Sharanagati

(Tírtha szvámí 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)

Mit is mondhatnánk, szerencsére szeretett Urunk erősebb, mint a mi ellenállásunk! Azt mondják, hogy Ő végtelenül kegyes, és ezt a végtelen kegyét számtalan módon gyakorolja a bhaktái felé. Mindenekelőtt emlékeztessük magunkat, hogy alkalmas jelöltjévé váljunk ennek a kegynek a befogadására. Tehát emlékezzünk ennek a lelki folyamatnak a fontosságára és szépségére.

Legutóbb azzal foglalkoztunk, hogy a meghódolás, a szolgálat és az odaadás, mind a hit, vagyis a shraddhá által valósul meg. Sokan a shraddhát bizonytalanságként értelmezik. Ha valamit nem ismerünk, akkor azt elhisszük – és ugye sokan ezt shraddhának hívják. Azonban ez egy halovány, nagyon gyatra meghatározása a hitnek. A shraddhá általában, teológiai értelemben azt a szilárd meggyőződést jelenti, hogy Isten szolgálatával minden egyéb kötelességünknek is eleget teszünk. Elméletileg ez így rendben van, és az elme számára lehet hogy kielégítő, de a szívnek nem igazán nyújt elégedettséget. Ez csak félig inspiráló magyarázat.

Mégis létezik a hitnek egy magasabb meghatározása, ami közelebb visz a lényeghez: a hit egy folyamatosan növekvő lelki boldogság és elégedettség érzés, mely az Isteni Pár, Rádhá és Góvinda találkozásának dicsőítéséből származik. Ez egy meglehetősen bonyolult definíció, de nézzük, mi itt a lényeg? Valamiféle találkozás vagy boldogság, esetleg valaminek a elnyerése? De hogy jönnek ezek össze? Úgy, hogy a  hit, egy folyamatosan növekvő boldogság. Nem egy bizonytalan hiedelem, hanem fokozódó boldogság. Ó, ez a definíció már közelít a lényeghez. Szeretnétek, ha ilyen lenne a hitetek? Igen! Én szeretném! Először is, gyarapszik; másodszor pedig – boldogsággal jár. Miből származik ez a boldogság? A forrása a ti odaadó tetteitek, így a lelki boldogság eredmény, nem pedig cél. Sokszor elkövetjük ezt a hibát, hogy azt gondoljuk ‘a boldogság az életünk célja és miközben hajszoljuk, sohasem érjük el. Mivel ez nem cél, hanem valaminek a következménye. Miből fakad a lélek elégedettsége? A dicsőítésből. Tehát, ha dicsőítünk, az nagyon pozitív, áldásos eredménnyel jár.

De mit is dicsőítsünk? A legnemesebb eszményt, a legszebb célt, amit érdemes dicsőíteni – ez pedig az isteni Szeretet: Rádhá, és az isteni Szépség: Góvinda találkozása. Szépség, szeretet, boldogság… – ugye ez a mi mantránk? Haré, Krisna, Ráma! Szeretet, szépség, boldogság! Ha sokat ismétlitek, akkor el fogjátok nyerni.

Tehát ez a hit; nem egy ködös hiedelem, hanem egy örökké növekvő belső, lelki elégedettség, ami az Isteni Pár találkozásának a dicsőítéséből fakadó eredmény. És ha meghódolásra, szolgálatra, odaadásra van szükségünk az életünkben – a shraddhán, a hiten, ezen a nagyon erőteljes eszközön keresztül, elnyerhetjük és beteljesíthetünk mindent.

(folytatása következik)

(Tírtha szvámí 2017.10.03-ai szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Nézzünk egy másik példát az irigységtől való megszabadulásra. Ha ásramban laktok, előfordul, hogy tudat alatt irigyek vagytok a vezető pozíciójára és azt gondoljátok: ‘Nem is végzi szépen a szolgálatát; Én jobban csinálnám! Már megint hibázott, engem meg csak hajszol, hogy végezzek még több szolgálatot…’ Ebben az esetben a legjobb terápia az, ha nektek kell ugyanazt a szerepet betöltenetek. Akkor azonnal szembesülni fogtok a vezetői pozíció összes előnyével és hátrányával egyaránt. Ezt a módszert Gurudév sokszor alkalmazta Magyarországon, és ebből kifolyólag egy úgymond, forgó rendszerű vezetésben állapodtunk meg. Egy hónapig az egyik, utána pedig a másik bhakta volt felelős mindenért. Tudjátok, amíg beosztott szerepben vagytok, addig lázadtok; de amint vezető helyzetbe kerültök, rögtön megértitek, hogy ez a lázadás nem valami pozitív dolog.

Bhaktivinód Thákurtól szintén olvashatunk néhány jó tanácsot arra vonatkozólag, hogy miként lehet ezeket a berögzült, rossz mintákat tetten érni, átalakítani. Ő azt mondja például, hogy a hűtlenséget házassággal szentesítve, a büszkeséget pedig alázatos szolgálatokkal kell kontrollálni. Tehát vannak lehetőségek, amikkel ezeket a rosssz berögződéseket harmonizálni vagy helyettesíteni lehet.

