Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Folytassuk tovább azt a kérdéskört, ami arra vonatkozott, hogy a filozófia vagy a teológia volt-e korábban illetve, hogy létezik bármi is rajtunk, az elképzelésünkön, az érzékelésünkön túl vagy sem? Ha elfogadjuk, hogy igen létezik, akkor teljesen jogosan nevezhetjük azt “Isteninek”, “Istennek”. Viszont van egy kis távolság Isten és az emberek között. Egy kicsike. Ám, ami nekünk egy hatalmas szakadék, az Neki csupán egy apró lépés.

Ha tovább vizsgáljuk a filozófiát, akkor a következő kérdés vonatkozik erre a felsőbbrendű valóságra – ha már nem nevezzük Őt egy szerető és könyörületes Istennek – az hogy megmutatkozhat-e a korlátozott emberi tapasztalat számára vagy sem? Mivel, ha csak a tapasztalásainkra, elménkre hagyatkozhatunk, akkor nem vagyok biztos abban, hogy ezek lennének a legkiválóbb eszközök valami magasabbrendűnek az érzékelésére. Sríla Srídhar Mahárádzs ezt úgy magyarázza el, hogy az emberi tudat olyan, mint az elemlámpának a fénye. Ha egy éjszakai erdőben jártok és nagyon közelre világítotok az elemlámpátokkal, akkor teljesen tisztán fogjátok látni az utat magatok előtt. Viszont, ha távolabbra világítotok, akkor ugyan láttok valamit, de mégsem mindent. Ám, ha az ég felé világítotok, akkor semmit sem fogtok látni. Tehát ilyen az emberi tudat, mint a megismerés eszköze, ha van valami, amit szeretnétek megvizsgálni közelebbről, akkor részben megérthettek belőle valamit, de ha a jövőtöket akarjátok tudni, akkor az már inkább találgatás lesz. Viszont, ha a felsőbb dolgokat akarjátok megérteni, az egyszerűen lehetetlen, azt nem fogjátok látni, nem fogjátok tudni megismerni.

Tehát az emberi érzékelésen, tudatosságon, mint tapasztalatszerző érzékszerveinken túl valami rendkívüli, emberfeletti dologra van szükségünk. Ez pedig az, amiről már korábban beszéltünk a hatósugaratok, hogy hol van a benneteket körülvevő hatókör sugarának a vége, milyen messzire vagytok képesek elérni. Ez nagyon egyszerű: a kis sugárral nem túl messzire juttok, de minél nagyobb a hatósugaratok annál messzebb értek.

Szerencsére tanítóink azt mondják, hogy míg az ember egy korlátozott lény, addig a Jóisten határtalan képességekkel rendelkezik. Számára nem létezik akadály, hogy feltárja Önmagát, még akkor sem, ha valaki világtalan.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Isten Nevében gyűltünk ma itt össze, és szeretnénk két felmerült problémát megvitatni, az egyik filozófiai, a másik pedig teológiai. Melyiket vitassuk meg elsőként? Tehát, a kérdés az, hogy a teológia vagy a filozófia az első? Rendben, akkor később következzen a nektár, először vegyük be a keserű pirulát. Tehát nézzük előbb a filozófiát, mert kissé távolabbról kell kezdenünk, és ennek megfelel, mivel ez egy igencsak elméleti dolog.

A filozófia egyik fő problémája az, hogy képes-e az ember megérinteni a transzcendenciát vagy sem? Létezik bármi is rajtunk, az elképzelésünkön, az érzékelésünkön túl? Értitek ennek a problémának a nagyságát illetve mélységét? A filozófia kiindulópontja, amit elemeznünk, vizsgálnunk kell, hogy mi is az, amit mi érzékelünk? Létezik bármi is azon kívül, amit a szemünkkel látunk? Ha létezik, akkor hogyan kerülhetünk annak a közelébe, hogy megérinthessük?

Alapvetően kétféle magyarázat van erre a problémára. Először is meg kell találnunk a kezdőpontot, a forrást, ahonnan minden származik, minden létező eredetét. Rendkívül fontos, hogy megtaláljuk, mert ez van az elején és ez van a végén, a kezdő forrás és a végső cél.

Mi történik akkor, ha az árral szemben úsztok? Egyrészt az sokkal nehezebb és fáradtságosabb, másrészt végül eljuttok a forráshoz. Tehát ne ússzatok az árral együtt, mert akkor könnyűszerrel a csatornában fogtok végezni. Menjetek inkább az ellenkező irányba, ahol rátaláltok a  forrásra.

A forrással kapcsolatban tehát két fő magyarázat létezik. Az egyik, hogy kezdetben nem létezett semmi, a másik pedig hogy volt valami. Értitek a különbséget? Ez csupán néhány szó, de a különbség hatalmas! Mivel, ha a minden, a semmiből ered, akkor a mindenség a semmibe tér vissza. Ez borzasztó! Akkor miért kezdtük el ezt az egész játékot, azért, hogy a semmibe térjünk vissza?! Ennek így nincs semmi értelme! Inkább én azt szeretem, ha a forrásra úgy tekintünk, mint Valamire.

