Sharanagati

(az előző rész folytatása) 

De kicsit más volt a kérdésed[1] – hogyan kerekedjünk felül a tartós nehézségeken. Kétféle módszer létezik. Az egyik a misztikus, a másik a praktikus. A praktikus az, hogy fohászkodsz közben, a misztikus pedig, hogy valahogy túléled. De nem túlélnünk kell az életünket, hanem élnünk kell azt. Az élet egy olyan misztérium, amit nem vizsgálnunk kell, vagy gondolkodnunk róla, hanem élnünk kell.

Az analízis vagy összehasonlítás is egy módszer. Egyszer például egy bhakta elment egy kórházba. Ott aztán látott félfejű és más súlyos testi problémákkal küszködő embereket. Majd arra a következtetésre jutott: nekünk nincs is problémánk! Ha azt mondod, hogy problémád van, az gyakorlatilag nem igaz. Mert bárhogy is, az életünk – az esetek nagy részében – nincs extrém körülmények között. Vagy összehasonlíthatod a helyzetedet mások életével. Ha úgy érzed, hogy sokat szenvedsz, meditálj azon, hogy mennyi szenvedés van jelen a világban, a Föld bolygón. Akkor rájössz, hogy a te kis szenvedésed milyen jelentéktelen.

Az útmutatáshoz való ragaszkodás megint csak segíteni fog a tartós nehézség állapotában. Ez valójában gópí-bháva. Mert a hölgyeknek van meg ez a képességük, hogy túléljék a hosszantartó nehézségeket. A férfiak könnyen elesnek, könnyen halnak hősi halált. A hölgyek azonban okosak, túlélnek. Ebből megint csak láthatjuk, hogy a gópí-bháva, vagy a női elem, mennyire fontos.

De Krsna olyan, mint a telihold – az éjszakai utazóval tart. A telihold még az éjszaka halálakor is veled van. Ha tehát úgy érzed, hogy az élet nagyon nehéz, az Úr veled van.

És bizonyos szempontból nézve, egy kis nehézség jót tesz. Ha van valami elérendő cél, összeszeded minden energiádat, megmozgatod minden erődet. Ha nincs ellenállás, nem tudod megmutatni az erődet. Emlékezzetek csak a burleszk filmekre. Tudod, hogy csak egy geg – valaki egyik oldalról tartja az ajtót, a másik oldalról pedig valaki próbál bemenni. Egyre erősebben tolja, egyre többen csatlakoznak hozzá, és együtt tolják, de mégsem nyílik; miközben az illető a másik oldalon kinyitja az ajtót és mindenki beesik rajta. Ugyanígy, ha van ellenállás, ha ott egy bezárt ajtó, előveszed az erőidet. Ha azonban azt gondolod, hogy zárva van az ajtó, de mégis nyitva van, és minden erődet összeszedve érkezel – a földre esel. Miért? Az ostoba ajtóstul ront be oda, ahova az angyal félve teszi be a lábát.

Akárhogy is, egy kis ellenállás jót tesz. Az extrém helyzetekben is meg kell látnunk Krsnát, nem csak a Gólóka Vrndávanról szóló édes álmokban. Ahogy hallottuk: „közvetlenül vagy közvetetten”. A közvetlen az álmunk, a reménykedésünk Gólóka Vrndávan, a magasabb valóság után. Közvetett pedig, amikor megfigyeljük a világ és saját magunk helyzetét. Semmi sem független Tőle, de kész elbújni a függöny mögé. Mint amikor letakarjuk az oltárt. Most közvetlen a látásunk. De mivel nincs semmi akadály a látás útjában, odanézel, majd máris máshol jár a figyelmed. De ha el van takarva, mindenki a kis lyukakat keresi, hogy láthassa mi történik. Figyeljétek csak meg a gyerekeket: bárhol is legyen valami eltakarva, rögtön ott vannak, és a paraván mögé akarnak rohanni. Mi is olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Mind a titkokat akarjuk látni. Vagy legalább egy pillantást kapni abból az isteni történésből. A palást akadályozza látásod, mégis arra ösztönöz, hogy még jobban kutass, közelebb kerülj. A nehézségek tehát jók.

Prémánanda: Úgy sejtem, hogy az angyalok is összegyűjtötték erőiket, habár nem rohangálnak, mint a bolondok. Úgy gondolom, hogy rendelkeznek ezzel a finom mentalitással, és mégis összegyűjtötték minden erejüket. Igaz ez, és ha igen, hogyan csinálják?

Tírtha Mahárádzs: Követik az útmutatásokat. De ez kultúra kérdése is. Ezért néha beszélünk az etikettről – mit kéne tennünk, és mit kéne elkerülnünk. Mert azt mondják: Az ember a stílusa. Ha megfigyelsz egy személyt, olvashatsz benne, hogy kicsoda. Meg kell becsülnünk a dolgokat, nem megragadni. Csak elvenni és élvezni – ez nagyon durva. Ha azonban megbecsülöd, ápolod az eszményeidet, szeretettjeidet, gyakorlataidat – az magasabb szint. Kérlek hát legyetek tanultak ebben a tudományban. Legyetek olyanok, mint az angyalok. Ne erőszakkal lépjetek be. Várjatok az invitálásra – akkor édesebb.

”Óh Brahmá, csak kövesd ezt a következtetést az elme szilárd összpontosításával, és nem háborgat majd a büszkeség, sem a részleges, sem a teljes pusztuláskor.” [1]

Ez a vers az élet extrém körülményeire emlékeztet. Késznek kell lennünk szélsőséges körülmények között is gyakorolni hitünket, és ragaszkodni hozzá. A kozmikus megsemmisülés általában nem hébe-hóba történik. De ez az egész univerzum illúzió, egy fűszál, nagyon jelentéktelen. Miért? Csak ha rendelkezel valami jobbal. Ha nincs más választásod, akkor ne hibáztasd, ne kritizáld.

