Sharanagati

Nem tudom, hogy észrevettétek-e már, de általában ha új, vagy ismeretlen helyre látogatunk, a helynek szüksége van némi hangolásra. Néha takarítanunk kell egy kicsit, összeszedni a dolgokat, máskor meg kell töltenünk a helyet lelki energiákkal. Például Varvara – a hely szép, de néhány napnyi lelki gyakorlat után még szebb lett.

Ugyanígy, ha végezzük gyakorlatainkat, a környezet változik. És ha a külső környezet változik, gondoljatok csak bele, mennyit változik a belső környezet. Különféle helyekre látogatunk el, egyesével kell – úgymond – megtisztítanunk azokat. De a belső környezeted mindig magaddal hozod. Azt is meg kell tisztítanunk. És van egy mondás, ami arról szól, hogy ha elviszel egy cséplőgépet a mennyországba, az akkor is ugyan azt a zajt fogja majd kiadni, ugyanolyan marad, függetlenül a környezettől. Ne legyetek olyanok, mint a cséplőgép – mindig csak „Búú-búú-búú”. Néha mondjátok: „Haré Krsna!” vagy „Dzsáj Rádhé!” Mert az megváltoztatja a belső környezetet.

A hangoknak nagyon fontos szerepük van. Ezért valahogy mindig rezonáljuk az isteni hangot. Különböző minőségű hangok léteznek: a pusztulás hangjai, az ostobaság hangjai és a megtisztulás hangjai. Legyetek intelligensek, döntsétek el milyen fajta rezgésbe szeretnétek bebocsájtást. Mert úgy mondják, valójában több tradícióban is, hogy a világ rezgés által lett teremtve. A Bibliában például az áll, hogy a világ szavak, logosz által lett teremtve. És ez egy aktív alapelv, nem csak rezgés, hanem kreatív hang. Ugyan így a Védák is leírják, hogy a világ hangvibráció által lett teremtve. Hangokkal embereket tudsz megsebezni, meg tudod ölni őket, varázslatot tudsz építeni és extra-varázslatot is építhetsz. Mert az isteniség is megnyilvánul a hangban. Krsna mindenhol ott van, de a hangok világában Ő a mahá-mantra. Kicsoda Ő a látás világában?

Dani: Múrti.

Tírtha Mahárádzs: Igen, a múrti. És ha kiszélesítjük a látókörünket, akkor Ő a harmónia. És ki Ő a belső környezetben?

Krpadhám: Általánosságban vagy specifikusan? Általánosságban a Paramátmá.

Tírtha Mahárádzs: Igen. És specifikusan?

Krpadhám: Én még nem láttam Őt.

Jasódá: Ista-déva.

Tírtha Mahárádzs: Rendben. Vagy néhány lótuszláb. Igaz? Homályos a kép, de valamilyen lábak. A világ tehát kisebb világokból és univerzumokból áll. De Krsna jelen van minden egyes földön, minden egyes világban, nekünk pedig folytatunk kell a kutatást, hogy megtaláljuk Őt, felismerjük Őt, hogy sose veszítsük el Őt. Semmi sem független az isteni akarattól. Ezért nagyon szerencsések vagyunk, ha a hang által kapcsolódhatunk az Úrhoz. A bhadzsan pedig egy nagyon erőteljes eszköz arra, hogy felerősítse a lelki vibrációt.

Dani: A kérdésem azzal a témával kapcsolatos, amiről a leckén szó volt, az evésről, ivásról, lélegzésről és a fohászról. Evés nélkül az ember elél egy-két hétig, aztán meghal. Ivás nélkül kevesebbre képes, lélegzés nélkül még kevesebbre. És ha nem fordítunk figyelmet a fohászokra, kiderül, hogy igazából nem is élünk.

Tírtha Mahárádzs: Korrekt. Meg sem születtünk.

Dani: Gurudév, ha megtennéd, hogy feltárod a halálnak ezt a speciális formáját, amiben most leledzünk.

Tírtha Mahárádzs: Óh, azt gondoltam, hogy az életről fogunk beszélni!

A fohász egy nagyon finom energia csatorna. Ezért azoknak, akik túlságosan ragaszkodnak az anyaghoz, nagyon nehéz hinni benne, hogy létezik. Mégis jelen van. Az igazság soha nem sérül a tudatlanságod következtében. És ha megpróbálunk inspirációt, tapasztalatot szerezni azon a szinten, akkor tudunk beszélni róla másoknak.

De minden tradíció tudja, hogy anélkül, hogy előbb meghalnánk az anyag számára, nem lehetséges újjászületni a lélek számára. Ez az átalakulás, ami után kutatunk. Minél finomabb az energia, annál nagyobb az eredmény. Az elején kis lépéseket teszünk, és az hisszük, valami nagy dolgot értünk el. Később nagyokat ugrasz majd, és így gondolkodsz: Óh, semmit sem értem el.” És ez a helyes út, a fejlődés valódi formája.

