nyilvánossá tegyük a titkot, szükség van a kegy energiájára. Ily módon ápolhatjuk a titkot, azáltal, hogy megőrizzük és megosztjuk.

Azt hiszem mindannyian emlékeztek arra a csodálatos történetre, amikor Rámánudzsa Ácsárja megkapta a titkos mantrát gurudévájától. A guru így szólt: „Rendben! Tudom, hogy nagyon képzett vagy és készen állok, hogy átadjam neked ezt a végső mantrát, amely által nagyon könnyen elérhető a felszabadulás. De van egy feltétel: senkivel nem oszthatod meg!” Rámánudzsa így szólt: „Igen, Gurudév! Így fogok tenni.” Persze sokan tudták, hogy Rámánudzsa épp most kapja meg a nagy mantrát, sokan összegyűltek hát. Elkezdődött a ceremónia és a guru átadta a titkos mantrát, mindent isteni atmoszféra lengett be… A kimerítő ceremónia után Gurudév elvonult, hogy pihenjen egy kicsit. És hirtelen mire lett figyelmes?! Valaki kint hangosan kiabálja a titkos mantrát. Kirohant kunyhójából és így szólt: „Ah, hitvány gazember! Mit csinálsz?! Szétosztod! Tudod mi ennek az eredménye?” „Igen, Gurudév, tudom – örök pokol. De mit számít az örök pokol, ha ők elérhetik a felszabadulást?! Kész vagyok pokolra jutni, ha ők elérhetik a felszabadulást.”

Ebben a történetben Rámánudzsa kétszer mondott „igen”-t Gurudévájának. Kövessük a példáját!

Titoktartás és a titok megosztása. Persze Rámánudzsa védelem alatt állt, nem jutott örök pokolra. Ha tehát másokért kockáztatsz, ha magadat teszed kockára másokért, védett leszel.

Jamuná kérdése: Valójában mindig számítunk az eredményre; ez elkerülhetetlen. Ha lépek egyet, elvárom, hogy képes legyek lépni, ne botladozzak. Ugyanakkor azt mondják, hogy a bölcsek nem ragaszkodnak. A mi filozófiánk azonban rendelkezik egy magasabb látásmóddal, hogy a bölcs az, aki az isteni dolgokhoz ragaszkodik. Ha ragaszkodunk az eredményhez, nem lehet megoldás az ha megváltoztatjuk a látásmódunkat az eredménnyel kapcsolatban? Például azt mondjuk: tedd meg ami tőled telik, a többivel pedig ne törődj. Ha tehát képesek vagyunk oly módon megváltoztatni a látásmódunkat, hogy megtesszük, ami tőlünk telik, az eredményt pedig úgy látjuk, mint egy választ, vagy ajándékot Istentől, akkor örömet találunk benne és megtaláljuk a Vele való kapcsolatot is…

Tírtha Mahárádzs: Igen, egyetértek; ha azonban nem ad eredményt, akkor is boldognak és elégedettnek kell lennünk. Ez a lényeg. Mert ha csak akkor vagyunk elégedettek, ha a mi ízlésünk szerint érkezik a kegy, az önzőség. Ha azonban akkor is elégedett vagy ha a kegy az Ő ízlése szerint érkezik, akkor vagy bölcs.

Van egy lelki egyenlet, egy képlet: a ragaszkodás szenvedés hoz; a szeretet boldogságot. A ragaszkodás édes. A ragaszkodás nélküliség semleges. Az isteni dolgokhoz ragaszkodni, az amrta! Ez a halhatatlanság isteni nektárja. Ezért teljes mértékben egyetértek azzal, hogy túl kell lépnünk anyagi ragaszkodásainkon és el kell jutnunk az isteni ragaszkodás szintjére.

Jamuná: Mahárádzs, istenkáromlás azt gondolni, hogy ami ebben az életben történik velünk az lílá, és része az isteni lílának?

