Archives

Calendar

December 2022
M T W T F S S
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(az előző rész folytatása)

 

„Jó! Ez nem nekünk szól! Én nem vagyok szannjászí, szóval nem is kell félelem nélkülinek lennem, nem kell a léttisztítással foglalkoznom, a tudás pedig túlságosan bonyolult nekem! Haribol!” Rendben, ha azt gondolod, hogy elmenekülhetsz, akkor nézzük meg a következő csoportot. Ha ez a szannjászíkra vonatkozik, nézzük meg mi szól a grhasztháknak. „Adományozás, önszabályozás, áldozatok végrehajtása.” Jobb? „Legalább olyan szigorú, mint a szannjászíké! Plusz, még extra gondot is magamra veszek a család által – hogy fenn tudjam tartani, pénzt kell keresni, felnevelni a gyermekeket… Ah, tele vagyok gondokkal. Azt gondoltam, ha megúszom a szannjászt könnyebb lesz, de horogra akadtam!”

Mit jelent az adományozás? Nos, egyszer Tripurári Mahárádzs így határozta meg: „Ha annyi pénzt adsz, amikor már felszisszensz, az a megfelelő határ.” Amikor egy kicsit már nehéz. De csak a pénzről lenne itt szó? Nem. Nem gondolhatod azt, hogy egy kis adománnyal megveheted Krsnát, a gurut, a vaisnavákat, vagy a kegyet. Igazából a pénzt is Tőle kaptad. Olyan, mint a levegő – isteni energia. Egyelőre a levegő még ingyenes, nem kell érte adót fizetni, nem kell fizetni a levegővételért. Remélem senki nem hallja ezt, mert nem akarok ötleteket adni az adóhivatalnak. Az adományozás olyan, mint az odaadás. Mert a pénzünk olyan, mint második önmagunk, annyira szeretjük, szeretjük ölelgetni, számolgatni, dédelgetjük – mint saját magunkat. Így van? Ha tehát ezt a második önmagadat átadod Krsnának, azt is gyakorlod, hogy önmagadat is átadd. De a pénz általában érzékeny kérdés. Mert meglehet, hogy azt gondolod: „Nos, én szegény vagyok, egy szegény vaisnava, a másik sokkal gazdagabb, boldog vagyok hát, hogy ő tud adni. Ez az adományozás nem nekem való, én nem tudok adni!” De Bhaktivinód Thákur nagyon szigorú volt: „Ha nincs pénzed, add az idődet. Ha nincs semmid, adj egy kis hamut!” Nem a mennyiségről van tehát szó, nem, hogy adjunk valamit. Mert ily módon gyakorolhatjuk, hogy valahogyan szolgálnunk kell Krsnát, valahogyan szolgálnunk kell az isteni tervet. De még egyszer azt kell, hogy mondja, ne elégedjünk meg azzal, ha egy keveset adományozni tudunk a missziónak, és aztán kipipáljuk: „Rendben, ez is megvan, kész a szolgálat.” Nem, ez nem elég.

Aztán az önszabályozás. „Nem azért házasodtam meg, hogy szabályozzam magam, hanem, hogy élvezzem az életet! Nem vagyok én szannjászí! Az sokkal nehezebb!” Aztán pedig az áldozat. „Keményen dolgozom, éjjel és nappal, és még áldozatokat is végre kell hajtanom?! Ez már túl sok. Krsna, túl sokat követelsz!” Ebből megérthetjük, hogy nagy különbség van a grhamédhí és a grhasztha között. Grhamédhí élvezőt jelent, a grhasztha pedig azt aki jól megalapozott – sztha, aki áll, aki jól áll a családos rendben. A családos élet nem jogosítvány a lustaságra, vagy arra, hogy elmeneküljünk a nehézségek elől; sokkal több felelősséggel jár. Mert nem csak önmagadért vagy felelős, hanem a családodért is.

„Rendben! Ez a grhasztha rend nagyon nehéz, nagyon bonyolult. Nézzük mi vár a brahmacsáríkra.” A szannjászík és a grhaszthák már elvitték az összes nehéz szolgálatot; mi maradt a brahmacsáríknak? „A védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség.” „Te jó ég! Ez már megint nem a boldog élet! Egyfolytában ezeket a bonyolult Védákat tanulmányozni ezen a szanszkrt nyelven, amibe beletörik a nyelvem! Meg ez a tapaszja! Hideg víz! Földön alvás! Csak akkor lehet enni, amikor a guru mondja: „Egyél!” Istenem, gondoskodj a brahmacsáríkról! És egyszerűnek lenni. Amikor az élet olyan bonyolult! És az elmém is olyan bonyolult! Lehet, hogy ez a brahmacsárja sem nekem való…”

Nyilvánvaló, hogy nincs egyszerű élet, nem lehet kikerülni a nehézségeket, a megpróbáltatásokat, a szolgálat lehetőségét, a felelősséget. Bármely helyzetben legyünk is, valójában nem számít, mert ugyanazt a célt próbáljuk elérni.

Meg kell próbálnunk megnyilvánítani és megvalósítani ezeket a tulajdonságokat az életünkben. Ha brahmacsárík vagyunk, akkor legyünk igazán azok, ne csak névleges brahmacsárík. Ha családosok vagyunk, vegyük nagyon komolyan. Vagy ha valaki szannjászí, legyen nagyon becsületes és szűziesen tiszta. A gond akkor kezdődik, amikor összekeverednek a rendek: amikor a szannjászí könnyű és gazdag életet kezd élni, mit a grhaszthák; és amikor a grhasztháktól azt várják, hogy úgy éljenek, mint az aszkéták. Ne keverjük tehát a rendeket, hanem bármilyen helyet is foglaljunk el a társadalomban – lelki vagy anyagi osztályok szerint – legyünk nagyon becsületesek, egyszerűek, nagyon természetesek és erősek a helyzetünkben. Akkor könnyebb lesz megnyilvánulniuk a további tulajdonságoknak, mint például ahinszá, igazmondás, stb. – oly sok van.

Ha megvizsgáljuk magunkat, hogy vajon kevésbé vagy nagyobb mértékben rendelkezünk-e ezekkel a tulajdonságokkal, akkor felismerhetjük helyzetünket. Ez nem a rasza kérdése, hanem a tattváé. Ha ezen irányelvek alapján vizsgáljuk önmagunkat, akkor nem fogjuk túlbecsülni magunkat. Egyszer találkoztam valakivel, aki három éve járt már a bhaktákhoz és gondolt Krsnára, de nem, mint felavatott bhakta, hanem mint egy barát. És azt mondta: „Már három éve gyakorlom a folyamatot! Mi mást adhatnék még Krsnának?!” Egy pillanatra megállt a szívem, és azt gondoltam: „Talán maradt még valami…”

 

(folytatjuk)



Leave a Reply