Ismét azt kell, hogy mondjam: hogyan is lehet ezt szavakba foglalni?! Próbáljátok meg. A mantrák zengése, a fohászok olyanok, mint egy áldó villámcsapás. Mikor megérinted a máládat, az olyan mintha az univerzális energia vibrálna az ujjaid között. Krsna az ötödik hangot játssza fuvoláján, ez az istenszeretet hangja. Mi pedig válaszolunk hívására. A fohászok tehát egy nagy tudomány. Ott legyél önzetlen. Nem szabad saját magaddal kezdened és befejezned a történetet. Próbálj meg megfelejtkezni önmagadról. És akkor látni fogod az eredményét.

Ez igazából élet-halál kérdése. Mert bármi is legyen itt jelen, az része az illúzió játékának. Itt mindennek vége lesz, mindennek! Mi marad? Nem sok. De ami nem sok az anyagi szabvány szerint, az óriási a lelki szerint. Ne szaladjunk tehát ilyen fantáziák után: „Nagyszerű tanító vagyok! Egy nagy szent vagyok! Ez meg az vagyok! Nekünk van a legnagyobb templomunk Szófiában! És a legnagyobb egónk a föld bolygón.” Mi haszna a nagy anyagi eredményeknek? Mindet el fogod veszíteni. Minden olyat, amit nem adsz oda Krsnának, el fogod veszíteni. Jobb tehát, ha az általunk generált energia többletet átadjuk mantrázás és fohászok által, másokra fordítva és visszaajánljuk Krsnának.

Ezért a legjobb fohász a dicsőítő fohász. Nem az a fajta fohász, amikor kérsz valamit, vagy megpróbálsz elkerülni valamit. És ha megnézitek a Srímad Bhágavatamot, a fohászok nyolcvan százaléka dicsőítő fohász benne. És mi nem értjük, miért ilyen unalmas, ismét ugyan az a történet: „Nagyszerű vagy, csodálatos, magasztos…” Miért olyan fontos ez? Mert ez a legjobb fohász. Ez az élet.

De ahogyan mondják, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, nem élhetsz a világnak is meg Istennek is. Előbb meg kell halnunk, és utána születhetünk újjá. És mikor újjászületsz, meglátod, hogy igazából nem is haltál meg. Először, amikor nagyon bátor és erős vagy, azt érzed: „Óh, kockázat nélkül nincs nyereség!” Amikor már egy kicsit kevésbé vagy újonc, meglátod: „Óh, mindent kockáztatok, de semmi nyereség…” Ez a szádhaka szint – gyakorolod, gyakorolod, és azt érzed: „Óh, Krsna elvette ezt a hamis felfogást tőlem, Krsna elvette ezt az eredményt tőlem; mi az, amit ad?!” De aztán később, amikor eléred a céljaid, úgy találod majd: „Semmi kockázat, teljes nyereség.” Mert Ő egy kegyes Isten. Amikor azt gondoltad „kockáztatnom kell valamit” Ő tetted a pénzt a zsebedbe, hogy megvedd a kenyered. Nincs kockázat. És teljes nyereség. Ez nem szimplán kenyér, ez csapáti!

Krpadhám kérdése: A kérdésem a legutóbbi témával kapcsolatos, a mesterrel, és még konkrétabban a mester hangulatával. Egyfelől azt mondják, hogy minden mesternek megvan a saját hangulata és ez az, ami megkülönbözteti a különböző mestereket. Másfelől azt mondják, hogy minden mester a saját mesterének a hangulatát képviseli, az pedig a sajátjáét, és így tovább. A kérdésem tehát az, hogy milyen hangulatot követünk? És ezt követbe milyen szolgálatot érhetünk el?

Tírtha Mahárádzs: Ez egy elég bonyolult kérdés. A nap visszatükröződik a sok harmatcseppben. Milyen ízt követünk tehát? Az eredeti ízt követjük. És ezeken a kis gyöngyökön keresztül végül elérjük a napot. Mert ez Krsna ereje, itt is-ott is megnyilvánul, és egyesíti a különböző raszákat, különböző érzelmeket, hangulatokat, tudást – bármi mást.

De ami még érdekesebb a kérdésedben, hogy vajon van-e saját ízlésünk, saját hangulatunk úgymond, vagy valaki más hangulatában vagyunk? A meghódolás azonban azt jelenti, hogy feladod egyéni ízlésed. És akkor valaki másnak az íz-világa, hangulata és befolyása gyakorol kegyet rajtad. És nem tudsz feladni egy helyzetet anélkül, hogy egy magasabb körülménynél oltalmat ne vennél. Ha tehát meg akarsz szabadulni, úgymond a saját hangulatodtól, önzőségedtől, oltalmat kell venned az isteni hangulatnál. Ahogy mondtam, elménk, megértésünk korlátozott; az isteni oldal azonban nem korlátozott. Ahol mi különbségeket látunk, Krsna egységet lát. De az ellenkezője is igaz – ahol mi egységet látunk, Krsna meglátja a változatosságot.