Hogyan érjük el azt a látásmódot – ami túl van a teremtésen, és a megsemmisülésen? Ahogyan Krsna mondja: kövesd az útmutatást. De néha nem tudjuk követni az útmutatást, igaz? Amikor korlátozott a megértésünk. Krsna mond valamit a Bhagavad-gítában vagy más írásokban, amit nem értünk. Vagy megértjük, de nem tudjuk megtenni, mert a gunák erősebbek, vagy nagyon rosszak a körülményeink. Néha az anyagi befolyás hullámai elsodornak. Akkor mi a teendő? Kövesd az útmutatást, mindenképp ragaszkodj hozzá. Mert a legtöbb dolog, amit elérsz ebben az átmeneti világban, elfogy, eltűnik. Aztán, mondjuk ötszáz év múlva, kiássák a szófiai ásram kövületeit és találnak néhány nagyon speciális kultikus tárgyat, amit nem tudnak beazonosítani. Mint például egy edény, homokkal megtöltve, néhány cseppel valami ismeretlen anyagból. És különböző verziókat állítanak majd fel. Bármi, amit elérsz tehát a feledésbe merül majd. Ezért nem kőből kell templomot építenünk; lángokat nem gyertyából, vizet nem a csapból. A szív és lélek templomát kell felépítenünk, az örök láng gyertyáját kell meggyújtanunk, és az elérhető legjobb vizet kell használnunk – ez pedig Gangá Anya.

Ez az én tanácsom: ragaszkodjatok Krsna útmutatásaihoz. Akkor még az élet szélsőséges körülményei közepette is biztonságban lesztek.

Prémánanda kérdése: Mindennapi életünkben kétféle extrém szituáció van. Az egyik, mondhatjuk úgy egyszeri extrém szituáció, és ez a könnyebb, azt gondolom – amikor például valakinek hősként kell meghalnia, de ezt csak egyszer kell megtennie. Összegyűjti hát minden erejét, és hősi halált hal – nem olyan nagy probléma. De a nagyobb gond az, amikor…

Tírtha Mahárádzs: Állandó halál, sokszor meghalni.

Prémánanda: Igen. Arra gondolok, amikor valaki hirtelen egy nagyon kemény helyzetbe kerül, amely sokáig tart, ez egy másik fajtája a szélsőségeknek, ahol úgy gondolom nehezebb megtartani a hitet. És egyféle nézőpontból a mindennapi élet ilyesfajta extrémitás. A kérdésem tehát arra irányul, hogy mondanál-e egy kicsit többet az útmutatásokhoz való ragaszkodásról ezekben az állandósult szituációkban. Hogyan találjunk erőt hozzá, és hogyan ragaszkodjunk az útmutatásokhoz, amikor a helyzet talán nem tűnik annyira szélsőségesnek, de a probléma tartósan jelen van?

Tírtha Mahárádzs: Igen, isteni nézőpontból szemlélve, Isten nélkül éli – ez extrém. Majdnem lehetetlen, nincs erre vonatkozó elképzelés. Nos, azt mondtad, egyszer meghalni, az könnyű.

Prémánanda: Könnyebb.

Tírtha Mahárádzs: Aha! Így már jobb. De ahogyan említetted ez a ksatrija módszer, a harcosok útja. Egyszer meghalni, de olyan halállal, mely által elérhető a tökéletesség. Ha teljesen biztosak benne, hogy elérik a mennyeket, akkor készek meghalni. Ilyen tehát egy ksatrija hozzáállása a halálhoz. Éljünk, vagy haljunk – nem számít. Milyen a vaisja megközelítés? Mit mond egy vaisja, amikor megközelíti a halál? „Nos, adhatok egy kis adományt.” Eljön a halál, ő pedig így felel: „Fizethetek neked egy utat Brahmához. Csak adj nekem még egy kis időt.” Megpróbálja megvesztegetni a halált. És milyen egy súdra megközelítése? Annyira tompák, hogy számukra élet vagy halál ugyan az. És még a súdra szintnél is rosszabb – azok, akiknek nincs hite. A Srímad Bhágavatamban az áll: azok, akiknek nincs hite Krsnában olyanok, mint a fújtató – lélegzenek, de ez nem élet, olyanok csak, mint egy üres fújtató. Számukra élet vagy halál –mindkettő értelmetlen.

De milyen a halál braminikus megközelítése? Ha megegyeztünk abban, hogy a ksatrijáknak egyszer kell meghalniuk, akkor mi a helyzet a bráminokkal? Gyakorlatilag minden nap. Egy bráminnak egy élet alatt számtalanszor meg kell halnia. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy meg kell tisztulnunk. Meg kell halnunk a tudatosság egy alacsonyabb szintje számára és újraszületni a tudatosság egy magasabb szintjén. Ez az, ami Brahmával történik. Mindig mikor megértette, hogy hibázott, vagy van valamilyen hiányossága, meghalt. Persze ő egy finomabb formában él, nincs tehát test, amit el kéne hagynia; mégis azt mondják, hogy feladta a „testét”, feladta ezt a felfogást és azokból a felfogásokból bizonyos különböző dolgok nyilvánultak meg az univerzumban.

Ugyan így nekünk is sokszor meg kell halnunk a tisztulás útján. A kívülállók számára ez nem vonzó. Mindenki örök életet akar, nem pedig sokszor meghalni. De az a valóság – meg kell halnunk önmagunk számára, hogy újraszülessünk az Úr számára. Ha csak önmagunkért élünk, akkor gyakorlatilag senkiért sem élünk. Ha azonban Krsnáért kezdünk el élni, akkor elkezdünk mindenkiért élni. Ez a mód arra, hogy megsokszorozzuk energiáinkat. És így győzhetjük le a halált.

(folytatjuk)

„Óh Brahmá, csak kövesd ezt a következtetést az elme szilárd összpontosításával, és nem háborgat majd a büszkeség, sem a részleges, sem a teljes pusztuláskor.”[1]

Itt megemlítik: „az univerzum végső és részleges megsemmisülése.” Sokan várják az univerzum megsemmisülését, igaz? Talán hallottatok erről a közelgő időpontról, 2012, amikor nagy zavarok várhatók az életünkben, mintha 2008-ban, 2009-ben, vagy bármelyik másik évben nem lennének zavarok. Az emberek általában kiválasztanak egy időpontot, ragaszkodnak hozzá, és rettegnek.

Persze az anyagi világ mindig átalakulásban van. A rosszból a még rosszabba. Ez egy történelmi süllyedő hajó. Ne várjunk túl sokat a kali-jugától, az anyagi világtól. De a süllyedő hajóból az óceánba ugorhatsz! Egyik oldalon az anyagi óceán, a másikon a nektáróceán. Válassz, hogy melyik oldalra ugrassz.