Ezért nagyon egyszerűen azt mondhatjuk, hogy az élet létezik. Ez rendkívül fontos! Kezdetben létezett valami, és mi az amit önreflexióként, magunkat megvizsgálva érzékelünk? A létezés, az élet, amit tapasztalunk. Akkor ez a nagyon egyszerű mondat, hogy ‘Az élet eredete élet’ értelmet fog nyerni. Ha mi most az életet érzékeljük, akkor annak volt kezdete, az életből származott, hiszen az élőből fakad minden. Finom fizikai testünk mely része érzékeli az életet? A tudatunk. A második igen mély értelemmel bíró mondat pedig így hangzik: ‘A tudat eredete a tudat’. Az egyéni tudat az Isteni tudatból származik, pusztán az egyszerű létezés nem elég! A kövek léteznek és az uborka szintén, ami egy nem túl magas szint, bár ízletes, de mégsem egy magas szint. Tehát a létezéshez szükséges a tudat, mivel tudatosság nélkül nincs önreflexió. A létezés képtelen megérteni önmagát vagy reagálni saját magára, ehhez szükség van tudatosságra. Tehát azt mondhatjuk, hogy a legmagasabb fokú megtapasztalása a létezésnek, a csúcstapasztalás, a tudatosság. És mi a  tudatosság csúcsélménye? Az amit mindannyian keresünk, a belső elégedettség, a boldogság, az öröm. És ha van egy pozitív kezdet, akkor abból a következő mély jelentésű mondat fakad: ‘A szeretet eredete a szeretet’.

Az élet eredete élet, a tudat eredete a tudat, a szeretet eredete a szeretet. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

Először is hálás köszönetemet szeretném kifejezni a Méla szervezőinek, tehát mindannyiótoknak, mivel egyéni és közösségi szinten egyaránt működünk. Ha nincsenek egyének, akkor nincs közösség sem. Mindannyian egyének vagyunk, akik egy nagyon fontos gyakorlatban veszünk részt, ez pedig a szádhu-szanga. Nagyon jó, ha tudunk otthon, egyedül meditálni, a Szent Neveket zengeni, de még jobb a közös meditáció, ha együtt mantrázunk. Minél többen gyűlünk össze Isten nevében, a Legfelsőbb szolgálatára, annál jobb. Még ennél is áldásosabb, ha hangosan bhadzsan formájában zengjük a Szent Neveket. És mi a bhadzsan felsőfoka? A kírtan, mellyel az intenzitásnak egy nagyon magas szintjét tudjuk elérni, amikor már megfeledkezünk önmagunkról. Máskülönben ezt nagyon nehéz megközelíteni.

Elméletileg mindannyian egyet tudunk érteni ebben a kérdésben, de igazán megérezni, valóban engedni, hogy ezt megtapasztalhassuk, amikor végre megfeledkezünk saját magunkról, ambícióinkról, mindenről… amikor csak egyszerűen együtt áramlunk az Isteni boldogsággal, ezek a nagyon ritka, áldott pillanatok.

Ezért kell mindannyiótoknak megköszönnöm, akik ezt lehetővé tettétek számunkra. És nem csak azoknak, akik itt ültök körülöttünk, hanem a korábban itt élt kisebb és nagyobb szenteknek is. Mivel többnyire a nagy szenteket emlegetjük, viszont senki sem emlékezik meg a kis szentekről, akik nélkül a nagy szentek nem tudnának működni. A gyakorlók ezrei nélkül a nagyok sem lennének képesek kitárni a szárnyaikat. Szükségünk van a nagyon kivételes, különleges élenjárókra, és a nagyon egyszerű gyakorlókra egyaránt. Az egyénekre és a tömegekre.

Szeretném kifejezni hálámat, illetve azt gondolom, hogy mindannyiunk háláját, valamennyi elöljárónknak, akik gyakorlói, tanítói, tanulói voltak ennek a  folyamatnak. Kívülállóként azt mondhatjuk, hogy ők többé már nincsenek velünk, viszont a Szent Név továbbra is összeköt bennünket. Tehát azt mondhatjuk, hogy bizonyosan itt ülnek körünkben. Továbbá hálámat szeretném kifejezni a jövő gyakorlói, szentjei számára is, akikről esetleg úgy gondolhatnánk, hogy még nincsenek velünk, mégis úgy érzem, hogy csírájukban, lehetőségként velünk vannak. Tehát nem csak 30-50 ember ül itt a teremben, hanem több tucat, több száz, több ezer és végtelen számú ember társul most itt velünk és a Szent Névvel.

Hányszor olvastátok már a Csaitanja-csaritámritában azt a részt, amikor Maháprabhu sétált és közben ezrek követték. Tisztelete jeléül olyan sok hívő vette le lábáról a port és ajánlotta hódolatát a földre borulva, hogy körülötte az úton mély gödrök keletkeztek. Ki tudja hogyan volt ez lehetséges, hiszen anyagi szemmel nézve csak néhány ember volt körülötte. Viszont lelki szemmel az volt látható, hogy az univerzum lelkeinek nagy része, több ezer és millió hívő jelent ott meg.

Tehát csak a látásmódotoktól függ hány lelket érzékeltek itt a teremben, csupán néhányat vagy sokat. Mindenesetre ajánljuk hódolatunkat mindannyiuknak. Lelki Apáink és Anyáink fiai és lányai vagyunk, hogy majdan az utánunk következő fiúknak és lányoknak lehessünk lelki Apái és Anyái. Kérlek véssétek ezt jól a szívetekbe! Az egyetlen ok, amiért itt lehetünk az, hogy valakinek a követői vagyunk. Olyan intenzíven és tisztán kell itt jelen lennünk, hogy mások is példát vehessenek rólunk. Ily módon nem csak ebben a jelen pillanatban élünk, hanem az örökkévalóságban is. Ez az egyik módja annak, hogy legyőzzük a halált, ezt a félelmetes, rémisztő ellenséget. Ha emlékeztek az elöljáróitokra és fohászkodtok az elkövetkezendő generációért, akkor biztonságban lesztek. Ezáltal részesei lehettek annak a nagy menetnek, ahol a lelkek, Isten Nevében, a Legfelsőbb dicsőítésére gyűlnek össze.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Paramánanda kérdése: Amikor olyan személyek társaságában lehetünk, akiknek nagy a hatósugaruk, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy kicsit betekinthessünk az ő távlataikba. Amikor pedig nem vagyunk velük, akkor visszatérünk a mi kis szűk látókörünkhöz. Hogyan birkózzunk meg ezzel a helyzettel?

