Sharanagati

„Rté ’rtham jat pratíjéta / na pratíjéta csátmani / tad vidjád átmanó májám / jathábhászó jathá tamah – Értéktelen mindaz, ami (az anyagi világban) velem kapcsolatban valónak vagy valótlannak tűnik, mert tudnod kell, mindez illúziókeltő energiám káprázata csupán, akár az árnyék vagy a sötétség.”[1]

Az utolsó sorban két különböző dolog is megemlítésre kerül: ábhásza és tamasz. Ábhásza visszatükröződést jelent, mint az árnyék; nem az eredeti, hanem csak egy tükörkép. A tamasz pedig a sötétség, teljes sötétség.

„Ami függetlennek tűnik Tőlem, az illúzió.” Ez a vers fő témája; a végén pedig azt mondja: „csakúgy, mint a tükörkép/árnyék és a sötétség.” Valakinek az árnyéka nem az igazi ember. Habár a kaszt bráhminok azt gondolják, hogy ha valaki keresztülmegy az árnyékukon az sértést követ el. De az árnyék nem ők. Manapság az autó-tudatos emberek, akik az autójukkal azonosítják magukat, ha valaki nekimegy az autójuknak, azt mondják: „Belém jött!” De nem neked ment, hanem az autódnak. Ne terjeszd ki hamis egoizmusodat a testedre, az autódra, mindenedre – az nem te vagy, hanem csak egy visszatükröződés, árnyék.

De miért van itt megemlítve: „… függetlennek tűnik Tőlem, az illúzió, akár az árnyék vagy a sötétség.” Hogyan értsük ezt? Mi ez az árnyék? Az árnyék a dzsíva-sakti. Az árnyék a lelkek, a lelkek visszatükröződése. Mert az árnyéknak nincsen különálló azonossága, mindig az eredetivel jár. A dzsíváknak nincsen Istentől különálló létezésük, mindig Vele kéne járniuk.

Az eredetiről és visszatükröződésről szóló példa igaz egy rossz barátra is. Egy rossz barát mindig követ téged, mindig ott van veled, ameddig süt a nap. Amikor megszűnik a napfény, elhagy majd. Ilyen a rossz barát; ameddig a fényben vagy, követni fog. Ameddig fizeted a számlát, ő a legjobb barátod. Amikor azonban bajba kerülsz, vagy a sötétségbe, otthagy.

Ne legyetek hát Krsna rossz barátai. Mindig maradjatok Vele, mint egy árnyék. Mindig kövessétek Őt. Az ábhásza, a visszatükröződés tehát dzsíva-tattva. És akkor mi a tamasz? Mi ez a harmadik eleme ennek a kozmikus képnek?

Krpádhám: Az anyagi természet?

Tírtha Mahárádzs: Így van! Ez az anyag. A sötétség dzsagat, dzsagat jelenti a világot. Így lesz teljes a kép. Az első vers leírja „Létezik – korábban, most és ez után is.” A második vers elmondja: „Ami tőlem függetlennek tűnik, az illúzió. És vagy te, és van a világ.” Ez ennek a második versnek a jelentése. Megadja a képet, az elrendezést ahhoz, hogy hogyan értsük meg ezt a magasabb titkot, hogy Isten mindig létezik. Van a világ, vagyok én, van a Legfelsőbb. A kép kicsit homályos az illúzió miatt, de tisztáznunk kell a következő versben.

(az előző rész folytatása)

Krsna nagyon személyes. Olyan, mint te, mit az emberek. Szereti a természetes szívtől-szívig kapcsolatokat. Nem csak a hivatalos fohászokat: „Te vagy a legnagyobb!” hanem a személyes fohászokat: „Hé, barátom, ellophatom a laddudat[1]?” De annak érdekében, hogy segítse megnyilvánulni ezeket az intim érzéseket, el kell, hogy rejtse Önmagát. Nem focizhatunk a Jóistennel. Igaz? De a barátunkkal már igen. Ezért isteni mód álcázza Magát. Kész feladni Isteni mivoltát. És azt is mondhatjuk, hogy kész olyanná válni, mint az emberek. És ennek az emberi torzultságnak, hogy „Én vagyok Isten”, az ellentéte, a lelki esszencia csúcsa pontosan az, hogy kész emberként mutatni Önmagát. Ez az ő Isteni illúziója, hogy azt gondolja: „Oh, egy tehénpásztor fiú vagyok.” Amikor megfelejtkezik arról, hogy ő a Legfelsőbb Úr és úgy cselekszik, mint egy egyszerű emberi lény. Ez a jóga-májá funkciója – hogy elrejtse a fenséget, annak érdekében, hogy fokozza a raszát. Valós ez a kép? Nem teljesen, mert Ő mégis Isten, de kész kilépni helyzetéből, hogy közelebb kerüljön Hozzád. Ebben a magasabb képben is van némi torzulás, de ez a fajta torzulás édes. Miközben a mahá-májá kép keserű. A jóga-májá tehát tudást ad. Segít felismerni a Legfelsőbbet, ezért tekinthetünk rá úgy mint összekapcsoló energia. A mahá-májá viszont felejtést hoz, illúziót, a hit hiányát. Az első vidját, tudást hoz; az utóbbi avidját, tudatlanságot.