A Bhagavad-gítá bevezető fohászaiban később ez áll: “vandé ham srí gurún…”. A korábbi fohászban az “om agjána” általánosságban szólt a lelki tanítómesterhez. A “gurún” szó többes számot jelöl. Ez azt jelenti, hogy nem csak egy, hanem sok mesterem van. Mindenkinek a tiszteletemet ajánlom hát, aki a mesterem. Ezért azt mondják, hogy nem érhetsz el tökéletességet az által, ha csak egy mestert követsz. Egyetértetek?

Krpadhám: Nem. Egyáltalán nem értek egyet.

Tírtha Mahárádzs: Miért nem?

Krpadhám: Mert nehéz sok embernek odaszentelődni, sokkal egyszerűbb egynek odaszentelődni, egy személy felé fokuszálni szeretetünket. Mindig van egy, akinek jobban odaszenteled magad, mint a többieknek.

Tírtha Mahárádzs: Ez részben fanatikus!

Krpadhám: Igen, ez az.

Tírtha Mahárádzs: Radikálisan fanatikus! Ha megvizsgáljuk ezt a kérdést, hogy vajon egy személyt, vagy többet kövessünk-e, mi a véleményetek – egy vagy több?

Manóhari: Egy.

Dani: Úgy gondolom, hogy valójában tanácsokat és tudást sok embertől kapunk, mert különböző nézőpontokat mutatnak meg nekünk, de a végén általában van egy fő tekintély, aki összegyűjti és elmagyarázza mindezen nézőpontokat, egy egyszerű nézetben.

Paramánanda: Azt gondolom többet követünk, amíg megtaláljuk azt az egyet.

Dámódar: Én a „mindenki egyért, egy mindenkiért” elven gondolkodtam el. Talán a kettő kombinációja.

Prána Krsna: Egy.

Tírtha Mahárádzs: Ez itt egy radikális csapat!

Jasódá: Az én érzéseim a Daniéhoz hasonlóak. Srí Gurut követjük, de egy nagyon különleges személy formájában.

Dragi: Azt gondolom, egy gurunk van.

Dévanáth: Sok.

Prémánanda: Az én verzióm az, hogy az Istenszeretet bármely lelken keresztül elérhet hozzánk, de megmentő csak egy van.

Préma-latá: Ez után én már nem tudok mit mondani.

Tírtha Mahárádzs: El kell jutnunk egy közös pontra, habár mindannyian elmondtátok a személyes véleményeteket. Az igazi nézőpont azonban az egységes harmónia. És igazából egyet követve sokat fogunk követni, és sokat követve, egyet fogunk követni. Mert ha személyes lelki tanítómesteredre fókuszálsz, azáltal az egész paramparát követni fogod, az egész tradíciót. Egy személyben tehát sokat találsz. És ha sok kvalifikált személy tanácsát, tanítását és bölcsességét követed, ott meg fogod találni az egy egységes alapelvet. És ez Krsna guru funkciója. Sríla Srídhar Mahárádzs rendkívül mélyen írja le – hogyan terjed ki ez az isteni alapelv az emberekre. Ezért az egyben imádjuk a sokat, a sokban pedig az egyet. Ez a teljes látásmód. Ez a szintézis. Mert ameddig csak egy tézisünk van, addig találkozhatunk antitézisekkel. Ilyen a kettősségek világa, de hogy megszabaduljunk a kettősségektől, el kell jutnunk a szintézis szintjére.

Prémánanda kérdése: Megtennéd, hogy kommentálod a kijelentést, amit hallottam? A siksá és diksá guru közötti különbséget tárgyalta. És azt mondja, hogy a siksá-guru az a személy, aki azt mondja neked: „Nézd fiam, ott van a sarkon a bolt, van ott kenyér, menj és vegyél.” A diksá-guru pedig ugyan ezt fogja mondani, de pénzt is ad hozzá.

Tírtha Mahárádzs: Valóban?! Istenem! Most bajban vagyok! És…?

Prémánanada: Így magyarázták el a kétfajta guru közötti különbséget egy olyan személynek, aki nem hallott még róla, nem tudta, hogy mit jelent az egyik és mit a másik. Ha szeretnéd esetleg kommentálni.

Tírtha Mahárádzs: Nos, nagyon szép magyarázat. Nem ismertem ezt korábban. Ha tudtam volna korábban…