Kétségkívül az irigység az egyik utolsó ellenségünk a lelki fejlődés útján. Mégis, ha bízunk abban, hogy a folyamat számunkra is működik, akkor sikerre fogunk jutni. Azonban ahogy említettük, eleinte néha még a lelki gyakorlatok is hozhatnak úgymond némileg megkérdőjelezhető eredményt, például, hogy egyre büszkébbek lesztek. Ennek ellenére tovább kell folytatnunk ezt a lelki utat és a megtisztulás egyszer csak bekövetkezik. A legjobb orvosság pedig az összes nehézségre, a Szent Nevek tiszta zengése.

Az irigységre jó megoldás lehet még, az osztozás, mivel ez is egyfajta ragaszkodás. Olyasvalamihez ragaszkodtok, ami nem létezik. Tehát vagy belekóstoltok ugyanabba a szolgálatba, amire irigykedtek vagy lemondtok róla, de teljesen, nem csak színleg!

Jógésvar kérdése: Lennél olyan kedves és mondanál példát abból az időszakból, amikor még Te is tanítvány voltál, hogy miként küzdöttél meg ezekkel az ellenségekkel?

Tírtha szvámí: Még mindig tanítvány vagyok és nem győztem le az irigységet, mivel irigykedem az odaadásotokra. Mégis reménykedem abban, hogy ez az ellenség segíteni fog nekem a fejlődésben.

Irigység … igen! Amikor azt láttam, hogy Gurudév mennyire szeret egy másik bhaktát, nagyon irigy voltam. Viszont csak egy kicsit, mivel azt is megértettem belőle, hogy: ‘Várjunk csak egy pillanatra, ha ők boldogok, akkor én is az vagyok!’

Akkor értettem meg, hogy van valami, ami még az én elégedettségemnél – hogy például elnyerem mesterem figyelmét – is magasabb szintű, mivel láttam ennek a lelki szeretetnek a megnyilvánulását. Átjött valami, valami isteni a kapcsolatukból! És az, hogy akár csak szemlélhettem ezt az isteni megnyilvánulást – teljes elégedettséget okozott! Természetesen az összes tanítványát nagyon szereti a mesterünk. Valójában, még mindig nagyon rajongok ezért a hittestvéremért, aki Gurudév egyik kedvenc tanítványa volt.

Viszont, ha arra kérdezel, hogy mi a személyes tapasztalatom, akkor az jut az eszembe, amikor megpróbáltam elnyerni Gurudév figyelmét, éppúgy ahogy mások figyelmére is szomjazunk. Ám amikor rájöttem, hogy erre nincs szükség, akkor végtelen béke töltött el.

(Tírtha szvámí 2017.10.03-ai szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Jógésvar kérdése: Hogyan tudunk megszabadulni a mások iránt érzett tudatos, vagy az Isten iránt érzett esetleges irigységünktől, vagy akár a lelki Tanítómesterünk iránt érzett féltékenységtől?

Tírtha szvámí: Valahogy az irigység az egy régi jó barátja a bűnbe esett lelkeknek. Életeken át velünk tart. Néha egyértelműen jelen van, máskor pedig, ahogy mondtad bár rejtve, de ott van velünk. Az irigység a büszkeség fordítottja, mivel mindegy, hogy büszkék vagyunk magunkra, vagy pedig irigyek másokra. Egyik esetben büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, a megszerzett  tudásunkra, vagy bármi egyébre; a másik esetben, pedig irigykedünk mások tudására, eredményeire.

Az emberi tudat végső torzulása, végső kísértése az Isten iránti irigység. Ez az illúzió legmélyebb csapdája. Hogyan lehet ettől megszabadulni? Úgy hiszem erre vonatkozott a kérdésed. A lelki gyakorlatok, a szolgálatteljes hangulat ápolása, és a meditáció együttesen segítik, hogy kiszabaduljunk  ebből a csapdából. Vagyis  minden erőnket latba kell vetnünk ahhoz, hogy kijussunk az illúziónak ebből a mély kútjából, egyre magasabbra és magasabbra mászva. Viszont, ha jön valaki, aki  bedob egy kötelet ebbe a kútba, amit nekünk sikerül megragadnunk és felmásznunk rajta, akkor nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Tanítóink, prófétáink, a guruk, és a tiszta bhakták segítenek bennünket, hogy a felszínre jussunk. Tehát a saját erőfeszítésünk, és az isteni kegy segíteni fog bennünket, hogy sikerre jussunk.

