Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
|
|
Mar
29
(az előző rész folytatása)
Krsna nagyon személyes. Olyan, mint te, mit az emberek. Szereti a természetes szívtől-szívig kapcsolatokat. Nem csak a hivatalos fohászokat: „Te vagy a legnagyobb!” hanem a személyes fohászokat: „Hé, barátom, ellophatom a laddudat[1]?” De annak érdekében, hogy segítse megnyilvánulni ezeket az intim érzéseket, el kell, hogy rejtse Önmagát. Nem focizhatunk a Jóistennel. Igaz? De a barátunkkal már igen. Ezért isteni mód álcázza Magát. Kész feladni Isteni mivoltát. És azt is mondhatjuk, hogy kész olyanná válni, mint az emberek. És ennek az emberi torzultságnak, hogy „Én vagyok Isten”, az ellentéte, a lelki esszencia csúcsa pontosan az, hogy kész emberként mutatni Önmagát. Ez az ő Isteni illúziója, hogy azt gondolja: „Oh, egy tehénpásztor fiú vagyok.” Amikor megfelejtkezik arról, hogy ő a Legfelsőbb Úr és úgy cselekszik, mint egy egyszerű emberi lény. Ez a jóga-májá funkciója – hogy elrejtse a fenséget, annak érdekében, hogy fokozza a raszát. Valós ez a kép? Nem teljesen, mert Ő mégis Isten, de kész kilépni helyzetéből, hogy közelebb kerüljön Hozzád. Ebben a magasabb képben is van némi torzulás, de ez a fajta torzulás édes. Miközben a mahá-májá kép keserű. A jóga-májá tehát tudást ad. Segít felismerni a Legfelsőbbet, ezért tekinthetünk rá úgy mint összekapcsoló energia. A mahá-májá viszont felejtést hoz, illúziót, a hit hiányát. Az első vidját, tudást hoz; az utóbbi avidját, tudatlanságot.
És hogyan szabaduljunk meg ettől az illúziótól, ettől az avidjától? Hogyan kerüljünk ki a sötétségből? A fényességen való meditációval. „A sötétségből vezess a fényre.” Az anyagi sötétségből, anyagi fénnyel lehet kiszabadulni. De a lelki sötétségből kiszabadulni lelki fénnyel lehet.
Krsna tehát leírja ezt a képet, ahol meg kell értenünk, hogy ő a Legfelsőbb. Így van? Ez a második vers témája. És alapjában véve az illúziót írja le: „minden, ami úgy tűnik, hogy nem áll kapcsolatban Velem, az illúzió. Nem igaz, hogy van bármi is, ami független lenne Tőlem. Ha azt gondolod, hogy független vagy Tőlem, ez nem igaz. Ott van a gondolatod, ebben az értelemben valós, de nem igaz.”
Mint a kifejezést: „A földnek két holdja van.” Igaz ez? Nem, nem igaz. Mégis létezik a kifejezés? Létezik, mivel kimondtuk: „A földnek két holdja van.” A gondolat tehát létezik, de nem igaz. Ez az illúzió. A gondolat létezik, valós, de nem igaz.
Jamuná: De költői módon igaz lehet. Ha egy tó partján állunk és a hold visszatükröződését nézzük…
Tírtha Mahárádzs: Rendben, rendben! De térjünk vissza ettől a romantikus költészettől a filozófiához. Vagy „egy terméketlen nő fia”. A kifejezés létezik, de nem igaz. Ez az ahogyan megérthetjük az illúzió működését – létezik, de nem igaz. Ezért Arisztotelész azt mondja: „Azt mondhatjuk, hogy ha valami nem létezik, akkor az nemlétezőként létezik.” Tudtok követni? Úgy tűnik, hogy az agy egy kis trükkjéről van szó, de igazából nem, mert azt is bizonyítja, hogy a létezés létezik. És ez nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy az élet az életből származik, hogy a létezés a létezésből. Az egész világ valamiből származik, nem a semmiből. Mert ha a semmiből származna, akkor a semmibe térne vissza. Ha a nullából jössz, akkor a nullába mész vissza. Ha azonban az impulzus Istentől jön, akkor ez az egész Hozzá fog visszatérni.
