Sharanagati

Indulékhá kérdése: A bhaktiban azt mondják „Halj meg, hogy élhess” – meg kell halnunk önmagunk számára, és újra születni a szolgálatnak. Egyszeri halált jelent ez, vagy egy tartós folyamatot? Egy bizonyos időpontban érhető el a meghódolás, vagy ez egy folyamatos állapot?

Tírtha Mahárádzs: Azt mondhatjuk, hogy mindkét nézőpont jelen van. Mert ha oda szenteljük az életünket, akkor az oda van szentelve; de ez nem jelenti azt, hogy nincs már lehetőség a további fejlődésre. És azt hiszem már említettem, hogy a ksatriják meghalnak egyszer és elérik a mennyet; de a bráhminok sokszor halnak meg a hamis elképzelések számára. Az ő haláluk tehát folyamatos. De mi szerencsére nem bráhminok, hanem vaisnavák vagyunk. „Azok, akik azt gondolják, hogy egy vaisnava meghalhat tévednek, mert a vaisnava örökké él a Szent Névben.” [1]

Az önátadás, az odaadás egy örök folyamat, végtelen.

Kérdés: Csaitanja Maháprabhu azt mondta, hogy mélyre kell hatolnunk. A mélység és a sötétség nagyon közel áll egymáshoz. Azon gondolkodtam, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy szembe kell néznünk a sötét oldalunkkal. Mi a módja annak, hogy szembe nézzünk önmagunkkal, hogy megtaláljuk a mélységeket?

Tírtha Mahárádzs: Azt hiszem a módszert már megkaptunk. Zengd a Szent Neveket, végezd a szolgálatod, szenteld oda az életed. A bhakták sokszor azt gondolják: „Ah, itt vannak nekem az általános gyakorlatok és valami extrára is szükségem van!” Nem, mindent megkaptál. A Szent Név egy transzcendentális érintőkő, képes arannyá változtatni a vasat. Óh Istenem, lehet, hogy nem is kell a bánya mélyére mennünk! Elég ha van egy érintőkövünk! Ezen isteni érintésre még a rozsdás egónk is tiszta arannyá válik.

Minden megadatott tehát; és azt kell, hogy mondja, hogy ha valaki maradéktalanul gyakorolja a bhaktit, abból a gyakorlatból nem hiányzik semmilyen más misztikus vagy ilyen-olyan folyamat. Mert például a jógík reggel végzik a légzésgyakorlataikat. Mi a mi légző gyakorlatunk? „Szamszára-dávánala-lídha-lóka…” Vagy: a jógík sanyargatják a testüket azáltal, hogy korlátozzák az evést. Hogyan kontrolláljuk mi az evést? Az ékádasíval, stb. Semmi sem hiányzik ebből a gyakorlatból. Csak végezzétek szépen és próbáljatok meg a Szent Név titkainak a mélyére hatolni.

Abhaj-csaran: Ez a „hatolj mélyebbre” onnan származik, amikor Rámánanda Ráj és Csaitanja Maháprabhu beszélgetnek. Maháprabhu arról kérdezi, hogy mi az élet célja, és Rámánanda először azt mondja: „Nos, a társadalmi szabályok követése, Visnu elégedettségére.” Aztán Maháprabhu azt mondja: „Ez nagyon felületes; mondj mást!” De amikor Rámánanda a préma-bhaktit említi, akkor így válaszol: „Most áss mélyebbre! Folytasd, folytasd, többet akarok tudni!”

Krpadhám kérdése: Azt mondtad, hogy a vaisnava a Szent Névben rejtőzik. Pontosan hol?

Tírtha Mahárádzs: Ezt mondtam volna? „Rosszul érvel, aki azt mondja, hogy egy vaisnava meghalhat, mert a vaisnava örökké él a Szent Névben.” Ez az, amire gondolsz? Nem rejtőzik – a Szent Névben és a Szent Név által él. Ez a mi szívünk-lelkünk, a Szent Név. Ez a pránánk. Ez amrta! A Szent Név amrta, hogy halhatatlanná tegyen. Azt gondolom, az Úr rejtőzik a Szent Névben!

Krpadhám: Keressük a vaisnavákat a Szent Névben vagy inkább csak próbájuk meg szolgálni azt?

Tírtha Mahárádzs: Rendben, mi a Szent Név? Krsna, az Úr Maga, így van? Hol van Isten? A tiszta bhakta szívében. Ez azt jelenti, hogy a Szent Név ott van a tiszta bhakták szívében. De had kérdezzek valami mást: ki van Krsna szívében? A tiszta bhakta. Tehát… keresed az egyiket, és a másikat is megtalálod; keresed a másikat és… olyan ez mint a…

Krpadhám: Tánc?

Tírtha Mahárádzs: Hahaha! Azt akartam mondani, hogy olyan, mint egy marketing trükk. Meg akarod szerezni az Urat és a vaisnavát is meg kell szerezned. Ami, azt gondolom, egy jó üzlet. Ez tehát azt jelenti, hogy foglyul kell ejtenünk a tiszta bhakták szívét, és akkor megszerezhetjük Krsnát. Keményen kell dolgoznod ezért.

Szaraszvatí: De az Úr mindenhol jelen van, akkor miért szabjuk meg: a tiszta bhakták szívében?

Tírtha Mahárádzs: Nem, az Úr nincs jelen mindenhol. Lehet, hogy az Univerzális Forma itt is ott is jelen van; és a Brahman-sakti ott van mindenhol, de ez nem az Úr. Az Úr Nandanandana Krsna, aki fuvolán játszik. Azt mondja: „Nem a Vaikunthán élek, nem a jógik szívében, de ahol bhaktáim Szent Neveimet zengik, ott bizonnyal jelen vagyok.”

Krpadhám: Azt jelenti ez, hogy amikor dzsapázunk, ahogy mondtad, jó úgy fohászkodni, hogy: „Uram, foglalj el szolgálatodban.” Azt jelenti ez, hogy a szolgálat azt jelenti, hogy egy tiszta bhaktát szolgálni? És akkor Ő felfedi Önmagát?

Tírtha Mahárádzs: Igen, mondhatjuk…

Jadunáth kérdése: A kérdésem az integritással kapcsolatos. Foglalkoztat, hogy a kutatás és fejlődés útján az egyén hajalmos egyre jobban előnyben részesíteni bizonyos tulajdonságait. És úgy gondolom, hogy előnyben részesítjük az angyali vagy isteni tulajdonságok fejlesztését…

Tírtha Mahárádzs: Angyali! Ezt tetszik!

Jadunáth:…Néha észreveszem, hogy napsütésben boldogan játszunk. Nos, amikor lenyugszik a nap, elveszítjük az egyensúlyt és vannak nagyon kellemetlen időszakok. Én nem akarom ezt, és hiszek benne, hogy a kutatás és gyakorlás akkor hasznos, ha integrált és minden nézőpontra kivetíthető. Kérlek, adj hát tanácsot, mert nem szeretném a démoniakat segíteni. És nem szeretném ezt látni a hozzám közel állókban, akiket szeretek.

