Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ahogy a Harináma-csintámani leírja, Istennek vannak elsődleges és másodlagos nevei. A másodlagos nevek olyanok, mint a ‘Teremtő’ vagy az ‘Atya’, melyek valamilyen funkcióra vonatkoznak. Az elsődleges nevek pedig raszikusak.

Talán ismeritek azt a nagyon klasszikus történetet, amikor a tanítvány megkérdezi a mesterétől, hogy: „Kedves Mesterem, kérlek mondd meg, hogyan kell pontosan mondani, mi a helyes kiejtése Krisna nevének?” Mert például az Orisszából való, orijai bhakták, úgy ejtik, hogy ‘Krusna’, illetve minden népnek megvan a maga sajátságos kiejtési módja. Például a japán bhakták nagyon nehezen különböztetik meg ‘l’ és az ‘r’ hangokat, így néha azt mondják, hogy “Klisna, Klisna”. Bengálban ‘Krisno-t’ mondanak; tehát különböző módon lehet kiejteni Krisna nevét. Természetesen minden népnek, embernek megvan a maga sajátossága, ezért ez egy nagyon lényeges kérdés: Mi ‘Krisna’ nevének a helyes kiejtése?

Erre a mester így felelt: „‘Krisna’ nevének helyes kiejtése: ‘Góvinda’!” Miért? Mivel még Krisna neve is egy gyűjtőnév, a Mindenkit vonzó, de ki Ő valójában?! Ezért a mester megadja a helyes választ: Az én Drága Krisnámat, Góvindának hívják, Aki gondoskodik rólam, vezet engem. Nem csupán egy elveszett lélek, hanem egy elveszett borjú vagyok, akiért remélhetőleg vissza fog jönni. Góvinda az, Akihez beszélhettek, és Aki válaszolni fog. Ezért az én Krisnám, Góvinda. Hát nem raszikus ez?! Nagyon is raszikus. S ezzel a megközelítéssel nem egy általános felszabadulást érhettek el, hanem egy nagyon konkrét meghívást kaptok a lílákhoz történő csatlakozáshoz.

Tehát ez a transzcendentális, természetfeletti gyakorlat, melynek segítségével képesek vagyunk átszelni a tri-guna határait a Szent Név zengése, mellyel legyőzhetjük a három gunát, átléphetjük a négy juga korlátait. Tehát az összes többi lelki gyakorlatot magába foglalja a Szent Név zengése.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Azt mondják, hogy a Szent Név mindig ott van, nemcsak a lelki -, hanem az anyagi világban is. Hol található a Szent Név, a Mahámantra, a lelki világban?

Válasz: Mindenhol?

Szvámí Tírtha: Mindenhol? Ez most találgatod vagy állítod? Nos, ez a látásmódotoktól függ, de esetleg még pontosabban, még konkrétabban hol található a Szent Név a lelki világban?

Valaki: A bhakták szívében?

Szvámí Tírtha: Igen… de, esetleg véletlenül hallottatok már a Brahma-szanhitáról? Kérlek nézzetek utána! A legelső versek között megtaláljátok a választ arra, hogy hol található a Szent Név a lelki világban. A lótuszvirág szirmaira van felírva, melyen Rádhá és Krisna táncol, ott van a Szent Név, a mahámantra, Rádhá-Góvinda transzendentális táncát veszi körül. Góvindam ádi-purusam tam aham bhadzsámi! S onnan tükröződik vissza, mind az anyagi, mind a lelki világ különböző szintjeire. Szóval itt található a lelki világban a Szent Név, a mahámantra.

Az eredeti természetesen rendkívül transzcendentális. Meglehet, hogy más korokban nem volt ennyire hozzáférhető, vagy ennyire közismert és sokak által gyakorolt, mégis a lelki világban mindig ott van. Viszont itt, ebben a korban, valamennyi ácsárja a Szent Név gyakorlatát hangsúlyozza.

Sőt más vonalat követő, eltérő iskolák is elfogadják. Mint tudjátok a Miatyánk második kijelentése a „Szenteltessék meg a Te Neved!” Vagy ott van az iszlám vallás, amelyben 99 plusz egy neve van Istennek. Nálunk minimum 108 neve van, és ez a rövidebb változat, különben Krisna ezer nevéről beszélünk, illetve gyakorlatilag Ő végtelen számú névvel rendelkezik. A Védánta-szútra azt mondja, hogy ott minden szó Isten neve, minden szó egy dicsőítés. Tehát lehet ott egyáltalán hazudni? Nem, lehetetlen! Csak akkor szóljatok, ha az amit mondotok az értékesebb a csendnél. Tehát vigyázzatok a szavaitokra, mert valójában azoknak az isteni valóságról kell szólniuk, szentnek kell lenniük. Ezért így kellene hangoznia az imánknak: „Az igazat mondom, igaz szót szólok.” – akkor talán el fogtok jutni a szent módon történő beszéd szintjére.

