Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




Krishna flute

„Csak akkor szilárd valaki az önmegvalósításban, és csak akkor hívják jóginak, ha teljesen elégedett elért tudásával és annak megvalósításával. Az ilyen ember transzcendenciában van, és önfegyelmezett. Mindent egyenlőnek lát, legyen az kő, kristály vagy arany.” [1]

Miért is olvassuk a Szentírásokat? Mivel azok segítenek kapcsolatban maradni a magas eszmékkel. Alapjában véve kétféle ember létezik: az egyik szerint nincsenek tökéletes emberi teremtmények, a másik szerint van néhány. Ti vajon melyik csoporthoz tartoztok? Hiszitek-e, hogy léteznek tökéletes emberi teremtmények?

Hari Lílá: Nem, szerintem nincsenek.

Tírtha Mahárádzs: Nem? Kissé meglepett vagyok. Ha realisták vagyunk, azt illene mondanunk: „Tökéletesség? Ugyan már! Először is kali-juga van; másodszor: ez a Föld nevű bolygó; harmadszor: ezek emberi lények, tele vannak hibával. Vagyis lehetetlenség tökéletesnek lenni!” Mégis, ha idealisták vagyunk – hiszen azok vagyunk – hinnünk kell benne, hogy a tökéletesség létezik, lehetséges elérni.

Ám az emberi lények tökéletessége rendkívül változatos, különböző tökéletességek léteznek. Közülük az egyik olyan, mint a fakírok. Ők képesek ellenőrzés alatt tartani a testüket – kínzással, önsanyargatással, különböző gyakorlatokkal – azért, hogy elérjenek egyfajta békét, győzedelmeskedjenek önmaguk felett. Bizonyos szempontból azonban ez nagyon alapvető, nagyon elementáris gyakorlat.

Aztán létezik a tökéletesség gyakorlóinak egy másik fajtája is – ez a szerzetes, aki bizonyos szabályokat, rendet betartva megpróbál kapcsolatba kerülni a Legfelsőbbel. Ez több, mint érzelgősség.

Ezen kívül ott van még a másik említett típus – a jógi, a misztikus. A misztikus azt jelenti, hogy csendben maradni, míg a szerelmes mestere a szónak. Akkor mi legyen a teendő? Ha szeretnénk misztikussá válni, akkor csendben kell maradnunk; ha pedig Isten szerelmeseivé szeretnénk válni, beszélnünk kellene.

Mi is a misztikus, vagy jógi itt olvasott definíciója? „Szilárd az önmegvalósításban.”. Mi az önmegvalósítás? Itt nem pénzről, vagy karrierről van szó, nem is a családról. Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy megértjük, kik is vagyunk. Valójában saját magunkat keressük. Hogyan is fogjuk megtalálni? Elárulom nektek: véletlenül. Valami jószerencse folytán rá fogtok lelni. Hiszen valódi identitásunk a misztérium ködébe burkolózik. Ám az isteni gondviselés áldásának folytán, miközben keresgélünk ezt-azt, egyszerre csak: megvan! – rátalálunk önmagunkra. Aztán, amikor megértitek, kik is vagytok valójában, akkor válhattok elégedetté, és lesztek szilárdak az önmegvalósításban. Ez nem holmi hamis képzelődés, hanem valós, állandó realitás. Sosem szabad változnia – a körülményektől független. Amikor rálelünk új identitásunkra, az olyan, mint egy újjászületés. A születés nagyon fontos dolog az ember életében.

Szilárdnak kell lennünk az önmegvalósításban ahhoz, hogy megértsük, kik is vagyunk. Azt mondják, az embereknek három identitásuk létezik. Az egyik, amit mások felé mutatnak; a második az, akinek saját magukat tartják; a harmadik pedig – akik ők valójában. Tehát önmagunk megismerése egy nagyon hosszú utazás. Ha pedig eléggé becsületesek vagyunk, meg kell próbálnunk e három identitást egyesíteni.

Amikor lelki tanítómesterünk jelen van, akkor megpróbáljuk a jó tanítvány szerepét eljátszani. Ez az, amit mások felé mutatunk. Amikor ő nincs jelen, akkor egy valóságosabb identitásunkat mutatjuk – azt, akinek hisszük magunkat. Úgy véljük, mi vagyunk a lelki tanítómesterünk egyetlen képviselői. Másoknál sokkal jobban tudjuk, természetesen, hisz ők neofiták.

Ám amikor mély identitás-válságba kerülünk, akkor leszünk legközelebb az eredeti identitásunkhoz. Jót tesz tehát, ha időről időre átélünk néhány kritikus periódust. Mert akkor őszintének kell lenned, akkor elfelejted felvenni az álarcod, és magadra ölteni ezeket az identitásokat. Ezért ha már szilárd vagy a valódi lelki önmegvalósításban, akkor jóginak neveznek.

Van itt még valami fontos: „Ha teljesen elégedett elért tudásával és annak megvalósításával”. Tehát az elégedettség kritériuma a lelki tudás, és annak gyakorlása. Ha bármilyen tekintetben hiányt szenvedsz, akkor a lelki folyamat segíthet neked. Ha több fizikai erőre van szükséged, végezz tapaszját – s megadatik neked az erő. Ha több intellektuális erőre van szükséged, meditálj – fel fog tárulni számodra. És ha több érzelemre van szükséged, akkor végezz el néhány púdzsát a Legfelsőbbnek – akkor az érzelmi áramlás növekszik majd. A lelki gyakorlataink segítenek nekünk minden tekintetben. Ha több erőre, intellektusra, avagy nagyobb érzelmekre van szükséged, megkaphatod. És ha megkapod, elégedetté válsz.

„Az ilyen ember transzcendenciában van, és önfegyelmezett.” Mit jelent transzcendenciában lenni? Ahogy azt már korábban is említettük, a lelki helyzeteknek két aspektusa van – a transz és a tánc. Ez hát a mi jógánk – kapcsolatba kerülni Istennel, aki táncol, és fuvolázik.

1. Bhagavad-gítá 6.8.

 

 

 

 

 



Leave a Reply