Tírtha Mahárádzs: Az arany mélyen rejtőző. Mélyen a föld alatt, mélyre kell hát ásnod. Úgy tudom néhány aranybánya több ezer méter mély. És az arany maga, az ércben rejlik. Azt mondják egy tonna ércben egy milligramm arany található.

Sebaj, lemegyünk a mélybe; felszínre hozzuk az ércet. Először mit kell tennünk? Aprócska darabokra kell törni. Mi jön azután? Mindezt fel kell gyújtanod. És mi történik azután? Minden piszok a felszínre jön. Akkor el kell távolítanunk a piszkot; és aztán jutunk a tiszta aranyhoz.

Ez tehát a folyamat. Ne lepődj meg hát, ha kúrálni akarsz egy betegséget és először még jobban beteg leszel, még több tünet jelenik meg, még több nehézség. De később jönnie kell az integritásnak, az egészségnek.

A kérdésed számomra egy kissé sokkoló, mert én csak angyali tulajdonságokat látok magam körül! Igen, lehet, hogy vannak hibák, de ne foglalkozzunk ezzel! Mert azok nem fontosak, jönnek és mennek; de ami marad az az odaadás, az isteni rész. Ha tehát az emberek relatív oldalát nézzük, mások relatív hiányosságait, akkor még nem tökéletes a látásmódunk. Lehetünk realisták abban az értelemben, hogy egy tolvajt tolvajnak mondunk; de ugyan akkor legyen meg a magasabb látásmódunk, a lényeglátásunk, hogy ő egy lélek. Egyrészt mindig képesnek kell lennünk különbséget tenni a személy és a cselekedet között. A cselekedet lehet démoni, lehet rossz, vagy hibás, de a személy soha! Szélsőséges megfogalmazásban mondhatjuk, hogy: gyűlöld a bűnt, de ne a bűnöst.

Mégis, amit a napkeltéről és napnyugtáról említettél az olyan, mint egy horror-film! Amikor lemegy a nap, a kastély ura vámpírrá változik, újabb fiatal hölgyet próbál elkapni, hogy önmaga teljes elégedettségére kiszívja a vérét. Ahogyan a macskák – sokáig játszanak az egérrel, hogy édesebbé tegyék a vérét; a vámpír is hosszú időn át üldözi a hölgyet, hogy még jobban megfélemlítse, de … veszít, mert felkel a nap és ereje darabokra törik. Ha tehát szépen és teljesen a démoni, vámpírikus tulajdonságainknak szenteljük magunkat, és rászánjuk az időt – akkor előbb vagy utóbb jön a napsütés. És mielőtt megharaphatnád a hölgy nyakát, az első napsugár megérint és átkozott természeted hamuvá ég.

„Udiló aruna…” – az első napsugarak megjelentek! Az éjszakának vége; mert az éjszaka sötétséget jelent. Az első napsugarak eloszlatják a sötétséget.

Lehet, hogy ez az egyik állomása, fázisa a lelki fejlődésünknek, hogy néhány ismeretlen, nem várt tulajdonság is felszínre kerül. De semmi gond, tovább kell mennünk és ezek eltűnnek. Ez a tisztulás – hogy minden hibád a felszínre jön. Szembe nézel önmagaddal. De aztán, a kegy által, eltűnnek az akadályok.

És ne feledjük, hogy a nagyokat mind tesztelték. Mint az Úr Jézus, amikor jött az ördög és felajánlotta neki az egész világot. Vagy amikor tesztelte: „Nos, ha ezt mondod, akkor ugorj; az isteni kegy majd megvéd.” Vagy az Úr Buddha; a démonok mind megtámadták, amikor meditált. A tesztek tehát jönnek, de szembe kell néznünk velük és mégis várnunk a magasabb energia megnyilvánulására, a magasabb valóság feltárulására.

Volt egy mozifilm, csak, hogy bemutassák ezt az eseményt – amikor az ördög megkörnyékezte Jézust a sivatagban. Fekete köpenye olyan hosszú volt, hogy a földet súrolta; és amikor Jézus elutasította, ilyen rövid lett. Megszűnt tehát az ereje!

Azt gondolhatjuk, hogy ismerjük magunkat, de legtöbbször ez illúzió. De el kell jutnunk a végső szintre, és ez „dzsívéra szvarúpa hój krsnéra nitja-dász, krsnéra tataszthá-sakti bédhabédha-prakás – a lélek eredeti természetére nézve Krsna örök szolgája, egyidejűleg azonos is az Úrral, ugyan akkor különbözik is tőle.” [1]

Jadunáth: Ha visszatérünk az aranybánya metaforához; mondatjuk azt, hogy: „Elmédet fókuszáld az aranyra, dolgozz keményen és vigyázz, nehogy elveszítsd a bányát a tűzben”?

Tírtha Mahárádzs: Nos, ki az arany? Te vagy az arany, de beborít az érc – ami a hamis ego. Valaki lemegy a bányába, felhoz téged, és apró darabokra tör. Aztán feléget, és végül eltávolít minden szennyeződést. Aztán szép felajánlást készít ebből az aranyból az Aranyló Úrnak.

Az arany vagy tehát. A hibák az csak az érc, a hamis egoizmus.

Kérdés: A Gítá „Univerzális forma” című fejezetében, az utolsó versben olvashatjuk, hogy a különböző formák megnyilvánítása után, Krsna feltárja eredeti formáját. Hogyan értsük ezt az eredeti formát?

Tírtha Mahárádzs: „Szandzsaja e szavakkal fordult Dhrtarástrához: Ezeket mondta Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége Ardzsunának, majd nagylelkűen felfedte előbb a négykarú, végül a valódi, gyönyörűséges kétkarú formáját, ily módon lelkesítve a megrettent Ardzsunát.”[1] 

Úgy gondolom egyértelmű; itt a versben, az eredeti szövegben az áll, hogy a kétkarú forma a privát forma, az Ő saját formája – abban az értelemben, hogy eredeti. Más különböző aspektusok is ott vannak. Azt is mondják, hogy saját képmására teremtette az embert. Képzeljétek csak el Indulékhá déví dászít négy karral! Rémisztő lenne! Valamiféle genetikai rendellenesség! Vagy képzeljetek el egy másik ásramlakót, aki felvette az univerzális formát! Nehéz lenne elszállásolni. Ezért jó, hogy az emberek Krsnának ezen két-karú formájához hasonlatosak. Ez a nara forma, Isten emberhez hasonlatos formája, összhangban van az emberi érzésekkel. A tudománynak az a véleménye, hogy az emberi képzelet hozott létre egy emberhez hasonlatos Istent.  Ezt hívják antropomorf Istennek. Azonban a különböző kinyilatkoztatások véleménye szerint az emberek lettek az Isten képére teremtve, mondhatjuk tehát, hogy az emberek deomorf teremtmények.