És hogyan szabaduljunk meg ettől az illúziótól, ettől az avidjától? Hogyan kerüljünk ki a sötétségből? A fényességen való meditációval. „A sötétségből vezess a fényre.” Az anyagi sötétségből, anyagi fénnyel lehet kiszabadulni. De a lelki sötétségből kiszabadulni lelki fénnyel lehet.

Krsna tehát leírja ezt a képet, ahol meg kell értenünk, hogy ő a Legfelsőbb. Így van? Ez a második vers témája. És alapjában véve az illúziót írja le: „minden, ami úgy tűnik, hogy nem áll kapcsolatban Velem, az illúzió. Nem igaz, hogy van bármi is, ami független lenne Tőlem. Ha azt gondolod, hogy független vagy Tőlem, ez nem igaz. Ott van a gondolatod, ebben az értelemben valós, de nem igaz.”

Mint a kifejezést: „A földnek két holdja van.” Igaz ez? Nem, nem igaz. Mégis létezik a kifejezés? Létezik, mivel kimondtuk: „A földnek két holdja van.” A gondolat tehát létezik, de nem igaz. Ez az illúzió. A gondolat létezik, valós, de nem igaz.

Jamuná: De költői módon igaz lehet. Ha egy tó partján állunk és a hold visszatükröződését nézzük…

Tírtha Mahárádzs: Rendben, rendben! De térjünk vissza ettől a romantikus költészettől a filozófiához. Vagy „egy terméketlen nő fia”. A kifejezés létezik, de nem igaz. Ez az ahogyan megérthetjük az illúzió működését – létezik, de nem igaz. Ezért Arisztotelész azt mondja: „Azt mondhatjuk, hogy ha valami nem létezik, akkor az nemlétezőként létezik.” Tudtok követni? Úgy tűnik, hogy az agy egy kis trükkjéről van szó, de igazából nem, mert azt is bizonyítja, hogy a létezés létezik. És ez nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy az élet az életből származik, hogy a létezés a létezésből. Az egész világ valamiből származik, nem a semmiből. Mert ha a semmiből származna, akkor a semmibe térne vissza. Ha a nullából jössz, akkor a nullába mész vissza. Ha azonban az impulzus Istentől jön, akkor ez az egész Hozzá fog visszatérni.

Időközben itt van a vjakta fázis, a megnyilvánul fázis, mely illuzórikus, sajnálom, de nem valós. Ezért el kell távolítanunk az illúzió ezen fátylát.

Tudjuk, hogy az abszolút megvalósításának három fázisa van – Brahman, Paramátmá és Bhagaván. Brahman a nagy titok. A Paramátmá még ennél is nagyobb titok. De a titkok titka Bhagaván, a személyes Isten. Csak egy kis visszatekintés az előző versre: Krsna létezésében – léteztem korábban, most is létezem és ez után is létezni fogok – minden benne van, nem csak a saját személye, hanem kísérete is.

Ez a vers pedig a megvalósításról szól – mit fogsz elérni, ha megérted, hogy Isten mindig létezik. Ez a vers leírja az intuitív bölcsességet, az intuíció bölcsességét, mely bizonyos megvalósítások után következik, és amely újabb felismeréseket hoz magával. Ha össze akarjuk foglalni ezt a verset, az így szól: „minden jelentéktelen Nélkülem”. Mert „ha valami, ami nem áll kapcsolatban velem, értékesnek tűnik, tudnod kell, hogy az illúzió.” Ez azt jelenti, hogy Krsnával kapcsolatban minden nagyon értékes, nélküle pedig minden hamis. Ha már itt tartunk, mondjatok valamit, ami Nélküle létezik?

Prémánanda: Ha jól értettem, ami a Srímad Bhágavatamban áll, az ember szabad akarata leginkább a gondolataiban létezik. Ha tehát valaki elég szerencsétlen ahhoz, hogy ne gondoljon Krsnára, akkor a gondolatai azok, melyek Krsna nélkül léteznek.

Tírtha Mahárádzs: Egyfelől ez igaz, de ki adta neked az agyat, hogy lehessenek gondolataid?

Jamuná: A valóságról alkotott illuzórikus kép létezik Krsna nélkül.

Tírtha Mahárádzs: Valóban?

Jamuná: Igen. A mi illúziónk Nélküle való. Mert nem úgy látjuk a dolgokat, hogy kapcsolatban állnak vele.

Tírtha Mahárádzs: De ha valami illúzió, az azt jelenti, hogy nem létezik. Így van? Mert csak illúzió.

Jamuná: De a mi illúziónk valós.

Tírtha Mahárádzs: Igazából ez egy nagyon furfangos kérdés. Végső soron mindent visszavezethetünk az eredeti forráshoz. Ísvara parama krsna / szacs-csid-ánanda-vigraha / anárdir ádir góvindam / szarva-kárana-kárnam[1] – „Én vagyok minden ok végső oka.” Hogyan vezethetjük vissza az illúziót Istenhez?! Azt mondjuk, hogy az illúzió illúzió, mert igazából nem létezik, nem igaz – hogyan vezethetjük vissza a valótlant az abszolút valósághoz? Vagy ha még vallásosabb megfogalmazásba akarjuk helyezni, hogyan vezethetjük vissza a bűnt Istenhez? Mert ha mindent Isten teremtett, akkor a bűnt is, de hogy lehet, hogy megteremti a bűnt?