Ugye előfordul, hogy van néhány berögzült rossz mintánk? Ilyen például a tudatban lévő irigység, amit egy jó szokással lehet felülírni, transzformálni. Miért olvasunk állandóan az alázatról, a szolgálatról, a hódolat-, a tiszteletadásról és hasonlókról? Tudniillik ez az egyik módja annak, hogy kordában tartsuk az irigységet és a büszkeséget. Tehát az alázat gyakorlásának célja, nem csak az, hogy alázatosak legyünk, hanem, hogy megszabaduljunk ezektől a rossz mintáktól. Ez nem könnyű feladat, mivel először rajta kell, hogy kapjuk magunkat: ‘Ó már megint ez a rossz berögződés, ami dolgozik bennem! Már megint negatívan látom ezt a másik embert.’ Ez egy rossz beidegződés, hogy másokban a hibát látjuk és elfeledkezünk a jó tulajdonságaikról. Ezért a mestereink és a feljebbvalóink mindkét mintát meg tudják mutatni nekünk. „Most pedig dicsőítsétek egymást!” Így változtatva egy jobb mintává a rossz szokást .

Alapvetően az okozza a nehéz időszakokat, a lelki gyakorlatok embert próbáló részét, amikor meg kell szelidítenünk a bennünk lévő vadállatot. Idővel eljutunk oda, hogy az első automatikus, ösztönös válaszunk már nem negatív lesz, illetve még ha rossz dolgot tapasztalunk is, arra a reakciónk lassanként egyre lágyabb, finomabb lesz.

(folytatása következik)

(Tírtha szvámí 2018. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A szolgai kapcsolatban lévő bhaktákat tisztelettel vegyes vonzalom fűzi Krisnához. Gókulában (a földön megnyilvánuló Vrndávanában) néhányan ezzel a tiszteletteljes vonzalommal ragaszkodnak Krisnához. Vrndávan lakói a következőket mondják: „Krisna mindig egy feketés felhő színében van jelen előttünk, és csodálatos fuvoláját lótuszkezében tartja. Sárga selyemből készült ruhát visel, fejét pedig pávatoll díszíti. Amikor Krisna ezzel a külsővel elsétál a Góvardhan-hegy mellett, a mennyei bolygók és a föld lakói mind transzcendentális boldogságot éreznek, s az Úr örök szolgáinak tekintik magukat.”[1]

Ebben a leírásban néhány, Krisna iránti intenzív érzésnek a megnyilvánulását olvashatjuk. Mégis van benne némi tiszteletteljesség is, mivel itt Istent a Legfelsőbbnek tekintik, ugyanakkor  ez már a bensőségesebb kapcsolat kezdete. Majd Rúpa gószvámí arról beszél, hogy néha a bhakták akkor is Krisnára gondolnak, amikor az Úr Visnut látják. Ő hasonló arcszínű, viszont négy karral rendelkezik és úgy tekintünk Rá, mint a Legfelsőbb egyik fenséges aspektusára.

„Egy másik bhakta egyszer azt mondta: „Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége, akinek a pórusaiból millió és millió univerzum árad szünet nélkül, aki a kegy óceánja, aki felfoghatatlan energiákkal rendelkezik, akit örökké teljes tökéletesség jellemez, aki az eredete valamennyi inkarnációnak, és aki minden felszabadult lélek számára vonzó — ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb irányító, aki minden imádatot megérdemel. Mindenről tökéletesen tudatos, teljesen eltökélt, és minden fenséget a Magáénak mondhat. Ő a megbocsátás jelképe és a meghódolt lelkek oltalmazója. Bőkezű, mindig állja a szavát, ügyes, a legnagyobb áldást hozza mindenkire, ezenkívül hatalmas és vallásos. Szigorúan követi a szentírásokat, a bhakták barátja, nagylelkű, befolyásos, hálás, tekintélyes, tiszteletre méltó, erővel teli, s mindig meghódol a tiszta szeretet előtt. Kétségtelen, hogy Ő az egyetlen menedéke azoknak a bhaktáknak, akik szolgai vonzalommal ragaszkodnak Hozzá.”

Úgy hiszem, ebből a személyleírásból könnyen megérthetjük, hogy miért Ő a legmegfelelőbb Isten, akit érdemes szolgálnunk. Mivel, minden szempontból tökéletes! Ti milyen Urat szeretnétek szolgálni? Egy félig-meddig hibátlant, vagy egy kissé rokkantat, egy picit őrültet? Mi egy elsőrangú Urat szeretnénk szolgálni! Miért? Mert Isten tökéletes. Ha a szolga egy ilyen kifogástalan Istennel kerül kapcsolatba, akkor talán ő is elnyeri ezeket a tulajdonságokat. Nem ugyanaz a pozíció, viszont ugyanaz a minőség!

Ennek mintájára, milyen lelki vezetőre van szükségünk? Elvárjuk tőle, hogy ő is tökéletes legyen. Nem csak félig, ötven-ötven százalékban, egy kicsit Istenre hasonlító, egy kicsit önös vonásokkal bíró. Nem! Természetesen a vele szemben támasztott elvárásaink sokszor túlzóak. Mégis ez a követendő út: rátalálni az eszményi példára és megpróbálni tökéletesen követni Őt. Így fog beteljesülni a lelki utunk, mivel ki kell fejlesztenünk ezt a nagyon tiszta látásmódot, hogy sikerüljön a körülöttünk lévők lelki tulajdonságait látni, nem csupán az anyagit. Ne szidjuk a teliholdat azért, mert vannak rajta foltok. Mi az, amit észreveszünk? A foltokat? Akkor azt jelenti, hogy még nem látjuk az egész Holdat.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja 36. fejezet

(Tírtha szvámí 2017.10.03-ai szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Harilílá: Amikor a bennünk harcoló félistenekről és démonokról beszéltél, az a vízióm támadt, ahogy éppen köpülik a bennünk lévő óceánt, és az első dolog, ami a felszínre jön az a méreg.