Viszont ilyen sok Névnél meglehet, hogy elveszünk ebben a sokszínűségben. Olyan sok neve van Istennek … és mit is mondjak: vannak elsődleges és másodlagos nevek, mint ahogy a Harináma – csintámani leírja. A másodlagos nevek olyanok, mint a ‘Teremtő’ vagy az ‘Atya’, melyek valamilyen funkcióra vonatkoznak. Az elsődleges nevek pedig raszikusak.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. Rila-hegységbeni előadásából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Kalau násztjéva násztjéva násztjéva gatir anjathá”[1] – nincs más út a tökéletesség elérésére. Vajon miért hangzik ez el ismét háromszor? Mert a többi jugában a tökéletesség elérésének más módszerei voltak ajánlatosak. Milyen metódus volt ajánlott a szatja-jugában? A meditáció, mondjuk hatvanezer éven át miközben száraz leveleken éltek és csak olykor vettek levegőt. Ezért szeretem annyira azt hallani, amikor az emberek ‘meditálni’ akarnak, miközben ott van a régi jó barátjuk, az elméjük, a testük, és az összes többi zavaró tényező… és mindeközben meditálni akarnak! Mindenesetre ez egy jó kezdet, ha valaki nagyon komolyan gondolja, majd az áldás is reá száll és egyre inkább alkalmasabbá válik a gyakorlatok folytatására, illetve mi is mindinkább esélyesek leszünk a feladatra.

Mi volt az ajánlott módszere a tréta-jugának? A jagja, a hatalmas áldozati szertartások. Már sokszor említettem, hogy néhány évvel ezelőtt egy Dél-indiai nagyon kis faluban a helyi bráhmanák szerettek volna megismételni egy teljes Védikus szertartást. Erre egy nyugati India-kutató is hivatalos volt, aki két hatalmas kötetben részletezte ennek a ceremóniának valamennyi elemét, illetve azt is, amit a bráhmanák még hozzátettek, hogy: „Ó igen, valójában ezt így, meg így kellene csinálni.” Hogy csak egy kis részletet emeljek ki ebből a jagjából: egy madár alakú tűz oltárt építettek téglából, ahol a téglákat természetesen csak erre az alkalomra készítettek és öt rétegben helyezték el. Néhány réteg és bizonyos téglák közé pedig adott köveket, kavicsokat kellett elhelyezniük. A bráhmanák természetesen ezt fejből tudták, hogy: „Ebben a rétegben ez az adott kő illetve tégla szükséges.” Minden részletét pontosan ismerték ennek a bonyolult rendszernek, ami azt hiszem egy hétig tartott, és ezalatt a fő áldozó papnak nem szabadott elhagynia a helyszínt. Majd legvégül mindent bedobtak az áldozati tűzbe. Tehát rendkívül bonyolult a jagja végzésének folyamata! Viszont a tréta-juga egy dicsőségesebb korszak volt, ahol az emberek is alkalmasabbak voltak ilyesfajta áldozat bemutatására.

Ezt követte a dvápara-juga, ahol a javasolt önmegvalósítási módszer a templomi imádat volt, ezért az ebből a korból hátramaradt hatalmas templomok egy letűnt kor emlékeinek tekinthetők. Végül elérkezett a kali-juga, a nézeteltérések, a képmutatás, a viszályok és a félreértések kora. Ezért ennek a mantrának a jelentése az, hogy erre a korszakra: násztjéva – se a meditáció; násztjéva – se az áldozat; násztjéva – se a templomi imádat nem ajánlott, mint legcélravezetőbb önmegvalósítási módszer.

Harér náma harér náma harér námaiva kévalam – mit is jelent ez? Miért hangzik el ismét háromszor ez a mantra? Eddig arról beszélgettünk, hogy mi az amit le kell győzni, vagy mi az, amit el kell utasítani: tehát ne a tamaszt, ne a radzsaszt, ne a szattvát; ne a meditációt, ne az áldozatot, ne a templomi imádatot alkalmazzuk, mint végső önmegvalósítási eszközt. Most pedig keressük meg, hogy milyen pozitív gyakorlatokat ajánl ez a: harér náma harér náma harér náma. Mondjatok néhány nevet a folyamatunk megnevezésére, mint például: ‘odaadó szolgálat’,  ‘bhakti-jóga’ vagy ‘harinám szankírtan-jagja’.

Hogy is van ez? Azt értjük, hogy ebben a kali-jugában nem ajánlott a jagja, illetve bizonyos dolgok tiltottak, mint például az állatáldozat és még pár dolog. De a harinám-jagja nincs tiltva, tehát a harér náma azt jelenti, hogy ez a jagja ajánlott erre a korszakra.