Szvámí Tírtha: Mit is mondhatnék, ne menjetek haza! Olyan ostobák lennénk, hogy életeken keresztül újra és újra visszarakatjuk az Úrral a terheinket a vállunkra? Valójában ezt tesszük, és ezért olyan küzdelmes ez a folyamat, hiszen tudjuk, hogy fél megoldásokkal soha nem fogunk megelégedni. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Jóllehet a tanítás végén mind hazamegyünk, jó esetben a praszád után.

Mégis mit tegyünk, hiszen száz embert nem tudunk elszállásolni. Tehát marad az, hogy vagy itt maradtok a templomban vagy megteremtitek a saját szentélyeteket. Ezért mondom, hogy, ez egy nagy kihívás. Meg kell találnotok saját magatokban azt a forrást, amiből ugyanez sugárzik, mely egyet jelent a megvalósítással. Nem élősködhetünk mindig másokon, rá kell lelnünk a saját erőforrásainkra. Tudjuk, hogy minden csökken, hanyatlik, ami nem azt jelenti, hogy el kellene kezdenünk felhalmozni dolgokat, hanem azt, hogy nem szabad pazarolnunk. Ez a kötelességünk, ne pazaroljuk el. Bármit is kaptok, próbáljátok megőrizni és gyarapítani. Ne felejtsétek tágítani a határaitokat, ami azt jelenti, hogy nagyon képzettekké kell válnotok. Tehát, még, ha „Kelet ragyogó csillaga!”[1] is hagyna el bennünket, mindig ezzel a csillaggal kell maradnunk. És úgy hiszem ez lehetséges.

Igen, mert nem csak mi rendelkezünk hatósugárral, hanem a nagyjaink is. És, ha ők tesznek egy lépést felénk, akkor bekerülünk a látószögükbe, a hatósugarukba. Krisnának szintén van sugara és azt hiszem, hogy az végtelen. Viszont, ha Krisna sugara korlátozott is, van valaki, akié viszont nem. Tehát nem csak nekünk kell kiterjesztenünk a hatókörünket, hanem nekik is, viszont ők már ezt korábban megtették.

Röviden: zengjétek a Szent Neveket és mindig maradjatok a fényben.

Dínabandhu Prabhu hozzászólása: Azt mondják, ha egy lépést teszel Isten felé, akkor  a Gondviselés szintén lép egyet. Legutóbb Paramánanda Prabhu azt javasolta nekem, hogy készítsek több sajtot, amit meg is fogadtam, így két napig éjjel nappal dolgoztam, hogy eleget tegyek a kérésének. Majd, indulás előtt, Gurudév azt mondta: „Hűha, várj csak egy kicsit, mi történik, ha a határon, nem engedik át a sajtjaidat, akkor mi lesz?” Így a határon az Úr kegyéből még intenzívebben zenghettem a Szent Neveket, és végül a sajt is megérkezett.

Szvámí Tírtha: Látjátok, vannak csodák.

1. Shelley: Gurudév könyv, 29.o.

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Hol ér véget a hatósugarunk? Srí Srí Rádhá-Góvindadzsí lótuszlábainál. Szóval tágítsátok a határaitokat, de ehhez valóban fel kell adnotok a kicsinyes számítgatásaitokat.

Emlékeztek a rőzsegyűjtő idős nénike történetére? Manapság alig látjuk ezt a gyakorlatot, hogy valaki otthonra kisebb-nagyobb gallyakat gyűjt tűzifának, mégis jó feleleveníteni azt, hogy hajdanán így éltek az emberek. Tehát ez az asszony éppen egy nagy köteg rőzsét cipelt a hátán, ami egyre nehezebbnek érzett. Letette, hogy egy kissé megpihenjen és így sóhajtott: „Ó Istenem!” A nagy teher miatt viszont igazán mélyről fakadt fel ez az őszinte fohász és Nárájan azonnal meg is jelent előtte: „Szólítottál, hát itt vagyok. Mondd, mit szeretnél és Én teljesítem.” Erre az asszony gondolkodás nélkül rávágta: „Segítenél visszarakni a terhet a hátamra?” „Rendben, visszateszem” – és Isten azon nyomban eltűnt.

Tágítsátok a  határaitokat! Ne ragaszkodjatok a rőzséhez, hiszen túl csekély az a hő, amit adhat. Helyette személyesen Isten ölel át benneteket, melyre bizonyíték, hogy a megemelkedett energiaszint miatt egyre melegebbet érzünk itt a teremben. Krisna pedig, hogy segítse hitünk erősödését, bármikor látogatunk is az ásramba, megemeli az energiaszintet, így mindig érezhetjük a melegségét. Csak álljatok készen eldobni a rőzsét!

A hatósugár ma talán még nem érzékelhető a számotokra, viszont holnaptól ez lehet a mindennapi éltetőtök. A sugár, a hatósugár, nem csak egy kört jelöl ki a kerületével illetve a középpontjával, hanem valójában Isteni rezgés is, amin keresztül a fény eljut hozzátok. Krisna magához ölel benneteket. A sugár tehát  kisugárzást jelent, Isteni rezgést, amely a Legfelsőbbel köt össze benneteket. Ehhez hosszú hullámhosszra kell váltanunk, hogy általa összekapcsolódhassunk az örökkévalósággal. És, hogy melyik rezgés a legjobb, azt hiszem ezt mindannyian tudjátok. Felidézve a lecke elején elhangzottakat: ha a szívetek és a lelketek nyelvén, az egyetemes nyelven akartok szólni, akkor valahogy szólítsátok meg Istent. Ezért Maháprabhu elhozta számunkra a Szent Nevet, a mahámantrát. És ha válaszolunk erre a hívásra, akkor a mi kisugárzásunk is ragyogó lesz. Dzsáj! Esetleg van valakinek hozzáfűznivalója?

