Sharanagati

(Tírtha szvámí 2017.10.02-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Védavid: A mai tanítás elején azt hallottuk, hogy „a valódi tisztaság a  feladathoz való hűséget jelenti, amiért valójában ide jöttünk”. Ugyanakkor arról is hallottunk, hogy sokan még annak sincsenek tudatában, hogy miért születtek ide, egyszerűen jól érzik itt magukat.
Tírtha szvámí: Ez így van, teljesen elbűvöl bennünket a szépség. Majd ezután a kezdeti igézet után felvesszük a sisja-abhimánt, a tanítvány szerepét, engedjük, hogy tanítsanak, egy szisztematikus oktatáson megyünk keresztül és akkor talán megértünk valamit. A feledékenységből érkezünk és először tudásra, megértésre kell szert tennünk, majd később továbblépünk a következő szintre, a feledékenység szintjére ismét. Azonban tudás nélkül, nincs mit elfelejteni? Tehát előbb információra van szükségünk, ahhoz hogy elfelejtkezzünk azokról. Hiszen mi a rúpánuga-szampradája eszménye?
Védavid: Gjána-súnja-bhakti[1]. 
Tírtha szvámí: Rendben, de most gondoljunk egy nagyon általános elképzelésre – ez a gópí-bháva[2]. Maguk a gópík is elismerik, hogy: „Mi nem filozófusok, vagy művelt városi hölgyek, hanem egyszerű falusi lányok vagyunk. Tehát ne gondold azt, hogy holmi elméleti jótanácsokkal majd megelégszünk: „Meditáljatok Rajtam! Ez nem nekünk való! Mi nem elmélkedni akarunk Rólad, mi Téged akarunk!” Tehát, ha nekünk is ez az egyedüli vágyunk, akkor nyugodtan felejtsetek el minden mást.
De természetesen először fel kell, hogy világosítsanak bennünket arról, hogy mi az amit el kell felejtenünk és mi az amit nem. Krisna azt mondja, hogy: „Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.”[3] Először is a lelki tudást kell megszereznünk ahhoz, hogy majd el tudjunk feledkezni az anyagi élet szövevényéről. Tehát a legelején mind a lelki tudás, mind az isteni feledékenység rendkívül hasznos. Majd az emlékezés következik: idézzétek fel mindazt, amit tanultatok vagy tapasztaltatok, talán így sikerül még mélyebbre jutni azokban a lelki élményekben, amelyeket korábban gyűjtöttetek. Azonban itt is ugyanazt az elvet kell alkalmaznunk, a felejtést, hiszen ezen a magasabb szinten ismét nagyon nagy szükségünk van a feledékenységre, mert el kell felejtkeznünk Isten hatalmasságáról, aisvarja természetéről, mert ott már egy szívtől-szívig ható, bensőséges és a feledékenységet is magába foglaló társulásra van szükség. Mint, ahogy Krisna is kész megfeledkezni Isteni helyzetéről. Tehát a feledékenység egy magasabb szinten nagyon is szükséges.
Viszont, ha ebből a zavart, zaklatott elmeállapotból, az ideák és tévképzetek dzsungeléből indulunk ki, akkor természetes, hogy tanulásra van szükségünk. A tudás tehát fontos lehet az elején, de nem a végén, ott már a vonzerő az, ami számít.
Jógésvar kérdése: Mi az, ami igazán vonz és magával ragad Téged?
Tírtha szvámí: Engen? Az odaadás. Igen. Korábban a tudás is nagyon fontos volt a számomra és még most is van némi tekintélye, az én felfogásom szerint. És még az igazságot, az isteni igazságot tartom olyannak, amiért érdemes harcolni. Kérdésedre, hogy mi az, ami magával ragad engem, az odaadás, mert ez olyasvalami, amit magam is szeretnék megtanulni, és melynek szép példáját látom általatok. Úgy érzem, hogy ti sokkal szebben szolgáljátok a  lelki tanítómestereteket, mint ahogy én tudtam az enyémet, ezért próbálom a ti példátokat követni. Ez az én gyenge pontom, az odaadás.
Végezetül hadd osszak meg valamit, amit nemrégiben tanultam egy bhaktától. Arról beszélgettünk többekkel, hogy mi az a közös jellemző, ami alapján egy adott bhakta csoport felismerhető? Mi az, ami mindannyiunk sajátja? Majd valaki azt felelte, hogy: „A szolgálatnak a minősége és lelki íze, az ami közös bennünk.” Ez egy nagyon finom dolog; kérlek próbáljátok meg ezt elsajátítani. A szolgálat minősége az ami összeköt bennünket. Ez az a jel, amit a homlokunkon kell viselnünk.

1. A tudással nem kevert odaadás
2. A gópík hangulata
3. Bhagavad-gítá 15.15.