Más vallások és tradíciók általában egy egyetemes világvégéről beszélnek. De ahogyan a mi tradíciónk és lelki tudományunk nagyon alapos a teremtés folyamatával kapcsolatban, ugyanígy a világ megsemmisülésével kapcsolatban is az. Azok számára tehát, akik hisznek ebben a kozmikus megsemmisülésben a bhakti-jóga a legjobb választás. Mert máshol csak egy világvége van, nálunk négy. Ez a kozmikus megsemmisülés egyfajta továbbfejlesztett verziója. Tudjátok mi ez a négy fajta kozmikus megsemmisülés? Rendben, nézzük, hogy miről szól a vers. A részleges és a teljes megsemmisülés. Ebből tudhatjuk, hogy van legalább két fajta – a részleges és a teljes. Mi a részleges? Úgy mondják, hogy Brahmá napjának végén, a kozmikus struktúra bizonyos szintjei és régiói megsemmisülnek. Brahmá egy napja elég hosszú, de amikor eljön az este a struktúra egy bizonyos szintjén zavar támad. Ez megint csak azt mutatja, hogy az egész vallás a fény misztikumán alapul. Amikor fény van, élet van; amikor sötétsége van, akkor pusztulás. És tudjátok Brahmá élete is úgy telik, mint a miénk – nappalok és éjszakák. És bizonyos szintű pusztulás és újraépítkezés is jelent van. De akkor Brahmá élete is véget kell, hogy érjen egyszer. Meddig él Brahmá? Több száz évig, az ő éveivel mérve. Ez nagyon-nagyon hosszú idő. Amikor véget ér az élete, az egész univerzum elemi állapotába, az egység állapotába tér vissza. Ezért hívják ezt végső vagy elemi megsemmisülésnek. Látjátok tehát ezt a két periódust – az egyik a rövidebb megsemmisülés és építkezés, a másik pedig az anyag egyfajta végső felbomlása.

Mi a másik kettő? Van még kettő. Jut még valami más ezeken kívül az eszetekbe? Milyenfajta megsemmisülés történhet még ezeken túl? Bármi elképzelés? Akkor, ha nem bánjátok, segítek. A világnak van egy tartós megsemmisülése és van egy privát világvége is. Tartós? Megnyilvánult állapotában létezik; hogyan beszélhetünk tartós megsemmisülésről? A világ tartós megsemmisülése – az élőlények érkezését és távozását jelenti, születés és halál. Természeténél fogva ez a világ átmeneti – minden változik, mozgásban van. Az élőlények érkezése és távozása tehát a világ tartós megsemmisülése. Rendben, van tehát részleges, végső, tartós és privát. Mit jelent ez? Ez az, amikor te elhagyod ezt az univerzumot. Akkor ez az egész anyagi élet olyanná válik, mint egy álom.

Amikor valaki eléri a felszabadulást, teljes mértékben maga mögött hagyja ezt a világot. Nem befolyásol, nem érint, sem a teremtés, sem a megsemmisülés. Ezért Krsna azt mondja: „Összpontosíts ezekre az útmutatásokra, fogadd meg azokat, és akkor nem háborgat majd sem az arra való büszkeség, hogy te vagy a teremtő, sem a világ megsemmisülésétől való félelem.”

“Óh Brahmá, csak kövesd ezt a következtetést az elme szilárd összpontosításával, és nem háborgat majd a büszkeség, sem a részleges, sem a teljes pusztuláskor.” [1]

Az emberek általánosságban nagyon békés körülmények között élnek. Életük kilengése nem túl nagy. Nincsenek magasságok és mélységek. Egyszerű, békés és unalmas élet. Semmi nem történik, semmi sem háborgat, kívül és belül is minden rendben. Brahmá élete egy kicsit más volt. Mert képzeljétek csak el magatokat: hírtelen egy elhagyatott szigeten találjátok magatokat. Vagy inkább mondjuk azt, hogy zátonyra futott egy elhagyatott univerzumban. Brahmá először egyedül volt egy nagy feladattal – a másodlagos teremtés véghezvitelével. Igen nehéz feladat. Nem csak csöpp kis lakásod létrehozásáról van szó, hanem az egész univerzum megteremtéséről! Megpróbált kutatni az eredet után. Habár mélyen elmerült a kutatásban, sosem ért a végére. Aztán változtatott a módszeren, mert először a kísérleti módszerrel próbálkozott. Meg akarta figyelni, hogy mi történik; aztán megértette, hogy ez lehetetlen. Aztán belekezdett a mértékletességbe és a meditációba. Aztán a szívén keresztül kapott isteni inspiráció alapján megértette mit kell tennie. És aztán ezek a versek a legfelsőbb Úrral, Krsnával való találkozásáról beszélnek. Úgyhogy azt gondolom minden oka megvolt arra, hogy büszke legyen – tekintélyes pozícióra tett szert, az első és legmagasabb intelligencia az univerzumban, közvetlen találkozás Istennel, igényes munka, tudás, vagyontárgyak, minden. Mégis Krsna különböző témákkal ismertette meg.

Csak, hogy tisztázza a szituációt, mindenekelőtt így szólt: „Itt voltam, itt vagyok és itt is leszek.” Mert Brahmá élete megegyezik az univerzum élettartamával. Nagyon hosszú idő, de mégis jelentéktelen Krsna idejével összehasonlítva, mert az Ő ideje az örökkévalóság. Azt mondják, hogy ez az anyagi idő, egyik szempillájából teremtetett – a test egy igen jelentéktelen része. Mégis testének ezen kicsi része olyan mint ennek a végtelen anyagi időnek a kiáradása. Brahmá úgymond az idő illúziójának befolyása alatt áll, ezért szüksége van az útmutatásra, hogy valami és valaki az idő korlátain túl van. Ezért Krsna azt mondja: „Itt vagyok.” Aztán leírta az illúzió természetét, majd a természet alkotóelemeit és végül útbaigazítást adott: „Kutass! Keress! Folytasd a kutatást!” Majd ez után azt mondja: „Ha követed ezeket az utasításokat, megszabadulsz a büszkeségtől.” Nem csak általánosságban, hanem kivételes helyzetekben is – mint például a világ vége, ez elég rendkívüli helyzet.

Most jöhetnek a kifogások arra, hogy miért nem tudjátok végrehajtani szolgálataitokat. Mit mondtok majd a világ végekor? „Nem tudok imádkozni, mert elfoglalt vagyok.” Az egész világ darabokra hullik körülötted, te azt mondod: „Óh, elnézést, elfoglalt vagyok.” Tanítóink azt mondják, hogy akkora eltökéltségre van szükség, hogy ha látjuk a napot, a holdat és a csillagokat leesni az égről, és ha látjuk a pralaját – az egész univerzum végső pusztulását –, ha látjuk, hogy megtörténik, akkor sem kerülünk a hatása alá. Extrém körülmények között is ragaszkodnunk kell a hitünkhöz, nem csak kényelmes, könnyű helyzetekben. Könnyű jó bhaktának lenni, amikor minden egyszerű. Amikor azonban nehezebb a helyzet, a szolgálat is megbecsültebb.

