Sharanagati

Neli kérdése: Már régóta motoszkál bennem egy kérdés, és vívódom, hogy meg merjem-e kérdezni, mivel úgy vélem, ez egy provokatív kérdés. Feltehetem?

Tírtha Mahárádzs: Halljuk, hogy megítélhessük!

Neli: A kereszténységben létezik egy személyiség, aki valamennyi rossz tulajdonság hordozója: a Sátán. A vaisnava irodalomból tudjuk, hogy Krisna valamennyi jó tulajdonság hordozója. Létezik a vaisnava filozófiában olyan személy, aki valamennyi rossz tulajdonsággal rendelkezik, éppúgy, mint a kereszténységben?

Tírtha Mahárádzs: Ebben semmi provokatívat nem látok. Hát, honnan is származik a sátán koncepció? A zoroasztriánus világképből. Egyfajta perzsa és távol-keleti felfogás, a dualista világképből, ahol létezik a fény és a világosság, létezik egy jó Istenség, és létezik egy úgyszólván rossz Istenség – egyikük a pozitív erőket, másikuk a negatív erőket képviseli.  Ezt a felfogást később beillesztették az Ótestamentumba, ezután pedig az Ótestamentumból a kereszténység által világszerte elterjedt. Ám ha továbbmegyünk Keletre, különböző magyarázatokat fogunk találni ugyanarra a dologra. Például Maháprabhu azt mondja, hogy nincsen jó és rossz. Egyrészt ez azt jelenti, hogy nincs fény és sötétség. Miért is? Mert csakis a spirituális igazság az egyetlen létező. A jó és rossz relatív elképzelések, és kizárólag az anyagi síkon érvényesek, vagyis a dualitás síkján. Ám e szint fölött nincsenek ellentétek. Például a brahman a létezés egyesített síkja, fölötte áll az anyagi természet dualitásainak, csupán fényes, sötétség nélküli. E mögött az isteni fény mögött tudjuk, hogy ott van az isteni fény forrása, ez pedig Krsna kedvtelése, Ő Maga.

Mindazonáltal fel kell tennünk a kérdést: vajon honnét kezdődik az illúzió? Ha csupán Isten és Isten fénye létezik, hogyan létezik az illúzió? Ám az illúzió, mint tudjuk, kétféle módon működik – az egyik az isteni illúzió, a másik pedig az anyagi illúzió. Egyrészt mondhatjuk azt, hogy Isten energiájának legnagyobb kiterjedése ez a mahá-májá, vagyis az evilági illúzió, amely eltorzítja az elképzeléseket. Épp ezért az illúzió következménye a tudatlanság, amely rossz cselekedeteket eredményez, ezekből pedig bűnös cselekedetek származnak. Ám tudnunk kell, hogy a megértésünk szerint még a májá képviselője sem rossz. Ő Durgá, Durgá Déví, ő félisten, van teljesítendő kötelessége, és bhakta. Vagy még a halál istene, Jamarádzs is a Legfelsőbb szolgája, bár kötelessége az, hogy megbüntesse azokat, akik azt megérdemlik.

Neli: Tehát nem létezik ilyen személyiség – a legkegyetlenebb, a legirigyebb. Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó kérdés. Nézzük csak! Mondhatjuk, hogy nincs ilyen. Ám néha az isteni lílában, ezekben a történetekben előfordulnak negatív karakterek is. Tudjuk azt is, hogy léteznek a dévák, és léteznek az aszurák[1] is. Ám valójában ők fiú- és lánytestvérek, ugyanattól az apától származnak, vagyis testvérek – féltestvérek. És valakinek el kell játszania a negatív szerepet is azért, hogy azok, akik a pozitívat játsszák, eleget tehessenek küldetésüknek. Mi is a fő sátán neve? Lucifer, helyes. Mi a név jelentése? “Aki a fényt hozza.” Oh! Ez egy sátáni tevékenység – fényt hozni? Mi volt az ő pozíciója ezelőtt?

Neli: Bukott angyal.

Tírtha Mahárádzs: Mielőtt nem bukott el, ő volt a fő angyal. Ez ismét arra mutat rá, hogy isteni eredetű, tehát semmi negatív nincs benne. Ám a szabadsággal való visszaélés következtében a negatív részt kellett szolgálnia. Mégis, ontológiailag, eredetéből nézve azt láthatjuk, hogy még a negatív oldal képviselője is a pozitív oldalból ered. Ha pedig bármelyik karaktert a mi hagyományunk nagyon kegyetlennek vagy negatívnak is tünteti fel, az csupán a játék része.

(folytatása következik)

1. A dévák és az aszurák nem emberi teremtmények, a dévák a természet irányító személyiségei, az aszurák a dévák – gyakran mágikus erővel bíró – ellenfelei.

(az előző hétfő folytatása)

„A jóga gyakorlásához szükséges, hogy az ember szent és elvont környezetet keressen magának. Terítsen kusa-szénát a földre, amit előbb őzbőrrel, majd ruhadarabbal fedjen le. Az ülés ne legyen sem túl magas, sem túl alacsony. Ezután a jógi vegyen fel egy stabil, mozdulatlan ülőhelyzetet, s gyakorolja a jógát elméje, valamint érzékei szabályozásával – tisztítva szívét, s egy pontra rögzítve elméjét.”[1]

Mivel ezeknek a klasszikus követelményeknek nehéz eleget tenni egy nagyvárosban, ezért létezik néhány másik módszer az érzékek, az elme, és a gondolatok megfegyelmezésére. Éppen ezért a Brhan-náradíja-purána szerint a jelenkori Kali-yugában, amikor az emberek általában rövid életűek, lassúak a lelki önmegvalósítás terén, és egyfolytában különféle aggodalmak zavarják meg őket, a lelki önmegvalósítás legjobb eszköze Isten szent neveinek zengése. „Harér náma harér náma harér námaiva kévalam kalau násztjéva násztjéva násztjéva gatir anjathá – “A nézeteltérések és a képmutatás e korszakában az Úr Szent Nevének vibrálásán kívül nincs más út, nincs más út, nincs más út a felszabadulásra.” – Miért ismétlik háromszor? Mivel ez fontos. Ha csak egyszer halljátok, elfelejtitek. Ha kétszer halljátok, elfelejtitek. Ha háromszor halljátok, elfelejtitek az üzenetet, ám emlékezni fogtok rá: „Oh! Volt valami fontos, de mi is….?” Ugye így működünk? Ostobák vagyunk. Ezért mondják azt, hogy a Kali-yugában az emberek kissé nehézkesek a megértésben, lassúak az önmegvalósításban. Képzeljétek csak el, mennyire türelmes a mi Istenünk! Elnézi valamennyi idétlen gyarlóságunkat! Legalább egy cseppnyi türelmet, toleranciát mi is mutassunk – néha magunk felé, több alkalommal mások felé. Ez mind-mind nagyon fontos.