Tírtha szvámí: Igen, ez így van, és néha megfeledkezünk erről. Mindent beleadva gyakoroljuk a lelki életet a nektár reményében, de megfeledkezünk az első gyümölcsről, a méregről. Viszont, ha ekkor abbahagyjátok a köpülést, akkor elpusztít benneteket a méreg. Azonban, mi jön ezután? Csak szép dolgok. Tehát egy kis méreg, aztán a nektár. Ez történik a lelki köpülés során.

Harilílá: Viszont van még egy fontos mozzanat, ha nem jön egy felsőbb hatalom (Siva), hogy megigya a mérget, akkor az továbbra is rossz lesz nekünk.

Tírtha szvámí: Így van! Az anyagi értelemben vett köpülés viszont más. Először talán némi boldogságot, elégedettséget éreztek, a végén pedig jön a méreg. Tehát jobb, ha az energiáinkat megfelelően, lelki értelemben használjuk, mert még ha  a gyengeségeinkkel együtt végezzük is a szolgálatot, az akkor is jó eredményt hoz.

Védavid: Mondanál erre egy példát?

Tírtha szvámí: Igen, például az orcánkon a harag, ami a lótusz szirmának rózsaszín árnyalatára emlékeztet bennünket. Ugye a bosszússág nem annyira ajánlott a lelki élet gyakorlása során. Viszont, ha a haragotokat a gyengeségeitekkel szemben alkalmazzátok, akkor ezt a rossz hajlamot, ami a rendszer része, egy magasabb cél érdekében használjátok.

Vagy itt egy másik példa. Ugye általában az anyagi életben a lobha, a kapzsiság meglehetősen sok problémát okoz. De az is vitathatatlan, hogy ha a lelki életben nincs meg bennünk ez az olthatatlan vágy, ez a mohóság, hogy valahogy meghívást kapjunk a felsőbb dolgokra, akkor azt nagyon nehéz lesz elérnünk.

Gyakorlatilag mind a hat ellenséget fel kell használnunk az odaadó szolgálat során, meglehet, kissé szokatlan módon. Káma, krodha, lobha és így tovább. Kivéve az utolsót, ami az irigység. Ezt igyekeznünk kell kizárni és résen lenni, hogy elkerüljük.

Tehát ez a módja annak, hogy lefoglaljuk a belső démonainkat, gyengeségeinket, és mindazt amit ellenségnek tekintünk, azért hogy segítsenek bennünket a célunk elérésében. Ezt hívják intelligenciának, hogy elérjük céljainkat. Természetesen, mi egy lelki közegben élünk. Mindenki más a kinti világban úgy gondolkozik, hogy: ‘Á, akkor vagyok intelligens, ha elérem a céljaimat’. Mégis, ha hozzáteszünk ehhez egy aprócska dolgot, a szándék tisztaságát, akkor az lelki lesz, mentes minden anyagi ambíciótól. Tehát, az intelligencia azt jelenti, hogy elérjük céljainkat.

(folytatása következik)

(Tírtha szvámí 2017.10.03-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Miért tartják Krisnát a harmónia, a harmonizáló erő legmagasabb fokú képviselőjének? Mivel minden az Ő édes akaratát, kedvteléseit szolgálja, nem akarja, hogy bármi is kirekesztődjön abból. Azért akarja megbékíteni az ellentéteket, mivel, ha a szembenálló fél győzne, akkor az kívül esne az Ő Isteni líláján. Tehát, örömmel tekint még a diszharmóniára  is, melyet aztán harmonizál.

„Csandrávalí szembehelyezkedik Srímatí Rádháráníval, mégis Jógamájának köszönhetően kettejük versengése még nagyobb elégedettséget okoz Krisnának. Hiszen minden Őérte van.” Tehát mindkét bhaktacsapat Őt szolgálja. „Így valamennyi rasza végső megszemélyesítőjén keresztül az összes lehetséges extázis is harmóniába kerül. Vele kapcsolatban mindennek és mindenkinek van létjogosultsága. Ez a különbözőség és azonosság mind az Ő elégedettségét szolgálja. Rádhárání maga mondja, hogy: „A többi gópí nem tudja, de bennem nincs rossz érzés attól, ha ők közelednek Krisnához, hiszen engem csak az Ő öröme érdekel. Csak ezt nézem, de szolgálatuk néha nem okoz teljes elégedettséget Krisnának. Ez az én meglátásom ezzel kapcsolatban. Rohannak, hogy Krisnát szolgálhassák, azonban nem tudják, miként is tehetnék teljesen elégedetté; máskülönben nyugodtan rájuk bíznám.” Ilyen szempontból Rádhárání kijelentése igazolja érzelmeit .”