Jamuná: Vagy még általánosabban: hogyan vezethetjük vissza a gonoszt Istenhez?

Tírtha Mahárádzs: Igen, így van. Ez a teológia egy nagyon bonyolult kérdése. Kétezer éve törik a fejüket, hogy megoldják ezt a kérdést, kevés sikerrel. Csaitanja Maháprabhu bhakta volt, nagy táncos, de jó filozófus is volt egyben. Tanításai alapján megérthetjük, hogy a bűn nem Isten teremtménye, hanem energiájának átalakulása. Ez nagyon fontos, kérlek figyeljetek ide. A gonosz nem Istentől jön, hanem egyik energiájának eltorzult átalakulása. A gonosz tehát az isteni energia eltorzult visszatükröződése, és ez az energia (a májá-sakti) az isteni felsőbbrendű energia (pará-sakti) visszatükröződése. Érthető? Van Isten, van az isteni energiája, van ennek az isteni energiának visszatükröződése, kiterjedése úgymond, és van ennek az energiának egy eltorzult visszatükröződése.

A májá-sakti, vagyis illuzórikus energia, a csit-sakti, vagyis a Legfelsőbb tudatos energiájának egyik kiterjedése. Az ácsárják különbözőféleképpen írják le, hogy az Úr végtelen különféle energiákkal rendelkezik. A puránák azt is megemlítik, hogy gyakorlatilag megszámlálhatatlan különféle energiája létezik – mint például a tudás, az erő, a létezés – sok-sok – és a hládiní, az isteni boldogság energia is megtalálható a Legfelsőbben. A csit-sakti, az isteni tudás energia, olyasmi, ami nagyon közel áll a forráshoz, mert Isten mindent tudó, mindenről tud. Van néhány apró dolog, amiről nem tud, de ez már rasza téma. Alapjában véve meg kell értenünk, hogy Ő mindent tud, mert csit-saktijának, vagy úgymond szellemi kapacitásának, teljében van. Mégis néha az Úr is álcázni szeretné magát. Ezért energiáit arra használja, hogy elfedje Önmagát – a csit-sakti visszatükröződését vagy kiterjedését, hogy elfedje Magát. Mert a tudáson, az értelmen keresztül megértheted Őt, ha azonban gátolja a megértésed, nem fogod felismerni, hogy Ő Isten. És ahogyan te is különféle energiákat használsz, hogy elfedd magad – mint a ruháid, vagy a gondolataid, vagy a PR, ezek mögé az energiák mögé próbálunk elrejtőzni – ugyan így Krsna is használja energiáit, hogy elrejtse Magát. A legdurvább rejtőzködés mahá-májá – mikor olyannyira eltorzult látást kapsz, hogy azt gondolod végső soron te vagy Isten. Ez a legnagyobb illúzió, amikor azt gondolod „én vagyok a legnagyobb.” Ez az anyagi energia örvényének legalja – amikor az emberek azt gondolják magukról, hogy ők Isten. Kicsi vagy nagy, nem számít. Ilyen a mahá-májá; a mahá-májá elválaszt. És a mahá-májá forrása, archetípusa a jóga-májá – az összekötő energia. A jóga-májá is eltorzítja a látást, de össze is kapcsol. Hogyan értsük meg ezt?

(folytatjuk)

“Rté ‘rtham jat pratíjéta / na pratíjéta csátmani / tad vidjád átmanó májám / jathábhászó jathá tamah – Értéktelen mindaz, ami (az anyagi világban) velem kapcsolatban valónak vagy valótlannak tűnik, mert tudnod kell, mindez illúziókeltő energiám káprázata csupán, akár az árnyék vagy a sötétség.”[1]

Ez a Srímad Bhágavatam csaturslókijának második verse. A második ének, kilencedik fejezetének 33-36 verseiről van szó, és most a 34-et vizsgáljuk meg. A Srímad Bhágavatamot a Védák érett gyümölcsének tekintik. A Védák fája különböző gyümölcsöket hoz, mint a dharma, artha, káma, és móksa. Ez a vallást, a gazdasági növekedést, az érzéki örömöket és a felszabadulást jelenti. De ennek a fának az érett gyümölcse az Istenhez fűződő kapcsolat, és az eszencia, ennek a kapcsolatnak a nektárja a bhakti, préma-bhakti. Ezek a versek tartalmazzák a lényeges jelentést. Tudnunk kell, hogy ezúttal Krsna válaszol. Korábban a Gítában Ardzsuna egyszerűen csak hallgatott, de most Brahmá a befogadó és mielőtt Krsna belekezd beszédébe, Brahmá négy kérdést tett fel. És Krsna négy választ ad. Ez a pillanat nagyon fontos, mert épp a teremtés előtt vagyunk. Ott van Brahmá minden erejével, épp nagy feladata előtt áll, mégis egy kicsit még zavart.

Brahmá kérdései a következők: mik az Úr formái; hogyan láthatjuk Őt a természetben elrejtve és hogyan közvetlenül? A második kérdés: mik az Úr energiáinak – mint például mahá-májá és jóga-májá – egyedi tulajdonságai? A harmadik kérdés: milyen cselekedeteket hajt végre ezeken az energiákon keresztül? Ezek elméleti kérdések: hogyan láthatunk Téged, milyenek az energiáid és hogyan működnek? És végül feltesz egy gyakorlati kérdést is: és mit kell tennem? Mert folytathatjuk az elméleti kérdéseket, de végül mégiscsak tennünk kell valamit.

