Sharanagati

(az előző rész folytatása)

Buddhi-jóga, értelemmel teli kapcsolat – furcsán hangzik! Úgy érezzük, hogy ez nem elég. A megértésnek egy különleges formájára van szükségünk, és a megértésnek ezen különleges formája ezzel a fajta szeretetteljes hangulattal van megöltve. A megértésnek két formája van, például annak, hogy megértsünk egy emberi lényt, hogy megismerjünk valakit. Melyik ez a két forma?

Prémánanda: Az intelligencián és az érzelmeken keresztül. Azáltal, hogy megvizsgáljuk, megfigyeljük az intelligencián keresztül vagy az érzelmeken, a szereteten keresztül.

Tírtha Mahárádzs: Megegyezhetünk tehát abban, hogy van ez az analizáló folyamat, a másik pedig az érzelmi folyamat. Melyik a magasabb?

Manóhari: Azt gondolom, hogy az érzelmek.

Tírtha Mahárádzs: Igen. De az érzelmeknek két fajtája van. Az egyik a pozitív, a másik a negatív: a szereteten és a gyűlöleten keresztül is megérthetsz egy személyt. Csak próbálj meg emlékezni, amikor nagyon gyűlöltél valakit, olyannyira, hogy egyfolytában rá gondoltál. És az adott személy különleges képességeit kezdted el látni. Minden hibát felismertél és beazonosítottál. Még valami olyat is, ami túl van a képességein. Így van? Új tulajdonságokkal ruháztad fel. Ez egy nagyon intenzív módja valami megértésének – a gyűlölet. Objektív ez? Nem, nem igazán. Lehet, hogy részletes a kép, de némileg téves. Nézzük a másik utat – a szeretetet. Elkezded megismeri az adott személyt – és ismét új tulajdonságokkal ruházod fel, extra tulajdonságokkal, melyek nem találhatók meg benne. Objektív ez? Ismét csak nem. Ez a szeretetteljes kép sem objektív. Mégis melyik az, amelyiket jobban elfogadjuk? A szeretet által eltorzított képet. Nincs objektivitás.

És itt a következőt is megtaláljuk: „Olyan intelligenciával áldom meg őket, mely a szeretet által torzult.” Mert „ha azok, akik kapcsolatban állnak Velem és imádnak Engem – ha ők megértik, hogy Én vagyok a Legfelsőbb Úr – hogyan jöhetnének Hozzám?” Az ilyesfajta kapcsolat nagyon távoli. Egyszer valaki háláját fejezte ki Szádhu Mahárádzsnak. Ő pedig így válaszolt: „Oh bábá! Miért teszel ily messze magadtól?” Köszönetet mondani, távolságot jelent. Egy tiszteletteljes kapcsolatot. Ez objektív. Mert ha objektívan megnézzük az egyik feljebbvaló, a másik pedig jelentéktelenebb. De ha a buddhink, az intelligenciánk szeretettel van megtöltve, akkor készek vagyunk elfelejtkezni a nagyságról. Mert azt mondják: ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Krsnához, el kell felejtenünk, hogy Ő Isten. Elsőként természetesen meg kell tanulnunk, meg kell értenünk, hogy Ő Isten. Második lépés – felejtsd el. A fenség megértését aisvarja-gjánának hívják. De ez távoli. És lehet, hogy eltorzítja a szeretet, mégis egy szeretetteljes látásmód közelebb visz. Jéna mám upajanti té – „eljutnak hozzám, ezen keresztül, eljutnak Hozzám.”

Néha Krsna hivatalosan, mint Isten beszél: „Minden Belőlem árad, én vagyok a végső forrás…” De néha megfeledkezik a szerepéről. „Mám – eljutnak Hozzám.” Nem a Brahmanhoz, nem a Legfelsőbbhöz, hanem „eljutnak Hozzám, mint tehénpásztor fiúhoz.” Nem az általános Isten-felfogáshoz, nem a Teremtőhöz, hanem a Szeretőhöz juthatsz el. Az általános koncepciótól tehát eljutunk Isten speciális, személyes koncepciójához. És ez azt mutatja, hogy csak egy út van Krsnához, és ez bármely út, de isteni szeretettel töltve.

Mégis ismét felmerül, hogy hogyan lehet az, hogy ha valaki mindig kapcsolatban van, szatata-juktánám, ő „eljut Hozzám”? Hogyan lehetséges ez? Ha valaki már kapcsolatban van, akkor hogyan „jut el Hozzám”? A kapcsolat egy másik minőségét mutatja ez. Több intenzitás nyilvánul itt meg. Lehetsz tudatos Krsnáról és szeretheted Őt. Ezért ez a speciális összetevő ebben a versben, mely magasabb, mint az előző a príti-púrvakam – érzelmekkel teli. Ha a bhaktit gyakoroljuk nagyon közel kerülhetünk Krsnához. Ez nem csak egy meditáció, hanem egy szeretetteljes ölelés. Ezek nem csak gondolatok, hanem ez a sóvárgás. Ez az együttlét és az elválás, találkozás és elválás. Rendben, a találkozást meg tudjuk érteni. Némi buddhi is található benne, de alapjában véve a találkozás a príti-ről szól, a szeretetről. Mégis, hogyan viselhető el az elválás? Az elválást nem lehet érzelmileg megmagyarázni. Ahhoz, hogy elviseld, hogy ne halj meg ott helyben, visszább kell lépned az érzelmek síkjáról, és lejjebb kell jönnöd az intelligencia szintjére. Szükség van tehát egy kis buddhi-jógára, hogy elviseld az elválást. Aztán jönnek ismét a magyarázatok – hogy legalább zaklatott szíved és lelked megnyugtasd. Ez azt jelenti: fájdalom nélkül nincs nyereség. Az édes rész a prítiből jön, a nyugodt, szabályozott rész pedig a buddhiból.