Tírtha Mahárádzs: Nos, a meghódolás szintjétől függ. Egy teljesen meghódolt tiszta bhakta az isteni lílák részese, nem kétség. De azok, akik nem hódoltak meg teljesen találkoznak a félelemmel, megtapasztalják a félelmet. És ez nem lílá. Mégis, azt gondolom nem szabad egyenlőség jelet tennünk az emberi, földi szenvedés és az isteni lílá között; mert ezek mások. Mert nagy hibát követhetünk el ha megpróbáljuk lehúzni az istenit az emberi, világi szintre. Ily módon elfelejtjük, hogy Isten nem csak immanens (bennerejlő), hanem transzcendens is. Mégis ha szeretnéd közelíteni az életed és az isteni életet, azt javaslom: hódolj meg egyre jobban és jobban.

Kérdés: Ha eldöntjük, hogy ki akarjuk javítani a hibáinkat, viselkedésünket, az is lehet egyfajta ragaszkodás az eredményhez. Hogyan tudunk különbséget tenni a megoldás és az illúzió között, az illuzórikus megoldás és a valós megoldás, az isteni inspiráció között?

Tírtha Mahárádzs: Van egy mondás: csöbörből vödörbe – ez nem megoldás. De általában később megértjük: ah, ez ugyanaz a vödör. De akkor már túl késő. Mégis, legalább a végén megértjük, hogy nem az volt az igazi megoldás. De az eredeti kérdés az volt: hogyan kerüljük el ezt a szituációt: csöbörből vödörbe. A válasz nagyon egyszerű: fordulj egy bölcs emberhez, aki majd gondot okoz neked. Persze, ez nem csak egy vicc. Olyan mély meggyőződéssel rendelkezni, hogy minden érzésem, minden tudásom és reményem ellenére is követem az instrukciókat, az nagyon ritka. Azok, akik képesek erre, nem csak túlélnek, győzni fognak.

„A bölcs ne zavarja meg a gyümölcsöző tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét. Nem a tétlenségre kell buzdítani őket, hanem az odaadó szellemben végzett munkára.”[1]

Ez a vers beszél arról, aki bölcs, és arról, aki nem bölcs. A vers önmagában nagyon tanulságos: a bölcs ne zavarja meg azok elméjét, mentalitását, akik nem bölcsek. Ebből megérthetjük, hogy ameddig meg akarjuk változtatni mások mentalitását, nem vagyunk bölcsek.

De ki az igazi bölcsességgel rendelkező személy? Ki az igazi szent; mert egy bölcs embertől azt is elvárjuk, hogy szent tulajdonságokkal rendelkezzen. Azt mondhatjuk, hogy egy szent ember olyasvalaki, akinek a társaságában, mások is szentként próbálnak meg viselkedni. Okoz egy ilyen bölcs személy aggodalmat másoknak? Néha igen, mert nem vagyunk azon a szinten, hogy helyesen cselekedjünk. Mégis, mivel elég toleráns és türelmes, és tudja, hogy ez egy folyamat, ily módon segít megváltoztatni mások mentalitását saját maguk által! Nem arról van szó, hogy én változatom meg a mentalitást; hanem, hogy az illető saját maga fog készen állni a változtatásra. A bölcs ember olyan nagylelkű, hogy nem akarja magának megtartani egy másik személy mentalitása megváltoztatásának méltóságát; neked adja ezt a méltóságot – saját magad változtathatsz.

Mik egy bölcs ember ismérvei? Ezt megérthetjük a tükörképből, a tükröződésből. Mert mik egy nem-bölcs ismertetői? Egy nem-bölcs vonzódik az eredményhez, a gyümölcsökhöz. Ha megvizsgáljuk magunkat: mennyi ideje vonzódunk tetteink eredményéhez! Hosszú-hosszú ideje! Néha a bhakták megmosolyognak egy egyszerű vonzódást, más emberek ragaszkodását, úgymond külsősök ragaszkodását: „Ah, ragaszkodik a pénzhez, a vagyonhoz, a sikerhez,” és így tovább. De ha megvizsgáljuk önmagunkat, láthatjuk, hogy minket is vonzanak, mi is ragaszkodunk tetteink gyümölcseihez. Rendben: a bhaktit gyakorlod és bhaktává szeretnél válni. Ez egy ragaszkodás! Vagy még általánosabban, lelki szeretnél lenni, hogy élvezhesd a lelki boldogságot. Vagy elvégzel egy tisztító folyamatot, hogy megtisztulj. És ha mégsem történik meg, akkor csalódott leszel. Ez azt jelenti: nem-bölcs. Mert egy bölcs ember az nem-ragaszkodó. Ez azt jelenti, hogy nagyon szerető, nagyon gondoskodó, de nem keveredik bele.