Azt is mondjuk, hogy a Szent Néven meditálunk, tehát a szatja-juga gyakorlatát is magába foglalja. Harér náma – ez a legjobb meditáció. És Thákurdzsít is imádjuk, Krisna különböző murtí formában jön el hozzánk. Tehát a templomi imádatot is magába foglalja a harér náma, a Szent Név imádata. Mama mana mandiré – „Imádni foglak szemem lámpásának fényével és könnyeim vizével, Krisna Muralí!’ Tehát a harér náma, harér náma, harér náma magába foglalja az összes többi jugára ajánlott önmegvalósítási módszert is. Mit jelent mindez? Azt, hogy ez örök, túl van a különböző világkorszakok határán, hogy ez a korlátozott időn túlról származik.

(to be continued)

1. Brhan Náradíja-purána, 38.126.

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.04. Rila-hegységbeni előadásából)

Nem szoktunk kérdezni, csak a kérdés kedvéért, de azért igen, hogy gyakoroljuk azt a módszert, melyben a transzcendens, mintegy isteni jelként megnyilvánulhat. Érzitek a különbséget a kérdezés és a tudakozódás között? Ha meg akarjátok érteni a Szent Névről szóló transzcendentális tudományt, akkor a tudakozódás a helyes módszer. A kérdések sora végeláthatatlan. Azt mondják, hogy: az ostoba sokkal több kérdést tud feltenni, mint amennyire egy bölcs képes válaszolni. De a  tudakozódás a helyes módszer a tudás megszerzéséhez, ezért ma a Szent Név művészetét és tudományos hátterét fogjuk kutatni.

Harér-náma harér-náma harér-námaiva kévalam, kalau násztjéva násztjéva násztjéva gatir anjathá. Harér-náma – Harí, a Legfelsőbb Úr Neve, háromszor ismételve. Kévalam – jelentése pedig: kizárólag. Kalau – ez a jelen korra, a Kali jugára vonatkozik. Násztjéva, pedig azt jelenti, hogy nincs más ezen kívül. Gatir, mellyel a végcél elérhető. Anjathá – más módszer. Tehát lefordítva, napjainkban a viszályok és a képmutatás e korában, nincs más út, nincs más út, nincs más út a tökéletesség és az üdvösség elnyerésére, mint a Legfelsőbb Úr Szent Neveinek éneklése.

Ez olyan, mint egy mottó, melyre a tudakozódásunk irányul. Ez a Brhadáranjaka-upanisadból származik és mintegy útmutatóul szolgál erre a korra. Tudjátok, Maháprabhu a legjobb sásztrát, a legjobb Puránát, a Bhágavata-puránát választotta, melynek első verse egy meditációra való meghívás: szatjam param dhímahí – „Meditáljunk a legfelsőbb igazságon!” Az utolsó vers, pedig a Szent Név dicsőítése, mely megtisztít bennünkket e kor valamennyi szennyeződésétől.

Tehát a Szent Név dicsőségét számos különböző forrás támassza alá. Az itt említett vers háromszor ismétli meg a Szent Név dicsőségét és azt is, hogy nincs más út. Mi pedig nem kérdezzük, hanem tudakozódunk az iránt, hogy miért háromszor hangzanak el ezek? Miért nem egyszer, vagy kétszer? Maháprabhu olyan csodálatos elmével rendelkezett, hogy bármit, amit csak egyszer is hallott, azt örökre az emlékezetében tudta tartani. Hányszor hallottátok már azt, hogy meg kell hódolnunk a Legfelsőbb Úr előtt? Hol van a ti tökéletes elmétek ehhez viszonyítva?

Rendben, ha nem elegendő az egyszeri említés, akkor a kétszer történő már elég lesz. A szanszkrt hangtanban és a filozófiai szakirodalomban az áll, hogy ha valamit nagyon komolyan akarnak kihangsúlyozni, akkor azt kétszer megismétlik. No, de háromszor…? Tehát vagy annyira ostobák lennénk, hogy ennyiszer kell megemlíteni, vagy ez a téma annyira fontos, hogy háromszor is kihangsúlyozzák.