És mi volt Ardzsuna problémája a többi formával – az, hogy félelmetesek voltak; a kozmikus forma túl sok volt, a négy-karú forma kicsit már elfogadhatóbb volt, de mégsem nagyon gyakori. Az indiai ikonográfiában a mindenhatóságot úgy mutatják be, úgy írják le, hogy sok karral látják el Isten különböző képeit. És Ardzsuna nem Isten imádója volt, hanem Krsna barátja; habár itt, ebben a fejezetben azt mondja: „Óh, megfelejtkeztem róla! Azt gondoltam barátok vagyunk, és egyszerűen szólítottalak; most már értem Nagyságodat!” mégsem felejti el olyan könnyen a barátságot.

Ahhoz, hogy valakivel bensőséges kapcsolatba kerüljünk, sokat segít, ha azonos szinten állunk. Például Vrndávanban a gópák készek birkózni Krsnával, a két-karú Krsnával. Ha azonban a négy-karú Krsnával kell megbirkózniuk, nincs esélyük! És Krsna két-karú formája is elég csodálatos! Nem kell további karokat megnyilvánítania, hogy bizonyítsa Önmagát.

Ebből meg kell értenünk, hogy még a látszólag egyszerű helyzetekben is fel kell ismerünk az isteni jelenlétet. Ezért azt mondják: „Aki a múrtit egy darab kőnek; aki a gurut egyszerű halandónak; vagy aki a Gangesz vizét egyszerű víznek gondolja, az elsőszámú bolond.” Mert akkor nem ismerjük fel az isteni jelenlétet; csak valami átlagos formát látunk, mint például két kar. Lehet, hogy Ő nem is Isten, csak két karja van! Ha a végtelen Istenben az emberi kapcsolódási pontokat, az emberi tulajdonságokat keressük, akkor tegyük egésszé, tegyük teljessé a képet: keressük az isteni jelenlétet az emberekben. Az isteni szikrát.

Abhaj-csaran: Néhány vélemény azt mondja, hogy először az univerzális formát mutatta meg, aztán a négy-karú formát, majd a két-karú fuvolázó formát – a három helyen hajlított formát – és aztán tért vissza a kocsi hajtó formához. Más vélemények szerint nem nyilvánította meg a bájos fuvolázó formát.

Tírtha Mahárádzs: Az ácsárják véleménye elértő ebben a kérdésben. Néhányan azt mondják, hogy a Gítát Sjámaszundar vagy Nandanandana Krsna – a vrndávani Krsna – mondta el. Mások azt mondják, hogy Dvárakés Krsna mondta el, fenséges formájában. És ha megvizsgáljuk a szituációt, épp egy háború előtt állnak. Néhány perccel a csata előtt nem fuvolázol. Itt tehát Krsna mint oktató, útmutató, tanár, mint Úr  van jelen, nem mint szerető. Habár nagy szeretettel fordul Ardzsunához, és finoman, nagyon szépen, udvariasan látja el utasításokkal, mégis inkább irányító mint szeretetteljes. Azonban néha nem tud elrejtőzni; néhány verssel később is azt mondja: „Csak a bhaktin keresztül juthatsz el Hozzám.” Néha tehát előveszi a fuvolát a dhótija alól.

(az előző rész folytatása)

Jasódá kérdése: Szeretnék a vánaprasztha életszakaszról kérdezni, arról, hogy melyek az elvárható tulajdonságok? Erről nem esett szó.

Tírtha Mahárádzs: A vánaprasztha nagyon egyszerű. Láthatjuk, hogy a szannjászí nagyon magas szint. A grhasztha nagyon bonyolult. A brahmacsárí nagyon lemondott. Talán tényleg van egy igazi kibúvó – a vánaprasztha! Lehet, hogy Krsna néhány titkot meg akar tartani – a legjobb részt, a csokoládét rejtegeti! Nos, a vánaprasztha rend nagyon egyszerű: feladod az otthonod, a családod, a ruháidat; összegyűjtesz némi fakérget és bogyókat – ez az élelmed, nem főzhetsz; és egész nap jagjákat és áldozatokat mutatsz be. Vánapraszthák kí dzsáj! Ez tehát a csokoládé, ami nem szerepel a listán.

Jamuná: Mahárádzs, el tudod képzelni milyen nehéz lehet a családos élet, ha a vánaprasztha a gihaszthák álma.

Tírtha Mahárádzs: Nos, a vánapraszthát igazából a szannjászra, a teljes odaadásra való tréningnek tekintik. Átmenet az anyagi elfoglaltságokból a lelkiekbe.

Persze ha az életrendekkel kapcsolatos minden klasszikus sztenderdet gyakorolni szeretnénk, az ebben a korban nagyon nehéz. Mert láthatjuk, hogyan keverednek a szerepek. Néha az emberek azért mennek egy szannjászíhoz, hogy munkát vagy valamilyen támogatást kérjenek. A brahmacsáríknak néha dolgozniuk kell, gyakorlatilag, hogy pénzt keressenek, és ne csak egyszerűen adományokon éljenek. Néha a családok sem tudják teljes mértékben megvalósítani az elvárásokat. Manapság minden összekeveredett, az tehát, hogy klasszikus értelemben gyakoroljuk a vánaprasztha rendet szinte lehetetlen – nem elvárás, nem kell tehát az erdőbe vonulnod.

De az életünk egy adott szakaszán eljön a vánaprasztha rend; mert a család az utódlásra való. És amikor a természet rendje szerint a termékenység ezen testi funkciója megszűnőben van, akkor eljött az idő, hogy energiáidat és figyelmedet életed következő szakaszára fordítsd. Arra is utal, hogy csökkentheted anyagi elfoglaltságaidat, és több időt fordíthatsz a lelki szolgálatokra. A természet elrendezéséből minden megnyilvánul tehát, és ha odafigyelünk megérthetjük, miért így történnek a dolgok. A probléma akkor kezdődik, ha hatvan éves férfiként vagy nőként, húsz éves kölyökként próbálunk viselkedni.

Ez a vánaprasztha – maradj ott ahol vagy, de próbálj több figyelmet fordítani a lelki dolgokra.

Krsna-kathá kérdése: Lehetséges új tulajdonságokra szert tenni, vagy egyszerűen azt tisztítjuk meg, amink van?

Tírtha Mahárádzs: Nos, mondhatjuk, hogy az első feladat az, hogy megtisztítsuk amink van; a második pedig, hogy elsajátítsuk amink nincs. Ha csak saját magunkban bízunk, akkor mondhatni lehetetlen bármit is elsajátítani. Mégis ha Krsna szeretne adni neked valamit, mondhatod azt, hogy „Nem, köszönöm!” Ha azonban el akar venni valamit, tudod azt mondani, hogy „Állj!”?

Szaraszvatí kérdése: Említetted, hogy az eredeti üzenet az élőlények szívébe-lelkébe van írva. Mi a titok természete, és hogyan tárul fel? Ugyanaz az üzenet nyilvánul meg a különböző szinteken?