Volt egyszer egy nagyon kedves beszélgetés: egy kedves bhakta feltett egy kérdést. Így szólt: „Nos, ha elköteleztük magunkat Krsnának, de vannak más hajlandóságok is a szívünkben, amikor másnak is szentelünk némi figyelmet”- ez azt jelenti, hogy megosztom a szívem Krsna és valaki más között – „azt Ő hogyan fogadja?” Most előállhattok az elvárásaitokkal: óh, hát elég toleránsnak kell lennie, alázatosabbnak egy fűszálnál, beletűrőbbnek egy fánál, el kell viselnie a butaságaimat. De tudjátok, ez a bhakta friss házas volt; ezért megkérdeztem: „Úgy tudom házas vagy, így van?” Így válaszolt: „Igen, házas vagyok.” Majd azt kérdeztem: „Nos, hogyan éreznél, ha a feleségednek, habár nagyon szeret téged és nagyon engedelmes veled szemben, lenne valaki más is a szívében?” Nem volt több kérdés.

Nem tehetjük ezt szeretett Urunkkal. „Szeretlek, de magamat is szeretem.” Nem csinálhatjuk ezt. Adnunk kell a szeretetünket, nem magunknak őrizgetni. Mert emlékezzetek, minél többet adtok, annál többet kaptok. Sríla Prabhupád így ír: „Az élet az életből származik.” A tudatosság a tudatosságból. A szeretet pedig a szeretetből. A szeretetből pedig szeretet származik. Semmi más. Ha Krsna a szeretet Istene, mondjatok valami mást, ami tőle származik, a szereteten kívül? Legyen ilyen a látásmódunk. Legyen ilyen a felajánlásunk.

Giridhárí: Mégis van néhány belső ellentmondás. Nem szeretheted csak Istent, anélkül, hogy bárki mást szeretnél.

Tírtha Mahárádzs: Természetesen! Én nem érzek itt ellentmondást.

Giridhárí: Azért merül fel, merthogy minden szeretetünket az Úr felé kéne irányítanunk.

Tírtha Mahárádzs: Értem. Mit tegyünk? Nem könnyű. Nos, ha általánosságban szeretjük Istent, Krsna hatalmas; ahhoz, hogy szeressük, nem tudjuk körülölelni a megértésünkkel. Válasszunk egy részt. Testének egy részét. Tudjuk, hogy Ő transzcendentális, egy kis rész betölti az összes szerepet, vegyünk hát egy részt. Egy rész olyan, mint az egész, az egész túl nagy, vegyünk hát egy kisebb részt, amit képesek vagyunk befogadni. A javaslatom, hogy vegyük a szívét. Mert a szív nélkül, a test nem működik és tudjuk, hogy a szívben ott van néhány nélkülözhetetlen energia, vegyük hát a szívet. Végül is a bhakti-jógát gyakoroljuk, az érzelmek jógáját, melyik másik testrészt vehetnénk Istentől mint a szívét! És azt javasolják, hogy addig folytasd a keresést, amíg nem találsz. Először tehát Krsna testét vizsgálod meg – ez a láb, ez a mellkas és belül ott van a szív. Aztán előveszed a késed és vágsz: mi van a szív belsejében? Lássuk csak mit rejteget a szív? És mit találsz Krsna szívében? Tiszta bhaktákat. Krsna szíve a tiszta bhaktákat rejti. Megint csak nem tudunk megszabadulni a vaisnaváktól. Mégis legalább a jövőbeni vaisnaváktól megszabadultunk – akik még nem tiszta bhakták. De aztán találkozol egy nagy problémával. Mert van valaki, akinek még Krsnánál is nagyobb a szíve. Ki az az egyetlen személy, akinek még Krsna szívénél is nagyobb a szíve? Isten szívénél! Ez az Istennő szíve. Srímatí Rádhárání szíve még Krsna szívénél is nagyobb. Mindenkit képes meginvitálni a szolgálatba.

Ha tehát Krsna nélkülözhetetlen részét, a szívét vesszük, ott találkozhatunk a tiszta bhaktákkal. És ha veszünk egy tiszta bhaktát, az ő szívében Krsnával találkozhatunk. Sríla Srídhar Mahárádzs így ír erről: mi ez a kivételes energia és rezgés mely a tiszta bhaktákat veszi körül? Mi az ideáljuk, mi inspirálja őket? A szívükben fogod ezt megtalálni – ez Krsna, aki tiszta bhaktái szívében lakozik. Így szerethetjük Őt és szolgáit. És ne feledjétek, a szeretet nem szétoszlik, hanem megsokszorozódik. Ez a transzcendentális szeretet titka.

Krsna-prijá kérdése: Azt jelenti ez, hogy ha egy emberi lénynek adod a szereteted, akkor megint csak Krsnának adod azt? Ha egy embernek adod a szereteted, gyakorlatilag az Úrnak adod.

Tírtha Mahárádzs: Ha rendelkezel ezzel a látásmóddal… Ha azonban nem rendelkezel ezzel a magas szintű, lelki látásmóddal, akkor ez egy tévedés. Ha azon a szinten vagyunk, ahol a lelket látjuk, akkor lehetséges. Mert akkor nem a testet szeretjük, hanem a lélekkel osztjuk meg az érzéseinket. Ameddig nem vagy ezen a szinten, fókuszáld a figyelmed. És eszerint láss másokat is. Mert Krsna egy nagyon különleges fényt áraszt. Habár sötét színű, mégis fénylik, isteni fényességgel. Az Ő megértésében másokat is megértünk. Ha mindenkit az Úr szolgálójaként látsz, akkor szabadon megoszthatod az érzéseid. De soha ne keverjük össze, soha ne értsük félre az eltorzult földi érzéseket és az isteni lelki szeretetet. Az egyik karma, a másik préma. A karma önző, magában foglalja a te önző élvezeted; a préma isteni – csakis a lelkek között. Nem szabad tehát összekevernünk a kettőt. Nem szabad azt gondolnunk, hogy az egyik kicserélhető a másikkal.