Miért háromszor, mert az ebben az univerzumban megnyilvánult élőlények a három gúna hatása alatt állnak, melyet úgy hiszem mindannyian jól ismerünk. Például, amikor a tudatlanság hat rátok és nem vagytok képesek kibújni az ágyból. Erre a szakemberek azt mondják, hogy depresszió, azonban mégsem az, hanem ekkor a tama-guna hat rátok. Valójában van itt egy titok: az élet nehéz terhei gyakorolnak nyomást, pressziót rátok, melyre ti válaszként presszió mentességet, de-pressziót gyakoroltok. Tehát a presszió, a nyomás és a depresszió együtt vannak. Természetesen bhakta körökben ez csak elméletileg létezik, mert ti minden reggel a Szent Név nektárát ízlelitek, tehát hogy is lennétek depressziósak? Ez ugye számunkra nem létezik! Mi leginkább a lélek szerint akarunk, és nem pedig a test és elme szerint élni. Haza szeretnénk találni, vissza Istenhez, a lelki világba. Ott nincs nyomás, presszió rajtunk! Például a gópík csak az időjárás miatt aggódnak, emiatt “depressziósak”. Ha jó az idő, akkor Krisna kimegy legeltetni a teheneket és ekkor nem találkozhatnak Vele. Viszont, ha rossz az idő, akkor Krisna nem megy legeltetni és akkor sem találkozhatnak Vele, szóval ekkor is sírnak utána. Itt általában az emberek, ha süt a Nap, akkor nem depressziósak, hanem boldogak. Viszont ezek a  gópík állandóan sírnak! Akár süt a Nap, akár esik az eső, mindig sírnak. Szóval alaposan gondoljátok meg, hogy mit szeretnétek!

De térjünk vissza az eredeti témánkhoz, hogy mindenki a három guna, a három kötőerő befolyása alatt áll. Tehát néha a tama guna győz le benneteket, ilyenkor levertnek, tehetetlennek érzitek magatokat; megint máskor a radzsasz hat rátok, ekkor mámorosan lelkesek vagytok; nagyon ritkán pedig a szattva van hatással ránk, ekkor békések, boldogok vagyunk, mindaz a jóság, ami itt elérhető. Tehát mindannyian a három guna hatása alatt állunk. Bevehettek bármilyen gyógyszert, de mivel azokra is hatnak a gunák, nem fognak segíteni. Bármilyen módszerhez, vagy spekulációhoz folyamodtok, melyet emberek találtak ki, nem fognak segíteni. Olyasvalamire van szükségünk, ami odaátról származik, ami ugye elég logikusan hangzik. Ha valami egy adott rendszeren belül van, az nem képes segíteni abban, hogy kijussunk belőle. Ezért egy transzcendentális módszerre van szükségünk. A nektár gyógyszere kell nekünk.

A Szent Név túl van a gunák hatásán, és azt nyomatékosítja, hogy: képesek lesztek legyőzni a tama guna, a radzsa guna, sőt még szattva guna hatását is. Tehát teljes függetlenséget, teljes lelki szabadságot nyújt a számotokra. Képesek lesztek valamennyi nehézség legyőzésére.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Ugye ígértem még valamit a teológia és a filozófia keserű piruláin kívül?

Mint tudjátok a Szent Nevek zengése egy olyan folyamat, melyet gyakorolnunk is kell, és ehhez megfelelő hangulat, lelkiállapot szükséges, mellyel beocsájtást nyerhetünk ebbe a hangvibrációba, ebbe a bensőséges körbe. Éppúgy, ahogy Maháprabhut körülöleli a Szent Név, amikor táncol, ez gyönyörű! Számomra ez a hangulat olyan, mint egy éjszakai tánc. Ha ti is szeretnétek, akkor énekeljük a Szent Neveket egy ilyen különleges éjszakai hangulatban, és ehhez vegyük is lejjebb a fényeket, illetve még gyújtsunk meg néhány gyertyát.

Mi az, amit még hozzá tudunk adni a fohászainkhoz, a mantrázásunkhoz? Mindazt, ami itt hiányzik, hiszen elhagytuk azt az isteni valóságot, eltévelyedett lelkek vagyunk. Tehát a könnyeiteket is adjátok oda: ‘Súlyos hibát követtem el, úgy érzem örökre elvesztettelek!” Ez olyan, mint a gyász érzése, amikor az elválásnak az összes fájdalma, keserűsége bennünk van.

Ez a valóság, ez a diagnózis, de nekünk nem az elválás feletti kesergés a célunk. Még hozzátehetitek a mantrázáshoz a bizakodásotokat: ‘Haré Krisna – Ó, Uram elvesztettelek. Haré Ráma – de érzem, hogy haza fogok találni Tehozzád.’ Tehát a reményeiteket, lelki távlataitokat is belefoglalhatjátok.

És még mit tegyünk hozzá? Már hozzátettük az elvesztettség érzését, a hazatalálás reményét, és mi az amit még hozzátehetnénk ehhez? Közeleg az éjszaka, már befejeztük a napi teendőinket, Rádhá-Góvindáék is nyugovóra térnek. Tehát segíthetitek, fokozhatjátok Rádhika álmának beteljesülését. Ő vajon miről álmodik? ‘Eljött az éj, mindent beborít a sötétség. Ez emlékeztet valakire, az Ő sötét színére.’ Haré Krisna, valakinek ez az álma; Krisna Krisna, ez pedig Rádhika álma.

