Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017.10.03-ai szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Sríla Bhaktivinód Thákur azt írja, egy vaisnava általában az alázatának a mértéke szerint mérhető, hogy mekkora valódi, természetes alázattal rendelkezik. A megjátszott alázatnak nincs, mint ahogy a színlelésnek sincs semmie értéke. A mgfelelő alázattal akkor találkozunk, amikor valaki kapcsolódva érzi magát egyeduralkodó, autokrata Urával és mesterével. Csak abban az esetben érezheti magában az alázatot. A mester az önkényúr és a szolgának, a tanítványnak pedig, nincs semmi pozíciója. Ez megvalósítás kérdése nem pedig egy matematikai képlet. Ha egy önkényuralkodóval állunk kapcsolatban, mellette nincs igazi pozíciónk. És ha valaki ezt az igazságot magától értetődőnek fogadja el, nem pedig megjátssza azt, akkor automatikusan a legalázatosabbá válik. Egy önkényúr szolgájának nincs se pozíciója, se egója, se semmilye; ezért természetes az alázata, ami az ő valódi gazdagsága. Miféle gazdagság ez? Olyasvalami, ami rabul ejti ezt az autokrata személyt, mint például  a szolgálatkészség. Egy igazi szolgát ilyen kapcsolat fűz a mesteréhez. És vice-versa – a mester is nagyon ragaszkodik ehhez a szolgájához.” Függ tőle! „Az egyik a meghódolt fél, a másik pedig a mester, aki szintén természetes módon vonzódik ehhez a komoly szolgájához.”[1]

Azt hiszem ezek nagyon szigorú szavak! „Szolga, autokrata kényúr, nektek egyáltalán nincs semmi pozíciótok…” Ezektől menekülni akarunk és inkább valami kellemes pozíciót keresnénk. Élvezni akarjuk a szabadságunkat és nem igazán szeretjük a önkényurakat  – kivéve, ha azok mi vagyunk! Apropó csak zárójelben mondom, hogy tudjátok mi a definíciója a korrupciónak? „A korrupció egy olyan ügylet, amibe mi nem vagyunk belevonva.” Értitek? ‘Nem az én dolgom, ezért hívom korrupciónak.’ Ha ezt kivetítjük a lelki dolgokra, akkor ha nem vagyunk valaminek a részesei, akkor kirekesztve érezzük magunkat. És onnantól azt fogjátok érezni, hogy: ‘olyan irigy vagyok, hogy inkább bemocskolom, megrágalmazom az adott dolgot, ha már nem lehetek a részese’. Így,  hogy megóvjuk magunkat a kirekesztettség érzésétől, jobb, ha inkább szolgai attitűddel közeledünk, hogy részesei lehessünk az isteni dolgoknak, még akkor is, ha nincs egy bizonyos pozíciónk, és még akkor is, ha ez az egész Isteni rendszer önkényes. Mert valójában ez így van! Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Őt nem a beosztottjai válasszák meg Istenüknek. A négyévenkénti választásoknál nem a Jóistent válasszuk újra, ő örökké megmarad az Istenség poziciójában. Ilyen nincs, soha! Ez nem így történik! Tehát, ne az anyagi világbéli tapasztalataitokkal közelítsetek az isteni dolgokhoz. A Legfelsőbb felsőbbrendűsége nem szavazás kérdése. Ezért használjuk ezt az ‘autokrata’ kifejezést, ami itt annyit jelent, hogy Ő bármit megtehet.

Most pedig nézzük meg, hogy milyen legyen egy szolga minősége; vagy talán jobb, ha úgy kérdezzük, hogy milyen legyen a szolgálat minősége? Mivel a szolgálat, mester és szolga kapcsolata ez kettejük között történik. Tehát milyen legyen ennek a szolgálatnak a minősége? Ez a kapcsolat fogja összekötni őket. A szolgai attitűd így hangzik: ‘Kedves Uram, itt vagyok, mivel szolgálhatlak Téged?.’ Erre pedig a legtermészetesebb módon így felel a Legfelsőbb: ‘Ó, kedves bhaktám annyira vártalak már, olyan jó, hogy végre hazataláltál és együtt lehetünk végre!’ Mint ahogy említettük, a mester is nagyon ragaszkodik a szolgájához: ‘Ó, ez a bhakta egy stabil pont, rá mindig számíthatok, mindig itt van körülöttem.’ Tehát ez egy nagyon erős kötelék kettejük között. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy ez a találkozási pont. Ezért mindkettőt a szolgálat motiválja. Most pedig jöjjön a teológia. A Legfelsőbb autokrata személy, maga Isten, a szolga pedig mi emberek vagyunk. A bhakti, vagy préma, a közöttünk lévő kapcsolat, ahol találkoznak. A kapcsolatnak ez a különleges tulajdonsága, mely közelebb hozza a Legfelsőbbet és az alárendeltet egymáshoz. Ezért imádjuk Bhakti dévít, a megszemélyesült szolgai hangulatot. Amikor ily módon személlyé válik, akkor imádni kezdjük őt, mert ő köt össze bennünket.

Sikerült követnetek? ‘Szolgálat és még több szolgálat’ – ugye ez nem hangzik valami jól? Azonban, ha megértjük, hogy ez miről szól valójában, mit jelent a szolgálat mélysége, ami egy lelki kapcsolat, egy transzcendentális találkozási pont a Legfelsőbb Isten és köztünk emberek között, akkor a szolgálat elkezd más megvilágításba kerülni, más értelmet nyer.

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs, Centenáriumi antológia c. műve