Ez az igazi tudás, amikor nem csak a részleteket látjuk, hanem a teljes képet. Képzeljétek csak el, amint túl közel mentek egy képhez. Az összes kis képpontot látni fogjátok, de fogalmatok sem lesz a teljes képről. Egy kis távolságot vesztek, és egy bizonyos távolságból nagyon tiszta lesz a kép. Menj még távolabb és ismét elveszted ezt a tiszta képet. Olyan kicsi lesz, hogy nem leszel képes meglátni. Egy bizonyos távolságra van tehát szükségünk, hogy lássuk a teljes képet. Ez azt jelenti, hogy észlelésünk korlátozott. Ameddig a gyakorló formádban, a szádhaka-déha formádban vagy, tartsd meg a távolságot. De amikor eljutunk a tökéletesség szintjére, nincs többé távolság.

Fókuszálnunk kell látásunkat, hogy ne csak a részeket lássuk, hanem a teljes képet. Ha a másik irányból indulsz, olyan éles látással kell rendelkezned, hogy ne csak a teljes képet lásd, hanem a részleteket is. Hogyan értsük ezt? Először megtanuljuk, hogy létezik a Legfelsőbb Úr, Krsna. Olyan ez, mint egy hegyi kirándulás. Látod a legmagasabb csúcsot. És a csúcs hívogat: „Gyere!” Belevágsz tehát az útba, és még mindig látod a csúcsot, a célt. Aztán hamarosan rájössz, hogy előbb egy kis dombot kell megmásznod. Aztán ott egy völgy. Fel és le, fel és le, ahogy haladsz, de a legmagasabb csúcs még mindig ott van a szemed előtt. Ez a te hamis felfogásod: a csúcs és én! Vagy: én és a csúcs! Később elkezded látni, hogy vannak mások, akik veled haladnak az úton. Néhányan gyorsak, mások lassabbak. Később meglátod a kis füvet az úton… Részletesebb lesz tehát a kép, de a célod még mindig ott lebeg előtted.

A lelki életben is ugyan ez történik. Először megértjük, hogy létezik a Legfelsőbb Úr Krsna. Krsna és én. Vagy: én és Krsna. Mi ketten – ez egy jó kombináció. Később körbenézel és így szólsz: „Hé! Létezik Krsna, de létezik a guru is.” Egy harmadik személy. „Rendben, Krsna magasztos, ezért meg tudok hódolni Előtte. Rendben, ez a guru szintén magasztos, egy magasztos eszme, a guru előtt is képes vagyok meghódolni. Azt mondják szükséges, csináljuk hát. A misszió ékességévé válhatok.” De ez azt jelenti, hogy nem figyeltem oda, hogy ki jön még velünk, ki jön velem. Mert mások is járnak az úton. Úgy hívják őket, hogy vaisnavák. „Létezik Isten – rendben; létezik a guru – elfogadjuk; vaisnava – ez meg mi?! Mi szükség van arra?! Rendben, a szentháromságunk – Isten, guru és én – ez elég! Miért lenne bárki más a képben?” Ez azt jelenti, hogy nem ismertük fel, hogy másokkal együtt kell haladnunk az úton. Meg kell hódolnunk minden bhakta előtt. És a leendő bhakták előtt is. Mert kétféle ember van – a bhakták és a nem-bhakták; általában így teszünk különbséget. De meg kell változtatnunk a látásmódunk: csak két féle ember van – akik már meghódoltak és a leendő bhakták. Meg kell hát hódolunk minden egyes jelenlegi és jövőbeni vaisnava előtt. Mert Krsna azt mondja a Srímad Bhágavatamban: „Hamuba szórhatod a felajánlásod, ha Engem imádsz a templomban, de figyelmen kívül hagyod a többi élőlényt.” Ez egy óriási hiba, amit Krsna kétség kívül felismer. „Ha formálisan, hivatalosan próbálsz meg imádni Engem, de elhanyagolod teremtményeimet, nem fogadom el imádatodat.”

És miért mondják azt, hogy olyan ez, mintha felajánlásod a hamuba szórnád? Mert ha valamit a hamu tetejére szórsz, nem lesz eredménye. Ha valamit a tűzbe dobsz, az égni fog. Az áldozati tűz kapcsolatot teremt a létezés ezen síkja és egy magasabb sík között. És bármi, amit a tűzbe ajánlunk, eljut a felsőbb síkokra – a vágyaid és a karmád is. Először tehát a Legfelsőbb Úr kedvéért kell áldoznunk, aztán rendben, saját magadért is áldozhatsz, és feláldozhatod, elégetheted a bűneidet is. Ezért az áldozat megtisztítja a légkört. Megtisztítja az energiákat is. Megtisztítja a létezésed.

Prémánanda kérdése: Gurudév, van itt nekünk egy nagyon különleges esetünk a Vitosha Fekete Csúcsával, amit lentről nem igazán lehet látni. Az a csúcs, amit lentről látsz nem a Fekete Csúcs. Hogyan magyaráznád ezt a szituációt? Megtörténhet ez a mi utunkon is?

Tírtha Mahárádzs: Különösképp, amikor befedi a fehér hó. Akkor nem látod a Fekete Csúcsot. Mert Krsna fekete, és van még valaki a képben, aki fehér.

Hallottuk már Krsnának ezt a nevét – Makhancsór – oly sokszor. Egyszer azonban Ajódhjá, Rámacsandra városának utcáin sétáltunk, amikor hírtelen találkoztunk egy nagy letakart kosarat cipelő árussal, a kosárban valami fehér dolog volt, olyasmi, mint a tejszínhab. És tudjátok Indiában nem igazán ajánlott az utcán enni. De amikor megértettem, hogy mi is van a kosárban, nem tudtam ellenállni, mert makhan volt az. Azonnal megértettük: „Óh, makhant árulnak az utcákon. Urunk annyira szereti ezt a makhant, hogy nekünk is vennünk kell belőle.” Azonnal vettünk tehát egy adag makhant az összes bhaktának és aztán megértettünk némi isteni minőséget. Mert olyan édes és annyira kielégítő volt, hogy még egy adagot magunkhoz kellett vennünk. Aztán megértettem miért lopkodja ezt Krsna. Ebből sosem elég! Sosem tudsz eleget magadhoz venni belőle. Olyan varázslatos és oly kielégítő! Szerencsére az Ő energiái határtalanok, és habár ő a legjobb tolvaj, isteni tolvaj, végtelen mennyiségű makhant képes teremteni, hogy aztán örökké lopkodhassa.