Tehát, ha ehhez még szeretnétek hozzátenni a lélek szolgálatkészségét, hogy bevonódhasson ebbe a magasztos gyönyörűségbe, mellyel az isteni Szépség és Szeretet találkozását szolgáljátok, akkor kérlek ezt is tegyétek hozzá.

Ez egy nagyon lassú és halk dallam, mivel éjjel még a kicsi gyertyaláng is hatalmasnak tűnhet, és az apró zaj is olyan, mint egy mennydörgés. Tehát ez egy igazán finom, lágy és bensőséges lelki gyakorlat. A mrdanga olyan, mit a szívverés üteme, a karatal a szférák zenéjét eleveníti fel, és a citera húrja pedig olyan, mint az éjszaka lágy szellője a leveleken. Ti pedig suttogva énekelhettek.

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Tovább folytatva a kérdést, hogy ha létezik valami magasabb rendű az általunk megismerhető valóságon túl, akkor jelen helyzetünkben képesek vagyunk-e elérni Őhozzá vagy sem? Ahhoz pedig, hogy erre a megvalósításra jussunk, feszegetnünk kell a határainkat! Ki az, aki megelégszik fél megoldásokkal? ‘Rendben, nekem húsz százalék is elegendő.’ Nem! És nekünk még a száz százalék sem elég, mivel megtanultuk, hogy a 108 az a mi számunk, ezért mi 108 százalékos odaadást akarunk. Nem teljes odaadást, hanem túlcsorduló, túláradó odaadást szeretnénk.

Viszont térjünk vissza a jelen valósághoz, hiszen tudatunkat jópár nemkívánatos dolog szennyezi be, amelyeket el kell távolítanunk, illetve vannak pozitív dolgok is, melyeket pedig gyakorolnunk kell. De vajon mi van az elfojtott tudatalattinkban? Az összes szenny, démon, probléma, trauma, amit ebben és a korábbi életeinkben szereztünk. Rengeteg szemét! Ezért az emberek többnyire tartanak ennek a tudatalattinak a feltárásától, Pandora titkos szelencéjének a kinyitásától.

De ez csak az egyik része a történetnek. Gondoltatok már valaha arra, hogy vajon mit rejt a magasabb tudatszintünk? Ha az összes démon ott lent van, akkor valamennyi angyal pedig fent található. Tehát nyissátok tágra a lelki tudatotok szelencéjét, ez sokat fog segíteni nektek. Ne legyetek a mocsok és a szemét megszállottjai. Ne az anarthára összpontosítsatok! Nyissátok meg a felsőbb tudatotokat és akkor az összes szépség és isteni rezgés alászáll. Tehát ott mindkettő el van rejtve, melyiket akarjátok kitárni?