Bárhogy is, bármit is ajánlj fel Krsnának, legyen megfelelő íze. Használjuk mind a kettőt: érzelmek és intelligencia. Az érzelmeket a megközelítéshez, az intelligenciát pedig az elváláshoz; vagyis ahhoz, hogy el tudjuk viselni az elválást. Fájdalom nélkül tehát nincsen nyereség.

„Tésám szatata-juktánám / bhadzsatám príti-púrvakam / dadámi buddhi-jógam tam/ jéna mám upajánti té –  Akik szüntelen odaadással élnek, és szeretettel imádnak Engem, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak Hozzám.” [1]

Tésám azt jelenti „nekik”. Kiknek? Azoknak akik szatata-juktánám. Szatata azt jelenti „mindig” és jukta „kapcsolatban lenni”. A jukta a jógából jön. Jóga kapcsolatot jelent, a jukta pedig azt, hogy kapcsolatban lenni. Azok tehát, „akik mindig kapcsolatban vannak, szüntelenül kapcsolatban vannak Velem”. Akik készek átadni magukat Neki. Úgy mondják, életed két ritmusát adod Krsnának: a lélegzeted és a szívverésed. Van még valamilyen más ritmus? Igen, tavaszunkat és telünket is Krsnának adjuk. Életünket és halálunkat. Oly sokféle ritmus létezik és a test ezen ritmusai hasonlítanak az univerzum ritmusára. Ha például megnézed az idő számításának alap számait, megtalálod testi aktivitásaid alap ritmusát. Hányszor veszel levegőt egy percben? Kírtan előtt vagy után? Úgy tudom 16-18-szor. És mi a helyzet a szívveréssel? Dzsapázás előtt vagy után? Hatvanvalamennyi. De ezeket az alapszámokat találod meg sokszorozott formában az univerzum felépítésében. Ebből megértheted, hogy a mikro- és a makrokozmosz együtt jár, párhuzamosak. Valahogy ott van az egység, még ha rejtve is. A tökéletesség útja pedig az, hogy mindent visszavezetünk az isteni forráshoz, hogy felismerjük az isteni jelenlétet még az egyszerű testi funkciókban is.

Ha így beszélünk az igen unalmas. De ha azt mondod, hogy egy tiszta szívű bhakta utolsó lélegzetéig szolgálja Krsnát, akkor megérted, hogy ez egy emberfeletti odaadás. A szívet egy lótuszvirághoz is hasonlítják. Úgy mondják egy bhakta invitálja Krsnát lótuszíve trónusára. Mit jelent ez – a szív ver, de ha meginvitálod Krsnát, akkor a szívverés Őt fogja visszatükrözni. Ez az önátadás útja, hogy életünk minden ritmusát neki szenteljük.

A fiatalságból az öregségbe – ez is egy ritmus. Születés, növekedés, gyermekvállalás, fennmaradás, csökkenés és eltávozás – ez az élet hat szakasza. Ezeket a ritmusokat is adjuk át Krsnának. Ez jelenti a szatata-juktánámot, mindig kapcsolatban lenni. És nem más által kapcsolódni, hanem az odaadással.

„Azoknak, akik kapcsolatban vannak és bhadzsanam, imádnak Engem”. Az imádóknak, bhadzsanam. De nem egyszerű imádók – kvalifikált imádók: príti-púrvakam. „Azoknak akik príti-vel imádnak Engem. Príti szeretetet jelent.

Mi történik velük? Eddig megbeszéltük, hogy mit tegyen egy bhakta ha megértette, hogy Krsna a forrás, hogy van egy kapcsolat és elkezdi imádni Őt – ez volt az első. A második az volt, hogy ezekkel a cselekedetekkel elér némi elégedettséget, némi boldogságot. De itt megint megemlítik „azoknak akik kapcsolatban vannak és imádnak Engem, azoknak adok valamit”. Általában úgy gondolják, hogy ez a vers így szól: „Azoknak, akik mindig kapcsolatban vannak, és akik szeretettel imádnak Engem…” De ha valakinek már megvan a tusti és a ramanti, mit adhat még Krsna? Ezért látnunk kell, hogy „azoknak, akik kapcsolatban állnak és imádnak Engem adok valami mást.” Dadámi azt jelenti „adni”. Dadámi buddhi-jógam príti-púrvakammal. „Megadom a buddhi-jógát, az intelligencia kapcsolatát, de príti-vel megtöltve. Látjátok a különbséget? Nem arról van szó, hogy „azoknak, akik kapcsolatban vannak és szeretettel imádnak Engem megadom a buddhi-jógát.” Nem. „Azoknak, akik kapcsolatban állnak és imádnak Engem, megadom a buddhi-jógát, szeretettel megtöltve. Ilyen fajta intellektuális kapcsolatban részesítem őket, amely szeretetteljes. És ezen keresztül „jéna mám upajánti té, eljutnak Hozzám.”

(folytatjuk)

(az előző rész folytatása)

 „Maccsittá mad-gata-práná bódhajantah paraszparam / kathajantas csa mám nitjam  tusjanti csa ramanti csa – Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket Nekem ajánlották fel. Nagy örömöt, elégedettséget élveznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam társalognak”[1]

Krsna itt igazából a bhakták különböző fokozatairól beszél. Akik felvilágosítanak másokat, bódhajantah, csak ők lesznek elégedettek, tusjanti. Elég ez? De azok „akik dicsőítenek Engem, kathajantah”, boldogok lesznek, ramanti. A bódhajantah a szádhana-bhakti síkján található. Ez a madhjama-adhikárí szint – én tanítalak, én felvilágosítalak, én elmagyarázom neked. Ez a megkülönböztetés szintje: én magasabb szinten vagyok, mint te. Mi következik ebből a hozzáállásból? Legfeljebb csak egy kis jelentéktelen elégedettség, némi tusti. De hol van itt a boldogság? Nem sok boldogság van itt. Rámá, Rámá Déví a boldogság Istennője, a ramanti tehát az Ő felügyelete alatt áll. Nem tudsz másokat megvilágosítani; csak arra vagy képes, hogy dicsőítsd az Urat! Ez egy teljesen más megközelítés. Akik a Legfelsőbb Urat dicsőítik – belső lelki örömet érnek el.