De mi történik? A makhan igazából az isteni energia megnyilvánulása. Krsna tehát a saját energiáját lopkodja. Saját Magával játszik. Megteremti a makhant és ellopja azt. De várjunk csak, gondolkodjunk egy kicsit; mi ez a makhan? Mit szimbolizál? Ah, elfelejtettem megemlíteni, hogy egy kis cukrot is adtak hozzá! Nem csak tejszínhab, hanem édesség. Anyagi számításokkal nézve a tej a tehén terméke. Azt mondhatjuk tehát, hogy a tehén lényege a tej. A tej eszenciája pedig a vaj. A vajé pedig a makhan – egy nagyon, nagyon édes, felvert eszencia. Te vagy a tehén. Az élet a tej. Az odaadás a cukor és a szeretet a makhan. Ez az, amit Krsna el akar lopni tőled – édes szeretetedet, az egyetlen dolog, ami iránt érdeklődik, semmi más. Felajánlhatod Neki… mit tudsz neki felajánlani? Mit tudunk felajánlani Istennek?

Valaki: Almákat.

Tírtha Mahárádzs: Mit? Almákat? Jó ötlet, de összehasonlítva a makhanal, ez nem sok. A világ összes gazdagságát felajánlhatjuk – az mind semmi! Felajánlhatsz ízletes ételeket – amit te ízletesnek gondolsz – de igazából a Vaikuntha bolygókon rádzsa-bhóga felajánlásokat, királyi felajánlásokat kap. Hogyan is versenyezhetnénk ezzel? Csakis úgy, ha felajánlunk egy kis makhant. Az odaadásunkkal édesítve. Ez az egyetlen dolog, ami után Urunk érdeklődik.

Hogy is szól ez a név? Makhan-csór. Nem Makhan-hari, mert az azt jelentené „makhan evő”; Makhan-csór azt jelenti „makhan csenő”. Miért cseni el? Kész vagyok felajánlani Neki! Tudom, hogy ez a legkiválóbb az ételek közül és kész vagyok felajánlani. Okos vagyok, megértettem, hogy a szeretet az élet legmagasztosabb energiája. Kész vagyok tehát felajánlani az Úrnak. De egy kis darabot megtartok magamnak. Fele-fele; adok Neki is és magamnak is megtartok belőle. Legyetek realisták! Mi van, ha nincs is Isten; akkor itt állok majd üres kézzel. Legyetek realisták – valamit Neki és valamit nekem is. Akkor azonban Makhancsór izgatottá válik: „Micsoda? Ötven százalékkal akarsz elégedetté tenni?! Azt az ötven százalékot is akarom, amit magadnak akarsz megtartani. És még nyolc százalékot büntetésként. Végül tehát 108 százalékot akarok tőled.” Makhancsór – elcseni, amit magadnak akarsz megtartani.

Most mindenkit egy nyílt és őszinte beismerésre invitálok. Csentetek már el valaha valamit? Legtöbbünk már kipróbálta ezt. Mennyi boldogságot nyertetek belőle? Nem sokat. Igaz? Főleg ha visszatekintetek. Először így gondolkodtatok: „Óh, milyen jó lenne ez nekem,” de amikor megtettétek… megváltozik az érzés. Ez azt bizonyítja, hogy a dolog nem volt lelki. Mert gondoljatok csak bele: Isten kétségek között: „Óh Istenem, elraboltam bhaktáim szívét!” Isten tehát így szól: „Óh Istenem! Lehet, hogy hibáztam?! Talán nem volt helyes – elrabolni a bhaktáim szívét. De mit tehetnék? Nem elégszem meg a sóvárgó felajánlásokkal. A lényeget akarom. Mert tudom, hogy a kötelességtudók mindent fel akarnak ajánlani nekem. De ismerem az ellenszegülőket is, akik valamit maguknak is meg akarnak tartani. A legjobb részt maguknak akarják megtartani. Én akarom a legjobb részt! Nem tűrök meg egy másodikat a képben.”

Ne tartsátok meg a makhant magatoknak. Adjátok Neki, osszátok meg másokkal és akkor sosem fogtok kifogyni belőle. Ez a szeretet jógája, az a bhakti.

Ezért Krsna azt mondja ebben a versben: „Mindenben benne vagyok és kívül is. Paramátmaként ott vagyok a szívedben, hogy szeretet energiát termeljek. És kívül pedig Krsna vagyok, aki élvezi szeretetteljes felajánlásaid.” Hogyan tudjuk felajánlani szeretetünket a legjobb módon Krsnának? Sok lehetőség van. Ha azonban nevén szólítjuk: Haré Krsna Haré Krsna, Krsna Krsna Haré Haré Hare Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré, azzal nagyon elégedett lesz. És te is elégedett leszel. Először adunk, aztán kapunk.

Ez tehát ennek a versnek a mondanivalója – a legnagyobb misztérium: Krsna mindenhol ott van, mégis egyre inkább fókuszáljuk figyelmünket, verjük fel a habot, adjuk hozzá a cukrot és ajánljuk fel Neki.

Kripádhám kérdése: Tudjuk, hogy a gópík a legemelkedettebb lelkek, akik csak léteznek, akiknek a legnagyobb az odaadásuk Krsna iránt. És a legnagyobb a szeretetük Iránta. A kérdésem: miért cseni el Krsna a vajukat? Miért nem Kansza vaját cseni el?

Bradzsésvar: Mert az övé keserű.

Tírtha Mahárádzs: Elfelejtette hozzá adni a cukrot.

Kripádhám: Azt jelenti ez, hogy a gópík megtartottak valamit?

Tírtha Mahárádzs: Ez már túl raszikus téma, nem mehetünk bele ebbe a kérdésbe. Azt gondolhatjuk, hogy ez spirituális politika. Úgy hallottam itt nemsokára választások lesznek; baloldal és jobboldal. És igazából a gópík között is meg vannak ezek a frakciók. A jobboldaliak mindig nagyon engedelmesek. Mindig igen-t mondanak. A baloldaliak néha nem-et. De többet nem mondhatok. Ez azt jelenti, hogy megőrzöl valamit, amit nem adsz oda engedelmesen, hivatalosan; de többet akarsz adni, ezért őrzöl meg valamit.