Mint alapmagyarázat lehet, hogy segít az embereknek. De a guru elv igazából egy. És több. Az egy sok formában nyilvánul meg. És a sok különböző forma, egy alapvető pontra fókuszál. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy az egyik guru jobb vagy fontosabb, mint a másik. Mert ebből a szempontból azt mondhatjuk, meg kell értenünk, hogy a guru egy, egy isteni elv, isteni segítség, mely kiterjed ránk. És néhányaknak a diksá-guru a legfontosabb. Másoknak pedig a siksá-guru a fontosabb. Az egyiknek a náma-guru a fontos, a másiknak a mantra-guru. Másnak a szannjász-guru. Megint másnak a rasza-guru. Oly sok guru van tehát! Oly sok mesterünk van! De ahogyan egyikőtök említette, megmentő csak egy van. Az a különleges személy, akin keresztül a legtöbb inspirációt kapjuk – ő a mi megmentőnk. És ez a guruk bármely típusa lehet. Van, aki azt mondja, hogy még az elméd is lehet a gurud. És sokan azt a paramparát követik. De először meg kell tisztítani az elmét, és akkor válik igazi tanácsadóvá. Gyakorlatilag tehát, ha megvan a látásmód és szükségét érezzük, hogy tanácsokat kapjunk – akkor ennek nincs határa. Az ízlésed szerinti tanácsokat fogsz találni. De Krsna nem függ sem a diksától sem a siksától. Adhat diksát a siksán keresztül és siksát a diksán keresztül – amit csak szeretne, bármit megtehet. Nincs korlátozva. A te felfogásod korlátozott, de Ő nem.

A Bhagavad-gítá elején található fohászok igen jelentősek. Miért? Mert a lelki tanítómesterhez szóló fohásszal kezdődnek: „óm agjána timirándhaszja…” A legsötétebb tudatlanságban születtem, de lelki tanítómesterem a tudás fáklyalángjával felnyitotta a szememet.” Hogy felállítsuk a diagnózist – „Illúzióban születtem, a legsötétebb tudatlanságban. De lelki tanítómesterem felnyitotta a szememet a tudás fáklyalángjával.” Ez a mantra igazából a vaisnava tantrákból származik, a tantra pedig azt jelenti „gyakorlat” vagy „gyakorlati tanácsok gyűjteménye”. A fohászok és a magasabb szinttel való kapcsolat nagy változást fog hozni, nagy fordulatot a mentalitásunkban, a tudatlanságból a tudásba. Van szükségetek némi energiára ehhez az átalakuláshoz? Sok-sok energiára van szükségünk ehhez. Mert a külső energia nélkül gyakorlatilag lehetetlen elérni az isteni tudást. Habár minden titok az emberek szívébe van írva, mégis a feltételekhez kötöttség olyan erős, hogy megszűntetni azt, eltávolítani az illúzió fátylát gyakorlatilag lehetetlen külső segítség nélkül. Ezért ehhez az átalakuláshoz szükségünk van erre a magasztos energiára. És akkor a sötétségből a fényre juthatunk.

A mi lelki gyakorlatunkban azonban arra lettünk tanítva, hogy az energia egy speciális formáját vegyük magunkhoz étel formájában. Ételünket mi választjuk meg. Sokan részt vehettünk ácsárjadzsí Jugala Kisór prabhu kurzusán, én csak fohászkodom a praszádamjáért. És megtanultunk, hogy nem minden fajta étel előnyös a lelki gyakorlatok tekintetében, hanem csak bizonyosak. Ugyan így nem minden fajta tudás kedvező a lelki gyakorlatokban, hanem a speciális tudás. Óvatosnak kell tehát lennünk a tudás befogadásával. Mert ahogyan már sokszor mondtuk, nem az információ a lényeg, hanem az átalakulás.

És aztán, amikor megtörtént az átalakulás, ismét tennem kell valamit – tiszteletemet ajánlom. Igazából ez az ár, amit fizetnünk kell. Olyan nagy ár egy kicsit meghajtani a fejünket? Egy kicsit… ez nem sok. De ne gondoljátok, hogy megvehetitek Krsnát egy kis bólogatással. Nem ilyen olcsó.

Legyetek hát nagyon óvatosak a tudás forrásával kapcsolatban. És legyetek hálásak az Úrnak, hogy biztosítja nektek az ételt, a vizet, a levegőt, a tudást. Úgy tudom, hogy itt nektek nagyon különleges, jófajta a vizetek. Így van? Amikor valamilyen távoli országba utaztok, akkor az ottani vizet veszitek magatokhoz, majd visszatértek Bulgáriába és ismét a „Devin”-t fogyasztjátok, vagy mi más van még – „Gorna Banya” víz. Mit éreztek akkor?

Kripadhám: Otthon érezzük magunkat.

Tírtha Mahárádzs: Így van! Otthon érezzük magunkat. Miért? Mert kondicionálva vagyunk az íz által. Igazából kétségbeesetten kutatunk az íz után. A hazai íz után. Mert gyermekkorodtól kezdve ezt a vizet fogyasztottad. És nem csak a vízről van szó, hanem a víz energiája az, amit magadhoz veszel. És az egész felépítésedre hatással lesz – a testre és a tudatállapotra, mindenre. Ezért, amikor újra találkozol azzal az ízzel, akkor nem csak az ízről van szó, hanem az egész hatásról, amit rád gyakorol. Ezért érzed otthon magad – igen, ez az eredeti íz. Azt érzed majd: Nem idegen földön vagyok, otthon vagyok. Ugyan így az eredeti raszát, az ádi-raszát keressük. Mert a lelked egy másik, magasabb világba tartozik. Ahol szintén vannak ételek, víz és gondolatok. Érzelmek is. Amikor tehát majd eléred azt az otthont, az ízről azonnal felismered: igen, most otthon érzem magam!