A ramanti ismét egy nagyon összetett szó. Rámá Déví a boldogság Istennője, másik neve Srímatí Rádhárání. És a ráma szó „boldogság”-ot is jelent.  Az „anti” ugyan olyan, mint az „ante”. „Ante” valaminek a végét jelenti – mint például Véda, Védánta. Védánta azt jelenti „a Véda végén”. A ramanti, ramanté tehát jelentheti azt, hogy a legfelsőbb boldogságban vagy. Belépsz a legfelsőbb elégedettségbe, a legfelsőbb boldogságba. Tusti és ráma – érzitek a különbséget? Nagy a különbség. Ha kezdő szinten gyakorlod a bhaktit, szádhana-bhakti, elérheted a tustit, elérheted az elégedettséget. Ha a bhakti magasabb szintjére lépsz, ha elkezded dicsőíteni a Legfelsőbb Urat, elérheted a lelki boldogságot.

Egy rövid kis versben a lelki fejlődés lépései mind megtalálhatók. Ha ostobaságokat beszélsz, nem leszel elégedett. Ha lelki dolgokról beszélsz, elérheted az elégedettséget. Mi lesz az eredmény ha elkezded dicsőíteni a mi Krsnánkat? Az első eredmény az lesz, hogy nem tudsz majd többet beszélni. Elcsuklik a hangod. Ilyen az igazi dicsőítés. Ameddig képes vagy beszélni, csak a felszínt kapargatod. De amikor elcsuklik a hangod, mit amikor Maháprabhu eksztázisban volt… Általában az Úr Dzsagannáthot dicsőítette, Krsnának ezt a gyönyörűséges, szeretetteli formáját. De bármikor, amikor nem tudta türtőztetni magát, elájult, eksztázisba esett és nem tudott érthetően beszélni. Akkor ahelyett, hogy „Dzsagannáth” csak annyit tudott mondani, hogy „Dzsa, dzsa, ga, ga, du, du…” Ez az igazi dolog. Ameddig ékesszóló leckét tudsz tartani, addig maximum tusti-val rendelkezel. Némi elégedettség a te oldaladon, mindenki szereti a saját hangját hallani. De amikor nem tudsz többé megszólalni, az a ramanti. Az a hallgatóság öröme. Itt most megállunk.

Mert az igazi dicsőítést nem lehet szavakkal kifejezni, de ebben a versben megtalálható hogyan fejezd ki magad, amikor elakad a szó. Mit találunk az első sorban? Csitta és prána. A csitta a szívben lakozik. A prána pedig a lélegzeted. Ha tehát elakadnak a szavak, akkor a lélegzeted és a szívverésed mondja tovább a történetet. Ezek testünk végső ritmusai. A szívverésed és a lélegzeted. Ha elakadnak a szavak, a szíved és a pránád beszél tovább.

Jamuná kérdése: Mahárádzs, néhány magyarázatban azt olvastam, hogy Krsna igazából két szinten beszél ebben a versben. Úgy hangzik, hogy a jövőről beszél, mintha szeretné, hogy valami megtörténjen, de igazából a múltról beszél. A gópíkról beszél. Tudnál magyarázatot fűzni ehhez?

Tírtha Mahárádzs: Úgy gondolom elmondtam a véleményem erről: tusti a kezdő gyakorlóknak való, a ramanti pedig a magasabb szinten lévőknek. A tustit az alap raszákban, is el lehet érni, a ramantit pedig a mádhurja-raszában lehet elérni.

Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré / Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. Ha elkezded zengeni ezeket a neveket, akkor egy bizonyos nagyon finom változás kezdődik az életedben. Bármi egyéb nélkül, megkezdődik a tisztulás. És aztán ahogy egyre többet és egyre mélyebben gyakorolsz, egyre több eredményt, egyre édesebb ízt érsz el. Ezért van itt egy szó: nitjam – mindig! Ameddig ver a szíved, ameddig lélegzel, mindig.

Jamuná: És az után? Miután megáll a szív és megszűnik a légzés?

Tírtha Mahárádzs: Rosszul érvel, aki azt mondja, hogy a bhakta meghal.

„Mad-csittá mad-gata-práná bódhajantah paraszparam / kathajantas csa mám nitjam  tusjanti csa ramanti csa – Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket Nekem ajánlották fel. Nagy örömöt, elégedettséget élveznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam társalognak”[1]

Isten létezik, te is létezel, és van egy kapcsolat közted és Közte. Akik megértik ezt, elkezdik az Úr imádatát. Mi történik, ha elkezded az Úr imádatát? „Bennem lakoznak, mad-csittá. Mindig Rám gondolnak.” Ez az egyik eredmény, amit egy tiszta bhakta elér – hogy mindig a Legfelsőbb Úrra, Krsnára gondol. Nem csak néha-néha. Mindig. És még egy dolgot elér, sosem felejtkezik meg Róla. Mindig emlékezik, és sosem felejti el.