Váljunk hát bölccsé! Miért maradnánk ostobák, a korlátozott koncepciók nehézségei által korlátozottak? Az isteni tudatosság megnyitja a távlatokat. Mint amikor csukva vannak a szemeid és jön valaki, aki a tudás fáklyalángjával megnyitja a vak szemeket.

Az igazi bölcsesség a szeretetre való gyakorlati képesség. Mindannyiunknak ilyen bölcsekké kell válnunk, hogy gyakorolhassuk a tiszta istenszeretetet.

És a versben az áll: Ne zavard meg azokat, akik ragaszkodnak. Mégis légy olyan, mint egy jó edző. Egy jó edző tudja, hogy ez a fickó nem lesz képes lefutni a száz métert tíz másodperc alatt. De reményt ad az illetőnek, hogy megtaníthassa a képességei szerinti legjobbat futni. Ki az edző és ki a futó? Legyetek saját magatok edzői. És fussatok. Hogy képesek legyetek meglátni a bennetek lévő lehetőségeket: Le tudom futni a száz métert! De ne várjatok egy másik bölcs emberre, aki majd kívülről fog zavarni titeket – zavarjátok saját magatokat!

Mi a megoldás: ne lelkesítsünk senkit arra, hogy hanyagolja el a kötelességeit, de segítsük őket abban, hogy ezt odaadó hangulatban tegyék. Ha saját magad edzője vagy –  „told” magad az odaadó szolgálat felé. Ne hozd a lelki tanítómestert abba a nehéz helyzetbe, hogy neki kelljen ezt megtennie. A guru általában nem egy csendőr, aki jön egy ostorral, hogy azzal terelje a bhaktákat az odaadó szolgálatra. Éreznünk kell: a Krsna iránti odaadás jó nekem. Mert ez a vers azt is megmutatja, hogy a cselekvés a gyógymód.

Legyetek tehát aktívak az odaadásban, ne okozzatok nehézséget másoknak, de mutassatok jó példát. A tettek beszéljenek hangosabban, mint a szavak. Ha átadtuk magunkat az Úr vagy a guru által adott szolgálatnak, az emberek lassan, lassan megértik ezt. Csak, hogy összefoglaljam a leckét egy mondatban: legyetek bölcsek.

„Ragyogó drágaköves trónusra ültetem az Isteni Párt.” Mi ez a trón? Legyen ez a szívünk. Ez egy bhakta gyakorlati feladata – hogy olyannyira megtisztítsa a szívét, hogy ragyogjon a drágakövektől. Nem csak egy kifényesített trónról van itt szó; fel is kell díszítenünk. Mi a tisztítószer? És mik az ékkövek? A tisztítószer a dzsapázás és az ékkövek pedig a tulajdonságok, a bhaktikus tulajdonságok. Nagyon sok, több mint két tucat bhaktikus tulajdonsága van egy vaisnavának. Ilyen tehát a ragyogó drágaköves trón.

„Sötét és világos testüket szantálpéppel kenem meg, és csamarával legyezgetem őket.” Ez azt is jelenti, hogy a szolgálat nem csak egy személy felé irányul; Mindkettőjüket szolgáljuk. És ha az egyiket boldoggá sikerült tennünk, a másik is boldog lesz. Vagy ha a másikat tesszük boldoggá, az első is boldog és elégedett lesz. Ez egy jó lehetőség – ha valamilyen problémád van az egyikkel, még mindig ott a másik; és fordítva.