Tírtha Mahárádzs: Ez egy nehéz kérdés – mi a lélek kezdetekkor Istentől kapott belső üzenetének természete. Néhány bölcs ember, néhány bölcs vélemény azt mondja, hogy a lélek teljes tudással rendelkezik, elég tudással ahhoz, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. Mivel a lélek a pará-saktihoz, vagy isteni saktihoz tartozik, a magasabb energiához, amikor ez az eredeti tudatosság feltárul, és a külső körülmények is segítik ezt a belső gyarapodást – ha párhuzam és harmónia van a belső és külső körülmények között – akkor a fejlődés zavartalan. És néha elmozdulás vagy verseny van a belső és külső körülmények között, mégis akár a belső üzenet oldaláról, akár a külső körülmények felől, az üzenet hibátlan. „Az élet nehéz. De közel a segítség. Nem te vagy az univerzum közepe. Létezik isteni elrendezés. És az istenszeretet az út.”

(az előző rész folytatása)

„Jó! Ez nem nekünk szól! Én nem vagyok szannjászí, szóval nem is kell félelem nélkülinek lennem, nem kell a léttisztítással foglalkoznom, a tudás pedig túlságosan bonyolult nekem! Haribol!” Rendben, ha azt gondolod, hogy elmenekülhetsz, akkor nézzük meg a következő csoportot. Ha ez a szannjászíkra vonatkozik, nézzük meg mi szól a grhasztháknak. „Adományozás, önszabályozás, áldozatok végrehajtása.” Jobb? „Legalább olyan szigorú, mint a szannjászíké! Plusz, még extra gondot is magamra veszek a család által – hogy fenn tudjam tartani, pénzt kell keresni, felnevelni a gyermekeket… Ah, tele vagyok gondokkal. Azt gondoltam, ha megúszom a szannjászt könnyebb lesz, de horogra akadtam!”

Mit jelent az adományozás? Nos, egyszer Tripurári Mahárádzs így határozta meg: „Ha annyi pénzt adsz, amikor már felszisszensz, az a megfelelő határ.” Amikor egy kicsit már nehéz. De csak a pénzről lenne itt szó? Nem. Nem gondolhatod azt, hogy egy kis adománnyal megveheted Krsnát, a gurut, a vaisnavákat, vagy a kegyet. Igazából a pénzt is Tőle kaptad. Olyan, mint a levegő – isteni energia. Egyelőre a levegő még ingyenes, nem kell érte adót fizetni, nem kell fizetni a levegővételért. Remélem senki nem hallja ezt, mert nem akarok ötleteket adni az adóhivatalnak. Az adományozás olyan, mint az odaadás. Mert a pénzünk olyan, mint második önmagunk, annyira szeretjük, szeretjük ölelgetni, számolgatni, dédelgetjük – mint saját magunkat. Így van? Ha tehát ezt a második önmagadat átadod Krsnának, azt is gyakorlod, hogy önmagadat is átadd. De a pénz általában érzékeny kérdés. Mert meglehet, hogy azt gondolod: „Nos, én szegény vagyok, egy szegény vaisnava, a másik sokkal gazdagabb, boldog vagyok hát, hogy ő tud adni. Ez az adományozás nem nekem való, én nem tudok adni!” De Bhaktivinód Thákur nagyon szigorú volt: „Ha nincs pénzed, add az idődet. Ha nincs semmid, adj egy kis hamut!” Nem a mennyiségről van tehát szó, nem, hogy adjunk valamit. Mert ily módon gyakorolhatjuk, hogy valahogyan szolgálnunk kell Krsnát, valahogyan szolgálnunk kell az isteni tervet. De még egyszer azt kell, hogy mondja, ne elégedjünk meg azzal, ha egy keveset adományozni tudunk a missziónak, és aztán kipipáljuk: „Rendben, ez is megvan, kész a szolgálat.” Nem, ez nem elég.

Aztán az önszabályozás. „Nem azért házasodtam meg, hogy szabályozzam magam, hanem, hogy élvezzem az életet! Nem vagyok én szannjászí! Az sokkal nehezebb!” Aztán pedig az áldozat. „Keményen dolgozom, éjjel és nappal, és még áldozatokat is végre kell hajtanom?! Ez már túl sok. Krsna, túl sokat követelsz!” Ebből megérthetjük, hogy nagy különbség van a grhamédhí és a grhasztha között. Grhamédhí élvezőt jelent, a grhasztha pedig azt aki jól megalapozott – sztha, aki áll, aki jól áll a családos rendben. A családos élet nem jogosítvány a lustaságra, vagy arra, hogy elmeneküljünk a nehézségek elől; sokkal több felelősséggel jár. Mert nem csak önmagadért vagy felelős, hanem a családodért is.

„Rendben! Ez a grhasztha rend nagyon nehéz, nagyon bonyolult. Nézzük mi vár a brahmacsáríkra.” A szannjászík és a grhaszthák már elvitték az összes nehéz szolgálatot; mi maradt a brahmacsáríknak? „A védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség.” „Te jó ég! Ez már megint nem a boldog élet! Egyfolytában ezeket a bonyolult Védákat tanulmányozni ezen a szanszkrt nyelven, amibe beletörik a nyelvem! Meg ez a tapaszja! Hideg víz! Földön alvás! Csak akkor lehet enni, amikor a guru mondja: „Egyél!” Istenem, gondoskodj a brahmacsáríkról! És egyszerűnek lenni. Amikor az élet olyan bonyolult! És az elmém is olyan bonyolult! Lehet, hogy ez a brahmacsárja sem nekem való…”

Nyilvánvaló, hogy nincs egyszerű élet, nem lehet kikerülni a nehézségeket, a megpróbáltatásokat, a szolgálat lehetőségét, a felelősséget. Bármely helyzetben legyünk is, valójában nem számít, mert ugyanazt a célt próbáljuk elérni.

Meg kell próbálnunk megnyilvánítani és megvalósítani ezeket a tulajdonságokat az életünkben. Ha brahmacsárík vagyunk, akkor legyünk igazán azok, ne csak névleges brahmacsárík. Ha családosok vagyunk, vegyük nagyon komolyan. Vagy ha valaki szannjászí, legyen nagyon becsületes és szűziesen tiszta. A gond akkor kezdődik, amikor összekeverednek a rendek: amikor a szannjászí könnyű és gazdag életet kezd élni, mit a grhaszthák; és amikor a grhasztháktól azt várják, hogy úgy éljenek, mint az aszkéták. Ne keverjük tehát a rendeket, hanem bármilyen helyet is foglaljunk el a társadalomban – lelki vagy anyagi osztályok szerint – legyünk nagyon becsületesek, egyszerűek, nagyon természetesek és erősek a helyzetünkben. Akkor könnyebb lesz megnyilvánulniuk a további tulajdonságoknak, mint például ahinszá, igazmondás, stb. – oly sok van.