De ez csak egy eredmény. A másik: „életüket Nekem ajánlották fel”. Akkor az ilyen személyt tiszta bhaktának tekinthetjük. Ők is el lesznek foglalva. Mi is el leszünk foglalva és ők is. Minket a napi rutin feladatok foglalnak el, az ő napi rutinjuk azonban valami egészen más. A tiszta bhakták is elfoglaltak, nagyon is, nincs idejük semmi… anyagira. Mi szintén elfoglaltak vagyunk, nincs időnk semmi… lelkire. Mi az eredménye az ilyesfajta elfoglaltságnak? A végén fogod meglátni. De közben is kapsz visszajelzéseket. Mert mi történik a külvilágban? Minden a kényelemről és az élvezetről szól. Mégis mindenki reklamál. A kényelem és élvezet civilizációjában és a panaszkodás kultúrájában élünk. Mit jelent ez a kombináció? Dolgozol valamiért, de sosem éred el. A lelki dogok művelése azonban másként működik. Minden anyagi indíttatástól mentesen dolgozol és mindent megkapsz. Hát nem jó ajánlat ez? Mindenről lemondasz, és mégis minden megkapsz. Lemondasz a problémáidról és lelki boldogságot kapsz. Az anyagi világban keményen megküzdesz a boldogságért, és megkapod a gyümölcsét, a keserű gyümölcsöt. A lelki élet azonban valami más. Más indíttatás, más motiváció, más célok.

Ezek a tiszta bhakták, akik Krsna szolgálatának szentelték az életüket és képesek állandóan Rá gondolni, mad-gata-práná – „a pránájuk, az életük Hozzám jön, életenergiájukat teljesen az Én szolgálatomnak szentelték.” Aztán bodhajantah – „felvilágosítják egymást”. Ez a buddhiból jön. A bhuddhit mind ismerjük, ez a megvilágosodás. Paraszparam azt jelenti „egymást”. Felvilágosítják egymást. És kathajantah, katha azt jelenti, hogy beszélni valamiről. Kathajantas csa mám nitjam – „mindig Rólam társalognak.” Ez az elfoglaltságuk. Odaszentelték az életüket, a gondolataikat, a szavaikat, és az energiájukat, hogy felvilágosítsák egymást. Mindenük amijük van, a szolgálatnak szentelték. Ez a tiszta bhakta elfoglaltsága. Még ha mondjuk a cement áráról beszél is, mert templomot akar építeni, ez tiszta, teljes mértékben krsna-kathá. Nincs más motivációja. Nem a saját házát építi.

Ha elfoglalod magad valamivel, valamit el is fogsz érni. Az ilyesfajta elfoglaltság eredménye az utolsó sorban van leírva: tusjanti és ramanti. Tusti az elégedettség és ramanti a boldogság. Ha minden kapacitásod az Úr Krsna szolgálatában foglalod le teljes mértékben elégedett és boldog leszel.

Valamit kétszer megismételni – nem költői stílushiba ez? Valami nem stimmel ebben a versben. Kétszer ismétli meg ugyan azt – miért?

Rámvidzsáj: Krsna nem a témára összpontosított.

Tírtha Mahárádzs: Lehet, hogy a mi megértésünk nem elég mély. Az ácsárják megvitatták ezt a témát. Miért beszél Krsna két különböző dologról egy cselekedet eredményeként – add át magad Istennek és két különböző dolgot fogsz érezni – tusjanti csa ramanti csa, elégedett és boldog leszel. Mi a titok? Van egyáltalán valami titok? Azt gondolom igen, de lehet, hogy olyannyira titkos, hogy még fel sem ismerjük, hogy van egy titok. Ha elégedett vagy – akkor boldog is vagy, így van? Elégedett és boldog – együtt jár. Miért említi őket külön-külön?

(folytatjuk)

(az előző rész folytatása)

 „Aham szarvaszja prabhavó / mattah szarvam parvartaté / iti matvá bhadzsanté mám / budhá bháva-szamanvitáh – Én vagyok az eredete a lelki és az anyagi világnak, minden Belőlem árad. A bölcsek, akik tudva tudják ez, megkezdik odaadó szolgálatukat, és tiszta szívből imádnak Engem.” [1]

Krsna mindent elmondott a teremtésről. Aztán figyelmét – és a mienkét is – a gyakorlókra fordítja. Iti matvá – „ezt tudván” – bhadzsanté – „imádni fognak” – mám – „Engem”. Akik tudják ezt, imádni fognak Engem. Az elméleti leírás után itt a gyakorlati alkalmazás. Ha van Isten, ha van ember, ha van kapcsolat – mit kell tennünk? Imádni. De kit? A mozisztárokat? Vagy a politikusokat? Nem – „imádnak Engem”. Istent kellene imádnunk.

Aztán így folytatódik: budhá. Buddhi azt jelenti intelligencia. „Akik intelligensek, imádni fognak Engem.” És milyen tulajdonságokkal rendelkeznek ezek a bölcs emberek? Bháva-szamanvitáh. Mi itt a bháva-szamanvitáh jelentése?

Prémánanda: Nagy figyelemmel.

Tírtha Mahárádzs: Igen. De van még valami, amit hozzá tehetünk. Mert mi a bháva? A lelki hangulat, érzelmi hangulat. És ez nagyon közel áll a bhavához. Bháva és bhava. A bháva az érzelmi többlet, a bhava a létezés. A különbség mindössze egy hosszabb „a”. És ki ez az „a”? Ez Krsna. Ha hozzá adod Krsnát a létezésedhez, extatikussá válik. A bháva-szamanvitáh az jelenti figyelmes; de azt is jelenti, hogy a létezés által extatikus, szerelmes, ihletett.

Fontos ez a vers? Az első szó az „Én” és a végén ott az extázis, az élet extázisa. Merülj mélyebbre. Mert egy csepp tartalmazza az egész óceánt. Mélyére merülhetsz ennek az egy cseppnek és belefulladhatsz az extázisba.

Vannak bizonyos dolgok a filozófiában és a teológiában, amit az eszünkkel nem igazán tudunk megérteni. Mert az emberi megértés véges. De a szív még ezeket a nagyon bonyolult, megválaszolatlan kérdéseket is képes elfogadni. Ha elfogadjuk, a rendszer elkezd működni. És amikor eljutunk egy magasabb szintre, majd feltárul előttünk. Ez tehát a magasabb dolgok megértésének módja. Nem csak intellektuális erőfeszítések által, hanem odaadással. Mert Krsna nagyon bonyolultan is el tudja mondani a történetet – százezer vers a Mahábháratában – de nagyon egyszerűvé is tudja tenni: „Aham”. Ha megértjük, mindenre választ kaptunk. Aham szarvaszja prabhavó.