És miért szantálfa-pép? Mert az hűti a testet. Azoknak ajánlják fel, akiket leginkább tisztelnek. És – csamarával legyezgetem őket. Azt is tudnunk kell, hogy bizonyos szempontból a csamara a préma-bhaktihoz tartozik. Csamarát nem ajánlhatunk fel bárkinek. Ez nem csak egy királyi szimbólum; vagy egy jak-farok. Ez egy odaadó felajánlás Rádhá és Krsna felé. A csamarát általában a királyoknak ajánlják fel, így van? Itt azonban a Szeretet Királyának ajánlják. Ezt tehát megmutatja, hogy a Szeretet a király, az Isteni Szeretet. Persze mindig hozzátesszük, hogy Isteni Szeretet. Azért, mert a csamara is hűsíti a testet. És ha a fehér csamarát a fekete Istennek ajánlod, akkor emlékezteted a fehér Istennőre. És ha pávatoll legyezőt ajánlasz a fehér Istennőnek, akkor emlékezteted a fekete Istenre, aki mindig pávatollal ékesíti a haját.

„Mikor pillanthatom meg holdvilághoz hasonlatos  gyönyörű orcáikat?!”

A holdfény egy lélekhez szóló üzenet. Itt többes számban beszél: arcuk, mely a holdsugárhoz hasonlatos. Hogyan lehetséges ez?! Láttatok már valaha fekete, sötét színű holdat? Valami nem jó itt. Kérlek, Naróttam dász prabhu, valami nem jó! Csak az egyik arc olyan, mint a holdfény; a másik másmilyen. Miről beszélsz?!

Lókanáth: A hold sötét oldaláról.

Tírtha Mahárádzs: Nos… Az is egy mély magyarázat… De én arra gondoltam, hogy habár a Szeretet a király, talán a Szépség a királynő. Hahaha! Most horogra akadtatok! Mert azt akarjátok mondani? „Tírtha prabhu! Van itt egy kis gond, valami hiba!” De ez a dinamikus harmónia: amikor a fekete szépség kész feladni az Ő feketeségét és fehér (ragyogó) szeretetté változik. És amikor a ragyogó szeretet is kész feladni az Ő ragyogását és kész fekete szépséggé változni. Így egyesülnek – nem az ellentétek, hanem a párok, a különböző részek. De mivel mind a két arc ragyogóvá válik, mint a holdfény, megérthetjük, hogy a végső Király plusz Királynő egy személyben, az Isteni Szeretet. Mert az Istennő legyőzi az Istent.

„Málatí virágból készítek majd füzért, a nyakukba akasztom.” A málatí virág kicsi, fehér és nagyon illatos. A virágok mindig a tisztelet és szeretet kifejezői. Itt nem tiszteletről, hanem egyszerűen szeretetről van szó. A legjobb célra használják tehát. Néha azt gondoljuk, hogy ha virágot adunk Krsnának fokozzuk szépségét; de igazából a virág szépségét fokozzuk azzal, hogy hozzáérintjük Krsnához.

Hogy úgymond még szebbé tegyük az Isteni Párt kámforos támbulát kínálunk nekik – hogy édessé tegye az ajkukat. Mit csinálnak az emberek általában az ajkaikkal? Három dolgot: evés, beszéd és csókolózás. De nem akarok most belemenni a részletekbe. Nagyon valószínű, hogy a málatí füzérrel ékesített Rádhá és Krsna ezúttal nem beszélgetnek vagy esznek. De állítsuk meg itt a történetet.

Eddig a préma-bhakti magas eszményeiről volt szó. Most jön a ti valóságotok: „A Lalitá és Visákhá vezette szakhík beleegyezésével szolgálom majd az Isteni Párt.” Ez tehát a mi szintünk. A szolgálat a gyakorlatunk, beegyezéssel végzett szolgálat. Szakhí az jelenti barátnő; azzal van elfoglalva, hogy különböző módokon fokozza Rádhá és Krsna találkozását. Ebbe a szolgálatba bekapcsolódhatunk – hogy még boldogabbá tegyük az Isteni Párt.

Sose feledjétek, hogy a bhaktinak, mint az önmegvalósítás folyamatának az a célja, hogy másokat boldoggá tegyünk. A boldogság utáni kutatás igazából arról szól, hogy hogyan tegyünk másokat boldoggá. Kutassuk és szolgáljuk mások boldogságát.