“Az univerzum elemei behatolnak a kozmoszba, ugyanakkor különállóak maradnak. Hasonlóan én is jelen vagyok minden teremtett dologban, mégis rajtuk kívül létezem.[1]

Ez a vers igazából leírja a különböző isteni energiák működését – hogyan hatolnak be a teremtésbe ezek a különböző ősi elemek. Az elemek már a testek megformálás előtt léteztek. Ők a testek anyagi okai. A test az anyagból vétetett, ezért oda is fog vissza térni. A lélek a Legfelsőbbtől származik, valahogy, nagyon rejtett módon; ezért Hozzá fog visszatérni. Azt mondhatjuk tehát, hogy a lelki szikrák, a dzsívák, testet öltenek. Egy testet építenek maguk köré azokból az elemekből, melyek elérhetőek az univerzumban. Ha az anyag az anyagi ok, kell, hogy legyen valami tervrajz is a háttérben a testek megformálásához. Valami olyan oknak kell lennie, mely egy tervet rejt magában. Mondhatjuk, hogy ez a dzsíva gondolata, vágya. Ha van egy vágy, annak lesznek következményei is; vágyaid szerint különböző képességekkel rendelkező testet kapsz. Ezért azt mondhatjuk, hogy a test egy testet öltött gondolat. Legyetek óvatosak a gondolataitokkal, mert azok alapján kapjátok a testetek.

A testi formák tehát az anyagból vétettek és oda is térnek vissza. Mégis ez az óceán, az anyagnak ezen raktára korlátozott testi felépítésedtől is függetlenül létezik. Ha elveszel egy cseppet az óceánból, az nem csökken. Ha hozzáadsz egy cseppet az óceánhoz, nem lesz nagyobb.

Urunknak egy nagyon misztikus cselekedete ez – hogy behatol az univerzumba és ugyanakkor különálló is marad. A Bhagavad-gítában azt mondja: „Megnyilvánulatlan formámban áthatom ezt az egész univerzumot. Az összes élőlény Bennem van, de én nem vagyok bennük. Ennek ellenére a teremtés egésze nincs Bennem. Ilyen misztikus hatalmam. Habár én vagyok minden élőlény fenntartója, és mindenhol jelen vagyok, mégis én vagyok a teremtés eredeti forrása.”

Ez ellentmondásosnak tűnik – az, hogy Ő különálló és ugyanakkor mindent át is hat. Istentől azt várjuk el, hogy teljesen érthető legyen, nem pedig ellentmondásos. Mégis mit látunk itt? Melyik véleménynek higgyünk: amikor azt mondja „Igen, mindenben ott vagyok” vagy amikor azt mondja „de én nem vagyok bennük”? Hogyan hihetünk ezeknek a szavaknak? Nos, mondhatjuk azt, hogy nem hinnünk kell, hanem dicsőítenünk ezeket a tulajdonságokat. A filozófia a csodálatra való képességet jelenti. Hogy azt mondjuk „Óh! Ez nagyszerű!” Ez az igazi filozófia. De a filozófia nem a cél. Mert a filozófia csak egy módszer az igazság megközelítéséhez, nem maga az igazság. Először váljatok filozófussá; majd váljatok olyan tisztává, mint egy gyermek. Krsna azt mondja néhány versben: „Mi a haszna ennek a bonyolult filozófiának? Dicsőségem egyetlen töredékével áthatom ezt az egész univerzumot.”

És ha megtisztult látással rendelkezünk, könnyebb lesz meglátni a Legfelsőbb Úr ezen misztikus voltát – hogy ott van mindenütt és megőrzi különálló identitását.

Ezért azt mondhatjuk, hogy Krsna a minden, de nem minden Krsna. Mert vegyük például ezt a szőnyeget. Honnan jön a fonál? Nem a birkától, hanem végső soron Istentől. És honnan jönnek a színek? Nem a kémiai szerektől vagy a természetes színezékektől, hanem végső soron a Legfelsőbb Úrtól. És honnan jön a képesség ahhoz, hogy ilyen szőnyeget készítsen? Nem attól a személytől, aki készíti, hanem a Legfelsőbb biztosítja azt. Végső soron ez az isteni energia megnyilvánulása. Így van? A forrás, az anyag, a képességek, a felhasználás által – mert a templomban használják. Mégis általában a szőnyegeket nem tesszük fel az oltárunkra és nem kezdjük imádni. Bizonyos értelemben Krsna, és mégsem Krsna.

Ahogyan ti! Bizonyos értelemben Krsna vagytok. Legalább is egy kis Krsna, vagy valami kis része az energiájának. De nem mondhatjuk azt, hogy ti vagytok Krsna. Természetben hasonló, de személyiségben különböző. Gondoljatok csak bele, ha ilyen sok Krsna rohangálna itt, minden vajat ellopva a Billából. Elég nagy probléma lenne! Elég belőle egy! Egy Makhancsór [2] elég.

A harmadik vers így szól: jathá mahánti bhútáni bhútésúccsávacésv-anu / pravistánj-apravistáni tathá tésu na tésv-aham – „Az univerzum elemei behatolnak a kozmoszba, ugyanakkor különállóak maradnak. Hasonlóan én is jelen vagyok minden teremtett dologban, mégis rajtuk kívül létezem.” [1]

Nem egy csoda ez? Belül és kívül. Isten mindent áthat energiái által és mégis megőrzi saját különálló egyéniségét. Meg tudod ezt tenni? Egy bizonyos pontig igen. Hogyan? Ahogyan az apa áthatja a fiút. Amilyen az apja, olyan a fia. Ha tehát ez a teremtés Istentől származik, akkor közel áll Hozzá. Ez azt jelenti, hogy teljes támogatását élvezi. Nem hagyja egyedül ezt a teremtést. Egyik nagyon különleges energiája által áthatja ezt az univerzumot. Ezt az energiát apará-saktinak vagy májá-saktinak hívják, mely olyan erő ami illúziót teremt. És azt gondolom, hogy mind nagyon jól ismerjük ezt az energiát; nagyon jól ismerjük azokat a dolgokat melyek nagyon is valósnak tűnnek, de igazából nem azok.

De a mi Urunk megőrzi egyéni azonosságát is. Ha szétosztod az energiáidat, némelyiket elveszíted. Így van? A pénz egy energia. Ha szétosztod a pénzed, elveszíted. A természetben azonban létezik egy nagyon speciális rendszer – ha adsz, kapni fogsz. Ha adunk, ha megosztjuk, amink van, kapni is fogunk. A pénz egy alapvető energia. De gondoljuk az emberek számára valami sokkal értékesebbre. Mi az az energia? Ragaszkodás. Így van? Szeretet. Mi történik ha megosztjuk a szeretetünket? Egyszer megkérdeztek egy anyát három gyermekkel és egy apával – ez azt jelenti, hogy négy emberről kellett gondoskodnia, képzelhetitek – a szomszéd hölgy megkérdezte: „Hogyan csinálod?! Hogyan tudod megosztani a szeretetedet négy ember között? Nem fogy el?” Így válaszolt: „Nem, másként működik. Minél többet adok, annál több lesz belőle.”

