Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




“Aham szarvaszja prabhávó/ mattah szarvam parvartaté/ iti matvá bhadzsanté mám/ budhá bháva-szamanvitáh – Én vagyok az eredete a lelki és az anyagi világnak, minden Belőlem árad. A bölcsek, akik tudva tudják ez, megkezdik odaadó szolgálatukat, és tiszta szívből imádnak Engem.” [1]

Krsna az aham szóval kezdi ezt a verset. Mit jelent az aham? Aham, azt jelenti “Én, Magam”. De ez egy összetett szó – “a” és “ham”. Igazából – “a”, “ha” és “m”. Aha! Ha megértjük ezt, az olyan, mint a heuréka effektus. Aha! Megértünk valamit az isteni dolgokból. Ő beszél.

Az „A” a szanszkrit ábécé első betűje. Más helyütt a Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, hogy „A különböző hangok közül az „A” vagyok[2]. Folytattatok már bármilyen kutatást azzal kapcsolatban, hogy a bolgár nyelvben melyik a leggyakrabban használt hang? “A”. Látjátok? Isteni nyelvvel rendelkeztek. Krsna ott rejtőzik minden “a” hangban, amit kiejtetek.

Az „A” tehát az ábécé első betűje. És mi a szanszkrit ábécé utolsó hangja? Az utolsó betű a „ha”. Krsna tehát úgy kezdi „a-ha”, mindent elmond, amit mondani lehet. És „m” – „mmmmmmm” – ez az Istenség. Ez visszhangzik az „Óm”-ban. Így van? Ez a rezonáns nazális hang. Ott vannak a betűk mindent leírni, ami csak létezik. És ez a nazális hang az isteni érintés. Krsna tehát az aham-al indít. Van bármi más mondani való?! Minden benne van ebben az egy szóban.

Mégis megpróbálja gondosan kidolgozott formába helyezni. És az „aham” jelentése ebben a versben „Én”. Ez nagyon pozitív dolog a létezéssel kapcsolatban. Nem azt mondja, hogy „semmi”, hanem, hogy „valami”. Az isteni azonosság ott van, nem üres, nem semmi, nem üresség. Ebből megérthetjük, hogy létezik a legfelsőbb isteni azonosság.

A második szó, amit használ a „szarvaszja”. És a „szarvaszja” egy birtokos eset, a „szja” a végén mutatja, hogy ez „tartozik valamihez”. „Szarva” azt jelenti „minden”. „Én vagyok” – azt mondja „aham” – és utána pedig azt mondja „és mindenki más”. „Én magam és mindenki más” – „szarva”. Krsna egy dualista filozófus. Azt mondja: „Én és te.” „Én és ti mind”. Ez pozitívan kihangsúlyozza minden más létezését. Nem azt mondja: „Én vagyok, de te csak egy illúzió vagy.” Nem, azt mondja „Én vagyok és te is vagy.”

És a „szarvaszja” azt jelenti „mindenkihez tartozó”. Azt mondja tehát: „hozzád tartozom”. Az Urunk egy szerető Isten: „hozzád tartozom.” Önzetlen is. Mert nem azt mondja: „Te az Enyém vagy.” Hanem azt mondja: „Én a tiéd vagyok.” Krsna nagyon raszikus, túlságosan szerető, „hozzád tartozom, neked szentelem Magam, neked adom Magam.”

De aztán, hogy segítsen abban, hogy ne felejts el önazonosságod, azt mondja „prabhávó” – „Én vagyok a te Urad.” Krsna azt mondja: „Tiéd vagyok, de te alárendelt vagy és Én pedig egy kicsit felettesebb.” Ez a módja annak, hogy hogyan tanítsuk, hogyan oktassuk szépen az embereket. Először adjatok nekik barátságot és utána mondjátok el az igazságot. „A tiéd vagyok, de ilyen a helyzetünk.” Mert e nélkül az érzelmi kötelék nélkül gyakorlatilag lehetetlen közelebb kerülni, gyakorlatilag lehetetlen bármit is megérteni. Sríla Parbhupád is azt mondja: „Először tedd őket a barátoddá és aztán tudsz prédikálni nekik.”

Látjátok milyen összetett ez a vers?! Három szó – és ott az egész filozófia. „Én létezem, te létezel, kapcsolatban vagyunk és én egy kicsit feljebb vagyok.” Magyarázhatjuk ezt órákig és évekig, de ez a lényeg: „Én vagyok, te vagy, összetartozunk.”

Aztán Krsna azt mondja: „mattah” – „Tőlem”. „Belőlem árad minden, Tőlem ered minden.” Végül minden ebből az isteni forrásból származik. Bizonyos dolgok direkt módon jönnek onnan, mások indirekt módon. Az isteni hatalom, az isteni jelek direkt módon érkeznek. De az illúzió jelei indirekt módon jönnek. Mondhatjuk, hogy ez egy hibás átvitel. Mégis végső soron minden abból a forrásból származik, még az illúzió is és elkezd a dzsívák felett működni. Ez azt mutatja, hogy van egy forrás – egy végső forrása minden kiáradásnak.

Ez a két sor olyan, mint egy lételméleti lecke. Mindent elmondanak a létezésről – mi létezik, mi micsoda, ki kicsoda. Leírja Istent, az élőlényeket, a kapcsolatot a kettő között, majd az egész teremtést, az egész világot. És azonosítja a végső forrást is.

Néhányan azt mondják, hogy a Bhagavad-gítá eklektikus. Eklektikus abban az értelemben, hogy az ő megértésük szerint nem elég konzekvens. Azt tanácsolom nekik: tanuljanak, tanulmányozzák és utána ítélkezzenek.

 

(folytatjuk)



[1] “Bhagavad-gítá”10.8

[2] “Bhagavad-gítá” 10.33



Leave a Reply