Mély meggyőződésünk van abban, hogy a Szent Név megnyitja ezt a lelki ládikát, ennek a magasabb tudatnak a szelencéjét.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Krisna iránti baráti kapcsolaton belül sokféleképpen vonzódhatunk Őhozzá.
„Arról, hogyan élvezik Pándu fiai, a Pándavák Krisna társaságát, a következőket olvashatjuk: „Amikor Srí Krisna megérkezett Indraprasztába, a Kuruk fővárosába, Judhisthír Mahárádzs azonnal az Úr elé sietett, hogy megszagolja fejének illatát.” A védikus hagyomány az, hogy a rangosabb személyiség megszagolja alárendeltjének a fejét, amikor az a lábát megérintve a tiszteletét ajánlja neki.”[1]
Megfigyeltétek ezt már? Az apák a legtermészetesebb módon folyton ezt csinálják, hogy amikor a kisfiuk az ölükben van, akkor rögtön, ösztönösen megszagolják a fejüket. És nem a sampon illatára kíváncsiak, nem erről van szó, hanem egy nagyon különleges illata, egyfajta vibrációja van a fejtetőnek. Az illat egy nagyon alapvető információ, mivel az illatmolekulák a szaglószerveken keresztül közvetlenül az agyba jutnak.
Emlékeztek az első napra, amikor beléptetek az ásramba? Az elbűvölő illatra. ‘Ó, milyen finom füstölő illat, és micsoda praszád volt.’ Mivel az illat egy nagyon meghatározó információ, plusz még kapcsolódott hozzá a hazatalálás érzése bennetek.
Hajdanán, amikor még írtak egymásnak szerelmes leveleket az emberek, bár tudom ez igencsak elavult, múltszázadi dolog, nos akkoriban ezeket a szerelmes leveleket illatosították. Miért? Azért, mert, ha kinyitották ezeket a leveleket azonnal érezhették a kedvesük illatát. Viszont látjátok, hogy ez mennyire degradálódott napjainkban. Kaphattok 5D-s SMS-t! Manapság sokmindent a technológia határoz meg. Még a szerelem, az udvarlás is digitális módon működik. Úgyszólván nem igazán vannak romantikus kapcsolatok, úgyhogy ne nagyon gyertek hozzám ilyen romantikus történetekkel, mert ilyen nem igazán létezik.
Tehát a fejtetőnek a szagolgatása is egyfajta információcsere. Csak figyeljétek meg legközelebb, amikor egy édesapát láttok ölében egy kisbabával, amint ösztönösen szagolgat. Amikor először olvastam erről, nem igazán hittem el és azt gondoltam: „Lehet, hogy ez valami indiai szokás, ami nekem egy kicsit szokatlan.” De aztán elkezdtem figyelni és láttam, hogy ez valóban autómatikusan így működik. Ez valami nagyon finom szeretetteljes kapcsolat, mivel a szaglás ennyire mélyen gyökerező információ.  És tulajdonképpen nem a fejtetőt szagolgatjuk, hanem a koronacsakrát. Tehát ez valójában egy nagyon szép lelki kapcsolat!
Tehát Judhisthír, mint rangos elöljáró megszagolta Krisna fejét. A többi Pándava pedig, akik egy szinten állóként viszonyultak Krisnához, így köszöntötték: „Ardzsuna és Bhíma ugyanígy nagy örömmel átölelték Krisnát.”
„A két fiatalabb testvér, Nakula és Szahadéva pedig könnyes szemmel megérintették Krisna lótuszlábát, s hódolatukat ajánlották Neki. Így tehát az öt Pándava testvér a Krisnával való barátság transzcendentális kapcsolatát élvezte.
Az öt fivér közül Ardzsunát fűzi a legbensőségesebb viszony Krisnához. Ardzsuna egy szép íjat tart a kezében, melyet Gándívának hívnak. Combját az elefánt ormányához hasonlítják, szeme pedig mindig vöröses színű. Amikor Krisna és Ardzsuna együtt ülnek egy harci szekéren, mennyeien szépek, és mindenki szemét megörvendeztetik. Azt mondják, Ardzsuna egyszer fejét Krisna ölébe hajtva feküdt az ágyán, s közben békésen beszélgetett és tréfálkozott Krisnával. Mosolyogva, nagy elégedettséggel élvezte Krisna társaságát.”[2]
Ennyit mára, egy kis bevezető, egy kis bepillantás az odaadó baráti érzelmekbe. A szeretetteljes barátság azt is jelenti, hogy megosztjuk mindazt amink van, megosztjuk a gondolatainkat.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet
2. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Tédzsaszviní kérdése: Kedves Gurudév, valójában ez egy újra és újra felmerülő kérdés, ami hosszú évek óta ismételten megfogalmazódik bennünk. Már többször beszélgettünk arról, hogy néha vannak lelki megtapasztalásaink, melyekről azt hisszük hogy ‘most igazán történt valami’, vagy hogy komoly elrendezések történnek az életünkben, viszont többnyire nem tudjuk eldönteni, hogy ezek valóban lelkiek vagy csupán az érzékeink játszanak velünk. Tudnál tanácsot adni, hogyan ne csapjuk be saját magunkat.

Szvámí Tírtha: Ennek eldöntésére segítségetekre lehet mind a filozófia, mind a teológia. Ily módon a korábban emlegetett tortából (szat, csit, ánanda), két szelethez juthattok, a szat-hoz és a csit-hez.

Ez valóban nagyon fontos, mert tudjátok a legtöbb ember vállára az élet rendkívül nehéz súlyként nehezedik. Az emberek szeretnének elmenekülni ezektől, vagy valami jó tanácsra, kikapcsolódásra vágynak, ezért hajszolják az élvezeteket, az újabb és újabb élményeket, hogy elfelejthessék a nehézségeket, az élet realitását. Bár meglehet, hogy sokmillió életen keresztül átéltük már ugyanezeket, ilyen-olyan álmokat kergetve, majd kudarcot vallva. ‘Korábban azt hittem, hogy milyen okos vagyok, majd rájöttem, hogy egyáltalán nem voltam az, de most már valóban az vagyok, mivel belefogtam a lelki gyakorlatokba és az ilyen tapasztalatokat keresem.’ Itt ugyanúgy becsapjuk magunkat. Annyira szenvedtek, hogy most már akartok valami visszajelzést, valami tapasztalást.