Ha megvizsgáljuk magunkat, hogy vajon kevésbé vagy nagyobb mértékben rendelkezünk-e ezekkel a tulajdonságokkal, akkor felismerhetjük helyzetünket. Ez nem a rasza kérdése, hanem a tattváé. Ha ezen irányelvek alapján vizsgáljuk önmagunkat, akkor nem fogjuk túlbecsülni magunkat. Egyszer találkoztam valakivel, aki három éve járt már a bhaktákhoz és gondolt Krsnára, de nem, mint felavatott bhakta, hanem mint egy barát. És azt mondta: „Már három éve gyakorlom a folyamatot! Mi mást adhatnék még Krsnának?!” Egy pillanatra megállt a szívem, és azt gondoltam: „Talán maradt még valami…”

(folytatjuk)

„A Magasztos Úr szólott: Félelemnélküliség, léttisztítás, a lelki tudás művelése, adományozás, önszabályozás, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszak nélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség, mentesség a kapzsiságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól – óh, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.” [1]

Most már tisztán látunk. „Ezek a versek valaki másról szólnak, nem rólam!” Ezért mondhatjuk, hogy a Bhagavad-gítá, vagy Krsna tanítása az egyik legjobb önvizsgálati és karakterépítő módszer is. Mert itt minden részletesen le van írva – tiszta a kép: mi az isteni természet, mik az isteni tulajdonságok. Nem arról van szó, hogy: „Csak gondolkodj egy kicsit, és minden rendben van. Csak, mondd azt, hogy Krsna-bhakta vagy, és kész.” Nem! Krsna egyértelműen fogalmaz: ha teljesíted ezt a szabványt, akkor az isteni természethez tartozol, ha nem rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, akkor még fejlődnöd kell.

De ismét olvassunk a sorok között, lássunk a szavak mögé. Mert lehet, hogy azt gondoljátok, hogy ez csak egy hosszú listája a különböző tulajdonságoknak innen-onnan, és nincs mögötte rendszer, vagy struktúra. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Krsna egy jól-strukturált ékesszóló beszélő. Megragadja a figyelmet és nagyon pontosan leírja, hogy mit akar.

Először bizonyos tulajdonságcsoportokat említ. Hármat: abhaja, szattva-szamsuddhi és gjána – félelemnélküliség, léttisztítás és a lelki tudás művelése. E tulajdonságokat a lelki rendek szerint írja le. Fentről kezdi; ezek a tulajdonságok a szannjászíhoz tartoznak: félelemnélküliség, léttisztítás, és a lelki tudás művelése.

Mit jelent félelemnélkülinek lenni? Az Upanisadokban, melyek a Védák gjána szekciója, leírják, hogy azok, akik teljesen meghódoltak, nem félnek. Azok, akik teljesen és hiánytalanul meghódoltak az isteni védelem és isteni akarat alatt, nem ismerik a félelmet. Bármi jöjjön is, tudni fogják, és biztosak lesznek benne, hogy a javukat szolgálja. Mindenki azt mondja majd: „Igen! Így jó!” Amikor azonban jönnek a démonok, akkor is megvan ez a félelemnélküliséged? Amikor a csillagok, a nap és a hold leesnek az égről, akkor is félelemnélküli leszel? Amikor megremeg a föld a lábad alatt, akkor is félelemnélküli leszel? Amikor az a képzelet, amiben élsz, darabokra törve hever a földön, akkor is félelemnélküli maradsz?

A szannjászíknak tehát gyakorolniuk kell a félelemnélküliséget. És mit jelent a szannjászí?

Jamuná: Az élet lemondott rendje. Úgy mondják a bráhminok a társadalom tanítói, a szannjászík pedig a bráhminok tanítói.

Dani: Aki Istennek szentelte magát.

Tírtha Mahárádzs: Igen, ebben az értelemben mind szannjászíkká kell válnunk; de a szociális, vagy lelki rend szerint nem, mert akkor ki fog gondoskodni a következő generációról? Igazából a szannjász nem csak lemondás, mert az száraz; hanem odaadás, mert az édes. Amíg azt gondoljuk, hogy le tudunk mondani valamiről, addig, először is ez illúzió; másodszor azt jelenti, hogy saját erődből dolgozol. És a mi erőnk véges. Ha azonban meghódolunk és Krsna védelmét élvezzük, az ő ereje határtalan. „Mahátmánasz tu mám pártha daivim prakrtim ásritáh – a mahátmák, a nagy lelkek, az Isteni természet védelme alatt állnak.” [2]

A félelemnélküliség a léttisztítás mellett áll, szattva-szamsuddhi. Úgy is értelmezhetjük mint bháva-szamsuddhi, az érzelmek megtisztítása. Itt a szattva-szamsuddhit-t említik; szattva létezést jelent, szamsuddhi tökéletes tisztulást. A létünk megtisztítása jól megfér a félelemnélküliséggel. És végső soron mondhatjuk, hogy a léttisztítás az érzelmek megtisztítása.

És végül a gjána, a lelki tudás művelése – a szannjászík kötelességei közé tartozik.

(folytatjuk)

Az a tény, hogy az Úr minden élőlény szívében ott lakozik többször is ismétlődik a Bhagavad-gítában. „Minden élőlény szívében ott lakozom; tőlem származik az emlékezés, a felejtés és a tudás; Én vagyok a Védánta ismerője és a Védák teremtője.” Krsna azáltal gyakorolja mindentudóságát, hogy ott lakozik a szívekben. Ez azt jelenti, hogy az Úr szeme előtt nincsenek titkok! Mégis el akarunk rejteni dolgokat – rejtekhelyet keresünk kívül és belül is, hogy elrejtsünk valamit – de nincs rá mód! Az Úr jelen van, és tudja milyen vágyakkal, boldogsággal vagy hiányosságokkal rendelkezünk. Az Úr szeme elől semmi nem marad rejtve; bármit is tegyünk, semmit nem tudunk elrejteni, Ő mindent tud. Ezért a legjobb az, ha meghódolunk Előtte. Ha megmutatjuk a lapjainkat, nem akarunk semmit elrejteni, feltárjuk a szívünket, semmit nem tartunk meg magunknak, ismét az odaadáshoz érkezünk el. Úgyis tudja, jobb ha nyíltan beszélünk. Krsna a Paramátmán keresztül mindent tud.

A gópíknak mégis van néhány titkuk. És az isteni mindentudás nagyon izgatott lesz, ha valamit el akarunk rejteni Előle. Ha valami nyílt titok, nem jön; azonban ha valami rejtett, akkor látni akarja – „Mi rejlik ott? Mit akarsz elrejteni előlem?” És én mondom, a gópíkkal összehasonlítva az anyagi emberek nem igazi rejtegetők. Semmi esély itt arra, hogy bármit elrejtsünk; de ott a gópík megpróbálják elrejteni a titkaikat. Azt hiszem, mindannyian érzitek a kérdés súlyát. Mondhatjuk, hogy Krsna is rejtőzködik; nem csak a gópík akarnak elrejteni valamit. Krsna is jó ebben. Tudjátok, egy tolvaj minden tud a lopakodásról. Ha tehát Krsna rejtőzködik, akkor azt is tudja, hogy hová vannak elrejtve a titkok. És a gópík – habár, úgymond egyszerű falusi lányok – rendelkeznek néhány nagyon édes és fájdalmas titokkal. Ez csalogatja Krsnát, hogy felfedezze a titkokat.