Engedélyt kell tehát kapnunk, ezen emelkedett szakhík beleegyezését a szolgálatra. Mert ez a biztonságos út: ha felügyelet alatt állunk, ha útmutatás kapunk, akkor szolgálatunk eléri a célját. És mi történik, ha nem kerülhetünk kapcsolatba Lalitával, Visákhával és a többi szakhíkkal? Akkor mit tegyünk? Akkor azt tanácsolják: „Csaitanja Maháprabhu szolgáinak szolgája, Naróttam Dász epekedik.” Ily módon kaphatjuk meg az isteni áldást.

A vaisnava pedig, mint elv, mint segítő, mint védelmező nagyon közeli. Ha oltalmat találunk a vaisnaváknál, a szent névnél, az odaadó gyakorlatokban, ezek igazi oltalmat jelentenek majd. Ők pedig segítenek visszatérni az első sorhoz: „Rádhá-Krsna, Jugala-kisóra az életem.” Kezdjük el még egyszer elölről magyarázni? Nem, ez nem a magyarázat ideje, nem a teóriáké, itt a gyakorlat ideje.

Préma kérdése: Az utolsó sorok analizálása után visszatértünk az első sorhoz, újra kezdve. A kérdésem az lenne, hogy vajon ez a „halj meg, hogy élhess” elv, ez az odaadó halál elve időről időre ismétlődik, vagy különböző szinteken ismétlődik?

Tírtha Mahárádzs: Igen. Könnyű a ksatrijáknak – egyszer meghalnak és elérik a mennyországot. Bonyolult a bráminoknak – sokszor meghalnak az alacsonyabb koncepciók számára, ahogy előre haladnak sokszor meghalnak, de végül elérik a tökéletességet. De mi a helyzet a vaisnavákkal? A vaisnava folytonosan meghal. Ez a célja, ez a beteljesülés, ez az, amit elér. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a végső rasza. A folytonos halál, a folytonos meghalás a végső rasza. Folytonos halál. Most már értetek valamit.

 „Az isteni pár, Rádhá és Krsna az én életem. Akár élek, akár halok, rajtuk kívül nincs más menedékem. A Jamuná-folyó partján, az alacsony kadamba-fák alatt csillogó drágaköves trónusra ültetem az isteni párt. Sötét és világos testüket csújával illatosított szantálpéppel kenem meg, s csamarával legyezgetem őket. Mikor pillanthatom meg holdvilághoz hasonlatos orcáikat? Málatí virágból készítek majd füzért, a nyakukba akasztom, lótuszvirág ajkaik frissítése végett pedig kámforral illatosított támbulát kínálok nékik. A Lalitá és Visákhá vezette szakhík beleegyezésével szolgálom majd Rádhá és Krsna lótuszvirág lábait. Csaitanja Maháprabhu szolgáinak szolgája, Naróttam Dász epedve várja, mikor szolgálhatja már az isteni párt.”

Haladjunk lépésről lépésre. Miért nagyon tanulságos ez az ének? Mert végigvezet minket az odaadó szolgálat különböző lépésein. Először is: „Az Isteni Pár, Rádhá és Krsna az életem.” Jugala-kisóra[1] azt jelenti, amikor az ifjú Rádhá és Krsna találkoznak. Nem idős formában, idős korban, bottal járva; nem. Hanem amikor frissek, amikor mindennél szebbek. Ez az isteni találkozás imádatom tárgya.

Ebből az első mondatból megérthetjük, hogy nem vagyunk monoteisták. Legalább kettő – Rádhá és Krsna. Duo-teisták vagyunk tehát. És miért, miért fejlesszük tovább a monoteizmust? Ha a végső isteni elvet csak egyként látjuk, az unalmas. Univerzális, végső, de nem sok változatosság nyilvánul meg abban az egységes végső elvben. Ha azonban képesek vagyunk ezt a végső isteni elvet úgy látni, mint a Szépség és Szeretet közötti egységet, akkor jelenik meg a dinamikus harmónia. Kicsit elméletinek hangzik ez így? Igaz? Megjelenik a dinamikus harmónia az életünkben – mit jelent ez?! Egyszerűen annyit, hogy Rádhá és Krsna az életem – olyannyira szeretem őket. Mert Ők személyek, mert Ők az enyémek! Szerethetem Őket, mert az enyémek! Nem tudok egy elvet szeretni – az tényleg elméleti, steril.

