Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




(Szvámí Tírtha, 2018. 05.02. Rila-hegységbeni előadásából)

(a hétfői tanítás folytatása)

Most pedig rátérhetünk a következő témánkra, a teológiára. Eddig a filozófiát próbáltuk megfejteni, hogy mi is az, hogyan épül fel…? A másik téma, a teológia pedig arról kellene szóljon, hogy ki Ő.  A teológia fő kérdése az, hogy a legfelsőbb valóság személyes, vagy személytelen, mert elméletileg még egy hitetlen emberrel is egyet tudunk érteni abban, hogy ‘van valami e mögött a létezés mögött’. Viszont képesek vagyunk-e meghatározni ezt a valamit? És innen kezd érdekessé válni a dolog. 

Az egyik legfőbb vélemény az, hogy, Isten nem határozható meg, mivel Ő az összes emberi felfogáson, megértésen túl van. Nem, Istent lehetetlen megérteni, Ő láthatatlan, megnevezhetetlen, elérhetetlen, nem tudunk beszélni Vele, megközelíthetetlen, ezekért nem tudtok semmit sem tenni. Tehát ebből esetleg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az isteni valóság személytelen. 

Rendben, ezzel mi is egyet tudunk érteni. Ami igaz, az igaz. Viszont, amiről már korábban beszéltünk az az, hogy, ez csupán a tapasztalások második szintje, az első, hogy létezik valami ezen a tapasztalható valóságon túl, és ez az első lépés. A második igazság az, hogy ez a valami tudatos, tehát létezik egy felsőbbrendű tudat a teremtett világ mögött. Viszont ez még nem  a végső szó a lelkiségben, mert a boldogság, az ánanda, az ezen túl van, az extázis túl van az igazságon. Ezért mondhatjuk azt, hogy rendben, ha az igazság személytelen, akkor a szeretetnek óhatatlanul személyesnek kell lennie. Hogy létezhet szeretet, ha nem kapcsolódik személyekhez? Akkor az pusztán elmélet! Egyszer valaki azt mondta nekem: Amikor majd elérem a megvilágosodást, akkor szeretetté fogok válni.’ Erre én megkérdeztem: Jó, és mi lesz azután? Mi fog következni? Mit fogsz csinálni?” Ez a nagyon erős filozófia addig működött, amíg egy gyönyörű, fiatal hölgy meg nem jelent a színen. Ekkor fiatal barátunk azonnal megértette, hogy a valóság kicsit más. 

A szerelemhez, még emberi szinten is szükség van valakire, mit sem szólva az isteni szintről. Hogyan tudjuk megnevezni ezt a felsőbb igazságot, ezt a magasabb szintű létezést? Ez lehetetlen, mert túl van az emberi képzeleten, tapasztaláson. De hogy van az, hogy nem lehet megnevezni egy együttérző, szerető Istent?! Nincs más módja annak, hogy közelebb kerüljünk Hozzá, csak az, hogy – nem azt mondom, hogy ‘elnevezzük Őt’, hanem megtaláljuk azt a tulajdonságát, ami leginkább jellemzi; hiszen Isten azonos a nevével. Tehát a név feltételezi az isteni szeretetet, és az isteni szeretet feltételezi Isten nevét. 

Ez a mi filozófiánk, ez a mi teológiánk a Szent Név, de mondhatjátok azt is, hogy ez a mi védántánk. A védánta jelentése, a védikus tudás végkövetkeztetése, a védikus tudás csúcsa, mely a létező dolgokat taglalja. A mi sziddhántánk pedig az, hogy Ő, Isten létezik. Tehát a filozófia rávezet bennünket arra, hogy van valami az emberi tapasztaláson túl, és a teológia pedig megismertet azzal, hogy ki Ő. 

Mi az, ami ebből fontos a számunkra? Az, hogy a Legfelsőbbet semmi sem akadályozza abban, hogy feltárja Önmagát, függetlenül az emberi lények korlátozott voltától. Tehát ez a vita, ez a dilemma, mely a Legfelsőbb valóságra vonatkozik, amit vagy állandóan áramló energiaként érzékelünk, vagy gyönyörű személyként látjuk Őt, az a saját lelki hangulatunktól, a Felé való közeledésünktől függ.

(folytatása következik)



Leave a Reply