Isten e megközelítési módja – az Ő neveinek zengése – éppen ezért annyira közvetlen. Mahaprabhu így szólt: a dalok zengésének nincsenek szigorú és nehéz szabályai. Ha lent vagytok, akkor azt is tudni fogjátok, melyik út vezet felfelé. Ha valójában bajban vagytok, tudjátok, hogyan imádkozzatok. Ameddig életünk szépen folyik, könnyen felejtünk. Ám amikor bajban vagyunk, tudjuk: „Oh, Istenem, kérlek, segíts nekem!” – ez egy természetes felkiáltás.

Egyszer egy fiatalokból álló csoport eszmecserét folytatott. Néhányan közülük Istennek kapcsolatos témákról beszélgettek – Istenről, hitről, vallásról. Eközben egy másik barátjuk, hallva beszélgetésüket, felkiáltott: „Te jó Isten, ti hisztek Istenben?!” Mi volt tehát a természetes reakció – „Oh, Istenem!” Mi volt az intellektuális kérdés: „Ti hisztek Istenben?” Ebből megérthetjük, hogy a szíve mélyén még az ateisták is hívők. Helyes, hiszen mi egy ateista fő szlogenje? „Isten nem létezik.”  Először azt mondják:”Isten..”, majd „..nem létezik.”. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy ki tudják magukat fejezni, ki kell nyilatkoztatniuk azt, amit aztán le akarnak tagadni.

Tehát a szíve legmélyén minden emberi lény – és minden élőlény – Istenhez tartozik. Ez azt jelenti, hogy mindenki potenciális vaisnava, Visnuhoz tartozik, aki az élet, a gondoskodás, a védelem Ura. Ezért szükséges ezzel a látásmóddal rendelkeznünk: „Oh, egy potenciális vaisnava!”.

Kérdés: Egyszer beszélgettünk arról, hogy a meditációval még intellektuálisabb képességekre vagy erőre tehetünk szert. Mondanál erről valamit bővebben?

Tírtha Mahárádzs: Mit jelent a meditáció? Tartózkodni a negatív cselekedetektől, és kapcsolódni a Legfelsőbbhöz. Ezért kell kusa-szénán ülnünk – az elme, az érzékek és a tevékenység fegyelmezésére, és a szív megtisztítására. Ha a szív tiszta, ha a cselekedet tiszta, akkor az agy és az értelem is megtisztul, a tudat is meg fog tisztulni.

Krsna azt mondja: Azok, akik nem összpontosítanak, akiknek a figyelme elkalandozik, nem tudják elérni a célt. Ha eltávolítjátok az akadályokat, a torzulásokat vagy az illúziót a tudatotokból, jobban fog működni. A negatív kiszűrésével automatikusan a pozitív fog megerősödni.

Nem leszünk tehát értelmesebbek, ám lecsökkentjük a rossz cselekedetek arányát, ezáltal növeljük a pozitívat. Azt nem mondanám, hogy nem lesztek értelmesebbek – akár az is előfordulhat.

1. Bhagavad-gítá, 6.11-12.

„A jóga gyakorlásához szükséges, hogy az ember szent és elvont környezetet keressen magának. Terítsen kusa-szénát a földre, amit előbb őzbőrrel, majd ruhadarabbal fedjen le. Az ülés ne legyen sem túl magas, sem túl alacsony. Ezután a jógi vegyen fel egy stabil, mozdulatlan ülőhelyzetet, s gyakorolja a jógát elméje, valamint érzékei szabályozásával – tisztítva szívét, s egy pontra rögzítve elméjét.”[1]

A Gítá e fejezetének neve Dhjána-jóga, vagy a meditáció jógája. Itt tehát a klasszikus jógával kapcsolatos utasításokat találunk. Említettük már, hogy mi is a jóga célja – az elme és az érzékek ellenőrzése. Az előző strófában szintén megértettük, hogy az általunk birtokolt képességekkel – a testet, az elmét és az önvalót is beleértve – kellene kapcsolódnunk a Legfelsőbbhöz. Hogyan is tegyük ezt meg? Ez a következő kérdés. Az invitálás szép, ám mondjátok meg a know-how-t.

Ezért e két vers megoldásokat kínál a meditáció klasszikus jógájának gyakorlásához, és a világi lemondásokhoz. „A jóga gyakorlásához szükséges, hogy az ember szent és elvont környezetet keressen magának.” Mutassatok nekem egy szent helyett itt, Szófiában!  Még az ásram is tele van most. Ezért nehéz igazán szent helyet találni. Ezután „terítsen kusa-szénát a földre.” Szépen hangzik, ám hol találhatnék én kusa-szénát? És ha még találna is valaki ilyesmit, a következő lépés az, hogy „fedje le őzbőrrel, majd ruhadarabbal.” Még ha leltek is kusa-szénát, őzbőrt, és biztonságos helyet, ha Vitosában decemberben vagy januárban mentek ki, meg fogtok fagyni. Ha a testetek megfagy, hogy fogtok akkor meditálni?

Kell, hogy legyen a jógára valami egészen általános módszer, nem csupán ez a különleges mód. Természetesen a kitűzött cél később kerül említésre: „Ezután a jógi vegyen fel egy stabil, mozdulatlan ülőhelyzetet, s gyakorolja a jógát elméje, valamint érzékei szabályozásával- tisztítva szívét, s egy pontra rögzítve elméjét.”

Itt van hát a cél megfogalmazva! Éppen ezért kellene keresnünk egy szent helyet, és kusa-szénát, amely egy szent növény – meg fog minket óvni valamennyi negatív hatástól. Ezt nevezik ászannak. Mit is jelent az ászan? Vjászászan?

Válaszok: Vjásza helye, Vjásza trónja. Ez az a hely, ahol a lelki mester ül, hogy onnan tanítson.

Tírtha Maharádzs: Igen, a tanító emelkedett ülőhelye, aki Vjásza képviselője. Ki az a Vjásza? Vjásza a guru archetípusa. Ez az ászan. Ezért az ilyen helyet valahol a saját környezetünkben kell fellelnünk. Nem nagyon könnyű, nem túl nehéz, mégis meg kell találnunk. Ám miért üljünk ászanon? Azért, hogy biztosítsunk egy szent és biztonságos helyet a meditációnkhoz.