Időközben itt van a vjakta fázis, a megnyilvánul fázis, mely illuzórikus, sajnálom, de nem valós. Ezért el kell távolítanunk az illúzió ezen fátylát.
[1]indiai édessség
4 Responses to “Létezik, de nem igaz”
Leave a Reply
April 3rd, 2013 at 11:11 am
Leontioni Gorgiász:
“Ha örök a létező (mert ezzel kell kezdenünk), akkor semmiféle kezdete nincs. Hiszen mindennek, ami keletkezett, van valami kezdete, ám az öröknek, ami keletkezetlen, nincs kezdete. Ha nincs kezdete, akkor határtalan. De ha határtalan, akkor sehol sincs. Ha ugyanis valahol van, akkor valami más az, amiben ő benne van, és ily módon a létező, amit valami körülfog, nem volna határtalan. A körülfogó ugyanis nagyobb annál, amit körülfog, márpedig a határtalannál semmi sem lehet nagyobb. Ennélfogva a határtalan nem lehet valahol. A keletkezett sem lehet létező. Ha ugyanis keletkezett, akkor vagy létezőből, vagy nemlétezőből keletkezett. De létezőből nem keletkezhetett, ha ugyanis létező, akkor nem keletkezett, hiszen már létezik. Nemlétezőből sem keletkezhetett: a nemlétező ugyanis nem képes arra, hogy bármit is létrehozzon, mert annak, ami bármit is létrehoz, szükségképpen részesülnie kell valamiféle fennállásban. A keletkezett sem lehet létező ennélfogva.”
Nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy a vaisnavák a filozófiát hittételnek tartják és inkább bemagolják, ahelyett, hogy rálelnének fontos felismerésekre. Gorgias ráadásul nem is túl mély, mi lenne ha Nagarjunát olvasnának? Botrány? Egyházszakadás? Persze a hindu filozófiai rendszer attól is csodálatos, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő irányzatot, csakhogy a valóság független a hittételektől.
“…ha a semmiből származna, akkor a semmibe térne vissza. Ha a nullából jössz, akkor a nullába mész vissza.” – mondja Tírtha Maharádzs, de miért érezhető azt, hogy a filozófiai bevezetők után rögvest megtorpan? Igen, kényelmetlen a változó nemlétezését megtapasztalni, de a szerzetes érvényessége az ilyen felismerésekkel kezdődik. Különben csak vallásról beszélhetünk.
April 6th, 2013 at 1:38 pm
Kedves Pal Pao,
hozzászólásod olvasva két gondolat merült fel bennem… úgy vélem, kendőzetlen, őszinte írásod feljogosít engem is arra, hogy leírjam őket..
Egyfelől a nyjája vitát meghatározó három kategóriája jut eszembe… az egyik a dolgok megvitatása. Ilyenkor a vitázó felek közös alapokból indulnak ki, és céljuk az igazság meglelése. Más az, ha a vita viaskodás… melynek célja a győzelem, a saját tudásunk csillogtatása. A megvitatás során a vitapartner segítőtárs, még ha ellenvéleménye is van, ám a viaskodó vitában legyőzendő ellenfél. A teljesség kedvéért a vita harmadik fajtája a civakodás, mikor már érvek sincsenek, a cél csupán a másik “megsemmisítése”… vagy eleve diszkvalifikálása.
Szóval, hozzászólásod olvasva eltűnődtem, vajon melyik lehet a motivációd?
Nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy a saját felismeréseidet kéred számon a vaisnavákon… gyanítom, ők más felismerésekkel gazdagodtak, mint te. Mondd, ez szerinted baj? Persze, írod… a Valóság és a hittétel… mondd, a tiéd a Valóság?