“Aham szarvaszja prabhávó/ mattah szarvam parvartaté/ iti matvá bhadzsanté mám/ budhá bháva-szamanvitáh – Én vagyok az eredete a lelki és az anyagi világnak, minden Belőlem árad. A bölcsek, akik tudva tudják ez, megkezdik odaadó szolgálatukat, és tiszta szívből imádnak Engem.” [1]

Krsna az aham szóval kezdi ezt a verset. Mit jelent az aham? Aham, azt jelenti “Én, Magam”. De ez egy összetett szó – “a” és “ham”. Igazából – “a”, “ha” és “m”. Aha! Ha megértjük ezt, az olyan, mint a heuréka effektus. Aha! Megértünk valamit az isteni dolgokból. Ő beszél.

Az „A” a szanszkrit ábécé első betűje. Más helyütt a Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, hogy „A különböző hangok közül az „A” vagyok[2]. Folytattatok már bármilyen kutatást azzal kapcsolatban, hogy a bolgár nyelvben melyik a leggyakrabban használt hang? “A”. Látjátok? Isteni nyelvvel rendelkeztek. Krsna ott rejtőzik minden “a” hangban, amit kiejtetek.

Az „A” tehát az ábécé első betűje. És mi a szanszkrit ábécé utolsó hangja? Az utolsó betű a „ha”. Krsna tehát úgy kezdi „a-ha”, mindent elmond, amit mondani lehet. És „m” – „mmmmmmm” – ez az Istenség. Ez visszhangzik az „Óm”-ban. Így van? Ez a rezonáns nazális hang. Ott vannak a betűk mindent leírni, ami csak létezik. És ez a nazális hang az isteni érintés. Krsna tehát az aham-al indít. Van bármi más mondani való?! Minden benne van ebben az egy szóban.

Mégis megpróbálja gondosan kidolgozott formába helyezni. És az „aham” jelentése ebben a versben „Én”. Ez nagyon pozitív dolog a létezéssel kapcsolatban. Nem azt mondja, hogy „semmi”, hanem, hogy „valami”. Az isteni azonosság ott van, nem üres, nem semmi, nem üresség. Ebből megérthetjük, hogy létezik a legfelsőbb isteni azonosság.

A második szó, amit használ a „szarvaszja”. És a „szarvaszja” egy birtokos eset, a „szja” a végén mutatja, hogy ez „tartozik valamihez”. „Szarva” azt jelenti „minden”. „Én vagyok” – azt mondja „aham” – és utána pedig azt mondja „és mindenki más”. „Én magam és mindenki más” – „szarva”. Krsna egy dualista filozófus. Azt mondja: „Én és te.” „Én és ti mind”. Ez pozitívan kihangsúlyozza minden más létezését. Nem azt mondja: „Én vagyok, de te csak egy illúzió vagy.” Nem, azt mondja „Én vagyok és te is vagy.”

És a „szarvaszja” azt jelenti „mindenkihez tartozó”. Azt mondja tehát: „hozzád tartozom”. Az Urunk egy szerető Isten: „hozzád tartozom.” Önzetlen is. Mert nem azt mondja: „Te az Enyém vagy.” Hanem azt mondja: „Én a tiéd vagyok.” Krsna nagyon raszikus, túlságosan szerető, „hozzád tartozom, neked szentelem Magam, neked adom Magam.”

De aztán, hogy segítsen abban, hogy ne felejts el önazonosságod, azt mondja „prabhávó” – „Én vagyok a te Urad.” Krsna azt mondja: „Tiéd vagyok, de te alárendelt vagy és Én pedig egy kicsit felettesebb.” Ez a módja annak, hogy hogyan tanítsuk, hogyan oktassuk szépen az embereket. Először adjatok nekik barátságot és utána mondjátok el az igazságot. „A tiéd vagyok, de ilyen a helyzetünk.” Mert e nélkül az érzelmi kötelék nélkül gyakorlatilag lehetetlen közelebb kerülni, gyakorlatilag lehetetlen bármit is megérteni. Sríla Parbhupád is azt mondja: „Először tedd őket a barátoddá és aztán tudsz prédikálni nekik.”

Látjátok milyen összetett ez a vers?! Három szó – és ott az egész filozófia. „Én létezem, te létezel, kapcsolatban vagyunk és én egy kicsit feljebb vagyok.” Magyarázhatjuk ezt órákig és évekig, de ez a lényeg: „Én vagyok, te vagy, összetartozunk.”

Aztán Krsna azt mondja: „mattah” – „Tőlem”. „Belőlem árad minden, Tőlem ered minden.” Végül minden ebből az isteni forrásból származik. Bizonyos dolgok direkt módon jönnek onnan, mások indirekt módon. Az isteni hatalom, az isteni jelek direkt módon érkeznek. De az illúzió jelei indirekt módon jönnek. Mondhatjuk, hogy ez egy hibás átvitel. Mégis végső soron minden abból a forrásból származik, még az illúzió is és elkezd a dzsívák felett működni. Ez azt mutatja, hogy van egy forrás – egy végső forrása minden kiáradásnak.

Ez a két sor olyan, mint egy lételméleti lecke. Mindent elmondanak a létezésről – mi létezik, mi micsoda, ki kicsoda. Leírja Istent, az élőlényeket, a kapcsolatot a kettő között, majd az egész teremtést, az egész világot. És azonosítja a végső forrást is.

Néhányan azt mondják, hogy a Bhagavad-gítá eklektikus. Eklektikus abban az értelemben, hogy az ő megértésük szerint nem elég konzekvens. Azt tanácsolom nekik: tanuljanak, tanulmányozzák és utána ítélkezzenek.