Próbáltatok már vjászászanon ülni? Ez egy nagyon felelős feladat. Hogy tudtok vjászászanon ülni? Csak úgy, ha nagyon alázatosak vagyok. Képzeljétek csak el – ha csupán három percetek van arra, hogy tanításaitok esszenciáját összesűrítsétek, és van lehetőségetek arra, hogy egy ilyen magasztos helyen üljetek amíg másokat tanítotok – mi volna az üzenetetek? Három percben, az emberiség megmentéséért… Az egyik barátunknak van egy nagyon magvas üzenete – nem három percben, hanem három szóban foglalta össze: élni, szeretni, elmenni. Ha ezt az üzenetet a megfelelő erővel mondjátok, az mindenkire jótékony hatással lesz.

Miért is fontos a kusa-széna és az őzbőr – mi a haszna? Néhány szentírás a különböző ászanokon történő ülés különböző eredményeiről tesz említést. Ezek szerint az őzbőrön ülés által általános tudáshoz juthatsz. Ha pamut-takarón ülsz, megtisztulsz. Ha kövön ülsz, beteg leszel. Ha a földön ülsz, boldogtalan leszel. Ha fán ülnél, annak semmilyen eredménye sem lenne. Ha egy fekete őz bőrén ülsz, közvetett tudáshoz juthatsz. Ha a tigris bőrén ülsz – ahogyan az alázatos jógik teszik néha – el fogod érni a felszabadulást Ha kusa-szénán ülsz, akkor közvetlen megvalósításhoz jutsz. Ha pedig gyapjún ülsz, rád száll az összes áldás. Ezt írják a sásztrák. Válasszatok hát, mit szeretnétek elérni. Ha felszabadulásra vágyok, először keresnetek kell egy tigrist. Ha közvetett tudásra vágytok, csak üljetek egy fekete őz bőrére. Ám legyetek óvatosak, ha úgy ültök a fán, mint egy majom, annak egyáltalán semmilyen eredménye nem lesz. Természetesen az sincs megemlítve itt, hogy ha műanyag földön vagy műszálas ászanon ültök, akkor mi lesz az eredmény – talán valamiféle Kali-yuga hatás érhető el.

Mindennek megvan tehát a jelentése. Semmi sem véletlen. Miért ajánlották hát a Gítában először a kusa-szénát? Az volt a közvetlen tudás, közvetlen megvalósítás. Azután takard le őzbőrrel – általános tudás. Majd takard le ruhadarabbal – megtisztulsz. Tehát semmi sem véletlen, ezek utasítások. Ily módon az ilyen ászanon történő ülés célja nagyon gyorsan megvalósul. Mi is volt az? A szív megtisztítása! E tisztulást szolgálja a lágy kendő. Ezután az elme, az érzékek és tevékenységek ellenőrzése – ezt biztosítja a másik két réteg. Ha sikerül az érzékeidet és a cselekedeteidet fegyelmezned, az az közvetett tudás. És a direkt tudás pedig az, amit az elme fegyelmezésével lehet elérni; a közvetlen/direkt tudás jelenti a misztikus megvalósítást.

Tehát e célból ülünk meditálva – hogy megtisztítsuk létezésünket, általános tudáshoz jussunk, és szert tegyünk az isteni nézőpontra. Ez a cél akkor is, ha nem rendelkeztek őzbőrrel, még ha kusa-szénátok sincs, még ha semmitek sincs! Ez a cél, amiért nagyon keményen kell dolgozni. Nem számít tehát, mitek van, avagy mitek nincs- a célt nem szabad elvéteni.

1. Bhagavad-gítá, 6.11-12

„Csak akkor szilárd valaki az önmegvalósításban, és csak akkor hívják jóginak, ha teljesen elégedett elért tudásával és annak megvalósításával. Az ilyen ember transzcendenciában van, és önfegyelmezett. Mindent egyenlőnek lát, legyen az kő, kristály vagy arany.” ¹

Kamen kérdése: amikor a kétfajta látásmódról beszélgettetek – a követ aranynak, vagy az aranyat kőnek látni – azon elmélkedtem, hogy ez a mi látásmódunk, hiszen jelenleg a májá-ban vagyunk. Ha a májá mögé nézünk, létezik-e más látásmód, és az vajon milyen?

Tírtha Mahárádzs: Igen, az arany és arany. Néha Feketét és Fehéret látunk. Máskor csak Aranyat látunk. Az pedig a legnagyobb misztérium, amikor ezek hárman keverve vannak.

Ám filozofikusan: a mi vaisnava gondolkodásmódunk szerint a valóságnak öt szintje létezik. Az első az, amit az érzékszerveinkkel képesek vagyunk érzékelni – ez a pratjaksa², amit a szemünkkel látunk. A második a többiek kollektív tudata, amit az érzékekhez hasonló eszközökkel nyerünk, de kollektív módon³. A harmadik olyasmi, mint egy homályos kép – benyomások vagy intuíció, vagy érzelmek – valami az anyagon túlról származó⁴. A negyedik a transzcendentális megvalósítás vagy személetmód – ez az adhóksadzsa, túl az érzékszervek képességein. Ott nem láttok különbséget – nem arany, fekete vagy fehér, semmi, csupán a létezés egyesített rétege. Gyakorlatilag ez a szat síkja, a létezés, Brahman. Azt mondják, ezen kívül létezik még az ötödik sík, amely nagyon is hasonló az itteni Földi berendezkedésünkhöz, ám teljesen transzcendentális, ismét változatos, sokszínű⁵.

Talán ez nem jelent túl sokat néhányatoknak, akik itt ma összegyűltetek. Ám ha észleltek valami szokatlant, és ismeritek ezeket a fokozatokat, akkor tudni fogjátok, hova illesszétek azokat a benyomásokat.

Tehát fekete, fehér, arany…Ezek a végső színek.

­­­­­­­­­­­­­­¹ Bhagavad-gítá, 6.8­.

