Sharanagati

”Óh Brahmá, csak kövesd ezt a következtetést az elme szilárd összpontosításával, és nem háborgat majd a büszkeség, sem a részleges, sem a teljes pusztuláskor.” [1]

Ez a vers az élet extrém körülményeire emlékeztet. Késznek kell lennünk szélsőséges körülmények között is gyakorolni hitünket, és ragaszkodni hozzá. A kozmikus megsemmisülés általában nem hébe-hóba történik. De ez az egész univerzum illúzió, egy fűszál, nagyon jelentéktelen. Miért? Csak ha rendelkezel valami jobbal. Ha nincs más választásod, akkor ne hibáztasd, ne kritizáld.

Hogyan érjük el azt a látásmódot – ami túl van a teremtésen, és a megsemmisülésen? Ahogyan Krsna mondja: kövesd az útmutatást. De néha nem tudjuk követni az útmutatást, igaz? Amikor korlátozott a megértésünk. Krsna mond valamit a Bhagavad-gítában vagy más írásokban, amit nem értünk. Vagy megértjük, de nem tudjuk megtenni, mert a gunák erősebbek, vagy nagyon rosszak a körülményeink. Néha az anyagi befolyás hullámai elsodornak. Akkor mi a teendő? Kövesd az útmutatást, mindenképp ragaszkodj hozzá. Mert a legtöbb dolog, amit elérsz ebben az átmeneti világban, elfogy, eltűnik. Aztán, mondjuk ötszáz év múlva, kiássák a szófiai ásram kövületeit és találnak néhány nagyon speciális kultikus tárgyat, amit nem tudnak beazonosítani. Mint például egy edény, homokkal megtöltve, néhány cseppel valami ismeretlen anyagból. És különböző verziókat állítanak majd fel. Bármi, amit elérsz tehát a feledésbe merül majd. Ezért nem kőből kell templomot építenünk; lángokat nem gyertyából, vizet nem a csapból. A szív és lélek templomát kell felépítenünk, az örök láng gyertyáját kell meggyújtanunk, és az elérhető legjobb vizet kell használnunk – ez pedig Gangá Anya.

Ez az én tanácsom: ragaszkodjatok Krsna útmutatásaihoz. Akkor még az élet szélsőséges körülményei közepette is biztonságban lesztek.

Prémánanda kérdése: Mindennapi életünkben kétféle extrém szituáció van. Az egyik, mondhatjuk úgy egyszeri extrém szituáció, és ez a könnyebb, azt gondolom – amikor például valakinek hősként kell meghalnia, de ezt csak egyszer kell megtennie. Összegyűjti hát minden erejét, és hősi halált hal – nem olyan nagy probléma. De a nagyobb gond az, amikor…

Tírtha Mahárádzs: Állandó halál, sokszor meghalni.

Prémánanda: Igen. Arra gondolok, amikor valaki hirtelen egy nagyon kemény helyzetbe kerül, amely sokáig tart, ez egy másik fajtája a szélsőségeknek, ahol úgy gondolom nehezebb megtartani a hitet. És egyféle nézőpontból a mindennapi élet ilyesfajta extrémitás. A kérdésem tehát arra irányul, hogy mondanál-e egy kicsit többet az útmutatásokhoz való ragaszkodásról ezekben az állandósult szituációkban. Hogyan találjunk erőt hozzá, és hogyan ragaszkodjunk az útmutatásokhoz, amikor a helyzet talán nem tűnik annyira szélsőségesnek, de a probléma tartósan jelen van?

Tírtha Mahárádzs: Igen, isteni nézőpontból szemlélve, Isten nélkül éli – ez extrém. Majdnem lehetetlen, nincs erre vonatkozó elképzelés. Nos, azt mondtad, egyszer meghalni, az könnyű.

Prémánanda: Könnyebb.

Tírtha Mahárádzs: Aha! Így már jobb. De ahogyan említetted ez a ksatrija módszer, a harcosok útja. Egyszer meghalni, de olyan halállal, mely által elérhető a tökéletesség. Ha teljesen biztosak benne, hogy elérik a mennyeket, akkor készek meghalni. Ilyen tehát egy ksatrija hozzáállása a halálhoz. Éljünk, vagy haljunk – nem számít. Milyen a vaisja megközelítés? Mit mond egy vaisja, amikor megközelíti a halál? „Nos, adhatok egy kis adományt.” Eljön a halál, ő pedig így felel: „Fizethetek neked egy utat Brahmához. Csak adj nekem még egy kis időt.” Megpróbálja megvesztegetni a halált. És milyen egy súdra megközelítése? Annyira tompák, hogy számukra élet vagy halál ugyan az. És még a súdra szintnél is rosszabb – azok, akiknek nincs hite. A Srímad Bhágavatamban az áll: azok, akiknek nincs hite Krsnában olyanok, mint a fújtató – lélegzenek, de ez nem élet, olyanok csak, mint egy üres fújtató. Számukra élet vagy halál –mindkettő értelmetlen.

De milyen a halál braminikus megközelítése? Ha megegyeztünk abban, hogy a ksatrijáknak egyszer kell meghalniuk, akkor mi a helyzet a bráminokkal? Gyakorlatilag minden nap. Egy bráminnak egy élet alatt számtalanszor meg kell halnia. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy meg kell tisztulnunk. Meg kell halnunk a tudatosság egy alacsonyabb szintje számára és újraszületni a tudatosság egy magasabb szintjén. Ez az, ami Brahmával történik. Mindig mikor megértette, hogy hibázott, vagy van valamilyen hiányossága, meghalt. Persze ő egy finomabb formában él, nincs tehát test, amit el kéne hagynia; mégis azt mondják, hogy feladta a „testét”, feladta ezt a felfogást és azokból a felfogásokból bizonyos különböző dolgok nyilvánultak meg az univerzumban.

Ugyan így nekünk is sokszor meg kell halnunk a tisztulás útján. A kívülállók számára ez nem vonzó. Mindenki örök életet akar, nem pedig sokszor meghalni. De az a valóság – meg kell halnunk önmagunk számára, hogy újraszülessünk az Úr számára. Ha csak önmagunkért élünk, akkor gyakorlatilag senkiért sem élünk. Ha azonban Krsnáért kezdünk el élni, akkor elkezdünk mindenkiért élni. Ez a mód arra, hogy megsokszorozzuk energiáinkat. És így győzhetjük le a halált.

(folytatjuk)