Mondhatjuk, hogy Krsna Vrndávanban nem mindent-tudó. Van néhány hiányossága; például nem érti, hogy a hívei milyen fajta érzésekkel viszonyulnak Felé. Nem érti, hogy a gópík miért szeretik annyira. Ezért kutatja ezeket a titkokat. Ne feledjétek a kutatással kezdtük, a titkok kutatásával. De aztán Krsna készen áll a titkok megtartására is. Meginvitálja híveit, kihúzza belőlük a titkokat, majd megtartja Magának. De a bölcsek azt mondják, hogy a Legfelsőbbnek van egy olyan formája, aki nem képes titkot tartani. Ne feledjétek, amikor Krsna a kíséretével, a gópíkkal van együtt, körben táncolnak és kifelé a hátukat mutatják, és a lótusztánc belső magja felé néznek. Ez azt jelenti, hogy a titkokat belül tartják. Mi a rásza-tánc, az isteni körtánc titka? Az Isteni Pár a közepén.

Krsna elrejti a titkokat; kicsikarja azokat, de megtartja Magának. Mégis Maháprabhu képtelen titkot tartani. Az ő mozgása is egy tánc, de ez egy egyenes tánc, nyílt, amihez bárki csatlakozhat.

Krsna tehát nem tudja mindentudóságát gyakorolni Vrndávanban. Ezért el kell hagynia Vrndávant. És néha ezért jön a Föld bolygóra – hogy megtapasztalja hívei érzelmeit. Hogy megértse a titkokat és megossza azokat.

És mi a helyzet az isteni mindenhatósággal? Mindenható Krsna Gólóka Vrndávanán? Gyakorlatilag amikor a gópák együtt vannak, azt érzik, hogy meg kell védeniük ezt a kis Krsnát, mert Ő a legkisebb, Ő a legfiatalabb és leggyengébb. Néha azt mondják Neki: „Várj, majd én megcsinálom. Te kicsi vagy, és oly gyönge, majd én megvédelek.” Rendben, könnyű elfogadni a gyengeséget egy barátságban. De mi a helyzet a szerelmi viszonnyal? Egy barátságban nem veszítesz, ha megmutatod a gyengeséged. De ha egy igazi szerelmi kapcsolatban megmutatod a gyenge pontjaid, akkor gyenge vagy! És láthatjuk, hogy a gópík, csak keresik Krsnát, de Krsna szalad a gópík után. Ez a nagy különbség.

Krsna Vrndávanban nem mindenható, mert Rádhiká, Lalitá és Visákhá cselszövésének következtében elvesztette erejét; és elvesztette mindentudóságát is, mert igazából nem ismeri a titkokat, a gópík elrejtik előle igazi titkaikat. Mit tegyen hát? Azt mondja: „Nincs itt helyem. Nem lehetek én a főnök, nem lehetek a mindentudó, mindenható Isten itt. Jobb ha inkább alázatos pozícióba helyezem magam.”

Jamuná: Van egy kérdésem a gópík féltékenységével kapcsolatban. Mert tudjuk, hogy a rásza-lílá táncban támogatják Rádhá és Krsna táncát, a szerelmi viszonyukat…

Tírtha Mahárádzs: Transzcendentális szerelmi viszony.

Jamuná: …de ugyanakkor nekik személyesen is vannak különböző érzelmeik Krsna felé. És személyesen különböző érzelmekkel rendelkeznek Rádhiká felé is. Hogyan birkóznak meg tehát ezzel, hogy szerelmesek barátnőjük szeretettjébe?

Tírtha Mahárádzs: Igazából ez nem ugyanaz. Rádhiká Szvajam-bhagaván Krsnával táncol, a gópík pedig többszörös kiterjedéseivel. Megnézheted a Csaitanja-csaritámrtában; a különböző vaibhava-prakás, vaibhava-vilász, prábháva-prakás, prábháva-vilász formákról olvashatsz ott, s megtalálod a választ a kérdésedre.

Jamuná: Nincs helye tehát a féltékenységnek, a transzcendentális féltékenységnek?

Tírtha Mahárádzs: Van helye, még a különböző raszák között is van egyfajta féltékenység, mert mindenki birtokolni akarja Krsnát. Saját csapatukban akarják látni, a saját raszájukban, a saját hangulatukban. Ez azt is megmutatja, hogy a birtokló szeretet magasabb mint az önzetlen szeretet. Ugyanakkor Krsna képes harmóniát teremteni még a szembenálló raszák között is. Ezért nekünk, a föld bolyón, ha van valami ellentétünk, Krsna a vezérfonal, a kulcs, hogy feloldjuk az ellentéteket, és egyesítsük a bhaktákat.

Sríla Prabhupád kiválasztott volt, hogy az egész világon elterjessze az üzenetet. Hogy megérthessük, ha elkötelezettje vagy az üzenetnek, ha elkötelezettje vagy a mesternek, akkor lehetsz kiválasztott. Kiválasztottnak lenni, hogy milyen célból, vagy milyen fontosságban, nem számít. Lehetsz a világ meghódítója, vagy egy vesztes; lehetsz egy birodalom királya, vagy a családod mestere – nem számít a hatáskör; ha átadod magad, elérheted a tökéletességet.

Ha azonban egy tiszta bhaktáról beszélünk, ha Sríla Parbhupádról beszélünk, akkor a követésről is beszélnünk kell. Sokak számára a követés egy hivatalos dolog, hovatartozás kérdése. Láttam egy képet: valaki azt mondja: „Sríla Prabhupád azt mondta, hogy az ISKCON az én testem.” Vagyis „a szervezet, amit megalapítottam az én testem.” Aztán a következő képen a guru, Sríla Prabhupád azt mondja: „Nem a test az énünk!” Miről is beszélünk tehát? Sokan azt gondolják, ha hivatalosan egy csoporthoz tartozol, akkor meg vagy mentve – függetlenül a viselkedésedtől. És most ne korlátozzuk ezt a fajta felfogást egy konkrét szervezetre, hanem általánosságban előfordulhat, hogy emberek ilyen félreértésben élnek: ha egy egyházhoz tartozom, ha egy szervezethez tarozom, egy konkrét guruhoz, akkor meg vagyok mentve; lehetek egy gazember, akkor is biztonságban vagyok, mert hivatalosan oda tartozom. De ez hamis elképzelés.

Hogyan dicsőíthetjük leginkább Sríla Prabhupádot? Egyszer a bhakták megkérdezték: „Prabhupád, hogyan tehetünk elégedetté? Ha sok könyvet eladunk? Ha új bhaktákat hozunk? Ha több pénzt csinálunk? Hogyan szolgálatunk, hogyan tehetünk leginkább elégedetté?” Ő pedig így válaszolt: „Nem, nem, nem… Csakis akkor tehettek elégedetté, ha tiszta bhaktákká váltok.” Lehet, hogy csak az anyagi eszközöket ismerjük fel, látjuk, csak a szolgálat anyagi lehetőségeit, de neki más a látásmódja. És ez a mi reményünk – hogy legalább a lelki tanítómesternek isteni kell legyen a látásmódja. Aztán ismét felmerül a kérdés, hogyan tehetjük leginkább elégedetté Sríla Prabhupádot? Ha ti, ha mi mind, tiszta bhakták leszünk. Amennyire csak lehetséges. Azért, hogy elégedetté tegyük Sríla Prabhupádot mindent meg kell tennünk, hogy a jelenlegi helyzetből indulva eljussunk az isteni szintre.