Ez a vers tehát elvezet minket az elmélettől a gyakorlatig. És mi a gyakorlati hit eredménye? „Akár élek, akár halok, Ti vagytok az oltalmam.” Ez azt jelenti, hogy élni fogsz. De azt is, hogy meg fogsz halni. Mégis élni azt jelenti, hogy egy másfajta módon élni; és meghalni Értük – ez is másfajta halált jelent.

Mifajta életet várhatsz el, ha Krsnának, Rádhá-Krsnának vagy Jugala-Kis-órnak ajánlod az életed? Mit gondoltok?

Krpádhám: Veszélyes boldogság.

Tírtha Mahárádzs: Veszélyes boldogság?! Ez a dinamikus harmónia!

Lókanáth: Egy életet tele szenvedéssel.

Tírtha Mahárádzs: És mindezt mosolyogva mondod?! Ez a dinamikus harmónia. Láthatjátok, hogy egyesíti az ellentéteket. Boldogan mondja, hogy ez az élet tele van szenvedésekkel. Míg mások könnyek közt mondják majd: „Olyan boldog vagyok”. Az ellentétek egyesítése: fekete és fehér együtt. A Szépség és Szeretet egyesítése. Hogy is van ez? Ellentétek ezek? Ez egy igen nagy ellentét, mert versenyeznek egymással. Ki a végső elv, ki a hatalmasabb: a Szépség vagy a Szeretet?

Ilyenfajta életre számíthatunk tehát ha Krsnának, Rádhá-Krsnának ajánljuk az életünket: egy versengéssel, szenvedéssel, halállal teli életre. Nagyon hasonlít az anyagi életre; mégis mi a különlegessége, miben különbözik? Miért gyakoroljuk, ha ez az amire számíthatunk? Használjuk arra ezt a nagy elvet, hogy lássuk a visszatükröződést a tükörben. Ez tehát az a következtetés, amire az élettel kapcsolatban jutottunk; lássuk, mi van a tükörben, mi a halál. Mert akár élek, akár halok, Nálatok veszek oltalmat, Ti vagytok az én menedékem. Milyen az odaadó halál? Azt jelenti, hogy saját magunk számára kell meghalnunk. És abban a pillanatban, ahogy meghalunk önmagunk számára, újjászületünk egy magasabb síkon mások számára. Ez a halj meg, hogy élhess elve. Az odaadó halál azt jelenti, hogy újjászületünk az igazi életre. Ezért ez egy nagy átalakulás folyamata, amikor meghalunk önmagunk számára, és az Úr kedvére születünk újjá. Általában mindenki fél a haláltól; és manapság az élettől is sokan félnek. De én azt gondolom, hogy lelkesnek kell lennünk ezen változás, ezen váltás miatt.

Erre számíthatunk: Akár élek, akár halok – Ők az én oltalmam. És az, hogy oltalom alatt állhatunk egy nagyon egyedi és rendkívüli változás az életben. Ha van védelmeződ, az nem azt jelenti, hogy nem kell dolgoznod, azonban biztos lehetsz a sikerben. Hol van az oltalmam? Hol találhatjuk meg az isteni védelmet? A dinamikus harmóniában – halj meg, hogy élhess.

És akkor, azonnal, ahogy oltalmat vettél egy kvantumugrást hajtasz végre. Fizika ez, vagy metafizika? A következő vers a kvantumugrás: „A Jamuná-folyó partján, az alacsony kadamba-fák alatt ragyogó drágaköves trónusra ültetem az Isteni Párt.” A kvantumugrás egy váratlan változást jelent, nagy energiával együtt. Oltalmat vettél, és a mentalitásod azonnal Vrndávanba repül. Ez az igazi kvantumugrás. Miért? Mert ez egy nagy ugrás az életed színvonalában. Korábban azzal voltam elfoglalva, hogy hogyan fizessem a számlákat, most azzal, hogy hová lettek Krsna fülbevalói. Korábban a pénzt hajtottam, most fülbevalók után kutatok. A probléma kissé hasonló, de alapjában különbözik. A bhakti tehát nem azt jelenti, hogy megszűnnek a problémáink, lesznek problémáink, de sokkal magasabb, egészen más szinteken.