De mit tegyünk addig, amíg még itt vagyunk ebben az átmeneti otthonban? Hogyan cselekedjünk?

Dani: Kutassunk a másik után.

Tírtha Mahárádzs: Igen, így van. De például felajánlhatod az ételed. Mert ily módon ez nem lesz többé az a viszonylagos étel, mely az anyagi világból érkezik, hanem ha Krsna elfogadja, akkor az Ő étele lesz. Ez adja a praszádam különleges ízét. Mind ismerjük a hozzávalókat; nem a só az, hanem valami más. Amikor Krsna elfogadja, akkor kapja azt a különleges ízt. Ugyan ez a helyzet a vízzel. Azt mondja: „Én vagyok a víz íze.” [1] És a gondolatok, az ötletek. Ha áldozatként ajánlod fel az ötleteidet, akkor az isteni hajlékot fogják képviselni. Különösképp ha Krsna elfogadja gondolataidat, felajánlásaidat. Ily módon megízlelhetjük az eredeti, az első ízt, ádi-rasza. Ez azt jelenti, hogy praszádamot fogyasztunk. Mert Ő minden síkon biztosítja az élelmet.

Gyakorlatilag ti itt mind apák és anyák vagytok, vagy jövőbeni apák és anyák. Amikor a gyermekek kicsik, általában nincsenek nagy problémák. Kis gyerek, kis probléma; nagy gyerek, nagy probléma. Álljatok hát készen. Mert eljön az idő, amikor fiaitok és lányaitok okosabbak lesznek – vagy legalább is úgy fogják érezni – hogy okosabbak, mint ti. És harcolni fognak az szabadságukért. És egy kétségbeesett pillanatban az apa megkérdezi majd: „Kinek a kenyerét eszed, kedvesem?” Ez a végső kísérleted arra, hogy irányítsd a gyermeket. Mert tudjuk, ha valaki fizeti a számlákat, ha valaki fizeti a kenyeret, annak engedelmeskednünk kell. Amíg fiatalok vagyunk, nem értjük ezt az alapelvet. Ameddig eszed a kenyeret, nem érted meg ezt. Amint te fogod fizetni a kenyeret, megérted majd.

Ugyan így Legfelsőbb Urunk finanszíroz minket minden lehetséges módon. Fizeti a számláidat, növeszti a búzát. Engedelmeskedjetek hát Neki, mert ez így szép. Ily módon mindig kapcsolatban leszünk Vele. Egyétek tehát a praszádamot, igyátok a felajánlott vizet, fogadjátok a legjobb gondolatokat és tanításokat – ily módon képesek lesztek befogadni az isteni mentalitást.

A spirituális tudomány alapján a tradíció a következő: mielőtt bármibe belefognánk – legyen az jelentőségteljes vagy jelentéktelen az életünkben – fohászkodjunk. Az élet nagyon fontos. Az idő úgyszintén. Életünk legjobb éveit használjuk a legjobb célra.

Ahhoz, hogy fenntartsuk az életet, energiára van szükségünk. Hogyan és honnan szerezzük meg ezt az energiát? Az evés által, mondjátok. Mert az evés energiát ad, boldoggá tesz és erőssé. Igaz ez? „Igen!” mondjuk boldogan, mert a praszád szampradájához tartozunk. Boldogan mondjuk hát: „Igen, az étkezés egy lelki gyakorlat.” És ez igaz is, mégis az az energia, amit az étel által juttatsz a testedbe különböző anyagokká alakul. Mi az evés végső eredménye? Egy kis biológia, mi történik röviddel az evés után? Egy része annak, amit megettünk másfajta anyaggá alakul. De ugyanakkor a testen beül minden, ami megadja az erőt arra, hogy jó formában tartsuk a testünket, szintén megadatik ezen átalakulás által. Ez azt jelenti, hogy a szilárd táplálék támogatja a csontokat. Ha iszunk, az szintén energia bevitelnek számít. Ismét lesz némi hulladék, amely kivonódik a testből, a másik része azonban vérré alakul. A harmadik fajta bevitel a tűz, vagy légzés, vagy levegő – nézőpont kérdése. A belégzés eredménye kilégzés lesz. A testben pedig átalakul…?

Dani: Gondolatokká.

Tírtha Mahárádzs: Helyes! Ez az elme. Az emberi felépítés három eleme – csontok, vér és az elme, gondolatok. Mert az emberek általában túlságosan hallgatnak az elmére, különösen a férfiak. Túlságosan sokat agyalnak. A hölgyeknek könnyű, mert ők inkább érzelmesek, mert a bhakti útja, az érzelmek útja. Mégis ebben a teremben a nemek aránya most nagyon szokatlan. Mert általában fordítva szokott lenni az arány – kilenc hölgy és egy férfi. Itt most mással találkozunk – miért? Mert kétségbeesetten kutatunk a tökéletesség után. És ezt a nagyon különleges, magas szintű energiát akarjuk – nem csak evés, ivás és lélegzés által, hanem fohászok által is.