2 prati-aksa, azaz a szem előtt

³ paróksa = parah aksa, a szemen – mint elsődleges érzékelésen – túl

⁴ aparóksa, a nem-paróksa

⁵ aprákrta, nem anyagi

„Az önmegvalósításban szilárd ember számára minden egyforma – legyen az kő, vagy arany.”¹ Rendelkeztek ezzel a látásmóddal? Két módon lehet elérni. Az egyik az, amikor az aranyt kőnek látjátok; a másik pedig az, amikor a követ aranynak látjátok. Az előző látásmód a jógiké – ők a lemondottaknak a látásával rendelkeznek, és az aranyt kőnek tekintik, jelentéktelennek. A második pedig, amikor még a követ is aranynak látod, a szerelmesek látásmódja, hiszen a szerelem elvakít. Szerencsére. Mit jelent ez? Ha isteni látásmóddal rendelkezel, isteni inspirációval, még a legközönségesebb, legjelentéktelenebb dolog is nagyon becsessé válik, mert az eredetire emlékeztet. Ha egy darab aranyad van, az nagyon becses számodra. Ám ha körülötted minden arany, az veszít az értékéből. Akkor előfordulhat, hogy látsz valami fából vagy kőből készültet, és az nagyon becsessé válik számodra, hiszen egyedi.

Legyünk nagyon óvatosak! Azt tudjátok, hogy az Istenség földi formáját, a múrtit becses fémből elkészíteni nagyon is helyénvaló. Amikor Májápúrban felállították a Panycsa-tattva múrtikat, több tonnányi jó minőségű fémet gyűjtöttek össze. Az általunk használt csapok vagy műanyagból, vagy olcsóbb fémből készülnek – ez így rendben is van. Ám ha a csapokat kezdenénk el aranyból készíttetni, a múrtikat pedig fémből – no, ez hiba volna. Látom, nem hisztek nekem – pedig ez megtörtént eset. Tehát jobb, ha az aranyat nem a fürdőszobában tartjuk, hanem az oltáron. Hiszen valószínű, hogy még nem vagytok azon a síkon, hogy az aranyat és a követ egyenrangúnak lássátok.

Van valami kérdésetek? Tessék!

Szárvabhauma kérdése: Ha nem tévedek, a következő strófában az áll, hogy hogy ha a barátokat és az ellenségeket is egyenlőnek látod, akkor még előrehaladottabb vagy. Tehát a kérdés az, hogy miért annyira nehéz a más emberekkel való viszony, hogy azt az embert, aki megfelelő módon tart kapcsolatot másokkal, még előrehaladottabbnak tekintik?

Tírtha Mahárádzs: Oh, ez nagyon könnyű – a kövek nem beszélnek vissza. Éppen ezért nagyon könnyű jó barátságban lenni a kövekkel. De egy feleséggel…? Ő beszél! Néha elégedett, máskor pedig…még elégedettebb. Tehát az emberi lények tükröt tartanak, ezért sokkal nehezebb harmóniát teremteni velük. Ha hibázunk egy kővel kapcsolatban – nincs visszacsatolás. Maximum beütöd a fejedet, nem igaz? Ám ha egy emberi lény ellen követünk el hibát, vagy más élőlény ellen, van visszacsatolás. Nemcsak fellázad, hanem érzelmi feszültség is keletkezik. A legnagyobb öröm az emberek társaságából fakad, és a legnagyobb bajokat szintén az emberek társasága okozza.

Azonban ahogy az előző strófánál megállapítottuk, kétféle mód létezik arra, hogy a kő és az arany közötti hasonlóságot lássuk – az egyik az, amikor mindent kőnek tekintünk, a másik pedig az, amikor mindent aranynak tekintünk – hasonlóan az emberi kapcsolatokhoz, a barátokhoz és az ellenségekhez való kapcsolatot kétféleképpen közelíthetjük meg. Az egyik szerint mindenkit ellenségnek tekintünk – az egy nagyon szomorú világ. A másik szerint mindenkit barátként kezelünk. Az én szerény megértésem szerint ez utóbbi a bhakták útja, a lelki ösvény.

Ez tehát egyféle mód a kettősségek kiküszöbölésére – csak a jót látni, csak a jót befogadni. Hiszen a világ, a környezetünk abbéli képességünkön múlik, mennyire tudunk befogadni.  Ha Krsna az emberi lények valamennyi hibáját figyelembe venné, úgy vélem, minden joga megvolna arra, hogy mindenkit ellenségnek, elesettnek és bűnösnek tartson. Ám mi volt Csaitanja Maháprabhu szemlélete? Egy kicsit más. Nem a pozitív és negatív tulajdonságok listáját nézte meg, hanem azt mondta: „Jöjjön mindenki, és egyesüljünk a szent név lobogója alatt!” Tehát egy jóginak, vagy egy igazi misztikusnak megvan a képessége – ő egyenlőnek látja a dolgokat. Mi pedig ne legyünk annyira szűkmarkúak, hogy csak a rosszat látjuk meg másokban, még ha az netán ott is van. Az nem a mi dolgunk. A mi dolgunk a jót meglátni, a haladást, a jövőt. Az ilyen pozitív elvárások segítenek másoknak a fejlődésben. Ne legyetek hát annyira szűkmarkúak, hogy az egyenlő látásmód alacsonyabbik szintjét alkalmazzátok. Legyetek inkább nagylelkűek, s a legmagasabb fokon lássatok mindent egyenlőnek! Akkor váltok valódi jógivá, valódi misztikussá.

Krsna azt mondja valahol: „Az elméjén és érzékein uralkodó, odaadással dolgozó tiszta lélek kedvel mindenkit, és mindenki kedveli őt.”² Ezt szerintem nagyon nehéz megvalósítani. Az első feltétel, hogy szeressünk mindenkit – még ha valaki rendelkezik is ezzel a tulajdonsággal, a másik feltétel, hogy mindenki pozitív érzelmekkel viszonyuljon hozzánk, nem teljesül mindig.

Mindenesetre összegzésül: a mi hozzáállásunk, és kapcsolatunk a többi emberhez lelki emelkedettségünk függvénye. Minél magasabb szintet értetek el, annál jobbak a kapcsolataitok. Ez tehát csak egyetlen jel, egyetlen mérték. Ismerek néhány embert, akiket mindenki kedvel.

(folytatása következik)

¹ Bhagavad-gítá 6.8.

² Bhagavad-gítá 5.7.

„Csak akkor szilárd valaki az önmegvalósításban, és csak akkor hívják jóginak, ha teljesen elégedett elért tudásával és annak megvalósításával. Az ilyen ember transzcendenciában van, és önfegyelmezett. Mindent egyenlőnek lát, legyen az kő, kristály vagy arany.” [1]

Miért is olvassuk a Szentírásokat? Mivel azok segítenek kapcsolatban maradni a magas eszmékkel. Alapjában véve kétféle ember létezik: az egyik szerint nincsenek tökéletes emberi teremtmények, a másik szerint van néhány. Ti vajon melyik csoporthoz tartoztok? Hiszitek-e, hogy léteznek tökéletes emberi teremtmények?