(folytatjuk)

Az indus szentírások egy egészen különleges szerkezete az, hogy hatalmas tudást adnak, sok esetben több száz vagy több ezer versekből állnak, a lényeg azonban néhány cseppen van összesűrítve. És röviden beszélni a lényegről, ez az igazi ékesszólás.

Az egész hatalmas védikus tudás lényege benne van Isten neveiben. És nem csak a védikus szentírások, hanem minden vallásos gyakorlat megtalálható Isten neveiben. És nem csak a vallások lényege, hanem az élet lényege. Mert az élet a legszélesebb koncepció. Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában: „Én vagyok az élet lényege.”

De a Bhagavad-gítá egy csodálatos irodalmi mű része, melyet Mahábháratának hívnak. Mahá-Bhárata. Azt jelenti „A Nagy Bhárata[1] történet”. Vagy azt is mondhatjuk „Bhárata nagysága”. Vagy pedig „A Nagyszerű India”. Vagy „India nagysága.” Vagy röviden – India nagyszerű. És úgy mondják: bármi is hiányozzon ebből a könyvből, az nem is létezik igazán. Olyan, mint az élet enciklopédiája. Százezer verset tartalmaz. Elég terjedelmes! Hétszer hosszabb, mint az Iliász és az Odüsszea együttvéve. Ennyire hosszú! Hogyan tudod elolvasni a Mahábháratát?! Túl hosszú! Ezért az Úr kegyes volt és azt mondta: „Rendben! Nyugodj meg. Odaadom neked a lényeget. Adok neked hétszáz verset, a Bhagavad-gítát – ez a Mahábhárata lényege. De aztán jött a kali-juga és a 21. század. És ma azt mondod: „Óh! Hétszáz vers! Ez túl hosszú! Adj nekem valami rövidet és egyszerűt.”

Isten minden tud, így van? Már előre ismeri a hozzáállásunkat. Ezért habár a történet nagyon hosszú volt és sosem volt vége, négy versben foglalta össze a lényeget. Mondhatjuk tehát, hogy az emberi létezés, az élet, és a tudatosság lényege a Mahábhárata. A Mahábhárata lényege pedig a Bhagavad-gítá, az Isteni Ének. A Bhagavad-gítá lényege pedig a négy vers, melyet a 10. fejezet tartalmaz. [2]

A lényegi üzenetnek kicsit rejtve kell lennie. Ezért nem az elején található, nem is a közepén, és nem is a végén, hanem valahol elrejtve.

Minden más különféle szentírás, az isteni irodalom részei, szintén néhány versben vannak összefoglalva. Például a Srímad Bhágavatam, mely tizennyolcezer verset tartalmaz, négy versben van összefoglalva. És a Brahmá-szanhitá, mely Isten csodálatos dicsőítése, öt versben foglalja össze a leglényegét. A Védánta-szútra pedig, mely ötszázötvenöt szútrát tartalmaz, az első tíz szútrában van összefoglalva. Láthatjátok tehát, hogy a különböző írások mind ugyan ezzel a szerkezettel rendelkeznek – ad egy széles, gondosan kidolgozott tudást, és néhány összesűrített cseppet.

Ez nagyon fontos – ez a példa a cseppel és az óceánnal. Mert az egyik iskola azt mondja, hogy ha visszateszed a cseppet az óceánba, az eltűnik, elveszti az identitását, mint csepp és óceánná válik. Ők ezt terjesztik. De nézzük meg a másik irányból: ha veszel egy cseppet az óceánból – megérted, megismered az óceánt. Ha tehát fogod a Bhagavad-gítá ezen négy versét, tudni fogod a lényeget, mindent tudni fogsz a Bhagavad-gítáról. Mindent tudni fogsz a Mahábháratáról! Ez azt jelenti, hogy mindent tudni fogsz az életről, úgy ahogy van.

Kérdés: Gurudzsí, a Mahábháratában Krsna arra kérte Ardzsunát, hogy ölje meg a Kauravákat és nyerje meg a háborút, mert ha megnyeri a háborút, az az igazság győzelmét jelenti. Jelen estben, amikor még az állatok megölése is tiltott, egy ember megölése szintén nagyon rossznak tekinthető. Adott egy szituáció, ott egy nagyon jó ember, tisztességesen éli az életét. Vannak céljai. És azok a rossz emberek megpróbálják megfélemlíteni, hogy ne kövesse a céljait. A legtöbb esetben, a legtöbb jó ember visszafordul; nem érik el a céljaikat, mert félnek harcolni – semmiféle harcba, semmi féle erőszakba nem akarnak belemerülni. Ha tehát a jó ember elhatározza: „Nem, harcolni fogok velük”, a törvények nem fogják támogatni, mert a törvények mindig a rossz emberek háta mögött állnak. Ha a jó ember úgy dönt: „Harcolni fogok, megölöm ezeket az embereket.” Jó dolog úgy dönteni, hogy jót teszünk a társadalomnak, és ezért cselekszünk jót? Mert azt tekintjük jó embernek, aki nem harcol. És jelen esetben azt gondolom az emberek 99.9%-a tétlenül ül, nem harcolnak. Sok jó embert láttam, aki ebben a helyzetben úgy döntött, hogy nem harcol. Azt gondolják: „Jó ember vagyok, nem harcolok, mert jó ember vagyok. Ő pedig rossz ember, hadd tegyen, amit akar.” Ily módon azon emberek száma, akik rosszul cselekszenek növekszik, mert a jó emberek nem szegülnek szembe velük… Mi a helyzet tehát a jó emberekkel? Harcolniuk kéne?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó kérdés. És amikor azt mondtad, hogy a jó emberek tétlenül ülnek a rosszak pedig aktívak, igazából ez alapján tudjuk megítélni, hogy mi micsoda. Mert úgy mondják a jó tétlen a rossz pedig aktív. Ne feledjétek, hogy kali-juga van, ez a rossz erők aktivitásának ideje. A szatja-jugában a jó az aktív és a rossz a passzív. Mer az egy újabb fordulat korszaka. Néha az által őrzöd meg az értékeket, hogy elrejted azokat. Mert ha egyedül harcolsz ez ellen a korrupt rendszer ellen, ami körülvesz minket, könnyen elbánnak veled. Ez a szannjászík útja, a szvámíké – kívülről támadni a rendszert. Az intelligensek azonban az ügynökök, a rendszeren belül, belülről rontják meg a korrupt rendszert. Ha tehát intelligensek vagyunk, mindkét módszert alkalmaznunk kell. Nyílt támadás kívülről; de az erődben mindenki nevetni fog: „Hah! Mit akarsz ezekkel a jelentéktelen szavakkal?! Ki vagy te?! A faluból jöttél, a kolostorból, mi tudsz te? Nem tudsz te semmit, mi azonban mindent tudunk és erősek vagyunk, te csak egy jelentéktelen kívülálló vagy!” Ezért egy igazi szannjászínak jó stratégának kell lennie. Prédikál, nincstelen koldusként érkezik, bekopog az erőd ajtaján és beengedik: „Oh, egy koldus, adjatok neki valamit…” De elkezd beszélni a piacon. És hamarosan győz. Ha tehát nem elég az erőd, akkor használd az eszedet. Buddhi-jóga, használd az intelligenciádat, hogy elérd a céljaid.

