Sharanagati

„Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megérteni az igazságot! Tudakozódj alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lélek képes tudásban részesíteni téged, mert ő már látta az igazságot.” [1]

Három lépést találunk ebben a versben, amit figyelembe kell vennünk: pranipáta, pariprasna és szévá. Ez megfigyelést, majd felkutatást, megtalálást jelent; azután vizsgálódást; aztán pedig szolgálatot. Ahhoz tehát, hogy megtörténjen a transzcendentális tranzakció először találkoznunk kell. De a találkozás nem elég, meg is kell vizsgálnunk. De a vizsgálódás nem elég, szolgálnunk kell.

Az első lépés: a kutatás vagy találkozás… Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi kutatunk-e a guru után, vagy ő keres miket. Nem tudok teljes és kielégítő választ adni, de azt gondolom a legjobb az, ha valaki kutat utánunk, mi pedig készek vagyunk csatlakozni. A különböző iskolákban különböző vélemények vannak arra nézve, hogy vajon az egyén cselekedjen-e a lelki fejlődéséért vagy nem, legyen aktív részese, vagy nem. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy mi inkább aktív résztvevők vagyunk, az aktív részvétellel értünk egyet. A macska és a majom példáját említik. Az anya macska a szájában hordozza a kismacskát, az pedig nem tesz semmit, csak lóg. A kismajom azonban aktívan kapaszkodik anyjába. Mi történik? A kölyök mindkét esetben eljut egyik helyről a másikra. De melyik a közreműködés: ha egyszerűen csak lóg, vagy ha kapaszkodik? A lógás a lustáknak való; a kapaszkodás a majom típusúaknak. Bárhogy is, próbáljátok megtalálni az anyátokat, aki majd hordoz titeket. A guru is egy anya, hordozni fog… Férfi vagy nő, nő vagy férfi, nem egyszerű kérdés, de erről a helyről elvisz egy másfajta minőségbe. Kutasd fel tehát és ragadd meg, ezt a kozmikus utazót.

Mi volt Sríla Prabhupád gurujának a véleménye róla? Mikor először találkoztak Bhaktisziddhánta Szaraszvatínak ez volt a véleménye Prabhupádról: „Jó hallgató.” Fontos tulajdonság. Azt mondhatjuk, hogy a hallgató a macska típus. De később aztán, néhány évtized múlva, Sríla Prabhupád tigrissé változott – egy kis cicából tigris – legalább a fél világot megváltoztatta, ha nem az egészet! De félünk egy tigris közelébe menni. Ezért a folyamat gyakorlóinak legtöbbje a tigris szannjászí helyett egy macska hölgyet fogad el, egy házi kedvencet feleségként. Azt gondolják: „Oh, egy tigris az túl erős nekem, jobb ha egy szép cicát szerzek.”

De kiscicákból – nos, nem azt mondom, hogy váljunk ragadozókká – de váljunk aktívvá, ha eljön az ideje, anyákká kell válnunk. Hogy átvigyük a ránk bízottakat az anyagi szférán – az anyagi óceán egyik partjáról az örökkévalóság másik partjára.

A kutatás tehát az első megközelítés; aztán jön a vizsgálódás. Találnunk kell egy lelki tanítómestert – vagy neki kell megtalálnia minket – aztán pedig meg kell értenünk, meg kell vizsgálnunk, hogy mi történik. A kutatásnak, a vizsgálódásnak jelen kell lennie, mert a vakon követés és az abszurd kérdezősködés szintén nem helyes. Mégis a tudakozódás szükséges a megértéshez. Az elején tele vagyunk kérdésekkel; később kezdenek elfogyni a kérdések és ennek két oka van. Vagy kezded megérteni, vagy kezdesz semmit sem érteni. De az a kutatás, ez a vizsgálódás egy életen át tart. Még a barátságról is azt mondják: előbb vizsgáld, meg aztán szeresd. Nem pedig fordítva: hogy előbb szereted, aztán megvizsgálod, majd visszautasítod. Első a vizsgálódás, aztán a szeretet; előbb vizsgáld meg, majd szolgáld.

És ez a harmadik tulajdonság, amit említ a vers – egy feljebbvaló szolgálata.

Miért végezzünk szolgálatot? Mert a tudás és áldás szolgálatunk eredményeként jön. Ezen isteni találkozás, ezen isteni tudakozódás, ezen isteni szolgálat által isteni tulajdonságokra találhatunk. És aztán mifajta tulajdonságokat találhatunk a lelki tanítómesterben? Isteni tulajdonságokat fogunk felfedezni mesterünkben.

Összefoglalhatjuk tehát, hogy mi az, amit imádandónak tartunk az emberi lényben. Mit tartunk imádandónak egy emberi lényben? Ha közelebb kerülünk lelki tanítómesterünkhöz és megvizsgáljuk őt, akkor isteni tulajdonságokra kell, hogy találjunk, és igazából ez az, amit imádandónak tartunk egy emberi lényben, az isteni tulajdonságok! De hadd tegyek fel egy másik kérdést is: mi az, amit Istenben imádandónak tartunk?

Rámvidzsáj: Azt gondolom az ember, az emberi tulajdonságok.

Tírtha Mahárádzs: Egyetértek. Az emberben az isteni tulajdonságokat imádjuk, az isteniben pedig emberi mivoltát. Mert az abszolút igazság, a legfőbb transzcendentális elv nem tud csecsemőként megszületni, hogy boldoggá tegyen, és tejben-vízben vagy bármi másban fürdethesd! De Krsna, mint személyes Isten, mint barát, szerető, fiú, apa vagy anya – beleértve minden mást – képes erre. Bármilyen emberi tulajdonságot képes felvenni, hogy közelebb kerülhessen hozzád. És azt hiszem ez a legszebb tranzakció, a legszebb dinamikus harmónia: amikor az Istenség emberként jelenik meg, az ember pedig Istenivé válik. Imádjuk tehát az Isteniséget az emberekben és az emberiséget az Istenben!

Prémánanda kérdése: Úgy van, hogy bíznunk kell a guruban és magunkat kell megvizsgálnunk? Úgy értem, hogy amikor nem nyilvánul meg az életedben. Amikor úgy gondolod, hogy tettél érte, de mégsem nyilvánul meg – akkor valami nem jó abban, ahogyan csinálod. Így van? Azért kérdezem, mert egy nyugati ember számára a vizsgálódás analizálást jelent.

Tírtha Mahárádzs: Ez egy nagyon jó megértés. Analizáld önmagad. Mert van néhány olyan vélemény, mondhatni, hogy írott és beszélt formában is azt propagálják, hogy ha egy tanítvány nem érzi azonnal az eksztázist, akkor adja fel a guruját. És azt sosem hallottam, hogy említenék, hogy esetleg neki kéne keményebben dolgoznia! Csak, hogy adja fel a guruját! De igaz; ahelyett, hogy analizálnánk, megbeszélnénk, gondolkodnánk rajta, és hibákat keresgélnénk, egyre inkább alkalmaznunk kell a módszert, hogy a külsőségektől eljussunk a valódihoz.