Krisna-prijá kérdése: A rőzsegyűjtő asszony történetében Nárájan teljesítette az asszony kérését,  majd nyomban el is tűnt. Miért nem magyarázta el neki, hogy létezik ennél magasabb rendű dolog is?

Szvámí Tírtha: Mert Isten azért küldi a gurukat, hogy megtanítsák az embereknek, hogyan kell eldobni a “gallyakat”. Tehát, ha meghallgatjátok a tanításokat és utána találkoztok Istennel, akkor legyetek kedvesek, ne kérjétek vissza a terhet a vállatokra! Az Úr sokféleképpen tudja elmagyarázni nekünk a dolgokat. Néha nagyon finoman, kedves szavakkal áraszt el kegyével, máskor üzen, vagy hírnököt küld nekünk, vagy éppen sikerekben, kudarcokban részesít bennünket. De mi inkább számítsunk a kudarcra, hiszen nem várhatjuk, hogy mindig sikeresek legyünk. Aztán csoda történik és valahogy mégsem bukunk el. Ha azt várjátok, hogy mindig győzni fogtok, akkor az keserű tapasztalatokkal jár, sokszor fogtok csalódni . Tehát jobb, ha úgy gondolkodunk: ‘Valószínűleg el fogok bukni.’ Azonban ekkor jön a csoda, ránkszáll a kegy és mégsem vallunk kudarcot. Ezért kell megfelelően felkészültnek lennünk, és felvérteznünk magunkat tudással, hogy tisztában legyünk azzal, mit kell tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és nehéz választás előtt állunk.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Tehát létezik a fizikai, az intellektuális hatósugár, most pedig következzék a lelki sugarunk vizsgálata. Ez utóbbi általában a nullához közelít; egy olyan parányi kör, ahol ‘talán lehet valami’. Azonban ezt nem látjuk, mert az illúzió elvakít bennünket, és nagyon kevés az információnk arról, hogy mi is van azon túl, nem igazán ismerjük a nagy lelki távlatokat. Gondolkoztatok már valaha a végső lelki lényetekről? ‘Milyen jövő vár rám az örökkévalóságban?’ Gondoltatok már erre valaha?

Ha alapos filozófiai tudással rendelkeztnétek egy vitához, akkor most tiltakoznátok, hogyan lehetséges egyáltalán a jövőről beszélni az örökkévalóságban? Ott nincs jövő, csak az örökkévalóság, az állandó létezés van. A Brahma-szanhitában az áll, hogy ott a lelki égbolton örökké tart a transzcendentális jelen idő, s nincs sem múlt, sem jövő, így aztán soha, még egy félminutumnyi sem múlik el abból a boldog jelenből. Ott egyetlen pillanat sem múlik el nyomtalanul. Ez a ti ‘jövőbeli’ lelki távlatotok. Tehát kérlek gondoljatok bele ebbe, ez csodálatos!

Valójában, ha elköteleződünk, ha rábízzuk magunkat a lelki gyakorlatainkra, akkor ezáltal tágítjuk a látószögünket, kiterjesztjük a határainkat, és önmagunkat is, hogy elérhessük ezeket a megnövelt határokat. Mivel a lelki igazságok többsége meghaladja a jelenlegi felfogóképességünk, alázatunk és hódolatunk szintjét. De szerencsére szentjeink megosztottak velünk némi információt arról a valóságról, s ezek átszelik a határmezsgyét, és meginvitálnak: „Miért nem csatlakoztok hozzánk? Itt a saját testetek, elmétek és hitetek határain túl van valami sokkal lényegesebb, gyertek inkább ide!” Feszegessétek a fizikai, szellemi, hitbéli határaitokat, mert a valóság nagy része azon túl van. Tehát, ha tesztek egy lépést előre a lelki életben – és valóban eléritek a következő szintet – akkor az azt jelenti, hogy kitágítottátok a hatósugaratokat, kitágítottátok a látószögeteket.

Talán először kicsit szokatlan lesz ez az új, tágasabb tér, furcsán érezhetitek magatokat. ‘Hűha, kezdem szabadnak érezni magam, ez nagyon furcsa!’ Vagy pedig ‘Mi ez a boldogság? Annyira hozzászoktam már a kesergéshez.’ Különösen érzem magam: ‘Valami történik velem, nem tudom megmagyarázni, de nagyon tetszik!’

Az élet, beleértve a lelki életet is, nem olyasvalami, amiről csupán beszélni és gondolkodni kellene, hanem amit élni kell! A lelki élet olyan élmény, amit ki kell próbálnotok! Nem elég, ha szerveztek 108 előadást az odaadó szolgálatról. Miért nem végzitek a szolgálatokat inkább…? Álljatok készen az ismeretlen magasabb valóság befogadására. Egy kedves hittestvérem, aki nagyon rajong a kírtanokért (kírtaníjah), még a legelején megkérdezett egy szenior bhaktát: „Mi ez a furcsa érzés a kírtan végén?” mert ez meghaladta a határait. Majd azt a választ kapta, hogy: „Ó, ez az extázis, de miért kérdezel ilyen egyértelmű dolgot?” Tehát erre utaltam azzal, hogy tágítsátok ki a határaitokat. Tegyetek egy lépést a hatósugaratok felé, és várjátok, álljatok készen a váratlan dolgokra.