S valóban? egy lecketöredék alapján (ami nyilván az adott szituációból következő hangsúlyok szerint alakul) ily mélyen az előadó szívébe látva nyilvánvalóak volnának számodra az ő felismerései? Vagy ez is csak egy pökhendi, könnyed leszólás, mint a Gorgiászról szóló odavetésed? (“nem túl mély”)
Aztán az olvasmányokról… valószínűleg nem véletlen, hogy a számos vaisnava irányzat közül egyik sem Nágárdzsuna műveiből táplálkozik… s ez nem Nágárdzsuna lebecsülése, pláne nem az egyházszakadástól való félelem (az óind tradíció nem egyházakban gondolkodik, így ez értelemszerűen fel sem merülhet), pusztán azt jelenti, hogy más alapokon állva “más világban” élnek… mi tagadás, engem is jobban érdekel Rúpa gószvámí, vagy Rámánudzsa, mint Nágárdzsuna. S azt gondolom, a Nágárdzsunát műveit olvasó buddhisták hasonlóképpen, távolról tisztelik Baladévet vagy Visvanáthot. Én ezt nem gondolom problémának.
Másfelől Gorgiásszal kapcsolatban:
a felvetés nyilván paradoxon (1. az örök létező sehol sincs, 2. a keletkezett sem lehet létező, miközben nyilvánvaló tapasztalat, hogy vannak létező dolgok), a kérdés az, hogy miként oldod fel ezt a paradoxont. A Csaitanja-követő vaisnava gondolkodás (dióhéjban összefoglalva) úgy, hogy az örök létező (Brahman) a létezés egyik aspektusa, ugyanez a létező másik oldalról szemlélve Paramátmá, a megnyilvánult világban jelenlévő, azt irányító tudatos jelenlét, és Bhagaván a személyes Isten.
Üdvözlettel: acsd
April 7th, 2013 at 1:05 pm
Kedves “acsd”, nem akartalak felbosszantani, ha pedig mégis ez történt, szerintem egy ilyen kedves oldalra nem kellene válaszlevelet írnod, szerintem. Ennyit a három kategóriáról.
Gorgiásszal kapcsolatban nem voltam “pökhendi” ám jogosnak érzem azt a közbevetést, hogy a felismerései filozófiai, mondjuk úgy elméleti jellegűek, sőt, ő inkább szónok mint filozófus, és itt nem elsősorban arra utalok, hogy a retorikai képességei okán korának egyik leggazdagabb szofista filozófusa, költője volt. Felismeréseit pl. az igazság relatív voltát úgy értelmezte, hogy az következmények nélkül maradjon az életében. Ezért írtam, hogy nem túl mély. Akinél ez a mélység megnyilatkozik, annak az élete is megváltozik, mint például Nagarjuna esetében, akinél verseiben az ihletettség is látható.
Meg kell jegyeznem, hogy az általad említett, a paradoxon megoldásának nevezett Csaitanja-követő gondolatmenet nem oldja fel a paradoxont, csak leírja más szavakkal. (Észre sem vetted, igaz?) És pontosan ezért mondtam azt, hogy az európai/amerikai vaisnavák a filozófiát hittételnek tartják, és inkább bemagolják azt, ahelyett, hogy rálelnének saját felismerésekre.
Nem teremtene nagyobb világosságot, beismerni, hogy az ilyen esetekben csak könyvélményekről van szó?
Egy kicsit komolytalannak is tartom, amikor valaki pár év tanulmány után, a leckét jól bemagolva tanít másokat – és ezt vedd fontosnak, a hozzászólásom ezzel kapcsolatos, hogy a könyvtudás magabiztossága elfedi a tapasztalat fájdalmait, örömeit, a tapasztalat “Valóságát”.
Ezt hiányoltam a fent olvasható előadásból, annak ellenére, hogy nagyra is értékelem.
Üdvözöllek.
June 16th, 2013 at 1:11 am
Kedves Pal Pao,
mindenekelőtt elnézésed kérem a kései válaszért… rss-en keresztül olvasom a kommenteket, s valami technikai malőr miatt az üzeneted nem jelent meg a listán… most is csak szoftverváltás miatt akadt meg rajta a szemem.
Így könnyen lehet, hogy a szavaim már nem olvasod… ezért talán felesleges is írnom.
S tulajdonképpen új mondandóm sincs… amit akartam már elmondtam, te pedig láthatóan az elejtett utalásokból is mélyen a szívembe látsz… legalábbis ezt állítod.
Érvek helyett csupán üres általánosítások az európai/amerikai vaisnavákról… meggyőződésem, hogy ezzel a mentalitással mást nem, csak előítéletet lehet gyűjteni.
Üdvözlettel: acsd