Viszont sajnálom, ez így nem fog menni! Nem a lelki tapasztalást kell hajszolni, hanem annyira tisztává kell válnotok, hogy a lelki tapasztalások fussanak utánatok. Szerencsére mi egy olyan iskolához, tradícióhoz tartozunk, ahol a mestereink nem lelki tapasztalásokat kergetnek, hanem végzik a szolgálataikat, amelyek mellett elkötelezték magukat.

Vegyük például Sríla Srídhar Mahárádzsot. Nem tudom ti mit gondoltok Róla, de én úgy hiszem, hogy százévente születik egy ilyen kivételes bhakta, mint Ő. Nagyon különleges volt! És bár teljes megvalósítással rendelkezett, Gurudév mégis azt mondta, hogy csak egyetlen egyszer hallotta azt, hogy valami igazán lelki dologról tett említést. Általában templomának verandáján tartotta leckéit, bensőséges beszélgetéseit. Egyszer ahogy befejezte a tanítást és már éppen belépett volna a szobájába, egy pillanatra visszafordult a bhaktákhoz és így szólt: „Ha tudnátok, hogy én most hová lépek be…” Ez elég is volt a kifinomult bhaktáknak. Csak egyszer említett valamit, egy fél mondat erejéig, viszont egyértelmű volt, hogy Ő nem a szobájába, hanem egy magasabb tudatszinre lépett be. Tehát ebből az egy mondatból megismerhetitek ennek az embernek a lelkiség felé való viszonyulásának a minőségét.

Mi nem a lelki tapasztalásokat hajszoljuk, de mit is tehetnénk, ha mantrázásunk közepette belénk csap a villám? Egy kis elektromosság. Meg vagyok győződve arról, hogy ha elég őszinték vagyunk saját magunkhoz, akkor nem fogjuk becsapni magunkat.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

A vita, a dilemma az, hogy vajon a Legfelsőbb valóságot állandóan áramló energiaként érzékelitek, vagy esetleg gyönyörű Személyként látjátok? Ez valójában a lelki hangulatotoktól, a Felsőbb valósághoz való közeledésetek módjától függ. És itt a hangulat az, ami nagyon fontos! A lelki gyakorlat általánosságban olyan, mint egy vacsorameghívás, mert a vacsora már készen áll.

A bhakták… nos, ők az örökkévalóságban élnek, ezért az időbeosztásuk egy kicsit „rugalmasabb”. Tehát a jógik, a gjáník, a bhakták, az összes lelki utat járó lélek, és mindenki más is kapott meghívást erre a vacsorára. A vacsora felszolgálásának ideje pontosan meg van szabva, bár mindenki saját maga vesz az ételből, viszont mindenképpen hat órától kerül a teríték az asztalra.

A gjáník azok, akik nagyon pontosak, illemtudóak és időben érkeznek. Ők vajon melyik részét fogyasztják el a tortának? A szat, az isteni létezés szeletét választják. ‘Igen! Ez az, amit keresünk! Öröklét, ez kell nekünk! Legyőztük a halált, ezzel elégedettek vagyunk.’

A közetkező a jógik csoportja, akik egy kicsit késve érkeznek, mivel lefoglalta őket a meditációjuk. Mint tudjátok, ha belemerültök a meditációba, akkor azt nehéz abbahagyni és visszatérni a jelen tudatállapotba, a hétköznapi életbe. Ők is elfogyasztanak egy adott részt a tortából. A jógik a megvilágosodást keresik, hogy felfedezhessék Istent, a Paramátmát a szívükben. ‘A megvilágosodott tudatállapot legmagasabb szintje a csit, ez az, ami nekünk való!’

A gjáník tehát elégedetten tértek vissza: ‘Megkaptuk a szat-ot, mindig is ezt szerettük volna.’ Majd a jógik is visszatértek egy másik szelet tortával, ez a csit: ‘Igen, ez volt a célunk és meg is kaptuk!’ Majd végül, hét óra után, a bhakták is megérkeznek. Ők pedig ezt mondják ‘Még el kellett mondanom a köreimet, ki kellett takarítanom a templomot, virágfüzért kellett fűznöm illetve még valami nagyon fontosat kellett megbeszélnem a többiekkel…’ Szóval ők később érkeznek. És vajon melyik szelet torta maradt az asztalon? A szatot, az örök életet már választották, a csit, a megvilágosodott tudat is elkelt, mi maradt még? Már csak némi morzsa maradt ebből az Utolsó vacsorából, az ánanda. ‘Rendben, akkor válasszuk ezt. Ők legyenek boldogok az örök élettel, mások örüljenek a teljesen megvilágosodott tudatnak, mi pedig megelégszünk ennek az Utolsó vacsorának a maradékával, az ánandával.’ És ez az igazi nektár!

