


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(Szvámí Tírtha, 2018. 05.03. megérkezés)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Hol ér véget a hatósugarunk? Srí Srí Rádhá-Góvindadzsí lótuszlábainál. Szóval tágítsátok a határaitokat, de ehhez valóban fel kell adnotok a kicsinyes számítgatásaitokat.
Emlékeztek a rőzsegyűjtő idős nénike történetére? Manapság alig látjuk ezt a gyakorlatot, hogy valaki otthonra kisebb-nagyobb gallyakat gyűjt tűzifának, mégis jó feleleveníteni azt, hogy hajdanán így éltek az emberek. Tehát ez az asszony éppen egy nagy köteg rőzsét cipelt a hátán, ami egyre nehezebbnek érzett. Letette, hogy egy kissé megpihenjen és így sóhajtott: „Ó Istenem!” A nagy teher miatt viszont igazán mélyről fakadt fel ez az őszinte fohász és Nárájan azonnal meg is jelent előtte: „Szólítottál, hát itt vagyok. Mondd, mit szeretnél és Én teljesítem.” Erre az asszony gondolkodás nélkül rávágta: „Segítenél visszarakni a terhet a hátamra?” „Rendben, visszateszem” – és Isten azon nyomban eltűnt.
Tágítsátok a határaitokat! Ne ragaszkodjatok a rőzséhez, hiszen túl csekély az a hő, amit adhat. Helyette személyesen Isten ölel át benneteket, melyre bizonyíték, hogy a megemelkedett energiaszint miatt egyre melegebbet érzünk itt a teremben. Krisna pedig, hogy segítse hitünk erősödését, bármikor látogatunk is az ásramba, megemeli az energiaszintet, így mindig érezhetjük a melegségét. Csak álljatok készen eldobni a rőzsét!
A hatósugár ma talán még nem érzékelhető a számotokra, viszont holnaptól ez lehet a mindennapi éltetőtök. A sugár, a hatósugár, nem csak egy kört jelöl ki a kerületével illetve a középpontjával, hanem valójában Isteni rezgés is, amin keresztül a fény eljut hozzátok. Krisna magához ölel benneteket. A sugár tehát kisugárzást jelent, Isteni rezgést, amely a Legfelsőbbel köt össze benneteket. Ehhez hosszú hullámhosszra kell váltanunk, hogy általa összekapcsolódhassunk az örökkévalósággal. És, hogy melyik rezgés a legjobb, azt hiszem ezt mindannyian tudjátok. Felidézve a lecke elején elhangzottakat: ha a szívetek és a lelketek nyelvén, az egyetemes nyelven akartok szólni, akkor valahogy szólítsátok meg Istent. Ezért Maháprabhu elhozta számunkra a Szent Nevet, a mahámantrát. És ha válaszolunk erre a hívásra, akkor a mi kisugárzásunk is ragyogó lesz. Dzsáj! Esetleg van valakinek hozzáfűznivalója?
Krisna-prijá kérdése: A rőzsegyűjtő asszony történetében Nárájan teljesítette az asszony kérését, majd nyomban el is tűnt. Miért nem magyarázta el neki, hogy létezik ennél magasabb rendű dolog is?
Szvámí Tírtha: Mert Isten azért küldi a gurukat, hogy megtanítsák az embereknek, hogyan kell eldobni a “gallyakat”. Tehát, ha meghallgatjátok a tanításokat és utána találkoztok Istennel, akkor legyetek kedvesek, ne kérjétek vissza a terhet a vállatokra! Az Úr sokféleképpen tudja elmagyarázni nekünk a dolgokat. Néha nagyon finoman, kedves szavakkal áraszt el kegyével, máskor üzen, vagy hírnököt küld nekünk, vagy éppen sikerekben, kudarcokban részesít bennünket. De mi inkább számítsunk a kudarcra, hiszen nem várhatjuk, hogy mindig sikeresek legyünk. Aztán csoda történik és valahogy mégsem bukunk el. Ha azt várjátok, hogy mindig győzni fogtok, akkor az keserű tapasztalatokkal jár, sokszor fogtok csalódni . Tehát jobb, ha úgy gondolkodunk: ‘Valószínűleg el fogok bukni.’ Azonban ekkor jön a csoda, ránkszáll a kegy és mégsem vallunk kudarcot. Ezért kell megfelelően felkészültnek lennünk, és felvérteznünk magunkat tudással, hogy tisztában legyünk azzal, mit kell tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és nehéz választás előtt állunk.
(folytatása következik)
Leave a Reply