Hari Lílá: Nem, szerintem nincsenek.

Tírtha Mahárádzs: Nem? Kissé meglepett vagyok. Ha realisták vagyunk, azt illene mondanunk: „Tökéletesség? Ugyan már! Először is kali-juga van; másodszor: ez a Föld nevű bolygó; harmadszor: ezek emberi lények, tele vannak hibával. Vagyis lehetetlenség tökéletesnek lenni!” Mégis, ha idealisták vagyunk – hiszen azok vagyunk – hinnünk kell benne, hogy a tökéletesség létezik, lehetséges elérni.

Ám az emberi lények tökéletessége rendkívül változatos, különböző tökéletességek léteznek. Közülük az egyik olyan, mint a fakírok. Ők képesek ellenőrzés alatt tartani a testüket – kínzással, önsanyargatással, különböző gyakorlatokkal – azért, hogy elérjenek egyfajta békét, győzedelmeskedjenek önmaguk felett. Bizonyos szempontból azonban ez nagyon alapvető, nagyon elementáris gyakorlat.

Aztán létezik a tökéletesség gyakorlóinak egy másik fajtája is – ez a szerzetes, aki bizonyos szabályokat, rendet betartva megpróbál kapcsolatba kerülni a Legfelsőbbel. Ez több, mint érzelgősség.

Ezen kívül ott van még a másik említett típus – a jógi, a misztikus. A misztikus azt jelenti, hogy csendben maradni, míg a szerelmes mestere a szónak. Akkor mi legyen a teendő? Ha szeretnénk misztikussá válni, akkor csendben kell maradnunk; ha pedig Isten szerelmeseivé szeretnénk válni, beszélnünk kellene.

Mi is a misztikus, vagy jógi itt olvasott definíciója? „Szilárd az önmegvalósításban.”. Mi az önmegvalósítás? Itt nem pénzről, vagy karrierről van szó, nem is a családról. Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy megértjük, kik is vagyunk. Valójában saját magunkat keressük. Hogyan is fogjuk megtalálni? Elárulom nektek: véletlenül. Valami jószerencse folytán rá fogtok lelni. Hiszen valódi identitásunk a misztérium ködébe burkolózik. Ám az isteni gondviselés áldásának folytán, miközben keresgélünk ezt-azt, egyszerre csak: megvan! – rátalálunk önmagunkra. Aztán, amikor megértitek, kik is vagytok valójában, akkor válhattok elégedetté, és lesztek szilárdak az önmegvalósításban. Ez nem holmi hamis képzelődés, hanem valós, állandó realitás. Sosem szabad változnia – a körülményektől független. Amikor rálelünk új identitásunkra, az olyan, mint egy újjászületés. A születés nagyon fontos dolog az ember életében.

Szilárdnak kell lennünk az önmegvalósításban ahhoz, hogy megértsük, kik is vagyunk. Azt mondják, az embereknek három identitásuk létezik. Az egyik, amit mások felé mutatnak; a második az, akinek saját magukat tartják; a harmadik pedig – akik ők valójában. Tehát önmagunk megismerése egy nagyon hosszú utazás. Ha pedig eléggé becsületesek vagyunk, meg kell próbálnunk e három identitást egyesíteni.

Amikor lelki tanítómesterünk jelen van, akkor megpróbáljuk a jó tanítvány szerepét eljátszani. Ez az, amit mások felé mutatunk. Amikor ő nincs jelen, akkor egy valóságosabb identitásunkat mutatjuk – azt, akinek hisszük magunkat. Úgy véljük, mi vagyunk a lelki tanítómesterünk egyetlen képviselői. Másoknál sokkal jobban tudjuk, természetesen, hisz ők neofiták.

Ám amikor mély identitás-válságba kerülünk, akkor leszünk legközelebb az eredeti identitásunkhoz. Jót tesz tehát, ha időről időre átélünk néhány kritikus periódust. Mert akkor őszintének kell lenned, akkor elfelejted felvenni az álarcod, és magadra ölteni ezeket az identitásokat. Ezért ha már szilárd vagy a valódi lelki önmegvalósításban, akkor jóginak neveznek.

Van itt még valami fontos: „Ha teljesen elégedett elért tudásával és annak megvalósításával”. Tehát az elégedettség kritériuma a lelki tudás, és annak gyakorlása. Ha bármilyen tekintetben hiányt szenvedsz, akkor a lelki folyamat segíthet neked. Ha több fizikai erőre van szükséged, végezz tapaszját – s megadatik neked az erő. Ha több intellektuális erőre van szükséged, meditálj – fel fog tárulni számodra. És ha több érzelemre van szükséged, akkor végezz el néhány púdzsát a Legfelsőbbnek – akkor az érzelmi áramlás növekszik majd. A lelki gyakorlataink segítenek nekünk minden tekintetben. Ha több erőre, intellektusra, avagy nagyobb érzelmekre van szükséged, megkaphatod. És ha megkapod, elégedetté válsz.

„Az ilyen ember transzcendenciában van, és önfegyelmezett.” Mit jelent transzcendenciában lenni? Ahogy azt már korábban is említettük, a lelki helyzeteknek két aspektusa van – a transz és a tánc. Ez hát a mi jógánk – kapcsolatba kerülni Istennel, aki táncol, és fuvolázik.

1. Bhagavad-gítá 6.8.

Ha jól emlékszem, Jayadév Goswami volt az, aki – kinézve az ablakon, és látva a körülötte lévő emberek fájdalmát – így szólt: ’Oh, annyira fájdalmas látni mások szenvedéseit, hogy sírva haladok az Isten felé vivő úton, s könnyeim oly bőséggel omolnak, hogy a földet is föláztatják. Lábnyomom ezért megmarad a sárban, így mások is látják, merre vezet a tökéletesedés útja…”

Élt egy másik szent is Indiában, aki így szólt: „Kész vagyok milliónyi skorpióharapást elviselni a testem valamennyi pórusán, ha azzal enyhíteni tudok az élőlények szenvedésein!”

Vannak tehát az elkötelezettségnek különböző szintjei e tekintetben. Szükség van rá, hogy meghatározzuk a szintünket, és a szolgálatunkat – mit lehet tőlünk várni, és mi az a tehetség, amellyel a Legfelsőbb megáldott bennünket. Hiszen ne felejtsétek el, egy nagyszerű kísérlet részei vagyunk.