Tehát, ha csak egy kis lépést is tesztek a távlataitok felé, már akkor is nagyon jelentős eredményeket, visszajelzéseket fogtok tapasztalni. Csak képzeljétek el ezt a következő lépést ahogy haladtok előre, egyre nagyobbá válik a hatósugár, egyre nagyobb lesz a hatókör. Először csak egy nagyon kis részletet láttok a lelki valóságból, de ha elkezditek tágítani a hatósugaratokat, egyre hosszabb hullámokkal, akkor hihetetlen mértékben fogjátok meglátni, érzékelni és tapasztalni a lelki valóságot.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)

Örülök, hogy itt lehetek veletek! Idefelé azon gondolkodtam, hogy miről is beszélgessünk. Majd valaki azt javasolta, hogy: „Csak mondjad mindenkinek azt, hogy ‘Haré Krisna!’ és ettől mindenki boldog lesz.” Tehát alapvetően ez a mai és azt hiszem az elkövetkezendő napoknak is az üzenete. Ha szeretnétek megtalálni a saját lelki távlataitokat, akkor csak zengjétek Isten Szent Neveit és majd meglátjátok, hogy mi fog történni. Ugyan a megtisztulás utánról nem tudunk ízelítőt venni és azt sem várhatjuk el, hogy minden zökkenőmentes és nagyon egyszerű lesz, ezt nem tudjuk megígéni. Azonban, ha megérintjük a szív nyelvét, csodákra lelhetünk. Ha erős ez az elhívás, akkor sohasem leszünk magunkra hagyva. Általában ugye mindannyian bizonyítékokat akarunk! Igaz? ‘Hiszem, ha látom.’ De valójában ez pont fordítva működik, ha hisztek, akkor meg fogjátok látni. Ez a mi bizonyságunk. Nem kell mindent vakon elhinni a leckéken, próbáljátok meg tesztelni saját magatok, hogy lássátok működik vagy sem.

Megoszthatok veletek egy kétségtelen bizonyítékot, melyet ti magatok is megtapasztalhattok? Valójában ezt, már most is érzékelihetitek. Nos, szeretnétek vagy sem? Mivel nem szeretném a magam igazát rátok erőltetni, ezért csak akkor mondom el, ha ti is szeretnétek. Nos ez az egyértelmű bizonyíték: az energiaszint emelkedése. Ez nem azt jelenti, hogy itt nincs légkondicionáló, hanem hogy emelkedik az energiaszint. Egyre nagyobb hőt érzékelhettek. Ha megvizsgáljuk ennek a fizikai hátterét, számos okot találhattok, azonban ezek igencsak gyenge teóriák és meglehetősen távol állnak a valóságtól. Ha a létezés nagyon magas szintjével álltok kapcsolatban, akkor valami megváltozik körülöttetek. Az az érzésetek, mintha valami fel akarna robbanni bennetek. Ezért azt mondják, hogy: ‘Nem tanácsos szádhukkal társulnotok, mert fel fog robbanni az elmétek.’ Ez elég veszélyes! Például, Gurudévnek olyan erős volt a kisugárzása, hogy már a buszpályaudvarról érzékelni lehetett, hogy otthon van vagy sem. Rendkívül erőteljes volt! Vagy pedig egyéb misztikus élményben lehet részetek, ha az Abszolút igazsággal társultok. Tehát ez az egyik bizonyítéka annak, hogy amiről beszélünk az létezik, az anyagi dolgokon túl létezik ez a valami. Mélyre kell ásnotok és magatoknak kell rálelnetek az igazságra. Tehát ez egyfajta bizonyíték, amire még mindig mondhatjátok azt, hogy ez ‘eléggé külsődleges dolog’, de ennek a hőérzet emelkedésnek kétségkívül van valami oka.

Ahogy ma ezeken a megtapasztalható bizonyítékokon gondolkodtam, eszembe jutott egy nagyon egyszerű alapelv, ez pedig a sugár. Nektek mit jelent ez a szó, hogy sugár?

Pálana-sakti: Hogy valami kihat a közelben lévő emberekre.

Paramánanda: Azt, hogy van egy középpont.

Másvalaki: Hogy üzenetet, hírt közvetít.

Szvámí Tírtha: A sugár is egyfajta hatókör. A kör, egy igencsak különleges forma, mivel legkisebb kerülettel és legnagyobb területtel rendelkezik, ami a sugárnak és a középpontnak köszönhető. Szóval a sugár olyasmi, ami ismerős számotokra, a ti saját sugaratok. Például a falu, az ország ahol éltek az a ti hatókörötök, és még egy kicsivel több is. Ameddig ez terjed addig otthonosan, komfortosan érzitek magatokat. Ha ezen kívül kerültök, akkor kissé nyugtalanok lesztek, újnak, furcsának és szokatlannak érzitek majd a helyzetet. Természetesen, mindenkinek különböző a hatóköre, valakinek nagyon kicsi, van akinek nagyobb, de mindenkinek van egy határa a hatósugarának. Ez nem csupán fizikai dimenzió, mert azt könnyű lenne megérteni, hanem lelki értelemben is igaz. Ezt az elvet anyagi szinten is érzékelhetitek, megtapasztalhatjátok, úgy könnyebb. Menjetek el egy idegen helyre vagy országba, ahol minden ismeretlen, például hogyan vegyetek buszjegyet, hogyan kell azt érvényesíteni. Tiszta őrültség, mert ezek nagyon apró dolgok, mégis nagyon megzavarnak, nyugtalanná tesznek. Majd gyorsan alkalmazkodtok és minden értelmet nyer.