Sríla Srídhara Mahárádzs saktjávésa avatárként azonosította Sríla Prabhupádot. Ez egy különleges személyt jelent, aki isteni saktival, energiával van felruházva. Ezért mondhatjuk, hogy egy kiválasztott volt erre a szolgálatra, hogy megismertesse Krsnát a nyugati világgal, és a nyugati világot Krsnával.

Kérdés: Úgy tűnik, hogy mivel minden guru ugyan azt az üzenetet képviseli mind egynek kéne lenniük. Mégis azt látjuk, hogy különbözőek, és az egyik vonzó, a másik pedig még annál is vonzóbb. Hogy van ez?

Tírtha Mahárádzs: Nos, ne feledd, hogy az isteni tulajdonságok megnyilvánulnak az emberben. Az egység, vagy az isteni azonosság az emberi sokféleségben nyilvánul meg, tükröződik. Mint ahogyan az egyetlen nap visszatükröződik a sok harmatcseppben. Azt gondolom tehát, hogy az egység és a különbözőség egyetlen érme két szükséges oldala. Mint ahogyan az acsintja-bhédábhéda-tattva alapján gondolkodunk, a felfoghatatlan egyidejű azonosság és különbözőség alapján, ugyan így a guru, mint elv is egy és különböző. Ez nem egyfajta egyenruha. Mert a guru mint tattva, mint elv, egy isteni elv; és ez az isteni elv különböző módokon jelenik meg, hogy közelebb kerülhessen a különböző ízléssel, különböző megértéssel rendelkező emberekhez. A guruk különbözősége igazából azt szolgálja, hogy találkozzon vagy lehetőséget adjon az emberek különbözőségének. Mert a guru egy eszköz is; nem egyszerűen csak egy emberi lény, vagy egy személy, vagy egy isteni képviselő; széles a választék arra nézve, hogy az emberek hogyan értelmezik a lelki tanítómestert. De a tanítvány feladata az, hogy felismerje az emberben az isteni tulajdonságokat. Mert ha megkérdezel egy igazi lelki tanítómestert: „Vajon isteni személy vagy-e, vagy emberi lény, egy egyszerű bhakta?” Azt gondolom egyértelmű, hogy mi a válasz. A mi feladatunk mégis az, hogy meglássuk benne az isteni tulajdonságokat. És mivel a guru egy meghódolt személy, és Isteni eszköz, az Úr arra fogja használni, hogy felébressze a lelki ösztönzést, a lelki vágyat bennünk. Az egyik tehát vonzó, a másik még vonzóbb.

Ugyanakkor úgy érzem, hogy mivel a tanítók egységéről és különbözőségéről beszélgettünk, beszéltünk a különböző szervezetek vagy csoportok egységéről és különbözőségéről is. A bhakták egyik csoportja egyfajta hangulatot ápol, és lehet, hogy a bhakták egy másik csoportja egy másikat, hogy még több ember csatlakozhasson Krsna családjához. Ily módon azt gondolom, hogy a különbözőségek jók; megmutatják az odaadó szolgálat különböző oldalait. És Krsna nem egy fanatikus vízililiom rajongó, a lótuszvirágokat is szereti. Kertjében sokféle szépséges virág található; a lényeg, hogy a virágok legyenek jó illatúak.

Van egy nagyon szép fohász a vaisnava szentírásokban, így szól: “Óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana-salákajá, csaksur unmílitam jéna taszmai srí-guravé namah.” Az Óm azt jelenti „igen”. Egy pozitív megerősítés, hogy a cél, ami után kutatunk létezik. Ez egy, a lelki tanítómesterhez szóló fohász, mint egy kifejezés, mert a tudás fáklyalángjával, eljött és felnyitotta a szememet. A tudatlanság az anyagi élet velejárója – az illúzió eredménye. Az illúzió azt jelenti, hogy mást gondolsz valamiről, és nem ismered fel az igaz természetét. Az illúziónak tehát ez a két funkciója van: összekeverünk dolgokat; és nem értünk dolgokat. A lelki tanítómester segít felismerni a dolgokat, azok valódi jelentésében, valódi értékében. Azt mondják nagyon szerencsés ha az embernek van egy védelmezője, mestere, mert egyre jobban segít megérteni önmagunkat, az isteni dolgokat és a világot.

Bhaktának lenni egy igen különleges lehetőség az életben; mert máskülönben egy teljesen normális és nagyon egyszerű életet élnél. De ily módon nagyon izgalmassá válik az életed, teli nem várt dolgokkal, teli isteni tapasztalatokkal. És rajtunk múlik, hogyan élünk ezzel a lehetőséggel. Ragadjuk meg mindig a legjobb lehetőséget arra, hogy elérjük, ami nekünk adatott. Mert Krsna eljön, hogy megvédje azokat, akik meghódoltak Őneki, lehetőséget ad, hogy mindig Vele lehessünk. Ezért egy bhakta életében a változás azt jelenti, hogy elveszíti önmagát saját maga számára. Többé már nem önmagáért él, hanem az Úrért. Ily módon képviselőkké váltok, mesteretek vonalát és magát az Urat képviselitek. Ez felelősség és dicsőség is egy időben. Mert ha az emberek találkoznak veled, rajtad keresztül látják, értik majd meg Krsnát és a gurut.  Ezért legyünk mind jó képviselői mesterünknek.

Egy valódi mesternek egy vonalhoz kell tartoznia. És mind tartoztok valamilyen vonalhoz, például családfa, vagy nemzet, vagy a tanáraidon keresztül egy tudományos vonalhoz. De mi a mi lelki vonalunk? Sríla Prabhupád megemlíti, hogy Krsna üzenete egy olyan vonal által közvetíthető, amely Krsnától ered. Nagyon logikus: ha a vonal Istentől ered, akkor nagyon valószínű, hogy az Úr üzenetét fogja közvetíteni. És ha csatlakozunk egy ilyen láncolathoz a Legfelsőbb Úrral kerülhetünk kapcsolatba.

Azt mondják az út, amit addig jársz be, amíg találkozol Srí Guruval sokkal hosszabb, mint a gurutól Krsnáig vezető. Miért? Mert ők összetartoznak! Krsna kíséretének egyik része a tehenek. De van egy másik is, és ez a vaisnava. És az igazi vaisnava elv az a tiszta bhakta. Vagy más alkalommal a bhakták azt említik, hogy a lelki tanítómester. Ha tehát először Krsna pora ér el hozzád, aztán jönnek a tehenek, majd a személyes találkozás, akkor ki jön Krsna után? Csak úgy, mint az ünnepnapok sorrendje: első Krsna, aztán a tiszta bhakta; első az energia forrása, majd maga az energia; első az Úr, aztán a szolgája. Nagyon tanulságos, ahogyan ezek a napok követik egymást. [1] Legyünk mi is ilyenek, rohanjunk “ámi to’ kángála krsna krsna boli’…[2]” az Úr nyomában.

„Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megérteni az igazságot! Tudakozódj alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lélek képes tudásban részesíteni téged, mert ő már látta az igazságot.” [1]

Három lépést találunk ebben a versben, amit figyelembe kell vennünk: pranipáta, pariprasna és szévá. Ez megfigyelést, majd felkutatást, megtalálást jelent; azután vizsgálódást; aztán pedig szolgálatot. Ahhoz tehát, hogy megtörténjen a transzcendentális tranzakció először találkoznunk kell. De a találkozás nem elég, meg is kell vizsgálnunk. De a vizsgálódás nem elég, szolgálnunk kell.

Az első lépés: a kutatás vagy találkozás… Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi kutatunk-e a guru után, vagy ő keres miket. Nem tudok teljes és kielégítő választ adni, de azt gondolom a legjobb az, ha valaki kutat utánunk, mi pedig készek vagyunk csatlakozni. A különböző iskolákban különböző vélemények vannak arra nézve, hogy vajon az egyén cselekedjen-e a lelki fejlődéséért vagy nem, legyen aktív részese, vagy nem. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy mi inkább aktív résztvevők vagyunk, az aktív részvétellel értünk egyet. A macska és a majom példáját említik. Az anya macska a szájában hordozza a kismacskát, az pedig nem tesz semmit, csak lóg. A kismajom azonban aktívan kapaszkodik anyjába. Mi történik? A kölyök mindkét esetben eljut egyik helyről a másikra. De melyik a közreműködés: ha egyszerűen csak lóg, vagy ha kapaszkodik? A lógás a lustáknak való; a kapaszkodás a majom típusúaknak. Bárhogy is, próbáljátok megtalálni az anyátokat, aki majd hordoz titeket. A guru is egy anya, hordozni fog… Férfi vagy nő, nő vagy férfi, nem egyszerű kérdés, de erről a helyről elvisz egy másfajta minőségbe. Kutasd fel tehát és ragadd meg, ezt a kozmikus utazót.

Mi volt Sríla Prabhupád gurujának a véleménye róla? Mikor először találkoztak Bhaktisziddhánta Szaraszvatínak ez volt a véleménye Prabhupádról: „Jó hallgató.” Fontos tulajdonság. Azt mondhatjuk, hogy a hallgató a macska típus. De később aztán, néhány évtized múlva, Sríla Prabhupád tigrissé változott – egy kis cicából tigris – legalább a fél világot megváltoztatta, ha nem az egészet! De félünk egy tigris közelébe menni. Ezért a folyamat gyakorlóinak legtöbbje a tigris szannjászí helyett egy macska hölgyet fogad el, egy házi kedvencet feleségként. Azt gondolják: „Oh, egy tigris az túl erős nekem, jobb ha egy szép cicát szerzek.”

De kiscicákból – nos, nem azt mondom, hogy váljunk ragadozókká – de váljunk aktívvá, ha eljön az ideje, anyákká kell válnunk. Hogy átvigyük a ránk bízottakat az anyagi szférán – az anyagi óceán egyik partjáról az örökkévalóság másik partjára.

A kutatás tehát az első megközelítés; aztán jön a vizsgálódás. Találnunk kell egy lelki tanítómestert – vagy neki kell megtalálnia minket – aztán pedig meg kell értenünk, meg kell vizsgálnunk, hogy mi történik. A kutatásnak, a vizsgálódásnak jelen kell lennie, mert a vakon követés és az abszurd kérdezősködés szintén nem helyes. Mégis a tudakozódás szükséges a megértéshez. Az elején tele vagyunk kérdésekkel; később kezdenek elfogyni a kérdések és ennek két oka van. Vagy kezded megérteni, vagy kezdesz semmit sem érteni. De az a kutatás, ez a vizsgálódás egy életen át tart. Még a barátságról is azt mondják: előbb vizsgáld, meg aztán szeresd. Nem pedig fordítva: hogy előbb szereted, aztán megvizsgálod, majd visszautasítod. Első a vizsgálódás, aztán a szeretet; előbb vizsgáld meg, majd szolgáld.

És ez a harmadik tulajdonság, amit említ a vers – egy feljebbvaló szolgálata.

Miért végezzünk szolgálatot? Mert a tudás és áldás szolgálatunk eredményeként jön. Ezen isteni találkozás, ezen isteni tudakozódás, ezen isteni szolgálat által isteni tulajdonságokra találhatunk. És aztán mifajta tulajdonságokat találhatunk a lelki tanítómesterben? Isteni tulajdonságokat fogunk felfedezni mesterünkben.

Összefoglalhatjuk tehát, hogy mi az, amit imádandónak tartunk az emberi lényben. Mit tartunk imádandónak egy emberi lényben? Ha közelebb kerülünk lelki tanítómesterünkhöz és megvizsgáljuk őt, akkor isteni tulajdonságokra kell, hogy találjunk, és igazából ez az, amit imádandónak tartunk egy emberi lényben, az isteni tulajdonságok! De hadd tegyek fel egy másik kérdést is: mi az, amit Istenben imádandónak tartunk?

Rámvidzsáj: Azt gondolom az ember, az emberi tulajdonságok.

Tírtha Mahárádzs: Egyetértek. Az emberben az isteni tulajdonságokat imádjuk, az isteniben pedig emberi mivoltát. Mert az abszolút igazság, a legfőbb transzcendentális elv nem tud csecsemőként megszületni, hogy boldoggá tegyen, és tejben-vízben vagy bármi másban fürdethesd! De Krsna, mint személyes Isten, mint barát, szerető, fiú, apa vagy anya – beleértve minden mást – képes erre. Bármilyen emberi tulajdonságot képes felvenni, hogy közelebb kerülhessen hozzád. És azt hiszem ez a legszebb tranzakció, a legszebb dinamikus harmónia: amikor az Istenség emberként jelenik meg, az ember pedig Istenivé válik. Imádjuk tehát az Isteniséget az emberekben és az emberiséget az Istenben!

Prémánanda kérdése: Úgy van, hogy bíznunk kell a guruban és magunkat kell megvizsgálnunk? Úgy értem, hogy amikor nem nyilvánul meg az életedben. Amikor úgy gondolod, hogy tettél érte, de mégsem nyilvánul meg – akkor valami nem jó abban, ahogyan csinálod. Így van? Azért kérdezem, mert egy nyugati ember számára a vizsgálódás analizálást jelent.

Tírtha Mahárádzs: Ez egy nagyon jó megértés. Analizáld önmagad. Mert van néhány olyan vélemény, mondhatni, hogy írott és beszélt formában is azt propagálják, hogy ha egy tanítvány nem érzi azonnal az eksztázist, akkor adja fel a guruját. És azt sosem hallottam, hogy említenék, hogy esetleg neki kéne keményebben dolgoznia! Csak, hogy adja fel a guruját! De igaz; ahelyett, hogy analizálnánk, megbeszélnénk, gondolkodnánk rajta, és hibákat keresgélnénk, egyre inkább alkalmaznunk kell a módszert, hogy a külsőségektől eljussunk a valódihoz.