Krsna-kathá kérdése: Az elején arról beszélgettünk, hogy a lelki világ is kettősségeken alapul, mint a világos és a sötét, Istennő és Isten, és így tovább. És azt is tudjuk, hogy az anyagi világ is kettős, mi tehát a hasonlóság a kettő között?

Tírtha Mahárádzs: Nincs igazi hasonlóság, mert ez a világ csak sötét. Ez az egyetlen hasonlatosság. Egy sokkal filozofikusabb nézetből mondhatjuk, hogy az anyagi világ kettősségeiben, vagy sokféleségében a lelki világ szépsége és változatossága tükröződik, de egyfajta korlátozott, eltorzult formában. Ezért tilos egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Ne tévesszük össze az egyiket a másikkal.

(folytatjuk)

Szerencsére sok szentünk van. És nagyon hasznos a hozzájuk való fohászkodás, mert képesek kiterjeszteni ránk a védelmet és az útmutatást. Igazából ily módon kerülhetünk kapcsolatba a fejlettebb bhaktákkal: megünnepeljük a napjukat, fohászkodunk hozzájuk, meditálunk rajtuk. Ha tehát valaki darsant nyer a hat gószvámíval, az nem valamiféle furcsa hang, vagy valamilyen szellemcsoda. Hanem a valóság egy bizonyos szintje. Kívánom, hogy elnyerjétek a gószvámíkkal való darsant, mert ők elmondják, hogyan hódoljatok meg Rádhá-Krsna szolgálatának. Képzeljétek csak el, ha találkozhatnátok a gószvámíkkal, mit kérdeznétek?

Hari-lílá: Azt kérném, hogy tárják fel nekem az élet célját.

Tírtha Mahárádzs: Az élet célját egy bhaktának maximum egy hét alatt meg kell értenie. Ha évek óta ülsz a leckéken, és mégsem tudod, hogy mi az élet célja, az a te hibád. De hogyan érjük el azt a célt, ez itt a kérdés. És ezt kell megtanulnunk, ez után kell tudakozódnunk, ezt kell kutatnunk. Ha tehát találkozol a gószvámíkkal, könnyek között kérdezd őket: „Hogyan érhetem el az élet célját?” De az emberek sokszor azt gondolják: „Nos, ha találkozom a gószvámíkkal természetes, hogy így fogok viselkedni.” Amikor azonban találkozol egy tiszta bhaktával, amikor találkozol gurudéváddal, mit kérdezel? „Van ez az anyagi problémám, meg tudnád oldani? Nincs pénzem, tudnál segíteni? Nincs férjem, tudnál segíteni? Van férjem, tudnál segíteni?” Grámja-kathá nem pedig krsna-kathá. Aztán találkozol a gószvámíkkal, és így szólsz: „Itt vannak a problémáim – tudnátok segíteni?”

Ne legyetek buták, mint az a bizonyos öreg néni. Volt egyszer egy idős hölgy. Az volt a dharmája, hogy fát cipelt a vállain. Egyszerű gondolkodású volt, és mindig az Úr Nárájanhoz fohászkodott. Egyik nap egy nagyon nehéz terhet cipelt. Olyannyira, hogy meg kellett állnia, és letennie egy kicsit, hogy megpihenhessen. És amikor el akart indulni, ránézett arra a nagy halom fára, és így szólt: „Óh Istenem! Nem tudom újra felemelni.” Sírva fohászkodott: „Óh Uram, Óh Nárájan!” Olyan szívszaggatóan fohászkodott, hogy Nárájan megjelent: „Szólítottál, kedves lányom. Mit tehetnék érted? Fohászaid oly mélyek és őszinték, teljesítem a vágyad, bármi legyen is az.” A hölgy pedig így válaszolt: „Visszatennéd ezt a terhet a vállamra?” Nárájan pedig így válaszolt: „Igen”, majd visszatette a terhet, és eltűnt.