Ugyanígy mindenkinek van egy intellektuális hatósugara, mindaz amit ismertek, és ha valami ezen túl van, akkor azt nagyon nehéz megérteni, sőt nagyon nehéz egyetérteni vele. Tehát nem elég csak megérteni, rendben ez bonyolult dolog, hanem azon túlmutatóan, még el is kell fogadnunk. Ezért vágynak az emberek erre a teljesebb megértésre. Ez a vágy, hogy még többet tudjunk a bizonyíték arra, hogy létezik a teljes tudás, máskülönben nem kutatnánk folyamatosan a világ és a dolgok további megértését.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Drága Urunk autokrata, egyeduralkodó, azonban nem szívtelen! Mint ahogy a bhakták között is, aki a legelesettebb, a legszegényebb az a leggazdagabb a szívében. Ez a krisna-bhakti! Csak a szolgálat számít, semmi más. Rá kell lelnünk hogyan növelhetjük ezt a belső hajlandóságunkat, hogy testünk csak ebből álljon, semmi másból.”[1]

Hm, transzformálni a DNS-t? Ez igencsak népszerű napjainkban, és egy megvalósítható dolog.

Ugye emlékeztek a testünket felépítő különböző rétegekre? Az első az annamaja-kósa, majd a pránamaja-kósa, a manómaja-kósa, a vigjánamaja-kósa és végül az ánandamaja-kósa következik. A kósa jelentése „fedőréteg’. A legkülsőbb réteg az annamaja-kósa, mivel mindannyiunknak szüksége van táplálékra és ugye szeretünk is ily módon gondoskodni a testünkről. Néha összetévesztjük ezt az anna-maját az általunk jól ismert májával. De ez a –maja és az a májá különböznek egymástól, az egyiket hosszan ejtjük: májá, míg ezt a ritkábban említett utótagot röviden –majának ejtjük. Ennek a röviden ejtett –majának a jelentése ‘valamiből áll’. Tehát az annamaja azt jelenti, hogy ‘táplálékból áll’. A léleknek ez a rétege ételből tevődik össze. Az anna ‘ételt’ jelent. Hogyan kezdődik újszülöttként ez a földi pályafutásunk? Étel után kutatunk: ‘Hol az Édesanyám?’ Édes elfoglaltság, nincs más dolgunk, mint enni, aludni és ennek mindenki örül körülöttünk.

A következő réteg az, amikor az életfunkciók kezdenek megnyilvánulni: pránát, levegőt veszünk, működésbe lépnek az érzékszerveink: kinyitjuk a szemeinket, halljuk a körülötünk lévő világot, stb. A prána nem csupán légzés, hanem az érzékszerveinknek a felébredését is jelenti. Ha az evéshez és a látáshoz tudatosság is társul, akkor jutunk a manómaja-kósa rétegéhez, mivel az elme két funkciója az elfogadás és az elutasítás is életbe lépnek. Ez az, amikor a gyermek elkezd szeretni, illetve kevésbé kedvelni valamit. Majd a következő réteg a vigjánamaja-kósa, amikor megnyilvánul az intellektus. Ha intellektuális szinten vagytok, akkor talán képesek lesztek irányítani az étkezési szokásaitokat, vagy kontrollálni az érzékszerveiteket. Melyik réteg áll legközelebb a lélekhez, mintegy védőburokként, és ami majdnem teljesen azonos vele? Ez az ánandamaja-kósa, ami ánandából áll. Tehát végső soron nem ételből, és nem valamiféle érzékszervi funkciókból, vagy elméből, intellektusból állunk, hanem boldogságból.

Milyen javaslatot kaptunk a legelején? „Hogy fejlesszük ezt a fajta szolgálatkész hangulatot, hogy testünk csak ebből álljon, semmi másból.” Azt is mondhatjuk, hogy ez a szévámaja-kósa, ez a lételemünk, ez az életünk, mindenünk ebből a szolgai hangulatból áll. Ez tesz legjobbat egy bhaktának: ‘Szolgálatból vagyunk teremtve! Szolgálatból áll a testünk és a szolgálatnak élünk.’ Ez Isten ajándéka, ha szolgálatból teremtettetek és a szolgálatért éltek.

Rendben, de ez még mindig rólunk szól, de mi a helyzet Krisnával? Ő milyen anyagból teremtetett? Most már a forrásnál tartunk. Van egy gyönyörű bhadzsan: Krisna-préma-mají Rádhá[2]… Ez arról szól, hogy mi az Isteni Pár legvégső összetevője? Általában azt mondhatjuk, hogy Krisna szat-csit-ánanda, ami igaz, hiszen: Ő örök, tudatos és gyakorlatilag ánandából áll. Azonban, ha azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Krisna milyen ánandából tevődik össze, akkor elfogunk jutni ehhez a ponthoz, hogy Krsna-préma-mají Rádhá, Rádhá-préma-majó Hari.

Tehát Rádhiká… Nem, kezdjük inkább Krisnával. Krisna nem egyszerűen isteni boldogságból áll, hanem Ő rádhá-majából, Rádhából, szeretetből áll. Ebből áll Isten, rádhá-majából. Azonban tudjuk, hogy Ő soha sincs egyedül, de akkor miből áll, miből tevődik össze az Ő Kedvese Rádhiká? Ő krisna-majíból, Krisnából, szépségből áll. Általában nagyon nehéz megérteni, hogy miért tartják Krisnát a legfőbb szépségnek és Rádhikát pedig a legfőbb szeretetnek. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy Ők egymásból vannak teremtve. Azonban, ha ebben mégsem tudunk egyetérteni, bizonyos teológiai elvek miatt, abban biztosan egyetértünk, hogy Ők egymásért vannak teremtve.