Krsna első válasza nagyon szuggesztív volt. Mert rögtön az első versben beszél Önmagáról és az időről, az örökkévalóságról. Ez azt is jelenti, hogy „A Rólam szóló tudás vagy titkok, a legnagyobb titkok”. Mert Brahmá azt kérdezte: „Hogyan láthatunk téged közvetve és közvetlenül.” „Én ott voltam a teremtés előtt, ott vagyok a teremtés folyamata alatt, és a teremtés után is ott leszek. Ez tehát a legnagyobb titok: „Én vagyok.” Párhuzamba állítható a Bhagavad-gítával: „Én vagyok, aham.”

Krsna második válasza azt mondja, hogy ezt a nagy titkot, mint egy teljes kép részét kell felismerni. Ezért leírja energiáinak funkcióit. A harmadik válasz pedig, hogy a titkos odaadó szolgálat szerves része ennek a képnek. A cél a titkos odaadó szolgálat. És végül Krsna a következő választ adja: „Próbáld megérteni, amit mondok.” Ez a negyedik válasz.

Az első tehát: „titkos vagyok”; a második: „Ezt egy teljes kép részeként kell megértened”; a harmadik: „Kutass a lényeg után, keresd a végső célt” és a negyedik: „Próbáld megérteni, amit mondok neked.” Ha lefordítjuk Krsna válaszait, ez ilyen egyszerű.

De tulajdonképpen ha kihagyjuk a negyediket – „Kérlek használd az eszed, te vagy a legjobb értelem az univerzumban, próbáld megérteni, amit mondok neked” – függetlenül ettől, miről beszél az első három? Az első három leírja a Srímad Bhágavatam fő témáját – szambandha, abhidéja és prajódzsana. Szambandha azt jelenti, hogy Istenhez tartozol, örök kapcsolattal rendelkezel, oda tartozol. Abhidéja az eszköz, ahhoz, hogy hogyan érjük el az utat, amit követnünk kell. És végül prajódzsana jelenti a célt. A titok tehát: „Én vagyok.” A második: „Ezt egy struktúrán belül kell megértened.” És „Meg kell találnod a végső célt – mely a tiszta szeretet.” Szambandha – „Hozzám tartozol”; abhidéja – „tenned kell valamit ez ügyben”; és végül a prajódzsana, a végső cél – „a tiszta szeretetet kell keresned.”

Kérdés: Brahmá lélegzetével kapcsolatban szeretnék kérdezni: hogyan teremtődnek és semmisülnek meg az univerzumok a kirobbanások sorozatában?

Tírtha Mahárádzs: Brahmá lélegzete, nem kétséges, igen hosszú. De Visnuval összehasonlítva, Brahmá kapkodja a levegőt, mintha százméteres futóversenyen venne részt. Mert igazából Visnu lehelete az, mely megadja az anyagi energia pulzálását. Leírják, hogy Mahá-Visnu testéből áradnak ki a különböző univerzumok, az anyagi szféra különböző szerkezetei. Mialatt kilélegzik, ezek a kiáradások mind megtörténnek; és mikor belélegzik ezek a kiáradások mind visszatérnek a testébe. Ez adja az anyag eredeti pulzálását. A nyugati tudomány is azonosítja ezt a mozgást – úgy hívják „az univerzum tágulása”. Egy bizonyos határig folytatódik, majd visszafelé mozdul, ismét koncentrálódik. Amit a fizikai tudomány nagyon szárazon ír le, a tények megértésével, ugyanezt a témát írásaink költői módon fogalmazzák meg: az Úr Visnu a teremtés óceánján fekszik és az örökkévalóság kígyója az ágya. Néha elalszik. És mikor alszol nagyon nyugodtan, lassan lélegzel. Kilélegzik tehát és kiáramlik az univerzum a testéből; és hirtelen álmodni kezd. Ebből megérthetjük, hogy ez az anyagi élet egy álom. De Isten álma, nem a mi rémálmunk. Ez Isten álma! Még ez a visszatükrözött, eltorzult, anyagi, ilyen-olyan világ is Hozzá tartozik. Habár ez az illúzió földje, végső soron Hozzá tartozik. A kiáradás után, ismét eljön a koncentrálódás.

Ezért ne zavarjon meg minket, hogy látjuk, ahogyan jönnek és mennek a dolgok. Az emberek megszületnek és meghalnak. A boldogság jön és megy. Szerencsére a bánattal is ez a helyzet. Jön és megy. Mi marad? Krsna, dzsíva és bhakti.