És valószínűleg ismeritek Csánakja Pandit történetét, amikor cukornád-szirupot kezdett önteni egy fűcsomó gyökeréhez. Aztán jött Csandragupta és így szólt: „Szvámídzsí, mit csinálsz? Miért öntöd ezt az édes szirupot egy fűcsomóra?” Így válaszolt: „Olyan éles volt ez a fű, hogy felsértette a lábam. Meg akarom hát torolni. És tudod, hogy a hangyák nagyon szertik a cukrot. Ha tehát ráöntöm az édes szirupot a fűre, a hangyák ellepik a gyökereit és megeszik azokat. Ily módon elérem a célomat. A fűnek vége.” Csandragupta azonnal így szólt: „Te vagy az én emberem! Menjünk együtt.” És mi volt a következmény? A legnagyobb hatalom Észak Indiában a Kr. e. korai második vagy harmadik században. Ilyen az elme és a hatalom találkozása, értelem és erős kar együtt.

Ha tehát véget akarsz vetni a rossz erőknek a világban, jobb ha használod az intelligenciádat. Mert az erő által számunkra ez egy vesztes játék. Ahogy említetted minden törvény, minden hatalom, minden pénz, a többség mind a másik oldalon áll. De a prédikálás ereje a mi oldalunkon áll! Habár a másik oldal is megpróbálja képezni magát, például ott van a televízió, az egy-szemű guru, minden este leckét tart és mindenki imádja, minden egyes szóra, ami ebből a forrásból érkezik, úgy tekintenek, mint a Védákra. De állítsátok meg ezt az egy-szemű gurut az életetekben. Keressetek egy két-szeműt.

Jobb nem ölni. Mert Krsna egy pillanat alatt képes végezni a démonokkal, az idő pedig véget vet a negatív irányzatoknak. Türelmesnek kell tehát lennünk, hogy megláthassuk a történet végét. De igazad van, el kell döntenünk a kérdéseket és cselekedeteinket természetünk szerint. És ha adott egy nehéz vagy erőszakos helyzet, az egyén testének két részét használhatja: a lábakat vagy a kezeket. Ha ksatrija típus vagy, használhatod a kezeidet. Ha brahmin típus vagy, használhatod a lábaidat – nem arra, hogy magasra rúgj, hanem arra, hogy elszaladj. Mert ha egy brahmin elmenekül egy ilyen helyzetből, számára ez nem gond. Ha azonban ksatrija vagy, használd a karod. Ha egy harcos elmenekül egy ilyen helyzetből, az úgy hívják, hogy gyáva. És ez a pszichológiai játék, amit Krsna Ardzsunával űz. Mert Ardzsuna el akart menekülni, így van? „Nem harcolok! Nem érdekel a háború megnyerése, nem akarok harcolni, nem akarok ölni!” De aztán Krsna elkezdett hatást gyakorolni rá: „Hé, az emberek azt fogják mondani, hogy gyáva vagy. Egy harcos számára nincs nagyobb szégyen mintha »gyávának« hívják. Nagyszerű harcos vagy! Családod ékessége, a legjobb íjász!” Ily módon befolyásolja Krsna Ardzsunát, hogy fogadja el az útmutatást.

Mégis azt mondanám, hogy meg kell próbálnunk elkerülni az erőszakot, amennyire csak lehetséges. És nem az ölésről beszélek, mert az elég egyértelmű, hogy az el kell kerülnünk; hanem a kisebb vagy rejtettebb formáiról az erőszaknak, amiket szintén el kell kerülnünk. Mert ahol harc van, ott nincs gópí-bháva. A harc legtöbb esetben az egók harcát jelenti.

Kérdés: De Gurudzsí, a jóság legyőzetett…

Tírtha Mahárádzs: Nem! „Hirdesd bátran: Az én hívem nem vész el soha!” [1] Sosem veszünk el. Egyet értek azzal, hogy harcolnunk kell az igazságért. Mégis okosnak kell lennünk.

Néha hátra kell lépnünk, hogy erőt gyűjtsünk az előrelépéshez. Mindig tendenciákban, távlatokban gondolkozzatok. Akkor képesek lesztek meglátni az igazságot. De ahhoz, hogy ellensúlyozzuk a jelen kor tendenciáit, egyesítenünk kell erőinket. Mert a külső tendenciák nagyon erősek. Ez a korszak nem kedvez a lelki gyakorlatoknak. Mégsem kell emiatt elkeserednünk, hanem találjuk meg a módját, hogy gyakorolhassuk: először segíts magadon és aztán másokon. És tudjátok a jóga gyakorlásának Kelet Európában a kommunizmusban volt egy különleges íze. Szóval van némi fogalmunk arról, hogy hogyan találjuk meg a módját nehéz politikai helyzetben vagy elnyomás alatt annak, hogy tovább folytassuk a gyakorlatainkat és eredményesek legyünk abban, hogy úgymond eljussunk az emberekhez.

