Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(az előző rész folytatása) 

De kicsit más volt a kérdésed[1] – hogyan kerekedjünk felül a tartós nehézségeken. Kétféle módszer létezik. Az egyik a misztikus, a másik a praktikus. A praktikus az, hogy fohászkodsz közben, a misztikus pedig, hogy valahogy túléled. De nem túlélnünk kell az életünket, hanem élnünk kell azt. Az élet egy olyan misztérium, amit nem vizsgálnunk kell, vagy gondolkodnunk róla, hanem élnünk kell.

Az analízis vagy összehasonlítás is egy módszer. Egyszer például egy bhakta elment egy kórházba. Ott aztán látott félfejű és más súlyos testi problémákkal küszködő embereket. Majd arra a következtetésre jutott: nekünk nincs is problémánk! Ha azt mondod, hogy problémád van, az gyakorlatilag nem igaz. Mert bárhogy is, az életünk – az esetek nagy részében – nincs extrém körülmények között. Vagy összehasonlíthatod a helyzetedet mások életével. Ha úgy érzed, hogy sokat szenvedsz, meditálj azon, hogy mennyi szenvedés van jelen a világban, a Föld bolygón. Akkor rájössz, hogy a te kis szenvedésed milyen jelentéktelen.

Az útmutatáshoz való ragaszkodás megint csak segíteni fog a tartós nehézség állapotában. Ez valójában gópí-bháva. Mert a hölgyeknek van meg ez a képességük, hogy túléljék a hosszantartó nehézségeket. A férfiak könnyen elesnek, könnyen halnak hősi halált. A hölgyek azonban okosak, túlélnek. Ebből megint csak láthatjuk, hogy a gópí-bháva, vagy a női elem, mennyire fontos.

De Krsna olyan, mint a telihold – az éjszakai utazóval tart. A telihold még az éjszaka halálakor is veled van. Ha tehát úgy érzed, hogy az élet nagyon nehéz, az Úr veled van.

És bizonyos szempontból nézve, egy kis nehézség jót tesz. Ha van valami elérendő cél, összeszeded minden energiádat, megmozgatod minden erődet. Ha nincs ellenállás, nem tudod megmutatni az erődet. Emlékezzetek csak a burleszk filmekre. Tudod, hogy csak egy geg – valaki egyik oldalról tartja az ajtót, a másik oldalról pedig valaki próbál bemenni. Egyre erősebben tolja, egyre többen csatlakoznak hozzá, és együtt tolják, de mégsem nyílik; miközben az illető a másik oldalon kinyitja az ajtót és mindenki beesik rajta. Ugyanígy, ha van ellenállás, ha ott egy bezárt ajtó, előveszed az erőidet. Ha azonban azt gondolod, hogy zárva van az ajtó, de mégis nyitva van, és minden erődet összeszedve érkezel – a földre esel. Miért? Az ostoba ajtóstul ront be oda, ahova az angyal félve teszi be a lábát.

Akárhogy is, egy kis ellenállás jót tesz. Az extrém helyzetekben is meg kell látnunk Krsnát, nem csak a Gólóka Vrndávanról szóló édes álmokban. Ahogy hallottuk: „közvetlenül vagy közvetetten”. A közvetlen az álmunk, a reménykedésünk Gólóka Vrndávan, a magasabb valóság után. Közvetett pedig, amikor megfigyeljük a világ és saját magunk helyzetét. Semmi sem független Tőle, de kész elbújni a függöny mögé. Mint amikor letakarjuk az oltárt. Most közvetlen a látásunk. De mivel nincs semmi akadály a látás útjában, odanézel, majd máris máshol jár a figyelmed. De ha el van takarva, mindenki a kis lyukakat keresi, hogy láthassa mi történik. Figyeljétek csak meg a gyerekeket: bárhol is legyen valami eltakarva, rögtön ott vannak, és a paraván mögé akarnak rohanni. Mi is olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Mind a titkokat akarjuk látni. Vagy legalább egy pillantást kapni abból az isteni történésből. A palást akadályozza látásod, mégis arra ösztönöz, hogy még jobban kutass, közelebb kerülj. A nehézségek tehát jók.

Prémánanda: Úgy sejtem, hogy az angyalok is összegyűjtötték erőiket, habár nem rohangálnak, mint a bolondok. Úgy gondolom, hogy rendelkeznek ezzel a finom mentalitással, és mégis összegyűjtötték minden erejüket. Igaz ez, és ha igen, hogyan csinálják?

Tírtha Mahárádzs: Követik az útmutatásokat. De ez kultúra kérdése is. Ezért néha beszélünk az etikettről – mit kéne tennünk, és mit kéne elkerülnünk. Mert azt mondják: Az ember a stílusa. Ha megfigyelsz egy személyt, olvashatsz benne, hogy kicsoda. Meg kell becsülnünk a dolgokat, nem megragadni. Csak elvenni és élvezni – ez nagyon durva. Ha azonban megbecsülöd, ápolod az eszményeidet, szeretettjeidet, gyakorlataidat – az magasabb szint. Kérlek hát legyetek tanultak ebben a tudományban. Legyetek olyanok, mint az angyalok. Ne erőszakkal lépjetek be. Várjatok az invitálásra – akkor édesebb.



[1] Prémánanda kérdése az előző részből: „Arra gondolok, amikor valaki hirtelen egy nagyon kemény helyzetbe kerül, amely sokáig tart, ez egy másik fajtája a szélsőségeknek, ahol úgy gondolom nehezebb megtartani a hitet. És egyféle nézőpontból a mindennapi élet ilyesfajta extrémitás. A kérdésem tehát arra irányul, hogy mondanál-e egy kicsit többet az útmutatásokhoz való ragaszkodásról ezekben az állandósult szituációkban. Hogyan találjunk erőt hozzá, és hogyan ragaszkodjunk az útmutatásokhoz, amikor a helyzet talán nem tűnik annyira szélsőségesnek, de a probléma tartósan jelen van?”

 



Leave a Reply