Hogyan fogalmazzuk ezt meg? Ha megpróbálunk róla valamiféle képet alkotni, azt nem könnyű. Ha el akarjuk magyarázni, azt csak egy hosszú és komplikált filozófiai magyarázattal tudjuk megtenni. De az igazi művészet egy hosszú történetet röviden összefoglalni. Indiában megvan ez a rövid formula. Úgy hívják óm. Minden leír, ami állandó. Mert az óm igazából három hangból, három betűből áll. A, akára; U és M. Mi az A? Az akára Krsna, Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában: „A betűk közül az A vagyok.” Aham. Ki az M a végén? Ez a dzsíva. Az óm kezdete tehát Krsna; a vége pedig a dzsíva. Ki van a kettő között?  Rádhá. A Legfelsőbb Úr van az elején, az egyik véglet; a másik véglet te vagy. Mi köt össze titeket? Srímatí Rádhárání, istenszeretet, az istenszeretet megtestesülése. Megteremti a kapcsolatot az élőlények és a Legfelsőbb Úr között. És mindez benne van egyetlen szóban, egyetlen hangban – óm! Amikor tehát azt mondjátok: óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana-salákajá csaksur unmílitam jéna taszmai srí-guravé namah[1]  – emlékezzetek, óm, az Úr az első. „Itt vagyok! Ő ott van, én meg itt. Ki kapcsol össze minket? Srímatí Rádhárání teremti meg a kapcsolatot!” Szolgáljuk ezt az igazságot az utolsó lélegzetünkig. Ez a mi szentháromságunk. Óm.

Kérdés: A leckén azt említetted, hogy jobb hallani, mind megélni bizonyos szenvedéseket. Hogy jobb hallani róla és megvédeni magunkat tőle. De nem maradhatunk tétlenek, cselekednünk kell, csinálnunk kell valamit, különböző kapcsolatokban kell részt vennünk. És ahogyan megéljük ezeket a különböző kapcsolatokat érzelmeinknek is különböző árnyalatai nyilvánulnak meg. Nem lehetséges, hogy a szenvedés által gazdagítjuk önmagunkat szélesítve különböző érzéseinket, még akkor is, ha elszenvedett érzésekről van szó, hogy ezek az érzések bennünk maradnak, mint egyfajta lelki intelligencia?

Tírtha Mahárádzs: Igen. Mégis a tanulás védikus módszere a hallás általi tanulás. Sajnos nem a védikus korban élünk. Ezért kétség kívül a gyakorlati tapasztalat gyakran hatásosabb, mint hallani róla. De két módszer van arra, hogy tapasztalatot szerezzünk valamiről, hogy valamilyen következtetést vonhassunk le. Az első az, hogy keresztülmész rajta, és úgy szerzel tapasztalatot; a másik pedig, hogy meditálsz rajta. Mindkettő ugyanarra az eredményre vezet. Például leülsz otthon és az anyagi világ korlátozott természetén gondolkodsz, meditálsz. Jóbarátod pedig rohangál, hogy érzékelje, megtapasztalja. Két év múlva találkoztok, ugyan az lesz a véleményetek – korlátozott. Miért vesztegessünk hát annyi mozgást?

De egyet értek, a legtöbb embernek szüksége van a tapasztalatra. Meg kell égetnünk az ujjunkat. Ha lelki tanítómesterünk azt mondja: „Ne csináld!” nem hiszünk neki: „Nem, nem, én jobban tudom.” A gyerekek ugyan ilyenek. Az apa azt mondja: „Kedves fiam, ne csináld!” A gyermek azt mondja: „Igen, de én jobban tudom.” Aztán megérinti a tüzet és mi lesz az eredmény? Fájdalom. De arra emlékezni fogsz, igaz?! Ez az, amire gondolsz – hogy ha keresztülmegyünk szenvedéseken, akkor emlékezni fogunk rájuk.

Ha azonban lelki tanulmányaink, tanulási folyamatunk, következő szintjére lépünk, akkor meg kell értenünk, hogy a szenvedés által ledolgozzuk a karmánkat. És a szenvedésből is lehet energiát termelni. Ebben az értelemben helyes a keresztény elképzelés a szenvedésről – a szenvedésből is lehet sebességet, energiát, némi megértést generálni. Ezért a keresztények legfontosabb szimbóluma Jézus a kereszten – nagyon fájdalmas, szenvedéssel teli, haldokló pillanat.

És ki a mi szimbólumunk? Vagy Krsna, aki fuvoláján játszik. Láttok ott bármiféle szenvedést? Könnyek, fájdalom, sebek, vagy bármi ilyesmi? Nem. Nos, néhány könnycsepp lehetséges, ha Rádhárání is jelen van. Mert ha egymás szemébe néznek, a szemeik beszédesek. De ezek édes könnyek. Boldogok lennénk, ha ilyen könnyeket hullajthatnánk. A mi fő szimbólumunk tehát vagy Krsna, aki fuvoláján játszik vagy Csaitanja Maháprabhu. Az ő kezei sem normál pozícióban vannak, de nincsenek is keresztre feszítve, hanem magasba emeli azokat! Ezért a bhakták is nagyon szeretik ezt a testmozgást. Esti testmozgás – tánc extázisban! Mert Rúpa Gószvámí leírja – és ő sásztra-guru – hogy ha felemelt kezekkel táncolsz és magasra ugrasz, az összes rossz energia eltávozik a testedből. Ez egy teljes művészet, teljes tudomány, semmi nem hiányzik.

Mégis a tradíciónkban, ebben a csodálatos bhakti mozgalomban, a szenvedést is megemlítik. A legnagyobb szenvedés Rádhá és Krsna elválásában található. És ha saját személyes helyzetünkre vetítjük ezt a koncepciót, akkor ez a mi távollétünk Krsnától. Néha egyedül érzed magad. Néha elhagyatottnak érzed magad. Néha szenvedsz. Mert sajnos otthagytuk ezt a gyönyörű ölelést. Amire tehát szükségünk van az az újraegyesítés. Meg kell találnunk a hazavezető utat, vissza Istenhez.

