Sharanagati

„Ragyogó drágaköves trónusra ültetem az Isteni Párt.” Mi ez a trón? Legyen ez a szívünk. Ez egy bhakta gyakorlati feladata – hogy olyannyira megtisztítsa a szívét, hogy ragyogjon a drágakövektől. Nem csak egy kifényesített trónról van itt szó; fel is kell díszítenünk. Mi a tisztítószer? És mik az ékkövek? A tisztítószer a dzsapázás és az ékkövek pedig a tulajdonságok, a bhaktikus tulajdonságok. Nagyon sok, több mint két tucat bhaktikus tulajdonsága van egy vaisnavának. Ilyen tehát a ragyogó drágaköves trón.

„Sötét és világos testüket szantálpéppel kenem meg, és csamarával legyezgetem őket.” Ez azt is jelenti, hogy a szolgálat nem csak egy személy felé irányul; Mindkettőjüket szolgáljuk. És ha az egyiket boldoggá sikerült tennünk, a másik is boldog lesz. Vagy ha a másikat tesszük boldoggá, az első is boldog és elégedett lesz. Ez egy jó lehetőség – ha valamilyen problémád van az egyikkel, még mindig ott a másik; és fordítva.

És miért szantálfa-pép? Mert az hűti a testet. Azoknak ajánlják fel, akiket leginkább tisztelnek. És – csamarával legyezgetem őket. Azt is tudnunk kell, hogy bizonyos szempontból a csamara a préma-bhaktihoz tartozik. Csamarát nem ajánlhatunk fel bárkinek. Ez nem csak egy királyi szimbólum; vagy egy jak-farok. Ez egy odaadó felajánlás Rádhá és Krsna felé. A csamarát általában a királyoknak ajánlják fel, így van? Itt azonban a Szeretet Királyának ajánlják. Ezt tehát megmutatja, hogy a Szeretet a király, az Isteni Szeretet. Persze mindig hozzátesszük, hogy Isteni Szeretet. Azért, mert a csamara is hűsíti a testet. És ha a fehér csamarát a fekete Istennek ajánlod, akkor emlékezteted a fehér Istennőre. És ha pávatoll legyezőt ajánlasz a fehér Istennőnek, akkor emlékezteted a fekete Istenre, aki mindig pávatollal ékesíti a haját.

„Mikor pillanthatom meg holdvilághoz hasonlatos  gyönyörű orcáikat?!”

A holdfény egy lélekhez szóló üzenet. Itt többes számban beszél: arcuk, mely a holdsugárhoz hasonlatos. Hogyan lehetséges ez?! Láttatok már valaha fekete, sötét színű holdat? Valami nem jó itt. Kérlek, Naróttam dász prabhu, valami nem jó! Csak az egyik arc olyan, mint a holdfény; a másik másmilyen. Miről beszélsz?!

Lókanáth: A hold sötét oldaláról.

Tírtha Mahárádzs: Nos… Az is egy mély magyarázat… De én arra gondoltam, hogy habár a Szeretet a király, talán a Szépség a királynő. Hahaha! Most horogra akadtatok! Mert azt akarjátok mondani? „Tírtha prabhu! Van itt egy kis gond, valami hiba!” De ez a dinamikus harmónia: amikor a fekete szépség kész feladni az Ő feketeségét és fehér (ragyogó) szeretetté változik. És amikor a ragyogó szeretet is kész feladni az Ő ragyogását és kész fekete szépséggé változni. Így egyesülnek – nem az ellentétek, hanem a párok, a különböző részek. De mivel mind a két arc ragyogóvá válik, mint a holdfény, megérthetjük, hogy a végső Király plusz Királynő egy személyben, az Isteni Szeretet. Mert az Istennő legyőzi az Istent.

„Málatí virágból készítek majd füzért, a nyakukba akasztom.” A málatí virág kicsi, fehér és nagyon illatos. A virágok mindig a tisztelet és szeretet kifejezői. Itt nem tiszteletről, hanem egyszerűen szeretetről van szó. A legjobb célra használják tehát. Néha azt gondoljuk, hogy ha virágot adunk Krsnának fokozzuk szépségét; de igazából a virág szépségét fokozzuk azzal, hogy hozzáérintjük Krsnához.

Hogy úgymond még szebbé tegyük az Isteni Párt kámforos támbulát kínálunk nekik – hogy édessé tegye az ajkukat. Mit csinálnak az emberek általában az ajkaikkal? Három dolgot: evés, beszéd és csókolózás. De nem akarok most belemenni a részletekbe. Nagyon valószínű, hogy a málatí füzérrel ékesített Rádhá és Krsna ezúttal nem beszélgetnek vagy esznek. De állítsuk meg itt a történetet.

Eddig a préma-bhakti magas eszményeiről volt szó. Most jön a ti valóságotok: „A Lalitá és Visákhá vezette szakhík beleegyezésével szolgálom majd az Isteni Párt.” Ez tehát a mi szintünk. A szolgálat a gyakorlatunk, beegyezéssel végzett szolgálat. Szakhí az jelenti barátnő; azzal van elfoglalva, hogy különböző módokon fokozza Rádhá és Krsna találkozását. Ebbe a szolgálatba bekapcsolódhatunk – hogy még boldogabbá tegyük az Isteni Párt.

Sose feledjétek, hogy a bhaktinak, mint az önmegvalósítás folyamatának az a célja, hogy másokat boldoggá tegyünk. A boldogság utáni kutatás igazából arról szól, hogy hogyan tegyünk másokat boldoggá. Kutassuk és szolgáljuk mások boldogságát.

Engedélyt kell tehát kapnunk, ezen emelkedett szakhík beleegyezését a szolgálatra. Mert ez a biztonságos út: ha felügyelet alatt állunk, ha útmutatás kapunk, akkor szolgálatunk eléri a célját. És mi történik, ha nem kerülhetünk kapcsolatba Lalitával, Visákhával és a többi szakhíkkal? Akkor mit tegyünk? Akkor azt tanácsolják: „Csaitanja Maháprabhu szolgáinak szolgája, Naróttam Dász epekedik.” Ily módon kaphatjuk meg az isteni áldást.

A vaisnava pedig, mint elv, mint segítő, mint védelmező nagyon közeli. Ha oltalmat találunk a vaisnaváknál, a szent névnél, az odaadó gyakorlatokban, ezek igazi oltalmat jelentenek majd. Ők pedig segítenek visszatérni az első sorhoz: „Rádhá-Krsna, Jugala-kisóra az életem.” Kezdjük el még egyszer elölről magyarázni? Nem, ez nem a magyarázat ideje, nem a teóriáké, itt a gyakorlat ideje.

Préma kérdése: Az utolsó sorok analizálása után visszatértünk az első sorhoz, újra kezdve. A kérdésem az lenne, hogy vajon ez a „halj meg, hogy élhess” elv, ez az odaadó halál elve időről időre ismétlődik, vagy különböző szinteken ismétlődik?

Tírtha Mahárádzs: Igen. Könnyű a ksatrijáknak – egyszer meghalnak és elérik a mennyországot. Bonyolult a bráminoknak – sokszor meghalnak az alacsonyabb koncepciók számára, ahogy előre haladnak sokszor meghalnak, de végül elérik a tökéletességet. De mi a helyzet a vaisnavákkal? A vaisnava folytonosan meghal. Ez a célja, ez a beteljesülés, ez az, amit elér. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a végső rasza. A folytonos halál, a folytonos meghalás a végső rasza. Folytonos halál. Most már értetek valamit.