Tehát a Krisna iránti kizárólagos odaadás az, ami Őt igazán széppé teszi.

„Mi a célja ennek a világnak? Ezt csak Ő tudja. A  Bhágavata-purána első verse kijelenti, hogy egyedül Ő az, aki teljesen tudatos cselekedetei célját illetően. Ő Abszolút és nem kell senkinek sem magyarázkodnia. Minden Őérte van és valamiképpen Ő pedig miértünk. Ugyanitt azt is olvashatjuk: aham bhakta paradino – „Én teljesen bhaktáim irányítása alatt állok. Valójában egyáltalán nem vagyok független. Mivel bhaktáimnak egyáltalán nincsenek anyagi vágyai, egyedül az ő szívük mélyén ülök. Még bhaktám bhaktái is nagyon kedvesek Számomra, saját bhaktámról nem is beszélve.” Krisna a bhaktákért van és a bhakták pedig Krisnáért. „Ő a lényeg, az ős hatóerő, a legfelsőbb élvező és az élvezet tárgya, a pozitív és a negatív pólus, a szolgáló és a szolgált fél – mindezen ellentétek együttesen alkotják az egészet. Nincs szerető személy (szubjektiv oldal) a szeretet tárgya nélkül (objektív oldal). A szubjektív tehát a gondolkodó ember, így  kell léteznie valaminek, amire gondolunk, máskülönben a  gondolkodó sem létezhet. Kell, hogy legyen egy gondolkodó és akkor egy adott dolog felismerhetővé válik.”

Tehát a gondolkodás tárgya nélkül a gondolkodó sem létezik. Nos, hogyan érzitek magatokat, úgy mint egy gondolkodó? Ha átérezzük a személyes létezésünket, akkor meg kell találnunk életünk célját is, különben csak értelmetlenül lebegünk a levegőben. Ezért mindennek az alapja a kapcsolat; ahogy fent úgy lent. Ha Krisna is kutatja a kapcsolódás lehetőségét, hogy érzelmeket, különböző hangulatokat élhessen meg velünk és hogy gyakorolhassa a kegyét, akkor nekünk itt az Abszolút Valóság anyagi tükröződésében, szintén meg kell tudnunk találni életünk célját. A legjobb az, ha rátalálunk a legfinomabb és legmagasabb eszménytre, és utána pedig azért élünk.

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia
2. Bhágavata-purána 9.4.63.

(Tírtha szvámí 2017.10.03-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Általában milyen a hétköznapi életünk? A családi kapcsolatainkban ott van a házastársunk, ahol mindketten úgy gondolkodunk, hogy: ‘Én vagyok a legfőbb irányítója ennek a rendszernek, rajtam kívül nincs felsőbb hatalom.’ De akkor, hogyan lehet ezt harmonizálni? Létezik egy nagyon jó megoldás a kapcsolatokban történő válsághelyzetre, még akkor is, ha nincs egy közös autoritás, aki meg tudná békíteni mindkét felet. Mégpedig a mudra. Tudjátok, hogy mit jelent a mudra?

Valaki: A jógán keresztül tudom elmagyarázni: mivel a fizikai testünk elektromos impulzusokat használ, a mudrák olyanok, mint amikor ki- és bekapcsoljuk az elektromosságot, mellyel a különböző erőközpontokat tudjuk irányítani, ezek a mi záraink. Ezeknek három nagyobb fajtája ismeretes, melyeket bandháknak hívnak. Tehát a mudrákon és bandhákon keresztül tudjuk irányítani ezeket a nagyobb energiákat.

Tírtha szvámí: Nagyon jól megfogalmaztad! A ‘mudra’ eredeti jelentése, olyan mint egy ‘pecsét’, ‘zár’ mert ahogy mondtad lezárja az energiaköröket. A mudrát a művészetekben is használják, például a táncban, ahol a mudra jógikus jelentésén túl, érzelmeket, jelentéstartalmat, gesztust, személyeket is ki tudnak vele fejezni.

És létezik egy mudra, mely úgymond harmonizálja a családi konfliktusokat. Megmutathatom? Akarjátok, hogy beavassalak benneteket a családos élet harmonizálásának titkába? Fogjatok kezet egymással! Ez azt jelenti, hogy: ‘Még, ha vitatkozunk, akkor is egymáshoz tartozunk’. Ez az örömteli nézeteltérések harmonizáló mudrája. „Mondd el nyugodtan, de mi akkor is összetartozunk.” Tehát a mudra összetartozásunk pecsétjét jelenti, függetlenül a konfliktustól, hogy jóban vagy rosszban vagyunk-e egymással, mi összetartozunk. Ez pedig magával hozza azt a felsőbb autoritást, mely harmonizálni képes a konfliktusokat, még akkor is, ha nincs jelen egy erre alkalmas magasabb tekintély, mivel ezzel a gesztussal meginvitáltuk azt a felsőbb tényezőt, mely egymáshoz rendelt bennünket. Már korábban eldöntöttük, hogy az életünk során, majd osztozni fogunk ebben a tapasztalásban. Vajon ez így megfelel a jógikus elveknek: mint az összeköttetés és önfegyelem? Nagyon is! És vajon megfelel a művészet elveinek: az alázat, a szépség és a szeretet művészi kifejezésének? Annak is!