Hogyan járunk ezen az úton? Netán szomorú arccal? Úgy mondják, savanyú arccal senki sem léphet be a mennyországba. Jobb, ha így szaladunk: „Dzsáj Rádhé!”

(az előző rész folytatása)

Ha visszatérünk az eredeti témához, hogy Brahmá instrukciókat kap Krsnától, hogy hogyan végezze jobban a munkáját, akkor láthatjuk, hogy Krsna saját magával indítja a tanítást. Ahogyan a Bhagavad-gítában is: aham, én vagyok. Itt is ezt olvashatjuk: „Korábban is léteztem, most is létezem, és a jövőben is létezni fogok.” A figyelem központjában tehát Ő áll, mert saját magát írja le, mint a múlt, a jelen és a jövő legfontosabb összetevőjét. És ugyanakkor, majdnem azonnal ki is szélesíti látókörünket, mert az időről is beszél. A múlat, a jelent és a jövőt említi, de igazából az örökkévalóságra gondol. Mert mit is mondhatnánk a teremtés rövid kis időtartamairól? Néhány kis kalpa és juga itt-ott, néhány százmillió év ide vagy oda… Az örökkévalóságról beszél. Az univerzum élettartama háromszáztizenegy-trillió év. Elég hosszú idő. De azt mondják, hogy rövidebb, mint Krsna egy pislogása. És miért oktatja Brahmát második lépésként az időről; először Önmagáról, majd az időről? Mert neki és nekünk is meg kell értenünk, hogy örökkévaló lelkek vagyunk.

És ha örökkévaló lélek vagy, van értelme elvesztegetni egy percet is az életedből? Azt mondhatjátok: „Nos, ha örökkévaló lelkek vagyunk, akkor van időnk. E helyett a meditáció helyett, mely oly sok időt vesz igénybe, inkább elmegyek a golfklubba.” Vagy más nagyon fontos elfoglaltságot találunk. Oly sok butasággal tudjuk elfoglalni magunkat. De mi lesz az eredmény a végén? Amikor találkozol Jamaráddzsal és megkérdezi: „Hé, kedves fiam, mivel telt ez életed?” „Nos, eljártam a golfklubba.” „Feketepont.” „És elolvastam az összes újságot is. Ráadásul nagyon engedelmes követője voltam a televízió gurunak. Stb. stb.” Elképzelheted milyen helyzetbe kerülsz akkor: „Óh, hibáztam, ó Istenem!” De már túl késő, ki kell fizetned a számlát. Jobb még most résen lenni. Jobb félni, mint megijedni.

Meg kell értenünk, hogy örökkévaló lelkek vagyunk. És ha rendelkezünk ezzel a tudatossággal, hogy Krsna örökkévaló szikrái vagyunk, Hozzá tartozunk, akkor sok aggodalomtól megszabadulunk. Ezért Krsna az első versben Önmagáról és az időről beszél. Később leírja az illúziót. Valamit az illúzióval kapcsolatosan is meg kell tanulnunk. És jobb az illúzióról a templomban, a leckén tanulni, mint kimenni és közvetlen tapasztalatot szerezni. De erről a témáról majd holnap reggel beszélünk. Mert az illúzió olyannyira félelmetes téma, hogy rémálmaitok lesznek, úgyhogy este nem beszélünk róla. Esti téma – kizárólag Krsna; ez a téma békés, szép lelki álmokat hoz majd.

Merüljünk mélyre a kinyilatkoztatás óceánjában. A Bhagava- gítá után eljuthatunk a következő szintre, ez pedig a Srímad Bhágavatam. Habár tizennyolcezer verset tartalmaz, ez is négy versben foglalható össze. Ez már eredmény – egy nagyon hosszú történetet ilyen röviden elmondani. Itt ismét Krsna beszél. Krsna Brahmát tanítja, az univerzum másodlagos teremtőjét. Brahmá a legmagasabb intelligencia a világegyetemben. Mégis a Legfelsőbb Úr tanítja ezt a legmagasabb intelligenciát: milyen látásmóddal kell rendelkezned, hogy teljesítsd kötelességed. Nem tudom, hogy érzitek ezt magatokkal kapcsolatban, de én nem érzem magam az univerzum legintelligensebbjének. Ha tehát még Brahmának is szüksége volt útmutatásra, hogy eleget tegyen kötelességének, akkor mit szóljunk mi?! Lehet, hogy a mi kötelességünk nem olyan bonyolult, mint Brahmáé – az egész világegyetem megteremtése. Férfiként a legtöbbeknek a kötelessége a családalapítás, gondoskodás a gyermekekről, a szeretteikről. Már ez is elég bonyolult; útmutatásra van szükségünk, hogy jól tudjuk csinálni. És mindeközben ne felejtkezzünk meg magasabb célunkról. Mert Brahmá az univerzum elrendezésével volt elfoglalva, de ezt, mint odaadó szolgálatot tette. Nekünk is létre kell hoznunk saját kis világunkat, privát univerzumunkat az útmutatás segítségével, és közben nem szabad megfelejtkeznünk a magasabb célról.

