Sharanagati

Hallottuk már Krsnának ezt a nevét – Makhancsór – oly sokszor. Egyszer azonban Ajódhjá, Rámacsandra városának utcáin sétáltunk, amikor hírtelen találkoztunk egy nagy letakart kosarat cipelő árussal, a kosárban valami fehér dolog volt, olyasmi, mint a tejszínhab. És tudjátok Indiában nem igazán ajánlott az utcán enni. De amikor megértettem, hogy mi is van a kosárban, nem tudtam ellenállni, mert makhan volt az. Azonnal megértettük: „Óh, makhant árulnak az utcákon. Urunk annyira szereti ezt a makhant, hogy nekünk is vennünk kell belőle.” Azonnal vettünk tehát egy adag makhant az összes bhaktának és aztán megértettünk némi isteni minőséget. Mert olyan édes és annyira kielégítő volt, hogy még egy adagot magunkhoz kellett vennünk. Aztán megértettem miért lopkodja ezt Krsna. Ebből sosem elég! Sosem tudsz eleget magadhoz venni belőle. Olyan varázslatos és oly kielégítő! Szerencsére az Ő energiái határtalanok, és habár ő a legjobb tolvaj, isteni tolvaj, végtelen mennyiségű makhant képes teremteni, hogy aztán örökké lopkodhassa.

De mi történik? A makhan igazából az isteni energia megnyilvánulása. Krsna tehát a saját energiáját lopkodja. Saját Magával játszik. Megteremti a makhant és ellopja azt. De várjunk csak, gondolkodjunk egy kicsit; mi ez a makhan? Mit szimbolizál? Ah, elfelejtettem megemlíteni, hogy egy kis cukrot is adtak hozzá! Nem csak tejszínhab, hanem édesség. Anyagi számításokkal nézve a tej a tehén terméke. Azt mondhatjuk tehát, hogy a tehén lényege a tej. A tej eszenciája pedig a vaj. A vajé pedig a makhan – egy nagyon, nagyon édes, felvert eszencia. Te vagy a tehén. Az élet a tej. Az odaadás a cukor és a szeretet a makhan. Ez az, amit Krsna el akar lopni tőled – édes szeretetedet, az egyetlen dolog, ami iránt érdeklődik, semmi más. Felajánlhatod Neki… mit tudsz neki felajánlani? Mit tudunk felajánlani Istennek?

Valaki: Almákat.

Tírtha Mahárádzs: Mit? Almákat? Jó ötlet, de összehasonlítva a makhanal, ez nem sok. A világ összes gazdagságát felajánlhatjuk – az mind semmi! Felajánlhatsz ízletes ételeket – amit te ízletesnek gondolsz – de igazából a Vaikuntha bolygókon rádzsa-bhóga felajánlásokat, királyi felajánlásokat kap. Hogyan is versenyezhetnénk ezzel? Csakis úgy, ha felajánlunk egy kis makhant. Az odaadásunkkal édesítve. Ez az egyetlen dolog, ami után Urunk érdeklődik.

Hogy is szól ez a név? Makhan-csór. Nem Makhan-hari, mert az azt jelentené „makhan evő”; Makhan-csór azt jelenti „makhan csenő”. Miért cseni el? Kész vagyok felajánlani Neki! Tudom, hogy ez a legkiválóbb az ételek közül és kész vagyok felajánlani. Okos vagyok, megértettem, hogy a szeretet az élet legmagasztosabb energiája. Kész vagyok tehát felajánlani az Úrnak. De egy kis darabot megtartok magamnak. Fele-fele; adok Neki is és magamnak is megtartok belőle. Legyetek realisták! Mi van, ha nincs is Isten; akkor itt állok majd üres kézzel. Legyetek realisták – valamit Neki és valamit nekem is. Akkor azonban Makhancsór izgatottá válik: „Micsoda? Ötven százalékkal akarsz elégedetté tenni?! Azt az ötven százalékot is akarom, amit magadnak akarsz megtartani. És még nyolc százalékot büntetésként. Végül tehát 108 százalékot akarok tőled.” Makhancsór – elcseni, amit magadnak akarsz megtartani.

Most mindenkit egy nyílt és őszinte beismerésre invitálok. Csentetek már el valaha valamit? Legtöbbünk már kipróbálta ezt. Mennyi boldogságot nyertetek belőle? Nem sokat. Igaz? Főleg ha visszatekintetek. Először így gondolkodtatok: „Óh, milyen jó lenne ez nekem,” de amikor megtettétek… megváltozik az érzés. Ez azt bizonyítja, hogy a dolog nem volt lelki. Mert gondoljatok csak bele: Isten kétségek között: „Óh Istenem, elraboltam bhaktáim szívét!” Isten tehát így szól: „Óh Istenem! Lehet, hogy hibáztam?! Talán nem volt helyes – elrabolni a bhaktáim szívét. De mit tehetnék? Nem elégszem meg a sóvárgó felajánlásokkal. A lényeget akarom. Mert tudom, hogy a kötelességtudók mindent fel akarnak ajánlani nekem. De ismerem az ellenszegülőket is, akik valamit maguknak is meg akarnak tartani. A legjobb részt maguknak akarják megtartani. Én akarom a legjobb részt! Nem tűrök meg egy másodikat a képben.”

Ne tartsátok meg a makhant magatoknak. Adjátok Neki, osszátok meg másokkal és akkor sosem fogtok kifogyni belőle. Ez a szeretet jógája, az a bhakti.

Ezért Krsna azt mondja ebben a versben: „Mindenben benne vagyok és kívül is. Paramátmaként ott vagyok a szívedben, hogy szeretet energiát termeljek. És kívül pedig Krsna vagyok, aki élvezi szeretetteljes felajánlásaid.” Hogyan tudjuk felajánlani szeretetünket a legjobb módon Krsnának? Sok lehetőség van. Ha azonban nevén szólítjuk: Haré Krsna Haré Krsna, Krsna Krsna Haré Haré Hare Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré, azzal nagyon elégedett lesz. És te is elégedett leszel. Először adunk, aztán kapunk.

Ez tehát ennek a versnek a mondanivalója – a legnagyobb misztérium: Krsna mindenhol ott van, mégis egyre inkább fókuszáljuk figyelmünket, verjük fel a habot, adjuk hozzá a cukrot és ajánljuk fel Neki.

Kripádhám kérdése: Tudjuk, hogy a gópík a legemelkedettebb lelkek, akik csak léteznek, akiknek a legnagyobb az odaadásuk Krsna iránt. És a legnagyobb a szeretetük Iránta. A kérdésem: miért cseni el Krsna a vajukat? Miért nem Kansza vaját cseni el?

Bradzsésvar: Mert az övé keserű.

Tírtha Mahárádzs: Elfelejtette hozzá adni a cukrot.

Kripádhám: Azt jelenti ez, hogy a gópík megtartottak valamit?

Tírtha Mahárádzs: Ez már túl raszikus téma, nem mehetünk bele ebbe a kérdésbe. Azt gondolhatjuk, hogy ez spirituális politika. Úgy hallottam itt nemsokára választások lesznek; baloldal és jobboldal. És igazából a gópík között is meg vannak ezek a frakciók. A jobboldaliak mindig nagyon engedelmesek. Mindig igen-t mondanak. A baloldaliak néha nem-et. De többet nem mondhatok. Ez azt jelenti, hogy megőrzöl valamit, amit nem adsz oda engedelmesen, hivatalosan; de többet akarsz adni, ezért őrzöl meg valamit.