Mind ismerjük az evés hatását – amikor éhes vagy, eszel és elégedett vagy. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy az evésnek három hatása van – a hiányérzeted lecsendesül, a második, hogy elégedettséget érzel, és a harmadik, hogy energiát nyersz. Ezeket mind érezzük. Vagy ha szomjas vagy és iszol, meglátod az eredményét. Különösképp, ha alkoholt iszol, látni fogod az eredményét, nem kétséges. Mások is látni fogják az eredményt. Bármilyen típusú energiát viszel be a testbe, annak lesz valamilyen hatása. Lélegzés – azt már kevesebb ember érti, hogy milyen a lélegzésed típusa, milyen annak a levegőnek a típusa, amit magadhoz veszel. Mert ez rejtettebb, az emberek által kevésbé megértett. Mit sem szólva a fohászok, a mantrák erejéről.

De gondolkodtatok már valaha a levegőről, hogy mi is a levegő körülöttünk? A levegő az, amit belélegzünk. Így van? De a levegő az is, amit az Úr kilélegzik. Ez a cserefolyamat. Ő ad és mi elfogadunk. Az esély tehát megvan, hogy minden lépésnél lássuk a jelenlétét.

Annak érdekében, hogy bármit is elérhessünk ebben az életben a legmagasabb szintű energiát, erőt kell megszereznünk – ez pedig a fohászok, a meditáció, a mantrák zengése által lehetséges. Tegyetek hát egy kísérletet. Ismerjük az evés és az energia kapcsolatát. Tegyetek egy kísérletet a dzsapázás és az energia kapcsolatával. Meglátjátok majd hogyan kerültök isteni hangulatba. És most nem akarok itt részletekbe bocsátkozni, mert elméletben évekig beszélgethetünk erről a témáról – eredmény nélkül. Ha azonban kipróbáljátok, meglátjátok majd.

Hogyan prédikáljunk, hogyan mutassuk meg a bhaktit az embereknek olyan módon, hogy merjenek a sötétbe ugrani. Hogyan prédikáljunk? Hadd mondjak el egy történetet.

Amikor az első magyar Bhagavad-gítát kinyomtatták, Gurudévánk elvitt egy ilyen Gítát Sríla Prabhupádnak Vrndávanba. Mangó szezon volt. Tudjátok, Prabhupád nagyon szerette a mangót. És volt egy kedvenc édessége is. Mi volt Sríla Prabhupád kedvenc édessége? A szandés. Kóstoltatok már valaha szandést? Gurudévánk tehát vett néhány érett mangót és némi szandést a piacon. Aztán a gyümölcsökkel, az édességgel és a Bhagavad-gítával Sríla Prabhupád elé járult. Tudjátok, Indiában mindent újságpapírba csomagolnak. Prabhupád kibontotta a mangókat, megszagolta, megfogta, hogy megnézze, hogy elég érettek-e, majd így szólt az egyik bhaktához: „Rendben, menj, hámozd meg, majd hozd vissza nekem.” Addig megnézte a Gítát, mindig nagyon elégedett volt, ha valamilyen előrelépés történt, és Gurudévvel megvitattak néhány filozófiai kérdést, amikor megérkezett a szandés és a mangó. Prabhupád enni kezdett, majd így szólt: „Látod, ez a legjobb módja a prédikálásnak – első osztályú filozófia, első osztályú praszádam.”

Adjatok hát valami édeset az embereknek. Magas szintű filozófia, első osztályú illat, füstölő, kedves, minőségi emberek, valamilyen szolgálat is jelen van, de az éneklés, tánc és az étel – a Gaudíja Vaisnavizmus szentháromsága. Prabhupád azt mondja, hogy mindenki szereti azt a folyamatot, ahol ehetsz, táncolhatsz és énekelhetsz. De ez a PR. Valakinek el is kell mosogatnia az edényeket.

Mégis Krsna mindenkit vonzó. És bármilyen rossz hírre való tekintet nélkül gyakorolja vonzerejét az embereken. És ha megpróbáljuk követni Őt és lelki tanítómestereinket nyugodtan és szépen, akkor jó emberekkel fogunk találkozni.

Jugala Kisór kérdése: Gurudév, azt mondtad, hogy a tökéletes helyzet az, amikor mindent odaadunk, és nem várunk el cserébe semmit. De a mi helyzetünkben ezt nehéz elérni. És egy kezdő számára ez elkedvetlenítő lehet. Hogyan viszonyuljunk egy ilyen kezdőhöz, hogy ne ijesszük meg és, hogy megtarthassa a lelkesedését? Mert bárhogy is, egy kezdő számára ez valós szituáció, vannak elvárásai, lehet, hogy ezek kicsik, de mégis léteznek.