Manjari: Kísérlet? Hát nem lila (kedvtelés)?

Tírtha Maharádzs: Természetesen végső soron isteni lila, de annyi torzulás, ostobaság és rossz dolog létezik a lelki életben, hogy szükség van egy élhető Krishna-tudat megalapozására, amit lehetséges gyakorolnunk, természetesen csinálnunk.

Talán nem jöttetek rá, és talán még nem is a ti ügyetek, de ez az a kísérlet, amellyel próbálkozunk. Ezért mindenkit arra kérek: még ha nem is értitek, még ha nem is látjátok benne a távlatot, de legalább ne hátráltassátok! Ez a szerény kérésem. Hiszen ez egy nagyszerű feladat.

Amit még el szerettem volna Nektek mondani: itt, Kelet-Európában Krisna valahogy elrejtett bennünket. Ám ha például Abhaj Csaran Prahbu Kaliforniában, Amerikában élne, Ő volna a vaishnava siddhanta mércéje. Persze, ha Kaliforniában élne, nem Abhaj Csaran Prahbu lenne, tehát ez szintén egy kissé komplikált. Mégis, amit mondani szeretnék: nekünk itt kincseink vannak. Kivételes kincseink! Olyan vízióink, megvalósításaink, annyira mély tudás, olyan emberi megértés, amely túlmutat a határokon. Talán Nektek nincs nemzetközi összehasonlítási alapotok – nekem viszont van. Én tudom, miről beszélek. Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ami másoknak van, az nem jó – viszont ami nekünk van, az nagyon is jó. Kérlek Benneteket, segítsétek ezt sikerre vinni! Egy titkos sikerré érlelni!

Kriphadam: Abhaj Csaran Prahbu nagyon jó példával járt elöl tegnap azzal, hogy nem akart énekelni, holott mennyeien énekel. Mégis, minden alkalommal másoknak ajánlotta azt fel. Mindaddig visszautasította az éneklést, amíg mi folytattuk.

Tirtha Maharádzs: Látjátok, ez a kultúra. Tehát szocializálódjatok ebben a hangulatban, ebben is nőjetek fel, nem egy másik hangulatban. Úgy vélem, néhányatoknak van elképzelése arról, milyen más hangulatok is léteznek a lelki életben. Pontosan ez volt a kísérlet! Általában nem említünk neveket, de ebben az esetben azt hiszem, kimondhatjuk bátran: Abhaj Csaran Prahbut vitathatatlanul mindenki vezető tekintélyként fogadja el! Ő pedig oly alázatos – ez a mi mércénk. Szeretném, hogy ebben a hangulatban folytassátok! Ez az igazi út. Azok, akik valóban képzettek, nagyon is alázatosak és szerények – olyannyira, hogy az már ellenállhatatlan. Tekintélyük és hozzáértésük azonnal felismerhető, és kivívja nagyra- becsülésünket.

Ha valakinek segítségre van szüksége, nagyon fájdalmas nemet mondani. Ezért ha valahogy tudnátok szépen ételosztást szervezni, az nagyon üdvös volna- csekélyke segítség, kicsiny gyakorlati segítség. Nem csupán szép szavak az Isten szeretetéről, hanem gyakorlati segítség. Ha valaki éhes, ott kevés a szó.

Csak egyetlen lehetőségünk van képességeink megmutatására – ha valami gyakorlatit cselekszünk. E célra felhasználhatjuk a tehetségünket: valaki főzhet, a másik szervezhet, a harmadik oszthat, a negyedik gyűjtheti az adományokat – hogy megvalósuljon. Az az érzésem, hogy meghívhatunk embereket e szolgálatra: ‘Légy szíves gyertek és segítsetek a rászorulóknak!” Ez nem igazán pénz, inkább szándék kérdése, a tenni akarásé. Ha együtt dolgozunk, egyesítjük erőinket, akkor az nagyon hatalmas. Ha én eszek, akkor egy másik embernek is jut belőle. Ha megebédelek, megoszthatom az ételemet valakivel. Ha már van húsz embernek való eledelünk, akkor minimum még húszan tudnak enni abból.

Természetesen mondhatjuk, hogy ez csak a szattvikus sík, ez nem a transzcendentális sík – ami igaz is. Hiszen embereket etetni szattvikus, jámbor cselekedet. Ám ha maha-praszádot osztunk, az már transzcendentális.

Egyébként boldog lennék, ha valaki ezt meg tudná tenni. Nem is azért, mert ez a társadalom által jól fogadott cselekedet, s hogy ez jó képet mutat rólunk, és mert hasznos az imázsunk építése. Nem ezért. Azért, mert ez egy szép szolgálat. Azt is elárulom, hogy működni fog nagyon hasznos elvként, mert ezáltal embereket hívunk meg, hogy csatlakozzanak a missziónkhoz – nem azokat, akik esznek, hanem azokat, akik eljönnek és segítenek ebben a szolgálatban. Mert ők meg fogják érteni, amit mi csinálunk.

Kérdés: A szegény emberek számára történő ételosztásnál ez mondjuk egy héten egyszer fog történni. Értem, hogy ez segítség az embereknek. Ám nem tudok az engem körülvevő valamennyi szenvedéssel foglalkozni. Segíthetünk egynek, vagy egy másiknak, de nem segíthetünk valamennyiükön.

Tírtha Mahárádzs: Legalább tegyetek valamit! A félig elvégzett szolgálat is jobb a semmilyen szolgálatnál.

Kérdés: Segíthetünk egynek, segíthetünk egy másiknak, de mi történik a többiekkel, akiknek nem tudunk semmit sem adni?

Tírtha Mahárádzs: Honnan tudod? Értékelem a lelkesedésedet, és a mértékedet, de kezdd kicsivel, és látni fogod a végét. „Kicsi kezdet, nagyobb végeredmény.”

Kérdés: Az én kérdésem a szenvedéssel kapcsolatos. Ha tudsz segíteni nekem lenyugodni, ha segítesz nekem felfogni, hogy miféle szenvedés is vár egy bizonyos élőlényre, az jó ennek a léleknek, az megváltás, katarzishoz hasonló.

Tírtha Mahárádzs: Igen, az igaz. A közepes síkon mindent a karma irányít. Ám azt mondani, hogy „ez a te karmád” nem elegendő, nem elfogadható válaszként vagy megjegyzésként. Még ha ez az ő karmájának is az eredménye, a mi nézetünk más kell, hogy legyen.