A Srímad Bhágavatam ezen négy verse a második énekben található. Nézzük meg először a bevezetést, mely szintén egy gyönyörű vers. Ez a vers így szól: „Minden, ami vagyok, valódi örök formám és transzcendentális létem, színem, tulajdonságaim és tetteim – ébredjenek fel benned valós megértésként, indokolatlan kegyem által.”[1] Brahma tehát kizárólag a Legfelsőbb kegyéből fogja megérteni az üzenetet. „Bármim, amim van, bármi, amivel rendelkezem, megérted, éledjen fel szívedben, kegyem által.” Majd így folytatja: „aham évászam évágré  nánjad jat szad-aszat param / pascsád aham jad étacs csa  jó’vjasisjéta szó’szmjaham – Brahmá, én, az Istenség Személyisége vagyok az, aki létezett a teremtés előtt, mikor nem volt semmi más csak Én. Még az anyagi természet, ezen teremtés forrása sem létezett. Amit most látsz, az is Én vagyok, az Istenség Személyisége, és ami a megsemmisülés után marad az is Én leszek, az Istenség Személyisége. [2]

Az idő három fázisa: múlt, jelent és jövő – Isten Maga. Bármi, ami korábban létezett, bármi, ami most létezik és bármi, ami létezni fog az univerzumban – minden Ő. Gondoljatok bele ezen vers dimenzióiba. Hát nem rendkívül fontos és érdekes „bármi, ami a teremtés előtt létezett”? Azt gondoljuk, hogy minden a teremtéssel kezdődik, és előtte semmi sem létezett. De Krsna itt azt mondja: „Mielőtt bármi más létezett volna, Én voltam.” Ő a Legfelsőbb, létezhetett tehát a múltban. De aztán így folytatja: „Az univerzum eredeti formája megnyilvánulatlan volt. Most megnyilvánult. Bármi, ami itt van, mind az Én tükröződésem. Amit most látsz, Én vagyok. És miután vége lesz, ami marad, az is Én leszek, Én maradok.”

Minden, ami az anyagi szinten teremtetett, ideiglenes. Mégis a Legfelsőbb jelen tükröződése. És a jövő is isteni. Minden, ami jelen van itt az anyagi univerzumban, véges. Néhány apróság megmarad: te, mint lelki lény; Isten, Srí Krsna; és a Felé irányuló szereteted. Ezek megmaradnak, mert ezek örök dolgok, túl az anyagi korlátokon. A múlt történelem, a jövő misztérium, a jelen pillanat ajándék. Mert boldogok lehetünk most, ebben a pillanatban. És ahogy beszéltünk róla: hol találhatjuk meg Istent; a vallás azt mondja, a múltban, a miszticizmus azt mondja, a jövőben, a bhakti azt mondja, a jelenben, most. Ez a mi folyamatunk, mert a jelen pillanat ajándék.

Próbáljátok így élni az életeteket: minden pillanat, minden nap, ami megadatott, ajándék! Ha olyan múlttal rendelkezünk, hogy az Krsna volt, és olyan a jövőnk, hogy az Krsna lesz, ami a kettő között van – az a jelen és az is Róla szól. Ez a módja, hogy mindig láthassuk Krsnát – Ő a múltunk, a jövőnk és a jelenünk.

Van itt még egy apró dolog, amiről említést tesz. : „A teremtés előtt, mikor még nem volt semmi, csak Én Magam, még az anyagi természet, ennek a teremtésnek a forrása sem létezett…” Az anyagi természet, prakrti, egy speciális, kettős funkcióval rendelkezik: bizonyos értelemben a természet egy következmény, és egyfajta ok is. A természet egy isteni energia, elkezd működni, megnyilvánul és sok mindent a felszínre hoz. Ebből megérthetjük, hogy ha azonosítjuk az anyagi világot, ezzel az isteni természettel, isteni energiával, akkor megláthatjuk a kapcsolatot vissza Krsnához. Ily módon alakíthatjuk át a természetről alkotott látásmódunkat. Mert ha a természetről beszélünk, mindig meg kell kérdeznünk: „Kinek a természete?” Így van? Mindig azt mondjuk: „Olyan kedves a természeted.” vagy „Durva a természeted.” Krsna természete gyönyörű! Jelene pedig ajándék! Olyan típusú Isten, hogy a múltja örök, a jövője határtalan, jelene pedig gyönyörű.

(folytatjuk)

Habár a Bhagavad-gítá egy nagyon szent és magas szintű irodalom, mégis a Védikus írások rangsorában ez tartalmazza az elemi, alap szintű információkat, amit meg kell értenünk annak érdekében, hogy tovább haladhassunk tanulmányainkban. A Bhagavad-gítá gyakorlatilag leírja, hogy van Isten. Ez nagyon fontos tudás, tudomány. Mert a Kali-jugában minden azt mondja, hogy az istened – ha egyáltalán létezik isten – te magad vagy, vagy a pénz; lelki tanítómestered a televízió, hallgass leckét minden este órákig, stb. stb. Szilárdan ki kell jelentenünk tehát: van Isten! Ezt meg kell értenünk a Bhagavad-gítából: van Isten, van lélek, van kapcsolat.