Tírtha Mahárádzs: A különbség a patkány és a mókus között nem nagy. De a mókusnak jobb a PR-ja. Nem tudom, hogy ez válasz-e a kérdésedre. PR-t csinálhatunk Krsnának, hogy jobban eladható legyen a kép, de valójában Ő mindenkit-vonzó. Mégis, néha, azok számára, akik nem készek ugrani, különböző módszereket használ az emberek meggyőzésére. Milyen módszereket? Egy kis földrengés itt-ott vagy más fajta anyagi szenvedés. Néha csodákat tesz itt-ott. Vagy ígéreteket: „Csak gyere Hozzám, csatlakozz a mozgalmamhoz, boldog leszel!” Van ez a csodálatos, nagyon különleges hely Vrndávanban, ez a jelentőségteljes templom, ahol van egy fa, mely alatt Krsna fuvolázott. Ez a Vamsí-vata fa. Ezen a helyen Krsna fuvoláján játszik, hogy meginvitálja a lelkeket, hogy csatlakozzanak a csapatához. A templom padlóját márvány borítja. Milyen színű? Fekete és fehér. Gondoljatok csak bele, az egész padlót fekete és fehér csempék borítják. Egy nagy udvar található a fa körül, a fa pedig középen. Körben a falon a rásza-tánc van felfestve – egy Krsna, egy gópí, egy Krsna, egy gópí, egy Krsna, egy gópí – csak, hogy megmutassák, hogy nem hiába játszik a fuvoláján. Vannak, akik csatlakoznak hozzá. Néha tényleg invitál, de amikor belefogsz a kutatásba, vagy csatlakozol a mozgalmához, akkor azt mondja: „Miért jöttél? Mi után kutatsz? Miért nem mész haza? Nem valami szép, hogy itt szaladgálsz ide-oda az éjszaka közepén.” Összetöri a szíved. És ez is megjelenik ennek a templomnak az udvarán, mert bizonyos helyeken ezüst cseppek látható a fekete-fehér márványon. Ami bizonyosan nem valamiféle fém, hanem a bhakták összesűrűsödött könnycseppjei, akik Krsna iránti szeretetteljes kutatása olyan intenzív, hogy nem tudják könnyek nélkül elviselni. És ahogyan Sríla Szádhu Mahárádzs mondja: „Az élet szenvedés, szenvedjünk hát Krsnáért!”

Ne valami könnyű és üres propagandát csináljunk Neki. Ne csapjuk be az embereket. Meg kell mondanunk neki, hogy ha csatlakoznak Krsna mozgalmához, lesznek nehézségeik. De ezek a nehézségek jelentőségteljesek. Ezek érted vannak, nem ellened! Legyünk realisták. Mindazonáltal ha nem csatlakozol a mozgalomhoz, veszítesz valamit? Mit? Még több szenvedést, még több problémát? Nem! Elveszíted a nektárt! Mert csak emlékezzetek azokra az időkre, mielőtt találkoztatok a bhaktákkal. Milyen volt az életetek minősége? Boldog illúzió. És milyen most? Küzdelmes lelkiség… hogy realisták legyünk.

De ezt a küzdelmet érdemes megvívni. És tudjátok, az igazat megvallva, ennek a szenvedésnek egy cseppjét sem cserélném el a kinti világban lévő minden boldogságért sem.

Jó szakácsok vagytok, úgyhogy tudjátok, hogy egy csipet az ellenkező ízből, jobban kiemeli az eredetit. Ezért – ezek titkos tanítások, ne figyeljetek ide – ahhoz, hogy igazán jó, valóban édes halavát készítsetek, hozzá kell adnotok egy kevés sót. Az ellentét fokozza a szépséget.

Az odaadó élet édes – egy cseppnyi keserűséggel még a legédesebb pillanatokban is. De el kell döntenünk, hogy vajon ez olyan édes, hogy keserűvé válik, vagy olyan keserű, hogy az már édes. Nem számít, az íz nagyon hasonló lesz.

Az egész védikus irodalom támogatja kutatásunkat. Mi a védák legelterjedtebb mantrája?

Sjámaszundara: Valószínűleg az óm.

Tírtha Mahárádzs: Igen, és mi az óm? Az óm egy nagy „igen”. Ezzel az óm-al az összes védikus irodalom azt mondja: „Igen! Ami után kutatsz, az létezik. Menj csak, rá fogsz találni!” És valójában ott van. Nem! Valójában itt van! Itt és most – csak távolítsd el a fátylat a szemeidről.