Ha adunk egy kicsiny segítséget, azzal csökkentjük az emberek szenvedéseit. Ha információt adunk a filozófiáról, akkor kulcsot kapnak a kezükbe, megoldást. Néhány ember nem tud bánni ezzel, annyira gyengék, annyira ostobák. Nekik közvetlen segítség kell – étel. Mert az ő szintjük annyira nehéz, nem tudnak megváltozni, túlélésre van szükségük. Természetesen nem egyszerűen az ételről beszélek, hanem erről a nagyon alapvető információról.

Azok, akik inkább készen állnak arra, hogy megváltoztassák magukat, hogy dolgozzanak magukon – az emberek többsége ugyanis nem kész arra, hogy magán dolgozzon, erőbefektetés nélküli haszonra vágynak, hiszen ilyen az emberi természet – tehát azoknak, akik készen állnak arra, hogy dolgozzanak önmagukon, azoknak odaadhatjuk a megoldást: Ez a filozófia, ez a javaslat valamennyi problémára az életben – tanulmányozzátok, és alkalmazzátok! Mindannyian különböző szinteken működünk.

Minél inkább megtisztítjátok magatokat, annál több fájdalmat láttok és éreztek, hiszen még inkább ki vagytok téve ezeknek az érzelmi hatásoknak. Mégis, bizonyos értelemben szükséges védetté válnotok. A szentimentalizmus definíciója: ha több segítséget és részvétet akarsz adni az embereknek, mint a Isten maga. Kétszer is gondoljátok át, hogy ez mit jelent! Még ha segíteni is akarunk, csak beleavatkozunk az ember karmikus hálójába. Ha például megvéditek ezt az embert az egyik típusú szenvedélytől, akkor azt a következő életre tolódik át. Lehet, hogy ezt a keserű pirulát most kell bevennie, és akkor azzal véget is ér. Ha áttolunk egy szenvedést egy következő életre, azzal vajon jót vagy rosszat teszünk?

Vagyis ez nehéz, nagyon összetett. Éppen ezért ha praszádot osztunk, az egy isteni védőoltás. A karmikus folyam folytatódik, a karma lejár, ám nekik többletük lesz.

Nekünk pedig látnunk kell, meddig terjed a kompetenciánk, mi is a mi kompetenciánk. Ha Jézus szintjén vagytok, megmenthetitek az egész emberiséget. De azért, hogy ezt megtegyétek, nektek is keresztre kell menni. Erről tehát ne feledkezzetek el! Nagy részvét, nagy szív – de mi is az odaadás szintje, mi is az áldozat szintje?

Amennyiben valamennyien készen állunk arra, hogy életünk egy részét az ásramnak szenteljük, a társulásban végzett szolgálat segítségével, és ha mindannyian szeretnénk, hogy ez megtörténjen, akkor nagyon szépen fog működni. Időről-időre szükségünk lesz egy pici kiigazításra, mert van, aki erről az oldalról szeretné jobban előtérbe tolni a dolgokat, a másikunk pedig a másik oldalról… Ám ha az alapvető vágy megelevenedik, akkor már csak a harmonizálás kérdése az egész. Kétségtelenül bizonyos vagyok benne, hogy valamennyiótokban ott él a vágy arra, hogy előmozdítsuk a sikert. Természetesen nem a sikert hajhásszuk, hanem a szolgálat lehetőségét kutatjuk. A siker Krsna kegyétől függ: ha Ő megadja – az jó; ha Ő nem adja meg – akkor az is jó. Nem anyagi motiváció vezérel minket. Még ha oly nehézzé is válik, mégis meg kell próbálnunk folyamatosan végezni a szolgálatot.

Giridhárí: Voltak kétségeim afelől, vajon elég képzett vagyok-e a múrtik szolgálatára, a púdzsá végzésére, stb. Mégis úgy döntöttem, jobb végezni a szolgálatot, még akkor is, ha esetleg alkalmatlan vagyok, mintha nem végezném.

Tírtha Mahárádzs: Mit is tehetünk? Mikor Sríla Prabhupád Ausztráliába hozta a múrtikat, elvégezte az első púdzsát, majd így szólt: „Oh, Uram, elhoztalak Benneteket ide Mléccshadés-be (a képzetlen emberek földje). Tudom, hogy ők nem tudják a Ti gondotokat viselni, kérlek Titeket, gondoskodjatok róluk!” A múrtikat személyes bánásmód illeti meg csakúgy, mint az emberi teremtményeket. A személyes szolgálathoz képzés kell. Ám mi nem a rituálék után megyünk, hanem Isten után. Bánjatok úgy a múrtikkal, mint a gyerekeitekkel – bizonyos értelemben. Odafigyeltek a gyerekeitekre, amikor hazaérkeztek? Természetesen! Bármennyire későn is érkezünk haza, látjuk, mi történik. Amikor felállítunk egy rendszert, azt fenn is kell tartani. Nem szükséges túl magasra állítani a mércét és valami olyasmit kitűzni, amit nem tudunk majd teljesíteni. Ehelyett valami egyszerűbbet, a nagyon egyszerűnél tán kicsit könnyebbet érdemes kitűzni, és fenntartani azt a színvonalat. Ez az alapelv, amelynek mentén döntenünk kell a szolgálat és az odafigyelés kérdéséről.

Jómagam nagyon is a szattva mellett vagyok – rend, tisztaság, stb. Ám ez mindössze másodlagos, hiszen ott van a szolgálat – ez a legfontosabb. Nem bánom, ha van egy kis kosz is itt-ott; alapjában véve rendben is lehet. Ám ha a hangulat megfelelő, mindenki boldogan jön majd segíteni nektek tisztogatni, készíteni, vagy hozni valamit, bármi legyen is az. Ha a hangulat megfelelő, minden ott terem majd. Úgy vélem tehát, ez a középpont.

Néha csupán a részleteket látjuk, sőt, még a lelkesedésünket is elveszíthetjük. Ám ha látnátok a perspektívát, sohasem veszítenétek el a lelkesedéseteket. Hiszen nagyon is dicsőséges segíteni bármely szolgálatban, és fenntartani egy olyan helyet, ahol isteni szolgálat folyik.

A részletek másodlagosak. Természetesen nagyon fontosak, ám ha megpróbáljuk megragadni a hangulatot, akkor rálelünk majd arra is, hogy tudnánk azt formába önteni.