De milyen is Isten, kicsoda Ő igazából? Ezt a Srímad Bhágavatamból érthetjük meg. És még nem értünk a kinyilatkoztatott írások rangsorának végére. Mi a következő fázis? Igen, ez a Csaitanja-csaritámrta, amely leírja, hogyan legyünk jó bhakták. A végére értünk? Valószínűleg nem, mert ott a Bhakti-raszámrta-szindhu, mely az isteni érzelmek tudománya. És sok bhakta azt gondolja: „Ez a csúcs!” De valójában Sríla Rúpa Gószvámí sok könyvet írt. A Bhakti-raszámrta szindhu azt jelenti: „Az istenszeretet érzelmeinek óceánja” – óceán, az Isten felé irányuló érzelmek olyanok, mint az óceán! De ez a hatalmas óceán még nem a kinyilatkoztatott írások vége, mert a Bhakti-raszámrta-szindhu után jön az Uddzsvala-nílamani[1]. És akkor azt gondolhatod, hogy az Uddzsvala-nílamani a történet vége.

Rúpa Gószvámí a szampradájánk sásztra-guruja, és azt mondhatjuk, hogy az Uddzsvala-nílamani az egyik legfőbb műve. Mégis vannak más mesterek is a gószvámík között. Ott van például Raghunáth dász Gószvámí. Azt mondhatjuk, hogy a gószvámík között ő volt a rasza-guru. Egyik könyvének címe: „A bánat bokrétája”. Vilápa-kuszumándzsali – ez a szanszkrt címe. Mutassatok nekem egy másik vallást, ahol van ilyen szent könyv, melyet úgy hívnak, hogy Vilápa-kuszumándzsali!

És aztán lehet, hogy azt gondolod, hogy itt a vége, ez a csúcs. Ha azonban ellátogatsz Szanátan Gószvámí szamádhijához Vrndávanban, találsz majd ott egy kis kődarabot, olyat, mint ez – ez a sásztrák szamádhija. A szamádhi az a kápolna, melyet a holtest maradványai felé építenek. A gószvámík írtak néhány könyvet, melyek olyan magas szintűek, hogy elásták azokat. Nem tartozik a nagyközönségre.

Hol van tehát szentírásaink vége? Teljes meghódolás – mert ha ellátogatsz egy kápolnába, egy eltávozott személy nyughelyére, mit teszel? Tiszteletedet ajánlod. Ebben a szamádhiban van elrejtve a gószvámík néhány könyve. Ebből megérthetjük, hogy a bhakti egész folyamata – az első lépéstől a végéig – arról szól, hogy ajánljuk tiszteletünket.

Dragi kérdése: Lehetséges a buddhi-jógán keresztül az ember számára a jövő látása egy misztikus módon, behatolni a jövőbe?

Tírtha Mahárádzs: Igen, lehetséges, de lehet, hogy másként, mint ahogy gondolod. Mert azt mondják, hogy a jógik képesek eljutni arra a szintre trikálagja – ismerik az idő három fázisát. Ez azt jelenti, hogy múlt, jelen és jövő. A bhakták is trikálagják. Ők is ismerik a múltat, a jelent és a jövőt. Hogyan? Isteni látásmódunk a szentírásaink. Láthatod tehát a jövőt, a misztikus szemen, a harmadik szemen keresztül láthatod a titkokat, olvashatsz az Ákása Krónikában a misztikus tapasztaláson keresztül, vagy olvashatod a sásztra-csaksuszon keresztül, a „sásztrák szemével”. Ilyen az isteni látásmódunk – sásztra. Van történelem és vannak jóslatok.

És tudjátok, hogy a bhakta látása torzult. Megértése a príti, a szeretet által torzult. Bármilyen jövőt is lássunk tehát, az torzult lesz. Látásunk szeretettel töltött. De ez a torzult látás csodákat képes teremteni. Értitek?

Vegyünk egy példát: egy tiszta bhakta látása – objektív ez? Például elmész és találkozol egy tiszta bhaktával – objektív lesz az ahogyan téged lát? Nem! Messze áll attól! Egyáltalán nem objektív. Mert objektív szempontból listát kéne írnod: mellette 1,2,3; ellene 99, 100… Ilyen az objektivitás. De egy tiszta bhaktának nem ilyen a látásmódja. Nem látja a rossz tulajdonságaidat, csak a jókat. Torzult tehát a látása, nem objektív, de elég erős ahhoz, hogy jóvá tegyen téged, hogy megváltoztasson. Ilyen a tiszta bhaktáink, ilyen mestereink misztikus ereje – hogy másként látnak minket, és ez messze áll jelent valóságunktól, de látják a jövőnket! Nem a múltunkat nézik, hanem a jövőnket látják. Úgy gondolom tehát ez a jövő látásának misztikus módja. És ha elég tiszták vagyunk, úgy tudjuk terelni az energiákat, hogy abba a jövőbe, abba a képbe teljesedjenek ki.

De bizonyos értelemben szomorúaknak kell lennünk a világ jövőjét illetőleg. Mert az anyagi világ egy süllyedő hajó. Alámerül, véget ér, eltűnik. Mégis táncolhatunk egy kicsit a fedélzeten. Ilyen tehát a mi misztikus látásmódunk a jövőt illetően: egy süllyedő hajó néhány táncossal a fedélzetén. Boldog táncosokkal.

Lehetséges látni a jövőt. És a múltat is. Használhatod az intelligenciát, a buddhi-jógát, a prítit pedig arra, hogy lásd a jövőt, hogy lásd a feltárult misztikus titkokat. Tisztítsd meg a látásod, tisztítsd meg a létezésed és Krsna megadja a látóképességet. Bármi legyen is szükséges, megadja neked.