Baladév: Azt szeretném kérdezni, hogy ezt a mudrát a konfliktus előtt vagy után alkalmazzuk? 

Tírtha szvámí: Előtte, közben és utána… Ezt nehéz megmondani, mert tudjátok olyan ritkán adódnak konfliktusaink az életben.

Baladév: A Tiédben, Gurudév meglehet, hogy ritka …

Tírtha szvámí: De akár előtte, akár utána teszitek ezt, működni fog. Megállítja az esztelenséget és egy másfajta csatornát fog megnyitni.

Viszont nagyon nagy szükségünk van erre a harmonizáló erőre! Miért pazarolnánk az életünket konfliktusokra, amikor boldogok is lehetnénk! Látjátok az élet…

Baladév: Csodálatos.

Tírtha szvámí: Igen! És ami nekem nagyon tetszik, hogy még a legmagasabb jóga elméletet és magyarázatot is tudjátok alkalmazni a hétköznapi élet során. Tehát ez valami rendkívül egyszerű, nagyon emberi és jó dolog.

(folytatása következik)

(Tírtha szvámí 2017.10.03-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Életünk során sokszor kerülünk összeütközésbe, nézeteltérésbe, mely néha előnyösnek, máskor viszont kedvezőtlennek tűnik. Esetenként próbáljuk megszüntetni ezt a diszharmóniát. Srídhar Mahárádzs Centenáriumi antológiájában pedig a következőt olvashatjuk: „Az ellentétek felszámolásához egy magasabb szintű harmóniára van szükség. Ebben a magasabb szintű harmóniában pedig a szembenállás még inkább fokozza és segíti ennek a harmóniának a szépségét.” [1]

Például, amikor két testvér veszekszik egymással, akkor az édesanya tudja kibékíteni őket, mert ő rendelkezik az ehhez szükséges bölcsességgel, befolyással. Tehát, ha egy tekintélyesebb valaki lép közbe, az illető majd egy jobb megoldást tud adni mindkettőjüknek. Ha mondjuk két lelki ember között alakul ki nézeteltérés, akkor őket egy magasabb befolyással bíró személy tudja majd megbékíteni. Például, amikor a teremtés végső erői harcoltak egymással, akkor a Legfelsőbb Úr volt az, Aki a szükséges harmóniát létrehozta. Csak hogy egy a puránikus időkből származó történetet idézzek, amikor a félistenek és a démonok harcoltak egymással, egy inkarnáció, egy avatár jelent meg és teremtett rendet közöttük.

Vannak saját, belső félisteneitek? Remélhetőleg velünk, bennünk vannak a felsőbb irányítóink, jóakaróink. És vajon vannak-e démonaink? Ó, igen, őket nagyon jól ismerjük! És vajon előfordul, hogy néha összetűzésbe is kerülnek?

Válasz: Állandóan!

Tírtha szvámí: Igen, azt mondhatjuk, hogy a gyengébbik énünk harcol a rosszabbikkal, de hasznosabb, ha azt mondjuk, hogy a jobbik énünk próbál harmóniába kerülni a gyengébbikkel. Tehát valóban  létezik ez a belső küzdelem. A jobbik énünk az, aki tudja, hogy mi a helyes, míg a ‘belső démonaink’ a gyengeségeink, a félelmeink, a hibáink nem tudnak a helyes út szerint cselekedni. Szóval amikor ez a harc zajlik bennünk, ki az aki képes ezt a magasabb szintű harmóniát megteremteni a két fél között? Az Isteni jelenlét. És amint azt már korábban megbeszéltük, az emberek azok, akiken keresztül Isten cselekedni tud, Ő ott lakik a szívükben. Tehát minden esélyünk megvan arra, hogy ezt a magasabb szintű harmóniát elérjük, ha meginvitáljuk Őt és tudatosan dolgozunk azon, hogy helyet foglaljon a szívünkben.

„Amikor sikerül harmóniát teremtenünk, akkor kiderül, hogy ez a szépség nélkülözhetetlen alapja. Krisna jelenti a szépséget és az Ő harmonizáló képessége mindent felülmúl. Nincs olyan, amit Ő ne lenne képes harmonizálni és ebben a harmóniában minden ellenséget képes baráttá tenni. Olyan sokféleképpen lehet egyezségre jutni, megbékélni. Az Úr a központja ennek a magasabb szintű harmóniának, Ő a kedvesség forrása, Ő a mi mesterünk és Ő a szeretet forrása mindannyiunkban.”