Ne csupán a felelősségeket lássátok, vegyétek észre az esélyeket is!

Kérlek Benneteket, próbáljátok meg mélyen megérteni, mi is tevékenységeink célja, jelentése.  Ti mindannyian nagyon is kvalifikált emberek vagytok. Valamelyiktek egyik tekintetben kiemelkedő, másikótok pedig másvalamiben. Ha a szolgálatot és az isteni ideálokat helyezzük a középpontba, akkor minden elrendeződik. Nem szeretném ezt kecsegtető ígéretként használni a világért sem! Nem, ez realitás. Ha olyan magasra vetitek tekinteteteket, akkor a szervezés vagy valaminek az elkészítése már annyira jelentéktelennek tűnik.

Tartsátok tehát fenn a hangulatot, és ha azt másokkal is meg tudjuk osztani, ők is olyan boldogok lesznek. És hogy tegyük boldoggá Krsnát? Közvetlen szolgálat által, és mások szolgálatának segítségével. Egyik sem létezik a másik nélkül.

Kezdjük először is az ásram eszményével– mi is az ásram funkciója? Belülről már ismerjük az ásramot – a nehézségeket, a hiányosságokat, ám nézzük meg az embereket, milyen érzésekkel lépnek be egy ásramba. Hiszen tudjuk, mennyire nehéz fenntartani, mégis, amikor az emberek belépnek, így vélekednek: Ah, ez a béke szigete! Egy mennyei világ! Az emberek érzik az oltalmat – és valójában ez az ásram fő jelentése – oltalmat nyújtani. Néha a tanítványok templomnak hívják az ásramot, ám az érzés az oltalomé. A templomnak és az ásramnak más-más funkciója van.

Egyszeriben Gurudév elmagyarázta az ásram funkcióinak három szintjét. A legáltalánosabb funkció az, hogy a legszélesebb kör számára információval szolgáljon arról, hogyan lehet az életünket jobbá tenni, közelebb kerülve a szattvikus életvitelhez. Néha ezek a funkciók nem az ásramban teljesülnek, hiszen a főzőtanfolyam külső helyszínen van, itt pedig a jóga és a bhadzsanok kapnak helyet – olyan ez, mint egy hálózat, azért van, hogy elérje az embereket. Ez tehát a legáltalánosabban szólítja meg az embereket, mindenkit meghívunk, aki szeretné az életminőségét fejleszteni azáltal, hogy közelebb kerül a szattvikus síkhoz – információt adunk, és kapcsolódási lehetőséget kínálunk.

A második egy sokkal zártabb kör számára arra szolgál, hogy a dharmáról, az igazságról és a tanításokról tanítson. Ezért kell tartanunk leckéket, programokat, találkozókat, képzéseket. Ha valaki a hitünkről szeretne hallani, akkor itt van rá módja. Érezhetitek, hogy ez már kicsit kevesebb embert érint, mert igazán mélyen kevesebb ember érdeklődik.

A harmadik funkció az, hogy igazi oltalmat biztosítson a csatlakozni vágyók számára. Akár egy otthon.

Ez hát az ásram három szintje, és a legtöbbet azoktól várják el, akik ott vannak. Hiszen nekünk kell elvégezni a munkát. Természetesen mások is segíthetnek, de mi próbáljuk meg szolgálni az embereket. Ezért belül gyűjtünk energiát, amit aztán majd kívül oszthatunk szét. Ez tehát az ásram területének a struktúrája – általánosságban eléri az embereket, tudást kínál és oltalmat nyújt.

A mi mottónk: „lassan de töretlenül”. Nem hívunk meg túl sok embert, hogy csatlakozzon a misszióhoz, ám a már csatlakozottak számára egy olyan állandó helyet szeretnénk biztosítani, ahol megtalálják a jövőjüket a tanítványok közösségében.

Hallottam egyszer egy megjegyzést és most érdekelne a véleményetek ezzel kapcsolatban. Egyszer egy templomvezető így szólt: annyira erősek vagyunk, hogy egy éven belül a hozzánk csatlakozott emberek 70%-a elmegy.

Kommentár: Ez olyasmi, mint a vezetés esetében – ha túl sok ember megy el egyszerre, az azt jelenti, hogy valami nem stimmel a vezetéssel.

Tírtha Mahárádzs: Tehát, ebből láthatjátok, hogy néha hajlunk rá, hogy a hibáinkat vívmányként tüntessük fel. Ha a hozzád jött emberek 70%-a egy éven belül elmegy, azt gondolhatod magadban: Én meg mit művelek? Ezért nem hívunk meg százakat, csupán néhány embert – de azt akarjuk, hogy ők maradjanak. Mert ez egy élethosszig tartó elköteleződés – az én mottóm: amikor valaki meglátogatja az ásramot vagy templomot, mindig a szívében fogja őrizni. Egy olyan békés, emelkedett, spirituális élmény, amely mindig a szívükben kell, hogy maradjon. Ez nemcsak az ásramban élők feladata, hanem általános feladat. Bárkivel is kerültök kapcsolatba, kérlek Benneteket, hogy legyetek olyan kedves emberek, mint a  vaisnavák, akiket mindenki nagyra becsül. Ez az én elvárásom a tanítványok felé.

Az ásram nagyon fontos központja a szolgálatnak és az odafigyelésnek. Tudjátok, hogy Pécsett 1992 óta folyamatosan működik az ásram. Volt egyetlen fél év, amikor nem volt ásramunk – az rémes volt. Persze az imádat folyamatos volt, de mindenki érezte az űrt. Az imádat csak-csak folyt valahogy, de a középpont, a csatlakozási pont csak hiányzott. Az összes szolgálat félig-meddig sikeredett. Azóta mindenki nagyon keményen dolgozik a pécsi ásramért, soha többé nem szeretnék feladni. Hosszú távon gondolkozunk, hosszú időtartamban. Nem pedig pillanatnyi sikert szeretnénk elérni, utána meg semmit. Tehát a lényeg: az állandó, töretlen szolgálat. Ezért mi fenn akarjuk tartani a helyet, és szolgálni Mahaprabhut. Hiszen mi is az ásram valójában? A mi középpontunk, hitünk, társulásunk, szolgálatunk középpontja. Ha van középpont, képesek vagyunk strukturáltan működni. Ha nincs középpontunk, minden csakúgy parttalanná válik. Ezért kérlek Mindannyiotokat: Kérlek, segítsetek szépen szolgálni ezt az ásramot!