Ha tehát találkoztok Nárájannal, ne kérjétek, hogy tegye vissza a terhet a vállatokra. Ne legyetek buták, ne vesztegessétek az időt.

*találkozás

A „Sad-gószvámj-astaka” című dalban a gószvámík által meglátogatott helyek fordított sorrendben kerülnek megemlítésre. Először a Rádhá-kunda, majd Jamuná, és végül a Vamsí-vata. Általában azt javasolják, hogy fordítva közelítsünk. Először megérted a Vamsí-vatát, majd ellátogatsz a Jamuná partjára, és aztán, néhány élet után, talán eljutunk a Rádhá-kundához. Ez az utatok, ez a sorrendetek. És mi a gószvámík sorrendje? A Rádhá-kundánál kezdenek. És azért, hogy felkeltsék a figyelmed, visszajönnek, úgymond „lemennek” Vamsí-vatához. Természetesen a Vamsí-vata egy nagyon magas szint/hely!

Azt hiszem már beszéltünk róla, hogy mi az a Vamsí-vata? Nem?! Az meg hogyan lehetséges?! Akkor hogyan beszélhetünk Rádhá-kundáról, ha még nem beszéltünk a Vamsí-vatáról? Mi a Vamsí-vata név jelentése? „Vata” (füge)fát jelent. És a „vamsí”? Vamsí, vamsulí, vénu, muralí, azt jelentik fuvola. Ez tehát a fuvola fa, vagy azt is mondhatjuk: a fuvola fája. Nincs messze a Gópísvara Mahádéva templomtól. Mahádéva az Siva. Siva védelmezi a dhámot – csak arra jogosult személyeknek. Először felajánlod fohászaidat, és kéred Gópísvara – Siva áldását; ez után beléphetsz a dhámba. Ez azt is jelenti, hogy ő az ajtón kívül áll, de azt védelmezi, ami bent van. És néhány lépésnyire ettől a templomtól, ott a Vamsí-vata fa és templom. Ez a fa már Krsna idejében is ott volt, és egy idő után a fa természetesen kidőlt, de egy ágat visszaültettek és ez az ág még ma is növekszik. Így valahogy tehát megőrizték az eredeti fát. Ezt a templomot egy fal veszi körül. Ez volt az a hely, ahol Krsna a fuvoláján játszott, a gópíkat hívogatva. Ez tehát még csak az invitálás. Mégis a falon találunk egy képet a rásza-táncról: egy Krsna – egy gópí – egy Krsna – egy gópí, mindenütt. A púdzsárí minden reggel kihoz a templomból egy nagy képet a rásza-táncról és egy fa alá helyezi. A másik fa alatt egy nagyon kedves dolog található. Kis gópafigurák ülnek körben, és Krsna társaságában reggeliznek. A templom padlója pedig – igazából az udvara, mert nyitott – márvánnyal van kikövezve. Mit gondoltok milyen színű a kő? Fekete és fehér, igen. Nagyon szép hely ez a dzsapázáshoz; körbesétálsz, és máris elmerültél a kedvtelésekben. Ahogy ott sétáltam, kicsit ezüst cseppeket vettem észre a kőben. Elgondolkodtam: „Mi lehet ez?” Nem vagyok geográfus vagy geológus. Ha az lennék, talán azt mondanám: „Nos, tudjátok, ezek egyfajta fémdarabkák a kőben” és tudományos magyarázattal szolgálnék. De úgy gondolom Vrndávanban senki nem elégedne meg a tudományos magyarázattal – a kő kémiai összetételének vizsgálatával… Végül tehát arra a következtetésre jutottam, hogy ezek biztosan a gópík könnycseppjei, akik Krsnával táncolnak, Krsnára várnak.

Vrndávanban nem tudod elkerülni a felismeréseket. Még ha akarnád, akkor sem lehetséges. Ez a Vamsí-vata ahol Krsna rád is kiterjeszti a meghívást. És aztán tovább haladhatsz a Jamunához és a Rádhá-kundához. De ez messze van, maradjunk hát Vamsí-vatánál.

* Dháma – hajlék, hely, székhely