Tehát vitathatatlan, hogy ez a felsőbb hatalom az, aki képes harmóniát teremteni, még az ellenségek között is. Ennek megvannak a különböző módszerei. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur egy nagyon erőteljes személyiség volt, akinek megvoltak a maga eszközei a konfliktusok rendezésére. Bármikor adódott is valamilyen konfliktus a bhakták között, mindig magához hívatta mindkettőt. Mivel, ha egyenként hívta volna őket, akkor minden bizonnyal panaszkodni kezdtek volna, hogy: „A másik ilyen, meg olyan…” Tehát mindkettő ott volt egyszerre és egy érdekes feladatot adott nekik. Csak képzeljétek el magatokat, ahogy épp nézeteltérésben vagytok valakivel és el kell viselnetek ezt a másikat, a feljebbvalótok jelenlétében. Igen kellemetlen érzés lehet! Majd így szólt Bhaktisziddhánta: „Most pedig kérlek dicsőítsd ezt a bhaktát! Sorold fel a jó tulajdonságait.” Nos, ebben az esetben azt gondolhatjátok, hogy: ‘Ó, Gurumahárádzs a másik illető oldalán áll.’ Majd a következő pillanatban ugyanezt a feladatot kapja a másik bhakta is: „Kérlek most pedig te dicsőítsd a hittestvéredet!” Nos, mit gondoltok jó lehet ez a módszer a konfliktusok rendezéséhez?

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia

(Tírtha szvámí 2017.10.03-i szófiai reggeli tanításából)

A szépséghez szükség van harmóniára. „Ahogy a kígyó mozgása is hullámzó, ugyanúgy a szerelmi kapcsolatok természete is sokszor kanyargós.” Ez az idézet Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani című verséből származik, melyet a Csaitanja-csaritámrta is említ[1]: ahér iva gatih prémnah szvabháva-kutilá bhavet. A kutila ezt a kígyózó mozgást jelenti. Hogyan hívták az ókori India leghíresebb politológusát? Csánakja. És mi volt a másik neve? Kautilja, mely azt jelenti, hogy a politika is ugyanílyen tekervényes. Ez egy trükkös dolog.

Harilílá: Ősidők óta.

Tírtha szvámí: De a szerelem is ősidőktől fogva ugyanilyen. Miért? „A szerelem természete szerint nem egyenes úton jár, mert mindent magába kell foglalnia. A szerelemben az élet valamennyi lehetséges összetevője megtalálható. A szerelem egy olyan magas hőfokú áldozatot jelent, mely mindent felölel.”[2]

Egyetértetek ezzel? Hadd mondjak erre egy példát. Egyszer egy bhakta találkozott egy idősebb hölggyel, akinek a fia gyilkos volt. Hosszan beszélgettek, természetesen anélkül, hogy érintették volna ezt a témát. Majd egy idő múlva, a hölgy megjegyezte: „Még mindig szeretem a fiamat, annak ellenére, hogy gyilkos”.

Természetesen ez egy nagyon szélsőséges példa, de úgy gondolom, hogy nagyon is alátámasztja Sríla Srídhar Mahárádzs véleményét, miszerint a szeretetnek olyan hatalmasnak kell lennie, hogy gyakorlatilag mindent el kell tudnia viselni. Néha még annak ellenére is szeretünk, hogy a szerelmünk belénk mar. Minden kapcsolat kérdése, hiszen olyan sok különböző dologból meríthetünk örömet vagy legalábbis kaphatunk visszajelzést, például hogy: ‘Igen, figyel rám a másik.’

Még korábban egyetértettünk abban, hogy megértésünk szerint a szerelem nem egy érzés, hanem egy látásmód, tehát nem szabad túl sokat foglalkoznunk az emberi kapcsolatok időnként visszás érzéseivel, vagy eseményeivel, mivel többé kevésbé, alapvetően az illúzió uralja azokat. Inkább tekintsünk úgy a szerelemre, szeretetre mint egy hozzáállásra, mint egy paradigmára vagy mint egy szemléletmódra.

Tehát, „A szerelem egy olyan magas hőfokú áldozatot jelent, mely mindent felölel. Természeténél fogva olyan, mint a kígyó mozgása, hullámzó. Az Úr isteni energiája Jóga-májá ekképp tervezte meg, hogy Krisnát ily módon tegye elégedetté és megakadályozza azt, hogy bármiféle  fásultság vagy meddőség, érzéketlenség beférkőzzön az isteni kedvtelésekbe.”

Tudjátok, hogy mindenféle zavaró tényező vagy probléma az élet jele. Ha minden gördülékenyen működik, az unalmas. Természetesen azt is hallottuk már, hogy akiket Isten szeret, azoknak ad némi problémát, nehézséget. Egyszer említettem ezt egy előadáson és valaki a hátsó sorból így szólt: „Lehet, hogy én nagyon rossz irányba haladok, mert már jópár éve nincsenek problémáim.” Nem vagyok biztos abban, hogy ez azt jelenti, hogy rossz irányba haladsz. Az is lehet, hogy valami különleges áldásban van részed, vagy épp most aratod le a jó karmád gyümölcseit.