Mégis bármi történjen is, meg kell látnunk mögötte az isteni elrendezést. Még a lealacsonyodás is segít meglátni vagy felismerni a jót. Amíg fizeted a számlákat nagyon sok barátod lesz. Bajban ismerszik meg az igazi barát. De a nehéz helyzetekben fogod meglátni, hogy ki kicsoda. Jó tehát a nehézség? Igen, nagyon jó. Néhány illúzióval kevesebb. És egy lépéssel közelebb az igazsághoz.

Krpádhám kérdése: Miért van az, hogy a Bhagavad-gítában Sríla Prabhupád a buddhi-jógát „odaadó szolgálat”-nak fordítja? Kérlek beszélj erről.

Tírtha Mahárádzs: Mert a bhaktit buddhival kellene művelni. Az odaadás legyen okos odaadás. Miért? Mert a Védánta-szútrában azt javasolják, hogy a gyakorló először váljon bölccsé. Majd pedig olyan ártatlanná, mint egy gyermek. Először válj rsi-munivá, majd válj gyermekké. Mit jelent ez? Azt, hogy: először érd el a buddhi-jógát, a kapcsolatot az értelemmel. Máshol Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában: „Használd minden értelmed Velem kapcsolatban.”[1] De aztán meg kell értenünk, hogy nem az értelem segít majd abban, hogy visszaállítsuk az isteni kapcsolatot, hanem a jóga egy másik fajtája – az odaadás jógája, az érzelmek jógája. És ezt legjobban a gyermekek gyakorolják. Néha annyira odaadóan játszanak, hogy elfelejtenek enni, vagy aludni, hazamenni, mert átadták magukat. És szívükben, a szándékaikban nagyon tiszták – nem bonyolult elmék. Ezért váljatok először bölcsekké, majd ártatlan gyermekekké. Ez az út hazafelé, vissza Istenhez.

Valaki: Amikor a gondolatok tettekké válnak.

Tírtha Mahárádzs: Oh! Nagyon közel vagy a lényeghez!

Jamuná: Mi a helyzet a gondolatok minőségével?

Tírtha Mahárádzs: Bárhogy is, a minőségtől függetlenül, az intelligencia az, ha el tudod érni a céljaidat. De hallottam a bölcsességnek egy másik meghatározását is „a szeretetre való gyakorlati képesség”. Elfogadjátok ez? Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit idéztél, de a bhakti, az odaadás koncepciójába helyezve. A bölcsesség tehát nem az agy bonyolult labirintusa, hanem valami melegség, fény, mely isteni forrásból árad és vigaszt nyújt. Ez a bölcsesség. Ez a bölcsesség, amiről beszélek, nem egy emberi vívmány, hanem egy isteni áldás. Lehet, hogy anyagi szempontból nézve bölcs hőseink egyszerűek. De képesnek kell lennünk arra, hogy meglássuk a lényegi tulajdonságokat. A lelki intelligencia a lélek egy isteni tulajdonsága. Mert ez nem sok-sok információ ismerete, hanem az igazságnak, a lényegnek a meglátása. Ami a bölcsesség egy másik definíciója. Ezért fohászkodunk az isteni bölcsességhez, hogy szálljon ránk.

Prémánanda kérdése: A Bhaktja-lókában Bhaktivinód Thákur beszél az odaadó szolgálat sürgősségéről. Az lenne az alázatos kérésem, hogy beszélj egy kicsit az odaadó szolgálat sürgősségéről.

Tírtha Mahárádzs: Igen! Egy percet se vesztegess! Más kérdés?

De képzeljük el egy szituációt. Egy ház boldog tulajdonosa vagy – ami egy szép eredmény. És gondolj bele, hogy ég a házad. Mit csinálsz?

Valaki: Elfutok.

Tírtha Mahárádzs: Ilyen a lusta fickó. Az igazi tulajdonos megpróbálja megmenteni, eloltani a tüzet, vizet hozni – függetlenül attól, hogy mekkorák a lángok. Mindent megteszel, hogy megpróbáld megmenteni a helyzetet. Azonnal! Nem hezitálsz, nem kérdezed meg a szomszédot: „Csináljam, vagy ne csináljam? Talán így kéne…” Nem! Fogod a vödröt és hozod a vizet.

A tudatosságod lángol! Hozd a vizet! Csinálj valamit a lelki fejlődésed érdekében! Ha megértenénk igazi helyzetünket, nagyon buzgón cipelnénk a vizet. Ez a sürgősség. Ameddig mélyen elmerülsz az illúzióban, fel sem ismered a helyzeted. Úgy érzed: „Óh, milyen jó meleg van ebben a házban!” De nem sürgős a helyzet? Bizony, hogy az.

Mégis az életben nagyon sokszor nem értjük meg igazi helyzetünket. Azt gondoljuk: „Óh, milyen szép! Meleg, biztonságos. Azt kell, hogy mondja, hogy boldog vagyok.” Így van? Mindent megmagyarázunk magunknak. De ha mindent a nevén neveznénk… Vagy ha felismernénk a Krsna-bhaktiban rejlő lehetőséget, azt, hogy milyen előrelépést jelentene az életünkben, egy pillanatot sem haboznánk.

Ne vesztegessetek tehát egyetlen percet sem! Mert mit veszíthetünk, ha nem csatlakozunk a bhaktákhoz? Csak a nektárt. Elmulasztod a nektári pillanatokat ha nem csatlakozol. Ne legyünk buták, használjuk a buddhi-jógát, mert ez az amit Krsna elmagyaráz – légy intelligens.