Ez a lelki dolgok titka: minél inkább megosztod, annál több lesz belőle. Krsna transzcendentális, igaz? Minél többet ad Magából, nem fog veszíteni; minden teljes mértékben el lesz látva. Ismerjük ezt a verset az upanisadokból: óm púrnam adah púrnam idam púrnát púrnam udacsjaté / púrnaszja púrnam ádája púrnam évávasisjaté – „Teljes amaz – teljes emez; teljességből teljesség lesz. Teljesből teljest elvéve, megmarad, ím teljessége.” Mi, mint lelkek, szintén transzcendentálisak vagyunk. Minél jobban megosztjuk tehát igazi önmagunkat, az sem fog csökkeni. Ez azt jelenti, hogy minél jobban átadod magad a szolgálatnak, annál több energiát kapsz.

Igaz ez? Nos, remélem, hogy igaz. Mert igazából még nem próbáltuk ki, nem értük még el képességeink határát. Hányszor aludtál el leckeadás közben? Sokszor előfordul, hogy az emberek elalszanak, amíg a leckét hallgatják, mert oly sok odaadó szolgálatot végeztek, hogy a testük kimerült. De ha akkor alszol el, amikor leckét tartasz, az az igazi kimerültség. Volt néhány olyan eset, amikor bhakták elaludtak praszádam közben. Tudjátok egy alázatos vaisnava meghajol, így van? Gondoljátok csak el a tányért magatok előtt, ahogy lassan közelít, ez a praszádam iránti teljes odaadás, minden az arcodon! De még ez is mind semmi. Van még ennél is több, az odaadó szolgálat egy magasabb szintje. Tudjátok, az esti áratin általában táncolunk, így van? És az árati után ott van az a néhány perc, amikor ezeket a „Kí dzsáj!”-okat mondják. Az egyik bhakta eközben aludt el.

Nem értük még tehát el képességeink határát. Nem adtuk még oda Krsnának a legjobbat magunkból. Nem kétséges, hogy próbálkozunk, és néha elérünk bizonyos határokat, de a teljes odaadás teljes támogatást is jelent. Ameddig csak a saját erőfeszítésünkből próbáljuk végezni az odaadó szolgálatot, az emberi erőforrások végesek. De úgy mondják: ahol az emberi erőforrások elfogynak, ahol végük van, ott kezdődik az isteni kegy. Ez azt jelenti, hogy ha folytatjuk, tovább gyakoroljuk az odaadást, elérünk egy olyan pontra, ahol minden erőforrásunk elfogy, akkor kezdődik az igazi lelki átalakulás. Mert meg kell értenünk, hogy a csodák nem a mi erőfeszítéseinkből történnek. Nem, a Legfelsőbb Úr adja, ő pedig kimeríthetetlen. Mi kis szikrái vagyunk az energiának, de Ő a legfelsőbb tűz. Ezért ha kapcsolatba kerülünk Vele, el leszünk látva energiával is.

Ezért van szükségünk a kapcsolatra. Ez a kapcsolat a jóga; a jóga azt jelenti, hogy összeköttetésben lenni. Maradj mindig összeköttetésben! Akkor Krsna áthatja a szívedet is. Természettől fogva, eredetileg, jelen van ott, ha azonban tudatosabban érzékeljük ezt, akkor tényleg elfogadja szívünk trónusát.

A dzsíva a Legfelsőbbhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. És Krsna teljes szabadsággal rendelkezik. Ez a szabadság a líláiban nyilvánul meg. A lílá kedvtelést jelent, az Ő játékkal teli életét. És ez a lílá mindig édes. Az Ő függetlensége nem okoz kárt sem saját magának sem másoknak. Ez a függetlenség jelenti a szabadságot. És tulajdonképpen ez Isten hatodik tulajdonsága – tjága, lemondás; általában lemondásnak hívják, de nagyon nehéz megérteni, hogy hogyan lemondás. De ez a szabadság – Sem teremtése, sem semmi más nem befolyásolja, mentes minden befolyástól. Mi is örököltük egy kis részét ennek a szabadságnak. De sajnos legtöbbször a mi szabadságunk keserű eredményeket hoz. Az ő szabadsága elhozza a rásza-lílát; a miénk pedig a nara-lílát, emberi kedvteléseket. A gonosz tehát a dzsíva szabadságának helytelen használatából származik. Néhány nyugati filozófus arra a következtetésre jutott, hogy az emberek társ-teremtők Isten mellett. És ezzel egyet érthetünk – az összes gondot mi teremtettük. Ez a mi hozzájárulásunk az univerzumhoz.

A szabadság helytelen használata – ez tehát a probléma. De e nélkül a szabadság nélkül nincs esély a szeretetre, és a fejlődésre sem. Mert akkor minden le van fixálva, meg van szilárdítva; nem léphetsz ki a képből. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az isteni szabadság boldogsághoz vezet, az emberi szabadság pedig, az esetek többségében, szenvedéshez, a szabadság helytelen használatához.

Jamuná: Összefoglalhatjuk a gonosz létezésére vonatkozó kérdésre adott választ a következőképpen: a dzsíva szabad akaratának misztériumával magyarázható, mely magában foglalja a választás lehetőségét, ily módon a karma elmélet Isten igazolásaként szolgál a gonosz létezésének tényére? Mert a karma a dzsívával és annak szabad akaratával kapcsolatos.

Tírtha Mahárádzs: „Ha helytelenül akarod használni a szabadságodat, megadom rá a lehetőséget – ezekkel a feltételekkel, ebben a világban, a karmával, Nélkülem, stb.” Azonban ennek a versnek a rejtett jelentése nem egyszerűen csak az illúzió leírása, hanem az is, hogy hogyan kerekedjünk felül ezen az illúzión. „Ha valami függetlennek tűnik Tőlem – az az illúzió.” Hogyan kerekedjünk felül az illúzión? Vezessetek mindent vissza Őhozzá. Ne legyetek hát lehangoltak: „Itt az illúzió, a sötétség, ez csak egy visszatükröződés…” Ne féljetek. Krsna azt mondja: „Neked adtam ezeket az apróságokat, hogy egy darabig lefoglaljanak, de amit szeretnél kikerülni ebből az illuzórikus helyzetből, segíteni foglak.”