Csaitanja Maháprabhu személyes titkárának, Szvarúp Dámódár gószvámínak a feljegyzéseiből tudjuk, hogy Rádhá és Góvinda örökké különálló személyiségek, de azért, hogy találkozhassanak, keresik egymást. És amikor elég intenzív ez a kutatás, akkor olyan szorosan ölelik át egymást, hogy Csaitanjaként nyilvánulnak meg. Tehát bár örökké különálló személyiségek, mégis örökké egyek. Ezt nem igazán tudjuk teljesen megérteni, ez acsintja, az egyidejű azonosság és különbözőség elve. Ezt nem kell kutatnunk és megpróbálnunk elemezni. Jobban tesszük, ha inkább csodáljuk ezt az isteni igazságot, ezt az isteni misztériumot.

Tehát a hit, egyre növekvő boldogság, ami Rádhá és Góvinda találkozásának imádatából fakad. Az igazi hit az, ha az Isteni Szépséget és Szeretetet együtt dicsőítjük, melynek lelki elégedettség lesz az eredménye. Ezért készek vagyunk megváltoztatni a testfelépítésünket, az emberi DNS-t isteni DNS-sé transzformálni. Tehát mi szévából és a széváért teremtettünk. Szévámaja bhakta.

1. Dzsíva Gószvámí: Jugalástakam c.
2. Shridhara Maharaj, Centenary Anthology

(Szvámí Tírtha 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Élt egyszer Dzsagannáth Purítól délre, Kúrma-ksétrán egy Vászudéva nevű igen tanult vaisnava. Leprás volt, de nem akármilyen leprás! Olyan könyörületes volt, hogy amikor a férgek kihullottak a testét borító sebekből, akkor óvatosan felvette és vissza helyezte azokat, hogy tovább élhessenek.”[1]

Néha azt gondoljuk magunkról, hogy együttérzőek vagyunk, de úgy hiszem, hogy Vászudéva egy nagyon különleges példáját adta az együttérzésnek. Erre csak akkor vagytok képesek, ha már alig van testi tudatotok.

„Történt egyszer, hogy az elméjében megérezte azt, hogy: ‘Az Úr Csaitanja Maháprabhu a közelbe fog érkezni és lehetősége lesz darsant venni Tőle!’” Milyen rendkívüli tudatállapot, amikor valaki ily módon látja a valóságot, képes érzékelni azt, hogy ‘Isten itt van a közelben! Találkozhatom Vele!’ „Maháprabhu valóban arrafelé vette az útját, de mire Vászudáva odaért, Maháprabhu már el is távozott onnan. Vászudáva nagyon elkeseredett és sírva a földre zuhant: „Micsoda szerencsétlenség! Még csak egy pillantást sem vethettem az Úrra! Elment! Teljesen méltatlan vagyok arra, hogy találkozhassam Vele!” Maháprabhu már egy mérföldnyire járt, amikor hirtelen azt érezte, hogy valami visszahúzza. Nyomban visszaszaladt és ott találta a leprást, akit azonnal átölelt. Abban a pillanatban eltűnt a leprás test és egy gyönyörű alakká változott. Ilyen hatalmas odaadással rendelkezett Vászudéva.”

Íme egy példa a természetes alázatosságra, vagy erre a szolgálatkész hangulatra, mely Istent és az embert összeköti. Olyan erőteljes volt Vászudévnak az Úrra rögzített meditációja hogy: ‘Érzem a jelenlétét, Ő itt van valahol a közelben!’, mely vonzerőt egy mérföldnyiről vagy még messzebbről is megérzett Csaitanja Maháprabhu. Annyira vonzotta Őt, hogy nem tudott tovább menni, vissza kellett fordulnia.

S ezzel kezdetét vette a csoda. A tanítómester és szolgája megölelték egymást, mit sem törődve Vászudév visszataszító testével, mire ő azon nyomban megtisztult a leprától, csodálatos testet öltve. Az isteni érintés által eltűnt a betegség, maradt a szépség, a lélek csodaszép „ruhája”.

Azt hiszem ez egy nagyon megható történet, mely alátámasztja a korábban mondottakat, hogy mennyire fontos a mester és szolgája közötti kapcsolat, vonzalom, mely által mindketten közelebb kerülnek egymáshoz. Tehát, ha elég tiszta a meditációnk, a fohászunk, a mantrázásunk – Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré – és a legintenzívebb lelki érzésekkel töltjük fel, akkor remélhetőleg képesek leszünk megállítani Krisnát, hogy velünk maradjon. Ha mégis megtörténik, hogy nagyon gyorsan elszalad, akkor olyasvalakinek a nyomdokait kell követnünk, aki nem szalad olyan gyorsan. Ámi tó’ kángála, ‘kṛṣṇa kṛṣṇa’ bóli dhái taba pácshé pácshé…[2] Ebben az esetben kövessünk egy ácsárját. Kétségkívül ő is gyors és össze kell szednünk valamennyi erőnket, hogy lépést tartsunk vele. Viszont ő rendelkezik azzal az önátadott érzelemmel, mely így kiált ‘Krisna Krisna’ bóli – „Oly elesett vagyok, Krsna, Krsna – mondom, míg szaladok a nyomodban!, akkor Ő majd meghallja azt. És ahogy a tanítómester szalad szeretett Ura után, mi is úgy szaladunk Krisna után, mindkettejük után.

Ezt hívják természetes alázatnak, ilyen természetű a közöttük lévő kapcsolat. Hi tés alázat jellemzi a kapcsolatukat. A valódi hithez kell, hogy legyen Akiben hiszünk és szükséges az, aki hisz Őbenne. Egy kapcsolat nem létezhet a benne lévő felek nélkül, akik egy pontban találkoznak, ez pedig az isteni szolgálat, az isteni Szépség és Szeretet találkozásának szolgálata. Ezért az alázatos kérésem és javaslom az, hogy ezt kutassátok!