Tehát ezeket a dolgokat különböző tényezők motiválják. Mégis sokszor érzékeljük ezt az ellentétet az életünkben, mely néha kedvező, máskor pedig kedvezőtlennek tűnik.

(folytatása következik)

1. Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani 12.102. (ezt a verset idézi a Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá 14.163.)
2. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia

(Tírtha szvámí 2017.10.02-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Védavid: A mai tanítás elején azt hallottuk, hogy „a valódi tisztaság a  feladathoz való hűséget jelenti, amiért valójában ide jöttünk”. Ugyanakkor arról is hallottunk, hogy sokan még annak sincsenek tudatában, hogy miért születtek ide, egyszerűen jól érzik itt magukat.
Tírtha szvámí: Ez így van, teljesen elbűvöl bennünket a szépség. Majd ezután a kezdeti igézet után felvesszük a sisja-abhimánt, a tanítvány szerepét, engedjük, hogy tanítsanak, egy szisztematikus oktatáson megyünk keresztül és akkor talán megértünk valamit. A feledékenységből érkezünk és először tudásra, megértésre kell szert tennünk, majd később továbblépünk a következő szintre, a feledékenység szintjére ismét. Azonban tudás nélkül, nincs mit elfelejteni? Tehát előbb információra van szükségünk, ahhoz hogy elfelejtkezzünk azokról. Hiszen mi a rúpánuga-szampradája eszménye?
Védavid: Gjána-súnja-bhakti[1]. 
Tírtha szvámí: Rendben, de most gondoljunk egy nagyon általános elképzelésre – ez a gópí-bháva[2]. Maguk a gópík is elismerik, hogy: „Mi nem filozófusok, vagy művelt városi hölgyek, hanem egyszerű falusi lányok vagyunk. Tehát ne gondold azt, hogy holmi elméleti jótanácsokkal majd megelégszünk: „Meditáljatok Rajtam! Ez nem nekünk való! Mi nem elmélkedni akarunk Rólad, mi Téged akarunk!” Tehát, ha nekünk is ez az egyedüli vágyunk, akkor nyugodtan felejtsetek el minden mást.
De természetesen először fel kell, hogy világosítsanak bennünket arról, hogy mi az amit el kell felejtenünk és mi az amit nem. Krisna azt mondja, hogy: „Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.”[3] Először is a lelki tudást kell megszereznünk ahhoz, hogy majd el tudjunk feledkezni az anyagi élet szövevényéről. Tehát a legelején mind a lelki tudás, mind az isteni feledékenység rendkívül hasznos. Majd az emlékezés következik: idézzétek fel mindazt, amit tanultatok vagy tapasztaltatok, talán így sikerül még mélyebbre jutni azokban a lelki élményekben, amelyeket korábban gyűjtöttetek. Azonban itt is ugyanazt az elvet kell alkalmaznunk, a felejtést, hiszen ezen a magasabb szinten ismét nagyon nagy szükségünk van a feledékenységre, mert el kell felejtkeznünk Isten hatalmasságáról, aisvarja természetéről, mert ott már egy szívtől-szívig ható, bensőséges és a feledékenységet is magába foglaló társulásra van szükség. Mint, ahogy Krisna is kész megfeledkezni Isteni helyzetéről. Tehát a feledékenység egy magasabb szinten nagyon is szükséges.
Viszont, ha ebből a zavart, zaklatott elmeállapotból, az ideák és tévképzetek dzsungeléből indulunk ki, akkor természetes, hogy tanulásra van szükségünk. A tudás tehát fontos lehet az elején, de nem a végén, ott már a vonzerő az, ami számít.
Jógésvar kérdése: Mi az, ami igazán vonz és magával ragad Téged?
Tírtha szvámí: Engen? Az odaadás. Igen. Korábban a tudás is nagyon fontos volt a számomra és még most is van némi tekintélye, az én felfogásom szerint. És még az igazságot, az isteni igazságot tartom olyannak, amiért érdemes harcolni. Kérdésedre, hogy mi az, ami magával ragad engem, az odaadás, mert ez olyasvalami, amit magam is szeretnék megtanulni, és melynek szép példáját látom általatok. Úgy érzem, hogy ti sokkal szebben szolgáljátok a  lelki tanítómestereteket, mint ahogy én tudtam az enyémet, ezért próbálom a ti példátokat követni. Ez az én gyenge pontom, az odaadás.
Végezetül hadd osszak meg valamit, amit nemrégiben tanultam egy bhaktától. Arról beszélgettünk többekkel, hogy mi az a közös jellemző, ami alapján egy adott bhakta csoport felismerhető? Mi az, ami mindannyiunk sajátja? Majd valaki azt felelte, hogy: „A szolgálatnak a minősége és lelki íze, az ami közös bennünk.” Ez egy nagyon finom dolog; kérlek próbáljátok meg ezt elsajátítani. A szolgálat minősége az ami összeköt bennünket. Ez az a jel, amit a homlokunkon kell viselnünk.

1. A tudással nem kevert odaadás
2. A gópík hangulata
3. Bhagavad-gítá 15.15.