Sharanagati

Kérdés: Brahmá lélegzetével kapcsolatban szeretnék kérdezni: hogyan teremtődnek és semmisülnek meg az univerzumok a kirobbanások sorozatában?

Tírtha Mahárádzs: Brahmá lélegzete, nem kétséges, igen hosszú. De Visnuval összehasonlítva, Brahmá kapkodja a levegőt, mintha százméteres futóversenyen venne részt. Mert igazából Visnu lehelete az, mely megadja az anyagi energia pulzálását. Leírják, hogy Mahá-Visnu testéből áradnak ki a különböző univerzumok, az anyagi szféra különböző szerkezetei. Mialatt kilélegzik, ezek a kiáradások mind megtörténnek; és mikor belélegzik ezek a kiáradások mind visszatérnek a testébe. Ez adja az anyag eredeti pulzálását. A nyugati tudomány is azonosítja ezt a mozgást – úgy hívják „az univerzum tágulása”. Egy bizonyos határig folytatódik, majd visszafelé mozdul, ismét koncentrálódik. Amit a fizikai tudomány nagyon szárazon ír le, a tények megértésével, ugyanezt a témát írásaink költői módon fogalmazzák meg: az Úr Visnu a teremtés óceánján fekszik és az örökkévalóság kígyója az ágya. Néha elalszik. És mikor alszol nagyon nyugodtan, lassan lélegzel. Kilélegzik tehát és kiáramlik az univerzum a testéből; és hirtelen álmodni kezd. Ebből megérthetjük, hogy ez az anyagi élet egy álom. De Isten álma, nem a mi rémálmunk. Ez Isten álma! Még ez a visszatükrözött, eltorzult, anyagi, ilyen-olyan világ is Hozzá tartozik. Habár ez az illúzió földje, végső soron Hozzá tartozik. A kiáradás után, ismét eljön a koncentrálódás.

Ezért ne zavarjon meg minket, hogy látjuk, ahogyan jönnek és mennek a dolgok. Az emberek megszületnek és meghalnak. A boldogság jön és megy. Szerencsére a bánattal is ez a helyzet. Jön és megy. Mi marad? Krsna, dzsíva és bhakti.

Hogyan fogalmazzuk ezt meg? Ha megpróbálunk róla valamiféle képet alkotni, azt nem könnyű. Ha el akarjuk magyarázni, azt csak egy hosszú és komplikált filozófiai magyarázattal tudjuk megtenni. De az igazi művészet egy hosszú történetet röviden összefoglalni. Indiában megvan ez a rövid formula. Úgy hívják óm. Minden leír, ami állandó. Mert az óm igazából három hangból, három betűből áll. A, akára; U és M. Mi az A? Az akára Krsna, Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában: „A betűk közül az A vagyok.” Aham. Ki az M a végén? Ez a dzsíva. Az óm kezdete tehát Krsna; a vége pedig a dzsíva. Ki van a kettő között?  Rádhá. A Legfelsőbb Úr van az elején, az egyik véglet; a másik véglet te vagy. Mi köt össze titeket? Srímatí Rádhárání, istenszeretet, az istenszeretet megtestesülése. Megteremti a kapcsolatot az élőlények és a Legfelsőbb Úr között. És mindez benne van egyetlen szóban, egyetlen hangban – óm! Amikor tehát azt mondjátok: óm agjána-timirándhaszja gjánánydzsana-salákajá csaksur unmílitam jéna taszmai srí-guravé namah[1]  – emlékezzetek, óm, az Úr az első. „Itt vagyok! Ő ott van, én meg itt. Ki kapcsol össze minket? Srímatí Rádhárání teremti meg a kapcsolatot!” Szolgáljuk ezt az igazságot az utolsó lélegzetünkig. Ez a mi szentháromságunk. Óm.