És azt is mondják, hogy a nektárból születtetek. „Ó nektár fiai és lányai, nektáróceánban születtetek. Ez születési jogotok, ez az örökségetek. Kutassátok ezt a nektárt, hozzátok tartozik, és ne legyetek elégedettek más egyébbel, mint nektárral.” Az odaadó szolgálat a kulcs ahhoz a nektárhoz. Ezért a legvégsőkig folytatnunk kell a kutatást. Legyen ez a belső eltökéltségünk. Ragadd meg nővéreid és bátyáid kezét. És a másik két kezeddel – mert rendelkezel ezzel az isteni négy-kezű formával – ragadd meg lelki tanítómestered lótuszlábait… vagy, talán nem a lótuszlábait, de dhótijának végét. Lelki szemeid előtt mindig legyen ott az ő példája. És tulajdonságaid legjavával és felajánlásaid legjavával próbálj meg Krsna után kutatni – ezek a mi érzéseink. A létezés legfőbb teljesítménye a tudatosság. És a tudatosság legfőbb tapasztalata a lelki boldogság. Szat-csit-ánanda. Létezünk, mindannyiótoknak van némi megértése, tudása, kutassátok szívetek-lelketek elégedettségét. Krsnával könnyen megtalálhatjátok. Ezért óm, igen, folytassátok a kutatást. Amit keresel, az létezik. Az Isteni Pár a cél és az odaadó szolgálat az út.

Ha tehát megfontoljuk ezt a nyolc verset – a Gítá négy fő verse[1], és a Bhágavatam[2] négy fő verse – Krsna a Gítában azzal indít, hogy „létezem” és itt a Bhágavatam négy fő versének a legvégén, azt mondja: „Kutass Utánam!” Akkor azt mondhatjuk, hogy az a lelki utazás, lelki kutatás az emberi lény után, ez a történet, Veled kezdődik és Veled is végződik.

Tudjátok, a büszkeség az emberi természet, az emberi karakter része. Az emberek büszkék bármire, amijük van vagy épp arra, amijük nincs. „Elértem valamit” – ezért büszkék. „Lemondtam valamiről” – ezért büszkék. Minden buta okot megtalálunk rá, hogy büszkék legyünk. „Tudok valamit” – és büszke vagy rá. „Nem tudok semmit!” – nos, erre nem lehetsz túlságosan büszke. De az emberek általában ilyen elit csoportokat építenek. És ha mélyen megvizsgáljuk és tanulmányozzuk a lelki tudományt, ily módon lelki elit válhat belőletek. Mert sokat tudtok. Vagy ha egy aktív személy vagy és sokat teljesítesz, akkor aktív elit lesz belőled. Kell az, hogy a vaisnavák, a bhakták valamilyen elit csoporttá váljanak? Mit gondoltok?

Valaki: Igen, kell. Mert van egy vers, ahol Krsna azt mondja, hogy bármit is csináljon egy nagy személyiség, a többiek követni fogják[1].

Tírtha Mahárádzs: Igen, ez igaz. De az, hogy mi hogyan ítéljük meg, hogy ki a nagy személyiség és ki nem… Azt gondolom a világi és a lelki mérleg kicsit más. Az anyagi világban az autód teljesítménye után ítélnek meg. Ha elég nagy, akkor egy nagy személyiség vagy. Így van? Vagy – a bankszámlád alapján, vagy bármi más alapján. Ha találkozol egy tiszta bhaktával – sem autója, sem bankszámlája, sem nem áll semmilyen befolyás alatt, semmije sincs… És mi az üzenete? „Légy alázatos, szolgáld az Urat feltételek nélkül, ne fogadj el semmi viszonzásként…” Ki fogja követni ezt az üzenetet?! Lehet tehát, hogy kicsit mások számunkra a fontos dolgok, mint a világ számára. És ne feledjétek, hogy ma kali-juga van – kívül. Kívül a kali-juga emelkedik ki. Itt nincs kali-juga! És még csak nem is szatja-juga; ez a lelki égbolt. Mert lelki elvek nevében gyűltünk össze. Azért ülünk itt, mert igazi elit csoporttá akarunk válni. Nem egy bankszámla elitté, nem Maserati elitté. Még csak nem is a lelki tudományok elitjévé. A bhakták inkább váljanak az érzelmek elit csoportjává. Képesnek kell lennünk Krsnáért érezni – mennyire tudjuk átadni magunkat az Ő szolgálatának, mit tudunk felajánlani Neki, és mennyire vagyunk képesek azt is odaadni, amit magunknak akarunk megtartani. Ez a mértéke a mi elit csapatunknak – mennyi odaadást tudunk felajánlani Krsnának.

Igazából ez ennek az utolsó versnek az üzenete[2] – hogy kutasd bár közvetlenül vagy közvetve, addig kell folytatnod, amíg meg nem találod. Ne hagyd abba ez előtt. Feszegesd a határokat; és menj még azokon is túl. A legvégső határig kell gyakorolnunk a meghódolást. Nem úgy hogy van egy kis odaadás és nagy elvárások. Fordítva – teljes szolgálat, teljes odaadás, elvárások nélkül. Tudjátok: nincsenek elvárások, nincsen csalódás.

Úgy mondják: tudományos magyarázatokkal vagy mély megértéssel, vagy akár sok hallgatással vagy odafigyeléssel – nem lehet elérni az Urat. Csak azok érhetik el Őt, akiket Ő választ. Végső soron tehát az Ő választásától függünk. De azon személy számára, akit kiválaszt, teljesen felfedi Magát. Ha tehát az érzelmi elithez tartozol majd, a kiválasztottak között lehetsz. Készen kell állnunk erre az utazásra.