Látjátok Krisna jelentéktelen dolgokkal huncut módon becsapja a jógikat és a gjáníkat azért, hogy a későn jövő bhaktáit elégedetté tehesse. Örök élet, ugyanmár, nyomába sem fér az ánandának?! Semmi! Tehát, mégha el is késtek, nem fogtok lemaradni semmiről, mert, ha komoly bhaktaként élitek az életeteket Isten, Krisna veletek van, és ha meghaltok, akkor is Vele lesztek. Tehát mit is veszíthetnétek? Semmit. De ehhez igazi bhaktává kell válnunk!

Szóval a filozófia a vádántánk, a teológia a sziddhántánk, és a tortából nekünk az ánanda jut.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Most pedig rátérhetünk a következő témánkra, a teológiára. Eddig a filozófiát próbáltuk megfejteni, hogy mi is az, hogyan épül fel…? A másik téma, a teológia pedig arról kellene szóljon, hogy ki Ő.  A teológia fő kérdése az, hogy a legfelsőbb valóság személyes, vagy személytelen, mert elméletileg még egy hitetlen emberrel is egyet tudunk érteni abban, hogy ‘van valami e mögött a létezés mögött’. Viszont képesek vagyunk-e meghatározni ezt a valamit? És innen kezd érdekessé válni a dolog. 

Az egyik legfőbb vélemény az, hogy, Isten nem határozható meg, mivel Ő az összes emberi felfogáson, megértésen túl van. Nem, Istent lehetetlen megérteni, Ő láthatatlan, megnevezhetetlen, elérhetetlen, nem tudunk beszélni Vele, megközelíthetetlen, ezekért nem tudtok semmit sem tenni. Tehát ebből esetleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az isteni valóság személytelen. 

Rendben, ezzel mi is egyet tudunk érteni. Ami igaz, az igaz. Viszont, amiről már korábban beszéltünk az az, hogy, ez csupán a tapasztalások második szintje, az első, hogy létezik valami ezen a tapasztalható valóságon túl, és ez az első lépés. A második igazság az, hogy ez a valami tudatos, tehát létezik egy felsőbbrendű tudat a teremtett világ mögött. Viszont ez még nem  a végső szó a lelkiségben, mert a boldogság, az ánanda, az ezen túl van, az extázis túl van az igazságon. Ezért mondhatjuk azt, hogy rendben, ha az igazság személytelen, akkor a szeretetnek óhatatlanul személyesnek kell lennie. Hogy létezhet szeretet, ha nem kapcsolódik személyekhez? Akkor az pusztán elmélet! Egyszer valaki azt mondta nekem: „Amikor majd elérem a megvilágosodást, akkor szeretetté fogok válni.’ Erre én megkérdeztem: „Jó, és mi lesz azután? Mi fog következni? Mit fogsz csinálni?” Ez a nagyon erős filozófia addig működött, amíg egy gyönyörű, fiatal hölgy meg nem jelent a színen. Ekkor fiatal barátunk azonnal megértette, hogy a valóság kicsit más. 

A szerelemhez, még emberi szinten is szükség van valakire, mit sem szólva az isteni szintről. Hogyan tudjuk megnevezni ezt a felsőbb igazságot, ezt a magasabb szintű létezést? Ez lehetetlen, mert túl van az emberi képzeleten, tapasztaláson. De hogy van az, hogy nem lehet megnevezni egy együttérző, szerető Istent?! Nincs más módja annak, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, csak az, hogy – nem azt mondom, hogy ‘elnevezzük Őt’, hanem megtaláljuk azt a tulajdonságát, ami leginkább jellemzi; hiszen Isten azonos a nevével. Tehát a név feltételezi az isteni szeretetet, és az isteni szeretet feltételezi Isten nevét. 

Ez a mi filozófiánk, ez a mi teológiánk a Szent Név, de mondhatjátok azt is, hogy ez a mi védántánk. A védánta jelentése, a védikus tudás végkövetkeztetése, a védikus tudás csúcsa, mely a létező dolgokat taglalja. A mi sziddhántánk pedig az, hogy Ő, Isten létezik. Tehát a filozófia rávezet bennünket arra, hogy van valami az emberi tapasztaláson túl, és a teológia pedig megismertet azzal, hogy ki Ő. 

Mi az, ami ebből fontos a számunkra? Az, hogy a Legfelsőbbet semmi sem akadályozza abban, hogy feltárja Önmagát, függetlenül az emberi lények korlátozott voltától. Tehát ez a vita, ez a dilemma, mely a Legfelsőbb valóságra vonatkozik, amit vagy állandóan áramló energiaként érzékelünk, vagy gyönyörű személyként látjuk Őt, az a saját lelki hangulatunktól, a Felé való közeledésünktől függ.

(folytatása következik)