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia c. műve

2. Bhaktivinód Thákur dalának egy sora: Ó! Vaisnava Thákura

(Szvámí Tírtha 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Sríla Bhaktivinód Thákur azt írja, egy vaisnava általában az alázatának a mértéke szerint mérhető, hogy mekkora valódi, természetes alázattal rendelkezik. A megjátszott alázatnak nincs, mint ahogy a színlelésnek sincs semmie értéke. A mgfelelő alázattal akkor találkozunk, amikor valaki kapcsolódva érzi magát egyeduralkodó, autokrata Urával és mesterével. Csak abban az esetben érezheti magában az alázatot. A mester az önkényúr és a szolgának, a tanítványnak pedig, nincs semmi pozíciója. Ez megvalósítás kérdése nem pedig egy matematikai képlet. Ha egy önkényuralkodóval állunk kapcsolatban, mellette nincs igazi pozíciónk. És ha valaki ezt az igazságot magától értetődőnek fogadja el, nem pedig megjátssza azt, akkor automatikusan a legalázatosabbá válik. Egy önkényúr szolgájának nincs se pozíciója, se egója, se semmilye; ezért természetes az alázata, ami az ő valódi gazdagsága. Miféle gazdagság ez? Olyasvalami, ami rabul ejti ezt az autokrata személyt, mint például  a szolgálatkészség. Egy igazi szolgát ilyen kapcsolat fűz a mesteréhez. És vice-versa – a mester is nagyon ragaszkodik ehhez a szolgájához.” Függ tőle! „Az egyik a meghódolt fél, a másik pedig a mester, aki szintén természetes módon vonzódik ehhez a komoly szolgájához.”[1]

Azt hiszem ezek nagyon szigorú szavak! „Szolga, autokrata kényúr, nektek egyáltalán nincs semmi pozíciótok…” Ezektől menekülni akarunk és inkább valami kellemes pozíciót keresnénk. Élvezni akarjuk a szabadságunkat és nem igazán szeretjük a önkényurakat  – kivéve, ha azok mi vagyunk! Apropó csak zárójelben mondom, hogy tudjátok mi a definíciója a korrupciónak? „A korrupció egy olyan ügylet, amibe mi nem vagyunk belevonva.” Értitek? ‘Nem az én dolgom, ezért hívom korrupciónak.’ Ha ezt kivetítjük a lelki dolgokra, akkor ha nem vagyunk valaminek a részesei, akkor kirekesztve érezzük magunkat. És onnantól azt fogjátok érezni, hogy: ‘olyan irigy vagyok, hogy inkább bemocskolom, megrágalmazom az adott dolgot, ha már nem lehetek a részese’. Így,  hogy megóvjuk magunkat a kirekesztettség érzésétől, jobb, ha inkább szolgai attitűddel közeledünk, hogy részesei lehessünk az isteni dolgoknak, még akkor is, ha nincs egy bizonyos pozíciónk, és még akkor is, ha ez az egész Isteni rendszer önkényes. Mert valójában ez így van! Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Őt nem a beosztottjai válasszák meg Istenüknek. A négyévenkénti választásoknál nem a Jóistent válasszuk újra, ő örökké megmarad az Istenség poziciójában. Ilyen nincs, soha! Ez nem így történik! Tehát, ne az anyagi világbéli tapasztalataitokkal közelítsetek az isteni dolgokhoz. A Legfelsőbb felsőbbrendűsége nem szavazás kérdése. Ezért használjuk ezt az ‘autokrata’ kifejezést, ami itt annyit jelent, hogy Ő bármit megtehet.

Most pedig nézzük meg, hogy milyen legyen egy szolga minősége; vagy talán jobb, ha úgy kérdezzük, hogy milyen legyen a szolgálat minősége? Mivel a szolgálat, mester és szolga kapcsolata ez kettejük között történik. Tehát milyen legyen ennek a szolgálatnak a minősége? Ez a kapcsolat fogja összekötni őket. A szolgai attitűd így hangzik: ‘Kedves Uram, itt vagyok, mivel szolgálhatlak Téged?.’ Erre pedig a legtermészetesebb módon így felel a Legfelsőbb: ‘Ó, kedves bhaktám annyira vártalak már, olyan jó, hogy végre hazataláltál és együtt lehetünk végre!’ Mint ahogy említettük, a mester is nagyon ragaszkodik a szolgájához: ‘Ó, ez a bhakta egy stabil pont, rá mindig számíthatok, mindig itt van körülöttem.’ Tehát ez egy nagyon erős kötelék kettejük között. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy ez a találkozási pont. Ezért mindkettőt a szolgálat motiválja. Most pedig jöjjön a teológia. A Legfelsőbb autokrata személy, maga Isten, a szolga pedig mi emberek vagyunk. A bhakti, vagy préma, a közöttünk lévő kapcsolat, ahol találkoznak. A kapcsolatnak ez a különleges tulajdonsága, mely közelebb hozza a Legfelsőbbet és az alárendeltet egymáshoz. Ezért imádjuk Bhakti dévít, a megszemélyesült szolgai hangulatot. Amikor ily módon személlyé válik, akkor imádni kezdjük őt, mert ő köt össze bennünket.

Sikerült követnetek? ‘Szolgálat és még több szolgálat’ – ugye ez nem hangzik valami jól? Azonban, ha megértjük, hogy ez miről szól valójában, mit jelent a szolgálat mélysége, ami egy lelki kapcsolat, egy transzcendentális találkozási pont a Legfelsőbb Isten és köztünk emberek között, akkor a szolgálat elkezd más megvilágításba kerülni, más értelmet nyer.

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia c. műve