Sharanagati

Kérdés: A Gítá „Univerzális forma” című fejezetében, az utolsó versben olvashatjuk, hogy a különböző formák megnyilvánítása után, Krsna feltárja eredeti formáját. Hogyan értsük ezt az eredeti formát?

Tírtha Mahárádzs: „Szandzsaja e szavakkal fordult Dhrtarástrához: Ezeket mondta Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége Ardzsunának, majd nagylelkűen felfedte előbb a négykarú, végül a valódi, gyönyörűséges kétkarú formáját, ily módon lelkesítve a megrettent Ardzsunát.”[1] 

Úgy gondolom egyértelmű; itt a versben, az eredeti szövegben az áll, hogy a kétkarú forma a privát forma, az Ő saját formája – abban az értelemben, hogy eredeti. Más különböző aspektusok is ott vannak. Azt is mondják, hogy saját képmására teremtette az embert. Képzeljétek csak el Indulékhá déví dászít négy karral! Rémisztő lenne! Valamiféle genetikai rendellenesség! Vagy képzeljetek el egy másik ásramlakót, aki felvette az univerzális formát! Nehéz lenne elszállásolni. Ezért jó, hogy az emberek Krsnának ezen két-karú formájához hasonlatosak. Ez a nara forma, Isten emberhez hasonlatos formája, összhangban van az emberi érzésekkel. A tudománynak az a véleménye, hogy az emberi képzelet hozott létre egy emberhez hasonlatos Istent.  Ezt hívják antropomorf Istennek. Azonban a különböző kinyilatkoztatások véleménye szerint az emberek lettek az Isten képére teremtve, mondhatjuk tehát, hogy az emberek deomorf teremtmények.

És mi volt Ardzsuna problémája a többi formával – az, hogy félelmetesek voltak; a kozmikus forma túl sok volt, a négy-karú forma kicsit már elfogadhatóbb volt, de mégsem nagyon gyakori. Az indiai ikonográfiában a mindenhatóságot úgy mutatják be, úgy írják le, hogy sok karral látják el Isten különböző képeit. És Ardzsuna nem Isten imádója volt, hanem Krsna barátja; habár itt, ebben a fejezetben azt mondja: „Óh, megfelejtkeztem róla! Azt gondoltam barátok vagyunk, és egyszerűen szólítottalak; most már értem Nagyságodat!” mégsem felejti el olyan könnyen a barátságot.

Ahhoz, hogy valakivel bensőséges kapcsolatba kerüljünk, sokat segít, ha azonos szinten állunk. Például Vrndávanban a gópák készek birkózni Krsnával, a két-karú Krsnával. Ha azonban a négy-karú Krsnával kell megbirkózniuk, nincs esélyük! És Krsna két-karú formája is elég csodálatos! Nem kell további karokat megnyilvánítania, hogy bizonyítsa Önmagát.

Ebből meg kell értenünk, hogy még a látszólag egyszerű helyzetekben is fel kell ismerünk az isteni jelenlétet. Ezért azt mondják: „Aki a múrtit egy darab kőnek; aki a gurut egyszerű halandónak; vagy aki a Gangesz vizét egyszerű víznek gondolja, az elsőszámú bolond.” Mert akkor nem ismerjük fel az isteni jelenlétet; csak valami átlagos formát látunk, mint például két kar. Lehet, hogy Ő nem is Isten, csak két karja van! Ha a végtelen Istenben az emberi kapcsolódási pontokat, az emberi tulajdonságokat keressük, akkor tegyük egésszé, tegyük teljessé a képet: keressük az isteni jelenlétet az emberekben. Az isteni szikrát.

Abhaj-csaran: Néhány vélemény azt mondja, hogy először az univerzális formát mutatta meg, aztán a négy-karú formát, majd a két-karú fuvolázó formát – a három helyen hajlított formát – és aztán tért vissza a kocsi hajtó formához. Más vélemények szerint nem nyilvánította meg a bájos fuvolázó formát.

Tírtha Mahárádzs: Az ácsárják véleménye elértő ebben a kérdésben. Néhányan azt mondják, hogy a Gítát Sjámaszundar vagy Nandanandana Krsna – a vrndávani Krsna – mondta el. Mások azt mondják, hogy Dvárakés Krsna mondta el, fenséges formájában. És ha megvizsgáljuk a szituációt, épp egy háború előtt állnak. Néhány perccel a csata előtt nem fuvolázol. Itt tehát Krsna mint oktató, útmutató, tanár, mint Úr  van jelen, nem mint szerető. Habár nagy szeretettel fordul Ardzsunához, és finoman, nagyon szépen, udvariasan látja el utasításokkal, mégis inkább irányító mint szeretetteljes. Azonban néha nem tud elrejtőzni; néhány verssel később is azt mondja: „Csak a bhaktin keresztül juthatsz el Hozzám.” Néha tehát előveszi a fuvolát a dhótija alól.