Sharanagati

Jadunáth kérdése: A kérdésem az integritással kapcsolatos. Foglalkoztat, hogy a kutatás és fejlődés útján az egyén hajalmos egyre jobban előnyben részesíteni bizonyos tulajdonságait. És úgy gondolom, hogy előnyben részesítjük az angyali vagy isteni tulajdonságok fejlesztését…

Tírtha Mahárádzs: Angyali! Ezt tetszik!

Jadunáth:…Néha észreveszem, hogy napsütésben boldogan játszunk. Nos, amikor lenyugszik a nap, elveszítjük az egyensúlyt és vannak nagyon kellemetlen időszakok. Én nem akarom ezt, és hiszek benne, hogy a kutatás és gyakorlás akkor hasznos, ha integrált és minden nézőpontra kivetíthető. Kérlek, adj hát tanácsot, mert nem szeretném a démoniakat segíteni. És nem szeretném ezt látni a hozzám közel állókban, akiket szeretek.

Tírtha Mahárádzs: Az arany mélyen rejtőző. Mélyen a föld alatt, mélyre kell hát ásnod. Úgy tudom néhány aranybánya több ezer méter mély. És az arany maga, az ércben rejlik. Azt mondják egy tonna ércben egy milligramm arany található.

Sebaj, lemegyünk a mélybe; felszínre hozzuk az ércet. Először mit kell tennünk? Aprócska darabokra kell törni. Mi jön azután? Mindezt fel kell gyújtanod. És mi történik azután? Minden piszok a felszínre jön. Akkor el kell távolítanunk a piszkot; és aztán jutunk a tiszta aranyhoz.

Ez tehát a folyamat. Ne lepődj meg hát, ha kúrálni akarsz egy betegséget és először még jobban beteg leszel, még több tünet jelenik meg, még több nehézség. De később jönnie kell az integritásnak, az egészségnek.

A kérdésed számomra egy kissé sokkoló, mert én csak angyali tulajdonságokat látok magam körül! Igen, lehet, hogy vannak hibák, de ne foglalkozzunk ezzel! Mert azok nem fontosak, jönnek és mennek; de ami marad az az odaadás, az isteni rész. Ha tehát az emberek relatív oldalát nézzük, mások relatív hiányosságait, akkor még nem tökéletes a látásmódunk. Lehetünk realisták abban az értelemben, hogy egy tolvajt tolvajnak mondunk; de ugyan akkor legyen meg a magasabb látásmódunk, a lényeglátásunk, hogy ő egy lélek. Egyrészt mindig képesnek kell lennünk különbséget tenni a személy és a cselekedet között. A cselekedet lehet démoni, lehet rossz, vagy hibás, de a személy soha! Szélsőséges megfogalmazásban mondhatjuk, hogy: gyűlöld a bűnt, de ne a bűnöst.

Mégis, amit a napkeltéről és napnyugtáról említettél az olyan, mint egy horror-film! Amikor lemegy a nap, a kastély ura vámpírrá változik, újabb fiatal hölgyet próbál elkapni, hogy önmaga teljes elégedettségére kiszívja a vérét. Ahogyan a macskák – sokáig játszanak az egérrel, hogy édesebbé tegyék a vérét; a vámpír is hosszú időn át üldözi a hölgyet, hogy még jobban megfélemlítse, de … veszít, mert felkel a nap és ereje darabokra törik. Ha tehát szépen és teljesen a démoni, vámpírikus tulajdonságainknak szenteljük magunkat, és rászánjuk az időt – akkor előbb vagy utóbb jön a napsütés. És mielőtt megharaphatnád a hölgy nyakát, az első napsugár megérint és átkozott természeted hamuvá ég.

„Udiló aruna…” – az első napsugarak megjelentek! Az éjszakának vége; mert az éjszaka sötétséget jelent. Az első napsugarak eloszlatják a sötétséget.

Lehet, hogy ez az egyik állomása, fázisa a lelki fejlődésünknek, hogy néhány ismeretlen, nem várt tulajdonság is felszínre kerül. De semmi gond, tovább kell mennünk és ezek eltűnnek. Ez a tisztulás – hogy minden hibád a felszínre jön. Szembe nézel önmagaddal. De aztán, a kegy által, eltűnnek az akadályok.

És ne feledjük, hogy a nagyokat mind tesztelték. Mint az Úr Jézus, amikor jött az ördög és felajánlotta neki az egész világot. Vagy amikor tesztelte: „Nos, ha ezt mondod, akkor ugorj; az isteni kegy majd megvéd.” Vagy az Úr Buddha; a démonok mind megtámadták, amikor meditált. A tesztek tehát jönnek, de szembe kell néznünk velük és mégis várnunk a magasabb energia megnyilvánulására, a magasabb valóság feltárulására.

Volt egy mozifilm, csak, hogy bemutassák ezt az eseményt – amikor az ördög megkörnyékezte Jézust a sivatagban. Fekete köpenye olyan hosszú volt, hogy a földet súrolta; és amikor Jézus elutasította, ilyen rövid lett. Megszűnt tehát az ereje!

Azt gondolhatjuk, hogy ismerjük magunkat, de legtöbbször ez illúzió. De el kell jutnunk a végső szintre, és ez „dzsívéra szvarúpa hój krsnéra nitja-dász, krsnéra tataszthá-sakti bédhabédha-prakás – a lélek eredeti természetére nézve Krsna örök szolgája, egyidejűleg azonos is az Úrral, ugyan akkor különbözik is tőle.” [1]

Jadunáth: Ha visszatérünk az aranybánya metaforához; mondatjuk azt, hogy: „Elmédet fókuszáld az aranyra, dolgozz keményen és vigyázz, nehogy elveszítsd a bányát a tűzben”?

Tírtha Mahárádzs: Nos, ki az arany? Te vagy az arany, de beborít az érc – ami a hamis ego. Valaki lemegy a bányába, felhoz téged, és apró darabokra tör. Aztán feléget, és végül eltávolít minden szennyeződést. Aztán szép felajánlást készít ebből az aranyból az Aranyló Úrnak.

Az arany vagy tehát. A hibák az csak az érc, a hamis egoizmus.